Pesti Napló, 1884. március (35. évfolyam, 60-90. szám)
1884-03-26 / 85. szám
85. szám, Budapest, 1884 Szerda, márczius 26. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere, Athenaeum-épüle t.. A»p «ellem részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe» intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezek.tr. fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. finymír hivatal : Ferertcziek tere, Athenaeuxo-épület„ A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás közöli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Esti kiadás, 0TÖ, TzTi tTTtytTTT? minfizetesi lekéltirtt, Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 fxt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti ki»el»i postai kUlünkilldércért felÜlfisetés évvegysilemként 1 tollal Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti alrapló» kiadó-hivatalál‚a Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes számo kr. [Wj-^nTrilirijjjTnrT|T|^^ Budapest, márczius 26. Nagyon helyesen tette az ellenzék, hogy a képviselőház mai ülésében névszerinti szavazással kívánta dokumentálni, hogy kik azok, akik Boszniára s Herczegovinára bőven költeni mindig készen állanak, készen akkor is, midőn az ország a saját érdekében legszükségesebb beruházásokat pénz hiánya miatt kénytelen magától megtagadni. A mostár-metkovicsi vasút építése pénzügyi, közlekedési s politikai tekintetben egyaránt, elítélendő lépés. Politikailag azért, mert valójában bűn költeni egy országra, amelynek hovatartozása egészen nyílt kérdés. E tekintetben igen találó volt gr. Appo nyi mai felszólalása, aki méltán sürgette, hogy nyilatkozzék a kormány: mit akar, a saját szándéka szerint legalább, ezekkel az okkupátt tartományokkal? Tudja meg az ország, hogy kinek javára költ. Mert az tréfának is sok, amivel a törvényhozást biztatja a kormány, hogy azt az 1.700.000 frtot, amit Herczegovina ezen vasút, építésére kap, csak előlegül kapja s azt meg fogja téríteni. Ha visszaáll Törökországra, ugyan miből fogja ezt az előleget, a többi már elkönyvelt adóssággal együtt a monarchiának visszatéríteni? Vagy Bosznia - Herczegovina, mely végig csak élősködni fog rajtunk, az lesz képes a közös aktíváknak megtéríteni az előleget? Természetesen az, aki úgy veszi, mint György Endre, hogy a közös aktívák tőkevagy kamatbeli csökkentése közönyös dolog, könnyen veszi az előleget ezen aktívákból. Mintha bizony ezen alapnak az ország jobb hasznát nem vehetné. Az okkupáczió előtt akárhányszor igénybe vették a közös aktívákat rendkívüli katonai költségekre, mint új fölszerelésekre vagy egyéb katonai beszerzésekre. Annyival kisebb volt akkor a közösügyi kvóta, ma amaz aktívák kamatai s tőkéje Bosznia s Herczegovina számára foglaltatnak le, és ám fizesse a monarchia két állama a kvótát egész kiterjedésében. Közlekedési tekintetben is hibás ezen vasút. Miért nem folytatják, ha már építik, Szerajevóból ezt a vasutat? Miért indítják a tenger felől és hagyják zsákutczában rekedni, mikor helyesebb lenne folytatni a bród-szerajevói vasútból, melyre már annyit költöttünk? így ez a vasút is jobban hasznosítható volna, s valami forgalmi, kereskedelmi hasznunk is lehetne, mert Mostárig összeköttetés létesülne Magyarországból, holott így Dalmáczia felől nyílik közlekedés Herczegovinába. A török vasutak építése ellen mindig az volt a sérelmünk, hogy a tengerpart felől indult befelé, nem pedig észak felől Magyarország határától. Ezáltal az építési anyag nem volt monarchiánkban beszerezhető s a kiépült vasutak nem a mi külső kereskedelmünknek szolgálhattak eszközül, hanem az angol, franczia s belga exportnak, mely az illető kikötőkből befelé haladó vasutakon szállította a Balkán-félsziget belsejébe az idegen czikkeket. Most a Metkovicsból Moszari felé építendő vasúttal kicsiben ugyanazt a hibát követi el a kormány, amely Törökország ellenében jogos sérelmünk tárgya volt. Hát azért, mert költségesebb a Szerajevóból Mostarig építendő rész, mint a Narenta völgyében vezetendő vonal, azért kezdjük visszájáról? Hisz a kapcsolat Szerajevóval elkerülhetetlen, ha egyszer a most tervezett vonal kiépíttetik, és akkor egyre megy költség tekintetében, ha most indítjuk Szerajevóból. Drágának a mostár-metkovicsi vasút is elég drága. 40.000 írtnál többe kerül egy kilométer ilyen keskeny vágányu vasút. Építünk pedig hazánkban széles vágányu, helyi érdekű vasutat magántőkéből akármennyit 20.000 írtjával kilométerenkint. De az okkupárt tartományoknál nem nézünk a költségre; ha még oly drága, építünk nekik vasutat, előteremtjük a pénzt akárhonnan. Magyarország pedig húzza meg magát; nem telik számára, mert Boszniára és Herczegovinára kell. A PESTI NAPLÓ TÁRCÁJA. — Márczius 23. — Marianna. — IMI silót vektor regrénye. — Első rész. XXX. — Én, folytató Charlesné, többre tartom Colombe abbénak a nagyrabecsülését, amely erkölcsi tulajdonságait illeti, becsületességét, szivjóságát, egyenes jellemét. — Igen csinosan tartja magát a zongoránál, szakítá félbe Thierry. — Szép vállaival s magas termetével valóban bájos a testtartása. De elég volt, tovább folytatni annyi lett volna, mint oly szándékot árulni el, amelyet jobb volt nem gyanítania Thierrynek. Különben sem látszott hasznosnak erőltetni őt, amit Mariannáról mondott, elárulta, hogy gondolt reá. A beszélgetés utolsó szavai még inkább elárulták : — Ajánlottam Glorient úrnak, hogy látogassa meg a fehérítőt, amely, úgy hiszem, érdekelni fogja; holnapután utána megyek a kocsival. — Meghívtad a La Guillaumie családot is ? — Természetesen. Magukra maradván, az öröm felkiáltásában tört ki a két nővér; annyi, mintha már meg is lenne kötve a házasság. S visszatérve Marianna jelességeihez, újra elhalmozták magasztalaikkal. S a lány után jött az anya, s az anya után az apa. Boldog lesz a kedves gyermekük; nyomorult élete véget ér valahára s boldogság váltja fel; bájos felesége lesz s ennek a szülei is tűrhetők lesznek. Nehogy túlfeszítsék a búrt, keveset beszéltek Mariannáról. Mind az által, a midőn csak alkalom nyílt valamit szólni róla, nem mulasztották el, Thierryre hagyva, hogy befejezze, amit megkezdték. Két nap telt el s Thierry nem tudta kiűzni elméjéből Mariannát. Vele beszélt, őt látta, a hangja megcsendült a fülében, mint valamely megkapó dallam, amelyet folyvást hallani vélünk. Nagy volt a csalódása, midőn a növeldéhez hajtatván a kocsijával, hogy elvigye a fehérítőhöz, csak Glorientet és La Guillaumiet találta elindulásra készen. — S Marianna kisasszony ? — A lányom kissé gyengélkedik, bocsánatot kér öntől, hogy nem mehet el, szólt La Guillaumie. Nem bocsátott meg neki, sőt zokon is vette az elmaradását. Marianna pedig, amint hallotta, hogy a kocsi távozott, azonnal jobban lett, élannyira, hogy este már zenélni is képes volt Ferenczczel. — Mily boldog valók ma reggel, midőn láttam, hogy a kocsi kegyed nélkül távozik, mondá az ifjú. — Oh, a féltékeny. — Esküszöm, nem volt benne semmi féltékenység, csak azt sajnáltam volna, hogy nem kísérhetem el. — Éppen mert sejtettem ezt a sajnálatot, azért gondoltam ki a gyöngélkedést. Senki másnak nem akarok gyönyört köszönni, csak önnek s meglátogatni a fehérítőt ön nélkül, miután meglátogattam a gyárt önnel, nem járta volna. Azt hitte, hogy kivonván magát ebből a kirándulásból, sokáig nem fogja látni Thierryt. Csalatkozott. Két nappal utóbb a reggeli alkalmával érkezett meg s azzal mente ki látogatását ily szokatlan órában, hogy beszélni szeretne Glorienttel. Csakugyan az öreg mesterrel volt dolga, festményt kért tőle a maga s anyja és nagynénje nevében, tájképet a vidék valamely pontjáról, amelyről Glorientnek tetszeni fog. S oly biztonsággal, amely meglepő volt a férfiúnál, aki Marianna kifejezése szerint négy szót sem tudott folyékonyan elmondani, hozzátette, miként azt óhajtják, hogy a mester itteni tartózkodása emléket hagyjon hátra, amelyet örökössé teend a festménye. — Nagyon kedves ember ez a fotográfus, mondá távozása után Glorient. Ez volt La Guillaumenek s a feleségének a véleménye is; mindketten úgy látták, hogy az amerikai út nagyon megváltoztatta Thierryt. Csak Marianna gondolkozott másként; minél gyakrabban látta, annál ellenszenvesebbnek találta. Még hagyján ha nem nézett volna folyvást reá, nem intézte volna mindig hozzá szavait, de ez a szívósság feszélyezte és sértette. Csak egy férfinak, Ferencznek volt joga így nézni, így szólni, sőt igazában véve csak egy férfi létezett reá nézve, Ferencz. Miért foglalkozik vele Dubuquois úr? Azt hiszi, meg lesz hatva ez által a megtiszteltetés által ? Ellenkezőleg, megalázza őt mind becsületességében, mind büszkeségében. Nem volt-e sértés, hogy oly állású férfi, mint Dubuquois úr, hozzá hasonló szegény leánynyal foglalkozzék ? Azt még érteni lehetett, hogy nem tudta, miként Ferenczet szereti s a szive nem szabad ; de annyit legalább tudott, hogy becsületes leány. S nem volt-e sértés az is, hogy ez a részeges ember feltehette, miként fogékony lehet gyöngéd pillantásai iránt? Nem tartozott azok közé a lányok közé, akik nem tűrhetik el, hogy valaki lássa őket, anélkül, hogy teljes hódolatát ne nyilvánítaná szépségük iránt. Soha nem bántotta, hogy nem sereglenek köréje, soha nem tett semmit, hogy visszatartsa azokat, akik elmentek mellette a nélkül, hogy észrevennék. Most azonban, hogy szeretett s viszont szerették, az első jöttmentnek ez a hódolata nemcsak közönyös volt előtte, de bántotta és nyugtalanította is. XXXI. Nemcsak Marianna sejtette, hogy mi megy végbe Thierryben, még jobban eltalálta az anyja és nagynénje, akik úgyszólva kezénél fogva vitték oda, ahova eljutott. Eljutott volna-e egymagára is ? Meglehet. De bizonyára nem oly hamar, mint így, mindennap hallván ennek a fiatal lánynak a magasztaltatását. Andrénének nem okoztak, mint annyi nagy fiúval biró özvegynek, szenvedést a Thierry szerelmes kábaságai. Nagy költekezését, amely miatt gondnokság alá helyezték, nem a szeretői, hanem a kártyaadósság okozta. Felhasználván ittas állapotát, gyakran meglopták a játékban, de a nők soha, oly vagyonnál, mint az övé volt, számba se jöhettek az ékszerek, melyekkel néha megajándékozott egy-egy Kondéban vendégszereplő színésznőt vagy a szép Apollóniát. Ez a tartózkodás oly fiatal ember részéről, aki vakon szokott engedni az ivási vagy kártyázási szenvedélynek, nem mutatott nagyon gyúlékony véralkatra ; némi nyugtalansággal kérdezte hát önmagától az anyja és a nagynénje, vájjon mily benyomást tesz reá Marianna. Csak olyat-e, mint annyian mások ? Mindennap egy-egy kellemetes meglepetést hozott a számukra: járt utána, hogy viszont lássa, szeretett beszélni vele, komolyan ragaszkodott hozzá. E növekedő ragaszkodás daczára mi sem mutatta, hogy megfogamzott volna benne feleségül vevésének eszméje. Sarkalni óhajtotta hát Charlesné, aki mint nagynéne, szabadabban beszélhetett vele. Az asztalnál mindenféle történeteket beszélt el gazdag fiatal emberekről, akik szegény lányt vettek nőül s teljes boldogságot találtak a házasságukban. Thierry nem szólt semmit, soha sem tett ellenvetést az ily házasságok ellen. Ez a hallgatás ingerelte s nyugtalanította is, mert teltek-multak a napok s közbe jöhetett volna valamely véletlen esemény. Végezni akart. Egy este, az ebéd után, felkérte hát a nővérét, hagyja egyedül Thierryvel, s nyomban hozzá kezdett a vallatásához. — Mi a bajod ? — kérdezte. — Nekem ? Semmi, nagynéném. — Azt akarom mondani, miért vagy oly leveri, szórakozott ? Nem válaszolt, nem volt szokása őszintén kifejezni magát, hallgatott. — Ha van valamely komoly dolgod, miért titkolózol előttem. Lehet olyasmi, amit nem örömest mond meg az ember anyjának, de hozzám, ki annyira szeretlek, miért nincs bizalmad ? — Oh, édes nagynéném! — Nem lennék asszony, ha látván téged ennek a különös állapotnak a súlya alatt, nem kutatnám az okát. S női kiváncsiságom ahhoz a következtetéshez jutott, hogy szerelmes vagy egy bájos fiatal leányba, akiről az utóbbi napokban gyakran beszéltél elragadtatással .... La Guillaumie kisasszonyba. Megyfigyelte beszéd közben, de az ifjú lesütve tarta a szemeit. — Igaz-e ? kérdé, vagy csalódtam volna ? — Igaz, hogy bájosnak találom La Guillaumie kisasszonyt, mondá meglehetősen hosszú szünet után. Ez volt a döntő pillanat, s éppen azért nem volt szabad semmit kockáztatni, meg kellett könnyíteni reám nézve a vallomást. — Éppen mert láttam, hogy bájosnak találod, nem értettem a melancholiádat, mert ha szereti, gondoltam magamban, mi sem egyszerűbb, minthogy vegye feleségül. (Folyt. köv.) Képviselőválasztási mozgalmak. — Az esztergom megyei doroghi kerületi mérsékelt ellenzéki választói Nyergesujfalun értekezletet tartottak s gróf Esterházy Miklóst léptették fel. Küldöttség ment hozzá Budapestre, felkérni a grófot a jelöltség elfogadására. A jelöléshez Wanke Sándor, a primacziális erdőségek főerdőmestere is hozzájárult. Csáktornyán tegnap igen csekély részvétel mellett, a kormánypárt értekezletet tartott s megalakult. Megválasztá Molnár Eleket elnökül, s bizottságokat alakított, nagyobbára, mint nekünk írják, oly férfiakból, kik e furcsa megtiszteltetés által igen meg lesznek lepve, mert ellenzékiek. — A kisjenői kerületről jelenti az Alföld . A mérsékelt ellenzéknek Aradban megyeszerte való szervezkedése teljes folyamatban van. Az ellenzéki elemek minden kerületben tömörülnek. A kisjenői kerületből azt írják, hogy az ellenzéki mozgalom nagy arányokat ölt és a Kisjenőn járt főispánnak is alkalma nyílt meggyőződni arról, hogy a mérsékelt ellenzékiből kormánypártivá átalakult Bánhidy Béla báró jelöltsége e kerületben szóba sem hozható. Ez a kerület mérsékelt ellenzéki ma is egészen, amint volt azelőtt. A bajon, mely a kormánypártot itt okvetlenül érendő bukásban mutatkozik, úgy akarnak segíteni a megyei kormánypárti intézők, hogy Beles Józsefet, akit a radnai kerületnek szántak képviselőül, akarják felléptetni Kisjenőn, számítva arra, hogy az e kerületet lakó román ajkuakat így megnyerik. Természetesen ez más kérdés, amint hogy az is kérdés, hajlandó lesz-e Beles úr a bukásnak szánt jelöltség kétes dicsőségét elfogadni. — A szegszárdi kerületben Szuba Benedek, ki e kerületet már négyszer képviselte, mint párton kívüli lép fel jelöltnek. Ellenjelöltje Boda Vilmos, volt eszéki biró, a Tolnamegyei Közlöny szerkesztője, függetlenségi párti. — A nagyváradi szabadelvü párt nagy mester a fogásokban. A tisztujitás titkos szavazással lévén megejtendő, határozatot hozott ennek kijátszására; kimondotta, hogy a pártjához tartozók megszámozott, tehát megjelölt szavazólapokkal voksolnak, így akarva elejét venni, hogy egyik- másik bizottsági tag meggyőződése szerint szavazhasson. — Jászberényről Írják: A párt Jákóhalmán értekezletet tartott, melyen egyhangúlag elhatároztatott, hogy Éles Henrik képviselő, ki a kerületet jelenleg is képviseli, küldöttség által felkéretik a jelöltség elfogadására. — A Becskereken megtartott pártértekezlet Mamuzsich József plébánost választá meg a pancsovai kormánypárt elnökének. Ez a választás Mamuzsich plébános tudta nélkül történt, joggal tiltakozik is ellene, mert ő mérsékelt ellenzéki. — Pancsováról azt írják nekünk, hogy a kormánypárt ott Dániel Ernőt óhajtaná jelöltül, ki azonban nem hajlandó e jelöltséget, melynek sikere bizonytalannak látszik, elvállalni. Ha nem vállalja el, az a kis kormánypárt is, mely Pancsován van s mely csak azért kormánypárti, mert a torontáli kormányzókhoz szól, a mérsékelt ellenzékhez csatlakozik, mely Pancsován úgy is túlnyomó többségben van. — Temesváron a mérsékelt ellenzék szervezkedő gyűlésén Grecsák Károly képv. ur által tartott beszédet a következőkben ismertetjük: Szónok kifejti hogy minden alkotmányos államban az államhatalom utolsó forrása: a nemzet akarata. E hatalmat minden államformában a nemzet csakis az általános választásoknál gyakorolja, melyet a mi alkotmányunk három évi időszakban biztosít a nemzetnek, hogy a választási urnánál saját sorsa felett döntsön. Ha tehát oly irányt nyer az államügyek vezetése, melynek jótevő hatása jólétet, elégedettséget és egyetértést teremtett meg, akkor a nemzet volt az, aki alkotmányos jogainak szerencsés gyakorlata által jó kezekre bízta az államügyek gondozását. Ha ellenben oly irány érvényesíttetik az állampolitikában, melynek kártékony hatása van, akkor ismét a nemzet az, akit ezért utolsó sorban a felelősség terhel; aki ugyan kész minden alkalommal elítélni egy kormányzatot, melynek keserveit élvezte, de a ki nem bírt elég politikai bátorsággal lerázni egy hatalom nyűgét, melyet utoljára is maga a nemzet alkotott, a ki késik ügyeinek gondozását azokra bízni, akikhez a nemzet legalább még bizalommal fordulhat. Ezen országban — folytatja szónok — mindenütt nyomort és elégedetlenséget találunk. Visszaeséssel találkozunk a nyilvános élet minden terén, csak egy prosperál: a politikai erkölcstelenség. El kellene csüggednünk jövőnk sorsa felett, ha azt a reményt nem táplálnék, hogy nem maradhat ez sokágy, be kell következni majd ismét azon időknek, amikor a szabad polgár legfőbb erényének tekintendő politikai meggyőződését függetlenül érvényesíteni, függetlenül minden pressziótól és önérdektől. És ha ez az idő még valaha bekövetkezhetik, úgy most itt az ideje a küszöbön levő választásoknál. Az egész ország elégedetlen, és mindenki megelégelte már azon kormánynak hatalmát, amely nagy aspirácziók árán vette ugyan át a kormányt, de még nagyobb csalódásnak tette ki a nemzetet. Az államháztartásban az egyensúlynak helyreállítása volt az ár, melylyel annak idejében a kormányt átvette. És ugyan hogy teljesítette ez ígéretét? Az 1875-iki pénzügyi helyzettel szemben kedvezőbbnek mondható-e a mai ? Vajjon figyelemmel volt-e pénzügyi kormányzatunk arra, hogy nem elegendő csak új jövedelmi forrásoknak kihasználása, hanem államférfiúi kötelesség a meglevők jövedelmi képességét fokozni ? A nemzet nem az a kifogyhatatlan forrás, melyből mindig csak meríteni kell. Hiszen a forrás is csak annyi vizet ad, amennyit az anyaföldtől nyer. Nem elegendő belőle csak mindig meríteni, hanem meg kell alkotni a rendszabályokat annak táplálására is. Ha pedig azon iszonyú áldozatok árán, melyeket a nemzet az egyensúly érdekében hozott, a kormány csakis azon eredményt mutathatja fel, hogy deficitünk alig lett kisebb, de annál maradandóbb, akkor kérdi, hogy amikor a nemzet adóképessége már teljesen kimerítve lett, lehet-e még ettől a kormánytól a pénzügyi rendezést elvárni ? De hát ezzel szemben hol vannak a belügyi reformok ? Javításokat ugyan czélzott a kormány, de gyökeres reformokat létesíteni a kormány vagy nem képes, vagy pedig fél. Mert a kormány működésében csak is azon csalékony készségnek reformját látjuk, amelylyel ez a közvéleménynek meghódolni látszik. A gazdasági reformkívonatokkal szemben az uzsoratörvénynyel akarták a közvéleményt elámítani; a közigazgatás bajaival szemben a kvalifikáczió behozatalával; az ipa■ roskívánalmakkal szemben a se hús, se hal-féle quasi , társulási kényszerrel, csupa félrendszabályok, porhin- stés a nemzet szemébe. Pedig nekünk gyökeres reformokra van szükségünk, mert nemcsak a gazdasági élet, de az egész társadalom beteg. Ez országnak kitűnő orvosra van szüksége. És ha igaz is, hogy a nemzet neveli az államférfiat , azt is igazolja a történelem, hogy nagy férfiak a nemzet erkölcseiben is egészséges átalakulásokat létesítettek. Mostani kormányunk nagy czélokat nem ismer, tengődik máról-holnapra és beéri a felhatalmazással az új adók beszedésére és a szükséges kölcsönök felvételére. Az állam ügyeinek ilyetén vezetése pedig , mindenesetre a kritika tárgya, és vele szemben jogossult a kérdés, ha várjon meg van-e hát elégedve a nemzet a 9 évi kormányzás ily meddő eredményeivel ? — Szónok ezután tüzetesen kifejti, mennyire alaptalan a vád, hogy a mérsékelt ellenzéknek nincsen programmja és azután így folytatja: Mindenütt hirdetik nyíltan, és bizalmas körben még a leghatározottabb kormánypárti és beismeri, hogy nyilvános életünknek egy terén sem konstatálható örvendetes haladás, oly tényeit e kormánynak, melyek kifejezetten a nép javát czélozzák — hiába keressük uralmának 9 éve alatt. Minden ténykedéseiben csak egy törekvése domborodik ki, és ez a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás. E hatalmi törekvésnek fel lett áldozva minden, de különösen az önök érdeke. És ezt tudja mindenki, be is ismeri egész nyíltan mindenki, és mégis túlnyomó többsége van a kormánynak a parlamentben, és mégis a polgári elem túlnyomó többsége azon kormány zászlaja alá szegődik, melynek eredményeit elítéli. Ez beteges , abnormális állapot, mely magyarázatát csakis azon indifferentizmusban leli, amely az utóbbi időkben a politikai élettel szemben a népben lábrakapott. Ezen indifferentizmust pedig csak jobb jövő reményébe vetett hit teljes elvesztése szülhette, mely indifferentizmus kártékony következményeit mer eléggé érezzük mindannyian. Üdvözöljük azért a polgárság ébredését, üdvözöljük azon elhatározását, hogy a közös választásoknál félreteszi a csüggedést, és kész nemcsak alkotmányos jogot, hanem hazafias kötelességet is teljesíteni a választási urnánál, és a belső meggyőződésnek és a nemzet akaratának hamisítatlanul, függetlenül érvényt szerezni a politikai életben, azon egyedüli formában, melyet alkotmányunk a népnek közvetlenül gyakorolni biztosít. Üdvözöljük pedig különösen önöket, akik ma az első lépést tették meg arra, hogy a jövő országgyűlésen független képviseletet biztosítsanak érdekeiknek. Legyenek e törekvésükben állhatatosak, haladjanak feltartóztathatlanul meggyőződésük útján és akkor bizton reményem, hogy e választási küzdelemben csak azon zászló győzhet, melyet Temesvár független polgárai a mai napon magasra emeltek. Tudom, hogy e hazafias törekvésükben illetni fogják önöket a képtelen gyanúsításoknak egész özönével. Hiszen már meg is kezdették önökkel is, a magam személyével is. De szolgáljon nekünk vigaszul a tudat: »hogy nem a legrosszabb gyümölcs az, amelyet a darázs felkeres.« Teljesítsék azért önök csak hazafias kötelességüket, haladjanak a megkezdett után és ha ellenfeleik ismét gyanúsításokkal üldözik, gondolják meg, hogy nem önöket becsmérlik, hanem önmagukat szennyezik be. Vajmi rosszul állhat azok ügye, akik a maguk védelmére csak mások gyanúsításához folyamodhatnak; az igaz ügy nem nyúl ily nemtelen fegyverekhez. És most engedjék még meg, hogy e helyen is, ezen város bizonyos sajtójában ellenem szórt, hazafiságomat és szabadelvűségemet megtámadott rágalmakkal úgy bánjak el, amint megérdemlik, t. i. megvetéssel és határozott visszautasításukkal. Az Önök hazafias törekvéseit siker fogja koronázni, és a mindenható meg fogja engedni, hogy e város határain belül is, az eddigi autokratikus klikkuralommal szemben érvényesüljön: a független polgárság souvéráin akarata. Éljenek. — Az aradi függetlenségi párt elnökéhez Mocsáry Lajos, az országos függetlenségi párt elnöke, a következő táviratot intézte: Nagyon sajnálom, hogy egészségem rossz állapota miatt Helfy Ignácz barátomat le nem kisérhettem. Óhajtottam volna személyesen tenni tiszteletemet a lelkes pártnál, mely éppen most újra szervezkedik; szerettem volna üdvözölni a férfiút, kit, mint jelöltjét, bizalmának nagyértékű ajándékával kitüntetett, szerettem volna kezet szorítani önök alelnöke, Stanescu Imre barátommal s azon román ajkú hazafiakkal, kik ügyünkhöz csatlakoztak. Nagy örömmel észleltem kezdetétől fogva a csatlakozást; országos fontosságú nagy dolgot művelnek önök, midőn felmutatják, hogy a haza különböző ajkú fiai képesek jól érezni magukat egy közös párthoz tartozás viszonyának bensőségében. Az állami függetlenség ügye után nincs ránk nézve semmi fontosabb a nemzetiségi kérdésnél, ennek helyes megoldása képezi az e hazában élő fajok magasabb politikai képességének próbakövét. E megoldást nem kereshetjük abban, hogy mint a szerencsétlen ozmán birodalom népei egymást kiirtsuk vagy egymás kezébe vándorbotot nyomjunk ; oly modus vivendit kell kitalálnunk, hogy mindenki otthon érezze magát saját hazájában. S ezt meg fogjuk találni, ha igazság és méltányosság fogadalmával indulunk el a kellő eszközök fölkeresésére. Vívjuk ki egyesített erővel hazánk állami függetlenségét, e nélkül soha sem leszünk képesek megoldani a nemzetiségi kérdést sem; a kivívandó függetlenségnek nagybecsű közös keresménye szolgálhat majd legjobban frigyládaként, mely körül mindig biztosan találkoznak, melynek megvédésében hősiesen egyesülnek a szerző atyafiak. Fogadják mindnyájan a központban levő elvtársaik meleg üdvözletét. Mocsáry Lajos, az országgyűlési függetlenségi párt elnöke. — A szerb választók tegnapi értekezletének eredményét közöltük már mai reggeli lapunkban. A tanácskozásról, mely e programm elfogadását megelőzte, felemlítjük még a P. Ll. után a következőket: Az értekezletet Maximovics zombori orgy. képviselő hívta össze; mintegy 80 szerb notabilitáshoz intézett meghívást, akik közül körülbelül 70-en jelentek meg, nevezetesen : dr. Dimitrijevics Mihály, Miloszavljevics György ügyvéd, Popovics István zágrábi tart. gyűl. képviselő, Gruics Miklós tanár, dr. Toponárszky Milivoj ngyvéd, dr. Kronics István, dr. Jankovics, Miloszávljevics Milán, dr. Bogdán Zsivko, dr. Dimitrijevics Szvetozár, dr. Szájics Szilárd, Dumcsa Emil, dr. Majinszky Vlajko, Popovics Akazenczius, dr. Szemácz János, dr. Vucsetics Illés ügyvédek, dr. Jojkics Mladen, dr. Rádics Péter és dr. Nenadovics orvosok, dr. Gyurics, Gyurgyevics Vásza, dr. Medákovics Bogdán, Rogulics Mihály, dr. Dimitrijevics István zágrábi ország. képviselők, Dungyevszky Gedeon, Eremic Pál nagybirtokosok, Kresztics György nyug.miniszteri tanácsos, Szárajlics Emil, Vukasinovics, Debejácski Izidor, Nukolics birtokosok s végre a papok közül: Andrics Radoszláv baranyai esperes, Katyanszky Lázár, Jovánovics Pál és Kosztin Simon. Az értekezleten Maximovics elnökölt s Bekics újvidéki hírlapíró és Kasapinovics pancsovai ügyvéd voltak a jegyzők. Az elnök üdvözlő szavai után felolvasá Kasapinovics a bizottság programm-tervezetét, kiemelvén, hogy az 1869-i n.becskereki programmal a közjogi oppozíczió terére léptek volt a szerbek, de a jelen programmal elhagyják azt s elfogadják a közjogi alapot, mert több évi tapasztalás bebizonyította, hogy az 1867-i közjogi alap elégséges a magyar állam fejlődésére nézve. Milosavljevicz (Verseczről) ellenzi az uj programmot, akadályát látja benne Magyarország függetlensége fejlődésének a perszonális unió alapján s nem látja be a becskereki programmal való szakítás szükségét. Katyarski sz.tamási plébános csak azon esetre járul az új programmhoz, de világosan kijelentetik benne, hogy a becskereki programm alapján való további politikai működés lehetetlen , mert sikertelen. Gyurgyevics eszéki ügyvéd s horvát orsz. képviselő a jelenlevő horvátországi szerbek nevében kijelenti, hogy elfogadják a programmot, mert összhangzásban áll azzal, amire a horvátországi szerbek törekszenek. Ezután beható vita alá vették s csaknem egyhangúlag határozattá emelték a programm pontozatait. A n.kikindai nagy értekezlet lesz hivatva a fölött határozni, hogy a közjogi alapon álló két párt, a mérsékelt ellenzék s a kormánypárt közül melyikhez csatlakozzanak a szerbek, de már most határozottan kijelentette az értekezlet, hogy a magyarországi szerbek az elfogadott új programm értelmében nem képezvén többé önálló nemzetiségi pártot, a közjogi alapon álló két magyar párt egyikéhez csatlakoznak. A kormánypárti szerb képviselők és dr. Polit nem vettek részt az értekezleten. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése márczius 26-án. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Rakovszky István, Berzeviczy Albert, Fenyvessy Ferencz. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Szapáry Gyula gr., Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Kemény Gábor b., Széchenyi Pál gr., Bedekovich Kálmán. Az ülés kezdődik i. e. 10 órakor. Előzetes bejelentések Elnök az ülést megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja Háromszékmegye közönségének felterjesztését, melyben Nyitramegyének feliratát pártolván, a tűzkárok ellen való kötelező állami biztosítás rendszerének behozatalát kéri. Szeged szab. kir. város közönségének feliratát, melyben Veszprém megyének felterjesztését pártolván, egy magyar történelmi arczkép-csarnoknak Budapesten leendő felállítását kéri.