Pesti Napló, 1882. február (33. évfolyam, 32-59. szám)

1882-02-25 / 56. szám

56. szám. Budapest, 1882. szombat, február 25. 33. évi folyam. 8í(‘rUe*íté»l Irodai Rnrátok-tere. Athena.u m-é p ü 1 » t A Up «zeUenu ré«sét­rietö minden közlemény a szerkentőeégtán intézendő. Bérmente­ties levelek csak ismert kezektől fogadtatnak «4. Kéziratok nem adatnak vissza. Hladd-hivatal­i BarÁtok-tere, Athenaeum-épfi­­­a%, A Up anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadja kSrU panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendő*.PESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Elfifizetési feltételek . F­nntAll kötve, vagy Budapesten házhoz hordva reggelt a Mtt ki­adás együtt­­ 1 hónapra 2 ért. — 3 hónapra « frt. — 8 hónapra II ért. Az esti kiadás postai külön küldésiért felfilmsotés érnagyetrankfol X farfe Az ©rfifly.més »2 év folytán, minden hónapban n megkezdhető, 4« «nmei* •i«iy napjin történik is, min­.ion kor * hé «Iné Bánaté! Hirdetések ezintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó-hivatal&b» Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. Budapest, február 24. Rossz hírek érkeznek mindenfelől. A felkelés terjed, új csapatok mozgósittatnak, folyton több haderő küldetik Boszniába s da­czára a roppant seregnek és töméntelen pénz­nek, hét hét után múlik és semmi győzelem, semmi siker. A felkelés régen elhagyta a montenegrói határt, elharapózott az ország belsejébe, fenye­geti a fővárost, Szerajevót, a fegyverek csem­pészetét űzik mindenütt s a hatóságok alig bírják ezt akadályozni. Már Knin vidéke északi Dalmácziában is fellázadt, úgy szintén Grahovo Boszniában, Herczegovina pedig egészen tábor, a városok és völgyek csapa­taink birtokában vannak, a hegyek és falvak a felkelők kezében. Mikor kezdődnek a hadműveletek ? kérdi mindenki. Jovanovics főparancsnok rendele­tet adott ki, hogy katonáink ne verekedjenek. Később, ha még többen lesznek, ha jobb időjá­rás lesz, majd valamikor tavaszra, az osztrák tábornokok is elszánják magukat a cselekvésre. E­közben a montenegróiak, a muszkok, a szer­­bek is kikészülnek s a harcztér mindig nagyobb és az ellenség több lesz. Egy csapásra, erőtel­jes, de gyors akczióra, mely olcsóbb is, mint az örökös mozgósítás, az osztrák táborkari lángész nem képes, így látjuk nőni a ve­szélyt, a szikrából láng, a lángból tűzvész lesz, mikor minden elégett, akkor jönnek a tűzoltók menteni. A pánszláv agitáczió ellenben bámulato­san szervezve van. Mindenütt helyi bizottsá­gok, melyek a felkelést előkészitik, és mikor lehet, csapatot alakítanak s az osztrák ható­ságokat és őrjáratokat megtámadják. Azonnal fel van izgatva az egész vidék. Egy csomó ember egy egész kerületet nyugtalanít s nagy haderőt fogva tart. Okunk van hinni, hogy az egész kelet, sőt az egész pánszláv világ, a­meddig az oro­szok befolyása terjed, ily bizottságokra van felosztva, s nemsokára mindenütt látni fog­juk a felkelés zászlaját. A példa Herczegovi­­nában adva van ; azon módon, mint ott, van organizálva a pánszlávizmus mindenütt. Íme, Dalmácziában, e csöndes tartományban egy­szerre 14 bizottság fedeztetett fel, mely mind arra volt alakítva, hogy forradalmat csinál­jon. A kormány mellett e bizottságok működ­tek mint titkos hatóság, mely parancsait Szent-Pétervárról vette. Ignatieff keze műkö­dik itten. S ép úgy van Bulgáriában s Macze­­doniában; pár hét múlva az egész kelet láng­ba fog borulni. És Szerbiában ugyanily bi­zottságok működnek és a galicziai ruthének közt s a magyar Kárpátok közt szintén felta­láltattak e szervezet nyomai. íme Bukovinában egyik akna felrobbant. Ott is egy fölkelő banda támadt. Az oroszok felgyújtják a monarchia egyik végét és a másikat is. Már most Galiczia felé is mozgó­sítunk, oda huszárok, Boszniába gyalogcsa­patok mennek. De azért szent a békesség Oroszországgal s a muszka czár, valamint Nikita és Milán Ferencz József ő Felségének legjobb barátjai. S mig így a pánszláv általános felkelés a Balkán félszigeten és Ausztria-Magyaror­­szágon előkészíttetik, sőt több helyütt már kitört; mig az orosz hadsereg tisztjei a felke­lőket vezetni indulnak és Skobeleff hadsegéde Montenegróból dirigálja a herczegovinai láza­dók hadi műveleteit; mig Oroszország forr és készül, hogy mikor az egész szláv világ fegy­vert fogott, seregeivel segítségére siessen, addig a mi parliamentjeink beszélnek, tábor­nokaink gondolkodnak, államférfiaink a béke biztonságát hirdetik és diplomatáink gyönyör­ködnek az orosz kormány barátságában. Skobeleff harczra hívja a szláv nemzete­ket és Tisza Kálmán fitymálja az ő »toaszt­­ját«. Milliók harczra készülnek és a kormá­nyok a hivatalos jegyzékeket tanulmányoz­zák, melyben a nagy háborúról nincs írva semmi. A legravaszabb fogás, a legveszedelme­sebb ámítás azonban az, midőn a pánszláv iz­­gatók a magyarokat hívják fel szövetségesekül. Ezt tette minapában Skobeleff Párisban, ezt teszi ma Ljubibratics szerb felkelővezér Bel­­grádból. Mint 1809-ben a nagy Napoleon, ő is egy kiáltványt intéz a magyar nemzethez, hogy csatlakozzék a szláv felkelőkhez, ezek harczában Ausztria ellen. Kicsoda Skobeleff, ki ez a Ljubibratics, hogy királya ellen árulásra meri felhívni a magyar nemzetet? Ők a pánszláv akcziópárt, tehát a czár ügynökei. Ez kölcsönöz szavaiknak fon­tosságot, ígérnek nekünk a magyaroknak függet­lenséget — a­mi a ti tűzhelyeteken nem ke­resünk semmit« — és védelmet a németek ellen; de meg is fenyegetnek bennünket, hogy ha velük nem tartunk, a pánszlávokkal Ausz­tria ellen, akkor — »szerencsétlenségünkre« — 1883-ban vagy 1884-ben katasztrófa fog bennünket érni. Tehát a nagy orosz háború csak jövő évre terveztetik. Ekkor majd a czár fogja megújítani a felhívást, melyet ma Ljubibra­tics bocsát ki Magyarországhoz, — mert a czár is tudja, hogy Magyarországot egyszerre elnyelni nem lehet. De szövetkezhetünk mi a pánszlávokkal ? Bízhatunk mi Ignatieff, Skobeleff, Risztics és társaik szavában? Semmi esetre. Ezen csábí­tás a legvastagabb ámitás, s ha elhódítva hamis ígéretek által Oroszország és a pán­szláv forradalommal szövetkezve, legyőznék Ausztriát, kis idő múlva ugyanazon Oroszor­szág és pánszláv forradalom Magyarországot fogná megsemmisíteni. Meg nem foghatjuk tehát a függetlenségi párt és közlönyeinek rövidlátó hiszékenysé­gét, hogy Ausztria iránti gyűlölettől elvakítva, a délszlávok szabadságharczában — nevezzük így — Magyarország jövőjét látják és rokon­­szenveiket velük megosztják saját monar­chiánk ellen s nem veszik észre a pánszláv lólábat, a hagyományos orosz politikát, mely mindenütt ki­kandikál. Feledik, hogy Oroszország Lengyel­­országban is pártot tudott magá­nak teremteni, hogy a kisebbsé­gekkel szövetkezett s a szabadság nevében ennek védelmére támadt, de a rabigát hozta. Vigyázzunk, magyarok, hogy pártosko­dásból ne essünk ugyanazon hibába, mint a lengyel disszidensek. Az orosz ármány ellen mindnyájunknak össze kell tartani s a trón körül seregleni, mint a béke fenntartása érdekében tett törekvéseinek ad kifejezést. Skobeleff tábornok Pétervárra visszahivattat­­ván, a 4-dik orosz hadtest parancsnokának neveztetik ki Minskben. Hogy Skobeleff beszédeinek mi a jelen­tősége, azt egy moszkvai levelező a párisi Figa­róban így magyarázza meg: Skobeleff beszédei azt jelentik, hogy Németor­szág elnyelhet annyi hannoverit és szászt, a­mennyit jónak lát, de Oroszország soha sem fogja megenged­ni, hogy akár Németország, akár Ausztria vakmerőn rátegye kezét a déli szlávokra, a­kiket nyolc­van mil­lió orosz, a Romanov-ház becsülete és nemzeti zász­lónk védelmez. Azt jelentik, hogy III. Sándor, az orosz nem­zet legfőbb feje, a­ki mellett mindnyájan készek va­gyunk meghalni a hazáért, gyöngéden értésére adja tábornoka által Németországnak s Ausztria-Magyar­­országnak, hogy a nemzeti közöny megszűnt s Orosz­ország védi a szlávokat. Azt jelentik, hogy az osztrák-magyar csapatok­nak tisztelni kell a herczegorczok és bosnyákok val­lását , nyelvét, szabadságát, kiknek most földjén járnak. Sem többet, sem kevesebbet Skobeleff tábornok nemcsak Plevna és Gök- Tepe hőse. Ne felejtsék el, hogy a Komanov­­háznak rokona is, nővére Leuchtenberg Jenő herczeghez ment nőül, a ki unokaöcscse III. Sán­dornak. Figyelmeztetve vannak Németország s Ausz­­tria-Magyarország világosan, határozottan s most, ha lángba akarják borítani Európát, ám tegyék meg, sok szerencsét hozzá. A Lim területen a mohamedán lakosság között nagy izgatottság lévén észrevehető Ausztria-Magyar­­ország ellen,­ a porta, Szulejmán pasa ve­­zérl­ete alatt két zászlóalj nizamot küldött oda azon czélból, hogy a forrongást féken tartsa. A lázadás elleni hadműveletek lassúsága általá­nosan aggályt kelt. Szinte megfoghatlannak látszik, hogy néhány ezer fölkelő oly hosszú ideig daczolhat egy nagy monarchia haderejével. Számos bécsi lap is kifejezést ad az e feletti csodálkozásának. Az országgyűlési függetlenségi párt mai érte­kezletén megállapította, hogy a képviselőház holnapi ülésén történendő szavazásnál milyen álláspontot fog­laljon el. A közösügyi kiadások költségeit, valamint a 8 milliós hitelt nem szavazza meg. Szilágyi De­zső határozati javaslatát szintén nem fogadja el a párt. L­ü­k­ő Géza bejelenti, hogy ő a kvalifikáczió bizottságba történt megválasztásáról lemond, mert ő a szabadelvű pártnak azon ténye által, hogy a párt által kijelölt tagot kitörölte, s helyette önkényüleg mást jelölt és választatott meg, a párt világos meg­sértését látja. Az értekezlet a lemondást helyeslőleg vette tu­domásul. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Február 25. — Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. fridényi bankja. — Regény két kötetben. — 40 Irta: ACSÁDY IGNÁC­Z, MÁSODIK KÖTET. Bankárestély. De vannak talán magasabb czéljai is ? Minő dicsvágy, minő remények csírázhatnak egy ifjú nő szivében ? Ha minden közlegény patrontáskájában hordja a tábornagyi botot, miért ne hordhassa kezé­ben minden leány az öt, hét vagy kilenctágú koro­nát is ? Csak meglegyen benne a szívtelen okosság, a számító bátorság, a merész kitartás és az élelmes önbizalom. Mért ne várhatna ő is előléptetést, ran­got, nevet, koszorút egy férj alakjában ? A pátriárka legalább meg van róla győződve, hogy a született grófkisasszony sem léphet föl több elegancziával, mint leánya. Mit gondol a bájos Hermán maga ? Kecses kis arcza, okos szeme egyaránt moso­lyog mindenkire. Számító lelkének röpkedése ma még talán nem száll olyan magasra; a fényes társasá­got, a ragyogó estélyeket ő maga ma talán csak lép­vesszőnek tekinti azok számára, kik nincsenek sza­lonjaiban. — Hadd boszankodjanak a meg nem hívottak — gondolja nevetve, de végre mégis közülök kell férjet szereznem. — Ki tudja, gyémántos Herminem — szokta atyja mondani — tüneményes időket élünk. Meglesz a polgári házasság és az lesz a te aranylétrád a magasba. Hermin hitetlenül mosolyogja meg az efféléket. Okos és bizalmatlan, de nem bánná, ha atyja remé­nyei teljesednének. Van bátorsága belépni bármi körbe, idegen világba, a társadalom legzártabb úri zugába, ha érdekei úgy hozzák magukkal. Ma már alkalmazkodott az új emberekhez, ki­ket a bank varázshatalma gyűjtött köréje. Meghall­gatja sajátságos bókjaikat, élénkebb udvarlásaikat, pajkosabb tréfáikat. Helyén van az esze, ügyesen fogja fel és adja vissza a vágásokat. Eleinte csodálko­zott új barátainak sokszor nagyon is léha modorán és magaviseletén. Léha! Gyorsan száműzte fejéből e gondolatot. Hisz ez a világ képviseli azt, a­mi neki nincs, a rangot, a politikai befolyást, a társadalmi tekintélyt. Hogy lehet belsőleg üres, léha az a világ, mely külsőleg oly szemkápráztatón mutogatja magát! Ma igazán fényes volt a társaság a pátriárka szalonjaiban. Csaknem kétszáz vendég jelent meg. A frakk mellett egész sereg színes egyenruha, büszkén dobogó érdemrendes mell. Képviselők, igazi főurak, előkelő közhivatalnokok, konzulok, tudósok, írók, művészek udvarolnak a hölgyvilágnak, mely nem nagy ugyan, de szép és fiatal. A menyecskék vi­lága ez; leány alig van néhány a pompás hölgybokré­tában. Próbaköve lehet-e ez a társaság belső értéké­nek ? Azt lehet-e belőle következtetni, hogy a pát­riárka szalonjaiba nem való a leány ? Kinek van most ideje következtetést vonni, okoskodni, midőn egy kiváló művésznő énekli Beetho­ven egyik remek dalát ? A hölgyek elragadtatva tapsolnak s az egyik teremből dühösen kiabálják : da capo ... Itt a legújabb nemzedék, a tánczosok hada ütött tanyát. A társaság legfiatalabb tagjai, kik egymással mulatnak, mert a hölgyeket a már karrieret csinált urak foglalták le. Ők még a pálya elején vannak, nekik itt a helyök. De azért erősen folytatják az elő­tanulmányokat, nem ugyan a szalonokban — de hisz van hölgy elég, a­ki tanulmányi czélra, próbamam­­zernek oda adja magát. E tanulmányok természete azután egész mivol­tukról visszasugárzik. A finom modor parfümje alól kiérzik a kávéházi, korcsmai illat Néha maguk is el­tévesztik a helyet, a­hol vannak és úgy udvarolnak a szalonhölgynek, mint a próbamamzetnek. Félig érett vagy örökké éretlen, gyorsan kopa­szodó, adósság­csináló, váltónyargaló, ősi vagyont pazarló, gondtalan, könnyelmű aranyifjuság ez, mely csak akkor jut az élet komolyságának tudatára, midőn már ideje java, testi ereje és vagyona elpárolgott, mint a köd. Addig csak mulat, kártyázik, párbajozik és nyer könnyű diadalokat még könnyebb hölgye­ken. Szánalomra méltó, kedves, jó, de léha nemzedék, melyben elfeledték fölébreszteni a kötelességérzetet, ápolni, fejleszteni az oly bőven meglevő jó tulajdo­nok csiráit. Veszetten, ittasan rohan át az életen, mint va­lami táncztermen, míg bele nem hull az erkölcsi, anyagi és testi romlás vermébe. Jó fiuk, víg­legények, elmés, kedves emberek, kik ősi nevükkel, családi összeköttetéseikkel, tehetségükkel, fényes és hasznos szerepet volnának hivatva játszani, ha lelkiismeretes, komoly nevelés megérteti velök hivatásukat. De nem tette. És ők, a könnyelmű víg fiuk, a fegyelmet nem tűrő szilaj gyerekek gőzerővel rohannak a pusztu­lásba. Csapatostul vannak ma jelen, a pátriárkának tánczosokra, fiatalságra is van szüksége és mivel a derék Spritz Aladár uron kívül a bankban senki sincs, ki a tánczosi tisztre az ő, fényes szalonjaiban elég társadalmi képesítést mutathatna föl, meghívta az igazi aranyifjuságot, melynek még nincs helye a kaszinóban, mely azonban elég jó nevet visel, hogy a pátriárka estélyein tündököljön vele. És a veréb-mágnásság meg is jelent teljes számmal. — Fiuk, ma elmegyünk az aranyos Bernát bá­csihoz — mondá Tankréd, egy méltóságos úr fia és a társaság vezetője — pompás a pezsgője; tánczolni sem kell sokat, mert kevés a hölgy, jut idő egy kis ferblire. És azután tudjátok, néha tisztességes tár­saságban is meg kell jelenni, hogy el ne szokjék tőle az ember. El is jöttek s míg a nagy teremben konczertez­­nek, ők a mellékteremben csevegnek, gúnyolják egymást, a társaságot és a házi­gazdát; trécselnek, meditálnak, ásítanak tetszés szerint. Spritz Aladár ur, a született előtánczos, ki minden házi bálon jelen van s egyik családból a másikba viszi a pletykát, bá­mulja őket, megjegyzi életeiket, majmolja modorukat és X meg Y családnál, mely nem elég gazdag, hogy ily fényes társaságot gyűjtsön maga köré, épen igy viseli magát, mint ők itt. Igazi talmigavallér, a­ki hangot, modort, életet kölcsönöz másoktól és azután uzsora-ka­mattal hoz forgalomba ama körökben, melyek csak az ő elbeszéléseiből ismerik az úri világot. — Ki ez a könnyen öltözött úr — kérdi egy hang a szögletben álló szép szoborkára mutatva. — Valami őskori szörnyeteg. Jupiternek vagy Apollónak hívják. — Akkor mit keres itt? Itten Wertheim-kasz­­szácskának kellene állania. Az jelképezi ezt a mo­dern világot. — És tömve kellene lenni, ugy­e ? Tán nem boldogultál a Stampf Jozefánál, a mi könyörületes polipunknál ? — Nézd — kiált közbe egy hang — nézd, most jön Fridényiné. Megtudnék érte bolondulni. — Teheted. Megérdemli. Most is többet ér a legszebb leánynál. — Veszettül szolid. — Az ő hibája. — Meg a mi bajunk. — Ah, hagyd azt a vén asszonyt Tarászynak, borzasztó komolyan beszélgetnek. — Fridényi meg az angyali Ételhez menekült. — Hát Hartafalvy ? Kiütötték a nyeregből ? — Az most a kis Olgát ostromolja. — Nem irigylem. Egészen paraszt. — Igaz , falusi liba, de legalább friss. Saj­nálom Edmundtól. Hamar elhervasztja. De nézd csak, milyen áhítattal hallgatja az éneket. — Tisztelem az olyan asszonyt, a­ki azért jár színházba, hangversenyre, hogy az előadást hallgassa. Err­e az csak az igazi. — Mégis csak furcsa ember ez a Steinheiner vagy Habensteiner vagy isten tudja, hogy hívják, so­hasem emlékszem erre a pogány névre. — Már miért pogány, elég sok pénzt zsebel. — A mi számunkra nem gondoskodik nőtár­­saságról. — Örülj neki, legalább kedved szerint mu­lathatsz. — De én elhozom ide a kis Tercsit. — Az lenne csak a tréfa, főzzük le egyszer ezt a rebuzeust. — Én nem hozom el a Katiczát, féltékeny le­hetne. — Uraim, nem unatkoznak ? — kérdé a terembe lépve Hermin. (Folyt. köv.) Budapest, február 24. A czár, mint Berlinből jelentik, sajátkezű leve­let intézett Németország s Ausztria-Magyarország uralkodóihoz s e levelekben békeszeretetének, vala­­ m képviselőháziból. — febr. 24. Harmadik napja foly a vita az okkupá­­czionális politika felett, s a szokatlan érdek­lődés, mely a figyelmet lankadni nem engedi, bizonysága annak, hogy a tárgy megérdemli, hogy a parlament behatón foglalkozzék azzal. És az eddigi vitatkozások modoráról is csak azt mondhatnók, hogy a tárgy komolyságá­nak megfelelő, ha nem vegyült volna abba egy oly kellemetlen inczidens, mint a­minőt P­o­k­o­n­y­i Géza úr jónak talált belevegyíte­­ni tegnap, s folytatni ma. Ez a képviselő úr azt hiszi hogy a függetlenségi pártban jogo­sult az a bursikóz nyerseség, melylyel néme­lyek a demokratikus álláspontot összetévesz­teni szeretik; de meg vagyunk győződve, hogy maga Polonyi úr is okulni fog azon a visszatetszésen, melyben újabb szereplése a függetlenségi párt komolyabb elemei közt részesült. Ezek után térjünk át a mai ülés fölme­rült momentumaira, melyek közül kettőt emel­hetünk ki: Pulszky Ágost és Tisza mi­niszterelnök úr beszédét. Pulszky Ágost a Szilágyi Dezső határo­zati javaslatának védelmére emelt szót, s be­széde sok kitűnő érvet tartalmazott. Sajnálni lehet azonban, hogy a beszéd a kellőnél hosz­­szabbra nyúlt s kifárasztva a ház figyelmét, nem tehette azt a hatást, melyet különben tartalmánál fogva megérdemelt volna. Az ülés végén Tisza Kálmán mint el­nök szólt, a ház élénk figyelme által kisérve. A miniszterelnök úr mindenek előtt ama vád ellen védekezett, hogy ő sohasem vásá­rolta a horvát szavazatokat. Ámde azt nem is várta ő tőle senki, hogy ő, ha tette volna is, beismerje ezt. Az ilyet meg lehet tenni, de nem szabad megmondani. És, hogy a miniszterelnök úgy vásárolt volna horvát szavazatokat, mint vásárolni szokás embere­ket vagy állatokat, azt így nem is állította senki. Az állítás értelme csak az volt, hogy a horvát szavazatok sohasem esnek a mérlegbe ingyen. Ezt maguk a horvát urak is elárulták. Mert hisz a zágrábi országgyűlésen nyilváno­san támadtattak meg azok a horvát képvise­lők, a­kik a fogyasztási adók ellen szavaz­tak, s nyilvánosan kérdeztettek meg az iránt, hogy ha már ezt megtették, tehát kötöttek-e valamely paktumot báró Sennyey Pállal, hogy esetleg ha a kormány bukott volna, és Sennyey lett volna a kormány­utód, üres kézzel ne maradtak légyen ? Ezek nyilvános dolgok, és elég bepillantást engednek a n­e­m nyilvános részletekre. Magáról az okkupáczionális politikáról szólva, a miniszterelnök úr megint elégnek találta azt a kényelmes érvet, hogy az ellenzék, mely kárhoztatta és kárhoztatja az okkupácziót, nem mondta, hogy mit kell tehát tenni az okkupáczió helyett. E sze­­­rint a miniszterelnök azért ül a kormányon, hogy mindenben az ellenzéktől várja a pozi­tív javaslatokat. És így, ha bármilyen hibát követ is el a kormány, sohasem bukhatik meg, mert nem mondatott meg neki, hogy mi legyen a helyesebb. És miután ez nem mon­datott meg senki által, tehát nem oka, ha hibát követett el. E kényelmes érv bástyái mögül persze könnyű minden rabulisztika. Mert ha az el­lenzék meg is mondta volna, mint a­hogy meg is mondta, mit kell tenni a helyett, a kormány mindig ellene vetheti, hogy a­mit az ellenzék javasolt, nem volt keresztülvihető. S ennek ellenkezője, miután a keresztülvitelre nem történt kísérlet, soha sem bizonyít­ható be. Gúnyolódott a miniszterelnök úr ama prospektusok felett, melyeket az ellenzék az okkupáczió pénzügyi következményeihez fű­zött. E gúnyolódás azonban nemcsak az el­lenzéket, hanem Széll Kálmánt is sújtja, a­ki épen e prospektus miatt lépett ki a kabi­netből. És különös, hogy maga a miniszter­­elnök úr is, a­ki most gúnyolódik e prospek­tusok felett, akkoriban annyira nem találta gúnyolhatónak ezeket, hogy Széll Kálmán­nal együtt ő maga is visszalépett és csak azon az áron maradhatott meg, hogy neki magá­nak is osztoznia kellett mindazon aggo­dalmakban, melyeket ma kigúnyol. Egyéb­iránt ma még senki sem mondhatja, legke­vésbbé a miniszterelnök úr, hogy e prospek­tusok már túl vannak haladva. Mert annyira nincsenek túlhaladva azok, hogy a budg­ó minden évben érzi azokat és elég egy lázadás, hogy a börzén oly idegesség vegyen erőt, mely miatt a rentekonverziót legalább egy időre folytatni nem lehet. Ily jelenségek láttára bizony senki sem mondhatja, hogy azok a pénzügyi következmények, melyeket az ellenzék és maga Széll Kálmán is az ok­kupáczionális politikához fűztek, immár ki vannak kerülve. Ezután beszédének nagy részében Szilá­gyi Dezsővel polemizált a miniszterelnök úr, és a maga igazolására még Ljubibratics Mi­hály manifesztumából is olvasott fel részlete­ket. Fejtegette — a­mit Szilágyi soha sem mondott, — hogy a san­ stefanói béke még rosszabb lenne, mint a mostani állapotok s hogy az okkupáczionális politikának czélja az egyes szláv törzsek individualitásának fejlődését elősegíteni. A miniszterelnök beszé­dére az ellenzéki padokról holnap bizonyára még sok észrevétel fog létetni. A reichsratliból. Az osztrák reichsratli vámügyi bizottsága le­tárgyalta és elfogadta a zártörvényjavaslatot, a­mely ellen az alkotmányos párt nagy ellenzéket fejt ki. A Neue Freie Presse igen hevesen megtámadja a javaslatot, s e czikk miatt a nevezett lapot az állam­ügyész lefoglalta. A zártörvény tárgyalására a bizott­ság csak tegnap választatott, s a kormány a házban kierőszakolta, hogy a bizottság élő szóval tehessen jelentést s a javaslatot a ház már ma tárgyalja. E felett is felbőszült az új Presse. »24 óra alatt — úgymond — a kormány megnyeri a helybenha­gyást az öt millióra, a kávé drágább lesz Ausztriá­ban, az élet nehezebb, de a többség biztosítja a maga uralmát. . . Csak a szegények szükséglete bír azon tragikus képességgel, hogy időnkint töltögesse a danaidák hordáját... A kormány akarja, és ez min­den.« A czikk végén a lap sajnálkozik a fölött, hogy a németek Ausztriában kiadták az uralmat kezükből s hogy Ausztriára ma már alig lehet reá ismerni. A kávévám oly jelentékeny dolog, hogy egy napóleoni többség sem szavazta volna meg ellentállás nélkül, míg gróf Taaffe többsége minden habozás nélkül megszavazza. * * Hí A legújabb szenzácziós peresetek folytán dr. Rozer s társai azt indítványozták a képr.­házban, hogy a kormány utasíttassék a javaslat előterjesztésére az ártatlanul elítéltek kármentesítése ügyében. H: * * A Dalmácziában behozandó rendkívüli bírás­kodás feletti vitában felszólalt Monti dalmácziai kép­viselő s beszéde azért érdemel figyelmet, mert nyíltan a lázadók pártját fogta. Azt mondá, hogy nem való a kormány azon állítása, mi­szerint a lázadás Krivoscziában tört ki.­­ A lázadás már egy év óta állt fenn az okkupáti tartományokban s a kormány nem tett semmit, minthogy a fegyverrel kezekben elfogott embe­reket nem fölkelőknek, hanem rablóknak nevez­te el. Monti a fölkelést a rossz kormányzatnak tulajdonítja, s azt ajánlja, hogy a csapatok az okkupáti tartományokból kivonatván, igyekezzék a monarchia erkölcsileg megnyerni ama tartományokat (!) Ő nem szavazta meg a rögtönítélő bíróságok életbeléptetését Dalmácziában; a képv.­ház nagy többsége megszavazta. * * # A miniszterelnök budgetének tárgyalásakor K­u­­laczkowski ruthén képviselő emelt szót. Fölem­líti, hogy febr. 4-ke óta husznál több egyén fo­gatott el, mind ruthén nemzetiségű, köztük egy csak­nem hetven éves férfiú, kinek kitűnő működését az állam szolgálatában több rendjel adományozásával ismerték el. (Dobrzanskit érti.) Az összes foglyok ellen a lembergi államügyészség a felségárulás vádját emelte a büntetőtörvénykönyv 58. §-ának c) kikezdése értelmében. A fővádlott egy nő, Hrabár Olga. A ruthének azt hiszik, hogy az egész pert a ruthének iránt ellenséges lengyel

Next