Pesti Napló, esti kiadás, 1887. január (38. évfolyam, 3-30. szám)

1887-01-04 / 3. szám

vonásai elárulják, hogy a kópéságokhoz is ért. S mi­lyen tarka, fényes az öltözete! El lehet reá mondani, hogy jellemző. Egyik darab ruhája fényes nagyúri bálteremre emlékeztet, mintha azon kezdte volna meg, hogy oda készüljön. Majd mintha meggondolta volna magát, továbböltözködésben bohóczhoz illő jelmezruha darabon folytatta öltözködését. Végre kész toilletejét egyszerű kartonból varrott darabbal fejezte be, így akarta jellemezni egész életfolyását a külső­­­ben, — és sikerült is ez neki. Jelmez, nagyúri bálok, s egyszerű polgári mulatság! S mégis komolyan össze­illesztett külsejéről az a benyomás marad ránk egész­ben véve, hogy mulattató, nagyon mulattató! — S üdvözöljük a jó hangulatot teremtő alakot. * * * De bocsánat! méltóztassék még maradni, — a rajz még nem készült el egészen. Mit rejteget ön itt spanyol köpenye alatt ? Óh, egy tegez, tele nyilakkal! S ijj a tegez mellett. Hát ön még mindig nem szűnt meg Ámor urfinak szolgálni. Szendén lesüti szemeit. Hallgat, majd mentegetőzve rebegi: ezeket az ujon­­czoknak szántam. Tehát az ujonczokat még mindig pártfogolja a mithologia. Nyilat küld Ámor a szá­mukra Olimpus hegyéről. Még bennök bízik, még ezekből ujonczozza szerelmi hadseregét. Vigyázzanak, fiatal hölgyeim, kik először lépnek az idén Farsang úr színe elé, mondhatom, nagyon bőven el van látva nyilakkal. Különben nem is csoda, hogy oly nagyon fölfegyverkezteté az égi hatalom őt ez idén municzió­­val, mikor innen a földről ragadt rá a példa, hol szin­tén hasonló nagy fölfegyverkezések folynak, azzal a különbséggel, hogy Ámor urnak itt a neve Kropa­csek, Uchatius, Mauser,. stb. jeles férfiak. * * * Különben helyes, igen helyes, Farsang úr, hogy eljött mi közénk. Mert lássa, innen-onnan unatkozni kezdtünk már egy kicsit nagyon. Szegen függnek s rozsda marja a korcsolyáinkat. A városligeti tó nem akart befagyni, hogy sima jégparkettjén az előgyakor­­latot megszereztük volna egynémely tánczfigurában. Pedig már fagyott a tó, fagyott a múlt hetekben. A jéghártya egy milliméter. Jó jel! A falevelet már megbirja. Lestük tovább. Két milliméter. S­ime, rá­tett czilinderkalap alatt nem szakad be. Három mil­liméter. Czilindert, kabátot, nadrágot megbir s fölül rá egy monokli se szakasztja be. Pompás kilátások. Négy milliméter a jég. Újra rá a czilindert, a kabátot, a nadrágot, a monokli nem szükséges s csak rá még egy pár korcsolyát! S a jég beszakadt, fölbugygyant a víz, elmosta az egészet. Ennyire vittük az idén. Na­gyon helyes, hogy ön, Farsang úr, megérkezett.... * * * De lássuk csak, mit rejteget ön ott a nyilas te­gez mellett, a másik bőrtarsolyba ? Üres váltó la­pok !... Óh, hát ön ilyenekkel is kedveskedik ? Szen­dén lesüti újra szemeit. Hallgat, majd mentegetőzve rebegi. Ezeket a lányos papáknak szántam, mint egyébkor, úgy az idén is. Tehát ön nemcsak Ámor urat szolgálja? Két gaz­dája van. Gonosz dolog pedig két gazdát szolgálni, azt mondja a magyar példabeszéd. * * * De azért csak tessék folytatni szerepét régi tudományával. Mi nem akarjuk önt semmiről lebeszélni, és semmire rábeszélni. Életrajzának megírására rovatot nyitottunk, itt áll a rendelkezésére, a rovat cziméül az ön becses neve szolgál: Farsang. K.t. Báli krónika. A hangversenynyel egybekötött táncrestély, melyet a pesti izr. nőegylet január 8-án a vigadóban rendez, az idei farsangnak igen ér­dekes bevezetéséül tekinthető, miután a tevékeny bálbizottság fáradozásainak sikerült ezen mulat­ság iránt a legtágasabb körökben érdeklődést kelteni. Azok, kik esetleg tévedésből meghívót nem kaptak és erre igényt tartanak, azt a rendezőségi irodában (Hungária szálló I. em.) naponként déli 12—1 óra kö­zött átvehetik, hol a belépti jegyek is kiszolgáltatnak, könyveket stb. elsikkasztja. — Bosinger Armin Adolf Dohány-utcza 14. sz. a. lakó, rendőrileg ismert ügy­nöki irodatulajdonos ellen óvadékszédelgés miatt pa­naszt tettek a rendőrségnél. Ugyanis e ha 3­ dikán irodaszolgát fogadott fel Liszár Béla személyében, kitől 100 frt " óvadékot­ csalt ki. — Mindkettő ellen a rendőrség megtette a szükséges lépéseket. — A váczi-uti régi temetőben a rendőri őrjárat ma éjjel fél három órakor egy egészen megdermedt munkás­emberre akadt. Nem tudni kicsoda, mert esz­méletlen állapotban van még most is a Rókus-kór­­házban, hová beszállították és semmi iratot nem ta­láltak nála, a­miből kilétére következtetést vonhat­nának. — Agyonverte a kedvesét. Juronetz Mária, 29 éves hajadon napszámosnőt, tegnap reggel Erdélyi­­utcza 8. szám alatti lakásán halva találták. A meg­indított vizsgálat során kiderült, hogy a kilencz év óta vele közös háztartásban élő Várivá István ré­szegségében tegnapelőtt este addig ütötte, míg belehalt. — A pálinka áldozata. Ma délelőtt bonczolták föl annak a napszámosnak a holttestét, akit tegnap reggel az Ó-utcza 12. számú ház pinczéjében állítólag megfagyva találtak. Iv. bonczolás kiderítette, hogy az illetőnek halálát iszákosságból származott tüdővér­bőség okozta. Helyi hírek. — Csalók. Goldberg M. I. Sip-utcza 11. sz. a. lakó régiséggyűjtő ellen a rendőrséghez sűrűen érkez­nek a feljelentések, különösen a második kerületből, hogy a neki eladás végett átadott képeket, órákat. A Pesti Napló táviratai. Az angol szabadelvűek. London, jan. 5. Gladstone levelet intézett William Harcourt volt minisz­tertársához, helyeselve a Chamberlain, Harcourt és Morley közt kilátásba he­lyezett értekezletet s azon véleményének adva kifejezést, hogy az ir kérdés őszinte megbe­szélése a szabadelvű párt számára modus vi­­vendi­ t fog nyújtani s ekként megegyezésre fog vezetni a közös akczióra nézve, vagy leg­alább is a legcsekélyebb mértékre fogja le­szállítani azt a véleményeltérést, mely e kér­dést illetőleg Chamberlain és Glad­stone párthívei közt tapasztalható. London, jan. 5. Mint a Daily News je­lenti, a home-rule-kérdésben az értekezletet holnap tartják meg Londonban. A konferen­­cziában Chamberlain, Morley és Harcourt-on kívül még Trevelyan és Hershell is részt fognak venni. Az ezen terv védnökségével járó felelős­ség súlyát senki sem meri elvállalni és kivi­hetetlenségét alig lehetne kétségbe vonni, ha bizonyos más felfogású politiku­sok közt nem találkoznának oly vakmerők, kik mindenre el vannak határozva, csakhogy a béke m­egzavartassék. Az angol kormány, London, jan. 5. A hadügyminiszteri tárczát Lansdowne marquisnak, Kanada kormányzójának ajánlották föl; kérdést is intéztek a marquishoz, kitől azonban a válasz még nem érkezett meg. A bolgár események, Szófia, jan. 5. A Journal de St. Peters­­bourg a Battenberg Sándor visszatéréséről rebesgetett híreket beszéli meg és a többi közt kiemeli, hogy valamint a herczegnek a legki­sebb kilátása sincs arra nézve, hogy a pszeudo­­szobranye által újból történendő megválasz­tatása esetében őt valamennyi hatalom elis­merje, úgy visszatérése a kiváló erőszakosko­dás és a valóságos provokáczió tényét ké­pezné, míg a már meglevő konfliktusokat újabbakkal tetézné. Lehetséges, hogy ez bizonyos kombinácziók kereté­be beillenék, de a köznyugalom kemény veszélyeztetésnek volna kitéve; éppen ez oknál fogva ezen veszé­lyes terv Oroszország határán kivü­l is rossz benyomást tett. A portugált miniszterválság, Lisszabon, jan. 5. A kamara az ellenzék egyik tagját választotta elnökévé; ennek kö­vetkeztében a miniszterelnök a miniszterta­nács egybegyűlését kívánta, hogy a kamara feloszlatását indítványozhassa. A B­ratiano elleni merénylet, Bukarest, jan. 5. A Bratiano kor­mányelnök elleni merénylet miatt megindí­tott per véget ért. Stoica Alexandres­­c­u­t, a­ki revolverrel lőtt a kormányelnökre, húsz évi kényszermunkára és Museal c­in­­kostársát egy évi fogságra ítélték. Provea­­nu képviselőt, valamint a többi vádlottat, fölmentették. Diszebéd, Fiume, jan. 5. (D. É.) A Castel Fidardo olasz pánczélos hajó tiszteletére Zichy gr. kormányzó ma díszebédet ad, melyre a hajó tisztikara, az itt időző franczia és németalföldi tengerésztisztek, továbbá Wal­­n­e­r tábornok, a tengerészeti akadémia parancsnoka, Seemann sorhajókapitány, C­­­o 1t­a polgármester, Thierry alelnök, Zeykés Fésűs tanácsosok és Rukavina révkapitány hivatalosak. A kormányzó­nak itt időző atyja szintén résztvesz a diszebéden. KÖZGAZDASÁG. U­ vasút, Daruvár, jan. 5. (U. É.) A daruvár-szivácsi és uljaniczi Tüköry-féle uradalmakon épült Margit-vasut nevű erdei vasút tegnap nyittatott meg Storch m. államvasuti főfelügyelő által. A bizottságban a politi­kai hatóságok és a déli vasúttársaság is képviselve voltak. A bizottság innen különvonaton az uj hegyi vasút megnyitására knaffelhausen-korcucani állomás­ra utazott, hol már várakozott a nemzeti zászlókkal feldiszitett megnyitó vonat. Erre megindult a vonat, mely két állomás érintése után a faóriásokhoz érke­zett, honnan azok megtekintése után visszatért a daruvári fürdőbe. A daruvári kastélyban erre nagy ebéd volt. Sorsolás: Braunschweigi husztalléros sorsjegyek. 20,000 tallért, illetve 60,000 márkát nyert a 4716. sorsz. 36. ny. sz. ; 10,800 márkát az 1562. sorsz. 1. ny. sz. ; 6000 márkát a 7344. sorsz. 38. ny. sz.; 1800 márkát 4066 sorsz. 23. ny. sz. és 8616. sorsz. 19. ny. sz. ; 300 márkát 499. sorsz. 28. ny. sz., 2385. sorsz. 6. ny. sz., 3216. sorsz. 38. ny. sz., 3603. sorsz. 42. és 46. ny. sz., 3771. sorsz. 48. ny. sz., 3994. sorsz. 34. ny. sz.,­ 5555. sorsz. 19. ny. sz., 7061. sorsz. 33. ny. sz. , 225 márkát: 1141. sorsz. 39. ny. sz., 3447. sorsz. 15. ny. sz., 4777. sorsz. 32. ny. sz., 6288. sorsz. 11. ny. sz., 6801. sorsz. 38. ny. sz. — A november 1-én tartott húzás alkalmával kijött többi sorszámok, melyeknek számait itt nem adjuk vissza egyenként, a legkisebb nyereményt, 69 márkát nyertek. A budapest gabonatőzsdéről, Búzában ma gyenge volt a kínálat, másrészt a malmok is csekély vételkedvet mutattak, minthogy a hol­napi ünnep és a rossz utak miatt akadályozva volnának az átvételben. Az irányzat ennélfogva csöndesebb volt, de azért az árak 7000 métermázsa forgalom mellett vál­tozatlanok maradtak. Más magvakban gyér forgalom. Elkelt: Buza t i sjz a v i d é k i: 1500 mm. 80-5 k. 9 frt 50 kr, 200 mm. 80\5 k. 9 frt 40 kr, 100 mm, 80’5 k 9 frt 427» kr, 100 mm. 81*5 k. 9 frt 45 kr, 200 mm. 805 k. 9 frt 45 kr, 500 mm. 80*5 k. 9 frt 50 kr. 200 mm. 80'5 k. 9 frt 40 kr, 200 mm. 79'3 k. 9 frt 377. kr, 400 mm. 79 k. 9 frt 377. kr, 300 mm. 78 5 k. 9 frt 35 kr, 100 mm. 78'5 k. 9 frt 277. kr, 100 mm. 78'6 k. 9 frt 30 kr, 200 mm. 78-3 k. 9 ft 30 kr, mind időre. Pestmegyei: 900 mm. 81 k. 9 frt 40 kr, 100 mm. 76'4 k. 9 frt — kr, mind időre. Felsőtiszai: 400 mm. 78-5 k. 9 frt 10 kr, mind időre. Marosvidéki: 500 mm. 77-8 k. 9 frt 30 kr. Bánsági: 200 mm. 77-6 k. 9 frt 10 kr, mind időre. Rozs : 100 mm. 6 frt 45 kr, 200 mm. 6 frt 50 kr, mind készfizetéssel. Tengeri u: 800 mm. 6 frt 20 kr, mind kész­­fizetéssel* Tengeri út : 200 mm. 6 frt 66 kr, 200 mm. 6 frt 70 kr, mind készfizetéssel. A határidőkben csekély forgalom mellett a kurzusok néhány krajczárral csökkentek. A déli tőz­sdén az irányzat kedvezőbb jelle­get öltött s a kurzusok ismét emelkedtek. A határidők hivatalos jegyzése: Buza tavaszra 9.27—9.28 frton. Buza őszre 8.83—8.85 frton, tengeri május—júniusra 6.18—6.20 frton. Zab ta­vaszra 6.60—6.62 frton, káposztarepeze aug.—szept.-re 11­.­­ 11"/# frton. A budapesti terménytőzsdéről. Terményekben nagyon gyenge forgalom. Szil­­v­a megtartotta árát, boszniai 85 dbos februárra 10 frton köttetett. Zsiradék változatlan. Idegenek Budapesten, Marsehal-Angol királynő szálloda: Gr. Bethlen G. Segesvár. — Br. Ambrózy B. Temesvár. — Blum J. Becsehely. — Nedeczky J. M.-óvár. - Guttman M. Mainz. Vadászktírt szálloda : Parcsetich F. Újvidék. — Kállay .J. N.­Kálló. — Foglár L. Bars — Jettinets S Brassó. — Hegyesy G. Bécs. — Scherzer G. Bécs. — Pick S. Prága. — Stodolovszky F. Bécs. — Smolka J. Bécs. — Goldarbeiter M. Bécs. Hungária szálloda : Dittrich B. Bécs. — Ring E. Arad. — Huszka J. Földvár. — Cséry A. Varannó. — Bernáth E. P.­Sz.-Király. — Hoffmann A. Bécs. — Frisch M. Bécs. — Steinmann F. Bécs. — Schadelock F. Trieszt. — Rottmann Z.S. Temesvár. — Dr. Steinbach I. Temes­vár. — Berger Gy. Fiume. Schmiedt-Orient szálloda: Weiler G. Ko­márom. — Strelly A. K.-Tarján. — Kuhn J. K.-Tarján. — Jung T. Arad. — Gebauer ’ J. Debreczen. — Lipcsey J. Lubló. — Szuics M. N.-Kikinda. — Koch S. Bécs. — Grünwald M. Sz.-Miklós. — Grünbaum S. Eger. — Türk K. Miskolcz. — Breitner K. Arad. — Schwartz E. Te­mesvár. A budapesti gabona- és értéktőzsde hivatalos jegyzései 1887. január 5.___________________________ A bécsi tőzsdei árfolyamok január a 1 .r . m =^z==|=-=—=-^==-==^7-----------|----------------------------­---------------------------- . . bili­ti Különféle Irány- „ _ . Pénz Árú Értékpapírok ár­ketet f Értékpapírok ártetet f Értékpapírok árketet f Értékpapírok árketet Értékpapírok Pénz Árú Értékpapírok Pénz | Árú Érték^1 fU­lI Gabona g J* tr* dg *" l.rmény.k ... Fa3----------- las-gr ! fa—árt­ |__________17^1 árt" I_____________|7*^-a7-------------------------------------------------------------------------------------X Arú II ___________________ -O a | frttól|frtig 3 | frttól|frtl.________________ frt frt a) Ált. á!Umadá»lág. M.Jelzálogb..........5■/»•/.­­.— 103 - M. hitelben',.. ‘ 11_ ,.. . Budapest föv. köles. 100 Pesti közúti vp......... 477.- 478.- Bpest-pécai vasut 5»/o 100.—101.— Magy.jelek. dijsorsj.4»/., 104 90 105.801 A.-aus»Ues??8 pánaági...........uj 74 76 _ S“1*7“ S:r S= Allan»«..*,. p;8tlk'T'élT'J" ,80->85- KS&SÄ'Ä:T 3 Ä «s.­ » ................ ” 2! 22 —s «iliárd os„.................... f5._T0._ M. aranyjárad. .*•/, 108 93 104 20 Bécs v./g. k. 1874. 114 - 184 60, e) Tak.-pénztárak. Dunaa­­eh­tár# 5«/ Kgyp. jár. eellat lOO frt Kl.öhb.dgi k5tr M. jelzálogb65 " ................. ” 2! rin ll Hin TOria................... 4S— *8— „ „ lOOOOfU»/.Aos 76 IO« » 60Bpe.tm.ker............ 99.— 100.— Dunagozb. tár». 5»/. -------------.- S* k5tt' Landerb. _'a ~'-­ -«Srtdékv::::: :: « » ----- 2.»"TM% l,86d 98 80 Ré­vények. aWAk.TMt..Jf.m­m~ •'i“:-*-3!,,­« • n s «is: ä a feteki JAK a©—— ____..ssssax-:::^^« - ; AS:;'a:s an ssaart-al ■52 : S s V;;: -P~—- armies 8 ” ........... " 1 ft is 2 a? 81 l 30 21l____________________________________­____________Me 1869. kel. v.ill.- VS 5* ......... 109 JO 303 - 80 Alt.wagg.k. t.......... 75 50 76 50 ^ M. nyug. vp........5% 101 - 102.- Fer.-Józs.vp. 200 frt 5«.. —--------Dunagozh.-t.], _ ^ . . ^ ......... ” _ _ _ is _ A1 . ^ kötv.(elsöbbs.) 5«/t 99.75 100 9? Jf* ■Jelz* híre^?K*‘ ’' tTk ~ ,7k Zt 150 »Franklin“ ». .sz.n. 103.— 905 — „ 1874.kib. 6»,, 100.50 101.50 A kir. tan. képv. Pépa-Barcai 900 frt 6»/, 101. - 101.50 Bátt.-Dömb.-^ ________ fehér-megyei . • „ 4 . . 76 . . Olajpogácsa szilárd repcze, préselt 4.80 4.90 M. 1873. kel. v. ar* 100 Ugyanaz II.kib----- 7 50 400 canz v.ö.és ggy----- 785.— 790.— . kfd­ em. államadóssága. Kár.-Lajos vp.300frt4‘/, 100.50 101 — Erzsébet v. 1_ ____ 0 " -*• ‘ 2 757» S 21c 22----------------------------------------------------------------------------------v.­ez. (elsőbbe.) 5­­. 125.- 186.- 100 M.lesz. és pv. b.... 101.75 102 - 200 Qschwind szgy............... 876.- 385.- 2g M iU Bu iM ti Osztr trainvUr^Wo- M . 4 ac Kassa-oderb. 200 frt 5* 101.30 10­­60 Ford. éjsz. v. 860 m »— ••• *» x n? 0 m. éi? 0 „1 * m Jt a . Macrv 1876 kel v. 900 M. orsz. bank r. társ. —•— —ma­nyapju-mosó ......... S70.— 875.— 1000 czel. »r. ..5% 184.50 126 51 Osztr. aranyjáradek 4% 114 90 4 41 cd -tar © SOAfrtS*/. 101 101 40 Fer.-Józs. v. , «« bickíl ” T4 — — — - 76 - - tegye“bo­rder M.nd.. ................. 2~ ” I nrwyb.n.........6»/. H9 60 ISO.- »80 Osztr. hitelint..... 898 60 89» fW Keretk. épület......... 650— 675.- 100 I-erdélyi vasut 6*/. 99.85 99 71 » P»Pkrjáradék 5»/. 101 40 101 56 „ osztr. om^.SOO frt --------1_ Wcs-barcsi 8(1 ” *6­­ k ............... » 2* _•____8­0 87 "d40................. _ * M.nyer.kSl­s.lOOfrt m— 188 - 600 Osztr.-m.bank.... 180 — 885— 100 „Athenaeum“......... 666— 570— 800 Oy»r-sopron­ ebenf. „ m. v. 1879. (ar.)5V, —— -— Kir.-L.jo» v.1­76 2|)1 0] " ................. ” 2­­9­.. .'s« 22 ll,----------------------------------------------------------------------------------M. nyer. köles. 50 frt tso.— 181— 1*® L- m­,p'b»nk •• • • 60 50 joo Ps«H kisyvoy. ... 1100 1140 vasút.................•% ——— e) A m­. kor. orsz. Lemb.-Czern.-Jaasy vp. Kissaoden be3 75 151 86 •........................ ” L, gL gso 81 9­4(] 1 m. la légensz.. 89.50 40— Tiszai és szegedi ,GJS e'B.Str w ‘ 6,5_ 67*' ~ 800 Pal'»s *• ny­r.t.......... 195— 200— 300 Kassa-odb.v. ez. 5«/. 101— 102.­­ államadóssága. 1865. 800 frt.........5»/. 82 75 83 Lemb-Csei. JT ?5 _ m észikiidéki ” 74 ___- 75 «»»ló«»»»» szilárd városi, régensz.. 43 60 44 51 kölcsön.............4% 184 50 185 50 100 Sziszeki hitelbank. ^ Koszenb. (Dräsche) 956.- *57.­ 300 „ (eperj.-Umi. v. „ .. .03 95 104 10 °»2,r--m»eg. Loyd.. . --------— Osz.m.Lloyd, _ 169‘_ m. északvidéki. „ .____. 7. . • füstölt, azonnal 49 - 50 - 1871. m. államkfl­cs. 800 Union bank............. »18-219— 100 Nemz. wagg.k.......... 77.50 78.60 m. r.­ ez.............5*„ —— —— JJ- ar“^i­................1.2» -n as 60 O.éjsz.ny.v.200frt e. 5% 108.20 106 41 O. éjszakny. v _ » •” S 71 TS 2 fi 10 ____________________________________ kötv. szer­. f... .6»/. —.--------— ^ „ 100 Rimam.­..-tarj. v... 92 25 98 25 200 Kassa-odb. t. (osztr. M. papirjár. .......M/. 98 50 98.60 J .............. 5* 103 70 104 10 „ „ Ufj. ” " " M 22 J J-Js ^ ■------------------------------------ 1878. m. államköres. é^Bszt. társaságok. 100 S.-Urjáni kstb......... 149 50 160.60 v.)1879. kib... .6»/. -— M- vas. kal­». tvofrt.v . 1.0 »6 1.0 .0 Kod” Hvp. SOOfrt.. .4«, 1.4.60 105— K«d„lf vp. 200 ^ _ " ” 6 10 9 *5 81 9 0 9 5 lanyha olvasztott........... 33— 34 — kötv.szerl.f... .5«/. —— —— 200 Bécsi bizt. társ........ 203.- 205 - 200 Schlick vasom......... 172.- 175— 300 Kassa-odb. v.(m.v.) M. államkotv. keleti v. Erdélyi vp.200frtez.5»/0 100 - 00.51 Erdélyi vp.20« 15 la» ---------------------------------------------------------------------------------M.földtehenn.k.5»­, 104.60 105 M 200 Bécsi életjár. b. int. 203 - 205 - 350 8erfőzöde,I.m.«z.n. 380— 690— 1879. kib. ar.. .5% —— —— e^fb. 1869. ...........5», 100. *uu' u Állam­v. 500 frnk db 3*1. *01 50 863 - Allamv. 200frt ^ ... _ Saliva boszniai h­o. — Ugyanaz 1867. zára- ,000 EIsS m. ált.b.t........ 3800- 3840 - 800 Sertéshizlaló........... 388— 385— too O.­m.áll.v...........5»­. —— —— Ugyanaz 1873............5.1" i.v fi ns », du« kib. 1874......... 3».­­.- 192 50 040 v. 200 frt s5 19s .. ...A------------ . , ’ I ^ 1 l­ang Ingyenhordo­zók^ ' 11z. ír'«,, dékk»l...............5»/. 104.50 105.60 100 Fonclére p. bizt. 1.. 70- 71— JOO Spod. s csomliszt gy. 160— 165— „ 1883. kib.. .4*,. — — —— ” ..... A8’6­ ",,V 5 '* ‘az 7R - - DeM TP-500 fr»“k.. 3" , 158 50 160­­ TUzav. vp. «K _ S’ t. f/hordó és szilárd 8.er’bl.­ h221,' 18* 16­6 M. foldteherment. k. a200 Magy. fr. b. t.......... 207.­ 209 - 80 Szálloda r.­t............. 100—101— „ X.klb. 1885.3*/, — — — ‘'»^«““‘»viltság. 98 76 . JOO frt ez. v. a. 50„ US 3» ,83.7. Bécsi Zramn.­_____ _ . b „ , Irány­bély 100 klgr. ,84 fokban e­biai hordó .­­— • temesl...............6»/, 104 60 105 50 300 Pannónia vb.t.......... 875 — 900 - 100 Szeg.szgy. és fin. r.t. -— -— 100 Tiszav. va»ut . .6*, -— —— M. dijkOlcsön .........­­2. ~ lírj) Tiszav. vp. 100 frt 5*/. 102 10 102 51 Magy.gal. vp. _ Gabona. a­p » ) .... m­.­ ára _________ ’’ ikj - 16 *• 1500 M. foldteherment. k. 200 Tégla- és mészé. ... 188— 190— 100 Bpesti lánczhid 6»/» 106— 106.50 Tiszai sorsjegy. 100 frt. 1*4 20­­4 60 M.-gal. v. 200 frt ez. 5“/, 100 50 101 60 Magy.-éjszakkt.n ., „ _ ként ----- ----- boszniai, h. nov — — —— 1867. zár­kai..6»/, 104.50 105.50 ») (tör.malm­ok. 166 köztégl.gy.köl. ... 265 — 268— 130 Lloyd-épület .. .6«,, 99.50 100— M.éjsz.­kel.v.SOOfrt 5»/, 99.90100 3, M.­nyug. vp. 81_ ns M _________ frttól frtig Határidő zsákokban ——__M. foldteherment. k. 500 Concordia m 455 — 460 - s50f Tl,r(,k dohÁny e.á.t. 63— 64— *) koldteherm. 35 t». M. nyug. vp. 200 frt 5*, l00 60 101 — Saliva szilárd ,„rbial h ^ _ horvátországi. .6*/, 104.50 105 50 500 Elsö bope»ti m... . . . 1030 1090- 600 Uj-Antal v.nv.-gy.r.t. 512—515.- Mag. sorsjegyek. Csehország...............6*/, 109.-- —.- M. beruh. kölcsön ....' 185 - 185 75 (jiparváll.rész rozz............ uj - szil. 70—78 6.80 6.50 _____________________________s zsákokb. ——— M. fmdteheraient.k. JOO Erzsébet malom A­. J»s—231— Záloglevelek. Ozztr. hitelintézet. 177— 177.60 DaUezia..................?'/• tSí in ín«'«, Prív.l * árpa.......... „ tzkzrto. csend. 60-6» 6.60 6.80 u " ,0d'60 105 50 500 Henger malom........ 655— 585.­. m foldh­int n a./ to, sn Nyk.a bpest-lipótv.b 8.40 8.76 Morvaország.............5... 105.50 106.60 Különféle sortj. Rima vó^9 ,8S 85 *» Ág való _ flft fi4 7 80 R 40 SmllTBl* M. úrbéri válts.­köt. Luiza malom *80. 881 M. földn. int.p. 5°/» 101.— 101.50 Bud&városi sorsjegy 46.— 47.Alsó-Ausztria............5*/* 101— 110. Rima mur. vasáy ^ « ” !! aörfözd. — 64—66 8.50 ío!— légyenhordó lanyha szlavóniai, új .. 13.— 13 50 (100 frtos) ... . .5°/# 98 50 99— 200 Molnárok és s.m.!! .* 380.— 385.— Ugyanaz.........4*/t*'* 1J-50 100 — Keglevich „ 24.— 25.— Horvát-Szlavonorsz.5*, ^ Hitelsorsj. lOOfrt.......... 177 — 177.50 Calgó-tarj. kosz_ _ « fáil...................... — szil. 39—41 5.75 6.8 netto tara bánsági,^........ 18— 13.50 Horváthszlav. fordv. ,000 Pannónia malom... 770— 780.- ’• .......4»/, 93.60 94. - Pilffy „ 48— 48.- Erdély.................5*,, Clary 40fripp................ 43.50 44.- Bécsifegyr«,,- _ tenneri a bánsást 75 5 70 6 75 -----------------——----------------- válts, kötv.........5#/* —.— —.— o«« Victoria malom 193 199 ” zr.v.ez.5#/0 129.— 129.50 Magy. vör. k. ,, 9 50 10.— Tem­esi bánság.........5°/» 104.30 105. D.-görh. társ. 100 frt pp. 117.— H8.— Pesti vagyonk.r. j. «« * ” ,, másnemtj ' 78 A86 6.71 SnVlta U Ungh. Szintidéz.m.vál­.k. 300 Vlemrí. malom 1»8. M.Jelzálogb.. .#»/,/. 108.50 103.­ Osz^ „ „ I .150 15­ . ^1867.5»/.­­»* Insbruck, 20 fr. oé..PP. -- — Tdr. doh. egyed* 'JJ “ * N­ _ IL __________________»»UTn li_______7 bánsági , — — —(lOOfrt)..............5»/, 99.50 100— *) Málek. vállal. „ „ -----5»/, 101— 101.50 Oszt. fldh. I. k. nr. 1___________Magyarország..............5.^ 104.60 105.26 Keglevich 10 frt......... 84— — .— k Itijleg......... 6­­ szil. nélkül 4^75 s­éC. M. kam. kínost, ut. 200 „Adria“ m. t. h. t. . —— —n .. . ■4'/.°/o 97.50 98— „.________. „ kisors. 1867. 5»/. 104 3u k­lt ~ Krakkói 20 frt.............. —m) Váltótrf. 1 káD.repez«. ei — _ _ •»!»* — magy.,min.szer. —— —— (6) hó (100 frt) 5«/. —— — — JOO Alföld-fiumei v. .5«/« 187— 188 — Kisb.o.foldh. 1.6"/,102.30 102.76 Pénznemek. Lalbachi 20 frt..............­­. —Ama,„rs ,on h béna ramn.a — — -------------------- szerbiai............. —.— . Egyes. adós«. 41/.,»/. 83.— 83.40 100 Arad-csanádi vasút —— —•— * « n . 5•/. 99.75 100.25 Cs. k. arany fvert­. . 6.93 6.9. «) Más nyilv. kölcsön Buda városi 40 frt........ 46 50 47 t0 n­tig.-, 1*00 f­8nt 104.80 v ” ---------------------------------------------------------------------------------„ feb.-aug. 88— 83.41 100 Arad-korösv. vasút. -.------------------------— Osztr.-magy.b. .6»/, 101.80 101.70 (konn.). 5.86 6.St „ [ . . __ Pálffy 40 frt..................... 42— «•- bankok — 611 biten magyar la......... —— —— ,•· » «»-kam. 200 Barcs-pakr.v.r.t.5*/, —— — — •­ *~ ná*/^/» 101.90 tO1.SO O.-magy. 8 frtos ar. 9.91 10— p^*vníb'— — 109.- Osztr. vörös­kereszt ... — — — •- London 10 sz.. 91 burok nélkül ~ szerbiai............. —— — — Jzu.-m­i.....«»/„s/, 83.70 84 — 200 Bátt.-domb.-z.v. 5»/, 181.— 188.- ” n « *'/• 20 frankos arany... 9.95 10.- „ ‘ ° C*'f" !A" 100 — 100 51 Magy. vörös­kereszt .. . 9.60 9 80 Marseille 100 frau 18 ’ 46 burok nélkül boszniai...........­­._____Egyes, adóss.­ez. k. 200 Bpest-pécsi v.r.t.5*. 1H— 175- Pesti m. ker. k. 6«/. 102— 102.50 20 márka............ 12.84 12.37­­• \SS0- f« IX?' ^ IZ- BudilflOfrt.................... 19— 19.76 Sft?*1“6 !""an -■ _____________________________________________________—------------------------------------------------------------------------------april-okt.... a»/18»/# 88.70 84.­ 100 Debr.-Hajd.v. t.e. r. -— n .. .. 5',/.»/. 101.50 108— Török arany Ura... --------— B»ca vár. köles. 1867.5% balm 40 frt pp.................. 58.40 59.­ zürich 100 frank 49-- - -------------- gorkö (term 1 fehér la......... 80— 90— Osztr. aranyjár. 4«/. 114 . 114.60 800 Déli vasul...........5*/. -------------- •­ •• » .. 5«/. 101— 101.50___ Oszt. és magy. ezüst --------— » d Wt' 'rJ- 1874’ - 2 - - Salzburgi 80 frt.............. —--------- Svá­czi hdveUOC ti '10 ... 100 klgr. ára hordó nélkül szilárd fehér Ila ...•. 55__66— Osztr.papírjár. .5«/. 101 85 101.76 800 Éjszakkeleti vasút 173.50 174 - 1■ ” .í®'60 Németbir. bj. 100 m. 61.76 61 90 2.“vilr*dék:^'. n _ l7'sb St.-Genois 40 frtpp....... 59 — 69.50 J r 18 70 K____ 'rány---------------------norap nélkül 40 - 65 - Osztr. adósság 1854. JOO Erdélyi vasút.. .5% 186.50 187.- ..Albina'sh. 1.6»/, iOl— iO».- 9 « wiH*l­*rlnlvam« Török sorsj. 400 frank J T' ~ JI 89 Stanislau vár. 100frt db. 30.75­­ — Gabona ,a, Határidő ára.................................................................................. ......L_ _____ 250 frt p.............4% 181.85 138.86 200 Győr - sopron-ebenf. Nagysz. földh. 101.60 101.50 « 6 Váltók art Olyama Szerb dijsorsjegy.......... 31 60 ~ Ti testi vár. 1M frt pp^. 137.50 138 — n) Érczpénzek , trt kr frt br nyers min azer__________Os*tr. Adósság 1860. vasút.................6#/t —•— —•— »» »» 108.50 —m (talpa). 4»'«50frt vá ——. — Cs. k. arany......... . ---------------------------1----------------------------1... f.1 H«z sárga! csurgatott »4'50 »5!- 500 frt...............5»/. 138— 139 - »00 Kassa-oderb. v. 4«/. 150- 160.50 Bp koza.r. r 108.85 10» .50 5 Ném. bp. 100 kir. m. 61.75 619« f) Záloglevelek. wildsteik 20 frt pp..‘ S3 25 33.7­ 20 frankos........... 2 netto Ura szilárd fehér * 26 — 26 60 Osztr. adósság 1860. 200 Magy.-gal. vasút 6»/, 175— 176.­­ M.jelzk.ny.k.k.4«/, 104 90 105 4­2'/, Amsterd.100 holl. frt 104. - 104.50 Alt. oszt. földh. st. 4'/.V. 184 50 125­­ Windischgrätz »0 fripp. 46— 46.­ somárkos........... S. Ilii ................. szil. tavaszra... 9 26 9 29 apró hordókban — — —— 100 frt...............5«/. 189— 140— 800 M. nyugati vasút 5*/. 178.— 173.— .. „ nyer. jegy. 14— 16— 2'/. Brüssel 100 frank —— —50 év. alatt sors. 4 ■/••/. 100 15 lül • Orosz imperial... 1) 4 »» ................... ti­­szre..... 8 83 8 86 ------------------------------------——----------------------------------------Osztr. adósság 1864. 100 Márm. sóv. r. t. e. r. 93.60 94.- nji'w ®*/» F^r^8 10® »» 49.10 49.^ Záloglev. sorsj.. . .3*/# 100.76 101.86 K­nonw -cavvéniAl Angol sovereign. ,A’A1 * tengeri....................... máj-jnn.-ra 6 18 6 80 rozsnyól........... 189.­ 130— 100 m­..................... 168 50 169 50 800 Osztr.-m.á.v.sz.n5*/, 854 50 »55.61 Pest hazai e. tp. 5»/, 100 50 101­­ 8»/, Marseille 100 „ . —— —Osztr.­m. bank.........5... 101 30 101 7v *' reszvenye­. Torok líra sz«g . q -5 *8®................... n tavaszra . 6 60 6 62 Via®* szilárd bánáti............... Osztr. ad. 1864.50frt 16?. — 168 — 200 Pécs-barcsi v. . .5°/. —.— —» » »­ »♦*/§•/• 98.— 98.50 3 Svájci piacok 100 fk 49.60 49.71 B.o. tpt. 30 év. sor.51/s*/s 102 — 113.— Ang.-o. b.200 frt ez. 60*., 114 25 114.7! Ezüst.....................2 f* » ............. •• 11 őszre......... - — — - ---------------------------------------------------------^---------------------A temes-bégavölgyi 500 Szamosv. v. t. els. r. —89 75 Elsöbbsének a Zürich 100 frank... 49.60 49 71 m. földh. int.........6‘/«*/. —— •— Bécsi bankegyl. 100 frt. 105 - 105 50 Ezüst szelvétvek . Já-“ repozfi .......... „ aug.-szept. 11 66 11 76 S*©am vizszab. társ.. .5*/# 1 100.60 101 50 100 Szatmár-nb. v. e. r.. —*00 ■ ’ 5 London 10 font sterl. 126 10 126 50 m. földh. int. 39 év 5°­. 100.76 101.25 Osztr. földh. 200 frt 40®, 250 50 251.- Német kir. b^k­. . 100 liter szára­ lanyha szesz................... 24.7­­25.- Pestv. k. 1870.. .6% 1106.50 —200 Tiszavidéki v.. .5® , 249 - 250.- Alföldi vasút-----5 /, 100.— 100.50 5®/0 Szentpéterv.100rub. —m. földh. int...............4‘/ S9 20 99.60 Parti m. keresk. bank. Olasz bkj. 10nS­­t .2 S ^­lokonkint szesz-élesztő .. 28.— 28.60 Pestv. k. 1871.. .6®/, 1108.— 109.— 500 Dunagözh. társ. 6®/* 385.— 390 -­­» „ 1874.5®/. . . 5*/s Olasz bankp. 100 lira . M. földh. 39 év (ar.) 5®.0 *28.50 129.— Osztr. hitelint. 160 frt.. 93­­0 293 4 Orosz rubel. . jg A kiadótulajdonos Athenaeum irodalmi s nyomdai r. 115 A budapesti értéktőzsdéről. Kedvezőtlen külföldi hírek következtében a mai tőzsde lanyhább irányzat mellett folyt le s a főbb értékek kurzusa csökkent. Vasúti értékek változatlanul tartották magukat. A helyi piac­ is csekély figyelemben részesült. Valuta, pénz és váltó változatlan. A forgalom általán minden téren korlátolt maradt. Az előtőzsdén csendes irányzat mellett osz­trák hitelrészvény 294.—293.30 frton, magyar 4 száza­lékos aranyjáradék 104.127»—104.027» frton került for­galomba. A déli tőzsdén magyar 4 százalékos arany­járadék 103.927»—103.871­» frton, magyar 5 százalékos papirjáradék 93.50—93.45 frton, szőlődézsmaváltsági köt­vény (100 frtja) 99.75 frton, osztrák hitelrészvény 293.10 —292.50 frton, pesti magyar kereskedelmi bank 676— 675 frton, Pannonia-malom 775 frton, Viktória-malom 200—198 frton, orsz. központi takarékpénztár 526 frton, magyar jelzálogbank ny­er­emény-k­ölcsön kötv. 104.95 frton, német bankpiaczok (ném. bir. mkért) 61.80 frton köttetett. Hivatalos felszámolási árfolyam: A bécsi értéktőzsdéről. Bécsi, jan. 5. (Megnyitás.) Osztrák hitelbank rész­vény 293.50. — 20 frankos arany 9.95 — Magyar jelzá­log hitelbank-részvény —.------Magyar országos bankrész­vény. —.------Magyar hitelb.-részvény —.— — 4 százalé­kos magyar aranyjáradék 104.—. — Magyar leszámítoló- és váltóbank-részvény. — Az irányzat pang. BÉCS, jan. 5. (Előtőzsde.) Osztrák hitelintézeti rész­vény 293.30. — Unio­bank-részvény 218.—. — 20 frankos arany 9.95. Magyar hitelrészvény 302.75. — Angol-osztr.­­bank-részvény —.—. — Déli vasúti részv —.— . — Osztrák államvasuti részvény 255 —. — 4 százalékos magyar aranyjá­radék 104 —■. — 5 százalékos magyar papírjáradék —.------­Az irányzat csendes. Magyar 4*/0-os aranyjáradék . . . . —.—. Magyar papírjáradék ...... —.—. Magyar hitelrészvány ...... 303.—. Magyar leszámítoló­ bank ..... —.—. Magyar jelzálogbank ....... —.—. Osztrák hitelrészvény ...... 293 — . Angol-osztrák bankrészvény .... —.—. Unió-bankrészvény................................. —.—. Tiszai és szegedi kölcsön ..... —.—. Osztrák-magyar ál­lam­vasút. .... —. Déli vasút .......... —.—. Dohány-részvény...................................... —.—. Rima-murányi gyár.............................. . —.—. Jelzálog-sorsjegy .......................................—. Kivonat a Budapesti Közlönyből. — Jan. 5. — Árverések Budapesten: Jan. 7. Kohn Bernát ingós. 455 frt (Erzsébet tér 15 sz.) — Jan. 10. Weid­­man Sámuel ingós. 12973 frt (Murányi­ u. 23., Garay-tér 19 sz. ill. István­ út 32 sz.) Árverések a vidéken: Szt.-Iván.. (Győr), márcz. 21. Ekk­es Vendel és neje ing. 1409 frt. — Öttevény (Győr), márcz. 28. Ifj. Kovács József ing. 2470 frt. — Tó­fej (Zalaegerszeg), jan. 17. Leimer Ignácz ing. 7329 frt. — Promontor (Pestv. tvszék), jan. 21. Hanczmann István ing. 417 frt. — N. Várad, jan. 13. Rádl József és neje ingós. 4660 frt. — N. Várad, jan. 10. Burger Ábrahám ingós. 3734 frt. — Bilak (Besztercze), jan. 14. Eisner György ingós. 3800 frt. Pályáz­atok: Az eszéki pénzügyigazgatóság­­nál kiadói áll. jan. 30-ig. — A berettyó-ujfalusi­­biróság­­nál albirói áll. 2 h. a. — A gálszécsi jbiróságnál albirói áll. 2 h. a. — A szatmárnémetii tvszéknél bírói áll. 2 h. a. — A marosvásárhelyi ügyészségnél alügyészi áll. 2 h. a. — A kézdivásárhelyi ügyészségnél alügyészi áll. 2 h. a. — A beregszászi jbiróságnál albirói áll. 2 h. a. — Postames­teri áll. Ó-Sztapár (Bács-Bodrogm.), Lality (Bács-Bod­­rogm.), Arad-Szt.-Márton (Aradm), Kottori (Zalam.), Novoszello (Bács-Bodrogm.), Nádaly (Bács-Bodrogm.), Kovil-Szt.-Iván (Bács-Bodrogm.), Bács-Ujfalu (Bács-Bod­rogm.), Gospodincze (Bács-Bodrogm.), a községekben 3 hét alatt. — A maros-újvári főbányahivatalnál bánya­­számgyakornoki áll. 2 hét alatt. — A zombori tör­vényszéknél II. oszt. szói áll. 2 h. a. — A temesvári­­biróságnál albirói áll. 2 h. a. — Jász-Nagykun-Szolnok­­megyében közigazgatási gyakornoki áll. jan. 25-ig. — A soproni fegyintézetnél főfegyőri áll. feb. 12-ig. — A szász­városi jbiróságnál irnoki áll. 4. h. a. — A kulai jbiróság­nál irnoki áll. 4. h. a. — A nyárád-szeredai jbiróságnál jbirói áll. 2. h. a. — Az esztergomi jbiróságnál' albirói áll.­­2 h. a. — A ny­arádi jbiróságnál aljegyzői áll. 2. h. a. — Az aradi ügyészségnél alügyészi áll. 2. h. a. — A balassa­gyarmati és rimaszombati ügyészségeknél alügyészi áll. 2. h. a. tbetüi­­ Budapest, barátok­ tere, Athenaeum-épület, Holzwarth-Frohner szálloda: Gr. Klebels­­berg Z. Kolozsvár. — Steinlechner G. Negotin. — Klein D. W. Eszék. — Quittner N. és neje Troppau. — Deutsch M. Szeged. — Weisz F. és családja Sopron. — Dr. Molecz D. Pozsony. — Lootz F. Brassó. — Reisz A. és fia Győr. — König A. Bécs. — Fuchs E. Bécs. — Pollacsek M. L.­­Hibbe. — Reitter I. Szatmár. — Schwartz M. Szeged. — Benedikti T. Nyíregyháza. — Haász A. Komárom. Rémi­ Nemzeti szálloda: Gr. Wojnyiczky F. Bécs. — Br. Hammerstein F. Csuz. — Radó Z. és csa­ládja Vas megye. — Török V. Somogy. — Békéssy F. Radna. — Nagy A. Gyoma. — Szöllősy G. Tolna.— Schlesinger I. Bécs. — Endl A. Bécs. — Jakobovics E. Bécs. — Frankl I. Bécs. — Meier A. Páris. — Aldenhower E. Bécs. — Pollák E. Bécs. Pannónia szálloda: Gajzágó K. N.-Abony. — Papp M. Kolozsvár. — Gyürky I. M.-Kövesd. — Kelcz I. K.-Udvarnok. — Roth I. Ráczkeve. — Dr. Vargesz P. N. -Devesd. — Tailer I. Debreczen. — Molnár A. Félegy­háza. — Wichnich K. Dragomir. — Nagy I. Szt-György. — Komjáthy I. Erdőkürth. — Vaszáry I.-né Sopron. — Ruff P. Zeliz. — Kiss K. Karczag. — Fischl S. Sz.-Miklós. — Brak I. Úri. — Juhász G. Z.­Egerszeg. — Stielinger S. Zólyom. — Alexy S. Czegléd. — Aradi G. Szeged. — Za­­charides G. Fiume. Magyar király szálloda : Lukácsy J. Pis­­tyán. — Bikár S. Zombor. — Fritz V.-né Kolozsvár. — Milasy J. M.­Solymos. — Ladstätter A. Bécs. — Janik J. Bécs. — Kaufmann S. Bécs. — Hoffmann I. Sz.-Fehérvár. — Hiebaum F. Feldbach. - Simon A. Kapolcz. — Frank M. Boglár. — Steiner M. Becskerek. — Radosavlyevics Gy. Zombor. Walther Fehérle-szálloda: Merckl B. Bécs. — Scheller A. Berlin. — Hornyik K. Kecskemét. — Élő F. Z.­Egerszeg. — Szivics A. Zágráb. — Kozsik L. Parád. — Dalmady I. Kövesd. — Szitner J. Pozsony. — Lövinger T. Vágujhely. — Fischer V. Császártöltés. — Braun K. Szarvas. — Groszen S. Győr. — Lipics T. Szegzárd. London szálloda : Jakobovics K. Dj-Szöny. — Gautz I. Vácz. — Rotter J. gyáros, Kolics. — Adler S. utazó, Bécs. Aranysas szálloda : Tóth I. Turkeve. — Gaál L. Ungvár. — Kiszely I. P.­Ugrad. — Lévay I. Szabadka. — Halász I. Bács-Bodrogh. — Thuránszky Á. Eperjes. — Hubay M. Gyöngyös. — Belágh L. Selmecz. — Gaál L. Ungvár. — Rácz Gy. Losoncz. — Kényfay I. N.­Mihály. Fehér hattyú szálloda : Tarnay I. Berény. — Ábrahám I. Bugyi. — Neumann I. Miskolcz. — Herczog A. Esztergom. — Eöry I. Dunapataj. — Kolocsi P. ipa­ros, Vésztő. Két korona szálloda: Reisz .1. Ordacs. — Sonnenschein J. Dömsöd. — Vizel K. Dömsöd. — Berger H. Szabadszállás. — Schön I. Arad. — Strasser L. Dabas. — Bauer A. Gyöngyös. — Templom S. Monor. — Steiner M. Félegyháza. — Radovics J. Tata. Időjárás január 5. reggeli 7 órakor. Az időjelző intézet távirati jelentése. Szél Hő-telek magyarázata: © = szélcsend, O = tiszta, de­rült, © = ·/» felhős, 0 = V» felhős, © = ’/, felhős, © == borult, •: = eső, * = hó, A = jégeső, = = köd, 00 = gőz, zivatar, = villám. Áttekintése a mai időjárásnak: Európában: A depresszió (749—75°' nens nyugati, a nagy légnyomás (765-ga­bon­ti­­részében van. Az idő részint változ része a falak keleti gyos, délkeleten enyhe, helyenkint d­anzt, bonis, fa­ Hazánkban? Délkeleties oka i­lyenkint erős szelek mellett, a hőmér­et zv­ollas, be­tűzött, a légnyomás mindenütt kisétet­. Keveset vál­­nyire borús, részben ködös, több, több­kisebb részben enyhe. Csapadékok s4a,,^°?» keleti észak-déli középen voltak, ’ ,r'kább az Kilátás a jövő időre . Hazánk­ban: Többnyire 1 r • , időt várhatni, itt-ott hóval, éjjel erűi^a-y,^®" ködös A I m­ m d » n V L • iránya és mérséklő Csapa- Felhő-Állomások nyoma» ereje iCelsiU8 dékfyl zet _____ _ 700 V (1—IS) | fokban__________| Arad...................... 57.8 DNTy 2—09 - = Besztercze . . . 57.8 —­­ 2.4 — | © Beszterczebánya. 54.0 K 2 — 1.2 $ 7| © Budapest. . . . 56.9 © — 6­0 . 9 = Csáktornya . . . 55.8 K 1 '— 8.0 — © Debreczen . . • 57.0 DK 1 — 3.6 5 © Eger.......................... 59.4 DNy 2 — 5.0 #•. 7 © Eszék....................... — — — — — P­ume................. 52.7 DNy 2 4.4 - © Késmárk .... 53.6 D 5­­­3.2 # 5 0 Keszthely . . . 56.4 DK 4 — 5.0 - $ Kolozsvár . • • 59.5 © 0.2 — © Magyar-Óvár . • 54.7 DK 1 — 4.6 — © Akna-Szlatina. . 57.3 Ny 2 1.9 - © Nagy-Enyed . • — — — — — Nagy-Szeben . • 56.8 DK 1 2.1—0 Nagyvárad . . • 56.2 D 3 1.3 — © Orsova....................... 58.6 ENy 1 4.9 . 7 © Pancsova. . • • 57.0 ENy 1 — 2.6­­ — © Selmeczbánya. . 57.1 EK 1 — 4.2 Uf 6 © Sopron................. 52.6 DNy 2 — 100 — © Szatmár-Németi. 58.8 Ny 3 0.2 — © Szeged....................... 65.5 Ny 1 — 11.8 £ 15 = Sepsi-Szt-György 60.5 © 1.51 — 0 Szolnok .... — © — 7.71*«.99 о Temesvár . . . 59.4 ENy 3 — 2.8 3 о Trencsin . . . . 55.8 DK 2 — 3.6^ 1 © Ungvár .... 57.2 D 4­­­0.3'*,. 5 © Zágráb................. 56.3 EK 1 - 5.6 i 1 — Bécs...................... 54.0 DK 1 — 6.4 — © Bregenz .... 52.2 DNy 1—94 — 0 Konstantinápoly. — — — 1 — — Lesina. 54.1 K 5­8.0 9 0 Póla..... 52.2 K 3 6,3 3 • : Prága................. 54.0 D 2 — 4.6 ! — I © Szulina .... 60.3 DK 1 8.0—0 Szerajevo . . . 54.8 Ny 1 — 6.0 $ 7 © Felelős szerkesztő: URVUros.

Next