Pesti Napló, esti kiadás, 1887. február (38. évfolyam, 31-58. szám)

1887-02-14 / 44. szám

44. szám. ír«Mil»s Fe reTiaziek-tere, Athenaen­­t-é­p­ü­l­e­t. A Up reellem! részét illető minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak «. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények­ a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, 1887. Hétfő, február 14. 38. évi folyam. Előfizetési feltételek : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként: 1 frt 50 kr. — 3 hónapra ♦ frt 50 kr. — 2 hónapra 9 frr. Sa­uk­i kladió postai különküldése kirántatik. postabélyegre havonként 35 tar., évnegyedenként 1 forint felülfizetando. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti 2STaplós kiadó­ hivatala.Kft. Budapest. Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. fi Budapest, február 14. Az olasz kormányválság uj stádiumba lépett. A király ismét Depretist bizta meg a kabinetalakitással, ki azt Robilant gróf támo­gatásával el is vállalta. Van-e reménye olyan elemeket bele­vonni kabinetébe, melyek eddig ellenzéki állást foglaltak el, arról a táviratok nem szólanak. Valószínűleg azonban ez nem fog történni s a válság nem valami radikális fordulatra, hanem az eddigi minisztérium egyszerű reorganizációjára fog vezetni. Né­hány kevésbbé népszerű miniszter visszalép, hogy más, szintén nem valami népszerű egyé­niségnek engedjen helyet. Ilyen megoldás áll kilátásban. Krisztina, spanyol régensnő, a külön­böző pártok kibékítésére irányuló törekvését, általános politikai amnesztiával óhajtja be­tetőzni. Az intézkedés már csupán attól függ, hajlandó-e a jelenleg számkivetésben élő Zo­­rilla, a köztársasági párt ismert vezértagja, a jövőre nézve bizonyos ígéreteket tenni. Azt kívánják tőle, mondjon le forradalmi tervei kiviteléről. Párthívei állítása szerint, Zorilla hajlandó megígérni, hogy tanai fentartása mellett tartózkodni fog minden törvényelle­nes cselekménytől. Ez esetben ő is visszatér­het Spanyolországba. A delegácziók összehívása. Mint lapunknak távírják, ma délben ő Felsége elnöklete alatt egy óráig tartó közös miniszteri értekezlet volt, a­melyben résztvettek: K­á­l­n­o­k­y gr., B­y­r­a­n­d­t gr., K­á­r­­lay, Tisza és Taaffe gróf. A delegácziók rendkívüli ülésszakra, Budapestre, már­­czius elsejére hivatnak egybe. Tisza minisz­terelnök, Orczy báró miniszter és Tarkovics ma délután a futárvonattal visszautaznak Budapestre. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése feb­r. 14-én. I. * A képviselőház ma befejezte a kereske­delmi miniszteri tárcza tárgyalását. Az ipar­tételnél Irányi Dániel a mun­kások ügyében, a gyárak negyedévenkénti megvizsgálásáról és a szoc­iális kérdés válsá­ga elodázásának módjairól szólott. A miniszter, Széchenyi Pál gr., meg­nyugtatja a felszólalót, hogy a minisztérium­ban készek az erre vonatkozó törvényjavas­latok, de azokat az idő rövidsége miatt tár­gyalni lehetetlen volna ez ülésszakban. A­p­p­o­n­y­i Albert gróf elfogadja, mit a munkások jólétének fokozására a miniszter mond; felhívja figyelmét a miniszternek a a munkásoknak a kormányhoz benyújtott kér­vényére. A kérdéshez még hozzászóltak Bus­bach Péter, E­n­y­e­d­i Lukács, N­­e­f­f­y Ignácz, Madarász József és Ferenczyr Miklós. H­o­­­­­s­y Pál a gazdaközönségre fontos­­ időjárási tudósításaink hiányairól szólott. A mintapincze-intézmény eltörlésére Herman Ottó nyújtott be határozati javas­latot, de a miniszter a szubvenc­ió fokonkénti megszüntetését megígérvén, Herman benyúj­tott határozati javaslatát visszavette. A gazdasági tanintézeteknél az előadó: Wahrmann­ és Komjáthy Béla szó­lottak. Bernáth Dezső az állami erdők tételé­nél szakszerű beszédben foglalkozott az állami erdők hasznosításáról és jövedelmeik fokoz­­hatóságáról. A lóversenytételnél N­­e­r­m­a­n Ottó újból határozati javaslatot nyújtott be a to­talizator intézmény eltörlésére; a többség e határozati javaslatot mellőzte. A tengeri hajózás és révügynél Cser­­nátony Lajos szólalt fel s ezzel a tárcza budgetje részletesen letárgyaltatok. Holnap a kultuszminisztérium budgetje kerül tárgyalás alá. Az ülés 9/22-kor véget ért. II. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Szathmáry György, Zsilinszky Mi­hály, Zay Adolf. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Széchényi Pál gr., Fabiny Theofil, Trefort Ágoston. Az ülés kezdődik d. e. 101/2 órakor. Bejelentések: Elnök a jegyzőkönyv hitelesítése után bemutatja a kézdivásárhelyi kir. törvényszéknek átirati fölter­jesztését, melylyel megküldi a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla ítéletét, mely a kézdivásárhelyi törvényszék­nek ítéletét, melynek értelmében Bartha Miklós kép­viselő párviadal vétsége miatt 5 napi államfogházra ítéltetett, helyben hagyta. Tudomásul vétetik­ Győrmegye közönségének föliratát, melyben a magyar nyelvnek diplomácziai használatban való köl­csönössége tárgyában Nyitramegye közönsége által tett fölterjesztését pártolja. Győr megye közönségének fölterjesztését, mely­ben a brassói kereskedelmi s ipar­egyesületnek a had­sereg és honvédségi szükségletek szállításának meg­osztása iránti kérvényét pártolja. Az eperjesi ügyvédi kamarának Schmidt Gyula képviselő által beadott előterjesztését a bélyeg- és jogilletékek czélba vett fölemelése ellen. Mindezen kérvények és feliratok kiadatnak a kérvényi bizottságnak. A gazdasági bizottság jelentése a ház e havi költségvetése tárgyában elfogadtatott. A közgazdasági budget. folytattatott a föld­­,ívelés, ipar és kereskedel­mi minisztérium költségvetésének tárgyalása. Az ipari czélokra előirányzott összegnél Irányi Dániel a munkások ügyének rendezését sürgeti. Emlékezteti a minisztert azon felszólalásra, mely által szóló a munkásoknak balesetek ellen való biztosítása, valamint a vasári munkaszünet tárgyá­ban hozandó törvényjavaslatok beterjesztését sür­gette. A miniszter mind a két indítványt helyeselte, a képviselőház is egyhangúlag elfogadta azokat. Azon­kívül pedig módosítványt hozott ugyanakkor szóló javaslatba, a­mely a gyárak, műhelyek és egyéb ipar­telepeknek időnként való megvizsgálásáról szól, azt akarván, hogy ez a vizsgálat legalább évnegyeden­­ként egyszer történjék s annak megtörténtéről az illető iparhatósági megbízottak, az iparhatóságok út­ján a miniszter urnak jelentést tegyenek, a miniszter pedig a jelentéseket sommázva, kellőképen nyilvános­ságra hozza. Ezen indítvány is elfogadtatott. Az utolsó, t. i. 1884-ben alkotott ipartörvény tárgyalása alkalmával — igy szól — ezen indítvá­nyok helyesertekén és elfogadtatván, tavaly kérdést intéztem a t. miniszter úrhoz, mennyire haladt az ál­talam említett két törvényjavaslat előkészítésében, valamint, hogy az iparhatóságok tettek-e a gyárak megvizsgálásáról neki jelentést. A­mi a törvényjavas­latot illeti, azt méltóztatott válaszolni a t. miniszter úr, hogy azokhoz a szükséges anyagot gyűjti és mi­helyt az együtt lesz, a törvényjavaslatokat ki fogja dolgoztatni és a ház elé terjeszteni. A gyárak és egyéb ipartelepek megvizsgálásáról azonban, miután az utolsó törvény csak 1885-ben lépett életbe, még igen kevés számú jelentés érkezett hozzá, de ő azelőtt talán 10 nappal megsürgettette a hatóságokat és re­méli, hogy ezen intézkedésnek kellő sikere lesz, mi­nek következtében annak idején a jelentést kellő for­mában köztudomásra fogja hozni. Gróf Apponyi Albert képviselőtársam pedig melegen pártolván az általam tett két indítványt, ezt maga részéről egy harmadikkal toldotta meg, neveze­tesen a munkások segély­pénztárai alkotása iránti indítványnyal. A t. miniszter úr ezen eszmét is felka­rolván, kijelentette, hogy az ehhez szükséges adatokat is gyűjtögeti és mihelyest azon helyzetben lesz, hogy azoknak alapján törvényjavaslatot készíthessen, azt meg fogja tenni és a törvényhozás elé terjeszteni. Kérdi a minisztert, mikor fog a jelzett irányban intézkedni. Utal az európai szoc­ialista mozgalomra és sürgeti a munkások érdekében teendő intézkedése­ket, nehogy e mozgalom a mi munkásaink zömét is megmételyezze. (Helyeslés balfelől.) Széchenyi Pál gr. közgazdasági miniszter meg­jegyzi, hogy a kormány tanulmányokat létetett az Irányi által említett teendőkre nézve. Egyéb irányban is tett a kormány előkészületeket. Készen van az állategészségügyi, a halászati, a mezőrendőri javaslat; megtétettek a tanulmányok mindazon ipari törvényekre nézve, melyekre határo­zott szükségünk van és a­melyeknek ideje már meg­jött ; de hiába való volna mindezeket a ház asztalára letenni, mert azok közül egy sem lenne letárgyalható. Azért — így szól — méltóztassék türelemmel lenni és biztosra venni azt, hogy a­mint az országgyűlés érdemlegesebb munkálkodásának ideje ismét be fog állani, mindezen törvényjavaslatok rögtön a ház aszta­lára fognak letétetni. (Helyeslés.) A gyárak megvizsgálásáról szóló jelentések be­küldésére a kormány ismételve felhívta a törvény­­hatóságokat, és szóló reméli, hogy az 1887-ik évben beérkező jelentések már közzé lesznek tehetők. Apponyi Albert gr. T. képviselőház ! (Halljuk !) Nem akarom ismételni azokat, a­miket Iványi Dániel t. képviselő úr a fenforgó kérdésre nézve elmondott. Elég annak kifejezést adnom, hogy az ő fejtegetései­hez, óhajtásaihoz,apprec­iáczióihoz egész kiterjedésük­­­ben csatlakozom. Csak egy momentumot vagyok bátor hozzáadni azokhoz, a­miket ő elmondott, a munkások jóllétének fokozására irányzott törvényhozási és kormányzati te­vékenységnek szükségessét illetőleg. (Halljuk!) Olyat teszek hozzá, a­mit már tavaly elmondotta­m, de jónak látom a t. törvényhozás és kormány figyelmét felhívni arra, hogy tudvalevőleg a munkások körében élénk mozgalom van az általános szavazatjog behozatala iránt. (Halljuk!) Tudjuk mindnyájan, hogy számos ok szól ha­zánkban ezen követelménynek teljesítése ellen, de ne adjuk azoknak, kik e követelménynyel fellépnek azt az argumentumot szájukba és azt a fegyvert kezükbe, melylyel szemben én azon esetben, ha a törvényhozás e tekintetben feladatát mulasztaná,­­ választ adni nem is tudnék; mondom, ne adjuk nekik azt az argu­mentumot, melynél fogva azt mondhassák, azért nem gondol sem az állam , se a törvényhozás a mi sor­sunkkal, mert mi választók nem vagyunk; a vá­lasztási jog elnyerése tehát előfeltétele annak is, hogy legméltányosabb kívánataink teljesíttessenek. Ne adjuk — ismétlem ezt az argumentumot, ezt a fegyvert az általános szavazási jog követelőinek szájába, illetőleg kezeibe, mert ha csakugyan úgy áll, hogy a haza szavazati joggal fel nem ruházott polgá­rai sorsa a törvényhozás részéről kevesebb gondozás­ban részesül, és ha kevésbbé látszik szívükön feküdni ezeknek sorsa, mint azoké, kik szavazati joggal, ha­talmi eszközökkel bírnak, akkor én erre az elvre igazságos és megállható választ adni nem tudok. (Úgy­­ van! Úgy van!) Hozzá­teszem még azt is, hogy a munkáskörök­ből a törvényhozás elé került legutóbbi nyilatkozat, mely, gondolom, néhány kőszénbányában történt sze­rencsétlenség folytán adatott be, mely a balesetek el­leni biztosítás kérdésének megoldását sürgette, oly komoly és figyelemreméltó hangon van tartva, vala­mint az azt megelőző ülés lefolyása is annyira hig­gadt és az ügy komolyságához annyira méltó volt — hivatkozhatom e tekintetben Busbach Péter képviselő úrra, a­ki jelen van és a­ki, mint azon kerület képvi­selője, ott jelen volt,­­ hogy már ezen szempontból is megérdemlik ezen körök, hogy óhajtásaik éppen azon időben vétessenek tekintetbe, midőn azok nem a fel­forgató tanoknak, hanem mindenki által méltány­landó gyakorlati szükségleteknek nevében lépnek a törvényhozás elé. (Élénk helyeslés balfelől.) A­mi most már a t. miniszter úr válaszát illeti, arra néhány megjegyzést tennem még­is kell. Én igen örülök a t. miniszter úr azon ismételt kijelenté­sének, hogy in merítő Irányi Dániel képviselő úrral és így velem is e tekintetben egyetért és hogy ő az előrelátás politikáját helyesnek és követendőnek tartja. Abban azonban nem érthetek vele egyet, hogy e tekintetben a törvényhozás már eddig az idő rövid­sége vagy technikai akadályok miatt nem tehetett volna egy más lépést. (Helyeslés a bal- és szélső­bal­oldalon.­ Tudjuk mindnyájan, hogy éppen ezen ülés­szak elején, a törvényhozás munkarendjének helytelen beosztása folytán, gyakran hetekig szünetelt a képvi­selőház tevékenysége, úgy, hogy arról, hogy phisi­e idő nem állott volna rendelkezésünkre, szó sem lehet. Én, azt hiszem, hogy a leggondosabb tanulmá­nyozás mellett, 1884 óta 1887-ig elég idő folyt le, hogy ebben az irányban egy vagy más lépés megte­hető lett volna. Valamint nem fogadhatom el azt sem, hogy a­mennyiben már kész törvényjavaslatok volná­nak a minisztériumban, azoknak a ház elé terjesztése most elveszett fáradtság volna, nem fogadhatom el pedig ezt az indokot azért sem, mert itt oly törvény­hozási anyagról van szó, mely igen jó volna, hogy ha az a törvényhozási tárgyalás előtt bizonyos időn át a nyilvánosság előtt forog, úgy, hogy a szakértők és sajtó is hozzászólhatna a kormány terveihez, mi­előtt azok törvény­hozásilag elintéztetnének. (Helyes­lés. Úgy van­­ balfelöl.) Ha tehát annak, hogy egy vagy más törvényjavaslat már most nyújtazik be a háznak, egyéb eredménye sem volna, mint az, hogy azok tartalmához a nyilvánosság hozzászólhat, az el­fogulatlan bírálat a tudomány és a sajtó körében méltányolhatja, jónak és helyesnek tartanám, hogy a­mi kész anyag van, az haladéktalanul terjesztessék a törvényhozás elé. (Helyeslés.) Végül a t. miniszter úr nyilatkozatából kivet­tem, hogy a t. miniszter úr az iparhatóságokat ismé­telten megsürgette azon czélból, hogy az ipartörvény 121. szakaszának rendelkezé­se folytán reájuk ruhá­zott kötelességeknek megfeleljenek. Én elismerem a t. miniszter úr ezen intézke­désében a jóakaratot, de megvallom, több erélyt kívántam volna, mert utóvégre 1884-től 1887-ig a rendelet nehézségeinek nem lehet betudni azt az oly mérvű hézagosságot, mint a­minőt a t. miniszter úr akkér jelzett, hogy a bejött anyag oly csekély még, hogy ez a nyilvánosságra hozatalra még nem érdemes. És én óhajtottam volna, hogy a 121. §-ban megemlített rendes hatóságok ilyen állandó hanyag­ságával szemben a miniszter úr legalább folyamodott volna a 121. §-nak azon szubszidiárius intézkedései­hez, a­mely a kormánynak bizonyos esetekben köte­lességévé teszi, hogy külön e c­élra kirendelt szak­közegek által teljesítesse azt, a­mit az első­sorban hivatott iparhatóságok nem teljesítettek. (Helyeslés.) Daczára szomorú pénzügyi helyzetünknek, az ezzel járó csekély költséget én legalább részemről szívesen megszavaztam volna, mert itten hazánk társadalmi békéjének fentartásáról van szó és minden oly áldozat, mely ennek a nagy érdeknek a megóvásához bármi csekély mértékben is hozzájárul, bőségesen kifizeti magát. Ezen megjegyzéseimmel tudomásul veszem a miniszter úr nyilatkozatát. (Helyeslés balfelől.) Széchenyi Pál gr. közgazdasági miniszter meg­jegyzi, hogy utóvégre csak két évi mulasztásról van szó s oly intézkedése­k végrehajtásáról kellett gondoskodni, melyek még nem mentek át teljesen a köztudatba. Busbach Péter konstatálja azon nyugodt han­gulatot, melyen a munkások a szóban forgó ügyet tárgyalták s maga is szükségesnek tartja, hogy érde­kükben a kellő intézkedések megtörténjenek. Irányi Dániel utasítások kidolgozását kívánja a gyárvizsgálatra nézve. Széchenyi Pál gr., közgazda­­sági miniszter, előterjeszti azon részletes kérdéseket, melyek kiadattak, hogy a vizsgálatnál ezen kérdé­sekre a felelet megadassék. Enyedy Lukács azt hiszi, hogy a kormány leg­alább az anyaggyűjtés szempontjából és hogy törvé­nyes előkészítése lehetősége határáig eljusson, tehet­ne már valamit azon irányban, hogy a magyarországi gyári munkások helyzetéről alapos felvételt készítsen, másrészt, hogy míg más intézkedések nem léteznek, megbízná az ipari felügyelőket azzal, hogy az iparha­tósági megbízottak eljárását, minthogy ez intézményt egyelőre, mint törvényen alapulót, elkerülni nem lehet, legalább a saját részükről ellenőrizzék. (Helyeslés a szélsőbalon.) Helfy Ignácz a munkások viszonyai és a sza­badalmi ügy rendezése iránt intéz kérdést a mi­niszterhez. Madarász József csatlakozik Apponyi nézeté­hez és a szabadalmi ügy önálló rendezését sürgeti. Ferencz Miklós a heti vásárokra vonatkozó ipartör­vényi intézkedés módosítását kívánja. Széchenyi Pál gr. közgazdasági miniszter megjegyzi, hogy az utób­bira vonatkozó novella elő fog terjesztetni. A többi­re vonatkozólag azonban a jövő országgyűlés fog in­tézkedhetni. Hoitsy Pál a meteorológiai jelzések mostani rendszerének gyökeres megváltoztatását sürgeti. Herman Ottó a tejhamisítás elleni óvintézkedé­seket sürgeti, épp úgy, mint a többi élelmi czikkek iránt hasonló törvényes intézkedéseket kér. Áttérve a mintapinczére, helyteleníti azt, hogy ezen intézmény fentartatik, s a következő határozati javaslatot ter­jeszti elő. A képviselőház utasítja a kormányt, hogy az országos mintapincze ügyeit lebonyolítva, az intéz­mény megszüntetése iránt tegye meg a kellő intézke­déseket. (Helyeslés a szélsőbalon.) Széchenyi Pál gr. közgazdasági miniszter azt hiszi, hogy csupán közbenjárásról lehet szó a minta­pincze utján való tevékenységnél s ennek a kormány részéről idővel meg kell szűnnie. De káros volna ezt rohamosan megtenni. A kormány fokozatosan leszál­lítja máris a segélyt és a költséget fokozatosan telje­sen meg fogja szüntetni. Ezen nyilatkozat után szóló azt hiszi, hogy Herman vissza fogja vonni határozati javaslatát. Herman Ottó visszavonja határozati javaslatát. A magyaróvári gazdasági akadémiánál Kom­játhy Béla szólal fel és azt sürgeti, hogy a közbirto­koknál, a hitbizományoknál, valamint az állami és papi javadalmaknál csak oly gazdatisztek alkalma­zása rendeltessék el, kik magyar gazdasági akadé­miát végeztek. Ezt ajánlja a miniszter figyelmébe. (Helyeslés a szélső balon.) A tétel elfogadtatott. Az államerdőknél Bernáth Dezső részletesen szól az államerdekről és azok kezeléséről és oly rendszer behozatalát sür­geti, mely a gazdasági érdek mellett az államnak te­temesebb és még várható hasznot biztosítson. Herman Ottó a lóversenyeknél divó úgynevezett totalizátor ellen szólal fel. A magyar társadalom kezd irtózni a komoly munkától és a szerencsejáték iránt lelkesedik. A nemzeti kaszinó évenkint 12.000 frtot mutat ki kártyapénzben. Ott van e mellett a lutri, a bazilika-sorsjáték és nincs jótékonysági moz­galom, mely tombolával ne volna kapcsolatban. A lóversenyek alkalmával óriási mérveket ölt a játék­szenvedély. Sőt szólónak világos gyanúja van, hogy azok, kik a totalizatőr intézményével nyerészkednek, kik azt alapították és annak osztozó részvényesei, bizo­nyos ügynököket tartanak, kik a tájékozatlan közön­ség között iparkodnak bizonyos futni akaró lovak A PESTI NAPLÓ TARJÁJA. Trefort emlékbeszédei. (Ifjabb emlékbeszédek és tanulmányok. Irta Trefort Ágoston. Budapest: Franklin-társulat, 1887.) Ötven esztendő óta foglal el előkelő helyet Trefort Ágoston azon hazafiak közt, kik a magyar nemzeti közszellemet az európai eszmékkel megifjí­­tani, megtermékenyíteni igyekeztek. A nagy mozgal­makban, melyek félszázadon át nálunk lezajlottak, szóval és tettel ő egyaránt részt vett szakadatlanul. Élete delén, férfikora erőteljében adta meg neki a sors a kegyet, hogy Magyarország közoktatásának élére állíttatott s igy alkalma nyílt gyakorlatilag valósítani azon eszményeket, melyeket évtizedeken át az irodalomban szolgált. Ez utóbbihoz azonban ké­sőbb is, praktikus foglalkozásának sokféle gondjai közepett, hű maradt. Az író- vagy a fölolvasó-asztal­­hoz most is készségesen és gyakran szokott vissza­térni, hogy gazdag lelkének, széleskörű műveltségé­nek és sokoldalú élettapasztalatainak termékeivel gyönyörködtesse a műveit olvasó vagy hallgató szel­lemét. Az utóbbi években több kötet régibb vagy újabb tanulmánya jelent meg s méltó figyelemmel fogadtatott, mely azonban inkább írójuk fényes tehet­ségeinek, mint kimagasló nyilvános állásának szólott. Bizonyára nem egészen közönyös az olvasóra, hogy valamely munka az ország közoktatási miniszterétől s a magyar tudományos akadémia elnökétől, vagy pe­dig egy szerény társadalmi állású írótól származik-e. Trefort Ágoston azonban az irodalmi koszorút már jóval azelőtt megszerző, mielőtt miniszter lett s mai állásának fénye csak gyakorlati jelentőségét fokozza műveinek, melyek igazi súlyukat mégis belső értékük­től kapják. Új kötete, mely az utolsó évek írói tevékenységé­nek egy részét tartalmazza, Trefortot mint szónokot állítja elénk, de nem mint a politika, hanem mint az irodalmi világ elegáns szónokát. Szónoklatának egyik legjellemzőbb vonása a nyugodt, férfias hang mellett a rendkívül kifejlett s következetesen valósuló formá­zzék. Nem hiába hirdette oly hévvel a múlt évben akadémiai szószékről, mi nagy gondot fordítottak mindenkor s fordítanak ma is műveik külső alakjára a franczia tudósok, s nem hiába figyelmeztette íróin­kat, mennyire fokozzák a tudomány iránti rokonszen­­vet a tudós munkák stilisztikai előnyei. A tant, hogy »az irodalmi nyelv elegancziája« nálunk hasonló ered­ményekre vezetne, első­sorban saját munkálkodására alkalmazza, a legteljesebb sikerrel. Minden mondata a gond és a választékosság bizonyítéka; minden szó a maga helyén van s minden kifejezés figyelmesen akként van választva, hogy plasztikaiig kidomborítsa a gondolatot. Stíljében nincs semmi mesterkélt, egy­szerűen és természetesen, de mindig frissen s érdek­feszítően folyik előadása s eszméinek emelkedettsége állandóan összhangban marad a külső forma finomsá­gával. Trefort Ágoston általában kitűnő elbeszélő s emlékbeszédei a tudós és a szellemes causeur előnyeit egyesítik magukban. A mit mond, mindig érdekes marad s irói tapintata sohasem téveszti el a határ­vonalat, melyen túlmenve vagy nagyon is tudomá­nyossá, vagy felületessé válhatnék. Emlékbeszédei nem mélyreható tanulmányok, hanem erőteljes jel­lemzések, melyek nagy vonásokban ugyan, de határo­zottan kidomborodó képet adnak mint íróról és mint emberről azokról, kikkel foglalkoznak. Az új kötet hat emlékbeszédet tartalmaz, és pedig hármat magyar és hármat franczia kitűnő­ségekről. Ez bizonyára nem a véletlen műve, ha­nem annak kifejezése, hogy noha Trefort írói egyéni­sége első­sorban hazai talajban gyökerezik, fejlő­dését a legnagyobb mértékben franczia eszmék és franczia írók befolyásolták. S bizonyára ez is szi­lárdította ama kapcsokat, melyek őt évtizedeken át Lukács Móriczhoz, a negyvennyolcz előtti hazafias nemzedék e nemes lelkű, ritka műveltségű férfiához, fűzték, kinek sírjára Trefort egyik emlékbeszédében — tartotta az akadémia 1882-ki nagygyűlésén — az elismerés koszorúját tette le. A rokonszenves egyéni­séget a szónok egész közvetlenséggel varázsolja elénk s a mellett annyi érdekes kis és nagy vonással járul a régi idők ismeretéhez, ma már megszűnt viszonyok, de főleg az irodalmi és politikai vajúdások történeté­hez, hogy feszült érdeklődéssel kisérjük az emlékbe­szédet, mely évtizedek nagy és nemes törekvéseit ele­veníti meg egyik, habár szerényebb, de mint ember és hazafi nagyon tiszteletre méltó alakjában. Azon idők egy másik sokkal híresebb, sokkal zajosabb tevékenységű fiával, gróf Lónyay Meny-­­­hérttel, foglalkozik a második emlékbeszéd. Trefort­­ jellemző képessége itt is egész tökélyében nyilvánul.­­ Mindjárt a beszéd elején valami húsz sorban oly hi- ■ ven és életteljesen varázsolja vissza a negyvennyolcz­­ előtti Magyarország közjogi és művelődési állapotát, s hogy a képből egyetlen lényeges vonás sem hiányzik. Lónyay e viszonyokból nőtt ki, melyek benyomásai, hatásai egész pályáján visszatükröződnek. De Trefort, ki az emlékbeszédet szintén az akadémiában mon­dotta, a helynek megfelelően Lónyayt inkább mint irót méltatja s lehetőleg mellőzi a politikát. Csakhogy azt nem mindenütt teheti s előadása a kiegyezés tör­ténetéhez és a későbbi eseményekhez sok adalékkal járul. A legérdekesebb azonban az az emlékbeszéd, mely azon magyar íróval foglalkozik, ki, mint Tre­fort találóan mondja, »legtöbb gondolatot hozott forgalomba a magyar irodalomban.« Ez báró Eötvös József, a világhírű iró s a legnemesebb szellemek egyik, kihez Trefortot nemcsak benső baráti, ha­nem rokoni kötelékek fűzték s kinek utódja lett a miniszteri székben is. Eötvösről nem akart Trefort formális emlékbeszédet mondani. Más czélt tűzött maga elé. Sajnálattal tapasztalta — s észlelete, fáj­dalom igaz — hogy Eötvös nagyhírű államtudományi műve a tizenkilenczedik század uralkodó eszméiről, háttérbe szorult s az uj nemzedék, mely többet ta­nulhatna belőle, mint bármely külföldi műből, egyál­talán nem ismeri. A magyar államtudomány s a poli­tikai nevelés érdekében irodalmunk e gyöngyére, mely eszmegazdagságával és formai szépségeivel ma is egyetlen a maga nemében, óhajtja a figyelmet fordí­tani s a nagybecsű alkotást kiérdemlett jogaiba visz­­szahelyezni. Eötvös ez egyetlen művével foglalkozik tehát Trefort beszéde; érdekesen vázolja a könyv ke­letkezése történetét s élesen, szabatosan jellemzi főbb eszméit és eredményeit. A beszéd tehát inkább a könyvismertetés csoportjába való, de mint ilyen való­ban mintaszerű, mert vonzó előadásban, mély isme­rettel és sok értékes megjegyzéssel fűszerezve össze­gezi Eötvös nagy alkotásának leglényegesebb vezér­­gondolatait. Valóban igaza van Trefortnak, midőn meleg lelkesedéssel ajánlja az uj embernyomnak e könyv tanulmányozását, melyben bőven és gazdagon fölhalmozvák a szellemi fegyverek azon nagy elvi küzdelmekhez, melyek ma épp oly hévvel folynak, mint akkor, midőn Eötvös megírta nagy munkáját. Igaza van abban is, hogy e munka nem fog elavulni s azok az eszmék, melyeket uralkodóknak nevez, ha­bár bővülve vagy módosulva, habár más külső elne­vezés alatt, ma épp úgy mozgatják a világot, épp oly gyakorlati fontosságúak, mint három évtizeddel ez­előtt. Különösen hazánk — hangsúlyozza az emlék­beszéd — még nincs túl azon politikai és szellemi harczokon, melyekre Eötvös doktrínái vonatkoznak. A nemzetiségi tusák, a szabadság küzdelmei a jun­kerszellem ellen, mely, mint Trefort mondja, ma erő­sebb, mint volt huszonöt évvel ezelőtt, az auktoritás elvének fölelevenítése a magyar politikai intelligen­­cziát ellenállhatatlanul e nagy státusférfiúi alko­tásra utalják s »nekünk — hogy Trefort ékes szavait használjam — kik a magyar államiságot egészséges, de modern alakban, korunk mellőzhetlen követelmé­nyeivel összhangzásban akarjuk fentartani, tanulmá­nyoznunk kell a nagybecsű művet, hogy szellemi fegy­vert kölcsönözzünk belőle az elvek szilaj harczához, mely körülöttünk folyik ma élesebben, mint valaha. Vajda Trefort hazafias intése visszhangot keltene főleg a fiatal nemzedék lelkében, melyhez közvetlenül intéztetett. A három franczia világbiró író — közülök kettő első rangú gyakorlati állataférfiu — kiknek em­lékezetét Trefort külön beszédekben ünnepli, többé­­kevésbbé össze van nőve a nagy franczia forradalom­mal. Mindnyájan azon viharos átmeneti idő szülöttei s az új eszmék írói és politikai működésükben preg­náns kifejezést nyernek. Az új kor egy-egy képviselője mindegyik. Mignet teremté meg az úgynevezett forra­dalmi legendát. Thiers népszerűsítő azt ragyogó szel­lemével, míg Guizot mély bölcselkedő szellemével és államférfiai látkörével megvilágitá az európai polgá­rosodás fejlődésének törvényeit s kimutatta, mért si­került az angol forradalom s miért nem sike­rült a franczia. A három emlékbeszéd szoros és benső kapcsolatban áll egymással s az illető írók, műveik, de főleg koruk eseményeiből és mozgalmai­ból absztrahált magának Trefort, mint kiemeli, »hosszú élet, tanulmány s tapasztalás után« három igazságot, hogy ugyanis először szakítanunk kell a forradalom kultuszával, ha egészséges fejlődést óhaj­tunk ; másodszor erőteljesen védenünk kell az alkot­mányosságot s végül a vallás és egyház mozzanatait az állami alakulásoknál mindig számba kell ven­nünk. A három emlékbeszéd közt a legterjedelmesebb a Guizotról mondott; ez a legbehatóbb s kiterjed a híres franczia iró egyéniségének minden mozzanatára. Az író, a politikus, a magánember és családfő egy­aránt rokonszenves méltatásra talál . Trefort mély tudományossága, kiváló előadó képessége és emel­kedett államférfim felfogása különösen hatásosan ér­vényesül ott, hol Guizot tanait a polgárosodás fej­lődéséről és törvényeiről összegezi. A tanács, melyet itt a többek közt a magyar történetíróknak ad, midőn kultúránk alakulatára s tényezőire irányozza figyel­­möket, ha követésre talál, valóban termékenyítő ha­tású lehet nemzeti múltúnk ismeretére. Egyébiránt nem ez az egyedüli figyelmeztetés, mely megszivlelést érdemel. Trefort előadásának az egyik jellemvonása, hogy telve van mély gyakorlati ismereten nyugvó meg­jegyzésekkel, kitűnő eszmékkel és utalásokkal, me­lyekből ösztönzést, buzdítást, útbaigazítást meríthetni a legkülönbözőbb irányokban. A három idegen íróra vonatkozó emlékbeszéd különben franczia és német fordításban is megjelent s a külföldön méltó figye­lemmel és elismeréssel fogadtatott. Van az uj kötetben két tanulmány is. Az egyik a középiskola újjászervezésével foglalkozik s a refor­mot igen helyesen nemcsak a rendszerre, hanem az emberekre, a tanerőkre is ki akarja terjeszteni. A másiknak tárgya a felsőház reformja. Még olyan idő­ben íratott, midőn a kérdés még elintézetlen volt s élénken foglalkoztatta a szellemeket. Trefort legfőbb alapeszméje az újjászervezésben csakugyan megvaló­sult s műve értékes adalék a reform körüli hosszas vajúdások ismeretéhez. Itt, hol egy komoly államjogi probléma gyakorlati megoldásával kell foglalkoznia, Trefort tényleg csakugyan bebizonyítja, hogy a mo­dern eszmék híve, az egészséges és józan haladás ba­rátja s hogy széles tudományos látkörét a hazai vi­szonyok és társadalmi állapotok alapos ismerete egé­szíti ki. Nem szereti a nagyhangú jelszavakat s a­mint egész írói egyéniségében a legészrevehetőbben ki­domborodik az európai vonás, úgy meleg hazafias ér­zelmei is olyanok, melyeket Mignet a czivilizáczió hazafiságának nevez. —cs —

Next