Pesti Napló, 1889. szeptember (40. évfolyam, 240-269. szám)
1889-09-11 / 250. szám
250. szám. Budapest, SSötf. Szerda, szeptember 1.40. évf folyam. Szerkesztési Iroda: Ferencziek tere, Athenaeum-épüet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok nem adatnak vissza. Kladó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épüet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kB Politikai napilap- Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 8 hónapra 9 firt, tU az üst! kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként Sitksy évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések „ szintúgy mint előfizetések a >3?esti ]Napló” kiadó hivatalán. Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. A király Csehországban. A merre királyunk jár, mindenütt nagy ovácziókkal fogadtatik. A lengyelek lengyelül tüntetnek előtte, a csehek csehül, s a király e nemzetiségi hódolatokat kegyesen fogadja s megfelelő tüntetéssel lengyelül és csehül viszonozza. Kétségkívül feltűnő azon jó indulat, melylyel királyunk minden népei iránt, de most különösen a csehek és a lengyelek iránt viseltetik. Igazán nem kis feladat: Berlinben németnek lenni, s mint német fejedelem ünnepeltetni, ki a franczia háborúban német származásához híven elfordult a francziáktól; Budapesten magyarnak lenni, ki hazájának vallja Magyarországot, s a magyar alkotmány sérthetetlenségének legfőbb őre; Krakóban lengyelnek lenni, ki a Jagellók jogutódja s a lengyel nemzetnek e földön egyetlen védője és reménye; Prágában csehnek lenni, Csehország örökös ura, Szent-Venczel koronájának tulajdonosa, ki a csehek hűségétől várja Ausztria fennmaradását ; Bécsben pedig osztráknak lenni, ki ragaszkodik a hagyományokhoz, melyek Ausztriából sokfélesége daczára államot csináltak. Komplikáltabb viszonyok sehol a világon nem léteznek, mint Ausztria és Magyarországon s nincs nehezebb szerepe uralkodónak, mint I. Ferencz Józsefnek. Nem tudjuk, királyunknak mi nyomja lelkét inkább: a veszteség fiának halála felett, vagy az aggodalom az orosz háború miatt? Mindenesetre egész magaviseletén meglátszik és eljárásából következtetni lehet, hogy nagy gondok terhelik s rendet óhajtana csinálni. Hatvan év súlya nehezedik vállaira s ilyenkor az ember szereti úgy intézni dolgait, hogy ha isten tetszésének határozata szerint elhivatnék az örök üdvösségbe, a reá bizott földi javakat épségben és biztonságban hagyhassa örökösének. A trónöröklés kérdése voltaképen nem kérdés, mivelhogy a trónöröklés rendje szabatosan meg van állapítva s e szerint a király fivére Károly Lajos főherczeg a trónörökös. Hogy van mégis, hogy ezen őt megillető czimmel mindekkoráig fel nem ruháztatok, s azt nem használja ? Bár csak három évvel fiatalabb a királynál: a lehetőség soha kizárva nincs, hogy a koronát viselhesse. Hogy van, hogy öcscsének fia, Ferencz Ferdinánd kiséri a királyt mindenütt, Berlinbe és a hadgyakorlatokhoz, ámbár e fiatalember ma a trónhoz csak második, s atyjának lemondása nélkül trónörökösnek nem mondható. Ezekből világos, hogy a trónöröklés kérdése megoldva nincs, de megoldása sohá nem késhet, s nyilván az országgyűlések megnyitása azon időpont, midőn e tekintetben a dinasztia elhatározásai ki fognak hirdettetni. Láttuk Berlinben, mennyire igyekszik királyunk, hogy a német szövetség biztosíttassék és állandósíttassék, ezen oldalról legalább monarchiánknak békés szomszédságot és támogatást szerezzen. Külveszélyek ellen ekként hiszi a monarchia területi épségét mindenféle eshetőségekkel szemben megóvhatni, mert szövetségesek nélkül ezen nemzeti egység nélkül való monarchia Európa közepén bajosan állhatna meg,ha szomszédjai préda-éhesen megtámadnák, mint ahogy a múlt században is megtámadták. Igen helyesen fejtegette e szövetségek kérdését Cukker, a cseh képviselő, választói előtt éppen most, mondván, hogy nekünk az orosz vagy a német szövetség között van csak választásunk. De ha a némettel szakítanánk, ezáltal Németországot kényszerítenék, hogy ez is az orosz szövetséget keresse s ekkor Oroszországon állna, hogy magának szövetségest válaszszon s feltételeket szabjon saját tetszése és érdekei szerint. Hát Oroszország valószínűleg Németországot választaná, mert, minő előnyöket ajánlhatnánk mi fel Oroszországnak, barátságért cserébe, mig ellenben Németország átengedhetné neki a keretet s megosztozhatnék vele Ausztrián és Magyarországon. Ekként vagyunk mi Németországra utalva. A csehek pedig, kik Ausztriára vannak utalva, ha nemzeti létöket fentartani akarják, mert Ausztria felbomlásával nem Oroszországhoz csatoltatnának, hanem Németországba kebeleztetnének : a csehek legyenek jó osztrákok és lojális alattvalók. Ezeket tanítja az ó-cseh párt. S ezeket beszéli a király Leitomischlben a cseheknek saját nyelvükön, kérvén, intvén őket, hogy jó osztrákok maradjanak. Midőn a királyt ekként látjuk Csehországban politizálni s eszünkbe jut, hogy az imént uj helytartót is küldött Csehországba Thun Ferencz gróf személyében : azt kell kérdeznünk, mi lehet oka e feltűnő kedvezésnek ? Nyilván nem egyéb annál, hogy valamint a külső szövetségek kérdését végleg s tartósan elintézni kívánta, azonképpen a belpolitika kérdéseiben is rendet akar csinálni s e kérdések sorában elsőnek helyezi a cseh kérdést, melyet ezúttal véglegesen megoldani kíván, hogy belőle örökösének ne maradjon elintézni való. A leitomischli hadgyakorlatokon a király előtt megjelent cseh főurak és küldöttségek kegyes fogadtatása kétségkívül politikai jelentőségű esemény Csehország történetében s bevezetése a nagyobb politikai akcziónak a cseh kérdésben, mely a helytartóváltozással már jelezve van. Ezen akczió Csehország s különösen az ó-cseh párt javára hajlik, s ha a döntés bekövetkezik s a király koronázása Prágában befejeztetik: egész Ausztria más képet kap. Nekünk magyaroknak ezért kell ügyelni az osztrák dolgokra, melyek most bonyolíttatnak, nehogy a magyar államjog, hazánk szuverenitása, s nehogy a magyar érdek, a dualizmus épségben tartása a cseh kiegyezés által csorbát szenvedjen. Budapest, szept. 10. Oroszok és angolok. Az orosz sajtó tudvalevőleg harczban áll egész Európával, kivéve természetesen a franczia respublikát; hogy monarchiánkra, Németországra, vagy Angliára haragszik-e inkább, azt bajos eldönteni. De felhasznál minden alkalmat, hogy epéjét az illető nemzetekre és kormányaikra kiöntse. Legutóbb Anglia került napirendre és pedig azon trónbeszéd következtében, melylyel a parlament ülésszaka berekesztetett. Az összes lapok elégedetlenek a trónbeszéddel, sőt egyenesen érthetetlennek mondják az optimizmust, mely végig vonul rajta. Salisbury lord semmit sem tett, hogy elhárítsa egy európai háború lehetőségét, amely minden pillanatban kitörhet; ellenkezőleg hajlandónak mutatkozott bizonyos mértékig támogatni a »béke-liga« törekvéseit, amelyek pedig, mint az oroszok hirdetik, éppen nem mozdítják elő a békét. A »Novosti« nézete szerint az angol trónbeszédből csak azt a következtetést vonhatni, hogy a kormány az angoloknak meg akarja adni a lehetőséget, hogy gond nélkül szenteljék magukat a kereskedelem és ipar érdekeinek, miután a parlament megszavazta a hitelt a rendkívüli készülődésekre, melyek támadó vagy védő műveletekre szükségesek s melyekkel Anglia a többi hatalmakban azon hitet akarja ébreszteni, hogy védereje immár a fejlődés legmagasabb színvonalán áll. Salisbury lord fenyegető beszédével e czért tartotta szem előtt; most, hogy el van érve, a harczias nyilatkozatok helyett idillikus eszméket hirdetnek Európa békés helyzetéről. Az orosz sajtó összes efféle nyilatkozataiból csak az tűnik ki, hogy Pétervárott rettenetesen neheztelnek a miatt, hogy Anglia és Németország viszonyai javultak s hogy Londonban a középeurópai szövetség iránt legalább bizonyos fokig rokonszenvet nyilvánítanak. Ez persze nincs az oroszok ínyére s azért »a hivatalos őszinteséghiány mintaképének« nyilvánítják az angol trónbeszédet. Crispi olasz miniszterelnök ellen a múlt héten Francziaországban néhány száz olasz radikális és szoczialista, kik a világkiállítás megtekintésére utaztak oda, mindenféle otromba tüntetést rendezett. A botrány Olaszország ellenzéki köreiben is élénk viszszatetszést keltett s nem egyfelől tiltakoztak már a franczia földön olaszok által tett azon nyilatkozatok ellen, hogy franczia háború esetén az olasz nép a saját kormánya ellen fogna fegyvert. E hazafiatlan szavakat még a radikálisok egyik legismertebb vezére Cavalletti is képy telen legalább részben dezavuálni. Legközelebb nyilatkozatot tett közzé, melyben kijelenti, hogy az olasz radikálisok is készek Francziaország netaláni támadásait az olasz egység ellen visszautasítani. Máskülönben azonban határtalan dühvel ront Crispinek, kis szövetségesei és urai szolgálatában az agent provocateur szerepét vette át egy infamis, átkozott háborúhoz«, melyben »Olaszország anélkül, hogy megtámadtatnék, minden helyes ok nélkül fogja a testvérnemzetet megrohanni,hogy annak szabad intézményeit és erejét elfojtsa, emlékeket és rokonszenveket lábbal tapodjon, vérségi kötelékeket széttépjen, támadó háborút viseljen, mely erejét meghaladja s oly katasztrófákat rejt méhében, melyekre gondolni is iszonyat — és mindezt csak azért, mert Crispinek és urainak Berlinben és Bécsben igy tetszik.« Látni való, hogy az olasz ellenzék egy része mérgezett fegyverrel küzd Crispi ellen s saját kormányát, mely pedig a békét akarja, tünteti fel olyannak, mely támadó és hódoló háborúra készül egy A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az első magyar politikai életlap. — Tóth Kálmán kiadatlan leveleivel. — írta: SZANA TAMÁS. (II.) Május elsejétől kezdve egymást érik a levelek . Tóth Kálmán csaknem mindennap talál valami tudatni valót. Majd a lap formátumát küldi meg, majd a metszüket sürgeti, majd ismét újabb képtárgyak készítésére kéri Frankenburgot. Legtöbb töprengést, legtöbb bajt csak a képek okoznak neki. Pesten ekkor még nagyon gyönge lábon állott az illusztrálás művészete, s akik rajzokat készítettek is, csak kivételesen foglalkoztak humoros themákkal. Az ilyes valamihez különös hivatás, különös temparamentum kell. Tóth Kálmánnak nem is akadt rajzolója, csak az egy Rohn, ez pedig annyira el volt halmozva a munkával, hogy csakis az első számra való képek elkészítésére vállalkozott. Akarta nem akarta, a bécsi művészekhez kellett folyamodnia, s minthogy ezek sem voltak eléggé pontosak, a fölhasznált metszetek is újra és újra szóba jöttek. Sok baja volt különösen Waldheimmal, kit örökösen szutyongot a Frankenburghoz intézett levelekben. »Kérlek barátom, — írja május 6-dikán, ezúttal már mint peru barát — sürgesd a németet, hogy azok a képek, s különösen a czimrajz legfölebb 24-dikéig itt legyen, mert máskép desperálok, így se lesz több 24-dikén három számra való képünknél, ami elég baj, ha pedig ez se készülne el, akkor képtelenek lennénk megjelenni. Mert én az első számot nem a júniusi első vasárnap, hanem már e hó 30-dikán ki akarnám adni, hogy lássanak és praenumeráljanak.« Most már minden idejét a lap foglalja el; miatta még a naptárát sem tudja elkészíteni, s boldognak érezné magát, ha azt a Frankenburgéval »valahogy össze lehetne párosítani.« Tömérdek kellemetlenségei közt csak az okoz örömet neki, hogy végre egy »kitűnő« rajzolót sikerül fölfedeznie. Ez a művész pedig nem más, mint a fiatal Jankó János, életlapjainknak még ma is kiváló tehetségű rajzolója. Jankó akkor a genre-festészet terén tett nagy jövőt igérő kísérleteket, s többi közt már megfestette »Csokonai«-ját, mely képe vidám társaság körében ábrázolja a híres költőt, amint valamelyik versét, talán épen a »Csikóbőrös kulacs«-ot szavalja. A fiatal művész nagy munkakedvével s eleven humorával épen jókor érkezett az új lap számára. Tóth Kálmánnak nem kellett a bécsi rajzolókkal bajlódnia, ezután már készen küldhette a fákat Bécsbe Frankenburgnak. Ott csak metszeni kellett azokat. Végre eljött június elseje, s azzal együtt a »Bolond Miska« mutatványszáma. A czímkép csakugyan a »Bolond Miska« hasonmása volt, mosolygós arczú, kipedzett bajuszú magyar legény ; minőnek azt már Frankenburg albumából ismertük. A czímkép körül két oldalon volt a heti naptár, aktuális érdekű megjegyzésekkel; a lap három oldalán rövidebb és hosszabb humoros közlemények, hazai és külföldi hírek, végül a negyedik oldalon az illusztrácziók. Mai napság, midőn a társadalmi és politikai élet erős hullámzása folyvást újabb és újabb tárgyakkal kínálkozik az életlapírónak s a sajtószabadság teljesen lerombolta a szabad szó elé rakott korlátokat jóformán el sem tudjuk képzelni: a hatvanas évek elején mennyi akadályba ütközött a hirlapba, ha aktuális kérdésekkel liberális szellemben akart foglalkozni. A politika ne nyúlj hozzám-virág volt s rémkép gyanánt minden lépten-nyomon ott sötét lett a czenzura, félénkségével vagy örökös akadékoskodásaival. Minden szabadabb mozdulat ezer akadályba ütközött, sőt gyakran erre sem volt szükség, hogy az író vagy szerkesztő boszantó kellemetlenségek közé kerüljön. Egyszer, hogy több példát ne hozzak föl, egy szerkesztői üzenet miatt gyűlt meg a baja a »Hölgyfutár« szerkesztőjének. Az üzenet R... Sándornak volt czimezve s valami gyönge verselményről szólt ilyenképpen: »Még most nem sikerül, de jó jeleket látunk — talán később.« A rendőrség vizsgálatot tartott; azt hitte, hogy a czimezett nem lehet más, mint — Rózsa Sándor. Szerintük mi sem volt természetesebb, mint hogy a hirhedett rablófőnök terveinek kivitelére hölgyeknek szerkesztett hírlapot választ eszközül. Ily körülmények közt nem lehet csodálni, hogy a »Bolond Miska« megindulásának első idejében, mai humorisztikus lapjainkkal összehasonlítva, nagyon is tartózkodó, és körültekintő volt. Legtöbbet ekkor még az »Augsburgi Allgemeine«-val bíbelődött s kedvencz alakjai Napoleo (Napoleon) és Cavour (Cavour) voltak. Ők képviselték a politikát, s mellettük szőrmentében itt-ott Kipfelhauser, kit csakhamar nagyon megkedveltek az olvasók. A közönségnek azonban ez is elég volt, mert ekkor már megtanult a sorok közt olvasni, s egy-egy elejtett, homályos czélzatból többet kimagyarázott, mint a mennyit talán maga az író akart mondani. Elég az hozzá: a »Bolond Miska« nagyon szívélyes fogadtatásra talált s második számának megjelenése után már százával romlottak az előfizetők. Tóth Kálmán június elsején, az első szám megjelenése után, ezt írja Frankenburgnak : »Első számunk kijött. Nem tudom, meg vagy-e vele elégedve. Itt mindenkinek tetszik, csak nekem nem. Majd jobb lesz a többi. Annak legjobban örülök, hogy a cenzúra nem akadékoskodott, pedig tele van politikával. Csak ennyit is engedjenek s aztán lesz közönség. Eddig nincs több 500 előfizetőnknél, de jön napról-napra 20—30, s remélem, ha a lapot megismerik, a hó végén lesz vagy 1500 tán 2000 is.« Ugyanekkor fölkéri Frankenburgot, hogy Falk Miksát is szólítsa föl közreműködésre; »neki, irja, a sok politikai szemle-irás közt bizonyosan jönnek olyan vicczes ötletei, melyek komoly lapba nem valók; nagyon lekötelezne engemet, ha ezeket leírná s koronkint elküldené; sor vagy betűszámra is díjaznám, lehető busásan.« Később (jul. 1.) panaszkodik, hogy a lapot magának kell megtöltenie, és fél, hogy az e miatt nagyon is egyhangúvá lesz. Az itteni íróktól — szól — egy sort sem tudok kapni s amit kapok is, az mind nem abban a szellemben van írva, melyet én fentartani szeretek. Most ugyan kaptam egy ügyes segédet Szokolyt, ki állandóul a lapnál lesz s valamit csak segít, de az én száznegyven forint fixumomból ennek is 30 forint jutván, marad nekem fixum 70 forint, ami átkozottul kevés. Csak a perczentek vigasztalnak, mert az előfizetés szépen jön folyvást, sőt sajátlag csak most jön, hanem hidd meg, hogy ezt a rabszolgaságot, amibe »Miska« hozott, semmi sem képes megfizetni. A »Hölgyfutár« mellett valóságos basa voltam, mert Vadnai tele írja, de a »Miská«-ba senki sem tud írni, s örökké töröm a bolondságosgokon a fejemet. —Szeretném legalább azt, ha megírnád, hogy tetszik-e a lap? A publikum ki van ragadva, de én magam elégedetlen vagyok, ami jobb, mintha az eset megfordítva lenne. Eddig csak két számunkat tartóztatták le a rendőrségnél, melyek helyett aztán újat adtam be; egyébiránt én ezt nem panasz gyanánt mondom el, mert velük még a legjobban meg vagyok elégedve! ennyi kegyességet sem vártam. — Ha írni fogsz, az apróságok is jól esnének ugyan, de legjobb szeretném, ha a féle életképet küldőnél, amit elől nagyobb betűkkel szoktak szedni, lehet két főt három számban is folytatni.« Frankenburg azonban, nem tudni mi okból , sem életképet, sem másnemű dolgozatot nem küldött az uj vállalatnak, sőt később is vonakodott talán küldeni, mert Tóth Kálmán aug. 4-én ezt a levelet írja hozzá: __ _ »Legyünk őszinték s akkor igazságosok is le-szünk egymás iránt. Én neked, mint főmunkatársnak ígértem a havi díjat, s hogy ezt így fogadtad el, bizonyítja első leveled, melyben »munkássági köröd meghatározását« kéred. Két hónap elmúlt és te mit sem küldtél, mire én természetesen kénytelen voltam más főmunkatársról gondoskodni, aki ha mást nem, első czikkeket ír. — A firmáért nem ígérhettem semmit, mert »Bolond Miska« lap lehettem volna a nélkül, hogy neked egy sort írtam volna, azt úgyis sokszor kijelentvén, hogy a bécsi »Bolond Miska« más ember. Hogy egyébiránt a firma mennyit hozott, azt bizonyítja az, hogy az első és második szám megjelenésekor a puszta előfizetésre volt 200 előfizető, — most meg van 2500. — A dolog mindenesetre kellemetlen s én csak úgy hiszem elintézhetni, ha szives leszesz és dolgozol. Ötszáz forint nem potomság évenkint; én szívesen elfogadnám s írnék érte mint főmunkatárs, ha az ezer forintos szerkesztői s ujdondászi s egyéb örökös fejtörés és gondoskodáson megválthatnám. Tökéletes rabszolga vagyok. De azt semmi esetre sem tehetem, hogy díjviszonyunkban maradjunk a nélkül, hogy magadat legalább havonkint 12 hasáb írására kötelezd. — Ha ezt nem teheted és a firma ellen (mi neked ártalmadra nem lehet) kifogásod van, megváltoztathatom s leszek Zöld Ördög, Omnibusz, Ludas Matyi, vagy akármi. — Én nagyon örülnék, ha díjviszonyunkat szeptember sején (mire főmunkatársamnak fölmondanék) újra fölvehetnék.« A vitás kérdés újabb levélváltásra nyújtott alkalmat s Tóth Kálmán aug. 13-án még a következő sorokat intézi Frankenburghoz: »Édes barátom! Szeretettel irt soraidat köszönöm s engedd, hogy azokra hasonló szeretet és őszinteséggel válaszoljak. Én tégedet a világért sem akartalak kinullázni s midőn munkásságodat kérem, ezzel úgy hiszem, csak megbecsültek. Ha erre nem számítottam volna, soha sem mertem volna e lapot megindítani, mert magam sem hittem, hogy igy belejöjjek a munkába. Mondom s ezt becsületemre mondom, hogy én egyedül munkásságodért fordultam hozzád; a firma előttem csak mellékes volt s ezt én a te ambicziódért tettem. Hogy ez a firma magában igen kevés előleges előfizetőt hozott, ezt nem szemrehányáskép mondtam; albumod után — melyet Bécsből nem is lehetett szerkeszteni s mely egy lap és naptár közti amfibium volt, önhibád nélkül — nem a mostani lapot várta a közönség, mely különben tégedet, mint naptárszerkesztőt, mindenek fölött kedvelt és kedvel. Ha egyszer Pestre jösz, a jegyzőkönyv előtted fog állani s meggyőződhetel az előfizetések folytonos emelkedéséről, mely az első számkor bizonyosan, nem is tudom, mennyi, de kevés volt s 4—500-nál többre semmi esetre sem ment. Ismételem, hogy azt nem önmagávali bikficz megelégedés, se irányodbani kicsinylés mondatja velem, csak az, hogy nekem nem név, hanem munka kell s ezzel én tégedet, azt hiszem, sokkal inkább megtisztellek, mintha az ellenkezőt mondanám. Emichnek utolsó leveledről még nem szóltam; múltkor csak érintem neki a lehető czimváltoztatást, de hallani sem akar róla s munkáidhoz nagyon sokat köt. Én nem is tudom mit tegyek. A czimre nézve uj folyamodványt is kell beadnunk s várni az engedélyt. Nem lehetne-e úgy kiegyenlíteni a dolgot, hogy ki, mikor akarsz és a mennyit jónak látsz s én minden tőled való oldalt tiz forinttal fizetek s maradnék »Miska«. Azt hiszem Emich-cel a »Bolond Miska« naptárra nézve is előnyösen szerződhetnél, mert én a »Zöld Ördög«-öt csak még az idén adom ki. Elég rossz lesz. Kérlek mindenesetre, hogy gondolj ki valami közvetítőt, mert az önmegalázásom nélkül nem tehetem, hogy annyira névtelennek tartsam magamat, hogy egy névért adjam oda lapom negyed jövedelmét. Szomorú ugyan, hogy nekünk alkudni kell, de a félreértés esete miatt, azt hiszem, nem lehet egymást vádolnunk. S ha látnád, hogy menynyit dolgozom én húszféle név alatt »Miská«-nak, nem vehetnéd rossz néven, hogy egy kis jó munkára más részről is számítsak. Hisz, barátom, azt a három-négy oldalt (kivált ha nagyobb humoreszkeket írsz) három óra alatt megírhatod. Azt minden esetre kötelességemnek tartom, hogy ha meg nem egyezhetnénk, »Bolond Miska« októberben, mint »Ludas Matyi« jelenjék meg. Emich ugyan azt mondhatja, hogy joga van a firmához, melyre engedélyt kapott s hogy ő velem qua »Bolond Miska «-val szerződött, hanem akkor hát süsse meg a lapját, úgy is hidd el, ha továbbra is mindent magamnak kell írni és minden képet kigondolni, megunom a mulatságot és beállok újra b írónak.« »Bolond Miska« ügyében ez volt Tóth Kálmán utolsó levele Frankenburghoz. Hogy a vitás kérdést miként döntötték el, nem tudom. Annyi azonban bizonyos, hogy Bolond Miska megmaradt továbbra is »Bolond Miská«-nak, Tóth Kálmán pedig ezután is szerkesztette a lapot, mely népszerűség és előfizetők dolgában folyvást gyarapodott. »Bolond Miska« csakhamar várva-várt vendége lett a magyar családi szomszéd ország ellen. Ennél hazafiatlanabb eljárás nem képzelhető. Mert ha olaszok így gyanúsítják a saját kormányukat, mely százszor elutasított magától minden támadó gondolatot, hogyan várható, hogy Francziaország hitelt adjon szavainak s ezeknek megfelelően viselje magát? Valóban csúfosabb szerep, mint minőre az olasz radikális párt vállalkozott ez ügyben, alig képzelhető. E magaviselet nem csak erkölcsi szempontból érdemel megrovást, hanem gyakorlatilag is káros, mert csak azok bátorságát fokozza, kik valóban a béke megzavarásán munkálkodnak. Gladstone Francziaországról. Párából jelentik, hogy Gladstone a tiszteletére rendezett banketen, franczia nyelven mondott toasztjában többek közt így nyilatkozott: »Tíz éven át, midőn angol miniszterelnök voltam, közelebbről ismertem a franczia köztársaságot s annyira érdekelve voltam a Francziaország és Anglia közti nemzetközi viszonyokban és oly közvetlen közelről láttam a franczia kormány magatartását , hogy teljesen meggyőződhettem abbeli képességéről, hogy köztársasági formával egy művelt országnak, a világ egyik legelső országának összes frakcióit teljesíthesse. Francziaország eljárása mindig hatalmas benyomást tett lelkemre s ismétlem, hogy kormánya mindig teljesített minden kötelességet, mely egy nagy, czivilizált, keresztény és haladó nemzetre vár. Legyen szabad mondanom, hogy én és nemzetem kívánsága — s erről szilárdan meg vagyok győződve — hogy Francziaország sohase legyen hűtlen nagy szerepéhez és sohase veszítse el helyét az európai nemzetek legelső sorában.« A pénzpiac». A kereskedelemnek és a pénzforgalomnak szeptember havával megindult őszi időszaka ugyanazokat a tüneteket mutatja, melyek ez időtájban szokásosakká váltak. Az értéküzlet bár kevésbbé nagy mértékben, de mégis élénkült és mohóbban emészti az anyagkészleteket; a tulajdonképeni árukereskedelemnek is jelentékenyek a szeptemberi esedékességei; a vállalkozás is élénkebb tempóban folytatja működését és mindezek eredménye gyanánt a pénzcsatornák a fokozódó kereslettel szemben, ha lassan is, de folytonosan szűkülnek. Az első őszi hónappal, sőt már kevéssel annak megérkezte előtt is, tényleg jelentkezett a kamatlábnak itt is, ott is beállt drágulása. Nyílt piaczunkon már hetek óta merevül a leszámítolási tétel és ha ez még mindez ideig nem járt egyszersmind a bankkamatláb emelkedésével is, úgy ez azt igazolja, hogy jegykibocsátó intézetünk és pénzpiaczunk egyeteme közt még sincs meg az az összeforrottság, mely az egyiknél mutatkozó körülmények befolyását a másiknál is kérlelhetetlenül érvényesítené. Sok érdekes következtetéshez lehetne e jelenségből jutni. És nagyon figyelemreméltó, hogy igen sok esetben könnyű még az osztrák-magyar bank lélegzete, midőn a nyílt piac már nehézségekkel küzd. És megfordítva is. Az utóbbi három nap alatt például — hetek nagy feszültsége után — valamivel könnyebbé, folyamatosabbá vált a pénzszerzés útja a nyílt piacon és ezzel ellentétben a jegykibocsátó banknál az utóbbi három üzleti nap alatt meg nem csappant mértékben áramlottak be az üzleti váltók. Ha e tekintetben analógiát akarunk vonni saját pénzpiaczunk és az angol, azaz Budapest és London között, egészen más színben tűnik fel az angol banknak a piaczhoz való viszonya és arra gyakorolt hatása. Ez a kolosszális intézet összpontosító csatornája mindamaz ereknek, melyekből London kereskedelmi- és hitelélete táplálkozik. És ezért közte és a nyílt piacz közt pillanatra sem szakad meg, sőt egyetlen árnyalattal sem zavarodik meg soha az összhang. Ezzel függ össze, hogy rövid néhány hét lefolyása alatt az angol bank, mely sem ortodoxizmust, maradiságot, sem elhamarkodást nem ismer, a nyílt piac tüneteinek intésére, vagy talán a piacon csak mutatkozandó konstellácziók éber előrelátása következtében, kétszer egymásután emelte kamatlábát. Ezért képezheti azután az angol bank őrét és fokmérőjét London pénzviszonyainak. Mi különöset sem látnak ez intézet vezetői a kamatláb sűrűbb leszállításában vagy emelésében, hanem alkalmazkodnak mindenha a piaci viszonyokhoz, a fordulatokhoz és irányváltozásokhoz, nem hetekig tartó nyögdécselés után, hanem egy bekövetkezett konjunktúra gyors cselekvést parancsoló tanácsadása szerint. És így van jól. A kamatpolitika terén csak egyetlen törvény lehet döntő , hogy a százaléktétel a piac állapotának, igényeinek, lehetőségének megfelelő legyen. it is csak egyetlen kamatpolitika jó, mely ezt a perczentkulcsot mindig a piaci viszonyai szerint forgatja. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy tehát emelje, vagy szállítsa le az osztrák-magyar bank is minduntalan leszámítolási és lombardtételét. A gazdasági élet nálunk nem annyira szövevényes, nem annyira sokoldalú, nem annyira igénytelt, mint Angliában, mert fajtáiban kevésbbé szétágazó, menetében lassúbb és szükségleteiben kisebb körre szorítkozó. De ez azonban nem oldhatja fel a pénzpiacz főfaktorát ama kötelezettség alól, hogy keresse és találja is meg az összhangot maga és a piacz közt, amennyire éppen viszonyaink közt lehető és kívánatos. Ennek pedig nem képezheti módját az, ha a bank követett politikájában nem következetes. Az adómentes jegytartalék már jó ideje leapadt arra a mértékre, melynél tavaly már beállt a kamattétel drágítása. Ha tehát ez a tartalék a mértékadó az intézetre nézve, már az idén is emelkednie kellett volna a százaléklábnak, ha pedig nem szorítkozik a bank ítéletében kizárólag ez egyoldalú szempontra, hanem ügyet vet a nyílt piacra is : eljárása megint csak érthetetlen. Ha nincs ok a kamatláb emelésére , világért sem szabad a pénzt drágítani. Helyes alap nélkül azonban