Pesti Napló, esti kiadás, 1887. november (38. évfolyam, 301-329. szám)
1887-11-26 / 325. szám
325. szám. Budapest, 1887. Szombat, november 26. 38. évi folyam. Szerkentéd iroda: Ferencziek tere, ithtotin mé p 11 . A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőgéghel intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Freneziek-tere, Athenaeum-épület. A 'tsp anyagi részét illető közlemények (előfizetés pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények; a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Elfizetési feltételek. A reggeli és esti kiadás postán e gysz«rra küldve, vagy Budapestre kétszer házhoz hordva .Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — * hónapra 9 frt. Ha *a eva kiad U, postai különkti képe kivántattV. postabálfogra havonként 15 kr. •vneijyedenkent 1 forint fali! (fizetendő. Kfv«*Ft#sd4 szintúgy mint előfizetések azJPesti Naplót kiadó hivatalába Budapest, Farenczisk ters, Athenaeum-spSint, küldendők. Egyes szám 2 kr. JltnM&srtÁsíMstr.SS Budapest, nov. 26. Az olasz akczió Abisszinia ellen tényleg megkezdődött. Valami négy dandár, összesen húszezer ember van Masszovali vidékén összpontosítva. Ezenkívül Dél-Olaszországban egy további dandár áll menetkészen s nagy készletek halmoztattak fel, hogy bármikor el lehessen azokat szállítani. A legújabb jelentés szerint az előőrsvonalat tegnap Dogali környékén már előbbre tolták, ami azt jelenti, hogy az előnyomulás tulajdonképen megkezdődött. Formális hadüzenet aligha fog történni, hisz azok az abissziniai csapatok, melyek támadásai provokálták a mostani akciót, szintén hadüzenet nélkül törtek olasz területre. Griévy mára rendelte magához a Rouvier-kabinet tagjait, hogy közölje velük búcsúüzenetét, mely hétfőn terjesztetik a kamarák elé. A köztársasági párt elnökjelöltjéről még semmit sem hallani. De a radikális sajtó azon folytonos zajából, melyet amiatt csap, hogy katonát akarnak az elnöki székbe ültetni, valamint a sajátszerű titkolózásból azt lehet következtetni, hogy csakugyan fenforog ez a szándék. Ez esetben Saussier tábornok, Páris katonai kormányzója, lenne Grrévy utóda. A czár berlini utazása. A Pester Lloyd a következőkben egészíti ki a Kölnische Zeitung leleplezéseit. A kanczellár és a czár eleinte hideg, kimért udvariassággal állottak egymással szemben. Mindketten érezték azonban a pillanat döntő voltát s teljesen tisztában voltak aziránt, hogy milyen sok függ attól, amit egymásnak mondaniok kellett. Úgy látszott különben, hogy mindkettőjük azzal a szándékkal jött erre a találkozásra, hogy lehetőleg őszinték lesznek. Lassankint azonban egész felhevültek s abban a pillanatban, midőn Sándor czár előadta indokolatlan vádjait Németország politikája a kivált Bismarck herczeg magatartása ellen, szinte úgy látszott, mintha az európai államférfiak nagymestere elvesztené higgadtságát, sőt türelmét. Az a mód, melylyel a czárnak rövidesen kijelentette, hogy őt, a czárt, megcsalni merészelték ; az a hang, melyen konstatálta, hogy hamisítani merészkedtek s hogy a czárt rendszeresen félrevezették: ez a mód és ez a hang nem feleltek meg egészen a szokásnak, de bizonyították a kanczellár felháborodását a hallatlan fondorkodás fölött s éppen ez a felháborodás, a herczeg hatalmas felindulása, melyet csak a koronás fő jelenléte zabolázott, volt nagy hatással a szintén felindult czárra. De mindennél fontosabb néhány pozitív jelentés, melyet a beszélgetés további lefolyásáról kapunk. Sándor czár a kanczellár által nyújtott felvilágosítások után egész határozottan kijelentette, hogy ő általában kívánja a béke fentartását s most igen szívesen ismétli ama biztosításait, hogy sem egy Németország ellen intézendő támadásra, sem pedig egy Németország ellenirányuló koaliczióba való belépésre nem gondol. Ekkor Bismarck herczeg alkalmat vett magának megkérni a czárt, hogy vegye tekintetbe a Németország által kötött szövetségeket is. Bismarck herczeg nem titkolta, hogy annak, a ki Németországgal békében akar élni, Németország szövetségeseit sem szabad megtámadnia. Egész világosan föltárta a czár előtt a casus foederist s e tekintetben oly érthetően szólott, hogy Sándor czár egész határozottan kijelentette, hogy Bismarck megjegyzései Németország szövetségeit s a szerződések által megállapított casus foederist illetőleg reá nézve tulajdonképpen mi meglepőt sem tartalmaznak, még csak újat sem, de tudomásul veszi, hogy Németország —ami iránt ugyan soha sem is kételkedett — szerződésszerű kötelezettségeit komolyan veszi. Sikerült továbbá Bismarck herczegnek a beszélgetést oly irányba terelni, hogy Sándor czár annak folyamán kinyilatkoztatta, hogy előbbi biztosítását, mely szerint Németország ellentámadást vagy egy ilyen czélú más koalícióban való részvételt nem tervez, készséggel kiegészíti azzal, hogy ugyanez Ausztria-Magyarországra nézve is áll, föltéve természetesen, hogy e részről Oroszország ellen semmiféle provokáció nem történik, oly föltevés, melyet ő, a czár, különben kérdésen kívül állónak vél tekinthetni. Ezzel a fődologra vonatkozólag kimerítettnek látszik mindaz, ami önöknél az érdeklődésre elsősorban érdemes. Ami az udvarnál való funkciókat illeti, csak az a kérdés, miféle időpontról van szó. Régebben nyíltan beszéltek egy időközben elhunyt táborszernagyról, aztán valami S,grófnőről, egy herczegről és néhány személyiségről, kik a birodalmi kancellárt elég gyakran komolyan kihozták a sodrából. Viktória trónörökösné hozzátartozóit és Auguszta császárné környezetének egy részét vádolták más időszakban azzal, hogy ellene vannak Bismarck herczegnek, de sohasem nyílt alkalom annak kétségtelen konstatálására, mi igaz ebből és mi a koholt. Amenynyiben a nemrég múlt időkből olyan dolgokat beszélnek, melyek azt akarják kideríteni, hogy befolyásos német egyéniségek a birodalmi kanczellárnak kifelé való törekvései elé akadályokat iparkodnak gördíteni, alighanem az úgynevezett udvari pletykáról van szó, melyet itt egy bizonyos kör erősen kultivál és, ami nem tagadható, adandó körülmények között aggasztó hatást gyakorolhatna. Minden esetre bizonyos, hogy Bismarck herczeg képes erélyesen véget vetni üzelmeknek, mihelyest kényelmetlenekké, vagy éppenséggel veszedelmesekké válnának. A vétkesek őrizkedjenek, még ha magasan állanak is, el fogja őket érni a vaskanczellár karja. Most nagylelkűen figyelmeztette őket; ha ez nem használ, könyörtelenül meg fogja őket semmisíteni. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. MARGERY. (Regény.) Írta : Dickens. 8 Angolból : Eördögh András. VI. Fejezet. John megígértété velem, hogy elébe megyek másnap reggel, midőn kocsisétájáról a major körül visszatér. Oly jól emlékszem, mint ugrottam ki örömmel az ágyamból ama reggel, mily végnélkülinek tetszett az öltözködés s mégis hogy eltöltöm vele az időt, csakhogy jobban tessem azon szemeknek, melyekről tudtam, hogy a dombtetőről lesni fognak. Emlékszem, hogy örömem túláradásában kinyitom az ablakszárnyat, hogy etessem a vörösbegyeket s mily vidáman s szépen nézett ki az egész világ fehér ruhájában. Emlékszem, mint futottam egy koldusgyermek után, hogy egy hatost adjak neki s aztán mint haladtam a gyalogúton végig a földek között, dalolva boldogságomban. Emlékszem, mint nevettem a jó ómennek, midőn felfelé nézve láttam a dombtetőn a két lovat az ekével felém közeledni. Pedig már is egy kis felhő kezde emelkedni a ragyogó kelet fényéből, mely lassan kint szétterült s felém közeledett. Együtt mentünk hazafelé karonfogva, a legboldogabb beszélgetésbe merülve, melyet valaha írtak vagy beszéltek. Felettünk s alattunk az egész világ ragyogott s még csak árnyékát sem láthattuk ama felhőnek, mely mind közelebb közeledett, gyorsan, miként a kocsi kerekek, melyek robajjal robogtak felénk a távolból. — Nézd csak, Margery, monda John, látsz-e egy kocsit az országúton ? Szemeimet kezemmel beárnyalván, megláttam a kocsit. — Én azt mondom, hogy Hillék, felelém — , aztán neki mentünk a hólepte földeknek s száraz sövénynek, mig az országútra nem jutottunk, mely a Hillsbro-major s Hillsbro-kastély között fekvő lapályon visz keresztül. Van egy hely az országúton, melyet jól ismertem, hol a talaj előbb egy mélyedést képezvén, ismét egy meredek dombbá emelkedik, úgy hogy az ennek tetején hirtelen megjelenő tárgyak éles körvonalat képeznek az égbolton, a mélyen fenn álló utas szemeiben. — Ezen domb aljához értünk Johnnal s kezdtünk felmenni ; én felemelve szemeimet, egy alakot láttam a domb szélén megjelenni, egy nő alakját, kinek ruháit lobogtatá a szél, mint a házalónők szoknyáit, midőn a Hillsbroba vezető uton mennek. Ismét felpillantok s szemtől-szemben voltam Leonard Rachellel. Gyorsan igyekezett előre, prémes köpenybe volt burkolva, arcza shetlandi kendővel födve. Emlékszem a pillanatnyi kifejezésre arczán, mielőtt a mi megjelenésünkre elváltozott, vékony szemöldjei össze voltak húzódva, mintha fájdalom vagy aggódástól, nagy fekete szemei az előtte elterülő vidékre szegezve, biborpiros ajkai a fáradságtól nyitva, míg arczán a mozgás pírja futott fel s alá. Eleinte nem vett bennünket észre, mivel a nap szemébe sütött, de én hangosan mondám nevét s felé nyujtom kezemet. Erősen összerezzent s minden vér elhagyta arczát; megfogta kezemet s gépiesen tartá, de szemei Johnra szegezték. Elámulva tekintek Johnra, valami magyarázatát keresve Rachel csodálatos hosszú tekintetének s reszkető fehér ajkainak s mindkettőt ismételve láttam az ő arczán, mely még csak az előbbi perezben piros és mosolygó volt vala. Úgy álltak egymás szemeibe tekintve, mintha belejezve volnának, a nélkül, hogy akár egyik is a kezét nyújtotta, avagy egy szót szólni megkisérlett volna. Egy leirhatlan borzadály fogta el szivemet, amint őket néztem s kezemet kivontam John karjából s türelmetlenül elfordultam. John nem látszik észrevenni e mozdulatomat, de Rachel magához tért. Mosolyogni kezdett s kezét kinyújtva, reszkető ajkkal, melyet hiába igyekezett rendbe szedni, mondá: Hollingford ur, nem emlékezik reám? Nevem Leonard Rachel. John tekintete pillanatra sem hagyta volt el Rachel arczát s igy észre kellett vennie szemeinek esdő kifejezését, midőn ama szavakat mondá: — Igen, viszonzá, s hangja reszketett, noha arczára nyugodt, szigorú komolyságot késztetett, — mindenesetre emlékszem kegyedre — miss Leonard. Az ezalatt közeledő hintó zörejére Rachel hirtelen modorát változtatá: — íme a kocsi, mondá. Remélem, Hollingford ur, hogy nem fogja Hill urat s nejét ilyen ijedt arczczal köszönteni. — Ön kegyeikben áll s örülni fognak, ha önt láthatják. Kérem, ne nézzen oly megütődve; azt találják hinni, hogy valami kisértetet látott. — Adná az Isten, hogy inkább azt láttam volna, mint tégedet — mormogá ő magában úgy, hogy hallottam. A kocsi hozzánk érvén, Hill leszállott. Különös kinézésű egy úr volt, kopasz, de jóságos homlokkal, egy pár becsületes barna szemmel, melyek bizonyos vad jó kedélylyel tekintgettek szét s ősz hajjal és tömött ősz szakállal. Hillné a kocsiban maradt; ez egy jóságos kinézésű alacsony, kövér asszony volt, piros pozsgás arczczal és sipító hanggal; karjaiba ölelve tartott valamit, mint egy csomó göndör pamut, mi azonban, mint később megtudtam, kedvencz élba volt. — Há! öcsém, Hollingford, nagyon örvendek, hogy láthatom, hogy van ? hát édesanyja.? kérdé az öreg úr, John kezeit megrázva s; szívélyesem arczába tekintve. — Igen jól, Hill úr, köszönöm kérdését, viszonzó John, de zord, szórakozott arczczals, mintha nem akarta vagy bírta volna lerárzni az elfogultságot, mely erőt vett volt rajta, úgy annyira, hogy csak mintegy hideg, valótlan, nem élethű képmása önmagának tűnt fel. A nők éles hangja csengett a fülemben, de csak nagy erőfeszítéssel sikerült megértenem, amit mondtak, annyira lekötötte figyelmemet azon szigorú tekintet, melylyel John Rachel minden, mozdulatát kisérte, amint az velem jókedvvel beszélgetett, de mely nekem ideges és erőltetettnek tetszett. Hill Johnnal kötekedett feszessége miatt és pedig szokott modorának minden zajos lámpássága mellett barátságos finomsággal. S azonnal felfogtam, még szórakozottságom közepette is, hogy az öreg urnak eszébe jutott, miként a John pályája tüskékkel van hintve, s megilletődést érzett, midőn John büszkeségét és tartózkodását látta azokkal szemben, kik születésüknél fogva vele egy állásnak valának, de kik a világ szemében nem szállottak alá s nevük nem volt bemocskolva. — Örülni fogunk, ha ma este 7 órakorhozzánk jó ebédre, mondá Hill, bizonyára sok megbeszélni valónk lesz. Nagyon is soká távol voltam innen, de már is látok mindenfelé ufjitásokat, melyek felette tetszenek. Csak tehetetlenség és tipogatódzásbra leszek kárhoztatva, mig ön feji nem- n nyitja a szemeimet s talpra nem állít. Észrevettem, vagy legalább észrevenni képzeltem, hogy Rachel hebegte a szavakat, melyeket épp mondott s lélekzetét is visszatartotta, hogy hallja John válaszát a meghívásra. — Örömmel elmegyek,uram, mondá John— És kegyed, miss 7£acre ? Lipitá Hillné aszszony, nem jön-e el kegyed is ebédre ? — Tartok tőle, hogy nagyon rossz mulattatok lennénk ma estére, vágott gyorsan közbe Rachel. El vagyunk fáradva, s csak udvariatlanság lenne a kisaszszonyt meghívni, hogy nézzen bennünket, mint bólintgatunk karszékeinkben. Inkább holnap, Margery kisasszony , jöjjön el holnap, s töltse velünk az egész napot. De Margery kisasszonynak e pillanatban egy csepp kedve sem volt a napot velük tölteni, s azért felelem. — Nagyon köszönöm, miss Leonard, de úgy ma, mint holnap, el vagyok foglalva. — De érezvén válaszom jéghidegségét s látván, hogy ő sértve volt, egy mosolyt erőltettem, s hozzátettem : — Hiszen a tél elég hosszú lesz a baráti érintkezésekre. — De nem elég hosszú barátságunknak, reményem — mondá ő hirtelen s kezeimet megragadá, mig arcza felderült s róla őszinteség látszott leragyogni, mint májusi égről a nap. Éreztem varázshatalmát, de az még is fájdalmasan hatott reám s elbocsátom kezét s jó napot akartam nekik mondani, hogy visszatérjek egyedül a majorba, nehogy John magát akadályozva találja általam ezen ujonan fellelt régi barátaival, kik annyira epedtek barátságáért, reggelizni s ebédelni menni. De mielőtt szólhattam volna,Hill Rachelt a kocsiba segítés utána maga is felszállván, elhajtottak. John és én egyedül maradtunk, én zavarodottan, mintegy álomból felriadva, mereven néztem a távozó kocsi nyomait a hóban. Visszafordultam s szótlanul ballagtam a major felé, Johnnal mellettem. Kétkedés és csodálkozás mintegy dermesztően nehezült szivemre. Miért kellett Johnnak eltitkolnia előttem, hogy ismerte Leonard Rachelt, miért voltak mindketten oly különösen meghatva, midőn találkoztak? Vágytam Johnt kérdezni, de hangom elakadt. Vágytam, hogy John szóljon, s mondjon valamit — akármit; s lett legyen a mondása a legkülönösebb talány, mely valaha megfejtetlen maradt, feltettem lelkemben, hogy elhiszem neki. — Margery, mondá John, mintegy feleletül gondolataimra — és közelebb lépett hozzám, mert egymástól kissé távol haladtunk, s kezemet karjára fűzve, mélyen szemeimbe tekintett — Margery, mondá, nézz jól a szemembe — s én bele tekintve, bennük mély bánatot találtam. — Te kárhoztatsz engemet, mondá s azt mondod magadban, hogy megcsaltalak. Adsz-e hitelt szavamnak, ha azt mondom, hogy nem volt szándékom téged megcsalni ? Egy fájdalmas csapás ért, angyalom s arra kérlek, légy jó s elnéző irántam. Tartozom neked magyarázattal s meg is adom, mihelyt csak tehetem, de egyelőre nincs hatalmamban. De addig is esküszöm, hogy az egész dologban nincs semmi, mi belém helyezett hitedet megingathatná. Bízol-e bennem, Margery ? — Bízom benned az egész világgal szemben, John — felelém s zokogásba törtem, aki miért csak egy pillanatig is kételkedhettem benne. És boldogan, mosolygó arczczal kisértem el őt este, hátas lova mellett menve, a házhoz vezető fasoron végig és csókot intettem neki a kapun át, midőn ellovagolt a kastélyba. — Ne szólj semmit anyámnak, hogy ismerem miss Leonardot — voltak utolsó szavai, midőn elváltunk s én igent intettem s ígértem, hogy nem, mig csak nem kívánja; iparkodtam nem csodálkozni s elégedetten tértem haza. Egész este nagyon vig voltam, de midőn lefeküdtem, figyeltem visszatérésére. Valami rossz szellem Rachel arczát mutatta, midőn John azt felelte volt, hogy elmegy az ebédre, s emlékembe hozta, mily hirtelen akként rendezte a dolgot, hogy én ne kisérjem el Johnt. — Margery, szóltam magamhoz, szégyenlem magamat miattad; a kíváncsiság s féltékenység gyűlöletesek, ne legyen ezekhez semmi közöd. S befelé fordultam párnámon és imádkoztam Johnért. Nemsokára hallam őt hazatérni. Oly mély csend volt a hó miatt, hogy minden egyes mozdulatát hallottam. Midőn már ajtaját bezárta volt, még mindig hallani véltem őt, mint jár-kel a szobájában. És a csodálkozás érzete ismét felébredt bennem — miért volt ő aggodalomban ? miért nem tudott nyugodni ? Felkeltem s a boldogtalanság és szerelem szenvedélyes rohamában szivemet a tőle elválasztó ajtónak illesztem s hallgatóztam. Le s fel, le s fel járt, az álomnak egy gondolata sem jött reá, daczára átélte fáradozásainak. Oh, mi volt az, mi közénk férkőzött ? Visszafeküdtem ágyamba és sírtam. Ez volt az első kezdete a bajnak, melyet Leonard Rachel okozott. E naptól kezdve John kedélyére bora nehezedett. Gyakran elment a kastélyba, hiszen Hill rajta csüngött, örült neki s nem akart nélküle élni sem. De minél gyakrabban járt a kastélyba, annál gondterheltebb lett, s bármennyire ellenkeztem is, bajának keletkezését csak Rachel érkeztétől számíthattam, mert találkozásuk előtt ama reggelen az országúton, John oly ragyogóan boldognak látszott, amennyire csak ember lehet. S minél gondterheltebb, annál tartózkodóbb lett a kastély lakóira vonatkozólag. Anyja kezdi hinni, hogy a sok munka kifárasztotta, a leánykák pedig, hogy mi összepereltünk. Én szótlanul engedtem őket ezt hinni, hogy a titkot annál jobban megőrizhessem. Szívem fájt, de nem akartam szólni. Megígértem volt, hogy nem kétkedem benne s féltem, hogy arcom vagy viseletemből majd azt hiszi, hogy elég gyenge voltam adott szavamat megszegni. (Folyt. köv.) A képviselőház pénzügyi bizottságából. A képviselőház pénzügyi bizottsága Zsigmondy Vilmos elnöklete alatt ma délelőtt fél 11 órakor tartott ülésében tárgyalás alá vette a belügyminiszteri tárca költségvetését. (Előadó Dárdai Sándor.) A központi igazgatás szükségleténél Eötvös Károly kérdi, hogy Harsányi oszt. tanácsos, aki képviselőnek választatott meg, lemondott-e már állásáról ? Orczy báró miniszter válaszolja, hogy lemondott, s az állás már be is van töltve. Horánszky nem hajlandó megszavazni egy ideiglenes minőségben alkalmazott hivataltiszt állomásának rendszeresítését. Orczy b. miniszter a szolgálat érdekében szükségesnek tartja e rendszeresítést, mely különben sem okoz kiadási többletet Eötvös Károly kérdi, mely indokok vezették a minisztert azon intézkedésre, hogy a választási közokiratok megtekintését ne engedje meg még a választóknak s a jelölteknek sem? Orczy b. miniszter válaszolja, hogy eddig is ez volt a gyakorlat; szóló minden fontos alkalommal kész a választási jegyzőkönyvek megtekintését megengedni, de ezt rendszerként kötelezőleg elvállalni nem volna hajlandó, mert se vége, se hossza nem lenne a dolognak és sok inkonvenienczia származnék belőle. Eötvös Károly megjegyzi, hogy az egyik kaposvári jelöltnek nem engedtetett meg a lajstromok megtekintése. Újabban a megyei alispánok sem szokták engedni a lajstromok megtekintését. Az ily eljárás se a törvénynyel, se a józan észszel nem egyeztethető meg. Tisza miniszterelnök azon nézetben van, hogy nem szükséges, de nem is lehetséges minden egyes választónak a belügyminisztériumnál levő lajstromokba betekintést megengedni. Ha a bíráló bizottság előtt levő ügyben maga a bizottság óhajtja az iratokat megtekinteni, úgy azok a legnagyobb készséggel rendelkezésre bocsáttatnak. Horánszky megjegyzi, hogy ily megszorítás mellett sok esetben lehetetlen a választásoknál elkövetett visszaélések ellen peticzionálni. A kérvényezési jog illuzóriussá tétetik, ha legalább a választás által érdekelteknek nem engedtetik meg minden lajstrom megtekintése. Tisza miniszterelnök ezúttal csak annyit jegyez meg, hogy a kaposvári esetben a petíczió már rég be volt adva, midőn az egyik jelölt meg akarta tekinteni a lajstromot. A bizottság megszavazza az előirányzatot. A megyék közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásánál, Dárday előadó kérdést intéz a kormányhoz a községek rendőri hatóságának szabályozása tárgyában, mely nélkül a mezei rendtartást nem tartja megalkothatnak, ha csak azt nem akarjuk, hogy szaporítsuk azon törvények számát, melyeknek végrehajtása a papiroson marad. Báró Orczy miniszter válaszolja, hogy ez ügyben az előmunkálatok már megtörténtek, de a javaslat még nincs formulázva. A bizottság megszavazza az előirányzatot. A főispánok fizetéseinél Horánszky nem szavazza meg az újabban rendszeresítendő hat főispáni titkári állás költségeit, mert ennél feleslegesebb állást nem ismer s mert nem akarja, hogy a fiatal generáció bevezettessék azokba, a mik a főispáni állás körül most történnek. Harkányi a főispáni állás újabb szervezése után szükségesnek tartja ezen állások rendszeresítését. Helly nem lát a titkárokban egyebet a főispánok kényelmi eszközeinél. Ha komolyan veszszük az államháztartás rendezését, tényekkel kell ezt bebizonyítani mindenütt, ahol lehetséges. Eötvös Károly kérdi, mely megyékben terveztetik a hat új titkári állás? Báró Orczy miniszter válaszolja, hogy az attól függ, mely megyék főispánjai fogják a titkárokat kérni. Ha nem kérik, nem is fognak ezen állások rendszeresíttetni. Eötvös Károly a mostani pénzügyi helyzetben nem tekintheti nélkülözhetlenség indokának azt, hogy a főispánok kérik-e vagy nem a titkárt. Az eddigi titkárok munkájának eredménye nem lévén előterjesztve, szóló nem járulhat oly titkárok kinevezéséhez, kik a nap legnagyobb részét adomázással s vadászatok rendezésével, de nem a közügyek szolgálatában töltik. Orczy báró miniszter megjegyzi, hogy a főispáni kérések indokainak megbírálása a minisztérium feladata lesz. Hegedűs a múlt évi tárgyalásoknál lassúbb mértéket javasolt a főispáni titkári állások rendszeresítésében, s ezen álláspontból kiindulva, ha a minisztérium elodázhatatlanul szükségesnek tartja hat új titkári állás rendszeresítését, nem véli szóló túlságosnak. Dárdai előadó megjegyzi, hogy ez nem is teljesen új kiadás, mert a főispáni titkárokról szóló törvény alkotása előtt is voltak már főispáni titkárok, s azoknak szükségét az új közigazgatási törvények után elvitatni nem lehet. Wahrmann a miniszter azon nyilatkozata után, hogy még ő sem tudja, hol lesz főispáni titkár szükséges, nem járulhat a jelen formában a tétel megszavazásához. Ha a miniszter kimutatja az év folyamán annak szükségét, hogy egy-két helyen szükség volt titkárok alkalmazására, ez ellen nem lehet senkinek kifogása, de minden indokolás nélkül éppen hat új titkári állás rendszeresítése, szóló nézete szerint, nem lehet helyén. Inkább bizonyos átalányösszeg, pl. 5000 frt lenne megszavazandó új titkári állások esetleges rendszeresítésére. Horánszky, evidens kimutatása nélkül a szükségnek, nem járul a tétel megszavazásához. Tisza miniszterelnök hangsúlyozza, hogy a titkároknak mindenütt szükséges voltát már a törvény kimondta. A kormány csak a pénzügyi helyzetre való tekintettel akar ily lassú tempóban haladni s a fizetésekben is megtartja a kellő fokozatot s inkább a kisebb fizetésüekre helyezi a fősúlyt. Ha hozunk törvényeket, de azok végrehajtásának eszközeit megtagadjuk, akkor természetes, hogy a törvények papiroson maradnak. Előbb egy-egy aljegyző vagy írnok bocsáttatott a főispán rendelkezésére; sok megyében az lehetetlen az adminisztráció hátránya nélkül, ily helyeken tehát elodázhatlan a titkári állások betöltése. A megszavazás formájára nézve jobbnak tartja szóló a minisztérium javaslatát, nem ellenzi azonban a Wahrmann által javasolt módozatot sem. Báró Orczy miniszter hozzáteszi, hogy nézete szerint is korrektebb megmondani, hogy hat titkári állás a maximum, melynél több semmi esetre sem fog betöltetni. A bizottság többsége változatlanul megszavazza a tételt. A közegészségi tanácsnál Eötvös Károly kérdi, nem lehetne-e módot találni arra, hogy a tanácsigazságszolgáltatási dolgokban adott véleményeit indokolja, hogy a bíróságok azokat használhassák is ? Grosz miniszteri tanácsos válaszolja, hogy az igazságügyi minisztérium átirata folytán ez már el is van határozva, másrészről felkéretvén az igazságügyminiszter az iránti intézkedésre, hogy a bíróságok csak igazán fontos kérdésekben forduljanak a tanácshoz. A tétel megszavaztatott. Következett ezután a színművészeti kiadások tárgyalása, melyről szóló tudósításunkat lapunk reggeli számában közöljük. ■KÜLÖNFÉLÉK. — A lliv. lapból. Gregoroid Henrik vukovári, Divild József vinkovczei és Hotter Antal rumai járásbirót, mindhármat a jelenlegi állomáson leendő meghagyása mellett ; továbbá Gaj Svetoslav járásbirót a zágrábi, valamint Velendéric Tivadar járásbirót az eszéki törvényszékhez, az utóbbi kettőt a szolgálati állomásaikon levő járásbíróságok vezetésével leendő megbízás mellett, a rendszeresített illetményekkel törvényszéki birákká nevezem ki ; s Makasevics Pál járásbírónak saját kérelme folytán Buccariból Károlyvárosba és Hegedics István járásbirónak szolgálati tekintetekből Krapináról Sziszekre való áthelyeztetését ezennel jóváhagyom. Kelt Bécsben, 1887. évi november hó 17-én. Ferencz József, s. k. Bedekovich Kálmán, s. k. Gróf Khuen-Héderváry Károly, s. k. Ő Felsége dresdenbergi Stransky Ferencz altábornagynak, várparancsnoknak Komáromban, a jól megérdemelt nyugalomba helyezését, saját kérelmére elrendelte és megparancsolta, hogy neki ez alkalommal sok évi szolgálata elismeréséül, a legfelső megelégedés kifejezése tudtára adassák; továbbá : löwensbergi Chiolich Hermann altábornagy,a 8. hadtest hadmérnökségi főnöke — várparancsnokká Komáromba kineveztetett A közmunka- és közlekedésügyi miniszter, Förster Nándor m. kir. vasúti főfelügyelőségi biztost m. kir. vasúti főfelügyelőségi főfelügyelővé nevezte ki. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, a szabadkai állami tanítóképzde igazgató tanácsa tagjává , Magyar Imre nagybirtokost nevezte ki. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Nemoda Ignácz községi főjegyzőt Jász-Szent-András új község részére ideiglenes miniszteri iskolalátogatóvá nevezte ki. A debreczeni pénzügyigazgatóság, Trux Miklós debreczeni fővámhivatalnál alkalmazott gyakornok-jelöltet ugyanoda gyakornokká nevezte ki. A szatmári pénzügyigazgatóság, Thurzó Lajost a n.bányai kir. adóhivatalhoz díjtalan adóhivatali gyakornokká nevezte ki. — Az ev. ref. egyház konventje a mai napon, a napirendre térés előtt, ama kérdés fölött vitatkozott, várjon belépjen-e a Szilágyi Dezső által ismertetett presbitériumi szövetkezetbe, melynek angol czíme a következő: Alliance of the reformed churches holding the presbyterian system. Fölszólaltak e tárgyban : Kerkápoly Károly, Kolosváry Sándor, György Aladár, Kovács Ödön. A konvent általában rokonszenves módon fogta föl a szövetkezet ügyét, ámde ezúttal, mivel még az intézmény nálunk kevéssé ismeretes s így a kérdés eléggé meg nem érett, — egyelőre csak annyiban történik intézkedés, hogy fölhívják az egyes egyházkerületeket az ez ügyben való nyilatkozattételre. — A segélyekből ez évben levonás nem fog történni, a végrehajtóbizottság csak január 1-je után fogja kiszámítani azt az összeget, amennyi a hiány pótlására levonandó lesz ; a missziópénzeket azonban semmi esetre sem fogják redukálni. A misszióbizottság előadója, Körmendy Sándor, tette meg ezután a jelentést az egyes egyházakról s az összegekről, amelyekben ezek segély gyanánt részesültek. Némely csekélyebb jelentőségű ügyet intéztek még el s ezzel ki volt merítve a tanácskozásra kitűzött tárgyak sorozata. Vay M. K.,mint világi elnök, meleg szavakkal mondott köszönetet a konvent tagjainak a kitartó és sikeres fáradozásért, amelyet ez ízben is tanúsítottak; míg viszont Szász Károly püspök Vay Miklós báró iránt fejezte ki a konvent háláját, mint aki agg korában is, testi és lelki erejének teljes épségében, biztosan vezeti az egyház kormányát. Végül Kun Bertalan püspök mondott emelkedett szellemű alkalmi imát. A legközelebbi konvent szintén Budapesten jön össze. A Caffarel Limousin-ügy egészen új fordulatot látszik venni. A rendőrfőnök tudvalevőleg Limousin asszonynál egy Bouillon nevű ügynök feljelentésére tartott házkutatást. Ez a Bouillon hetek óta eltűnt. Most hirtelen ismét felbukkant Parisban és nem tagadja, hogy őt Limousin asszonynál Kreitmayer német báró vezette be. Mindinkább megszilárdul az a vélemény is, hogy Limousin asszony nemcsak rendjelekkel üzérkedett, hanem kémkedéssel is foglalkozott és tette ezt jelesen a fegyvermintákra vonatkozólag. — A m. t. akadémia f. hó 28-án, hétfőn, d. u. 5 órakor összes ülést tart, melynek tárgyai a következők : 1. Emlékbeszéd Korizmics László t. tag fölött, Galgóczy Károlytól. 2. Folyó ügyek. — Grévy, a ki olyan nehezen mond Isten hozzádot az Élysée-nek, nem volt minden időben oly lelkes szószólója annak, hogy a franczia köztársaság élén elnök álljon. Az 1848 iki nemzetgyűlésen Grévy azt indítványozta, hogy a köztársaság élére ne nevezzenek ki elnököt, hanem szövegezzék az alkotmányjavaslat illető paszszusát eképpen: »A nemzetgyűlés a végrehajtó hatalmat átadja egy polgárnak a ki »a minisztertanács elnöke« czimet viseli. A minisztertanács elnökét a nemzetgyűlés titkos szavazás utján és szótöbbséggel nevezi ki. A minisztertanács elnökét bizonytalan idő