Pesti Napló, 1879. szeptember (30. évfolyam, 211-235. szám)
1879-09-16 / 223. szám
223. szám. Budapest, 1879. kedd, szeptember 16. 30. évi folyam. CtaggPTmni ....... .......--................... ................ .■ nil. ■ ■■ ,SzerkesztésSí irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiaó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendék. ESTI KIADÁS. Ellőfizetési feltételeit ! Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseit szintúgy mint előfizetések aPesti VS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai. London, szept. 16. A Times Kandaharból tegnapról következő táviratot vesz: Kabul környékéről ide egy afghán nemes érkezett, ki azt beszélte, hogy az emir Balkh és Herat tartományokban harczosokat toborzott, és a Ghilgar-törzseket Kabulba rendelte, hogy az angolok ellen indítandó szent bábomban részt vegyenek. New-York, szept. 16.Panamából szept. 6-iki tudósítások jelentik, hogy az Egyetesült Államok Boliviában levő ügyvivője Chiliből Arikába visszatért. A békealkudozások felőli hírek még nincsenek megerősítve. A perui külügyminiszter newyorki ügyvivőjét táviratilag értesítette, hogy a »Hunserr« hadihajó augusztus 28-án Antofagastát megtámadta és az ellenség főágyútelepeit szétrombolta. Kairó, szept. 16. Azt hiszik, hogy a minisztériumban legközelebb változások fognak történni. Riaz pasa vállalná el az elnökséget, a belügy- és az igazságügyminisztériumot. Budapest, szept. 16. (Az ifju cseh párt) -ismert határozatáról írja a Presse: »Az ifjú cseh párt tegnap rezolucziót fogadott el, mely az utasítás egy nemét képezi a reichsrathba belépő képviselői számára. De különös gyakorlati tartósságot ez utasításnak nem tulajdoníthatni, mert egyrészt fölötte csekély ama képviselők száma, kiknek rendeltetve van, s mert másrészt az ifjú csehek e programmhoz alig fognak a többi országok képviselői közt híveket szerezni. Ez nem osztrák programm, nem programm olyan képviselők számára, kik egy osztrák néptörzset képviselnek az osztrák parlamentben. Ez olyan kizárólagos szláv töredék működési terve, amely nem az állam, hanem az üres szlavizmus talaján áll. Az osztrák államról az egész programmban szó sincs, hanem csak a speciális ifjú cseh irányzatokról, melyek részben az állam közös szükségletei és érdekei ellen intézték. A nyelvi egyenjogúsítás létesítése és biztosítása mellett »a cseh országok önkormányzatát és együvé tartozandóságát« mint a cseh nemzet természetes oltalmát követeli, tehát ez országok formális kiszakítását a jelen alkotmányszerű osztrák államkötelékből. A választási reformot a programm az általános szavazatjog alapján kívánja; a követelést az ifjú cseh pártvezérek — mi eléggé jellemzi politikai érzelmeket — az utolsó pillanatban csak azért emelték, hogy töredékeknek a szocziáldemokrácziához hajló elemeit maguknak biztosítsák. Ami a Bosznia okkupácziójából eredő kérdéseket illeti, az ifjú csehek nem azzal bízzák meg képviselőiket, hogy Ausztria valódi érdekeitől vezéreltessék magukat, hanem csak azzal, hogy a »szláv érdekközösségiét és »a délszlávság szabad fejlődését« megóvják. Hogyan gondoskodnak tulajdonképen a boszniai kérdésről a délszláv táborban, azt dr. Gregr Ede úr elárulta, midőn a programm e pontját indokolva kijelentette, hogy Ausztria Bosznia okkupácziójára följogosítva nem volt, hogy tehát az ifjú cseh képviselőknek tiltakozniok kell ellene s végül hogy Bosznia Ausztria birtokában nem maradhat. Mellőzzük a különböző radikáls exkurziókat, melyekkel az ifjú csehek igazi szabadelvüségeket kitüntetni igyekeztek — még az egyik szónokazon abszurd állítását is, hogy a cseh paraszt sorsa sokkal rosszabb, mint a bosnyák rajáké — és csak azt ismételjük, hogy az ifjú cseh határozatban komoly politikai pártprogrammot találni nem tudunk. Ilyen tüntetésekkel talán újra elkápráztatják és megzavarják az ifjú cseh vezérek párthíveiket, de most senkit sem fognak meggyőzni róla, hogy olyan politikai tényezőt képeznek, amelylyel Ausztria politikai viszonyai újjáalkotásában számolni kell.« (A francziák és a külföld.) A Soleilben Hervé Eduard főszerkesztő a felett panaszkodik, hogy Francziaország az 1870. év keserű tapasztalatait oly gyorsan feledte, s mint előbb újra az egész világ menedékhelye lett. Az első perczben nagyon is messzire mentek az ellenkező irányban, a német követséget vesztegzár alatt tartották, a német bankárokat és üzéreket még a tőzsdéről is ki akarták tiltani stb.Most meg a régi könnyelműséggel tárják fel a francziák szívüket és karjukat az idegen előtt, aki kizsákmányolja és kifürkészi őket. »Milyen könnyű és kellemes — mondja Hervé— ily körülmények közt Párisban egy idegen hatalom nagyköveti tisztét teljesíteni! Azt hiszik talán, hogy nagy államférfiul lángész vagy szokatlan éles látás szükséges hozzá ? Boldog isten, még titkos pénzalap sem kell. Minek híreket vásárolni ? Hisz egész maguktól jönnek, elég ha valaki összeszedi őket. Kedélyes összeköttetéseket fenntartani, társaságba járni, vagy ha ez nem tetszik — néhány honfitársat fogadni, aki társaságba jár — több se kell, hogy politikánk legmélyebb mélyeibe, hadi szervezetünkbe, szóval minden államügyeinkbe behatoljon valaki. Erődítményeink és készlődéseink állapotáról akarunk tájékozást ? Olvassuk a német lapokat! Lőgyakorlatainkról akarunk értesítést ? Nézzük át az angol lapokat! Külügyi politikánkat akarjuk ismerni? Így ne nézzük a kamra jegyzőkönyveit, melyekben soha sincs szó róla, de igenis nézzük bármely idegen ország lapjait. Pár perc múlva e titkok mindegyike föl lesz tárulva előttünk. Már mi ilyenek vagyunk! Barátaink elől mit sem titkolhatunk el, s minthogy barátságba vagyunk az egész világgal — előbbi, mostani és jövendőbeli versenytársainkat sem véve ki — ennek következményei természetesek. Ha azután olyan államférfin, mint Gorcsakoff megijedve a veszélyektől, melyekkel Francziaország tartós gyöngesége Európát fenyegeti, tapasztalása és kora egész súlyával azt kiáltja nekünk: »Legyetek erősek!« — alig hallgatunk reá s azt feleljük: »Semmi szükségünk reá, elég ha szeretetreméltók vagyunk!« A PESTI NAPLÓ TÁROÁJA. Egy elhibázott élet. Regény, irta: Bentzon. (Francziából.) IV. — Folyt. — Azt vettem észre, hogy kedélyállapota nagyon változó, hogy gondolkozónak és szórakozottnak látszott, de irántam mindig a legélénkebb gyöngédséggel viseltetett. Keveset beszélt és soha benső dolgokról Én, hozzá lévén szokva, magam nem kezdeni a beszélgetést, vártam, hogy bátorítson. Egyszer mégis meg mertem kérdezni, hogy Rieux marquisnő, kiről társaim beszéltek, rokonunk-e ? — Igen, mondá elég szárazon, de szakítottunk; van azonban okom hinni, hogy érdeklődik irántad. Nyugtalanul tekintettem atyámra. Ő folytatá: — Ő látott téged. — Hol? kérdem. —Ugyanakkor eszembe jutott, hogy néhány nappal előbb, az igazgatónő valami ürügy alatt magához hivatott, és ott egy gazdagon öltözött, parancsoló és szigorú kinézésű koros nőt találtam, akinek bemutattak. A kérdéses nő egy megfigyelő vagy kiváncsi tekintetet vetett rám és megkérdezte, hogy hány éves vagyok. — Nos hát, mondá atyám, biztosíthatlak, hogy ez a találkozás nem volt véletlen. Rieux asszony, folytatá gúnyosan, a legjobb indulattal van; tégedet magához venni óhajt és beleegyezésemet kérte. — Magához venni ? . . . milyen minőségben ? — Ez még nincs egészen eldöntve, válaszolá keserűen. Meglehet, hogy társalkodónőnek, és ha meg lesz veled elégedve, érdeklődni fog irántad, egy napon lányává fogad és örökösévé tesz. Sokkal különösebb dolgok történtek már. — Remélem visszautasította ajánlatát? — Semmi esetre sem, és az én nézetem szerint, nem jól cselekednél, ha nem fogadnád el. — Rá vagyunk arra szorulva ? Kérdem mindinkább zavarba jőve. Szükségesnek tartja ön ezt az áldozatot ? Atyám, ön mindig mint kisgyermekkel bánik velem, ön soha sem mondta nekem, hogy ama költségek, melyekbe nevelésem kerül, önnek nehezére esnek. Talán szegények vagyunk ? Ön talán nélkülözéseknek teszi ki magát, csakhogy engem . . . — Ne szomorítsd így magadat. Bizonyos bajokról azért nem beszélek veled, mert nehezen értenéd meg azokat és mert azokra nincs orvosság. Tény az, hogy én csak napról-napra élek. Már tizenöt éve, hogy tönkre vagyok téve. — Hogy teheti azt ? Ha az embernek nincs semmije, dolgozni kell. Atyám gyöngén elpirult, és anélkül, hogy felelne, így szólt: — Szerencsés üzletek folytán egykor igen gazdag voltam , de a pénz, szerencsétlenségedre szegény lányom, nem akart soha hű társam maradni! — Mert ön maga a bőkezűség. .. Oh! én mindig a túlságos bőkezűséget bámultam önben, édes papa ... és azután bizonyos szükségletek, melyek alól nem lehet magát kivonni. . . ugye eltaláltam ? Atyám egy szomorú mosolylyal megölelt. — Megbocsátasz nekem, hogy nem tartottam fenn, vagy nem szereztem számodra hozományt ? — Soha sem fogom sajnálni azokat a szép szerelmeseket, kik pénzért vettek volna el, amit ön nem adhat, és ha az ön szemeiben kedves vagyok, az nekem többet ér, mint minden más. — Gondold meg! Rieux asszony gazdag, egész Párist, s mint hallom a legelőkelőbb világot, fogadja. Találni fogsz nála élvezeteket, melyeket nem vetnek meg a te korodban. — Én nem kívánok semmi egyebet, mondom neki bátorodva, mint atyám körül élni érzem, hogy hasznos lehetnék önnek, rendet csinálnék házában... Ne nevessen! Én kitűnő gazdasszony volnék, ha ön meg akarna bennem bízni. Mindezek a leczkék valóban haszontalanok! Elég jól zongorázok, hogy önt mulattassam, könyveket mindenütt találni. Nagyon kérem, édes papa, ne hosszabbítsa meg számkivetésemet. — Anyád egyik óhajának engedelmeskedünk, válaszolá hirtelen. Én lehorgasztottam fejemet és nagyot sóhajtottam , atyám gondolkába esett. — Mit feleljek Rieux asszonynak, vagyis inkább megbízottjának ? Kérdé végre, mert mondtam már, hogy mi nem látjuk egymást. Gondolkodjál még, a te jövőd dől el. — Sohasem fogom elválasztani az önétől, atyám. — Figyelmeztettek, hogy az enyém nagyon sötét lehet. — Egy okkal több! — így hát visszautasítod? Jegyezd meg, gyermekem, hogy én szabadon hagytalak. — Hogy képzelhette ön, hogy én elfogadok valamit olyanoktól, kik nem szeretik önt ? Atyám még egyszer megölelt és nem szóltunk többé erről a tárgyról. V. A szünidők arra kényszerítették atyámat, hogy hat hétre kivigyen az intézetből; türelmetlenül vártam ezt az időt, és aggodalommal kérdeztem magamtól, hogy mit fog velem csinálni; már utazásról beszélt; de vagy pénzhiány miatt, vagy hogy más valami érdek tartotta vissza, Párisban maradtunk, és én mit sem óhajtottam inkább. — Végre hozzá megyünk! . . . hozzánk! mondom a dijak kiosztásának unalmas szertartása után. Este volt midőn a Tőzsde városrész egyik bútorozott háza elé értünk: atyám előttem ment fel a homályos lépcsőn, hol légszesz szag ütötte meg orromat, és több emeleten haladt fel, azután kinyita egy három négy szobából álló lakás ajtaját. A szobák porosak,rendetlenek és igen rossz karban voltak. Körüljártam, vizsgáló tekinteteket vetve mindenfelé és megvallom önkénytelen undort éreztem. Még a legigénytelenebb tárgynak is lehet tiszta, szellemes, tisztességes kinézése; de ennek a háznak összesége emlékeztetett bizonyos elfonyadt, kendőzött arczokra, melyeknek vénsége nem egyébb elaggottságnál, mely nem késztet tiszteletre. Ami annak a szobának bútorzatát illeti, melyben voltunk, az állt XV. Lajos korabeli pamlagokból és karszékekből, a melyek szövetének szálai látszottak és egy utánzoit Bouleféle asztalból. Míg atyám meggyujtotta a gyertyákat, melyek halvány árnyékot vetettek egy rozzant fali órára, mely kétségkívül már régóta megállt, gépiesen nézegettem egy még felbontatlan hírlap czimszalagját, mely papiros szivarkák között hevert; a czimzés meglepett : — Renaud urnák. — Renaud atyám szolgájának a neve volt, alkalmam volt meggyőződni, hogy több mint egy levél érkezett e czim alatt és hogy a lakás e név alatt volt kibérelve. — Gróf úr és kisasszony, fel van szolgálva monda egy kopott fekete kabátba öltözött egyén. Ez volt Renaud. — Te már nem emlékszel erre a derék emberre, szólt hozzám atyám, már nagyon régóta szolgál engem,megosztotta velem jó és rossz sorsomat; nem hiszem, hogy valaha elhagyjuk egymást. — Saját akaratomból, gróf úr, bizonyára nem, válaszolá Renaud. A kellemetlen benyomás, melyet megpillantásakor éreztem, mint egy igézés által eloszlott és hálásan mosolyogtam rá. — Rosszul leszesz kiszolgálva, szegény Juliskám, kezdő ismét atyám, mert Renaud jóakarata daczára, nem tud mindenben eleget tenni: nagyon gyanakszom, hogy csak középszerű szobaleány. Egy borzasztó fejfájás elvette étvágyamat, atyám azt tanácsolta, hogy feküdjem le. Nagyon szívesen engedelmeskedtem, szükségem volt, hogy öszszeszedjem magamat, okoskodjam magamban, és eloszlassam kétségkívül hiába való szomorúságomat. A hálószoba, melyet abban a szobában rögtönöztek, melyet Renaud atyám kabinetjének nevezett, egy szűk, népes, zajos utczára szolgált. Kihajoltam az ablakon, hogy lehűtsem forró homlokomat. Alulról élénk zsivaj hallatszott fel, mely az anyagi élet tevékenységéből eredt. E rám nézve szokatlan élénkség és zaj kábitó hatást tett reám.A zsivaj mindinkább kábitott és a magas házak nagyon közel szomszédsága fullasztott. Az égből csak egy kis fellegekkel elfödött részt láthattam, a csillagok a kereskedések prózai világítása voltak. Kérdeztem magamban, hogy hova mehet az a sok kocsi, mely egymást éri ; bámultam, hogy honnan jön és hova megy az a sok lázas sietségű járókelő, míg az egész jelenet lassan kint átváltozott .. . Hohenburgban voltam, azután egyszerre térdre estem és fohászkodva imádkoztam. — Miért, mondom magamba’, miért félek? Hisz úgy óhajtottam ide jönni ! Haragosan saját csüggetegségemre becsuktam az ablakot és megtekintettem szobámat. Renaud az előtte való nap eltávolított onnan mindent, ami sérthette volna egy fiatal leány szemérmét. E helyett egy pipere-asztalt állított be, azután két arczképet függesztett fel, melyeknek úgy látszott, nem volt mit egymásnak mondaniok: az egyik egy karcz őst ábrázolt, ez atyámat juttatá eszembe, de erélyes, parancsolóbb, hősiesebb kifejezése volt, kétségkívül valamely ősnek az arczképe. A másik egy fiatal nő arczképe volt, ha az arcz nem mosolygott volna bizalmasan és vígan, anyámat ismertem volna fel benne, anyámat húsz éves korában. Volt-e valaha anyám bizalmas és víg, bálra készen, rózsákkal díszítve ? Képzeljék a különbséget egy nyíló és egy száraz illatnélküli virág között. Oly szenvedélyes gyöngédség, melyet sohasem éreztem, ébredt fel szivemben e kép látására, és feléje nyújtván kezeimet mondom: — Oh anyám, kedves anyám, maradj nálam, ne hagyd el lányodat! Könyvimen át úgy tetszett, mintha rám szegezett szemei szintén megnedvesedtek volna és mindenüvé követnek. Roszul aludtam, másnap reggel alig tudtam elképzelni, hogy hol vagyok. Renaud behozta a reggelimet és értesített, hogy atyám minden reggel elmegy hazulról. Távolléte alatt munkával, olvasással foglalkoztam, mert szó sem lehetett arról, hogy beavatkozzam a háztartás ügyeibe, minden Renaudra volt bízva. Ez az ember atyám alárendelt és baráti rossz szelleme volt, aki engedelmeskedik, de uralkodik is. Be volt avatva minden titokba, tudott felelni a hitelezőknek és végrehajtóknak oly furfanggal, mely méltó bármely ügyvédhez. (Folyt. köv.) Bsat^'imwsKmiseiasmasai&mmmsiiesia!» Budapest, szept. 16. Savfet pasa a bécsi török követhez, Edhem pasához, gróf Andrássy visszalépése alkalmából jegyzéket intézett, melynek hírét s főbb tartalmát bécsi levelezőnk tudatta A jegyzékről a külügyminiszternek másolat adatott át. A jegyzék tartalmának részleteiről a P. Ll.-dal a következőket tudatják : Saviet pasa jegyzékében mindenek előtt kiemeli, hogy a porta mily nagy súlyt fektet az Ausztria-Magyarországhoz való barátságos viszonyok fenntartására, tovább fejlesztésére s hogy alkalma volt gr. Andrássynak a török birodalom iránti jó akaratát s rokonszenvét mindinkább megismerni s mind nagyobbra becsülni. A török államférfim ezután személyesen veszi át a szót s Bécsben való tartózkodását emliti fel, mely alkalmat adott neki »a közelből a kitűnő államférfim tulajdonait megcsodálni, a ki oly sok ügyességgel, szilárdsággal és nagysággal vezeti az osztrák magyar monarchia politikáját.« Minden ellentét daczára, mely a legutóbbi évek folyamában Törökország s Ausztria- Magyarország között ismételve fölmerült. Savfet pasa az osztrák-magyar miniszternek azon bizonyítványt szolgáltatja ki, hogy az ottomán birodalom iránti érzelmeit őszinte és komoly barátság hatja át s hozzá teszi, hogy e tapasztalás őt különös örömmel tölti el. A porta — folytatja — valódi fájdalommal értesült arról, hogy gr. Andrássy állomását elhagyni szándékozik. Csak azon közlések, melyeket a porta bécsi követe, s ő személyesen gr. Zichytől nyert, s melyek kijelenték, hogy az uj kabinet nem fog a gr. Andrássy által követett politikai iránytól eltérni, hogy a monarchia politikájában továbbá is gr. Andrássy politikájának eszméi élni fognak, csak e közlések voltak képesek az élénk sajnálkozást, melyet gr. Andrássy visszalépése mind neki személyesen, mind a portának okoz, mérsékelni, de a nélkül hogy azt eloszlathatnák. Végül Savfet pasa arra kéri fel a követet, hogy gr. Andrássyval szemben azon reménynek adjon kifejezést, hogy tartsa fenn a török birodalom iránti igen becses barátságát s azt továbbra is tanúsítsa mindkét birodalom javára. E jegyzék mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy a török diplomáczia, mai nap is, mily mesteri jegyzékeket tud írni. A diplomácziai formalitás, mely távozó külügyminiszterekkel szemben rendesen követtetik, itt nemcsak a legteljesben van fenntartva, de a porta ezen fölül oly hízelgő biztosításokkal halmozza el a távozó külügyminisztert — amelyeket ennek kissé nehéz elfogadni. Akitől két tartományt elvettünk, attól oly baráti nyilatkozatokat, amineket a fentebbi jegyzék, legalább a közlött kivonat szerint, tartalmaz, elfogadni kissé bajos, különösen ha tudjuk, hogy az illetőnek nem áll más rendelkezésére, mint hogy a megmásuhatlanban megnyugodjék. A novi-bazári konvenczió megkötése óta különben monarchiánk és a porta között szívélyesb viszony fejlődött ki, s e konvenczió végrehajtása alkalmából a porta megmutatta, hogy még elég erős a vele kötött egyezmények megtartására. A legújabb török jegyzékben ugyanazon barátság tükröződik vissza, mely a legújabban megszállott részekben a mi csapataink s a török csapatok között létezik. Ezt, mint kedvező dolgot jegyezzük fel, ha nem is vagyunk arra képesek, hogy ehhez oly messze menő következményeket fűzzünk, mint a félhivatalosak, kik e török jegyzék alkalmából föltétlenül magasztalják gr. Andrássy politikáját, vagy a P. Lloyd, mely e jegyzékről tudomást véve, egészen megfelejtkezik a gr. Andrássy-politika ellen olykor általa is hangoztatott aggodalmakról, s a tapsolók közzé áll.Ezt látva, joggal kérdhetjük, hogy Saviet pasa jegyzéke miben változtatta meg a múltakat ? Hogy e jegyzék feltámasztja-e a csatatéren elhullott katonáinkat vagy visszaadja-e nekünk az okkupáczióra költött milliókat? Hogy e jegyzék rendezi-e az okkupátt tartományok ügyét? Vagy egyáltalában miben teszi jóvá a múlt időkben elkövetett ballépéseket? Vagy fordítsuk meg a dolgot. Bizonyítéknak vennék-e laptársaink Saviet pasa jegyzékét gr. Andrássy politikája ellen, ha a porta ebben örömét fejezné ki a felett, hogy gr. Andrássy távozik! Mi örvendünk a szívélyes viszonynak, mely monarchiánk és a porta között fennáll, s örvendenénk annak, ha teljesülésbe menne, amit a J. des Debats kilátásba helyez, hogy t. i. keletkezőben van a német-osztrák-magyartörök szövetség. Azt véljük azonban, hogy a magyar ellenzék mindig az ilyesmit sürgette, s arra emlékszünk, hogy az urak, kik ma a porta által gr. Andrássy részére kiállított jó erkölcsi bizonyítványnyal oly nagyra vannak, nem voltak mindig ugyane nézetben Kossuthnál. Az újvidéki szerb gymnázium egyik tanára közelebb látogatást tett Kossuthnál, s e látogatást részletesen leírja a Zasztava szept. 14-diki számában. Kossuth ez alkalomkor, mint a látogató leírja, több nagyérdekű nyilatkozatot tett. Hogy az író mennyiben adja vissza híven Kossuth szavait, azt nem tudjuk, de közöljük a leírást egyrészt azon érdeknél fogva, melylyel minden bir, ami Kossuthtól jön, másrészt pedig azért is, hogy hozzájáruljunk a helyreigazítás előmozdításához, ha e nyilatkozatokban helyreigazítani való foglaltatik. A Zasztava leírása a következőket tartalmazza: Svájczi és francziaországi utamból visszatértemben Savoyán át, két napig Turinban maradtam főleg azért, hogy Kossuthot meglátogathassam. Kossuthnak már két év előtt be akartam magam mutatni, de nem találtam otthon. Az idén szerencsésebb voltam. Piemont fővárosából és az egykori Olaszország székvárosából helyi vasút vezet Collegno al Baracconebe, hol Kossuth már több éve lakik. A közlekedés Turin és Baraccone közt igen élénk, mert a turiniaknak Baraccone és még inkább Ilivoli, mely a magas örökös hófedte savoyai alpok lábánál fekszik — körülbelül ugyanaz, ami Baden vagy Vöslau a bécsieknek. Délelőtti 9 óra körül érkeztem Baracconebe és mindjárt kérdezősködtem, mi módon juthatnék legelőbb Kossuthhoz ? Azt mondák, hogy Kossuth rendesen 9 és 10 órakor, fürdés után, télen-nyáron sétálni megy. Egy helyre álltam, mely mellett Kossuthnak okvetlenül el kellett mennie. Kis idő múlva észrevettem, hogy Kossuth jó. Eléje lépek, szerényen üdvözlöm és teljes tisztelettel bemutatom magam, arra kérve őt, bocsásson meg bátorságomért. Alig hallotta, hogy ki és hová való vagyok, már is előzékenyen fogadott és szívélyesen meghitt, hogy séta közben csatlakozzam hozzá. »Igen sajnálom — igy szólt — hogy nem beszélek egy szláv nyelvet sem.« —Arra a kérdésemre, várjon nem beszél-e tótul, azt felelte, »hogy diák korában Eperjesen, igen jól beszélte e nyelvet, de oly sok év lefolytával, azt egészen elfeledte.« Azután Újvidékről kérdezősködött, várjon emelkedett-e némileg a város azóta, a mióta szenvedett ? (Újvidéket 1849-ben Pétervárról a magyarok összebombázták.) Milyen a lakosság számaránya, milyen iskolák vannak Újvidéken stb. ? Barátságos beszélgetésünk közben, mely kizárólag magyar nyelven folyt, lakásáig érkeztünk. Itt ajánlani akartam magam, de Kossuth igen szívélyesen meghívott, hogy jöjjek be és legyek vendége, míg a legközelebbi vonat Turinba indul, mi körülbelül délben lesz. Bementünk a kertbe. Itt az első futó tekintetre észre vettem, hogy azt gondos kéz ápolja. Kossuth élénk érdeklődéssel mutogatta az egyes növényeket és fákat, melyeket jobbára ő maga ültetett. Szomorú hangon azt mondá, hogy az idei kedvezőtlen időjárás száz növénynél többet tett tönkre, melyeket ő oly gondosan ápolt. Beléptünk a kert közepén fekvő házba, mely szép és takaros. Mindenből azt vettem észre, hogy Kossuth kényelmesen él ugyan, de nem fényesen. Előzékenyen felszólított, hogy reggelizzem vele; én szabadkoztam, azt mondom, hogy már Turinban reggeliztem, de mindemellett, ennem kellett abból a gyümölcsből, mely Kossuth saját ültetésű fáin termett. Míg Kossuth reggelizett, alkalmam nyílt őt közelebbről szemlélhetnem. Ő inkább középtermetű, erős testalkatú egyéniség, nem látszik még meg rajta, hogy annyi évek terhe nehezedik vállaira. Haja ősz, telt szakálla, úri, finom arczvonásaival még nagyobb tekintélyt kölcsönöz. Halkan, gyöngéden beszél; hangjában van valami különös varázserő, mely annál hatalmasabban hat az emberre, minél tovább hallgatja őt. Beszélgetésünk főleg Magyarország anyagi viszonyait érintő. Kossuth igen kedvezően nyilatkozott a fehérvári kiállításról és dicsérte annak derék rendezőjét Zichyt, ki a körül annyit fáradozott. Ez alkalommal azt is említette, hogy ő maga is valaha működött az országos ipar mezején, és nagyon iparkodott, hogy azt emelje. »Eleinte — így szólt — mutatkozott némi eredmény, de fájdalom, az csak rövid ideig tartott, mert nem volt kitartás; ő attól fél, hogy az most is úgy lesz. Magyarban anyagilag fenn nem tarthatja magát saját ipara nélkül, ami különösen most tűnik ki, amidőn a mezőgazdaság terén olyan két nagy és veszélyes vetélytársa van, mint Amerika és Oroszország.« Szó volt a zsidókról is és jellemző, hogy nyilatkozott róluk Kossuth. Említvén, mily nagyon folytak be a zsidók a berlini kongresszus határozataira, azt mondta Kossuth, hogy »liberális elvei daczára nem helyesli a zsidók teljes emanczipáczióját azon országokban, melyek kulturális tekintetben elmaradtak és melyekben a zsidók nagyobb számban vannak.« Ezen álláspontját Kossuth azzal indokolta, hogy a zsidók azon országokban, hová beköltözködtek, magokat idegen elemnek tekintik; »olyletemnek, melyet az országokhoz és azok intézményeihez semmi erősebb kapocs nem fűz, és melyekben egyedül csak arra törekszenek, hogy minél inkább előmozdítsák saját materiális érdekeiket.« »A zsidók teljes emanczipáczióját — mondá továbbá — addig nem kellene keresztül vinni, mig ők a többi honpolgárokkal társadalmilag és politikailag ki nem egyenlődnek, mig meg nem szűnnek magukat, mint különvált idegen elemet tekinteni, hanem csak akkor, ha majd egyedül vallás dolgában fognak különbözni a többi honpolgároktól, mint ez tényleg Angol-, Franczia- és Olaszországban van.« Kossuth ezen nyilatkozatából kitűnt, hogy ő helyesli a románok eljárását, kik a berlini kongreszszus határozatát nem akarják keresztül vinni, melyet a kongresszus a romániai zsidók teljes emanczipácziójának kérdésében hozott, nem vizsgálván meg szigorúan azon rendkívüli körülményeket, melyek e tekintetben a romániai fejedelemségben fennállanak és melyek ezen kongresszusi kívánat teljes kivitelével homlokegyenest ellenkeznek. Beszéd közben kérdezősködtem Kossuth fiairól is; azt mondta, hogy az egyik vasúti hivatalnok Turinban, a másik mérnök Romagnában. Érdekes volt hallani Kossuthot, hogy mily gyöngéden nyilatkozott fiairól. »Az én fiaim — így szólt — kitűnő eredménynyel végezték tanulmányaikat Olaszország legtekintélyesebb intézetén, hol nem volt sem vagyonuk, sem barátjuk, hol sem czim, sem nevük nem ajánlhatta őket, sőt inkább ez árthatott volna nekik. Ők saját szorgalmukkal vívtak ki maguknak a társadalomban szép állást, de volt is sok irigyük, kik eléjök — mint idegenek elé — mindenféle akadályt gördítettek.« Kossuth e szavakat erősebb hangon mondá ; meglátszott, hogy szivéből jöttek. Mig beszélt, úgy látszik hazájára gondolt, melytől oly régóta elvált és melyet soha többé nem fog látni. Szive őt bizonyosan hazájába vonzza, de politikai elvei nem engedik, hogy szive hangját kövesse. — E miatt ő lelkében bizonyosan érzi a harczot, mely gyakran nehéz, igen nehéz fájdalmakat okoz neki!. . . A tulajdonképeni politikáról kevés szó volt. Én ugyan mindig oda csavaritottam a beszédet, de Kossuth kerülte a politikát és a beszédnek mindig más irányt adott. Csak gr. Andrássyról jegyezte meg, hogy lemondása nem fog semmi változást tenni az osztrákmagyar monarchia külpolitikájában, melyet Kossuth természetesen elítél. Kossuth nem veszi komolyan Andrássy lemondását, és azt hiszi, hogy újra a külügyek élére áll. Azt reméltem, hogy Kossuth érinteni fogja a keleti kérdést és hogy arról, különösen annak jelenlegi stádiumáról körülményesebben fog nyilatkozni, de hiába volt reményem. Tkárácz Imre, ki Kossuthnak személyes barátja, noha a politikában elvi ellenségek, azt beszélte nekem két év előtt Rómában, hogy Kossuth nem ellensége a Balkánon lakó keresztény népeknek, de fél Oroszországtól, mely foglalási politikát űz és melyhez azon népek olyannyira hajlanak. Törökország fenntartása Magyarország érdekében fekszik, mert ennek legjobb védbástyája. Szerettem volna megtudni, mint vélekedik a nagy magyar demokrata a magyaroknak, mint uralkodó elemnek, a többi magyarországi nemzetiségekhez való viszonyáról. De Kossuth erről állandóan hallgatott. Jellemző, hogy erről a nagy fontosságú kérdésről még sohasem nyilatkozott, pedig lett volna alkalma 1863-ban is, midőn az országgyűlés a nemzetiségi kérdést tárgyalta; lett volna most is alkalma, midőn a magyar nyelv kötelező tanításáról volt szó az országházban. A magyarországi nevezetesebb kérdéseknél Kossuth időszakonként fölemelte hatalmas szavát, de mi lehet annak oka, hogy a fontos nemzetiségi kérdésről véleményt még eddig nem adott, alig tudjuk sejteni. Kossuth igen keveset beszélt ugyan velem tisztán politikai kérdésekről, de annál többet egyéb társadalmi viszonyokról, melyek főleg Nyugat-Európában állanak fönn. Itt volt bőlalkalmam csodálni Kossuth gazdag ismereteit és óriási tapasztalásait. Kossuth a jövőt inkább sötét színben látja.