Pesti Napló, 1882. február (33. évfolyam, 32-59. szám)
1882-02-25 / 56. szám
56. szám. Budapest, 1882. szombat, február 25. 33. évi folyam. 8í(‘rUe*íté»l Irodai Rnrátok-tere. Athena.u m-é p ü 1 » t A Up «zeUenu ré«sétrietö minden közlemény a szerkentőeégtán intézendő. Bérmenteties levelek csak ismert kezektől fogadtatnak «4. Kéziratok nem adatnak vissza. Hladd-hivatali BarÁtok-tere, Athenaeum-épfia%, A Up anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadja kSrU panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendő*.PESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Elfifizetési feltételek . FnntAll kötve, vagy Budapesten házhoz hordva reggelt a Mtt kiadás együtt 1 hónapra 2 ért. — 3 hónapra « frt. — 8 hónapra II ért. Az esti kiadás postai külön küldésiért felfilmsotés érnagyetrankfol X farfe Az ©rfifly.més »2 év folytán, minden hónapban n megkezdhető, 4« «nmei* •i«iy napjin történik is, min.ion kor * hé «Iné Bánaté! Hirdetések ezintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó-hivatal&b» Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, február 24. Rossz hírek érkeznek mindenfelől. A felkelés terjed, új csapatok mozgósittatnak, folyton több haderő küldetik Boszniába s daczára a roppant seregnek és töméntelen pénznek, hét hét után múlik és semmi győzelem, semmi siker. A felkelés régen elhagyta a montenegrói határt, elharapózott az ország belsejébe, fenyegeti a fővárost, Szerajevót, a fegyverek csempészetét űzik mindenütt s a hatóságok alig bírják ezt akadályozni. Már Knin vidéke északi Dalmácziában is fellázadt, úgy szintén Grahovo Boszniában, Herczegovina pedig egészen tábor, a városok és völgyek csapataink birtokában vannak, a hegyek és falvak a felkelők kezében. Mikor kezdődnek a hadműveletek ? kérdi mindenki. Jovanovics főparancsnok rendeletet adott ki, hogy katonáink ne verekedjenek. Később, ha még többen lesznek, ha jobb időjárás lesz, majd valamikor tavaszra, az osztrák tábornokok is elszánják magukat a cselekvésre. Eközben a montenegróiak, a muszkok, a szerbek is kikészülnek s a harcztér mindig nagyobb és az ellenség több lesz. Egy csapásra, erőteljes, de gyors akczióra, mely olcsóbb is, mint az örökös mozgósítás, az osztrák táborkari lángész nem képes, így látjuk nőni a veszélyt, a szikrából láng, a lángból tűzvész lesz, mikor minden elégett, akkor jönnek a tűzoltók menteni. A pánszláv agitáczió ellenben bámulatosan szervezve van. Mindenütt helyi bizottságok, melyek a felkelést előkészitik, és mikor lehet, csapatot alakítanak s az osztrák hatóságokat és őrjáratokat megtámadják. Azonnal fel van izgatva az egész vidék. Egy csomó ember egy egész kerületet nyugtalanít s nagy haderőt fogva tart. Okunk van hinni, hogy az egész kelet, sőt az egész pánszláv világ, ameddig az oroszok befolyása terjed, ily bizottságokra van felosztva, s nemsokára mindenütt látni fogjuk a felkelés zászlaját. A példa Herczegovinában adva van ; azon módon, mint ott, van organizálva a pánszlávizmus mindenütt. Íme, Dalmácziában, e csöndes tartományban egyszerre 14 bizottság fedeztetett fel, mely mind arra volt alakítva, hogy forradalmat csináljon. A kormány mellett e bizottságok működtek mint titkos hatóság, mely parancsait Szent-Pétervárról vette. Ignatieff keze működik itten. S ép úgy van Bulgáriában s Maczedoniában; pár hét múlva az egész kelet lángba fog borulni. És Szerbiában ugyanily bizottságok működnek és a galicziai ruthének közt s a magyar Kárpátok közt szintén feltaláltattak e szervezet nyomai. íme Bukovinában egyik akna felrobbant. Ott is egy fölkelő banda támadt. Az oroszok felgyújtják a monarchia egyik végét és a másikat is. Már most Galiczia felé is mozgósítunk, oda huszárok, Boszniába gyalogcsapatok mennek. De azért szent a békesség Oroszországgal s a muszka czár, valamint Nikita és Milán Ferencz József ő Felségének legjobb barátjai. S mig így a pánszláv általános felkelés a Balkán félszigeten és Ausztria-Magyarországon előkészíttetik, sőt több helyütt már kitört; mig az orosz hadsereg tisztjei a felkelőket vezetni indulnak és Skobeleff hadsegéde Montenegróból dirigálja a herczegovinai lázadók hadi műveleteit; mig Oroszország forr és készül, hogy mikor az egész szláv világ fegyvert fogott, seregeivel segítségére siessen, addig a mi parliamentjeink beszélnek, tábornokaink gondolkodnak, államférfiaink a béke biztonságát hirdetik és diplomatáink gyönyörködnek az orosz kormány barátságában. Skobeleff harczra hívja a szláv nemzeteket és Tisza Kálmán fitymálja az ő »toasztját«. Milliók harczra készülnek és a kormányok a hivatalos jegyzékeket tanulmányozzák, melyben a nagy háborúról nincs írva semmi. A legravaszabb fogás, a legveszedelmesebb ámítás azonban az, midőn a pánszláv izgatók a magyarokat hívják fel szövetségesekül. Ezt tette minapában Skobeleff Párisban, ezt teszi ma Ljubibratics szerb felkelővezér Belgrádból. Mint 1809-ben a nagy Napoleon, ő is egy kiáltványt intéz a magyar nemzethez, hogy csatlakozzék a szláv felkelőkhez, ezek harczában Ausztria ellen. Kicsoda Skobeleff, ki ez a Ljubibratics, hogy királya ellen árulásra meri felhívni a magyar nemzetet? Ők a pánszláv akcziópárt, tehát a czár ügynökei. Ez kölcsönöz szavaiknak fontosságot, ígérnek nekünk a magyaroknak függetlenséget — ami a ti tűzhelyeteken nem keresünk semmit« — és védelmet a németek ellen; de meg is fenyegetnek bennünket, hogy ha velük nem tartunk, a pánszlávokkal Ausztria ellen, akkor — »szerencsétlenségünkre« — 1883-ban vagy 1884-ben katasztrófa fog bennünket érni. Tehát a nagy orosz háború csak jövő évre terveztetik. Ekkor majd a czár fogja megújítani a felhívást, melyet ma Ljubibratics bocsát ki Magyarországhoz, — mert a czár is tudja, hogy Magyarországot egyszerre elnyelni nem lehet. De szövetkezhetünk mi a pánszlávokkal ? Bízhatunk mi Ignatieff, Skobeleff, Risztics és társaik szavában? Semmi esetre. Ezen csábítás a legvastagabb ámitás, s ha elhódítva hamis ígéretek által Oroszország és a pánszláv forradalommal szövetkezve, legyőznék Ausztriát, kis idő múlva ugyanazon Oroszország és pánszláv forradalom Magyarországot fogná megsemmisíteni. Meg nem foghatjuk tehát a függetlenségi párt és közlönyeinek rövidlátó hiszékenységét, hogy Ausztria iránti gyűlölettől elvakítva, a délszlávok szabadságharczában — nevezzük így — Magyarország jövőjét látják és rokonszenveiket velük megosztják saját monarchiánk ellen s nem veszik észre a pánszláv lólábat, a hagyományos orosz politikát, mely mindenütt kikandikál. Feledik, hogy Oroszország Lengyelországban is pártot tudott magának teremteni, hogy a kisebbségekkel szövetkezett s a szabadság nevében ennek védelmére támadt, de a rabigát hozta. Vigyázzunk, magyarok, hogy pártoskodásból ne essünk ugyanazon hibába, mint a lengyel disszidensek. Az orosz ármány ellen mindnyájunknak össze kell tartani s a trón körül seregleni, mint a béke fenntartása érdekében tett törekvéseinek ad kifejezést. Skobeleff tábornok Pétervárra visszahivattatván, a 4-dik orosz hadtest parancsnokának neveztetik ki Minskben. Hogy Skobeleff beszédeinek mi a jelentősége, azt egy moszkvai levelező a párisi Figaróban így magyarázza meg: Skobeleff beszédei azt jelentik, hogy Németország elnyelhet annyi hannoverit és szászt, amennyit jónak lát, de Oroszország soha sem fogja megengedni, hogy akár Németország, akár Ausztria vakmerőn rátegye kezét a déli szlávokra, akiket nyolcvan millió orosz, a Romanov-ház becsülete és nemzeti zászlónk védelmez. Azt jelentik, hogy III. Sándor, az orosz nemzet legfőbb feje, aki mellett mindnyájan készek vagyunk meghalni a hazáért, gyöngéden értésére adja tábornoka által Németországnak s Ausztria-Magyarországnak, hogy a nemzeti közöny megszűnt s Oroszország védi a szlávokat. Azt jelentik, hogy az osztrák-magyar csapatoknak tisztelni kell a herczegorczok és bosnyákok vallását , nyelvét, szabadságát, kiknek most földjén járnak. Sem többet, sem kevesebbet Skobeleff tábornok nemcsak Plevna és Gök- Tepe hőse. Ne felejtsék el, hogy a Komanovháznak rokona is, nővére Leuchtenberg Jenő herczeghez ment nőül, a ki unokaöcscse III. Sándornak. Figyelmeztetve vannak Németország s Ausztria-Magyarország világosan, határozottan s most, ha lángba akarják borítani Európát, ám tegyék meg, sok szerencsét hozzá. A Lim területen a mohamedán lakosság között nagy izgatottság lévén észrevehető Ausztria-Magyarország ellen, a porta, Szulejmán pasa vezérlete alatt két zászlóalj nizamot küldött oda azon czélból, hogy a forrongást féken tartsa. A lázadás elleni hadműveletek lassúsága általánosan aggályt kelt. Szinte megfoghatlannak látszik, hogy néhány ezer fölkelő oly hosszú ideig daczolhat egy nagy monarchia haderejével. Számos bécsi lap is kifejezést ad az e feletti csodálkozásának. Az országgyűlési függetlenségi párt mai értekezletén megállapította, hogy a képviselőház holnapi ülésén történendő szavazásnál milyen álláspontot foglaljon el. A közösügyi kiadások költségeit, valamint a 8 milliós hitelt nem szavazza meg. Szilágyi Dezső határozati javaslatát szintén nem fogadja el a párt. Lükő Géza bejelenti, hogy ő a kvalifikáczió bizottságba történt megválasztásáról lemond, mert ő a szabadelvű pártnak azon ténye által, hogy a párt által kijelölt tagot kitörölte, s helyette önkényüleg mást jelölt és választatott meg, a párt világos megsértését látja. Az értekezlet a lemondást helyeslőleg vette tudomásul. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Február 25. — Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. fridényi bankja. — Regény két kötetben. — 40 Irta: ACSÁDY IGNÁCZ, MÁSODIK KÖTET. Bankárestély. De vannak talán magasabb czéljai is ? Minő dicsvágy, minő remények csírázhatnak egy ifjú nő szivében ? Ha minden közlegény patrontáskájában hordja a tábornagyi botot, miért ne hordhassa kezében minden leány az öt, hét vagy kilenctágú koronát is ? Csak meglegyen benne a szívtelen okosság, a számító bátorság, a merész kitartás és az élelmes önbizalom. Mért ne várhatna ő is előléptetést, rangot, nevet, koszorút egy férj alakjában ? A pátriárka legalább meg van róla győződve, hogy a született grófkisasszony sem léphet föl több elegancziával, mint leánya. Mit gondol a bájos Hermán maga ? Kecses kis arcza, okos szeme egyaránt mosolyog mindenkire. Számító lelkének röpkedése ma még talán nem száll olyan magasra; a fényes társaságot, a ragyogó estélyeket ő maga ma talán csak lépvesszőnek tekinti azok számára, kik nincsenek szalonjaiban. — Hadd boszankodjanak a meg nem hívottak — gondolja nevetve, de végre mégis közülök kell férjet szereznem. — Ki tudja, gyémántos Herminem — szokta atyja mondani — tüneményes időket élünk. Meglesz a polgári házasság és az lesz a te aranylétrád a magasba. Hermin hitetlenül mosolyogja meg az efféléket. Okos és bizalmatlan, de nem bánná, ha atyja reményei teljesednének. Van bátorsága belépni bármi körbe, idegen világba, a társadalom legzártabb úri zugába, ha érdekei úgy hozzák magukkal. Ma már alkalmazkodott az új emberekhez, kiket a bank varázshatalma gyűjtött köréje. Meghallgatja sajátságos bókjaikat, élénkebb udvarlásaikat, pajkosabb tréfáikat. Helyén van az esze, ügyesen fogja fel és adja vissza a vágásokat. Eleinte csodálkozott új barátainak sokszor nagyon is léha modorán és magaviseletén. Léha! Gyorsan száműzte fejéből e gondolatot. Hisz ez a világ képviseli azt, ami neki nincs, a rangot, a politikai befolyást, a társadalmi tekintélyt. Hogy lehet belsőleg üres, léha az a világ, mely külsőleg oly szemkápráztatón mutogatja magát! Ma igazán fényes volt a társaság a pátriárka szalonjaiban. Csaknem kétszáz vendég jelent meg. A frakk mellett egész sereg színes egyenruha, büszkén dobogó érdemrendes mell. Képviselők, igazi főurak, előkelő közhivatalnokok, konzulok, tudósok, írók, művészek udvarolnak a hölgyvilágnak, mely nem nagy ugyan, de szép és fiatal. A menyecskék világa ez; leány alig van néhány a pompás hölgybokrétában. Próbaköve lehet-e ez a társaság belső értékének ? Azt lehet-e belőle következtetni, hogy a pátriárka szalonjaiba nem való a leány ? Kinek van most ideje következtetést vonni, okoskodni, midőn egy kiváló művésznő énekli Beethoven egyik remek dalát ? A hölgyek elragadtatva tapsolnak s az egyik teremből dühösen kiabálják : da capo ... Itt a legújabb nemzedék, a tánczosok hada ütött tanyát. A társaság legfiatalabb tagjai, kik egymással mulatnak, mert a hölgyeket a már karrieret csinált urak foglalták le. Ők még a pálya elején vannak, nekik itt a helyök. De azért erősen folytatják az előtanulmányokat, nem ugyan a szalonokban — de hisz van hölgy elég, aki tanulmányi czélra, próbamamzernek oda adja magát. E tanulmányok természete azután egész mivoltukról visszasugárzik. A finom modor parfümje alól kiérzik a kávéházi, korcsmai illat Néha maguk is eltévesztik a helyet, ahol vannak és úgy udvarolnak a szalonhölgynek, mint a próbamamzetnek. Félig érett vagy örökké éretlen, gyorsan kopaszodó, adósságcsináló, váltónyargaló, ősi vagyont pazarló, gondtalan, könnyelmű aranyifjuság ez, mely csak akkor jut az élet komolyságának tudatára, midőn már ideje java, testi ereje és vagyona elpárolgott, mint a köd. Addig csak mulat, kártyázik, párbajozik és nyer könnyű diadalokat még könnyebb hölgyeken. Szánalomra méltó, kedves, jó, de léha nemzedék, melyben elfeledték fölébreszteni a kötelességérzetet, ápolni, fejleszteni az oly bőven meglevő jó tulajdonok csiráit. Veszetten, ittasan rohan át az életen, mint valami táncztermen, míg bele nem hull az erkölcsi, anyagi és testi romlás vermébe. Jó fiuk, víglegények, elmés, kedves emberek, kik ősi nevükkel, családi összeköttetéseikkel, tehetségükkel, fényes és hasznos szerepet volnának hivatva játszani, ha lelkiismeretes, komoly nevelés megérteti velök hivatásukat. De nem tette. És ők, a könnyelmű víg fiuk, a fegyelmet nem tűrő szilaj gyerekek gőzerővel rohannak a pusztulásba. Csapatostul vannak ma jelen, a pátriárkának tánczosokra, fiatalságra is van szüksége és mivel a derék Spritz Aladár uron kívül a bankban senki sincs, ki a tánczosi tisztre az ő, fényes szalonjaiban elég társadalmi képesítést mutathatna föl, meghívta az igazi aranyifjuságot, melynek még nincs helye a kaszinóban, mely azonban elég jó nevet visel, hogy a pátriárka estélyein tündököljön vele. És a veréb-mágnásság meg is jelent teljes számmal. — Fiuk, ma elmegyünk az aranyos Bernát bácsihoz — mondá Tankréd, egy méltóságos úr fia és a társaság vezetője — pompás a pezsgője; tánczolni sem kell sokat, mert kevés a hölgy, jut idő egy kis ferblire. És azután tudjátok, néha tisztességes társaságban is meg kell jelenni, hogy el ne szokjék tőle az ember. El is jöttek s míg a nagy teremben konczerteznek, ők a mellékteremben csevegnek, gúnyolják egymást, a társaságot és a házigazdát; trécselnek, meditálnak, ásítanak tetszés szerint. Spritz Aladár ur, a született előtánczos, ki minden házi bálon jelen van s egyik családból a másikba viszi a pletykát, bámulja őket, megjegyzi életeiket, majmolja modorukat és X meg Y családnál, mely nem elég gazdag, hogy ily fényes társaságot gyűjtsön maga köré, épen igy viseli magát, mint ők itt. Igazi talmigavallér, aki hangot, modort, életet kölcsönöz másoktól és azután uzsora-kamattal hoz forgalomba ama körökben, melyek csak az ő elbeszéléseiből ismerik az úri világot. — Ki ez a könnyen öltözött úr — kérdi egy hang a szögletben álló szép szoborkára mutatva. — Valami őskori szörnyeteg. Jupiternek vagy Apollónak hívják. — Akkor mit keres itt? Itten Wertheim-kaszszácskának kellene állania. Az jelképezi ezt a modern világot. — És tömve kellene lenni, ugye ? Tán nem boldogultál a Stampf Jozefánál, a mi könyörületes polipunknál ? — Nézd — kiált közbe egy hang — nézd, most jön Fridényiné. Megtudnék érte bolondulni. — Teheted. Megérdemli. Most is többet ér a legszebb leánynál. — Veszettül szolid. — Az ő hibája. — Meg a mi bajunk. — Ah, hagyd azt a vén asszonyt Tarászynak, borzasztó komolyan beszélgetnek. — Fridényi meg az angyali Ételhez menekült. — Hát Hartafalvy ? Kiütötték a nyeregből ? — Az most a kis Olgát ostromolja. — Nem irigylem. Egészen paraszt. — Igaz , falusi liba, de legalább friss. Sajnálom Edmundtól. Hamar elhervasztja. De nézd csak, milyen áhítattal hallgatja az éneket. — Tisztelem az olyan asszonyt, aki azért jár színházba, hangversenyre, hogy az előadást hallgassa. Erre az csak az igazi. — Mégis csak furcsa ember ez a Steinheiner vagy Habensteiner vagy isten tudja, hogy hívják, sohasem emlékszem erre a pogány névre. — Már miért pogány, elég sok pénzt zsebel. — A mi számunkra nem gondoskodik nőtársaságról. — Örülj neki, legalább kedved szerint mulathatsz. — De én elhozom ide a kis Tercsit. — Az lenne csak a tréfa, főzzük le egyszer ezt a rebuzeust. — Én nem hozom el a Katiczát, féltékeny lehetne. — Uraim, nem unatkoznak ? — kérdé a terembe lépve Hermin. (Folyt. köv.) Budapest, február 24. A czár, mint Berlinből jelentik, sajátkezű levelet intézett Németország s Ausztria-Magyarország uralkodóihoz s e levelekben békeszeretetének, vala m képviselőháziból. — febr. 24. Harmadik napja foly a vita az okkupáczionális politika felett, s a szokatlan érdeklődés, mely a figyelmet lankadni nem engedi, bizonysága annak, hogy a tárgy megérdemli, hogy a parlament behatón foglalkozzék azzal. És az eddigi vitatkozások modoráról is csak azt mondhatnók, hogy a tárgy komolyságának megfelelő, ha nem vegyült volna abba egy oly kellemetlen inczidens, mint aminőt Pokonyi Géza úr jónak talált belevegyíteni tegnap, s folytatni ma. Ez a képviselő úr azt hiszi hogy a függetlenségi pártban jogosult az a bursikóz nyerseség, melylyel némelyek a demokratikus álláspontot összetéveszteni szeretik; de meg vagyunk győződve, hogy maga Polonyi úr is okulni fog azon a visszatetszésen, melyben újabb szereplése a függetlenségi párt komolyabb elemei közt részesült. Ezek után térjünk át a mai ülés fölmerült momentumaira, melyek közül kettőt emelhetünk ki: Pulszky Ágost és Tisza miniszterelnök úr beszédét. Pulszky Ágost a Szilágyi Dezső határozati javaslatának védelmére emelt szót, s beszéde sok kitűnő érvet tartalmazott. Sajnálni lehet azonban, hogy a beszéd a kellőnél hoszszabbra nyúlt s kifárasztva a ház figyelmét, nem tehette azt a hatást, melyet különben tartalmánál fogva megérdemelt volna. Az ülés végén Tisza Kálmán mint elnök szólt, a ház élénk figyelme által kisérve. A miniszterelnök úr mindenek előtt ama vád ellen védekezett, hogy ő sohasem vásárolta a horvát szavazatokat. Ámde azt nem is várta ő tőle senki, hogy ő, ha tette volna is, beismerje ezt. Az ilyet meg lehet tenni, de nem szabad megmondani. És, hogy a miniszterelnök úgy vásárolt volna horvát szavazatokat, mint vásárolni szokás embereket vagy állatokat, azt így nem is állította senki. Az állítás értelme csak az volt, hogy a horvát szavazatok sohasem esnek a mérlegbe ingyen. Ezt maguk a horvát urak is elárulták. Mert hisz a zágrábi országgyűlésen nyilvánosan támadtattak meg azok a horvát képviselők, akik a fogyasztási adók ellen szavaztak, s nyilvánosan kérdeztettek meg az iránt, hogy ha már ezt megtették, tehát kötöttek-e valamely paktumot báró Sennyey Pállal, hogy esetleg ha a kormány bukott volna, és Sennyey lett volna a kormányutód, üres kézzel ne maradtak légyen ? Ezek nyilvános dolgok, és elég bepillantást engednek a nem nyilvános részletekre. Magáról az okkupáczionális politikáról szólva, a miniszterelnök úr megint elégnek találta azt a kényelmes érvet, hogy az ellenzék, mely kárhoztatta és kárhoztatja az okkupácziót, nem mondta, hogy mit kell tehát tenni az okkupáczió helyett. E szerint a miniszterelnök azért ül a kormányon, hogy mindenben az ellenzéktől várja a pozitív javaslatokat. És így, ha bármilyen hibát követ is el a kormány, sohasem bukhatik meg, mert nem mondatott meg neki, hogy mi legyen a helyesebb. És miután ez nem mondatott meg senki által, tehát nem oka, ha hibát követett el. E kényelmes érv bástyái mögül persze könnyű minden rabulisztika. Mert ha az ellenzék meg is mondta volna, mint ahogy meg is mondta, mit kell tenni a helyett, a kormány mindig ellene vetheti, hogy amit az ellenzék javasolt, nem volt keresztülvihető. S ennek ellenkezője, miután a keresztülvitelre nem történt kísérlet, soha sem bizonyítható be. Gúnyolódott a miniszterelnök úr ama prospektusok felett, melyeket az ellenzék az okkupáczió pénzügyi következményeihez fűzött. E gúnyolódás azonban nemcsak az ellenzéket, hanem Széll Kálmánt is sújtja, aki épen e prospektus miatt lépett ki a kabinetből. És különös, hogy maga a miniszterelnök úr is, aki most gúnyolódik e prospektusok felett, akkoriban annyira nem találta gúnyolhatónak ezeket, hogy Széll Kálmánnal együtt ő maga is visszalépett és csak azon az áron maradhatott meg, hogy neki magának is osztoznia kellett mindazon aggodalmakban, melyeket ma kigúnyol. Egyébiránt ma még senki sem mondhatja, legkevésbbé a miniszterelnök úr, hogy e prospektusok már túl vannak haladva. Mert annyira nincsenek túlhaladva azok, hogy a budgó minden évben érzi azokat és elég egy lázadás, hogy a börzén oly idegesség vegyen erőt, mely miatt a rentekonverziót legalább egy időre folytatni nem lehet. Ily jelenségek láttára bizony senki sem mondhatja, hogy azok a pénzügyi következmények, melyeket az ellenzék és maga Széll Kálmán is az okkupáczionális politikához fűztek, immár ki vannak kerülve. Ezután beszédének nagy részében Szilágyi Dezsővel polemizált a miniszterelnök úr, és a maga igazolására még Ljubibratics Mihály manifesztumából is olvasott fel részleteket. Fejtegette — amit Szilágyi soha sem mondott, — hogy a san stefanói béke még rosszabb lenne, mint a mostani állapotok s hogy az okkupáczionális politikának czélja az egyes szláv törzsek individualitásának fejlődését elősegíteni. A miniszterelnök beszédére az ellenzéki padokról holnap bizonyára még sok észrevétel fog létetni. A reichsratliból. Az osztrák reichsratli vámügyi bizottsága letárgyalta és elfogadta a zártörvényjavaslatot, amely ellen az alkotmányos párt nagy ellenzéket fejt ki. A Neue Freie Presse igen hevesen megtámadja a javaslatot, s e czikk miatt a nevezett lapot az államügyész lefoglalta. A zártörvény tárgyalására a bizottság csak tegnap választatott, s a kormány a házban kierőszakolta, hogy a bizottság élő szóval tehessen jelentést s a javaslatot a ház már ma tárgyalja. E felett is felbőszült az új Presse. »24 óra alatt — úgymond — a kormány megnyeri a helybenhagyást az öt millióra, a kávé drágább lesz Ausztriában, az élet nehezebb, de a többség biztosítja a maga uralmát. . . Csak a szegények szükséglete bír azon tragikus képességgel, hogy időnkint töltögesse a danaidák hordáját... A kormány akarja, és ez minden.« A czikk végén a lap sajnálkozik a fölött, hogy a németek Ausztriában kiadták az uralmat kezükből s hogy Ausztriára ma már alig lehet reá ismerni. A kávévám oly jelentékeny dolog, hogy egy napóleoni többség sem szavazta volna meg ellentállás nélkül, míg gróf Taaffe többsége minden habozás nélkül megszavazza. * * Hí A legújabb szenzácziós peresetek folytán dr. Rozer s társai azt indítványozták a képr.házban, hogy a kormány utasíttassék a javaslat előterjesztésére az ártatlanul elítéltek kármentesítése ügyében. H: * * A Dalmácziában behozandó rendkívüli bíráskodás feletti vitában felszólalt Monti dalmácziai képviselő s beszéde azért érdemel figyelmet, mert nyíltan a lázadók pártját fogta. Azt mondá, hogy nem való a kormány azon állítása, miszerint a lázadás Krivoscziában tört ki. A lázadás már egy év óta állt fenn az okkupáti tartományokban s a kormány nem tett semmit, minthogy a fegyverrel kezekben elfogott embereket nem fölkelőknek, hanem rablóknak nevezte el. Monti a fölkelést a rossz kormányzatnak tulajdonítja, s azt ajánlja, hogy a csapatok az okkupáti tartományokból kivonatván, igyekezzék a monarchia erkölcsileg megnyerni ama tartományokat (!) Ő nem szavazta meg a rögtönítélő bíróságok életbeléptetését Dalmácziában; a képv.ház nagy többsége megszavazta. * * # A miniszterelnök budgetének tárgyalásakor Kulaczkowski ruthén képviselő emelt szót. Fölemlíti, hogy febr. 4-ke óta husznál több egyén fogatott el, mind ruthén nemzetiségű, köztük egy csaknem hetven éves férfiú, kinek kitűnő működését az állam szolgálatában több rendjel adományozásával ismerték el. (Dobrzanskit érti.) Az összes foglyok ellen a lembergi államügyészség a felségárulás vádját emelte a büntetőtörvénykönyv 58. §-ának c) kikezdése értelmében. A fővádlott egy nő, Hrabár Olga. A ruthének azt hiszik, hogy az egész pert a ruthének iránt ellenséges lengyel