Pesti Napló esti kiadás, 1889. október (40. évfolyam, 270-300. szám)

1889-10-09 / 278. szám

Szerda, október 9. Budapest, 1889. 278. szám. — Egyes szám helyben 2 kr. vidéken 3 kr. Budapest, október 9. A czár Berlinben. III. Sándor czár ma este indul el Dániából, hogy Németországba utazzék. Egy orosz hadihajó szállítja Kielbe, hol holnap száll partra s azután tovább utazik Berlinbe. Minthogy Vilmos császár tegnap szintén Kielbe érkezett, azt hitték, hogy a császár ott akarja a czárt bevárni s maga kiséri tovább Berlinig, hogy eloszlassa minden aggodalmát a vasúton való utazás iránt. Más hírek szerint azonban a császár azért ment Kielbe, hogy angol tengernagyi minőségében üd­vözölje az ott horgonyozó angol hajórajt, mire azután még ma visszatér székvárosába. Említést ér­demel, hogy a czárt nem kiséri el családja, mely Dá­niából hajón utazik haza ; ellenben azt hiszik, hogy Vladimir nagyherczeg, a Németországgal való jó­viszony egyik legmelegebb barátja, szintén jelen lesz a berlini találkozáson. Boulanger vándorlásai­. Boulanger a tavaszszal tudvalevőleg álruhában szökött ki Francziaországból. Azt mondják, hogy a kormány egérutat engedett neki s a szökés rendőri felügyelet alatt történt, de akármint áll a dolog, annyi bizonyos, hogy a vezér távozása az otthon maradó párthívekre nagyon nyo­masztólag hatott. Első állomását Boulanger Brüsz­­szelben tartotta s minthogy a belga fővárost Páris kül­városának nevezik, ott a tábornok csaknem oly módon érintkezhetett híveivel, mintha körükben lenne. Oly­kor-olykor telefonon is beszélgetett velük. De a belga kormánynak nem tetszett a dolog s udvariasan figyel­meztette a tábornokot, hogy jó lesz, ha máshová teszi át főhadiszállását.Boulanger megértette a figyelmeztetést s Londonba költözött. Innen már kevésbbé könnyen érintkezhetett híveivel, de bomapartista és monarchista patrónusai gondoskodtak róla, hogy legalább nagy lábon éljen s olyan pompát fejthessen ki, mintha maga trónpretendens lenne. A legutóbbi választások óta azonban a jótékony adakozók megvonták támo­gatásukat Boulangertől. A pénznek vége van s ezzel vége van a jelentőségnek is, melylyel Boulanger mint franczia politikai tényező eddig birt. Londonban nem volt többé maradása a magára hagyatott tábornok­nak. Tegnap egész csöndben eltávozott onnan s Jersey szigetére — ez is angol birtok — költözött át. Hogy vándorlásainak ez lesz utolsó stácziója, azt nem tudjuk. De bizonyos, hogy e vándorlásban az a súlyos vereség nyilvánul, melyet Boulanger szemé­lyesen szenvedett a legutóbbi két választásban. N­a­­gyon valószínű, hogy a tábornok im­már politikai pályájának végére ju­tó 11 s azok, kiknek kezében eddig eszközül szolgált, most mint hasznavehetetlent teljesen félre dobják. De saját pártjához való viszonyára sem gyakorolhat többé befolyást. Pedig e párt végre is csaknem ötven tagból áll s igy a parlamentben határozottan szere­pet játszhatók De minden jel azt mutatja, hogy a vezetés kisiklott Boulanger ke­zeiből s a párt emanczipálni fogja magát a távollevő vezérre való minden tekintet alól. Ez irányban már a múlt héten több figyelemre méltó jelenség merült fel. Számos boulangista jelölt legutóbb mondott programmjában nem boulangistá­­nak, hanem revizionistának mondta magát. Azon bou­langista jelöltek nagy része, kik szept 22-én kisebb­ségben maradtak, felhívták híveiket, hogy ne a monarchista, hanem a köztársasági je­löltre szavazzanak a pótválasztásban, így tettek például Lefrançois, Turigni, Rebillot tá­bornok és mások s felhívásuknak volt is hatása. Igen érdekes végtére az is, hogy magukban a megválasz­tott boulangistákban is kezd ébredezni a tudat, hogy ők tulajdonképen köztársaságiak s fon­tos elvi kérdésekben a köztársaságiakkal kell szavaz­­niok. Vannak ugyan közöttük titkos monarchis­­ták s olyanok, kik egyszerűen botrányt akarnak csi­nálni, de egy részök éppen nem föltétlen ellen­sége a köztársasági többséggel való megegyezés­nek. Mindezek figyelemre méltó dolgok s gyakorlati­lag is érezhetők lesznek nem­sokára. Ellenben a Jer­­seyn remetéskedő Boulanger a távolból még akkor sem vezethetné a pártot, ha ez most is szíve mélyéből ragaszkodnék hozzá. De minden jel azt mutatja, hogy a párt és a vezér közt szakadásra kerül a dolog. Boulanger megbukott, de nem a bou­­langizmus, mely uj jelszó és uj vezérlet alatt az uj képviselőházban is szerepelni fog. Apponyi beszéde és a »Pester Lloyd«. A következő sorokat kaptuk: T. szerkesztő úr! Vidéki ember létemre nem va­gyok teljesen beavatva az alkotmányos rendszerek el­méleti titkaiba. De a miben ismereteim fogyatékosak, minthogy tüzetes tanulmány tárgyává, fájdalom, ezt a tudományszakot nem tehettem, mi tagadás benne, a Brockhaus-féle Konversations-Lexikonhoz szoktam fordulni s ott némi adatokat mindig találok arra nézve, a mit tudni akar­ok, bár érzem, hogy ez a rendszeres tanulmány által szerzett ismeretet nem pótolhatja. Hanem azért nagy becsületben tartom az én Konver­­sations-Lexikonomat s igazán megvallva, szörnyen bánt egy államjogász barátomnak lenézése, melylyel azok iránt viseltetik, kik a Konversations-Lexikonból puskáznak, mert ezek szerinte csak azt árulják ezzel el, hogy a semminél is kevesebbet tudnak, s az ott fellelhető adatok őket a semmittudásban még job­ban megzavarják. Hanem most döntő diadalt arattam az én ál­­lamjogász-kollegám fölött, midőn a győzelem felemelő érzetével mutathattam meg neki a »Pester Lloyd« ama vezérczikkét, melyben e kiváló lap Apponyi Albert gr. jászberényi beszédével foglalkozik. Ennek a czikknek legfontosabb része az, melyben Palmerston­­nak és Disraelinek,e két nagynevű angol államférfiunak példáját idézi Apponyi Albert gróffal szemben s az én államjogász barátommal szemben valódi elégtétel reám nézve az, hogy a »P. Lloyd« vezérczikkének ez a része egyenesen a Konversations-Lexi­­konból van kiírva, abból az ismertetésből, mely ott Palmerston és Disraeli nevei alatt olvasható, íme a frappáns bizonyíték: A »P. Lloyd« ve­­zérczikkírója így ír: »Ob es in England jemals irgend einen Menschen eingefallen ist, dem Lord Palmerston einen Vorwurf daraus zu machen, dass er, der anfangs Tory gewesen, allmälig ganz und gar zu den Wighs überging, und als im November 1830 die Tories fielen, nicht nur im neuen Wigh- Ministerium das Porte­feuille des Aeussern übernahm, sondern auch mit seinem ganzen Einflüsse die Durchsetzung der von den Konservativen bekämpften Reformbill zu unterstützen bemüht war.« A Brockhaus-féle Konversations-Lexikon pe­dig Palmerstoni-ól igy ir: »Anfangs Tory, ging er allmählich völlig zu dem Whighs über ; als im November 1830. die Tory’s fielen, übernahm er in dem neuen Whigh-Ministerium das Ministerium des Ausswärtigen,und half die Reformbill durchzusetzen.« Disraeliröl a »Pester Lloyd« ezeket mondja: »Obwohl derselbe (Lord Beaconsfleld) als Benjamin Disraeli, Hat d in Hand mitHumes und O’C o n­­nel, sich ganz entschieden der libera­len Partei anschloss, ja in seiner be­rühmten Broschüre »W hat is he?« ein geradezu demokratisches Glaubens­­bekenntniss ablegte, während er sich kaum drei Jahre später bereits den Konservativen näherte und im Jahre 1852 nagy Auflösung des Wigh-Minis­­teriums als Kanzler der Schatzkammer in das neue Tor y-K abine t des Grafen Derby eintrat?« A Brockhaus-féle Konversations-Lexikon pedig Beaconsfieldről szóló czikkében így szól: »Unter Hume’s und O’Connel’s Einfluss schloss er sich der entschieden liberalen Partei an . . . und stellte in seiner bei dieser Gelegenheit veröffentlichten Broschüre: »What is he ?« ein geradezu demokra­tisches Glaubensbekenntuiss auf .... als im Feber 1852, das Whigh-Ministerium sich definitiv auflöste, konnte Gr. Derby nicht umhin, den Beistand in Anspruch zu nehmen, der als Kanzler der Schatz­kammer in das neue Tory-Kabinet ein trat.« Hanem itt azután megálljunk egy kicsit, mert a »Pester Lloyd« ez utóbbi idézetéhez nekem érde­mileg is van szavam. A »Pester Lloyd« valami Hu­mes úrról beszél, mint a­kivel közösen csatlakozott volna Disraeli a szabadelvű párthoz. Én ezt az urat nem ismerem, de nem ismeri a nálamnál is magasabb tekintély, a Brockhaus-féle Konversations-Lexikon sem. Hát várjon hogy kerülhetett bele ez a Humes nevű idegen úri­ember a »Pester Lloyd« vezér­­czikkébe ? A magyarázat igen egyszerű. A Konversations-Lexikon Hum­e-ról beszél, minthogy azonban a Lexikon esetleg olyan mondat­szerkezetben szól Hum­e-ról, melynek következtében kénytelen volt ezt az urat genitivusba tenni, a német genitivus pedig ez esetben »s«-t kíván, természetes, hogy a Hume-ből »Hume’s« lett: »Unter Hume’s und O’Connell’s Einfluss.« A »Pester Lloyd« azon­ban, úgy sejtem azért, hogy egy kis eltérés mégis csak legyen a Konversations-Lexikon szövege, meg az ő szövege között, oly mondatszerkezetet használt, mely Hume urat nem a genitivusban, tehát »s« nélkül kí­vánja meg. Csakhogy a »P. Lloyd« átalakított szöve­gében a­ Konservations-Lexikonban olvasható »s« fataliter mégis benne mar v Odt s az igy szól: »Hand in Hand mit Humes, a­miből az derül ki, hogy az említett vezérczikk írója azt hitte, hogy egy Humes nevű nagy angol államférfiú is létezik, pedig ez nem­csak az angol reformmozgalmak történetével, hanem még a Konversations-Lexikonnal is, a­mely ismétlem, előttem roppant nagy tekintély, irtózatos ellenkezés­ben áll. Az igaz, hogy a Konversations-Lexikon az ily genitivusnál nem használja az »s« előtt a hiányjelet, mely első pillantásra elárulná, hogy itt genitivusról van szó, hanem úgy írja, hogy »Unter Homes und O’Connell Einfluss«. De már kérem, azt még én is tudom, hogy Ham­es úr épp oly kevéssé létezik, mint O’Connell úr, hanem a becsületes neve mind akettő­­nek a nélkül az »s« nélkül való, a­mely »s« a Lexikon­ban helyén van, de ha az ott használt mondatszerkezet módosíttatik, akkor az »s«-et csak az hagyja meg, a­ki azt gondolja, hogy Humes úrnak hívták azt a nagy reformert, kit mi pedig a maga becsületes nevén is­merünk még itt a vidéken is. Dictum factum, t. szerkesztő úr, ezt akartam elmondani. Ehhez pedig még csak azt teszem hozzá, hogy ha a »P. Lloyd« czikkírója nemcsak a Beacons­­fieldról és Palmerstonról szóló czikkeket olvasta volna el a Konversations-Lexikonból, a­melyekbe ő a maga következtetéseit »frei nach Schiller« beleoktro­­jálta, hanem megnézte volna legalább a Lexikonban az angol választási reformról szóló tüzetes is­mertetést — mely, az igaz, egy másik kötetben van meg — akkor meggyőződött volna róla, hogy azok a következtetések és hasonlatosságok, melyek az ő czikkében vannak oda­állítva, és oly kevéssé felelnek meg a valódi tényállásnak, a­mennyir­e a Hume urat az, ki az angol reformmozgalmakat csak egy kicsit tanulta, a »Pester Lloyd» Humes nevű úri emberében bizony Isten nem fogja felfedezni. Azt mondom tehát, hogy mégis csak jó az a KÜLÖNFÉLÉK. — okt. 9. A hiv. lapból: Czim adomány­ozás. A király 8 Felsége Odor Rudolf belügyminiszteri osztálytanácsos­nak, végleges nyugalomba helyezése alkalmából, a mi­niszteri tanácsosi czímet és jelleget adományozta. Kinevezések és megerősítések. A föld­­mivelésügyi miniszter: Oelberg Gusztáv és Z­s­e­m­­b­e­r­y Tivadar főbányabiztosokat bányakapitányokká; Bihar Antal, Mészáros Aurél és Madda Ferencz bányabiztosokat főbányabiztosokká ; Balajthy Barna­bás és Wahlner Aladár bányaesküdteket bányabizto­sokká ; Tamás Árpád, Pauspertl Károly és S­t­e­m­­p­e­l Gyula gyakornokokat bányaesküdtekké ; Széles Géza és V­e­i­s­z Lajos bányagyakornokokat pedig bánya­hatósági fogalmazó-gyakornokokká nevezte ki A vallás- és közoktatásügyi miniszter : H­e­­­d Károly, dr. Heinrich Alajos, Kiáltossy József Kempf József és dr. Klupathy Jenő budapesti VII. ker állami főgymnasi­­umi ideiglenes rendes tanárokat véglegesen megerősítette. Alapszabály-jóváhagyás. A nagykárolyi »Chewra Kadischa«, az­ ungvári kath­. legényegylet és a hajdúböszörményi városi dalkör alapszabályait a belügy­miniszter jóváhagyta. Posta és távírda. A Svábhegyen, a vörös­kereszthez czímzett gyógyszertárban »Budapest-Sváb­­hegy« elnevezés alatt működő fiók-postahivatal e hó 15-én a téli idényre megszüntettetik. Ügyvédi kamarából. Az aradi ügyvédi ka­mara Mikolay Mihály szarvasi ügyvédet a kamara lajstromába fölvette. Személyi hírek. Gr. Kálnoky Gusztáv külügy­miniszter r­övid morvaországi tartózkodás után teg­nap visszaérkezett Bécsbe.­­ A boszniai igazságügy vezetője Anger igazgató, mint a »B. H.« értesül, beadta lemondását s azt már elfogadták. — Börsen­­dorfer Lajos a szerencsétlenül járt zongoragyáros állapotában javulás állott be. A király a tüzkárosultaknak. A király ő Felsége K­e­m­e­n­e­s-S­zen­t-P­éter községnek, az ott május hó 24-én dühöngött tűzvész által károsult lakosai segé­lyezésére négyszáz forintnyi összeget adományozott. Az akadémiai főtitkárválasztás ügyében a kö­vetkező sorokat kaptuk : A Magyar Tudományos Akadémia főtitkári állásának betöltése alkalmából az én nevem is fölemlittetett. Ily kiváló állásra csak meg is neveztetni, megtisztelő kitüntetésnek tekintem, fő­leg, ha ezáltal az illető nincs — mint némely oldalról talán nem eléggé helyesen hangoztatott — minden tudományos és irodalmi működéstől elzárva, melye­t mint akadémiai tagnak mégis első életfeladatnak kell tartania. De valamint eddig hivatalosan fel nem lép­tem, úgy kijelentem, hogy az eddig hangoztatott je­löltekkel, u. m. Beöthy Zsolt és Szily Kálmán urak­kal szemben, nem óhajtom a t. akadémiai tagok szavazatát még jobban is meg­oszlatni. Budapest 1889. október 9. Keleti Károly s. k. akad. r. tag. III. Napoleon házassága. Párisban most jelent meg egy érdekes könyv Lubomirszki herczegtől »III. Napoleon« czim­mel A her­czeg e munkában III. Napoleon házasságával is foglalkozik s ezt tartja a császár legelső nagy hibájának, melyet elkövetett. E házasság a császárt a­­­erczeg szerint kizárta az európai uralkodó családok rokonszenvéből s idegen­kedést keltett személye iránt saját birodalmában is. Miklós orosz czár, midőn a házasságról értesült, mint Lubomirszki­­g, írja, igy nyilatkozott: »Még értettem volna, ha Napóleon a Montmorency, vagy La Roche­foucauld családokból választ magának feleséget. Da a­mit császár cselekedett, hogy a külföldön keresett egy szép nőt, hogy a trónra ültesse, ki semmi ir­ány­­ban nem válhatott hasznára, ez a kalandorra vall. A­ki saját élvezetére gondol, az nem való a trónra. Na­póleon sokkal tovább élt mint magán­ember, sem­hogy felfogni képes volna misszióját mint uralkodó. Midőn a szenátusnak bejelentette, hogy Teba grófnőt fogja elvenni, érdemül hozta fel azt, a­mi miatt gán­csot érdemelt. Egy spanyol nő, mint Napóleon mondá, azon előnynyel bír, hogy nincs Francziaországban családja, melyet állásokkal és méltóságokkal kell el­látni. De a parvenu házasságnak éppen az az egye­düli mentsége, hogy számos családot azono­sít a trón érdekeivel, hogy ezt annál jobban meg lehessen védelmezni. Ha én lettem volna oly helyzetben, hogy nem tudtam volna magamnak ta­lálni velem egyenrangú feleséget, a magam és fiaira számára birodalmam legkiválóbb családjaiból válasz­tottam volna élettársat. III. Napóleon ügyes kalan­dor, de sohasem fog dinasztiát alapítani.« A hrezeg azt is hibáztatja, hogy a Tuilleriákban nagyon de­mokratikus hangulat kapott lábra s a császárné az udvari tánczvigalmukban versenyt tánczolt a többi hölgyekkel. Az a mély hódolat, mely más európai udvarok körében, az udvar belső életében is, az ural­kodó pár és az uralkodóház többi tagjai iránt ta­pasztalható, a Tuilleriákban teljesen hiányzott s való­ságos pajtáskodás volt napirenden. Az európai ural­kodó családok hölgyei nem érintkeztek Eugénia csá­szárnéval s az 1867-iki párisi világkiállításra csak az uralkodók mentek el, hogy a császári udvarnál jól mulassanak De nejeik nem mentek velük. Egyéb­iránt maga Lubomirszki­­g is megengedi,hogy Eugé­nia császárné iránt az európai udvarok hangulata megváltozott, de ez szerinte csak akkor történt, mi­dőn látták, mennyire fejedelmi méltósággal tudja el­viselni azt a sok csapást, mely érte. Egy híres tanár halála Leidesdorf Miksa, a psychiatria hírneves tanára — mint lapunknak Bécsből távírják — meghalt. Leidesdorf 1818-ban született Bécsben, a­hol orvostant hallgatott. Tanul­mányai befejeztével beutazta Olaszországot, Német­országot, Angliát és Fr­ancziaországot, majd vissza­térve 1856-ban a bécsi egyetemen a psychiatria ta­nára lett. 1872 ben a bécsi városi kórház elmebete­gek osztályának főorvosává, majd három évvel később a bécsi országos tébolyda psychiatriai klinikájá­nak vezetőjévé nevezték ki.­­ Leidesdorf ezen­kívül az oberdöblingi magán elmebetegek gyógy­intézetének is igazgatója volt és hosszú éveken keresztül vezette az intézetet. A híres tanár a múlt évben nyugalomba vonult, s utóda Krafft- Ebing lett. Leidesdorf számos tudományos munkát irt. Ezek között legfontosabb a »Lehrbuch der psychischen Krankheiten (1865) és »Psychiatrische Stadien« (1877). Prakti­kus angol. Albion fiairól, az ő különcrkö­­déseikről sok ének szólott már. Ezúttal ismét egy an­gol kac­agtató dolgáról van szó. Párisba jött, hogy megnézze a kiállítást; séta közben azonban a boule­­vardon elszakadt ismerőseitől s nem tudott ismét nyomukra akadni. A baj tetőzéséül a szálloda czimét is elfeledte. De azért nem jött zavarba. Az első vo­nattal visszautazott Londonba, ott lakásán megnézte párisi szállodájának czimét s azonnal visszatért Pá­­risba barátaihoz, kik időközben már a rendőrségnél s az összes kórházakban tudakozódtak utána. Zóna-távirda. Baross miniszter, a »Bud. Hr.« szerint, a zónatarifa mintájára, a táviratdija­kat is a távolságok szerint akarja meg­­állapitani s igy lényegesen csökkenteni. Az ed■ digi dij minden szóért két krajezár, csupán az Ausz­triával való forgalomban maradna meg, a helyi táv­iratoknál pedig minden szó ára fél krajezárra fog le­­szállíttatni. Érdekes találkozás. A bácsi operaházban tör­tént. Sonnenthal, a híres bécsi színész, egy páholyból nézte az előadást, a­midőn csakhamar észrevette, hogy egy a szomszéd páholyban ülő tábornok mily élénk figyelemmel kiséri őt. A felvonás végével azután a tábornok felkereste a színészt s e szavakkal: »Ugye­bár Sonnenthal úr?« kezet nyújtott neki. Sonnenthal igenlő válasza után a tábornok örömét fejezte ki a felett, hogy oly hosszú idő után találkozhatott a mű­­vész­zel. De mikor látta, mint jön zavarba a művész, csodálkozva kérdezte tőle: »Tehát ön nem ismer en­gem, nem emlékszik rám?« Sonnenthal,bármint erős­ A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. VAK SZERELEM. Irta: WILKIE COLLINS. — Angol eredetiből. — (11) REGÉIT -3T. Első korszak. Mountjoy megfelelt a fogadósné várakozásának, mert amint hozzá belépett — úgy amint volt, kezé­ben a pohárral, s orra alá tartva a bort, — mentege­­tődzéssel kezdte a beszédet. — Sajnálom, — mondá, — hogy háborgattam önt, asszonyom, szabad-e kérdeznem, honnan vette e bort ? — E bor, uram, megboldogult férjem egyik rész adósától való. Ez volt minden, amit attól a francziá­­tól kaphatott, aki neki pénzzel volt adósa. — Megéri a pénzt, asszonyom. — Valóban, uram ? — ügy van. Rég ideje, hogy ehez hasonló finom és tiszta bordeauxi vörös bort ittam. A fogadósné derült hangulatát az a nyug­talanító gondolata kezdte bántani, ha vájjon őszinte-e vendégének a borról való rendkívüli véleménye ? vagy csak bele akarja őt ugratni a bordeauxi dicséretébe, s aztán majd azzal rukkol ki, hogy csaló, hamisító s megmondja, mit tart igazán a boráról ? Óvatos lett tehát feleletében. — Ön az első, uram, a­ki nem talált benne hibát. — Ez esetben óhajtana talán rajta túladni? vetté föl Mountjoy. A vendéglősné még mindig óvatos volt. — Ugyan ki venné meg tőlem, uram, e bort ? — Én. Mit kíván palaczkjáért. E szavakra már világos lett előtte, hogy a ven­dég nem tréfál s hogy legfölebb csak hóbortos egy kissé. A világi bölcseséggel biró fogadósné felhasz­nálta az alkalmat megkétszerezte, az árt, s minden tétovázás nélkül felelé: — Palaczkja öt shilling. A véletlen iróniája igen gyakran hozza össze az életben egymással szemben az erény és a bűn típu­sait. Most is egy hazug vendéglősné és egy, a csa­lásra képtelen vendég nézett farkasszemet egymással keskeny asztalon át, egyformán öntudatlanul a kö­zöttük tátongó megmérhetlen erkölcsi örvény fölött. A becsületes érzelmű s ártatlan Mountjoy Hu­gó, a vendéglősnő pénzvágyát az emberi kapzsiság­­ legmagasabb fokára csigázta. — Nem hiszem — mondá — hogy tisztában lenne ön bora értékére nézve. Nekem van a pinczém­­ben bordeauxi borom, de távolról sem oly jó, mint ez itt s mégis drágább volt, mint a mennyit ön kér. Csak méltányos tehát, ha hét shillinget és hat percet ajánlok önnek. Ha egy excentrikus utastól bizonyos árt kérnek és az szándékosan fölveri azt maga ellen, van-e oly élő asszony— főkép ha történetesen özvegy és egy éppen nem jövedelmező üzlet tulajdonosa, a­ki föl ne használná az alkalmat ? A kapzsi vendéglősné is fölemelte tehát a bor árát. — Jól meggondolva a dolgot, uram, tíz shillin­get kellene kérnem palac­kjáért. — Lehet, hogy a bor megéri, felelé Mountjoy nyugodtan, de ez több, mint a­mennyi tőlem telik. Nem, asszonyom, önre bízom, hogy e jó bordeaux i nálamnál bővebb erszényű vevőre találjon. A Mountjoy természetéhez tartozott, hogy ha »nemet« mondott, »nemet« is értett. A fogadósné észrevette, hogy — az ő nézete szerint — hóbortos vendégével nem lehet tréfálni. A rémület hebehurgya’sietségével szállitá le ismét az árt. — Legyen hát az öné az általa ajánlott árban — mondá az arczátlan, de azért tisztességes foga­dósáé. Mikor a vásár ekkér megköttetett, a vendég­lősné leánya kopogtatott az ajtón. — Magam vittem el a levelet, uram — szólt a leány szerényen s ime itt a válasz. (Látta Henley kisasszonyt és nem tartott sokat felőle.) Mountjoy, egy érzékeny fiatal nő által soha el nem felejthető szavakkal fejezé ki köszönetét s azzal feltörte a levelet. Elég rövid volt az arra, hogy egy pillanat alatt átfuthassa, de az is világos volt, hogy kedvező választ tartalmazott. Mountjoy sietve fölvette a kalapját s kérte, hogy mutassák meg neki a Yimpany doktor házához vezető utat. II. FEJEZET. A kikosarazott kérő. Mountjoy, amint arról értesült, hogy Iris­e vá­rosban idegeneknél időzik , azonnal elhatározta Ho­­neybuzzarba utazni. Nem levén alkalma őt előbb előkészíteni a vele való találkozásra, nem volt mit tennie, mint írni neki a fogadóból, hacsak nem akart váratlanul megjelenni a doktor házánál. Hugó a felett tűnődött, várjon hogyan fogadja majd Iris az ő odaadó barátját, kinek házassági aján­latát másodszor utasítá vissza, midőn utoljára talál­koztak Londonban. A doktor lakása egy mellékutczában feküdt, oly kilátással, mely épen nem volt felbuzdító egy or­vosra nézve, mert a kilátás a temetőre nyílt. Nőcseléd nyitotta ki az ajtót s gyanakvólag nézvén az idegenre, be sem várta a kérdést, hanem igy szólt: »Az ur nincsen itthon.« Mountjoy megnevezvén magát, Henley kis­asszony után kérdezősködött. A cseléd modora azonnal szívélyesre fordult s Hugót szegényesen bútorozott kis nappali szobába vezette. A falon néhány olcsó rámába foglalt s orvos házában talán nem egészen helyén lévő kép fogött oly híres színésznőket ábrázolván, kik e század elején voltak a színpad királynői. Az a néhány kötet könyv is, mely a kandalló párkányán egy kis polczon hevert összegyűjtve, a drá­mai irodalomhoz tartozhatott. Várjon ki olvassa e könyveket s hogyan jutott Iris e házba ? gondolá magában Hugó. Mialatt erről gondolkozott, Henley kisasszony lépett a szobába. Arcza halvány volt és gondteljes s amint Mount­joy Iris fogadására sietett, ennek szemeiben könyek csillogtak s Hugó közelében fivére meggyilkolásának borzalma megrenditőbb alakban tűnt fel előtte, mint valaha. Hugó fejét ösztönszerüleg magához vonta s test­véri gyöngédséggel csókolta meg homlokát. — Óh! Hugó — mondá, — tudom mennyire szerették egymást Artúrral! Nem találok szavakat annak kifejezésére, hogy mennyire osztozom fájdal­mában ! — Nincs is szüksége a szavakra, édesem — vá­laszold Mountjoy gyöngéden. Rokonszenve­s részvéte eléggé pótolják azokat. Hugó a kerevethez vezette Irist s helyet fog­lalt mellette. — Atyja megmutató nekem, — folytató, —­a maga úgy Dublinből, mint e helyről hozzáintézett leveleit. Tudom mily nemesen viselte magát, meny­nyit koczkáztatott s mily sokat szenvedett sze­gény Artúrért. Némi vigaszomra szolgálna, ha csak részben is viszonozni tudnám mindazt, amivel az Artur fivére a legigazabb barátnőnek tartozik, kivel ember valaha birt. — Nem az atyja küldött ide engemet, — foly­tató, szelíden s félbeszakítva az Iris hálakifejezéseit. Egyenesen azért hagytam el Londont, hogy magát itt fölkeressem, s azt is tudja, miért? — Maga, Iris, gyöngéd és engedelmes gyermek­hez méltóan irt neki. Bocsánatért és kibékülésért kö­nyörgö­tt, holott atyja a hibás. — Megengedi elmondanom, mit felelt ama kér­désemre, hogy elvesztette minden bizalmát gyermeke iránt? — Hugó! — mondá ő, — ön olyanra vesz­tegeti a szót, a­kin az úgy sem fog. Én nem hiszek előbb leányomnak, mig az az í­ lord a sírban nem lesz. — Oly gondolkozásmód ez magáról, Iris, melyet meg nem engedhetek, még ha atyjától származik is. Ő engesztelhetlen, kemény természetű, de le kell őt győznünk. Úgy érzem, hogy magának igazságot kell szolgáltatnia. — E czélból s egyedül ezért jöttem ide. Megen­gedi, hogy lord Harryról beszéljek ? — Kételkedhetik-e benne ? kényes kérdés ez rám nézve. — Rám nézve pedig szégyenletes ! — tört ki Iris keserűen. Hugó, maga angyal ahhoz az ember­hez képest. Mennyire lealacsonyodva s a maga jó vé­leményére mily méltatlannak kell lennem, hogy őt szerethetem! Kérdezzen tőlem, amit csak akar, ne le­gyen irántam könyörületes. Oh, Hugó ! kiáltó valódi önmegvetéssel, — miért nem ver meg engemet ? hi­szen megérdemelném! (Folyt, köv.) Brockhaus-vállalat. Az Isten áldja meg ezt a czéget, érte, hogy a Konversations-Lexikont, melyből nemcsak a »Pester Lloyd«, hanem én is, tehát ketten puskáz­hatunk, a napvilágra bocsátotta. A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (75) — Franczia regény. — Irta: LANTOS. Fordította : Szigethyné­ Szalay Erzsi. MÁSODIK RÉSZ. — Abból ítélve, mit nekem az öreg Kérian apó akkor elbeszélt, a kis­fiú nagyon előkelő családból származhatott. — Ha az édes­anyja valaha megtudná, hogy gyermekét ellopták, — mondogatá folyton szegény Kérian, megörülne, vagy szörnyet halna a csapás súlya alatt. — Megnevezte atyám magának a gyermek szü­leit is? — kérdező hirtelen Julia. — Felfoghatja, hogy én azt soha se kérdeztem tőle... ez az ő titka volt, s nem az enyém. Ha­nem hát éppen ez okból kell boltnak feltüntetni a kis­fiút. Bizony, ha megtudták volna tettemet, még be is csuktak volna. — Én­ már nem igen emlékszem, hogyan történt az az egész dolog, — szólt közbe az asszony. Beszélje el nekem azt kérem. — Nem volt éppen valami nehéz feladat, — felesé Baieul. Én magam ütöttem össze a kicsiny kopot,sőt, ócska vitorlavászonba göngyölt homokkal töltöttem meg. Koriannal együtt bejelentettük a halálesetet a sekrestyében, az imádkozás után pedig eltemettem a koporsót a gödörbe. Emlékszem, hogy esküvő is volt a faluban az­nap. Viktóriának az oudoni lelkész, Vivien úr szol­gálójának testvére ment férjhez. Baieul lehajolt, hogy pipájára rágyújtson. — Az anya sorsa se tudta meg az esetet, nemde ? — Halottnak hive a gyermeket. — Szegény kis­fiú! ki tudja, milyen szerencsét­len lett, ő, ki olyan előkelő családból származott. Az anya alkalmasint ballépést követhetett el egykor. Julia elgondolkozva ült helyén. — No de későre is jár az idő, — mondá Baieul, — én most már haza megyek. — Nem innék egy korty pálinkát ? — Ezt nem lehet visszautasítani. Julia elhozta a palac­kot, a harangozó pedig felhajtott belőle egy pohárral. Abban a pillanatban felnyílt az ajtó, melyen Chauveau lépett be. — Nini, te vagy az, Baieul ? — Én ám. — Mit keresel itt ? — A marquis urat keresem, kinek úgy látszik beszélni valója lenne velem. — Mondd csak, Julia, tudsz-e te arról valamit, a­mit én most mondani fogok ? — Hát mi az? — Hallottad-e valaha azt, hogy erről a vi­dékről ezelőtt körülbelől harmincz esztendővel egy gyermeket elloptak volna ? A marquis ur kérdezős­ködött eziránt Józseftől s én tőle hallottam. Julia halálsápadtan intett hallgatást Baieulinek. — Nem tudom, mit akarsz ezzel mondani, — felelt azután férjének. Az az értesülés, hogy a marquis felvilágosítást kért Józseftől az ellopott gyermek felől, végképen megzavarta Julia agyát. Mindez egyszerre rohanván meg őt, tetőpontját érte felindulása. Szeretett volna egyedül maradni; az asztal mellett pálinkázó két férfi nagyon feszélyezte. — Miért nem kiséred el Baieul urat egy dara­bon ? — kérdező férjétől. — Hol hálsz te ? — kérdező Chauveau a ha­­rangozót. — Az ember ott hál, ahol lehet. A társak az oudoni toronyban vannak. Megszentem nekik, hogy én is oda megyek. — Íme, most kilencz az óra, öregem. Nem akar­lak kiutasítani, de úgy hiszem, ideje, hogy haza vergődjél. A két férfi felállott. — Hát nem kisírsz el egy darabon ? — kér­dező B­­ieul. — Elmegyek veled Peretteig, ott ihatunk még egy pohár almabort.

Next