Pesti Napló, 1884. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1884-11-21 / 321. szám

321. szám. Budapest, 1884. Péntek, november 21. 35. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 1 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az est kiadás postai körtönküldéséért felülfizetés havonként 85 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a „3.esti Napló« kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes számo kr. Budapest, nov. 20. A főrendiház reformját illetőleg azon nézetünknek adtunk kifejezést, hogy a kormány által előterjesztett javaslat, tekintve azon alapot, melyet a kormány e kérdésben elfoglal, némi módosításokkal elfogadható. Felvetettük azonban már akkor is azon kérdést, vájjon nem lehetne-e kísérletet tenni oly irányban, hogy a megyék feljogosíttatnának az új felsőház tagjai egy részének választására. Ez által egyrészt a megyéknek egy eminens jogadatnék, mely által ezen ősi intézmény tekintélye emeltetnék, másrészt pedig a felsőház is bizonyos tekintetben demokratikusabb jelleget nyerne, mint amilyennel a kormány javaslata azt felruházni akarja. Ezen eszmét a főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottság legutóbbi ülésén az ellenzéknek két kitűnő tagja, Irányi Dániel és Szilágyi Dezső is felvetették. Irányi Dániel az új felsőházat teljesen a választásokra akarja fektetni, és így javaslata alapjában eltér a kormány tervétől. A bizottságban e javaslat teljesen elszigetelten állott, s ezen alig lehet csodálkozni, mert viszonyaink és az általános áramlat nem olyanok, hogy ezen felogásnak kedvezzenek. Gyakorlatibbnak látszik azon tervezet, melyet a bizottságban Szilágyi Dezső adott elő, s mely szerint a felsőház tagjainak csak egy része választatnék a megyék s illetőleg törvényhatóságok által. A tervezet, melyet Szilágyi Dezső előterjesztett, sokkal fontosabb és sokkal szorosabb összefüggésben áll összes közéletünkkel, sem hogy a fölött rögtön határozott és tüzetes véleményt lehetne mondani. De első pillanatra is látható, hogy abban sok figyelemreméltó és meggondolandó eszme foglaltatik. Kétségtelen, hogy a megye a közigazgatás magasabb elvi követelményeinek nem felel meg. Nem is közigazgatási szempontok tanácsolják ezen intézménynek fentartását, hanem pénzügyi és politikai tekintetek. A pénzügyi szempont abban áll, hogy a megyei közigazgatás olcsóbb, mintha az kinevezett, nyugdíjképes államtisztviselők által kezeltetnék. A politikai szempont pedig az, hogy a megye mintegy központját képezi a nemzet zömének, a gentrynek, és az egyedüli instituczió, mely a gentrynek konzerválására szolgál s mely a múltból napjainkig fennmaradt. Ha már most ezen institucziót fenn akarjuk tartani, és úgy látszik, a jelenlegi kormány is ezt egyik főszempontnak tekinti, akkor kétségtelen, hogy igen fontos politikai tekintetek javasolják azt, hogy ezen ősi intézményünknek minél több életerőt és minél nagyobb és fontosabb működési kört biztosítsunk. Kétség sem lehet az iránt, hogy ha a megye felruháztatnék a felsőházi tagok egy részének választási jogával, akkor azon érdeklődés, mely a megyétől jóformán egészen elfordult, rendkívüli mértékben feléledne és élet és erő költöznék be a megyei közigazgatás megzsibbadt szervezetébe. Másrészről pedig bizonyos az, hogy a megyék és illetőleg törvényhatóságok választása útján igen megbecsülendő elemek jutnának be a felsőházba. Amint a kormány tervezi az új felsőházat, az túlnyomó részében a kormány kinevezetteiből állana. A megyék választása által független elemek jutnának e testületbe, melyek a dolog természetének megfelelőleg a magyar állam érdekei iránt a legbensőbb ragaszkodással viseltetnek, melyek a talán magasabbra szabható czenzus folytán bizonyos konzervatív irányt is képviselnének és igazi képviselőiként volnának tekinthetők a nemzet azon osztályának, melynek a magyar nemzetiség és a magyar állam fentartásában eddig is a legnagyobb érdeme van és mely jövőre sem vezettetheti más érdekek által magát. Amilyen a választótestület, olyan a választott. A megyék választottjai a felsőházban tehát a magyar birtokososztály nézeteit, felfogását, érdekeit és érzelmeit képviselnék, oly irányzatot, mely a képviselőválasztásoknál, egyéb irányzatokkal vegyül, s mert bizonyosnak látszik, hogy a képviselőválasztásokat idővel demokratikusabb alapra kell helyezni, a magyar birtokososztály ezen képviselete mindinkább veszteni fog jelentőségéből. A terv első felvetése alkalmával csak ezen szempontokat kívántuk egész általánosságban kiemelni. Természetesen sok függ attól, hogy mint fogadja e tervet az ország, a municipiumok, s különösen a földbirtokos osztály. Ha ez igen illetékes tényezők azon nézetben lennének, hogy nekik nem kell felsőházi képviselet, a terv természetesen nem igen hódíthat. Annyit azonban mondhatunk, hogy igen kiváló kormánypárti férfiak is rokonszenveznek ezzel. S most átadjuk a szót Szilágyi Dezsőnek, ki a főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottság tegnapi ülésében a következőkben fejtette ki nézeteit: Szilágyi Dezső a törvényjavaslat szervezeti részéhez akar szólani. Részéről oly radikális változtatást, mint Iványi, jelen viszonyaink közt nem javasol. Elfogadja a történeti alapot. Az örökletes tagok intézményét elvileg azzal a megszorítással, amint a 3000 frtnyi czenzus megszabja. Elfogadja az egyházi főrendek bennmaradását, a czímzetes püspökök kihagyásával. Elfogadja elvileg, hogy a többi vallásfelekezetek is a jogegyenlőségnek megfelelőleg képviselve legyenek. De a miért a javaslatban ajánlott szervezetet nem fogadhatja el, az a kinevezett tagoknak olymérvű intézménye, hogy azok az összes tagoknak az első ülésszakban egynegyedét, később egyharmadát képezzék. Ez intézmény a tervezett felsőházat sem politikai felelősség, sem törvényhozási és ellenőrzési képesség, sem azon lényeges tekintetekben, melyekért két kamararendszer létezik, nem fogja emelni. E kinevezett tagok a javaslat szerint kormányhivatalnokok is lehetnek (6. §.), egy más szakasz tárkaput tár arra, hogy a kimaradó nemcsak örökletes tagok, de más elemek, a főispánok is tömegesen behozassanak. Oly felsőház vagy szenátus, mely kizárólag vagy túlnyomólag életfogytig kinevezett tagokból állott, hivatásának sehol nem felelhetett meg, sem független nem volt, sem politikai sulylyal nem birt. Kinevezett tagokat csak kis számban, 30-at vagy legfölebb 50-et fogadna el. Még ezek számát is nehéz lesz idő folytán is olyanokból kinevezni, kik a közügyek terén kitűnő érdemeket szereztek. A kimaradó elemek helyébe választott tagokat akar behozni, mégpedig a következő elvek alapján: Választanak a törvényhatóságok. A városok közül azok külön, melyek 45 vagy 50 ezer lakoson felül vannak. A vármegyék mind,s azokkal egyesülve azon kisebb városok, melyek törvényhatósági joggal bírnak. A vármegyei választó testület a következő három elemből állana: zömét képezné a megyei földbirtokosság, a virilisták, ezekhez járulnának egyrészt a községek és rendezett tanácsú városok által küldött választók, melyek a virilistákhoz bizonyos arányban állanának, azok számát együttvéve semmi esetben meg nem haladhatnák; végre a megye határán belül fekvő kisebb városi törvényhatóságok közgyűlése által küldött választók. Az így összealkotott választótestületben a vagyon és értelmiség nagy többségben volna, az mégis egyetemes jellegű. Egyszersmind minden eshetőségre biztosítva volna a választótestületnek a magyar állam iránti legális és minden irányban független természete. Választás történnék titkos szavazattal. Választható, aki országgyűlési képviselő lehet s 30. évét betöltötte. A mandátum 8 évre szól; minden negyedik évben a választottak fele kilép, de újra választható. Az első alkalommal ezt sorshúzás határozná meg. A választott tagok napidíjat, vagy más kártalanítást nem kapnak. Az összeférhetlenségi törvény kiterjed reájuk. Szóló szerint ily elemmel kiegészített felsőház úgy törvényhozási, mint ellenőrzési képesség és politikai felelősség tekintetében sokkal kiválóbb, mint a kormány javaslata alapján alkotott. Az ily elemek harmóniában tudnának működni a történeti alapon fentartott elemekkel. A magyar felsőházhoz formálható igényeket kielégítenék és maradandó intézmény alkottatnék. Ezen értelemben kívánja a szervezetet lényegesen módosítani. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — November 21. — Egy nő a nőkről. (The Girl of the Period and other social essays by E. Lynn Linton. 1884. 1. vol) (II.) A régi jó háziasszonyok egyre fogynak, mig a leányok alig egyebek már szalon-bábuknál, melyek arra vágynak, hogy férjeik új otthonukba vigyék őket, ahol épp oly hasznavehetetlenek legyenek, mint az anyai háznál. Itt mrs. Linton aztán leírja az egykor oly szép angol háztartás mostani állapotát, s panaszkodik, hogy a mai háziasszony összes teendőinek végzését holmi tudatlan cselédekre bízza, akik persze azt adnak fel az asztalra, amit akarnak, s úgy csalják úrnőjüket, amint kedvük tartja. Ugyan micsoda lealázás van a főzésben ? kérdi, ha nem a nők lealacsonyítást látnak abban is, hogy férjük ételére kellő gondot fordítsanak. Pedig a főzés ma sokkal érdekesebb, mint volt régen, mert tudományosabb és tökéletesebb eszközökkel végezhető. A nők irigylik a férfi életét, egy színvonalra helyezkednek vele, de még csak a férfi legelső feladatának sem tudnak eleget tenni, t. i. hogy azt tegyék, ami nekik nem kellemes. De hát mit akarnak? Miben látják hivatásuk lényegét? Némelyek ott hagyják a prózai háztartást s beállanak komitékba s jótékonysági egyletekbe, mások meg társaságot alkotnak maguk körül, mi azt jelenti, hogy mindenütt otthon vannak, csak a maguk házában nem. A férj fáradtan hazajön s kétségbeejtő szükségét érzi valami jó ebédnek, hanem bizony a szakácsné csak silány ételt ad fel, — mert hogy is lehetne az ő egyletekben csillogó feleségétől azt várni, hogy jobban lásson az ebéd után ? Érzékiesség volna az. Egy szóval a nők lesznek orvosok, egyleti tagok s tudja az Isten, mik,hanem a főzést semmiképen sem tanulják meg. Bizony soha sem volt idő, midőn a nők kevésbbé lettek volna segítő feleségeik férjeiknek! A következő essay a »talmi«-ról (Pinchbeck) szól, mely a hamis ékszereknél kezdődve, sok társadalmi bajra vezetett, melyek közt első helyen áll az urhatnámság. A »Feminine affectations« czimű értekezlet a nők segélyezésével foglalkozik. Az affektálás legrégibb női alakja egy légies, finom hölgy volt, kit valami titkos haj, az u. n. spleen emésztett. Képtelen volt a házias dolgok végzésére; folyton kötetes és zenei légkörben élt s versekben adott kifejezést légies gondolatainak. Bizonyára tudott olaszul s gyakran idézte Petrarcát és Tassét; egy szóval a »múzsák testvére« volt ő s valahogy mindig összeköttetésben állott Apollóval vagy Minervával. Sokkal többre becsülte a férfiszerelemnél a csinos szonetteket, vagy a jól összeállított zenerészleteket. Mit kellett neki a kisgyermekek piszkos ujjainak az érintése, mikor ő a múzsák testvére lehetett ? Ez volt a múlt nemzedék légies lénye: a blue stocking, a »kék harisnya«, aki nem is halt meg, csak úgy finoman ellebbent. Még ma is vannak ilyenek, s jellemző tulajdonságuk az, hogy a költészet, zene és esztétikáért lelkesülnek s szörnyen elhanyagolják gyermekeiket és számláikat. Gyakran látjuk, hogy a nők a túlságos nőiességet segélyezik, mi arra viszi az embert, hogy utoljára is szeretné, ha egy kissé több erőteljesség volna bennük. Szemeikben beteges tűz honol, jeléül a magas eszméknek, ha nem is az antimóniumnak. Az ily nek feltűnő sajátsága az öntudatosság minden cselekvésükben: ők egy erkölcsi tükör előtt élnek. Ha p. o. egy gyermeket tartanak a karjaikban, a festészete madonnái lebegnek szemeik előtt s igyekeznek hasonló anyai szeretetet varázsolni arczukra stb. S daczára e feltűnő nőiességnek, mégis tényleg rendesen ők az urak a háznál. Ezekkel szemben állanak a férfias nők, akik kettős gombolásu kabátot viselnek s azok szárnyait olyan arrel vetik hátra, ami széles mellkasra s szabad lélekzés szükségére vall. A férfias nő vászongallérokat, egyszerű nyakkendőket s oly mellényeket visel, mint a férfiak. Mozdulatai szintén egészen férfiasak; imádja a kutyákat, a lovakat s felibe helyezi azokat a gyermekeknek — bármily korúak legyenek is azok. Ha bort iszik, csak egyszerűen »felhajtja« a poharat s nem üríti ki azt nőiesen. Szereti a sört, claretet és a pezsgőt s megveti a nyalánkságokat és hűsítő italokat. Dicsekszik, hogy milyen jó vadász vagy ács, s ha valamit csinál, nem ujja hegyével, hanem egész kezével teszi azt. Mindez persze visszataszító, mert ellenkezik a nők egész testi-lelki lényével. Vannak nők, akik azt hitetik el modorukkal, hogy ha ők nem volnának, az egész világ tönkre menne, vagy olyanok, kik a szerfölötti szerénységet segélyezik, s ha valami magasabb állású személy kérdi őket, azt felelik, hogy »lehetséges-e, hogy méltóságod hallott én rólam?« Pedig maguk tudják legjobban, hogy az egész társaság ő róluk beszél. Némely csinos nő azt affektálja, hogy nem tudja, hogy csinos és nem akarja elismerni szépségének a férfiakra tett hatását. Rápillant az emberre szenvedélyes nagy szemeivel, s mégis, ha beszélnek neki ennek a hatásáról, egész ártatlanul néz körül. Pedig sokat tanulmányozta a tükör előtt s a hatásokat a szempillák felemelésével mértani pontosságra elő tudja idézni. Ha szépen megkérjük őt, még megteszi a mi kedvünkért is, de azért nyomban letagadja. Az efféle csinos nő a szemforgatásokkal s más egyéb fogásokkal egész a végsőre viszi a dolgot, s akkor egyszerre korlátot hozva azt mondja, hogy hisz ő semmit sem akart. Kétes szavaival, kézszoritásaival s tekinteteivel beviszi az embert a csávába s aztán az utolsó pillanatban elpanaszolja, hogy gonoszul félreértették őt s kérdi, mivel segíthet ? Szeresse ? Férjhez menjen az emberhez ? Nem, hisz jegyet váltott a szerencsétlen ficzkó vetélytársával, kinek milliói vannak. Milyen kár ! Ő egyáltalában nem képes felfogni, hogy mit is tudnak az emberek úgy szeretni rajta ? Valamennyi affektáczió közt ez a legveszedelmesebb és legvészthozóbb. Az ily nők veszélyességének a tudata maga lefegyverzi a férfiak dühét s elvakítja őket. Mikor aztán végre kinyílik a szemük, akkor már késő van. Egy más neme a segélyezésnek abban a barátságos, bizalmas modorban áll, melylyel némely nők a férfiak iránt viseltetnek. Fiatal leányok egykorú vagy kevéssel öregebb fiukkal szemben egész anyailag viselik magukat, s ha megszólítják őket ezért, azt mondják, hogy ők semmit sem akarnak azzal. Ez a szokás aztán végig húzódik az ily nő egész életén, s a fiatal asszonyok gyakran adnak bölcs tanácsokat könnyelmű fiatal embereknek, mi némileg rossz következményekre is vezethet. Érdekesen ismerteti mrs. Linton a »Fashionable Woman« czimű essayben a divathölgyet, ki az ő nézete szerint a haladott czivitizáczió sok ferde teremtménye közt egyike a legferdébbeknek. Ő a társadalom egyedüli olyan képes tagja, akinek semminemű hasznos foglalkozása nincs; az egyedüli lény, amelyet szépen ki lehetne törölni a létezők sorából, a nélkül, hogy a világ rendje megbomlanék,vagy a dolgok egyensúlya megzavartatnék. Csak életmódjára kell pillantanunk. Hajnalban fekszik le s délig alszik. Nagyrészt az ágyban reggelizik, néha egy futó pillantást vet a reggeli lapra, vagy ha nincs annyi lelki ereje, hogy ezt megtegye, még egy pár óra hosszáig félálomban heverészik ágyán, mi romboló hatással van a testre és lélekre s gyengíti az akaraterőt. Végre gyengélkedve fölkel, hogy a villásreggelihez felöltöztessék s ekkor fogadja meghitt barátait, kik ezen szent órákban jönnek hozzá, midőn másoknak még nem szabad. Később átöltözik a kikocsizásra, mi a nap legelső fontosabb teendője; látogatásokat tesz, ékszereket vesz és ruhákat rendel. Aztán elmegy a parkba; találkozik ismerőseivel s udvaroltat magának s hallgatja a legújabb botrányokat, élvezvén azok újdonságának illatát. Estefelé »kedves negligé«be búvik a beázáshoz, mit rendesen valami spirée vagy bál követ, melyből reggel felé végre kimerülten hazatér. Az ilyen életmódnak természetesen idegesség és fáradtság az eredménye, mely gyakran annyira leteszi a fashionable hölgyet, hogy tényleg betegnek adja ki magát. Néha a vallásra adja magát s orvos helyett papot hiv magához. Mindig pártfogol valami csinos festőt vagy zeneművészt; néha egy fiatal regényírót vonz körébe, ki regényeit neki ajánlja. Valami apró szerelmi viszonyban mindig benne van, mely nem más, mint a prózai morál megvetése, hiúság és kicsapongó képzelgés. Az efféle élet mellett a divathölgy anyává természetesen nem lehet, a legjobb esetben is csak ideges, nyomorúságos gyermekek anyjává. De nem is akar. Már pedig mondjanak a nők, amit akarnak, de részben azért jönnek a világra, hogy anyákká legyenek. Ruha, mulatozás és udvaroltatás: ezek teszik ki a divathölgy életét. Mint feleség nem teljesíti hitvestársi kötelességét; férje csak bankára vagy szatellese. Ő csak a gázvilágításnál él s egész lénye mesterkéltté válik. Évek múltán a divathölgy mint femme passée egy ideig meg akarja tartani korábbi bájait, de a küzdelem nem tart sokáig, mert a kor végre győzedelmeskedik. Leányait sohasem szereti igaz anyai szeretettel; inkább ,vetélytársnőinek tekinti azokat. Fiaitól fél, mert azok kora valóságos memoria technica az ő korának a kiszámítására. Róma és Görögország dívái oly neveket hagytak hátra, melyek a fényűzés és pompa szülte bűnök példányaiul szolgálnak ma is. De hát akarunk mi még több Messalinát, Borgia Lukrécziát és Madame du Barryt látni ? Az »ész és szépség« czímű értekezésben mrs. Linton igen okos tanácsokat ad a fiatal embereknek, kik gyakran egész életüket tönkre teszik az által, hogy valami csinos, de ostoba leányt vesznek el feleségül. Az ifjú, ki még nem ismeri az élet harczát, a szerelem mámorában nem törődik mással, mint a szépséggel s hajlandó a nem szép leánytól gúnyosan fordulni el, a miben sok igazság is van. Meglát egy csinos leányt, elveszi, de csak későn látja be, hogy a leány ostoba s legfeljebb csak gátolja magasra törő lelkét. Sok ember átkozta már fiatal korának szerelmi elvakulását. Viszont a férfiak nem szeretik a túlélés elmét a nőben. Még a legbölcsebb gondolkozású ember sem szeretné, ha a valami tarlatánba öltözött kedves lény helyreigazítaná klasszikus idézeteiben vagy csillagászati számításaiban. A férfiak azt szeretik, ha feleségük gyorsan tudja gondolataikat követni; ők nem antagonizmust keresnek benne, hanem rokonszenvet. Nincs egy férfira nézve lealacsonyítóbb valami, mint ha egy nő jelenlétében törpül le magasságából. De az ész is csak akkor jó, ha az a nők életmódjához és hivatásához mért. Mi haszna van egy férjnek abból, ha a felesége kész mathematikus vagy theologus, de nem ért a háztartáshoz ? Az ilyennél még az a kedves bolondos, de ostoba feleség is jobb, aki egyebet sem csinál, csak a divatot tanulmányozza. Hanem végre is a való életet s nem az ifjúkori szerelem tüzet véve alapul, a szellemi képességek többet érnek a szépségnél. A fiatalok szemében persze a szépség van túlsúlyban, de örökké nem maradhatunk fiatalok, s így gondolni kell azon napokra is, midőn a szerelem romantikája helyett a való életet látjuk magunk előtt. »Mésalliances«, ez a czíme egy következő essaynek, mely, mint a név is mutatja, a balházasságokkal foglalkozik. Mrs. Linton összehasonlítja a franczia házasítási módot az angollal. Francziaországban az apa nem kéri a leány beleegyezését a házassághoz, mert hivatottnak érzi magát a helyes nő megválasztására. Az ábrándos képzelgés, szerelem stb. persze itt nem igen jöhetnek számításba, hanem azért a leány, aki úgyszólván az oltár előtt látja meg először vőlegényét, idővel lassan kint megismeri őt, s mint férj és feleség összeszoknak. Angliában a leány szabad — s ez megmagyaráz mindent: »in England we have freetrade flirting«, mondja találólag mrs. Linton. Ebből következik, hogy a szerelmi házasságok gyakoriabbak Angliában, mint Francziaországban. Mivel pedig a szerelem tudvalevőleg, ha társadalmi akadályok állanak útjában, túlteszi magát azokon, az általa kötött házasságok gyakran mésallianceok. Szó sincs róla, hogy a becsületes, de műveletlen kocsis sokkal tisztességesebb ember, mint az elegáns, de jellemtelen, bűnös világfi, s mégis a legtöbb apa bizonyára kétszer is meggondolná a dolgot, mielőtt a világfiról lemondana. »A becsületes, de otromba és műveletlen vő, írja mrs. Linton, bizony nagyon felháborítja a műveit após és anyós lelkét, ha az asztalnál késsel eszik, vagy más illetlenségeket követ el, pedig tán ugyanez az ember lelke mélyében valóságos hős, preux devali díj Budapest, nov. 20. A közösügyi minisztereknek gr. Byandt lakásán tartott tanácskozása után, ma délben 1-től 4 óráig ő Felsége elnöklete alatt közös miniszteri konferenczia volt, amelyben részt vettek Kálnoky gróf, Bylandt gr., Kállay, Taaffe gr., Dunajewski, Welsersheimb gr., Tisza Kálmán, Szapáry gr., Fejérváry báró miniszterek. A tanácskozás tárgyát a többi közt több katonaügyi előterjesztés, így nevezetesen a hadi szolgálatmányokra vonatkozó törvényjavaslat is képezte. A konferencziában részt vett a vezérkar főnöke, Beck báró is. A miniszterek ma este Tisza Kálmán miniszterelnöknél ebédre voltak hivatalosak. Welsersheimber, ma este, a 3 közösügyi és a másik két osztrák miniszter holnap utazik vissza Bécsbe. A budapesti országos kiállítás ügyében a török kereskedelmi minisztérium — mint Konstantinápolyból jelentik — a következő hivatalos körözvényt bocsátotta ki: Egy korábbi körözvénynyel a közönség meghívást kapott arra nézve, hogy a budapesti általános kiállításon kiállítandó tárgyak küldésére vonatkozólag a kereskedelmi minisztériumnál a szükséges értesüléseket megszerezze. A kiállításra küldendő tárgyak szállítására nézve az osztrák-magyar Lloyd 75°/0 és a várna-ruscsuki vasút igazgatósága 50°/0 díjengedményt biztosított. Az osztrák-magyar vasutak szintén készeknek nyilatkoztak arra, hogy a legmérsékeltebb díjakat fogják az ily tárgyak szállításánál alkalmazni. Ezenkívül mindennemű kedvezmény fog nyuttatni ama tárgyak részére, melyek a kiállításra vannak szánva. Ama tárgyak, melyek a kiállításon el nem adatnának és visszaszállitandók volnának, a vám fizetése alól felmentvék. Egyszersmind itt bizottság fog alakíttatni, melynek teendőjét élő állatok kiállítása fogja képezni. A földbirtokos osztály és a jegybank. — nov. 20. A panasz, hogy az osztrák-magyar bank nincs figyelemmel a földbirtokos osztály forgalmi hitelszükségletére, folytonosan ismétlődik és időről-időre élesebben felhangzik, valahányszor ez a szükséglet kivételesen fokozódik, így a gazdakör tegnapi igazgatósági ülésében a panasz megújult egy felszólalás következtében, mely szerint az osztrák-magyar bank állítólag megszorítja a pénzintézeteknek nyújtott visszleszámitolási hitelt. Ez a baj még nem lenne éppenséggel csak a földbirtokosok sérelme. Mert ha csakugyan megszoríttatik a visszleszámitolás, akkor az iparosok és kereskedők is panaszkodhatnának : föl lévén tehető, hogy a bank fiókjai vagy főintézete nem válogatják ki a földbirtokosoktól eredt takarékpénztári váltókat és ezeket zárják ki a reeszkomptból, hanem — ha általában alapos a felszólalás — szűkebbre szorítják a visszleszámítolási Ezt azután megérzi a vidéki pénzintézetekre utalt iparos és kereskedő csak úgy, mint a földbirtokos. A panasz igazi alapja az, hogy a legjobb módún rendezett birtokos másod vagy harmad magával nem kap a banktól váltóra pénzt, ha ezen aláíróknak legalább egyike nem képez bejegyzett céget. Méltán sérti a tehetős birtokost az a kegyes tanács, mely a gazdakörben is hallható volt tegnap, hogy ám forduljon takarékpénztárhoz, ott kaphat pénzt és a bank majd visszleszámítolja váltóját. De hát miért járuljon az a birtokos a vidéki takarékpénztárhoz, mikor ő belső hitelképessége szerint méltó arra, hogy magától a banktól körülbelül ugyanazon áron kapjon pénzt, mint az a vidéki pénzintézet? Ha a jegybank csak valóságos üzleti váltókat számítolna le, amint — megengedjük — kellene is, akkor értenék, hogy olyan váltót, melyen kereskedő vagy iparos czég nem szerepel, elvileg diffikultál. De hány olyan nagy összegű váltót fogad el a bank bejegyzett czégtől, mely nem kereskedői, vagy iparos üzletből származik, hanem tisztán pénzbeszerzésre céloz, hogy ezzel azután vagy váltóleszámítolást, vagy tőzsdei játékot űzzenek? Ez azután kiáltó igaztalanság a birtokos osztály ellen, amelyből mégis aránylag igen kevés felel meg azon kelléknek, hogy magát a kereskedelmi cégjegyzékbe bevezettesse. Napról-napra öregbedik ugyan azoknak száma, kik gazdasági iparágak űzése s egész gazdaságok üzletszerű vitele által az iparosok és kereskedők jellegét is fölveszik, de ezeknek száma csekély, és azért csak kis arányban jutnak azon kategóriába, melynek a bank közvetlen váltóhitele megnyílik. Mi ezúttal tisztán a hitel most érintett fajáról szólunk, mely ha nem is érdekli a legkisebb birtokosokat, de különben a többi osztályt, a latifundium birtokosáig fel, mind közelről érinti. Nem szólunk az úgynevezett mezőgazdasági vagy kisbirtoki hitel szervezéséről, a melynek terén a bank helyes visszleszámítolással nagy szolgálatokat tehet, hanem tisztán arról a mindenesetre javítandó állapotról, hogy kifogástalan hitelű földbirtokos, hogyha nem bejegyzett czég és nem szerepel a váltón más ilyen czég, nem kap direkte a banktól pénzt. Ezen a visszásságon az alapszabályok új megállapításakor változtatni kell. Ez lesz, reméljük, a bankrevízió egyik feladata. S a banknak nincs is érdekében, hogy ellenezze azon visszásság megszüntetését. A szentendrei választás. Literáty Ödön képviselő szerdán folytatta a vizsgálatot a helyszínen, Zsámbék községében. Arra a körülményre, hogy úrnapján Nyirák Gyula köz+. jegyző a községházánál azon ígéretet tette volna, miszerint minden egyes szavazó szavazatáért — ha Krausz Lajosra szavaz — 10 frtot s fuvardíj czimén 6 frtot kap, s hogy a községi kút megcsináltatására Krausz 1000 frtot ad, a kiküldött vizsgálóbiztos a mindkét pártból szavazó polgárok közül négynégy tanúnak hivatalból leendő kihallgatását rendelő el. Kihallgattattak: Horner Béla, Schüdt János, Scharle György, Taferner Simon, Zink János, Jelinek István zsámbéki lakosok, kik az arnapi értekezleten, melyen a kérdéses ígéret létetett, részint nem voltak jelen, részint pedig az értekezletre későn jöttek, s így nem tudnak semmit. Tanuk vallomásaikra megeskettetnek. A tanuzási eljárás közben a községházánál megáll kocsijával Maximovits István pestmegyei tb. szolgabiró, a vizsgáló biztos — az ablakon keresztül — észreveszi Maximovitsot, rögtön hivatalosan meghagyja a község birájának, hogy Maximovitsot a községházától távolítsák el; mi azonban foganatba nem vétethetett, mert Maximovits, a nélkül, hogy a biztos eme törvénytelen eljárásáról értesült volna, dolgait végzendő tovább hajtatott. A biztos — szerinte helyes — eljárását azzal indokolja, hogy 12 tanú vallotta már, miszerint M. őket figyelmeztette, hogy az igazságot vallják, mert különben, ha az igazságot nem vallják, megbüntettetnek. Ez inczidens hosszú és heves vitát idézett elő a kérvényezők és a biztos között, mely mindkét részről jegyzőkönyvileg történt tiltakozásokkal és konstatálásokkal végződött. A hivatalból berendelt tanuk kihallgatása után a kérvényezők még számos tanú kihallgatását kérik a jegyző kérdéses ígéretére, kik akkor a községházánál jelen voltak s a jegyző ígéretét hallották. Dr. Szivák Imre védőügyvéd ellenzi a további bizonyítást. Az anyagot teljesen kimerítettnek találja, melyből a bíráló bizottság világos s teljes képet alkothat magának. Kéri a vizsgálat befejezését. A kiküldött vizsgáló biztos a kérvényezők tanúinak kihallgatását megtagadja s a vizsgálat befejezését végzésileg kimondja. Ezzel a szentendrei választási vizsgálat f. hó 20-dikán éjjel egy órakor befejeztetett. A Szent-István-társulat Tál ülése. — nov. 20. Elnököltek: gróf Apponyi Albert és dr. Tárkányi Béla. Annak bejelentése után, hogy az október hóban tartott vál. ülés jegyzőkönyve hitelesittetett, dr.