Pesti Napló, 1885. november (36. évfolyam, 300-329. szám)
1885-11-21 / 320. szám
320. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenaen m-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadta körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézandőők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Szombat, november 21. PESTI NAPLÓ Reggeli kiadás: 36. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegra havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint folénézetendd. Hirdetések szintúgy mint előfizetések az[Pesti Napló] kiadó-avatalába Budapest, Ferencziek-tare, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes számokrt A kiegyezés. A kormány mindenkép arra törekszik, hogy a közös érdekű ügyekben a következő tíz évre fentartsa a status quot, lényeges javításra, mely esetleg küzdelembe kerülne, nem is igyekszik. Sőt a kvótát illetőleg szinte attól kell tartani, hogy terhünk növekedni fog, mert gyanút ébreszt a kormánynak azon tartózkodása, hogy most nem akar előzetesen alkudozni az osztrák kormánynyal a kvóta megtartása iránt, hanem ráhagyja a két deputációra, hogy a közlendő adatok alapján ők maguk egyezkedjenek a közösügyi kulcs iránt. Egy félhivatalos közlöny azonban már előre is érdemet vindikál a kormánynak azon tisztán alaki változtatás sürgetéséért, hogy a bekeblezett határőrvidék fejében külön számított 2°/o ezentúl nem előzetesen fog a közös költségekből Magyarország terhére számíttatni s azután a 30°/o, hanem a magyar kvóta egy tételben lesz kifejezve, úgy, mintha most a törvényben nem az említett két szám, hanem, ami eredményében ugyanaz, ha 31‘4°/o szerepelne, mint magyar kvótakulcs. Az érintett félhivatalos ezen tervezett módosítást csak azért dicséri, mert általa »elszámolási és számviteli nehézségeket okozó anomália« töröltetik el, amely mellett eddig »a katonai határőrvidék közös kiadásai külön számoltatnak el és tartatnak nyilván.« Ebből egy szó sem igaz. Semmi nehézség, semmi külön elszámolás, semmi külön nyilvántartás. A 2%-os preczipitum leütése a közös költségek nettó összegéből a lehető legegyszerűbb számítás; ezen számításnak megvolt eddig genetikus jogosultsága, de megszűnik a mostani revízió alkalmával. Míg az említett közlöny ezt a szúnyogot ekként elefánttá növeszti, egy másik kormányhű lap, a P. Ll., már tovább megy és azt jövendöli, hogy ezen tisztán alaki változtatás jelentékeny hasznára lesz a magyar kincstárnak, mert — úgymond — a határőrvidéki nyersbevételek hozzácsatolása a magyar korona többi országainak bevételeihez a kiszámításnál valószínűleg azt fogja mutatni, hogy »Magyarország a 2°/0-ás preczipitum rendszere által nem jelentéktelen károsodást szenvedett.« — Miből sejti ezt? Az eddigi állapot fentartása iránti igyekezet nyilvánul mindenekelőtt abban, hogy a vámtarifa revíziója egyelőre függőben marad és a tarifa valószínűleg átvitetik az újabb 10 évi cziklusba, hogy akkor történjék meg a revízió, mikor már a vámszövetségi szerződés megújítva lesz. Ekkor a két fél ellentétes érdekei, ha sérülést szenvednek is, a vámszövetséget többé föl nem robbanthatják, holott ha a tarifa revíziójánál a magyar közgazdasági érdekek ki nem elégíttetnek, akkor megeshetnék, hogy a vámszövetség meg nem újittatik, és mindenesetre nehezebb lesz a megújítás keresztülvitele. Jobb tehát, úgy okoskodik a kormány, a tarifát nem is revideálni az új kiegyezés alkalmával, és mondhatja is a kormány, hogy a tíz évi czikluson belül akárhányszor módosíttatott közvetve vagy közvetlenül a vámtarifa. Azután változatlanul akarja hagyni a kormány a fogyasztási adók egész rendszerét, amennyiben nincs többé szó arról, hogy azon károsodás helyreüttessék, melyet a magyar fináncziak az által szenvednek, hogy a Magyarországon fogyasztott czukor után az osztrák kincstár tartja meg az adót. Mondják, hogy az osztrák pénzügyminiszter ellenszámlát állított fel a magyar pénzügyminiszter említett követelésével szemben, amelyből kitűnt volna, hogy egyfelől a nálunk fogyasztott osztrák czukor és sör ellenében másfelől a Magyarországból Ausztriába vitt szesz és finomított kőolaj adója egymást kompenzálná. Ez az ellenszámla sehogy sem tartható fenn, de előttünk nem is kizárólag a pénzügyi szempont a döntő. Mi a czukor-, sör- és szeszadót önállóan akarjuk rendezni, nem Ausztriával való hátrányos kompromisszum alapján, hanem a magyar mezőgazdasági s ipari viszonyok sajátos igényei szerint. Hogy azután ily önállósítás mellett mikép mentessék meg a pénzügyi érdek még közös vámterületen is, váljon oly elszámolás szerint , mint most a restitucziónál fennáll; vagy pedig oly ellenőrzéssel, mint a német birodalom némely déli állama s a többi vámterület közt érvényben van, az további részlet kérdése. De azt a viszonyt, mely mellett a fogyasztási adóknál évek hosszú során át sok millióra menő veszteséget szenvedtünk, további tíz évre nem szabad fentartanunk csupán azon kilátás fejében, hogy valamint egy-két év óta a finomított kőolajnak Ausztriába való nagyobb átvitele a magyar kincstár előbb említett veszteségét némikép enyhíti, úgy még a mi javunkra fordulhat jövőben a fogyasztási adóköteles cikkek szabad kis bevitele. Magyarország az osztrák fejlett iparral szemben ilyen illúzióknak, a könnyelműség vétke nélkül, nem engedheti át magát. Ausztriában természetesen ellenzik a fogyasztási adóbevételek igazságos megosztását. A N. Fr. Presse például azt állítja, hogy ez esetben Magyarországnak nagyobb kvótát kell vállalnia. Ausztria, mikor a magyar kormány heves unszolása folytán a számítás szerinti 68'9°/o helyett 70°/o-os kvótát fogadott el, máris megadta a magasabb czukoradóbevételért a kompenzációt. Ez az állítás valótlan, mert a számítások eltérők voltak ugyanannak idején a két kvótaküldöttség közt, de a 30 és 70 számokban való megegyezés nem kompenzáció fejében történt, hanem azért, mert a számítás tüzetes bírálata végre az említett kvóta helyességéről győzte meg mindkét félt. Igenis Ausztria kvótája egyebek közt azért is annyival nagyobb, mint a magyar, mert az osztrák czukoradóból sokszorta nagyobb a bevétele. És ha eljön az idő, mikor Magyarországnak, igazságos megosztás mellett, nagyobb lesz majd a czukoradó bevétele, akkor ez a magyar kvótának kiszámításánál érvényesülni s a magyar százalék esetleg növekedni, az osztrák pedig csökkenni fog. Erről azonban csak akkor lehet majd szó, ha tíz éven át élvezetében lesz Magyarország a nagyobb adónak; most az előző tényleges eredmények alapján történhetik csak a kvóta kiszámítása. Még a banknál tervez legtöbb módosítást a kormány. Ezekről alkalmilag bővebben szólunk. Az eddigiekkel, azt hiszszük, bebizonyítottuk, hogy javítást nem várhatunk a kiegyezés revíziójától és hogy, akik eddig Magyarország közgazdasági gyarapodását az önálló gazdasági politika érvényesítésétől várták, most minden erővel az eddigi közösség felbontására kell, hogy törekedjenek. Az üresedésben levő kath. püspöki székek közül egyelőre csak a nagyváradi töltetik be, melyre Ipolyi Arnold beszterczebányai püspök legközelebb kineveztetik. Az ennek folytán megüresedő b.bányai s a Peitler püspök halála folytán megürült váczi püspökségek betöltése hosszabb ideig el fog húzódni. Gladstone a keleti kérdésről. Mint távirataink jelentették, Gladstone e hét elején Edinburghban tartott beszédében a keleti kérdésről is nyilatkozott. Beszédének erre vonatkozó részét a tegnap érkezett angol lapok közlései után a következőkben szó szerint adjuk: »Csak a hírlapok közlései után ismerem azon eseményeket, melyek a Balkán-félszigeten legutóbb történtek. De azt hiszem, bár nem teljesen vagyok informálva a kormány által követett eljárás minden részlete iránt, nincs okom hibáztatni azt. Ama rendkívüli kontroverzióval szemben, mely e félszigeten előállott és mely, elég szerencsétlenül, határozott háborúvá élesztetett, lord Salisbury, amennyire a viszonyokat tudom, oly magatartást követ, mely támogatásra érdemes. Midőn Bulgária azon két része, melyek a sanstefanói béke által egyesítettek, de a berlini szerződés által ismét szétválasztottak, a nép önkéntes mozgalma által ismét egyesült, az az öndicséret, melynek mindnyájan nem egyszer tanúi voltunk és mely annyiszor ismételtetett előttünk, lord Salisburyt igen könnyen oda vihette volna, hogy méltatlankodó és szigorú álláspontot foglaljon el minden ellen, ami a berlini szerződés határozmányait a népakarat érvényre jutása által megváltoztathatná. De ő éppen ellenkezőleg erélyes és gyakorlati szempontból fogta fel a helyzetet és úgy látszik, hogy hajlandó respektálni a bulgár törzsek óhajait és azt, hogy a Balkántól északra és délre lakó bulgárok jövőre egy politikai egységet képezzenek. De e közben háború ütött ki, nem a szultán, vagy a török kormány közbelépése folytán, amely, úgy hiszem, ezen alkalommal némi eszélyt és mérsékletet mutatott, — nem a nagyhatalmak beavatkozása következtében, — a melyek ellen nincs jogunk bármi A PESTI NAPLÓ TÄRCZÄJA. Lidia. („A sötét pont.“ Dráma 3 felvonásban, irta Csiky Gergely.) A szinlapon »A sötét pont« szolgál czimül a drámának, de nem ez a helyes czim. A helyes czim: Lidia, mert minden Lídiáért vagy Lidia által történik e darabban. Csiky maga is, mikor darabját a nemzeti színházhoz benyújtotta, Lídiának nevezte azt. S azok a változtatások, melyeket Csiky később tett e drámán, nemhogy a czimnek megváltoztatására szolgáltak volna okul, hanem még inkább szükségessé tették, hogy a régi czim megmaradjon. S egyáltalán érthetetlen, hogy a helyes és természetes czim helyett mért adtak a darabnak mégis olyan czimet, mely amellett, hogy egy kissé banális, még csak nem is találó. Mert ha már »sötét pontról« szólunk, sötét pont e drámában nemcsak egy van. De a czím, habár nem alárendelt dolog, mégsem a legfőbb. Lássuk magát a drámát. A dráma élénken, mozgalmasan kezdődik. Makáry ügyvéd házában vagyunk, kinek neje, Magda, éppen falusi vendégeit, Hrabovszky Dánielt és nejét szórakoztatja. Hrabovszkyné tipikus, sokat beszélő falusi asszony, aki mindig »menni készül« s kéri, hogy ne marasztalják, de azért mindig talál valami új elbeszélni valót, s mindig marad. Most is, mikor már harmadszor indul útnak, egy rémes történetet kezd elmesélni Kézdy Andor őrnagyról, aki Bécsben agyonlőtte magát. Öngyilkossága valódi rejtély, s mivel igazi okát senki sem tudja, tehát a világ sokfélét össze-vissza beszél. — Azt beszéli a világ, hogy Kézdy Andor valami vártervek titkát árulta volna el, s e miatt kellett meghalnia. — A derék asszony azt is beújságolja, hogy Kézdy Andor fivére, Béla, a családi nevet ért e gyalázat miatt le is tette a Kézdy nevet, s egyszerűen csak a Balkányi előnevet használja, s rossz néven veszi mindenkitől, aki Kézdy néven szólítja meg. Ezt azért tartja szükségesnek elmondani, mert tudja, hogy Makáryék közeli viszonyban állanak Kézdyékkel, miután a Kézdy-családnak ügyvédje éppen Makáry. Mialatt e beszélgetések folynak, megjelenik Prókay biztosító társasági ügynök, akinek szenvedélye a kutatás, s akiben egy titkos rendőr veszett el. Ez is jól jellemzett alak, s ügyesen van beleillesztve a dráma menetébe. Prókayt a Kézdy Andor halálának rejtélye is mód nélkül izgatja, s minden áron megbízást akar nyerni arra, hogy e titokszerű esetet kiderítse. Mert hogy Kézdy Andor nem lehetett áruló, erről meg van győződve; s ha mégis árulás történt, ezt csak mások követhették el. Makáry maga is efélét gondol; de mert Prókayt kellemetlen tolakodónak tartja, ki akarná kerülni a vele való szövetkezést, s egyelőre elutasítja. S különben is éppen Balkányiékat várja, s míg tőlük egyenes megbízást nem nyer, nem akar intézkedni. Prókay távozik, s megjelenik Lotti, Albi Vincze bankár neje, egy üres fejű piperkőcz asszony, s Lidia után tudakozódik. Mert Lidia, a ki Albi Vinczének unokahuga, s a kit Albi Vincze gyermekéül fogadott, s számára »külön komornál« is tartott, összetűzött nagybátyjával s minden ruháját összepakolva elhagyta a házat, a talán a Dunába ugrott. Makáryék, akik Lídiát ismerik és szeretik, megijednek e hit fölött, de Lidia hollétéről mitsem tudnak. Lotti pedig tovább megy Lídiát keresni. Alig hogy elment, jó Fáma bácsi, Albi Vincze könyvvivője, egy jószivü, együgyü öreg úr, Lidia hű kísérője, és hozza Lídiát. Lidia háborgó lélekkel jő, csak pár napra kér szállást Makáryéktól, mert el van tökélve nagybátyjához soha többé nem menni vissza, s elhagyni még ez országot is. De semmiről, ami történt, felvilágosítást nem ad, s könyörög, hogy ne is falgassák. Makáryék jó szívvel fogadják, s gyöngéden bánnak vele. S mig szobáját megmutatják neki, azalatt Fáma, aki Lidia utasításait várja, magára marad. Mig Fáma egyedül ül, s újságot olvas, Prókay visszatér, s benne lévén rendőri szenvedélyében, kapóra veszi a nyílt szivü együgyü embert, s fakgatni kezdi Albi Vincze viselt dolgai felől. Fáma csodálkozva hallgatja Prókay zaklatásait, s még inkább elcsodálkozik, midőn Prókay leleplezi előtte Albi Vinczét, aki a legnagyobb zsiványok egyike, aki kétféle irodát tart; egyiket a tisztes világ számára, ebben olyan jóságos együgyű embereket foglalkoztat mint Fáma bácsi; a másikat a piszkos ügyletek számára, s ebben bizalmas titkárja Láng Endre. Az öreg Fáma elképedve hallgatja e leleplezéseket, tőle telhetőleg dühbe is jő ez aljas rágalmak fölött. Makáry visszatérése vet véget köztük a szóvitának, mely után Fáma elmegy Lídia málháiért, Prókay pedig, aki Fámától kitudta a Lidia szökését, megy kutatni tovább. Közvetlenül ezután jönnek Láng Endre és Albi Vincze, s Lídiával akarnak beszélni. Lidia eleinte nem akarja fogadni Láng Endrét, de jobbnak látja egyszers mindenkorra túlesni e találkozáson, s elfogadja. Láng Endrével jő észrevétlenül Albi Vincze is. S most esik le a fátyol a titokról, s Lidia múltja kitárul. Láng Endre szerelmével ostromolja Lídiát. Szemére veti, hogy kaczérul behálózta őt, s aztán hidegen eldobta. Szemére veti, hogy csak Lídiáért lett eszköze Albi Vincze aljas czéljainak, Lídia miatt sülyedt a bűnökbe, s nem tud, nem akar lemondani Lídiáról. De Lidia daczosan és utálattal utasítja vissza, mert nem szereti, s nem is fogja szeretni soha. »Hát mást szeretsz?« — kiáltja Láng Endre, mire Lidia megrezzen. »S ha úgy volna is?« — Erre Láng Endre boszut esküszik, s elrohan. Albi Vincze marad, s Lídiát rábeszélni igyekszik, hogy térjen vissza hozzá. De Lidia ezt is gyűlölettel utasítja vissza. S most sül ki, hogy Albi Vincze Lídiát, ki szülei halála után szegénységre jutott, csak azért vette magához, csak azért árasztotta el fénynyel, jóléttel, hogy szépségét, kaczérságát eszközül használja fel a férfiak behálózására. Így hálóztatta be Lidia által Kézdy Andort is, ki szerelmében elvesztette eszét, s hogy szerelméről próbát tegyen, egy őrült pillanatban átadta Lídiának a rábízott vártervek titkát. Lidia pedig e terveket átadta Albinak, a ki azokat egy idegen államnak eladta. Ezért lőtte agyon magát Kézdy Andor, s az ő vére, s az ő kiömlő vére ébresztette Lídiát iszonyú bűnének és aljas szerepének öntudatára. Ezért akar menekülni Albitől; Albi pedig ezért nem akar szakadni Lídiától. De Lidia végre is távozásra kényszeríti Albit. Lidia szobájába vonul, s Makáry nemsokára az öreg Kézdynét s fiát, Balkányi Bélát fogadja. Az öreg Kézdyné abban fárad, hogy meghalt fia nevéről az árulás foltját lemossa, s minden áldozatra kész, hogy a valódi bűnösöket kézrekeríteni lehessen. Makáry Prókayt ajánlja e czélra, s Kézdynét azonnal el is vezeti hozzá. Ez alatt Béla egyedül marad. Számot vet helyzetével s szemére veti önmagának, hogy még ily bús pillanatokban is szerelemre gondol. Ekkor jó az öreg Fáma, Lidia málháival. Béla mohón tudakolja tőle, hogy hol van Lidia ? miért nem jött már három nap óta rendes sétájára ? — Fámától megtudja, hogy Lidia e házban van. S a következő jelenetben már találkozik is Lídiával. Tehát Balkányi Béla az, a kit Lidia szeret , s viszont Balkányi Béla Lídiát szereti. Ettől a találkozástól kezdve indul meg a tulajdonképeni dráma, s most már minden szál együtt van, melyekből a bonyodalom szövődik s melyek végül megoldást követelnek. Béla hévvel vallja be szerelmét s nőül kéri Lídiát; de Lidia, habár szerelmét nem titkolhatja el, Béla ajánlatát visszautasítja. Mert »nem méltó« Béla szerelmére. Miért nem méltó ? Lídia nem meri bevallani a teljes igazságot, s csak annyit mond, hogy oly nevet visel, melyet nagybátyja beszennyezett. Csak ez a baj ? kérdi Béla, ■— hisz akkor ebben egyformák! Mert a Béla családi neve is be van szennyezve, s azért használja ő a Balkányi nevet. Lidia megrezzen és szorongva kérdi, hogy mi tehát a Béla igazi neve ? — S ekkor tudja meg, hogy Béla, a kit ő szeret, testvérje Kézdy Andornak, a ki ő miatta halt meg. Megrémül önmagától, s még inkább a Béla szerelmétől, s elfut, megtiltva, hogy Béla kövesse. A második felvonás egy nyári lakban játszik, a Városligetben. Kora tavasz van, de Makáry már kiköltözik a zöldbe, hogy Lídiának csöndes, gyógyító magányt nyújtson. Kézdy Béla azonban itt is fölkeresi Lídiát, s most már oly őrjöngő szerelemmel ostromolja, hogy öngyilkossággal fenyegetőzik, ha Lidia nőül nem megy hozzá. Lidia megrémül e fenyegetéstől , eszébe jut, hogy az egyik testvér már öngyilkos lett miatta, s most a másik is az legyen ? A dilemma oly rohamosan s oly végzetesen nehezül szivére, hogy szerelme, melyet Béla iránt érez, önfeledtté teszi s odaígéri kezét Bélának. Béla rögtön sürgeti az esküvőt, s Makáry módot is talál rá, hogy az rögtön végbe is mehessen. Míg az esküvőre való készülődések folynak, az alatt Lidia magára marad, s rémülve gondolja át, amit tett. Hogy nőül megy ahhoz, kinek testvérét öngyilkosságba űzte. A titok marczangolja lelkét, s érzi, hogy bármi történjék is, mindent meg kell vallania Bélának, mielőtt oltárhoz lépne vele. De ekkor jelenik meg ismét Albi Vincze, s czinikus józansággal fölfejti Lidia előtt, hogy Kézdy Bélát éppen az által ölné meg, ha titkát kivallaná neki. Mert Béla sem Lídiának meg nem bocsáthatna, sem Lídiától elszakadni nem tudna s csak a sírban kereshetne szabadulást. Lidia összetörve ez ember szavai által, elveszti a bátorságot az őszinteséghez és oltárhoz lép Bélával a nélkül, hogy titkát bevallaná neki. Ezalatt Prókay kikutatta a rejtélyt s nyomára jött, hogy Albi Vincze volt Kézdy Andor árulója. Kezd már a gyanú közeledni Lidia felé is. Béla, amint az esküvőről visszatérnek, örömmel újságolja Lídiának, hogy nincs meszsze már az idő, hogy az árulás foltja le fog mosatni a Kézdy névről. Ez az örömhír Lídiára halálos csapás. Érzi közeledni a katasztrófát. Nem sokára sürgöny érkezik Béla anyjától, a ki váratlanul érkezik Budapestre. Béla az anyja elé siet a vasúthoz s ezalatt Lidia, kínzó tépelődéseivel magára marad. Kézdyné azonban kikerülte fiát s egyedül érkezik a nyári lakba. Lidia éppen mikor szökni, menekülni akar, akkor találkozik vele szembe. Ez egy hatásos drámai jelenet. Kézdyné átnyújtja Lídiának Láng Endre levelét, melyben az mindent leleplez az anya előtt. Lidia fenhangon olvassa föl és semmit nem tagad. Kézdyné tudja, hogy Béla szereti Lídiát s épp azért jó, hogy ha már a halottat nem mentheti, legalább az élőt ragadja ki Lidia karjai közül, de azt nem tudja, hogy Béla már meg is esküdött Lídiával. Éppen az ítéletet akarja kimondani az előtte térdelő Lidia fölött, midőn Béla belép s kéri anyját, hogy »áldja meg fiának nejét«. Az anya erre megkövülten mered Lídiára, egy nagyot sikolt , ájultan rogy össze. A harmadik felvonás ugyanott játszik. Kézdyné több napig lebegett élet s halál között. Ezalatt mindig Lidia ápolta őt a legnagyobb önfeláldozással. De mikor jobban lett s megismerte környezetét, félre vonult. Kézdyné fölépül s beszélni kíván Lídiával. Lidia érzi, hogy ez a vég, s az öngyilkosság eszméjével foglalkozik. A találkozás Lidia és Kézdyné közt meg is történik, de Kézdyné Béla jelenlétében újra rosszul lesz, s ki kell vezetni. Ezalatt a helyzet mindegyre rosszabbodik. Albi Vincze és Lidia bűne mindinkább nyilvánosságra kerül. Már Béla is kap névtelen leveleket. Lidia érzi, hogy nem maradhat tovább. Levelet ir Bélának s elbúcsúzik tőle örökre. De Béla meglepi őt a levél írása közt s fájdalmasan veti szemére, hogy azért akarja elhagyni, mert már nem szereti többé. Kézdyné épp erre a jelenetre lép be; megérti Lidia szándékát s látja, hogy Lidia távozásával másik fiát is elveszítené. Elküldi Bélát, s egyedül akar szólani Lídiával. És most már maga az anya követeli, hogy Lidia a Béla neje maradjon. A titkot neki sohase árulja el, hanem boldogítja őt, s utazzék külföldre vele. Lidia megtörve engedelmeskedik. De a katasztrófa már közeleg. Láng Endre megjelenik, s átadja Kézdy Andornak Lídiához irt leveleit az anyának. A legsajtóbbat pedig egyenesen Bélának küldi el. Azért teszi ezt, hogy Kézdyék kiűzzék házukból Lídiát s Lidia aztán igy lehessen övé. Mert még mindig őrülten szereti. Ezalatt Albi Vinczét is elfogják, aki a kocsiban főbe lövi magát. Kézdyné látja, hogy nincs veszteni való idő és sürgeti rögtön Béla és Lidia utazását. E közben Lídia egyedül marad s Láng Endre meglepi őt. Minden ajtót bezár s végső ostromot kezd. Lidia megvetéssel taszítja el, de Láng Endre átkarolja s erővel el akarja harczolni. Ezalatt Béla jó s az ajtót feszíti. Láng Endre azzal ijeszti Lídiát, hogy Béla minden rosszat el fog hinni felőle, azt is, hogy ő a Láng Endre szeretője volt. »De nem fogja elhinni!« kiáltja Lidia és tőrrel átdöfi szivét. Ekkor az ajtót betörik; Láng Endrét elfogják s Lidia Béla karjai közt hal meg. Ez a dráma meséje. A szerkezet technikája kiváló. Megvan a határozott központ és minden szál ebben a központban fut össze. A cselekmény nem ingadoz, fejlődése nem terjeng; a részletek a főiránytól nem térnek el, hanem a kitűzött czél felé haladnak. Ebből a szempontból Lidia Csiky minden eddigi drámájánál jobb, s abban is előnyösen különbözik a többitől, hogy ebben az irőt nem csupán az egyes helyzetek külsőségei, az alakoknak genreszerű jellemzése, hanem mélyebb összeütközések s erős lélektani problémák foglalkoztatják. Ez az utóbbi előny azonban egyszersmind hátránya is a drámának, mert a lélektani probléma fel van ugyan állítva, épp oly érdekekifogást emelni, a legkevésbbé pedig az angol kormány akcziója által, mely, úgy látszik előttem, igen okosan figyelembe akarta venni a népszabadság követelését e félszigeten. Hanem kiütött a szerb nép és a görög nép által emelt igények folytán. A görög nép szerencsére csupán tiltakozásokra és más hasonló tényekre szorítkozott, saját határain belül megmaradt, de a szerb nép Bulgária ellen tényleg háborúval lépett fel. Az én meggyőződésem szerint e háború nagyon sajnálatra méltó esemény. A szerbek saját szabadságukat, melyet 1877-ben nyertek, miután Törökország őket megverte, teljesen és egészben Európa hatalmai közbenlépésének köszönhetik, melyek nem engedték meg, hogy a szultán megtartsa fölöttük uralmát. Midőn ugyanezen szerbeket látjuk saját veszélyükre és felelősségükre berohanni és vérengzést okozni más népnek területén, melyekkel őket századokon keresztül közös szenvedés és közös lealacsonyítás kötötte össze, midőn ezeket a szerbeket látjuk e népekkel háborúskodni, erre joggal mondhatom, hogy a legsajnálatosabb esemény, melyet valaha láttam. (Helyeslés.) Nem akarok arra vállalkozni, hogy megmondjam, mit kellene tenni e nehéz körülmények között; csupán azt óhajtom kijelenteni, hogy amenyire képes vagyok a viszonyokat megítélni, a jelenlegi kormány, melynek feje és külügyminisztere lord Salisbury, egészséges elvek szerint szabályozta eljárását, mely miatt nincs oka angol embernek szégyenkeznie. És mindaddig, míg ezen kérdéssel szemben ugyanezen elveket követi a kormány, ami legalább engem illet, és jót állhatok azon társaimért is, kik velem együtt szolgáltak, leghatározottabb támogatásunkra számíthat.« Slivnicza: Három napig tart már a vérontó csata s a kegyetlen sors nem döntött. A halottak ezrei hevernek a mezőkön, s mint ők hallgatnak, a diadal harsonái is elnémultak. A sebesültek fájdalmát aggódó népek részvéte kiséri, de nem enyhíti, minden nap új emberáldozatokat követel. A gyülölség nagyobb a szeretetnél s irgalom nem tartóztatja vissza gyilkos munkájában. Az elkeseredés vitézzé teszi a gyávákat is, hőssé a bátort. Szerbek és bolgárok halomra ölik egymást a slivniczai sánczokban, azért verekesznek, ki legyen első a Balkán-félszigeten? A szerbek jövőjükért, a bolgárok létükért harczolnak, a tusa kemény nagyon. Ma, negyedik napon, véget ért-e a csata s ki lett győztes? Lesve várjuk a táviró hirét. A nagyszerű harczok képe remegtet. Hogy ily dúló veszedelem lesz ebben a háborúban, nem várta senki. A szerbek sem hitték, bár neki készültek jól s minden erejüket összeszedték, a bolgárokat gyöngébbeknek tartották ők, és mindenki. Soha tüzet ezek nem láttak. Tisztjeik nincsenek. Önkéntesek és nemzetőrök. Rongyosak és éhesek. Valóban a szerb csapatok előtt futottak minden ütközetben, mint újonczok, kik nem ismernek fegyelmet. Honnan a meglepő változás ? Sándor fejedelem érdeme, hogy a bolgár becsületet megmentette. Ha elvesztené is a hadjáratot, magának dicsőséget szerze. Míg nem ő vezényelte a sereget, mindenütt a bolgárok megverettek. Könnyű szerrel győztek a szerbek. Sánczokat, hegyszorosokat, erős táborokat bevettek, ágyukat, fegyvereket foglaltak, hadifoglyokat ejtettek, kergették maguk előtt a bolgárok ezredeit. Szófiában rémület uralkodott s a főváros elestét napról-napra várták. Ekkor Sándor fejedelem a város előtt Slivniczánál elsánczolta magát összegyűjtött seregével s halálra szántan várta az ellenséget. Európa, melylyel daczolt, Oroszország, mely nevét a hadsereg listáiból törülteté, ne mondhassák, hogy gyáva volt. A porosz gárdistát látjuk Sándor fejedelemben. Jó iskolában nevelkedett. Ha talán nem is hadvezér, taktikus mindenesetre, ki a helyzet előnyeit fel tudja használni s a csatát tudja vezetni. De bátortalan s ujoncz seregébe vitézséget hogyan önthetne, mely nélkül győzelem nincs, ha példát nem nyújt a seregnek, mint viselkedjék a csatában? Keleti mód háború ez, keleti népekkel. A katonák a tüzet állják, ha a hadvezért is a tűzben látják, támadnak szuronyt szegezve, ha a vezér a támadást vezeti. Sándor fejedelem igy tén s röptében megállította a hadi szerencsét. Veszett ügyét igy menthette csak meg, ha egyátalán lehetséges azt megmenteni. Győzött, de nem nyert, mert az ütközetet ismételnie kellett, másnap, harmadnap s ki tudja hányszor még? A szerb sereget feltartóztatta, de visszavonulásra nem kényszeríthette. A szerbek túlerőben vannak, számra, felszerelésre, hadképzettségre tekintve , ha nem követnek el nagy hibákat, a hadjáratot meg kell nyerniök. Elbizakodva, szétszórták csapataikat, s a derék hadat Milán alatt nagyon meggyöngítették, míg ellenben Sándor minden erejét Slivniczában és a közel Szófiában összpontosító , előre jól megerősített állásokban várta a szerbek támadását.Elhamarkodva támadtak ezek, nekiesve a sánczoknak, visszaverettek, s a bolgároknak tér nyílott az offenzívára. Ebben is sikert arattak, de félsikert, mert a szerbek nem vonultak vissza, hanem erősítéseket vonnak magukhoz. Az emberi érzés szánalmas, a Sándor fejedelem személye iránt tartozó elismerés nem feledtethetik velünk a hadi események politikai jelentőségét és hogy a slivniczai csaták szerencsétlensége politikailag káros a béke gyors helyreállítására nézve. Szerbia győzelmét óhajtottuk és óhajtjuk, mert Szerbiában fontos érdekeink vannak s Milán király jó barátunk, s mert az osztrák-magyar politika Szerbia mellett enyagirozva van. Bulgária pedig nem szomszédunk, ott kevesebb érdekünk forog koczkán, s az mindig orosz befolyás alatt volt és lesz, bár Sándor fejedelem a czárral összeveszett. A szerb vereség, ha a csorbát nem lehetne kiköszörülni, káros visszahatással lehet-