Pesti Napló, esti kiadás, 1887. február (38. évfolyam, 31-58. szám)
1887-02-14 / 44. szám
44. szám. ír«Mil»s Fe reTiaziek-tere, Athenaent-épület. A Up reellem! részét illető minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak «. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, 1887. Hétfő, február 14. 38. évi folyam. Előfizetési feltételek : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként: 1 frt 50 kr. — 3 hónapra ♦ frt 50 kr. — 2 hónapra 9 frr. Sauki kladió postai különküldése kirántatik. postabélyegre havonként 35 tar., évnegyedenként 1 forint felülfizetando. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti 2STaplós kiadó hivatala.Kft. Budapest. Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. fi Budapest, február 14. Az olasz kormányválság uj stádiumba lépett. A király ismét Depretist bizta meg a kabinetalakitással, ki azt Robilant gróf támogatásával el is vállalta. Van-e reménye olyan elemeket belevonni kabinetébe, melyek eddig ellenzéki állást foglaltak el, arról a táviratok nem szólanak. Valószínűleg azonban ez nem fog történni s a válság nem valami radikális fordulatra, hanem az eddigi minisztérium egyszerű reorganizációjára fog vezetni. Néhány kevésbbé népszerű miniszter visszalép, hogy más, szintén nem valami népszerű egyéniségnek engedjen helyet. Ilyen megoldás áll kilátásban. Krisztina, spanyol régensnő, a különböző pártok kibékítésére irányuló törekvését, általános politikai amnesztiával óhajtja betetőzni. Az intézkedés már csupán attól függ, hajlandó-e a jelenleg számkivetésben élő Zorilla, a köztársasági párt ismert vezértagja, a jövőre nézve bizonyos ígéreteket tenni. Azt kívánják tőle, mondjon le forradalmi tervei kiviteléről. Párthívei állítása szerint, Zorilla hajlandó megígérni, hogy tanai fentartása mellett tartózkodni fog minden törvényellenes cselekménytől. Ez esetben ő is visszatérhet Spanyolországba. A delegácziók összehívása. Mint lapunknak távírják, ma délben ő Felsége elnöklete alatt egy óráig tartó közös miniszteri értekezlet volt, amelyben résztvettek: Kálnoky gr., Byrandt gr., Kárlay, Tisza és Taaffe gróf. A delegácziók rendkívüli ülésszakra, Budapestre, márczius elsejére hivatnak egybe. Tisza miniszterelnök, Orczy báró miniszter és Tarkovics ma délután a futárvonattal visszautaznak Budapestre. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése febr. 14-én. I. * A képviselőház ma befejezte a kereskedelmi miniszteri tárcza tárgyalását. Az ipartételnél Irányi Dániel a munkások ügyében, a gyárak negyedévenkénti megvizsgálásáról és a szociális kérdés válsága elodázásának módjairól szólott. A miniszter, Széchenyi Pál gr., megnyugtatja a felszólalót, hogy a minisztériumban készek az erre vonatkozó törvényjavaslatok, de azokat az idő rövidsége miatt tárgyalni lehetetlen volna ez ülésszakban. Apponyi Albert gróf elfogadja, mit a munkások jólétének fokozására a miniszter mond; felhívja figyelmét a miniszternek a a munkásoknak a kormányhoz benyújtott kérvényére. A kérdéshez még hozzászóltak Busbach Péter, Enyedi Lukács, Neffy Ignácz, Madarász József és Ferenczyr Miklós. Hosy Pál a gazdaközönségre fontos időjárási tudósításaink hiányairól szólott. A mintapincze-intézmény eltörlésére Herman Ottó nyújtott be határozati javaslatot, de a miniszter a szubvenció fokonkénti megszüntetését megígérvén, Herman benyújtott határozati javaslatát visszavette. A gazdasági tanintézeteknél az előadó: Wahrmann és Komjáthy Béla szólottak. Bernáth Dezső az állami erdők tételénél szakszerű beszédben foglalkozott az állami erdők hasznosításáról és jövedelmeik fokozhatóságáról. A lóversenytételnél Nerman Ottó újból határozati javaslatot nyújtott be a totalizator intézmény eltörlésére; a többség e határozati javaslatot mellőzte. A tengeri hajózás és révügynél Csernátony Lajos szólalt fel s ezzel a tárcza budgetje részletesen letárgyaltatok. Holnap a kultuszminisztérium budgetje kerül tárgyalás alá. Az ülés 9/22-kor véget ért. II. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Szathmáry György, Zsilinszky Mihály, Zay Adolf. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Széchényi Pál gr., Fabiny Theofil, Trefort Ágoston. Az ülés kezdődik d. e. 101/2 órakor. Bejelentések: Elnök a jegyzőkönyv hitelesítése után bemutatja a kézdivásárhelyi kir. törvényszéknek átirati fölterjesztését, melylyel megküldi a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla ítéletét, mely a kézdivásárhelyi törvényszéknek ítéletét, melynek értelmében Bartha Miklós képviselő párviadal vétsége miatt 5 napi államfogházra ítéltetett, helyben hagyta. Tudomásul vétetik Győrmegye közönségének föliratát, melyben a magyar nyelvnek diplomácziai használatban való kölcsönössége tárgyában Nyitramegye közönsége által tett fölterjesztését pártolja. Győr megye közönségének fölterjesztését, melyben a brassói kereskedelmi s iparegyesületnek a hadsereg és honvédségi szükségletek szállításának megosztása iránti kérvényét pártolja. Az eperjesi ügyvédi kamarának Schmidt Gyula képviselő által beadott előterjesztését a bélyeg- és jogilletékek czélba vett fölemelése ellen. Mindezen kérvények és feliratok kiadatnak a kérvényi bizottságnak. A gazdasági bizottság jelentése a ház e havi költségvetése tárgyában elfogadtatott. A közgazdasági budget. folytattatott a föld,ívelés, ipar és kereskedelmi minisztérium költségvetésének tárgyalása. Az ipari czélokra előirányzott összegnél Irányi Dániel a munkások ügyének rendezését sürgeti. Emlékezteti a minisztert azon felszólalásra, mely által szóló a munkásoknak balesetek ellen való biztosítása, valamint a vasári munkaszünet tárgyában hozandó törvényjavaslatok beterjesztését sürgette. A miniszter mind a két indítványt helyeselte, a képviselőház is egyhangúlag elfogadta azokat. Azonkívül pedig módosítványt hozott ugyanakkor szóló javaslatba, amely a gyárak, műhelyek és egyéb ipartelepeknek időnként való megvizsgálásáról szól, azt akarván, hogy ez a vizsgálat legalább évnegyedenként egyszer történjék s annak megtörténtéről az illető iparhatósági megbízottak, az iparhatóságok útján a miniszter urnak jelentést tegyenek, a miniszter pedig a jelentéseket sommázva, kellőképen nyilvánosságra hozza. Ezen indítvány is elfogadtatott. Az utolsó, t. i. 1884-ben alkotott ipartörvény tárgyalása alkalmával — igy szól — ezen indítványok helyesertekén és elfogadtatván, tavaly kérdést intéztem a t. miniszter úrhoz, mennyire haladt az általam említett két törvényjavaslat előkészítésében, valamint, hogy az iparhatóságok tettek-e a gyárak megvizsgálásáról neki jelentést. Ami a törvényjavaslatot illeti, azt méltóztatott válaszolni a t. miniszter úr, hogy azokhoz a szükséges anyagot gyűjti és mihelyt az együtt lesz, a törvényjavaslatokat ki fogja dolgoztatni és a ház elé terjeszteni. A gyárak és egyéb ipartelepek megvizsgálásáról azonban, miután az utolsó törvény csak 1885-ben lépett életbe, még igen kevés számú jelentés érkezett hozzá, de ő azelőtt talán 10 nappal megsürgettette a hatóságokat és reméli, hogy ezen intézkedésnek kellő sikere lesz, minek következtében annak idején a jelentést kellő formában köztudomásra fogja hozni. Gróf Apponyi Albert képviselőtársam pedig melegen pártolván az általam tett két indítványt, ezt maga részéről egy harmadikkal toldotta meg, nevezetesen a munkások segélypénztárai alkotása iránti indítványnyal. A t. miniszter úr ezen eszmét is felkarolván, kijelentette, hogy az ehhez szükséges adatokat is gyűjtögeti és mihelyest azon helyzetben lesz, hogy azoknak alapján törvényjavaslatot készíthessen, azt meg fogja tenni és a törvényhozás elé terjeszteni. Kérdi a minisztert, mikor fog a jelzett irányban intézkedni. Utal az európai szocialista mozgalomra és sürgeti a munkások érdekében teendő intézkedéseket, nehogy e mozgalom a mi munkásaink zömét is megmételyezze. (Helyeslés balfelől.) Széchenyi Pál gr. közgazdasági miniszter megjegyzi, hogy a kormány tanulmányokat létetett az Irányi által említett teendőkre nézve. Egyéb irányban is tett a kormány előkészületeket. Készen van az állategészségügyi, a halászati, a mezőrendőri javaslat; megtétettek a tanulmányok mindazon ipari törvényekre nézve, melyekre határozott szükségünk van és amelyeknek ideje már megjött ; de hiába való volna mindezeket a ház asztalára letenni, mert azok közül egy sem lenne letárgyalható. Azért — így szól — méltóztassék türelemmel lenni és biztosra venni azt, hogy amint az országgyűlés érdemlegesebb munkálkodásának ideje ismét be fog állani, mindezen törvényjavaslatok rögtön a ház asztalára fognak letétetni. (Helyeslés.) A gyárak megvizsgálásáról szóló jelentések beküldésére a kormány ismételve felhívta a törvényhatóságokat, és szóló reméli, hogy az 1887-ik évben beérkező jelentések már közzé lesznek tehetők. Apponyi Albert gr. T. képviselőház ! (Halljuk !) Nem akarom ismételni azokat, amiket Iványi Dániel t. képviselő úr a fenforgó kérdésre nézve elmondott. Elég annak kifejezést adnom, hogy az ő fejtegetéseihez, óhajtásaihoz,appreciáczióihoz egész kiterjedésükben csatlakozom. Csak egy momentumot vagyok bátor hozzáadni azokhoz, amiket ő elmondott, a munkások jóllétének fokozására irányzott törvényhozási és kormányzati tevékenységnek szükségessét illetőleg. (Halljuk!) Olyat teszek hozzá, amit már tavaly elmondottam, de jónak látom a t. törvényhozás és kormány figyelmét felhívni arra, hogy tudvalevőleg a munkások körében élénk mozgalom van az általános szavazatjog behozatala iránt. (Halljuk!) Tudjuk mindnyájan, hogy számos ok szól hazánkban ezen követelménynek teljesítése ellen, de ne adjuk azoknak, kik e követelménynyel fellépnek azt az argumentumot szájukba és azt a fegyvert kezükbe, melylyel szemben én azon esetben, ha a törvényhozás e tekintetben feladatát mulasztaná, választ adni nem is tudnék; mondom, ne adjuk nekik azt az argumentumot, melynél fogva azt mondhassák, azért nem gondol sem az állam , se a törvényhozás a mi sorsunkkal, mert mi választók nem vagyunk; a választási jog elnyerése tehát előfeltétele annak is, hogy legméltányosabb kívánataink teljesíttessenek. Ne adjuk — ismétlem ezt az argumentumot, ezt a fegyvert az általános szavazási jog követelőinek szájába, illetőleg kezeibe, mert ha csakugyan úgy áll, hogy a haza szavazati joggal fel nem ruházott polgárai sorsa a törvényhozás részéről kevesebb gondozásban részesül, és ha kevésbbé látszik szívükön feküdni ezeknek sorsa, mint azoké, kik szavazati joggal, hatalmi eszközökkel bírnak, akkor én erre az elvre igazságos és megállható választ adni nem tudok. (Úgy van! Úgy van!) Hozzáteszem még azt is, hogy a munkáskörökből a törvényhozás elé került legutóbbi nyilatkozat, mely, gondolom, néhány kőszénbányában történt szerencsétlenség folytán adatott be, mely a balesetek elleni biztosítás kérdésének megoldását sürgette, oly komoly és figyelemreméltó hangon van tartva, valamint az azt megelőző ülés lefolyása is annyira higgadt és az ügy komolyságához annyira méltó volt — hivatkozhatom e tekintetben Busbach Péter képviselő úrra, aki jelen van és aki, mint azon kerület képviselője, ott jelen volt, hogy már ezen szempontból is megérdemlik ezen körök, hogy óhajtásaik éppen azon időben vétessenek tekintetbe, midőn azok nem a felforgató tanoknak, hanem mindenki által méltánylandó gyakorlati szükségleteknek nevében lépnek a törvényhozás elé. (Élénk helyeslés balfelől.) Ami most már a t. miniszter úr válaszát illeti, arra néhány megjegyzést tennem mégis kell. Én igen örülök a t. miniszter úr azon ismételt kijelentésének, hogy in merítő Irányi Dániel képviselő úrral és így velem is e tekintetben egyetért és hogy ő az előrelátás politikáját helyesnek és követendőnek tartja. Abban azonban nem érthetek vele egyet, hogy e tekintetben a törvényhozás már eddig az idő rövidsége vagy technikai akadályok miatt nem tehetett volna egy más lépést. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon. Tudjuk mindnyájan, hogy éppen ezen ülésszak elején, a törvényhozás munkarendjének helytelen beosztása folytán, gyakran hetekig szünetelt a képviselőház tevékenysége, úgy, hogy arról, hogy phisie idő nem állott volna rendelkezésünkre, szó sem lehet. Én, azt hiszem, hogy a leggondosabb tanulmányozás mellett, 1884 óta 1887-ig elég idő folyt le, hogy ebben az irányban egy vagy más lépés megtehető lett volna. Valamint nem fogadhatom el azt sem, hogy amennyiben már kész törvényjavaslatok volnának a minisztériumban, azoknak a ház elé terjesztése most elveszett fáradtság volna, nem fogadhatom el pedig ezt az indokot azért sem, mert itt oly törvényhozási anyagról van szó, mely igen jó volna, hogy ha az a törvényhozási tárgyalás előtt bizonyos időn át a nyilvánosság előtt forog, úgy, hogy a szakértők és sajtó is hozzászólhatna a kormány terveihez, mielőtt azok törvényhozásilag elintéztetnének. (Helyeslés. Úgy van balfelöl.) Ha tehát annak, hogy egy vagy más törvényjavaslat már most nyújtazik be a háznak, egyéb eredménye sem volna, mint az, hogy azok tartalmához a nyilvánosság hozzászólhat, az elfogulatlan bírálat a tudomány és a sajtó körében méltányolhatja, jónak és helyesnek tartanám, hogy ami kész anyag van, az haladéktalanul terjesztessék a törvényhozás elé. (Helyeslés.) Végül a t. miniszter úr nyilatkozatából kivettem, hogy a t. miniszter úr az iparhatóságokat ismételten megsürgette azon czélból, hogy az ipartörvény 121. szakaszának rendelkezése folytán reájuk ruházott kötelességeknek megfeleljenek. Én elismerem a t. miniszter úr ezen intézkedésében a jóakaratot, de megvallom, több erélyt kívántam volna, mert utóvégre 1884-től 1887-ig a rendelet nehézségeinek nem lehet betudni azt az oly mérvű hézagosságot, mint aminőt a t. miniszter úr akkér jelzett, hogy a bejött anyag oly csekély még, hogy ez a nyilvánosságra hozatalra még nem érdemes. És én óhajtottam volna, hogy a 121. §-ban megemlített rendes hatóságok ilyen állandó hanyagságával szemben a miniszter úr legalább folyamodott volna a 121. §-nak azon szubszidiárius intézkedéseihez, amely a kormánynak bizonyos esetekben kötelességévé teszi, hogy külön e célra kirendelt szakközegek által teljesítesse azt, amit az elsősorban hivatott iparhatóságok nem teljesítettek. (Helyeslés.) Daczára szomorú pénzügyi helyzetünknek, az ezzel járó csekély költséget én legalább részemről szívesen megszavaztam volna, mert itten hazánk társadalmi békéjének fentartásáról van szó és minden oly áldozat, mely ennek a nagy érdeknek a megóvásához bármi csekély mértékben is hozzájárul, bőségesen kifizeti magát. Ezen megjegyzéseimmel tudomásul veszem a miniszter úr nyilatkozatát. (Helyeslés balfelől.) Széchenyi Pál gr. közgazdasági miniszter megjegyzi, hogy utóvégre csak két évi mulasztásról van szó s oly intézkedések végrehajtásáról kellett gondoskodni, melyek még nem mentek át teljesen a köztudatba. Busbach Péter konstatálja azon nyugodt hangulatot, melyen a munkások a szóban forgó ügyet tárgyalták s maga is szükségesnek tartja, hogy érdekükben a kellő intézkedések megtörténjenek. Irányi Dániel utasítások kidolgozását kívánja a gyárvizsgálatra nézve. Széchenyi Pál gr., közgazdasági miniszter, előterjeszti azon részletes kérdéseket, melyek kiadattak, hogy a vizsgálatnál ezen kérdésekre a felelet megadassék. Enyedy Lukács azt hiszi, hogy a kormány legalább az anyaggyűjtés szempontjából és hogy törvényes előkészítése lehetősége határáig eljusson, tehetne már valamit azon irányban, hogy a magyarországi gyári munkások helyzetéről alapos felvételt készítsen, másrészt, hogy míg más intézkedések nem léteznek, megbízná az ipari felügyelőket azzal, hogy az iparhatósági megbízottak eljárását, minthogy ez intézményt egyelőre, mint törvényen alapulót, elkerülni nem lehet, legalább a saját részükről ellenőrizzék. (Helyeslés a szélsőbalon.) Helfy Ignácz a munkások viszonyai és a szabadalmi ügy rendezése iránt intéz kérdést a miniszterhez. Madarász József csatlakozik Apponyi nézetéhez és a szabadalmi ügy önálló rendezését sürgeti. Ferencz Miklós a heti vásárokra vonatkozó ipartörvényi intézkedés módosítását kívánja. Széchenyi Pál gr. közgazdasági miniszter megjegyzi, hogy az utóbbira vonatkozó novella elő fog terjesztetni. A többire vonatkozólag azonban a jövő országgyűlés fog intézkedhetni. Hoitsy Pál a meteorológiai jelzések mostani rendszerének gyökeres megváltoztatását sürgeti. Herman Ottó a tejhamisítás elleni óvintézkedéseket sürgeti, épp úgy, mint a többi élelmi czikkek iránt hasonló törvényes intézkedéseket kér. Áttérve a mintapinczére, helyteleníti azt, hogy ezen intézmény fentartatik, s a következő határozati javaslatot terjeszti elő. A képviselőház utasítja a kormányt, hogy az országos mintapincze ügyeit lebonyolítva, az intézmény megszüntetése iránt tegye meg a kellő intézkedéseket. (Helyeslés a szélsőbalon.) Széchenyi Pál gr. közgazdasági miniszter azt hiszi, hogy csupán közbenjárásról lehet szó a mintapincze utján való tevékenységnél s ennek a kormány részéről idővel meg kell szűnnie. De káros volna ezt rohamosan megtenni. A kormány fokozatosan leszállítja máris a segélyt és a költséget fokozatosan teljesen meg fogja szüntetni. Ezen nyilatkozat után szóló azt hiszi, hogy Herman vissza fogja vonni határozati javaslatát. Herman Ottó visszavonja határozati javaslatát. A magyaróvári gazdasági akadémiánál Komjáthy Béla szólal fel és azt sürgeti, hogy a közbirtokoknál, a hitbizományoknál, valamint az állami és papi javadalmaknál csak oly gazdatisztek alkalmazása rendeltessék el, kik magyar gazdasági akadémiát végeztek. Ezt ajánlja a miniszter figyelmébe. (Helyeslés a szélső balon.) A tétel elfogadtatott. Az államerdőknél Bernáth Dezső részletesen szól az államerdekről és azok kezeléséről és oly rendszer behozatalát sürgeti, mely a gazdasági érdek mellett az államnak tetemesebb és még várható hasznot biztosítson. Herman Ottó a lóversenyeknél divó úgynevezett totalizátor ellen szólal fel. A magyar társadalom kezd irtózni a komoly munkától és a szerencsejáték iránt lelkesedik. A nemzeti kaszinó évenkint 12.000 frtot mutat ki kártyapénzben. Ott van e mellett a lutri, a bazilika-sorsjáték és nincs jótékonysági mozgalom, mely tombolával ne volna kapcsolatban. A lóversenyek alkalmával óriási mérveket ölt a játékszenvedély. Sőt szólónak világos gyanúja van, hogy azok, kik a totalizatőr intézményével nyerészkednek, kik azt alapították és annak osztozó részvényesei, bizonyos ügynököket tartanak, kik a tájékozatlan közönség között iparkodnak bizonyos futni akaró lovak A PESTI NAPLÓ TARJÁJA. Trefort emlékbeszédei. (Ifjabb emlékbeszédek és tanulmányok. Irta Trefort Ágoston. Budapest: Franklin-társulat, 1887.) Ötven esztendő óta foglal el előkelő helyet Trefort Ágoston azon hazafiak közt, kik a magyar nemzeti közszellemet az európai eszmékkel megifjítani, megtermékenyíteni igyekeztek. A nagy mozgalmakban, melyek félszázadon át nálunk lezajlottak, szóval és tettel ő egyaránt részt vett szakadatlanul. Élete delén, férfikora erőteljében adta meg neki a sors a kegyet, hogy Magyarország közoktatásának élére állíttatott s igy alkalma nyílt gyakorlatilag valósítani azon eszményeket, melyeket évtizedeken át az irodalomban szolgált. Ez utóbbihoz azonban később is, praktikus foglalkozásának sokféle gondjai közepett, hű maradt. Az író- vagy a fölolvasó-asztalhoz most is készségesen és gyakran szokott visszatérni, hogy gazdag lelkének, széleskörű műveltségének és sokoldalú élettapasztalatainak termékeivel gyönyörködtesse a műveit olvasó vagy hallgató szellemét. Az utóbbi években több kötet régibb vagy újabb tanulmánya jelent meg s méltó figyelemmel fogadtatott, mely azonban inkább írójuk fényes tehetségeinek, mint kimagasló nyilvános állásának szólott. Bizonyára nem egészen közönyös az olvasóra, hogy valamely munka az ország közoktatási miniszterétől s a magyar tudományos akadémia elnökétől, vagy pedig egy szerény társadalmi állású írótól származik-e. Trefort Ágoston azonban az irodalmi koszorút már jóval azelőtt megszerző, mielőtt miniszter lett s mai állásának fénye csak gyakorlati jelentőségét fokozza műveinek, melyek igazi súlyukat mégis belső értéküktől kapják. Új kötete, mely az utolsó évek írói tevékenységének egy részét tartalmazza, Trefortot mint szónokot állítja elénk, de nem mint a politika, hanem mint az irodalmi világ elegáns szónokát. Szónoklatának egyik legjellemzőbb vonása a nyugodt, férfias hang mellett a rendkívül kifejlett s következetesen valósuló formázzék. Nem hiába hirdette oly hévvel a múlt évben akadémiai szószékről, mi nagy gondot fordítottak mindenkor s fordítanak ma is műveik külső alakjára a franczia tudósok, s nem hiába figyelmeztette íróinkat, mennyire fokozzák a tudomány iránti rokonszenvet a tudós munkák stilisztikai előnyei. A tant, hogy »az irodalmi nyelv elegancziája« nálunk hasonló eredményekre vezetne, elsősorban saját munkálkodására alkalmazza, a legteljesebb sikerrel. Minden mondata a gond és a választékosság bizonyítéka; minden szó a maga helyén van s minden kifejezés figyelmesen akként van választva, hogy plasztikaiig kidomborítsa a gondolatot. Stíljében nincs semmi mesterkélt, egyszerűen és természetesen, de mindig frissen s érdekfeszítően folyik előadása s eszméinek emelkedettsége állandóan összhangban marad a külső forma finomságával. Trefort Ágoston általában kitűnő elbeszélő s emlékbeszédei a tudós és a szellemes causeur előnyeit egyesítik magukban. A mit mond, mindig érdekes marad s irói tapintata sohasem téveszti el a határvonalat, melyen túlmenve vagy nagyon is tudományossá, vagy felületessé válhatnék. Emlékbeszédei nem mélyreható tanulmányok, hanem erőteljes jellemzések, melyek nagy vonásokban ugyan, de határozottan kidomborodó képet adnak mint íróról és mint emberről azokról, kikkel foglalkoznak. Az új kötet hat emlékbeszédet tartalmaz, és pedig hármat magyar és hármat franczia kitűnőségekről. Ez bizonyára nem a véletlen műve, hanem annak kifejezése, hogy noha Trefort írói egyénisége elsősorban hazai talajban gyökerezik, fejlődését a legnagyobb mértékben franczia eszmék és franczia írók befolyásolták. S bizonyára ez is szilárdította ama kapcsokat, melyek őt évtizedeken át Lukács Móriczhoz, a negyvennyolcz előtti hazafias nemzedék e nemes lelkű, ritka műveltségű férfiához, fűzték, kinek sírjára Trefort egyik emlékbeszédében — tartotta az akadémia 1882-ki nagygyűlésén — az elismerés koszorúját tette le. A rokonszenves egyéniséget a szónok egész közvetlenséggel varázsolja elénk s a mellett annyi érdekes kis és nagy vonással járul a régi idők ismeretéhez, ma már megszűnt viszonyok, de főleg az irodalmi és politikai vajúdások történetéhez, hogy feszült érdeklődéssel kisérjük az emlékbeszédet, mely évtizedek nagy és nemes törekvéseit eleveníti meg egyik, habár szerényebb, de mint ember és hazafi nagyon tiszteletre méltó alakjában. Azon idők egy másik sokkal híresebb, sokkal zajosabb tevékenységű fiával, gróf Lónyay Meny-hérttel, foglalkozik a második emlékbeszéd. Trefort jellemző képessége itt is egész tökélyében nyilvánul. Mindjárt a beszéd elején valami húsz sorban oly hi- ■ ven és életteljesen varázsolja vissza a negyvennyolcz előtti Magyarország közjogi és művelődési állapotát, s hogy a képből egyetlen lényeges vonás sem hiányzik. Lónyay e viszonyokból nőtt ki, melyek benyomásai, hatásai egész pályáján visszatükröződnek. De Trefort, ki az emlékbeszédet szintén az akadémiában mondotta, a helynek megfelelően Lónyayt inkább mint irót méltatja s lehetőleg mellőzi a politikát. Csakhogy azt nem mindenütt teheti s előadása a kiegyezés történetéhez és a későbbi eseményekhez sok adalékkal járul. A legérdekesebb azonban az az emlékbeszéd, mely azon magyar íróval foglalkozik, ki, mint Trefort találóan mondja, »legtöbb gondolatot hozott forgalomba a magyar irodalomban.« Ez báró Eötvös József, a világhírű iró s a legnemesebb szellemek egyik, kihez Trefortot nemcsak benső baráti, hanem rokoni kötelékek fűzték s kinek utódja lett a miniszteri székben is. Eötvösről nem akart Trefort formális emlékbeszédet mondani. Más czélt tűzött maga elé. Sajnálattal tapasztalta — s észlelete, fájdalom igaz — hogy Eötvös nagyhírű államtudományi műve a tizenkilenczedik század uralkodó eszméiről, háttérbe szorult s az uj nemzedék, mely többet tanulhatna belőle, mint bármely külföldi műből, egyáltalán nem ismeri. A magyar államtudomány s a politikai nevelés érdekében irodalmunk e gyöngyére, mely eszmegazdagságával és formai szépségeivel ma is egyetlen a maga nemében, óhajtja a figyelmet fordítani s a nagybecsű alkotást kiérdemlett jogaiba viszszahelyezni. Eötvös ez egyetlen művével foglalkozik tehát Trefort beszéde; érdekesen vázolja a könyv keletkezése történetét s élesen, szabatosan jellemzi főbb eszméit és eredményeit. A beszéd tehát inkább a könyvismertetés csoportjába való, de mint ilyen valóban mintaszerű, mert vonzó előadásban, mély ismerettel és sok értékes megjegyzéssel fűszerezve összegezi Eötvös nagy alkotásának leglényegesebb vezérgondolatait. Valóban igaza van Trefortnak, midőn meleg lelkesedéssel ajánlja az uj embernyomnak e könyv tanulmányozását, melyben bőven és gazdagon fölhalmozvák a szellemi fegyverek azon nagy elvi küzdelmekhez, melyek ma épp oly hévvel folynak, mint akkor, midőn Eötvös megírta nagy munkáját. Igaza van abban is, hogy e munka nem fog elavulni s azok az eszmék, melyeket uralkodóknak nevez, habár bővülve vagy módosulva, habár más külső elnevezés alatt, ma épp úgy mozgatják a világot, épp oly gyakorlati fontosságúak, mint három évtizeddel ezelőtt. Különösen hazánk — hangsúlyozza az emlékbeszéd — még nincs túl azon politikai és szellemi harczokon, melyekre Eötvös doktrínái vonatkoznak. A nemzetiségi tusák, a szabadság küzdelmei a junkerszellem ellen, mely, mint Trefort mondja, ma erősebb, mint volt huszonöt évvel ezelőtt, az auktoritás elvének fölelevenítése a magyar politikai intelligencziát ellenállhatatlanul e nagy státusférfiúi alkotásra utalják s »nekünk — hogy Trefort ékes szavait használjam — kik a magyar államiságot egészséges, de modern alakban, korunk mellőzhetlen követelményeivel összhangzásban akarjuk fentartani, tanulmányoznunk kell a nagybecsű művet, hogy szellemi fegyvert kölcsönözzünk belőle az elvek szilaj harczához, mely körülöttünk folyik ma élesebben, mint valaha. Vajda Trefort hazafias intése visszhangot keltene főleg a fiatal nemzedék lelkében, melyhez közvetlenül intéztetett. A három franczia világbiró író — közülök kettő első rangú gyakorlati állataférfiu — kiknek emlékezetét Trefort külön beszédekben ünnepli, többékevésbbé össze van nőve a nagy franczia forradalommal. Mindnyájan azon viharos átmeneti idő szülöttei s az új eszmék írói és politikai működésükben pregnáns kifejezést nyernek. Az új kor egy-egy képviselője mindegyik. Mignet teremté meg az úgynevezett forradalmi legendát. Thiers népszerűsítő azt ragyogó szellemével, míg Guizot mély bölcselkedő szellemével és államférfiai látkörével megvilágitá az európai polgárosodás fejlődésének törvényeit s kimutatta, mért sikerült az angol forradalom s miért nem sikerült a franczia. A három emlékbeszéd szoros és benső kapcsolatban áll egymással s az illető írók, műveik, de főleg koruk eseményeiből és mozgalmaiból absztrahált magának Trefort, mint kiemeli, »hosszú élet, tanulmány s tapasztalás után« három igazságot, hogy ugyanis először szakítanunk kell a forradalom kultuszával, ha egészséges fejlődést óhajtunk ; másodszor erőteljesen védenünk kell az alkotmányosságot s végül a vallás és egyház mozzanatait az állami alakulásoknál mindig számba kell vennünk. A három emlékbeszéd közt a legterjedelmesebb a Guizotról mondott; ez a legbehatóbb s kiterjed a híres franczia iró egyéniségének minden mozzanatára. Az író, a politikus, a magánember és családfő egyaránt rokonszenves méltatásra talál . Trefort mély tudományossága, kiváló előadó képessége és emelkedett államférfim felfogása különösen hatásosan érvényesül ott, hol Guizot tanait a polgárosodás fejlődéséről és törvényeiről összegezi. A tanács, melyet itt a többek közt a magyar történetíróknak ad, midőn kultúránk alakulatára s tényezőire irányozza figyelmöket, ha követésre talál, valóban termékenyítő hatású lehet nemzeti múltúnk ismeretére. Egyébiránt nem ez az egyedüli figyelmeztetés, mely megszivlelést érdemel. Trefort előadásának az egyik jellemvonása, hogy telve van mély gyakorlati ismereten nyugvó megjegyzésekkel, kitűnő eszmékkel és utalásokkal, melyekből ösztönzést, buzdítást, útbaigazítást meríthetni a legkülönbözőbb irányokban. A három idegen íróra vonatkozó emlékbeszéd különben franczia és német fordításban is megjelent s a külföldön méltó figyelemmel és elismeréssel fogadtatott. Van az uj kötetben két tanulmány is. Az egyik a középiskola újjászervezésével foglalkozik s a reformot igen helyesen nemcsak a rendszerre, hanem az emberekre, a tanerőkre is ki akarja terjeszteni. A másiknak tárgya a felsőház reformja. Még olyan időben íratott, midőn a kérdés még elintézetlen volt s élénken foglalkoztatta a szellemeket. Trefort legfőbb alapeszméje az újjászervezésben csakugyan megvalósult s műve értékes adalék a reform körüli hosszas vajúdások ismeretéhez. Itt, hol egy komoly államjogi probléma gyakorlati megoldásával kell foglalkoznia, Trefort tényleg csakugyan bebizonyítja, hogy a modern eszmék híve, az egészséges és józan haladás barátja s hogy széles tudományos látkörét a hazai viszonyok és társadalmi állapotok alapos ismerete egészíti ki. Nem szereti a nagyhangú jelszavakat s amint egész írói egyéniségében a legészrevehetőbben kidomborodik az európai vonás, úgy meleg hazafias érzelmei is olyanok, melyeket Mignet a czivilizáczió hazafiságának nevez. —cs —