Pesti Napló, esti kiadás, 1887. május (38. évfolyam, 120-148. szám)

1887-05-03 / 121. szám

városrész egyik utczájában levő 43—24. számú és rendőrök által lakott kétemeletes házat több helyen meggyújtották úgy, hogy a bennlakók közül csak ke­vesen menekülhettek az ablakon át való kiugrással- Nyolcz ember oda égett, huszonegy pe­dig súlyos sérüléseket szenvedett. Más­nap új katasztrófa következett. 27-dikén esti 6 óra­kor Pavlov roppant faraktára és gőzfürészete a Newa partján több helyen kigyult s fél óra múlva a több verstnyi terjedelmű óriási telep egy lángten­gert képezett. A tűz olyan erős volt, hogy oltására gondolni sem lehetett. Tegnap és ma is még folyton ég s a tűzoltók csak a közeli házak mentésére szorít­koznak. Számos munkás és tűzoltó oda égett. Újabb fenyegető leveleket is találtak, melyekben a nihilisták további gyújtogatásokat helyeznek kilátásba. Éppen mikor e sorokat írom, jelentik, hogy a Pál-féle fagyár kigyuladt. — A nagykárolyi tűzvész egyik áldozatát, Ben­­kovicsot tegnap temették, a másikat, Ryllt, ma. A te­metéseken nagy számú közönség volt jelen, megyei, városi tisztviselők, gr. Károlyi tisztjei György gróffai sat. A koporsókat számtalan koszorú fedte. A tűz­vész által károsultak javára a nagykárolyi lap gyűj­tést rendez. — Tolvaj postakocsis. Uj-Kigyóson Dohár György postakocsis múlt kedden a pénzes zsákok egyikét, melyeket a vasúti állomáshoz szállított, út­közben felvágta s egy pénzeslevélből harmincz forin­tot vett magához. A zsákot hirtelen bevarrta s csak a leadó állomáson vették észre a hiányt. A nagyváradi postaigazgatóság rögtön megejtette a vizsgálatot s a tettest sikerült is Dohárban megtalálni. Eleinte min­dent tagadott s aztán bevallotta tettét. Vőlegény s a pénzre szüksége lett volna az esküvőhöz. Helyi hírek. — A krisztinavárosi színkör előtt ma izgalmas jelenet játszódott le. Egy fiatal ember rálőtt egy arra menő leányra, aztán futásnak eredt. Az esetről tudósítónk a következőket írja : Ma reggel nyolc­ órakor Bunczár János czipészsegéd az Alagút­ utczá­­ban, közelében a krisztinavárosi színkörnek, lövést intézett Bartalin Mária cselédje, ki a piaczról volt hazatérőben. A golyó nem talált senkit, de a me­rénylő, félve attól, hogy a közel álló rendőr letartóz­tatja, futásban keresett menekülést. A járókelők azon­ban üldözőbe vették, elfogták és átadták egy rendőr­nek, ki aztán bevitte az I. kerületi kapitánysághoz. Itt kihallgattatván, előadta, hogy Bartalin Máriával hosszabb idő óta benső szerelmi viszonyt folytat s őt nőül is akarta venni, de a leány anyja nem akarta hozzáadni, mert más vallású. E fölött való elkesere­désében tökélte el magát arra, hogy lelövi a leányt és aztán öngyilkos lesz. Egész éjjel ivott, hogy bátor­sága legyen a tetthez és ma reggel egy kecskeméti­­utczai boltban vásárolt revolvert és töltényeket. — Öngyilkossági kisérlet. Hribár János buda­pesti születésű 16 éves czimfestő-inas tegnap délelőtt a Rudas-fürdő közelében a Dunába ugrott. Néhány munkás csónakba ülve gyorsan utánaevezett az élet­unt fiatal­embernek, kit nagy ügygyel-bajjal ki is mentettek. Most a Szent-János-kórházban ápolják. — Baleset vagy öngyilkosság ? A főkapitány­ságot ma délben telefonon arról értesítették, hogy a Halász­ utcza 1. számú ház harmadik emeletéről reg­gel kilenc­ órakor lezuhant Pollák Anna cseléd. E pillanatban még nem tudni, várjon életének véget ve­tendő, leugrott-e vagy balesetnek esett-e áldozatul. Sebei oly súlyosak, hogy aligha marad életben. — Kitett csecsemő. Ma reggel négy-öt napos­nak látszó csecsemőre akadtak a Corvin-téren. Bevit­ték a gyermekmenhelybe. — Rejtélyes holttest. A váczi­ úti kültelki rend­­őr­őrszobán ma délelőtt tizenegy órakor egy Jakisch Henrik nevű tizenkétéves fiú jelent meg, előadva, hogy az Ördögárok közelében ismeretlen ember függ felakasztva egy fűzfán. Két rendőr azonnal a hely­színére sietett. A férfi holttestét a földön találták, nyakán a hurokkal, melynek vége oda volt erősítve a fűzfa egyik ágához. Két munkás, név szerint Szabó Lajos és Poczemcsek Vilmos állott a fa mellett, de ők nem tudták a rendőröket a holttestre nézve útba­igazítani. A holttest 28—30 éves munkás emberé le­het. Zsebeinek átkutatása alkalmával egy czédulát ta­láltak, melyen ez állt: Wolf Antal, Kazinczy­ utcza 27. VII. kerület. Bevitték a halottas kamrába és ki­létének megállapítására elrendelték a nyomozást. Eljegyzések és esküvők. Kis- és nagybarkóczi Szmodis Pál, somogy­­megyei nemesvidi földbirtokos és megyebizottsági tag, ápril­ió 19-én vezette oltárhoz Kőszegen Eitner Ilona kisasszonyt, Eitner Nándor ügyvéd és volt tör­­széki biró leányát. Halálozások: Thassy János dr., alsó-lendvai járásbiró­­sági volt aljegyző, múlt hó 28-án Letenyéről Lend­­vára utaztában útközben hirtelen meghalt. Szélhü­­dés érte. Horváth János dr.,orvos, f. hó 1-én, életé­nek 69-ik évében, Kecskeméten meghalt. Törvényszéki csarnok. — Pázmándy Dénes rágalmazási ügyében mára volt kitűzve a végtárgyalás. Minthogy azonban az idézés Pázmándynak eddigelé kézbesíthető nem volt, a törvényszék a végtárgyalást bizonytalan időre elha­lasztotta. . — Életfogytiglani fegyház helyett felmentés. Érdekes ítéletet hozott ma a kir. tábla ötödik büntető tanácsa Kállay Adolf elnöklete mellett. Szentimrey Jenő referálta az ügyet. Id. Ködöböcz Gábor csépapi lakost ugyanis múlt évi január 12-én meggyilkolva találták lakásán. A gyanú tulajdon fia, ifj. Ködöböcz Gábor ellen irányult, kit le is tartóztattak. A bereg­szászi törvényszék a végtárgyalás során felmerült gyanúokok alapján életfogytiglani fegyházra ítélte a vádlottat, a kir. tábla azonban a bizonyítékok elégte­len volta következtében teljesen felmentette és azon­nal való szabadlábra helyezését rendelte el. A Pesti Napló táviratai: Az olasz hadsereg, Itallia, május 3. A kamarában előter­jesztett katonai törvényjavaslat szerint a kö­vetkező változtatások szándékoltatnak: a je­lenleg fennálló 12 tüzérezredből 24 tábori tüzérezred alakittatik, egyenkint 8 üteggel és minden üteg hat ágyúval; továbbá alakitta­tik 8 század vár- és parti­ tüzérség és egy ezred 9 hegyi üteggel. A műszaki csapatok 12 századdal fognak szaporittatni és 2 új lovasezred szerveztetik. Casertában iskolát szándékozik a kormány felállítani oly altisz­tek számára, kik a tiszti rangot elnyerni óhajtják, valamint egy központi tüzérségi főiskolát. A miniszter 121/1 milliónyi rendkívüli hitelt kér a felszerelésekre, és 21/2 milliót a lóállomány kiegészítésére. Az angol parlamentből. London, május 3. Az alsóház mai ülésében el­fogadta harmadik olvasásban azon törvényjavaslatot, mely a rendőröknek választási jogot nyújt. London, máj. 3. A felsőház ülésében Salis­bury az Új-Hebridákra vonatkozólag kijelentette, hogy Francziaország biztosította arról, hogy csapa­tait vissza fogja vonni, mihelyt hatályos rendőrség felállítására kielégítő megállapodások fognak létre­jönni. Ezen czélból az angol kormány javaslatokat tett, melyeket Francziaország nem utasított vissza. Habár a tárgyalások nem haladnak oly gyorsan előre, mint a kormány óhajtja, Waddington franczia nagykövet mégis azt hiszi, hogy e tárgyban még e héten megteheti közléseit a kormánynál. Salisbury nem tudja, vájjon jelenleg tartózkodnak-e angol hadi­hajók az Új-Hebridák szigeténél, azonban szokás szerint egyes hadihajók ott időnként megjelentek. Cross, India államtitkára, közölte a házzal, hogy a Bolom-vasút átadatott a forgalomnak. A Pischin-vasút másik részén a sínek már le vannak téve és a közlekedés remélhetőleg rövid idő múlva kezdetét veszi. Az afgán határ­rendezése Pétervár, május 3. A Petersburger Zeitung értesülése szerint az afgán határrendezési tárgyalá­sok kevés kilátást nyújtanak a megegyezésre, miután mindkét fél a merev non possumus álláspontjához ragaszkodik és engedményekre egyik részről sem haj­landók. A határrendezési bizottság valószínűleg hol­nap, szerdán, tart ülést, mely a tárgyalások folytatása vagy azok megszakítása iránt döntő eredmény­nyel lesz. A krétai zavarok, Athén, május 3. (A Havas-ügynökség jelentése.) A Krétából érkező hírek a helyzet javulását jelzik. Tegnap a nyugalom sem Kaneában, sem környékén nem zavartatott meg. A görög pótválasztások. Athén, május 3. A pótválasztások a kormány részére kedvezően folytak le. Rossini holtteteme. Florencz, május 3. Rossini tegnap este ide­érkezett holttetemét az állami hatóságok, továbbá Florencz város és Pesaro község, (Rossini szü­letéshelye) képviselőtestületei, a franczia gyarmat és a zenevilág számos kitűnő tagja a pályaud­varban átvették. A koszorúkkal díszített koporsót a pályaudvaron levő kápolnába helyezték, honnan ma nagy ünnepélyességgel át fog vitetni a Panthe­­onban. (Így becsüli meg Olaszország a nagy zene­költőt. Nem úgy, mint mi Liszt Ferenczet.) Eszterh­ázy herczeg, New-York, május 3. Eszterházy herczeg, ki Buffalóban megbetegedett, New-Yorkba utazott, honnan mielőbb hazájába visszatérni szándékozik. KÖZGAZDASÁG. Az osztrák kölcsön. Bécs, május 3. A márcziusi rentére az aláírá­sok igen kedvezőleg folynak. A budapesti gabonatőzsdéről, Búzában ma nem jelezhető változás. A kínálat ma is gyönge volt s a vételkedv nagyon mérsékelt. Lanyha irány­zat mellett mintegy 6000 méter mázsa került forgalomba, de csak nehezen tarthatta magát a tegnapi árakon. Rozs vál­tozatlan szilárd. Árpa lanyha, zab nem részesült figye­lemben. Tengeri, miután a felmondott 81000 méter mázsa már átvevőre talált, szilárdabb. Elkelt: ÍSnza tiszavidéki: 100 mm. 81’5 k. 9 frt 35 kr, 100 mm. 80*4 k. 9 frt 35 kr, 100 mm. 80'5 k. 9 frt 35 kr, 100 mm. 80-5 k. 9 frt 30 kr, 400 mm. 80 k. 9 frt 35 kr, 100 mm. 80 k. 9 frt 30 kr, 200 mm. 80 k. 9 frt 30 kr, 100 mm. 79’5 k. 9 frt 30 kr, 100 mm. 79-8 k. 9 frt 25 kr, 200 mm. 79'5 k. 9 frt 25 kr, mind időre. Pestvidóki: 100 mm. 80 k. 9 frt 25 kr, 100 mm. 79*8 k. 9 frt 227« kr, 100 mm. 79’3 k. 9 frt 177« kr, 100 mm. 79 k. 9 frt 22 kr, 100 mm. 79 k. 9 frt 15 kr, 700 mm. 79 k. 9 frt 25 kr, 200 mm. 77 k. 9 frt 10 kr, mind időre. Z e n t­a­i: 1000 mm. 78­5 k. 9 frt 30 kr, mind időre. Rozs: 200 mm. 6 frt 90 kr, mind készfizetéssel. Árpa : 200 mm. 6 frt 25 kr, 300 mm. 6 frt 50 kr, mind készfizetéssel. A határidők általában szilárdabb irányzatot kö­vettek. A déli tőzsdén nem állott be változás. Eladatott: búza május—júniusra 9.04—9.09—9.06 írton, búza őszre 8.27 — 8.30 írton, zab őszre 6.06—6.10—6.11 írton, tengeri május —júniusra 5.69—5.74—5.72 írton, tengeri jun.—jul.-ra 5.80— 5.85—5.86—5.89 írton, tengeri jul—aug.-ra 5.94—5.96 írton. A határidők hivatalos jegyzése: Búza tavaszra-----------írton, búza őszre 8.28 — 8.30 írton, ten­geri május—júniusra 5.71—5.73 írton, zab tavaszra 5.94—5.96 írton, zab őszre 6.09—6.11 írton, káposztarepcze aug.—szept.­­re 1070—11 írton. A budapesti terménytőzsdéről. Terményekben gyér volt a forgalom. Zsira­dék tartósan lanyha; disznózsír városi áru hordóstól 52.25 —53 frton köttetett. Szilva változatlan ; szerbiai zsákáru 100 dbos 8 írton, boszniai szokványminőségü okt.—nov.-re 7.25 frton köttetett 56 kilónkint. Here mag lanyha. Szesz változatlan. A budapesti értéktőzsdéről. Az államvasuti részvények csökkenése s az egyéb va­súti értékek ellanyhulása lehangolólag hatott a tőzsdére, úgy, hogy játékpapirok nem tarthatták magukat. Járadékoknak is engedniök kellett A helyi piacz el volt hanyagolva. Valuta valamivel szilárdabb. A forgalom minden téren korlátolt maradt. Az előtőzsdén üzlettelenség uralkodott. Osztrák hitelrészvény 282.30—281.90 írton, magyar 4 százalékos arany­járadék 101.35—101.30 frton került forgalomba. A déli tőzsdén magyar 4 százalékos aranyjára­dék 101.35—101.277­ frton, magyar 5 százalékos papírjára­dék 88.35—88.30 frton, osztrák hitelrészvény 281.90—280.90 frton, Erzsébet-malom 188 frton, Franklin-társulat 202 frton, Drasche-féle gyár 237 frton, magyar földhitelint. 47. százas, záloglev. 99.65 frton, magy. jelzálogbank nyerem, kölcsön kötv. 105 frton, Lipótv. Bazilika-sorsjegy 7.60 frton köttetett. Hivatalos felszámolási árfolyam: Magyar hitelrészvény. .......................... 285.—. A bécsi ér­tél*. tőzsdéről. Bécs, május 3. (Megnyitás.) Osztrák hitelrészvény 281.60. — 20 frankos arany 10.047­. — Magyar jelz. hitelbank részvény —.—. — Magyar orsz. bankrészvény —.—. — Ma­gyar hitelbank-részvény —.—. — Magy. 4 százalékos arany­járadék 101.55. — Magyar leszámítoló és váltóbank-részvény —.—. Az irányzat csendes. Bécs, májuss 3. (Előtőzsde.) Osztr. hitelintézeti rész­vény 282.10. — Unio-bank-részvény —.—. — 20 frankos arany 10.047­. — Magy. hitelrészvény 286.50 — Angol-osztrák bank-részvény —.—. — Déli vasúti részv. —.— — Osztrák államvasuti részvény 230 75 — 4 százalékos magyar arany­járadék 101.45 — 5 százalékos magyar papirjáradék 88.40 — Az irányzat szilárd. Osztrák hitelrészvény...............................281.—. Magyar leszámitoló­ bank ..... —.—. Tiszai és szegedi kölcsön.....................—.—. Magyar jelzálogbank. ...... —.—. Magyar 4°/o­kos aranyjáradék. . . . —.—. Magyar papírjáradék...............................—.—. Anglo-osztrák bankrészvény .... —.—. Osztrák-magyar államvasut .... —.—. Déli vasút.......................... —.—. Dohány-részvény.............................. . —.—. Rima-murányi gyár ....... —.—. Jelzálog-sorsjegy ....... —.—. Pozsonyi szarvasmarh­avásár. (Kaufmann Mór és fia jelentése.) Pozsony, május 2. Felhajtatott 1522 darab­ szarvas­­marha, és pedig 1175 db magyar és 349 db német marha.­­ E között volt 1442 db ökör, 30 db bika és 50 db tehén. A mai üzlet első minőségűben és finom középáruban változat­lan volt s a legutóbbi jegyzések tartották magukat; durvább minőségű ezúttal is nagyon el volt hanyagolva s csak potom áron volt eladható. A vásár jól volt látogatva s igy kevés maradt eladatlanul. Magy. hizó ökör 47—55, első minőségű 56—58 frton kelt. Grunwald és trsa Budapestről 57.50 frton Linzer K. és fia Budapestről 57.50 „ Egyedy Arthur Egyedről 53.50 „ Lederer Kálmán Nagy-Váradról 57 ., Schwartz Mór Máté Szálkáról 57 „ Haas Mór Nyíregyházáról 51 „ H­idder Ignácz Gatályról 52 ., Bárány Dávid Mezőhegyesről 50 „ Lederer testvérek Szenhalomról 50 „ Tenner Lipót Orosházáról 50.50 „ Neumayr J. és fia Pia-Sülyről 49.50 „ Sonnenfeld Jakab Körtvélyesről 50 „ Prager Sarolta Szerdahelyről 50 „ Neumann testvérek Aradról 58 „ A szegedi szeszgyár r. t. 58.50 „ adták el ökreiket. Erdélyi hizóökörért: Farkas M. Szász-Régenből 55 frtot Farkas Gergely M.-Vásárhelyről 56 „ Boros Károly Sz.-Udvarhelyről 51.50 „ Tamás Antal „ 51.50 „ Moser J. és H. Hévízről 50 „ kaptak ökreikért. Némethizóökör 50—61 frton, kivételesen 62 forinton kelt. Popper M. és fiai Beketfáról 61 frton A szegedi szesz-gyár r. t. 57.50 „ Hochschorner Sándor Somorjáról 50.50 ., adták el ökreiket. Német tehén 46—52 frton kelt. Magyar tehén 43—50 frton kelt. Bika 47 — 51 forinton kelt. Az árak métermázsánkint értetnek vágósulyban. Kivonat a Budapesti Közlönyből. — Május 3. — Árverések Budapesten: Máj. 5. Leikam Herman ingós. 708 frt (Andrássy­ u. 30. sz.) — Máj. 4. Leicht Jozefin ingós. 760 frt (Kálvin-tér 7. sz.) —Máj. 16. Schlesin­ger Mór és trsa ingós. 68530 frt (Váczi­ körut 56. sz.) — Május 6. Mandl Ármin ingós. 629 frt. (Váczikörut 56. sz.) Árverések a vidéken: Nyitra, aug. 4. Brach Lázár ing. 6500 frt. — Gyöngyös, máj. 17. Lipkay Kálmán és neje ing. 5606 frt. — Abód (Miskolcz), máj. 25. Medve Já­nos ing. 1562 frt. — Zombor, máj. 20. Bikár Jusztina ing. 2014 frt. — Jeselnicza (Orsova), jun. 13. Schwark Vilmos ing. 4910 frt. — Paraga (Palánka), máj. 16. Zsivánovits Isza ing. 4700 frt. — Világos (Arad), jun. 3. Dörner Antalné ing. 2134 frt. — Pottyond (Kapuvár), máj. 20. Pörönyey Sándor­­né ing. 2008 frt. — Verpelét (Eger), máj. 9. Szentkirályi Ödön ingós, 2898 frt. Pályázatok: A maros-ludasi jbiróságnál joggya­kornoki áll. 4 h. a. — A medgyesi jbiróságnál albirói áll. 2 h. a. — Az újbányai jbiróságnál joggyakornoki áll. 4 h. a. — Közjegyzői áll. N.-Szalontán máj. 15-ig. — A brassói ügyész­ségnél irnoki áll. 4 h. a. Idegenek Budapesten. Marschal-Angol királynő szálloda : Gr. Pongrácz A. V.­Tajhely. — Gr. Kinsky Z. Bécs. — Br. Podma­­niczky G. Aszód. — Weiszmann E. Galiczia. — Grünwald K. Bécs. — Stagni G. Alexandria. — Borbély L. S.-Tarján. — Melius G. Bécs. — Blum Zs. London. Vadászktírt szálloda: Sándor B. Zombor. — Szakál F. Losoncz. — Sárkány I. és Sárkány M. Baja. — Dürr G. Bécs. — Dőry L. Mozsdos. — Bajzáth I. Poszár. — Hirsch Zs. Bécs. — Mourton M. Belgium. — Hönigsberg P. Gleichen­berg. — Prichradny O. Lőcse. — Derough A. Belgium. — Kutsényi J. Bród. — Landler J. Bécs. — Kreidl M. Bécs. Hungária szálloda : Gr. Bethlen G. Nyitra. — Mocsony A. K.-Kápolna. — Kossuth L. Zemplén. — Pongrácz G. Zágráb. — Walpole J. Bécs. Miller J. Bécs. — Bader M. Bécs. — Dr. Konrád J. N.­Szeben. — Melzer K. Halle. — Or­­szágh L. Kistelek. — Roth Zs. Berlin. — Hohenadel T. Karls­bad. — Raith A. és Bernhardt A. Hamburg. — Hasenorl O. Reichenberg. — Klein E. Temesvár. — Schenk I. Bécs. — Reitter J. Bécs. — Hirsch K. Bécs. — Kaufmann V. Bécs. — Ernst G. Bécs. Schmidt-Orient szálloda: Mainhold R.-né B.­Csaba. — Manojlovics S. Szabadka. — Gődy G. Kapos. — Mitchell H. és Wyatt R London. — Metcalf R. és Beeson A. Tata. — Sedlmayer S. Devecser. — Boor J. Komárom. — Dr. Lang A. Diósgyőr. — Pfeifer J. Pozsony. — Heller M. Besz­­terczebánya. — Vörös S. Dombóvár. — Kitter M. Bécs. — Grünbaum J. és Schwartz A. Eger. — Kohn L. Kanizsa. — Kuffler A. A.­Kubin. Holzwarth-Frohner szálloda: Hofherr M. Bécs. — Söllinger R. Bécs. — Jékey A. Bécs. — Vragossy V. Bécs. — Heller F. Bécs. — Fischer I. Bécs. — Götz F. Bécs. — Pollák E. Bécs. — Zaunschirm V. Bécs. — Gerstel M. Nyitra. — Milkó S. Szeged. — Add­ay H. Frankfurt. — Pratz­­ner I. Raudnitz. — Mauthner V. Nagyvárad. Rémi­ Nemzeti szálloda: Beles I. Arad. — Hartl E. Eger. — Kubinyi L. és Magyari S. T.­Szt-Márton. — Ladics Gy. B.­Gyula. — Somody I. Pápa. — Torma L. Bihar. — Zsuffa P. Solt. — Kende Zs. Istvándi. — Schlesinger I. és Láng I. Bécs. — Sugár B. Kovácsháza. — Mészös G. és Soós L Dunaföldvár. — Szeles K. Kecskemét. — Sikor I. Győr. — Szendy A. Szolnok. — Laluhay I. Szurdok. — Scheffer T. Rétszállás. — Frischer L. Érsekújvár. — Jakobel D. Baja. Magyar király szálloda: Szél J. Zalabér. — Zeley J. Nagyvárad. — Stern B. Baja. — Horváth L. Somogy. — Fuchs M. Bécs. — Schloss M. Bécs. — Hoffmann M. Kani­zsa. — Schweiger D. Keszthely. — Bluth F. Iserlohn. — Ha­­berfeld F. Dombóvár. — Hayek A. Engelsberg. — Schwimmer M. Temesvár. Pannónia szálloda: Bibó B. Kis-Tijszállás.— Régl S. T.-Szt-Kírály. — Ungar D.-né Eger. — Borsodi S. T.­­Szele. — Hegedűs S. Nyiregyháza. — Mocsai A. és Tafler I. Vízállás 1887. május 3. Felelős szerkesztő: URVÁRY LAJOS. Méter Méter Héz'. — Változik .-----Változik szerint­e szerint “ ____ miatt­i alatt raum­­ alatt________ Duna Pozsony Komárom Budapest Mohács Vukovár Újvidék Pancsova Orsová Dráva Barcs Eszék Száva Sziszek Mit­rovicza Tisza 2.08 — áradó M.-Sziget­­ 50 — áradó 2.00 — apadó V.Namény 3.70 — apadó 2.24 — apadó Tokaj 3.86 — apadó 3.07 — apadó Szolnok 4.44 — apadó — — — Szeged 4.52 — áradó 3.46 — áradó Bodrog 3.04 — áradó Sárosp. 2.50 — apadó 3.32 — áradó Szamos Szatmár 1.29 — apadó * HírrOH 0.89 — áradó B.­Gyula 0.16 — apadó 1.43 — apadó Maros Arad 0.27 — apadó 2.15 — apadó­­4.43 — apadó Temesvár 0.56 — apadó A budapesti gabona- és értéktőzsde hivatalos jegyzései 1887. május 3. A bécsi tőzsdei árfolyamok május 2. Im­Vinna & "a ^ra**"' Különféle iriny- _ „ . PénK *^ru Értékpapírok árkelet 8 Értékpapírok árkelet 8 Értékpapírok árkelet 8 Értékpapírok árkelet Értékpapírok Pénz Árú Értékpapírok Pénz Áru Értékpapírok Pénz Árú * -S *~ -------------- -Sd -------------- termények zat pénz | áró % pénz árú Jg pénz | árú % pénz árú -■* ■ ..................... .... .......- 111 — - -----------------­•© S* írttól frtig S* írttól írtig | frt ----------------------------------------------------—-----------------—------------------------------------------------------------------------------------....................................................................... ............... — ■ • ■—------------ ■ ■ —------------------------—|—-------------- „ . ») írt áll.mu.nissae M.jelzálogb...........5V.0/p 101.75 —— M. hitelbank 200 frt.... 286 — 286.50 . „OTM.. ro Ar Budapest fov. köles. e) Tak.-pénztárak. 200 Báttasz.-d.-z. v. . .5«/. 99.75 100.25 ' A1». allamatossag. Magy.jelzb.dijsorsj.4»/. 104.50 105.- A.-auszt.lesz.-tár.500 frt 550. — 555 — bánsági................ új 74 —.------.— 75 —.-------.— ’ 87 In" ÁllamadóSSág. 1880 ..........5»/, 101.25 101.75 50 Bpest m­. ker. sz. n. 105.— 110.— Déli vasuttárs_______4—.— Egys. jár. bkj. 100 frt Kisb. országos földhitel- Magyar leszámítoló és . ....................... 76 -.-------.- 77 -.----------- Heremag lanyha ............... 60 I ll'Z „ .. . Szerb nyer. k. 3«/„ 31.50 32.­ 300 0187 k„ .........,z. n. 487— 439.- Dun.„a,h társ 5«/____________ máj.-nov. 5»/„ 81.60 81.80 intézete.............5'/.«/.­­.-102.40 pénzváltó bank........... 94.25 94.75 ......................... » 78 —.-------.- 79 -,----------- ................... «T M-arany J TMV.-f 100 10125 101-5° Bécsv- ny- k' 1874' m'50 125'501000 Pesti haz.elsö sz.n.7350- 7400--156 Dunag h-14 ' ' Egys. jár. ezüst 100 frt | Oszt. jelzgb. 200 frt 25«/„ 64.— 65.­n ................. I, 80 —■------.— 81 —•-------.— ............................­­ .’. „ 10000 frt 4 /o —Bp.tzvényell. 200 Egyes. bp. föv. sz. n. 150.— 455.— 300 »­­, 6°/o ■ 4— jan.-nul. 5«/0 82.55 82.75 d­) Klsőbbségi kötv. M. jelzálogb. 200 frt ... —.— —.— tiszavidéki........ „ 74 —.------.— 75 —.-------.— M.piperm­.n. S. 88.35 88.70 1 100 M. ált. takarékp. sz.n. 87.— 87.50 300 Éjszakk. vasút.. .5«|„ 99.50 100.— Sors. 1854.250 frt pp.4«/0 128 25128.75 Landerb. 200 frt ar. 50»/, 236.— 230.25 . ................. „ 76 —.------.— 77 9.— 9.05 Henczed­al nyers, azon.szál. —.--------M. vasúti k. 120 frt a. Bankok. 1000 ar 5„ _ _ 1860.500frt oé.5«/0 135.25135.75 Alföldi op.200frt ez.56/„ 100.80101.40 Osztr.­m. bank 600 frt.. 375.— 878.— * ................. „ 78 9.05 9.10 79 9.15 9.20 m­ívenhordó csendes finomított.......... 27.— 28.— o. é. (300fcs) ..5»/0 150.— 150.50 120 Angol-osztrák bank. —.— —f) Különféle vállal. 200 ’’ ” ar 6»/„ —.— —,, 1860.100frt oé. 5»/0 136.50137.— Dunagozh.-társ.........5»/0 —.-------.— Unió bank 100 frt oé... 90.75 91 — » ................ » 80 9.25 9.30 81 9.30 9.35 őszi, kétsz. fin. -.--------._ M.vasút,,k. 120 frtos 100 Bpestibankegy.sz.n. 94.— 94.50 via Alavut n 143 - 145 . 200 Észak-m. e. kösz. b. -.--------.- „ 1864.100 frt oé.... 165.90166.40 „ ..............6»/„ 108.75109.50 Alt. forg. bank 140 frt.. 151.75 152.50 « pestvidéki........... „ 74 75 ----------------------------------—------------------------------------------darabokban .. .5% 150.75 151.50 200 Horvát lesz. bank ..­­.------------~ 80 AU wlen k t 67 — M — 200 Magy.-gal. vasút ... 99.75 100.25 „ 1864. SOfrt oé. ... 164.75165.25 Duna-dráv.200frt ez.5»/„ 99.70 100.30 8 : :::::::::: 1 VToiro V, 1:1$ 1:a Mmdea_________w feh­érmegyél!."! ” 74 ijL 75 OlajpogAcsa szilárd repere, préselt 4.901 4.95 kótv/(elsöbbl.) 5"/„ 98.50 99.50 }oo MAeTz^pv^szm” 400 QsThwind ” SSA-SeoU"^” ” 1874-kib- M/* --------— 6. A bír. tan. képv. Fel -Józs. op. 001 rt 5° oj —.—j —.—jDuna(czh.-t 500 frt pp |:142. — j344 —1| ** » n ?8 9110 9115 79 9.'l5 9.20 Um­zndzsir lanyha pesti..................... 53.- 53.50 v. ez. (elsőbb«.) 5«/. 127.- 127.50 j“ Oszfr8’hiteVnU’s*.n. 286­ 90 281 ác KerMkXttfeV 'sz' n686­_ 696­_ ^ ^»’’ozébl­r. .k65%l«S.50 126.­ orsz. államadossaga. ki^-^CsI^SOOmI’/'. 100.75 101.25 Erfae^^o6'"«^' YZ „ ................. „ 80 9.25 9.30 81 9.30 9.35 Ingyenhordó ’ vidéki................. —.--------.— Magyar 1870. kel. v. 600 O.magy. bank......... 875 — 880.— ion Ili 200 1. erdélyi vasút.. .5«/. 99-75 100.25 Osztr. aranyjáradék 4»/0112 10112.35 Kassa-oderb. 200 frt 5«/p 100.60101— Ford. éjsz.v. 1000 frt pp. 2425 2430 p bácskai....................... 74­­.-------— 75­­.------------------------------------—-----------------------------------------------aranylban . . 5»/. 115— 116^— 150 I. m. iparbank sz. n. 147— 148— 500 Pesti Murtov ' sz'n 1120 1150 200 Győr-Sopron - ebenf. papirjáradék 5«/. 97.75 97.90 „­ep.-tar. v. 300frt 5«.. 100.--------— Fer.-Józs. v. 200 frt ez.­­.--------— 14 « ................ V 76 — — 77 9.10 9.15 m. la légensz. .. 45.-i 45.50 M. nyer. fémcs.lO0frt 118.50 119.50 500 Pesti m. ker. b.sz.n. 859 — 660— TM . 12W - „„„ Talut...................TM ^ ^_ „ osztr. v. 1879.200frt 101.50 102.25 Pécs-barcsi200 frt........ --------— » ................. H 78 2*2° 9*25 79 9.25 9.30 szalonna lanyha városi, légensz.. 44.50 45— Jk’l . ” 5? 118 — 119*— 100 Sziszek! hitelbank.. —— —— 200 Köszénb (Drásohei 237 — 238 — 2»0 Kassa-odb. v. ez. 5«/v. 100.50 101.— c) A m. kor. orsz. » m. v. 1879. (ar.) 5»/. —•--------.— Kár.­Lajos v.200 frt pp. 202.25 202.75 . ................. „ 80­­.-------— 81 -.-------— g füstalt azonnal 50 - 51— Tiszai és Czercdl 200 Union bank............... —.------------ Imw N­Vv ' a n- 300 .. (eperj.-tarn. v. Lemb.-Czero.-Jassy vp. Kassa-oderbergi 200frt. 146— 146.50 m.északvidéki.. „ 74 -— _— 75 -— —________________________k n ...........................................................................4»/. 124.50 125— . . . t JS V" St'w « w m. r.) ez...........5»/.100.---------— allamadossaga. 1865. 300 frt... . .5»/. 82— 82.40 Lemb.­Czer. jissy 200 frt 226.50 227 — „ ................. „ 76­­.-------— 77 8.90 8.95 1871. m. illamkolos. I) Bszt. társasagok. m fZl' ’S' 1 1 800 &s,«*»4b* ’* (*»*■ M. aranyjár................4»/„ 101.45 101.60 Osztr.-magy. Lloyd....­­.--------— Osz.-m. Lloyd 500 frt pp. 480 —482 — » ................. „ 78 9— 9.05 79 9.05 9.10 FaSygy« lanyha olvasztott.......... 31— 32— kotv. sterlingf. _5»/„ —— —— 200 Bécsi bizt. társ......... 198— 200— 100 t.­tart.a“„S' 1Vq' tSn' v.) 1879. kib... .5»/„ — — —— M. papirjár................5»/, 88.35 88.55 O. éjsz.ny.v.200frt­­.5»/„ 106 —106.50 O. éjszaknyiv. 200 frt . 161.25161.75 n ................. S 80 9.15 9.20 81 9.20 9.25 --------------------------------------1---------------------------------------- 1873. m. államkölcs. 200 Bécsi életjár. b.int.. 200— 205— 1 m » 870 — Kassa-odb. v. (m. v.) M. vas. kules.120 frt5»/„ 150.50151— „ „ lit.B.„„ 5»/« 104.20104.70 „ „ lit. B. 200 frt 160.75 161.25 Szilva boszniai b. új... —.--------.— katv. szerl. f. . .5»/. —— —— 1000 Első m. ált. b.t. sz.n. 2975 - 3000— „„„ filizmnfrt’.Ti­van 1879. kib. ar. . .5»/» — •— — •— M. államkötv. keleti v. Rudolf vp. 300 frt.. .4»/0 124.50125.50 Rudolf vp. 200 frt­ez. .. 185 80 186.40 Ingyenhordó . „ zsák... —.--------M. faldteher m. k. 5«,. 104.50 106.50 100 Fonciire pesti b. i. . 69— 69.50 __fin' O.­m. áll. V............5«/„—•---------— els. 1869.................5•/„ 98.40 98.90 Erdélyi vp.200 frtez.5«/o 99.50 100— Erdélyi op. 200 frt......... 179— 179.50 _____________________________________________________ t. s. bordó és szerbiai bordó. —.--------.— Ugyanaz 1867. zára­ a200 Magy.-franczia b. t.. 206— 210— ♦ J,St' az­ ion n 1883. kib.. .4»/„ —— Ugyanaz 1873............5»/o 127.20127.70 Allamv. 500frnk db 3»/o 200.50201.25 Allamv. 200 frt............... 229.70230 — ----- ------­------------—----------------------------------------------------zsákokban „ zsák... ..--------—„dákkal.............5«, „ 104.50 105.50 300 Pannónia vb. i. sz.n. S15— 820— ,2­ » ,1 X. kib.1885.3% —— —— 1876...........5«/» 115— 116— dtto kib. 1874.........3»/. 194.--------— Déli v. 200 frt (500 frc). 78— 78.50 mn hifrs.--------------------------------------------------------------------------------^e^e^erment* k onn T.Ár»fi 17** 17A 100 Tiszav. vasút ... .5% —•— —•— M. szolődézsmaváltság . 98.75 —.— Déli vp. 500 frank. .3% 150.50151.50 Tiszav. vp. 200 frt........ 250.— 251.— fiakona ! Faj Irány'hit* vári boszniai,okt-nov --------— ............5«­. 104.50 105.50 Gőzmalmok. 1M G&m­ w köb ^ 268 - 269 - 100 BPesti linczhid * *6'»104'10«.- M. dijkölcsön................08.56'll9.50 „ 200 frt ez. v. a. 5»/. 127.50128— Bécsi Tramway 170 frt. 237— 237 50 -S?T­r -------------------------------------------------------------------------------- „ zsál­ofcb. 12.50­­3— ________200 Erzsébet m.................sz.n. 187— 190­ Mag. Sorsjegyek. d) Földteherm. kötv. Ma^éjszak-kelety. ^ ^ ^ ^ M.-nyng. vp. 200 frt.... 167 —167.50 SS:::- * A S3 tSt a KSÄ » „ „ IrSvÄS»*“***" SSsÄiäisiSE kS .Isis lÄÄ.-:Äasi:s imi&*j.s£sis . zab............... „ — csend. 39—41 6.10 6.30 Horvát-szlav. földv. ar. v. sz.5° . 130— —— Pálfffy .» * „ — Horvát-Szlavonorsz. 5"/„ 104.50106.-- Salgó-tarj. kösz. 100 frt 165.50167 — * tengeri......... a bánsági „ 75 5.65 5*70 Határidő . . szláv.,szept.-okt. —15— „TM­.18*.k9,v.*.V*50/» ~*~ —*~ d) Köztek vállal M. jelzálogb... .51/«0/. 102.75 103.50 Magy. vt­ r. k. „ * * Erdély.......................51/0 104.60105.30 Hitelsorsj. 100 frt........... —.--------— Bécsi fegyvergy. 180 frt 218—219 — * „ ............. „ másnemű , 73 5.60 5.65 Szilva-íz lanyka bánsági „ _.--------Szolodezsmavalts. k..........................................Közien, vallat.­­ b .........50 ° 101— 101.50 ?az‘r* ” s’_ » . _____~ Temesi bánság........5»/„ 104.75 — Clary 40 frt pp................. 44.25­­— Pesti vagyonk.r.­t. 80 frt 69— 70 — 1« . ............. — — — — —.------._________________________________________________(100 frt)...............................5°/# 99. 100.— 100 „Adria m.t.h.t... — —.— . 41.11 97.50 98— Oszt. fldh. i. k. ny. j. . kisors. 1867. 5% 104.50105.10 D.­görh. társ. 100 frt pp. 113.75114.25 Tör. doh. egyed.. társ. —.— —.— ® köles............ 6 — szil. nélkül 4.50 5— , Hn„c8l-­ut‘ 200 Alföld-fiumei v. .5»/« 181.50 182.50 Kisb. 0. földb. 1.5»/«°/o 101.50 101.75 , Magyarország...........5»/0 104.90 105.40 Insbrucki 20 frt­oé......... 19.50 20.50 « káp. repeze. új — _ _ —.-------Dr­s _ tnagy min. szer­­.--------— (6) ho (100 frt) .5«/. —.--------— 100 Arad-csanádi vasút. -.---------.- ......................... 5° 99.75 100.25 Pénznemek. „ kisors. 1867. 5»/„ 104.50105.10 Keglevich 10 frt.............­­.-------— váltóárf 3 h­ó ír báns. repere „ - - —— Szerbia‘............... Egyes, adósa. .4./,„•/„ 81.40 81.80 100 Arad-körösv. v o£tr.£m£. b” . .5. líp.60101 - Cs k. arany (vert)... 5.93 5.97 Krakkói 20frt................. 17-17.50 m) ( ho. ------------------------------------------------------------------------------- „ „ febr.- 200 Barcs-pakr.v.r.t.5»/, —.--------.— 4V.°/» 101 80 102.20 r J, \ 5 84 5 87 ,1„vilv kölesön Laibaebi 20 frt............... 19.50 20.50 Amsterd. 100 b. frt 2'/. 105.20105.35 „ magyar la ...__________aus......................4./„«/» 81.40 81.80 200 Bátt.-domb.-z. V. 5*/o 175. 176. 40, ,jg Jg 93 75 o” mm”« frtos ar* 10 03 10 06 7 * Buda városi 40 frt......... 48.25 49.25 Brüssel 100 frank. .2*/« —•— —• — Gubacs szerbiai........... —.--------Egyes, adoss. ez. k. 200 Bpest-pécsiv.r.t.5«/. 165— 166— Pesti m. ker. b. . .6» „ 102— 102.50 20^'frankos8 aran­ l6'o3 10.06 Dunaszab. srj. 100frt5»/„ 116.75117.50 Pálffy 40frt..................... 43.75 44.25 Német bankok..........4 62.27 62.45 burok nélkül boszniai............. —____________jan.-jul.... .4«/„«/, 82.40 82.80 100 Bpest-Szt-Lonicz v. 98— 100— .........................5­/.»/1 101.50 102— 00 101? 7 " " 12 45 12.47 Pest. köles. 1871... .6«/« 107.50109.50 Osztr. vörös­ kereszt....­­.-------— London 10 st.............2 126.80127.20 ■------- - ■ _________________________________________________________________________________________Egyes, adoss. ez. k. 100 „ „ els.r. 103— 105— ” 5«/. 101 — 101.50 i­V» ''''____—— Budap. „ 1880. ... 56/. 101 —101.50 Magy. vörös­ kereszt... 9— 9.30 Marseille 100 frank .3 —.--------— ------------------ ápril-okt....41/.,«/. 82.40 82.80 100 Debr.-hajd. v.t. e. r. —.--------— 1­­41/../„97.50 98— o^élmavv ezüst ’ —’—_____ Bécsvár. kölcs.1867.5«/. 105.—105.75 Rudolf 10 frt................... 18— 19— Páris..........................3 50 27 50.32 . . 100 klgr. ára Borkő (term.) .... Sír?'............. 8»*— 90— Osztr. aranyjár. .4«/. 112— 112.50 200 Déli vasút..........5»/0 —— —— Epészt ín. k.b.kk.4»/. 99.50 100— Némethitl0O m 6230 62 40 ., „ disk. szj. 1874. 125—125.50 Salm 40 frt pp................. 56.50 57.50 Zürich 100 frank .. .3 50.22 50.27 Gabona Iriny­ Határidő -------------------- hordó nélkül Bzilard 11 ............. 55— 65— Osztr. papirjár. .6./. 97.50 98— 200 É­szak-keleti v........ 167— 168— Albina“ ú t i. 6% 101— 102——_ Német kir. bj. 0 . ■ Olasz járadék..........50/. — •--------— Salzburgi 20 frt............... 22.75 23.75 Svájczi helyek 100 fr.3 50.22 50.27 uadona zat pénz ára Tör8s................... 40— 65— Osztr. adósság 1854. 200 Erdélyi vasút.. .50/. 179— 180— Nagysz földh . 50/.­/. 101 50 102.50 , Töröksorig. 400 frank.. 15.60 16— St.-Genois 40 frt pp___ 55.75 56.25 frt Ikr frt Ikr-------------------------------------------------------------------------------- 250 frt p............4»/„ 127.50 128.50 200 Győr-sopr.ebf.v. 5»/.----------------- ............6*. 103 50 —.-§ B Váltók árfolyama Szerb dijsorsjegy.......... 31.30 31.70 Stanislau vár. 100 frt pp. 30—31— n) Érczpénzek árf. — 1 1 —— -----­--------------- nyers, min. szer. —— Osztr. adósság 1860. 200 Kassa-oderb. v.. .4«/. 146— 146.50 Bp.közti v r k. 5*/.0/. 102 25 102 75 w 3 . Triesti vár. lO0 frt pp.. ——137.50 „ , r „ „ Mé* esendő« ««*», o«urgatott —.-------— 500 frt................5«/« 135— 136— 200 Magyar-gal. v. . .5°«, 170—171— M* teszb nv k k 4»;„ 105 — 105 50 ^ (látra.) /*. Záloglevelek. „ „ 4»/»50 frt v. a. 68— 69— c"*k* arany................... 5­98 6 — a búza................lanyh. tavaszra ... — — — — netto tara­menyes fehér..................... —.-------.— Osztr. adósság 1860. 200 M. nyugati v. ... 5»/, 167 — 168— 'J ' nyer jegy 14 — 16 — 4 Nem. bp. 100 bír. m. 62.30 62.40 Waldstein 20frtpp........ 34.75 35.75 20 frank0B....................... 10.04 10.05 „ ................. „ őszre.......... 8 28 8 30 apró hordókban. —100 frt...............5°/o 136.— 137.— 100 Márm. sóv. r. t. e. r. 93.50 94.— oszt.f­i cik­k 3«/ 100 75 101 50 21/« Amsterd. 100 holl. frt 105106. 30 Alt. oszt. földh. st.4‘/«°/o 125.50126.50 •wimlisehffrätz 20 frtpp. 43.75 44.25 20 markos...................... 12.46 12.47­­O ® tengeri..................... máj.-jan.-ra 5 71 5 73 --------------------------------------------------------------------------------Osztr. adósság 1864. 200 O.­m. á. v. sz. n. 5°/0 228 50 229,50 Pesti hazai e *m­* 5®/° 101 50 102 — 2* /* Brüssel 100 frank.. — •— —•— 60 év. alatt sors. 41/t°/0 100.80101.40 Orosz imperial............... 10.36 10.38 !c.fe zab.................. „ tavaszra... 5 94 5 96 mnTanvAi ioe 190 100 frt..................... 165.50 166.50 200 Pécs-barcsi v... .5% —•— —•— 41/0'* 99 99 50 3°/0 Paris 100 .. 50.25 50.35 Záloglev. sorsj... .3°/o 101. 101.50­0 Bankok részvényei. Angol sovereign............ 12.66 12.71 ►»2 „ ................. ” őszre........... 6 09 6 11 Tiasz szilárd .............126.­128.­ 08ztr. adósság 1864. 500 Szamosv. v. t. e. r. .­­.- 89.75 ” 99 „ „4/./• 9». 3«/o Marseille 100 „ ..­­.--------- Osztr.-m. bank........50 1/o 100.60101.- * Török lila arany.......... 11.38 11.40 ”-d­ répező............. aug.-szept. . 10 88 11 canatt.......................... . 50frt....................... 164.— 165.— 100 Szatmár-nb. v. e. r.. —.— —.— 3 Svájci piacok 100 fk. 50.20 50.30 E. o.tpt. 30év. apr-S1/.0/. 104.50105.50 Ang.-o.b.200 frtez. 60°/o 104.—104.50 Ezüst............................... —— —.— 15 « --------------------------------------------------------------------------------A temes - bégavölgyi 200 Tiszavidéki v. .. 5«/. 249 — 250 LISODDSegeK. 3 Zürich 100 frank .... 50.20 50.30 M. földh. int..........5‘/10/. —•— —— Bécsi bankegyl. 100 frt. 92.75 93.25 Ezüst szelvények........... —— —.— I g" Szesz vizszab. társ.. .5»/o 99.50 100.50 500 Dunagözh. társ. .5»/o —— —__ 200 Alföldi vasút.........5»/, 100.50 101.50 2 London 10 font sterl. 126.90 127.30. M. földh. int. 39 év 5»/, 101.25 101.75 Osztr. földh. 200 frt40»/, 243.50 244.50 Német bír. bkj................ 62.27 62.35 és 100 liter száza­­lanyha szesz................... 24.75 25.50 Pestv. k. 1870. . .6% 106.50 —— 200 Pesti közúti vp.sz.n. 384— 386— „ 1874. 5•/„ —.— —— 5«/0 Szentpéterv. 100 rub. —— —­ M. földh. int..............41/« 99.50100— Pesti m. keresk. bank.. ——— Olasz bkt. 100 lira......... 49.75 49.85 fokonkint szesz-élesztő... 28.50 28.75 Pestv. k. 1871. . .6»/. 107— 108.50 Pesti k. v. élv. j.sz.n 200— 205— 200 Bpest-pécsi vasút 5»/0 100— 101— 5»/. Olasz bankp. 100 líra —.— —..—­­ M. földh. 39 év (ar.) 5»/. 130.25130.75 Osztr. hitelint. 160 frt.. 281.70281.90 Orosz rubel...................... 1.11—1.11— A jsiadótula­jdonos Irodalmi s nyomdai r. társulat betűivel. Budapest, barátok­ tere, Athenaetwa-é­pület Debreczen. — Kozsík L. Parád. — Síelek­ F. és Boronkay L. Esztergom. — Gunsberger M. Csoknya. — Jámbor K. Vilke. — Pasch M. Sz.-Fehérvár. — Németh S. K.-Szt-Márton. — Lucardi I. Brassó. — Vulkan C. M.-Vásárhely. — Philips M. Bécs. — Guttman M. és Kohn H. Kassa. — Frankl M. Szentes. — Lövy A. B.-Újfalu. — Prinz V. P.­Istvánháza. Walther Fehérle-szálloda: Kurcz I. Győr. — Pallay A. Bácska. — Gyapay K. Bicske. — Széll I. Sopron. — Horváth A. Trencsén. — Krutelik D.­­-Becse. — Griffel M. Berlin. — Girgl M. Bécs. — Révy A. Aszód. — Balázs Gy. Fiume. — Dunay Sz. Belgrád. — Törfl A. Görcz. — Nusz A. Bécs. — Birkl I. Mainz. — Lindner I. Vácz. — Lenhard M. Szt-Márton. — Guszik G. Debreczen. — Prosznik I. Veszprém. — Hedesi M. Pozsony. Tigris szálloda : Fuchs A. Lőcse. — Drahóczky J. Bécs. — Peres Gy. Temesvár. — Wohl A. Losoncz. — Spitz A. Bécs. — Strasser I. Kretege. — Kelmenczi T. Sz.-Somlyó. London szálloda : Hild L. Temesvár. — Pülök T. Becskerek. — Leubner K. Brünn. — Beck V. Bécs. Aranysas szálloda: Farkas E. N.-Kőrös. — Br. Jankovich L.-né Szabadka. — Nagy A. I. és neje H.-M.-Vásár­­hely. — Hornyánszky P. H.-K.-Polyi. — König E.-né Eger. — Csákó R. Gaál. — Tutkay K. Nagyvárad. — Mikossy J. Szol­nok. — Letzler L. D.-Szerdahely. Fehér hattyú szálloda: Braun I. és Dévay L. Gyöngyös. — Rady I. Radacz. — Sipos K. Győr. — Hanover I. és leánya Aszód. — Molnár L.-né és leánya Félegyháza. — Brüll I. K.-Madaras. — Berger I. F.-Abony. — Kohn P.-né Csány. — Molnár I. Félegyháza. Időjárás május 3. reggeli 7 órakor. Az időjelző intézet távirati jelentése. Jelek magyarázata: © = szélcsend, O = tiszta, de­rült, ® = ■/« felhős, ® = V. felhős, ι = ■/. felhős, 0 = bo­rult, aj = eső, Iff = hó, A == jégeső, = = köd, 00 = gőz, zivatar, = villám. Áttekintése a mai időjárásnak , Európában: A depresszió (753—755) a kontinens északnyugati, a nagy légnyomás (763—765) annak délkeleti részében van. Az idő változó, meleg, szeles, helyenkint esővel. Hazánkban: Délnyugatias, részben északkeleties, helyenkint erős szelek mellett, a meleg nagyobb, a légnyomás északnyugaton kisebb lett. Az idő változó, közben napos, meleg, helyenkint esővel. Kilátás a jövő időre : Hazánkban: Változó felhőzetű, meleg időt vár­hatni, helyenkint esővel, itt-ott zivatarral. Szél Hö- i 1­1 n­m Lég­ iránya és mérséklet Csapa- Felhő-Állom­a S o­k nyomás ereje Celsius- .lék«%, zet ______________________’”(TM 700+ (1—12) 1 fokban__________________­­ I Arad................. 58.0 jD 4 18.5­­ — © Besztercze . . . 60.0 E 1 15.1­­ 3 © Beszterczebánya. 55.9 EK 1 13.8 — Q Budapest. . . . 56.5 Ki 15.1 — Q Csáktornya . . . 55.8 Ny 5 16.9 — 0 Debreczen . . . 57.7 DNy 1 17.6 — ® Eger. .... 58.9 DNy 1 14.0 — ® Eszék...................... — — — — — Fiume......... 61.0 Ny 3 17.1­­ — 0 Késmárk .... 58.3 1­9.6­­ — ® Keszthely . . . 56.7 DNy 3 17.9 — 0 Kolozsvár ... — DNy 1 12.0 10 Magyar-Óvár . . 53.7 DK 1 16.0. — 0 Akna-Szlatina. . 58.6 DK 1 15.0 . 7 0 Nagy-Enyed . . 57.1 D 1 13.0­­ 3 0 Nagy-Szeben . . 58.4 D 2 16.1­­ — 0 Nagyvárad . . . 58.8 D 2 17.6 — 0 Orsova......... 60.4 Ny 1 15.6 — 0 Pancsova. . . . 59.1 EK 1 17.4 j — 0 Selmeczbánya. . 58.2 K 1 14.0 j — O Sopron......... 55.8 ENy 3 12.2 ; — 0 Szatmár-Németi. 57.4 i DK 4 17.0 j — O Szeged.......... 58.5 j DNy 1 18.2. — © Sepsi-Szt-György 62.5 i © 15.8 i — O Szolnok .... 57.0­­­Ny 2 18.6 — O Temesvár . . . 59.9­­ K 3 18.0 — O Trencsin .... 55.4 K 2 13.8 — O Ungvár .... 57.0­­ EK 2 15.9 1 ® Zágráb......... 58.1 DNy 2 17.8 — © Bécs.............. 55.9 D 1 13.2 — ® Bregenz .... 54.8 | © 16.0 — O Konstantinápoly. — ) — j — — — Lesina......... 61.8 K 7 17.0 — 0 Péla.............. 61.0 D 5 15.8 — 0 Prága......... 56.2 Ny 1 12.1 — = Szulina .... 62.7 ' DNy 4 13.1 — ® Szerajevo . . . 61.5 D 7 19.0 — 0 Napié,

Next