Pesti Napló, esti kiadás, 1887. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1887-03-02 / 60. szám
60. szám. -''.-fi Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. 11a az esti kiadás postai különküldőre kívántatik, postabélyegre havonként 55 kr., évnegyedenként 1 forint felülnzetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, 1887. Szerda, márczius . évi folyam. Szerkesztési Iroda, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Egyes számo kr. Esti kiadás, Budapest, márczius 2. A holnapi német trónbeszéd elé nagy érdeklődéssel tekint a politikai világ, mert a Berlinben keringő hírek szerint a császári nyilatkozat nem csupán a belügyeket fogja felölelni, hanem az európai helyzetre is kiterjeszkedik. A bolgár viszonyok ismét komolyabban kezdik a közfigyelmet foglalkoztatni. A porta meghatalmazottja, Riza bej, tegnap már Szófiába érkezett, hogy ott folytassa a tárgyalásokat, melyek Konstantinápolyban tudvalevőleg meghiúsultak. E melltt Bulgária legközelebb ismét katonai zendülés színhelye volt. Hogy tulajdonképen mi történt, azt a bolgár kormány titkolózása folytán ma sem lehet tudni. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a szilisztriai helyőrség egészben vagy részben fegyvert fogott. Hogy a mozgalom elég komoly, az kitűnik azon tényből, hogy ismét több kerületet ostromállapotba kellett helyezni. A belga képviselőház megkezdette a katonai készülődések kérdésének tárgyalását. Frére-Orban, az ellenzék vezére s évek hoszszú során át az ország miniszterelnöke a leghevesebben kikelt a Maas-vonal megerősítésének terve ellen, melynek semmi katonai jelentősége nincs. A kormánypárt egy része szintén igy gondolkozik s nincs kizárva a lehetőség, hogy a kormány e kérdésben vereséget szenved. A szilisztriai forrongás A Havas-ügynökség jelentése, hogy Szilisztriában lázadás volt keletkezőben, mint a P. Ll.-nak Bécsből távírják, annyiban megerősítést nyer, hogy egy ott állomásozó zászlóaljat parancsnoka rá akarta venni egy lázadás megkísértésére. A beérkezett jelentések szerint azonban a regensség ideje korán való föllépésének sikerült e kísérletet még csírájában elfojtani. Eddig még nem volt megállapítható, hogy a szilisztriai korán fölfedezett kísérlet nem-e csak egyik ága valami nagyobb összeesküvésnek A régensség idején való fellépése azt azonban mindenesetre bizonyítja, hogy Szófiában gondosan ügyelnek mindenre. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése márczius 2-án. I. A képviselőház mai rövid ülésén a költségvetési törvényjavaslat olvastatott fel harmadszor , továbbá Pap Elek terjesztett be két interpellácziót. II. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Tibád Antal, Beöthy Algernon, Zay Adolf. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Baross Gábor, Fejérváry Géza b., Babiny Theofil, Trefort Ágost, Bedekovich Kálmán, Széchenyi Pál gr. Az ülés kezdődik d. u. 1 órakor. Bejelentések. Elnök az ülést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítése után bemutatja Vas megye közönségének feliratát a Romániával kötendő vám és kereskedelmi szerződésben a mezőgazdasági érdekek figyelembe vétele, és Csik megye közönségének feliratát a magyar nyelvnek a monarchia összes hatóságainál a paritás szerinti érvényesítése tárgyában. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. O R I O L. GK uy d.e Ev£a.-u.passa,aa.t -u-taan (Francziából.) 25 Második rész. II. Erre Andermatt ismét leült, a parasztok szokása szerint pohár bort kiivott és igy szólt : — Most már szólhatunk az ügyről. S a nélkül, hogy csak meg is engedné az ellentmondás lehetőségét, a hozomány kérdését kezdette vitatni, kiindulva azon nyilatkozatból, melyet a vinczellér neki ezelőtt három héttel tett. A várandóságon kivül háromszázezer frankra becsülte Gontran vagyonát és megértette, hogy ha oly család, mint a gróf Ravenel,a maga körébe fogadja a kis Oriol-leányt, úgy bármily bájos legyen ez, az Oriolok részéről igen méltányos, hogy e megtiszteltetést egy csomó pénzzel viszonozzák. A paraszt, kinek mindez nagyon hizelgett, de ki mégis zavarodott volt, saját vagyonát védeni igyekezett. A tárgyalás bosszú volt. Andermattnak egy nyilatkozata azonban nagyon megkönnyebbíté az egészet. — Mi nem kérünk készpénzt — mondá ő, — nem is értékpapírt; semmit sem kérünk, mint földet és pedig azt a földet, melyet ön úgy is, mint Lujza kisasszony hozományát jelölte meg nekem s még néhány más telket, melyet önnek meg fogok jelölni. Oriol megkönnyebbülve lélegzett fel, hogy tőle készpénzt nem kérnek, a földekben megegyeztek. Andermatt mind a valóságban, mind a papiron azonnal megjelöltette az átengedendő földeket s minderről rögtön közjegyzői okmányt vett föl. Az Orioloknak nem volt arra idejük, hogy meggondolják a dolgot, vagy valamely cselt főzzenek ki. Mindenki nevetett e történet elbeszélésén s pontran erősebben nevetett, mint a többiek. Ekkor a marquis nagy méltósággal mondá fiának: — Ez este, mind a ketten, látogatást teszünk a családnál s én ismétlem a rém által kifejezett kérelmet, hogy igy a dolog teljesen rendben legyen. Gontran teljes jegyes volt, szeretetreméltó és jókedvű. Ő mindenkinek ajándékot adott Andermatt erszényéből s minduntalan felkereste a fiatal leányt, hol Oriol apánál, hol Honorat asszonynál. Pál sokszor elkísérte őt oda, hogy Saroltát lássa, bár minden látogatás után megfogadta, hogy nem fogja többet látni. Sarolta megnyugodott nővérének férjhez menetelében, sőt már jókedvűleg is beszélt róla, úgy tetetve, mintha lelkében a felett a legkisebb keserűség sem lenne. Csak jelleme látszott kissé megváltozódnak ; mintha ez már nem volna olyan nyílt, mintha, utógondolata volna. Pál sokat beszélt a fiatal leánynyal s mintegy lépésenkint merült be az uj szerelembe. Azzal mentegetődzött önmaga előtt, hogy majd a kellő pillanatban megfutamodik. Saroltát elhagyva, Krisztiánát kereste fel, ki most az egész napot a chaise longueon tölté. De amint az ajtóban belépett, már ideges volt é s Krisztiána minden mozdulata, minden szava fokozta benne ez idegességet. Míg vele beszélt, lelkében a fiatal leány alakja lebegett. Ami Krisztiánát illeti, az végtelenül sokat szenvedett, hogy Pál lelkében nem gyullaszthatta fel újra a szerelmi lángot, mely az ő lelkében lobogott. Elhagyatva, igen boldogtalannak érezte magát, s érezte azt is, hogy valamely titkos, kimondhatatlan veszély fenyegeti. Féltékeny volt minden nőre, akit véletlenül ablakából látott. Kérdezte, hogy ismeri-e Pál ezt vagy azt s ha Pál tagadólag felelt, ezt lehetetlennek találta s úgy vélte, hogy valami hazugság, valami árulás lappang ez alatt. Nem tudott már Pállal másról beszélni, mint Gontran közelgő házasságáról, amit Pál arra használt fel, hogy fennen kidicsérje Saroltát, akit Gontran Lujzáért elhagyott. Pálnak jól esett, hogy dicsérhette Saroltát, így szólt: — Óh, igen. — Gontran bolondságot követett el. Sarolta valóban bájos gyerek. Krisztiána, minden gyanakvás nélkül ismétlő: — Valóban bájos! Igazi gyöngy! Krisztiána soha sem gondolhatott arra, hogy oly férfiú, aminő Pál, egy fiatal leányt szerethessen ? És minő különös! Krisztiána dicsérete még növelte Pál lelkében a Sarolta iránti szerelmet és vágyát még inkább fellobogtatá. A véletlen is közbejátszott s az oly dologba sodorta Bretignyt, a mire e pillanatban még nem gondolt. Marelli doktor, a szép fiatal olasz orvos, nagyon sokat forgolódott Sarolta körül, minduntalan ott volt látható az ő körében, hol az apai házban, hol Honorat doktornál. Pál féltékenységét ez kimondatlanul felcsigázta. Egy napon azt látta, hogy Marelli súgott valamit a fiatal leánynak, mire az fülig elpirult. Bizonyos, hogy szerelemről volt a szó. Pál fölkérte Gontrant, hogy szenteljen neki öt perczet. Gontran bocsánatot kért a hölgyektől s eltávozott Pállal. Midőn künn voltak az utczán, Pál felkiáltott: — Kedvesem, minden áron meg kell akadályozni, hogy ez a nyomorult olasz elcsábítsa a fiatal leányt, aki védtelen vele szemben. — Mit akarsz, mit tegyek én e dologban, én ? — Értesd meg a leánynyal, hogy ez az olasz egy kalandor. — Barátom, ez nem az én dolgom. — De végre is, sógornőd lesz. — Igen, de semmi sem bizonyítja, hogy ez az olasz kalandor, ő oly udvarias Sarolta iránt, mint a többi nők iránt s vele szemben még egy illetlen szót se mondott. — Ha te ezt nem akarod megtenni, majd megteszem én, bár engem a dolog kevésbbé illet. — Te tehát szerelmes vagy Saroltába. — Én ?... nem... de tisztán látom e nyomorult embernek czélját. — Kedvesem, te itt igen kényes ügyekbe avatkozol ... S aztán, ha nem szereted Saroltát ? — Nem, nem szeretem, de meg fogom védeni. — Szabad kérdeznem, mit fogsz tenni? — Ezt a nyomorultat arczal ütöm. — Pompás; ez a legjobb eszköz arra, hogy Sarolta őt megszeresse. Meg fogtok verekedni s akár te sebesülsz meg, akár ő, az az olasz majd hős lesz Sarolta szemében. — Mit tennél te ? — A te helyedben ? — Az én helyemben. — Beszélnék Saroltával, mint jó barát. Ő nagyon bízik benned. Elmondanám neki, hogy ez az olasz udvarolt a spanyol herczegnőnek, aztán udvarolt Cloche tanár leányának, aki visszautasitá őt s most boszuból udvarol Saroltának. — S miért nem mondod ezt neki te, mint leendő sógor. — Mert.. .mert azok után, a mi köztünk történt, azt én nem tehetem. — Igaz. Majd én beszélek vele. — Akarsz e most rögtön vele beszélni? — Óh igen. — Jól van, — sétálj erre tiz perczig, én majd elviszem magammal Lujzát és Marellit s te Saroltát aztán magában találod henn. Úgy történt , Bretigny Pál, negyed óra múlva visszatérve, egyedül találta Oriol Saroltát. Belépve, igy szólt hozzá: — Én kértem arra Gontrant, kisasszony, hogy nekem e találkát megszerezze. Sarolta világos szemével reá tekintett. — Vajjon miért? — Nem azért, hogy oly unalmasan beszéljek önnel, mint az az olasz — hanem hogy úgy beszéljek önnel, mint jó barát. — Beszéljen. Hallgatom. Pál kissé messze kezdő, szólt az ő tapasztalatairól, a fiatal leányok tapasztalatlanságáról s így tért reá arra, hogy vannak kalandorok, kik visszaélnek a fiatal leányok helyzetével és akik ellen nem lehet eléggé védekezni. Sarolta kissé halovány lett és a legfigyelmesebben hallgatta őt, így felelt: — Értem is önt, nem is. Kiről szól ön ? — Én Marelli doktorról beszélek. Sarolta lesüte szemét s néhány pillanatnyi szünet után, habozva igy szólt: — Ön őszinte volt hozzám, én is az leszek... Tehát igen... nővérem eljegyzése óta én már nem vagyok oly együgyü. Én nem voltam kétségben a felett, amit ön mond s az olaszt csak azért fogadtam el, mert mulattatott. Sarolta fölemelte arczát, s Bretigny abban annyi bajt talált, hogy szívét elbobta az érzelem. Szertelen örömet érzett a felett is, hogy Mazellinek a leány nem ad előnyt. Ő tehát győzött, ő! Azt kérdezi: — Ön tehát nem szereti... ? — Kit, Mazellit ? — Igen. Sarolta Pálra veté szemét s e tekintetben anynyi fájdalmas visszaemlékezés volt kifejezve, hogy Pál zavarodottan folytatá a kérdezést: — És ... ön ... nem szeret senkit ? Pál hirtelen megragadta Sarolta mindkét kezét s azokat összecsókolva suttogá : — De én, kis Sarolta ... én szeretem önt... szeretem önt! Sarolta hirtelen visszavonta egyik kezét s azt Pál szájára illesztve mondá: — Hallgasson... kérem... hallgasson... Sokat szenvednék, ha ez megint hazugság lenne!... Sarolta fölkelt, erre Pál is felugrott és Saroltát megcsókolni akarta. E pillanatban kinyílt az ajtó s a belépő Oriol apó rettenesen kiáltá: — Ezer villám... ezer villám... mit akar ön ? Sarolta elmenekült; a két férfi szemben állt egymással. (Folyt. köv.) A kérvényi bizottsághoz utasittatnak. Ezután harmadszor felolvastatik és végleg megszavaztatik a költségvetési törvényjavaslat. Interpelláczió. . Papp Elek a következő két interpellácziót terjeszti elő : Interpelláczió az igazságügyminiszter úrhoz. Tekintve azt, hogy Percsi Márton több sárréti birtokos társaival a végett nyújtott be panaszos kérvényt már a múlt év november havában az igazságügyminiszter úrhoz, hogy a debreczeni kir. törvényszéknél Weinberger Mihály elleni bűnvizsgálat (uzsora) folyama alatt felmerült szabálytalanságokat és visszaéléseket méltóztassék szigorú vizsgálat tárgyává tétetni. Kérdem: 1. Van-e szándéka a miniszter úrnak vizsgálatot rendelni el aziránt, hogy a Weinberger Mihálytól lefoglalt könyvek a vizsgálóbíró, vagy az ügyészség őrizete alá voltak-e helyezve és hogy kinek a hivatalos mulasztása következtében történhetett meg, hogy ezen könyvek ellopattak ? 2. Van-e szándéka a miniszter úrnak konstatálni, hogy a kir. orsz. főügyész úr illetéktelenül avatkozott bele ezen vizsgálati ügybe és hogy azon intézkedése, mely szerint utasította a törvény szünete alatt a szüneti alügyészt, hogy a vizsgálat alatt álló vádlottak szabadlábra helyezését a vizsgálat befejezte előtt, szemben a kir. Ítélőtábla letartóztató határozatával, rögtön indítványozza — ellenkezik a bűnvádi eljárás szabályaival ? 3. Végre van-e szándéka a miniszter úrnak ezen közérdekű és nagy fontosságúnak mondható ügy gyors és haladéktalan befejezésére a debreczeni kir. törvényszéket utasítani ? Interpelláczió a pénzügyminiszter úrhoz. Tekintve, hogy még a múlt év december hó 18-án az iránt tettem kérdést a pénzügyminiszter úrhoz, hogy karczag-kis-ujszállási, túrkevei, m.-turi, dévaványai, nádudvari, püspök-ladányi és t.-füredi, sz.-füredi ártéri birtokait, melyek az alsó-szabolcsi ártérbe tartoznak, a törvény által biztosított adómentességben szándékozik-e részesíteni és tekintve, hogy az illető érdekeltekre jogtalanul ezen neheztelt adók ez évre is ki lettek vetve, kérdeni vagyok bátor, van-e szándéka a pénzügyminiszter úrnak fent jelzett interpellácziómra megnyugtató választ adni ? Az interpellácziók közöltetni határoztatak az illető miniszterekkel. Ezzel az ülés, a napirend a következő ülések tekintetében már tegnap megállapittatván, — d. u. 123/4 órakor véget ért. KÜLÖNFÉLÉK. — A hírlapból. „Dr. Szabó György nyugállománybeli honvéd ezredorvos, a koronás arany érdemkeresztet nyerte. A közmunka- és közlekedésügyi miniszter, dr. gróf Wickenburg Márkot a postatakarékpénztárhoz ideiglenes minőségű fogalmazóvá nevezte ki. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, a -szigeti állami felsőbb leányiskolánál ideiglenesen alkalmazott Tompa Árpád tanárt, Izák János zenetanárt és özvajházy Aladárné munkatanítónőt jelen állásukban végleg megerősítette. A földmivelés-, ipar- és keresk. miniszter, Dömötör László II. ker. méhészeti vándortanitónak megengedte, hogy tartózkodási helyét Budapestről, a Fehérmegyébe kebelezett Csapdi községbe tegye át. — ő Felsége, a kellemesi róm. kath. fiók-egyházközségnek, a frissi gör. szert. kath. templom belső felszerelésére, a déli ref. egyházközségnek s végül a szedresi ref. egyházközségnek iskolaépitkezési czélokra egyenkint száz forintot adományozott. — Stefánia trónörökösnét tegnap sétakocsizás közben a bécsi Práterben szintén baleset fenyegette, éppen úgy, mint leányát, a kis Erzsébet főherczegnőt, miről már reggeli lapunkban megemlékeztünk. A trónörökösné tegnapelőtt kezdte meg hosszú szünet után sétakocsizásait. Tegnap délután ismét a Práterben kocsikázott, miközben egyszerre az egyik ló ágaskodni kezdett. Egy rendőrbiztos segélyével a lovat sikerült megállítani, mire a trónörökösné kiszállt a kocsiból, egy darabig gyalog sétált s azután bérkocsin tért haza. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, gróf Csáky László valóságos belső titkos tanácsos és országgyűlési képviselőnek, aki arra kötelezte magát, hogy a Kisucza-Ujhely és Várna városokban létesítendő kisdedóvodák czéljából, élete fogytáig és pedig az 1886. évtől kezdve, minden év végével ezer forintot fog ajándékképpen fizetni, ezen nagylelkű elhatározásáért és a magyar közművelődés érdekében tett adományáért, szives köszönetét fejezte ki. — Munkácsy Mihály itthon. A művész és neje a mai délelőttöt a Vadászkürt-szállóban töltötték és látogatásokat fogadtak. Megjelentek többek közt Munkácsy lakásán : Zichy Jenő gróf, Telepy Károly, Munkácsy Sándor, a művész unokaöcscse, s mások. Déltájban Munkácsy Mihály Ráth Károly főpolgármesternél s Gerlóczy Károly alpolgármesternél tett látogatást. Mint hiteles forrásból értesülünk, Munkácsy a bécsi udvari múzeum lépcsőházának mennyezetét nem 40,000 (ennyi Makartnak volt annak idején kikötve), hanem 50,000 frtért festi. A mester a munkát nem annyira az ígért összegért, de művészi ambiczióból vállalta el s a 10 méter hosszú s ugyanolyan széles kép tervével már foglalkozik. Este Munkácsy Károlyi Tibor gróf vendége lesz. — A budapesti kérdés váltótörvényszéknél ma nagy ünnepélyességgel ment végbe az elnökségben történt személyváltozás. Délelőtt 9 órakor a bíróság tagjai összegyűltek s meleg szavakban búcsúztak el Csanády György, eddigi elnöküktől, ki a kir. Ítélőtáblához tanácselnökké neveztetett ki. A törvényszék nevében Jakuthy Albert biró, a kereskedelmi ülnökök nevében pedig Neuvelt Ármin kereskedelmi tanácsos intéztek szép beszédet a búcsúzó elnökhöz, ki meghatva köszönte meg ragaszkodásukat s aztán személyesen vezette be az ülésbe Blaskovich István uj elnököt. Blaskovich mély csend közepette tette le a hivatalos esküt, mely után Jókuty Albert biró üdvözölte őt hosszabb beszéd kíséretében. Az új elnök röviden válaszolt s miután bemutatták neki a bírákat, a jelenvolt kereskedelmi ülnököket és a fogalmazói kart, az ünnepély véget ért. — Választási mozgalmak. Gömör megye, rozsnyói kerület összes csetnekvölgyi választói tántoríthatlan ragaszkodásuk biztosítása mellett ismételve Kubinyi Géza járási főszolgabírót kérték fel a jelöltség elfogadására. Tekintve, hogy a közvéleménynek már évek óta ő az ellenzéki képviselőjelöltje, hogy vele az egész kerület szeretetében, népszerűségben senki nem versenyezhet, bizton remélhető, hogy ismert erélyével ezen eredetileg ellenzéki kerületet gróf Andrássy Manó kormánypárti képviselőtől az ellenzék részére visszahóditandja. — A bukovinai magyarok közül Józseffalváról ismét 30 csángó család kívánkozik haza nagy Magyarországra, s alig lehet őket visszatartani. A belügyminisztérium tudatta a csángó egyesülettel, hogy az osztrák kormány utján már tett lépéseket, hogy a 30 család egyelőre csak maradjon otthon, mert telepítésre való terület jelenleg nem áll rendelkezésre. A csángó egyesület ez értesítés folytán hasonló szellemben irt a józseffalvi elöljáróságnak, tudatva egyszersmind, hogy felterjesztést intézett a kormányhoz, mikép ez gondoskodjék visszakivánkozó keleti véreink számára újabb telepítési területekről s a kormány ebbeli intézkedését türelemmel várják be. A kormányhoz küldött feliratban az egyesület azt kéri, hogy telepítvényesek részére Erdélyben hasíttasson ki a kormány telkeket a nagy kincstári erdőkből. Ugyanazon ülésen, melyen ez törént — február 26-án — bemutatták a csángó egyesület vagyonmérlegét is 1886. végéről. E szerint az egyesületnek van készpénzben és értékpapírban most 25.013 frt 68 kr-ja, követelésekben pedig: alapítványi hátralék 200 frt, régebbi tagdíj hátralék 1110 frt, 1886-iki tagdíjkövetelés 2604 frt, igy mindössze 28.927 frt 68 krajczárnyi vagyona. Az 1886-iki adományokból ezeken fölül befolyt 1522 frt. Mondhatni tehát, hogy a vagyon a 30000 frtot meghaladja. Ugyanez ülésen Molnár János andrásfalvi tanítónak 40 frt segélyt szavaztak meg. A magyar államvasutak igazgatósága a tegnap éjjel történt vasúti összeütközésről a következő hivatalos értesítést teszi közzé: Folyó hó 1-én, este 10 óra 35 perckor a magyar államvasutak budapesti központi pályaudvaráról kiinduló bécsi személyvonat, a Ferenczvárosi állomáshoz közel, egy előtte haladó mozdonyt, melyhez egy kalauzkocsi volt kapcsolva, utasért és a kalauzkocsiba ütközött. Az összeütközés folytán az említett kalauzkocsi és a személyvonat mozdonya kisiklott és megsérült. A vonaton levő utasok közül ketten és pedig Princz Simon biai földmives és Neumann Adolf ujszőnyi kereskedő segéd, csekély bőrhorzsolást szenvedtek, azonban rövid idő múlva mindkét megsérült a helyszínen megjelent pályaorvos által gyógykezelésben részesülvén, még ugyanazon a vonaton tovább utazhattak. Ezeken kívül sem az utasokban, sem pedig a vasúti személyzetben baj nem esett és a személyvonat három órai késéssel tovább indulhatott. A vizsgálat a biróság részéről még az éjjel megtörtént, mig a vasutigazgatóság részéről még folyamatban van. — Irodalmi kirándulás. Az aradi Kölcsey-egyesület elhatározta, hogy e hó 8-án Pécskán felolvasással, szavalattal és énekléssel egybekötött estélyt rendez. A részletes programm még nincs megállapítva, de valószínű, hogy az aradi színtársulat művésznői és művészei közül többen részt fognak benne venni. Az estélyen dr. Jancsó Benedek, a Kölcsey-egylet alelnöke tart felolvasást, a színtársulat egy női tagja énekelni s a társulat egy férfi tagja szavalni fog. Az estély után Pécska városa a kirándulók tiszteletére bált rendez. — Eljegyzés és ezüstlakodalom. Roboz József, az aradi süketnémák iskolájának tanára, eljegyezte Szeifert Aranka úrhölgyet, Szeifert Nándor nyugadóhivatali ellenőr leányát, Battonyán. Az eljegyzéssel egyidejűleg a menyasszony szülei: Szeifert N. és neje szül. Bartha Teréz ezüstmenyegzőjüket tartották. A kettős ünnepélyen a rokonok és ismerősök üdvözlő serege vett részt. — Véres kimenetelű párbaj. Ugyanakkor, midőn a fővárosban a Janszki-ügy utójátékaként még egy szerencsétlen párbaj folyt le, Makón is — bár más okból, valami összeszólalkozás miatt — összecsapott két ember s egyiknek életveszélyes sérülése esett. Hervay István és Dedinszky csanádmegyei f aljegyzők között folyt le a szerencsétlen párbaj, mely harczképtelenségig volt megállapítva. A felek többször csaptak össze s Hervay négy súlyos sebet kapott fején, mellén, karján s a karall mellett. Dedinszky is kapott egy vágást a karjára, de ez nem veszélyes. Hervay állapota igen aggasztó. Az eset városszerte nagy feltűnést keltett. A kaposvári czigányok Angliában. Barcza Jóska kaposvári zenekarát elszerződtették Liverpoolba. A népszerű prímás azonban, mielőtt bandájával együtt útra kelt volna, régi közönségének egy hangversenynyel kedveskedett. Csakhogy erre a kis hangversenyre úgy tolongott Kaposvár közönsége, hogy daczára az előre lefoglalt asztaloknak, a nagy helyhez való iparkodásban majdnem zavar támadt. S ez az óriási közönség rengeteg tapsot adott útravalóul Barcza Jóskának, ki most még a hangverseny sikerétől mámorosan indul Liverpool felé. — A säckingeni trombitás búcsudalának új magyar fordítását találjuk a Somogyban. A fordítást Pfeffer József eszközlé s az így hangzik: E földi élet változó szeszélye, Hogy rózsa mellett mindjárt tüske kél, És mit a szív óhajta és reméle — A válás hervasztja, mint őszi szél. Szemedben látám egykor, hogy honolna Boldogság villáma, szerelmedé. — Isten veled, oh ég, mily szép lett volna ! Isten veled, a sors nem engedé ! Irigység, bánat, gyülölség fagyától Sokat szenvede e fáradt kebel; Békéről álmodék, csendes órákról, Midőn utam feléd vezérle el. Ah ! éledni hír karodban nyugodva, Hányatott szivem vágyát képezé ; Isten veled, óh ég, mily szép lett volna ! Isten veled, a sors nem engedé ! Az ég borul, az eső hull zuhogva — Ily vad vihartól reszket tölgy, virág, A bucsuzásra épp a legjobb óra, Sötét mint ég állsz előttem világ. De szivem jóra vagy búra hajolva, Tiéd, óh lánykám, hű emlékedé ! Isten veled, óh ég, mily szép lett volna Isten veled, a sors nem engedé! A miniszterelnök, mint műkritikus. A kerepesi temetőben van egy diszes sirkő, 27 éves ifjúnak hamvai nyugosznak alatta. Ez emlékkövet, még a váczi temetőből szállították ide, német és szláv verssorok vannak rá vésve, valaki nagy gonddal ápolja. Ez a csehek Paganinija! 1833. év tavaszán Pestre jött, hogy virtuóz játékát a hegedűn bemutassa, de hirtelen meghalt, mielőtt felléphetett volna! A napokban megállottam e sír előtt, mélyen elborulva. Egy zeneértő barátom vitt oda, aki maga is művész, s e téren elismert érdemei vannak. Megemlékeztünk Lisztről és Tisza Kálmán szombati beszédéről, melyre szintén barátom figyelmeztetett. Hazajövet, elolvastam azt a miniszterelnöki beszédet és mélyen felszomorodtam. Majd — szintén ötvennégy év múlva — megáll egy magyar utas, a bayreuthi sírkertben a Liszt síremléke előtt és felsőbajt : »Liszt Ferencz, azt, amit mi magyar zenének tartunk, terjesztette, de éppen akkor, a mikor a magyar embernek alig maradt valamije a magyar zenén túl (sic!) hirdette széles e világon, hogy ez nem magyar zene, hanem czigány!« Ezt fogja mondani, ha ugyanakkor még magyar ember, a Tisza Kálmán szavaira emlékezik. Én a miniszterelnök úr szavainak magyarázatába nem bocsátkozom, pedig akinek csak egy csepp logikája van, az előtt az ő szavai egyebet nem jelenthetnek, mint hogy Liszt hamvait nem érdemes hazahozni, mert jó magyar ember nem volt. De még a miniszterelnök legerősebb fegyveréhez, a dialektikához sem folyamodom, pedig könnyű volna bebizonyítanom, hogy Liszt »magyar« és nem »czigány« rhapszódiákat irt, hogy midőn a »Des bohémiens et de leur musique (Tonkunst - hangművészet) en Hongrie« könyvét közzétette, akkor a magyarnak a »zenén túl (!)« már egyebe is volt, t. i. éppen a miniszterelnök úr merész felszólalása a Than Leó féle tanterv ellen, a debreczeni konventen, a Kazinczy-ünnepély, az akadémia, majd az 1861-ben megnyílt országgyűlés, vagy legalább az ez irányban tett előlépések. De én is kénytelen vagyok »az igazság érdekében« (a miniszterelnök szavai) megjegyezni, hogy azt a »brochure-t, a melyben Liszt kifejtette,« hogy a »magyar zene, nem magyar, hanem czigányzene,« a miniszterelnök úr, nem az eredeti franczia kiadásban, nem is L. Ramann, 1883. Lipcsében megjelent német fordításában olvasta. Sőt az a gyanúm van, hogy az ő, különben elfogulatlan ítéletét, az általam is, egyébként igen tisztelt Brassai Sámuel jeles tudósunk »Elmefuttatása« (megjelent Kolozsvárit, 1860.), zavarta meg, mely a legélesebb támadás volt a Liszt könyve ellen. Még ebben az »Elmefuttatásban« is, amely pedig gyilkoló sarkazmussal van írva, a tudós szerző azt mondja : Liszt úgy vélekedik, hogy : »a magyarnak van ősi, nemzeti nótája, ritmusa, hanglejtése, de a czigányét jobban megszerette.« Hát az igazság az, hogy a török uralom alatt a tánczzene, a czigány kezén volt s czigánynak nevezik a magyar táncz frissét. Én most annak fejtegetésébe nem ereszkedem, mennyire feledte el és mennyire nem a magyar nép maga is, a török uralom alatt, a magyar zene eredeti származását. Fölösleges is volna ezt tennem, miután a frissben a népdal elemei teszik azt a nagy hatást. A Pol Rikhárd könyvére sem reflektálok, amelyben Liszt weimari élete, mesteri vonásokkal van ecsetelve. E derék zenekritikus, 1855. januárban, a Liszt íróasztalán adat-gyűjteményeket talál egy megkezdett önálló műhöz : »Über die Musik der Ungarn und Zigeuner.« Tehát magyar és czigány zene! És ez fejezi ki, a »Des bohémiens et de leur musique en Hongrie« könyv irányát a leghívebben. Könnyű volna nekem erről a könyvről azt mondanom, amit egy magyar tudósunk (»A magyar zene rhytmusa« második javított kiadás, Budapest, Franklin társulat, 1881.) felőle mond : »a magyar zene sajátságai közt a ritmust állitjuk első helyre. Első, ki a magyar zenének e jellemző tulajdonságát nemcsak bámulatos művészetével, hanem ragyogó szavá