Pesti Napló, 1888. november (39. évfolyam, 302-331. szám)

1888-11-01 / 302. szám

jelentősége. Minden hivatalos presszió nélkül jelenhettek meg a polgárok az urnánál. Sza­vazhattak meggy­őződésök szerint, hogy még­sem azon elemeket juttatták győzelemre, me­lyek a Bismarck herczeg elleni harczot írták zászlajukra, ezzel csak politikai józanságukról tettek tanuságot.Nem létesült a rideg konzerva­tív többség, de másrészt a haladópárti elemek sem szaporodtak el annyira, hogy veszélyez­tethetnék ama közvetítő irányt, melyet Bis­marck herczeg a porosz belpolitikában követ. A haladópárt túlságos elszaporodása kétség­kívül nehezítette volna ez irány érvénye­sítését, de talán még több bajt okozott volna, ha az új házban a különböző kon­zervatív töredékek vergődnek kizárólagos uralomra. Hogy ez utóbbiak körében is vannak elemek, melyek a legellenségesebb érzelemmel viseltetnek Bismarck herczeg iránt, az eléggé ismeretes. Ha sikerül többségre jut­­niok, támadó hadjáratot indítottak volna Po­roszország összes modern intézményei ellen. Most, hogy minden a régiben marad, hogy a küzdő felek egyike sem igényelheti magá­nak a kizárólagos diadalt, a porosz kormány teljes megnyugvással tekinthet a jövő elé. Belpolitikája nem fog több nehézségbe üt­közni, mint eddig s a képviselőház viszonya Bismarck herczeghez változatlan marad. Ha a tegnapi választásnál egyáltalán győzelem­ről szó lehet, úgy azt a legtöbb joggal ő igé­nyelheti magának, mert ellenfelei, akár libe­rális, akár konzervatív lobogó alatt küzdöt­tek, a számukra engedélyezett teljes válasz­tási szabadság daczára sem bírtak számot­tevő sikereket kivívni. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, november 1. A miniszterek nem fogadnak. Nemzeti múzeum, term. és néprajzi tár d. e. 9- d. u. 1. Grand Caf­é-R­estaurant de l’O­p­e­r­a. An­­drássy-ut, a kir. operaháznak átellenében, az összes helyi­ségek villamos világítással. Az idegenek találkozási helye. — okt. 31. Személyi hírek. Széchenyi Pál kereskedelmi miniszter Liptó megyéből visszaérkezett a fővárosba s ezentúl mindig kedden délután 3 órakor fog fogadni. — Fejérváry báró honvédelmi miniszter, ma reggel Bécsből visszaérkezett Budapestre. — Mahler Gusztáv, az operaház igazgatója, hivatalos ügyekben ma néhány napra a fővárosból elutazott. A trónörökös műve. Mint az »Oesterreichische Volkszig« jelenti, az »Osztrák-magyar monarchia írásban és képben« szerkesztőségében vi­szály tört ki. Amű osztrák részének szerkesz­tésében ugyanis Csehországig jutottak s egy, a trónörökös elnöklete alatt tartott értekezleten szóba került a csehországi rész beosztása. Ekkor a cseh munkatársak kijelentették, hogy addig nem mű­ködhetnek közre, míg a »cseh­ közjogi kívánalmak« a műben nem érvényesül­hetnek. A csehek azt akarják, hogy Wenzel koro­nájának országai: Csehország, Morvaország és Szi­lézia, egyidejűleg beszéltessenek meg s »hogy a csehek hasonló elbánásban részesül­jenek a cseh országokat tárgyaló fü­zetek cseh kiadását illetőleg, mint ez a ma magyar részénél történt«. Az érte­kezlet elnöke határozottan ellene nyilatkozott ennek, a fönnálló rendbe ütköző kívánalomnak. A cseh írók ennek daczára megmaradtak ál­láspontjukon. A görög király uralkodói jubileuma alkalmából a budapesti görög főkonzulátus ma a görög templom­ban ünnepélyes istenitiszteletet tartatott, melyen Gogos György archimandrita czelebrált- Bécsben is volt ma istenitisztelet György király jubileuma alkal­mából. Jelen voltak: Dragomis bécsi görög követ, az Ypsilanti herczegi pár, Manos követségi titkár, Sca­­navi görög főkonzul és számos görög alattvaló. Döbrentey Gábor síremléke és az akadémia. Nemrég jelentettük, hogy Döbrentey Gábor sírem­léke a krisztinavárosi temetőben oly elhanyagolt álla­potban volt, hogy a fővárosi tanács kénytelen volt annak sürgős helyreállítását elrendelni. Minthogy azonban a főváros közpénztára jeleseink emlékeinek gondozása által nagyon igénybe van véve, a tanács elvileg oda nyilatkozott, hogy ezentúl csak azokat az emlékeket fogja gondozni, a­melyeknek fentartása senkihez sem tartozik s e végből megkereste az akadémia igazgatóságát, hogy Döbrentey Gábor síremlékét jövőben ez gondozza, mert Döbrentey az akadémiának számos éven át tagja és titkára volt.Az akadémia azonban erre azt válaszolta, hogy ezt nem teheti, mert erre sem pénze, sem megfelelő kö­zege nincs. A Kisfaludy-társaság mai ülése, mint az már rendes dolog, akkor a közönség előtt folyt le, hogy a későbben érkezők még az előteremben sem találtak helyet. B­e­ő­­­h­y Zsolt titkár a folyóügyekről tett jelentést. Fájdalmas részvéttel jelentette be Ring Mihály klasszika-filológusnak és magyar költői mű­vek német fordítójának halálát, ki 1873 óta volt le­velezőtagja a társaságnak. Emlékbeszédet Sturm Albert tart majd felette. Báró Jósika Samu kétszáz forint alapítvány­t tett. A mai napon lejárt négy pá­lyázat közül Petőfi életrajzára nem érkezett pálya­munka, a mértékes magyar verselés történetére egy, a humoros-szatirikus regényre három, a no­vellára pedig huszonhárom munka küldetett be. A felolvasások sorát Salamon Ferencz kritikai tanulmánya nyitotta meg Daudet legújabb regényé­ről, a »Halhatatlan«-ról, mely három hó alatt száz­ezer példányban kelt el. A regény czélja a franczia társadalom erkölcstelenségének ostorozása. Közmeg­vetést akar kelteni a szalonok és az akadémia iránt. Az akadémiai választásokat vásári alkunak tünteti fel, a franczia intelligens osztálylyal szemben egész a gyűlölködésig megy s azt műveletlennek, tudatlannak tünteti fel. Az egész regény csupa túlzás és ellenmon­dás, művészi forma, költői hangulat és életigazság nélkül. Az éleselméjű kritikai bonczolást, melyet Heinrich Gusztáv olvasott fel, a közönség mind­végig figyelemmel hallgatta.­­ Ezután Ábrányi Emil olvasta fel »K­i­v­é­g z­é­s« czímű költe­ményét. A költőt tapssal fogadta a közönség. Meg­ragadó vonásokkal, a páthosz megrázó erejével, majd pedig a szatíra metsző élével festi a költe­mény a halálra itéltnek utolsó óráit, melyeknek minden­­mozzanatát oly feszült figyelemmel kíséri a szenzácziót hajhászó, fásult idegzetű közönség. A nagyhatású költeményt a közönség hosszantartó taps­sal jutalmazta. Utána Beöthy Zsolt olvasta fel Burns elbeszélésének »A két eb«-nek sikerült mű­fordítását Lévay Józseftől és Kecskeméti Lipótnak »A paradicsom a középkori zsidó költészet­ben« czimű értekezését. Ezzel az ülés véget ért. A czár vendégségben. Valóban lucullusi reggeli lehetett az, melylyel Bakuban Nobel »petróleum­­király« az orosz czári párt megvendégelte. Nem kisebb összegbe,mint 41.000 rubelbe került ez a reggeli. Ez al­kalommal a házigazda a czárnénak egy gyémántokkal kirakott bokrétatartót nyújtott át ajándékul, melynek 17.000 rubel volt az ára. Egy másik nagy petroleum­­gyáros szintén megvendégelte a czári párt s e lakoma költségei 28.000 rubelre rúgtak. A vörös­kereszt-egylet ma délután gr. Károlyi Gyula és gr. Zichy Nándorné elnöklete alatt igazga­tósági ülést tartott, melyen gr. Károlyi bejelentette, hogy az országunkban nagyobb körutat tett K­á­­roly Lajos főherczeg, egyleti védnökhelyettes behatóan megtekintette az egylet intézeteit és nagy elismeréssel nyilatkozott felőlük. Bejelentette egyúttal az elnök, hogy a sorsjegy­ellenőrző bizottság, miután a sorsjegy kölcsön értékeit a magyar földhitelintézetnek adta át, beszüntette működését. Az elnök indítványára határozatba ment, hogy a felszámolás alatt levő magyar orsz. bank-rész­­vénytársulattal 1882. aug. 29-én kötött szerződést ha­tályon kívül helyezik s erről az illető társulatot érte­sítik. Az igazgatóság ezzel kapcsolatban a jövőben tartandó sorsolások ellenőrzésére Ivánka Imre, Lintner Imre, Tabódy József, gróf Szapáry István, dr. Darányi Ignácz és Tóth József Sán­dor igazgatósági tagokat kérte fel.­­ Ezután dr. Darányi Ignácz bemutatta a legfelsőbb helyről és a kormány részéről leérkezett leiratokat.­­ Ezek között figyelmet érdemel a belügyminiszter le­irata, melyben értesítette az egyletet, hogy hajlandó a vörös­keresz-egylet czimeinek és jelvényeinek jogo­sulatlan használatát megtiltani. Az e tárgyban ho­zandó szabályok megállapítására kiküldöttek: I­v­á­n­­k­a Imre, R­i­b­á­r­y József, Lintner Imre, dr. Da­rányi Ignácz, dr. Zichy Nándor; a belügyminiszté­rium részéről Jekelfalussy Lajos min. tanácsos, a honvédelmi minisztérium részéről Zsoldos Fe­rencz ezredes ; a hadügyminisztériumtól P­a­s­k­o­t Alajos főtörzsorvos és az egylet egészségügyi tanácsa részéről dr. Korányi Frigyes. A népfelkelő sebesültvivők és a megbízottakra vonatkozó függő kérdések tárgyalására kiküldöttek dr. Kár­o­­­­y­i Gyula elnöklete alatt: dr. A­m­b­r­ó­z­y Béla, dr. Darányi Ignácz, Ivánka Imre, Lint­ner Imre, gróf Zichy N­á­n­d­o­r, dr. Ko­rán­y­i Frigyes, a belügyminisztérium képvise­letében Jekelfalussy Lajos, a honvé­delmi minisztérium részéről Zsoldos Ferencz, a hadügyminisztérium részéről P­a­s­k­o­t Ala­jos. Az első ülés e tárgyban november hó 3-án d. u. 4 órakor lesz. A külföldi vörös­kereszt egyletekkel folytatott levelezés és az érkezett nyomtatványok be­mutatása után Ivánka Imre tett jelentést az Er­­zsébet-kórházi ügyekről, megemlítvén többek között, hogy Biró Pál nyug­­törvényszéki elnök és neje nyolczezer forintot hagyományoztak az egyletnek. Az igazgatóság az alapítványt a már­vány­táblán meg fogja örökíteni. Az ápolónői ügyek előterjesztése után a mozgó tábori kórház felszerelésének kiegészítése és a sebkötő csomagok készítése tárgyában azt határozták, hogy a tábori kór­háznál hiányzó tárgyak egy része azonnal,a másik része mozgósítás esetén szerzendő be s hogy kisérletképen egyelőre ötezer db új, teljesen antiszeptikus sebkötő csomag készítendő. Ezután Lintner Imre tett je­lentést a tartalék­ kórházak, a betegszálló állomások, a megbízottak és a központi értesítő hivatal ügyeiről. Ugyancsak Lintner Imre jelentette, hogy a közös hadügyminisztérium és a honvédelmi miniszter hozzá­járulásával ez év nyarán a hegyi sebesültvivő oszlo­pok és a kassai sebesültszállító oszlop honvédlegény­ségét két heti ismétlő gyakorlatra hívták be, mely gyakorlat jó eredménynyel végződött. Dr. Schwarczer Ottó krisztinavárosi fiókegyleti el­nök tanfolyamot nyitott polgári sebesültvivők részére, a­kik háború esetén a beteg és sebesült harcrosokat a vasútról és a hajóállomásról az Erzsébet-kórházba szállítani és a betegszálló állomáson átvonuló betege­ket ápolni és üdíteni lesznek hivatva. A tanfolyamot eddig tizenhat népfölkelő sikerrel végezte be. Végül segélyezési és jelentéktelenebb ügyeket tárgyaltak s ezzel az igazgatósági ülésnak vége volt. Magyarok párbaja Párisban. Mint párisi tudó­sítónk írja, e hó 29-én a Clamarti-erdőben kardpár­baj folyt le két Párisban élő magyar ember, G. K. és K. G. közt. Az összecsapás igen heves volt. Mind­járt az első összecsapásnál K. G. súlyosan megsebe­sült. Ellenfelének kardja bal fülétől egy centiméter­nyi hasítást tett arczán, aztán lecsúszva, a jobb kar felső izmát egész a csontig szétmetszette. A súlyos sebek következtében K. G. igen sok vért vesztett s bizonyára több hétig fogja az ágyat nyomni. A pár­bajra társaságban történt összeszólalkozás adott okot, melyben a sebesült fél részéről történt a sértés. Fegyenczlázadás volt e hó 25-én a mitroviczai fegyintézet asztalosműhelyében. Az ott dolgozó rabok Laczkó főőrre vetették magukat s kalapácsokkal és fadarabokkal agyonütötték. A lázadás oka, hír szerint, túl szigoru bánásmód. Szenzácziós elfogatás. Brüsszelből írják teg­napelőtti kelettel: A rendőrség tegnap egészen vá­ratlanul letartóztatta Schwarzkopf Emilt, a brüsszeli világkiállítás északamerikai osztályának fő­titkárát. A nagy szenzácziót keltett letartóztatás előz­ményei következők: A csehországi születésű Schwarz­kopf mintegy tiz évvel ezelőtt Párisba ment s ott megnyerő modorával csakhamar oly állást vívott ki magának, hogy igen előkelő családból nősülhetett. De pazar életmódja úgy belevitte az adósságokba, hogy 1881-ben kénytelen volt Brüsszelbe szökni, hol álnév alatt újra a legkönnyelműbb életet folytatta. A párisi rendőrség azonban nyomára jött s ki­adatását kérte a belga kormánytól. Ez meg is tör­tént és Schwarzkopf egy ideig a párisi fogházban gondolkozott az idők forgandóságáról. Mikor kiszaba­dult, Észak-Amerikának vette útját, előbb azonban egy párisi ékszerésztől kicsalt 100,000 frank értékű ékszereket. A franczia törvényszék in­kontumaciam elitélte tizennyolcz havi börtönre, de azalatt a fiatal iparlovag már Észak-Amerikában járt s hallatlan karriert csinált. Bejárás lett az összes miniszterekhez s mikor a brüsszeli világkiállításon való részvétel terve megfogamzott, nem is gondoltak másra, mint Schwarzkopfra, hogy ő rendezze be a kiállítás észak­amerikai osztályát. Schwarzkopf Brüsszelbe ment, hat hónapon át nagyban szerepelt s már ki volt szemelve, hogy a Lipótrenddel tüntetik ki, mikor végre fölis­merték s letartóztatták. A franczia hatóságnak fog­ják kiszolgáltatni. Halálos szerelem. Nagyváradról írják, hogy egy alig tizenhét éves leány, T. Etelka, a fáskamrá­ban felakasztotta magát. Tettének oka reménytelen szerelem volt. Régóta szeretett egy főhadnagyot, de szegény leány létére nem lehetett reménye, hogy az előkelő származású tiszt elvegye. Lapunk legközelebbi száma,rendkívüli kiadásban, pénteken reggel jelen meg. MP: Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva, e tartalommal. A regále­ váltság. — Fővárosi ügyek. — Tudomány, irodalom. — T­á­r­c­z­a : Keresd a férjet! — Közgazdaság: Ipar és kereskedelem. — A vetések állása. — Vegyes közlemények. bach dallamos operetteinek könnyed, kecses alakjai­ban elragadta a pesti közönséget, a drámai operák hősnőiben hidegen hagyta. S a lap csillaga is hamar lehanyatlott, midőn egy népszerűtlen főur arczképét és életrajzát kiadta. Egyszerre vége volt a közönség pártolásának, s Balázs Sándor nemsokára meg is vált a laptól, mely aztán »Magyarország s a »Nagy­világ« czimmel folytatta pályáját s pár évvel ezelőtt szűnt meg. De ha kudarczai egy-egy kis időre meg is za­varták írónk vérmes illúzióit, irodalmi sikerei hamar megvigasztalták. Tehetségéhez mindenki nagy remé­nyeket fűzött, már »magyar Thackeraynek« kezdték nevezgetni. »Tükördarabok« czimű rajzgyüjte­­ménye (1866.) jórészt igazolta is e várakozást. E raj­zok és életképek izmos tehetségnek, érett humornak termékei. Vannak köztük egyesek, melyek maradan­dó gazdagodását képezik elbeszélő irodalmunknak. Az író e gyűjteményben is az angol humoristák tanítvá­nyának mutatkozik, de ritkán eredetiségének rová­sára. Életfelfogása tisztább, humora mélyebb, elbe­szélő módja művészibb, mint előbbi munkáiban. Leg­inkább a fővárosi élet, különösen a polgári osztály apró örömei és bánatai szolgáltatják tárgyait. Nagy kedvvel veszi tolla alá a hivatalszobák tipikus alak­jait, a pedáns, merev főnöktől le a szegény dijnokig. Vonzódik a szerencsétlen, elzüllött exisztencziákhoz, kiket erkölcsi gyöngeségük, vagy a nagyzás gyarló­sága vitt romlásba. A tárgyalás módja nem komikus, mint Dickensnél többnyire s mint Balázs Sándor ké­sőbbi műveiben is gyakran, hanem inkább szatirikus és ironikus, mint Thackeraynál szokott lenni. Csak­hogy Balázs Sándor iróniáját gyakran áttöri az ér­­zelmesség lágyabb hangulata, míg Thackeray csak ritkán esik ki szatírájának metsző hidegségéből. A »Tükördarabok« szerzőjének ajkai körül szin­tén irónikus mosoly lebeg, midőn gyöngeségeinknek és hiúságainknak képét festi elénk, de érezzük, hogy gunyorában a keserűség és fájdalom könye rezeg. Az angol humor filantropikus iránya uralko­dik nála is, melynek az emberszeretet, lelki egyszerű­ség és rezignáczió az eszményei. Jellemző e tekintet­ben a gyűjteménynek egyik legszebb darabja: »A kik az asztal végén ülnek.« Szívós Gergely eszélyessége, furfangjai és lelketlensége által egyszerű írnokból a város legtekintélyesebb ügyvédévé küz­dötte fel magát. Minden évben megünnepli házassága napjának fordulóját s ez ünnepélyre meg szokta hívni sógorát is, egy szegény becsmestert a feleségével. Ez a szegény rokon nem szereti ugyan a szívtelen, gőgös sógort, de felesége könyörgésére, mindig hűségesen megjelennek a családi ünnepélyen. Ők ketten azok, kik »az asztal végén Ülnek.« Bár ülhetnének szerény­­nyugodtan, háborútlanul ! De Szívós nem azért hívta meg őket, hogy vendégeskedjenek. Az asszonyt a konyhába utasítja dolgozni, a férjet pedig mindenfelé elküldözgeti, mint egy inast. S ez még nem minden. Az asztalnál gúny- és élettáblául használja a szegény, becsületes házaspárt. Keserűséggel, szégyennel telve mennek haza az ünnepélyről. Az asszony zokogva fogadja, hogy be nem teszi többé lábát e házba, soha ! — Soha, soha! Jámbor emberek, mintha a múlt esztendőben is nem tettetek volna hasonló foga­dást, és az ezelőttiekben is, s nem mindig megszegté­tek volna! — Lásd édesem — monda Zsófia cselszövő kép­pel — nem magunk, hanem a gyermekek miatt. A sógornak nincs gyermeke, s a legközelebbi atyafiak mégis csak mi volnánk! — Na isten csak ettől várj valamit! — mondá haragosan a becsmester. Hanem azért fogadok akármibe, hogy a jövő esztendőben is megjelennek, hogy helyeiket az asztal végén elfoglalják! — S lesz-e eredménye e bámulatos kitartásnak ? — Nem valószínű, de nem lehetetlen! Hagyjuk meg a szegényeknek legalább a re­ménységet ! A gyűjtemény többi darabja is mind figyelemre méltó egyik vagy másik tekintetben. A Náni néni meleg színekkel festett, tanulságos kép az életből. Azt beszéli el, mint válik egy mindenkitől bálványozott, de finnyás, rátartó leányból mellőzött vén kisasszony, kinek aztán nincs más menhelye, mint testvérének háza, hol a család jóltevő, engesztelő angyalává lesz. A Tizenhatpengős szerelem egy írnok sze­rencsétlen szerelmét adja elő, ki főnökének leánya miatt gavalléroskodni kezd, adósságokba veri magát s öngyilkosságon végzi életét. A Három gép szin­tén egy írnok tragédiáját tárgyalja, kit egy »gazdag parthie« tesz szerencsétlenné. — Egyszerű történe­tek, többnyire csak egy helyzetnek vagy egy alaknak rajzai, de a humor verőfényével, egy mélyen érző, költői kedély melegével elárasztva. Méltán sorakozik a Tükördarabokhoz Balázs Sándor későbbi gyűjteményeinek, a Tarka ké­peknek és Víg beszélyeknek több jeles da­rabja. Írónk kifogyhatatlan a polgári osztály kicsi­nyes törekvéseinek, jó és gyarló oldalainak, komikus és szánalmas típusainak rajzolásában. Azt lehetne mondani, hogy a középosztály természetrajzát írta meg »polgári, de azért regényes«, fájdalom­­ nem mindennapi történeteiben. Tárgyai mindig egysze­rűek, igénytelenek. — De úgy hatnak ránk e történetek, mint az életnek és természetnek nagy igazságai, elemi törvé­nyei, melyek éppen egyszerüségökkel lepnek meg s igazságukkal fölemelnek. A drámairás terén is több jelét adta Balázs Sándor hivatottságának. »Az égben« czimü víg­­játéka akadémiai pályadíjat nyert, s jóizű komikumá­val, jellemző alakjaival tetszett a közönségnek is. Többi színdarabja (»Mért nem házasodik a sógor«, »A boldogult«, »A kis árva,«, »A pesti vízvezeték« stb.) szintén gazdag komikai érről, ötletekben kifogyhatatlan szellemről tanúskodik. De mivel csak sebtiben, az első konc­epczió pongyola­ságában voltak papírra vetve, maradandóbb elisme­résre egy sem tarthat számot. Annál hosszabb életű sikere volt a »S­t­r­i­k­e«-nek, melyet Szigligetivel kö­zösen írt, s melynek legérdekesebb és legművészibb alakja, a kenetes beszédű, elzüllött, korhely Lajtos takács, a Balázs Sándor angolos humorának erőteljes alkotása. Mindenben, a­mit Balázs Sándor írt, van jókedv, ötlet, eredetiség bőven. S ha tollát annyi gond vezette volna, a­mennyi szellem, akkor ma elsőrangú íróink közt emlegetnek. De éppen a gondos munka hiánya, az elhamarkodó írás bénította meg ezt a magvas, erős tehetséget. Sokat és hamar dolgozott. Innen van, hogy munkái majdnem mindig jobban vannak kigondolva, mint keresztülvive; rendesen jól indulnak, de közepü­kön már ellankadnak, végük felé pedig akárhányszor egészen ellapulnak. De ha a szabás fogyatékos is, a kelme, melyből készültek, a javából való. Még elna­gyolt művein is rajta van szeretetreméltó egyéniségé­nek bélyege, szellemének, humorának sajátos zamatja. A hamarmunkára, sokallrásra anyagi helyzeté­nek egyre növekedő ziláltsága is kény­szerítette. Hiva­talnak, szerkesztőségbeli foglalkozásnak állhatatlan természete miatt nem volt embere, így aztán egészen az írói honoráriumok szűk jövedelmi forrására volt utalva. Életének utolsó szaka nem is volt egyéb, mint folytonos küzdelem az anyagi lét gondjaival és foly­tonos tervezgetés, hogy miként tisztázhatná hely­zetét. Még inkább megnehezítette sorsát az a veszte­ség, mely szétrombolta családi életét s teljesen meg­ingatta lelke egyensúlyát: a halál elragadta egyetlen gyermekét, forrón szeretett Rózsikáját. Ez a csapás gyökerestül megrendítette szivét. Érezte, hogy sze­rencséjének napja már lejárt s a­mi ezentúl vár reá, nem más, mint fénytelen, vigasztalan tengődés. Meg­­hasonlott nejével s meghasonlott önmagával, lelkének magasabbra törő felével, múltjának szép emlékeivel is. Küzködött, szőtte terveit tovább is, de szárnya­­szegett lélekkel, a régi életkedv és bizalom nélkül. S midőn már nem talált más megoldást azokra az égető kérdésekre, melyek utolsó éveiben folyton gyötörték lelkét, néhány csepp méreggel vetett véget minden küzdelemnek, minden hiú álomnak. Leánykája sírján találták halva, kezében a méregüvegcsével. A föld alá vitte szétfoszlott légvárait, érző szive csalódásait. De a nemes szív és nagy tehetség emlékét maradan­dóan fentartják művei s az a gyűjtemény, melyben munkáinak javát a Kisfaludy-társaság kiadni készül, nemcsak azt fogja velünk fájón éreztetni, a mit benne vesztettünk, hanem elismeréssel is fog eltölteni az iránt, a mit irodalmunk benne beirt és tőle minden­korra nyert. KsüröCih Bíj­a, A kutya-macska-pör. — Válasz Dumas Sándornak.— Az Institut de France kitűnő tagja Lambert és Cherville művéhez irt szellemes előszavában jónak látta hatalmas tollával kíméletlen elfogultsággal jó hírnevében megbecsteleníteni a szegény­ebet, s más­részt feldicsérni, hogy ne mondjam dicsőíteni a macskát s annak állítólagos szép tulajdonait, ér­demeit. »Jobbnak tartom kétség kívül nem bírni sem kutyát, sem macskát« — mondja értekezése végén — »de ha kénytelen volnék e két állat közül az egyikkel élni, az aljas parvenu eb helyett bizonynyal az álla­tok körében valóságos fajbeli arisztokratát, a macskát választanám.« Eltekintve a tárgy érdemétől, megvallom, nem kevéssé lepett meg, hogy éppen Dumas, a demo­kratikus eszmék ismert bajnoka, a macska érdemeinek és erkölcseinek összevont fogalmát »arisztokra­­czi­á«-nak minősíti s ezt kiemelve, nyilvánít neki ro­­konszenvet és elismerést, nagyot ütve egyszersmind az általa megvetett plebejus kutyán! Engedje meg a tudós akadémikus, hogy e sorok írója, bárha egyszerű rusztikus, kinek a tollforgatás nem kenyere, oltalmába vegye a becsületes, egyenes lelkű, bátor és mondhatnék, »jelle­­mes« kutyát. Azzal vádolja Dumas az emberi társadalom na­gyobb felét, hogy igazságtalan és önző, mikor a ku­tyát a macska fölé helyezi s az ebek pártján állókat »felületes megfigyelőknek« mondja. Részemről meg­vallom, hogy a kutya-macska kérdésben most foglal­tam először életemben megfigyelő állást, mikor czik­­kének különböző állításait megfigyeltem s ennek ré­vén az eszmék társulása kapcsán jutottam el A­r­a­n­y bizonyos »Kendermagos cziczát« megéneklő költe­ményéig, mely a tudós nagy tudományát és kevés vá­gott dohányát emlegeti. Fő sérelme a hűséges kutya ellen az, hogy »meg­nyalja az őt megfenyítő kezet, hogy nem támad, nem lázad fel, vagy legalább el nem fut, ha látja az elnyo­matást, lám a macska nem ilyen szolgai buta, alávaló jellem, — az okos a bizalmatlanságig, s elhagyja a házat, melyben érdeme szerint meg nem becsülik«, — s ebből azt a következtetést vonja le, hogy a macska méltóságteljesebb állat, tiszteletre méltóbb, ariszto­kratább ! Ezekkel szemben kérdem, nem-e éppen legne­mesebb tulajdonságai a kutyának s legczudarabb jel­lemvonása a macskának az, a­mit Dumas az elsőben kifogásol, az utóbbiban mint erkölcsöst kiemel. Ezen konklúzióval ugyan megbókolta Dumas az arisztokrá­­cziát, de alig hiszem, hogy ezt a bókot az arisztokra­ták megköszönjék neki. Hiszen éppen az a nagyfokú háládatosság meg­indító a kutyában, hogy gazdájától, jótevőjétől, kinek védelmében magát mindig feláldozni kész, megadás­sal veszi és tűri el a megfenyítést nemesebb ösztöné­nél fogva, mint a gyermek, ki ha nem elfajult, a leg­szigorúbb szülővel szemben is szeretetteljes vagy leg­alább is hálás. Nemesebb érzés ez a kutyánál Mr. Dumas, s nem meghunyászkodó gyávaság; ha nem hi­szi, ingereljen fel egy idegen kutyát s meg fog győ­ződni, hogy visszamar, hogy helyt áll, s hogy hama­rabb fut meg ön tőle, mint az öntől. Gyávának mondhatja-e jó lélekkel azt a new­­fundlandi ebet, mely a fuldoklót vízből menti ki, azt a sz.-bernardi kutyát, mely a sz.-gotthardi hospice derék barátaival egyetemben megannyi embert ment meg évente az örök havasok hómezőinek zivataros, jeges régióiban; avagy azt a kopót, mely mindannyi­szor életével játszva, a vadkant lefüleli, azt a daxlit, mely a nálánál nagyobb és erősebb borzot földalatti fészkén felkeresve, vív vele elkeseredett élet-halál­­harczot. — Nem, a kutya hűségét, bátorságát nem vonhatja kétségbe joggal még egy Dumas film sem. S míg a kutya így viseli magát, mit tesz addig a macska?­­ Ha gazdája vagy tulajdonosnője megfenyíti, szembeszáll, köpköd, védekezik, karmol, harap , végül megszalad; nem is említve, hogy gyakran enyelgés közben is, ha megsokalja a tréfát, nem habozik bár­sony tenyeréből, füleit hátraszegezve, éles karmait ki­bocsátani. — Épp e miatt gyermek nem is játszhatik vele, míg ellenben a legnagyobb s leggonoszabb indu­­latu — mesterségesen azzá tett — lánczhoz fűzött eb sem képes gyermeket bántani, ha kínzásig játszódnék is vele. A macska, bárha büszkén rokonságot tart a si­vatag urával, a négy­lábúak királyával, a büszke oroszlánnal, annak legfeljebb korcs elfajulása. Mikor látott Mr. Dumas alapos megfigyelései közepette macs­kát, mely ellenfelét bátran szemben támadta vol­na meg ?! Ez neki nem kenyere, meglapul mint a nyúl, óvatosan kúszik, mint a kigyó s úgy kapja el az ár­tatlan madárkát, kis nyulat, egeret, melylyel feltétle­nül bir, küzdelem nélkül. Már a patkányt, mely ve­szedelmesebb ellenfél, csak minden tizedik macska vállalja. S mindezek daczára még­is a macskának ítéled az erény díját ? Hol itt a morál ? nagy moralista! De nem vitatkozom tovább. Habár e kérdésben alapos megfigyelés nélkül is ellenkező véleményben merészelek lenni, igénytelen porszem marad lángel­médhez képest az én szellemem, s épen azért hozzád méltó szellemóriásnak, Lord Byronnak idézeté­vel rekesztem be e sorokat, az ismert sírverssel, me­lyet kutyája sírjára irt: Ember gőgös fia ha földbe tér Kit érdem nem hiszit, csak ősi vér; Béres művész márvány keserve kél S az elhunytról dús hamvveder regél Nem azt, mi volt beszélvén sírköve Hanem minek kellett volt lennie. S az eb, életben mint leghűbb barát őszinte szívvel kedvelvén urát Kit bátran véd, örömmel üdvözöl, Csak érte munkál, küzd, él és lehel, Ha meghal, elfelejtve érdemét Mennyből kizárjuk jámbor szellemét. S te emberféreg i­dején azt mered Remélni, hogy külön menny jut neked ? Órányi lét hitvány bérlője, kit Rabság gyaláz, vagy önkény elvadít! Lehellő portömeg, melyet közel, Ki ösmer, undorodva fordul el. Szerelmed csáb, barátságod hamis Szavad hazug, álnok mosolyod is, Valód silány, csak a név ékesit De bármely állat is megszégyenít. — Ballagj tovább ! ne nézd e sirkövet Nem olyat rejt, kit gyászolhat szived. Itt nyugszanak barátom hamvai ! Csak egy volt s őt is már a kő fedi. D-----d. Helyi hírek. Eltűnt utazó. A »Magyar király« portása ma jelentést tett a rendőrségnél, hogy a szállodából nyomtalanul eltűnt Ebenspanger Dávid utazó. Ebenspanger e hó 28-án érkezett a szállodába, átöl­tözködött és szó nélkül távozott. Azóta nem tért visz­­sza. Minthogy a szállodában tudták, hogy a bécsi Scharmatz testvérek termény áru ezég (Grosse Moh­rengasse 30.) megbízottja s a c­ég főnökével rokoni kötelékben áll, a szállodából írtak Bécsbe, de úgy onnan, mint az eltűnt Ebenspanger itteni ismerősei­től azt a választ kapták, hogy az eltűntről senki sem tud semmit. A rendőrség detektív-osztálya megindí­totta a vizsgálatot. Ebenspanger a szállodában érté­kes podgyászt hagyott hátra. Szerencsétlen ifjú. Egy alig húsz éves fiatal em­ber járt-kelt ma este a Ferenczvárosban, kezeivel hadonázva, hangosan beszélve magával. A szeren­csétlen fiatal ember kitört a téboly s midőn megnyug­tatni akarták, azt kiáltotta, hogy mindent tehet, mert ő a római pápa. Csak nehezen sikerült a Rókus megfigyelő osztályába szállítani. A boldogtalan ifjú reáliskolai tanuló s a hittani könyvekben való túlsá­gos elmélyedés következtében kitört rajta a vallásos őrjöngés. Tűz egy gyárban. A Szövetség­ utczában levő Knuth Károly-féle rézműgyár egyik műhelyében ma este egy benzinnel teli kazán kigyulladt. A tűzoltó­ságnak sikerült a tüzet, mely a műhelyt is lángba borította, lokalizálni. Színház és művészet. Az operaházban ma »Lohengrin« került színre A­r­k­e­l Teréz és P­e­r­o 11­­ Gyula vendégjátékával. Az előadást nagy közönség nézte s zajos tapsokkal kisérte az egyes felvonásokat. Hire terjedt annak is, hogy Perotti Gyula ma lépett fel utoljára — ami ugyan nem áll — de azért a közönség ebből is okot merített, hogy az Amerikába készülő tenoristát tün­tető tapsokkal halmozza el. A közönség búcsújának előjeléül tekinthető az a négy koszorú is, melyet Pe­­rottinak a zenekarból felnyújtottak. Arkel Teréz ma is sok ováczióban részesült. Girardi Sándor, a bécsiek népszerű komikusa a magyarországi hírlapírók nyugdíj­­intézete igazgatóságának fölajánlotta, hogy kész a nyugdíjintézet javára rendezendő színi előa­dásban közreműködni és egyenesen e czélra Buda­pestre jönni. A nyugdíjintézet igazgatósága ez aján­latot köszönettel fogadta. A népszerű művész egyik legjobb szerepében, a »Verschwender«-ben fog föl­lépni, mely szerepet még Budapesten nem játszotta. Az előadást a német színház igazgatójával való meg­állapodás szerint nov. 10-én, szombaton fogják meg­tartani. A párisi színházak defic­itje. A franczia bud­­getbizottság legutóbbi ülésén szóba jött a párisi szub­­venc­ionált színházak költségvetése. E tekintetben a következő érdekes adatokat reprodukáljuk: Az opera a jelen év első felében 207.000 frankkal kevesebbet vett be, mint a múlt év megfelelő szakában, vagyis csak 1,941.000 frankot, míg a múlt év első felében a bevétel 2,148.000 frank volt. De viszont több volt a kiadás, i. i. 1,930.000 frank, míg a kiadás a múlt év első felében csak 1,913.000 frankra rúgott. E nagy differencziát annak tulajdonítják, hogy a Dame de Monsoreau, melynek színrehozatala 178.000 frankba került, nem vált be. Az opera személyzete ez évben 2.329.000 frankot igényelt, a­mi körülbelül megfelel a múlt évi költségnek. Legnagyobb fizetést kap L­a­s­­s­a­t­e bariton, 88.000 frankot nyolcz hóra; R­i­c­h­a­r­d alt, 10 hóra 60.000 frankot; Mechisedec bari­ton, 48.000 frankot; R­e­n­k­é­s­ tenor 8 hóra 48.000 frankot; E­s­c­a­r­i­s tenor 44.000 frankot, B­é­r­a­r­d­i bariton, 45.000 frankot; Lureau E­s­c­a­r­i­s szoprán 44.000 frankot, B­e­n­k­é E. basszista 40.000 frankot. A ballet, a mesterekkel együtt, 240.000 frankba kerül; Mauri asszony 40.000, Hirsch 7.200 frank fizetést húz.­­ Az Opéra Comique ideiglenes épületében 954.000 frank bevételt mutat fel, a 150.000 frank szubvenc­ióval együtt. A ki­adás 1,107.000 frankot tett ki. * A Com­edia

Next