Pesti Napló esti kiadás, 1889. május (40. évfolyam, 119-149. szám)

1889-05-02 / 120. szám

Budapest, 1889. A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. Csütörtök, május 2. 120. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Budapest, május 2­ Matlekovics államtitkár felmentése A hivatalos lap mai száma Matlekovics Sándor földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi államtitkár fölmentését közli. Az erre vonatkozó legfelsőbb kézirat a követ­kező : »Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ma­gyar miniszterem előterjesztésére: dr. M­a 1t .­k­o­­v­i­ts Sándor államtitkárt ezen állásától — hosszas hivataloskodása alatt szerzett kiváló érdemeinek elis­merése mellett *­ saját kérelmére ezennel fölmen­tem. Kelt Ischlben, 1889. évi április hó 2- án. F­e­­rencz József, s. k. Gróf S­z­a­p­á­r­y Gyula, s. k.­ Svájcz és Németország. Wohlgemuth német rendőrfelügyelő ügye, mint távirataink jelentik, a fogoly szabadon bocsátásával, sajnos, még nem ért véget. Az officziózus »Nordd. Alig. Zigo­ma kijelenti, hogy az ügynek még folyta­tása lesz s a berlini kabinet Wohlgemuth elfogatásá­­ért Svájcztól felvilágosítást, illetve elégtételt fog kérni. Már ez maga komolylyá teheti az ügyet. De fokozza jelentőségét az az indokolás, melylyel a ber­lini officziózus Németország ez akc­ióját érthetővé igyekszik tenni. E szerint Németország egyelőre nem veszi tagadásba, — erre nézve Wohlgemuth je­lentését várja — hogy egy német rendőrtisztviselő Svájczban agenti provokateuröket tartott. De e cselekményt nemcsak nem tartja nemzetközi jogba ütközőnek, hanem ellenkezőleg azt állítja, hogy Svájcz elnézése a területén levő anarchisták irá­nyában kényszeríti a szomszéd államokat, hogy úgy védekezzenek az onnan jövő veszélyek ellen, a­mint épen a körülmények engedik. A német offic­ió­zus úgy tünteti föl a helyzetet, mintha Svájczban a tisztviselők és hivatalos hatóságok tá­­mogatnák a szoczialisták­at. A német lap azzal fenyegetőzik, hogy Németország a svájczi határ­forgalomban szigorú ellenőrzést és megszorításokat fog életbe léptetni. A czikk okoskodásából az a törek­vés tűnik ki, hogy Svájcztól előbb-utóbb olyan intéz­kedéseket akarnak a szoc­ialisták ellen követelni, a­melyek az ottani szabad és demokratikus alkotmány­­nyal határozott ellentétben állanak. Minthogy Svájcz ily kívánságokat alig teljesíthet, attól lehet tartani, hogy viszonya Németországhoz lényegesen meg fog romlani. a­­1 —--—— - ----.--- ....— — ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 2-án. A mai ülésen Csatár Zsigmond csak három óra hosszáig beszélt, s konstatálnunk kell, hogy mind­végig figyelmes hallgatósága volt, pártkü­lönbség nél­kül. Beszéde a magánügyektől kezdve az állam­ügye­kig mindenre kiterj­esz­kedett, és gyakran általános derültséget keltett, őszinte és zamatos előadásával. Utána W­e­k­e­r­­­e Sándor pénzügyminiszter szólalt föl, s mindenekelőtt kiemelte, hogy az a pénz­ügyi programm, melyet elődje kitűzött, az övé is, mi­vel ő már azon programm készítésének is felelős se­gédmunkása volt. Beszédének nagy része polémia volt Horánszky és Mudrony ellen. A pénzügyminisz­ter ama vád ellen védekezett, mintha a kormány az adóemelések mellett nem lett volna tekintettel a közgazdasági érdekekre is. Polémiájának némely­kori éles hangja, nem állt azonban kellő összhang­ban Horánszkynak tegnapi objektív fejtegetéseivel. Úgy látszik, a pénzügyminiszter kénytelen volt ezt a konc­essziót tenni ama szituácziónak, melyről egyébként egyetlen egy szót sem szólott, s beszédé­ben szigorúan a pénzügyi kérdések körében maradt De nemcsak éles volt némelykor a pénzügyminiszter, hanem igazságtalan is. Horánszkyról azt mondta, hogy erős kritikus, de rossz próféta, pedig mind­az, a­mit Horánszky hét év óta megjósolt, mind beteljesedett. És oly dolgo­kat is c­áfolt a pénzügyminiszter, a­miket Ho­ránszky sohasem állított. E miatt az ellenzék több­ször föl is zúdult a pénzügyminiszter ellen, ámbár más részről szívesen helyeselte, ha a pénzügyminisz­ter erre alkalmat adott. S elismerjük, hogy voltak beszédének ilyen mozzanatai is. A programm azon­ban, melyet a jövőre nézve kifejtett, egészben véve optimi­sztikusnak látszik. Azon siker érdeké­é­ben, melyet a pénzügyminiszter a föltárt jövedelmi források belterjesebb kihasználása czéljából elérni remél, talán kissé túlságos tért nyit a bürokrá­­c­­­i­á­n­a­k. Ez (ha a bürokrácziát át tudja ala­kítani, s helyes reformokat tud alkotni,­ lehet jó, de ellenkező esetben, az önkénynek minden téren még tágabb tért nyithat. Azon tervek közt, melyeket a pénzügyminiszter kontemplál, van sok helyes, de e tervek amennyiben azok újak, sújtó ítéletet tar­talmaznak az eddigi rendszerre. A fogyasztási adók kihasználásával a zárt városok, az i­palmé­rési adónál a magán fogyasztás, a szesz adónál a törvények szi­gorú végrehajtása, a dohányjövedéknél a büntető határozatok erélyes alkalmazása, s képezik ezen tervek főbb mozzanatait. Az egyenes adóknál pedig a tényleges jövedelem kikutatása, mely azonban két­élű fegyver lehet. Kétségtelenül összefügg ez a pénzügyi közigazgatás átalakításával, s erre nézve, ha helyes is az elv, hogy a pénzügyi igazgatásnak az adóviszonyok változásait gyakorla­tilag kell figyelemmel kísérni, de ugyanakkor arra is kell vigyázni, hogy a pénzügyi detektívek, túlságos zaklatással ne üldözhessék a privát életet is. A pénzügyminiszter beszéde, bár többször tá­masztott éljenzést, de egészben véve nem nagyon lelkesítette fel a kormánypártot. A­mi különben ta­lán nem is volt czélja a pénzügyminiszternek és csu­pán csak száraz pénzügyi expozét akart tartani. Be­széde elején meglátszott rajta némi elfogultság, s talán ez okozta, hogy polémiája eleinte kissé élesebbé vált, mint ahogy arra provokálva volt, vagy mint azt a helyes miniszteri tapintat indikálta volna. A mi­niszternek akkor is objektívnek kell lennie, ha az el­lenzék modora éles,­­ nem pedig, hogy megfordítva legyen. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Dárday Sándor, Tibád Antal, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Wekerle Sándor, Szilágyi Dezső, Baross Gábor, gróf Szapáry Gyula, báró Fejérváry Géza­, báró Orczy Béla. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hite­lesíttetik. Az elnökségnek több előterjesztése után következik a napirend : a pénzügyi, közgazda­­sági, horvát regnikoláris, mezőrendőrségi és közigaz­gatási bizottságba egy-egy tagnak választása. A névszerinti szavazás megejtetvén, elnök je­lenti, hogy a választás eredményét az ülés végén fogja kihirdetni. Következik az 1889. évi állami költség­vetés általános tárgyalásának foly­tatása. A budget-vita Csatár Zsigmond a budget megbírálása alkal­mából szóvá teszi azt a befolyást, melyet a kormány a monarchia külügyi politikájára gyakorol. Az olasz szövetség az olasz specziális érdekek következtében megbízhatatlan, a német szövetséget pedig meg kellett volna előznie Lengyelország helyreállításának, mert e nélkül ez a szövetség is illuzórius. Már ezért sem fogadhatná el a költségvetést, de nem fogadhatja el másrészt azért sem, mert a pénzügyi gazdálkodás borzasztóan rothadt állapotokat teremtett s a kor­mány még mindig nem tesz lépéseket egészségesebb közigazgatás behozatalára. A pénzügyi közigazgatási anomáliákról el tudna beszélni mától kezdve egy esztendeig. (Nagy derültség.) Tisztességes­en becsü­letes pénzügyi közigazgatást kell teremteni, addig költségvetést megszavazni nem lehet Átmegy a bel­ügyi tárczára. Édes jó Isten ! (Nagy derültség.) Ha a belügyi állapotok tiszta lepel nélkül való képét akarná megmutatni, rettenetes torzkép lenne belőle. A vármegyei élet elijesztő. Vannak már vár­megyékből a j­egyzőségeknek ára van. (Felki­áltás : Hol?) Torontál megyében is ilyen. A b­e­s­e­­nyődi jegyzőség így kelt el most nyolcz­­ezer forintért. (Nagy mozgás.) A főszolgabirák basáskodnak. Ezeken az állapotokon segíteni kell. A választási törvény hiányaiból háramló visszaélések szintén e tárcza terhére esnek. Rettentő gonosz raffinériával járnak el a vá­lasztásoknál, csakhogy a független magyar választót lehetetlenné tegyék. Minden kerületben teremtenek hivatalos szavazatokat és ezek megszaporodnak a moszes vallású urak szavazataival. Ilyen helyeken az­tán megválasztanak embereket, a­kik úgy szavazzák meg a huszonötödik paragrafust, mintha abból meny­­nyei maona hullana az országra. A választási törvényt tehát meg kell változtat­ni. A választási elnökök visszaéléseinek illusztrálásá­ra elmondja a szolnoki és czeglédi választások törté­netét. Ezeknek igazsága elenyészett, mint a tavalyi hó, de a tanulságot le kell vonni belőlük. A megbízó levelek elbírálását is igazságosabb alapokra kell fek­tetni s itt a belügyi és igazságügyi minisztereket illeti a cselekvés kötelessége. A nagy elválasztó harczba megjavított törvénynyel kell mennünk s ha jogos kép­viselők lesznek a házban, azzal csak a mi kedves jó királyunknak teszünk szolgálatot. Áttér a közlekedésügyi tárczára. Barossal még a függetlenségi párt is úgy bánik, mint egy honmen­tővel. Ő Barossnak is megmondja, a mi bántja. Ba­rosstól elvárta volna, hogy a tiszai kis zsilipnél elő­fordult kalamitásokat erélyesen és igazságosan fogja elintézni. ígérte ezt Baross, de nem tartotta meg Baross A napokban kapott Pancsováról egy levelet, melyben ki van mutatva, hogy mindaz, a­mit a »Pesti Napló« a pancsovai kormánybiztosról meg­­írt, igaz és való. S Baross még­sem cselekszik, a­mi »a vér és vas emberétől« (Barosstól) éppen nem szép dolog. Ezért nem lehet ő »Barossal rokon­szenves«. Soha miniszter úgy el nem hanyagolta az Alföldet, mint Baross. Szóló hazájának kincse nem a Csáky szalmája és Baross úgy bánik vele, mintha az volna. Az igazságü­gyminiszterhez is volna pár szava és sajnálja, hogy a miniszter nincs jelen. Szilágyi Dezső (a képviselői padok egyikéből a miniszteri székhez sietve) : Itt vagyok ! (Zajos de­rültség.) Csatár Zsigmond megelégedéssel olvasta az igazságügyminiszter levelét s csak azt jegyzi meg, hogy az abban foglalt ígéretek beváltása csak »ő ex­­czellencziájától« függ. Ha beváltja, a magyar nép áldani fogja, ha nem váltja be, a szegény magyar azt fogja mondani : »ez is csak olyan, mint a többi !« (Zajos derültség). A váltóügy rendezését ajánlja az igazságügyminiszter figyelmébe, nemkülönben a bagatell-ügy rendezését is. A kereskedelmi törvényt okvetlenül revízió alá kell venni, mert »nagyon rossz törvény« az és tág kaput nyit a biztosító társulatok visszaéléseinek. Áldozataik szegény mesteremberek, vezértitkáraik pedig szívják a jó millreseket. (Nagy derültség.) A hivatalokat egy székhelyen kell összpontosí­tani. »Mert«—úgymond—»oly Bábel-torony ez,ked­ves jó igazságügyminiszter úr, hogy míg kibontakoz­­hatik belőle, szép fekete fürtös feje olyan deres, ko­pasz lesz, mint az enyém«. (Zajos derültség.) A nem­zeti színház fővilágítójának van 1230 frt fizetése, egy vidéki albírónak pedig 1200 írtja. Hát még azok­nak a szegény diurnistáknak milyen a dolguk ? Ve­gyék el a főispánoktól a milliókat és adják szegény hivatalnokainknak. Gróf Szapáry Gyula kereskedelemügyi minisz­tert rég időből tiszteli, mert valaha egy párton volt vele. (Hosszantartó zajos derültség.) Vegye el min­den kereskedőtől a kereskedői engedélyt, ha köny­veit magyarul nem vezeti. A leszámolásnál ne higg­­jen a kereskedelmi kamaráknak, m­ert ezek szeretnek a kétszerkettőből hármat csinálni. Áttér a kultuszmi­­niszteri tárczára. Sürgeti a katholikus autonómiát. A katholikus egyház uralma abszolutizmus s ez ma már nincs helyén. Csáky szűkmarkú és szűkkeblű; külön­ben szaporítaná a népiskolákat másként járna el a tanítók özvegyeivel és árváival. Fejérváry miniszter­rel is vált néhány szót. Iparkodjék a hadseregben a magyar nyelvnek érvényt szerezni. Orczynak, mint ő Felsége személye körüli miniszternek azt tanácsolja, hogy ne osztogassa a nemességeket. Mikor az isten megteremtette a világot, nem volt nemesség. S aztán olyanokért adni nemességet, mint nálunk — ah­a nem kívánja azt a mi jó királyunk. (Zajos derültség.) Sok dolgot tudna még fölemlíteni, melyeknek egyike fontosabb, mint a másik , másika fontosabb, mint az egyik. (Nagy derültség.) Fölemlíti a naszódi javak törvénytelen eladását s kérdi, hogy midőn mind­ezt úgy tudja, mint a saját nevét, megszavazhatja-e a költségvetést ? A tüntetőket védelem nélkül elitélik, harminczmilliós főúri sikkasztók ügyét pedig tanul­mányozni ígéri a kormány. Ez igazság? A kormány rendszerében változásnak kell beállania s ez nem le­het addig, mig a miniszterelnök székében marad. Gaz­dálkodjanak jobban. Az államjavakat ne adják el. Fel­séges Isten ! (Nagy­ derültség ) Hát azért szerezték el­­dődeink a javakat, hogy mi elfecséreljük ? Mi marad gyermekeinknek ? Az állapotok illusztrálására elmond egy esetet, mikor közfinánczi állásra ajánlott egy szegény intelligens embert s mikor a pénzügyi taná­csos, a kinél járt, felmutatott neki egy paksamétát. Hát Jehova István, grófi, bárói csemeték pályáztak közfinánczí állásért. Jézus Isten, minő állapotok ! — igy kellett felsóhajtania. A költségvetést nem fogadja el. (Helyeslés a szélsőbalon.) Wekerle Sándor pénzügyminiszter (Egyes han­gok a szélsőbalon: Hoch!) T. ház! Mivel a minisz­terelnök úr akkor, midőn az 1889. évi költségvetést a t. háznak előterjesztette, részletes alapossággal is­mertette a pénzügyi helyzetet és egyúttal megjelölte a kibontakozás eszközeit és módozatait is és mivel a vita folyamában az előterjesztett költségvetés szám­adatainak alapossága ellen, de még a kibontakozás eszközeinek helyessége ellen sem létetett kifogás, én tulajdonképen felmentve érezhetem magamat az alól, hogy a pénzügyi helyzet újabb ismertetésével és a kibontakozási eszközök megjelölésével foglalkozzam. Azt hiszem , a kormány által előterjesztett pénzügyi programm újabb előterjesztését, attól eltérő tervezetnek kifejtését tőlem annyival kevésbbé lehet várni, mert hiszen, habár más minőségben, de mint segédmunkásnak és pedig mint politikai és felelős segédmunkásnak szerencsém volt közreműködni a pénzügyi politika inaugurálásában. És így talán egy­szerűen annak kijelentésére szorítkozhatnám, hogy a miniszterelnök úr által előterjesztett és itt tüzetesen ismertetett pénzügyi programmnak a kijelölt irány­zatok és módozatok szerint végrehajtását tartom én is azon feladatnak, a­melylyel a közelebbi időben fog­lalkozni kell. (Helyeslés a jobboldalon.) Így tehát tulajdonkép inkább az kényszerít fel­szólalásra, hogy miután immár 7 hónapja elmúlt a költségvetés előterjesztése óta, az időközben szerzett tapasztalatok alapján is igyekeztem igazolni az elő­terjesztett költségvetés alaposságát, és másrészről felszólalásra kényszerít az előttem szólott t. képviselő uraknak, különösen Horánszky és Mudrony J. kép­viselő uraknak az az állítása, hogy a kormánynak pénzügyi politikája nem kielégítő, hanem csak egy­oldalú — mert, bocsánatot kérek, a kibontakozási eszközök elegendőségét ők sem vonták kétségbe, hanem egyelőre várakozó álláspontra helyezkedtek, — és így felszólalásom másik c­élja, hogy kellő mértékre szállítsam le azokat, a­miket a kép­viselő urak mondottak, és állításaikat helyes vi­lágításban tüntessem fel a t. ház előtt. Mind­azonáltal beszédem későbbi folyamán rövid vonások­ban ki fogok terjeszkedni azon teendőkre is, melyek a pénzügyi téren közelebb foganatosítandók; azután röviden fogok foglalkozni azzal, hogy váljon a megjelölt eszközök elegendők-e arra, hogy a kitűzött czélt, az államháztartás rendezésének elérését biztosítsák. (Halljuk! Halljuk!) Hogy először is a felhozott ellenvetésekkel fog­lalkozzam, nem hagyhatom észrevétel nélkül Ho­ránszky igen­t. képviselő úrnak egy pár, nem annyira a dolog lényegére tartozó, mint mellesleges állítását; nem hagyhatom azért, mert azt hiszem, hogy téves feltevésen alapul s így, a­mint fel volt állítva, helyt sem állhat. Ő akkor, midőn az 1887-iki zárszámadás ered­ményeivel foglalkozott, azt a tant állította fel, illető­leg úgy igyekezett a helyzetet feltüntetni, hogy a megtakarítások s a velük ellentétben álló kiadások nem egyenértékűek, mert a megtakarításokat a do­­hányjövedéknél, az üzemeknél, szóval oly ágaknál ér­tük el, melyeknél ezek a kiadások úgyszólván csak későbbi időkre tolattak, míg a kiadásoknál maguknál előforduló többletek maradandó jellegűek. Megengedem, t. hát, hogy ha ilyen szoros mér­tékkel méltóztatik összehasonlítani a kiadásokat és bevételeket, talán nem jön ki az a 4 200,000 frtnyi pénztári többlet, de én azt hiszem, t. képviselő úr, hogyha legszigorúbban méltóztatik is bírálni, több kiadásokat és másrészről figyelembe venni a több be­vételeket vagy a megtakarításokat és kiadásokat az 1887-iki kezelés eredményeiben, mindenesetre arra fog rájutni, hogy minden megtakarításnak, minden túlkiadásnak meg­van a legszigorúbb pénzügyi számítás szerint is a maga teljes egyenértéke. Általában nem fogadhatom el azt a pénzügyi elvet, hogy az üzemeknél eszközölt megtakarítások nem jöhetnek valódi megtakarításokat tekintetbe. (Helyeslés jobbfelől.) Mert bocsánatot kérek, ha te­szem a dohányjövedéknél sikerült a külföldi do­hánynak egy olcsóbb beszerzési módját megálla­pítani, vagy pedig a közlekedésügyi miniszter úr­nak sikerült a vonatok jobb kihasználása, csoportosí­tása, menetrendek változtatása, az adminisztrác­ióban eszközölt módosítások és újítások által az üzleti irá­ny­adót­ lényegesen leszállítania, én nem ismerhetem el, hogy ezek a megtakarítások ne volnának a szó va­lódi értelmében vett megtakarítások. (Igaz! ügy van­ jobbfelől) sőt a szó legszorosabb értelme szerint is megtakarításoknak jelzendők, mert meddő és a köz­­gazdasági vagy pénzügyi viszonyokra semmi befolyás­sal nem levő kiadásokat mellőzünk általuk. (Úgy van ! Úgy van! jobbfelől.) Egyébiránt, t. hát, leginkább apprecziálta az 1887-iki megtakarítások értékét maga a t. képviselő úr, midőn azt mondotta, hogy a későbbi költségve­tésekben — ha jól tudom — 8 millióval kellett a ki­adásokat emelni a végből, hogy a költségvetést reáli­sabb alapokra helyezzük. Én azt hiszem, ha a­­ képviselő úr ezt elismeri, a­mint hogy állította, — én az egész 8 milliót nem a reális alapra való helyezés eszközének, hanem rész­ben új szükséglet kielégítésének is tekintem — de ha valaki azt mondja, hogy az 1887 iki költségvetést tetemes összegekkel kellett emelni a végből, hogy reá­lisabb alapra helyezzük, akkor ha abban az 1887-diki költségvetésben olyan lényeges megtakarításokat ér­tünk el, azt nem lehet kicsinyelni. (Helyeslés jobb­felől) mert azok elérése akkor, mielőtt a költségvetés reálisabb alapra volt fektetve, csak igen nagy nehéz­ségekkel volt eszközölhető. (Helyeslés jobbfelől.) De én nem azért hozom ezt fel te hát, hogy ebből a kormány érdemére vonjak következtetést. Én elismerem, hogy a kormány egyszerűen alkotmányos kötelességet teljesített s nem kívánok részére az érdemből többet megtartani, mint az igenis elért sikert. (Tetszés jobbfelől.) Az érdemet, ha tetszik, szívesen átengedem a képviselő úrnak, ki azt a maga részére kívánta. (Élénk ellenmondások balfelől.) Ráadásul adom még azon jó kívánatot is, hogy mások is elhagyjék neki, hogy ez az ő érdeme. (Élénk derültség és tetszés jobbfelől. Ellenmondások és zaj a baloldalon.) Bocsánatot kérek, nem helyezek erre súlyt. Méltóztassék elhinni, hogy nem helyezek sem ezen állításokra, sem azoknak c­áfolatára valami nagy súlyt, nem pedig azért, mert a pénzügyi politikának tulajdonképpeni irányára nincsenek más befolyással, minthogy egyszerű bizonyítékok, a mellett, hogy a takarékosságnak az elve, a­mennyire a körülmények engedték, ezen év kezelésében a lehető legszigorúbb mérték szerint keresztülvitetett. Inkább áttérek hát egy más thémára, a­melyet úgy Horánszky, mint Mudrony képviselő urak fel­említettek s e théma az, melyet Horánszky képvi­selő úr egyszerűen a kormány ellen formált vádképpen állított fel, hogy t. i. az inkább az adóemelésekre fekteti a súlyt, de nincsen közgaz­dasági politikája, de a­mely, engedelmet kérek, fel­szólalásában a leglényegesebb vád volt a kormány ellen. Mudrony képviselő úr pedig statisztikai isme­reteinek bő tárházából bizonyítgatva, azon tételt igye­kezett kifejteni, hogy a kormánynak a közgazdasági téren tett intézkedései korántsem kielégítők. Az a tétel­t, képviselőház, hogy a rendezetlen államfinancziákat nem lehet egyszerű pénzügyi in­tézkedésekkel szanálni, hanem hogy talán eltekintve egy pár boldog államtól, azokkal kapcsolatosan köz­­gazdasági intézkedéseket is kell tenni, sokkal általáno­sabban elfogadott és sokkal régibb keletű, hogy sem ma valaki annak a felállítását magának vindikálhat­ná-e. A kérdés csak az lehet, hogy vájjon a kormány eddigi eljárásában erre tekintettel volt-e, vájjon áll-e az a vád, hogy egyszerű adóemelések történtek csak, de a közgazdasági rész elhanyagoltatott ? Természetes te­hát, hogy ha valaki, bármily széles statisztikai is­meretekkel, csak a számok rideg csoportosítására ala­pítja következtetéseit,ha életet nem lehel azon számok­ba, — amint, engedelmet kérek, így járt el Mudrony igen tisztelt képviselő úr, — akkor arra a félszeg kö­vetkeztetésre fog jutni, hogy a hanyatlás jelei mutat­koznak ott, a­hol határozottan az előhaladás jelensé­gei konstatálhatók, látni fogja, hogy elpusztulnak, elkarszosodnak a hegytetők, de mikor feltekint, nem veszi észre, hogy hogyan keletkeznek az erdők a róna­­ságokon, figyelmen kívül hagyja, hogy milyen hala­dást tesz nálunk a gyümölcstenyésztés, (Mozgás bal­­felől) figyelmen kívül hagyja a kormánynak azon,talán általa is ismert tevékenységét, hogy immár rövid 5 — 6 év alatt, ha jól emlékszem, a korábbi 1 millió he­lyett ma 13 millió csemetével segíti elő a hefásításo­­kat; aggódni fog azon, hogy a szántóföldek nem sza­porodnak, aggódni fog azon, hogy nem gyarapodik a szemtermelés, de figyelmen kívül hagyja az iparter­ményeknek, a gazdasági intenzívebb fejlődésnek je­lenségeit. Akkor a­mint ő tette, a sertések, marhák, lovak egyszerű számadataiból azok emelkedéséből vagy csökkenéséből — mellesleg megjegyezve, tudtommal egyik sem csökkenik, hanem emelkedik. .. . Hoitsy Pál: Van marha elég! (Derültség balfelől, mozgás jobbfelől.) Wekerle Sándor pénzügyminiszter:.........fog következtetést vonni a mezőgazdaság emelkedésére, vagy hanyatlására, de nem veszi figyelembe, hogy vi­rágzó sertéskereskedésü­nk keletkezett, figyelmen kívül hagyjuk, hogy a korábban a helyi érdekek kielégítésére is alig alkalmas lovakat ma a nagy világ igényeinek minden tekintetben megfelelő egyedek váltották fel, feledi végül azt is, hogy a marhatenyésztéssel kap­csolatosan soha nem remélt módon és terjedelemben fejlődik nálunk a tejgazdaság és a sajtipar. Ezek t. uraim mind olyan jelenségek, melyeket statisztikai számok rideg felsorolásával megdönteni nem lehet. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás balfelől.) A­ki valóban ismeri, figyelemmel kíséri nálunk a mezőgazdasági viszonyokat, az igenis konstatálja azt, hogy a mi me­zőgazdaságunk kettős bajjal küzd. Küzd először azzal a nagy válsággal, a­melylyel ma Európának összes mezőgazdasága küzd, (Úgy van­­ a jobboldalon) és másodszor azzal a válsággal, a­mely az által áll elő, hogy hátramaradottabbak va­gyunk, s egy nagy, még­pedig észrevehető nagy gyors­­léptű átalakulás van most folyamatban nálunk a na­­turál­gazdaságról a pénzgazdaságra. (Helyeslés a jobboldalon.) De e kettős válság daczára is igen nagymérvű előhaladás van. (Élénk helyeslés a job­­oldalon.) Károlyi Gábor gróf: Uj-Pesten hatosokat is készítenek! (Derültség a szélsőbaloldalon. Zaj. Hall­juk ! Halljuk!) Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Hogy hosz­­szasabban el ne térjek a felállított t­émától vagyis annak igazolásától, hogy a kormánynak csakugyan van közgazdasági politikája, visszatérek, és még egy megjegyzést teszek Mudrony J. képviselő úr beszédére. (Halljuk! Halljuk!) Megengedem, hogy az egyes tárc­ák költségveté­sinek növe­kedéseiből lehet, némi következtetést vonni arra, váljon a közgazdasági érdekek gondozására meghoz­tuk-e a megfelelő áldozatokat és kifejtettük-e az arra szükséges tevékenységet kellő mértékben ; de taga­dom, hogy az egyes tárc­ák költségvetéseinek emel­kedése egyedüli vagy csak főismérve is­ lehetne a kor­mány közgazdasági tevékenységének. Önmagam ellen beszélek, mert ha összahasonlítja a t. képv. ur az egyes tárczák költségeinek emelkedését az 1881. évtől az 1889. évig, azt hiszem, minden egyes tárczánál milliók­ra menő emelkedéseket fog konstatálni, még annál a tároznál is, a­melyet ő tegnap felemlíteni méltóztatott, s a­melynél az előrehaladás szerinte nem elégséges, t. i. a kereskedelmi tárczánál, — de tagadom, hogy ez lenne egyedüli kritériuma a kormány tevékenységé­nek. Hisz akkor egy pazar kormány, mely talán milliókat költ meddő czélokra, inkább kiállaná a t. kép­viselő úr felfogása szerint a kritikát, ha nagy költsége­ket tesz, mint egy takarékos kormány, (Helyeslés jobb­felől) mely számokt mint mi számoltunk azzal, hogy azok az anyagi segélyeszközök csak igen korlátolt mértékben állanak rendelkezésünkre, hogy akkor, mikor a közügyek előhaladásán kell munkálkod­nunk, számolnunk kell anyagi erőnkkel is és törekvéseinket azzal helyes arányba és összhang­zásba kell hoznunk és ezért a fő sulyt arra kell fektetnünk, hogy egy kormány törvényhozási kezdeményezéssel, adminisztratív tevékenységgel és a kezében összpontosított állami hatalomnak egész súlyával és tekintélyével működjék közre, hogy a pénzügyek rendezésén kívül a közgazdasági viszonyok is elősegíttessenek (Élénk helyeslés jobbfelől) Azt hiszem, hogy alig van európai állam, mely­ben az utóbbi évek folyamán oly átfogó, minden téren és pedig a kormány közrehatása mellett eszközölt közgazdasági működés történt volna, mint éppen nálunk. Hiszen csak az oly sokszor felhozott adó­emeléseket, azon törvényeket vagyok bátor a t. ház emlékezetébe idézni, melyek a közterhek fokozásában a legkiadóbb jövedelmet szolgáltatják, és látni fogják, hogy ott sem egyoldalú adóemelésekről, nem a köz­terhek egyoldalú fokozásáról, hanem emellett egyúttal közgazdasági intézkedésekről is van szó. A szeszadó, egy hanyatló ipart óvott meg a végválságtól; a czu­­koradó, melyet egyébként még a jelenlegi kereskedelmi miniszter úr készített elő az­által, hogy áttértünk a terményadóra, lehetővé fogja tenni, hogy nálunk is c­ukorgyárak keletkezzenek, hogy az állam bevételei emeltessenek, hogy saját belszükségletünk belfogyasz­­tásunk fedeztessék. (Helyeslés a jobboldalon) az annyit panaszolt dohánytörvénynek egyes intézkedé­sei vájjon csak szigorításokat foglalnak e magukban? Vájjon nem egy nagy elvet igyekeztünk-e ez által is megvalósítani, t. i. hogy hanyatlásnak indult dohánytermelésünket a kor színvonalára emeljük? Ezek azon nagyon terhelő törvények, melyek annyi­szor felpanaszoltattak, de melyeknek mindegyike köz­vetlenül közgazdasági intézkedésekkel is kapcsolatba hozatott. (Egy hang balfelől: Hát a simító házak ?) A­mi a simító házakat illeti, közbevetőleg va­gyok bátor megjegyezni, hogy az intézkedések még végleg megállapítva nincsenek, sőt a dohányjövedékre vonatkozó szabályok kiadását éppen azért késleltet­tük, hogy a gazdaközönséggel, illetőleg annak illeté­kes faktoraival egyetértőleg állapítsuk meg a feltéte­leket a simító házak minősége és nagysága tekinte­tében is. Ez tehát az indok, a­mely miatt a végrehajtási szabályzatok még nem adattak ki. Meg kell egyébként­­ jegyeznem, hogy azok az intézkedések, melyek ideig­lenesen tétettek ugyan, azok is egyetértőleg történtek a gazdasági egyletnek e tekintetbeni kívánalmaival és tökéletesen megegyeznek azon népszerű ismerteté­sekkel, a­melyeket az országos gazdasági egyesület a maga részéről közrebocsájtott. De visszatérve beszédem fonalához, kérdem, csak az általam felsorolt közgazdasági intézke­dések történtek-e a múlt esztendőkben ? Nem aka­rom újra felsorolni mind­azokat a közgazdasági intézkedéseket, a­melyeket itt annyiszor felhoz­tak és mindannyiszor tudomásul vettek a nélkül azonban, hogy a t. képviselő urak a túloldalról az igazságos következtetést is jónak látták volna azok­ból levonni Nem akarom újra a t. ház figyelmébe idézni azt, hogy mi történt a vasúti politika terén a vasúti hálózat kiegészítése, külföldi relác­iók létesí­tése s a tarifa­ügy szabályozása által; nem akarom felemlíteni azt a számtalan köz- és mezőgazdasági jellegű törvényt, melyek a különböző tárc­ák körében előkészíttetvén, részint már a törvényhozás által elfo­gadtattak, részint pedig most vannak a tárgyalás fo­lyamata alatt. Én csak oly közgazdasági intézkedésekre kívá­nok most utalni, melyek szorosan véve pénzügyi in­tézkedések, így bátorkodom felemlíteni azt a beter­jesztett törvényjavaslatot, mely a vízszabályozási társu­latok hitelének olcsóbbá tételét és az eddig korlátolt anyagi segédeszközök helyett hitelüknek a szükséglet­hez mérten való kielégítését lehetővé tenni c­élozza. Bátor vagyok továbbá arra a törvényjavaslatra utalni, mely a közlekedésügyi miniszter urnak előterjesztése folytán a múlt napokban tárgyaltatott s a mely törvénynyel a postatakarékpénztárak tevé­kenysége fokozatosan a cheque és a clearing-forga­­lomra kiterjesztetik s ezáltal egy jelentékeny köz­gazdasági intézkedés honosíttatik meg, mely lehetővé fogja nálunk tenni a pénzt helyettesítő eszközöknek elterjedését és az osztrák-magyar banknak már a múlt év folyamán életbe léptetett giro- és cheque­­üzletével kapcsolatosan nagyban fogja előidézni azt, hogy a rendelkezésre álló tőkék felszaporodjanak. De ha valaki azt hiszi, hogy a piac­on rendelkezésre álló tőkék a véletlen esély szerint halmozódnak fel, úgy­hogy arra a kormány semmi befolyást sem kísért meg, az nem ismeri a viszonyokat és akkor természetesen azt a vádat hozhatja fel a kormány el­len, hogy ez semmit sem tett e tekintetben. Itt van továbbá még az a törvényjavaslat, a­mely miatt Horánszky Nándor képviselő úr annyiszor vádolt bennünket adósságcsinálással; még az a tör­vényjavaslat is közgazdasági intézkedésekkel hozatott kapcsolatba. Mit tettünk te­hát ? Azt tettük, hogy szakítotunk azzal a korábban jogosult rendszerr­el, a­melyre akkor utalva is voltunk, nem kis pénztári kész­letet tartottunk, hanem nagy üzleti tőkét szereztünk be a végből, hogy ne mi legyünk kénytelenek a piac­on fel­gyülemlett tőkéket az állam szükségleteinek fedezésére igénybe venni, hanem ha a szükség megkívánja, mi bocsáthatunk jelentékeny tőkét a piac­ rendelke­zésére. És én el merem mondani, hogy az utóbbi két év lefolyása alatt oly jelentékeny tőkék bocsáttattak a piac­ rendelkezésére, a­melyek talán nem kis mérv­ben voltak befolyással arra, hogy a kamatlább maga­sabbra nem emelkedett, a­mely tőkék nem kis mér­tékben idézték elő a piac­on felmerülő hitelszükség­letek mindenkori gyors kielégítését, és talán közvetve befolyással voltak — a­minthogy befolyással kellett lenniök — a vállalkozási kedv élesítésére is. (He­lyeslés a jobboldalon.) De akkor­­ hát, mikor mi nem hogy kizá­rólagos pénzügyi intézkedéseket teszünk, hanem talán épen a pénzügyi kincstár kárával a ka­matfizetési kötelezettség szaporításából nagyobb pénzösszeget gyűjtünk össze azért, hogy köz­gazdaságilag hasznosíthassuk azokat, akkor, mi­dőn mi az államvagyonnak egy talán elavult formáját, a mezőgazdasági államjavakat ugyanazért cseréljük be más vagyonelemekkel, mert ezen más va­gyonelemekkel a változott közgazdasági igényeknek inkább szolgálatára lehetünk. (Ügy van ! Úgy van ! jobboldalon.) akkor mi nem közgazdasági tevékeny­séget teljesítünk a t. képviselő úr szerint, hanem el­pazaroljuk az állam vagyonát, és könnyelmű adósság­­csinálóknak tekintetünk. (Tetszés jobbfelől.) Ezen könnyelmű adósságcsinálás vádjával fog­lalkozva csak arra kérem Horánszky J. képviselő urat, a­ki mindig szereti felhozni s tegnapi beszédé­ben is érintette, hogy miként lehet itt pénzügyi javulás, midőn évről-évre oly jelentékeny milliókra menő össze­gekért fordulunk a pénzpiac­hoz, hogy méltóztassék szíves figyelmébe venni s levonni a fölvett kölcsönössze­gekből először a törlesztésre fordított összegeket, me­lyek talán még­sem tekinthetők hanyatlásnak, hanem talán a legszigorúbb kereskedelmi mérlegszámítás szerint is csak egyik adósság átváltoztatásának egy másik adósságra ; méltóztassék levonni azon rendkí­­­vüli kiadásokat, melyeket a honvédség felszerelésére és rendkívüli katonai kiadásokra fordítottunk ; mél­tóztassék levonni azt a 32 milliónyi pénztári kész­letet és ha nagyon igazságos akar lenni,­­ mert teg­nap azt mondta, hogy mindig az kíván maradni — még azokat az összegeket is, melyeket nem a legutóbbi évek kezelési hiányainak fedezésére, hanem elmaradt tartozások kiegészítésére fordítottunk, mint pl. a kiál­lítási tartozások törlesztése (Mozgás balfelől.) és ak­kor azon eredményre fog jutni, hogy ezen összegek levonása után mi nem csak hogy nem csináltunk több adósságot az elmúlt 2 év folyama alatt, mint a­mit az előirányzat megszabott, hanem még az adott felhatal­mazással sem éltünk soha kellő mértékben. Horánszky képviselő úrnak még egy ellenveté­sére kell válaszolnom, ismét nem azért, mintha azok akár az általam akkor mondottakra, akár az ő ellen­vetései tekintetéből a pénzügyi politika irányára nézve valami fontos ággal bírnának, hanem azon egy­szerű okból, mert direkt választ méltóztatott tőlem kérni. Akkor, midőn az 1887 iki év vámjövedelmei visszamaradásának pótlására 3 millió 200.000 frtnyi hitelt kértünk a törvényhozástól, t. képviselő úr egé­szében­ kifogásolta az előterjesztett törvényjavaslatot. Én akkor feleletül azt mondottam, hogy a tör­vényjavaslatot talán nem kifogásolhatja egészében az alkotmányosság szempontjából, és­pedig azért, mert a törvényhozás egy meghatározott összeg erejéig adott a közös ügyek szükségleteinek­­fedezésére fel­hatalmazást. Ha tehát a szükséglet azért, mert a supponált kö­zös bevétel kisebb lett, nagyobb lesz, mint az a számsze­rűleg megállapított összeg, alkotmányossági szem­pontból súlyt kell helyeznünk arra, hogy ez összeg ki­fizetésének jóváhagyására, mert már megtörtént, fel­hatalmazást kérjünk a törvényhozástól, és azt hi­szem, hogy a t. képviselő úrnak eddig nem is lett volna kifogása az előterjesztés ellen, de igenis kifo­gásolta azt, hogy mi egyúttal fedezetet kérünk .

Next