Pesti Napló, esti kiadás, 1887. június (38. évfolyam, 149-178. szám)
1887-06-30 / 178. szám
178. szám. Budapest, 1887. Csütörtök, junius 30. 38. évi folyam. Scerkeuteul Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épített. ▲ lap az elemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségban intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli is esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — S hónapra 4 frt 50 kr. — $ hónapra S frt. Ha M esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegra havonként 0 kr., évnegyedenként 1 forint felüdzetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések aPesti Napló* kiadóhivatalába Budapest, Ferenczisk-ters, Athenasuia-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, junius 30. A franczia hazafias liga legutóbbi gyűlésén, mely a párisi téli czirkuszban tartatott, hol legalább 5000 ember volt jelen, Déroulé de Boulanger tábornokot is felemlité, azt mondván, hogy ha Gambetta élne, Boulangert nem merték volna kidobni a minisztériumból. Beszédének ezt a részét a gyűlés rendkívül lelkesen megéljenezte s a boulevardokon is hallhatók voltak vive Boulanger kiáltások. A gyűlés azonban, mely Grévy és Rouvier ellen akart tüntetni, nem érte el teljesen czélját, bár kétségtelen, hogy nagyon felizgatta a kedélyeket. A német lapok levelezői e gyűlésről szólva, azt állítják, hogy a hangulat Párisban rendkívül elkeseredett s Németország egy óráig sem lehet biztos az iránt, hogy mikor tör ki a háború. A bolgár szobranye mégis a fejedelemválasztás ügyével fog foglalkozni. Ha igazak az Agence Havas hivei, ami nem egészen bizonyos, mert ez a franczia ügynökség orosz zsoldban áll s a legotrombább tendencziózus koholmányokkal árasztja el a világot, akkor a régensség már hivatalosan bejelenté az új trónjelöltet. Ez Koburg Ferdinánd herczeg. Nem először merül fel e név a kombináczióban s hogy ma kedvezőbbek lennének a kilátások arra, hogy a herczeg segélyével a bolgár bonyodalom megoldassék, az nem egészen valószínű. Talán maga a régensség sem hiszi, de másrészt az mindenesetre alaptalannak látszik, hogy ha a Koburg herczeggel való kísérlet meghiúsul, ismét Sándor exfejedelmet akarnák megválasztani. Az ilyen kétségbeesett terv ellen maga Sándor fejedelem is a leghatározottabban tiltakozott. A franczia-német viszonyok ismét kedvezőtlenebb fordulatot vesznek. Sok apróság mellett, mi más körülmények közt alig tett volna számot, úgy látszik, az kedvetleníti el a berlini kabinetet, hogy Francziaország az egyiptomi kérdésben nagyon erélyes akciót folytatott s azt az orosz kormánynyal egyesülve vitte keresztül. A német officziózusok újra ideges hangon kezdenek Francziaországról nyilatkozni s minden jel azt mutatja, hogy a két állam érintkezéseiben kevéssé kielégítő fordulat állott be. A honvédség ruházatáról tegnap megjelent czikkünkre vonatkozólag a honvédelmi minisztérium részéről a kormánypárt közlönyében az a megjegyzés tétezik közzé, hogy az érintett czikkünkben »hemzsegő különböző alaptalanságokat egy ellenzéki lap már megcáfolta.« Azon ellenzéki lapban, melyre a félhivatalos nyilatkozat czélozni látszik, előleges cáfolatot a mi későbben megjelent czikkünkre fölfedezni sehogysem tudunk, hanem találunk a honvédelmi minisztérium eljárásának kedvező tudósítást a fö hó 26-ikán tartott értekezletről. Ugyanaz az ellenzéki lap pedig, melynek ítéletére a félhivatalos nyilatkozat, mint cáfolatra ellenünk hivatkozik, f. hó 28-ikán megjelent vezérczikkében határozottan elítéli a honvédelmi minisztérium eljárását a ruházati ügyben. Természetesen most már rá fogja mondani a megdicsért ellenzéki lapra az az illetékes hely, hogy czikke »hemzseg a különböző alaptalanságoktól.« A félhivatalos nyilatkozat tagadja továbbá azon megjegyzésünk helyességét, hogy az ankétbe meghívottakat a honvédelmi miniszter maga szemelte ki, de azt elismeri, hogy azokat hívta meg, kik a szerződés felmondása iránti kérvényeket aláírták. Tény tehát, amit a budapesti kereskedelmi kamara e hó 27-ikén tartott ülésében a kamara alelnöke konstatált, hogy a miniszter eltért azon természetes és általán szokásos eljárástól, hogy felszólítsa az illetékes kereskedelmi s ipari testületeket szakértők kiküldésére, reájuk hagyván azt, hogy az ügyhöz leginkább értőket a testületek maguk szemeljék ki, hanem a miniszter maga nevezte meg a szakértőket, akik a fölterjesztéseket mint elnökök vagy titkárok hivatalból aláírták, bár a kérdéshez esetleg semmit sem értenek. A budapesti kereskedelmi kamara alelnöke ki is mondotta, de az ankét eredménye is mutatja, hogy éppen olyanokat hívott meg a miniszter, kiknek nagyobb része a honvédelmi ruházat belső dolgairól nincsen tájékozva. MLAJOSSBIt A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA, A Gyöngyvirág. Barilli A. G. elbeszélése. (Olaszból.) ------- 5 ! Szép ember volt, szó sincs róla, nagyon is szép. És, ami különös, mikor már az úti possideus pontjáig eljutott, még folyvást nagyra volt külsejével, egész az utolsó öltésig. Oh, báró Agrimonti nem tartozott ama férjek közé, akik a lakodalom után elhagyják magukat, és szinte jól esik nekik, hogy medvévé változnak. Nem, báró Agrimonti mindig ugyanaz a díszes, mintha csak skatulyából vették volna ki. És mindig ugyanaz az udvarias és úgyszintén ugyanaz a lesipuskás! Azt tartom, ... majdnem hogy. .. megmondjam? De hiszen tudják, hogy kifúrja az oldalamat a titok ! Majdnem hogy jobb szerette volna a báróné, ha férje valamivel kevésbbé udvarias, valamivel kevésbbé ragyogó, valamivel kevésbbé csodaszép, és fejében kissé bátrabb, kissé nyíltabb, kissé bizalmasabb, és ha már benne vagyunk, kissé szellemesebb lett volna. Úgy állt előtte a báró úr, mint valami Apollo a talapzaton, mely emlékeztet a körzőre, amelynek egyedül köszönheti szobrászati arányosságát. Mit lehetett tenni ? És hát még hogyan panaszkodni ? A báró csak annak maradt meg előtte, ami volt. És megmaradt annak a florenczi szép világban is, ahol tovább is ünnepelték, csodálták, példakép idézték. Tehát nem azért látták őt egykor olyan szívesen, mivel még nőtelen volt; szépségének, elmésségének, lovagiasságának köszönhette a szerencsét. Sőt, a mamák most még szívesebben látták őt házuknál, mint annakelőtte. Talán azért, mert olyan ember volt, akinek hasznát lehet venni, akiben meg lehet bízni és a ki az uniós szentélyben fogódzóul, támasztékul szol-gálhat és nincs mit tartani attól, hogy a gyámoltalan csőcselék azt kiáltja majd: Vigyázzon, asszonyom, hogy hanyatt ne essék! V. Agrimonti báróné szerette volna meghúzni magát az ő fészkében, kevésbbé elvesztegetni magát a folytonos vigalmakban, élni egy kicsit magának is az ő kedves otthonában, begubózni magát, mint a selyembogár. Az ember mindig csak azt kívánja, amije nincsen, mondják önök és én nem is szólok ellene. Elmondom a dolgot, amint van, nem keresve az okokat; a dolog pedig úgy volt, hogy nagyon rosszul esett a bárónénak, hogy nem tudott úgy élni, amint szeretett volna. Férj, barátnők, mindannyian ellene voltak. — A te korodban, kedvesem ? Balgaság volna. — szólt Rocca Serena herczegné. — Nagyon is jókor pártol el a világ, kicsikém, tőlünk. Gyönyörködjünk hát mosolyában, amíg nekünk szól. Clelia lehajtotta fejét és megengedte, hogy a világ rámosolyogjon. Az új házasok nem voltak éppen gazdagok. De eljártak ide is, oda is ; nem fogadtak társaságot, amivel szép pénzt meggazdálkodtak. Igaz, az öltözékek is pénzbe kerülnek , de Clelia nem volt hiú és hogy Worthnál drága ruhákat rendeljen, azt a dicsőséget a herczegnének engedte át. Csak kétszer dolgoztatott a hires párisi szabónál, házassága első két hónapjában ; azután a maga fejére hallgatott és meg volt elégedve florenczi szabójával. Azután meg, a milyen fiatal volt, nem is szorult a túlságos piperére. Ha kevésbbé díszes volt is a ruhája és ha mindjárt kétszer is kellett egy ruhát fölvennie, mégis csak a legszebbek közé tartozott." Nő volt, fiatalságának virágzó szépségében ; a sóvárgó uracsok úgy röpködtek körülte, mint a méhek a virág nyílt kelyhe körül. Egy darabig tetszett neki ez a mulatság, mint ahogy, úgy hiszem, a virágnak is tetszik, hogy körüldobogják, nézegetik és illatát szagolják. »Nézzük csak, mit keres itt nálam ez a méh, hogy úgy a hely- izem körül libeget ? Ugyan mi mondani valója lehet ennek a darázsnak ? S ez a bogár itt, vájjon minek néz az engem ?« És elég gonosz volt azt hinni, hogy ha még leány volna, ezek a pillangók tán egytől-egyig száz meg száz kivetni valót találnának rajta és nem lehet tudni, ha nem úgy csattanna a végén. Szegény leány, miért is nem éri be a maga háromszázezer lírájával. És igyekezett a lelkükben olvasni az imádóinak, nem igen mutatta, de annál nagyobb buzgósággal. Nincs mit csodálni rajta, hisz a fiatal asszony éppen a tanuló éveiben volt. Időt, igaz, kell fordítani rá, de cseppet sem fáradságos. Nevet, hallja a szép szavakat, gyűjt aranyos ismereteket, vallat, ítél első és másodfokban és nehogy azt higyjék, nagyon is kedvére van a dolog, egykor-máskor édes tekintetet vet a férjére. Ha ez féltékeny volna! De, édes jó istenem, várjon mire ? Tessék csak vigyázni, azt mondom: mire, nem , kire. Annyian vannak a versengők, el sem tud igazodni köztük és egyik csak olyan, mint a másik. És az egészben annyi a mulatságos, hogy az unalom nem igen kaphat lábra. Egyébiránt báró Agrimonti nem is volt féltékeny , sőt inkább, úgy látszott, tetszett, még neki, hogy annyira ünnepük az ő édes felét. És tán nem lepkéskedett-e ő szintén ide is, oda is, mialatt legtovább mégis csak Rocca Serena körül felejtette magát ? Közben-közben visszatért nejéhez, mosolygott, oda támaszkodott a székéhez vagy a pamlaghoz és suttogva kérdé: — Jól mulatsz ? Annyi kedvességgel tette ezt a kérdést és annyira kiérzett belőle a jó, hogy a báróné mindannyiszor ráhagyta. — Nagyon. És hogy is ne ? Valami zsenge — nem a korára — poéta éppen egy himnuszt zengett el neki prózában. Valami követségi titkár meg éppen esküvel bizonyolta előtte, hogy Stockholmtól Párisig és Lisz- Iszabontól Konstantinápolyig soha él nem látott még az övéhez hasonló egy pár szemet. Valami bankár meg azt a vallomást tette előtte, hogy az, ő közelében soha sem tudja, ötöt a tízből mennyi. És Clelia hamar beletalálta magát e játékba, könnyű is azt megtanulni, nevetett és egyre kedvesebbnek mutatta magát. Mondtam már, igyekezett olvasni a lelkekben, azután mehettek. Nagyon kedves volt hozzájuk, de kevésre becsülte őket. Nem mindnyáját azonban. Becsülni is kezdett egyet-egyet, olyant, akiben szilárdabb alapot látott. Az ember akaratlanul is hasonlításokat tesz. Mikor a nő tanul, bölcselkedik is mindjárt, így becsülte például Frangipani Tullius urat. Ez a nélkül, hogy első pillanatra látszott volna, mindnyája közül a legsajátságosabb volt. Fiatal is, nem is, mindig választékos, de számítás nélkül; mindenki becsülte se is becsült mindenkit. Nem volt se haragosa, sem irigye és akinek csak baja volt, hozzáfordult tanácsért. Nem csak barátja, de egyszersmind Mentora, Nurna Pompiliusa, bölcs és megbízható törvényhozója volt mindnyájának. Volt benne egy szemernyi gonoszság is, tíz gramm szerénységben feleresztve. A társalgó teremben filozófus volt, nem abból a fajtából, amilyent a vígjátékírók a színpadon mutogatnak. Sőt ritkán beszélt és akkor is dicsérendően keveset. Ő tőle hiába vártak volna egy afféle harmadik felvonásbeli mondókát, amelyet az összes jelenlevők szájtátva hallgatnak meg, még a házigazda is, anélkül, hogy eszébe jutna, ajtót mutatni annak a kedvrontó filozófusnak. Szerencsétlen házi úr! Hogyan is tehetné, még ha akarná is ? Nincs erre a súgókönyvben utasítás, holott ama finnyás termekben a súgó az, aki parancsol. Frangipani Tullius afféle elvirágzott fiatalember volt, aki az élet mind valamennyi szépségében kedvét lelte. Nem lehetett el nélküle, de nem élt vele vissza. Élt a társaságban, miként ez gyakran szokott lenni az életben, hogy nem igen szeretjük, de tudjuk, hogy az anyagi szervezet tekintetéből bizonyos fizio- ■ lógiai munkákat kell végeznünk, Cselia bárónénak nem udvarolt. És önök nyilván kitalálták, hogy másnak sem. Szépen csevegett, nem éppen elmésen, de,’ magvasan. Nem volt megragadó szónok, azért szívesen hallgatták és a végén némi csodálkozással azt kérdezték maguktól az emberek, hogyan is nem vették észre, hogy annyi ideig elbeszélgettek vele. Miről volt a szó? Mindenről és semmiről. Nem maradt fenn utána semmi kápráztató, semmi találgattató. Szívesen hallgatták, az volt az egész. Nem volt sem gazdag, sem szegény. Úri módon élt, mint agglegény és nem akart megnősülni. Meglehet, azért, mert gazdag leányt nem kapott volna, szegénynyel meg nem tudott volna élni oly módban, a milyen rá nézve életföltétel volt, így egyedül nem volt szüksége senkire és a sok mindenféle hiányt pótolta a szép név, a melyet sem nem fitogtatott, sem meg nem alázott. — Gróf ön ? — kérdé tőle egyszer a kedves , hallgatag Colle Salvettiné. — Nem én, nagysám — még csak nem is báró. — És mégis Frangipani ? — Úgy van, Frangipani. De nem tehetek róla. Nemzetségemben én vagyok az egyetlen, akinek nincs koronás czímere. Clelia is becsülni kezdte Frangipanit, mikor látta, hogy valamennyi barátnője mennyire szívesen látja, és mennyi figyelemmel vannak iránta. Csak úgy törték magukat utána, és csaknem tenyerükön hordták. Más férfiról mégis csak rosszat is beszéltek (nem ritkán azért, mert magukban nagyon is jó véleménynyel voltak felőle,deróla csak dicséretet zengedeztek; mindenütt ott kellett lennie, és annyira bizalmasak voltak hozzá, hogy még a nyakkendőjét is megigazították neki, a világ szeme láttára. És ő el sem érzékenyült, sem föl nem bátorkodott ez apró bizalmasságokra. Sőt inkább mosolygott, folytatta csevegését, mintha semmi sem történt volna; nyugodtan állta tekintetüket, akár a kis aranyhalacska az ő csepp víztartójában. (Folyt. kör.) A választások. A tébi kerületből a mai Egyetértés azon hírt közli, hogy »hallatlan erőszakoskodást követ el a megyei tisztikar a mérsékelt ellenzéki Goda Béla érdekében, Hentaller Lajos függetlenségi jelölttel és pártjával szemben.« — Mi hitelt érdemlő helyről a felől értesülünk, hogy a tébi kerületben nem a mérsékelt ellenzéki jelölt érdekében történnek bizonyos intézkedések, hanem a társadalmi rend érdekében, mely az ott folyó igen erős szocziális izgatás következtében fenyegetettnek látszik. (Ered. sürg.) Szabadka, jun. 30. Tegnap este fényes tüntetés volt Mukics Károly mellett. Pártja fáklyásmenetet rendezett tiszteletére, mely szokatlanul ünnepélyes látványt nyújtott. Ötszáz fáklyás volt a menetben, mindannyian szavazó polgárok és még vagy tízezer ember, köztük a város szinejava, egész értelmisége. Tüntetés akart ez lenni nemcsak Mukics Károly mellett, de Horváth és Mamuzsich ellen is. Az itteni értelmiség elhatározta, hogy folytonosan tüntetni fog Mukics mellett, mig csak őt képviselőnek meg nem választhatja. Beszédet Buchwald ügyvéd mondott, melyre az ünnepelt válaszolt hatásosan. Innen a menet Kállay főispán lakása elé vonult, zajosan éltetve a népszerű főispánt, ki látható örömmel fogadta a lakosság szép ováczióját. Beszélik, hogy Horváth önként fog mandátumáról lemondani és Mukics fog képviselőül kikiáltatni. KÜLÖNFÉLÉK. — A hir. lapból. Ő Felsége, Liposcsak Dániel nyugállománybeli magyar királyi honvéd ezredorvosnak a czimzetes törzsorvosi jelleget díjmentesen adományozta. A közmunka- és közlekedésügyi miniszter, Schneller Ferencz temesvári postaigazgatósági pénztári ellenőrt ideiglenes nyugalomba helyezte. A rimaszombati törvényszék elnöke, Feledi Ferencz végzett jogászt a rozsnyói járásbirósághoz segélydíjas joggyakornokká nevezte ki és Zehery Lajos tornallyi járásbirósági segélydíjas joggyakornokot ugyanazon minőségben a rimaszombatibirósághoz helyezte át. A kassai törvényszék elnöke, Kéler Gyula végzett joghallgatót a kassai törvényszékhez díjtalan joggyakornokká nevezte ki. A nagy-kikindai törvényszék elnöke, Kovács Gusztáv végzett joghallgatót a vezetése allatti nagy-kikindai törvényszékhez díjtalan joggyakornokká nevezte ki. A nagy-kikindai törvényszék elnöke, Schulde János tartalékos altisztet a felügyelete alatti nagy-szent-miklósibirósághoz hivatalszolgasegéddé nevezte ki. — Schlauch Lőrincz püspök, az eddigi megállapodások szerint, szept. 17-én foglalja el a nagyváradi püspökséget. — A vallás- és közoktatásügyi miniszter, gróf Steinlein Saalenstein Leontin felső-szemerédi nagybirtokosnak, ki Belső-Szemeréd községben minden követelményeknek megfelelő róm. kath. elemi leányiskolát létesített, annak fentartásáról és a növendékek ingyenes oktatásáról gondoskodott, elismerő köszönetét nyilvánította, továbbá Engel Adolf pécsi nagykereskedőnek, ki a baranyamegyei hegyháti járásban fekvő Jánosi pusztáján tanítói lakkal kapcsolatos elemi népiskolát állított fel és a tanitó fizetését, valamint az iskola minden egyéb kiadásait is sajátjából fedezi, elismerő köszönetét nyilvánította. — Lelkész- és tanár jelöltek ösztöndíjai. A Closius Sámuel és Dániel-féle alapítványból, melyet a pesti ev. egyháznál külön bizottság kezel, a jövő 1887—88. tanévre külhoni egyetemeken tanuló ev. lelkész- vagy pedig gimnáziumi tanárpályára készülő ifjak számára több rendbeli, 210 német birodalmi márkából álló, ösztöndíj fog kiosztatni. Azok, akik a múlt évben már élvezték az ösztöndíjat, azt a jövő évre is kérelmezhetik a bizottságnál szeptember 80-ig. Ugyanez időig küldendők be a felszerelt folyamodványok oly külföldön tanuló vagy oda készülő lelkész- vagy tanárjelöltektől, akik felsőbb tanintézetben két évet már sikerrel végeztek. Az ösztöndíjat a nyertesek a külföldi egyetemen töltött első félévről szóló sikeres bizonyítvány bemutatása mellett kapják kézhez. Tamássy József állapotában újabb javulás állott be, amennyiben bénult jobb karjába is kezd az érzékenység visszatérni. Erősebb szorítást a kezén már megérez, de felemelni még sem kezét, sem a lábát nem bírja. A 19. számú szobában a beteg művész most teljes nyugalmat élvez. Sokkal vidámabb természetű most már, naponkint többször felül ágyában saját erejéből s elbeszélget az ápolónővel. Neje és kis fia minden délután meglátogatják. — A Máramarosi Lapok ünnepi számából. Lónyay János, Máramarosmegye főispánjának jubileuma alkalmával a megye közönségpárját ritkító diszalbumot rendelt meg. A háromszáz arczképet tartalmazó album préselt barnabőrből készült, melyen oroszlánok és virágok láthatók. A felső rész jobb oldalán a Lónyay czímer áll: két szembe néző oroszlán, melynek egyike három makkot,a másika kardot tart; az oroszlánok felett öt korona és egy kardot emelő kar. Az egész czimer kék alapon zöld mezőben domborul ki. A préselt bőr arany széllel, túloldalán: 1877— 1887. a jubileumi tiz esztendő ideje. Balra a vármegye czimere díszeleg. A czimlapon, melyet Fankovics Gyula székely-udvarhelyi kitűnő rajztanár, Fankovics Sándor apát fia rajzolt, igazi művész hagyta keze nyomait. Középen olvashatók a következő sorok: Méltóságos nagy-lónyai és vásáros-naményi Lónyay János urnák. Máramaros vármegye nagyérdemű főispánjának, áldásos főispáni működése emlékéül tisztelői. A Mármarosi Lapok ünnepi száma kizárólag a jubileumnak van szentelve. A számot a megye legelőkelőbb íróigazdagították közleményeikkel. A Szépfaludi Orlóssi Ferencz által szerkesztett lap lelkes ünnepi költeményét Szabó Sándor írta. A költeményből a következőket közöljük: Lám, a völgyeinket határoló bérezek, Viruló ormukkal egy pont felé néznek, Te feléd is úgy száll az egyesült érzet, Mióta lelkünket csak jóra vezérled. Nem idegen köztünk ma már senki nyelve, Tolmácsa meg van a szeretekben lelve. Szelíd olajággal szállt közénk a béke, Hogy egymást testvérként mindenki megértse. Nagyérdemű veterán írónk, Szilágyi István, két aforizmával járult az ünnepi számhoz: 1. A jellem nemessége nagyobb hisz, mint az, mely az ősöktől örökségképpen maradt az emberre. 2. A hiba az emberben annál jobban szembetűnik, mentül magasabb az hely, a melyet a társadalomban elfoglal. A nagy szeretetnek, melylyel Máramarosmegye Lónyay iránt viseltetik, lurányi Imre következő emléksorokban ál kifejezést: Ha sziveinkbe láthatnál, még sokkal fényesebb ünnepélyességeknek lennél szemi tanúja, mert azon lángoló érzelmeknek, melyeket irántad szívünkben őrzünk, külsőleg kifejezést adni sem szóval, sem tettel képesek nem vagyunk. A jubiláns családját, származását, működését, fáradhatlan tevékenységét az ünnepi lap több czikke jellemzi az elismerés és hódolat őszinte hangján. Kovásy Zoltán a Lónyay-család érdemes tagjairól emlékezik meg. E szerint a Lónyay-család őse, Lónyay András, már 1447-ben volt Bars vármegye követe. Lónyay Gergely 1536-ban volt Kassa város kapitánya. A magyar honleányok sorában előkelő helyet foglal el Lónyay Anna, Kemény János erdélyi fejedelem hitvese. Lónyay Gábor a 40-es években fejtett ki publiczistai működést. Lónyay Menyhért gróf működése pedig sokkal ismertebb, semhogy arról szólanunk kellene. Magának az ünnepeltnek nagy érdemeit a magyarság, társadalom, ipar, gazdaság, népnevelés stb. körül jellemző „vonásokban tárják fel : Kutka Kálmán, K. Jónás Ödön, De Adda Sándor, Belházy Jenő, Marikovszky Menyhért, Zagróczky Gyula, ifj. Tímár Pál, Dobay Sándor, Bökényi Dániel, Wachsmann Leó. » Akit mindenki szeret« czím alatt Sáfrány Péter jellemzi Máramaros megye főispánját. — Rejtélyes eltűnés. Győrött némi feltűnést kelt Steiner József, a Duna gőzhajózási társulat odavaló titkárának rejtélyes távozása. Steiner a múlt héten arról értesítette az igazgatóságot, hogy betegsége miatt nem jöhet a hivatalba. Egy nappal rá levelet kapott az igazgatóság Budapestről, melyben tudatta, hogy a társulattól és ezzel Győrből végleg távozik, egyrészt azért, mert nem tudott megbarátkozni a győri élettel, másrészt, mert adósságai kényszerítették erre. Csakhogy Steiner adósságai a fizetési előleggel, a Győri Közlöny szerint, együtt nem tesznek többet hatszáz forintnál s igy rejtélyessé válik, miért hagyta oda a várost, mikor 1700 frt évi fizetéssel birt. Eltávozásáról természetesen a legkalandosabb hírek keringenek Győrött. — Posta: Bács-Bodrog megye Bács-Ujfalu községében folyó,évi július hó 1-én új postahivatal lép életbe. — Különösen mérsékelt menettérti kirándulási jegyek életbeléptetése Komárom- Újszőnyről. A nyári idény tartama alatt Komárom-Uijszőnyről Tata-Tóvárosra, Bánhidára, Felső-Gallára, Szaárra és Bicskére minden nap, 4 napig érvényes, 50/0-as mérsékelt II. és III. osztályú személyvonatú menettérti jegyek fognak következő árakon kiadatni, u. m.: Tata-Tóvárosra II. oszt. 90 kr., III. oszt. 60 kr., Bánhidára II. oszt. 1 frt 30 kr., III. oszt. 90 kr., Felső-Gallára II. oszt. 1 frt 60 kr., III. oszt. 1 frt 20 kr., Szaárra II. oszt. 1 frt 90 kr., III. oszt. 1 frt 80 kr., Bicskére II. oszt. 2 frt 40 kr., III. oszt. 1 frt 70 kr., Ezen menettérti jegyekre a m. kir. államvasutak személydijszabása szerint a nyári idény tartamára fennálló menettérti jegyekre vonatkozó határozmányok mérvadók Helyi hírek. A Rókus-kórház új igazgatójának, dr. Müller Kálmán egyetemi tanárnak ez állásába való hivatalos beiktatása ma délelőtt ment végbe a Rókuskórház I. emeleti tanácskozó termében. A Rókus és fiókjainak összes fő-, al- és segédorvosai, a kórházban elhelyezett egyetemi tanszékek személyzete, a kórházi gondnoki, kezelő- és betegfelvételi személyzet teljes számban gyűlt össze, kikhez a volt orvosi személyzet tagjai s az új igazgató tisztviselői köréből számosan csatlakoztak. Az új igazgató 10 órakor Ráth Károly főpolgármester és Haberhauer tanácsnok kíséretében jelent meg a teremben, hol lelkes éljenzéssel fogadták. Ráth főpolgármester üdvözölve a megjelenteket, kijelenti, hogy itteni megjelenésének kettős czélja van: az új igazgatót állásában üdvözölni, őt a főorvosoknak és orvosi személyzetnek bemutatni s állásának elfoglalására hivatalosan felkérni, másodszor köszönetet mondani úgy a maga, mint a főváros törvényhatósága nevében Janny Gyula h. igazgatónak, aki az intézet vezetését ideiglenes elvállalta s a legnagyobb buzgalommal és szakismerettel teljesítette. Kijelenti, hogy őt az uj igazgató kinevezésénél csupán a kórház érdeke vezette s tudja, hogy Müller tanárban az intézet oly igazgatót nyert, aki át van hatva állásának fontosságától s a benne helyezett bizalomnak minden tekintetben meg fog felelni, mert ez iránt kiváló szakképzettsége, hazafias működése, s adminisztratív képessége teljes biztosítékot nyújtanak. Kívánja, hogy működését minden irányban Isten áldása kisérje. (Éljenzés) Dr. Müller Kálmán egyet, tanár és kórházi igazgató válaszában el nem évülő háláját fefejezi ki a főpolgármesternek, hogy ezen nemcsak a főváros, de az ország egyik legfontosabb orvosi állására kinevezte. Tudja, hogy ezen felelősségteli állásban oly fontos és sokoldalú feladatokkal áll szemben, melyek kell, hogy minden önérzetes tettvágynak büszkességét képezzék. Beszédje további folyamán követendő egészségügyi programmját vázolva, a következőket mondotta: A fővárosi közkórházak alapítványaik természete szerint elsősorban gyógyintézetek, az itt segélyt keresőknek érdeke tehát általunk szolgálni való legfőbb érdek, az az érdek, mely csakis pontos és lelkiismeretes kezelésben, helyzetek által igényelt gondos, szánalmat ismerő és egyebet sem kereső szamaritánus ápolásban,az állapotuknak megfelelő és kíméletlen szigorral ellenőrzött élelmezésben, az egészség alapfeltételének, a tisztaságnak mindenben és mindenütt való létesítésében találja kielégítését és vele együtt valósulását azon angol mondásnak, mely szerint: »az a legjobb kórház, melyben a beteg legkevésbbé érzi, hogy kórházban van.« Más részről azonban mai nap, midőn az orvostudomány haladásában minden egyes igénytelen észlelet úttörő lehet, olyan intézet, mint a 25000 betegforgalommal bíró fővárosi közkórházak, nem zárkózhatik el a tudományos kutatás elől, nem szabad, hogy kárba veszszen azon magasabb czélnál, melyet a tanítás tart szem előtt; e szempontból a fővárosi közkórházak egyúttal tanintézetek is. Mindenkor szabadelvű felfogásával és bölcs belátásával a tek. tanács e tekintetben is elismerésre méltó módon hódolt a kor kívánalmainak s csakugyan az országban évtizedek óta áldásosan működő orvosok ezen intézet küszöbén át léptek a gyakorlatba. Feladata lesz tehát fővárosi közkórházaknak, mint gyógyintézeteknek czéljait a tudományos exigencziákkal összeegyeztetni s e feladat megoldásában szigorúan ragaszkodni fog a takarékosságnak azon szükséges határához, mely kötelező mindenkire, aki közvagyont kezel, másrészt számolni fog a takarékosságnak azon megengedhető határával is, melyen innen nem maradhat az, aki az itt segélyt kereső betegeket meg nem akarja fosztani mindazon előnyöktől, melyeket kezelés, ápolás és ellátás dolgában korunk fejlett vívmányai számunkra teremtettek és melyek nélkül ezen intézetek megszűnnének a fővároshoz méltó kórházak lenni. Így fogom fel feladatomat — végző szavait — ezekben ismerem kötelességemet, melynek megfelelni és melyet teljesíteni azon reményben mertem vállalkozni, hogy kiérdemelnem és bírnom sikerül majd méltóságodnak, épp úgy a tanácsnak, jelesül a közegészségügyi osztály vezetőjének ezen intézetek iránt folyton tanúsított élénk érdeklődését s jóakaratú pártfogását,nemkülönben tisztelt orvostársaimnak hathatós támogatását. Elbizakodottság volna eredményt és sikert ígérnem, de hogy erőmhöz képest, ernyedetlen becsületes munkával, feladatom és kötelességem teljesítésére iparkodni fogok,arra ez alkalommal kimondott szavaim méltóságodnál zálogban maradnak.« (Zajos éljenzés.) Ezután dr. Janny Gyula b. igazgató az orvosi személyzet nevében üdvözölte Müllert új állásában, köszönetet mondott a főpolgármesternek azért, hogy törvényesen megerősítette őt abban az állásban, melyre kartársainak bizalma már rég kijelölte. Figyelmébe ajánlja az orvosi kar régi óhajait; nem kérnek most tőle semmit, de várnak mindent, mert erre múltja feljogosít, ígéri, hogy nemes czélja elérésében mindnyájan lelkesedéssel fogják támogatni. Müller igazgató válaszában köszönetet mond az orvosi kar bizalmáért, melyet neki előlegeztek s ígéri, hogy nem lesz fukar annak viszonzásában soha. Kéri a főorvosokat,hogy tanácsaikkal, az al- és segédorvosokat hogy együttes működésükkel támogassák, hogy így az intézet teljes mértékben kiérdemelje a betegek bizalmát és az orvosi kar becsülését. Végül Janny K. igazgatónak az orvosi kar részéről mond köszönetet az intézet ideiglenes vezetéséért s kívánja, bárha sikerülne neki állandó állásában oly eredményeket elérni s oly elismerést kivívni, mint azt Janny e rövid pár hét alatt tette. Ezzel az ünnepély az uj igazgató éltetése mellett véget ért. — Hid a Margitszigetre. A fővárosi lakosságnak régi óhaját képezi, hogy a Margitsziget a híddal öszszeköttessék. Ez óhaj megvalósítására Atzél Béla báró, ki oly nemes buzgalommal karolja fel a főváros emelésének érdekeit, érintkezésbe lépett egy belga bankházzal, mely hajlandónak nyilatkozott arra, hogy a hídnak a Margitszigetre vezető részét és a vadsziget partját kiépíti azzal a rendkívüli méltányos feltétellel, hogy harmincöt éven át személyenként 3 krajczár hídvám fizettessék. Az építési költség körülbelül egy millió forintra fog rúgni és a belga vállalkozó szerint egy év alatt a munka be lesz fejezhető. Most már azon fordult meg a terv kivitele, hogy József főherczeg, a sziget tulajdonosa, megadja beleegyezését. Ezt Atzél Béla bárónak sikerült kieszközölnie, valamint Baross közmunka- és közlekedésügyi miniszter beleegyezését is és így remélhető, hogy a terv keresztül is fog vizetni. — Vízpazarlás a fővárosban. Wein vízvezetéki igazgató jelentést tett a fővárosi tanácsnak, hogy a nyár alatt a közönség túl nagy mennyiségben fogyaszt vizet. A tanács figyelmezteti a közönséget, hogy a vízzel gazdálkodjék, továbbá felhívja úgy a tűzoltósági főparancsnokot, valamint az elöljáróságokat, hogy csakis szorosan a szükségnek megfelelőleg használjanak vizet, egyszersmind felhívja az építési igazgatót, hogy vizsgálja meg az ügyet s tegyen jelentést, mikép lehet rajta segíteni. — A Duna áldozatai. Tegnap délután fél hat órakor Kloch Jenő, 13 éves tanuló, fürdött a nádorkertnél a hűlt Dunában. Egyszerre elmerült a hullámokban s nyomtalanul eltűnt. Holttestét eddig nem sikerült kifogni. — Az összekötőhidnál tegnap este egy ismeretlen cselédleány ugrott a Dunába s ott veszett. — A Rudolf-rakpartnál Petrich Pál napszámos holttestét fogták ki tegnap a Dunából. — A Margit-rakparton pedig egy ismeretlen, a munkásosztályhoz tartozó férfi holttestét húzták ki a vízből