Pesti Napló, 1884. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1884-11-08 / 308. szám
308. szám. Budapest, 1884. Szombat, november 8. 35. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere. Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, nov. 7. A román túlzók megkisérlették a Hóras Kloska kerékbetöretésének századik évfordulóját nemzeti ünnep álarcza alatt forradalmi propagandául használni fel. A propaganda éle Ausztria, de főleg Magyarország ellen irányult. S Erdély lett volna szintere a nagy politikai demonstrácziónak. De a vállalat megbukott az egész vonalon. Megbukott Bukarestben, Jassyban, s megbukott a magyar korona területén. Mert az ily tüntetésekhez az alkalmon kívül még két dolog szükséges. Az egyik a lelkesedés, a másik a pénz. A tisztelt rendezők előbb lelkesedéssel akartak pénzt csinálni, hogy aztán a pénzzel fokozhassák a lelkesedést. De a magyarországi románok először is nem lelkesedtek az eszméért, s így pénzt sem adtak rá ; s másodszor, a szükséges pénznek hiányában, még a tisztelt rendezők lelkesedése is lelankadt. Hogy tisztán láthassuk, mi akart lenni a román túlzók részéről a Hóra-Kloska-ünnep, rekapituláljuk röviden e két nemzeti hősnek történetét. II. József császár 1784-ben bocsátotta ki a népösszeirásra vonatkozó rendeletet. Ez Magyarországon nagy reszenzust keltett, s a megyék sűrűn tiltakoztak ellene. A mozgalom átcsapott Erdélybe is, s ott a kitörés elősegítéséhez még két momentum járult. Egyik a halálbüntetés eltörlése, a másik Erdélynek önkényes felosztása. Az oláhok, elámíttatva több kóborló s elcsapott katona által, a megváltás jelszavaként kezdték használni az összeírást, s azt hívén, hogy ez katonai összeírást jelent, tömegesen íratták be magukat katonákul, ott hagyva kötelezettségeiket és uraikat. E mozgalmat használta fel Hóra, ki már egyszer támasztott zavargást a szalatnyai korcsmák haszonbérlete ügyében, s ki e miatt több ideig az üldözés elől rejtőzködött. Később Bécsbe ment s Brád község számára vásárjogot kért, egyszersmind az ottani szolgabirót bepanaszolta. Hazatérvén, a bepanasztott szolgabiró megbotoztatta Hórát. Ezek voltak Hóra vezéri szereplésének előzményei. Hóra a mozgalom élére állván, elhitette az oláhokkal, hogy ő a császár megbizottja. Előmutatott egy czifra okmányt, melyben a császár által meg van neki hagyva, hogy az oláhokat zsarnok uraiktól szabadítsa meg s hogy őket erre ellássa a szükséges fegyverekkel. Az oláhok hittek neki s a lecsendesitésükre kiküldött szolgabirót a pandúrokkal együtt agyonverték. Ez volt a lázadás kezdete. A lázadás Zaránd, Hunyad, Fehér, Torda, Szeben, Kolos megyékben terjedt el s a lázadók száma 5000-re szaporodott. Gyilkoltak és raboltak szerteszéjjel. Megtámadták Dévát, de visszaverettek, átcsaptak Arad megyébe, de onnan visszaszorittattak. Krassó s Arad megyék keleti részeiről Erdély határszélei éjjelenkint tatárban látszanak. Néhány hét alatt több százra ment a gyilkolt nemesek száma. Kegyelmet senkinek sem adtak. A nőket meggyalázták s úgy végezték ki. A kath. papokat is épp úgy legyilkolták, mint a nemeseket. Hóra volt a fővezér, s alvezérekül Kioskát és Krizsánt nevezte ki. A bécsi kormány azt a nagy hibát követte el, hogy Schultz ezredest a lázadókkal való alkudozásokra küldte. Ettől Hóra még inkább vérszemet kapott. Hirdetni kezdte, hogy az oláhság a régi római légiók maradványa. S hogy az oláhországi és moldvai oláhokkal szövetségre lépve, egy független Romániát kell megalapítani. De ezeket csak czimborái közt hirdette, mert a tömeg előtt még mindig a császár nevével és megbizásával takaródzott. Ez okozta, hogy rabló serege végül már 35 ezerre rúgott. Ekkor kezdődött ellene a fegyveres akczió. S most Hóra, hogy híveit harczra lelkesítse, előbb Hunyadmegye főispánjának, utóbb dák királynak jelentette ki magát, s Hunyadmegyét, melynek egész nemességét kipusztító, felosztotta hívei között. De ez a dicsősége nem tartott sokáig. Fábry altábornagy s az összegyűlt nemesség közös erővel törtek ellene, s Hóra el sem merte fogadni a döntő csatát, hanem hazabocsátván híveit, maga, két alvezérével együtt, gyáván megszökött. De Kray székely alezredes elfogta őket s miután Krizsán önmagát megfojtá börtönében, Hora és Kloska 1785. február 29-kén lábaitól kezdve kerékbe töretett. A lázadásnak 62 feldúlt s felégetett falu, 182 nemesi udvar és 4000 emberélet esett áldozatul. Ezek voltak tehát ama nemzeti hősök, kiknek emlékünnepet akartak rendezni a román túlzók. De a románokban volt annyi jó ízlés, hogy közönséges rablókat és gyilkosokat nemzeti hősökül elfogadni nem akartak. E tüntetés felsülése becsületükre válik, valamint hogy annak sikere nemcsak a legrosszabb politika lett volna rájuk nézve, hanem erkölcsi csapás. Magyarországon a románok sohasem voltak olyan helyzetben, hogy lázadásra okot találhattak volna. Hára is csak a legnagyobb hazugságokkal tudta fellázítani őket, és pedig csak a császár nevében. S azóta egy század múlt el. Magyarországon ma minden polgári szabadság egyenlő kincse minden honpolgárnak nemzetiségi különbség nélkül; s a magyarországi románok akár a közpályán, akár a társadalmi kenyérkereset terén szorgalmukkal és képességeikkel épp úgy boldogulhatnak, mint akárki más. Nincs előttük elzárva semmi tér, csak az állam elleni izgatások tere van elzárva. Azaz, hogy még ez sincs. Hanem ha rálépnek, számoljanak a következményekkel. Most a Hora-Kloska-demonstrácziókkal ők kétségtelenül e térre léphettek volna, de nem léptek. Nagyon jól tették. Örömmel konstatáljuk, hogy a román nemzetiség zöme okosabb, mint azon túlzók, akik vezéreik szeretnének lenni. S kiváló örömmel jegyezzük föl azt is, hogy még a budapesti román ifjúság is elítélte e tüntetést és nyilvánosan tiltakozott azon hit ellen, mintha az ifjúság csatlakozni kívánna e tüntetéshez. Erős meggyőződésünk, hogy Magyarországon a románoknak nem barátja, hanem a legnagyobb ellensége az, aki a Hóra-féle őrült ábrándokat hintegeti szívükbe. Mert megmérgezi egész életüket, s egy elérhetetlen kiméra kergetésére kárhoztatja. S annál elérhetetlenebb ez ábránd, minél inkább számít a külbonyodalmak segélyére. Mert vagy nem bir velünk az orosz, s akkor a területi viszonyok nem változnak; vagy bir, s akkor az oroszok e győzelmét a románok keserlikk meg legelőször. A románok boldogulására csak két út nyílik. Egyik az, hogy Románia örüljön önálló királyságának s maradjon békés szomszéd és szövetséges. A másik, hogy a magyarországi románok ám tartsák és óvják meg román nemzetiségüket, de legyenek hű és igaz magyar honpolgárok. Minden út, melyet ezeken kívül keresnek, meddő harczra és bukásba vezet. A delegácziók. 1. A magyar delegáczió külügyi albizottságának mai tárgyalása, az osztrák delegáczió vitája után, nem nyújthatott ugyan lényegesb úl pontot, de volt több oly részlete is, mely az osztrák vitában nem fordult elő. E részletek a következők: A magyar delegáczióban levő ellenzéki tagok a külügyi kérdésekben határozott állást foglaltak, s míg Szilágyi Dezső gyanút s bizalmatlanságot fejezett ki az Oroszországgal létesült paktum tárgyában, Apponyi Albert gr. határozottan visszautasíta a Lloyd ügyét. A külügyminiszter a három császár találkozásáról és szövetségéről igen részletesen szólt, s e fejtegetéseinek, azok diplomácziai simasága mellett, volt néhány élesebb pointje is, így azok, melyek a szövetség erkölcsi biztosítékai és tartamáról szólanak. A magyar képrház felirata ügyében kérdés tétezvén, a külügyminiszter kijelente, hogy az teljesen magyar belügy lévén, egy hatalom részére sem képezhető felszólalás tárgyát. A külügyminiszter különös nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a magyar kormány vele teljes szolidaritásban áll. Ezeken kívül a külügyminiszter részletesen szólt a török vasutakról, a török tarifaszerződésről, a görög szerződésről s érinti az okkupáczionális tartományokban fennálló viszonyokat is. H. A magyar delegáczió külügyi albizottságának november 7-én d. e. 11 órakor tartott üléséből. Elnök: Zichy Ferencz gróf. Jegyző s előadó: Fálk Miksa. A kormány részéről jelen vannak: Kálnoky Gusztáv gr., Kállay, Szögyény, Tóth Vilmos, Tisza Kálmán, Szapáry Gyula gr. Az elnök megnyitván az ülést, felhívja a bizottsági tagokat, hogy terjeszszék elő kérdéseiket a külügyminiszterhez. Fálk Miksa: Az albizottság arra utasította az előadót, hogy mindenekelőtt azon kérdéseket intézze a külügyminiszter úrhoz, melyek hozzá az osztrák delegáczió költségvetési bizottságában is intéztettek, ami mellett magától érthető, hogy fentartja az albizottság minden tagja azt a jogát, hogy a tárgyalás folyamán egyéb oly felvilágosításokat is kérhet, melyeket szükségeseknek tart. Az előadó ehhez képest mindenekelőtt a következő kérdéseket teszi: 1. A válasz, melylyel ő Felsége a delegácziók elnökeinek beszédeire felelni méltóztatott, azt mondja, hogy viszonyunk az összes hatalmakhoz, de különösen a szomszédosakhoz a legbarátságosabb. Van-e a miniszter úr azon helyzetben, hogy az albizottságnak közelebbi felvilágosítást nyújthasson e szomszédos államokhoz, nevezetesen: Németországhoz, Oroszországhoz, Olaszországhoz, Szerbiához és Romániához való viszonyunkról ? Történt-e ezen viszonyokban valami változás a skierniewiczei találkozás folytán? Megvalósult-e a miniszter úrnak tavaly kifejezett reménye, hogy Romániához való viszonyaink folyton javulni fognak ? 2. Megfelelt-e a török kormány a négyes értekezleten elvállalt azon kötelezettségének, mely szerint a csatlakozásási vonalak kiépítését folyó évi október 15-re, illetőleg 23-káig biztosítani kellett, ha pedig ez — mint a hírlapi tudósításokból látszik, — meg nem történt volna, minek voltak az akadályok, és mi lépéseket tett a kormány, hogy a portál kötelezettségeinek teljesítésére bírja ? — Módjában van-e a miniszter úrnak, hogy a kormányunk és a fényes porta között ez ügyben újabban folytatott levelezést az albizottság elé terjeszsze ? 3. Tekintve, hogy a legújabb statisztikai kimutatások szerint nemcsak hogy a lisztkivitel Fiuméból Görögországba tekintélyes mennyiségre emelkedett, hanem ez a gabona-áruneműekben szűkölködő állam általán nagy tömegét igényli a földmivelési terményeknek, melyek ez idő szerint csaknem kizárólag Oroszország által szállíttatnak, holottan legalább is hasonló, ha nem kedvezőbb feltételekkel szállíthatjuk mi is; tekintve továbbá, hogy közelebbről Németország és Görögország közt kereskedelmi szerződés létesült, mely az előbbinek jelentékeny kedvezményeket biztosít, míg monarchiánkat az a veszély fenyegeti, hogy mindinkább leszorul a görög piacról, ha nem szabályozza a mi forgalmunkat is Görögországgal kereskedelmi szerződéssel tett-e a közös külügyminisztérium egyfelől a két kereskedelmi miniszternél, másfelől a görög kormánynál valami lépést az iránt, hogy monarchiánk és Görögország közt kereskedelmi szerződés mielőbb létesüljön? Ha pedig az úgy nem történt volna, minek voltak az akadályok és eltávolításukra van-e kilátás ? 4. Minthogy úgy az osztrák delegáczió költségvetési bizottságában Görögországgal való kereskedelmi viszonyaink vitatása alkalmával, valamint egyebütt is jogos panaszok merültek fel az osztrák-magyar Loyd ellen, mint amely, daczára a rendelkezésére levő kitűnő anyagnak és a monarchia két államától nyert jelentékeny kedvezményeknek, kereskedelmi érdekeinek előmozdításában részéről a legszerényebb igényeknek sem törekszik megfelelni: mit szándékozik a közös külügyminisztérium abban tenni, hogy ez az államilag segélyzett társulat a monarchia két államával fennálló szerződési viszony tartamára kötelezettségeinek lelkiismeretesebb teljesítésére szoríttassék ? 5. Minő helyzetben vannak a Törökországgal való kereskedelem-politikai alkudozások és van-e kilátás arra, hogy ezzel az állammal reánk nézve előnyös árszabási egyezmény létesüljön ? Gr. Kálnoky külügyminiszter: A hozzám intézett kérdésekre a következőkben van szerencsém válaszolni : Az első kérdés külügyi, s különösen a szomszéd államokhoz való viszonyainkra vonatkozik. E tekintetben eleve figyelmeztetnem kell arra, mily sokat beszéltek már e tárgyról, úgyhogy e tekintetben abban a kedvezőtlen helyzetben vagyok, hogy nem sok újat adhatok hozzá. A 1. bizottság ő Felsége szavaiból általános képet nyert a külügyi helyzetről. Néhány nap előtt azon helyzetben valók, hogy az osztr delegáczióban kifejthettem s kiegészíthettem e képet. A mi különösen Német- és Oroszországhoz való viszonyunkat s annak lényegét illeti, hivatkozhatom a kimerítő fejtegetésre, melyet a magyar képviselőházban előterjesztett. barátom, a miniszterelnök úr, akivel a legteljesebb egyetértésben vagyok. E képet tehát csak általános vonásokban foglalhatom ismét össze s a további felvilágosításokra vonatkozó esetleges megjegyzéseknek s kivonatoknak egyes pontokra vonatkozó kiegészítő észrevételekkel igyekszem eleget tenni. A t. bizottság tudja, hogy külügyi politikánk alapja a békeviszony Németországhoz, amely immár évek óta s változatlanul fennáll, oly viszony, amely általánosan kielégít és megnyugtat. A legjobb bizonyítéka annak, mily helyes a két császári állam e szövetségének eszméje, s a mód, mely szerint alakult, abban rejlik, hogy nemcsak mély gyökereket vert a két ország lakosságában, mindenütt népszerű, mindenütt ragaszkodnak hozzá s senki sem tesz ellene többé ellenvetést, ha egyáltalán szó lehet e tekintetben komoly ellenvetésekről, — hanem abban is, hogy ha e szövetség kifelé bizalmatlanságot keltett, ez egészen elenyészett s ellenkezőleg a bizalom s ezen eszme helyességének felismerése átterjedt a szomszéd államokra is s ezek is törekszenek s törekedtek átvenni s magukévá tenni azon konzervatív békepolitika eszméjét, amely e szövetség alapját képezi. Láttuk, hogy először Olaszország ismerte fel annak előnyeit, hogy a két hataloméval közös alapra helyezkedjék. Az ebből származott barátsági viszony, amelyről az utóbbi delegáczió alatt szerencsém volt nyilatkozni, alakjára s lényegére nézve azóta változatlanul fennáll, és pedig mindkét részről ápolva, s remélem, még tovább fog fejlődni. A viszony, mely a berlini béke után Oroszország irányában alakult, amint emlékezni fognak, nem volt barátságos. Az elégületlen hangulat, mely Oroszország némely politikai köreiben s az újonan alakult államok némelyikében is kifejlődött; a körülmény, hogy egyik-másik elérhetlen eszme, mely az izgatott mozgalom idejében támadt, nem valósult meg: némi keserűséget hagyott hátra, amely Oroszországban heves ingerültségig fokozódott minden ellen, ami Nyugateurópából jött. Ily körülmények közt igen kételmetlen állapotnak kellett kifejlődnie Oroszország s Nyugateurópa közt s elsősorban Ausztria-Magyarország s Németország irányában. De az óhajtás, hogy a kölcsönös jó viszonyok fentartassanak vagy helyreállíttassanak, mindig uralkodó maradt a döntő tényezőknél. Ha tehát bizonyos időn át nem egy válságos mozzanat s aggodalomkeltő hullámzás állott is be, mely a béke megzavarásának félelmét is felkeltheti, ennek oka nem rejlett a két európai császári hatalom politikájának intenczióiban, hanem a viszonyokban, s részben a szenvedélyességben, melylyel a közvéleményben és a sajtóban e kérdések mindkét oldalról tárgyaltattak. Még a múlt esztendőben intézett hozzám az én 1. barátom, Csernátony, a delegáczióban kérdést, mely, ha jól emlékezem, azon aggodalmat fejezte ki, hogy viszonyunk Oroszországhoz komolylyá változhatnék. Akkor csak annyit konstatálhattam, hogy e tekintetben vannak ugyan aggodalmak , de már akkor hozzátettem, hogy az uralkodók és kormányok közötti viszony zavartalanul békés és rendes, s óhajomat fejeztem ki, hogy a két nép közötti jó viszony is konstatálható legyen. Megjegyeztem akkor, hogy ezen sajnálatos izgatottságot a viszonyokat rosszul felfogó sajtó agitációjának és a momentán izgatottságnak tulajdonítom és meggyőződésemet fejeztem ki, hogy ezen izgatottság végre is a jobb belátás és észszerűbb felfogás előtt meg kell, hogy szűnjék. Ezen feltevésem és ezen óhajom azóta, mint megelégedéssel mondhatom, megvalósult. Tényleg megnyugvás állott be és annak megértése, hogy békés és biztosított állapotok épp úgy fekszenek az orosz birodalom, mint a többi birodalmak jól felfogott érdekében, ott is utat tört magának és a nézetek megegyezése tényleg létrejött ezen irányban, mely megegyezés legutóbb uralkodónknak Oroszország czárjával történt baráti találkozásában, melyen Vilmos császár is részt vett, nyert kifejezést. Ezen találkozásnak jelentőségét ismeri az. albizottság azon nyilatkozatokból, melyek erre nézve ő Felsége válaszában, valamint a miniszterelnök úr beszédében foglaltattak. Ezen találkozás fontossága éppen abban rejlik, hogy három uralkodó, kik birodalmukban oly nagy tiszteletben részesülnek és kik oly nagy országok felett uralkodnak, a béke politikája iránt, anélkül, hogy annak éle valamely más hatalom ellen fordulna, és oly politika iránt, mely a létező jogállapotok elismerésén alapszik, megegyeztek, hogy egész tekintélyükkel ezen politikát fogják fentartani és kölcsönös bizalommal el vannak határozva azt követni. Hogy ezen találkozás fontos tényt képez, azt mindenki érezte, és ami felemlítendő, mindenki bizalommal fogadta. Mondhatom, hogy a külföldön nem emelkedett egyetlen, legalább némi fontosságra igényt tartó hang, mely bizalmatlanságot fejezett volna ki. Hiszem és reményem, hogy nemcsak az albizottság, hanem a monarchia népei is az én nézetemen lesznek, hogy ezen eredmény alkalmas arra, hogy üdvösnek és olyannak tekintessék, melylyel meg lehetünk elégedve. Az előbb kifejtettekből önként kiderül, hogy sem a többi hatalmakhoz való viszonyunkban, amint azok azelőtt fennállottak, sem politikánk érdekei és czéljai tekintetében ezen fázis nem okozott változást. Szerbiát és Romániát illetőleg is intéztetett hozzám kérdés. Szerbiára vonatkozólag általában ismeretes azon tény, hogy mily kielégítők viszonyaink ezen nagy virágzásnak induló országhoz, és megelégedéssel konstatálom, hogy a népességben is ezen irányban és az anyagi érdekek terén az üdvös befolyás folyton inkább és inkább mutatkozik. Nem kételkedem, hogy a jelenítő viszony, melyet tudunk méltányolni, mindinkább szilárdulni fog. Ami Romániát illeti, azon reményem, melyet tavaly fejeztem ki, hogy viszonyunk ezen államhoz jávulni fog, teljes mértékben megvalósult. A viszony monarchiánk és Románia között azóta tényleg igen barátságossá alakult, és a legnagyobb elismeréssel emelhetem ki, hogy ő felsége, Románia királya és kormánya ezen irányban iparkodnak működni, és meg vagyok győződve, hogy egy csekély, de lármás pártnak agitácziója, mely ott ellenünk működik, lehetőleg szűk korlátok közé lesz szorítható. Reményem, hogy következetes és nyugodt munka mellett, — és főleg nyugalom kívántatik hozzá, — ott is egészen kielégítő állapot lesz helyreállítható. Kevésbbé kedvezően nyilatkozhatom bizonyos a mi hazánkból származó agitátorok magatartása és tzelmei fölött, kik a Kárpátokon túl nagyon elősegítik e lármát és hozzájárulnak a sajtó útján való izgatáshoz, valamint sok kellemetlenséget okoznak a román kormánynak. Csernátony Lajos utal a lapok azon híreire, hogy a válaszfeliratnak a külügyi viszonyokra vonatkozó passzusa tárgyában Oroszország részéről, sőt még Németország részéről is kérdés, sőt talán tiltakozás is intéztetett volna külügyi hivatalunkhoz. Kérdést intéz a külügyminiszterhez az iránt, mi való ezen hírekből ? Kálnoky dr.: A 1. bizottsági tag, ha jól értettem, azon kérdést tette, hogy van-e valami alapja azon hírnek, hogy Oroszország vagy Németország részéről felszólalás történt a képviselőház felirati vitájában a miniszterelnök úr által tett ismeretes nyilatkozat miatt. Kijelenthetem, hogy egyik részről sem történt e tekintetben sem direkt, sem indirekt felszólalás. Szilágyi Dezső: Az első kérdés, melyet intézni bátor voltam, Németországhoz való viszonyunkra vonatkozik. E viszony hivatalosan mint szövetség jön megjelölve és a külügyminiszter úr, ha jól emlékszem, úgy nyilatkozott, hogy ez a szövetség külpolitikánk alapját képezi és hogy ezen az alapon igyekszik más hatalmakhoz való viszonyainkat szabályozni. E szövetség 1879-ben jött létre, s már akkor kedvezőleg len fogadva, annak már akkor nagy értéket tulajdonítottak. Külföldről oly körökből, melyek rendszerint jól vannak értesülve, e szerződés fontos részleteiről a sajtó útján értesültünk, és az adatok, bár mindenütt átvétettek az európai sajtó által, még eddig illetékes helyről megczáfolva nem lettek. Ez adatok szerint e szövetség védelmi természetű, két vagy több hatalomnak bármelyik szerződő fél elleni ellenséges koalicziója esetére, és határozott — öt évet említettek — tartamra volt kötve. E szövetség — meghosszabbítás által vagy sem, erről nem vagyunk értesülve — ma is fennáll, és csak megelégedéssel hallottuk, hogy hosszú időtartamra van biztosítva. A kérdés, amit ezzel kapcsolatban most tenni szándékozom, abban áll, váljon e szövetség, mely hivatalos nyilatkozat szerint külügyi politikánk alapját képezi, határozott eshetőségekre állapít-e meg kölcsönös támogatást, vagy általános természetű és fennállási tartama minden eshetőségre kiterjed? E kérdésre adandó felelettől kétségkívül tetemes részben függ az a megelégedés, melylyel a szövetségnek már ténye is az ország minden körben fogadtatott, mert a mindkét félre biztató és megnyugtató hatása a viszonynak a szövetkezés köre és tartama által lényegesen befolyásolva van. Annyival inkább, mert azon érdekek, melyeket a szövetség biztosítani hivatva van, reánk nézve — túlnyomólag keleten, — Németországra nézve túlnyomólag nyugaton vannak, — és engedje meg a miniszter úr, hogy e kérdéshez most, az azzal kapcsolatban álló azon további kérdést fűzzem: váljon az 1879-ben létrejött szövetség érdeke és különösen hordereje érdekeink támogatása tekintetében a legújabb események által nem csökkentetett-e ? Gr. Kálnoky külügym.: A kérdés kétségkívül főleg annak megtudását czélozza, hogy e szövetség folytán mire számíthatunk s másfelől, hogy mily terhek hárulhatnak ebből reánk. Értem a kívánságot, mely ezen irányban felvilágosítást óhajt, de a magam részéről azt hiszem, ki kell mondanom, hogy előttem nem látszik a köznek, s nevezetesen a monarchiának érdekében levőnek, e kérdésre részletes választ adni. Bármily bizalmas jellegű legyen is e bizottság, szemem előtt kell tartanom, hogy hármas hallgatóságra kell tekintettel lennem: a t. bizottságra, a közvéleményre nálunk s Európában, s a kabinetekre. A tekinteteknek, melyek e megfontolást elém szabják, rám nézve mérvadóknak kell lenniök, s bármennyire elismerem is a hazafias motívumokat, melyek a t. delegátus urat e kérdésre indították, mégis kérnem kell, hogy szabad legyen arra nem válaszolnom. Szilágyi Dezső elismeri minden miniszternek, különösen a külügyi miniszternek azon jogát, hogy oly kérdésre való feleletbe ne bocsátkozzék, mely által a közérdeknek ártana, — ezért szemben a tett nyilatkozattal a feleletet tovább nem sürgeti. Ehhez azonban egy megjegyzést óhajt fűzni. E szövetség részleteiről külföldön, éppen Németországon, közlemények jelentek meg, melyek oly személyektől erednek, kik a diplomácziai körökkel közelebbi összeköttetésben állanak. E közleményeket onnan soha meg nem cáfolták. E közleményekben az is foglaltatik, hogy e szerződésre nézve Németország részéről, ahonnan annak eszméje kiindult, 1879-ben azon javaslat létetett, hogy az a szövetkező államok törvényhozásai elé terjesztesék és beczikkelyeztessék, ami maga arra mutat, hogy Németország felfogása szerint a nyilvánosság kizárása nem szükséges. Önkénytelenül az a kérdés merül itt fel, hogy mi is talán túlságos óvatosak vagyunk. Egy másik kérdésem vonatkozik az Oroszországgal létesített egyetértésre, amely a miniszter úr nyilatkozata szerint úgy Oroszországgal, mint Németországgal egyaránt fennáll és a szerződésnek megfelelő állapotok fentartását foglalja magában. Kérdésem az volna, nem foglal-e a nézeteknek egysége még mást is magában, jelesen megegyezést más eshetőségekre, különösen olyanokra is, melyek folytán a Balkán-félszigeten a berlini szerződésnek megfelelő állapotok módosítása netalán szükségessé válnék ? Magam is azon nézetben vagyok, ha a nézetek egysége a keleten létesített állapotokra nézve létrejött Oroszországgal, hogy az , mint a miniszter úr kifejezte, igen örvendetes eredmény, e fölött nem is lehet nézeteltérés. De ezen nézetegységnek mindenekelőtt valamennyi pontra ki kell terjednie, mert különös volna egy oly nézetegység miatt örülni, mely éppen azon pontokra nem terjed ki, mely pontok netalán Oroszországnak kellemetlenek lehetnek. Én úgy gondolom, hogy a miniszter úr nyilatkozata azt is jelenti, hogy a nézetek egysége a szerződés minden pontjának keresztülvitelére is vonatkozik; különös volna, ha ez bent nem foglaltatnék és ha pl. oly pontok keresztülvitelére, melyek egyik vagy másik egyetértő hatalomnak, pl. Oroszországnak kellemetlenek, egyetértés nem léteznek. Másfelől a közvélemény bizonyos tekintetben tájékozatlanul van azon tárgyak iránt, amelyekre nézve egyetértés létrejött; felmerültek oly nézetek is, hogy az nemcsak a szerződési állapotok fentartására, hanem egyéb eshetőségre is vonatkozik, oly eshetőségekre, amelyek anélkül, hogy egyik vagy másik nagyhatalom által idéztetnének elő, a Balkán-félszigeten felmerülnek és melyek a szerződési állapotok módosítását teszik szükségessé. Erre nézve kérnék felvilágosítást. Gr. Kálnoky külügyminiszter: Az egyértelműségét a nézeteknek, mely a három császárság uralkodói s kormányai közt nyilatkozott, akként jellemeztem s megtévé ezt t, barátom, a miniszterelnök úr is, hogy ott jegyzőkönyvekről, szerződésekről stb., mint az előttem szóló magát kifejező, nem volt szó. Úgy jellemeztem, mint elvi megegyezést. Nem egészen világos tehát előttem, hogy voltaképen mi felel meg a t. delegátus úr kívánságának. Egyfelől nem óhajtja, hogy a jövő kérdései eleve kössenek bennünket, másfelől, úgy látszik, nincs bizalma a most teremtett politikai helyzetben, ha e kérdést illetőleg nem áll rendelkezésünkre biztos garancia a jövőre nézve. Azt hiszem, e találkozás s a kifejezést nyert egyértelműség értéke éppen abban rejlik, hogy a három uralkodó minden felmerülhető kérdést a béke s a fennálló jog szellemében akar felfogni. Mihelyt a jogalapra helyezkedünk, ez eleve kizárja, hogy a jövőre nézve ezenkívül eső czélokra törjünk. Tehát elvi megegyezésről van szó. Állapodjunk meg ennél. Csernátony Lajos kijelenti, hogy nem tartozik azon érzelmi politikusokhoz, kik Oroszországgal minden áron rossz lábon akarnak állni, hanem azok közé, kik hazánk érdekében állónak tartják, hogy monarchiánk a lehető legjobb viszonyban legyen Oroszországgal. De határozottan a legrosszabbnak tartja a feszült viszonyt. A feszült viszony hátrányait az egyének is érzik, még inkább érzik az államok, és az államok közötti feszült viszonyra nézve áll az a franczia közmondás, hogy az ajtó zárva vagy zárva legyen. Azért nagy nyereségnek tartja, ha sikerült a feszültséget megszüntetni monarchiánk és Oroszország között. A létrejött elvi egyetértésnek megvannak előnyei, mert kizárja, hogy felbátoríttassanak bizonyos Magyarország-ellenes izgatások. Szóló ezen szempontból fogván fel a létrejött egyetértést, a külügyminiszter válaszában megnyugszik. Andrássy Gyula gr. czélszerűnek tartaná, ha a külügyminiszterhez ne több oldalról egyszerre intézkedének kérdések, hanem a hozzá egy részről intézett kérdésre rögtön válasz adassék, mert különben megtörténhetik, hogy egyes kérdések kikerülik a figyelmét, így meg van győződve, hogy a külügyminiszter figyelmét kikerülte Szilágyi Dezső azon kérdése, vájjon az újabban felmerült események nem gyengítették-e a fennálló szerződésekben rejlő garancziákat ? Amely kérdésre különben a külügyminiszter bizonyára válaszolt volna. Ami azon kérdést illeti, melyet Szilágyi Dezső Busch könyvére hivatkozva felvetett, várjon t. i. azon időben, midőn Ausztria-Magyarország és Németország között egy szorosabb viszonyra vonatkozó egyezmény állapíttatott meg, létetett e Németország részéről indítvány oly irányban, hogy a szerződés mint organikus egész a két állam törvényei közé iktattassék és ekként nyilvánosságra hozassák, erre vonatkozólag