Pesti Napló, esti kiadás, 1887. június (38. évfolyam, 149-178. szám)

1887-06-30 / 178. szám

178. szám. Budapest, 1887. Csütörtök, junius 30. 38. évi folyam. Scerkeuteul Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épít­e­t­t. ▲ lap az elemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségban intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli is esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — S hónapra 4 frt 50 kr. — $ hónapra S frt. Ha M esti kiadás postai kü­lönküldése kívántatik, postabélyegra havonként 0 kr., évnegyedenként 1 forint felü­dzetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a­­­Pesti Napló* kiadó­hivatalába Budapest, Ferenczisk-ters, Athenasuia-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, junius 30. A franczia hazafias liga legutóbbi gyűlésén, mely a párisi téli czirkuszban tartatott, hol legalább 5000 ember volt jelen, Déroulé de Boulanger tábor­nokot is felemlité, azt mondván, hogy ha Gambetta élne, Boulangert nem merték volna kidobni a minisz­tériumból. Beszédének ezt a részét a gyűlés rendkívül lelkesen megéljenezte s a boulevardokon is hallhatók voltak vive Boulanger­ kiáltások. A gyűlés azonban, mely Grévy és Rouvier ellen akart tüntetni, nem érte el teljesen czélját, bár kétségtelen, hogy nagyon fel­izgatta a kedélyeket. A német lapok levelezői e gyű­lésről szólva, azt állítják, hogy a hangulat Párisban rendkívül elkeseredett s Németország egy óráig sem lehet biztos az iránt, hogy mikor tör ki a háború. A bolgár szobranye mégis a fejedelem­választás ügyével fog foglalkozni. Ha igazak az Agence Havas hivei, a­mi nem egészen bizonyos, mert ez a franczia ügynökség orosz zsoldban áll s a legotrombább tendencziózus koholmányokkal árasztja el a világot, akkor a régensség már hivatalosan bejelenté az új trónj­elöltet. Ez Koburg Ferdinánd herczeg. Nem először merül fel e név a kombináczió­­ban s hogy ma kedvezőbbek lennének a ki­látások arra, hogy a herczeg segélyével a bolgár bonyodalom megoldassék, az nem egé­szen valószínű. Talán maga a régensség sem hiszi, de másrészt az mindenesetre alaptalan­nak látszik, hogy ha a Koburg herczeggel való kísérlet meghiúsul, ismét Sándor exfej­e­­delmet akarnák megválasztani. Az ilyen két­ségbeesett terv ellen maga Sándor fejedelem is a leghatározottabban tiltakozott. A franczia-német viszonyok ismét kedve­zőtlenebb fordulatot vesznek. Sok apróság mellett, mi más körülmények közt alig tett volna számot, úgy látszik, az kedvetleníti el a berlini kabinetet, hogy Francziaország az egyiptomi kérdésben nagyon erélyes akc­iót folytatott s azt az orosz kormánynyal egye­sülve vitte keresztül. A német officziózusok újra ideges hangon kezdenek Francziaország­­ról nyilatkozni s minden jel azt mutatja, hogy a két állam érintkezéseiben kevéssé kielégítő fordulat állott be. A honvédség ruházatáról tegnap megjelent czik­­künkre vonatkozólag a honvédelmi minisztérium ré­széről a kormánypárt közlönyében az a megjegyzés tétezik közzé, hogy az érintett czikkünkben »hem­zsegő különböző alaptalanságokat egy ellenzéki lap már megc­áfolta.« Azon ellenzéki lapban, melyre a félhivatalos nyilatkozat czélozni látszik, előleges c­á­­folatot a mi későbben megjelent czikkünkre fölfedezni sehogysem tudunk, hanem találunk a honvédelmi minisztérium eljárásának kedvező tudósítást a fö hó 26-ikán tartott értekezletről. Ugyanaz az ellenzéki lap pedig, melynek ítéletére a félhivatalos nyilatko­zat, mint c­áfolatra ellenünk hivatkozik, f. hó 28-ikán megjelent vezérczikkében határozottan elítéli a hon­védelmi minisztérium eljárását a ruházati ügyben. Természetesen most már rá fogja mondani a megdi­csért ellenzéki lapra az az illetékes hely, hogy czikke »hemzseg a különböző alaptalanságoktól.« A félhivatalos nyilatkozat tagadja továbbá azon megjegyzésünk helyességét, hogy az ankétbe meghí­vottakat a honvédelmi miniszter maga szemelte ki, de azt elismeri, hogy azokat hívta meg, kik a szerződés felmondása iránti kérvényeket aláírták. Tény tehát, a­mit a budapesti kereskedelmi kamara e hó 27-ikén tartott ülésében a kamara alelnöke konstatált, hogy a miniszter eltért azon természetes és általán szokásos eljárástól, hogy felszólítsa az illetékes kereske­delmi s ipari testületeket szakértők kiküldésé­re, reájuk hagyván azt, hogy az ügyhöz legin­kább értőket a testületek maguk szemeljék ki, hanem a miniszter maga nevezte meg a szakértőket, a­kik a fölterjesztéseket mint elnökök vagy titkárok hivatalból aláírták, bár a kérdéshez esetleg semmit sem értenek. A budapesti kereskedelmi kamara alel­nöke ki is mondotta, de az ankét eredménye is mu­tatja, hogy éppen olyanokat hívott meg a miniszter, kiknek nagyobb része a honvédelmi ruházat belső dolgairól nincsen tájékozva. ML­­AJOSSBIt A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA, A Gyöngyvirág. Barilli A. G. elbeszélése. (Olaszból.) ------- 5 ! Szép ember volt, szó sincs róla, nagyon is szép. És, a­mi különös, mikor már az úti possideu­s pontjáig eljutott, még folyvást nagyra volt külsejé­vel, egész az utolsó öltésig. Oh, báró Agrimonti nem tartozott ama férjek közé, a­kik a lakodalom után el­hagyják magukat, és szinte jól esik nekik, hogy med­vévé változnak. Nem, báró Agrimonti mindig ugyan­az a díszes, mintha csak skatulyából vették volna ki. És mindig ugyanaz az udvarias és úgyszintén ugyan­az a lesipuskás! Azt tartom, ... majdnem hogy. .. megmondjam? De hiszen tudják, hogy kifúrja az ol­dalamat a titok ! Majdnem hogy jobb szerette volna a bár­óné, ha férje valamivel kevésbbé udvarias, vala­mivel kevésbbé ragyogó, valamivel kevésbbé csoda­szép, és fejében kissé bátrabb, kissé nyíltabb, kissé bizalmasabb, és ha már benne vagyunk, kissé szelle­mesebb lett volna. Úgy állt előtte a báró úr, mint vala­mi Apollo a talapzaton, mely emlékeztet a körzőre, a­melynek egyedül köszönheti szobrászati arányosságát. Mit lehetett tenni ? És hát még hogyan panasz­kodni ? A báró csak annak maradt meg előtte, a­mi volt. És megmaradt annak a florenczi szép világban is, a­hol tovább is ünnepelték, csodálták, példakép idéz­ték. Tehát nem azért látták őt egykor olyan szívesen, mivel még nőtelen volt; szépségének, elmésségének, lovagiasságának köszönhette a szerencsét. Sőt, a ma­mák most még szívesebben látták őt házuknál, mint annakelőtte. Talán azért, mert olyan ember volt, a­ki­nek hasznát lehet venni, a­kiben meg lehet bízni és a ki az uniós szentélyben fogódzóul, támasztékul szol-­­gálhat és nincs mit tartani attól, hogy a gyámoltalan csőcselék azt kiáltja majd: Vigyázzon, asszonyom, hogy hanyatt ne essék! V. Agrimonti báróné szerette volna meghúzni ma­gát az ő fészkében, kevésbbé elvesztegetni magát a folytonos vigalmakban, élni egy kicsit magának is az ő kedves otthonában, begubózni magát, mint a selyem­bogár. Az ember mindig csak azt kívánja, a­mije nin­csen, mondják önök és én nem is szólok ellene. Elmon­dom a dolgot, a­mint van, nem keresve az okokat; a dolog pedig úgy volt, hogy nagyon rosszul esett a bárónénak, hogy nem tudott úgy élni, a­mint szeretett volna. Férj, barátnők, mindannyian ellene voltak. — A te korodban, kedvesem ? Balgaság volna. — szólt Rocca Serena herczegné. — Nagyon is jókor pártol el a világ, kicsikém, tőlünk. Gyönyörködjünk hát mosolyában, a­míg nekünk szól. Clelia lehajtotta fejét és megengedte, hogy a világ rámosolyogjon. Az új házasok nem voltak éppen gazdagok. De eljártak ide is, oda is ; nem fogadtak társaságot, a­mivel szép pénzt meggazdálkodtak. Igaz, az öltözé­kek is pénzbe kerülnek , de Clelia nem volt hiú és hogy Worthnál drága ruhákat rendeljen, azt a di­csőséget a herczegnének engedte át. Csak kétszer dolgoztatott a hires párisi szabónál, házassága első két hónapjában ; azután a maga fejére hallgatott és meg volt elégedve florenczi szabójával. Azután meg, a milyen fiatal volt, nem is szo­rult a túlságos piperére. Ha kevésbbé díszes volt is a ruhája és ha mindjárt kétszer is kellett egy ruhát fölvennie, mégis csak a legszebbek közé tartozott." Nő volt, fiatalságának virágzó szépségében ; a só­­várgó uracsok úgy röpködtek körülte, mint a méhek a virág nyílt kelyhe körül. Egy darabig tetszett neki ez a mulatság, mint a­hogy, úgy hiszem, a virágnak is tetszik, hogy kö­­rüldobogják, nézegetik és illatát szagolják. »Nézzük csak, mit keres itt nálam ez a méh, hogy úgy a hely- i­zem körül libeget ? Ugyan mi mondani valója lehet­­ ennek a darázsnak ? S ez a bogár itt, vájjon minek­­ néz az engem ?« És elég gonosz volt azt hinni, hogy ha még leány volna, ezek a pillangók tán egytől-egyig száz meg száz kivetni valót találnának rajta és nem lehet tudni, ha nem úgy csattanna a végén. Szegény leány, miért is nem éri be a maga háromszázezer lírájával. És igyekezett a lelkükben olvasni az imádóinak, nem igen mutatta, de annál nagyobb buzgósággal. Nincs mit csodálni rajta, hisz a fiatal asszony éppen a tanuló éveiben volt. Időt, igaz, kell fordítani rá, de cseppet sem fáradságos. Nevet, hallja a szép sza­vakat, gyűjt aranyos ismereteket, vallat, ítél első és másodfokban és nehogy azt higyjék, nagyon is ked­vére van a dolog, egykor-máskor édes tekintetet vet a férjére. Ha ez féltékeny volna! De, édes jó istenem, várjon mire ? Tessék csak vigyázni, azt mondom: mire, nem , kire. Annyian vannak a versengők, el sem tud igazodni köztük és egyik csak olyan, mint a má­sik. És az egészben annyi a mulatságos, hogy az una­lom nem igen kaphat lábra. Egyébiránt báró Agrimonti nem is volt félté­keny , sőt inkább, úgy látszott, tetszett, még neki, hogy annyira ünnepük az ő édes felét. És tán nem lepkéskedett-e ő szintén ide is, oda is, mi­alatt leg­tovább mégis csak Rocca Serena körül felejtette ma­gát ? Közben-közben visszatért nejéhez, mosolygott, oda támaszkodott a székéhez vagy a pamlaghoz és suttogva kérdé: — Jól mulatsz ? Annyi kedvességgel tette ezt a kérdést és annyi­ra kiérzett belőle a j­ó­­, hogy a báróné mindannyiszor ráhagyta. — Nagyon. És hogy is ne ? Valami zsenge — nem a ko­rára — poéta éppen egy himnuszt zengett el neki prózában. Valami követségi titkár meg éppen esküvel bizony­olta előtte, hogy Stockholmtól Párisig és Lisz- I­szabontól Konstantinápolyig soha él nem lá­­­tott még az övéhez hasonló egy pár szemet. Valami bankár meg azt a vallomást tette előtte, hogy az, ő közelében soha sem tudja, ötöt a tízből mennyi. És Clelia hamar beletalálta magát e játékba, könnyű is azt megtanulni, nevetett és egyre kedvesebbnek mu­tatta magát. Mondtam már, igyekezett olvasni a lel­kekben, azután mehettek. Nagyon kedves volt hozzá­juk, de kevésre becsülte őket. Nem mindnyáját azonban. Becsülni is kezdett egyet-egyet, olyant, a­kiben szilárdabb alapot látott. Az ember akaratlanul is hasonlításokat tesz. Mikor a nő tanul, bölcselkedik is mindjárt, így becsülte például Frangipani Tullius urat. Ez a nélkül, hogy első pillanatra látszott volna, mindnyája közül a legsajátságosabb volt. Fiatal is, nem is, mindig választékos, de számítás nélkül; min­denki becsülte s­e is becsült mindenkit. Nem volt se haragosa, sem irigye és a­kinek csak baja volt, hozzá­fordult tanácsért. Nem csak barátja, de egyszersmind Mentora, N­urna Pompiliusa, bölcs és megbízható tör­vényhozója volt mindnyájának. Volt benne egy sze­mernyi gonoszság is, tíz gramm szerénységben fel­eresztve. A társalgó teremben filozófus volt, nem abból a fajtából, a­milyent a vígjátékírók a színpadon mutogatnak. Sőt ritkán beszélt és ak­kor is dicsérendően keveset. Ő tőle hiába vár­tak volna egy afféle harmadik felvonásbeli mondó­kát, a­melyet az összes jelenlevők szájtátva hall­gatnak meg, még a házi­gazda is, a­nélkül, hogy eszé­be jutna, ajtót mutatni annak a kedvrontó filozófus­nak. Szerencsétlen házi úr! Hogyan is tehetné, még ha akarná is ? Nincs erre a súgókönyvben utasítás, holott ama finnyás termekben a súgó az, a­ki pa­rancsol. Frangipani Tullius afféle elvirágzott fiatal­em­ber volt, a­ki az élet mind valamennyi szépségében kedvét lelte. Nem lehetett el nélküle, de nem élt vele vissza. Élt a társaságban, miként ez gyakran szokott lenni az életben, hogy nem igen szeretjük, de tudjuk, hogy az anyagi szervezet tekintetéből bizonyos fizio- ■ lógiai munkákat kell végeznünk, Cselia bárónénak nem udvar­olt. És önök nyilván kitalálták, hogy más­nak sem. Szépen csevegett, nem éppen elmésen, de,’ magvasan. Nem volt megragadó szónok, azért szíve­sen hallgatták és a végén némi csodálkozással azt kérdezték maguktól az emberek, hogyan is nem vet­ték észre, hogy annyi ideig elbeszélgettek vele. Miről volt a szó? Mindenről és semmiről. Nem maradt fenn utána semmi kápráztató, semmi találgattató. Szívesen hallgatták, az volt az egész. Nem volt sem gazdag, sem szegény. Úri módon élt, mint agglegény és nem akart megnősülni. Megle­het, azért, mert gazdag leányt nem kapott volna, sze­génynyel meg nem tudott volna élni oly módban, a milyen rá nézve életföltétel volt, így egyedül nem volt szüksége senkire és a sok mindenféle hiányt pótolta a szép név, a melyet sem nem fitogtatott, sem meg nem alázott. — Gróf ön ? — kérdé tőle egyszer a kedves , hallgatag Colle Salvettiné. — Nem én, nagysám — még csak nem is báró. — És mégis Frangipani ? — Úgy van, Frangipani. De nem tehetek róla. Nemzetségemben én vagyok az egyetlen, a­kinek nincs koronás czímere. Clelia is becsülni kezdte Frangipanit, mikor látta, hogy valamennyi barátnője mennyire szívesen látja, és mennyi figyelemmel vannak iránta. Csak úgy törték magukat utána, és csaknem tenyerükön hord­ták. Más férfiról mégis csak rosszat is beszéltek (nem ritkán azért, mert magukban nagyon is jó vélemény­nyel voltak felőle,d­e­róla csak dicséretet zengedez­­tek; mindenütt ott kellett lennie, és annyira bizalma­sak voltak hozzá, hogy még a nyakkendőjét is meg­igazították neki, a világ szeme láttára. És ő el sem érzékenyült, sem föl nem bátorkodott ez apró bizal­masságokra. Sőt inkább­ mosolygott, folytatta cseve­gését, mintha semmi sem történt volna; nyugodtan állta tekintetüket, akár a kis aranyhalacska az ő­­ csepp víztartójában.­­ (Folyt. kör.) A választások. A téb­i kerületből a mai Egyetértés azon hírt közli, hogy »hallatlan erőszakoskodást követ el a megyei tisztikar a mérsékelt ellenzéki Goda Béla érdekében, Hentaller Lajos függetlenségi jelölttel és pártjával szemben.« — Mi hitelt érdemlő helyről a felől értesülünk, hogy a téb­i kerületben nem a mér­sékelt ellenzéki jelölt érdekében történnek bizonyos intézkedések, hanem a társadalmi rend érdekében, mely az ott folyó igen erős szocziális izgatás követ­keztében fenyegetettnek látszik. (Ered. sürg.) Szabadka, jun. 30. Tegnap este fényes tüntetés volt Mukics Károly mellett. Pártja fáklyásmenetet rendezett tiszteletére, mely szokatla­nul ünnepélyes látványt nyújtott. Ötszáz fáklyás volt a menetben, mindannyian szavazó polgárok és még vagy tízezer ember, köztük a város szinejava, egész értelmisége. Tüntetés akart ez lenni nemcsak Mukics Károly mellett, de Horváth és Mamuzsich ellen is. Az itteni értelmiség elhatározta, hogy folytonosan tüntetni fog Mukics mellett, mig csak őt képviselő­nek meg nem választhatja. Beszédet Buchwald ügy­véd mondott, melyre az ünnepelt válaszolt hatásosan. Innen a menet Kállay főispán lakása elé vonult, za­josan éltetve a népszerű főispánt, ki látható örömmel fogadta a lakosság szép ováczióját. Beszélik, hogy Horváth önként fog mandátumáról lemondani és Mukics fog képviselőül kikiáltatni. KÜLÖNFÉLÉK. — A hir. lapból. Ő Felsége, Liposcsak Dániel nyugállománybeli magyar királyi honvéd ezredorvosnak a czimzetes törzsorvosi jelleget díjmentesen adományozta. A közmunka- és közlekedésügyi miniszter, Schneller Ferencz temesvári postaigazgatósági pénztári ellenőrt ideig­lenes nyugalomba helyezte. A rimaszombati törvényszék elnöke, Feledi Ferencz végzett jogászt a rozsnyói járásbirósághoz segélydíjas joggya­kornokká nevezte ki és Zehery Laj­os tornallyi járásbirósági segélydíjas joggyakornokot ugyanazon minőségben a rima­­szombati­­birósághoz helyezte át. A kassai törvényszék elnöke, Kéler Gyula végzett jog­hallgatót a kassai törvényszékhez díjtalan joggyakornokká ne­vezte ki. A nagy-kikindai törvényszék elnöke, Kovács Gusztáv végzett joghallgatót a vezetése allatti nagy-kikindai törvény­székhez díjtalan joggyakornokká nevezte ki. A nagy-kikindai törvényszék elnöke, Schulde János tartalékos altisztet a felügyelete alatti nagy-szent-miklósi­­bi­rósághoz hivatalszolgasegéddé nevezte ki. — Schlauch Lőrincz püspök, az eddigi megálla­podások szerint, szept. 17-én foglalja el a nagyváradi püspökséget. — A vallás- és közoktatásügyi miniszter, gróf Steinlein Saalenstein Leontin felső-szemerédi nagy­­birtokosnak, ki Belső-Szemeréd községben minden követelményeknek megfelelő róm. kath. elemi leány­iskolát létesített, annak fentartásáról és a növendé­kek ingyenes oktatásáról gondoskodott, elismerő kö­szönetét nyilvánította, továbbá Engel Adolf pécsi nagykereskedőnek, ki a baranyamegyei hegyháti já­rásban fekvő Jánosi pusztáján tanítói lakkal kapcso­latos elemi népiskolát állított fel és a tanitó fizetését, valamint az iskola minden egyéb kiadásait is saját­jából fedezi, elismerő köszönetét nyilvánította. — Lelkész- és tanár jelöltek ösztöndíjai. A Closius Sámuel és Dániel-féle alapítványból, melyet a pesti ev. egyháznál külön bizottság kezel, a jövő 1887—88. tanévre külhoni egyetemeken tanuló ev. lelkész- vagy pe­dig gimnáziumi tanárpályára készülő ifjak számára több rendbeli, 210 német birodalmi márkából álló, ösztöndíj fog kiosztatni. Azok, a­kik a múlt évben már élvezték az ösz­töndíjat, azt a jövő évre is kérelmezhetik a bizottságnál szeptember 80-ig. Ugyanez időig küldendők be a felszerelt folyamodványok oly külföldön tanuló vagy oda készülő lelkész- vagy tanárjelöltektől, a­kik felsőbb tanintézetben két évet már sikerrel végeztek. Az ösztöndíjat a nyertesek a külföldi egyetemen töltött első félévről szóló sikeres bizonyítvány bemutatása mellett kapják kézhez.­­ Tamássy József állapotában újabb javulás állott be, a­mennyiben bénult jobb karjába is kezd az érzékenység visszatérni. Erősebb szorítást a kezén már megérez, de felemelni még sem kezét, sem a lá­bát nem bírja. A 19. számú szobában a beteg művész most teljes nyugalmat élvez. Sokkal vidámabb termé­szetű most már, naponkint többször felül ágyában sa­ját erejéből s elbeszélget az ápolónővel. Neje és kis fia minden délután meglátogatják. — A Máramarosi Lapok ünnepi számából. Ló­­nyay János, Máramarosmegye főispánjának jubileuma alkalmával a megye közönség­­párját ritkító diszal­­bumot rendelt meg. A háromszáz arczképet tartal­mazó album préselt barnabőrből készült, melyen oroszlánok és virágok láthatók. A felső rész jobb ol­dalán a Lónyay czímer áll: két szembe néző oroszlán, melynek egyike három makkot,a másika kardot tart; az oroszlánok felett öt korona és egy kardot emelő kar. Az egész czimer kék alapon zöld mezőben domborul ki. A préselt bőr arany széllel, túloldalán: 1877— 1887. a jubileumi tiz esztendő ideje. Balra a várme­gye czimere díszeleg. A czimlapon, melyet Fankovics Gyula székely-udvarhelyi kitűnő rajztanár, Fankovics Sándor apát fia rajzolt, igazi művész hagyta keze nyo­mait. Középen olvashatók a következő sorok: Méltó­­ságos nagy-lónyai és vásáros-naményi Lónyay János urnák. Máramaros vármegye nagyérdemű főispánjá­nak, áldásos főispáni működése emlékéül tisztelői. A Mármarosi Lapok ünnepi száma kizárólag a jubi­leumnak van szentelve. A számot a megye leg­előkelőbb írói­­gazdagították közleményeikkel. A Szépfaludi Orlóssi Ferencz által szerkesztett lap lelkes ünnepi költeményét Szabó Sándor írta. A­ költeményből a következőket közöljük: Lám, a völgyeinket határoló bérezek, Viruló ormukkal egy pont felé néznek, Te feléd is úgy száll az egyesült érzet, Mióta lelkünket csak jóra vezérled. Nem idegen köztünk ma már senki nyelve, Tolmácsa meg van a szeretekben lelve. Szelíd olajággal szállt közénk a béke, Hogy egymást testvérként mindenki megértse. Nagyérdemű veterán írónk, Szilágyi István, két aforizmával járult az ünnepi számhoz: 1. A jellem nemessége nagyobb hisz, mint az, mely az ősöktől örökségképpen maradt az emberre. 2. A hiba az em­berben annál jobban szembetűnik, mentül maga­sabb az hely, a melyet a társadalomban elfoglal. A nagy szeretetnek, melylyel Máramarosmegye Ló­nyay iránt viseltetik, lurányi Imre következő emlék­sorokban ál kifejezést: Ha sziveinkbe láthatnál, még sokkal fényesebb ünnepélyességeknek lennél szem­­i tanúja, mert azon lángoló érzelmeknek, melyeket irántad szívünkben őrzünk, külsőleg kifejezést adni sem szóval, sem tettel képesek nem vagyunk. A jubi­láns családját, származását, működését, fáradhatlan tevékenységét az ünnepi lap több czikke jellemzi az elismerés és hódolat őszinte hangján. Kovásy Zoltán a Lónyay-család érdemes tagjairól emlékezik meg. E szerint a Lónyay-család őse, Lónyay András, már 1447-ben volt Bars vármegye követe. Lónyay Gergely 1536-ban volt Kassa város kapitánya. A magyar honleányok sorában előkelő helyet foglal el Ló­nyay Anna, Kemény János erdélyi fejedelem hit­vese. Lónyay Gábor a 40-es években fejtett ki publi­­czistai működést. Lónyay Menyhért gróf működése pedig sokkal ismertebb, semhogy arról szólanunk kellene. Magának az ünnepeltnek nagy érdemeit a magyarság, társadalom, ipar, gazdaság, népnevelés stb. körül jellemző „vonásokban tárják fel : Kutka Kálmán, K. Jónás Ödön, De Adda Sándor, Belházy Jenő, Marikovszky Menyhért, Zagróczky Gyula, ifj. Tímár Pál, Dobay Sándor, Bökényi Dániel, Wachs­­mann Leó. » A­kit mindenki szeret« czím alatt Sáf­rány Péter jellemzi Máramaros megye főispánját. — Rejtélyes eltűnés. Győrött némi feltűnést kelt Steiner József, a Duna gőzhajózási társulat odavaló titkárának rejtélyes távozása. Steiner a múlt héten arról értesítette az igazgatóságot, hogy betegsége miatt nem jöhet a hivatalba. Egy nappal rá levelet kapott az igazgatóság Budapestről, melyben tudatta, hogy a társulattól és ezzel Győrből végleg távozik, egyrészt azért, mert nem tudott megbarátkozni a győri élettel, másrészt, mert adósságai kényszerítették erre. Csakhogy Steiner adósságai a fizetési előleggel, a Győri Közlöny szerint, együtt nem tesznek többet hatszáz forintnál s igy rejtélyessé válik, miért hagyta oda a várost, mikor 1700 frt évi fizetéssel birt. Eltá­vozásáról természetesen a legkalandosabb hírek ke­ringenek Győrött. — Posta: Bács-Bodrog megye Bács-Ujfalu közsé­gében folyó,évi július hó 1-én új postahivatal lép életbe. — Különösen mérsékelt menet­térti ki­rándulási jegyek életbeléptetése Komárom- Újszőnyről. A nyári idény tartama alatt Komárom-Uij­­szőnyről Tata-Tóvárosra, Bánhidára, Felső-Gallára, Szaár­­ra és Bicskére minden nap, 4 napig érvényes, 50/0-as mér­sékelt II. és III. osztályú személyvonatú menettérti jegyek fognak következő árakon kiadatni, u. m.: Tata-Tóvárosra II. oszt. 90 kr., III. oszt. 60 kr., Bánhidára II. oszt. 1 frt 30 kr., III. oszt. 90 kr., Felső-Gallára II. oszt. 1 frt 60 kr., III. oszt. 1 frt 20 kr., Szaárra II. oszt. 1 frt 90 kr., III. oszt. 1 frt 80 kr., Bicskére II. oszt. 2 frt 40 kr., III. oszt. 1 frt 70 kr., Ezen menettérti jegyekre a m. kir. államvasutak sze­­mélydijszabása szerint a nyári idény tartamára fennálló­ menettérti jegyekre vonatkozó határozmányok mérvadók Helyi hírek.­ ­ A Rókus-kórház új igazgatójának, dr. Mül­ler Kálmán egyetemi tanárnak ez állásába való hi­vatalos beiktatása ma délelőtt ment végbe a Rókus­­kórház I. emeleti tanácskozó termében. A Rókus és fiókjainak összes fő-, al- és segédorvosai, a kórházban elhelyezett egyetemi tanszékek személyzete, a kór­házi gondnoki, kezelő- és betegfelvételi személyzet teljes számban gyűlt össze, kikhez a volt orvosi sze­mélyzet tagjai s az új igazgató tisztviselői köréből számosan csatlakoztak. Az új igazgató 10 órakor Ráth Károly főpolgármester és Haberhauer tanács­nok kíséretében jelent meg a teremben, hol lelkes él­jenzéssel fogadták. Ráth főpolgármester üdvözölve a megjelenteket, kijelenti, hogy itteni megjelenésének kettős czélja van: az új igazgatót állásában üd­vözölni, őt a főorvosoknak és orvosi személyzetnek bemutatni s állásának elfoglalására hivatalosan felkérni, másodszor köszönetet mondani úgy a maga, mint a főváros törvényhatósága nevében Janny Gyula h. igazgatónak, aki az intézet vezetését ideig­lenes elvállalta s a legnagyobb buzgalommal és szak­ismerettel teljesítette. Kijelenti, hogy őt az uj igaz­gató kinevezésénél csupán a kórház érdeke vezette s tudja, hogy Müller tanárban az intézet oly igazgatót nyert, aki át van hatva állásának fontosságától s a benne helyezett bizalomnak minden tekintetben meg fog felelni, mert ez iránt kiváló szakképzettsége, ha­zafias működése, s adminisztratív képessége teljes biztosítékot nyújtanak. Kívánja, hogy működését minden irányban Isten áldása kisérje. (Éljenzés) Dr. Müller Kálmán egyet, tanár és kórházi igazgató válaszában el nem évülő háláját fe­­fejezi ki a főpolgármesternek, hogy ezen nemcsak a főváros, de az ország egyik legfontosabb orvosi állá­sára kinevezte. Tudja, hogy ezen felelősségteli állás­ban oly fontos és sokoldalú feladatokkal áll szemben, melyek kell, hogy minden önérzetes tettvágynak büsz­­kességét képezzék. Beszédje további folyamán köve­tendő egészségügyi programmját vázolva, a követke­zőket mondotta: A fővárosi közkórházak alapítvá­nyaik természete szerint első­sorban gyógyintézetek, az itt segélyt keresőknek érdeke tehát általunk szol­gálni való legfőbb érdek, az az érdek, mely csakis pontos és lelkiismeretes kezelésben, helyzetek által igényelt gondos, szánalmat ismerő és egyebet sem kereső szamaritánus ápolásban,az állapotuknak megfe­lelő és kíméletlen szigorral ellenőrzött élelmezésben, az egészség alapfeltételének, a tisztaságnak minden­ben és mindenütt való létesítésében találja kielégíté­sét és vele együtt valósulását azon angol mondásnak, mely szerint: »az a legjobb kórház, melyben a beteg legkevésbbé érzi, hogy kórházban van.« Más részről azonban mai nap, midőn az orvostudomány haladá­sában minden egyes igénytelen észlelet úttörő lehet, olyan intézet, mint a 25000 betegforgalommal bíró fővárosi közkórházak, nem zárkózhatik el a tudomá­nyos kutatás elől, nem szabad, hogy kárba veszszen azon magasabb czélnál, melyet a tanítás tart szem előtt; e szempontból a fővárosi közkórházak egyúttal tanintézetek is. Mindenkor szabadelvű felfogásával és bölcs belátásával a tek. tanács e tekintetben is elismerésre méltó módon hódolt a kor kívánalmai­nak s csakugyan az országban évtizedek óta ál­dásosan működő orvosok ezen intézet küszöbén át léptek a gyakorlatba. Feladata lesz tehát fővárosi közkórházaknak, mint gyógyintézeteknek czéljait a tudományos exigencziákkal összeegyez­tetni s e feladat megoldásában szigorúan ragasz­kodni fog a takarékosságnak azon szükséges határá­hoz, mely kötelező mindenkire, a­ki közvagyont kezel, másrészt számolni fog a takarékosságnak azon meg­engedhető határával is, melyen innen nem maradhat az, aki az itt segélyt kereső betegeket meg nem ak­arja fosztani mindazon előnyöktől, melyeket kezelés, ápo­lás és ellátás dolgában korunk fejlett vívmányai számunkra teremtettek és melyek nélkül ezen inté­zetek megszűnnének a fővároshoz méltó kórházak lenni. Így fogom fel feladatomat — végző szavait — ezekben ismerem kötelességemet, melynek megfelelni és melyet teljesíteni azon reményben mertem vállal­kozni, hogy kiérdemelnem és bírnom sikerül majd méltóságodnak, épp úgy a tanácsnak, jelesül a köz­egészségügyi osztály vezetőjének ezen intézetek iránt folyton tanúsított élénk érdeklődését s jó­akaratú pártfogását,nemkülönben tisztelt orvostársaimnak hat­hatós támogatását. Elbizakodottság volna eredményt és sikert ígérnem, de hogy erőmhöz képest, ernyedetlen becsületes munkával, feladatom és kötelességem telje­sítésére iparkodni fogok,arra ez alkalommal kimondott szavaim méltóságodnál zálogban maradnak.« (Zajos éljenzés.) Ezután dr. Janny Gyula b. igazgató az orvosi személyzet nevében üdvözölte Müllert új állásában, köszönetet mondott a főpolgármesternek azért, hogy törvényesen megerősítette őt abban az állásban, melyre kartársainak bizalma már rég kijelölte. Fi­gyelmébe ajánlja az orvosi kar régi óhajait; nem kér­nek most tőle semmit, de várnak mindent, mert erre múltja feljogosít, ígéri, hogy nemes czélja elérésé­ben mindnyájan lelkesedéssel fogják támogatni. Mül­ler igazgató válaszában köszönetet mond az orvosi kar bizalmáért, melyet neki előlegeztek s ígéri, hogy nem lesz fukar annak viszonzásában soha. Kéri a főorvoso­kat,hogy tanácsaikkal, az al- és segédorvosokat hogy együttes működésükkel támogassák, hogy így az intézet teljes mértékben kiérdemelje a betegek bizalmát és az orvosi kar becsülését. Végül Janny K. igazgatónak az orvosi kar részéről mond köszönetet az intézet ideig­lenes vezetéséért s kívánja, bárha sikerülne neki ál­landó állásában oly eredményeket elérni s oly elis­merést kivívni, mint azt Janny e rövid pár hét alatt tette. Ezzel az ünnepély az uj igazgató éltetése mel­lett véget ért. — Hid a Margitszigetre. A fővárosi lakosságnak régi óhaját képezi, hogy a Margitsziget a híddal ösz­­szeköttessék. Ez óhaj megvalósítására Atzél Béla báró, ki oly nemes buzgalommal karolja fel a főváros emelésének érdekeit, érintkezésbe lépett egy belga bankházzal, mely hajlandónak nyilatkozott arra, hogy a hídnak a Margitszigetre vezető részét és a vadsziget partját kiépíti azzal a rendkívüli méltányos feltétellel, hogy harminc­öt éven át személyenként 3 krajczár hídvám fizettessék. Az építési költség körülbelül egy millió forintra fog rúgni és a belga vállalkozó szerint egy év alatt a munka be lesz fejezhető. Most már azon fordult meg a terv kivitele, hogy József főher­­czeg, a sziget tulajdonosa, megadja beleegyezését. Ezt Atzél Béla bárónak sikerült kieszközölnie, valamint Baross közmunka- és közlekedésügyi mi­niszter beleegyezését is és így remélhető, hogy a terv keresztül is fog vizetni. — Vízpazarlás a fővárosban. Wein vízve­zetéki igazgató jelentést tett a fővárosi tanácsnak, hogy a nyár alatt a közönség túl nagy mennyiségben fogyaszt vizet. A tanács figyelmezteti a közönséget, hogy a vízzel gazdálkod­jék, továbbá felhívja úgy a tűzoltósági főparancsnokot, vala­mint az elöljáróságokat, hogy csakis szorosan a szükségnek megfelelőleg használjanak vizet, egyszersmind felhívja az épí­tési igazgatót, hogy vizsgálja meg az ügyet s tegyen jelentést, mikép lehet rajta segíteni. — A Duna áldozatai. Tegnap délután fél hat órakor Kloch Jenő, 13 éves tanuló, fürdött a nádor­kertnél a hűlt Dunában. Egyszerre elmerült a hullá­mokban s nyomtalanul eltűnt. Holttestét eddig nem sikerült kifogni. — Az összekötőhidnál tegnap este egy ismeretlen cselédleány ugrott a Dunába s ott veszett. — A Rudolf-rakpartnál Petrich Pál napszá­mos holttestét fogták ki tegnap a Dunából. — A Margit-rakparton pedig egy ismeretlen, a munkás­­osztályhoz tartozó férfi holttestét húzták ki a vízből

Next