Pesti Napló esti kiadás, 1889. szeptember (40. évfolyam, 241-269. szám)

1889-09-16 / 255. szám

Hétfő, szeptember 16. Budapest, 1889. 255. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Budapest, szeptember 16. A mára hirdetett minisztertanács Tisza minisz­terelnök újabb disponálása következtében délelőtt­­ről elmaradt. Meglehet, de még ma délben nem volt bizonyos, hogy a minisztertanácsot délután meg­tartják. A miniszterelnök az elhalasztást telefonon tu­datta a miniszterekkel, de még délben nem tudta megállapítani, hogy a minisztertanács meg lesz-e ma délután tartható. Ha ma nem, holnap bizonyosan megtartják. »Megyei és állami pénzkezelés« czímü czik­­künkre vonatkozólag ma egy félhivatalosnak látszó kommüniké jelent meg a »N­emzet« ben, mely a többek közt ezeket mondja: »A belügyminisztérium a fennálló törvények rendelkezéseihez képest folyton s kölönösen a le­folyt tizenöt év alatt is a legnagyobb szigorúsággal teljesítette az ellenőrzést a megyei pénzkezelés fe­lett, minek elvitázhatlan tanúbizonyságát talál­hatja a czikkiró már az 1879. és 1880. években kiadott azon rendeletekben, melyek a járási pénz­kezelés megvizsgálását és rendezését czélozták, s miről még inkább meggyőződhetett volna a me­gyei pénzkezelésről és számvitelről az 1883. XV. t.-cz. alapján újabban kibocsátott azon szabályzatból, melynek minden rendelkezése arra irányul, hogy a megyei pénzkezelés és szám­vitel a lehető legnagyobb kezességet nyújtsa úgy a kezelés szabatossága, mint az ellenőrzés szigorúsága tekintetében. Megnyugvására szolgálhat az, hogy különösen ez újabb szabályzat mellett a megyei pénzkezelés tiszta reális alapokra van fektetve, hogy a gyakori pénztári vizsgálatok és minden irányban alkalmazott szigorú ellenőrzés és főfelügyelet foly­tán, mely főfelügyeletnek többek közt oly módon is szereztetik érvény, hogy a vizsgálatok és ellenőrzés eredményéről a főispánok által esetről-esetre jelen­tések tétetnek, s az ezen jelentésekből merített tapasztalatok alapján a szükséges intézkedések azonnal megtétetnek, e téren tetemes haladás is észlelhető, úgy, hogy a belügyminisztériumot e tekintetben — eltekintve a rosszhiszeműségtől — csakis a járatlanság vagy tájékozatlanság illetheti hasonló vádakkal.« Ezen sorokra egyszerűen csak azt jegyezzük meg, hogy mi még sokkal több törvényt, rendeletet és szabályzatot tudnánk idézni, mint a fenti kommüniké , pedig mind olyanokat, melyek a megyei pénzkeze­lésre, számvitelre stb. vonatkoznak. De hisz épp az a baj, hogy mindezek csak a papiroson voltak s marad­tak,­­ mert a rendetlenségek és visszaélések ezeknek kiadása után is épp oly szépen virágoztak, mint azok előtt. Nem a törvényekben s rendeletekben volt hiány, hanem a végrehajtásban. S ha e tekin­tetben a »Nemzet« félhivatalos kommünikéjének írója nem akarna hitelt adni nekünk, utaljuk őt egy másik kormánypárti lapnak tegnapi czikkére, mely­ben egyenesen ki van mondva, hogy az ellenőrzés nem volt kifogástalan, s hogy éppen ezért kellett olyan belügyminisztert keresni, aki semmi mással nem fog­lalkozik, csakis a belügyi adminisztráczióval. Sándor orosz czár a legújabb hírek szerint szeptember utolsó három napját fogja mint Vilmos császár vendége Potsdamban töl­teni. Az utazásra már minden rendelkezés megtör­tént, de a részleteket, a czár biztonsága iránti tekin­tetekből, a­meddig csak lehet titokban tartják. A látogatás politikai jelentőségéről az eddigi felfogás semmit sem változott s az orosz kormány brüsszeli félhivatalosa éppen tegnap hangoztatta, hogy Orosz­országnak joga van Francziaország irányában rokonszenveit nyilvánítani. Hasonlólag nyilatkoznak a pétervári lapok. Konsta­tálják a szívélyes fogadtatást, melyben Vilmos császár az orosz trónörököst részesí­tette, de meglehetős egyértelemmel hangoztatják, hogy a dolognak nincs jelentősége. Stojanov Zakariás, a bolgár szobranje elnöke Párisban, hová a kiállítás megtekintésére utazott, hirtelen elhunyt. A táviratokból nem tűnik ki világosan, természetes halállal múlt-e ki, vagy pedig megmérgezték vagy más módon vesztették-e el. — Hirtelen halálának okát még homály borítja s nem lehetetlen, hogy ellenségei felhasználták a külföldön kínálkozó alkalmat, hogy a mostani bolgár kor­mányrendszer egyik ismert férfiját eltegyék láb alól. Mert Stojanov Bulgária nemzeti fejlődé­sének és önállóságának egyik legrendületlenebb hive volt s mindig azok ellen foglalt állást, kik Oroszor­szágnak akarták Bulgáriát alárendelni. Battenberg Sándor fejedelem lemondása után igen tevékeny része volt Ferdinánd fejedelem megválasztásában, kit azóta is teljes buzgalommal támogatott. Mint a szkupszina elnöke gyakran volt alkalma a fejedelem és kormánya érdekeit az oroszbarát ellenzékkel szemben érvényre emelni. Mindenesetre egyik legelőkelőbb egyénisége volt a modern Bulgáriának s váratlan halála mély részvétet kelt honfitársai körében. Crispi olasz miniszterelnök tömegesen kapja a részvétnyilatkozatokat a pénteki merénylet alkalmá­ból. Bismarck herczeg táviratára felelve az agg olasz államférfia sietett megragadni az alkalmat, hogy ki­fejezze azon rendületlen elhatározását,hogy semmi­féle fenyegetés és bántalom nem fogja leterelni azon útról, melyet hazája, ki­rálya, Európa békéje érdekében kö­vetni szükségesnek tart. Hogy a merénylet előre föltett szándékkal történt s egyenesen Crispi élete ellen irányult, azt a tettes maga bevallja. De azt állítja, hogy nincsenek bűntársai s ez annyiban való­színű is, hogy a merénylet nem valami formális össze­esküvés terméke. Csakhogy bűntársai mindazok, kik legújabban Crispi és a hármas szövetség ellen azt a csúfos hajszát, mely az olasz érdekeket Franczia­­országnak akarja feláldozni, megindították. Hogy ez agitáczió minő alávaló eszközöket használt Crispi el­len, annak újabb bizonyítéka a következő eset. Egy párisi lap, a »Parti National« a múlt héten azt írta, hogy Crispi Nápolyból Palermoba készül s ott nagy politikai beszédet fog tartani. Sőt a párisi lap már előre közölte e beszéd egész esz­memenetét. E szerint a beszéd a vádak hosszú sora lett volna Francziaország ellen, melyről Crispi el akarta mondani, hogy talpig föl van fegyverezve Olasz­ország ellen. — Ez ennek folytán tönkre kénytelen ma­gát tenni, hogy megvédje becsületét. Végül — a franczia lap azt is tudta — Crispi fel akarta hívni Francziaországot, hogy vagy kezdje meg a lefegyver­zést vagy meg­lesz — a háború. Honnan vette a franczia lap Crispi még el nem mondott beszédét, azt könnyű megállapítani. Egyszerűen koholta, mert az csak bizonyos, hogy Crispi nem küldte be neki a beszéd kivonatát. Ily hitvány eszközökkel igyekeztek az olasz nép némely rétegeit Crispi ellen felbujtani s hogy nem egészen sikertelenül, azt a pénteki me­rénylet eléggé bizonyítja: Németország gyarmatpolitikája. Németországi lapokban legközelebb olyan hírek keringtek, mintha a kormány a kelet-afrikai német területet, mely tudvalevőleg egy, habár a birodalom védelme alatt álló, de teljesen magánjellegű társulat tulajdo­nát teszi, a német birodalom közvetlen birtokába akarná venni. E mellett felhoz­ták, hogy Wissmann személyében a német birodalom­nak már is van ott egy főbiztosa. Most azt jelentik Berlinből, hogy az említett hir teljesen alaptalan. Bismarck herczeg a parlamentben rég kimondotta, hogy a német császár nem lehet a zanzibari szultán bérlője és vazallusa. Ellenben valószinű, hogy a par­lamenttől kelet-afrikai czélokra újabb hitelt fognak kérni. De ezért az illető terület ezután is a társulaté marad. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (56) — Franczia regény. — Irta: LA­JOS. Fordította : Szigethyné­ Szalay Erzsi. MÁSODIK RÉSZ. — Ismeri a marquisné pártfogolja érzelmeit fia irányában ? — Azt én nem tudom. A marquisné kétségte­lenül nem hozta elő tervét dAudierne kisasszony­nak ; különben abbé az ismeri a marquisnét s tudni fogja, miszerint arra még csak nem is gondol, hogy az ő fia le ne küzdhessen minden más udvarlót és meg ne hódíthassa minden hölgy szivét. — Ő anya, s igy ez az elfogultság részéről egé­szen természetes dolog. — Abbé ur, hátha a marquis ur csakugyan nem Ferencz volna, hanem a másik ? — Nos aztán? — Hová lehetett volna akkor Ferencz ? Keraviz abbé, ki már pár lépést tett a távo­zásra e furcsa kérdést hallván, hirtelen megállóit. Erre ő még soha se gondolt. — Ez igaz, — mondá magában, — hová lehe­tett akkor a másik és mi lett belőle ? Azután rövid szünet után így szólt: — Ne is gondoljunk többé mindezekre, Julia; olyasmi ez, mintha az ember alap nélküli kártyáim­­at építene. Összes gyanúink és feltevéseink alap­talanok. Keraviz eltávozott. A kastélyba haladtában azonban gondolata folyton visszatért ahhoz a pár szóhoz mit Julia mon­dott neki és végtelen felindulás, majd erős izgatottság vett erőt rajta. Ezentúl most már nem az elveszett gyermekre kell gondolnia, hanem arra, a­kivel helyettesítették, de ki harmincz éves korában épp olyan nyom nélkül eltűnt, mint az a másik, a korábban elveszett három éves gyermek. Az abbé erőszakolás és minden ellenvetés nélkül teljesen átengedte magát annak a gondolatnak, hogy a marquist elsodorták az élet viharai, elveszett s hogy a másik, a tulajdonképeni igazi ura a kastélynak és uradalomnak, jött el helyette elfoglalni otthonában az őt megillető helyet, melytől egykor megfosztották. Keraviz lassan haladt előre, csaknem minden lépésnél megálloit, de akaratlanul is folyton fttl­be zúgtak a marquis által Malestroistnak oda kiáltott szavak : »A pocsolyából szedtél fel engemet.« — Kipuhatolhatlanok a gondviselésnek utai, — gondolá magában az abbé, — és ki tudja, váljon en­nek az anyának, a ki egyik fiát megfosztó, örökétől a másikért, nem kell-e megbünhödnie éppen ebben a fiúban ? Egyik fasor kanyarulatánál egyszerre csak Ka­talin jelent meg előtte. — Önt kerestem, abbé úr, — szólt a fiatal leány. Nemde megérti, hogy szükségét érzem annak, hogy beszéljek önnel a ma reggel történtek felől ? Mi véleményben van ön, abbé ur, Fontbriand marquis magatartását illetőleg Malestroistval szem­ben és mit szól ahoz a fogadtatáshoz ? — Kedves gyermekem, én felette sajnálom Fe­rencz magaviseletét és szeretném, ha szavait soha el nem mondta volna. — De hát nem vette ön észre, hogy csakis a felháborodás késztethette őt ilyen viseletre ? — Édes gyermekem, a helyzet sokkal komo­lyabb, mintsem ön képzelhetné, és amaz igaz ő­szinte barátság folytán, melyet ön iránt érzek, kötelessé­gemnek tartom, hogy mindent közöljek önnel. — Ön elrémít, mi történt ? Az abbé ekkor mindent elbeszélt a fiatal leánynak. — Ah! annál jobb, — kiáltott fel Katalin, midőn a pap bevégezte értesítését; — szívesebben látom őt meggondolatlannak, durvának, mintsem hogy alávesse magát e szörnyeteg zsarnokságának. — De mi lesz majd mindebből ? — kérdezé az abbé. — Nem ül-e Ferencz a saját labában? — Igen, az, de hát ha nem áll jogában Males­troistval szemben érvényesíteni házi úri előnyét, hát ha, miként már aggódtunk valami rész... valami vétkes kötelék lánczolja őket egymáshoz ? — Ah! abbé ur, képes ön feltételezni, hogy a marquis olyan ember lehessen, ki elkövetni tudjon... — Én nem ítélek, nem akarok felette ítélni, de a tények léteznek s az az ellen mit se tehetek. — De végre is, — szólt a fiatal leány — csak mondott önnek valami okot, vagy ha úgy akarja ürü­gyet, melylyel czivódását igazolta, a lovaggal ? — Igen, de jól mondta, csakis ürügyet. — Minőt ? — Önt! — Engemet? — Igen, a lovag szerelmes önbe ! — Ő szeret engem! — kiáltott fel Katalin, ki­nek arczát a sértett méltóság pírja lepte el. — Reám vetette szemét, szerelmes lett.. .Ő me­részelte ezt! Katalin büszke méltósággal egyenesedett ki Ke­raviz abbé előtt. — Ferencz tehát akkor csapta arczul kardjának lapjával, midőn elég vakmerő volt kijelenteni irántam táplált szerelmét. Mily boldog, mily büszke vagyok, hogy igy bo­­szulta ezt meg. E szavakat mondva Katalin felemelt fejjel, fel­­hevült arczczal és szikrázó szemekkel igazán szép je­lenség volt s az abbé jobban megérthette, mint bár­mikor, hogy mennyi büszkeség, mily nemes önérzet rejlik ebben a lélekben. — Szerencsétlenségre, édes leányom, — szólott a pap, — tartok tőle, hogy ez csakis ürügy. — E szerint ön azt hiszi, hogy más dolog léte­zik közöttük ? — Meg vagyok győződve. — Mit mondott önnek a marquis ? — Minden kérdésemre megtagadta a feleletet. — Pedig meg kell tudni mindent; elkerü­lhet­­len szükséges, hogy ismerjük titkát. Tovább nem szabad visszaélni Malestroistnak az ő kárhozatos befolyásával. — Igen, de mit tegyünk ? — Mit felelt önnek a marquis, midőn minden áron tudni akarta a titkot ? Néma csak nem maradhatott, szólania csak kel­lett valamit! — Önről s arról a határtalan szerelemről be­szélt, melyet ön lelkében felélesztett. — Mélyen, igazán magasztos szerelemmel sze­ret engemet ? — úgy hiszem, igen. — Akkor hát, — mondá a fiatal leány, — én fogom őt megmenteni! — Kedves gyer­mekem, én azt hiszem, hogy a marquis végtelen fájdalom súlya alatt szenved és küzd; ne áltassuk tehát magunkat csalképekkel; vérző seb sajog az ő szive mélyében, mely soha be nem heged és őt folyton kínozza. — Eszerint, abbé úr, ön hajlandó elhinni, hogy a boldogtalan ifjú múltjában valamely ballépés létezik ? — Félek attól. — De hát mi lehet az ? — Önnek talán be fogja vallani. — Soha se merném őt vallatni. — A jelen esetben nem mérés, hiba. Tudja ki a titkot Malestroisttól, vagy tőle ma­gától, de higyye el, hogy nemes és önhöz méltó csele­kedetet vinnd véghez. — Hogy kezdjem ? — Isten sugallani fogja. — A kastélyban marad-e Malestroist vagy el­utazik ? — Nem tudom, de mielőtt tenne valamit, érte­sülve kell lennie arról, mit én az imént hallottam. — És mi az ? — A marquisnének leghőbb óhaja az volna, hogy önöket összeházasítsa. — Ő maga mondta ezt önnek ? — Nem, hanem Julia előtt nyilatkozott így, ki velem közölte. — Hála Istennek ! Tartottam tőle, hogy a kellő pillanatban a marquisné megakadályozná, mert bizo­nyos anyák szemeiben fiukat megházasítani annyi, mint önmagukat megrabolni tőle. — Most Isten önnel, Katalin, váljunk el, mondá Keraviz. Imádkozzék, hogy Isten erőt adjon. — Nem találja-e, abbé az, hogy én túlságosan nehéz, túl merész feladatra vállalkozom ? — Erősen hiszem, hogy egyedül ön van hivatva ez ember megmentésére. Számitok önre. Szívvel lélekkel kettőjüké vagyok. Az abbé és Katalin elváltak, kiki más irányba véve útját. Midőn Keraviz felkereste a marquisnét, hogy üdvözölje őt, az utóbbi a következő kérdéssel fogadta: — Hol van fiam ? — Nem tudom, asszonyom. — Rosszul bánt Péterrel, óhajtanám, hogy ki­mentse magát előtte. Még ha a jó barát hibázott is, akkor sem szabad az ellen véteni a saját otthonában senkinek. — Szegény asszony! — gondolá magában a pap — ha mindent tudnál! Malestroist helyzete igen súlyossá lett. A Pi­­chegru-féle összeesküvés felfedeztetett, a tábornok elvesztvén parancsnokságát, a lovag részéről pedig minden eddigi kísérlete megsemmisült, melylyel ho­mályos helyzetéből kibontakozva, a sikert, a szereplést kivívhassa. Éppen abban a pillanatban, midőn már biztos­nak hitte a sikert, akkor mentek füstbe összes dédel­getett reményei. Pillanatig gondolt ugyan arra, hogy visszatér Németországba, hol magát újra a herczegek rendel­kezésére felajánlja, de az emigráczió ügyei a Rajnán túl se állottak jobban, mint a Loire partjain. A forradalmi láz szűnni kezdett, egy újabb dicsőség, a Bonaparte diadala, ki az olasz hadsereg­ben vezértábornok volt már huszonhat éves korában, ragyogó csillagként emelkedett fel a láthatáron. Malestroist érezte, hogy a királypártiak utolsó kísérlete is romba dűl, és hogy a restauráczió ezentúl meghatározhatlan időre el van odázva. Elhatározta tehát, hogy bevárja az események folyását. Ekkor és e szándékkal tért vissza a Fontbriand kastélyba s miután szerelmesebb volt, mint valaha, DAudierne kisasszonyba, azt remélte, hogy a fiatal leány körében nyugodtabban várhatja be a jövőt. Láttuk, hogy mi történt vele. Megérkezésének estéjén el is hagyta ismét a kastélyt, fontos ügyet adva ürügyül, mely hirtelen elszólitá. Elutazván most már csak egy gondolat foglal­koztatta ez ember összes vágyait. A bosszú! Midőn arra a viseletre, magatartásra gondolt, melyet vele szemben megérkezése alkalmával Ferencz tanúsított, midőn megvető modorát és sértéseit vissza­idézte emlékezetébe, elfojtott düh fogta el, és szájá­ban az epe izét érezte. — Nem akarok többé semmit koc­káztatni, —­ gondolá magában. Jól fel akarom időmet használni. Semmit se bízok ezután a véletlenre. Katalint és »őt« egy és ugyanazon csapással fogom lesújtani. — Ah! igen, — kiáltá útközben, — az rettene­tes lesz! Arra a gondolatra aztán, hogy mind a két ál­dozatot egyszerre sújthatja, sokkal nagyobb örömet érzett, mint midőn átengedve magát a szerelem gyö­nyörteljes reményeinek még azt a hitet táplálta, hogy talán Katalin is szeretheti őt. Határtalan gyűlöletet érzett most úgy az egyik, mint a másik iránt. Gyalog tette meg az Oudonból Ancenisbe ve­zető utat. Holnap utána viendi a postakocsi málháját. Keraviz abbé értesítette a marquist Malestroist elutazása felől. — Hová ment ? — Azt nem tudom. — Örökre távozott-e legalább ? — Nekem nem szólván semmit, nem ismerhe­tem szándékait. — Anyámtól sem búcsúzott el ? — Egyik komornyik által kérte magát kimen­­tetni előtte. — Ebből az elutazásból semmi jót nem jósolok magamnak — gondola Ferencz. Okvetlen vissza fog térni. Fontbriand marquisné az­nap vacsora után felkérte fiát, hogy kisérje őt szobájába. — Az abbé majd mulatt­atja azalatt Katalint — mondá a marquisné. Ferencz lakosztályába követte anyj­a. Bontbriaudné helyet foglalt a k.a d­a’ló mellett, melyben vidáman pattogott a t­üz. — Ülj ide le mellém, kedves gyermekem, olyan közel , mint csak leht­séges, mert igen f­­­ra dolgo­kat kell megbeszélnem veled. (Folyt, köv.) Hírek a Balkán-félszigetről. A »Times« ma érkezett száma hosszabb távira­tot közöl a Balkán-félszigetről s ebben a szerb-bol­gár viszonyokról, továbbá a Milán és Natália ügyéről ezeket jelenti: Pacsics, a szerb radikális párt vezére ered­ménytelenül tért vissza szófiai útjáról. Pacsicsot Gruics tábornok miniszterelnök küldötte Szófiába, hogy Stambuloffot biztosítsa Szerbia barátságos és békés szándékairól s a tábornok felhatalmazta Pacsicsot egy magánlevél felmutatására, melyben a szerb miniszterelnök Bulgária és Szerbia szö­vetségének szükségét hangsúlyozza, azt emelvén ki, hogy ha e két ország között szilárd szövetség léte­sül a többi keresztény államok is csatlakozni fognak az így megalkotandó ligához. Stambuloff ezen aján­latot nagyon hidegen fogadta. Ha Gruics tábornok levelének van valami jelentősége, az abban áll, hogy a bulgárok csatlakozzanak Szerbiához s azzal közö­sen járjanak el oly irányban, mely legfölebb a török kormány érzékenységét sértené, de Bul­gáriára semmi haszonnal nem járna. A­nélkül, hogy Gruics őszinteségét kétségbe vonta volna, Stam­buloff értésére adta Pacsicsnak, hogy Szerbia Bul­gária iránti jóindulatát másként is tanúsíthatná, mint oly módon, hogy mindketten Törökország ellen szövetkezzenek. Bulgáriát nem fenyegeti Törökország. Oroszország a bolgár függetlenség legnagyobb ellen­sége és S­z­er­bi­a miniszterelnöki székét ez időszerint esetleg oly fér­fiú foglalj­a el, a­ki Ignatieff tábornok és Pobedo­­nosczeff benső barátja és politikai szö­vetségese. Ez volt a Stambuloff által Pasics­­nak adott válasz lényege és az utóbbi azon meggyő­ződéssel tért vissza Belgrádba, hogy a bolgár kormányt szép szavakkal nem lehet félrevezetni. Taujanovics belügyminiszter, ki egy ideig Bécs közelében tartózkodott, hirtelen visszatért Belgrádba. Azon ellentétek, melyek minden ellenkező hivatalos biztosítás daczára, a régensek és a minisztérium kö­zött Natália királyné hazatérésének kér­désében fennállanak, most valóságos össze­ütközés jellegét öltötték magukra. A régensek azon megállapodás alapján állanak, melyet Milán királylyal kötöttek s melyet aláírásukkal szen­tesítettek, míg a radikális miniszterek el vannak ha­tározva, hogy Milán király jogait ignorálják és köz­vetlenül a királynéval tárgyalnak fiához való viszo­nyát illetőleg. Azt beszélik hivatalos körökben, hogy Persiani Karlsbadban új engedmények tételét taná­csolta a volt királynak, de Milán azokat visszautasította és fiának nevelőjét, kit egyenesen Karlsbada hívott, megbízta, hogy a legszigorúbban ragaszkodjék azon parancsokhoz, melyeket fiának őrizetére és nevelésére vonatkozólag adott. Milán király keserűen panaszko­dott, hogy a miniszterek illegálisan járnak el és megszegik adott szavukat, midőn kétségessé akarják tenni atyai jogait, melyeket Szerbia minden atya részére biztosít. A miniszterek eddig még nem tették nyíltan magukévá Natália királyné ügyét. Egyikük sem volt jelen azon isteni tiszteleten, mely a királyné születés­napján Belgrádban tartatott; de elég feltűnő volt, hogy az istentiszteleten valamennyi miniszter neje jelen volt és hogy e hölgyek csatlakoztak azon bizott­sághoz, mely azon czélból alakult, hogy Natália ki­rálynénak Belgrádba érkezésekor fényes fogadtatást rendezzen. A »Balkan Correspondence,« mely a szerb kor­mány félhivatalos közlönye, legutóbb azt a hírt hozta, hogy háború esetén a boszniai zászlóaljak, melyek benszülöttekből alakítottak, Boszniából Bécsbe fog­nak rendeltetni. Erre vonatkozólag a »Times« bécsi levelezője a következőket sürgönyzi lapjának: A »B. C« jelentése egész terjedelmében va­lótlan s e hírnek szemmel láthatólag csak az a czélja, hogy az okkupáti tartományokban elégedetlen­séget keltsen. A Boszniaiában és Herczegovinában levő s benszülöttekből alakított zászlóaljak tel­jesen ezen tartományokban fognak szolgálatra al­kalmaztatni. Számos bosnyák menekült van e pil­lanatban Belgrádban és a szerb kormány megen­gedte, hogy ott bizottságot alakítsanak a boszniai ügy vezetésére. E bizottság feladata nyíltan ki van fejtve egy köriratban s e feladat e körirat sze­rint az, hogy a bizottság »kezet fogna a többi pánszlávval, testvéri viszonyba lépjen az olasz irredentistákkal és a franczia köztársasági párttal, minden eszközt meg­ragadjon Bosznia felszabadítására.« E különös bizott­ság azt az ügyetlenséget követte el, hogy a czárhoz is táviratot intézett, melyben az ő segélyéhez folya­modik Bosznia emanczipácziója érdekében. A szerb régensségnek, mely tűri a bosnyák bizottságot és an­nak forradalmi agitáczióit, nagyon erősen kell bíznia az osztrák-magyar külügyi kormánynak nagyon hosz­­szú türelemre mutató hangulatában.« Ugyancsak a »Times «-nek a bulgáriai viszo­nyokra vonatkozólag a következőket jelentik: Ferdi­nánd fejedelem legutóbb egy katonai érdemrendet ala­pított azon tisztek számára, a­kik legalább tíz éve szol­gálnak és e rend jelvényeit megküldötte Battenberg Sándor herczegnek is, igen udvarias levél kíséretében, melyben biztosítja őt a bolgárok elévülhetetlen hálájá­ról. Ferdinánd fejedelem e lovagias tényét Sándor her­czeg azzal viszonozta, hogy a levélre küldött válaszá­ban kifejezést ad meghatottságának s utódának hosz­­szu és boldog uralkodást kíván. Hartenau­er. egyúttal Stambulovnak is küldött egy szívélyes és meleg hangon irt levelet, a ki Ferdinánd fejedelemmel egyidejűleg irt neki. Battenberg Sándor herczeg kitüntetése a rendjellel ellensúlyozása akar lenni azon agitá­­cziónak, melyet Zankov pártja II. Sándor czár szobráinak Samarában történt leleplezése alkal­mából megindítottak. Ez az ünnepély, a­melyben számos befolyásos bolgár egyének jelenléte helyeztetett kilátásba, teljes fiaskót vallott. Stambulov elejét vette a tüntetésnek az által, hogy azon Zankovistákat, kik zarándoklatot akartak szervezni Samarába, elfogatta s ezen alkalommal kijelentette, hogy ezeket az urakat nem a II. Sándor czár iránti valódi hódolat és hála vezeti, hanem egyenesen az, hogy hazaárulási jelleg­gel bíró tüntetést akartak rendezni. Ha Stambulov megengedte volna e zarándoklatot, Oroszországból bizonyára azt kürtölték volna világgá, hogy egész Bulgária a jelenlegi czár lábai előtt fekszik. Maga Stambulov is hálát érez az elhunyt czár iránt, de, mint maga kijelente, hálája nem megy odáig, hogy azon czár fiának rabszolgája legyen, a­ki Bulgáriát felszabadítani segített. Fővárosi ügyek. A pénzügyi és gazdasági bizottság ma délelőtt tartott ülésén a következő ügyeket intézték el. A főszámvevő előterjesztése következtében az V. ker. Markó­ utczában építendő oltónyirk termelő és oltó­intézet költségeinek fedezésére 17.000 irtot javasol a bizottság a jövő évi költségvetésbe fölvé­tetni.— Hab­er­hau­er János tanácsos a fővárosi tanács és főszámvevő előterjesztését adta elő, a mentő­egyesület részére építendő ház költségei iránt. A mentő­egyesület ugyanis kérvényt adott be az iránt, hogy mivel külön épületre ma már okvetlenül szük­sége lesz, a főváros ennek létesítéséhez adja meg a módot. Még­pedig vagy akként, hogy vegye teljesen kezeibe az építés ügyét vagy pedig a költséget adja hozzá s az építés vezetését és kivitelét bízza az egyesü­letre. A Sólyom- és Markó-utczák sarkán a fővárostól adományozott telkeken építendő ház mintegy 57.000 frtba fog kerülni; az építkezésre vonatkozó terveket az egyesület bemutatta. A tanács a kérvényt kiadta véleményadás végett a mérnök-hivatalnak s ez (noha a költséget 64.000 írtra teszi) azt javasolja, hogy a mentő-egyesület maga vezesse az építkezést, de a fő­város által kiküldött szakértő felügyelő-bizottság ellenőrzése mellett. Ugyanezt a véleményt adta a­ fő­számvevő is. S­c­h­r­e­y­e­r J., noha a maga részéről teljes készséggel hajlandó az egyesület épülete részére szükséges költségeket megszavazni, azonban óhajtja kiköttetni, hogy a főváros törvényhatósága az egyesü­let adminisztrác­iójára a jövőben befolyást gyakorol­hasson. E fölvetett indítványa élénk vitát keltett föl, a­mennyiben R­á­c­z Károly ellenezte az indít­ványt ily általános alakban, hanem kívánta, hogy az szabatosan határoztassék meg. A kérdéshez többen hozzászóltak, míg végre aztán Haberbauer tanácsos a vitának azzal vetett véget, hogy abbeli reményének adott kifejezést, hogy a mentőegyesület semmi kifogást sem fog tenni, ha a főváros a belügyeiben való felügyelet gyakorlását kívánja. A bizottság elfogadta a ménök­­hivatal és főszámvevő javaslatát a ház építésére vo­natkozólag, a Schreyer J. által tett indítvány pótlásá­nak. — A soroksári holt Duna-ágban teljesített fel­töltési munkálatokra kiadott s a főváros terhére eső 5302 frt 85 kr. fedezetét a kövezet-vámjövedelmekből jelölték ki. — A királyi palota építési bizottságának megkeresvénye következtében a királyi­ palotához fölvezető út építésére szükséges 50,000 forint­nyi első költség-részletet akként jelölték ki, hogy abból 25,000 forint a kövezési alap, 20,000 forint a kisajátítási alap s 5000 frt a 21/2 milliós függő kölcsön terhére essék.­­ A városi vasúti vállalat, a nagy­körúti villamos vasútra vonatkozólag, a közgyű­lés határozata alapján hozott szerződés három lénye­ges pontját módosítani kívánja. E tárgyat kiadták a vasúti albizottságnak. — A Lukács-fürdői malom­tő beboltozására szükséges 16.000 frtnyi összeget a kö­vezetvámból már befolyt jövedelmek terhére utalták s ugyanebből lesz fedezendő a VI. kerületi utczák tisztításánál mutatkozott 5000 frtnyi költségtöbblet. Bizottsági alakuló ülés. A fővárosi számadáso­kat felülvizsgáló bizottság ma délelőtt tartotta ala­kuló gyűlését. KÜLÖNFÉLÉK. — szept. 16. Személyi hírek. Gróf Kálnoky Gusztáv közös külügyminiszter e hó 18-án Budapestre érkezik. — Tisza Kálmán miniszterelnök, e hó 19-én Lévára utazik, a­hol résztvesz a református egyházkerü­leti gyűlésen. Visszaérkezte után kezdődnek meg a miniszteri tanácskozások, melyek végeztével, min­denesetre még az országgyűlés összeillése előtt, meg fogja látogatni nagy­váradi választóit. — Gróf Festetlek Tasziló a napokban keszthelyi kasté­lyába érkezett, a­hol dr. Hornig Károly veszprémi püspök látogatását fogja fogadni. — Dr. Kétly Ká­roly ujonan kinevezett egyetemi tanár tegnap bú­csúzott el a Rókus-kórház orvosi személyzetétől. A szultán meghívása következtében a magyar tudományos akadémia tudvalevőleg öt tagú küldött­séget meneszt Konstantinápolyba, az ottani köny­v­­tár­aknak történelmi emlékek felkutatása szempontjá­ból való átvizsgálására. E küldöttségben a berlini és krakói akadémiák is szerették volna magukat egy-egy taggal képviseltetni, de a magyar tudományos akadé­mia, melyhez eziránt levelet intéztek, azt felelte, hogy a külföldi akadémiák kérelmét nem teljesítheti, mert a szultán csak a magyar akadémiát hívta meg s en­nek kiküldöttjei a szultánnál már név szerint be van­nak jelentve. A magyar küldöttség, melynek tagjai: V­á­m­b­é­r­y Ármin, F­r­a­k­n­ó­i Vilmos, T­h­a­l­y Kálmán, C­s­o­n­t­o­s­i János és dr. Ábel Jenő egye­temi tanár, e hó 18-dikán indul Konstantinápolyba, hová dr. K­u­n­o­s­s Ignácz az érkező küldöttség be­jelentése végett már ma éjjel elutazik. E küldöttség át fogja adni a szultánnak T­h­a­­­y Kálmán »R­o­­dostó és a bujdosók sírjai« czimű történel­mi tanulmányának egy külön nyomású és illusztrált példányát, mely török színben (kívül vörös bőr, belül zöld selyem) van kötve. Ugyane küldöttség viszi M u-

Next