Pesti Napló, 1883. március (34. évfolyam, 59-88. szám)
1883-03-02 / 60. szám
hogy azt továbbra is meghagyjuk a bizottsági tagok kezében.« És igazán a legépületesebb látvány volt látni s hallani Kőrösy Sándort, a mint az angol parliament ellenében büszkén hivatkozott más államokra, melyek a parliamentarizmusnak bizonyára jelesebb mintái és iskolái, mint Anglia; s vitatván, hogy neki az angol felfogás nem imponál. S ép oly fölemelő volt hallani Literáty Ödöntől a mai alkotmányos helyzet szilárdságába vetett nagy bizodalmát, melyből kiderül, hogy jöhetnek idők, mikor az osztrák uralom elcsapja a bírákat, kinevezi a német beamtereket s ezek által verifikáltatja a magyar parliament képviselőit. Isten mentsen tehát, hogy a verifikácziót a kúriára bízzuk! — Mert ha azok az állapotok csakugyan bekövetkezhetnek, s ha azokat a magyar parliament nem tudja megakadályozni, akkor a verifikáczió joga mindenesetre oly hatalom lesz, melylyel minden jogot visszaszerezhetünk ! — És a többség lelkesedve tapsolta meg ezt a gyönyörű perspektívát. Sőt annyira imponált még a bizottsági előadónak is, akinek az volt a funkciója, hogy képviselje és védje a törvényjavaslatot, — hogy még ő is (nehogy a javaslat elfogadóinak számát szaporítsa), büszkén megszökött a szavazástól. Tapsoljatok! A magyar történelmi társulat ma délután Ipolyi Arnold elnöklete alatt tartott ülésén elsősorban Deák Farkas mondott emlékbeszédet dr. Radvánszky Antal fölött. Radvánszky 1807. július 7-én született Beszterczebányán. Apja, a zólyommegyei alispán, gondos nevelésben részesített Tanulmányait részint Selmeczbányán, részint Pozsonyban végezte. A szabadságharczban mint nemzetőr vett részt, a harcz lezajlásával a magánéletbe vonult vissza. 1865-ben Zólyom megye főispánjává neveztetett ki, 1879-ben az evangélikus egyház főfelügyelőjévé választották. Különösen hangsúlyozza Deák azt a buzgalmat, melyet Radvánszky megyéjében a pánszlávizmus elnyomására kifejtett. Radvánszky 1882. június 7-én hunyt el. Ezután Szádeczky Lajos olvasta fel Kandra Kabosnak »A sárvári várispánságról« czímű munkáját. A felolvasások után Szilágyi Sándor titkár a pályázatok eredményéről tett jelentést. A lefolyt évben két pályázatot hirdetett a történelmi társulat. Egyiket Bay Ilona, a másikat Emieh Gusztáv alapítványából. A Bay Ilona-féle pályázatra két pályamunka érkezett be. Ezek Szilágyi Sándor s Pauer Gyulának adattak ki bírálatra. A bírálók a 2-ik számú, »A bíboros főpap« czimü pályamunkát még említésre méltónak sem találják. Az 1-fő számú »Kemény János« czimű müvet azonban kisebb fogyatkozásai daczára a pályadijra érdemesnek ítélték. Ennek szerzője, amint az a felbontott jeligés levélkéből kitűnt: dr. Márki Sándor tanár Aradon. — Az Emich-féle pályázatra egy mű érkezett be. Czime: Mátyás király udvara. A bírálók, Fraknói Vilmos és dr. Radvánszky Béla egyhangúlag odaítélték ennek a díjat. A pályadíjnyertes mű szerzője: dr. Csánki Dezső orsz. levéltári tiszt. Végül bejelenti a titkár, hogy az alapító tagok száma kettővel gyarapodott, amennyiben gr. Bánffy György és dr. Radvánszky János a társulat alapitó tagjai sorába léptek. A pénztári kimutatás szerint a társulat múlt havi bevétele 4008 frt 59 kr, kiadása 331 frt 21 kr volt, a pénztári maradvány tehát 3677 frt 33 kr. — Ezzel az ülés véget ért. Különfélék. Napirend, márczius 2. Naptár: Péntek, márczius 2. Hóm. kath.: Szimplicz püspök. Prot.: Szimplicz. Görög-orosz: (február 18.) Leo pápa. Zsidó : (adar 23.) Templom szentelés. — Nap kel 6 óra 40 perez, nyugszik 5 óra 40 perez. — Hold kel 1 óra 27 perez reggel, nyugszik 10 óra 34 perez reggel. — Utolsó negyed 6 óra 42 perez reggel. Pénzügyminiszter fogad d. u. 3—4. Honvédelmi miniszter fogad délután 4—5 órakor. Horvát miniszter fogad délelőtt 10—délután 2 óráig. A természettudományi társulat felolvasó estélye délután 6 órakor a vegytani intézetben. Felolvasó : dr. E.észey Imre. A budapesti ügyvédi kör választmányi ülése d. u. 6 órakor az ügyvédi kamara helyiségében. A budapesti kereskedő ifjak társulatának felolvasó estélye 9 órakor. Felolvasó : Debrincke Gyula. Trió-hangverseny a Vigadó kis termében este 7 és fél órakor. A fővárosi középítési bizottság ülése d. u. 5 órakor az uj városházában. Országos képtár az akadémia palotájában d. e. 9—d. u. 1. Egyetemi füvészkert az üllői után d. e. 8—12 és d. u. 2-4. Üvegfestészeti kiállítás Kratzmann Ede műtermében (a füvészkert mellett) látható egész nap dij nélkül. Múzeumban: term, rajz és népismetár d. e. —9 d. u. 1 óráig. Akadémiai könyvtár d. u. 3—7. Egyetemi könyvtár d. u. 3—7. Múzeumi könyvtár d. e. 9 — 1. Állatkert nyitva egész nap. Császárfürdőbe hajó indul óránkint. 6.“ Lapunk mai mellékletének tartalmát a következő közlemények képezik : Országgyűlés: A képviselős a főrendiház ülése márcz. 1-jén. — Különfélék. — A tárczában: Hölgyek öröme. — Közgazdaság. A magyar általános hitelbank. — Vegyes hírek. — Üzleti hírek. — Kivonat a Budapesti Közlönyből. — Idegenek Budapesten. — Időjárási jegyzések. — Arany János emlékszobrára ma Bács- Topolyáról vettünk lelkes adományt. Radány Bertalan ur hét irtot juttatott hozzánk, melyhez ő maga 5 írttal, Bacs Vladimir és Vojnics Miksa pedig egy-egy írttal járultak. Őszinte köszönetet mondunk a derék adományozóknak. E 7 írttal gyűjtésünk 3140 frt 47 krra emelkedett. — Gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter és gr. Széchenyi Pál kereskedelmi miniszter ma délután Tolnay Lajos miniszteri tanácsos és magyar államvasúti igazgató és Gaál Jenő fregattkapitány és az »Adria« tengerhajózási társulathoz kinevezett kormánybiztos kíséretében Fiuméba utaztak. — Küldöttség a belügyminiszternél. Ma délben a belügyminiszternél Földváry Mihály, Pest megye alispánjának vezetése alatt Laczházáról egy küldöttség volt, melynek tagjai voltak: Könyves Tóth Kálmán ref. lelkész, Galambos Antal főjegyző, Szántó Pál postamester s a küldöttséghez csatlakozott Halász Géza országgyűlési képviselő. Földváry alispán hivatkozva a belügyminiszter úr azon már többször tapasztalt jóakaratú kegyére, melyet Pest megye vészsújtott lakosai irányában mindenkor tanúsított,kérte a belügyminisztert, hogy a megrendítő szerencsétlenségben, mely Laczháza városát a pusztító tűzvész alkalmával érte, s ne vonja meg kegyes támogatását. Megható szavakban adott kifejezést azon pusztításnak, melyet a dühöngő elem Laczházán véghez vitt s mi által annyi ember hajléktalanná lett. Az alispán után Könyves Tóth Kálmán terjesztette elő a város segély iránti kérelmét. A belügyminiszter, —ki az országház miniszteri termében fogadta a küldöttséget — megígérte, hogy minden tőle telhetőt el fog követni, hogy a hajlékától megfosztott nép nyomára enyhíttessék; a segély iránt táplált remények megvalósulását kilátásba helyezte, sőt a legfelsőbb helyről nyújtandó segély iránt is megígérte közbenjárását. — Pázmándy Dénes állapotáról sürgönyzik nekünk Szombathelyről. Dr. Farkas László megvizsgálta a beteget, és reményét fejezte ki, hogy állapota legközelebb már javulni fog. Az orbáncz már elmúlt, de a test több részén tályogok támadtak. Ezeket most megnyitották, s ha szabályszerűen folynak le, akkor a beteg már a jövő héten elhagyhatja Vépet. A beteg ereje növekszik, étvágya kitűnő. Dr. Farkas László, aki a kezelő orvos eljárásával minden tekintetben egyetért, már visszautazott a fővárosba. A pesti jótékony nőegylet febr. hó 24-én tartott ülésében ötven forintot szavazott meg a hírlapírók nyugdíjintézete javára s ezen összeget lapunkhoz küldte be. Köszönetünk kifejezése mellett átadták szíves adományát a hírlapírók nyugdíjintézete titkárának. Duchatel gróf, a volt bécsi franczia nagykövet, tegnap hagyta el az osztrák fővárost. A külügyminiszter, az orosz, német, olasz nagykövetségek személyzetének, a bécsi aristokrácziának több tagja s a budapesti franczia főkonzul jelent meg az indóháznál, hogy búcsút vegyenek a távozó nagykövettől. Pallavicini őrgrófné gyöngyörű virágcsokrot nyújtott át Duchatel grófnénak. A legszivélyesebb búcsút vett a távozó grófi pár a jelenvoltaktól, a grófné megcsókolta a hölgyeket. Midőn a vonat elindult, kendőikkel intettek a távozók után s több oldalról felhangzott a búcsúszó: »Au revoir!« — Zichy Géza gróf tiszteletére lakomát rendez vasárnap az irók és művészek társasága saját helyiségeiben. Résztvevési jegyek naponkint d. u. 3—5 óra közt a társaság pénztárnokánál, Molnár Antalnál válthatók. EGY SZERELEM ÉLETRAJZA. Regény. 27 Irta: Wohl Stefanie. XVIII. FEJEZET. Öreg barátnője helyett Kamilla felel Alfonzinenak, még pedig olyan visszautasító hidegséggel, hogy a Sárrétyek ezen büszke sarja lesújtó pillantással nézi le a »sehonnaiak« szép leányát és méltóságteljesen fordít neki hátat. Kamilla általában türelmetlen. Kötelességének tartja a megpróbáltatásnak is beillő részvétnyilatkozatok árját beteg öreg barátnőjétől elhárítani,pedig maga is szinte rosszul lesz a sok banalitástól, mit végig kell hallgatnia. Legszívesebben a tanuk padjára ülne le, a magányos fiatal asszony mellé és derekát átkarolva, az egész világ hallatára megmondaná neki, menynyire szereti és mily mélyen hatotta meg hősies önfeláldozása. De mindennek egyelőre jelét nem adhatja, sőt még arra is hiába törekszik, hogy Marianne szemeivel találkozva, egy meleg, ékesszóló pillantással biztosíthassa szilárd, megingathatlan barátságáról. A fiatalasszony földre szegzett tekintettel halványan, kimerülten támaszkodik hátra ülésén, csak olykor téved tekintete az átelleni padra, hol Sándor ül. Ilyenkor aztán fájdalmasan összerezzen. Kimondhatatlan szenvedés reá nézve látni, hogy az a férfi, kiért örömest adná oda minden csepp vérét, e perezben inkább hasonlít egy elitélthez, mint olyan emberhez, kit csak most mentettek meg a halálbüntetésnél is rosszabb sorstól. Büszke, parancsoló alakja, mely, az áldozat önérzetétől emelve, az ülés elején, midőn ügye még elveszettnek látszott, oly impozáns hatást tett a közönségre, most összeesett, szinte meggörnyedt és egész magatartásából olyan mély megszégyenülés nyilvánul, arczán olyan keserű önvád tükröződik, hogy Marianne alig képes leküzdeni a szenvedélyes vágyat, mely odavonzza hozzá, hogy barnafejét keblére vonva, lecsókolja arczáról azt a vigasztalan bánatot, mit ő miatta érez. S e szenvedélyes vágy annyi bensőséggel ragadja meg, oly fájdalmas élénkséggel nyilat át egész valóján, hogy szinte megijed tőle. Mi lesz belőle, ha ezt az érzést nem bírja leküzdeni ? Mi lesz belőle, ha az a csukott ajk odaát, melynek csókjainak tüze még most, hetek múltán is égeti ajkát, még egyszer parancsra — nem, azt nem tenné többé — de kérelemre nyílik ? Mi lesz mindkettejükből, az áldozat azon versenye után, mely ezerszer kedvesebbekké, értékesebbekké tette őket egymásnak ? Úgy érzi magát, mintha menekülnie kellene, menekülnie valami névtelen, fenyegető veszélytől és szinte megkönnyebbülten sóhajt fel, midőn a törvényszék tagjainak visszatérte megtöri azon varázst, melynek veszedelmes gyönyörétől nem lett volna képes önkényt megválni. Néhány percz múlva az elnök ártatlannak nyilvánítja Várhegyit és alig mondja ki, hogy a vádlott szabad lábra helyezhető ! — midőn a fiú már édesanyja karjaiban fekszik és a büszke asszony, az egész város szeme láttára, fia vállára hajtva fejét, görcsös, szenvedélyes zokogásba tör ki. XIX. FEJEZET. Marianne mindezt nem látja többé. Az elnök utolsó szavára felugrott és Jóska karját megragadva, észrevétlenül — mert minden szem e perezben Várhegyin és családján függ — elhagyta a termet. A másik perezben már kocsijában ül, míg Jóska a bakon foglal helyet. — Hová, nagyságos asszonyom ? — kérdi az öreg, fejét vakarva. Eléggé ismeri Alfonzine kisasszonyt, hogy tudja, mikép fiatal úrnőjét a történtek után nem jó fogadtatás várná otthon. — Mindegy, akárhova, csak hajtson, azonnal hajtson! — feleli Marianne, egy ideges pillantással a kapura. A kocsis a lovak közé vág és nemsokára már a városon kívül, az országúton robognak. Jóska újra hátrafordul úrnőjéhez. — De most már merre, nagyságos asszonyom ? Marianne órájára néz. —S.-re megyek vissza, de a vonat csak egy óra múlva indul és nem szeretnék az állomáson várni. Hová térhetnénk be egy pohár vízért ? borzasztóan szomjas vagyok. Jóska elgondolkozik. — Ha a nagyságos asszony nem röstellené, — mondja végre — komám vasúti őr s házikója nincs messze az állomástól, ott várhatná be a vonatot. Marianne beleegyezik és tíz percz múlva csinos, fehérre meszelt házikó elé érnek, melynek ajtajában fiatal menyecske áll, piros pozsgás gyermekkel karján. — Ez a komámasszony — mondja Jóska a gyermeket karjaira emelve — az meg a komámuram — folytatja, egy erőteljes szép férfira mutatva, ki e perezben közeledik. Mariannet tejjel és lágykenyérrel kínálják meg, de a fiatal asszony csak egy pohár vizet kér. Olyan izgatott, hogy semmit se bír lenyelni. E békés családi idill láttára egy új, eddig ismeretlen fájdalom marja meg szívét. Először életében érzi az irigység keserű kínját. Míg ő üldözött vadként fut, menekül azon ember elől, kit egészséges, romlatlan természetének egész szenvedélyes erejével szeret, mily csöndes boldog életet élnek ez egyszerű emberek. Az apa elkapja a gyermeket Jóskától és büszkeségtől ragyogó arczczal mutatja be Mariannenak, majd midőn a pici száj az idegen arcz láttára sírásra húzódik, az anya veszi át a kis portékát és e pillanatban oly boldog mosolylyal néz össze férjével, hogy a fiatal asszony nehéz szíve még nehezebbé válik. A szó elakad ajkán, szinte fuldokol a kíntól. Az ellentét e kedves látvány és saját nyomorult sorsa között olyan erővel ragadja meg lelkét, hogy felugorva, fejfájásról panaszkodik és bocsánatot kér, ha néhány perczre a ház előtti lóczán foglal helyet. A jó emberek nem tartóztatják. Velök született ösztönszerű tapintat vezérli őket, midőn fel nem tolják társaságukat vendégüknek, ki párszor fel s alá jár a házikó előtti téren, azután fáradtan dől a lóczára. A gyermek gagyogása még ide is kihallatszik és sajátságos remegésbe ejti Marianne szívét. Arczára szorítja kezeit. Ha két ilyen parányi kar fűződnék nyaka köré, ha ily édes, ártatlan ajak keresné az övét, ha volna miért élnie! De ez soha, soha sem lesz így! Egyedül lesz, amíg él — mindig — mig a halál be nem fogja szemeit, ő marad az a koldusgyermek künn a téli hidegben, ki az ablakon át sóvár szemmel nézi más, boldogabb emberek karácsonyi örömét! E gondolatra a régi, primitív szenvedélyesség, mit az utolsó hónapok szenvedése megtört, lehűtött benne, még egyszer kitör belőle. Egy daczos mozdulattal szorítja ökölbe kezeit. Ha ez így van, ha csakugyan mindenkorra ki van tagadva a megengedett boldogság örömeiből, miért nem veszi ki legalább azt a részt a földi üdvösségből, ami kínálkozik ? Miért menekül most oly őrülten, eszeveszetten szivének boldogsága elől, s ha becsületre nézve úgyis meghalt a világnak, miért nem támad fel azon mennyországban, melynek kápráztató varázsának képzeletétől is megittasul ? Miért ? Ha még visszamenne — ha legalább még egyszer fogná meg kezét, még egyszer hallaná hangját — ha legalább megmondaná neki egyszer, egyetlenegyszer, milyen kin tőle megválni! A fiatal asszony felugrik — menne, szaladna, ahova vágya viszi, azon karok közé, melyeknek ölelése szivének égő, édes, feledhetetlen emléke! Ekkor megszólal mögötte az öreg Jóska vastag, kedélyes hangja. — Nagyságos asszonyom, nem ennék mégis egy harapást. Rosszul lesz az után, ha éhen marad. Aztán meg elkésünk a vonatról, ha nem sietünk. Marianne összerezzen és kábultan simítja el kezét homlokán. Álmodott ? — Őrült volt ? Hisz nem mehet vissza — hogy is menne ? Szinte görcsös borzongás rendíti meg egész alakját. Türelmetlenül küldi el az öreg kertészt. — Mindjárt megyünk — csak még egy perczig hagyj magamra. És jegyzőkönyvét kihúzva zsebéből, idegesen szakít ki belőle néhány lapot és gyorsan, lázasan írni kezd. Benn a szobában folyton édesen gagyog a kis gyermek és közbe felhangzik a fiatal anya csengő kaczagása, de ez Mariannet már nem háborgatja többé. Pihegő ajkakkal, reszkető kézzel, mind jobban halványuló arczczal írja meg levelét, majd összehajtja a kis kéziratot és oda nyújtja Jóskának. — Ha — már elutaztam — mondja halkan akadozva, — vidd el ezt a levelet a bárónak, de csak az ő vagy a grófné kezébe add, és most — menjünk. Megöleli a gyermeket, kezet szorít a szülőkkel, azután még egyszer visszapillantva a városra, melynek napfényben fürdő tornyai tisztán kivehetők a távolban, nagyot lélekzel és összeszedve magát, gyors, határozott léptekkel siet az állomás felé. Rövid időre rá tovarobog vele a vonat és míg Jóska szomorúan, fejcsóválva távozik komája házikójának irányában, egy sebes vágtatva közeledő bérkocsi áll meg az állomás előtt. Várhegyi Sándor és Vég Ábris ugranak ki belőle. Sándor a még künn álló állomásfőnökhöz rohan. — Nem látta Sárrétyné ő nagyságát ? — Mikor indul a vonat ? — A vonat most ment el, báró ur — dadog az állomásfőnök, majdnem hanyatt esve a meglepetéstől, midőn az elitéltnek vélt Várhegyi Sándort maga előtt látja — ép e pillanatban indult Sárrétyné ő nagyságával együtt. Láttam, amint beszállt. — No látod — mondja Ábris, az állomásfőnöknek köszönve és barátját visszavonva a kocsihoz — úgy van, amint mondtam, Renátához ment. S most már te is gyere haza és pihend ki magadat — ugyancsak szükséged van a nyugalomra. Anya és fia első boldog ölelése után a törvényteremben, mindnyájan Mariannet keresték, hogy kifejezzék neki hálájukat és szeretetöket. De a fiatal asszony eltűnt. Nem találták meg sem a tanuk padján, sem az ajtókon kitolongó sokaság között s hosszú keresés után végre a portástól tudták meg, hogy Jóskával együtt, kocsin távozott. Hova mehetett? Haza nem vitethette magát Alfonzinehoz, kinek természetét és elveit ismerte s kiről ennélfogva tudhatta, hogy a történtek után olyan fogadtatás várna rá, melynek ki nem teheti magát, idegenhez meg épen nem fordulhatott. (Folyt. köv.) — A Kralovánszky-alap és a bukovinai magyarok. Bukovinában levő véreink haza szállítására a közadakozásokon kívül van más alap is, mely e czélra felhasználható lenne. Ugyanis Kralovánszky György 1862-ben kelt végrendeletének 17. pontjában 10,000 frtot hagyományozott oly czélra, hogy annak jövedelme a székelyek kivándorlásának megakadályozására, valamint a bukovinai és moldvai magyarok viszszatelepítésére fordíttassék. Ezen alapítvány kezelését az akadémiára bízta; óhajtása azonban az volt, hogy az alapítvány iránt az országgyűlés intézkedjék és csak azért bízta azt az akadémiára, mert végrendeletét az alkotmány visszaállítása előtt készítette. Az alapítvány csak az özvegy halála után fog befizettetni. Ehhez tehát nem lehet nyúlni. De a Kralovánszky-alapitványnyal ugyanazon természettel bírnak más kisebb alapítványok, melyek »székely kivándorlási alap« czim alatt az akadémia vagyonával együtt kezeltetnek s melyeknek összege 1882. decz. 31-ig 5835 frt 31 krra rúgott. A vallás- és közokt. minisztérium 1878. végén az akadémia véleményét kérte ki az iránt: vajjon ezen alapítványok a székely művelődési és közgazdasági egyletnek kiadhatók-e. Az akadémia igazgató tanácsa 1878. decz. 22-én azt határozta, hogy úgy a Kralovánszky-alapítványt, valamint a többi hasonló természetű alapítványokat csak a törvényhozás intézkedése alapján bocsáthatja a kormány rendelkezésére. — A kormány megtehetné a megfelelő kezdeményezést, melynek alapján az említett összeget a bukovinai magyarok javára lehetne fordítani. — A szabadságszobor bizottsága a következő kérelmet intézte e törvényhatóságok alispánjaihoz és polgármestereihez: "Valódi hazafias örömmel tapasztaljuk, hogy a szabadságharci szobor ügyében kibocsátott felhívásaink mindenütt élénk visszhangra találnak és ezen nemzeti ügy az ország minden vidékén kellőleg felkaroltatik. De e tapasztalható nemes buzgalom a kívánt eredményre csak úgy fog vezetni, ha a szoboralap megteremtésére irányulandó tevékenység az ország egész területén lehetőleg egyöntetű alapon fog mozogni és a gyűjtés minden szála itt a központban egyesíttetvén, ezáltal lehetséges leend a legkisebb részletre kiterjedő pontos nyilvántartást létesíteni. Ez volt fő indoka annak, hogy a gyűjtés szervezetét egy rendszeres munkálatba foglaltuk és a folyó évi február 8-án 6 szám alatt kelt levelünkkel, annak egy példányát czímzett Uraságodnak is megküldvén, arra kértük fel, hogy a vezetése alatt levő hatóság területén a gyűjtéseket a most érintett munkálat alapján méltóztatnék szervezni. A hozzánk érkezett néhány átiratból azonban arról győződtünk meg, hogy a gyűjtések tekintetében eltérő intézkedések léteznek. Távolról sincs szándékunkban a mélyen tisztelt hatóság vezetőinek bölcs belátásuk szerint való intézkedéseit bírálat tárgyává tenni,még kevésbbé lehet célunk az, hogy az általunk kidolgozott szervezetben előírt eljárást kívánnánk minden áron zsinórmértékül tartandónak kijelölni, mégis a nemes ügy érdekében s a biztosabb siker elérhetésének reményében nem mulaszthatjuk el mélyen tisztelt Uraságodat ismételve felkérni, hogy amennyire csak lehetséges, méltóztassék a megindítandó gyűjtésre nézve azon módozatot választani, amely a már többször érintett szervezetben foglaltatik; különösen ajánljuk azonban a szervezet 29. §-ának szíves figyelembe vételét és ennek alapján a 35 tagból álló gyűjtő bizottságnak megalakítását és a tagok neveinek mielőbb velünk való közlését. Végül megjegyezzük, hogy a szoborbizottsági központi iroda már szervezve és berendezve, a vidékre szóló gyűjtőivek pedig nyomatás alatt lévén, azon helyzetben vagyunk, hogy a megalakulandó gyűjtő bizottságok kívánságainak gyorsan eleget tehetünk. Budapest, 1883. febr. 27-dikén. Az egyetemi hallgatók ma ismét népes értekezletre gyűltek össze a Wittwindisch-kávéházban Rácz Géza elnöklete alatt, hogy a márczius 15- ének emlékére rendezendő ünnepély módozatai felől tanácskozzanak. A gyűlés nem szűkölködött viharosabb jelenetekben, melyeket a rendező bizottság elnökének megválasztása idézett elő. Az egyik rész, a demokrata párt, Opre Péter joghallgatót óhajtotta s éljenezte, mig a másik, a kisebb, Gerenday Dezső nevét hangoztatta. A dolog szavazásra került. Gerenday Dezső kapott 109 szavazatot, ellenben Opre Péter 134 szavazatot s így 25 szóval győzött ellenjelöltje fölött. Ezenkívül 10 bizottsági tagot választottak. Ezek név szerint: Vikár Béla, Rácz Géza, Vály Emil, Kmetty Károly, Körömy Árpád, Piszárcsik Gábor, Körményi Ferencz, Pikter Gyula, Erdélyi Pál és Csonka Ede. E 10-es bizottság 100-assá egészíti ki magát s az ünnepély rendezését végrehajtja. Az ünnepély, mely eddig az egyetem-téren folyt le, megoszlik s részben itt, részben a Petőfi-téren fog megtartatni. Az egyetem polgárai az egyetem-téren a központi épület előtt gyülekeznek, mely e napon zászlókkal és drapériákkal lesz feldíszítve. Az egyetem- és Petőfi-tér háztulajdonosait felkéri a bizottság, hogy ablakaikat e napon szintén díszítsék fel. A Programm első pontját — az egyetem-téren — a Kovács Dénes által elszavalandó alkalmi költemény képezi, melynek megírására küldöttségileg Bartók Lajost kérik fel. Utána Draskóczy Pál mond alkalmi szónoklatot, majd Nagy Mihály szavalja a »Talpra magyar«-t Petőfitől s ezzel az ünnepélyességek az egyetem-téren be lesznek fejezve. Innen az ifjúság a Petőfi-térre vonul, hol szép babérkoszorút tesz a szabadság lánglelkű költője szobrának talapzatára s Rácz Géza, az olvasókör elnöke alkalmi beszédet fog tartani Petőfi köztünk élő szelleméről. Az egyetemi olvasókör elnökségéhez tegnap egy óriási nemzeti szín szalaggal és kokárdával átkötött levél érkezett, melyben egy fővárosi polgár száz más polgár nevében arra kéri az elnökséget, hogy márczius 15-én este fáklyás menettel vonuljanak ki Forinyák Géza sírjához, koszorúzzák meg és mondjanak beszédet felette. Minthogy az ifjúság Forinyák iránt halottak napján szokta leróni kegyelete adóját, a kérelmet ez alkalommal nem vehette tekintetbe. Győrből írják lapunknak mai kerettel. A városi árvízbizottság ma állította össze a kiküldött bizottságok jelentéseit az árvíz által okozott károkról. A hivatalos adatok szerint a Győr városban okozott károk 133.803 frt 20 krra rúgnak , ebből a belvárosra 1027 frt, a Nádorvárosra 370 frt, a többi, vagyis 132.506 frt 20 kr Újvárosra esik. Legtöbbet szenvedett az »újsor«, mely egészen romba dőlt, a kár itt 59.000 frtot tesz. Megjegyzendő, hogy a kárfelvétel csakis a magántulajdonban esett károkra irányult ; a védelmi munkálatoknál felmerült kiadások, úgy a védművekben szenvedett károk és az élelmezési költségek nem vetettek föl . Az élelmezést, illetve a főzést csak a mai napon szüntette be a város. Utoljára kétszáz embernek főzetett. Ezentúl csak kenyérben részesülnek az ínségesek. A városi belső védmüvek már helyreállittattak s egyszersmind fél méterrel felebb emeltettek. A vöröskeresztegylet, a hozzá befolyt 7000 forintnyi segélyadományok kiosztását tegnap kezdette meg a városi árvízkárosultak közt. E napon 2600 forintott osztott ki; az egyes segélyösszegek 1—80 frt közt váltakoztak. Kivételkép Potoczky fazekasmester, kinek házát, mindenét, úgyszólván még fundusát is elsodorta az ár, 200 frtnyi segélyben részesült. A kiosztás előtt dr. Kautz Gusztáv, a vöröskereszt egylet elnöke tartott beszédet, mit az ínségesek kényezve hallgattak meg. A jelenet igazán megható volt; hálálkodva, zokogva köszönték meg a segélyadományokat. Elismerésre méltó, hogy a vöröskereszt hölgyei maguk keresték fel a sáros utczákban, jó vagy rossz időben az árvíz által sújtottak hajlékait, hogy személyes és közvetlen tapasztalat alapján, igazságosan oszhassák fel a segélyt. Felemlítendő még, hogy az egylet — pár mesterember kivételével — a segélyzendők feleségeit hívta meg a kiosztásra s ezek kezébe adta a pénzt. A kiosztás ma folytattatik. Az árvíz után felmerült az áttelepítés kérdése is. Új városban ugyanis azon helyek, hol legtöbb pusztítást tett az ár, így az »újsor« és a »czigánylapos« oly mélyen feküsznek,hogy még a nedves vízállás mellett is felveri a fenékvíz. Ezek lakosai ki fognak telepíttetni s számukra az árvizbizottság s a közönség nagyrészének véleménye szerint valószínűleg a Nádorvárosban levő sánczi dűlőben hasittatik ki hely. A megyénél mindeddig még nem fejeztetett be a kárfelvétel s igy a segélykiosztás nem veheti kezdetét. A megyei védművek helyreállítása, illetve a szakítások betömése már munkába vétetett. Hogy azonban azok egy másik bekövetkezhető árvíz ellenében biztosítékul szolgáljanak, szükséges azoknak legalább egy méterrel való felemelése, sőt új töltések húzása, ami roppant összegbe kerül s amivel a megye nem rendelkezik. Legtöbbet szenvedett Tóköz, hol a szántóföldeket még most is éles viz borítja, a viz általában nehezen fut le s alapos a félelem, hogy sok helyen őszig megmarad. A Bezi és Fehértó közti országúton most is szünetel a közlekedés a viz miatt. — A berlini ezüst-lakodalmi ünnepélyek. A német koronaörökös-pár ezüst-lakodalmának emlékére a legnagyobb pompával tartották meg tegnap az udvari ünnepélyt. A királyi palota »fehér termé«-be s a szomszédos Zienyisegenyegjuiorvos cun Joujua latoaság körében esti 9 órakor jelent meg az udvar fejedelmi vendégeivel: a császár a testőr-ezred vörös dísz-egyenruhájában a szász királynét vezeté; utánuk jött a német koronaörökös nejével, ki nehéz fehér selyemruhát s fején ezüstkoszorut viselt. Mellettök foglaltak helyet: jobbról a szász király, s a badeni nagyherczegné, Rudolf trónörökös a porosz gárda-ulánusok egyenruhájában, a flandriai grófné, a genuai herczeg stb. a császár balján a walesi herczeg, az edinburgi herczeg s herczegné. Amint az udvar helyet foglalt, kezdetét vette a díszmenet, mely minden részletében teljesen sikerült. Különös tetszést arattak a tánczok, kegyesen fogadta a fejedelmi társaság a művészek menetét is. Végül a »Minne« királyné (Vilmos herczegné) kocsija megállott a koronaherczegné előtt; a királyné leszálloit trónjáról s mély meghajtással ezüstcsokrot nyújtott át a koronaherczegnének, ki erre megcsókolta menyének arczát. A koronaörököspár vidám szívélyességgel mondott mindenkinek köszönetet. Az udvar visszavonulása után lakoma és rövid bál volt. A beteg császárné nem vett részt az ünnepélyben. A császár is igen megtöröttnek látszott, amit könnyen megérthetővé tesz az ünnepély előtt kevéssel vett azon hír, hogy nővére, a mecklenburg- schwerini nagyherczegné aggasztó állapotban van. Jauner, a Ring-színház volt igazgatója, mint Bécsből távírják, megkezdte négy havi fogság büntetését. A büntetést febr. 28-ikától fogják számítani, mert Jauner már tegnap este jelentkezett a fenyítő bíróságnál. A kanyaró járványszerüleg pusztít Győr megye több községében, így, mint nekünk írják, Medvén, Balonyban, Nyulon és Ecsen. Az iskolák a nevezett községekben e miatt zárva vannak. Halálozás. Bogdán Margit kisasszony, kinek sorsa a fővárosi társaskörökben oly élénk részvétet keltett, mint táviratilag értesülünk, ma Görbersdorfban elhunyt. A hájos ifjú hölgyet tüdővészben már súlyos betegen hozták az említett gyógyhelyre, s hetek óta küzködött a halállal. Édesanyja, testvére s vőlegénye, Stoll úr, voltak körülte, s tanúi voltak hosszú időn át az ifjú beteg nehéz, súlyos szenvedéseinek, melyektől csak a halál menthette meg. A kisasszony két hét óta alig vehetett táplálékot magához s folytonosan magas fokú láz kínozta, mig ma csöndesen kiszenvedett. Béke a sokat szenvedett poraival! Spányi Kálmánná, szül. Kégl Jozefin, febr. hó 27-ikén Budapesten 18 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Az oly korán elköltözött kedves fiatal asszonynak hült tetemeit ma délután helyezték a kerepesi-uti sirkertben nagyszámú rokonságának és ismerőseinek könyei között örök nyugalomra. Hat hóval ezelőtt távozott mint boldog fiatal asszony a szülői házból s nehány nappal ezelőtt hozták mint reménytelen beteget a fővárosba, ahova meghalni jött. Vindornyalaki és hertelendi özv. Hertelendy Károlyné szül. nedeczei Nedeczky Terézia febr. 27-én, életének 91-ik évében Keszthelyen meghalt. Beniczky Gábort s nejét, gr. Batthyány Honát azon csapás érte, hogy 3 éves Le a leánykájuk febr. 27-én Czinkotán meghalt. A bukovinai magyarok javára. (A Pesti Napló gyűjtése.) Tegnap kimutattunk . . . 660 frt 61 krt Várady Károly kir. tanácsos . 30 » Ivády Béla........................... 10» Szathmáry László . . . . 20 » Simonffy Kálmán .... 20 » Kramer Jakab..................... 500 » Mérey Gyula..................... 50 » Kálózdy Ferencz .... 10 » Lévay Henrik..........................100 » Mück Béla gyűjtése . . . 9 » 42 * Kramer Jakab úr, a föntebb kimutatott 500 frt kíséretében, a következő levelet intézte Somssich Pál úrhoz : Kegyelmes uram ! Bukovinai magyar véreink hazatelepitése tárgyában a lapokban ma közzétett felhívása folytán, tekintve, hogy a kitűzött őzes magyar véreinket az elmagyartalanodástól megmenteni és hazatelepítésekkel a hazai munkaerőt, a nemzetek ezen legbecsesebb tőkéjét, saját véreinkkel gyarapítani, társadalmunk erejének megfeszítését kiválóan megérdemli, van szerencsém a hazatelepítés költségeire ötszáz forintot mellékelten átnyújtani, kifejezvén egyúttal mély tiszteletemet, sat. Kramer J. Mück Béla kir. postatiszt fentebb kimutatott gyűjtéséhez járultak . Mück Béla kir. postaszám tiszt 1 frt, Bessenyei Szabó Kálmán k. postaszámtiszt 1 frt, Szász Béla 25 kr, Huber János kir. postaszámtiszt 50 kr, Széll Lajos 20 kr, Jánossy Alajos 20 kr, Szigethy Etel 27 kr, Hadzsy János 10 kr. Összesen : 1410 frt 03 kr.