Pesti Napló esti kiadás, 1889. január (40. évfolyam, 2-31. szám)
1889-01-03 / 3. szám
Budapest, 1889. Csütörtök, január 3. Budapest, január 3. A dunai flotilla. Az a hír, melyet időközben tudvalevőleg megczáfoltak, hogy Ausztria-Magyarország az A1 Dunán hadi flotillát akar szervezni, rendkívüli figyelmet keltett Oroszországban. A »Nowoje Vremja« azt találja, hogy ha Bécsben ilyen tervvel foglalkoznak, ez csak azon politikai helyzetre való tekintetből történik, mely újabban Romániában és Szerbiában alakulni kezd. Amíg a bécsi kabinet arra számíthatott, hogy az említett két állam őt fogja egy Oroszország ellen indítandó háborúban támogatni, szó sem lehetett arról a veszélyről, hogy az Al-Dunán orosz hajóhad jelenik meg, a román flotillát pedig Ausztria-Magyarország inkább védelmi eszköznek, mint fenyegetésnek tartotta. Most azonban az új helyzettel a nézetek is változtak. A flotilla felállításának terve Oroszország ellen irányul. Ausztria-Magyarország — mondja az orosz lap — nagyon könnyen megtakaríthatta volna ezt és a többi hasonló terméketlen kiadást, ha a Németországgal való szövetség efemer előnyeitől el nem ragadtatná magát. Azután egyenesen felhívja a monarchiát, szakítson Németországgal s csatlakozzék Franczia- és Oroszországhoz. Ez utóbbi semmiféle ellenséges érzést nem táplál iránta, de nem is keresi a barátságát, hanem nyugodtan bevárja az eseményeket. De arra sem forog fenn ok, hogy visszautasítsa e barátságot, ha felajánlanák. Mindezek után az orosz lap azon következtetésre jut, hogy Oroszországra nagyon közönyös, akár állítja fel Ausztria-Magyarország a dunai flotillát, akár nem. A német hadsereg. A német birodalmi kormány legközelebb terjesztette a parlament elé a véderő 1887-diki állapotára vonatkozó jelentést. E szerint Németország védereje jelenleg 3.513.416 teljesen kiképzett emberből áll. Ehhez járulnak ama védkötelesek, kik a póttartalékhoz és a népfölkeléshez tartoznak s kik béke idején nem nyernek ugyan katonai kiképzést, de egy háborúban szintén rendelkezésére állanak a honvédelemnek. II. Lipót belga király a békéről. Az újévi tisztelgések alkalmával Lipót belga király is érdekes nyilatkozatot tett a nemzetközi helyzetről. Azon szilárd meggyőződésének adott kifejezést, hogy ebben az évben az európai béke zavartatni nem fog s hogy előreláthatólag nem merül fel oly esemény, mely összeütközésekre vezethet. E kedvező kilátások daczára Belgium a legnagyobb erélylyel fogja folytatni a fegyverkezést. Az általános védkötelezettség behozatala iránt a képviselőházban már a jövő héten megtétetik az indítvány, nem ugyan hivatalos részről, de azért a hivatalosak, különösen a király teljes támogatásával, aki nagy súlyt fektet arra, hogy Belgium megteremtse magának azon eszközöket, melyekkel szükség esetén föltétlenül megóvhatja semlegességét. Puttkamer kitüntetése. Német lapok azt a hírt közüik, hogy Puttkamer volt belügyminisztert, kit III. Frigyes császár alig két héttel halála előtt oly feltűnő rideg modorban bocsátott el, most II. Vilmos császár a feketesas-renddel tüntette ki. Noha a hir officziózus megerősítést még nem nyert, Berlinben s egész Németországban rendkívüli feltűnést kelt. Mindenütt igen nagy politikai jelentőségűnek tartják az esetet már azért is, mert a feketesas-rend belföldi tulajdonosainak számát a rend szabályai harminczban állapítják meg. Ez a szám pedig ez idő szerint teljes, minthogy Frigyes császár a múlt évben Friedberg és A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Január 3. — Az elitélt leánya. 2 — Regény. — Irta: DAUDET ERNŐ. »Ártatlan vagyok! ez az a kiáltás, melyet meg nem szünok hallatni soha. Nem, nem én voltam, ki oly gyáván megölte azt a nőt, kit édes anyád halála után neked anyául adtam. Az igazság egy napon ki fog derülni s addig, a te kötelességeddé válik azt kutatni, kideríteni. Midőn Isten megengedte, hogy halálra ne ítéltessem, megerősödtem abban a hitben, hogy a jövő napfényre hozza ártatlanságomat. »Fáradozzál tehát becsületem visszanyerésén, szegény leányom. Keress — figyelj , mert lehetetlen az, hogy ártatlanságom bizonyítéka előbb-utóbb felszínre ne kerüljön. A bagnoban, hová elhurczolnak s mely nagyon messze van, csakis ez az egy remény fog éltetni és ad majd erőt szenvedéseim elviseléséhez. Mi igen szerencsétlenek vagyunk, fájdalom én, hogy úgy bánnak velem, mint egy gonosztevővel és hogy elválasztanak gyermekemtől, te pedig mivel magad maradsz a világban, mint egy ágról szakadt, minden támasz s minden menedék nélkül, arra csupán ama szerény, megtakaritott kis összegre szorítkozva, mit neked hagyok, s oly korban maradsz egyedül, midőn atyád tanácsára legjobban rá lennél utalva! De e nagy szerencsétlenség daczára megmarad bennem a remény, hogy valaha viszontlátlak még. »Mig isten visszavezérel hozzád, gondolj reám s maradj erényes, forrón szeretett Jeanne-om ; légy erős, hogy elviselhessed iszonyú szenvedésedet és különösen, hogy ellenállhassam a csáboknak, melyek lépten-nyomon utadba fognak vetődni. Óh mily szomorú lesz a te életed kedves gyermekem ; de ha mindenben az erény és kötelesség lesz vezéred, ne félj, sok vigaszt fogsz abban találni. »Ügyvédem, Vemet, ki abban a meggyőződésben, hogy ártatlan vagyok, ol£ lelkesen védelmezte ügyemet, — magára vállalta e levélnek kezeidbe juttatását és biztatott, hogy mielőtt elszállítanának Új-Caledóniába, kieszközli az engedélyt számomra, hogy téged karjaimba zárhassalak. Vemet úr egyszersmind azt is közölni fogja veled, miként biztosítottam számodra csekély vagyonomat. »Ég veled kedvesem, imádkozzál és remélj ! Ima és remény a boldogtalanok kincse. »Áldásom kisérjen. Forrón ölel szerető szerencsétlen atyád Helfy János.« Midőn Válton Eduárd bevégzé a levél olvasását, oly mélyen meg volt hatva, hogy a papirt kiejté kezéből. Az asztal mellett ülve, homlokát két kezébe temetve, mély gondolatokba merült. Egészen elkábitá az a különös és szomorú regény, melybe oly véletlenül neki is szerep jutott és úgyszólván összefűzte életét egy szerencsétlen és elhagyatott fiatal leány sorsával. Hiába mondta az neki, hogy mire felébred, elhagyja házát és sohasem fogja őt viszontlátni. Valton előtt most már lehetetlenségnek látszott még csak föltevése is annak, hogy Helly Jeanne reá nézve ezentúl idegen lehessen. Midőn a fájdalomtól megtörve ott találta egy kapu alatt, első pillanatban páratlan szépsége bilincselte le, s az gyakorolt reá legmélyebb benyomást. De most az ártatlanul sújtott szegény fiatal leány sorsa iránti részvét, a szánalom foglalta el keblében a csodálat helyét. Minden szép és fiatal nőt felette vonzóvá tesz az öröm, a jó kedv, melynek szabadon átengedheti magát. De vájjon nem lesz-e a nő százszorta vonzóbbá az érző szívvel bíró férfi szemei előtt, ha az öröm az arcáról elfoszlik, hogy érdemetlen szenvedésnek, bánatnak adjon helyet. Helly Jeannet is annyi hájjal áraszta el Valton Eduárd szemeiben a nemes fájdalom, hogy el se képzelhette azt a lehetőséget, miként elhagyhatná valaha a szép szenvedőt. Hősünk huszonhat éves korában még oly tiszta, fogékony szívvel bitt, melyen a kalandos élvezetekben úszó életmód sem tudott csorbát ejteni. Még soha sem szeretett, mert azok a hódolatok, melyeket a hozzá hasonló férfiak raknak a kétes hitű, vagy kaczér s szeszélyes nagyvilági nők lábai elé, nem tekinthetők tartós, állandó, mély érzelem kifolyásának. Még nem találta fel azt a kiválasztott lényt, kinek életét örökre a saját életéhez vágyott volna olvasztani. Életében most keltett benne fiatal leány először olyan érzelmet, melyet talán a szerelem első tünetének tarthatott. De hát ki volt e fiatal leány ? Egy áldozat. Alig ismerte, de elég volt őt kétségbeesett állapotában lesújtva, megtörtén látni, hogy meggyőződjék, miszerint érdemes mindarra a sok jótéteményre, melyekkel elhalmozni óhajtotta volna s elég volt különösen elolvasnia ama levelet, melyben az atya saját ártatlanságát erősítve, egyszersmind gyermeke nemes és tiszta lelkét annyira feltárja. — Nem, bizonynyal nem, semmi esetre sem fogom őt elhagyni! — kiáltott fel egyszerre Eduárd izgatott hangon. Felkelt. A hosszú várasztás egészen kimerité. Az ablakhoz ment, kinyitá azt és a hajnal üde levegőjével akarta homlokát lehűteni. A nap első sugarai már eláraszták a láthatárt, midőn Válton Eduárd azon szoba felé irányzó lépteit, melyet Jeanne elfoglalt. Mielőtt pár órai alvást megkísértene, látni akarta őt. — A szegény gyermek felette izgatott, uram, — mondá Mathias asszony, midőn Eduárd belépett. Jó lesz, elküldeni Bertel orvosért. Eduárd felelet helyett, közelebb lépett az ágyhoz, melyet az éjjeli lámpa halvány fénye világított meg. De midőn amozdulatlanul fekvő Jeanne fölé hajolt, a leány hirtelen felült, s a lázasok merev, ijedt tekintetével kiáltva fel: — Határozottan állítom, hogy ő ártatlan! II. Hat hóval a beirt eset előtt Páris lakóit ama bűntények egyike tartotta izgalomban, melyek időnként ki szokták elégíteni a tömeg kíváncsiságát és az általános felháborodással egyszersmind részvétet is keltenek. Egy januári nap délutánján, vagyis már estefelé úgy hat óra tájt, a Bergére utczában lévő, Guérand James bankházának kapusa, a hivatalnokok távozása után bemenvén az irodába, hogy szokásos napi szemléjét megtartsa, egyszerre rémülten rontott ki a hivatalos helyiségekből, hangosan kiáltozva segítségért. Az éppen arra járó sokaság közül néhányan csakhamar körülre csoportosultak, kérdéseikkel ostromolva őt. De a kapus minden feleletre képtelen volt. Nagy izgatottságát eléggé elárulta a lámpát tartó kezének remegése, fogai vaczogtak, arczát kísérteties sápadtság boritá s teljesen képtelen lett volna egyetlen szó kiejtésére is. De midőn James Guérand aki a földszinten levő irodai helyiségek fölött az első emeleten lakott, a rémült kiáltások hallatára elősietett, a kapus kissé mégis összeszedte magát. A sokoldalú kérdésektől ostromolva, végre ujjával a pénztárba vezető ajtóra mutatott és elfojtott hangon mormolt : — Ott! ott ! egy nő fekszik meggyilkolva ! A jelenlevők mind oda akartak rohanni, de James Guérand egy intése visszatartá őket: — Megálljatok! — mondá parancsoló hangon, — először rendőrt kell hívni. Néhány percz múlva a negyedben álló két rendőrrel csakugyan a pénztár szoba felé indult, melybe egyfelől a hivatali helységekből, másfelől a ház kertjéből, — honnan a Trévise-i városrészbe nyílt egy kapu, — lehetett bejutni. Midőn, — a középen rácsokkal két részre osztott — szobába léptek, James Guérand nem tarthatott vissza egy rémült sikoltást s ez a felkiáltás, megkapatva az iszonyatos látványtól, mely szemük elé tárult, a jelenlévők mindannyiának ajkain visszhangra talált. Egy asztalon pénztári könyv hevert, a könyv mellett két nagy rézgyertyatartó, melyek közül az egyik fel volt döntve, míg a másikban pislogós gyertya égett. A nagy vas pénzszekrény, mely a szoba egyik sarkában foglalt helyett, tárva-nyitva, a kulcsok pedig a zárban valának. Végre a szekrény előtt a földön egy nő feküdt a halál mozdulatlanságával elterülve, egyik halántékán mély sebbel, melyből a patakzó vér egész tócsát képezett maga körül, s melyben a meggyilkoltnak szőke haja úszott. Daczára annak, hogy a földön fekvő nő már elhagyta az ifjúság első tavaszát, arczának üdeségéről, a fogástalan vonásairól, — melyet még a gyilkos keze sem volt képes ellúzítani — látni lehetett, hogy a negyven évet még nem töltötte be. Szépsége a sors által ama különösen kegyelt teremtmények szépségéhez tartozott, melyen még az érettebb kor romboló hatalma is megtörik. A homlokot fedő göndör arany haj féniy eltakará a már kialudt szemeket. A színtelen ajkak közt remek fogsor volt látható. A kétségbeesett küzdelem közt szürkével vegyített kék színű, bársony és atlaszból kaczéran összeállított s virágokkal ékített kalapja összegyűrve esett vissza vállaira; öltözékének felszakított dereka látni engedé nyakát s azon a gyilkos durva kezeinek nyomait. A küzdelemben kimerült karok egyike alatt levél feküdt. Végre, a hűséges leírás kedvéért meg kell még említenem, hogy az elegáns, kissé felhajtott szoknya, két finom s kék selyem harisnyával fedett lábat láttatott, melyeknek egyikéről a czipő — akár gyermek czipőnek hihették volna — le volt esve, mint egy néma tanújaként a gyalázatos bűnténynek. — Hellyné! pénztárnokom felesége ! — kiáltott fel James Guérand, ki az erőszakos halállal kimúlt gyönyörű teremtés láttára, egyszerre holt halavány lett. Gyorsan lehajolt, füleit a szerencsétlennek mellére illesztve megtapogató már kihűlt kezeit, aztán ismét felemelkedvén, fátyolozott hangon téve hozzá: — Meghalt! szegény teremtés ! oly szép volt s ily nyomorult véget ért! A megrémült jelenlevők a legnagyobb izgatottságban jöttek-mentek, ezerfélekép magyarázgatva a bűntényt. — Uraim, — szólalt meg az egyik rendőr, — kérem semmihez se nyúljanak a hivatalos közegek megérkezéséig. A rendőr is lehajolt a meggyilkolthoz, hogy bizonyosságot szerezzen, vájjon igazán meghalt e ? Pillanatnyi csend állott be, minden ajk néma maradt, ily gyalázatos bűntény látása megbénított mindenkit. Egyedül csak James Guérand közeledett a pénzszekrényhez s gyorsan áttekinté annak belsejét. Aztán az asztalon maradt pénztári könyvhöz sietett, de alig veté rá szemeit, felkiáltott : — Meg vagyok rabolva! A gyilkos háromszázezer frankot vitt el magával. Ez összeg holnap a reggeli órákban teljesítendő fizetésre volt szánva. Pénztárnokom, Helly küldött érte a bankba, két órakor és ebbe a szekrénybe zárta azt előttem. S ime most nincs itt. Feltörték a szekrényt. — Egyszerűen felnyitották, uram — mondá kapus, ime itt vannak a kulcsok. — A kulcsok! — kiáltott fel James Guéraud , hiszen csakis a jelszó tudtával lehet azoknak hasznát venni és e szót a pénztárnokon kivül senki sem tudja, miután ő maga választja azt meg tetszése szerint. De akkor!... Bár nem fejezé be szavait, mindenki kiegészítő gondolatát. Egy légy dongását meg lehetett volna hallani, oly néma jön a csend. Ugyanegy gondolat foglalkoztatá mindannyiuk agyát, ugyanegy szó jött minden alakra. A pénztárnok, kinek hűségére volt az összeg bízva, lopta volna el a nagy összeget? Hisz ez a föltevés annyi, mint neje meggyilkolásával is őt vádolni! Végre megérkezett a rendőrbiztos is egy orvos kíséretében, ki azonban már csak a bekövetkezett halált állapíthatta meg. A rendőrbiztos azonban rögtön az eseményegyéb körülményei felől igyekezett magának tájékozást szerezni. — Hol volt Helly ? — kérdé azonnal. — Mint rendesen, a többi hivatalnokokkal együtt öt órakor kellett elhagynia a hivatalt, — felesé James Guérand. — Bocsánat, uram — vete ellen a kapus, Helly urat nem láttam a többiekkel távozni. Kevés, sőt öt óra előtt jött ide neje s miután nem láttam őket elmenni, azt hittem a Trévise utczai kapun hagyták el a házat. — Meg kell jegyeznem uram — mondá James Guérand a rendőrbiztosnak, — hogy e háznak kertje van s e kert ajtaja a Trévise-i városrészbe vezet. Helly kérelmére, ki már harmincz éve hivatalnoka e háznak, — még atyám életében jött ide, — és kivel barátként bántam, magam adtam át neki már régen ez ajtónak egyik kulcsát. — Rendesen a kerten át szokott távozni ? —kérdezi a rendőrbiztos. — Többnyire — felelt a kapus. Nem csodálkoztam tehát, hogy nem láttam őt elmenni. Hat órakor, mint rendesen, kezembe vettem a lámpást, hogy becsukjam az ablakdeszkákat. Messziről világosságot láttam Helly úrnál és azon hitben, hogy kissé talán tovább dolgozik, mert ez többször megtörtént nála, belépés nélkül akartam a pénztár mellett elhaladni, midőn azonban semmi neszt sem hallva, eszembe jutott, hogy talán elfeledte a gyertyákat eloltani, benyitottam és megláttam a hullát. A kapus előadása alatt a rendőrbiztos — bár hallgatta őt — gyorsan átfutotta szemeivel a helyiséget, egy tárgyat sem hagyva megfigyeletlenül. Egyszerre az asztalon lévő feldőlt gyertyatartó után nyúlt. Egy tömött nehéz réz-gyertya tartó után, melynek lábán, még egészen friss vérfolt volt látható. (Folyt, köv.) Maybach minisztereket, Simson birodalmi törvényszéki elnököt a rend lovagjaivá nevezte ki. Ha tehát most Puttkamer is megkapta e kitüntetést, a császár túllépett a szabályszerűleg megállapított létszámon, mi eddig sohasem történt s éppen ez okból rendkívüli szenzácziót kelt. Egy ellenzéki lap hangsúlyozza, hogy a rendjeladományozás mindig a minisztérium ellenjegyzésével történik. Ha tehát Bismarck herczeg ellenjegyezte Puttkamer kitüntetését, ezzel Puttkamer politikájával is azonosította magát, mi azonban kétségkívül igen merész következtetés. t Belgvárt, január 2. (Saját kiküldött tudósítónktól.) Ma reggel tíz óra óta a nagy skupstina együtt ül és az alkotmányjavaslat fölött tanácskozik. Aki a szerb nemzet ezen atyáit ily békés jámborsággal együtt tanácskozni látná, el sem hinné, hogy ezeknek az embereknek együttléte milyen vulkán felett mozgott és következményeiben minő válságokat készít Európa számára. A színháztér előtt (mert a színházban tartják üléseiket) békés csoportokban álldogálnak cigarettázva, halkan, elégedetten beszélgetve és van is okuk elégedetteneknek lenni, mert keresztülvittek mindent, amit akartak. Általában a múlt napok alattomban égő szenvedélyeikhez képest ma alig lehetne ráismerni Belgrádra, annyira nyugodt színezete van a városnak. De hát miért is zavarognának? Milán beadta derekát, az alkotmányt még ma estig en bloc elfogadják, a szerbek uj esztendejére meg lesz az uj radikális kormány, Persiani úr meg van elégedve az eddigi eredménynyel és gondnokoltjait óva inti, hogy tulságokba ne essenek, nehogy mindent újra koczkára tegyenek. Midőn e sorokat írom, délutáni fél kettőkor a szkupszina még együtt ül és morzsolja az új alkotmány szakaszait, noha mindenki jól tudja, hogy azok változatlanul lesznek elfogadva. A pillanatnyi helyzetet legfőbb körvonalaiban a következőkben jellemezhetem: Milán király, trónját ingadozni látván, Risztics tanácsára kieszelte az új alkotmány tervét, azon reményben, hogy ha népeinek ily messze terjedő engedményeket tesz, legalább trónját biztosítja. A liberálisok és a radikálisok hamarosan beletalálták magukat az új helyzetbe és vezéreik tanácsára hajlandóknak nyilatkoztak annak en bloc elfogadására, hiszen ezen új helyzet kezekbe adja a jövőt, a harczot tehát nem kell feladni, csak elodázni. Hogy mindennek daczára akadtak intranzigensek, ennek titkos oka abban rejlett, hogy a király ellenállását utolsó pozíciójában, a külügyi politika tekintetében is megtörjék. Sikerült nekik. De mindezeknek daczára az alkotmánynak en bloc kétségkívül való elfogadásával szemben is sok sötét pont látható az itteni politikai láthatáron, melyek Milán biztonsági érzületére kétségkívül zavarólag hatnak. Táviratilag jeleztem tegnap az itt történt szenzácziós elfogatásokat és nagyon meglepő, hogy a belgrádi kormány sajtóirodája e tekintetben minden felvilágosítást megtagad. Erről a dologról különben táviratilag, vagy külön levél alakjában beküldöm értesüléseimet. A másik fekete pont a politikai láthatáron Risztics úr dolga. Előbbi tudósításaimban volt már alkalmam indokolva fölemlíteni, hogy Risztics ur Persiani, vagyis Oroszország előtt nem grata persona; nagyon önállónak tartják. Riszticsnek azonban a király még Abbáziában odaígérte a külügyi tárczát, melyre most az orosz párt Osikcs szentpétervári szerb követet kandidálja. Ebből a királyra nézve nagy baj kerekedhet, mert a mellőzött Risztics, ha az ország elégedetlen elemeit maga köré gyűjti, minden kormányformát lehetetlenné tesz. A legsötétebb pont végre Natália, kivel Milánnak számolni kell. A czár, mint előbbi leveleimben megírtam, a kibékülés árául követeli, hogy a szerb király hozza rendbe elvált nejével dolgát. Milán hajlandó e téren az engedmények legvégső határáig elmenni, de ahol egy asszonynyal kell megalkudni, ki állhat ott jót a sikerről ? Nehezíti meg az ebbeli helyzetet az a körülmény, hogy a milyen népszerűtlen Milán, éppen olyan népszerű egész Szerbiában Kecsko Natália. Az elválás kimondása óta Belgrád összes kirakataiban Natália képét látjuk, az újszülött leányokat mind tüntetőleg Natália névre keresztelik és minden lépten nyomon tapasztalhatjuk, hogy az itteni társadalom a királyi házasság felbontását sem jogosnak nem tekinti, sem nem helyesli. Ismételten védekeznem kell azon feltevés ellen, hogy elfogultságból netalán túl sötétnek akarom feltüntetni Milán helyzetét, de viszont kötelességet vélek teljesíteni, ha a történeti hűség és igazság érdekében a valót el nem hallgatom. A királynak egyik legnagyobb szerencsétlensége, hogy hadseregében feltétlenül meg nem bízhat. Ez tény, melynek illusztrálására elég legyen felhozni, hogy a diktátori túlsúlyban levő radikális párt az egyezkedésnél azt is feltételül tűzte ki,hogy a rendelkezési állapotba helyezett Gruics tábornokot és a nyugdíjazott Horvatovich tábornokot reaktiválni kell. A nép, vagyis inkább egy túlnyomó párt akaratának nyomása előtt már tisztán katonai ügyekben is kell a királynak engedni és hadserege élére oly férfiakat kell állítania, kiket mélyen megsértett és kiket saját személyére nézve megbízhatóknak nem tartott. írhatnak a félhivatalos fizetett tollak, amit akarnak, de el nem tagadhatják, hogy Milán király a maga és fia, a trónörökös személybiztossága fölött folytonos aggályokat táplál. Ma (szerdán) déli féltizenkettőkor saját szememmel láttam, amint Milán, fia, Sándor kíséretében Topcsider felé sétakocsizást tett. Az apa mélyen behúzódott a zárt kocsi belsejébe, a fia pedig hadnagyi egyenruhájában jobbrabalra nyájasan köszöngetett. A kocsit kivont karddal 8 lovaskatona zárolta körül és élükön egy tiszt lovagolt, míg két nyargoncz húsz lépéssel a kocsi előtt az utat megtisztította. Ezt saját szemeimmel láttam. Ha ezt Belgrádban személybiztosságnak nevezik, akkor nem irigylem a királyok személybiztonságát. A félhivatalos »Fremdenblatt« ma érkezett száma megerősíti azt a hírünket, melyeket kiküldött belgrádi tudósítónk jelentett, hogy ugyanis az eddigi bécsi szerb követet legközelebb visszahívják s helyébe Petronijevica volt berlini szerb követet nevezik ki. Mint a »F re m d e n blatt« fja, Bogicsevics Milán valószínűleg már e hó végén elhagyja helyét. Bogicsevics visszahívásáról jól értesült körökből a félhivatalos bécsi lap ezeket tudja meg: Bogicsevics az elmúlt vasárnapon Mijatovics szerb külügyi minisztertől táviratot kapott, melyben a király nevében köszönetet mond neki eddigi működéséért a bécsi udvarnál és tudatja vele, hogy a király őt ez állástól fölmenti és tetszésére bízza, hogy mint Szerbia követe Rómába menjen. Egyszersmind tudatták vele,hogy Petronijevics van utódául kiszemelve és megbízták, hogy kérdezősködjék a bécsi udvarnál, s várjon elfogadják-e Petronijevicset. Bogicsevics azonnal azt válaszolta, hogy magántermészetű okok miatt a római követséget el nem fogadhatja. Hétfőn a szerb követ közölte a kapott sürgönyt gróf Kálnokyval, aki sajnálattal vette tudomásul. Bogicsevics a bécsi diplomácziai testületnek teljes rokonszenvét bírja. Buzgón fáradozott rajta, hogy Ausztria-Magyarország és Szerbia közt a barátságos egyetértést fentartsa és szilárdítsa. Bogicsevics már másodízben töltötte be a szerb követségi állást a bécsi udvarnál. Először 1883. május havától szeptemberig viselte e tisztet s Krisztics Fülöp váltotta fel, mig ő maga mint külügyi miniszter lépett a Krisztics-kabinetbe, melynek 1883. októbertől 1884. február haváig volt tagja. Mikor a bécsi állást elhagyta, Ferencz József az első osztályú vaskorona-renddel tüntette ki. 1884. junius 7-dikén neveztetett ki másodszor erre az állásra és azóta megszakítás nélkül Bécsben működött. Bogicsevics, ki közeli rokona Milán királynak, még legutóbb élénk részt vett a szerb alkotmányrevideáló bizottság munkálataiban. A szerb királyi pár válása alkalmával Bogicsevics volt az, aki Sándor szerb trónörököst Bécsből Belgrádba kísérte. Most az a terve Bogicsevicsnek, hogy Bécset elhagyja és a magánéletbe vonul vissza, Bogicsevics utóda, Petronijevics, még nemrég is követ volt Berlinben, mely állásra Krisztics, a király egykori titkára emelte. Azelőtt bukaresti szerb követ volt. A követváltozás valószínűleg a követségi személyzetben is változásokat fog maga után vonni. Fővárosi ügyek. Az elöljáróságok pénzkezelése. Az erzsébetvárosi elöljáróságnál előfordult sikkasztás alkalmával a polgármester utasította a főszámvevőt, hogy az összes kért elöljáróságok pénzkezelését vizsgálja meg s az eredményről, valamint a netán teendő intézkedésekre nézve tegyen javaslatot. Lamp Hugó főszámvevő a vizsgálatot minden egyes elöljáróságnál személyesen foganatosította s eljárásáról tüzetes jelentést tett a tanácshoz. Részletesen felsorolja, amiket az egyes elöljáróságoknál tapasztalt s amikből az tűnik ki, hogy a pénzkezelés egyik elöljáróságnál sem felelt meg mindenben a kiadott utasításnak és hogy minden egyes elöljáróságnál konstatálhatók voltak kisebb-nagyobb szabálytalanságok, egyúttal kimerítő javaslatokat tett a főszámvevő arra nézve, hogy az elöljáróságok a pénzkezelés tekintetében minő újabb utasításokkal láttassanak el és hogy az ellenőrzés tekintetében is minő intézkedések léptettessenek életbe. A tanács a tett előterjesztés alapján elhatározta, hogy az elöljáóságok pénzkezelése egyszerű s 11 essék azáltal, hogy az eddig vezetett naplók száma (mintegy 12) négyre szállíttassék le. Minthogy továbbá a pénzbeszedést egyéb elfoglaltsága miatt az elöljáró egymaga nem foganatosíthatja, elhatározta a tanács, hogy a pénzbeszedést a helyettes elöljáró és az esküdtek felváltva teljesítsék, akiknek kötelessége a délelőtt folyamán bejött pénzt délben jegyzék mellett az elöljárónak átadni. Elrendelte továbbá a tanács, hogy a beadvány előleges iktatása nélkül pénzt átvenni nem szabad, hogy az ügydarabok igtatása kizárólag a kezelőtiszt által eszközöltessék, hogy minden átvett pénzről vagy értékről a feleknek szabályszerű nyugta adassék, hogy a pénzbírságok és egyéb követelések behajtásával megbízott közegek a behajtandó összegekről nyilvántartást vezessenek stb. Elrendelte továbbá, hogy az elöljáróságok pénznaplói a számvevőségnek e czélból kiküldött közegei által hóról-hóra, esetleg hétről-hétre a helyszínen vizsgáltassanak fölül, mely közegeknek kötelességükben áll majd a netán tapasztalandó szabálytalanságokat a tanácshoz azonnal bejelenteni. Végre elhatározta a tanács, hogy minden egyes elöljáróságnál a tanács egy-egy tagja minden évben legalább egyszer vizsgálatot tartson, és hogy e vizsgálat kiterjedjen úgy a pénzkezelésre, mint az egész ügykezelésre. A hólerakó helyek kijelölése ügyében hozott tanácsi határozatra a közlekedési miniszter — miként azt lapunkban már közöltük — azzal válaszolt, hogy a hónak a Dunába hányását nem engedi meg, mert ez a meder eliszapodását vonhatná maga után. A tanács ma abban állapodott meg, hogy újabb felterjesztést intéz a miniszterhez, amelyben utalva arra, hogy főleg erősebb havazások alkalmával a hónak nagyobb távolságra való hordása mily nehézségekkel és költséggel járna, az engedélyt a hó egy részének a Dunapartra való hordását és a mederbe hányását engedje meg. A közúti vasút meghosszabbítása. A közúti vasút százházi vonalának meghosszabbítását a Csömöri- és Hermina-uton át az uj lövőházig a belügyminiszter— mint értesülünk — jóváhagyta. KÜLÖNFÉLÉK. — jan. 3. A hív. lapból. Kinevezések. A külügyminiszter : O 1tó Ede és Báhr Károly végzett cs. és kir. kelet-akadémiai növendékeket konzul-növendékekké ; a pénzügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott miniszterelnök , Schwarzer József volt kataszteri pótbiztost a fehérvármegyei adófelügyelő mellé II. oszt. irodatisztté ; a zombori törvényszék elnöke a felügyelete alatt álló zombori járásbírósághoz segélydíjas joggyakornokká Bikár Sándor ügyvédjelöltet; a kolozsvári törvényszék elnöke, a vezetése alatti törvényszékhez díjas joggyakornokká : Olasz Káróly’ díjtalan joggyakornokot ; a fővárosi pénzügyigazgatóság : Wallitschek György és Vermes Flóris I. oszt. fogyasztási adóhivatali tiszteket II. oszt. fogyasztási adóhivatali ellenőrökké — továbbá: Brünnich Lajos és Schieszler Antal díjas, illetve díjtalan fogyasztási adóhivatali gyakornokokat II. oszt. fogyasztási adótisztekké nevezte ki. Névmagyarosítások: Nitmhaus Sámuel pozsonyi illetőségű Balaton-Füreden állomásozó pénzügyőri szemlész vezetéknevét *Budai-ra« Po 1ák Náthán aradi illetőségű ugyanottani lakos saját úgy Teréz Margit és Sándor nevű kiskorú gyermekei vezetéknevét »Pásztó'-ra Neumann József zsombolyai illetőségű kisoroszi lakos vezetéknevét »Gombócz« ra magyarosította belügyminiszteri engedélylyel. Jóváhagyás. A német-keéri róm. kath. temetkezési egylet és a tahi kisdedóvó egyesület alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. Uj titkos tanácsosok. Ő felsége a király dr. Zwerger János seckaui,dr. Ainer Simon brixeui és dr. Missa Jakab laibachi érsekeknek a titkos tanácsosi méltóságot adományozta. Királyleány mint írónő. A belga királyné pártfogása alatt minden évben újév napjára egy »Szemle fiatal leányok számára« czímű folyóirat jelen meg, melybe maga Henriette királyné is szokott »Madame Reyer« álnév alatt egy-egy czikket írni. Ebben a szemlében az idén mutatja be magát először mint trónő Stefánia trónörökösasszony testvére , Klementina herczegnő, aki »Marthe d’Oret« névvel csevegést irt bele. A debütáló herczegnő még csak tizenöt éves. Az olasz király részvétirata. Mancini halála alkalmával az olasz király a következő sürgönyt intézte Mancini családjához: »Mancini halála, kiben önök hírneves és megsiratott atyjukat vesztették el, mélyen meghatott. Az a kedves és élő emlék, mely bennem egykori tudós tanárom iránt él, fokozza a fájdalmat, melyet lelkemben a hű barátnak, a nagyérdemű polgárnak, a kitűnő tudósnak elvesztése keltett, kinek nevét az olasz jogtudomány tisztelettel említi. Fogadják önök, kik utolsó sóhaját látták annak a férfiunak, ki halála által annyi fájdalmat okozott s kinek hazafisága oly fényes példát nyújt, fájdalmam kifejezését, melyben az egész nemzet osztozik, és részvétemet, melyet a királyné és a királyi herczeg nevében is az egész családnak nyilvánítok.«