Pesti Napló esti kiadás, 1889. szeptember (40. évfolyam, 241-269. szám)
1889-09-16 / 255. szám
Hétfő, szeptember 16. Budapest, 1889. 255. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Budapest, szeptember 16. A mára hirdetett minisztertanács Tisza miniszterelnök újabb disponálása következtében délelőttről elmaradt. Meglehet, de még ma délben nem volt bizonyos, hogy a minisztertanácsot délután megtartják. A miniszterelnök az elhalasztást telefonon tudatta a miniszterekkel, de még délben nem tudta megállapítani, hogy a minisztertanács meg lesz-e ma délután tartható. Ha ma nem, holnap bizonyosan megtartják. »Megyei és állami pénzkezelés« czímü czikkünkre vonatkozólag ma egy félhivatalosnak látszó kommüniké jelent meg a »Nemzet« ben, mely a többek közt ezeket mondja: »A belügyminisztérium a fennálló törvények rendelkezéseihez képest folyton s kölönösen a lefolyt tizenöt év alatt is a legnagyobb szigorúsággal teljesítette az ellenőrzést a megyei pénzkezelés felett, minek elvitázhatlan tanúbizonyságát találhatja a czikkiró már az 1879. és 1880. években kiadott azon rendeletekben, melyek a járási pénzkezelés megvizsgálását és rendezését czélozták, s miről még inkább meggyőződhetett volna a megyei pénzkezelésről és számvitelről az 1883. XV. t.-cz. alapján újabban kibocsátott azon szabályzatból, melynek minden rendelkezése arra irányul, hogy a megyei pénzkezelés és számvitel a lehető legnagyobb kezességet nyújtsa úgy a kezelés szabatossága, mint az ellenőrzés szigorúsága tekintetében. Megnyugvására szolgálhat az, hogy különösen ez újabb szabályzat mellett a megyei pénzkezelés tiszta reális alapokra van fektetve, hogy a gyakori pénztári vizsgálatok és minden irányban alkalmazott szigorú ellenőrzés és főfelügyelet folytán, mely főfelügyeletnek többek közt oly módon is szereztetik érvény, hogy a vizsgálatok és ellenőrzés eredményéről a főispánok által esetről-esetre jelentések tétetnek, s az ezen jelentésekből merített tapasztalatok alapján a szükséges intézkedések azonnal megtétetnek, e téren tetemes haladás is észlelhető, úgy, hogy a belügyminisztériumot e tekintetben — eltekintve a rosszhiszeműségtől — csakis a járatlanság vagy tájékozatlanság illetheti hasonló vádakkal.« Ezen sorokra egyszerűen csak azt jegyezzük meg, hogy mi még sokkal több törvényt, rendeletet és szabályzatot tudnánk idézni, mint a fenti kommüniké , pedig mind olyanokat, melyek a megyei pénzkezelésre, számvitelre stb. vonatkoznak. De hisz épp az a baj, hogy mindezek csak a papiroson voltak s maradtak, mert a rendetlenségek és visszaélések ezeknek kiadása után is épp oly szépen virágoztak, mint azok előtt. Nem a törvényekben s rendeletekben volt hiány, hanem a végrehajtásban. S ha e tekintetben a »Nemzet« félhivatalos kommünikéjének írója nem akarna hitelt adni nekünk, utaljuk őt egy másik kormánypárti lapnak tegnapi czikkére, melyben egyenesen ki van mondva, hogy az ellenőrzés nem volt kifogástalan, s hogy éppen ezért kellett olyan belügyminisztert keresni, aki semmi mással nem foglalkozik, csakis a belügyi adminisztráczióval. Sándor orosz czár a legújabb hírek szerint szeptember utolsó három napját fogja mint Vilmos császár vendége Potsdamban tölteni. Az utazásra már minden rendelkezés megtörtént, de a részleteket, a czár biztonsága iránti tekintetekből, ameddig csak lehet titokban tartják. A látogatás politikai jelentőségéről az eddigi felfogás semmit sem változott s az orosz kormány brüsszeli félhivatalosa éppen tegnap hangoztatta, hogy Oroszországnak joga van Francziaország irányában rokonszenveit nyilvánítani. Hasonlólag nyilatkoznak a pétervári lapok. Konstatálják a szívélyes fogadtatást, melyben Vilmos császár az orosz trónörököst részesítette, de meglehetős egyértelemmel hangoztatják, hogy a dolognak nincs jelentősége. Stojanov Zakariás, a bolgár szobranje elnöke Párisban, hová a kiállítás megtekintésére utazott, hirtelen elhunyt. A táviratokból nem tűnik ki világosan, természetes halállal múlt-e ki, vagy pedig megmérgezték vagy más módon vesztették-e el. — Hirtelen halálának okát még homály borítja s nem lehetetlen, hogy ellenségei felhasználták a külföldön kínálkozó alkalmat, hogy a mostani bolgár kormányrendszer egyik ismert férfiját eltegyék láb alól. Mert Stojanov Bulgária nemzeti fejlődésének és önállóságának egyik legrendületlenebb hive volt s mindig azok ellen foglalt állást, kik Oroszországnak akarták Bulgáriát alárendelni. Battenberg Sándor fejedelem lemondása után igen tevékeny része volt Ferdinánd fejedelem megválasztásában, kit azóta is teljes buzgalommal támogatott. Mint a szkupszina elnöke gyakran volt alkalma a fejedelem és kormánya érdekeit az oroszbarát ellenzékkel szemben érvényre emelni. Mindenesetre egyik legelőkelőbb egyénisége volt a modern Bulgáriának s váratlan halála mély részvétet kelt honfitársai körében. Crispi olasz miniszterelnök tömegesen kapja a részvétnyilatkozatokat a pénteki merénylet alkalmából. Bismarck herczeg táviratára felelve az agg olasz államférfia sietett megragadni az alkalmat, hogy kifejezze azon rendületlen elhatározását,hogy semmiféle fenyegetés és bántalom nem fogja leterelni azon útról, melyet hazája, királya, Európa békéje érdekében követni szükségesnek tart. Hogy a merénylet előre föltett szándékkal történt s egyenesen Crispi élete ellen irányult, azt a tettes maga bevallja. De azt állítja, hogy nincsenek bűntársai s ez annyiban valószínű is, hogy a merénylet nem valami formális összeesküvés terméke. Csakhogy bűntársai mindazok, kik legújabban Crispi és a hármas szövetség ellen azt a csúfos hajszát, mely az olasz érdekeket Francziaországnak akarja feláldozni, megindították. Hogy ez agitáczió minő alávaló eszközöket használt Crispi ellen, annak újabb bizonyítéka a következő eset. Egy párisi lap, a »Parti National« a múlt héten azt írta, hogy Crispi Nápolyból Palermoba készül s ott nagy politikai beszédet fog tartani. Sőt a párisi lap már előre közölte e beszéd egész eszmemenetét. E szerint a beszéd a vádak hosszú sora lett volna Francziaország ellen, melyről Crispi el akarta mondani, hogy talpig föl van fegyverezve Olaszország ellen. — Ez ennek folytán tönkre kénytelen magát tenni, hogy megvédje becsületét. Végül — a franczia lap azt is tudta — Crispi fel akarta hívni Francziaországot, hogy vagy kezdje meg a lefegyverzést vagy meglesz — a háború. Honnan vette a franczia lap Crispi még el nem mondott beszédét, azt könnyű megállapítani. Egyszerűen koholta, mert az csak bizonyos, hogy Crispi nem küldte be neki a beszéd kivonatát. Ily hitvány eszközökkel igyekeztek az olasz nép némely rétegeit Crispi ellen felbujtani s hogy nem egészen sikertelenül, azt a pénteki merénylet eléggé bizonyítja: Németország gyarmatpolitikája. Németországi lapokban legközelebb olyan hírek keringtek, mintha a kormány a kelet-afrikai német területet, mely tudvalevőleg egy, habár a birodalom védelme alatt álló, de teljesen magánjellegű társulat tulajdonát teszi, a német birodalom közvetlen birtokába akarná venni. E mellett felhozták, hogy Wissmann személyében a német birodalomnak már is van ott egy főbiztosa. Most azt jelentik Berlinből, hogy az említett hir teljesen alaptalan. Bismarck herczeg a parlamentben rég kimondotta, hogy a német császár nem lehet a zanzibari szultán bérlője és vazallusa. Ellenben valószinű, hogy a parlamenttől kelet-afrikai czélokra újabb hitelt fognak kérni. De ezért az illető terület ezután is a társulaté marad. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (56) — Franczia regény. — Irta: LAJOS. Fordította : Szigethyné Szalay Erzsi. MÁSODIK RÉSZ. — Ismeri a marquisné pártfogolja érzelmeit fia irányában ? — Azt én nem tudom. A marquisné kétségtelenül nem hozta elő tervét dAudierne kisasszonynak ; különben abbé az ismeri a marquisnét s tudni fogja, miszerint arra még csak nem is gondol, hogy az ő fia le ne küzdhessen minden más udvarlót és meg ne hódíthassa minden hölgy szivét. — Ő anya, s igy ez az elfogultság részéről egészen természetes dolog. — Abbé ur, hátha a marquis ur csakugyan nem Ferencz volna, hanem a másik ? — Nos aztán? — Hová lehetett volna akkor Ferencz ? Keraviz abbé, ki már pár lépést tett a távozásra e furcsa kérdést hallván, hirtelen megállóit. Erre ő még soha se gondolt. — Ez igaz, — mondá magában, — hová lehetett akkor a másik és mi lett belőle ? Azután rövid szünet után így szólt: — Ne is gondoljunk többé mindezekre, Julia; olyasmi ez, mintha az ember alap nélküli kártyáimat építene. Összes gyanúink és feltevéseink alaptalanok. Keraviz eltávozott. A kastélyba haladtában azonban gondolata folyton visszatért ahhoz a pár szóhoz mit Julia mondott neki és végtelen felindulás, majd erős izgatottság vett erőt rajta. Ezentúl most már nem az elveszett gyermekre kell gondolnia, hanem arra, akivel helyettesítették, de ki harmincz éves korában épp olyan nyom nélkül eltűnt, mint az a másik, a korábban elveszett három éves gyermek. Az abbé erőszakolás és minden ellenvetés nélkül teljesen átengedte magát annak a gondolatnak, hogy a marquist elsodorták az élet viharai, elveszett s hogy a másik, a tulajdonképeni igazi ura a kastélynak és uradalomnak, jött el helyette elfoglalni otthonában az őt megillető helyet, melytől egykor megfosztották. Keraviz lassan haladt előre, csaknem minden lépésnél megálloit, de akaratlanul is folyton fttlbe zúgtak a marquis által Malestroistnak oda kiáltott szavak : »A pocsolyából szedtél fel engemet.« — Kipuhatolhatlanok a gondviselésnek utai, — gondolá magában az abbé, — és ki tudja, váljon ennek az anyának, a ki egyik fiát megfosztó, örökétől a másikért, nem kell-e megbünhödnie éppen ebben a fiúban ? Egyik fasor kanyarulatánál egyszerre csak Katalin jelent meg előtte. — Önt kerestem, abbé úr, — szólt a fiatal leány. Nemde megérti, hogy szükségét érzem annak, hogy beszéljek önnel a ma reggel történtek felől ? Mi véleményben van ön, abbé ur, Fontbriand marquis magatartását illetőleg Malestroistval szemben és mit szól ahoz a fogadtatáshoz ? — Kedves gyermekem, én felette sajnálom Ferencz magaviseletét és szeretném, ha szavait soha el nem mondta volna. — De hát nem vette ön észre, hogy csakis a felháborodás késztethette őt ilyen viseletre ? — Édes gyermekem, a helyzet sokkal komolyabb, mintsem ön képzelhetné, és amaz igaz őszinte barátság folytán, melyet ön iránt érzek, kötelességemnek tartom, hogy mindent közöljek önnel. — Ön elrémít, mi történt ? Az abbé ekkor mindent elbeszélt a fiatal leánynak. — Ah! annál jobb, — kiáltott fel Katalin, midőn a pap bevégezte értesítését; — szívesebben látom őt meggondolatlannak, durvának, mintsem hogy alávesse magát e szörnyeteg zsarnokságának. — De mi lesz majd mindebből ? — kérdezé az abbé. — Nem ül-e Ferencz a saját labában? — Igen, az, de hát ha nem áll jogában Malestroistval szemben érvényesíteni házi úri előnyét, hát ha, miként már aggódtunk valami rész... valami vétkes kötelék lánczolja őket egymáshoz ? — Ah! abbé ur, képes ön feltételezni, hogy a marquis olyan ember lehessen, ki elkövetni tudjon... — Én nem ítélek, nem akarok felette ítélni, de a tények léteznek s az az ellen mit se tehetek. — De végre is, — szólt a fiatal leány — csak mondott önnek valami okot, vagy ha úgy akarja ürügyet, melylyel czivódását igazolta, a lovaggal ? — Igen, de jól mondta, csakis ürügyet. — Minőt ? — Önt! — Engemet? — Igen, a lovag szerelmes önbe ! — Ő szeret engem! — kiáltott fel Katalin, kinek arczát a sértett méltóság pírja lepte el. — Reám vetette szemét, szerelmes lett.. .Ő merészelte ezt! Katalin büszke méltósággal egyenesedett ki Keraviz abbé előtt. — Ferencz tehát akkor csapta arczul kardjának lapjával, midőn elég vakmerő volt kijelenteni irántam táplált szerelmét. Mily boldog, mily büszke vagyok, hogy igy boszulta ezt meg. E szavakat mondva Katalin felemelt fejjel, felhevült arczczal és szikrázó szemekkel igazán szép jelenség volt s az abbé jobban megérthette, mint bármikor, hogy mennyi büszkeség, mily nemes önérzet rejlik ebben a lélekben. — Szerencsétlenségre, édes leányom, — szólott a pap, — tartok tőle, hogy ez csakis ürügy. — E szerint ön azt hiszi, hogy más dolog létezik közöttük ? — Meg vagyok győződve. — Mit mondott önnek a marquis ? — Minden kérdésemre megtagadta a feleletet. — Pedig meg kell tudni mindent; elkerülhetlen szükséges, hogy ismerjük titkát. Tovább nem szabad visszaélni Malestroistnak az ő kárhozatos befolyásával. — Igen, de mit tegyünk ? — Mit felelt önnek a marquis, midőn minden áron tudni akarta a titkot ? Néma csak nem maradhatott, szólania csak kellett valamit! — Önről s arról a határtalan szerelemről beszélt, melyet ön lelkében felélesztett. — Mélyen, igazán magasztos szerelemmel szeret engemet ? — úgy hiszem, igen. — Akkor hát, — mondá a fiatal leány, — én fogom őt megmenteni! — Kedves gyermekem, én azt hiszem, hogy a marquis végtelen fájdalom súlya alatt szenved és küzd; ne áltassuk tehát magunkat csalképekkel; vérző seb sajog az ő szive mélyében, mely soha be nem heged és őt folyton kínozza. — Eszerint, abbé úr, ön hajlandó elhinni, hogy a boldogtalan ifjú múltjában valamely ballépés létezik ? — Félek attól. — De hát mi lehet az ? — Önnek talán be fogja vallani. — Soha se merném őt vallatni. — A jelen esetben nem mérés, hiba. Tudja ki a titkot Malestroisttól, vagy tőle magától, de higyye el, hogy nemes és önhöz méltó cselekedetet vinnd véghez. — Hogy kezdjem ? — Isten sugallani fogja. — A kastélyban marad-e Malestroist vagy elutazik ? — Nem tudom, de mielőtt tenne valamit, értesülve kell lennie arról, mit én az imént hallottam. — És mi az ? — A marquisnének leghőbb óhaja az volna, hogy önöket összeházasítsa. — Ő maga mondta ezt önnek ? — Nem, hanem Julia előtt nyilatkozott így, ki velem közölte. — Hála Istennek ! Tartottam tőle, hogy a kellő pillanatban a marquisné megakadályozná, mert bizonyos anyák szemeiben fiukat megházasítani annyi, mint önmagukat megrabolni tőle. — Most Isten önnel, Katalin, váljunk el, mondá Keraviz. Imádkozzék, hogy Isten erőt adjon. — Nem találja-e, abbé az, hogy én túlságosan nehéz, túl merész feladatra vállalkozom ? — Erősen hiszem, hogy egyedül ön van hivatva ez ember megmentésére. Számitok önre. Szívvel lélekkel kettőjüké vagyok. Az abbé és Katalin elváltak, kiki más irányba véve útját. Midőn Keraviz felkereste a marquisnét, hogy üdvözölje őt, az utóbbi a következő kérdéssel fogadta: — Hol van fiam ? — Nem tudom, asszonyom. — Rosszul bánt Péterrel, óhajtanám, hogy kimentse magát előtte. Még ha a jó barát hibázott is, akkor sem szabad az ellen véteni a saját otthonában senkinek. — Szegény asszony! — gondolá magában a pap — ha mindent tudnál! Malestroist helyzete igen súlyossá lett. A Pichegru-féle összeesküvés felfedeztetett, a tábornok elvesztvén parancsnokságát, a lovag részéről pedig minden eddigi kísérlete megsemmisült, melylyel homályos helyzetéből kibontakozva, a sikert, a szereplést kivívhassa. Éppen abban a pillanatban, midőn már biztosnak hitte a sikert, akkor mentek füstbe összes dédelgetett reményei. Pillanatig gondolt ugyan arra, hogy visszatér Németországba, hol magát újra a herczegek rendelkezésére felajánlja, de az emigráczió ügyei a Rajnán túl se állottak jobban, mint a Loire partjain. A forradalmi láz szűnni kezdett, egy újabb dicsőség, a Bonaparte diadala, ki az olasz hadseregben vezértábornok volt már huszonhat éves korában, ragyogó csillagként emelkedett fel a láthatáron. Malestroist érezte, hogy a királypártiak utolsó kísérlete is romba dűl, és hogy a restauráczió ezentúl meghatározhatlan időre el van odázva. Elhatározta tehát, hogy bevárja az események folyását. Ekkor és e szándékkal tért vissza a Fontbriand kastélyba s miután szerelmesebb volt, mint valaha, DAudierne kisasszonyba, azt remélte, hogy a fiatal leány körében nyugodtabban várhatja be a jövőt. Láttuk, hogy mi történt vele. Megérkezésének estéjén el is hagyta ismét a kastélyt, fontos ügyet adva ürügyül, mely hirtelen elszólitá. Elutazván most már csak egy gondolat foglalkoztatta ez ember összes vágyait. A bosszú! Midőn arra a viseletre, magatartásra gondolt, melyet vele szemben megérkezése alkalmával Ferencz tanúsított, midőn megvető modorát és sértéseit visszaidézte emlékezetébe, elfojtott düh fogta el, és szájában az epe izét érezte. — Nem akarok többé semmit kockáztatni, — gondolá magában. Jól fel akarom időmet használni. Semmit se bízok ezután a véletlenre. Katalint és »őt« egy és ugyanazon csapással fogom lesújtani. — Ah! igen, — kiáltá útközben, — az rettenetes lesz! Arra a gondolatra aztán, hogy mind a két áldozatot egyszerre sújthatja, sokkal nagyobb örömet érzett, mint midőn átengedve magát a szerelem gyönyörteljes reményeinek még azt a hitet táplálta, hogy talán Katalin is szeretheti őt. Határtalan gyűlöletet érzett most úgy az egyik, mint a másik iránt. Gyalog tette meg az Oudonból Ancenisbe vezető utat. Holnap utána viendi a postakocsi málháját. Keraviz abbé értesítette a marquist Malestroist elutazása felől. — Hová ment ? — Azt nem tudom. — Örökre távozott-e legalább ? — Nekem nem szólván semmit, nem ismerhetem szándékait. — Anyámtól sem búcsúzott el ? — Egyik komornyik által kérte magát kimentetni előtte. — Ebből az elutazásból semmi jót nem jósolok magamnak — gondola Ferencz. Okvetlen vissza fog térni. Fontbriand marquisné aznap vacsora után felkérte fiát, hogy kisérje őt szobájába. — Az abbé majd mulattatja azalatt Katalint — mondá a marquisné. Ferencz lakosztályába követte anyja. Bontbriaudné helyet foglalt a k.a da’ló mellett, melyben vidáman pattogott a tüz. — Ülj ide le mellém, kedves gyermekem, olyan közel , mint csak lehtséges, mert igen fra dolgokat kell megbeszélnem veled. (Folyt, köv.) Hírek a Balkán-félszigetről. A »Times« ma érkezett száma hosszabb táviratot közöl a Balkán-félszigetről s ebben a szerb-bolgár viszonyokról, továbbá a Milán és Natália ügyéről ezeket jelenti: Pacsics, a szerb radikális párt vezére eredménytelenül tért vissza szófiai útjáról. Pacsicsot Gruics tábornok miniszterelnök küldötte Szófiába, hogy Stambuloffot biztosítsa Szerbia barátságos és békés szándékairól s a tábornok felhatalmazta Pacsicsot egy magánlevél felmutatására, melyben a szerb miniszterelnök Bulgária és Szerbia szövetségének szükségét hangsúlyozza, azt emelvén ki, hogy ha e két ország között szilárd szövetség létesül a többi keresztény államok is csatlakozni fognak az így megalkotandó ligához. Stambuloff ezen ajánlatot nagyon hidegen fogadta. Ha Gruics tábornok levelének van valami jelentősége, az abban áll, hogy a bulgárok csatlakozzanak Szerbiához s azzal közösen járjanak el oly irányban, mely legfölebb a török kormány érzékenységét sértené, de Bulgáriára semmi haszonnal nem járna. Anélkül, hogy Gruics őszinteségét kétségbe vonta volna, Stambuloff értésére adta Pacsicsnak, hogy Szerbia Bulgária iránti jóindulatát másként is tanúsíthatná, mint oly módon, hogy mindketten Törökország ellen szövetkezzenek. Bulgáriát nem fenyegeti Törökország. Oroszország a bolgár függetlenség legnagyobb ellensége és Szerbia miniszterelnöki székét ez időszerint esetleg oly férfiú foglalja el, aki Ignatieff tábornok és Pobedonosczeff benső barátja és politikai szövetségese. Ez volt a Stambuloff által Pasicsnak adott válasz lényege és az utóbbi azon meggyőződéssel tért vissza Belgrádba, hogy a bolgár kormányt szép szavakkal nem lehet félrevezetni. Taujanovics belügyminiszter, ki egy ideig Bécs közelében tartózkodott, hirtelen visszatért Belgrádba. Azon ellentétek, melyek minden ellenkező hivatalos biztosítás daczára, a régensek és a minisztérium között Natália királyné hazatérésének kérdésében fennállanak, most valóságos összeütközés jellegét öltötték magukra. A régensek azon megállapodás alapján állanak, melyet Milán királylyal kötöttek s melyet aláírásukkal szentesítettek, míg a radikális miniszterek el vannak határozva, hogy Milán király jogait ignorálják és közvetlenül a királynéval tárgyalnak fiához való viszonyát illetőleg. Azt beszélik hivatalos körökben, hogy Persiani Karlsbadban új engedmények tételét tanácsolta a volt királynak, de Milán azokat visszautasította és fiának nevelőjét, kit egyenesen Karlsbada hívott, megbízta, hogy a legszigorúbban ragaszkodjék azon parancsokhoz, melyeket fiának őrizetére és nevelésére vonatkozólag adott. Milán király keserűen panaszkodott, hogy a miniszterek illegálisan járnak el és megszegik adott szavukat, midőn kétségessé akarják tenni atyai jogait, melyeket Szerbia minden atya részére biztosít. A miniszterek eddig még nem tették nyíltan magukévá Natália királyné ügyét. Egyikük sem volt jelen azon isteni tiszteleten, mely a királyné születésnapján Belgrádban tartatott; de elég feltűnő volt, hogy az istentiszteleten valamennyi miniszter neje jelen volt és hogy e hölgyek csatlakoztak azon bizottsághoz, mely azon czélból alakult, hogy Natália királynénak Belgrádba érkezésekor fényes fogadtatást rendezzen. A »Balkan Correspondence,« mely a szerb kormány félhivatalos közlönye, legutóbb azt a hírt hozta, hogy háború esetén a boszniai zászlóaljak, melyek benszülöttekből alakítottak, Boszniából Bécsbe fognak rendeltetni. Erre vonatkozólag a »Times« bécsi levelezője a következőket sürgönyzi lapjának: A »B. C« jelentése egész terjedelmében valótlan s e hírnek szemmel láthatólag csak az a czélja, hogy az okkupáti tartományokban elégedetlenséget keltsen. A Boszniaiában és Herczegovinában levő s benszülöttekből alakított zászlóaljak teljesen ezen tartományokban fognak szolgálatra alkalmaztatni. Számos bosnyák menekült van e pillanatban Belgrádban és a szerb kormány megengedte, hogy ott bizottságot alakítsanak a boszniai ügy vezetésére. E bizottság feladata nyíltan ki van fejtve egy köriratban s e feladat e körirat szerint az, hogy a bizottság »kezet fogna a többi pánszlávval, testvéri viszonyba lépjen az olasz irredentistákkal és a franczia köztársasági párttal, minden eszközt megragadjon Bosznia felszabadítására.« E különös bizottság azt az ügyetlenséget követte el, hogy a czárhoz is táviratot intézett, melyben az ő segélyéhez folyamodik Bosznia emanczipácziója érdekében. A szerb régensségnek, mely tűri a bosnyák bizottságot és annak forradalmi agitáczióit, nagyon erősen kell bíznia az osztrák-magyar külügyi kormánynak nagyon hoszszú türelemre mutató hangulatában.« Ugyancsak a »Times «-nek a bulgáriai viszonyokra vonatkozólag a következőket jelentik: Ferdinánd fejedelem legutóbb egy katonai érdemrendet alapított azon tisztek számára, akik legalább tíz éve szolgálnak és e rend jelvényeit megküldötte Battenberg Sándor herczegnek is, igen udvarias levél kíséretében, melyben biztosítja őt a bolgárok elévülhetetlen hálájáról. Ferdinánd fejedelem e lovagias tényét Sándor herczeg azzal viszonozta, hogy a levélre küldött válaszában kifejezést ad meghatottságának s utódának hoszszu és boldog uralkodást kíván. Hartenauer. egyúttal Stambulovnak is küldött egy szívélyes és meleg hangon irt levelet, a ki Ferdinánd fejedelemmel egyidejűleg irt neki. Battenberg Sándor herczeg kitüntetése a rendjellel ellensúlyozása akar lenni azon agitácziónak, melyet Zankov pártja II. Sándor czár szobráinak Samarában történt leleplezése alkalmából megindítottak. Ez az ünnepély, amelyben számos befolyásos bolgár egyének jelenléte helyeztetett kilátásba, teljes fiaskót vallott. Stambulov elejét vette a tüntetésnek az által, hogy azon Zankovistákat, kik zarándoklatot akartak szervezni Samarába, elfogatta s ezen alkalommal kijelentette, hogy ezeket az urakat nem a II. Sándor czár iránti valódi hódolat és hála vezeti, hanem egyenesen az, hogy hazaárulási jelleggel bíró tüntetést akartak rendezni. Ha Stambulov megengedte volna e zarándoklatot, Oroszországból bizonyára azt kürtölték volna világgá, hogy egész Bulgária a jelenlegi czár lábai előtt fekszik. Maga Stambulov is hálát érez az elhunyt czár iránt, de, mint maga kijelente, hálája nem megy odáig, hogy azon czár fiának rabszolgája legyen, aki Bulgáriát felszabadítani segített. Fővárosi ügyek. A pénzügyi és gazdasági bizottság ma délelőtt tartott ülésén a következő ügyeket intézték el. A főszámvevő előterjesztése következtében az V. ker. Markó utczában építendő oltónyirk termelő és oltóintézet költségeinek fedezésére 17.000 irtot javasol a bizottság a jövő évi költségvetésbe fölvétetni.— Haberhauer János tanácsos a fővárosi tanács és főszámvevő előterjesztését adta elő, a mentőegyesület részére építendő ház költségei iránt. A mentőegyesület ugyanis kérvényt adott be az iránt, hogy mivel külön épületre ma már okvetlenül szüksége lesz, a főváros ennek létesítéséhez adja meg a módot. Mégpedig vagy akként, hogy vegye teljesen kezeibe az építés ügyét vagy pedig a költséget adja hozzá s az építés vezetését és kivitelét bízza az egyesületre. A Sólyom- és Markó-utczák sarkán a fővárostól adományozott telkeken építendő ház mintegy 57.000 frtba fog kerülni; az építkezésre vonatkozó terveket az egyesület bemutatta. A tanács a kérvényt kiadta véleményadás végett a mérnök-hivatalnak s ez (noha a költséget 64.000 írtra teszi) azt javasolja, hogy a mentő-egyesület maga vezesse az építkezést, de a főváros által kiküldött szakértő felügyelő-bizottság ellenőrzése mellett. Ugyanezt a véleményt adta a főszámvevő is. Schreyer J., noha a maga részéről teljes készséggel hajlandó az egyesület épülete részére szükséges költségeket megszavazni, azonban óhajtja kiköttetni, hogy a főváros törvényhatósága az egyesület adminisztrációjára a jövőben befolyást gyakorolhasson. E fölvetett indítványa élénk vitát keltett föl, amennyiben Rácz Károly ellenezte az indítványt ily általános alakban, hanem kívánta, hogy az szabatosan határoztassék meg. A kérdéshez többen hozzászóltak, míg végre aztán Haberbauer tanácsos a vitának azzal vetett véget, hogy abbeli reményének adott kifejezést, hogy a mentőegyesület semmi kifogást sem fog tenni, ha a főváros a belügyeiben való felügyelet gyakorlását kívánja. A bizottság elfogadta a ménökhivatal és főszámvevő javaslatát a ház építésére vonatkozólag, a Schreyer J. által tett indítvány pótlásának. — A soroksári holt Duna-ágban teljesített feltöltési munkálatokra kiadott s a főváros terhére eső 5302 frt 85 kr. fedezetét a kövezet-vámjövedelmekből jelölték ki. — A királyi palota építési bizottságának megkeresvénye következtében a királyi palotához fölvezető út építésére szükséges 50,000 forintnyi első költség-részletet akként jelölték ki, hogy abból 25,000 forint a kövezési alap, 20,000 forint a kisajátítási alap s 5000 frt a 21/2 milliós függő kölcsön terhére essék. A városi vasúti vállalat, a nagykörúti villamos vasútra vonatkozólag, a közgyűlés határozata alapján hozott szerződés három lényeges pontját módosítani kívánja. E tárgyat kiadták a vasúti albizottságnak. — A Lukács-fürdői malomtő beboltozására szükséges 16.000 frtnyi összeget a kövezetvámból már befolyt jövedelmek terhére utalták s ugyanebből lesz fedezendő a VI. kerületi utczák tisztításánál mutatkozott 5000 frtnyi költségtöbblet. Bizottsági alakuló ülés. A fővárosi számadásokat felülvizsgáló bizottság ma délelőtt tartotta alakuló gyűlését. KÜLÖNFÉLÉK. — szept. 16. Személyi hírek. Gróf Kálnoky Gusztáv közös külügyminiszter e hó 18-án Budapestre érkezik. — Tisza Kálmán miniszterelnök, e hó 19-én Lévára utazik, ahol résztvesz a református egyházkerületi gyűlésen. Visszaérkezte után kezdődnek meg a miniszteri tanácskozások, melyek végeztével, mindenesetre még az országgyűlés összeillése előtt, meg fogja látogatni nagyváradi választóit. — Gróf Festetlek Tasziló a napokban keszthelyi kastélyába érkezett, ahol dr. Hornig Károly veszprémi püspök látogatását fogja fogadni. — Dr. Kétly Károly ujonan kinevezett egyetemi tanár tegnap búcsúzott el a Rókus-kórház orvosi személyzetétől. A szultán meghívása következtében a magyar tudományos akadémia tudvalevőleg öt tagú küldöttséget meneszt Konstantinápolyba, az ottani könyvtáraknak történelmi emlékek felkutatása szempontjából való átvizsgálására. E küldöttségben a berlini és krakói akadémiák is szerették volna magukat egy-egy taggal képviseltetni, de a magyar tudományos akadémia, melyhez eziránt levelet intéztek, azt felelte, hogy a külföldi akadémiák kérelmét nem teljesítheti, mert a szultán csak a magyar akadémiát hívta meg s ennek kiküldöttjei a szultánnál már név szerint be vannak jelentve. A magyar küldöttség, melynek tagjai: Vámbéry Ármin, Fraknói Vilmos, Thaly Kálmán, Csontosi János és dr. Ábel Jenő egyetemi tanár, e hó 18-dikán indul Konstantinápolyba, hová dr. Kunoss Ignácz az érkező küldöttség bejelentése végett már ma éjjel elutazik. E küldöttség át fogja adni a szultánnak Thay Kálmán »Rodostó és a bujdosók sírjai« czimű történelmi tanulmányának egy külön nyomású és illusztrált példányát, mely török színben (kívül vörös bőr, belül zöld selyem) van kötve. Ugyane küldöttség viszi M u-