Pesti Napló, 1887. február (38. évfolyam, 31-58. szám)
1887-02-14 / 44. szám
44 szám, Szerkesztést írodt Ferencziek-tere, Athenäen m-é p aa t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlenlevelek csak ismert kezektől fogadtatnak és kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-ép illet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körfiú panaszok, hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, 1887. Hétfő, február 14. Reggeli kiadás: 38. évi folyam. Előflletési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapest is kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra t frt 50 kjr. — 1 hónapra 9 frt. Ha 12 esti kiadás postai küllönküldése kirintstik, postabályegre biVQUként 35 t-' ■ évnegyedenként 1 forint felblrletendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó hivatalába Budapest, Fi renczi«k-tere, Athenaeum épütt, küldendők. Egyes szám 2 kr. Szemle. A német állami közegek a háboruveszélyt bizonyos tüntető modorban helyezik az előtérbe. Hohenloherg beszédét csakhamar követé a porosz miniszteri nyilatkozat, mely a vasutügy tárgyalását nem kivánja a béke jeléül tekintetni. Hogy a német kormány ezzel főleg a választásokra kíván hatni, az épp úgy bizonyos, mint az, hogy az efféle nyilatkozatok nagyon nyugtalanítják egész Európát s igen pusztítólag hatnak a börzékre. A németországi választások sorsa, az ijesztgetés daczára, igen bizonytalan. Minden attól függ, hogy a pápa beavatkozása megtöri-e a czentrum ellenzését! Egyelőre az tapasztalható, hogy a német kath. püspökök s a klérus nagy része nem szüntette meg a szeptennátus ellenzését. Katholikus lapok azt fejtegetik, hogy a pápa a dogmákban csalhatatlan, de a csalatkozhatlanság nem terjed ki a pápa politikai nyilatkozataira, melyeket jó katholikusok is ellenezhetnek. Windthorsthoz közel álló helyről kijelentik, hogy ő nem titkolta el a pápai államtitkár levelét, mert ő maga is azt csak a lapokból ismerte meg. A német franczia határon, mint onnan jelentik, igen izgatott a hangulat, a német hatóságok nagyon megnehezítik Francziaországból az átkelést. Valószínűnek tartják, hogy már közelebb útlevél fog követeltetni mindenkitől. Bécsből távírják a B. K.-nek: Tisza Kálmán miniszterelnök, ki Tarkovics államtitkár és Weckerle miniszteri tanácsossal itt időzik, ma délelőtt 10 órakor ő Felsége által egy óráig tartó kihallgatáson fogadtatott. Délben a miniszterelnök gr. Kálnoky külügyminiszter és Szögyény osztályfőnökkel értekezett. 2 órakor Tisza miniszterelnök rövid megbeszélést tartott gr. Taaffe miniszterelnökkel és 3-tól 4-ig gr. Kálnoky külügyminiszter elnöklete alatt a hadügyminisztériumban közös miniszteri értekezlet volt, melyen a közös minisztereken kívül még részt vettek Tisza és gr. Taaffe miniszterelnökök, dr. Orczy, ő Felsége körüli miniszter és Dunajevsky pénzügyminiszter. A konferencziát holnap, esetleg ő Felsége elnöklete alatt, folytatni fogják. Tisza miniszterelnök holnap este szándékozik visszautazni Budapestre. Az országgyűlési szabadelvű párt tegnapi értekezletén a vallásos közoktatási budgetet tárgyalta és elfogadta. - A Deutscher klub, a reichsrath túlzó német képviselőinek klubja, heves viták után végre felbomlott. Ez újabb szakadást jelent a német ellenzék köreiben. A szakadást az antiszemiták provokálták s a vita a klubban már hosszabb idő óta foly. A szombati értekezleten, midőn döntésre került a sor, mint bécsi lapok jelentik, az elkeseredés oly fokára lépett, hogy voltak pillanatok, midőn már-már azt hitte mindenki, hogy a vitatkozók hajba kapnak. A klub utolsó előtti ülésén két javaslat terjesztetett elő. E javaslatok elseje 20 szóval 17 ellenében a Steinwender antiszemita képviselő által tett módosítással fogadtatott el s azt hangsúlyozta, hogy a Deutscher klub a Deutsch-Österreichischer klubbal fentartja az eddigi formában az egyetértést, de fentartja külön alapfelfogását és czéljait. E szerint a klub az ausztriai német nép érdekében nem azt tartja szem előtt elsősorban, hogy minél előbb törekedjék a parlamentáris többséget megnyerni, hanem hogy a nép a nemzeti eszme által legyen áthatva. A második javaslat azt hangsúlyozta, hogy a klub fáradhatlanul fog a korrupczió ellen küzdeni, egyúttal azonban hasonló erényyel száll szembe oly törekvésekkel, melyek faj- és sztályharczot akarnak felidézni s ily törekvésű töredékekkel minden szolidaritást megtagad. Ezen javaslat ellen az antiszemiták számos módosítványt adtak be s úgy e második javaslat, mint a módosítványok a legutóbbi zajos ülés napirendjére tűzettek ki. Ezen ülésen azonban a klub elnöksége egy újabb határozati javaslatot terjesztett elő, mely a már elfogadott első határozatot is megváltoztatni akarta s egyúttal élesebb megrovást foglalt magában a faj- és vallásharcz szitói ellen. A klub tagjai közül többen tiltakoztak ezen uj határozati javaslat napirendre tűzése ellen s nézetüket ily szavakkal: Gemeinheit! Impertinenz! indokolták. Több, mint két óráig tartó vita után 21 szóval 18 ellenében kimondatott, hogy az új határozati javaslat tárgyalás alá vétetik. Ezen eredmény egyértelmű volt a klub felbomlásával. Bareuther és Wenzlicske képviselők kijelentették, hogy leteszik mandátumukat. A kisebbségben maradt többi képviselők pedig Steinwender vezetése alatt szitkozódva hagyták el a tanácskozást. A visszamaradtak elfogadták az elnökség új javaslatait. A Steinwender képviselőcsoportjának tagjai ma fognak értekezletet tartani jövő maguk tartása iránt. Elszász és Lotharingia. A Paris az elszászlotharingiai német csapatokról a következő adatokat közli : 47 zászlóalj gyalogság, 50 század lovasság, 19 üteg tüzérség, 28 üteg vártüzérség, 12 műszaki csapat és 2 szekeresszázad. Hozzászámítva a tervezett növelést is, e csapatok ereje a következő volna : 70—80 zászlóalj gyalogság, 60—65 század lovasság, 35—40 üteg tüzérség, 28 üteg vártüzérség, 12 műszaki csapat és 4 szekeresszázad. A nevezett lap ez adatokhoz azt a megjegyzést fűzi, hogy ezek rendkívüli elővigyázati rendszabályra mutatnak s Európát hivja fel tanuul, hogy ezzel szemben Francziaország magatartása csöndes és mérsékelt. Németország viszonya Olaszországhoz és a pápához. Ily czimü czikket közöl a Köln. htg s azt írja, hogy előre lehetett látni, hogy a Jakobini-féle levél ama pontja, mely kifejezi a reményt, vajha sikerülne a német birodalom segélyével a pápa helyzetét javítani, az olasz nemzeti önzés legérzékenyebb burját hatalmas rezgésbe fogja hozni. Mit ért a pápa helyzetének javítása alatt? és hozzájárulhat ehhez a német birodalom? kérdi a német offícziózus lap. Minden attól függ, folytatja azután, mit ért maga a pápa a javítás alatt. Bizonyára fel nem tehető, hogy Leo pápa azt értené, hogy a német birodalom visszafordítsa a világtörténet kerekét, hogy az egyházi állam visszaállításánál Németország segélyére számítana, mi Olaszországban legborzasztóbb rázkódtatásra és oly háborúra vezetne, melynek eredményét elsősorban a szent atya érezné. Ilyesmit tehát, okoskodik az idézett lap, róla föl nem lehet tenni. A lap idézi Leo pápa egy beszédét, mely heves panaszokkal van tele, de az egyházi állam visszaállítását egy szóval sem követeli. Ebből a német officziózus azt következteti, hogy a pápa az egyházi államot illetőleg belenyugodott a történelmi tényekbe. A pápa panasza helyzete elviselhetetlensége fölött más természetű s a Jakobini-féle levéllel — folytatja a lap — a hatalmas Németországnak csak erkölcsi befolyását igyekszik a maga részére megnyerni, mégpedig főleg azért, hogy Vilmos császár és kormánya közvetítse a kibékülést a szentszék és Olaszország közt. A kölni lap czikke így végződik: »A kibékülést az olasz királylyal békés megegyezést alapján s a hatalmas német birodalom közvetítésével, azt hiszszük mi a jutalomnak, melyet Leo pápa a czentrum segélyével szerezni remélt, hogy a pápa mint közvetítő a népek és a királyok közt jövőre olyan állást foglaljon el, mely az újkor történeti fejlődésében egyedül biztosíthatja neki lételét s mely »Krisztus királyságának gunyjelét«, mint IX. Pius pápa az Olaszország által neki felajánlott kezességeket nevezte, diszessé változtathatja át viselőjére.« A PESTI NAPLÓ TÁRMA. ARANYFÜST. — Regény. — 29 Irta: WOHL STEFANIE. III. KÖNYV. Excelsior! XVIII. Fejezet. Vállalkozóbb honleányok, kik megedződtek a fájdalom ! csak nők körében folytatott egyleti gyülésezés tüzében, kissé lenézték e gyáva tartózkodásért. Rossz néven vették tőle, hogy eszét és befolyását fel nem használja afféle »Primrose« vagy »Cowslip« ligák szervezésére, melyeknek segélyével végre a magyar hölgyeknek is kijutna a maguk része a férfiak által oly csúnyául bitorolt politikai szereplésből. De Mária csak férje szalonjában kívánt elnökölni és más szereplésre nem vágyott, mint arra a mely kijutott neki, ha Szelényi olykor mégis megunva a harczot, azon rövid tartamú, de mély levertségnek engedett, mely a legszívósabb természeteken is erőt szokott venni. Mária készítette azt az antik keretben, férje íróasztala fölött függő táblát, melyre sajátos, határozott kezeirásával az »Excelsior!« szót irta fel és ha szükségét látta, az e szóba foglalt bátorító, buzdító lelkesedést maga is ki tudta fejteni. Tevékeny szerepe volt akkor is, ha Szelényi bizalmasan megbeszélte vele terveit, vagy pedig indulatossága és hatalmaskodása által elragadtatva, előre közölte vele azon kellemetlen igazságokat, melyekkel ellenfeleinek közelebb kedveskedni szándékozott. Ilyenkor aztán Mária addig adott neki igazat és oly kegyetlenül szidta az ellenzéket, míg Szelényi igazságérzete felébredt és Mária túlzásai, melyeket jóakaró elnézéssel megmosolygott, visszaadták egész higgadtságát. Államtudományos képzettségét meg éppen csakis bizalmas körben árulta el a fiatal aszszony. Férjének egy éltes kollegája egyszer egy ebéd alkalmával, meglepetten bámulta azt az élénk érdeket és feltűnő alaposságot, melylyel vitáikban részt vett. — Hogy szeretheti egy ilyen szép asszony enynyire a politikát ? — kérdé végre enyelegve. Mária finom mosolylyal emelte nagy szemeit az öreg urra. — Nem a politikát szeretem — felelé szelíden — hanem a férjemet. És csakugyan, ha Szelényi ahelyett, hogy államférfi, esetleg fűszerkereskedő, Mária épp oly teljes odaadással tanulmányozta volna a czukor és kávé árfolyamait, mint amilyennel a jelen körülmények között az országgyűlési tudósításokat kísérte figyelemmel. Amíg a felsőház válsága tartott, a fiatal aszszonynak nagyon rossz napjai voltak. Nemcsak hogy alig látta a Házban vagy konferencziákban elfoglalva férjét, de még akkor sem volt benne öröme, ha végre mégis hazakerült. Szótalan és rosszkedvű volt és még éjjel is szakadatlanul dolgozott. Szelényi tudniillik kevés dolgot adott titkárjainak. Beszédeit maga fogalmazta, nagyjából, ama merész vonásokkal, melyek oly megkapó realizmussal állították a helyzetet a hallgató elé. A kidolgozás beszéd közben történt, még pedig szebben, szabatosabban, mint ahogy azt a legügyesebb toll tehette volna. Mindig akkor beszélt legjobban, ha a beszéd fogalmazásánál minél több tért hagyott az inspirácziónak. Míg férje éjjel irt, Mária többnyire a dolgozószoba kandallója mellett hintaszékében olvasgatott, sőt ott néha el is aludt, csak Szelényi karjaiban érezve fel, ki a magas termetű délczeg asszonyt úgy vitte át a hálószobájukba, mint egy gyermeket. Szelényinek jól esett, hogy munka közben elbeszélgethetett Máriával, vagy pedig felolvashatott neki egy-egy részletet készülőben lévő munkájából. A fiatal asszony tapintatos szerénysége, teljesen elfelejtette vele a nők szellemi alárendeltségére vonatkozó régi elveit, melyekben egy más, követelőbb modorú nő még jobban megerősítette volna. Az utóbbi időkben azonban feléje se nézett a feleségének. Egy nagy beszédén dolgozott s minél többet igazított rajta, mit máskor nem igen szokott tenni, — annál kevésbbé tetszett neki munkája, annál türelmetlenebbé, indulatosabbá vált. Végre a második éjjel — éppen éjfélt ütött az óra — ingerülten felugrott és a kéziratot darabokra tépve, íróasztala alá dobta. — Vigye őket az ördög ! — kiáltá kitörő dühvel. Ha nem akarnak üdvözölni, menjenek pokolba! Mária e kitörésre egyetlenegy szót se szólt. Oly kicsinynyé tette magát hintaszékében, hogy szinte eltűnt benne s miután Szelényi semmi szándékot se mutatott arra, hogy szobájukba vigye, csendesen felkelt és szótalanul, lábujjhegyen ment utána. Ezen éjjel azonban sajátságos nesz zavarta meg a Szelényi palota csendjét. Amint a ház ura elszunyadt, megelevenedtek a szobák és lebegő léptek suhantak el a süppedékes, neszfogó szőnyegek fölött. Ha a régibb cselédek valamelyike esetleg felébred és a szobákba bepillant, bizonyára esküdni mer arra, hogy a Szelényiék fehér asszonya átlátogatott a fővárosba és a fiatal urnák hálószobájából kilebegve, átment az öltözőn és a két kis szalonon, míg végre a kegyelmes úr dolgozó szobájában eltűnt. Szelényi István másnap reggel még rosszabb kedélyhangulatban kelt fel, mint a milyenben lefeküdt. Kegyetlenül szidta magát, a miért tönkre tette két éjjeli munkáját, mit egy kis igazítással pompásan fel lehetett volna használni. Kedvetlenül itta meg teáját és mielőtt a Házba ment volna, benyitott a dolgozóba, hogy Íróasztalából néhány fontos iratot magához vegyen. S a mint ott sietősen kotorászva tovább szidja magát, szeme egy nagy kéziraton akad meg, mely az Íróasztal közepét elfoglalja. Olyan kézirat ez, minőt még soha sem látott; nagy fehér ívekre ragasztott, sűrűn teleírt egyenetlen papírdarabokból, furcsa szakadozott, toldozott külsővel, mint valami kezdetleges térkép. S amint jobban megvizsgálja, látja hogy ez a sajátságos alakú és mégis oly pedáns szabatossággal, tisztán összeragasztott akta nem egyéb , mint a tegnap darabokra tépett országházi beszéd. Szelényi egy perczig szótalan meglepetéssel bámult megmentett munkájára; kétszer-háromszor hitetlen mosolylyal forgatta meg kezeiben, azután visszadobta az asztalra és egy pár óriási lépéssel bentermett a hálószobában. — Maga kis boszorka! Egyetlen, aranyos, bolond kis feleségem! — kiáltá Máriát, ki a nagy menyezetes ágy szélén ülve harisnyát húzott, karjaiba kapva és úgy összecsókolva, hogy lélekzete elállt. Azután lelkendezve és olyan óvatosan, mintha czukorból volna, tette le ismét az ágy szélére. — Maga angyal ! Hogy kireperálta a maga indulatos, meggondolatlan férje ostobaságát! Mária kaczagva fonta fehér karjait férje nyaka köré. — A nő hivatása! — felesé két csók között tréfás ünnepélyességgel. — Nem-e nekünk kell a sebeket bekötözni, miket kíméletlen férfikezek ütnek — még ha a sebesült egy országházi beszéd volna is ? És Mária ápoltja fényes sikert aratott. Éppen ez a beszéd nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hosszú, elkeseredett vita után, de mégis tetemes többséggel keresztül ment a főrendiház nagy horderejű reformja. XIX. FEJEZET. A fiatal pár házassága második évében a nyár egy részét Szelényben tölte. Azaz csak Mária vonult el oda hosszabb időre nagyanyja hirtelen halála után, mely oly mélyen megrendítette a fiatal asszonyt, hogy minden áron szabadulni kívánt a városi zajból, melyből az első esztendőben csak azon két-három hétre menekült, mit Szelényi dolgaitól elvonhatott. A miniszter persze csak "olykor, pár napra, jöhetett ki neje látogatására. Althausenné eleinte fázott attól a gondolattól, hogy menye ily közel szomszédságában telepszik le. Az öreg dáma azt hitte, hogy afféle nagy igényű, elkényeztetett hölgyecskével lesz dolga, ki igazi »jó falusiaknak« fogja őket tekinteni és kinek minden rossz lesz, mit ők teljes világéletükben jónak találtak. De ebben aztán csakugyan csalódott. Mária azon rokonszenves, minden szenvelgéstől ment igénytelenséggel birt, mely éppen azok között található fel leggyakrabban, kik születésüktől fogva a rang és vagyon minden előnyében részesültek. Neki a pompa és kényelem oly megszokott és ennélfogva oly közönyös dolog volt, hogy annak hiányát másutt, vagy másoknál nem is vette észre, sőt utazás, vagy a havasokban való vadászat alkalmával, melyre férjét mindig elkísérte, mosolygó jó kedvvel tűrt minden olyan nélkülözést és kényelmetlenséget, mely komornáját például könyekre fakasztá. Hamar beletalálta magát az árokházi életbe is, melynek puritán egyszerűsége oly sajátságos ellentétet képezett a kastély csaknem fejedelmi díszéhez. Ha néhány napot ott töltött, pontossága, melylyel a családot egybegyűjtő nyolcz órai reggelin megjelent, bizonyára meglepte volna még Filoména grófnőt is. Aztán Liza példájára ellenzős kötényt vett fel és Althausenné lobogó szalagos hófehér főkötője után indulva kamrába, padlásra, pinezébe ellátogatott, mely helyiségek példás rendjét és kápráztató tisztaságát nem győzte eléggé dicsérni. Vendég létére a nap több részét kénye kedve szerint használhatta volna fel. De anyósának kedvében akarván járni, szigorúan alkalmazkodott a napirendhez, mely kérlelhetlen szigorral juttatá ki minden órának a maga foglalatosságát. (Folyt. köv.) A választások. A függetlenségi párt e felhívást intézte a választókhoz : Magyarország polgáraihoz! Polgártársak! Utolsó ülésszakában van együtt az országgyűlés, melynek képviselőháza még három évre választatott. Akiket a nemzet választói által a törvényhozásba küld, azok ezentúl öt éven át szólhatnak és határozhatnak a nemzet nevében. A nemzet maga pedig, közvetlenül, választások útján, az eddiginél ritkábban gyakorolhatja az ügyeihez való hozzászólás jogát. Kívánatos lehet ez oly többségnek, mely a nemzeti akarattól eltávolodni nem vonakodik; de nem olyannak, mely a nemzeti akarat valódi kifejezése akar lenni. Elleneztük ezen változtatást. A 48-diki elvek ellen megkezdett romboló munka azonban nem kímélte a hároméves választást sem. És most oly országgyűlés következik, melynek képviselőháza öt évre választatik. A szavazópolgár öt évre veti el a kockát hazája sorsa felett! Ennyi idő alatt, ily hosszú tartamú országgyűlésen — igaz — lehet tenni, alkotni a nemzet javára is./ 't ! És pedig sokat javára : ha a határozás hatalma azoknak jut kezébe, kik — el nem térve azon iránytól, melynek követésére történelmünk legfényesebb lapjai buzdítanak , meg nem feledkezve arról, hogy amely nemzet lemond államiságának föltételeiről vagy elcsügged az azokért vívott küzdelemben, vesztébe rohan — vissza akarják adni e nemzetet önmagának , vissza akarják szerezni önálló állami létének, függetlenségének föltételeit és meg akarják valósítani, hogy hazánk szellemi s anyagi erőit, saját belátása szerint, saját czéljaira fordíthassa s önmaga rendelkezzék, idegen befolyástól menten, vére és vagyona fölött. Ezt akarjuk mi, erre törekszünk mi. Ezen alapon áll és küzd a függetlenségi és 48-as párt. De sokat lehet tenni ennyi idő alatt kárára is : ha a határozás hatalma azoknak jut kezébe, kik, ámbár szintén ellenzői a jelenlegi kormány és pártja nyomasztó és veszélyes működésének; kik — elismerjük — buzgón és kitartással küzdöttek és küzdenek ugyan, hatalmi túlterjeszkedése, könnyelmű pazarlása, újabb jogcsorbításai és számos más káros törekvése ellen, de akik mégis, annyi tapasztalat s a tények világos tanúsága daczára és bizalmatlanul a nemzet erejében, önmegadással ragaszkodnak azon közjogi alaphoz, melyen a kormány és pártja is áll s amely közjogi alap s a fölötte épült politikai rendszer, lenyűgözi a nemzet tevékenységét, megbénítja a legéletbevágóbb ügyeiben szabad elhatározását és elzárja a virágzó nemzeti lét megalkothatásának forrásait. E közjogi alaphoz ragaszkodik, ezen áll, a mérsékelt ellenzék. És sokat, még sokkal többet lehet tenni a nemzet kárára: ha a határozás hatalma továbbra is, a magát szabadelvűnek nevező pártnak — a jelenlegi kormány és pártjának — s igy azoknak jut kezébe, kik a jelenlegi közjogi alapon, a jogfeladások eme végzetes talaján állva, mind azt a bajt és kárt, mit e talaj önmagától is megterem, folytonos jogcsorbitásokkal, hatalmi túlterjeszkedéssel s a választási szabadság legfontosabb biztosítéka megtámadásával is tetézik; politikai rendszerük nyomása alatt terjedő elszegényedésnek, a politikai és társadalmi erkölcsök, ugyanazon rendszer hatása alatt mutatkozó lazulásának, hatalmi czélokra felhasználásával is fokozzák s a kik e mellett óriási mérvben kiaknázva a nemzet adóerejét s óriási mérvben szaporítva terheit, hazánkat szomorú és veszélyes helyzetébe sodorták. Ez erős meggyőződésünk, mit csak szilárdabbá tett a múltak tanúsága. Mi nem mulasztottuk el, mindannyiszor óva, intve emelni fel szavunkat, valahányszor a nemzet hivatva volt dönteni sorsa felett. Nem mulasztottuk el rámutatni az örvényre, mely a tények kényszerű logikájánál fogva, hazánk sorsa előtt okvetlen megnyílik, ha a nemzet akár csüggedés, akár közöny, akár hatalmi nyomás, akár vesztegetés vagy egyesek más érdekei miatt, meg nem áll a lejtőn, melyre 20 év előtt lépett és nem sorakozik — történelmi irányához híven — lelkesülten és kitartással, a nemzeti függetlenség s a 48-iki elvek megvalósításának dicső zászlója alá. Bár csalódtunk volna! Húsz évi tapasztalat tesz azonban szomorú, de igaz tanúságot, hogy nem csalódtunk. Mert ime! húsz éve, hogy megalkottatott a közjogi alap, mely a nemzet szabad és hatályos erőkifejtését megzsibbasztja; húsz éve, hogy ezen alapon vezettetnek az ország ügyei. . . És hová jutottunk! Meg lévén csorbítva a nemzetnek azon elvitázatlan joga, hogy kül- és hadügyeit, saját belátása, saját érdekei szerint intézze; megcsonkítva azon joga is, hogy ezek költségei iránt, országgyűlésén, idegen beavatkozás nélkül határozzon: beleerőszakoltatott hazánk a boszniai vállalatba s az ezzel járt súlyos pénz- és véráldozatba; teremtetett egy, a bénitő kötelékeket még szorosabbra fűző közös ügy s e mellett a delegáczió folyvást rakta a nemzet vállaira és fokozta roskadásig a közösügyi terheket, melyek miatt elvonattak a nemzet más szükségleteitől a megkivántató eszközök s a melyeknek nyomása alatt, az adók folytonos emelése s adósságnak adósságra halmozása daczára, megmaradt, sőt egyre nőtt háztartásunkban a tátongó úr és pénzügyeink mind közelebb jutottak a válsághoz, mely jelenleg fenyeget. És ezen helyzetben látjuk borulni a külügyi láthatárt! Húsz évi káros politika eredményével sújtva, vagyunk kénytelenek a jövő veszélyek szemébe nézni! Bármi jöjjön, mi bízunk nemzetünk életerejében és küzdelme diadalában. De mennyivel nyugodtabban, mennyivel szilárdabb önérzettel tekinthetne hazánk a jövő esélyeire, ha a lefolyt idő alatt saját hadserege erősbítésére fordíthatta volna erőit; ha volna saját hadserege, melyet a nemzet szelleme leng át, mely a magyar zászló lobogásából, a magyar vezényszó buzdításából is lelkesedést meríthetne, s a melyet áthatna a tudat, hogy midőn együttműködik közös fejedelmünk alatt álló szövetségeseivel, egyszersmind hazája szabadságáért s önállóságáért küzd. Vagyoni áldozatot követelt volna saját hadseregünk is, de önmagunknak hoztuk volna meg azt. S ezen áldozat a független államiság feltételeinek birtokában, nem válhatott volna a nemzet felvirágzásának akadályává. Mert állami önállóság mellett szabad mozgást élvezhetett volna a nemzet közgazdasági téren is, holott a mostani közjogi alapon ezen alap alkatelemévé, fentartási eszközévé lett, a nemzet közgazdaságának, gazdasági erői szabad és helyes felhasználásának lenyűgözése is. Magyarország Ausztriával közös vámterületté olvasztva, nemcsak ki nem használhatta saját javára fogyasztási adóit, hanem idegen országnak adózott milliókkal, melyekre pedig saját czéljaira oly nagy szüksége lett volna. Ipara, a közös vámterületen, Ausztria századokon át ápolt erős ipara akadálytalanul versenyének kitéve, virágzásnak nem indulhatott; holott külön vámterület mellett — a szomszéd Ausztriával is érdekeinknek megfelelő szerződési viszonyban — a lefolyt hosszú idő alatt, még a hadsereg szükségletei előállításával is táplálva, a kereskedelemmel együtt, a nemzeti vagyonosodás hatalmas tényezőjévé emelkedhetett volna. Virágzó ipar és kereskedelem hathatósan működtek volna közre a mezőgazdaság emelésére is. És mindezek szabad fejlődése és kölcsönhatása meghozta volna azon eredményt, melyet haladni kívánó és haladó, mert saját érdekeiket szabadon ápolható, önálló nemzeteknél láthatunk: a biztos és virágzó nemzeti életet. Megfosztva a közvagyonosodás ez alapfeltételeitől, kiszolgáltatva idegen érdekeknek, a nemzet vagyonosodása nem emelkedhetett a reá súlyosodó terhek arányában, erőit nem fokozhatta oly mértékben, hogy azoknak megfelelhessen. Pénzügyei rendezketését, gazdasági felvirágzását megakadályozta, lekötött, megzsibbasztott állami és gazdasági állapota. Az állami bevételek nagy részét elnyelik az adóssági kamatok, melyek évenként 100 milliót meszsze túlhaladnak. Másik nagy részét elviszik a közösügyek s az idegen ipar élvezte milliók. Ily körülmények közt aztán elviselhetlen az adóteher és hiányzik hazánknak az, mire kulturális czéljaira, igazságszolgáltatása és közigazgatása jóvátételére, elkerülhetlen szüksége volna. És a 20 évi működés eredményeként mindehhez társul szegődött a káros politikai rendszer azon további következménye s egyszersmind eszköze a közszabadságok csorbítása s a központi hatalom túlterjeszkedése. A politikai s polgári szabadság rovására számos ügy, mely bírói eljárás biztosítékait követeli, a pártkormány legfelsőbb fokú elhatározása alá helyeztetett. A főrendiház a 48-iki elvekkel ellentétesen, a társadalmi osztályok elkülönítését előmozdító módon szerveztetett s ezen irány hatása nem késett jelentkezni. A törvényhatósági és községi önkormányzat rovására megalkottatott a főispánok mindenhatósága és biztosíttatott párturalmi czélokra, a hivatali befolyás nyomása. És e mellett meghosszabbíttatott a képviselői megbízatás tartama. De bármily eszközökkel rendelkezzék a hatalom, mely hazánkat szomorú helyzetébe juttatta: erős akarat, szilárd elhatározás és kitartással, megszabadulhat a nemzet a lidércznyomástól, mely annyi időn át szabad föllélegzésére nehezedik. Ha felébred csüggetegségéből és közönyéből, ha akarja, hogy Magyarország virágzó népnek legyen szabad, független hazája, ha akarja, hogy szabad és boldog utódok áldják, hazájuk javán rendületlenül munkáló elődeik emlékét , akkor el kell fordulnia azon közjogi alaptól, amely az uralmon levő párt által mind veszélyesebb irányban fejlesztve s az ily irányú fejlesztést lehetővé téve, annyi bajt, annyi romlást hozott. Azokat is, kik eddig elveink gyakorlatiságában kételkedtek, oly sok évi keserves tapasztalás meggyőzhette, hogy csak azoknak megvalósítása háríthatja el hazánkról a pusztulás végzetét. És ezeket, valamint a jobb jövőben kétkedőket meggyőzhette az is, hogy azok, kik a jelenlegi közjogi alap ellen küzdenek, előre látták, hogy az hová vezet és hogy ennélfogva csak az a zászló vezethet jobb jövőbe, melyhez ők, hazájuk sorsán aggódva, oly rendületlenül ragaszkodnak. E zászló, a nemzeti önálló lét, a szabadság, egyenlőség, testvériség zászlója, melyre vezérelvként, magasztos czél gyanánt, az van felírva, hogy Magyarország legyen önálló, független állam, mely minden idegen beavatkozástól menten intézze minden ügyeit, mely teljes önállósággal bírjon, a polgári közigazgatáson kívül, a hadügy, pénzügy, nemzetközi viszonyok és közgazdaság minden ügyében. Ezt a zászlót lobogtatjuk most is előttetek. És midőn újra felemeljük óvó, intő szavunkat, midőn újra rámutatunk a végzetes következményekre, melyek kimaradhatlanok, ha e zászlótól elfordultok , jobb jövőbe vetett reménynyel, hivatkozva e hon polgárainak ősi erényeire, intézzük hozzátok, polgártársak ! a felhívást. Sorakozzatok e zászló körül! Sorakozzatok e zászló körül, mely egyszersmind a 48-ki elvek, a valódi szabadelvűség, a jogegyenlőség és testvériség zászlója. Mert az önálló és független Magyarország is csak akkor lehet nagy és hatalmas, gazdag és boldog, ha a 48-ki nagy elvek ragyognak egén vezércsillagok gyanánt. Ugyanazért ezen elvek várhatlan alkatrészeit képezik ezentúl is programmunknak s állandóan ragaszkodunk azon meggyőződésünkhöz, hogy bármily kérdés merüljön fel, hazánk érdekében csak a valódi szabadelvűség, a szabadság, egyenlőség, testvériség szellemében oldható meg üdvösen. Ragaszkodunk ezen meggyőződésünkhöz, melynek vezérlete alatt, mindenkor gondosan megfigyelve s buzgón szivünkön hordva, a nép jogos panaszait s óhajait, állhatatosan törekedtünk bajai és szenvedései orvoslására és teszszük ezt buzgón és odaadással továbbra is. A kik ellentétben e meggyőződésünkkel, ellentétben elveink e lényeges részével, a függetlenség jelszavával lépnek elétek, de a bajok és a szomorú helyzet fő okát nem a közjogi alap és kormány hibáiban látva, egy faj vagy felekezet működésében keresik, kik e meggyőződésük által vezettetve, készek a közjogi kérdésnek alárendelt fontosságot tulajdonítani és bennünket támadva, készek működésünk gyöngítésére hatni: azok, önkéntelenül is, az uralmon levő pártnak tesznek szolgálatot. És azoknak, kik akarják, hogy a kormány és pártja uralma megszűnjék; kik, ha egyébből nem, 20 év szomorú eredményéből meggyőződtek, hogy bajaink és válságos helyzetünk fő oka ezeknek működésében s uralmában s a jelen káros politikai rendszerben fekszik, s akik ennélfogva akarják, hogy hazánk