Pesti Napló, 1888. március (39. évfolyam, 61-91. szám)
1888-03-26 / 86. szám
Nagyszerű adomány munkások javára. Kölnieljelentik lapunknak, hogy Roth Herman titkos kereskedelmi tanácsos és gazdag czukorgyáros a munkások javára nagyszerű adományt áldozott. Ugyanis 450 ezer márkát ajánlott fel 87 egyemeletes munkásház építésére a város közelében, melyekhez a telket is sajátjából adományozta. E házak tiszta bérjövedelme szintén a munkások javára fog fordittatni. A telep Wilhelmsruhe nevet nyer s alapkövét tegnap tették le. Dráma a színpadon. A svájczi Bergdörfcen községben, Chur közelében, szerencsétlen eset történt a minap. A helység műkedvelő ifjai színpadi próbát tartottak két előadandó darabból. Az elsőben, mely a Szt.Gotthardon játszik, egy fiatal embernek zerge helyett az egyik leányra kell lőnie. E jelenethez egy évek óta heverő puskát vettek elő s a szereplő leány kívánságára gyutacsot is tettek rá, hogy jobban hallja a durranást. Midőn a jelenetre került a sor, a puska eldurran s a leány halva rogyott a földre. Senki sem sejtette, hogy az annyi idő óta nem használt puska töltve volt. A fiatalembert, Buck Pétert, törvényszék elé állították. Postasikkasztó. Debreczenből írják, hogy Apagyi Bsz.-györgy-ábrányi postamester ötezer forintot sikkasztott s nejével együtt Debreczenben a pénzt elmulatta. A Telegdy-féle szállodában folyt a mulatság s egyszer csak a sikkasztó neje nagyon is jókedvében maga beszélte el, hogy miféle pénzen mulatnak. Kevéssel rá Apagyi eltűnt a városból, nejét azonban letartóztatták. Gyújtogatás. Szabadkáról Írják, hogy Geiger Adolf földbirtokos sebesicsi tanyáját az összes takarmánynyal együtt felgyújtották. A kár tetemes s a tettest még nem sikerült kézrekeriteni. Újabb vasúti kedvezmény. Említettük már, hogy Budapest és Bécs között Bruckon át a m. kir. államvasutak igazgatósága, úgy a menettérti, mint az egyszeri utazásra szóló jegyek árait tetemesen leszállította. Még messzebb menő kedvezmény gyanánt a m. kir. államvasutak igazgatósága azt is engedélyezte, hogy az értékjegyfüzetek tulajdonosai Budapesten jegyeiket értékjegyek alapján is válthassák; a Bécsből jövő utasoknak pedig, ha a menetdíjat értékjegyek alapján kívánják kiegyenlíteni, az osztrák-magyar államvasúttársaság Bécs állomásán csak Bruckig szóló közönséges jegyeket kell váltaniok, mi mellett a bruck-budapesti vonalra nézve a vonatvezető egyszeri utazásra szóló, vagy kívánatra menettérti jegyeket is szolgáltat ki pótjegyek gyanánt, az értékjegyek alapján a következő árakon: egy útra szóló jegyért a gyorsvonatoknál: I. osztályban 12 frt 50 kr, a II. osztályban 8 frt 40 kr; kombinált és személyvonatoknál : az I. osztályban 11 frt 10 kr, a II. osztályban 7 frt 30 kr, s a III. osztályban 5 frt 10, menettérti jegyeknél pedig a gyorsvonatokon : az I. osztályban 16 frt, a II. osztályban 11 frt, a kombinált és személyvonatokon pedig az I. osztályban 15 frt 30, a II. osztályban 9 frt 60 kr, s a III. osztályban 7 frt 10 kr. Az értékjegy tulajdonosa tehát ez utóbbi kedvezmény által menettérti jegyek váltása esetében a rendes menetárakkal szemben mintegy 50 százaléknyi menetdijkedvezményben részesül. Bővebb felvilágosítást a menetjegyirodák adnak. A válóper vége. Gyorokon Dehelán Vaszilie, ottani lakos, válni akart nejétől s elment vele Radnára az esperességhez. Ez azonban nem talált okot az elválásra és hazaküldte a házasfeleket. Midőn átlépni készültek a papiak küszöbén, Dehelán kést rántott s e szavakkal : »Mégis csak válni fogunk«, neje mellébe döfte. Az asszony most a halállal vívódik. Gyilkosság. Pápáról jelentik: E hó 21-én a hajnali órákban Márkus Mihály szőlőpásztort az ugodi szőlőhegyben meggyilkolva találták. A gyanú a másik szőlőpásztorra, Véber Józsefre esett, kinél véres baltát találtak. A bűnjelre Véber beismerte tettét, mely rég táplált boszu műve volt A tettest a pápai kir. járásbírósághoz kisérték. Szívtelen anya, Kölnben egy börzei alkalmazottnak neje oly embertelenül bánt négyéves leányával, hogy ez végre belehalt. A rendőrség a szívtelen anya ellen megindította a vizsgálatot A prímás beszéde czímű szombati közleményünkben Jelynek Arthur képviselőt jelöltük meg a kereskedelmi csarnok díszvacsorájának egyik szónoka gyanánt, pedig nem ő, hanem Jedinek Henrik, a közúti vasút vezérigazgatója tartott beszédet, amit ezennel helyreigazítunk. Helyi hírek. Öngyilkos tiszti növendék. Intelligens fiatalember, a Ludovika-akadémia tisztképző tanfolyamának hallgatója, vetett tegnap véget életének. Paál Istvánnak hívják a szerencsétlen, 23 éves ifjút, ki csendőr őrmester volt s most a tiszti vizsgára készült. Néhány nap előtt egyik társával összeveszett s tettlegességre ragadtatta magát. E miatt szigorú büntetés várt volna rá, de Nemeskéri Kiss Zsigmond százados, ki igen kedvelte Paált, csak nyolcz napi elzárásra ítélte, mely időt magánzárkában kellett volna töltenie. Tegnap délután 2 órakor kellett megkezdenie a büntetést, melyet kikerülendő, ebéd után, midőn még társai asztalnál ültek, felment a második emeleten levő hálóterembe, leült ágyára s puskáját álla alá tartva, agyonlőtte magát. A golyó az agyvelőn keresztülhatolva, a sapkát átfúrta s a falba ütődött. Az öngyilkos két levelet hagyott hátra. Az egyiket testvéréhez, Paál Árpád, ismert nevű fiatal íróhoz, a másikat pedig egy Borsody Miksa nevű fiatalemberhez intézte. Megemlítjük, hogy a boldogtalan fiatal ember anyja, ki Erdélyben lakik, ez időszerint a fővárosban tartózkodik s csak e napokban veszélyes operácziót végeztek rajta. Fiának halálhire annyira lesújtotta, hogy most már aligha gyógyul fel. Az öngyilkost holnap temetik. Füstvédő készülék. A fővárosi tűzoltóság nemrégiben egy brémai feltalálótól sisakformájú s fejre illeszthető füstvédő készülékeket szerzett be, melynek segélyével a tűzoltó fojtó füstben, gázok és gőzök közt is szabadon mozoghat és vehet lélekzetet. Az érdekes készülékkel Sczerbovszky főparancsnok ma délben a VI. tüzőrségen több próbát mutatott be a vidéki tűzoltó főparancsnokoknak s a próbák kitűnően sikerültek. Szerencsétlenül járt tanító, Steinitz Gyula 62 éves tanító tegnap este a Király utczában levő Laudon-kávéházból az udvar felé menve, ajtót tévesztett s egy mély pinczébe esett. Haldokolva vitték kórházba, hol nemsokára kiszenvedett. Leugrott az emeletről. A Podmaniczky-utcza 63. számú ház második emeletéről ma reggel leugrott özv. Vottek Teréz, 32 éves munkás asszony s mire a mentők a Rókusba vitték, meghalt. Tettét őrülési rohamban követte el. Halálozások. Vay Lajos báró, mint részvéttel értesülünk, tegnap Vatta borsodmegyei községben elhunyt. A megboldogult öcscse volt Vay Miklós báró koronaőrnek és a főrendiház elnökének s 1803. november 8-ikán született, bátyjánál tehát egy évvel volt fiatalabb. A megboldogult nemes jelleme és hazafisága által maradandó emléket hagy maga után. A közügyekben sok évtizedeken át vett részt és a szabadságharcz alatt a nemzeti ügyért igen sokat áldozott. Sok éven át főispánja volt Borsodmegyének és 1872-ben, midőn fia báró Vay Béla neveztetett ki borsodi főispánná, vonult vissza végképpen a köztevékenységtől. Ruganyosságát és ifjú erejét azonban végig megtartotta, s még a közelebbi években is részt vett a szarvasvadászatokon. A boldogult apósa volt Melczer Gyula borsodi alispánnak s gyermekein kívül számos unokái gyászolják. Halála nemcsak Borsodmegyében, hanem országszerte mély részvétet kelt, mert egy igazi magyar hazafi hunyt el benne. Gróf Kornis Elekné lapunkban már említett elhunytéról a család a következő gyászjelentést adta ki : Gönczruszkai gróf Kornis Gáspár maga, úgy neje gróf Kornis Mária, született Dalogovics számos rokonai nevében fájdalomtól eltelt szívvel tudatják szeretett édes anyjának és anyósának , méltóságos özv. gönczruszkai gróf Kornis Elekné szül. gönczruszkai Kornis Zsuzsánna grófnőnek hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után folyó 1888. márczius hó 23-án fél 11 órakor, életének 84-ik évében történt gyászos elhunytát. A boldogultnak hült tetemei folyó hó 25-ikén délután 2 órakor fognak I. kerület Friedrichstrasse 4-ik számú házban levő lakásán beszenteltetni és Budapesten a vízivárosi sírkertben folyó hó 26-án örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise áldozatok,folyó hó 26-án délelőtt 10 órakor Bécsben a St. Ágoston templomban, és Budapesten a belvárosi barátok templomában szerdán folyó hó 28-ikán, fognak a mindenhatónak bemutattatni. Kelt Bécsben, 1888. márczius 23-ikán. — Béke hamvaira! Özv. Schweidel Józsefné, szül. zlotillai Bilinszky Domicella, néh. Schweidel József honvédtábornok özvegye, e hó 22-én életének 84-ik évében hosszas szenvedés után meghalt Budapesten. Egyletek és társulatok. Az írók és művészek társasága Urváry Lajos elnöklete alatt ma tartotta évi rendes közgyűlését, melyen Doinay Gyula felolvasta titkári jelentését, megemlékezvén a társaság erdélyi kirándulásáról és a tél folyamán rendezett irodalmi és művészeti estélyeiről. Végül a jelentés tudomásu vétele után megválasztottak: elnöknek Urváry Lajos, alelnököknek Paulay Ede és Várady Antal, igazgatóknak Hentailer Lajos és Szohner Antal, titkárnak Dolinay Gyula; választmányi tagoknak: Ábrányi Emil, Arányi Miksa, Csávolszky Lajos, Fálk Miksa, Fenyvessy Ferencz, Gelléri Mór, Kaffka László, Komócsy József, Lukács Gyula, Molnár Antal, Maszák Hugó, Sonnenfele Zsigmond, Radó Antal, P. Szathmáry Károly, Bercsényi Béla, Bellovics Imre, Bignio Lajos, Bobula János, Ernei József, Evva Lajos, Feszty Árpád, Gassi Ferencz, Grill Richárd, Gyenes László, Mihályfi Károly, Szacsvay Imre, Szana Tamás, Tóth Imre és Vidor Pál. A régészeti és embertani társulat e hó 27-én az akadémiában ülést tart. A vöröskereszt-egylet megbizottaivá Károly Lajos főherczeg, mint a magyar vöröskereszt-egylet védnökhelyettese újabban a következőket nevezte ki: Zay Adolf, dr. Uttmann Sándor, Bolgár Ferencz, Vojnits István, Ordódy Pál, felvinczi Gál Jenő, Latinovics Ernő orsz. képviselőket, dr. Kiss Károly budapesti és dr. Samarjay Emil pozsonyi ügyvédet, Baich Iván és ifj. Latiovits János földbirtokosokat, gróf Leiningen Ármin, Klimkovits Gábor, Machalek Márton nyug. cs. és kir. századosokat és Tabódy József cs. és kir. kamarást, ellenben saját kérelmükre fölmentettek a megbízotti állástól: Tartost Márton, Gömörey József és Voit Adalbert. A tisztviselők orsz. egylete tegnap tartotta évi rendes közgyűlését, melyen a felolvasott jelentések tudomásul vétele után a választások következő eredménynyel ejtettek meg: alelnök L. Lintner Imre a magyar-északkeleti vasút vezérfelügyelője. Igazgatóválasztmányi rendes tagok: Balázsovich Zsigmond, dr. Donhoffer Ede, dr. Gerenday György, Haris Döme, dr. Horváth Ernő, Horváth Illés, Jalsoviczky Géza, Joóbb Frigyes, Kuttner Izidor, Láng Géza, Langer Géza, Liptay Béla, Malatinszky Lajos, dr. Peregriny János, dr. Szőcs Ferencz, Tihanyi Béla, Tóth József, Vághy Gyula és Wohlrab Flóris. A magyarországi központi Fröbel-néegylet ma délután tartotta évi közgyűlését Batthyány-Strattmann herczegné elnöklete alatt. Az ülést dr. Vitava József jogtanácsos megnyitván, dr. Havass Rezső egyleti tanácsos az évi jelentést terjesztette elő az egylet tavalyi működéséről. Hangsúlyozza, hogy noha az elmúlt évben a gyermekek közt ragályos betegségek uralkodtak s így a tandíjakból befolyó jövedelem csappant, az egylet vagyona mégis 1820 írttal gyarapodott, úgy hogy cselekvő vagyona most 20,328 frtot tesz ki. Ezután a számadó jelentés és a folyó évi költségvetés előterjesztése, majd az elnökség és választmányi tagok megválasztása következett. Elnökké Batthyány-Strattmann herczegné, alelnökké Rosenzweig-Saphir Sarolta lettek. Az ülés végén dr. Virava József a közgyűlés nővérében köszönetet mondott az elnökségnek, választmánynak s a tantestületnek. A jöv.szegény gyermekkert-egylet Bischitz Dávidné elnöklete alatt ma tartotta évi rendes közgyűlését. A felolvasott jelentés szerint az egylet jelenleg 200 szegény gyermekről gondoskodik s évi jövedelme 12800 frt volt. Ezután elnöknővé Benitzkyné Bajza Lenke, alelnöknővé pedig Jakabffy Istvánnét választották meg. Az új elnöknő megköszönvén a kitüntetést, mindjárt 300 frtos alapítványt is tett. rencz hadáról. A szép tanulmányt élvezettel fogja olvasni a magyar közönség. Igen tanuságos rónai Horváth Jenő czikke is, mely katonai szempontból világítja meg a várnai csatát. A nagyobb czikkek után apróságok, irodalmi rovat stb. következnek. A füzetet I. Ulászló király arczképe s a várnai csata két színezett tervrajza külön mellékletkép díszíti. A vállalatot melegen ajánljuk a műveit közönség támogatásába. Nem csupán a szaktudósok és katonák szűkebb köre, hanem az olvasók szélesebb rétegei számára van az szánva. A füzetet a Franklin-társulat igen csinosan állította ki. Oda küldendő az előfizetési díj is, mely egész évre csak 4 fztot tesz. Színház és művészet. Berlioz Requiemjéből ma délután a fővárosi vigadóban ismét főpróbát tartottak, nem annyira a mű begyakorlására, mert az első előadás alkalmával is kifogástalanul ment, mint inkább a zenekarok elhelyezése és az akusztikai viszonyok kipróbálása czéljából. A próba egészen hangverseny jellegével birt, pénzért bocsájtották be a közönséget s az előadás minden megszakítás nélkül folyt le. A Vigadó majdnem egészen megtelt s a hallgatóság több ízben adott tetszésének kifejezést, főleg a Tuba mirum impozáns tételének lenyűgöző fiziológiai hatása alatt. A Requiem hang-effektusai a Vigadóban egészen más jelleget öltenek, mint az operaházban. Az előadás sikere még teljesebb lesz, midőn az orkesztrum és énekkar majd pódiumon foglal helyet, mely ma még nem volt fölállítva. A rézfúvós-zenekarok elsejét a nagy teremben az ajtó mellett, a másodikat vele szemben, a harmadikat a dunaparti oldalon az oszlopzat alatt, a negyediket az üstdobokkal a buffet előtt helyezték el. Zenészeti matiné. Siposs Antal tanítványainak matinéja ma délelőtt szép közönséget vonzott a Vigadó kistermébe. Műsoron magyar zeneszerzők művei voltak s a közreműködő növendékek közül kiváltak : Báder Irma, Kármán Aranka, Tury Gizella, Nagy Jolán, Ruhvald Hermin, Nagy Anna és Roth Kálmán. Nagy tetszést aratott Jászai Mari, ki Jókai »Holt költő szerelme« cz. balladáját szavalta. A budapesti zenekedvelők egylete e hó 28-án este Bellovics Imre igazgató vezetése alatt a Vigadó nagy termében Dvorak Stabat Mater-ét fogja előadni, Krammer Rita, Baróthi Jenőné, Hajós Zsigmond és Ney Dávid közreműködésével. A képzőművészeti társulat választmánya tegnap ülést tartott, melyen titkos szavazás útján megválasztottak a művészi bizottságba: Aggházy Gyula, Benczúr Gyula, Ebner Lajos, Feszty Árpád, Jankó János, Keleti Gusztáv, Morelli Gusztáv, Pártos Gyula, Tölgyessy Artur, Vastagh György, Vágó Pál, Zala György ; a kiállítási bizottságba: Aggházy, Gyula, Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Feszty Árpád, Hauszmann Alajos, Keleti Gusztáv, Strobl Alajos, Vágó Pál ;a művásárló bizottságba : ifj. Batthyány Géza gróf, Benczúr Gyula, Gerlóczy Károly, Hauszmann Alajos, Henszlmann Imre, Károlyi Tibor gróf, Ligeti Antal, Lipthay Béla báró, Strobl Alajos, Szalay Imre, Vastagh György, Wahrmann Mór ;a gazdasági bizottságba: Benkő Kálmán, Berzeviczy Albert, Harkányi Frigyes, Lechner Lajos, Szalay Imre, Tisza Lajos gróf, Wagner Géza; a jogi bizottságba: Fenyvessy Ferencz, Forster Gyula, Lipthay Kornél, Takács Lajos és Teleki Géza gróf. Miután az egyes bizottságok megválasztották előadóikat, a régi igazgatóság is megválasztatott újból s ezzel az ülés véget ért. Törvényszéki csarnok. A budapesti ügyvédi kamara Hodossy Imre elnöklete alatt ma tartotta évi rendes közgyűlését, melyen a terjedelmes évi jelentés tudomásul vétele után dr. Mózes fővárosi ügyvéd indítványára elhatározták, hogy az ügyiratok hézagos felterjesztése miatt származó késedelmek orvoslása ügyében megkeresik az igazságügyminisztert. Végül Schulek Géza azt indítványozta, hogy ezentúl a kamarai tagokkal levelező lapon tudassák a közgyűlés napját és tárgysorozatát, mely indítvány elfogadtatván, a közgyűlés véget ért. A Festetich-féle betörés ügyében holnap tartják meg a végtárgyalást. A Pesti Napló táviratai. Róma, márcz. 25. A király ma Hohenlohe herczeget fogadta, ki Frigyes császár trónraléptét közölte. Pétervár, márcz. 25. A Journal de St. Petersburg a Kölnische Zeitung közleményével szemben megjegyzi, hogy az orosz kormánynak 1887. év közepén kölcsönkötés iránt igen is tettek javaslatot, de akkor elutasította azt és pedig nem azért, mintha a tőkepénzesek kedvezőtlen feltételeket szabtak volna, hanem mert a kormány a kölcsönvételt egyátalán nem tartotta kívánatosnak. Bukarest, márcz. 25. A király és a királyné ma megérkeztek Bukarestbe és a pályaudvaron a polgári és katonai hatóságok fogadták a Felségeket. Konstantinápoly, márcz. 25. Nahid pasa, Damaszkusz kormányzója meghalt. Konstantinápoly, márcz. 25. (A Reuter-ügynökség jelentése.) Montebello gróf ma átnyújtotta a portánál a Suez-csatornára vonatkozó egyezményt. Ibrahim bej, a volt kedive Ismail pasa fia, államtanácsossá neveztetett ki. — A szultán elfogadta Gadban efendi lemondását. KÖZGAZDASÁG. Pétervár, márcz. 25. Az orosz külföldi kereskedelmi bank ma tartotta közgyűlését. A jóváhagyott 1887. évi üzleti jelentés szerint a vállalat tartalékalapja, az árfolyamveszteségek és kétes követelések leírása után, még 407.820 rubelt tesz. Pétervár, márcz. 25. A hivatalos lap mai számában közzé vannak téve ama társulat szentesített alapszabályai, mely Bakutól Batumig bárki által használható csővezetéket fog wafta továbbítására üzemben tartani. A társulat esetleg Potiba is létesíthet csővezetéket. A társaságnak négy hó múlva kell megalakulnia és a csővezetéknek ha év múlva készen kell lennie olyképpen, hogy naponként legalább is 180,000 pad nyers naftát szállíthasson. Közgyűlések. A magyar földhitelintézet mai évi rendes közgyűlésén, mely gróf Dessewffy Aurél elnöklete alatt folyt le, összesen 47 tag jelent meg 105 szavazattal. A jegyzőkönyv vezetésével dr. Csengery Lóránt titkárt bízták meg, hitelesítésére Darányi Ignácz és id. b. Wodiáner Albert urakat kérték föl, szavazatszedő bizottsági tagokat gróf Zichy Nándor, Lévay Henrik és Szalay Imre küldettek ki. Az elnök felolvasta az igazgatóság évi jelentését, mely szerint az 1887. év folyamán beérkezett az intézethez összesen 506 jelzálogos kölcsönkérvény 6.513.300 frt erejéig . Ipar és kereskedelem. A bécsi tőzsdei kamra tegnap tartott teljes ülésében elhatározta, hogy a Pesti magyar kereskedelmi bank kérvényét 41/2°/0-os községi kötvényeinek, s a nagyszebeni általános takarékpénztár kérvényét 5°/0-os zálogleveleinek hivatalos jegyzése iránt a pénzügyminisztériumhoz pártolólag fogja felterjeszteni. Az országos iparegyesület igazgatósága holnap, hétfőn, ülést tart, melynek főbb tárgyai: Jelentés az iparpártolási szakosztály létesítéséről; az ipartestületi szakosztály határozata a vasárnapi rajziskola tárgyában. A technológiai iparmúzeum rajzkiállítása ma délelőtt nyílt meg a felügyelő-bizottsági tagok és nagyszámú közönség jelenlétében. Hegedűs Károly főigazgató előterjesztése szerint a múzeumban három rajztanfolyam volt az elmúlt téli időszak alatt, az asztalos, lakatos, bádogos és kocsigyártó iparosok számára, melyekben összesen 69 iparossegéd vett részt, végül kiosztották a jutalmakat. Az osztrák-magyar Lloyd igazgatóságában megüresedett helyre, hír szerint, Scherzer génuai osztrák-magyar konzult fogják jelölni. A temesvári kereskedelmi és iparkamara közgyűlést tartott márczius 23-ikán. A számvizsgáló bizottság jelentése szerint az 1887-ik évi zárszámadások 15,399 frt 80 kr kiadást és 1888-ra átviendő 14,813 frt pénztári maradványt tüntetnek fel. A hazai ipartestületek országos értekezletének körlevelét országos iparossegély- és nyugdíjszövetkezet alapimegszavaztatott ebből 440 kölcsön 6,338.600 frt erejéig, s tényleg folyóvá tettek 366 kölcsönvevőnek 5,663.200 frtot. Az intézet keletkezése óta 155,836.380 frt kölcsönt engedélyezett, mely összesen 10.821 adós között oszlott meg. A tényleg fennálló kölcsönök összege, a törlesztések levonásával, 90,237.802 frt, melynek fedezetére a mellékértékekkel együtt 254,254.881 frt 68 kv értékű jelzálog van lekötve. A forgalomban levő, ki nem sorsolt záloglevelek összege 88,399.440 frt. A beperlés alatt álló részlethátralékok összege a múlt év végén 397.535 frtra rúgott, mely összeg a 90 millió forintot meghaladó jelzálogos követelésekkel szemben minden irányban teljesen megnyugtató. Az üzleteredmény-számla az év végén 291.365 frt 53 krajcrárnyi tiszta jövedelmet tüntet fel, mely egész összegében a tartalékalaphoz csatoltatott. Ezzel együtt az intézetnek alapittatása ideje óta tartalékba helyezett saját szerzeménye 7,106.886 frt 07 krra emelkedik. Hogy az intézet az alapittatása idején eléje tűzött czélt évről évre jobban megközelíti, mutatja ama két egyszerű adat, hogy köcsönei évről évre fokozatosan olcsóbbakká lesznek s a hazai földbirtokosok álta hozzáférhető minden hitelforrás között már évek óta a legelőnyösebbek. A jelentés végül fájdalommal emlékezik meg a felügyelő bizottság három tagjának: báró Sennyey Pálnak, Somssich Pálnak és Szitányi Adolfnak elhunytáról. Mind a hárman azok közé tartoztak, akik a hatvanas évek kezdetén az első kezdeményezőkkel közreműködtek az intézet alapjainak megvetésén. A közgyűlés a jelentést tudomásu vette, az elhunyt bizottsági tagok halála fölötti fájdalmának jegyzőkönyvben adott kifejezést, s a felügyelő bizottságnak a fölmentvényt megadta. Az alapítók tegnapi gyűlése után még a Bohus Zsigmond visszalépése által megürült felügyelő bizottsági tagsági hely volt betöltendő. A szavazatok beadatván, a küldöttség elnöke, gr. Zichy Nándor jelenté, hogy egyhangúlag gr. Apponyi Albert választatott meg. Ezzel a közgyűlés véget ért. A magyar leszámítoló és pénzváltó bank ma délben tartotta évi közgyűlését Széll Kálmán elnöklete alatt. A mérlegadatokról már egész terjedelmükben beszámoltunk. A tiszta nyereségből, amely 689.697 frtot tesz ki 51/2°/0-os osztalékra 550.000 frt fordítandó; 27.139 forint a tartaléktőkéhez csatolandó; az igazgatóság jutaléka 26.000 frt; a társulati nyugdíjalap javára pedig 10.000 frt esik, míg a fenmaradó 76.558 frt új számlára megy át. A közgyűlés az igazgatóság indítványait elfogadta, és a fölmentvényeket megadta. A részvényszelvények április 1-től kezdve váltatnak be 5l/2 frtjával. Az ettesi kőszénbánya-részvénytársaság ma tartotta évi közgyűlését Puszky Ágost elnöklete alatt. Az első üzletév 68.762 forint veszteséget tüntetvén föl, a társulat összes telepeit és vagyonát — mint már említettük —180.000 forinton a salgótarjáni kőszénbánya részvénytársulatnak adta , és egyúttal elhatározta a felszámolást. A mai közgyűlés felszámolókul Puszky Ágostont, Hoffmann Jakabot és dr. Artner Kálmánt, a felügyelő bizottság tagjaiul Schmidt Sándort, dr. Peregriny Jánost és dr. Marczali Henriket választotta meg. Az első viszonylagos takarék- és hitelszövetkezet ma délután tartotta rendes közgyűlését Stockinger János báró elnöklete alattt. Az 1887- ik év tiszta nyeresége 8708 frt 31 krajczár, melyből a kellő javadalmazások és leírások teljesítése után 7°/0-os osztalékot fizetnek, azaz a szelvényeket 1 frt 75 krral váltják be május 1-jétől fogva. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette s a felmentvényt úgy az igazgatóság, mint a felügyelő bizottságnak megadta. Végül Bárány Nándor Ernő vezérigazgatónak egyhangúlag köszönetet szavaztak a buzgó és eredményes vezetésért. A régi felügyelő és bíráló bizottságot újból megválasztották. Az újlaki tégla és mészégető társulat ma d. e.tartotta évi közgyűlését Andorffy Károly elnöklete alatt. A múlt évben a társulat 36.318 frt 71 krt fordított új beruházásokra s a tiszta nyereség 19.140 frt 60 krt tesz ki. Ebből részvényenként 12 frtot vagyis összesen 18.780 frtot a részvényeseknek fizetnek ki, 360 frt 60 krt pedig új számlára vittek át. A felmentvény megadása után a régi igazgatóságot újból megválasztották. Az alföld-fiumei vasúttársaság ma délelőtt tartotta évi közgyűlését Kochmeister Frigyes dr. elnöklete alatt. Az évi jelentés szerint 1887. jan. 1-jén kisorsoltatott 285 db vasúti részvény 57,000 frt értékben; maradt a tőkeálladék: 90,593 db, 18,118,600 frt értékben. Első kibocsátású kötvény kisorsoltatott: 1887. márcz 1-jén 253 db., 50,600 frt értékben; maradt tőkeálladék: 92,003 db 18,400,600 frt értékben. Másod-kibocsátású kötvény ugyanakkor kisorsoltatott 70 db, 14,000 frt értékben; maradt tőkeálladék 7807 db,561,400 frt értékben. Hozzájárult a közgyűlés a magyar államvasutak abben kérelméhez, hogy kocsijainak A. F. V. jelzése M. Á. V. jelzéssel cseréltessék föl. A közgyűlés megadta a fölmentvényeket. A felügyelő bizottság tagjai a régiek maradtak. Az első magyar üveggyár részvénytársaság közgyűlése ma délelőtt folyt le. A tiszta nyereség 7694 frt 99 kr, mely összegből a szelvényeket egyenként 25 írttal váltják be. A szegedi szeszgyár és finomító részvénytársaság ma délelőtt tartott közgyűlésén az igazgatóság jelentette, hogy az elmúlt évi mérleg 105,488 frt 64 krnyi veszteséget tüntet föl. A kiadótulajdonos Athenoton irodalmi s nyomdai r. társulat lsztitusa Budapest, baritok tore, Átiumaeum-OptitaL Tudomány, irodalom. Hadtudományi közlemények czímmel, mint jeleztük, a magyar tud.akadémia hadtudományi bizottsága rónai Horváth Jenő honvédszázados szerkesztése mellett évnegyedes folyóiratot indított meg a magyar haditörténet fejlesztése czéljából. Az új folyóirat első füzete tíz és fél ívnyi terjedelemben most megjelent s dicséretes gonddal van összeállítva. Salamon Ferencz, Thaly Kálmán, Kápolnai, Gömöry Gusztáv, Acsády Ignácz, a szerkesztő és mások írták a nagyobb czikkeket s a füzet legtöbb közleménye hazánk régi honvédelmének ismertetéséhez becses adalékot szolgáltat, ami fő czélja a vállalatnak. A füzetet Salamon Ferencz szellemes elmélkedése a haditörténelemről nyitja meg. Ezt követi kitűnő tudósunk Thay Kálmán egy gyönyörű czikke a híres kurucz hadseregről, II. Rákóczi Ferása tárgyában tudomásul vették. Temesmegye alisspáni hivatalának átiratát a hetivásároknak más községbeli iparosok által való látogatása tárgyában oly értelemben intézték el, hogy csak oly idegen iparosok bocsáttassanak a hetivásárra, kik az illető községben a közönség fogyasztási igényeinek megfelelő mérvben nem képviselt iparágat űznek, egyebekben pedig az 1887. évi XVIII. t. sz. 1. §-ának első bekezdése legyen továbbra is mérvadó. A sopronmegyei gazdasági egyesület ismeretes körirata a gabonahatáridő-üzlet tárgyában hosszasabb eszmecserét idézett elő,melynek eredményeként szakbizottság kiküldése ment határozatba, amely az áprilisban tartandó legközelebbi kamarai közgyűlés elé indokolt javaslatot fog előterjeszteni. A budapesti szesz- és likőrgyárosok és pálinkamérők ipartársulatának a szeszadó-törvényjavaslat tárgyában tett beadványa szintén élénk eszmecserét idézett elő. Ez úgy is szakbizottságnak adatott ki, mely a legközelebbi közös ülésnek indokolt javaslatot fog tenni. Az ülés végén Eremics Pál kamarai kültag amaz indítványt terjeszti elő : járjon el a kamara az osztrákmagyar államvasuttársaság igazgatóságánál az iránt, hogy a Szeged és Temesvár, illetve a két végpont közti állomások összeköttetése az üzletvilágnak megfelelően módosittassék. Az indítvány elfogadása után az ülés véget ért. M. kir. államvasutak. Kimutatás az 1888. évi tizenkettedik heti bevételekről. 1888. márcz. hó 18-tól márcz. hó 24-ig szállitott 97,874 utast és 126,848 tonna árut; bevétele volt 595,922 frt, az 1887. év hasonló időszakában 556,976 frt, több bevétel 1888-ban 1887-hez képest 38,946 frt. 1888. jan. hó 1-től márcz. hó 17-ig szállitott 1.172,391 utast és 1.342,117 tonna árut; bevétele volt 6.479,879 frt, az 1887. év hasonló időszakában 6.516,766 forint, kevesebb bevétel 1888-ban 1887-hez képest 36,887 frt. 1888. jan. hó 1-től márcz. hó 24-ikéig összesen szállitott 1.270,265 utast és 1.468,965 tonna árut; bevétele volt 7.075,801 forint, az 1887. év hasonló időszakában 7.073,742 forint, több bevétel 1888-ban 1887-hez képest 2,059 frt. Vegyes hírek. Az erdélyi gazdasági egyesület, mint lapunknak Kolozsvárról táviratozzák, ma délelőtt tartotta évi közgyűlését Kemény Gábor báró elnöklete alatt. Az elnök megnyitó beszéde után felolvasták az évi jelentést, mire elnökké Kemény Gábor bárót, alelnökökké Szabó Józsefet és Bánffy Ernőt választották meg. A bor- és húsfogyasztási adóra nézve április hó 1-ső napjától kezdve Budapest főváros zárt adóterületén következő határozmányok lépnek életbe: A bor (bormust és szőlőczefre) fogyasztási adótétele hektoliterenkint ötven °/0-kal; a czukor, czukor- és csokoládé készítmények, valamint kandírozott gyümölcs fogyasztási adótétele métermázsánkint szintén ötven °/0-kal; a hús fogyasztási adótételek pedig (a házi szárnyasok, vadak és vad szárnyasokra vonatkozó és változatlanul maradt adótételek kivételével) métermázsánkint huszonöt °/0-al; a sör fogyasztási adótétele ellenben hektoliterenkint száz °/0-kal felemeltetik. A pótadó a főváros zárt adóterületén 1888. évi április hó 1-én meglevő borkészletek után hektoliterenkint 1 frt 49 krt, borseprő készletek után hektoliterenkint 50 krt, húskészletek után métermázsánkint 47 krt, czukor, czukor kakandirozott gyümölcs és csokoládé készletek után métermázsánkint 2 frt, sörkészletek után hektoliterenkint 1 frt 50 frt tesz. A bejelentett készletek után járó pótfogyasztási adó április hó 20-ig fizetendő. A budapesti értéktőzsdéről. A mai vasárnapi forgalomban kötések csak korlátolt számban fordultak elő. Osztrák hitelrészvény 289.80 frton, magyar 4 százalékos aranyjáradék 96.82’, frton köttetett. Fővárosi színházak. Nemzeti színház. Évi bérlet 81. sz. Havi bérl. 25. sz. Márczius 26-án: A vár-rom. Vigjáték 1 felvonásban. Irta Caro Károly. Személyek: Walheim Újházi Erna, leánya G. Csillag T. Eberhard Leuthold Horváth Sperber Tódor Kőrösmezei Katain Györgyné Pityke Sántha A nő-uralom. A gróf Teleky-alapitványból 100 arany pályadijjal jutalmazott eredeti vigjátéki felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Személyek: S.irtsoki Jenő Gyenes Ilon, neje Somkuti Lajos Rósa, neje Rezgeiné Kommori Terka Julcsa Kezdete : Helvey L. Náday Lánczy I. Szacsvayné Latabár Vizváriné Békéssy I. órakor. MŰSOR Kedd, Constantin abbé. Szerda, Az idegesek. Csütörtök, Iskarióth. Péntek és szombaton a színház zárva van. Vasárnap, Az ember tragédiája, bérletsz. M. kir. operaház. Márczius 26-án : Zárva. MŰSOR Kedd: Merlin, Bellincioni G., Perotti. Szerda, Faust, Bianchi B., bsz. Csütörtök, Tannhäuser, Schr.Hanfstaengel M. Vasárnap, Excelsior,_______ Népszínház. Márczius 26-áu : Blaha Lujza assz. mint vendég. A suhancz. Operette 3 felv. Bayard és Vanderburch után megzenésítette Konti József. Szemét Özv. Meunierné Eliz ) , Józsi ) unokai Bizot Morin Emil, fia Morin báróné Durand, fűszeres Rendőrtiszt Dajka Egy suhancz Kezdete 7 y e k : M. Csatai Zs. Ligeti I. Blaha L. Kassai Gyöngyi Hunyadi Sik G. Újvári Narczisz Béni I. Vasváriné órakor. MŰSOR. Kedd, Nebántsvirág. Szerda, A kupéban, 1-ször, és A mikádó. Csütört: A suhancz, Blaha L. Felelős szerkesztő : Ifj ÁBRÁNYI KORNÉL. Nyilt tér. (Az e rovat alatt közlötteknek sem tartalma, sem alakjáért nem felelős a szerkesztőség.) IPg* Négy arany fsrdemérém. a , -------------Sc® pe % ( % gfe- _____ Egyedül csak a kitűnő minőségű csokoládé elégítheti ki egyformán hosszabb használat után is a fogyasztót. Minden hamis vegyíték mellőzése, a nyersanyagok megválasztása s feldolgozásánál tanúsított lelkiismeretes pontosság, valamint az összes bel- és külföldi csokoládékkal szemben a sokkal jutányosabb árak, megalapították a „Kilflferle csokoládé“ jó hírnevét. Raktár minden előbbkelő fűszeráru-üzletben: 266