Pesti Napló, 1886. február (37. évfolyam, 32-59. szám)
1886-02-14 / 45. szám
45. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény e szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1886. Vasárnap, február 14. 37. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva . Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra írt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 85 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a "Pesti Napló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Polonizmus Bécsben. Bismarck támadásai Ausztria-Magyarország ellen, visszahatást keltettek. Valóban nem tudjuk, barátunk-e még a nagy kanczellár vagy ellenségünk ? Vámháborut inditott ellenünk; azon kezdte s a német vasutak tarifáival sújtotta kereskedésünket. A külpolitikában beleszoritott a három császár szövetségbe s azóta keleten a német politika a mienktől elvált, mi meglehetősen érezhető s Bismarck nem is titkolja, hogy nem mindenben ért egyet Kálnokyval. A lengyel kérdést, mely Pozenben nem létezett, maga vetette fel, midőn a tömeges kiutasításokat elrendelte s ez által bizony kínos helyzetbe hozta Ausztriát, mert sok ezer szegény menekült lepte el Galicziát, kikről gondoskodni kell, mégis Taaffe a német szövetségre való tekintetből, a lengyel képviselők unszolása daczára, nem ártotta magát a dologba s Poroszország belüigyének jelenté ki a rendszabályt, mely szomszédainak oly igen alkalmatlan. Ha Románia tesz hasonlót, Ausztria külföldön élő állampolgárait megvédeni el nem mulasztja. De Bismarcknak nem elég, hogy ha nem teszünk ellene, ő azt kivánná, hogy minden óriás hóbortját kövessük. A kanczellár üldöző mániában szenved s megkívánta, hogy mi a kulturharczba is belemászszunk, a szoczialista hadjáratban számára nemzetközi rendőrséget létesítsünk s a lengyelekkel szemben is Metternich és Bach politikájához térjünk vissza s Ausztria nyomja őket el Galicziában, mint teszik ő és a muszka czár. Hogy Ferencz József Galicziában utazott, hogy két lengyel ül az osztrák kabinetben, hogy a kormánypárti többség harmadrésze lengyelekből áll s ezen nemzet Gralicziában szabad és sorsának ura: mindez Bismarckot szemlátomást boszantja s ő nem azon ember, ki érzelmeit eltitkolja. Neki az osztrák belpolitika egyátalán nem tetszik. Neki a magyar belpolitika sem tetszik, pedig eléggé modern, Bismarck szabású, csakhogy nem német. Ő pedig igazi német nemzetiségi politikus, nem csak Elzászban, Slezvigben és Pozenben, hanem nálunk is s bár semmi köze Ausztria-Magyarország belügyeibe avatkozni, azokat a porosz országgyűlés színe elé czipelni nem átallotta. Maró gunynyal öntötte le Galicziát s felpanaszolta a németek helyzetét Csehországban és Magyarországban, hol pedig a benszülött és bevándorolt németek vendégszeretettel fogadtatván, jó hazát leltek és sokkal több jogot és szabadságot élveznek, mint otthon Poroszországban. Ezért nem is vándorolnak oda vissza, hanem itt maradnak és megmagyarosodnak. Ezt teszik önként, kiutasítás és expropriáczió nélkül. »Habsburg geht über Bismarck«, mondották neheztelve Bécsben, kiket a kanczellár kíméletlensége Ausztriával szemben boszantott. Bár szövetségesünk, tartson határt s kifakadásaival ne lépje túl a fekete-sárga sorompókat. Miért avatkozik belpolitikánkba, ha mi őt hagyjuk gazdálkodni, amint neki tetszik? Fel akarja bátorítani a német nemzetiségi pártot Ausztriában, mely a hazafiatlanságban amúgy is igen bátor ? Buktatni akarja az osztrák kormányt, midőn az osztrák ellenzékkel szövetkezik? Igen, és lapjában, a Norddeutsche Btrgban közli azokat a gratulácziókat, melyeket az osztrák ellenzék köréből tüntetés okáért hozzá intéztek. Ezt nem lehet félreérteni : Bismarck kormány- és rendszerváltozást akar Ausztriában s e régből szövetséges társával funkcziókat keres. De Bécsben azt neki rossz néven veszik, hogy ő már Ausztriát is dirigálni akarja. S bár félnek Bismarcktól, beavatkozását meg sem tűrik. Öreg legény már ő arra,hogy még egyszer Ausztriának neki essék. Figyelmeztetik hát rá, hogy sunt certi denique fines. Ha Berlin lengyel ellenség, Bécs lengyelbarát. Nem természete ez neki, mert Bécsben a társaság a lengyeleket nem szereti, s mióta a politikában szerepet visznek, még az irigység is ellenük van. A polgárság és a német ellenzék meg éppenséggel lengyelellenes. De Bismarck túllőtt a czélon s a lengyelek malmára hajtotta a vizet. Embertelen és igazságtalan rendszabályai pedig a nemesebb érzésű lelkek felháborodását idézték elő. S midőn most újra kikerget, télnek idején, pár ezer bevándorolt lengyelt Felső-Sziléziából , midőn száz millió márka forgó tőkét kér a porosz országgyűléstől a lengyel földbirtokosok kisajátítására és német telepítésekre, midőn egy új törvényjavaslatot terjeszt elő, melyben a lengyel tartományokban a katholikus felekezeti népiskolákat megszünteti s állami tanítókat és tanítónőket nevez ki beléjük, ugyanakkor Bécsben udvar, arisztokráczia és reichsrath a lengyelek mellett demonstrál. A képviselőházban Hauser tapsok közt beszédet tart Bismarck ellen, s a lengyel urak bált rendeznek, melyen az egész főúri körök, az udvar, a főherczegek s a király meghagyásából a trónörökös és neje megjelennek. Ez persze csak tüntetés, mely a poroszlengyeleknek nem használ, de jól esik, Berlinben pedig észrevétetni fog. Értelme legalább annyi: a galicziai lengyelek ne féljenek semmit, Bismarck hatalma nem terjed odáig, a fehér sas meghúzódhatik az osztrák sas fészkében, és ennek oltalma alatt sebeit gyógyíthatja. A béketárgyalások megakadását annak tulajdonítják, hogy Oroszország nem hagyja jóvá a törökbolgár egyezmény azon pontját, mely Bulgária hadseregét, Törökország megtámadtatása esetén, a porta rendelkezésére bocsátja, ami egyértelmű a törökbolgár véd- s dac-szövetséggel. Állítják, hogy a porta és Bulgária hajlandó e pontnak az egyezményből való kihagyására, mert azt külön szerződésbe foglalhatják. A FESTI NAPLÓ TÁRCSÁJA. A lady patronesse. (Vagy : miként esett az, hogy a bál legszebb leánya, tánczosoktól és széptevektől környezve ülve maradt, és nem tánczolt ?) Mint a lepkének a nyár, az a leánynak a farsang. Bál, bál! ahol együtt van mindenki, akit édes örömmel szemlélhet érdek és vágy. Ahol a zene megmérgezi az idegeket, mint az ópium, s teremt oly álmokat, melyek még az emlékben is visszaidézik a mámort. A hol a képzelődéstől felcsigázott idegek gyakran egy óra alatt többet élnek át, mint aztán hosszú éveken, vagy talán egy egész életen át. Mikor a leány bálra öltözik, nem ismeri sem apját, sem anyját, sem kedvesét! Csak egy szenvedély uralkodik rajta, a tetszési, a hódítási vágy. Éppen úgy tesz, mint az a hős, aki minden köteléket eltép, mielőtt a csatába indul. Mert vagy győzve tér meg, s akkor a dicsőséget megosztani azokkal, akiket szeret, van-e nagyobb boldogság ennél ? vagy elbukik, s akkor mire való minden kötelék, ha úgyis mindnek szakadni kell ? És lehet-e eset arra, hogy a mely leány terve hódítási vágygyal, szépséggel és illúzióval megy a bálba, hogy az a leány ülve maradjon, ha tánczosai vannak ? Bizony, hihetetlen, csaknem képtelen föltevés. Mert hisz a bálban ülve maradni annyi, mint petrezselymet árulni. A legégetőbb szégyen, ami leányt érhet. S melyik leány az, aki e fényes pellengért önként választaná ? És mégis megtörtént. És éppen mivel ily hihetetlen és természetellenes, érdemes elmondani. Gizellával történt, akinek báli ruhája ki volt téve a kirakatban s az utczán sétálók sóhajtva kérdők : vájjon ki fogja viselni ? Gizellával történt, akinek tánczrendét, már a bál előtt »túljegyezték« a tánczosok, mint az alapításoknál szokás a részvényeket, melyek aztán rögtön nagy agróval kerülnek a piaczra. Gizellával történt, aki a legszebb leányok egyike az egész fővárosban, s aki szépsége mellett kevésbbé hiú, mint büszke, s akinek szelleme férfiakén túltesz. Tehát sem nem csúnya, sem nem öreg, sem nem ostoba, sőt még nem is szegény, mert egy gazdag orvosnak egyetlen leánya: —, mégis ülve marad ? Szégyen az összes egyetemi ifjúságra, regattistákra, athletákra, ha ez igaz! Pedig igaz. De hát mia képen történhetett ? Következőképen. Minálunk, mikor az úgynevezett elitbálok rendező bizottságai megalakulnak, az az elfogadott szokás, hogy a rendező bizottságban a »társaság« és a társadalom különböző rétegei, lehetőleg képviselve legyenek. Főkellék, hogy a bzottság tagjai valamennyien a divat színvonalán álljanak; a lakkczipők a legszebb párisi formákat megközelítsék, s ültükben harisnyáikat, legalább bokán felül, mutogatni tudják. Továbbá, hogy báli nadrágjuk középen ujjnyi széles selyemszalaggal legyen kivarrva, s esetlen járásban, görnyedt nyakban, orrhangokban és különböző, a bolondulásig bájos időtlenségben utánozni tudják a »mágnást.« Ha ez megvan, s a rendező bizottság, díszes orrhangokon és játszadozó monoklin keresztül megalakult, akkor aztán a legelső és legfontosabb kérdés, hogy ki legyen a lady patronesse? Ha a szabók bált rendeznek, szabónét választanak, — pinczérek vendéglősnél nyomdászok nyomdatulajdonosnét, — s ez igy van helyesen! Mert ne sutor ultra crepidam. De mikor elitbálokról van szó, ott a lady patronesset nem lehet más körből választani, csak a magas arisztokrácziából. Ez nemcsak igy szokás, de így helyes is. Mert — másként hova lenne a siker ? Ha egy földbirtokosnőt, ügyvédnőt, orvosnőt, vagy művésznőt választanának bálanyául, — ki menne el oda, hogy megtegye a hűnöröket ? Ám a magas arisztokrácziából bárki vállalja is el a lady patronesse szerepét, a siker bizonyos, így gondolkozott ama bálnak rendező bizottsága is, melybe Gizella készült. Kisebb tánczmulatságokon már részt vett, de tulajdonképen ez volt az első elitbál, melyben meg kelle tartania bemutatóját. A redut fényesen világított termei, a nők vetélkedést, férfiak versenye, a zene kábító gyönyöre, édes suttogások, lángoló tekintetek, megengedett ölelések, mindezek tündéri varázszsal olvadtak össze képzeletében. S minden úgy történt, amint elképzelte. Amint belépett a bálterembe, rögtön minden figyelem feléje fordult. A merre csak ment, kísérete támadt, sutja a bálteremben olyan lett, mint a tejuté a csillagos égen. A nagy teremben egy emelvény állott, azon egy trónus szerű karszék,azon ült a lady patronesse, mint egy királyné, oldala mellett udvarhölgyek, testőrök, és apródok, mind a legmagasabb arisztokrácziából. S amint Gizella elhaladt az emelvény mellett, a lady patronesse, aki pedig éppen akkor volt elfoglalva egy miniszterrel, kegyesen és leereszkedőleg mosolygott le rá, a hölgyek, nyugodt, hideg, előkelő tekintettel követték, anélkül hogy lenézték, vagy gúnyos mosolylyal tisztelték volna meg, és a férfiak félbenhagyták udvarlásaikat s oly kifejezéssel, mint a kecskelábu szatirok merengtek a nimfákon az ókorban (a legnagyobb hódolat, a miben a magas arisztokráczia férfivilága a polgári nőket részesítheti) tapadtak reá s napraforgóként forgatták Gizella felé fejeiket. És egy félóra alatt készen volt a báli közvélemény, hogy minden leány közt Gizella a legszebb. Az emelvényen álló urak, mint nemcsak szakértők e téren, hanem valódi mű értők is, éppen úgy tárgyalták s részletezték szépségeit, mint a hires versenylovakét, melyeknek minden szál szőre ismeretes előttük. El voltak ragadtatva járásától, gyönyörű lábaitól, karcsú, nyúlánk derekától, mely a legnagyobb diskréczióval árulta el a vénuszi idomokat; csodálták szemének mély tüzét, félig csukott pilláit, melyekben költészet és érzékiség lappangva ölelkeznek ; a bájos orrot, mely szeszélyt s akaratot árul el; a gyönyörű szájat, mely ha nevet, fölfelé körződik, s az ártatlanságnak és kaczérságnak bűbájával igéz meg. És hát még az aranyszőke baját, azt mennyire csodálták! Persze mindazt illő monoklikon keresztül, teljesen műértőn és szakértelemmel. Sőt különböző csoportokban le is szálltak az emelvényről, s követték diadalútjában. Követték, anélkül, hogy bemutatták volna magukat neki. Mert a hódolat így »távolról« a legszebb, s a legérdekesebb. És ha Gizella tánczolt, (valami »senkivel«) ők egy oszlop mellé állva, merő szemekkel várták, míg mellettük ellett, s kitüntető mosolylyal jutalmazták. Ha pedig néhány perczre pihenni ült, négy öt lépésnyire tőle, merész hódolattal, mint az ágyuk a bástya irányában, rászögezték sokat mondó tekintetüket, s mindenféle arczrángatódzások, szemforgatások és balletmozdulatok által fejezték ki elragadtatásukat, melyeket Gizellának észre kellett venni, valamint hogy azt az egész báli közönség észrevette. Észrevette, és akadtak derék, jóravaló anyák, akiknek legfőbb gondjuk az volt, hogy tiszta erkölcsökre, jó ízlésre, és erényes önérzetre neveljék leányaikat, s voltak jóravaló anyák, akik irigyelték Gizella diadalát, s titkos sóvárgással képzelték el, hogy mit nem adnának érte, ha az ő leányaikat érné hasonló szerencse! És hogy mindezt a szép Gizella is észrevette, bizonyítja a folyton erősbödő pir, mely arczát rózsásra festi, a szórakozottság, mely szempilláit gyakran a földre szegzi, az idegesség, melylyel szép fejét fok és czél nélkül kapkodja. Fölugrik, tánczva megy, sokkal szenvedélyesebben, mint annak előtte; s ha leül, nem pihen, hanem fáradtabbnak látszik az üléstől mint a táncztól. A szépség szak- és műértői ezalatt időnkint viszszamennek az emelvényre s referálnak a hideg és előkelő nézésű hölgyeknek a bál eseményeiről, rajongva, kezeikkel hadonázva, lábaikkal bokázva írják le Gizellának bájait, szépségeit, s mindezt az emelvényen ülő hölgyek hidegen, nyugodtan és előkelően hallgatják végig. Legfölebb egy kegyes »ah!« röpül el ajkaikról, s egyik vagy másik azt kérdezi : »vájjon nem a színpadra készül-e ?« A lady patronesse rendkívül örül és rendkívül boldog, hogy a bálon, melyen ő a bálanya, oly szép jelenség van jelen mint Gizella. Ki sem mondhatja, mennyire boldog, s mennyire örül ennek ! Eközben bájosan köszöni meg a narancsszeletet, a hölgyekhez fordul és néhány szót vált velük, s a férfiakkal a jövő évi divat esélyeiről társalog. No meg a legújabb premierről, az operáról, a hallétről, s odavetve a nemzeti színházról. S rendkívül érdeklődik a pletykák iránt, melyek a színfalak titkairól szólnak, így telnek az órák. A bál rendkívül fényes ! Az előkelő világ, a magas arisztokráczia csaknem egészen jelen van. A rendezőség már egészen facsaró vít a sok táncztól és a siker boldogságától. »De hát azok, akik ott az emelvényen ülnek, egyáltalában nem tánczolnak velünk?« — kérdi a szép Gizella egyik tánczosát. »Nem, kisasszony ! Ők csak nézik a tánczot. De hisz úgy is elég tánczos és tánczosnő van ! Igazán elég. Nem találja?« »De igen! — S valóban jó is, hogy ez így van. — Nem mondaná meg nekem, kik azok?« »Nem ismeri őket? Az lehetetlen! — Hisz azok valamenynyien a legismertebb mágnási alakok! — Láthatni őket mindenütt.« »Én nem ismerem őket. Nincsenek bemutatva.« Feleli a szép Gizella, mosolyogva, de egy kissé összeszorított ajkakkal, ami végtelenül jól illik neki. Az emelvényen minden monokli egyszerre villan fel. Ő itt van! s ránk ügyel! — Diadal! Ugyanakkor a tánczosok serege tódul Gizellához : »most én !« — »most én következem!« — »kérem!« — »esedezem!« Gizella édesanyja tipegve, izgatottan furakodik leányához: »Mi az ? miért nem tánczolsz ? — Még nincs itt a szünóra!« A szép Gizella daczosan és határozottan feleli: »Nem tánczolok!« Uj ostrom, uj kétségbeesések! De Gizella hajthatatlan. S a legközelebbi székre, mely az emelvényhez legközelebb áll, leül, legyezőjével játszva cseveg, enyeleg, pajkoskodik szép tevőivel. Az emelvényeken ülő hölgyeket sorra vizsgálja, s ha bevégezte, újra kezdi a férfiakat, kik őt az emelvényről fixírozzák, nyílt és bátor tekintettel méri végig. »Teremtette! ez a leány galambszemekkel farkasszemet néz!« S Gizella körül mind nagyobb kör képződik. Már leányok is körül ülik, s utánozzák abban, hogy nem tánczol. A tánczosok régen lehűltek, megpuhult galléraik újra megkeményedtek, a zene folyvást csábítóan szól, s Gizella nem tánczol! Az egész bálban elterjed a rémhír, hogy: Gizella nem tánczol! Ki bántotta meg ? Ki sértette meg ? Lótnak-futnak, mentegetődznek, esedeznek, de minden hasztalan! — Elmúlik a szünóra. Szünóra után Gizella ugyanazt teszi, amit a szünóra előtt. És e közben mindig az emelvényen mozgó és társalgó fényes társaságot vizsgálja, s közbeközbe a leggyengébb életeken is hangosan kacsag. Még ilyen nem történt. Ki hitte volna, hogy ez a szép, szelíd leány ennyire makacs, ennyire szeszélyes ! És elmúlt az egész bál, a lady patronesse már haza indul, s vele az egész udvar, s az előkelő férfi világ. De mielőtt eltávoznának, a hölgyek, nyugodt előkelő és vontatott hangon azt a megjegyzést teszik: »Ez is kis leányka úgy látszik demonstrál. S azért nem tánczol, mert mi sem tánczoltunk. Érdekes. Nem tudják, hogy hívják?« S az előkelő férfiak, akik egész éjszaka bámulták, és sóvárgó szemeikkel üldözték, most a legjobb akarattal sem tudják megmondani a szép leány nevét, — mert hisz az egészen mellékes. A fődolog az, hogy a leány szép, rendkívül szép! — ... Reggel felé az egész rendező bizottság a szép Gizella előtt hajlong, csaknem letérdelt. Mind azt hajtogatja, hogy »bocsássa meg, ha nem érezte jól magát! — ők mindenre készek!« A szép Gizella nyugodtan és barátságosan búcsúzik el tőlük, s kielégített örömmel, nevetve kiáltja : »Biztosítom önöket, hogy soha jobban nem mulattam, mint ezen a bálon!« Értse, a ki tudja! » De az bizonyos, hogy a bál legszebb leánya ülve maradt, pedig folyvást tánczosok és széptevők vették körül. Á. K. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Az osztrák pénzügyminiszternek a nyers petróleum vámtételére vonatkozólag fenforgó differenczia tárgyában a magyar kormányhoz intézett átirata tegnap elküldetett. Miután az osztrák kormány a magyar viszontjavaslatok visszautasításával újabb propozíciókat tesz, az osztrák miniszterek, eltérőleg azon korábbi határozmánytól, hogy a fenforgó differencziák levelezési után intéztessenek el, a király ő Felségének Budapesten való tartózkodása alkalmával esetleg Bpestre szándékoznak utazni, és ez alkalommal a kiegyezési tárgyalásokat, ha lehetséges, ott véglegezik. »Az angol liberális párt bomlása, amióta Gladstonenak azon szerencsétlen eszméje támadt, hogy kisebbségét, a Pannelitákkal való szövetség által többséggé tegye, szembetűnő« — mondja a Times február 11-diki számában, és a bomlás egyik jeléül azt idézi, hogy Lord Fife, a skót liberális szövetség elnöke, lemondott e tisztségről és lemondását oly levélben indokolta, mely Gladstone ellen a vádirat jelentőségével bír. Lord Fife azt írja, hogy »ő nem bírja az elvek azon ruganyosságát, mely ma az államférfiak elengedhetlen tulajdonának tekintetik«. — Ő rendületlen híve a liberális pártnak — folytatja — de nem támogathat oly kormányt, mint a jelenlegi, melynek politikája — az ő nézete szerint — Anglia romlására vezet. A franczia hadseregben, mint távirataink említék, az ismétlő fegyvert hozzák be. Félhivatalos helyről a birt megczáfolják ugyan, de oly alakban, mely a bir megerősítésének látszik. T. i. csak azt czáfolják meg, hogy a fegyver átalakítása már elrendeltetett volna. Német lapok kétségbe vonják, hogy ez átalakítás a franczia hadsereg előnyére válnék. Az ismétlő fegyver csak igen hidegvérű, számító katona kezébe való, aki jól tudja beosztani, mikor mennyit lőjjön, hogy el ne fogyjon lőkészlete. Különösen a tisztnek kell ily hidegvérűséget tanúsítani; a közlegénynek feltétlenül a tiszt rendelkezésére kell állania. Ezen feltételek nem találhatók fel a franczia hadseregben. Az állambirtokok. A pénzügyminiszter felelt Justh Gyula interpellácziójára, hogy miért adott el kéz alatt olyan állambirtokot, mely eladásra nem volt kitűzve? Olyan szépen kimagyarázta az esetet, hogy senkinek sem maradhatott kétsége, hogy itt a jelen kormánynál napirenden levő hatalmaskodások egy újabb esete forog fenn. Meg sem ütköztek valami nagyon a pénzügyminiszter magyarázatán, hisz láttunk mi már különbet is! A miniszter azt mondja, igaz ugyan, hogy az eladásra bocsátható állambirtokok egyenkint előre bejelentetnek az országgyűlésnek és ezzel közhírré is tétetnek. Elismeri — legalább szóval sem tagadta, mikor Justh reáolvasta eme korábbi nyilatkozatát — hogy az ilyen előre kijelölt birtokokat árverés útján kell eladni, s ettől eltérni csak akkor szabad, ha több elégtelen kísérlet után a becsérték nem volt elérhető. A pénzügyminiszter azonban ezen maga által proklamált és a törvényhozás által megtartani rendelt szabálynak hátat fordít, mert ezt úgy találta jónak. A pénzügyminiszter azzal mentegetődzik, hogy tavaly oly rosszul keltek az állambirtokok, hogy ő nem szorítkozhatott csupán az előre kijelöltek eladására, hanem el kellett fogadnia a más birtokokra érkező ajánlatokat is. No ha ez így van, akkor kár volt egyenként megnevezni a törvényhozás előtt a folyó évben eladandó birtokokat, hanem kért volna a pénzügyminiszter már 1886-ra általános felhatalmazást. Mert ha egyszer a többség a most szóban levő szabályellenes eljárást jóváhagyja, ami bizonyára bekövetkezik, akkor a pénzügyminiszter úgyis szabad kezet nyer, akárhány és akármely állambirtokot konkurrenczia nélkül eladhatni. De ha volt is önkéntes ajánlat ezen battonyai kincstári birtokra, miért érte be a miniszter a felajánlott árral ? miért nem rendelt árverést? Hát abból, hogy a vevő, Bossányi Gyula szíves volt 41 írttal többet adni a birtok holdjáért, mint amennyire becsülve volt, már bizonyos az, hogy más többet nem adott volna? Ha ez az 1200 hold már rég ki lett volna tűzve eladásra vagy éppen kétszeri árverés után sem kelt volna el 254 írtjával, akkor értenék, hogy a pénzügyminiszter mohón elfogadja a 295 frtnyi vételárt. De így az árveréssel semmit sem kockáztat. Hisz tudjuk és maga Szapáry dr. ismételve dicsekedett azzal, hogy legtöbbnyire az elég magasra vett becsáron felül adattak el az árverésre bocsátott állambirtokok. És hogy maga Battonya községe, mihelyt a titokról tudomást nyert, a Bossányi Gyula által ajánlott árt, sőt esetleg többet is megadni kész volt, azt tudhatja, ha akarja, a pénzügyminiszter; valamint hogy bizonyára nem az ő meghatalmazása nélkül adatott a községnek tudomására, hogy hagyjon fel ajánlatával arra az 1200 holdra, kaphat inkább, esetleg olcsóbban is, más kincstári telket a határban. Az ilyen szabályellenes eljárás nemcsak annyiban sérti a kincstár érdekét, amennyiben jóval kisebb vételár éretik el, mint az előleges kitűzés és nyílt verseny útján, hanem elriasztja a bérlőket a kincstári birtokoktól, vagy lerontja a megadható méltányos bért. A jelen esetben a bérlő, ki másfél évvel ezelőtt vette ki a birtok egy részét, azon megnyugtatást nyerte az igazgatóság részéről, hogy ezen jószág nem tizetvén még ki eladásra, egy ideig az ő kezelésében fog maradhatni. A bérlő ennélfogva tetemes beruházásokat tett a jószágba, s most, egy év múlva megszűnik a bérlet, ott vész a beruházás. Ez lehetett egyik ok, amiért az igazgatóság, megkérdeztetvén — mint értesülünk — ellenezte a birtok eladását. A pénzügyminiszter valami homályos nyilatkozatot tesz ugyan, hogy a kincstári bérlők érdeke illő kíméletben fog részesülni, s hogy ezen kiegyenlítés rendbehozatala miatt késik az ügylet előterjesztése a képviselőház elé. Tehát kárpótlásról lesz szó, a görbe, inkorrekt út kiegyenlítése végett. Íme egy példával több, hogy a jelen kormány mennyire mellőz szabályt, törvényt, igazságot, állami érdeket szóval, hogy nem zsenirozzá semmi sem. Az államjószágok eladása, ha az úgy kezeltetik, mint azt ma a pénzügyminiszter előterjesztő, a legnagyobb visszaélésekre adhat alkalmat. Az az »utólagos jóváhagyás«, »a miniszteri felelősség és a többi frázis: mindez egy fabaktát sem ér. Kár hogy az urak mindjárt egész Magyarországot fel nem osztják maguk között. A többség ezt bizonyára megszavazná, s nem volna több osztozkodni való. A fővárosi közmunkák tanácsából. — Február 11. — Báró Podmaniczky Frigyes alelnök az ülést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésével Luczenbacher Pál és Ybl Miklós tanácstagok bízattak meg. Földiák Gyula ajánlata, melyben a malom-utczai (nagy-köruti) 30. sz. telekért vételár fejében négyszögölenkint 70 fr 15 krt igér, elfogadtatott. Földiáknak ugyanezen telekre az előbbi ülésben tett ajánlatáról tévesen közöltetett, mintha ő abban a vételár második felére nézve zálogjogi elsőbbség átengedését kívánta volna. Az el nem fogadásnak oka az volt, hogy az ajánlat a telken levő épület anyagára is vonatkozhatott. Mit is ezúttal helyreigazítunk. Hasonlókép elfogadta a tanács Kramer Jakab ajánlatát is, ki a Malom-utcza 24. sz. telekért építési kötelezettség mellett négyszögölenkint 80 forint 50 krt ajánlott. Beranek Elekkel a Szent-János-utcza, Krisztina-tér és Gellérthegy-utczára fekvő sarok telke végleges szabályozása iránt kötött alkut a tanács jóváhagyja. Ennek folytán a telek a szabályozási tervnek megfelelően még ez évben rendeztetni, s egyik részében most, másik részében pedig 8 év alatt be is fog építtetni. Az I. ker. felhagyott Alma-utcza területe kérelem folytán egyenlő arányban átengedtetik Schumy Istvánnak és özv. Labándy Józsefnének, hogy azt kiki telkéhez csatolja. Schulz Manó és neje Erzsébet-köruti (dohány-utczai) 4945. h. sz. telkéhez jövő terjedők nekik eladatik. A tanácsnak nincs észrevétele, hogy a m. kir. államvasutak igazgatósága a kőbányai hizlaldaállomásnál sertésrakodót létesíthessen és az ide vezető vágányok számára ideiglenesen utcza-területet foglalhasson el. Schleisz Mihály VIII. k. kálvária-téri 6384. hr. sz. telkének felosztására, Millacher Lajos és Hauszmann Sándor I. k. nyékdűlői telkeik határrendezésére és Novák József I. k. kőbányai dűlői telkének rendezésére vonatkozó tervrajzok ellen nincs kifogás. A személy pályaudvar melletti bérkocsi állomás előtt vízvezetéki közkút felállítására, továbbá a VIII Dologház-utcza, a VIII. ker. Hunyady-utcza, az V. ker. Géza-utcza, Nádor-utcza és a rakpart közt fekvő térnek, végre az Üllői-út, Nagytemplom és Óriásutczák közti részének légszeszvilágítására vonatkozó terv ellen észrevétel fenn nem forog. A főváros herczeg Lobkovitz csehországi bányáiból való gránitkockakövekből a IX. ker. a Soroksári-útnak, a Boráros-tér és a Bakács-tér közti részében próbaburkolatot kíván fektetni. Ehhez, valamint a Rudolf-rakparton levő borvásártér kikövezéséhez, továbbá az I. k. Hadnagy-u. egy részének ideiglenes rendezéséhez a tanács hozzájárul. A felső Dunaparton felállítandó Dunafürdő terve ellen nincs észrevétel. A III. kerületben szándékolt Dunafürdőre nézve felhívja a tanács a fővárost, hogy térrajzot mutas-