Pesti Napló, 1887. április (38. évfolyam, 90-118. szám)

1887-04-01 / 90. szám

1st! fan sóba! Egy jelentékeny gyár valódi tajték és tiorostlánki áruinak óriási készletét eladás czéljából vettem át, és hogy az árut minél előbb pénzzé változtassam, oly potom ár mellett adok el, hogy a munkabér is alig van megfizetve és pedig minden darabot Y1T1IA gyógyítható az Anticoryza Bruneau által, mely 3-szorra bevéve, a leghevesebb náthát is meg­gyógyítja. 180 Egy üveg ára 1 frt. Budapest TÖRÖK JÓZSEF gyógyszert. király­ u. 12. ■Q 'D A A T , melytől a betegség 13 XVII. V ür­e­gek megfosztották. China va^zörp —-— GrK.IMA.TJET és Társ. gyógyszerésztől Párisban. is. Ezen szörp tiszta és tetszetős állapotban h­inát, valamennyi zsongitó szerek között a legkitűnőbbet és vasat, a vér alkatrészeinek egyik fő­ főtényezőjét, tartalmaz. Párisban a legelső orvosi tekintélyek által úgy a vérszegénység és sápkor ellen, mint a fiatal leányok kifejlődését elősegítő szertel rendeltetik. A Térszegénység és más bajok által, melyekben a nők oly gyakran szenvednek, előidézett borzasztó gyomorfájások ezen szörp által a lehető legrövidebb idő alatt eltávolíttatnak. Elősegíti és szabályozza a Térforgást s a sápadt és görbélyes gyerme­keknél a legjobb sikerrel alkalmaztalak. — A siker sohasem marad el. Chinasztiip ára 3 frt, O Uvejí ára IO frt SO b­r. 60 Budapesten, l’OBIcDIEC XÓSZSZEB1 gyógyszerésznél király-utcza II. szám. ■FlÖ frt V ^napi biztos jövedelem^ bárki által is elnyerhető, aki állandó lakhelyén törvényesen kiállított részletivek elárusításával hajlandó foglalkozni. Ajánlatok FUCHS H. CarlScan­en B­ÉCSBEU B­Ibátorkodnak tisztelettel ajánlani aczéltoll és tollnyel­ő gyártmányaikat. Közel ismert kitűnő minőség, legdúsabb választék min­­­den czélra , minden árban, folyton újabb nemüekkel hö-H vntve. Kaphatók valamennyi írószer KeUSKedésbeff. _______ csak 1 forintért________ pipákat, gyönyörűeket, legfinomabb mutajtékból, finom kina-ezüst kupakkal bármely alakban, lu­mi, d lebreczeili, csikós, báktícs.y vagy bárminőt faragva, simán, minden darab csak írt 1. m­m- és su­varkampkák valódi legfinomabb tajtékból, a legfinomabb boros­tyánkő szopókával és 30 különböző alakban : sima, faragott, gazdag szoborművekkel, lovakkal, egyébb ál­latokkal, virágokkal, díszítésekkel és faragványokkal. Minden díszdarab egy selyem dobozban CSRk írt­­. A legnagyobb élvezetét találja a dohányzó abban, mily gyönyörűen lehet taj­tékáruimat kiszívni, miután minden egyes darab szak­avatott munkásoktól annak módja szerint viaszkban jön preparálva. Tajtékáruim finomságáról kereskedem. Eladás és szétküldés utánvétel mellett csak rövid ideig a Mnoiz’s Muntamaan-Depot, WIEN, Hintere Zollamtsstrasse 9. féle jök­k­ti czég Által. 381 . WALKHOFF J. N­. G. Hamburg és Teschen, az Eibe mellett. A legrégibb 8 a legnagyobb gyár. — A legjobb gyártmány, 88 Paczolt hering, oroszhal, szardínia, készletben valaminnyi fűszerkeresked­ésben. „THE «»E8HAM« Törlesztéssel SUT“ együtt “TWS 53­,0/6-al visszafizetendő jel­zálogkölcsönök minden terjedelemben, külföldi részről nyujtatnak. Igényt tartók czi­­müket Poste restante M. N. L. czím alatt méltóztassanak hoz­­zámjuttatni. 335 BAUdeHEBE keleti szépítő szer (nem arc­festék) Dr. Holly által javítva és sokszor kipróbálva. A bor és idomok természetes gyön­gédségét, fehérségét és ele­venségét idézi elő, eltávo­lítja a szeplőt, májfoltokat és napsütést. Ára 85 kr. BOBORANTIUM. Utolérhetlen haj- és bajusz és szakállnövesztő szer. Egy Üveg ára I frt és I frt 50 kr. ------------ 83 Budapest, TÖRÖK JÓZSEF gyógyszertá­­rában Király­ utcza 12. Az Athenaeum könyvkiadó-­ hivatalában (Budapesten,Feren­­cziek­ tere, Athenaeum - épület ss általa Magyarorsz. minden könyv­kereskedésében, kapható : A bálványos vár. Történeti regény két kötetben. IRTA J­ókai Mór. Ny­olcadr­ét, 380 lap. Ára 2 forint. A nekünk bemutatott számtalan megbízható hiteles köszönőira­tok folytán a legöregebb é­s legismertebb rendelési inté­zet s hol a tudomány legújabb vívmányai a legbővebb tapasz­talatokkal párosulva, értékesít­tetnek,a legmelegebben ajánlhat ör. LEÍTKER Trá-k­ól házá-h­­oz a ajk. intézendők. 304 /nmk Hkjk Bud­apes Dorottya­ u. 9. /^1 --------------------------- — — ------— 1 —--------'o Országos általános kiállítás Budapesten «gjg|g|^ raaKkl Nagy kiiíllititsi érem, versenyképes és kitűnő ^^gpipereszappanok és illatszerekért.^SP A ii lobi u­ és Mité apa a Hr. Gebhardt egyet, tanár-féle javított zamatos gyógytani növény-szappan Alija 35 ak ffoH jTu­bmji . rjr « ísottAfuriít AZ OSZTR.-MAGYA­LLÖVŐ GŐZHAJÓZÁSA TRIESTBEN Kivonat a menettervből. Érvényes 1887. márczius hóra. Menetek Fiuméból: Levante, minden második szerdán (9. és 23.) 4­6. h. u., Görögországba Smyrnáig Közbeeső kikötők mint Triesztből kedden ; minden második csütörtökön (3. és 17.) 3 órakor d. u. Thessáliába Konstantinápolyig; közbeeső kikötők mint Triestből (2. és 16.) Horvátoraz. minden csütörtök 10 órakor délelőtt, Záráig közbeeső kikötőkkel. Dalmatomz. szerdán 10 órakor d. e. Cattaróig közbeeső kikötőkkel; minden második péntek, (11. és 25.) 10 órakor d.­e. Anconába Zárán át­­ vasárnap 1 órakor éjjel, Metkovichba, Zára és Spalaton át; Istria, minden kedden és pénteken délután 2 órakor Triesztig Pólán át stb. Menetek Triestből: Kelet-India, Bombayba Brindisin át, Port Said, Suez és Aden márczius 1-én dél­et China, után 4 órakor. Suezi csator­nán át Hongkongba, Brindisin, Port­ Said, Suez, Aden, Bombay, Colombo, Penang és Singaporén át, február 18-án délután 4 órakor; áthajózás saját gőzösükön ; Suezen Djeddah, Massau, Hodeidah, és Suakim­a; Colombon át Madras és Calcuttába. Egyiptom, pénteken délben Alexandriába, Brindisin át (összeköttetés Port-Said és Syriával.) Levants, kedden d. u. 4 órakor Görögország-­ Smyrnáig ; 8. és 22. Fiumén át és 1. és 15. Anconán át, azután Brindisi, Corfu, Syra, Piraus és Chiosba, szerdán minden másodikon (2. és 16.) 6 órakor délután Thessáliába Konstantinápolyig, érintve Fiumét, Corfut, Patrast, Catacolot, Calamata, Piräust, Volot, Salonichit; szombaton d.u. 2 órak. Konstantinápolyba, érintve Corfut és Piräust; to­vábbá Piräuson át Syriába, Candia sziget és Smyrnába, aztán Konstan­­tinápolyon át a fekete tenger kikötőibe; minden második szombaton (12. és 26.) Syriába Smyrnán át és (5. és 19.) Thessáliába Pireuson át. Dalmácziába, minden hétfőn, szerdán és szombaton 10 órakor d. e. (minden szom­baton Spalatón át Metkovichba); minden szombaton délután 4 órakor közvetlen Metkovichba, Astria, kedden és pénteken reggel 7 órakor Fiuméba Pólán át stb. Velencze, minden kedden, csütörtökön és szombaton éjjel 12 órakor. Minden jótállás nélkül a szolgálattétel pontosságáért a vesztegzárlati intézmény ártama alatt. Közelebb felvilágosítást ad az üzleti igazgatóság Triestben és a vezér­ ügynök­­­ség Budapesten, nádor-utcza 7. sz.___________________________________________ Magyar királyi államvasutak. Hirdetmény, életbiztositó-társaság Londonban, Fiók Ausztriában, Fiók Magyaror­szágban BÉCS, BUDAPESTEN, Gisellastrasae 1. a társaság Ferencz­ József-tér 5. és 6., saját házában, a társaság saját házában. A társulat vagyona.............frank 94.408,165.62 Évi jövedelem dijak és ka­matokban 1886. jan 30-án » 18.558,201.15 Kifizetések biztosítási és jára­dék szerződések és vissza­vásárlásokra stb. a társ.fön­­állása óta (1848) több mint­­ 177.916,462.50 Az utolsó 12 havi üzleti idő­szakban a társulatnál... . 1­61.584,975.A frankért uj ajánlatok tétettek, mi által a társulat fenn­állása óta tett ajánlatok összege.............................. 1.452.748,304.58 frankra rúgnak. Értesítések, valamint minden egyéb felvilágosí­tások az osztrák-magyar monarchia minden na­gyobb városaiban az ügynök urak és az oszt­rák és magyar fiókok által. 373 61.584.975.­1.452.748.304.58 44 év óta fennálló rendelési Intézetében Pesten, 3 dob­ utcza 18. sz. tit­kos-, sőt 1 dalt betegségeket, az önser­­fí­zésnek minden kö­vetkezményeit, tehetetlensé­get, stricturákat, minden női betegségeket fehérfolyást és bőrbajokért, m­int 2 óra alatt levélileg és biztosan ala­posan és gyorsan gyógyit a nél­kül, hogy a beteg hivatásában akadályozva volna és csak sike­rült gyógyítás után fogad el tiszteletdijat. — Rendes napon­kint regg. 6—9-ig, d.u. 1—5-ig és este 7—10 óráig.________73 Az Athenaeum könyvkiadó­ hivatalá­ban Budapest, (Ferencziek­ tere 3. sz. fi általa minden könyvkereskedésben kapható. KÉP. Kossuth Lajos arczképe Unger William tanár rézkarcza. Nyomatta Pi­­sani, 1879. Kis ivrétű műlap vastag rajzpapi­­ron.......................1 frt. eltávolít minden bőrküteget, folytonos használatnál viruló és fiatal kinézést kölcsönöz. Müller J. L.-féle glycerin rózsa-szappan Müller J. L.-féle Vaselin Gold-Créme, cerin-szappan legfinomabb rózsaillattal, darabja 35 kr., 8 darab 1­mitó szer, üvegje 50 kr. és 80 kr. 1 f ; ugyanaz rúdban 30 kr., 3 rúd 85 kr.­­ Müller J. L.-féle valódi tojás-olaj-szappan, j­.10]! Ixia Lys, Bouquet Elegant, Mimosa, Karu­pa,­tékonyan hat a bőrre, simítja és felfrissíti azt, darabja 15 kr., ——----■ ■■ ■ ■ —■■■■■------------------------------------------— 3 darab 40 kr. a legfinomabb és legkedveltebb illatszerek, üvegje 1 frt 60 kr., Müller J. L.-féle salyeil-szájviz, „eifÄLhÄ I 2«­• 5 frt, Müller J. L.-féle salye 1-fogpor, SÄÄ Muller^J. L.-féle Brillantine, „S«.1«»V«, fogakat hófehérré teszi, de egyszersmind a már létező fogbeteg­­nek és lágyságának előidézésére és azoknak kihullását és töré­ségek továbbterjedését is megóvja, doboz 60 kr. kenységét megóvja, üvegje 60 kr. és 1 frt. HOLLER J.L., Aljr­fm­ Pint Oyár : Rottenbiller utcza 36. a­ JCoL. Raktár : Koronaherczeg­ utcza 2. Továbbá kapható a következő előkjelít czégeknél: Török József, gyógyszerész király-u. Maléter Géza, Koronaherczeg-u. 9. Urbán József,gyógysz. király-utcza 98. Twallmayer és Seitz, Nádor-utcza. Szeidl József, Zsibárus-u. sarok. Lustig Ede, Kerepesi-ut. Kirchknopf és Ádám­ (Oswald), Hat- Emmerling Vilmos K., Koronaherceg-u. Szőke Ede, Váczi-utcza. 375 Vani-utcza. Miinzl R. és társa, Kerepesi-ut. Árvay S., Hatvani-utcza. Kertész Tódor, Dorottya-utcza. Unger W. F., Bécsi-utcza. Sigmond József, Városháza u. 2. sz. p. A vidéken minden gyógytárban és ismertebb czégeknél. Előfizetési felhívás ^ IP MAGYAR BAZÁR­ jE a nő^ munkaköre czimű illusztrált szépirodalmi divatlapra, III NŐKÉPZI-, GAZDASSZONY- ÉS NŐIPAREGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYÉRE.'^^^»i 1 J íi Az uj évnegyed beálltával, lapunk tisztelt pártolóit előfizetésük megújítására szólítjuk fel. ^ ^ \ i a „:ian ^alev?.eg­rai.e!^ell'l' h^Za‘ Iiwtlap,mely párisi divatképeket hoz, még pedig képeink ugyanazon nagy párisi háztól valók, melyből a „Moniteur de la mode“ és a Mode Artistiaue“ azaz C* legessé te ttnftárl^I^^ a legUjabb divatujdonsá^kkal W* el a lapot, hanem a párisi és londoni divat remekeit is beküldik, úgy, hogy színezett képeink és illusztrált divatsürgönyeink feles . 3882/87. sz. A magyar vasúti kötelék II. részének alább felsorolt díjsza­bási füzeteiben a következő helyesbítések eszközlendők: A IV. füzet 12. oldalán Apátfalva-Czegléd, 18. oldalán csanád-palota­­czeglédi, 20. oldalán kis-zombor-czeglédi, 24. oldalán makó-czeglédi és 30. oldalán nagylak-czeglédi viszonylatokban kitüntetett díjtételek törlendők; ezeket pótlólag a IX. füzet 11. oldala tartalmaz díjtételeket. Ugyanazon füzet 14. oldalán bánhegyes-czeglédi viszonylatban a terjedel­mes osztály díjtétele 203‘2-ről 193‘3 krra s 22. oldalán a kovácsháza-czeglédi terjedelmes osztályú díjtétel 192­0-ről 186‘3 krra helyesbítendő. A IX. füzet 11. oldalán foglalt czeglédi állomási díjszabásban Bánhegyes Battonya, Kovácsháza, Megyes, Bodzás, Mezőhegyes és Pécska állomások a meg­felelő díjtételekkel törlendők, ezen viszonylatokra nézve a IV. füzet 14., 16., 22., 26., 28. és 32. oldalain foglaltatnak díjtételek, ugyancsak a IX. füzet 32. oldalán B. csomópont alatt Czeglédre vonatkozó díjtételek törlendők,miután ez utóbbi állo­másnak az arad-körösvölgyi vasút állomásaival való forgalmára nézve a IV. füzet 51. oldala tartalmaz díjtételeket. Végül az V. füzet 23. oldalán a lugos-salgó-tarjáni I-fő osztály díjtétel 158­4 krról 258­4 krra helyesbitendő. Budapest, 1887. márczus hó 22._____________________ A ZSIDÓK TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON I. AZ ATHENAEUM könykiadóhivatalában (Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let ) általa minden hiteles könyvárusnál kapható . A ZSIDÓK TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON A LEGRÉGIBB IDŐKTŐL­­A­ MOHÁCSI VÉSZIG. Részben kiadatlan kutforrások nyomán irta Dr. 2ROBBÁST S­ÁJUETTEILiz Nagy 8-ad rét, 480 lap, kimerítő tartalomjegyzék s tárgy mutat­óval. Ára 4 frt. Előfizetési felhívás Lapunk gyakran négy, rendesen pedig három melléklettel jelen meg. A három melléklet, mely minden szám­hoz csatoltatik: az említett pompás színezett divatkép, egy egész iv regénymelléklet, mit az év végén maradandó becsű, külön könyvalakban lehet beköttetni és egy mintaiv szabásrajzokkal; azonban olykor egy negyedik melléklettel is kedveskedünk, mely majd albumlap, majd zenemű, majd monogrammelléklet, majd kivágott szabásrajz, majd valami rendkívüli művészi becsi­ meglepetés, minőben még a külföldi lapok is csak nagyon kivételesen részesítik előfizetőiket. Lapunk szépen illusztrált szépirodalmi részében folyvást emelkedett irányú s egyszersmind mulattató olvasmányt nyújtunk. Lapunkban mindig két regény foly: egy a lapban, egy a regénymellékleten. Azonfelül szépirodalmi részünk főczéljául tűzte ki a hazai házi és nőipar támogatását s a női keresetképesség előmozdítását, s ezeknek érdekében folyvást a legavatottabb tollakból közlünk czikkeket. A M. Bazár ezeken kívül hoz beszélyeket, költeményeket és tárczaczikkeket a leg­jobb bel- és külföldi íróktól, külön rovatokat a művészet, mű­ipar, divat, sport, kertészet, háztartás, etiquette és szépítészet köré­ből, míg gazdag tartalmú borítékunk mulattató talányokon kívül ezer jó tanácscsal szolgál kedves olvasónőinknek. Lapunk divatrésze hoz pompás tortetteket, és új és ízléstteljes kézimunkákat, a készítésmód oly részletes leírásával, mely még a kevéssé szakavatottakat is azoknak utánzására képesíti, továbbá szakértők által írt kitűnő czikkeket a háziipar műipar, toilette és kézimunka köréből. Csak arra kérjük meg tisztelt előfizetőinket, lennének szívesek előfizetésüket minél előbb beküldeni, hogy a lap szétküldésében rendetlenség ne történjék. A Magyar Bazár előfizetési ára: É­l. ..............................................................................................................................................fó frt. Félévenként ................................................................................ 5 Negyedévenként .................................... frt 50 kr. Az előfizetési pénzek az alulirt kiadóhivatalnak legczélszerű­bben postautalványnyal küldhetők. A VI. Bazár lő a dél­­­i­va­t­a­l­a. (Budapest, Atrioinneusii-épü­let.) A kxad^Hu.i^doKoa.Athenaewi» » ayonuLai r. társulat 1M»tiiiYeL Budapest, barátok­ tere, Athenaeniu­^idafe Naj?14

Next