Pesti Napló, 1889. október (40. évfolyam, 270-300. szám)

1889-10-09 / 278. szám

rdben, a­hol működésük kointesszencziája egybefoly, csak követni kell őket. Helyesel­jük mindazt, a­mit a kamarai ankét első nap­ján magának az instituc­iónak újjászervezé­sére vonatkozólag a közvetlenül érdeklettek mondtak. És csak egy a megjegyezni valónk. A kamarákban a legszélesebb látáskörrel a titkárnak kell bírnia, a­kire minden admi­­nisztratív teendő nehezedik és a kormánynak való jelentéstétel tisztje is háramlik. Ez okból kiváló fontosságú, hogy ez állás köréből ne csak a dilettantizmus távolíttassék el, de egy-­szersmind a titkárság oly javadal­mazással köttessék egybe, mely ez állást alkalmassá teszi arra, hogy a leghivatottabbak önálló és kizárólagos foglalkozásává vál­­hassék. A­kik a kamarák belső ügyeit is­merik, át fogják látni e szempont súlyát. A kamarák képviselői a saját ügyükben az instituc­ióhoz méltó tárgyilagosságot tanú­­sítottak. A­mi nem volt könnyű dolog. Mert hiszen a reformok szükségének hangsúlyo­zása nem túlságosan dicsérő kritikája a ka­marák eddigi munkásságának. De a jó szán­dék feledteti a múltak hiányosságait. És most az a kérdés: ha várjon a jó szándékokkal ki­kövezett út a boldogulás felé vezet-e ? Az ankét alkalmával kiválóan az ipari termelés fokozása iránt tanácskoztak. És e kérdés felett oly eszmecsere folyt, mely­ben már ismét sűrűbben találkoztunk jelsza­vakkal. Hiábavaló például az állami gyárak létesítésének kívánsága is. Nemcsak azért, mert a kormány nem fogja teljesíteni, de különösen azért, mert nem is volna kívá­natos, hogy teljesítse. Nemzetgazdasági szem­pontból az volna helyes, ha az állami üzem minden telepnél megszűnnék. Helyesebb és plauzibilisebb már az állami közbenjárás oly formájának megteremtése, mely szerint a kormányhatalom a létesülő válla­latokat részvényeik bizonyos szá­mának megvásárlásával támogassa és emelje. Egy tervezett emisszió sikerének biztosítása: félig elkészült gyártelep.­­ E té­ren nincs szükség se nagy mondásra, se sovi­nizmusra. A lelkesedés sem ér sokat egyma­gában. Hanem kell tőke és munkaerő. To­vábbá türelem és lassú, de folytonos munka­­proc­esszus, mint nem kevésbbé fontos té­nyezők. Természetes, hogy senkinek sincs kedve tőkefeleslegét valamely kétes jövőjű gyár­vállalatba fektetni, ha a takarékpénztá­rak betéti kamatlába és az állam­adóssági kötvények kamatjövedel­me nagyobb gyümölcsözést nyújt, mint a­mennyit akármily ipari vállalkozás csak ígérni is képes. A tőkéknek az előbb jelzett módok valame­lyikén való kamatoztatása biztos és kényel­mes,­­ tehát kedves is a pénzes embereknek. Kényelmessé tenni a gyáralapítást kevésbbé lehet,— de biztossá tenni gyümölcsözését már igen. Még pedig az állami kedvez­mények útján, melyeknek­­ évek tarta­mára szóló adómentességet kell nyujtaniok minden új gyártelep számára és biztosítaniuk a hazai ipar igény­­bevételét a vasútnál, a megyénél, a köz­hivataloknál és a honvédségnél. Ezek fogyasz­tási kontingensének biztosítása már kész piaca egy kiterjedt iparnak is, a­melynek megteremtésénél azonban nagy hiba volna, ha a gyakorlati körök a túlságig ragadtatnák magukat bizonyos jelszavak által, a­melyek nem mozgatnak, hanem hátráltatnak. Határozott dologra czélozunk. Nagyon sok derék dolgot hallottunk az ankét tegnapi tárgyalása alkalmával. A­mit a házalási ügy­let szabályozására, a vándorkereskedelem korlátozására, az ügynökök megrendszabá­­lyozására, a bagatell-törvény visszásságának megszüntetésére és a csődtörvény módosítá­sára nézve mondtak: mind okos, helyes és követendő. Valamennyinek szükségét elég sűrűn hangoztattuk. Ezek azonban természe­tüknél fogva inkább a kereskedelemre, sem­mint az iparra vonatkoznak. Ámbár végső elemzésükben arra is. Ama vélemények, in­dítványok és eszmék között azonban, melyek tisztán és spec­iálisan az iparfejlesztésre vo­natkoztak , ama tévedéseken kívül, melyekre már az előbbiekben rámutattunk, találkoz­tunk egy szemponttal, mely már közel áll ahhoz, hogy­­j­elszóvá­ váljék. A textilipart fenyegeti ez a vesze­delem. Mi magunk is ismételten utaltunk a textilipar megteremtésének kívánatos voltára. Több ízben már önálló fejtegetésekben is fog­lalkoztunk e spec­iál­ kérdéssel, de mindany­­nyiszor hangsúlyoztuk, hogy a szövő- és fonó­ipar az indusztriális szervezetnek nem beve­zető szerve, előzménye, hanem tetőzete. A kelmeanyagot nemcsak szőni, fonni kell, ha­nem tisztí­tani, festeni, finomítani és adjusztálni is. Az e munkák eszközlésére alkalmas gyárak pedig nem egye­sülhetnek egy telep körében a­nélkül, hogy időben, munkaeszkö­zökben és tőkében nagy vesztesé­gek ne történjenek. Mert míg az anya­gon az egyik apparátus dolgozik, a másik pihenni kénytelen. Mind e gyártási proc­esz­­szusoknak tehát más és más telepek közt kell megoszolniok, hogy mindannyijuk szakadatlanul folyhassék. Hogy azonban ez lehetővé váljék: előbb bizonyos tökélyhez kell jutnia az ipari apparátusnak és fejlődnie kell a piac­nak, különben a sajátlag egy munkán, de az egy munkán különböző idők­ben dolgozó vállalatoknak dolgot nem adhat. Az időlegesen pihenni kénytelen gyárak pe­dig a szövőipar terén tőke­temetkezési in­tézetek. Nem szabad tehát folyton a textilipart hangoztatni és kizárólag azt. Szakadatla­nul erről van szó és midőn — az említett okokon— nem keletkezhetik, nem jön létre egyéb sem. Az iparos oktatás fejlesztésének, munkás­osztály nevelésének, a tőkeképzésnek, a piac­ megteremtésének, a fogyasztás bizto­sításának és más iparágak prosperálásának lépcsőfokán fejlődhetik ki a textilipar nagy arányokban, egészségesen. Egyetemi tanfolya­mot elemi oktatás nélkül csak nem végezhet senki. És a­ki egy kezdetleges ipari szerveze­tet mindjárt a szövőiparral akar kiépíteni, a fáktól nem látja meg az erdőt. adatok is, de ez biztosabban vezet eredményhez. Igaz, hogy házasságod nem volt a legszerencsésebb, mert férjed nem tudott megérteni. Igaz, hogy van a tiednél ideálisabb házasság is, az, amely két egymáshoz való szívnek és léleknek szövetsége De ha csak olyan emberek kelhetnének össze, akik előbb »az összes szocziális és vallási problémákat megoldották«, akkor a világ tele volna törvénytelen gyerekekkel. S aztán a te férjed nem is legrosszabb emberek közül való. Minden­esetre megvan az a jó tulajdonsága, hogy a tiéd. S nem jó az embernek egyedül len­ni, Nora. Bízzunk Lindennében, másnap haza viszi Nórát. E részletezéssel igyekeztünk tanúságot tenni róla, hogy ha »Norá«-nak a drámájához sok szó is fér, az egész munka, a­milyen vitatható, olyan érde­kes. Midenesetre egyik legfinomabb műve annak a sajátszerű írói egyéniségnek, a­kit a mai nap már az egész műveit világ ünnepel. Ibsen kétségen kívül egyik legnagyobb alakja a modern drámairodalomnak. Komolysága, mélysége, eredetisége tették azzá. A lét nagy kérdésével annyi szeretettel, mint Ibsen, sohasem foglalkozott dráma­író. Ebben áll originalitása, melyet különösen meg kell becsülnünk a fékevesztett blague-nak s az ideál­­talan dilettantizmusnak jelen, nem fényes korszaká­ban. Ha nem sorakozunk is az érte rajongók közé, örülünk rajta, hogy »Norá«-ja helyet foglalt a nemze­ti színház műsorán. Színészeink lelkesen védték ügyét a közönség­nek szkeptikusaib­ része ellen, különösen Márkus Emilia asszony és Újházi. A pénteki előadás alatt, nem lehet tagadni, a közönség konzervatívebb része pár helyütt hajlandó volt félre­érteni az in­­tranzigens Nórát. Egy pár mondását, melyet Ibsen komolyan értett, némelyek mulatságosnak ta­lálták. Egy ilyen alkalommal Márkus Emilia asszony szünetet tartott, megvárta az időszerűtlen derültség elhangzását — már-már azt hittük, hogy úgy fog tenni, mint hajdan Duclos kisasszony, a­ki meglec­kéz­­tette a közönséget: Bis donc, sot parterre, au plus del endroit de la piéce! — s még melegebben folytatta tovább. A pénteki csatát Ibsen aligha nyerte volna meg nélküle. A nemzeti színház büszke lehet Nórájára. S Nora, maga az alak — bármint vitatkozzunk is az egész drámáról — felejthetetlen. Ennek a bájos teremtésnek mindenkor előkelő helye lesz a világiro­dalom baba-alakjai között, melyeknek a királynője Dickens Dórája, a­ki babának született és mint baba halt meg. A. Z. Az egyetemi leczkepénz. A budapesti tudomány-egyetem mindhárom kara a napokban igen élénken foglalkozott a leczke­­pénz ügyével, mely gróf Csáky Albin közoktatási mi­niszter ismert kezdeményezése következtében aktuá­lis jelentőségűvé vált. A karok mindegyike még a nyár folyamán külön-külön bizottságot küldött ki, hogy az ügyet tanulmányozza s megfelelő javaslatokat tegyen. E javaslatokat az egyes karok csütörtökön kezdték tárgyalni. Mint halljuk, a jogi kar bizottságának javaslata, melyet a kar is magáévá tesz, elvi szem­pontból a leghatározottabban védelmére kel a fenálló leczkepénz-rendszernek s minden módosítását ellenzi. Lényegileg ugyanily alapon áll az orvosi kar által elfogadott bizottsági javaslat is, de legalább a paralleltanszékekre nézve a leczkepénz megosztásá­nak elvét hangsúlyozza. Ellenben a bölcsészeti kar bizottságának jelentése, melyet a kar maga is elfogadott, nem zárkózik el a gyökeres re­form szüksége elől s a leczkepénz korszerű rendezése ügyében olyan javaslatokat tesz, melyek a legkomolyabb figyelmet érdemlik. Mindhárom kar javaslatát legközelebb fogja az egyetemi tanács tárgyalni. Abban a helyzetben vagyunk, hogy a böl­csészeti kar nagyfontosságú munkálatát közölhetjük. A közoktatási miniszterhez intézett felterjesztés így hangzik: Nagy méltóságú miniszter úr! Nagyméltóságod f. évi jun. 14-én 1449. évi. sz. a. rendeletet méltózta­­tott intézni a budapesti kir. egyetem tanácsához, abbeli eltökélt szándékának határozott nyilvánításá­val, hogy a kir. tudomány-egyetemeken jelenleg fenn­álló tanulmányi, fegyelmi és leczkepénz-szabályzatot több irányban gyökeresen reformálni elhatározta; egyszersmind felhívta az egyetem tanácsát, miszerint esetleg egy külön, az összes karokat képviselő bizott­ság kiküldése útján gondoskodjék róla, hogy a leczke­­pénz-rendszer megváltoztatása iránti javaslata 1. évi okt. 20 ig exczellencziád elé terjesztessék. A kérdés, melyre vonatkozólag nagyméltóságod az egyetem javaslatát kívánja, nem mai eredetű. Évek óta vitatkoznak róla, de ezért épen nem mond­ható, hogy maga a kérdés s a vele kapcsolatos ügy vesztett volna kényes természetéből. A mély tisztelettel alulírott egyetemi bölcsé­­szetkari tanártestület épen azért legczélszerűbbnek tartja, ha tartózkodva minden akadémikus természe­tű diskussziótól, szigorúan exczellencziás kivonatához ragaszkodik és csakis a lec­kepénz-rendszer megvál­toztatása iránti nézeteit és megállapodásait formu­­lázza és terjeszti javaslatképen exc­ellencziád elé. Nagyméltóságú miniszter úr! Talán jól fogtuk fel feladatunkat, ha a javaslatban, a­melynek körvo­nalazását kell a következőkben megkísérlenünk, csak­is a főbb irányelvekre, tárgyalásaink közben felme­rült kívánalmaink összegezésére, és talán még magá­nak a tervezett javaslatnak példaszerű megvilágosí­­tására szorítkozunk. Ellenben a kérdéssel kapcsolatos személyes vonatkozásokat, egyéni jogos érdekeknek minő módon lehető kiegyenlítését annál inkább tekin­teten kívül kellett hagynunk, minél inkább meg va­gyunk győződve, hogy a tervezett reformot nagyméltó­ságod éppen nem az egyetemi tanárok anyagi helyzetének és állásának, vagy talán függetlenségének rovására, ha­nem ellenkezőleg úgy az anyagi javadalmazás, vala­mint az állás és független mű­ködtetés emelésére kí-­­vánja életbe léptetni. E kellékek nélkül szűkölködő bármely reform, nemhogy előnyére válnék egyetemünk fejlődésé­nek, de sőt veszedelmesebb és tarthatatlanabb állapo­tokat teremtene a mostaniaknál, és csak azon kísér­letek számát szaporítaná, melyek ephemer természe­tüknél fogva inkább ártanak, mint használnak. Erre az álláspontra helyezkedten, javaslatunk főbb pontjai a következők: Magának a lecskepénz-rendszernek gyökeres, egyszersmind legczélszerűbb átalakítását abban ke­ressük és találjuk, hogy az egyetemre beirat­kozott hallgatók által befizetett tan­díj innentulne az egyes tanárnak, a­kinek lec­kéjéért befizettetett, ne is csak annak a karnak, amelynél befolyt, hanem az egész egyetemnek javadal­mául szolgáljon s az összes nyilvános tanárok anyagi helyzetének társadalmi állásukhoz mért javí­tására szükséges pénzösszeg fedezetét képezze. Azt már kevésbbé fontos kérdésnek tartjuk, hogy az ily módon tanpénzzé alakított lecskepénz félévenként fizetendő átalányban, vagy az órák száma szerint változó összegben fizettessék-e a hallgatók ál­tal. De bármelyik módozatot méltóztatik is választa­nia exczellencziádnak, hogy magát az összeget emel­­n­i kell, azt egyfelől a reformtól várt siker biztosí­tása, de másfelől analóg viszonyok is kívánatossá teszik. Nézetünk szerint legczélszerűbb volna félévi tandíj-átalányt (tanpénzt) hozni be, a­melynek fejében aztán minden hallgató, bármely karnál, bármely tan­tárgyat, óraszámra való tekintet nélkül hallgathatna. Ennek mindenesetre meg lenne az a jó oldala, hogy a hallgatók nem a lecskepénz minimumára való tekintet által vezettetnének a tantárgyak választásában, de megszoknák, hogy érdeklődéssel kísérjék a más szakokból és karokban hirdetett kollé­giumokat is, és emezen, talán szakmájukkal egyébként is összefüggő tárgyak hallgatásával szellemi látókörük örvendetesen szélesednék. A tanpénz­összeg nagyságát talán 25 —50 frtnyi félévi átalányban lehetne megszabni, a­mi épen nem túlságos összeg, akár a középiskolákban fizetett tan­díjakhoz mérjük, akár azt az ellenszolgálatot tekint­sük, a­melyet érette az egyetem nyújt. Hasonlítsa össze bárki a mostani egyetemi állapotokat akár be­rendezés s az egyes intézetek dolgában, akár a mű­ködő tanárok számát és munkáját tekintve az egye­tem akkori állapotával, a­mikor a jelenlegi lec­ke­pénz-rendszer életbe lépett és kénytelen lesz beis­merni, hogy azért, amit ma nyújt az egyetem, a ter­vezett tanpénz-felemelés, arányosítva az akkor köve­telt óránkénti 1 frt 5 krral, valóban csekély ár­ fel­eme­lés. Kivált ha azt sem felejtjük ki a számításból, hogy szegény, de tehetséges és szorgalmas ifjak, e rendszer mellett is csak épen úgy fel fognak men­tetni a tanpénz fizetése alól, mint a­hogyan eddig fel­mentettek. Áttérve már most a jelzett módon befolyt tan­pénz miként való felhasználásának kérdésére: ennek megoldásánál a következő szempontokat kívánjuk kü­lönösen kiemelni. Először azt, hogy a kérdéses tan­pénz innentől is kizárólag arra a czélra fordíttassék, a­melyre eddig szolgált, tehát a tanári javadalmazás emelésé­re, és­pedig úgy, hogy annak egyik része — s ez a második szempont — minden tekintet nélkül arra,hogy miféle tárgyat ad elő, vagy melyik karhoz tartozik valamely tanár, az összes nyilvános tanárok törzs­fizetésének egyenlő emelésére szolgál­jon. Egy másik része pedig — s ez a harmadik szem­pont — a szolgálati évekre való tekintettel ötöd­éves pótlékokban fordíttassék a tanárok anya­gi helyzetének javítására, nemkülönben az egyes egyetemi intézetek igazgatóinak külön-külön, a mun­ka természetéhez s a hallgatók számához mért díja­zására. A még fenmaradó részlet a magántanárok dí­jazására lenne fordítható. Azt az átalányt, a­melylyel minden nyilvános tanárnak a fizetése első­sorban lenne kiegészítendő, legalább is mint minimumban 500 írtban kérnék megállapíttatni, úgy, hogy ezáltal minden nyilv. ren­des tanárnak az alapfizetése a mostani 2500 frt he­lyett 3000 írtra, a ny. rk. tanároké pedig 1500 frt helyett 2000 írtra emelkednék, a mostani valóban csekély lakáspénznek megfelelő felemelésével a ren­des tanároknál 800 — a rk. tanároknál 600 írtra. A szolgálati évekkel járó ötödéves pótlékot, mint az uj tanpénz-rendszer mellett a tanárnak azon jövedelmét, mely a mostani leczkepénz-jövedelmet is hivatva van pótolni s a mai tizedéves pótlékot is magá­ban foglalná, — a nyilv. rendes tanároknál 500 írt­ban, a rk. tanároknál 300 írtban előirányozva, nem hiszszük, hogy túlmentünk volna akár csak azon határon is, melyet azok szeretnének felállítani, kik úgy az állás fontosságát, mint a tanárok nagy részé­nek eddigi jövedelmét ignorálni akarnák számítá­saikban, s a jelenleg fennálló lec­kepénz-rendszer egyszerű eltörlésével nem a tanárok helyzetének javí­tását, vagy arányosan tisztességes javadalmazásukat, de jövedelmeik leszállítását és valamennyinek rosz­­szabb anyagi helyzetbe juttatását tűznék czélul. Megengedjük, hogy ennek a felfogásnak is van­nak és talán nem kisszámú hívei,­­ ami társa­dalmunk még mindig messze áll attól, hogy igazi érdemek és belső értékek szerint tudná vagy akarná megítélni a tudomány munkásait, és állásukat legalább abban a becsülésben részesítené, a­melyben más élet­pályán, kivált a politikai közszolgálat terén működő hivatalnokok is részesülnek. Annál inkább kell kérnünk nagyméltóságodat, hogy a tervbe vett reformnál, mely csakis úgy fejtheti ki üdvös hatását, ha minden irányban jobb állapoto­kat teremt a mostaniaknál, és azokat is megnyug­tatja, a­kik még mindig egész meggyőződésükkel ra­gaszkodnak a jelenleg fennálló lecskepénz-rendszer­­hez és azt hiszik, hogy még a vele kapcsolatos bajo­kat is sokkal jobban lehet e rendszer keretén belül, mint bármely más rendszer mellett orvosolni, e nem kicsinylendő tekintetet is méltóztassék kegyes figyel­mére méltatni, s az általunk javasolt tervezet intéz­kedéseinek életbeléptetésével, az egyetemi ta­nári állás méltóságát és tekintélyét ez által is emelni és dokumentálni. Budapesten, 1889 október 3-án, a bölcsészeti karnak II. rendkívüli üléséből. Fővárosi ügyek. Gőzvasut a Kálvin-térre. A Soroksár-haraszti­ helyiérdekű vasút vonatainak a Kálvin-térre való közlekedése ügyében a kereskedelemügyi miniszter tudvalevőleg leküldte a budapesti közúti vaspálya­társaság kérvényét nyilatkozattétel végett a fővá­roshoz. A véleményadásra felhívott mérnöki hivatal most kijelenti, hogy a vonatoknak a külső soroksári uton és Lónyay­ utczán át a Kálvin-térre való veze­tése ellen észrevétel nem tehető, a lóvasúti közlekedés­nek azonban a Boráros­ tértől fogva a Soroksári-utczába való áttereléséhez nem járulhat, mert a soroksári-út belső része olyan szűk, hogy ott a nagymérvű teher­forgalom mellett lóvasúti forgalom alig engedélyez­hető. De különben az áthelyezésre nincs is szükség, mert a helyiérdekű vasúti forgalom a lóvasúti forga­lom mellett a Lónyay­ utczában igen szépen megfér. Úgy értesülünk, hogy ezzel az érdekes kérdéssel a középítési bizottság legközelebbi ülésén fog foglal­kozni. Árlejtés. Az Erzsébet- és a budai szegényházak részére szükséges zsemlye és kenyér szállítása iránt árlejtés volt Horvát János tanácsos elnöklete alatt. 10 ajánlat adatott be. A bizottság az ajánlatokat átszámítás végett a számvevőségnek adta ki. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, október 9. A miniszterelnök fogad d. u. 5—6 óráig. A földmivelésü­gyi miniszter fogad d. u. 4 órakor. Nemzeti múzeum: képtár d. e. 9— d. u. 1 óráig. Többi tárai megtekinthetők 50 kr belépti díj mellett. Nyilvános könyvtárak: akadémiai d. u. 3—7, múzeumi d. e. 9— d. u. 1, egyetemi d. e. 10—12 és d. u. 4—8. Az állatkert nyitva van egész nap. Belépti díj 30 kr. — okt. 8. Személyi hírek. Tisza Kálmán miniszterelnök tegnap néhány napra Kocsordosra utazott. — Sza­­páry gróf földmivelési miniszter, ki, mint távirataink közt is olvasható, ma délután a Temes és Béga sza­bályozási munkák megtekintésére elutazott, csak a jövő hét elején tér vissza Budapestre. Hu­nfalvy irodalmi hagyatéka. A magyar tudo­­mányos irodalom a tavaly elhunyt Hunfalvy Já­nosnak irodalmi hagyatékából egy nagybecsű kötet­tel lesz gazdagabb. Az elhunyt kitűnő tudós »E­g­y­e­­temes Földrajz« czímű művének harmadik kö­tete fog ugyanis még a tél folyamán a sajtó alól ki­kerülni s e kötettel Európa földr­ajzának leirása be­fejezést nyer. A kötetet Hunfalvy kívánságára dr. T­h­i­r­r­i­n­g Gusztáv, egykori tanítványa és képzett fiatal tudós rendezi sajtó alá, ki a mű egyes hiányzó részeit is kiegészítette. A mű az »Athenaeum« kiadásában fog megjelenni. »Bismarck mint humorista.« Ily czimü német könyv jelent meg dr. Kohut Adolftól. A könyvben foglalt mulatságos esetek közül álljon itt egy, melyet Bismarck maga beszélt el. »Egyszer magam jutottam a kényszerhelyzetbe, hogy hoch­ot kiáltsak önmagam­nak. 1886-ban volt, a csapatok bevonulása után, este. Éppen beteg voltam s nem nem akarta megengedni, hogy hazulról távozzak. Mégis elmentem titokban s a mint Károly herczeg palotájánál át akartam menni az utón, egy nagy tömeg volt együtt, mely nekem ová­­cziót akart rendezni. Polgári öltözetben voltam s nagy széles kalapom »gyanúsnak« tűnhetett fel nekik. Voltak, a kik belém szerettek volna kötni, úgy hogy a legtanácsosabbnak tartottam magam is hurráh-t kiáltani.« — Egy ízben Bismarck érdemje­let adott át egy katonának s próbára akarván őt tenni, megkérdezte, mit venne szívesebben: száz tal­lért vagy az érdemjelet. »Mennyit ér az érdemjel?« kérdezte a katona. »Három tallért«, volt a válasz. »Úgy adjon nekem 97 tallért s egy érdemjelet« szólt a katona. A ravasz válaszért a katona megkapta, a­mint kívánt. Az új alsó-ausztriai helytartó, Kielmansegg Erich gróf, kinek mai eskületételéről esti lapunkban adtunk hirt, 1847. február 13 án született. Hosszabb ideig a Bécs melletti Badenben kerületi kapitány volt s 1882 ben Sechshausben lett kerületi kapitány. Ke­véssel rá mint kormánytanácsost a czernowitzi orszá­gos elnökséghez tették, hol 1885-ig maradt. Majd Klagenfurtba helyezték át s ott udvari tanácsossá lett. 1886-ban a belügyminisztériumban miniszteri tan­­­nácsossá lett, majd osztályfőnökké s most helytartóvá nevezték ki. Képviselői beszámolók: G­r­e­c­s­á­k Károly ver­­seczi országgyűlési képviselő, a »Budapester Tag­blatt« szerkesztője, vasárnap fogja beszámoló beszé­dét tartani Verse­czen. — Busbach Péter, a fővá­ros VI. kerületének országgyűlési képviselője, vasár­nap, e hó 13-án délelőtt tizenegy órakor tartja vá­lasztói előtt beszámoló beszédét a VI—VII. ker. kör helyiségében. A beszámolót társas ebéd fogja követni. Eltűnt földesúr. Krassó-Szörény megyében nagy feltűnést kelt B­o­n­b­i­r­ó József bálinczi fiatal föld­­birtokosnak a napokban történt eltűnése. Bonbiró még a múlt hét elején vadászatra indult, s azóta nyoma veszett. A csendőrség erélyes nyomozást indí­tott. Valószínű, hogy a fiatal­embernek a vadászaton történt végzetes baja. Főszolgabíró választás Székesfehérvárról sür­gönyzik lapunknak, hogy a tegnapi megyei közgyűlé­sen adonyi főszolgabíróvá Kálmán Vincze adonyi szolgabiró választatott 58 szótöbbséggel Poor Gusz­táv vaáli szolgabiró ellenében. Kálmán helyére egy­hangúlag Huszár Dezső közigazgatási gyakorno­kot választották meg. A Száva kiöntése. Az egész Száva környéke — mint lapunk tudósítója táviratozza — víz alatt áll. Az ár Velesevacnál két helyütt keresztül törte a véd­­gátat s öt helységet öntött el, amelyeknek házai, templomai egész fedélig vízben állanak. Az ár a Martinskavesnél épített hidat is bedöntötte, miáltal a közlekedés Lettek és Martinskaves között teljesen fennakadt. A hatóságok a nagyobb veszélyek leküz­désére megtettek minden intézkedést. Kritikus napok lesznek e hónapban dr. F­a­­­b Rudolf időjóslása szerint, holnap 9 én és 24-én. A­kit Tisza Kálmán helyett megköveztek. Sajó­ Kazáról írja a »Budapesti Újság« levelezője a követ­kezőket : Szent Tisza Kálmán rémületes rokonszenv­­nek örvend az országban s ennek bizonyítója az az eset, mely nemrég határunkban lejátszódott. S­e­r­é­­ny­i gróf ugyanis kocsin utazott Sajó-Kazára, Rad­ván­s­z­k­y Béla bárónak, Tisza vejének látogatására. Amint Galgócz mellett elhaladt, a töltés mellett álló 40—50 főből álló napszámos é3 földműves tömeg közül valaki Tisza Kálmánra vélt ismerni a grófban. »Itt jön Tisza Kálmán!« — kiáltott fel s nemsokára az egész tömeg rázugta: »Kövezzük meg! — A szót tett követte s a töltés aljában levő kövek nemsokára záporként hullottak Serényi gróf kocsijára. A sajnálatos téve­désnek szerencsére komolyabb következményei nem vol­tak, mert a gróf kocsija szélsebesen vágtatott el haza felé s az utána futó emberek elől csakhamar eltűnt. Serényi gróf a főszolgabírónál jelentést tett az esetről s tiltakozott az ellen, hogy őt Tisza Kálmán­nak nézzék. A cagliarii katasztrófa­ Cagliariból jelentik újabban: Az áradás következtében háromszáz ház romba dőlt. A többi épületek két harmad­része beomlással fenyeget. A mezőket romok s álla­tok hullái borítják. A szőlőkertek teljesen elpusztul­tak. Salargio helységben nyolc­­van épület dőlt rom­ba. A nép kétségbeesése határtalan. Agancs-lopás udvari vadászaton. Mürzetegből jelentik most utólag, hogy az udvari vadászaton agancs-lopás történt. A toszkánai nagyherczeg egy gyönyörű tizenkettest lőtt, de zsákmányát, minthogy hajtók nem voltak ott, a helyszínen hagyta. Midőn vadásza egy órával később a zsákmányért ment, az agancs eltűnt. Csendőrök nyomozzák a tolvajt. Rablógyilkosságok. A vidékről ma egyszerre két rablógyilkosság híre érkezik. Mint szegedi tudósítónk sürgönyzi, oda K­u­l­á­r­ó­l küldtek jelentést egy szörnyű gyilkosságról. Kula határában ugyanis Varga Mihály kulai tőzsdés kocsiját fejszével agyonverték é­s 977 írtját elrabolták. A csendőrséget mozgósították. — Zalában az ősz be­álltával valóságos rablóvilág van. Az országutakon nap-nap után találni pénzüktől megfosztott, de sőt ruhájukból kivetkőztetett embereket megszurkálva. Legutóbb — mint jelentik — hibás Forgó Jó­zsef zalaegerszegi lakost, mikor a zala­apátii vásárról hazafelé ment, az után rablók megtámadták és agyon­verték ; aztán kiforgatták zsebeit , vagy kétszáz fo­rintnyi készpénzét elrabolták. A csendőrség nyo­mozza a rablókat. Templom-rablás. A béga-szt.-györgyi román templomban tegnapelőtt éjjel betörést követtek el. A rablók, miután a szent képeket lerombolták és az oltárt összetörték, a szentélyben össze-vissza hánytak mindent. S a­mi csak elvihető volt, elrabolták. Azon­kívül a templom vas­ládáját és az összes perzselyeket feltörték s azokból körülbelül kétszáz forint készpénzt vittek el. Sztrájkoló tanulók. A londoni sztrájkok egyik legkülönösebb hatása az, hogy Barnetben az iskolás gyerekek is a sztrájkra adták fejüket. Mint angol la­pok írják, múlt csütörtökön Barnetben vagy száz ta­nuló tüntető körmenetet tartott a városban s nagy lármával követelték »reformok« behozatalát az álta­luk látogatott iskolában. Mindenekelőtt azt kívánják, hogy a nádpalota régi szerepe teljesen megszűnjék, azután redukálni akarják a tanórák számát, a házi­dolgozatoknak pedig telj­es eltörlését sürgetik. Mentin­get is tartottak a fiatalok, melyen szónokaik a köve­telt reformok jogosságát indokolták s formaszerű ha­tározatot hoztak, hogy addig nem mennek az iskolá­ba, míg követeléseiket nem teljesítik. A tanárok kez­detben azt hitték, hogy a gyermekek csak tréfálnak s maguknak akarnak mulatságot csapni a lármás kör­­menettel s a meetinggel. De csakhamar meggyőződ­tek, hogy a tanulók igen komolyan veszik a sztrájkot, mert két tanárt, a­ki csitítani akarta őket, derekasan elvertek. De nemcsak Barnetben, hanem Paisleyben is kitört a tanulók között a sztrájk. Itt már négyszáz tanuló sztrájkolt, kik óriási zajjal vonultak végig a városon s két nagy zászlót hordoztak körül, melyeken a következő felirat volt olvasható: »Kevesebb tanóra!« »Rövid feladatok!« Glasgowban oly általános lett a tanulók között a sztrájk, hogy be kellett csukni az iskolákat. Érdekes, hogy a fiúk mindenütt a leányo­kat is bele akarták vinni a sztrájkba, de a lányok nem hagyták magukat eltántorittatni és szorgalmasan to­vább jártak az iskolába. Több helyütt a rendőrségnek kellett közbe lépni s az iskolai hatóságok napokon át tanácskoztak a teendők fölött. Több helyütt a ható­ság tényleg engedményeket tett a tanulóknak s a nádpalota használatát eltiltotta. Ez használt s a ta­nulók visszatértek az iskolába. Másutt azonban a ta­nulók sztrájkja még egyre tart s valószínűleg azzal fog végződni, hogy ott is eltörlik a nádpalota tradici­­onális jogát. Helyi hirek. Ünnepély a kath. legényegyletben. Az orsz. köz­ponti kath. legényegylet tagjai Schiffer Ferencz elnök és Benesch Ferencz alelnök tiszteletére nevek­­napja alkalmából ünnepélyt rendeztek. A két elnökhöz Bergh Ferencz tiszteleti tag és Wachta Ferencz dékán tartottak üdvözlő beszédeket. Majd szinielőadás, szavalat, ének s végül kedélyes lakoma következett. A tizennégyezer forintos zsebmetszés ügyében a főkapitányság detektívjei S­p­­­é­n­y­i Ödön báró veze­tése alatt az egész éjjel és nappal nyomozta a tettest, akit azonban mindeddig nem sikerült kézre keríteni.­­ A detektívek nem egy ismertebb és a főváros­ban tartózkodó zsebmetszőt tartóztattak le, de mint látszik a tolvaj nincs ezek között. Új rendelő orvosok: Dr. Purj­e­sz Ignác­ fül­orvost és dr. F­e­u­e­r szemorvost a fővárosi ambula­­tórium rendelő orvosaivá választották. Egészséges egyesület. A »Hungária« budapesti jótékonysági és temetkezési egyesületnél az a ritka eset fordult elő, hogy múlt évi november 1-eje, tehát közel egy esztendő óta nagy számú tagjai közül egyet­len egy sem halt meg. Az egyesület tehát — e tekin­tetben legalább — egészséges. Színház és művészet. Az opera-színházból. Mazzantini, az opera ballett mestere körutat tesz Magyaroszágban, hogy a Mazzantini-Záray Stojanovits által szerzett magyar tárgyú halléthez a népviseletet és a néptánczot tanul­mányozza.­­ Az Offenbach operái után Adams­­nak a Longinoi postás czímű operáját hozzák színre. Strébingernek, a bécsi opera néhai ballet­­mesterének zene­műveiből Mazzantini ballet-egyvele­­get állított össze. A ballet czíme: »Festők«. A színészegyesület rendkívüli közgyűlése. A ma­gyar színészegyesület központi igazgatótanácsa leg­utóbb tartott ülésén elhatározta, hogy dec­ember hó 17, 18. és következő napjaira rendkívüli közgyűlést hív össze. A közgyűlésen tárgyalni fogják Bártfay Antal ismert reformjavaslatát, az alapszabályok re­­videálása és a kerületi rendszer behozatala iránt tett javaslatot. Az alapszabályok módosítását a jövő évben megkezdődő nyugdíjazások teszik szükségessé. Szigeti József, a nemzeti színház veterán mű­vésze a múlt év deczember 13-án játszott utoljára a nemzeti színházban. Azóta a jeles művész folyton be­tegeskedett s nem egyszer életéért is aggódtak. Szi­geti erős szervezete azonban diadalmaskodott a be­tegségen , már annyira fölépült, hogy holnap este fölléphet a »Rang és mód«-ban, egyik legjobb szere­pében. A jeles művész ma jelent meg hosszas távolléte után először a színpadon s ez al­kalommal pályatársai meleg ováczióban részesítették. Valamennyien összegyűltek a színpadon s mikor Szi­geti belépett, lelkes éljenzéssel fogadták. Erre B­e­­niczky Ferencz intendáns üdvözölte rövid, tartal­­talmas beszédben az ünnepeltet, majd pedig P­a­l­­­a­y Ede igazgató a nemzeti színház tagjai nevében.

Next