Pesti Napló, esti kiadás, 1887. január (38. évfolyam, 3-30. szám)

1887-01-13 / 12. szám

12. szám, Szerkesztési iroda, Ferencziek-tere, Athenaeu­ma-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadás-hivatal, Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Budapest, 1887. Csütörtök, január 13. 38. évi folyam — MB—g)»»—ma—■Mii'HiiiinriiiCTnmeggnnTirii—rrrprrszMsnuwwnrr, Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 írt 50 kr. — 3 hónapra 4 írt 50 kr. — 1 hónapra 9 írt. Ha az esti kladja postai kü­lönküldése kívántatik, postabélyegre havonként 35 évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába­ Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum épület, küldendők. Egyes szám­o kr. Budapest, január 13. A német parlament tegnapi ülésén Bis­marck újabb nyilatkozatokat tett, melyek azonban a fenforgó kérdésnek főleg belügyi mozzanatait érintették. Ismét visszautasított minden kompromisszumot, noha Windthorst ily irányban jelentékeny engedményekre volt hajlandó. De a kérdés csakugyan nem olyan, hogy Bismarcknak engednie kellene. Ha Windthorst három évre kész megszavazni a katonai törvényjavaslatot, úgy egész nyugodt lelkiismerettel megszavazhatja a hét esztendőt is. Itt elvi akadály nem forog fenn . Bismarck teljes joggal mondhatta tegnap, hogy midőn a német alkotmány megállapíttatott, senki sem képzelte, hogy a parlament ilyen kicsi­nyes haszontalanságok megvitatására fogja idejét vesztegetni. A párisi sajtó higgadt komolysággal szól Bismarck herczeg beszédének azon ré­széről, mely Francziaországot illeti. Konsta­tálják, hogy Németország nem akarja Fran­cziaországot megtámadni, de ugyanekkor a legélénkebben hangsúlyozzák azt is, hogy a francziák épp oly kevéssé akarnak Német­ország ellen támadólag fellépni. Sddesleigh lord angol külügyminiszter, az egykori Sir Strafford Northcote, kinek visszalépése küszöbön állónak látszott, teg­nap délután hirtelen elhunyt. Mint régóta tervezte, most Salisbury veszi át a külügyi tárc­át. Bismarck beszéde a bécsi független lapokra épp oly lehangolólag hatott, mint a börzére, ame­lyen e beszéd folytán nagy árhanyat­lás állott be. A bécsi lapok közül az officziózus Fremdenblatt egyszerűen azt konstatálja, hogy a beszéd Ausztriára nézve nem tartalmaz semmi meg­lepetést ;a Neue Freie Presse és a többi füg­getlen lap azonban kiemeli, hogy a beszéd igen szomorú benyomást tesz. E lap a többi között ezeket mondja: »Bármily homályos legyen is a német szövetség rejtélye, annyi bizonyos, hogy a német hadsereg millió herczesai nem léteznek Ausztriára nézve. Bismarck herczeg beszéde nagy csalatkozást jelent Ausztria polgáraira nézve, de a birodalomnak még üdvére lehet.­ Ezt az üdvöt a lap abban keresi, hogy Ausztria megtud­hatta, miszerint Oroszországgal szemben egészen egyedül áll. Ausztriának tehát a leggondosabban óvakodnia kell minden harczi kalandoktól és a keletet illetőleg le kell mondania azon szerepről, hogy Európa zsan­­dárja legyen. Ausztriának mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy a tartós béke által megerősödjék, hogyha megerősödik, akkor nem fognak hiányzani szövetségesei sem. Gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter lemondá­sának hírét a N. Fr. Presse ma jött számában újra fentartja. Kiemeli, hogy az officziózusok szerény dementáló kísérletei daczára a leghitelesebb informá­­cziók alapján hangsúlyozhatja, hogy a magyar kormány kebelében a válság folyton fennáll. Szapáry gróf ma még szilárdabban el van tökélve visszalépni, mint néhány nappal ezelőtt, mert a viszály, mely közte és a kereskedelmi és közlekedési miniszterek közt fennáll, kiegyenlít­­hetetlennek bizonyult. A miniszterek többsége nem őt támogatja, még pedig tisztán politikai és vá­lasztási tekintetekből. Csak az igazságügyi budgetben tudott Szapáry gróf némi törlést keresztül vinni. Szapáry gróf hajlandó ugyan a budgetvita be­­fejeztéig megmaradni, de a vitában lehető passzív magatartást készül követni. De a budgetvita befejez­tével mindenesetre visszalép, ha ugyan óhajai nem tel­­jesíttetnek, mire nincs kilátás. A kiegyezési tárgyalá­sok teljesen szünetelnek s mindaddig újra föl sem fog­nak vétetni, míg a kormányválság el nem intéztetik. A hadikészülődések költségei. Azon kiadási többlet, mely a közös hadügyminiszter által eszközölt rendkívüli beszerzések és hadikészülődések folytán fölmerült, csak márczius és április havában lesz na­gyobb mértékben érezhető, midőn a most tett meg­rendelések tényleg kiszolgál­tattatnak. Január és feb­ruár havában a kiadási többlet csak valami ötszáz­ezer forintot teend, melyet a hadügyminisztérium a rendelkezésére álló pénzkészletből fedezni képes. De márczius és április havában a többlet már hat millió lesz s ennek fedezetéről rendkívüli uton kell gondoskodni. Ha a politikai helyzet akként ala­kul, hogy a budget még nagyobb arányú túllépése lesz szükséges, a delegácziók rendkívüli ülésszakra fognak összehivatni. A gimnáziumi tanterv és az ahhoz tartozó uta­sítás ügyében tegnap a közoktatási miniszter elnök­lete alatt bizalmas értekezlet tartatott, melyen Ber­ze­v­i­c­z­y Albert államtitkár, Klamarik János osztálytanácsos, S­t­o­c­z­e­k József, a közoktatási ta­nács elnöke, Lutter Nándor főigazgató, Eötvös Lóránt b., Heinrich Gusztáv és Thewrewk Emil egyetemi tanárok, továbbá F­i­n­á­c­z­y Ernő gimnáziumi tanár vettek részt. Ezen értekezletre azon körülmény adott okot, hogy a törvény értelmében módosított tantervre vo­natkozó utasítások nyomtatás alá már teljesen el van­nak készítve és így ha a tantervben esetleg hiányok volnának, azok az utolsó pillanatban még módosít­hatók legyenek. De az értekezlet nemcsak a tantervre terjeszkedett ki, hanem a miniszter megnyitó beszé­déne­k értelmében foglalkozott mindazon tényezőkkel, a­m­elyektől a gimnáziumi oktatás függ. A­mi a tantervet magát illeti, annak két intéz­kedése kifogásoltatok. Először is a magyar tananyag felosztása, a­mely szerint a magyar irodalomtörténet csak a 8 ik osztályban adatik elő, tehát csak 1 évi tanfolyamban s így előreláthatólag eredménytelenül. Egyhangúlag azt kívánta az értekezlet, hogy a magyar irodalomtörténet, mint a reáliskolákban, a két legfelső osztályban, tehát a 7-ik osztályban is s ne csak a Sók­ban adassék elő. Kifogásoltatok továbbá a földrajz tanításának elosztása az alsó osztályokban, mint mely az alsóbb osztályok növendékeinek értelmi erejét túlfeszíti. Az értekezlet szerint inkább a politikai földrajz előkészítő ismeretek előadásával kellene ezt pótolni. Mind a két ajánlat a miniszter helyeslésével ta­lálkozott. A­mi a tanítás eddigi eredménytelenségét illeti, az főleg abban gyökerezik, hogy a praktikus életre előkészítő tantárgyak s ezek között főleg a német nyelvnek tanítása, eddig lanyhán ment. A német nyelvnek tanítása reformjánál különösen annak prak­tikus czélja lett hangsúlyozva, úgy, hogy elejtve az ok­tatás formai részét, annak főleg beszédben és írásban való megtanulására kellene a fősúlyt fektetni. A földrajz tanításának eddigi eredménytelensége is fel lett említve, bár kiemeltetett, hogy ha e tantárgy ta­nítására vonatkozó említett módosítás életbe fog lép­ni, remélhető, hogy a földrajz fontos tudományának tanítása több sikert fog eredményezni, mint eddigelé. Az értekezlet azt óhajtotta, hogy a politikai földrajz a hetedik osztályban egy órával szaporíttassék a latin nyelv órái számának csökkentésével. Az értekezlet határozottan tiltakozott a latin nyelv tanításának azon módszere ellen, hogy az az alsóbb osztályokban az induktív módszer szerint adassék elő, mely hosszadalmas, nem czélszerű s csak az anyanyelvek tanításánál helyeselhető. De hogy a középiskolai tanítás oly csekély ered­ményt szül, annak fő okát abban találta az értekezlet, hogy a középiskolai tanárok elnézők, nagyon is lany­hán bírálják meg tanítványaik képességét s átbocsát­­ják a felsőbb osztályokba, a­nélkül, hogy azok a to­vábbmentésre való képességükről tanúbizonyságot ad­nának. Csakis ebből lehet magyarázni azt, hogy a 7-ik és a 8-ik osztályban is vannak tanulók, kik a latin és német nyelv legelemibb részeivel sincsenek tisztában. Azon óhajának adott kifejezést az értekezlet, hogy a kormány az iskolaigazgatók segítségét igénybe véve (kiknek hatalmi körén e részben tágítani kelle­ne), oda működjék, hogy az osztály­vizsgálatok szigo­rúbban tartassanak meg, mint eddigelé. Különösen sajnálatos e részben a gyakorlat a felekezeti iskoláknál. Az ezeknél tapasztalható bajok leglényegesebb oka azon körülményben találtatott, hogy a legtöbb protestáns iskoláknál a tanárok jöve­delmük egy részét még ma is a tandíjakból húzzák, a­minek következtében törekvésük, néha nem is tudato­san, oda irányul, hogy a tanulókat elnéző eljárás által az intézethez csatolják. Az értekezlet azon óhajt nyil­vánította, hogy a kormány hasson a felekezeteknél oda, hogy azok a tanárok fizetésének méltányos eme­lése következtében szüntessék meg az eddigi szokást, mely szerint a tanárok a tandíjból részesülnek. Végre hangsúlyoztatott, hogy a tanári vizsgák­nál különösen a nyelvekre és első­sorban a klasszikus nyelvekre a legnagyobb súlyt kell fordítani és a leg­nagyobb szigort kifejteni. Különösen a kolozsvári egyetemnél módosítandó a fennálló gyakorlat ebben az irányban. Kívánatosnak mondatott ki a történe­lemnek a földrajzzal leendő kombinácziója, a­mi ez­előtt létezett is, mert e két tantárgynak egy kézbe összpontosítását az oktatás érdeke követeli. Az össze­hasonlító magyar nyelvtudományt mint tantárgyat az értekezlet teljesen feleslegesnek tartotta s azt a ma­gyar alak- és mondattannal kívánta helyettesíteni. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. 1 A mostoha leány. 42 INZVaitth­ey _A..-tol. (Francziából.) XLV. (Folytatás.) Ha Károly Eduárd engedelmeskedett és nem jött vissza a szökésre megállapított nap előtt, lehet­séges volt, hogy minden Lola óhaja szerint sikerül. Csakhogy nagyon jól ismerte a festőt, ki bizo­nyára sietett válaszolni neki, daczára annak, hogy ezt Lola megtiltotta. Másnap tehát a megállapított napot megelőző­leg Lola a kert ajtóig ment és meggyőződött, hogy a kő alatt nincs levél. Károly Eduárd tehát nem jött el. Ez megnyugtathatta volna őt és bizalommal tölthette el keblét. De szive mindennek daczára összeszorult. Ez a hallgatás, mely meglehet, hogy Lola tilal­mának következése, mást is jelenthetett... Borzalommal kérdezte magától, váljon levele, melyet kedvesének írt, annak birtokába jutott-e ? Ki tudja, hogy e levél, melyben titkuk volt foglalva, nem jutott-e mostoha atyjának kezébe. Lola kétségbe volt esve. Semmi előkészületet nem tett a szökésre. A legkisebb készülődés elárulta volna. Nem tett tehát egyebet, mint aggodalommal várta az órát, melyen kedvese karjaiba rohanhat, úgy, a­hogy éppen volt. Végre a megállapított este elérkezett. Napközben fáradtnak mutatta magát és főfá­jásról panaszkodott. Azt hitte, hogy ekként, legalább­­ ezen a napon, minden gyanút eloszlat. Ez még azon előnynyel is járt, hogy visszavonul­hatott szobájába s igy legalább okát adhatta, miért néz ki e napon oly nagyon halványnak s miért oly iz­gatott. Azt írta Károly Eduárdnak, hogy esti kilencz órától éjfélig várjon, mert nem tudta tüzetesebben megjelölni az időt, melyben kiosonhat szobájából. E mellett tudatta vele, hogy egy követ fog a kert falán átdobni, a­mi Károly Eduárdot figyelmeztette volna jelenlétére. Ha Károly Eduárd ott lesz, semmiféle aggodal­ma nem volt az iránt, mikép jut majd át a falon. Ez Károly Eduárd dolga volt s Lola teljesen bízott ügyességében és leleményességében. Nem ez volt, a­mi Lolát nyugtalanította. Ha egyszer a festő ott lesz a kert mellett, L­ola meg volt győződve, hogy kijut a kertből. Ha pedig Lola a festő karjaiban lesz, akkor többé nem gondol semmivel. Legrosszabb esetben, ha meglepik őket, együtt hal­nak meg. Ez oly angyalilag egyszerűnek tetszik a szerel­meseknek, hogy meg sem rémülnek e gondolattól. Egyébiránt Lola érezte, hogy együtt halni meg kedvesével százszor jobb, mint folytatni azt a kintel­­jes életet, melynek hosszú ideje áldozata volt. Lola esti hét órakor lefeküdt. Anyja egy ízben bejött szobájába, hogy tudako­zódjék hogyléte iránt. Hidegen és egész a rosszakara­tig közönyösen vált el tőle, a­mint ezt szokta tenni, mióta Lola elmondta neki, mi történt közte és mos­toha atyja között. Lola az egész napon át nem látta Don Josét, a­ki nem ebédelt otthon. Azt mondták, hogy csak másnap fog hazatérni, de azt még csak nem is sej­tette Lola, hogy Don José hova ment. Ez egy kissé megnyugtatta a fiatal leányt. Vár­jon kifáradt-e már a sors a folytonos üldözésben ? Végre talán megfordult és megkönyörült rajta. Esti kilencz órakor az egész ház a legmélyebb­­ nyugalomba látszott merültnek­ , Lola felkelt ágyából és meztelen lábbal az ajtó­hoz ment, oda illesztvén fülét. Nem hallott semmi neszt. Ajtaját nem tudta belülről bezárni. Ezért ren­desen valamely kisebb bútordarabot tett oda, a­mely ugyan nem akadályozta meg az ajtó kinyitását, de legalább előre figyelmeztette őt, hogy valaki az ajtón belép. A­mint meggyőződött, hogy minden csendes, az éjjeli lámpa mellett elkezdett gyorsan öltözködni. Hosszú, dús haját gyorsan feltűzte fejére, a­nélkül, hogy befonta volna. Egyszerű kerti ruhát öltött ma­gára, mert többi ruhái nem voltak szobájában, hanem anyja szekrényeiben, melyek messze voltak tőle. Czipőit, mert magas sarkuk volt és ez akadá­lyul szolgálhatott volna, nem vette fel, hanem piros papucskáiba bújt, melyeket reggel szokott hordani, így kalap és felöltő nélkül, világos könnyű ru­hában, mely még inkább kiemelte arczának gyönyörű színét az ébenfekete haj alatt, lángoló szemekkel és az izgatottságtól kipirult arc­c­al imádandó alak volt és talán még szebb, mint akármily bámulatra méltó báli ruhában. Bizonyos, hogy a fiatal festő így szebbnek ta­lálta volna Lolát, mert látta volna benne az igazi nőt, a­ki szerelméért mindent áldoz és koczkára tesz. A­mint egyszerű toilettejével elkészült, remegve az ablakhoz sietett s azt óvatosan kinyitotta, nehogy zajt csináljon. Több nap óta gyakorolta magát ebben, mert tudta, hogy a legkisebb zaj elárulja. Ablaka az első emeletről nyílott a kertbe, de az emelet nem volt magas s az ablak előtt puha homok­talaj terült el. Az éj sötét volt. A hold nem világított s a leg­teljesebb csend volt mindenütt, kivéve Lola szivében. Az ablakon keresztül kellett Lolának távoznia, ha egyáltalában menekülni akart. Nagyon jól tudta, hogy a­mint az est beáll, a házban bezárnak minden ajtót és lehúznak az ajtókról minden kulcsot s igy a lépcsőn nem mehet le. Lola egy pillanat alatt készen volt elhatározá­sával. Agyához visszament, az ágyfüggönyöket le­vette, azokat egymáshoz kötötte, úgy hogy leértek a földre. A döntő perez itt volt. A szép leány összekulcsolta kezeit, ég felé emelte sötét szemeit s miután némán imádkozott, fel­bátorodva és elhatá­rozottan felállott az ablakpár­kányra, megfogta az ágyfüggönyöket s csendesen és meglepő ügyességgel lecsúszott azokon a földre. Minden zaj, minden akadály nélkül ért le. Kö­rülnézett és hallgatózott. Semmi nesz. Lola azt hitte, hogy a legnehezebb részen túl van. Habozás nélkül haladt át az udvaron — mert azon jellemek közé tartozott, melyek, a­mint csele­kedni kezdenek, nem riadnak többé semmitől vissza — és sietve ért a legelső fasorok alá, melyek eltakar­ták árnyukkal. Itt ismét megfordult és körülnézett. Senki sem követte és senki sem látta. A ház csendes volt, az ablakok mind zárva voltak, egynek kivételével, melyről a fehér ágyfüggönyök csüng­tek alá. Alig egy percz múlva elérte a rácsajtót, a­hol Károly Eduárdnak kellett reá várakoznia. Senki sem volt a rácsajtónál. Ez azonban nem lepte meg Lolát. Károly Eduárd bizonyára az útszéli bokrok mögött várt, hogy feltűnést ne keltsen és ott várta a jeladást. Lola egy követ vett fel és azt kidobta a keríté­sen. Azután lélegzetét visszatartva, várt. Azt hitte, szive kiugrik kebléből. Egymásután teltek a perczek, az órák. Éjfél utáni két óra volt és Lola még útindig az ajtónál volt, remegve a láztól és rettegéstől, teljesen elvesztve minden reményt. De nem tudta magát elhatározni , hogy eltávozzék. Végre az önfentartás ösztöne és az es­­ély ke­rekedtek felül és szinte önkéntelenül vezették vissza Lolát a házba, melyről azt hitte, hogy oda többé visz­­szatérni nem fog. Nem kérdezte magában, hogyan fog visszatérni szobájába. Mert ha könnyű volt lecsúszni az össze­kötött függönyökön, azokon felmászni Lola nem volt képes. Apró kacsái és gyenge izmai nem feleltek meg az ilyen vállalkozásnak. Oly kevéssé gondolt erre a nehézségre, hogy egyszerre csak azon vette magát észre, hogy beleütő­dik egy ajtóba, mely a lépcsőt zárta el. Öntudatlanul tette kezét a kilincsre, mely kinyitotta az ajtót s ő akadály nélkül bejutott szobájába, a nélkül, hogy meg­lepte volna az, hogy minden ajtó nyitva volt, mintha csak várták volna visszatértét. Midőn szobájába tért, visszanyerte teljes ön­tudatát. Csak most tetszett előtte különösnek, sőt egye­nesen félelmetesnek, hogy az ajtók ekként mind nyit­va voltak. De egy kis gondolkozás után megnyugtatta őt az, hogy esetleg ez egyszer talán megfeledkezett kötelességét teljesíteni az a szolga, a­ki ezzel meg volt bízva. De minden körülmény között szükséges volt el­távolítani szökési kísérletének nyomait. Az ágyfüggönyöket felvonta, kioldozta, ismét helyükre tette és becsukta az ablakot. Ezután levetkezett és lefeküdt az ágyba, szinte gépiesen, alig tudva leküzdeni a fáradtságot, mely egész valóját elfogta. Láz futott végig minden idegen. De csakhamar beállott a reakc­ió. Érezte, hogy meg van törve. Csen­desen zokogott. Minthogy Károly Eduárd nem jött el, kétség­telen, hogy vagy meghalt, vagy nem kapta meg a levelet. A második feltevés majdnem oly borzasztó volt, mint az első. (Folyt, köv.) A képvisel­őház pénzügyi bizottsága Zsigmondy Vilmos elnöklete alatt tartott mai ülésében tárgyalás alá vette a vasúti és a gőzhajózási szállítás használatának megadóztatásáról szóló 1875. évi XX. t.-cz. némely határozmányainak módosításá­ról szóló törvényjavaslatot. Hegedűs előadó azon nézetben van, hogy a java­solt emelés nem oly mértékű, hogy annak nagyobb mérvű káros hatása lehetne. A remélt 1.200.000 frt nagyobb bevétel pénzügyi viszonyaink közt minden­esetre számbavételt igényel. Megjegyzi még, hogy ha a szállítás megadóztatik, indokolt lenne általánosí­tani ezt az adót nemcsak a gőzhajók, hanem más hajók szállítására nézve is; másfelől azonban kivétel lenne teendő ezen törvény rendelkezései alól a nem­zetközi direkt nyerstermény-szállítmányainkra nézve. E két módosítással nemcsak igazságosabbá, de na­­czionálisabbá és elviselhetőbbé is tétetnék az adó­teher. Szapáry dr. miniszter a pénzügyi szemponton felül azért is ajánlja a törvényjavaslatot, mert köz­­gazdasági károkkal nem jár. A most rendelkezésünk­re álló rövid idő alatt azon intézkedésekre kell szo­rítkoznunk, a­melyek már a folyó évben életbeléptet­­hetők s a rendes kezelésben levő hiányt apasztani fogják. Ezen tekintetből nyújta be szóló e törvényja­vaslatot, mely az államvasutaknál tervezett tarifa­­emelést is mellőzhetővé teendi. A­mi az előadó indít­ványait illeti, a többi szállítási vállalatok megadóz­tatása más ellenőrzési intézkedéseket tenne szüksé­gessé, a­melyek igen nehézkesek lennének s nagy költséggel járnának. Mindenesetre kéri szóló, hogy ezen ügy ne köttessék össze a jelen törvényjavaslat­tal, melynek életbeléptetését csak késleltetné. A szó­ban forgó törvényjavaslat a nemzetközi forgalomra minimális befolyással van s a direkt nemzetközi szál­lítások ellenőrzése itt is sok nehézséggel járna. Szóló kéri tehát a javaslat változatlan elfogadását. Wahrmann nem tarthatja viszonyaink közt valami szerencsés konc­epczió­­nak e törvényjavaslatot, de az adott helyzetben mégis elfogadja, azon megjegy­zéssel, hogy harmonikusabbá kellene tenni az adó­emeléseket. Szaló e tekintetben határozottan tovább menne a kormánynál. Elfogadja az előadó indítványát, hogy ezen adóemelés kiterjesztessék a többi hajókra is s az e tekintetben fenforgó nehézségeket nem tart­ja oly nagyoknak, mint a miniszter. Hozzájárulna az előadó másik indítványához is, azon feltétel alatt, hogy ha e kedvezmény a tért forgalomra is alkalmaztatnék, mert különben még fokoztatnék azon anomália, mely­ben a budapesti iparvállalatok még ma is szenvednek, hogy drágábban fizetik meg az ilyen, mint a direkt szállítmányokat. Ha a személyszállításnál szükség van emelésre, komikus 15°/0-ról 16°/0-ra tenni az adót s bár a sze­mélyszállítás éppen nálunk legdrágább, mégis sokkal czélszerűbb lenne itt az emelést 15°/0-ról 20°/0-ra tenni, mint a teherszállítás adóját emelni fel 3°/0-ról 5°/0-ra. A gyorsszállításnál egyáltalán nem érthető az emelés mellőzése. A többivel szemben még enyhén járunk el, ha itt az adót 7°/0-ról 10°/0-ra teszszük, ter­mészetesen kiterjesztve ezt a postaszállításra is, a­melynek útján igen sokan kibújnak a szállítási adó alól. Szapáry gr. minszter megjegyzi, hogy a gyors­­szállítmányoknál az emelés mellőzésére egyfelől az összeg csekélysége, másfelől az összes spec­iáltarifák átdolgozásának nehézségei voltak mérvadók s az, hogy ezekben foglaltatnak az élelmiszerek is. Helly n­em járul a törvényjavaslat­hoz. Ily áldozatot nem hoz meg azért, hogy egy csep­pet dobjunk a tengerbe. A rendkívül aggasztó hely­zettel szemben oly áldozatot követelnek e javaslatban a nemzettől, a­melynek semmi ellenértéke nincs. Oly országban, a­mely a jelenlegi szállítási díjak mellett sem képes versenyezni a külfölddel, a legkisebb eme­lésnek is nagyon érzékeny súlya van. A személyszál­lításnál az emeléstől való tartózkodásra int azon kö­rülmény is, hogy nálunk az utazási hajlam nincs ki­fejlődve. Horánszky nem terjeszkedik ki a javaslat hiányai­ra, mert átalánosságban sem fogadja azt el; megjegyzi azonban, hogyha a többi hajószállí­­tások kihagyatnak a megadóztatás alól, ez nemcsak igazságtalanságot szül, de esetleg a vasúti forgalom­nak is árthat. Szóló semmi oly jövedelmi fokozáshoz, mely mellett a kibontakozás útjai nincsenek megje­lölve, nem járulhat s közgazdasági viszonyaink közt legkevésbbé fogadhatja el e javaslatot. . Harkányi Frigyes jól tudja, hogy e javaslat nem fogja tökéletesen orvosolni pénzügyeinket, de a vas­­utakra hozott nagy áldozatok után indokolt, hogy ezek is bevonassanak a jövedelmek fokozásába. Szaló elfogadja a javaslatot Wahrmann és Hegedűs indít­ványaival, a gyorsszállításra vonatkozónak kivételével. Andrássy Manó gr. szükségesnek tartaná a szál­lítási tarifák czélszerű és egyenletes átalakítását, utalva a külföldön életbeléptetett idevonatkozó rend­szabályokra. Láng Lajos elismeri, hogy kérdéses, váljon a jövedelemfokozások lehető nemei közt ez-e a leghe­lyesebb, de ha a jövedelemfokozásnak más nemeihez nyúlnánk is, akkor is alig lehetne ezt teljesen mel­lőzni. De azért, hogy a remédium a bajhoz képest cse­kély s talán nincs is a legjobban megválasztva, nem tartja szóló azt mellőzhetőnek. Hegedűs indítványai közül az elsőt egész indokoltnak tartja szóló, a máso­dikhoz azonban nem járul, mert azon igazságtalan­sághoz vezetne, hogy a termelők egyik része inkább Bujtatnék, mint a másik. A gyorsszállítmányok legin­kább bírják el a megterheltetést s nem volna indo­kolt éppen ezekre nézve tenni kivételt. A személy­szállításra nézve elfogadja szóló Wahrmann indít­ványát. Szapáry dr. miniszter a felmerült indítványok­ra megjegyzi, hogy a személyszállítást 2°/0 bélyegille­ték is terhelvén, ennél elég lenne 18°/0 szállítási adó alkalmazása. A gyorsszállítmányoknál kéri a javasolt tétel meghagyását, megjegyezve, hogy a postaszállítmá­­nyok tekintetében lehető lesz külön intézkedni. A többi hajószállítások tekintetében aggodalmai vannak ugyan a kivitel nehézségei iránt, nem ellenzi azon­ban, hogy a törvény rendelkezései a hajólevéllel ellá­tott hajókra kiterjesztessenek A bizottság többsége elfogadja a törvényjavaslatot azon módosítások­kal, melyekhez a pénzügyminiszter is hozzájárult s megbízza az előadót, hogy a pénzügyminiszterrel egyetér­­tőleg megfelelő új szöveget terjesz­­s­zen elő. Tárgyalás alá vétetett ezután a honvédelmi minisztérium elhelyezésére szolgáló épülettel szám­ KÜLÖNFÉLÉK. — Ahiv. lapbrfl. Dr. Niedermann Gyula, a lipót­­mezei országos tébolyda igazgatója, ezen minőségben tel­jesített jeles szolgálatai elismeréséül, a királyi tanácsosi ’czim­et díjmentesen nyerte. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Boér Jenő gazdatisztet Sárostély, Csicsó-Holdvilág és Kis-Kerék , és Schöpf Mihály jószágigazgatót Örményszékes, Alamor, Ladámos és Mundra községek számára ideiglenes minő­ségű miniszteri iskolalátogatókká nevezte ki. —­iddesleigh lord angol külügyminiszter, mint reggeli lapunk távirati rovatában már jelentettük, tegnap délután Salisburynél hirtelen meghalt. A lord már régen szenvedett szívbajban, de az utóbbi időben állapota sokban javult, s halálát, mint az orvosok konstatálták, szélhüdés okozta. Sddesleigh Northcote 1818-ban született s politikai pályáját 1841-ben kezdte meg, mint Gladstonenak, későbbi ellenfelének titkára, ki akkor kereskedelmi miniszter volt. 1855- ben választották be először az alsóházba s 1866-ban a harmadik Derby-kabinetben elvállalta a kereske­delmi tárczát. Mikor lord Disraeli a felsőházba ke­rült, ő lett az alsóház elnöke, mely minőségében 1880-ig működött. A múlt évben pedig Churchillnek kincstári kanczellárrá történt kinevezése alkalmával külügyi államtitkár lett.­­ Weckerle Sándor pénzügyminiszteri taná­csos, a P. LI. híre szerint, benyújtotta lemondását. Ez azzal állana kapcsolatban, hogy ő választatnék meg az országos bank vezérigazgatójának. — A brüsszeli kir. tudományos akadémia Liszt Ferencz helyére Rubinstein Antalt választotta meg tagjának. — Samassa József egri érsek uj évi pohárkö­szöntője, melyet a Nemzet egri levelezője ildomta­lanul megrágalmazott, megjelent az »Eger és vidéke« czimű­ lapban s következőleg hangzik: Benső köszö­netet mondok a szívélyes üdvkivánatokért s azokat lelkem mélyéből viszonzom. Az újévi jókivánatok ki­cserélése általában társadalmi szokás s udvariassági tény. Ma azonban e kívánatok mélyebb értelemmel bírnak és teljesülésüknek óhajtása lelkünkből szakad ki, mint mindig, v­alahányszor a létező viszonyok bi­zonytalanok s aggodalmat keltők És csakugyan mi­ként az ékesajku felszólaló is rámutatott, ki tagad­hatná, ha a köz- és társadalmi viszonyokat pártat­lanul bírálja, hogy a jelen komor s a kilátás a jövőre még komorabb ?! Azonban bármily sorsra szán min­ket a gondviselés igazságos végzete, bármily bizony­talan a jövő s nyomasztók az aggodalmak, melyek méltán nyugtalanítanak, csüggednünk s a reményt egy jobb jövő iránt elvesztenünk nem szabad. De hogy e remény — s nem pusztán óhaj, mint a fel­szólaló mondta, én reményt modok — alapos, és megvalósulása várható legyen: ez ország fiainak kettőt meg kell őrizniök csorbítatlanul. Először a kötelesség öntudatát. Mert ez oly erkölcsi nagyságot és méltóságot rejt magában, melyet semmi balsors nem zavarhat meg és oly tekintélyt, melyet semmi meg nem alázhat. Hány­szor állított szemeink elé a történelem példákat, hol a rosszul kezelt hatalom által szerzett diadalt a mély megvetés követe. S viszont, hány példát tüntet elénk, hol a tiszta, szigorú kötelességérzettől áthatott kormá­nyok, a legkeményebb megpróbáltatások közt is, nagy­ságot, erőt és vigaszt találtak polgártársaik szere­tetben és ragaszkodásában. Őrizzük meg tehát min­denek felett a kötelesség öntudatát! De őrizzük meg másodszor azon meggyőződést is, hogy áldozat nélkül nincs kötelesség. A kötelességek tudománya tulaj­donkép­p leginkább áldozatok tudománya. Embe­rekért, a hazáért s nem önmagáért élni: a polgári kötelességek összfoglalata. S azért, a ki érdekét a közének alárendelni nem tudja, még azon esetben is, ha az, a­mi legfontosabb érdekét sérti, látszólag a közügyre csak csekély fontosságú, a hazát nem szol­gálta hűen soha, s nem számíthat azok támogatására és tiszteletére, kik az utilitarizmust sem az erkölcsi, sem a hazafias erények közé nem sorolják. Ez érzel­mekkel üdvözlöm önöket, uraim, midőn ez évben elő­ször tisztelem házamnál; s kívánom, hogy az Isten áldásának sokszoros adományait áraszsza ez évben is e város minden polgárára. De szeretnék lelkem leg­ szédes teleknek s az azon levő épületnek megvételé­ről szóló törvényjavaslat. Az ülés további folyamáról szóló tudósítást reggeli lapunkban fogjuk közölni.

Next