Pesti Napló, 1884. február (35. évfolyam, 32-59. szám)

1884-02-01 / 32. szám

Ha azt akarjuk, te­hát, hogy az összes műveit világ által szabadelvűnek ismert és elfogadott eszmék hazánkban megvalósíttassanak, ha azt akarjuk, hogy egy oly házassági törvényt alkossunk, mely minden hitfelekezetnek dogmáitól mentes legyen, ha azt akar­juk, hogy Magyarország a modern államok sorába felvétessék, úgy nekünk, a­mint tegnap Iványi Dániel képviselőtársam helyesen jegyezte meg, legelső kö­telességünk a főrendiházat rendezni és szervezni. Ezen rendezés alkalmával ki kell onnan küszöbölni legelőször az indigenokat, mert az csakugyan képte­lenség, hogy oly emberek, kik az országnak nem pol­gárai, kik annak terheiben nem részesülnek, vagy más államnak nemcsak polgárai, de más állam törvény­hozó testületének tagjai, azok ide jöjjenek, vagy ide hozassanak és nekünk törvényt csináljanak, ez tartha­tatlan állapot. Említtetett, hogy a főispánokat is ki kell zárni. Nézetem szerint ki kell onnan zárni minden hivata­los kiváltság jogán ott ülő tagot. Az egyházi tagokat azonban, megvallom, nem kívánom a főrendiházból kizárni, de az egyházi képviseletet akép akarnám mó­dosítani, hogy ott nemcsak egy hitfelekezet papjai, hanem minden törvényesen bevett vallásnak képvise­lői helyet foglaljanak. A­mi a tárgyalás alatt levő kérdést illeti, elfo­gadja a miniszterelnök határozati javaslatát. Szilá­gyi Dezső által benyújtott határozati javaslatot — így végzi — nem fogadhatom el, hogy t. i. hozassák egy általános házassági törvény. Ez, nézetem szerint, ismét csak szerencsétlenség lenne az országra, mert abban a törvényben szabályozhatja a törvényhozás a házassági jogot, de azt semmiféle vallás papjának nem parancsolja, hogy hitelvei ellenére nem keresztényt és keresztényt összeadjon. Ha tehát az ő javaslata lépne valaha életbe, a mellé az u. n. »noth Civil-Ehe« lenne szükséges. Már­pedig megint nem lenne egységes há­zassági törvényünk. A »noth Civil-Ehe« előnyökben nem konkurál­hat soha a kötelező polgári házassággal. Az előadott okokból a miniszterelnök úr által benyújtott indít­ványt egész terjedelmében elfogadom. (Helyeslés jobb felől.) Simonyi Iván Herman beszédére reflektálva, megjegyzi, hogy nem említette fel a negyedik fontos forradalmat, t. i. az antiszemitismust. (Zaj. Derültség!) A­mióta — így szól — modern alkotmányunk és parliamentünk van, azóta nyertünk állandó had­seregeket, a­melyek alkotmányi válságos időkben min­dig karddal döntenek. A pénzzsák uralma csak az újkornak szüleménye. Van azonban még egy harma­dik dolog is. E harmadik dolog szintén az újkor szü­leménye és pedig azon »létért való küzdelem«, mely­ben nem az eszmény, nem a becsület, nem a törekvés nyeri el a pálmát, hanem ellenkezőleg az a győz­tes, a­ki előtt adott szó, könyörületesség, barát­ság, események csakis mint a steple-chasse aka­dályai jelentkeznek, ha antiszemitizmust is nem a forradalmi, de a reformmozgalmak közé kel­lett volna sorozni; hogy ezt bizonyítsam, ne tes­sék elfelejteni, hogy melyik osztály az, a­mely az eddig röviden jelzett állapotot minden áron fen­­tartani törekszik, a­kik azt akarják, hogy a tőke és az üzérkedés legyen az úr, és a hatalom megmaradjon azoknál, kik születésüknél fogva nyert üzérkedési képességükkel a tőke birtokában maradnak, kik, elte­kintve szívósságuk és leleményességüktől, melyet soha sem tagadtam­­ el, mintegy tömör falan­ állanak a feloszlatott társadalommal szemben. Miután a vita folyamán annyira hangoztatott a szabadelvűség, tehát nem lesz felesleges a t. házat újólag arra emlékez­tetni, hogy bizonyos ezen domináló osztálynak szabad­sága, liberalizmusa nem más, mint a tőke, vagy ha úgy akarják, a börze uralma. Mondjuk ki őszintén, hogy a zsidók egy bizo­nyos érzésemben konzervatívok, az igaz, hogy nem szép konzervatizmus, a­melyet űznek, mert a Herman Ottó képviselő által ostorozott föld feudalizmusa legalább bátorságon és erőn alapult azok uralma, a­mely ellen küzdöttünk, legalább egy földön túli esz­mét állított elénk, de az a konzervativizmus, me­­l­t a zsidók űznek, az bizony a legpiszkosabb, a­melyért valaha a világon küzdöttek. Az igaz, hogy a zsidók haladnak is s bizonyos tekintetben ha­ladó elemnek lehet nevezni. Herman Ottó a zsidó­ságot élesztőnek nevezte. Ezt a definícziót­ csakis meg­előző magyarázat után fogadhatom el. Én azt tar­tom, hogy a zsidó sokkal inkább választóvíz. Midőn a korlátokat le kellett rontani, melyek az embereket kasztokká választották szét, megszűnt az állam és társadalom szervezete is, több ízben bátor voltam ar­ra utalni, hogy megfeledkeztünk mai napig az egyen­lőség és szabadság bázisán újra szervezkedni. Ez azon állapot, a­mely a zsidóknak kedvez, mely neki adja a hatalmat és e miatt legnagyobb el­lensége azon szervezetnek, mely az egyenlőség és szabadság alapján épül, mert a zsidó ösztönszerűleg érzi, hogy a korral még ő neki sem lehet megküzdeni, sokkal inkább lenne kész kezet nyújtani a kasztok fel­állítására, mert tudja, hogy azokat soha sem lehet megdönteni, mit szeretnek a zsidók inkább, mint egyik pártot a másik ellen, egyik hitfelekezetet a másik ellen, sőt katholikusokat a katholikusok ellen izgatni. Ők ellenségei annak, hogy alkotmányos tradícziónkat az egyenlőség alapján tovább fejlesz­­szük, ellenségei a személyes sérthetlenségnek és mind­annak, ami az alkotmányos igét hússá tenné. Az ő ösztönszerű és természetszerű törekvésük feloszlatni, tehát választóvíz és nem annyira élesztő. Mert csak akkor az övék a hatalom, csak akkor fogják a hatal­mat kezükben bírni, ha mi »scoppae dissolutae« ma­radunk. Ha tehát az antiszemitizmus azon feladatra vállalkozik, hogy ezen konzervativizmus ellen küzdjön, azt hiszem, hogy ez párhuzamba hozható a Herman képviselő úr által felemlített mozgalmakkal. Áttér ezután a főrendek által visszautasított törvényjavaslatra. Iványi J. képviselő úr — így foly­tatja — abban keresi a hibát, a fenforgó zavar okát, hogy elmulasztottuk a főrendiházat reformálni. Her­man képviselő úr a miniszterelnök személyében keresi a bajt, és egyenesen arra szólította fel, hogy hagyja el helyét. Nekem nincs okom a miniszterelnök úrral akár rokonszenvezni, akár neki bizalmamat megsza­vazni, de kérdem Herman urat, várjon a jelenlegi parliamentarizmus ad-e biztosítékot, hogy egy jövő miniszterelnök és a saját maga által csinált többség önállóbb működése áldásosabb lesz ? Reformálni kell a jelen ferde parliamentarizmust — ez elől nincs kitérés. T. hát ! A szónokok, bár érdekes dolgokat hallot­tunk tőlük, mégis nem hangsúlyozták azt, hogy ezen visszaküldés, a főrendek szavazata, valamint a népnek rokonszenve, mely e szavazást kisérte, az csak egy szimptomája egy mélyebben rejlő bajnak. Tudjuk, hogy az orvos, ki a lázat elnyomja, a sebet mestersé­ges tapaszokkal behegeszti, az nem gyógyít. ,Sőt néha megöli az életet. Mi oka e szavazásnak is ? Én bátor vagyok kimondani : az, hogy a nép megunta ezen mostani parlamentáris rendszert, hogy a kormányok mindig tudnak maguknak mesterségesen többséget szerezni; megunta azon magát rendszernek nevező rendszertelenséget, a­melyben a tőke, üzérkedés és kí­méletlen küzdelem a győztes. Archimedes csak egy pontot kívánt, hogy megmozdítsa a földet. A főrendekhez hozzáférhet a kritika, de azt hi­szem, hogy ezen szavazás lesz azon archimédesi pont, a­melyből egy új egészséges pártalakulás fogja kez­detét venni. Ha nem értjük meg egymást, annak egy természetes oka van. A magyar embernek nem leg­rosszabb tulajdona, hogy szereti a szabadságot, törek­szik előre bátran, jelét adta ennek 1848 ban. Meg­történhetik, hogy egy teljes erőben levő férfiú egy nőszemélyt angyalnak, ideálnak tart és nem tudja, hogy az csak egy ügyesen kendőzött ledér hölgy. Szabadságszeretetünk két útra tereljen bennün­ket, az egyik út az önsegély, de nem az önsegély azon értelemben, a­hogy a laisse fair kifejezéssel éltek, ha­nem az önsegély, úgy hogy visszaadjuk a földnek a természetes hivatását, lehetővé tegyük a munkásnak, az iparosnak a megélhetést, úgy hogy a parlament valóban a nép akaratának és érdekeinek képviselete legyen. Ha ezen czélt elérjük, ha konszolidálni képe­sek vagyunk, akkor uraim megszűnik az antiszemi­tizmus. A második, egészen röviden mondva, a zsidó emanczipáczió visszavonása, jobban mondva : a zsi­dók politikai jogainak megszorítása. Nem elvi kérdés ez, kérem, mert ez csak idő kérdése. A­ki a szabad­ságot valóban akarja, annak legelső kötelessége, hogy korlátolja annak a hatalmát, a­ki mások fölött uralkodik, még akkor is, ha az ő privilégiumai nin­csenek törvénybe iktatva. A­ki valóban haladni akar, annak első kötelessége, hogy a haladásnak gát­ját eltávolítsa attól. Ha mi a szabadságot nem így fogjuk fel, uraim, akkor meg fogják oldani ezen fel­adatot mások, mindig több lesz a proletár, minden mostani kisiparos, minden földmíves gazda proletárrá sülyed, eljön a szocziális forradalom, a nihilizmus és ez nekünk meg fogja hozni az erőszakos reakc­iót, a­mint rendesen meg szokta hozni. A tények logikája, t. ház kérlelhetetlen, valaki azt mondta, hogy »valóban rettenetes.« Valóban fur­csa dolgok történnek, t. ház. Hát ki hitte volna még egy év előtt, hogy ez a párt (a szélső balra mutat) ily manifesztumot fog közrebocsátani, mit közrebocsá­tott? Én úgy mondanám, hogy Herman beszéde volt a keret, a manifesztérium volt a kép; azt is hozzá­teszem, hogy a keret jobb volt, mint a kép , a­mivel nem akarom azt mondani, hogy a kép valami kitűnő volna. Pulszky Ágost képviselő úr Herman Ottónak azt vetette szemére, hogy az ő álláspontja nem más, mint álc­ázott antiszemitizmus. Én bátorkodom azt máskép jellemezni: antiszemitizmus az, igen­is, becsü­letes antiszemitizmus, sőt tudományos antiszemitiz­mus, de az álliberálizmus alapján. Már uraim et contradictio in adjecto. Hiszen az álliberá­lizmus a takarója a zsidó uralmának; megfordítva, nincsen a világon semmi, a­mit a zsidók annyira dicsérnének, mint ezen, Herman Ottó képviselő által különben állítólagosan elítélt álliberalizmust. Abban is igaza van, hogy a zsidókat élesztőnek nevezte. De hát nem ők akarják ezt így, hanem rájuk lehet alkalmazni Goethének azon szavait: »ich bin der Geist, der stets verweint.« Der stets das Böse will und doch das Gute schafft. Az ő túlzásaik hoztak létre sok egészséges mozgalmat, nem volna agrár­kér­dés, ha nem volna zsidó uzsora; nem volna parlamenti reformkérdés, ha a zsidók túlzásaikkal, és egyről­­másra ugrásaikkal a azzal, hogy dédelgettek mindent, a­mi az ő malmukra hajtotta a vizet és nem figyel­meztettek volna bennünket a parlamentarizmus téve­déseire. Beszédét így végzi: Ismételve mondom, az an­tiszemitizmus hatalmas mozgalom azért, mert nem más, mint a szabadság, az egyenlőség és annak küz­delme az egyik osztály uralma ellen, a haladás küz­delme a szellemi sötétség,egy csúnya konzervativizmus ellenében, a testvéri szeretet küzdelme, a kíméletlen, önző, erkölcstelen egyéni harcz ellen, a szabadság küz­delme — még egyszer mondom — az álliberalizmus ellen. Ebben rejlik hatalma. A szőnyegen levő javas­lat külön választassák s egyszerűen a javaslatnak pur et simple letevésére szavazok. Hegedűs Sándor az egyes szónokok beszédeire reflektál. Hermanna megjegyzi, hogy egy idő óta sa­játságos szerepet visz a házban. A t. képviselő úr — úgymond — argumentá­­cziójával oly messzire ment, hogy már a zsidóknak hazafiságát is kétségbe vonta. Azt mondta ugyanis, hogy megengedi, hogy vannak kivételek. Tehát megfordítja azon régi erkölcsi mondást, a­mely szerint mindenki jónak tartandó, mig az ellen­kező be nem bizonyul; ő megfordítja ezt és azt mond­ja, mindenki rossznak tartandó, mig jóságát be nem bizonyítja. Megengedi, hogy vannak kivételek köztük; de a Bach-korszakban a zsidóság legnagyobb részben kibékült a finánczczal és pálinkát főzött. Tehát hogy a pálinkafőzésben van az a hiba, a­mi rossznak tar­tandó ? Hiszen okos, józan, magyar gazdáink ebben a részben szintén kibékültek a finánczc­al és pálinkát főztek. És ezt nagyon jól tették és igen javára váltak az országnak. (Úgy van­ jobbfelől.) Kibékült a finánczczal. Hiszen a fínáncz, a­mennyiben úgy tekintetik, mint adószedő s más ily közeg, azzal ki kellett békülni mindenkinek, a­ki akár csizmadia, akár kereskedő vagy gazda volt. Ha ez hazafiatlanság volt, úgy a hazafiatlanság bélyegé­vel, a­mint ő szokta stigmatizálni lehetne e háznak majdnem minden tagját, talán az országnak minden lakóját is. De hát létezik és erőszakosan kell létezni zsidó­kérdésnek és ezt mondják: jogosult az antiszemi­tizmus. Nem gondolja a t. ház, hogy én most annak fejtegetésébe bocsátkozom, messzire vezetne ez e téren, de egy megjegyzéstől nem zárkózhatom el (Halljuk!) és ez az, hogy nagyon szemére vetik a kor­mánynak és a kormánypártnak, hogy dédelgették, pártolták, mégis nevették Istóczy képviselő urat, a­ki a kormánypártban volt akkor, mikor első antiszemita beszédeit itt a képviselőházban tartotta. Ez igaz, t. hát, nevetgéltünk fölötte, többet mondok, arról az oldalról Szilágyi I. barátom és többen 4-5 éven át segítettek nekünk nevetgélni Istóczy képviselő úr felszólalásain. És jól tették, sőt azt hiszem, hogy ők most is nevetik és jól teszik. De hát akkor ők is dé­delgették, pártolták az antiszemitizmust, mert el­nézték, Istóczy képviselő úr felszólalásait? Nem. Mert vannak dolgok, te­hát, a­melyek annyira ab­szurdumok, hogy azokat teljesen tökéletesen ártat­lannak tartja az ember sokáig, évek hosszú során át. Hiszen nem kell, hogy erre filozófiát csináljunk a históriából, ott vannak a flagellánsok és sok más szerencsétlen dolog az ó és közép­korban, mind abszur­dumok voltak, nevették a folytonos izgatást, míg ugyanezen dolgoknak minden alkalommal folytonos ismétlése prozelitákat teremtett. De vájjon azok azért pártolják-e, a­kik meghallgatják és tűrik, és vájjon azért szolidaritást vállalnak-e ezen abszurdumokkal ? Azt hiszem, méltánytalanság lenne ez állítani. Sőt a­mi a nép közt való izgatást illeti, ez olyan, mint a ku­­ruzslás mestersége, minél többször hirdetik, annál nagyobb hitelre talál. Áttérve Szilágyi beszédére, így folytatja elő­adását . A képviselő úr azt mondja, hogy miután a főrendiházi vita másodszor is bebizonyította, hogy a törvényjavaslat nem kell, ergo elő kell állani hatá­rozottan, mert ottan talán a kötelező polgári házas­ságra több kilátás van. Szilágyi Dezső: (A szélső­baloldalra mutatva) Ott mondták! Hegedűs Sándor: Engedelmet kérek, ha a kép­viselő úr nem mondta, akkor, miután az állítás meg­történt, erre fogok reflektálni. Ezt a követelményt fel lehetne állítani akkor, ha a főrendiházi vita folyamában azt mondták volna, hogy a törvényjavaslat azért nem kell, mert kevés, mert a kötelező polgári házasság szükséges. Ekkor ezen követelmény egészen helyes volna. Minthogy azonban egyáltalában nem az volt a kifo­gás, hogy ez kevés, hanem, hogy messze megy, hogy vészes következésű, természetes, hogy e következ­ménynyel jogosan és méltányosan előállani nem lehet. Ezek szerint ha a tényezőkkel számolunk és felteszem, hogy azon képviselőtársaim, a­kik felszólaltak, szá­moltak , a rezoluc­ióval sem mehetünk tovább, mint a miniszterelnök úr. (Helyeslés jobbfelől.) Szilágyi Dezső képviselő úr egy oly kérdést vont be a vitába, a­melyre nézve én magamat kompetens­nek nem tartom és ez a mint ő a világba kidobta, az audiendum verbum. Erre nézve, t. hát, észrevételt ten­ni nem fogok, hanem egyre figyelmeztetem a t. kép­viselő urat, (Halljuk! Halljuk!) és ez az, hogy par­l­amenti szempontból tett kifogásai két esetben lenné­nek teljesen jogosultak. E két eset a következő: Ha azon magas méltó­ságok a régi értelemben vett addiendum verbumra lettek volna hivatva a miniszterelnök tanácsára és ha azok bárminő irányban is szemrehányásban részesül­tek volna, ekkor a korona a pártviszályba csakugyan be lett volna vonva. Sajnálom, hogy a képviselő úr ezt tisztán kombináczióra fektette és nem pozitíve ál­lította oda; elég azonban, hogy kidobta ezt a világba, mert arról már gondoskodva van a lapokban, hogy ez mint pozitív tüntettessék fel és mint ilyen láttas­sák el kommentárokkal. Nem azért hozom ezt fel, hogy a képviselő úr­nak a lapok véleménye és utasítása alapján szemre­hányást tegyek, a­mint ő ezt a miniszterelnök úrral szemben tette, hanem hogy figyelmeztessem arra, hogy az ily dolgokat az ember vagy mint pozitíveket hozza elő, vagy meg sem érinti, mert különben a kom­mentároknak teljesen és tökéletesen tág tér nyittatik. Ez az egyik, t. ház! A másik eset, a­miért par­lamentáris szempontból kifogás alá eshetik.­­ A másik az, ha a kormány politikájára nézve befolyás­sal lehet akármiféle kihallgatás. Mert az csakugyan áll, és abban igaza van képviselőtársamnak, hogy ad­dig, míg a korona mellett van a felelős miniszter, a politikára nézve tanácsot és irányt mástól elfogadni egyáltalában nem lehet. Tehát én egészen oda­adom és azt hiszem, sza­batosan körvonalaztam­­. képviselőtársamnak a táma­dási pontot. Ha audiendum verbum, vagy politikai irányadás foglaltatik abban a hallgatásban, mely a miniszterelnök háta mögött történt, habár az ő taná­csára is, az parlamentáris szempontból helytelen ; de hogy más bármily érintkezés egyáltalán kifogás alá eshetnék, és helytelen lenne azt, t. képviselőtársam állítása és erős támadása daczára sem vagyok képes elhinni. A miniszterelnök hat­ javaslatát fogadja el. (Élénk helyeslés jobbfelől.) .Öt percznyi szünet után Ugron Ákos megjegyzi, hogy a kormánypárt is élt főrendiházi szavazatok szerzése végett fogásokkal. Befejezésül ezeket mondja: A t. miniszterelnök úr szíves volt nekem, azon bizonyos bátor képviselőnek, a­ki szavába közbeszólt, midőn előterjesztette javas­latát, hol azt mondja, hogy alkalmas időben megfe­lelő javaslatot terjeszszen elő, mert én más alkalmas időt az ő praxisa és taktikai eljárása szerint nem lá­tok, mint azt, hogy a választások után, mert ha a fő­papokra és nagybirtokos urakra a kormánynak va­laha szüksége volt, az most van és tapasztaljuk, hogy a miniszterelnök úr keresi mindenütt az alkalmat a kibékülésre. De azt hiszem, hogy ha a főrendek ko­molyan a keztyűt elfogadták a miniszterelnök úrtól, lesz bátorságuk és erejük szembeszállni a választások­nál és a szabadelvű párt emberei helyett jöjjenek akár az ultramontánok, akár a reakc­ionáriusok, akár az antiszemiták, az én nézetem szerint veszedelmesebb nem jöhet, mint a t. miniszterelnök úr pártbeliei. (Eláll! Hosszan tartó mozgás és derültség. Minthogy az említettekben jeleztem röviden álláspontomat, az én nézetemnek egy javaslat sem fe­lel meg jobban, mint Szilágyi J. képviselő úr javas­lata. Mert én azon határozati javaslathoz, vagy indít­ványhoz, melyet Iványi J. képviselő úr benyújtott nem járulhatok; mert azon elvnek, mely abban foglaltatik, újabban a szavazás általi elejtését, midőn a képviselő­ház e tekintetben már határozott,nem akarom. Ennél­fogva hozzájárulok Szilágyi J. képviselő úr határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső balon.) Tisza Kálmán miniszterelnök: (Hosszan tartó mozgás: Halljuk! Halljuk!­ T. képviselőház! Mielőtt a főleg a tegnapi napon elmondottak után a fenforgó tárgyhoz, vagyis a fenforgó tárgy alkalmából felho­zottakhoz hozzászólhatnék, mindenekelőtt, hogy ne kelljen reá visszatérnem, ki kell fejeznem azt, hogy a közvetlenül előttem szólt t. képviselő úr beszéde foly­tán, különösen az után, amint konkludált, nem tudom, hogy mit akar csinálni a főrendi üzenettel, mert ő Szilágyi Dezső képviselő úr indítványát fogadja el, s azon indítványban pedig azt mondaná ki a képviselőház, hogy a miniszterelnök indítványát nem fogadja el, de az, hogy visszaküldi-e a főrendiházhoz, vagy leveszi a napirendről, egy betűvel sincs benne megérintve. Engem tehát a képviselő úr homály­ban hagyott az iránt, hogy az üzenetet vissza ki­várj­a-e még egyszer küldeni a főrendekhez, vagy le kívánja vétetni a napirendről. (Derültség.) Ami a többit illeti, tegnap több oldalról fel lett tüntetve, hogy mily hiba volt a kormány részéről, hogy ezen javaslatot beterjesztette akkor, midőn az országban az antiszemitizmus nagyobb hullámokat kezdett vetni. Bocsánatot kérek, te­hát, ez nem történt. A kormány a javaslatot évekkel ezelőtt terjesztette be, midőn még antiszemita mozgalomról szó nem lehetett, ha történtek is itt e házban egyes olynemű nyi­latkozatok. A javaslatot tárgyalta alaposan és hosszasan a jogügyi bizottság. Nem teszek belőle szemrehányást, hogy hosszasan tárgyalta, de hogy a jogügyi bizott­ságban, valamint minden bizottságban a törvényja­vaslattal szemben nem a kormánypárti tagok azok, akik a tárgyalást hosszabbá teszik, azt talán kétségbe nem vonhatják. Történt tehát nem a törvényjavaslat előter­jesztése későn, de történt az, hogy tárgyalásra kerül­hetett a javaslat csak későn. Méltóztassanak azonban nekem megengedni, ha akkor, a­mikor a javaslat tár­gyalásra került és a­mikor éppen a túloldalról jött sürgetések folytán is a kormány a múlt ülésszak be­rekesztésekor, midőn a bizottság jelentése beadatott, megígérte, hogy ezen mostani ülésszak egyik első tár­gya lesz ezen törvényjavaslat, ha akkor, mondom, a kormány azzal jött volna elő, hogy le akarja venni napirendről, vájjon nem támadtatott volna-e meg épp azon oldalról (a baloldalra mutat), mint a­mely szavát nem tartotta meg, vagy a mely, isten tudja, miféle mozgalmak elől meghátrált. (Úgy van­ jobb­felől.) Hiszen, hogy ez iránt kétség ne is lehessen, a­z. ellenzék minden árnyalatú tagjai már híresztelték, hogy a kormány le fogja a törvényjavaslatot venni a napirendről, mert meghátrált akár az antiszemitizmus, akár a katholikus agitácziók elől. Ezt, mint tényt konstatálnom kell és nem fogadhatom el a későn tör­tént benyújtás miatt emelt vádat, valamint nem a vá­dat azért sem, ha be volt nyújtva, ha a napirendre kitűzése el volt határozva és éppen ellenzéki sürgeté­sek folytán is el volt határozva, hogy akkor a napi­renden a kormány által fentartatott. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt mondják, hogy a kormány úgy állította oda ezt a törvényjavaslatot, mint egy panáczeát, mely az antiszemitikus mozgalmat meg fogja szüntetni. Engedelmet kérek, ezt én legalább, a­kiről állíttatott, soha sem mondtam, hanem mondottam azt, midőn némely körökben szóba jött a napirendről levétel, hogy kivált a mai viszonyok közt nem tartanám ezt lehetőnek, mert a napirendről levétel most táplálékot nyújtana az antiszemitizmusnak. (Úgy van­ jobb­felől.) És midőn a házban elfogadását kértem s midőn a főrendekhez másodszori visszaküldését kértem, kér­tem mindig azért, — és hogy nem tévedtem ezen egy feltevésemben, bebizonyult, — mert azon nézetben voltam és ezt még magában a főrendiházban is meg­mondtam, hogy okkal vagy ok nélkül, de ha ezen javas­lat most el nem fogadtatik, ez úgy fog magyaráztatni, mint a főrendiház által az antiszemitizmusnak adott támasz és táplálék. Ez az, amit mondtam és hogy nem csalódtam, igazolják tán az országban történtek is, de igazolja egy e házban tegnap történt felszólalás is, mely ezt már mintegy győzelmet az antiszemitizmus számára kézbe vette és az antiszemitikus programm egyik sza­kaszát, mint a főrendek által megvalósítottat tüntette fel. Vájjon akczeptálnák-e ezt a főrendek, arról nem szükséges szólanom; jót állok róla, hogy bizonyosan igen nagy többségük az ily modern szövetséget visz­­szautasítaná. De hogy abban igazam volt, hogy erre ki fog zsákmányoltatni, arra ez is egyik nagy bizo­nyíték. Felhozatott, t. képviselőház, a főrendiház re­formjának szüksége. Én ennek szükségéről nem ma, nem a mostani események folytán győződtem meg, de már meg voltam győződve régen — az utolsó trón­beszédben a kormány által programmként fel is volt véve, ez előtt egy pár trónbeszédben nem volt felvéve, amit csak mellékesen jegyzek meg — sőt a javaslat készen is van. Hogy azután eddig be nem adtam, csak egye­dül egy oknak méltóztassék tulajdonítani, s ez az ok az, hogy felfogásom szerint Magyarországon a felső­házat úgy kell magyar állami szempontból alakítani, hogy abban nagymérvű befolyás biztosíttassék, bizo­nyos feltételek mellett ugyanazon faktoroknak, ame­lyekből a főrendiház eddig kizárólag állt. (Tetszés.) Ily modorban rendezni a főrendiházat én ré­szemről csak akkor tartom lehetőnek, midőn a két ház közt semmi néven nevezendő, hogy itt mondjam — nem akarok ingerültséget kelteni — idegenkedés nincs. (Tetszés) midőn tehető a kedélyek nyugodt ál­lapotában akár a demokratikus elvvel, akár más bár­mely felfogással szemben érvényesíteni tisztán, enge­­dük a magyar államnak, mint ilyennek, életszükségét. (Élénk helyeslések) Ha a kedélyeknek ez a nyugalom a két ház közt beáll, be fogom adni e törvényjavasla­tot még ezen ülésszak alatt; ellenkező esetben nem fogom beadni, de mondom, szükségességéről nem most győződtem meg, és nem azért tartom szükséges­nek, a­mi most történt, mert hisz a legjobban szerve­zett felsőház vagy szenátus is akárhányszor vissza­­utasíthat egy törvényjavaslatot, melyet valamely kor­mány benyújt, a törvényhozás egyik háza elfogadott, a­nélkül, hogy ebből valami országos veszély származ­nék. (Úgy van­ jobbfelől.) Mert szóba hozatott s mintegy vádul a kormány ellen, meg kell itt még említenem az indigenek kér­dését. (Halljuk!) Iványi Dániel t. képviselő úr szerintem igen he­lyesen mondta, hogy a fennálló törvény betűje sze­rinti jogukat — minthogy feltehető, hogy a főrendi­ház igazoló bizottsága minden egyes esetben lelkiis­meretesen járt el, kétségbevonni nem lehet; de meg­mondom őszintén azt is: teljesen igazat adok neki abban is és ez mindenesetre egy okkal több a főrendi­ház szervezésére, hogy a szervezendő magyar felsőház­ban olyanok szavazattal nem bírhatnak, akik az or­szág területén semmit sem bírván, érdekeltséggel e czímen iránta nem viseltethetnek, vagy akik egy más törvényhozó testületnek is tagjai. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Különben mielőtt e tárgyról befejezném nyilat­kozatomat, — a főrendiházat értem — meg kell je­gyeznem azt, hogy egyben ezen főrendiháznak mint felső háznak leendő szervezésénél — igen sajnálom, hogy úgy látom — Irányi Dániel képviselő úr támo­gatására nem tarthatok számot. De hogy ebben Herman Ottó I. képviselő úr támogatása iránt bizonyos vagyok, minthogy ő tegnap kijelentette, hogy a főrendi családoknak történelmi misszióját még ma is fennállónak és fentartandónak véli remélem, hogy ezt be is fogja azon alkalommal bizonyítani. (Élénk derültség jobbfelől.) Herman Ottó I. képviselő úr szememre vetette és szemére vetette mellesleg ezen oldalnak is, bár a legnagyobb rész nekem jutott belőle, — a szabadel­­vűségnek nem őszinteségét. Ha nem éppen tegnap történt volna, te­hát, talán nem is reflektálnék reá és nem csodálkoznám rajta, mert hisz lehet őszintének vagy nem őszintének tartani valamely párt szabadel­­vűségét, de midőn éppen tegnap ide j­öttöm előtt ol­vastam azon őszinte szabadelvű programmot, melynek egyik mestere ő volt, (Élénk derültség jobbfelől.) ak­kor aztán csakugyan nem voltam képes állítását meg­érteni. Mert hát az őszinte szabadelvűséget követelő urak programmja mit mond ? Szabad ipar, mert a 48 azt kívánta, de nemcsak kényszertársulat, hanem képesítési kötelezettség is, tehát ezéhrendszer ma­gyarul. (Derültség. Úgy van­ jobbfelől. Egy hang a szélsőbalon: Nem az!) Tudom én azt, hogy nem fogják azt soha be­vallani, tudom én azt, nem is fogják neki ezt a nevet adni, de tudom azt is, a­mit Madách mondott, hogy a nyakravaló más lesz, de a kutya ugyanaz. (Hosszas, élénk derültség.) No de uraim van abban a programmban egy más őszinte szabadelvűség is és hallja az ember az­után ezen őszinte szabadelvűség hirdetőitől a testvéri­ség, szabadság, egyenlőség elveit, ugyanakkor egy szájból hideget és meleget fújva hangoztatni. (Derült­ség jobbfelől.) Ott van a híres szabadelvűség, az anti­szemita kérdés. Elmondja programmjuk, bővebben kifejti Herman Ottó képviselő úr, (Derültség a jobb­oldalon) hogy az antiszemitizmus nem helyes, de va­lójában az antiszemitáknak igazuk van, mert a bajnak okai a zsidók. És azután konkludál oda, hogy az egyenlőség, testvériség és szabadság nevében meg kell rendszabályozni a zsidókat, még­pedig hitelveikre nézve is. (Hosszan tartó élénk derültség.) Én nem fogok a programmból több példát fel­hozni . (Egy hang a jobboldalon: Van még ott több is!) lehetne még egynéhányat, de mindenesetre azok az urak, akik azt a programmot magukénak vallják és bocsánatot kérek azoktól a függetlenségi pár­tiaktól, a­kik nem vallják magukénak, mert úgy tudom, ott nem tetszik az mindenkinek, de a­kik magukénak vallják, nagyon számíthatnak a választók beata szimpliczitására, ha azt hiszik, hogy ezek nem veszik észre az ellentétet, mindenki elhiszi felőle, a mi neki kedves s a többi azt ,hiszi, azért van ott, hogy másokat bolondíthasson. (Élénk derültség! Nyugtalanság a szélső­baloldalon.) ■ Szilágyi J. képviselő úr, (Halljuk), mielőtt be­szédének egyes részeire röviden áttérnék, azt mond­ja, ha szavát jól jegyeztem meg magamnak, hogy Tisza mindent eltaktikál, hogy a homályban akar settenkedni. Hát te hát miben állott­­ennél a dolognál az én homályban settenkedésem ? (Élénk derültség a jobb­oldalon. Halljuk! Halljuk!) Midőn a tvjavaslat 2-or el nem fogadtatott, megpróbáltam, hogy előre beszél­jük meg a dolgot együtt barátságosan. Az mondatott, hogy nem, előre nem tárgyalunk ebben a dologban, így van szóról-szóra. Teljes joggal. Nincs ellene semmi kifogásom, csak annak jellemzésére hozom fel, hogy én akartam a homályban settenkedni. (Derültség jobb­felől). Ha homályban akartam volna settenkedni, csak nem ajánlottam volna fel, hogy hetekkel előbb, mint tárgyaltatik, elmondom a nézetemet. A másik az, vájjon én követem-e a settenkedést, vagy egy másik pártja a t. háznak, a­melynek legalább is egyik vezére Szilágyi Dezső t. képviselő úr , a­mely párt csak utolsó este tárgyalta a főrendiház jelentését és ekkor is azt mondotta ki, hogy ami pedig körében folyt, arról szólni és írni nem szabad. Én két nappal előbb nyíltan elmondottam né­zetemet , minden lap közölhette és kommentálhatta, de hát azért a képviselő úr szerint én vagyok az, a­ki a homályban settenkedtem. A képviselő úr ellenben előre gondoskodott arról, hogy az ő nézete a hírla­­pokba ne jöjjön, se ne beszéljenek róla, de azért én voltam, a­ki homályban settenkedtem. (Élénk éljenzés, derültség a jobboldalon.) Hát, te hát, én nem vitatom, hogy mi volt ezen elhatározásának az oka, pedig éppen valaki, a­ki előt­tem ezen irányban védeni akarta a képviselő urat, azt mondotta, hogy azért nem lehetett semmit közölni, mert nem bírtak semmiben megállapodni. (Derültség jobbfelől.) No, ha ez úgy van, akkor nem tehet a kép­viselő úr a titkolózásról. (Egy hang balfelől: Nem úgy van!) de ha nem úgy van, akkor legalább ne vá­doljon engem a képviselő úr a homályban settengés­­sel, mikor éppen ő az, a­ki settenkedik. (Élénk derült­ség a jobboldalon.) Úgy Szilágyi Dezső igen t. képviselő úr, mint Pulszky­­ Ágost igen t. képviselő úr nagy erőfeszítés­sel s a dialektika nem csekély mérvével igyekeztek azt bizonyítani, hogy én a mostani üzenetnek alap­jául szolgáló törvényjavaslattal szemben ellenkező nyilatkozatot tettem volna. Te­hát, ezen vádat hal­lottam én már akkor, midőn a törvényjavaslat első alkalommal visszaküldetett a főrendektől és itt a ház kebelében, úgy emlékszem, helyre is igazítottam, pe­dig azon koporsó­fedélről, melyre kivált Szilágyi kép­viselő úr oly nagy súlyt fektetett, éppen első felszó­lalásomban emlékeztettem meg. De hát hogy állunk e tekintetben ? Midőn itt a házban az ügy tárgyaltatott, kimondottam azt, hogy aziránt, van-e befolyással, nincs-e polgári házasság be­hozatalára, nem is mondok véleményt, de éppen Pulszky Ágost­­. képviselő úr akkor is azon gyanút fejezvén ki, úgy az igazságügyminiszter nyilatkozata mint az én nyilatkozatom után, hogy az nem azt je­lenti, hogy elaltatása, hanem eltemetése a polgári há­zasságnak, mint feleltem erre ? Azt feleltem: ne féljen a képviselő úr, vagy benne van a polgári házasság az általános hazai köz­érzület követelményei között és akkor eltemetni nem tudnám, ha akarnám is, vagy pedig nincs benne , ak­kor ha eltemettetik, akkor érdemes is arra, hogy el­­temettessék. Ez volt nyilatkozatom akkor, midőn azon kérdés itt először vitattatott és az mondatott, hogy ezen törvényjavaslat elfogadása az első bréche arra, hogy a polgári házasság behozassák, vagy pedig,esz­köz arra, hogy eltemettessék. Egyebet nem mondot­tam, megmondottam igenis mindig, még a tárgyalás előtt, megmondom ma is, hogy a polgári házasság be­hozatalára, ha van befolyással,ideiglenes halasztó be­folyással van. De megmondtam a főrendiház bizottságában s mindenütt azt is, hogy egyéni meggyőződésem szerint a végmegoldás csak az általános kötelező polgári há­zasság lehet. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ebben tehát azokat az ellentéteket látni, nem tudom, hogyan lehet. Nem tudom, Szilágyi J. képviselő úr honnan vette azt, hogy én azon első beszédemben a koporsófedél felnyitása alatt, mely megsértheti az illető kezeit, azt értettem, hogy ezen törvényjavaslat helyett kijön az álalános polgári házasság ? Kérem a t. kép­viselő urat, ha figyelmére méltatta, úgy itt, mint a főrendiházban fölszólalásaimat, azt mondták fenye­getésemet, mire ment azon figyelmeztetés ? Az álta­lános polgári­­házasságra, mint olyan közveszélyű do­logra. Soha. Őszintén megmondottam mindenek­előtt, hogy én abban azt a veszélyt, melyet némelyek látnak semmi viszonyok közt nem látom. Tehát hova ment azon figyelmeztetés ? Ment oda, hogy igenis egy­fe­lől félek, hogy a törvényjavaslat elvetése az antisze­mitizmusnak ad tápot, másfelől, hogy az egyházak közti békés viszony az országban meg fog zavartatni, minek azután mindenki, de talán első­sorban kárát azok vallanák, akik a koporsót beszegezték. Nagyon szép, mert nagyon tetszett a t. képvi­selő úrnak; nem mondtam ezen szavakat, de ha va­lamire figyelmeztettem, csak arra figyelmeztethettem, mint minden ezen tárgyban tett nyilatkozataimban megmondtam. Én tehát az ez iránybani ellentétes nyi­latkozatok vádját határozottan visszautasítom.Nem cse­kély mesterség, sikerülhet különböző nyilatkozatokból elhagyni és kiragadni egyes szavakat, és azok­ból konstrálni valamit (Ellenmondás balfelől. Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) és azután azon alaptalanul konstruált valamiből vádat emelni. Ez esetben pedig éppen ezt tette velem a t. képviselő úr. És azt hiszem, ha, mint hallom, minden bírálatnak meg­van a jogosultsága, hogyha én nem vonom is kétségbe neki jogát, hogy velem ezt tehette, de ne­kem is van jogom,az így emelt vádat, mint alapta­lant, elutasítani. (Élénk helyeslés.) De hát, t. hát, még egyet, ugyancsak ezen té­tel illusztrálására, hogy mondtam-e én itt mást, mint a főrendiházban ? nem a szavakról beszélek. Mit mond­tam én a múlt évi novemberben, midőn Iványi J. kép­viselőtársam határozati javaslata a kötelező polgári házasságra nézve tárgyaltatott ? Talán a t. képviselő urak emlékezni fognak, hogy még meg is támadtat­­tam, hogy, mert ezen nyilatkozatom után, a többség mégis elfogadta Iványi J. képviselő úr határozati ja­vaslatát, miért nem köszönök le a miniszterelnök­ségről ? Talán emlékezhetnek az esetre. Azt mondtam határozottan és egyenesen: én kérem a határozati javaslat el nem fogadását, mint különben is felesle­gest, de ha mégis elfogadtatnék, a kormánynak köte­lessége lesz figyelemmel lenni arra, de figyelemmel lenni az ország általános helyzetére is és azok kom­binált megfigyelése alapján fogja megtenni javaslatát, mely felett fog azután határozni azon képviselőház, mely elé a javaslat jönni fog, s esetleg a kormány helyzete fölött. Akkor sem mondtam tehát egyebet, mint a­mit mondok ma, mint a­mit mondok határozati javasla­tomban, a­melyről egy pár szót még fogok szólani. Mondtam azt, hogy a kérdések megoldandók, de nem egy szempontból, hanem országos és általános szem­pontokból kell azokat megbírálni és a teendő intézke­déseket megállapítani. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Jól tudom­­, képviselőház, hogy ha egy hatá­rozati javaslatban az mondatik, arra alkalmasnak mu­tatkozó időben, akkor szabad tér nyittatik az ellen­zék támadásának, és mondjuk ki — hirtelenében nem találok más szót, — gyanúsítására. Ugyan kérdem, a t. képviselő urat, hogy ha

Next