Pesti Napló, esti kiadás, 1887. július (38. évfolyam, 179-208. szám)

1887-07-02 / 180. szám

180. szám. Ciörkentési Iroda: ferencziek-tere, Athenäeum-ép­ü­l­e­te. A lep szellemi részit illető minden közlemény e szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnék es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen­m-é­p­ü­l­e­t. A lep anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények, a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, 1887. Szombat, julius 2. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli is esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. —­­ hónapra # frt. Ha as úti kiAdás postal kWnktUdése kiTántAtik, postAbélyogr# hsTonkint 0 kjr., Ivaegyedenkánt 1 forint felüldsotondó. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Naplót kiadó­ hivatalába Budapest, F­renezisk­lsrs, Athensesa­ipolst, küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás: Budapest, július 2. A német-franczia viszonyokban beállt kedvezőtlen fordulat egyre élénkebb kifeje­zést nyer a német félhivatalos sajtóban. Ma már sehol sem titkolják el, hogy csakugyan baj van, ámbár Bécsből azt híresztelik, hogy a baj egyáltalában nem olyan, mely komo­lyabb aggodalomra adhatna okot. De figye­lembe veendő, hogy Német- és Francziaor­­szágok viszonya a nagy háború óta mindig abnormis és még olyankor sem nyugodott teljesen egészséges alapokon, mikor látszólag a legbarátságosabban érintkeztek egymással a kabinetek. Ha tehát az állandóan rendelle­nes állapotot még spec­iális bajok is befolyá­solják, az könnyen annyira megromolhat, hogy ismét fenyegetni fogja a közbékét. Az olasz szenátus egy idő óta élénken foglalkozik a saját szervezetének reformjával. A szenátorok közt régóta folynak az értekez­letek a reform alapelveinek megállapítása czéljából. A mostani törvény még 1848-ból való s különösen azon határozata bizonyult elavultnak, mely megállapítja a kategóriákat — ilyen összesen huszonegy van — a­me­lyekből a király a szenátorokat kinevezheti. A fennálló törvény ezen határozatának kor­szerű módosítása képezi a reformmozgalom fő czélját. A miniszterek Bécsben, Bécsből távírják lapunk­nak : Tisza Kálmán miniszterelnök ma reggel báró Orczy Béla, báró Fejérváry és ama Kalten­­leutgebenből ide érkezett gr. Széchenyi Pál mi­niszterekkel, azután hosszabb ideig gr. Kálnoky Gusztáv külügyminiszterrel értekezett. Déli egy óra­kor ő Felsége elnöklete alatt közös mi­niszteri értekezlet vette kezdetét. Milán király bécsi utazására vonatkozólag a Nat. Zeitungnak Bécsből a következőket írják: »Meg­bízható forrásból közölhetem azon beszélgetés tartal­mát, mely múlt kedden este a schönbrunni úgyneve­zett Stöckl-épületben, a­hol egy ízben Bismarck bg is lakott, Milán király és Kálnoky, valamint Kállay miniszterek között folyt. Milán király mindenekelőtt kijelenté, hogy ő Riszticscsel épp úgy, mint Garasa­­ninnal kormányozni és az ország ügyeit vezetni fogja és különösen a külügyi politikát tartja meg kezeiben. Ezen feltételhez Risztics tárczájának elfogadásakor nyiltan hozzájárult. Kijelentette továbbá, hogy Ausz­­tria-Magyarországgal szemben vállalt kötelezettsé­geiért adott szavával áll­­ót s ő nem fog, hogy e kö­telezettségektől szabaduljon, miniszterének felelős­sége mögé bújni. Kénytelen volt azonban, tekintettel az ország beligazgatásának nagy nehézségeire, azon férfiúhoz fordulni, ki a skupstinában a többséget bírja. Milán királyt erre Kálnoky és Kállay minisz­terek biztosították, hogy Ausztria-Magyarország nem gondol arra, hogy a szerb szuverént megszorítsa azon joga gyakorlatában, hogy tanácsadóit szabadon vá­laszthassa s nem gondol arra sem, hogy oly befolyást gyakoroljon a szomszéd ország belügyeire, mely Ausz­tria-Magyarország balkán-politikájának alapelveivel állana ellentétben. Bécsben egyáltalán nem törődnek sem Risztics múltjával, sem az ő egyéni nézeteivel és czéljaival; sőt beismerte a két miniszter, hogy Bisz­tics első lépései által bizalmat keltett, a­menyiben a pánszlávok törekvéseinek bátran ellenállt. Ennélfogva­­ Ausztria-Magyarország részéről nem fog nehézségekre találni, sőt azon törekvését is, hogy Oroszországhoz közeledni akar, itt bizonyos megnyugvással fogadják, mert ez megmenti az osztrák-magyar monarchiát sokféle kellemetlenségtől. Szerbia tehát kötelezettsé­geinek Ausztria-Magyarország iránt akkor fog leg­jobban megfelelni, ha valóban független politikát kö­vet, a nemzeti ultrák expanzív törekvéseit megfékezi és oly üzelmeket kerül, melyek az általános békét veszélyeztethetnék.« A helyzet Bulgáriában. A nagy szobranye tud­valevőleg holnap fog Tirnovóban megnyittatni. Erre vonatkozólag a P. Ll.-nak azt jelentik, hogy a bécsi diplomácziai körökben nagy, feszültséggel néznek a szobranye megnyitása elé. Általában az a feltevés — így iz a nevezett lap — sőt talán erre nézve adatok is léteznek, hogy valamely meglepetés fog történni, melynek minőségét még nem ismerik, vagy nem akar­ják megmondani, hogy ismerik. Kétségtelen, hogy Bulgáriában készül valami és a diplomác­iai világ­ban nem is titkolják, hogy néhány nap múlva teljesen megváltozott helyzettel fogunk szemben állani, a­mi állítólag nem azt teszi, hogy az európai helyzet fog teljesen megváltozni, hanem a változást egyelőre csak a fejedelemség helyi viszonyaira vonatkoztatják. Azon mind nagyobb határozottsággal fellépő hír, hogy a régensség tagjai állítása szerint trónjelölt fog kikiáltatni, másrészről pedig azon körülmény, hogy Bulgária vezérlő államférfiai között nézeteltéré­sek léteznek, melyek szükségből eltitkoltatnak ugyan, de lappangva folyton fennállanak, eléggé alaposaknak tüntetik fel ezen aggodalmakat. Sőt szinte indíttatva érezzük magunkat, — mondja forrásunk, — azt hin­ni, hogy az a biztosítás, mely szerint a lehető radiká­lis megváltozás csak a bulgáriai helyzetre vonatko­zik, csupán oly hozzátétel, melyben az illetők maguk sem hisznek. A bolgár viszonyok nagyon kényes ter­mészetűek és az utolsó két év tapasztalásai nagyon is igazolták, hogy a Duna, a Balkán és a Fekete-tenger között nem képzelhető oly radikális változás, mely az általános európai helyzetre ne gyakorolna befolyást. A Francziaországban élő idegenek ellen a fran­­czia képviselőházban mozgalom indult meg. A kép­viselőháznak azon bizottsága, mely ezen ügygyel fog­lalkozik, a külügyminiszterrel tanácskozott s oly tör­vényjavaslatot terjesztett az elé, mely a Francziaor­szágban tartózkodó idegenek fölötti szigorú ellenőrzést lehetővé teszi. E törvényjavaslat tartózkodási illetéket vet az idegenekre, mely illeték évenként 12—18 millió franknyi jövedelmet fog hozni. Maga a törvényjavas­lat így szól: 1. §. Minden külföldi, a­ki valamely köz­ségbe érkezik, hogy ott ideiglenesen, vagy állandóan letelepedjék, köteles magát iratok alapján igazolni. Ezen czélból minden polgármesteri hivatalban egy külön lajstrom vezettetik; ebbe a külföldiek polgári állása, eddigi tartózkodása és személyleirása beiratik. Ezen lajstromból a megfelelő kivonat a jelentkezőnek a megszabott illeték fizetése mellett kiadatik. 2. §. A Francziaországban tartózkodó idegenek ugyanazon illetéket fizetik, mely a katonai szolgálat alól felmen­tett francziák által fizettetik. Általános azon vélemény, hogy e törvényjavas­lat módosíttatni fog, mielőtt a kamara elé terjesztetik. Már az első szakasz úgy van szövegezve, hogy a kilá­tásba vett czélnak nem felel meg teljesen, mert e szö­vegezés teljesen kihagyja azon százezerekre menő idegeneket, kik Francziaországban már ezelőtt meg­telepedtek, mert csak az újonan érkezőket kötelezi a bejelentésre. A második szakasz valamennyi idegenre vonatkozik ugyan, a­kik Francziaországban tartóz­kodnak, de kétségtelen, hogy e két szakasz egymásnak ellenmondó szövegezése a gyakorlati keresztülvitel terén sok nehézséget fog okozni. Midőn Francziaországban a múlt évben először jött szóba az idenekre vetendő illeték ügye, akkor arra utaltak, hogy ily illeték Poroszországban is be­hozatott. Ez azonban tévedésen alapszik. Mert a Po­roszországban élő francziák, különösen azok, kik ott szolgálatban állanak, egyszerűen osztályadó alá vo­­­­natnak. Ezen adó rendkívül csekély s az illetők fize­tése után vettetik ki. Az is igaz azonban, hogy Fran­cziaországban az idegenek csekély béradón kívül sem­mi egyéb egyenes adót nem fizetnek s ez magyarázza meg, hogy Francziaországban annyi gazdag külföldi Doda Traján beszéde. Doda Traján nyugalmazott tábornok és karán­­sebesi országgyűlési képviselő választóihoz a mandá­tum átvételekor olyan beszédet tartott, mely méltó megütközést keltett országszerte. Kivonatilag már közöltük a beszédet, mely most egész szövegében előttünk van. A beszéd, az Aradi Közlöny fordítása szerint, mely azt a választók közbekiáltásaival együtt adja, így hangzik: Választók! Köszönöm a bizalmat és tiszteletet, melyet ma újólag irányomban tanúsítottatok, hatod­­szor választván meg engem képviselőtöknek. (Él­jenzés.) Én nagy tiszteletnek tartom, hogy a távolból idejöttetek, ma, midőn a mezei munka karjaitokat szükségeli és jól tettétek, hogy ide jöttetek! Eljöttetek, hogy jogotokat gyakorolva, ország­gyűlési képviselőt válaszszatok, jogotokat, mely az én hitem szerint legfőbb és legszentebb joga egy állam vagy ország polgárainak, a­melynek alkotmánya van, mint Magyarországnak. A követ kötelességéről, a törvény hasznáról szólva, így folytatja: Természetes, hogy mi, maroknyi nemzetiségi képviselő, semmit se tudunk tenni a 400-nál több ma­gyar képviselővel szemben, akik nincsenek velünk egy nézeten. (Úgy van.) Így tőlem se várjátok, hogy vala­mit érdeketekben kieszközöljek. Dragalina ura nemzetiségekről szólt, hang­súlyozva, hogy maradjunk meg románoknak. Voltunk románok, vagyunk románok és maradunk románok. (Éljen.) Barbár csapatok, vad néptömegek vonultak er­re át; elvonultak a gótok, gepidák, avarok, kunok és elvesztek avagy beleolvadtak más népekbe és nem is exisztáltak többé, de mi románok létezünk mind és haladunk. (Viharos éljenzés.) Első­sorban a román asszonyok érdeme ez, mert ők tudták megőrizni nyelvünket; ők anyáink, neveltek bennünket romá­noknak ! (Éljen.) Hozzájuk sorakozik az egyház,habár akkor nem voltak papjaink, mint manapság; de volt szívük, mely a népért dobog. Ragaszkodjatok tehát az egyházhoz, mert az megment. (Éljen.) Látjátok! elleneink belőlünk másvalamit akar­nak csinálni, mint a minek Isten hagyott. Akarják, hogy lemondjunk nemzetiségünkről. (Nem akarjuk) el akarják venni nyelvünket (Nem tehetik.) E czél­ból behozták népiskolánkba a magyar nyelvet Egy hétéves román gyermek alig érti meg a saját anya­nyelvét, hogy értse meg tehát a magyart. (Úgy van.) És mi ennek a következménye ? A következménye en­nek az, hogy nem tanulnak sem románul, sem magya­rul, és így megakadályoznak természetes nemzeti fej­lődésünkben. Aztán látjátok, ez a törvény az ország­­gyűlés által hozatott. Jó törvény-e ez? (Nem jó!) Mi küzdöttünk ellene, de kevesen lévén, elbuktunk de becsülettel buktunk el. (Úgy van!) Ma megkísérelték az iskolával, holnap megkí­sérlik az egyházzal. De mivel az iskoláról volt szó, hát bizony a mi falusi iskoláink legnagyobbrészt nem érnek semmit. Néhány régi tanító megteszi kötelességét, a többi nem. Nektek kényszerítnetek kell mindnyájukat, hogy teljesítsék kötelességüket; jogotok van őket kénysze­ríteni, mert fizetitek őket. A magyar nyelv hasznunkra van, mert az az állam nyelve ; de ne adassék elő a hétéves gyermek­nek a népiskolában, hanem a középiskolában, a­hol erre fejlettebb az esze, s a­hol haszonnal tanulhatja. Szó volt a mi hazafiságunkról. A mi ellenfele­ink azt mondják, hogy nem vagyunk jó hazafiak! (Jobbak, mint ők!) hogy irredenták vagyunk (Nem igaz !), hogy hazaárulók vagyunk (Nem igaz!) Hát látjátok, mi románok egyszer sem konspi­­ráltunk a trón és az állam ellen. (Ők konspiráltak !) Mi románok sohasem szövetkeztünk a haza ellensé­geivel. (Ők igen, Kossuthtal és Klapkával!) Mi románok minden áldozatot meghoztunk ! (Minden­kor !) Bármikor, ha a haza veszélyben van, küzdöt­tünk a hazáért! (Inkább mint mások, kik csak száj­hősök !) De ők maroknyi ember, a­kik tegnap, tegnap­előtt jöttek ide. (Veszszenek el!) Néhány szédelgő, kik a nép verejtékéből élnek, azt mondják, hogy csak ők a jó hazafiak ; ők a hazafiasságot árendába vet­ték. (Aljas szédelgők !) Mint mondom, mi védtük mindig országunkat és hazánkat és ha ismét jó a veszély, ott leszünk mi mindnyájan védelmére (Megyünk !) de a patent haza­fiak megfutnak. (Ismételt helyeslés.) Mi egy országban élünk, a­hol különböző népek laknak; mi jól akarunk élni minden néppel, de elle­neink nem akarnak. Ők egyenetlenséget, szakadást akarnak közöttünk és a többi népek közt, zavarni akarják a vizet, mert jó a zavarosban halászni. Ha mi mindenkor hívek voltunk a trón és a haza iránt, a­mint vagyunk és leszünk; ha áldozato­kat hoztunk érettük — akkor megvan minden jo­gunk, hogy kérjük, hogy nekünk is megadassanak az állam jótéteményei. (Követeljük!) Mi adót fizetünk, katonákat adunk, a­kiket senki sem múlt felül hűségben és bátorságban; mi tehát követeljük, hogy ne csak a magyar iskolák se­­gélyeztessenek, hanem a mi iskoláink, a mi tudomá­nyos intézeteink is. (Úgy van.) Mi Magyarország né­pességének ötödrészét teszszük, kérjük tehát, hogy nekünk adják meg a bennünket megillető részünket. Nem kérünk mi semmit a magyarok pénzéből, sem a másokéből, csak a mienkéből. Az ám, de a pénz, más dologra, fényűzési dol­gokra fordíttatik. Pesten mindenféle intézetek állíttatnak fel, szé­pítések, fényűzési paloták, nagyszerű boulevárdok; az országgyűlési palotára 16 millió szavaztatott meg, mind a mi verejtékünkből, (úgy van!) hogy a pestiek gyönyörködhessenek, hogy a mi verejtékünkből gya­rapodjanak. Milyen jó volna, ha ez a pénz odafordíttatnék, ahol szükséges, és így a Tisza, a Temes, a Béga el­len, vagy máshová; aztán mikor felesleges pénzünk lesz, csináljunk palotákat is. Most azonban kérdem, mivel mi minden áldo­zatot meghozunk, a­mi után semmi hasznunk sincs, meddig ? meddig ? Kell, hogy elérkezzék az idő, ami­kor oda fenn felvilágosodnak. (Adj­a isten!) Még sokat mondhatnék, de nem akarlak tovább keseríteni benneteket; eléggé vagytok keseredve kü­lönben is. (Úgy van.) Nem megyek tehát tovább örven­­dek, hogy olyan sokan jöttetek. (Jövünk mindig.)Ide fá­radtatok a ti szegénységetektől, mert hiszen seki sem fizette meg az utat és itt nem várnak terített aszta­lok. (Nem kell nekünk!) Mondottam, nem akarlak keseríteni és igy befejezem beszédem. Mivel pedig mi legnagyo­bb részt katonaviselt emberek vagyunk, emlékezzünk meg ezen alkalom­mal uralkodónkról, legfőbb hadvezérünkről, a legna­gyobb generálisról. (Éljen.) Isten világosítsa fel és tartsa sok évig minden népnek boldogságára. (Éljen) császárunkat és királyunkat Ferencz Józsefet! (Éljen! Éneklik a néphimnuszt.) Császárunk és királyunk mel­lett éljen az uralkodó ház is! (Éljen.) És most emlékezzünk meg hazánkról is, Ma­gyarországról, az annyira elnyomottról. (Éljen a haza.) Isten oltalmazza, lásson ő is jobb időt az eddi­ginél. (Éljen! Isten oltalmazza a vámpíroktól!) Haza­­menve, kívánjatok részemről minden jót otthon, mind­nyájuknak. Éljetek ti is, választó­polgárok! (Viharos éljenzés.) A PESTI NAPLÓ HARCZAJA. A Gyöngyvirág. Barilli A. G. elbeszélése. (Olaszból.) -------- 7 — Dehogy, eszemben sincs! — veti ellen Fran­gipani és úgy tett, mintha szavába vágna Eufrasiá­­nak, a ki pedig maga is fejében hagyta volt. — Hanem hát, a­mi nincs, meglehet. — Embere válogatja — jegyzé meg rá Euf­rasia. — így tehát — mondja rá Frangipani. — így tehát — folytatja Colle Salvettine, mintha most meg ő akarna szavába vágni, — tudja meg nekem, hogy hívják azt a kis fekete bajuszú urat. Nagy dolgok lehetnek még ebből a felfedezésből. — Értem — mondja most Frangipani Tullius. — Az a Gyöngyvirág bizonynyal valami hires sarja­­dék, vagy éppen királyfi. Mondjuk, Mirasola királyá­nak a fia, a­ki, hogy, hogy nem, egyszerre csak elve­szett. A király pedig öreg és nyavalyás; a fejedelmi szék üresedőben van; a fiúnak tehát meg kell kerül­ni. Mirasola tündérét küldték ki e czélra, ennek meg a fülébe ment, hogy száz meg száz mérföldnyi távol­ságban, a virágok városában él egy égszín­kék szemű, fekete bajuszkájú fiatal ember, szakasztott az apja, húsz éves korában. Nos tehát, mit csinál most Mira­sola szép tündére? Megírja .. . Colle Salvettiné ne­vezetű százszorszép tündérnek, hogy nézzen utána a dolognak, ugy­e, hogy úgy van ? — Szóról szóra, — hagyá helyben Eufrasia a lehető legkomolyabban. Azután Collé Salvettiné hívta Calibant és fülébe súgta neki, hogy nézzen ő utána a dolognak, tudja meg, kicsoda, micsoda, hol és merre van hazája ennek a fekete bajuszkás fiatal embernek. —A­kit a Gyöngyvirág névre kereszteltünk el — téve hozzá Frangipani. — Úgy van, a Gyöngyvirág névre. És ha majd nyomára akadt és megtudott felőle mindent s ha el lehet őt fogadni, hozza el hozzám, beszélni akarok vele, akarok a lelkébe látni, ha várjon méltó-e rá, hogy a világ legszebb trónjára üljön. — És pedig az Arno partján — téve hozzá félig suttogva Frangipani. — De, kérem a lássan, mit kap majd a Caliban érte ? — Mit ? Ki sem lehet mondani. Tisztelni, be­csülni fogja majd a tündér, soha sem felejti el neki! — Hisz ! — mormoga az elvirágzott fiatal em­ber — tisztelni, becsülni!... Sok is tán egy ember­nek ! Nem lehetne valamit lealkudni belőle ? — Miért ne ? Maradjunk hát a tisztelet mellett. — Nem, inkább a soha nem elfelejteni mellett. Ebből több néz ki. — A­mint tetszik, Caliban, vagyis inkább Frangipani. Egyelőre fődolog, hogy segítségemre le­gyen. Nos tehát, igen-e vagy nem? — Mit is kérdi ezt, asszonyom. Természetesen, hogy igen, testestül-lelkestül. Parancsoljon velem. Felhajtom a Gyöngyvirágot, szép gyöngédeden fülön fogva és lábaihoz teszem kegyednek, mondván: íme, itt van a pártütő. Hanem hát mégis csak különös ! — téve hozzá egyszerre komolyan Frangipani. Százszor is láttam már azt a fiatal embert és még sem isme­rem. Azt hiszem, valami idegen. — Meglehet, csak hogy már régóta van itt Florenczben — viszonzá Colle Salvettiné. Van már két éve, hogy látom, tán bárom is. Ön szíves lesz bemutatni őt nekem. Hanem azért azt mondom ön­nek Frangipani: hony soit qui mai y pense! — Kinek mondja ön ezt ? — kiálta föl az el­virágzott fiatal­ember, tettetett hévvel. Tréfálni sza­bad, azért én nagyon tudom, mivel tartozunk Colle Salvettine tündérnek. Agrimonti báróné szó nélkül hallgatta ezt a bobó társalgást, csak egy-egy tekintetet vetett barát­nőjére, mintha azt akarta volna mondani: Mi is jut eszedbe ? Hanem a barátnő nem törődött ez ellenve­téssel és csak folytatta tovább, a­hogy kezdte. Azután Cleliának nem is volt ideje sokat te­kinteni barátnőjére, mert a kocsi nem sokára a Ca­­vour-utczába ért, a­hol Colle Salvattiék laktak. — Itthon vagyok — mondá Eufrasia. — Ha megengeded, leszállok. Otthon leszesz este ? Szeretnélek látni még ma egy perezre. Lehet-e okosan beszélni olyan emberrel, a­ki nem is törődik velünk és egyszerre csak itt hagy az utcza közepén ? Agrimonti báróné le is modott e szándékról a mai napra. A­mint azonban Frangipani Tullius visszaült a kocsiba, hogy elkísérje az Amadeo­­nteráig, ahol Agrimontiék díszes lakása állt. Clelia nagyon szerette volna megmondani neki, hogy jobb lesz, ha semmit sem tesz, abban az ügyben, a­mire Colle Salvettino kérte. És éppen azon gondolkodott, hogyan kezdje, mikor Frangipani maga szóvá tette a dolgot. — Ki is lehet az a Gyöngyvirág ? — kezdé. — Úgy látszik, csakugyan valami mesebeli teremtés. És nem tudja, báróné, minek szeretne vele Eufrasia nagyság megismerkedni. — Eufrasia azt se tudja, mit beszél — szólt a báróné . — kiváncsi, jól van, de ennyire. Bizonynyal valami házasságon töri a fejét. Tetszik tán tudni, Frangipani, mióta férjhez ment, nincs más dolga, mint hogy az egyik fél világot a másikkal össze­bo­­ronálja. — Igaz. — jegyze meg rá Frangipani. — Még az ön alázatos szolgáját is meg akarta feleségesíteni. — Látja ? Ilyen az. És ön nem hallgatott rá ? — Én ? Öreg vagyok már, báróné. — Öreg? — Bizony, nagyon is, megjártam már a jóre­mény fokát. Negyven kemény esztendő. Nagyon kevés fiatalságot adhatnék már a sok jó fejében, a­mit elébem hoznának. Azután, nem tehetek róla, de nem való nekem a házas élet. Úgy lehet, nagyon is tudnék szeretni. És, köztünk legyen mondva, az olyan férfi, a­ki nagyon tud szeretni, annak van kitéve, hogy ne­vetségesnek tartják. — Nem hinném. — mondá rá Clelia — Én legalább épp az ellenkezőt gondolnám. — Kegyed, asszonyom, kegyed még fiatal — felesé Frangipáni Tullius és egy sóhajt fojtott el. — Majd az én koromban, akkor is gyönyörű szépség lesz még, hanem akkorra tudni fogja már, mi az élet. Clelia szó nélkül merengett maga elé. Tudja ő azt már jobban, mint kellene az ő korában. Képzele­tében ott látta férjét, egy kocsiajtóhoz támaszkodva, és felsóhajtott, szíve mélyéből. Oh, az a Bocca Serena herczegné, mintha csak azért teremtette volna az is­ten , hogy a fiatal házasok homloka bánatba bo­ruljon ! — Különben pedig — kezdé újra Frangipani — jól vagyok én így is. Nem csak a sas, egy némely veréb is magányos életre van teremtve. Látok, gondo­lok és tanulok, azért nem vagyok önző, és szeretek hasznos lenni, csekély erőmhez képest. Hiszek a ba­rátságban, az is egy faja a szerelemnek; olyan, a­mely nem okoz félelmet senkinek és a­melyiknek nincs napszállta. Íme most is más boldogságán fogok fá­radni, előteremtem azt a Gyöngyvirágot. A báróné összerezzent e szavakra, mint a­ki álomból fölserken. — Tudja-e — szólt — én, ha önnek volnék, semmit sem csinálnék e dologban. — Megígértem — viszonzá önérzettel Frangi­pani. — Mit szólna hozzá Eufrasia nagyság ? — Eufrasia csak tréfált. — Sőt, házasság forog szóban — veje ellen Frangipani — kegyed maga mondta, báróné. Clelia most már bánta, hogy az imént nem mondta meg az igazat és a­milyen becsületes volt a lelke, tétova nélkül szólt: — Nem a, úgy hiszem, csalódtam. Úgy van, csa­lódtam . . . Egy kis ártatlan kíváncsiság az egész. Talán helytelenség tőlem, hogy Eufrasia helyett én magyarázom meg önnek ezt a dolgot. De ön az én ba­rátom .... — Az vagyok, tiszta szívemből, igaz tisztelettel — veté közbe Frangipani. — Meg vagyok róla győződve — viszonzá a báróné. — Megmondom tehát önnek röviden, honnan vette magát ez a bohó gondolat Eufrasia fejében. Én is, ő is, mind aketten lányok voltunk még akkor, az a fiatal ember meg mindennap ott állt a gyalogjárón, mindig azon egy helyben. Eufrasia nevetett rajta és hogy nem tudta, hogy hívják és nem volt, a­kitől kér­dezte, elnevezte Gyöngyvirágnak. S könnyű elgondolni, lett belőle egy kis kíváncsiság is; gyermekes kívánság és mai nap sincs kielégítve. Frangipan Tullius nagy figyelemmel hallgatta e beszédet, észrevétlenül egy-egy tekintetet vetett szép szomszédnőjére és nem kis csodálkodásra úgy vette észre, hogy egész kipirult az arcza. — Értem, — szólt azután — afféle istenkép, a melynek a látása a szivet járja által; afféle mindenna­pos forróság. · Úgy van, azaz, hogy úgy volt eleinte, később aztán elmúlt, mintha nem is lett volna; felesé a báró­né. Most meg, hogy annyi idő múltán újra meglátta, Eufrasia is a régi kiváncsi lett újra. Ön meg éppen kapóra jött neki és a­milyen ördög, nem volt más dol­ga, mint önt küldeni ki, tudja meg neki, hogy hívják azt az ismeretlent. — És mutassam be neki — téve hozzá Fran­gipani. — Oh, ezt ő csak úgy mondta! Rosszul estek neki az ön csipkelődései és egész a végletig ment a tréfában. — Viselni fogom a következményeket — felesé amaz nevetne. Azonnal indulok, fölkeresem a Gyöngy­virágot, vállamra veszem és elhozom a lakására, olyan igaz, minthogy Frangipaninak hívnak. Ezen közben pedig az elvirágzott ifjú ilyeténkép gondolkodott magában. — Teringettél! Kinek a számára is keresi Colle Salvettine azt a legényt. A maga, vagy pedig a barát­nő számára ? A báróné mindig csak harmadik sze­mélyben beszél. Az volt ott, az látta, az akarta tud­ni... És ahogy elpirult­ ügy lesz, hogy Eufrasia nagyság a bárónét meg akarja ajándékozni. Bogara az neki, hogy a lány barátnője, mindannyiját a maga képére és a maga hasonlatosságára akarja teremteni. Másrészt meg Agrimonti uram meg is érdemli, de nagyon. Hogy odaragadt ahhoz a Bocca Serenához! Az az ördöngős herczegné! Hogyan csodálkoztak raj­ta, a­miért megengedte neki, hogy házasodjék! És ime, be kellett kötni a világ szemét, azután meg lábra is kellett állítani. A Donatiék pénzével nagyon jól ki lehetett fényesíteni az Agrimonti-czímert. És most a báró inkább, mint valaha, a herczegné rabszolgája. Ez az asszonyka itt meg bizonynyal féltékeny. Úgy van, ott hagyta a casunát, mikor még javában állt a ver­seny. íme tehát, egy beteg szív. Colle Salvettinétől meg nagyon is kitelik, hogy orvosságot keres a számára. — És engem akar a gyógytárba sza­­lajtani, a biz az, engem! ... Jól van, jól, tu­dok tehát valamit. Némely dologban nagyon jó, ha beleártja magát az ember. És végre is, ha én nem mutatnám be neki az urfit, megtenné más, és nekem aztán szépen kárba menne a szép asszony ígérete, hogy soha sem felejti azt el nekem. Holott pedig az ilyen ígéret . . . sokat ér ám az ilyen ígéret! (Folyt, kör.) és, kik ezáltal megmenekülnek a jövedelmi adótól, melyet otthon fizetniük kellene. Időközben a külügyminiszter nyilatkozott e kérdésre vonatkozólag a képviselőházban, kijelentvén, hogy a tartózkodási illeték behozatala a fennálló ke­reskedelmi szerződésekbe ütközik. Másfelől azonban lehetségesnek jelezte, hogy a mint az uj véderőtör­vény kihirdettetik, az idegenek is ugyanazon illeték alá vettessenek, melyet a katonai szolgálattól felmen­tett francziák fizetnek. KÜLÖNFÉLÉK. — A hír­­lapból. Igazságügyi magyar miniszte­rem előterjesztésére, Phleps Ferencz kolozsvári alügyészt a brassói ügyészséghez ügyészszé nevezem ki. Kelt Bécsben, 1887. évi junius hó 28-án. Ferencz József, s. k. Fabiny Teo­­fil, s. k. Ő Felsége, márkus- és batizfalvi Máriássy János altá­­bornagynak és a III-ik honvéd­kerület parancsnokának, saját kérelmére, nyugállományba helyezését elrendelte és ez alka­lommal neki sok évi kötelességhű szolgálatában szerzett ér­demeinek elismeréséül, a Il­od osztályú vaskorona rendet díj­mentesen adományozta. Ő Felsége, Peterdy Gábor pénzügyminiszteri osztály­­tanácsosnak saját kérelmére történt nyugdíjaztatása alkalmá­val, hű és buzgó szolgálatai elismerése jeléül, a miniszteri ta­nácsosi czimet díjmentesen adományozta. Ő Felsége, Vagentrutz József 27-ik honvéd gyalog féldandárbeli I. oszt. puskamüvesnek, hosszú és kötelességhü szolgálatai elismeréséül a koronás ezüst érdemkeresztet ado­mányozta. Ő Felsége, Haris Pál magyar állampolgárnak Buda­pesten, a görög kir. konzuli állomás elfogadhatását ezen vá­rosban megengedte és megbízó leveléhez a legmagasabb exequaturt megadta. Az igazságügyminiszter, Csányi Andor fogarasi köz­jegyzőt a nagy­szalontai közjegyzői állásra helyezte át és a soproni közjegyzői állásra, dr. Pósfai Sándor közjegyzői he­lyettest nevezte ki. Az igazságügyminiszter, dr. Schopper Gyula okleveles gyógyszerészt és tanárt országos művegyészi segéddé ne­­vezte ki. — Vilmos császár julius 5-én érkezik Emsbe, a fürdő használatára. — A veszprémi püspökség gazdasági viszonyai­nak rendezésére a közoktatásügyi miniszter Boncz Fe­rencz miniszteri tanácsost és közalapítványi kir. ügy­igazgatót küldte ki. Boncz e hó 6-án kezdi meg Vesz­prémben hivatalos eljárását.­­ A bécsi higiéniai kongresszus tagjait tudva­levőleg a főváros Budapestre hívta meg. A vendégek fogadására s kalauzolására alakult bizottság ma dél­előtt értekezletet tartott Haberhauer tanácsos elnök­lete alatt s megállapította a fogadtatás programmját.­­ Az idegenek forgalmának emelése tárgyában tartott értekezlet albizottsága ma délelőtt tartotta a régi városházán, Kamermayer Károly polgármester elnöklete mellett, az első bizalmas értekezletet. Je­len voltak Atzél Béla dr., Lipthay Béla dr., Lechner Lajos, Emich Gusztáv és Radnay József jegyző. — Halászati eszközök kiállítása. Az országos kiállítás alkalmával a mezőgazdasági csarnokban ki­állítva volt s ott általános érdeklődést keltett magyar halászati eszközöket gyűjtőjük, Herman Ottó, az ál­latkertben a múlt évben épült díszes pavillonban ren­dezte be. A különféle tárgyak és eszközökben külön­ben is gazdag gyűjtemény újabb ritka példányokkal szaporodott. A czélszerűen és ízléssel rendezett érde­kes gyűjtemény vasárnap, f. hó 3-án nyílik meg a kö­zönség részére. — Fürdőinkből. Vihnyének múlt hónap végéig 221 fürdővendége volt. — Névmagyarosítások. Deitelbaum Ármin nagy-borcsányi illetőségű, bécsi lakos saját, valamint Ida és Emma nevű kiskorú gyermekei »Dénes«-re, Rein István szatmári illetőségű ugyanottani lakos István és Mária kiskorú gyermekei »Rónai«-ra, Gróza László gyulai illetőségű s a II. számú csendőr-kerület állományában, Magyer-Pádon állo­másozó csendőr »Füredi«-re, Kracsun József sátai illetőségű ugyanottani lakos saját, valamint Ágoston nevű fia és ennek Matild és Anna nevű kiskorú gyermekei, Mária nevű leánya férjezett Farkas Miklósné, továbbá Rudolf nevű fia és ennek Aladár és Károly nevű kiskorú gyermekei a Karácsonyiéra, Kellner Gusztáv turócz-szentmártoni illetőségű ugyanottani lakos saját, úgy Mária, Gyula és Gizella nevű kiskorú gyer­mekei »Kelene-re, V­eisz Károly budapesti illetőségű debre­­czeni lakos »Vámos«-ra, kiskorú Fried József nyíregyházi il­letőségű szabadkai lakos »Fodorc-ra, Pitroff Pál nagyberkűi illetőségű mocsoládi lakos »Somogyiéra, A Weinstock Jakab nagyváradi illetőségű budapesti lakos »Boros «-ra változtatták vezetéknevüket. — Miskolczról írják lapunknak : Az idevaló adófelügyelőség harmadosztályú kereseti adójavaslata három nap óta közszemlére van kitéve. Valósággal hallatlan adóemelések terveztetnek. Az eddigi adó háromszorosa, négyszerese, sőt helyenkint ötszöröse íratott elő, a­mi az érdekelt kereskedők és iparosok körében könnyen érthető elkeseredést szült. Némely adófizető, kinek adóját eddig 1200 forint jövedelem

Next