Pesti Napló esti kiadás, 1889. október (40. évfolyam, 270-300. szám)
1889-10-09 / 278. szám
Szerda, október 9. Budapest, 1889. 278. szám. — Egyes szám helyben 2 kr. vidéken 3 kr. Budapest, október 9. A czár Berlinben. III. Sándor czár ma este indul el Dániából, hogy Németországba utazzék. Egy orosz hadihajó szállítja Kielbe, hol holnap száll partra s azután tovább utazik Berlinbe. Minthogy Vilmos császár tegnap szintén Kielbe érkezett, azt hitték, hogy a császár ott akarja a czárt bevárni s maga kiséri tovább Berlinig, hogy eloszlassa minden aggodalmát a vasúton való utazás iránt. Más hírek szerint azonban a császár azért ment Kielbe, hogy angol tengernagyi minőségében üdvözölje az ott horgonyozó angol hajórajt, mire azután még ma visszatér székvárosába. Említést érdemel, hogy a czárt nem kiséri el családja, mely Dániából hajón utazik haza ; ellenben azt hiszik, hogy Vladimir nagyherczeg, a Németországgal való jóviszony egyik legmelegebb barátja, szintén jelen lesz a berlini találkozáson. Boulanger vándorlásai. Boulanger a tavaszszal tudvalevőleg álruhában szökött ki Francziaországból. Azt mondják, hogy a kormány egérutat engedett neki s a szökés rendőri felügyelet alatt történt, de akármint áll a dolog, annyi bizonyos, hogy a vezér távozása az otthon maradó párthívekre nagyon nyomasztólag hatott. Első állomását Boulanger Brüszszelben tartotta s minthogy a belga fővárost Páris külvárosának nevezik, ott a tábornok csaknem oly módon érintkezhetett híveivel, mintha körükben lenne. Olykor-olykor telefonon is beszélgetett velük. De a belga kormánynak nem tetszett a dolog s udvariasan figyelmeztette a tábornokot, hogy jó lesz, ha máshová teszi át főhadiszállását.Boulanger megértette a figyelmeztetést s Londonba költözött. Innen már kevésbbé könnyen érintkezhetett híveivel, de bomapartista és monarchista patrónusai gondoskodtak róla, hogy legalább nagy lábon éljen s olyan pompát fejthessen ki, mintha maga trónpretendens lenne. A legutóbbi választások óta azonban a jótékony adakozók megvonták támogatásukat Boulangertől. A pénznek vége van s ezzel vége van a jelentőségnek is, melylyel Boulanger mint franczia politikai tényező eddig birt. Londonban nem volt többé maradása a magára hagyatott tábornoknak. Tegnap egész csöndben eltávozott onnan s Jersey szigetére — ez is angol birtok — költözött át. Hogy vándorlásainak ez lesz utolsó stácziója, azt nem tudjuk. De bizonyos, hogy e vándorlásban az a súlyos vereség nyilvánul, melyet Boulanger személyesen szenvedett a legutóbbi két választásban. Nagyon valószínű, hogy a tábornok immár politikai pályájának végére jutó 11 s azok, kiknek kezében eddig eszközül szolgált, most mint hasznavehetetlent teljesen félre dobják. De saját pártjához való viszonyára sem gyakorolhat többé befolyást. Pedig e párt végre is csaknem ötven tagból áll s igy a parlamentben határozottan szerepet játszhatók De minden jel azt mutatja, hogy a vezetés kisiklott Boulanger kezeiből s a párt emanczipálni fogja magát a távollevő vezérre való minden tekintet alól. Ez irányban már a múlt héten több figyelemre méltó jelenség merült fel. Számos boulangista jelölt legutóbb mondott programmjában nem boulangistának, hanem revizionistának mondta magát. Azon boulangista jelöltek nagy része, kik szept 22-én kisebbségben maradtak, felhívták híveiket, hogy ne a monarchista, hanem a köztársasági jelöltre szavazzanak a pótválasztásban, így tettek például Lefrançois, Turigni, Rebillot tábornok és mások s felhívásuknak volt is hatása. Igen érdekes végtére az is, hogy magukban a megválasztott boulangistákban is kezd ébredezni a tudat, hogy ők tulajdonképen köztársaságiak s fontos elvi kérdésekben a köztársaságiakkal kell szavazniok. Vannak ugyan közöttük titkos monarchisták s olyanok, kik egyszerűen botrányt akarnak csinálni, de egy részök éppen nem föltétlen ellensége a köztársasági többséggel való megegyezésnek. Mindezek figyelemre méltó dolgok s gyakorlatilag is érezhetők lesznek nemsokára. Ellenben a Jerseyn remetéskedő Boulanger a távolból még akkor sem vezethetné a pártot, ha ez most is szíve mélyéből ragaszkodnék hozzá. De minden jel azt mutatja, hogy a párt és a vezér közt szakadásra kerül a dolog. Boulanger megbukott, de nem a boulangizmus, mely uj jelszó és uj vezérlet alatt az uj képviselőházban is szerepelni fog. Apponyi beszéde és a »Pester Lloyd«. A következő sorokat kaptuk: T. szerkesztő úr! Vidéki ember létemre nem vagyok teljesen beavatva az alkotmányos rendszerek elméleti titkaiba. De a miben ismereteim fogyatékosak, minthogy tüzetes tanulmány tárgyává, fájdalom, ezt a tudományszakot nem tehettem, mi tagadás benne, a Brockhaus-féle Konversations-Lexikonhoz szoktam fordulni s ott némi adatokat mindig találok arra nézve, a mit tudni akarok, bár érzem, hogy ez a rendszeres tanulmány által szerzett ismeretet nem pótolhatja. Hanem azért nagy becsületben tartom az én Konversations-Lexikonomat s igazán megvallva, szörnyen bánt egy államjogász barátomnak lenézése, melylyel azok iránt viseltetik, kik a Konversations-Lexikonból puskáznak, mert ezek szerinte csak azt árulják ezzel el, hogy a semminél is kevesebbet tudnak, s az ott fellelhető adatok őket a semmittudásban még jobban megzavarják. Hanem most döntő diadalt arattam az én államjogász-kollegám fölött, midőn a győzelem felemelő érzetével mutathattam meg neki a »Pester Lloyd« ama vezérczikkét, melyben e kiváló lap Apponyi Albert gr. jászberényi beszédével foglalkozik. Ennek a czikknek legfontosabb része az, melyben Palmerstonnak és Disraelinek,e két nagynevű angol államférfiunak példáját idézi Apponyi Albert gróffal szemben s az én államjogász barátommal szemben valódi elégtétel reám nézve az, hogy a »P. Lloyd« vezérczikkének ez a része egyenesen a Konversations-Lexikonból van kiírva, abból az ismertetésből, mely ott Palmerston és Disraeli nevei alatt olvasható, íme a frappáns bizonyíték: A »P. Lloyd« vezérczikkírója így ír: »Ob es in England jemals irgend einen Menschen eingefallen ist, dem Lord Palmerston einen Vorwurf daraus zu machen, dass er, der anfangs Tory gewesen, allmälig ganz und gar zu den Wighs überging, und als im November 1830 die Tories fielen, nicht nur im neuen Wigh- Ministerium das Portefeuille des Aeussern übernahm, sondern auch mit seinem ganzen Einflüsse die Durchsetzung der von den Konservativen bekämpften Reformbill zu unterstützen bemüht war.« A Brockhaus-féle Konversations-Lexikon pedig Palmerstoni-ól igy ir: »Anfangs Tory, ging er allmählich völlig zu dem Whighs über ; als im November 1830. die Tory’s fielen, übernahm er in dem neuen Whigh-Ministerium das Ministerium des Ausswärtigen,und half die Reformbill durchzusetzen.« Disraeliröl a »Pester Lloyd« ezeket mondja: »Obwohl derselbe (Lord Beaconsfleld) als Benjamin Disraeli, Hat d in Hand mitHumes und O’C o nnel, sich ganz entschieden der liberalen Partei anschloss, ja in seiner berühmten Broschüre »W hat is he?« ein geradezu demokratisches Glaubensbekenntniss ablegte, während er sich kaum drei Jahre später bereits den Konservativen näherte und im Jahre 1852 nagy Auflösung des Wigh-Ministeriums als Kanzler der Schatzkammer in das neue Tor y-K abine t des Grafen Derby eintrat?« A Brockhaus-féle Konversations-Lexikon pedig Beaconsfieldről szóló czikkében így szól: »Unter Hume’s und O’Connel’s Einfluss schloss er sich der entschieden liberalen Partei an . . . und stellte in seiner bei dieser Gelegenheit veröffentlichten Broschüre: »What is he ?« ein geradezu demokratisches Glaubensbekenntuiss auf .... als im Feber 1852, das Whigh-Ministerium sich definitiv auflöste, konnte Gr. Derby nicht umhin, den Beistand in Anspruch zu nehmen, der als Kanzler der Schatzkammer in das neue Tory-Kabinet ein trat.« Hanem itt azután megálljunk egy kicsit, mert a »Pester Lloyd« ez utóbbi idézetéhez nekem érdemileg is van szavam. A »Pester Lloyd« valami Humes úrról beszél, mint akivel közösen csatlakozott volna Disraeli a szabadelvű párthoz. Én ezt az urat nem ismerem, de nem ismeri a nálamnál is magasabb tekintély, a Brockhaus-féle Konversations-Lexikon sem. Hát várjon hogy kerülhetett bele ez a Humes nevű idegen úriember a »Pester Lloyd« vezérczikkébe ? A magyarázat igen egyszerű. A Konversations-Lexikon Hume-ról beszél, minthogy azonban a Lexikon esetleg olyan mondatszerkezetben szól Hume-ról, melynek következtében kénytelen volt ezt az urat genitivusba tenni, a német genitivus pedig ez esetben »s«-t kíván, természetes, hogy a Hume-ből »Hume’s« lett: »Unter Hume’s und O’Connell’s Einfluss.« A »Pester Lloyd« azonban, úgy sejtem azért, hogy egy kis eltérés mégis csak legyen a Konversations-Lexikon szövege, meg az ő szövege között, oly mondatszerkezetet használt, mely Hume urat nem a genitivusban, tehát »s« nélkül kívánja meg. Csakhogy a »P. Lloyd« átalakított szövegében a Konservations-Lexikonban olvasható »s« fataliter mégis benne mar v Odt s az igy szól: »Hand in Hand mit Humes, amiből az derül ki, hogy az említett vezérczikk írója azt hitte, hogy egy Humes nevű nagy angol államférfiú is létezik, pedig ez nemcsak az angol reformmozgalmak történetével, hanem még a Konversations-Lexikonnal is, amely ismétlem, előttem roppant nagy tekintély, irtózatos ellenkezésben áll. Az igaz, hogy a Konversations-Lexikon az ily genitivusnál nem használja az »s« előtt a hiányjelet, mely első pillantásra elárulná, hogy itt genitivusról van szó, hanem úgy írja, hogy »Unter Homes und O’Connell Einfluss«. De már kérem, azt még én is tudom, hogy Hames úr épp oly kevéssé létezik, mint O’Connell úr, hanem a becsületes neve mind akettőnek a nélkül az »s« nélkül való, amely »s« a Lexikonban helyén van, de ha az ott használt mondatszerkezet módosíttatik, akkor az »s«-et csak az hagyja meg, aki azt gondolja, hogy Humes úrnak hívták azt a nagy reformert, kit mi pedig a maga becsületes nevén ismerünk még itt a vidéken is. Dictum factum, t. szerkesztő úr, ezt akartam elmondani. Ehhez pedig még csak azt teszem hozzá, hogy ha a »P. Lloyd« czikkírója nemcsak a Beaconsfieldról és Palmerstonról szóló czikkeket olvasta volna el a Konversations-Lexikonból, amelyekbe ő a maga következtetéseit »frei nach Schiller« beleoktrojálta, hanem megnézte volna legalább a Lexikonban az angol választási reformról szóló tüzetes ismertetést — mely, az igaz, egy másik kötetben van meg — akkor meggyőződött volna róla, hogy azok a következtetések és hasonlatosságok, melyek az ő czikkében vannak odaállítva, és oly kevéssé felelnek meg a valódi tényállásnak, amennyire a Hume urat az, ki az angol reformmozgalmakat csak egy kicsit tanulta, a »Pester Lloyd» Humes nevű úri emberében bizony Isten nem fogja felfedezni. Azt mondom tehát, hogy mégis csak jó az a KÜLÖNFÉLÉK. — okt. 9. A hiv. lapból: Czim adományozás. A király 8 Felsége Odor Rudolf belügyminiszteri osztálytanácsosnak, végleges nyugalomba helyezése alkalmából, a miniszteri tanácsosi czímet és jelleget adományozta. Kinevezések és megerősítések. A földmivelésügyi miniszter: Oelberg Gusztáv és Zsembery Tivadar főbányabiztosokat bányakapitányokká; Bihar Antal, Mészáros Aurél és Madda Ferencz bányabiztosokat főbányabiztosokká ; Balajthy Barnabás és Wahlner Aladár bányaesküdteket bányabiztosokká ; Tamás Árpád, Pauspertl Károly és Stempel Gyula gyakornokokat bányaesküdtekké ; Széles Géza és Veisz Lajos bányagyakornokokat pedig bányahatósági fogalmazó-gyakornokokká nevezte ki A vallás- és közoktatásügyi miniszter : Hed Károly, dr. Heinrich Alajos, Kiáltossy József Kempf József és dr. Klupathy Jenő budapesti VII. ker állami főgymnasiumi ideiglenes rendes tanárokat véglegesen megerősítette. Alapszabály-jóváhagyás. A nagykárolyi »Chewra Kadischa«, az ungvári kath. legényegylet és a hajdúböszörményi városi dalkör alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. Posta és távírda. A Svábhegyen, a vöröskereszthez czímzett gyógyszertárban »Budapest-Svábhegy« elnevezés alatt működő fiók-postahivatal e hó 15-én a téli idényre megszüntettetik. Ügyvédi kamarából. Az aradi ügyvédi kamara Mikolay Mihály szarvasi ügyvédet a kamara lajstromába fölvette. Személyi hírek. Gr. Kálnoky Gusztáv külügyminiszter rövid morvaországi tartózkodás után tegnap visszaérkezett Bécsbe. A boszniai igazságügy vezetője Anger igazgató, mint a »B. H.« értesül, beadta lemondását s azt már elfogadták. — Börsendorfer Lajos a szerencsétlenül járt zongoragyáros állapotában javulás állott be. A király a tüzkárosultaknak. A király ő Felsége Kemenes-Szent-Péter községnek, az ott május hó 24-én dühöngött tűzvész által károsult lakosai segélyezésére négyszáz forintnyi összeget adományozott. Az akadémiai főtitkárválasztás ügyében a következő sorokat kaptuk : A Magyar Tudományos Akadémia főtitkári állásának betöltése alkalmából az én nevem is fölemlittetett. Ily kiváló állásra csak meg is neveztetni, megtisztelő kitüntetésnek tekintem, főleg, ha ezáltal az illető nincs — mint némely oldalról talán nem eléggé helyesen hangoztatott — minden tudományos és irodalmi működéstől elzárva, melyet mint akadémiai tagnak mégis első életfeladatnak kell tartania. De valamint eddig hivatalosan fel nem léptem, úgy kijelentem, hogy az eddig hangoztatott jelöltekkel, u. m. Beöthy Zsolt és Szily Kálmán urakkal szemben, nem óhajtom a t. akadémiai tagok szavazatát még jobban is megoszlatni. Budapest 1889. október 9. Keleti Károly s. k. akad. r. tag. III. Napoleon házassága. Párisban most jelent meg egy érdekes könyv Lubomirszki herczegtől »III. Napoleon« czimmel A herczeg e munkában III. Napoleon házasságával is foglalkozik s ezt tartja a császár legelső nagy hibájának, melyet elkövetett. E házasság a császárt aerczeg szerint kizárta az európai uralkodó családok rokonszenvéből s idegenkedést keltett személye iránt saját birodalmában is. Miklós orosz czár, midőn a házasságról értesült, mint Lubomirszkig, írja, igy nyilatkozott: »Még értettem volna, ha Napóleon a Montmorency, vagy La Rochefoucauld családokból választ magának feleséget. Da amit császár cselekedett, hogy a külföldön keresett egy szép nőt, hogy a trónra ültesse, ki semmi irányban nem válhatott hasznára, ez a kalandorra vall. Aki saját élvezetére gondol, az nem való a trónra. Napóleon sokkal tovább élt mint magánember, semhogy felfogni képes volna misszióját mint uralkodó. Midőn a szenátusnak bejelentette, hogy Teba grófnőt fogja elvenni, érdemül hozta fel azt, ami miatt gáncsot érdemelt. Egy spanyol nő, mint Napóleon mondá, azon előnynyel bír, hogy nincs Francziaországban családja, melyet állásokkal és méltóságokkal kell ellátni. De a parvenu házasságnak éppen az az egyedüli mentsége, hogy számos családot azonosít a trón érdekeivel, hogy ezt annál jobban meg lehessen védelmezni. Ha én lettem volna oly helyzetben, hogy nem tudtam volna magamnak találni velem egyenrangú feleséget, a magam és fiaira számára birodalmam legkiválóbb családjaiból választottam volna élettársat. III. Napóleon ügyes kalandor, de sohasem fog dinasztiát alapítani.« A hrezeg azt is hibáztatja, hogy a Tuilleriákban nagyon demokratikus hangulat kapott lábra s a császárné az udvari tánczvigalmukban versenyt tánczolt a többi hölgyekkel. Az a mély hódolat, mely más európai udvarok körében, az udvar belső életében is, az uralkodó pár és az uralkodóház többi tagjai iránt tapasztalható, a Tuilleriákban teljesen hiányzott s valóságos pajtáskodás volt napirenden. Az európai uralkodó családok hölgyei nem érintkeztek Eugénia császárnéval s az 1867-iki párisi világkiállításra csak az uralkodók mentek el, hogy a császári udvarnál jól mulassanak De nejeik nem mentek velük. Egyébiránt maga Lubomirszkig is megengedi,hogy Eugénia császárné iránt az európai udvarok hangulata megváltozott, de ez szerinte csak akkor történt, midőn látták, mennyire fejedelmi méltósággal tudja elviselni azt a sok csapást, mely érte. Egy híres tanár halála Leidesdorf Miksa, a psychiatria hírneves tanára — mint lapunknak Bécsből távírják — meghalt. Leidesdorf 1818-ban született Bécsben, ahol orvostant hallgatott. Tanulmányai befejeztével beutazta Olaszországot, Németországot, Angliát és Francziaországot, majd visszatérve 1856-ban a bécsi egyetemen a psychiatria tanára lett. 1872 ben a bécsi városi kórház elmebetegek osztályának főorvosává, majd három évvel később a bécsi országos tébolyda psychiatriai klinikájának vezetőjévé nevezték ki. Leidesdorf ezenkívül az oberdöblingi magán elmebetegek gyógyintézetének is igazgatója volt és hosszú éveken keresztül vezette az intézetet. A híres tanár a múlt évben nyugalomba vonult, s utóda Krafft- Ebing lett. Leidesdorf számos tudományos munkát irt. Ezek között legfontosabb a »Lehrbuch der psychischen Krankheiten (1865) és »Psychiatrische Stadien« (1877). Praktikus angol. Albion fiairól, az ő különcrködéseikről sok ének szólott már. Ezúttal ismét egy angol kacagtató dolgáról van szó. Párisba jött, hogy megnézze a kiállítást; séta közben azonban a boulevardon elszakadt ismerőseitől s nem tudott ismét nyomukra akadni. A baj tetőzéséül a szálloda czimét is elfeledte. De azért nem jött zavarba. Az első vonattal visszautazott Londonba, ott lakásán megnézte párisi szállodájának czimét s azonnal visszatért Párisba barátaihoz, kik időközben már a rendőrségnél s az összes kórházakban tudakozódtak utána. Zóna-távirda. Baross miniszter, a »Bud. Hr.« szerint, a zónatarifa mintájára, a táviratdijakat is a távolságok szerint akarja megállapitani s igy lényegesen csökkenteni. Az ed■ digi dij minden szóért két krajezár, csupán az Ausztriával való forgalomban maradna meg, a helyi táviratoknál pedig minden szó ára fél krajezárra fog leszállíttatni. Érdekes találkozás. A bácsi operaházban történt. Sonnenthal, a híres bécsi színész, egy páholyból nézte az előadást, amidőn csakhamar észrevette, hogy egy a szomszéd páholyban ülő tábornok mily élénk figyelemmel kiséri őt. A felvonás végével azután a tábornok felkereste a színészt s e szavakkal: »Ugyebár Sonnenthal úr?« kezet nyújtott neki. Sonnenthal igenlő válasza után a tábornok örömét fejezte ki a felett, hogy oly hosszú idő után találkozhatott a művészzel. De mikor látta, mint jön zavarba a művész, csodálkozva kérdezte tőle: »Tehát ön nem ismer engem, nem emlékszik rám?« Sonnenthal,bármint erős A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. VAK SZERELEM. Irta: WILKIE COLLINS. — Angol eredetiből. — (11) REGÉIT -3T. Első korszak. Mountjoy megfelelt a fogadósné várakozásának, mert amint hozzá belépett — úgy amint volt, kezében a pohárral, s orra alá tartva a bort, — mentegetődzéssel kezdte a beszédet. — Sajnálom, — mondá, — hogy háborgattam önt, asszonyom, szabad-e kérdeznem, honnan vette e bort ? — E bor, uram, megboldogult férjem egyik rész adósától való. Ez volt minden, amit attól a francziától kaphatott, aki neki pénzzel volt adósa. — Megéri a pénzt, asszonyom. — Valóban, uram ? — ügy van. Rég ideje, hogy ehez hasonló finom és tiszta bordeauxi vörös bort ittam. A fogadósné derült hangulatát az a nyugtalanító gondolata kezdte bántani, ha vájjon őszinte-e vendégének a borról való rendkívüli véleménye ? vagy csak bele akarja őt ugratni a bordeauxi dicséretébe, s aztán majd azzal rukkol ki, hogy csaló, hamisító s megmondja, mit tart igazán a boráról ? Óvatos lett tehát feleletében. — Ön az első, uram, aki nem talált benne hibát. — Ez esetben óhajtana talán rajta túladni? vetté föl Mountjoy. A vendéglősné még mindig óvatos volt. — Ugyan ki venné meg tőlem, uram, e bort ? — Én. Mit kíván palaczkjáért. E szavakra már világos lett előtte, hogy a vendég nem tréfál s hogy legfölebb csak hóbortos egy kissé. A világi bölcseséggel biró fogadósné felhasználta az alkalmat megkétszerezte, az árt, s minden tétovázás nélkül felelé: — Palaczkja öt shilling. A véletlen iróniája igen gyakran hozza össze az életben egymással szemben az erény és a bűn típusait. Most is egy hazug vendéglősné és egy, a csalásra képtelen vendég nézett farkasszemet egymással keskeny asztalon át, egyformán öntudatlanul a közöttük tátongó megmérhetlen erkölcsi örvény fölött. A becsületes érzelmű s ártatlan Mountjoy Hugó, a vendéglősnő pénzvágyát az emberi kapzsiság legmagasabb fokára csigázta. — Nem hiszem — mondá — hogy tisztában lenne ön bora értékére nézve. Nekem van a pinczémben bordeauxi borom, de távolról sem oly jó, mint ez itt s mégis drágább volt, mint a mennyit ön kér. Csak méltányos tehát, ha hét shillinget és hat percet ajánlok önnek. Ha egy excentrikus utastól bizonyos árt kérnek és az szándékosan fölveri azt maga ellen, van-e oly élő asszony— főkép ha történetesen özvegy és egy éppen nem jövedelmező üzlet tulajdonosa, aki föl ne használná az alkalmat ? A kapzsi vendéglősné is fölemelte tehát a bor árát. — Jól meggondolva a dolgot, uram, tíz shillinget kellene kérnem palackjáért. — Lehet, hogy a bor megéri, felelé Mountjoy nyugodtan, de ez több, mint amennyi tőlem telik. Nem, asszonyom, önre bízom, hogy e jó bordeaux i nálamnál bővebb erszényű vevőre találjon. A Mountjoy természetéhez tartozott, hogy ha »nemet« mondott, »nemet« is értett. A fogadósné észrevette, hogy — az ő nézete szerint — hóbortos vendégével nem lehet tréfálni. A rémület hebehurgya’sietségével szállitá le ismét az árt. — Legyen hát az öné az általa ajánlott árban — mondá az arczátlan, de azért tisztességes fogadósáé. Mikor a vásár ekkér megköttetett, a vendéglősné leánya kopogtatott az ajtón. — Magam vittem el a levelet, uram — szólt a leány szerényen s ime itt a válasz. (Látta Henley kisasszonyt és nem tartott sokat felőle.) Mountjoy, egy érzékeny fiatal nő által soha el nem felejthető szavakkal fejezé ki köszönetét s azzal feltörte a levelet. Elég rövid volt az arra, hogy egy pillanat alatt átfuthassa, de az is világos volt, hogy kedvező választ tartalmazott. Mountjoy sietve fölvette a kalapját s kérte, hogy mutassák meg neki a Yimpany doktor házához vezető utat. II. FEJEZET. A kikosarazott kérő. Mountjoy, amint arról értesült, hogy Irise városban idegeneknél időzik , azonnal elhatározta Honeybuzzarba utazni. Nem levén alkalma őt előbb előkészíteni a vele való találkozásra, nem volt mit tennie, mint írni neki a fogadóból, hacsak nem akart váratlanul megjelenni a doktor házánál. Hugó a felett tűnődött, várjon hogyan fogadja majd Iris az ő odaadó barátját, kinek házassági ajánlatát másodszor utasítá vissza, midőn utoljára találkoztak Londonban. A doktor lakása egy mellékutczában feküdt, oly kilátással, mely épen nem volt felbuzdító egy orvosra nézve, mert a kilátás a temetőre nyílt. Nőcseléd nyitotta ki az ajtót s gyanakvólag nézvén az idegenre, be sem várta a kérdést, hanem igy szólt: »Az ur nincsen itthon.« Mountjoy megnevezvén magát, Henley kisasszony után kérdezősködött. A cseléd modora azonnal szívélyesre fordult s Hugót szegényesen bútorozott kis nappali szobába vezette. A falon néhány olcsó rámába foglalt s orvos házában talán nem egészen helyén lévő kép fogött oly híres színésznőket ábrázolván, kik e század elején voltak a színpad királynői. Az a néhány kötet könyv is, mely a kandalló párkányán egy kis polczon hevert összegyűjtve, a drámai irodalomhoz tartozhatott. Várjon ki olvassa e könyveket s hogyan jutott Iris e házba ? gondolá magában Hugó. Mialatt erről gondolkozott, Henley kisasszony lépett a szobába. Arcza halvány volt és gondteljes s amint Mountjoy Iris fogadására sietett, ennek szemeiben könyek csillogtak s Hugó közelében fivére meggyilkolásának borzalma megrenditőbb alakban tűnt fel előtte, mint valaha. Hugó fejét ösztönszerüleg magához vonta s testvéri gyöngédséggel csókolta meg homlokát. — Óh! Hugó — mondá, — tudom mennyire szerették egymást Artúrral! Nem találok szavakat annak kifejezésére, hogy mennyire osztozom fájdalmában ! — Nincs is szüksége a szavakra, édesem — válaszold Mountjoy gyöngéden. Rokonszenves részvéte eléggé pótolják azokat. Hugó a kerevethez vezette Irist s helyet foglalt mellette. — Atyja megmutató nekem, — folytató, —a maga úgy Dublinből, mint e helyről hozzáintézett leveleit. Tudom mily nemesen viselte magát, menynyit koczkáztatott s mily sokat szenvedett szegény Artúrért. Némi vigaszomra szolgálna, ha csak részben is viszonozni tudnám mindazt, amivel az Artur fivére a legigazabb barátnőnek tartozik, kivel ember valaha birt. — Nem az atyja küldött ide engemet, — folytató, szelíden s félbeszakítva az Iris hálakifejezéseit. Egyenesen azért hagytam el Londont, hogy magát itt fölkeressem, s azt is tudja, miért? — Maga, Iris, gyöngéd és engedelmes gyermekhez méltóan irt neki. Bocsánatért és kibékülésért könyörgött, holott atyja a hibás. — Megengedi elmondanom, mit felelt ama kérdésemre, hogy elvesztette minden bizalmát gyermeke iránt? — Hugó! — mondá ő, — ön olyanra vesztegeti a szót, akin az úgy sem fog. Én nem hiszek előbb leányomnak, mig az az í lord a sírban nem lesz. — Oly gondolkozásmód ez magáról, Iris, melyet meg nem engedhetek, még ha atyjától származik is. Ő engesztelhetlen, kemény természetű, de le kell őt győznünk. Úgy érzem, hogy magának igazságot kell szolgáltatnia. — E czélból s egyedül ezért jöttem ide. Megengedi, hogy lord Harryról beszéljek ? — Kételkedhetik-e benne ? kényes kérdés ez rám nézve. — Rám nézve pedig szégyenletes ! — tört ki Iris keserűen. Hugó, maga angyal ahhoz az emberhez képest. Mennyire lealacsonyodva s a maga jó véleményére mily méltatlannak kell lennem, hogy őt szerethetem! Kérdezzen tőlem, amit csak akar, ne legyen irántam könyörületes. Oh, Hugó ! kiáltó valódi önmegvetéssel, — miért nem ver meg engemet ? hiszen megérdemelném! (Folyt, köv.) Brockhaus-vállalat. Az Isten áldja meg ezt a czéget, érte, hogy a Konversations-Lexikont, melyből nemcsak a »Pester Lloyd«, hanem én is, tehát ketten puskázhatunk, a napvilágra bocsátotta. A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (75) — Franczia regény. — Irta: LANTOS. Fordította : Szigethyné Szalay Erzsi. MÁSODIK RÉSZ. — Abból ítélve, mit nekem az öreg Kérian apó akkor elbeszélt, a kisfiú nagyon előkelő családból származhatott. — Ha az édesanyja valaha megtudná, hogy gyermekét ellopták, — mondogatá folyton szegény Kérian, megörülne, vagy szörnyet halna a csapás súlya alatt. — Megnevezte atyám magának a gyermek szüleit is? — kérdező hirtelen Julia. — Felfoghatja, hogy én azt soha se kérdeztem tőle... ez az ő titka volt, s nem az enyém. Hanem hát éppen ez okból kell boltnak feltüntetni a kisfiút. Bizony, ha megtudták volna tettemet, még be is csuktak volna. — Én már nem igen emlékszem, hogyan történt az az egész dolog, — szólt közbe az asszony. Beszélje el nekem azt kérem. — Nem volt éppen valami nehéz feladat, — felesé Baieul. Én magam ütöttem össze a kicsiny kopot,sőt, ócska vitorlavászonba göngyölt homokkal töltöttem meg. Koriannal együtt bejelentettük a halálesetet a sekrestyében, az imádkozás után pedig eltemettem a koporsót a gödörbe. Emlékszem, hogy esküvő is volt a faluban aznap. Viktóriának az oudoni lelkész, Vivien úr szolgálójának testvére ment férjhez. Baieul lehajolt, hogy pipájára rágyújtson. — Az anya sorsa se tudta meg az esetet, nemde ? — Halottnak hive a gyermeket. — Szegény kisfiú! ki tudja, milyen szerencsétlen lett, ő, ki olyan előkelő családból származott. Az anya alkalmasint ballépést követhetett el egykor. Julia elgondolkozva ült helyén. — No de későre is jár az idő, — mondá Baieul, — én most már haza megyek. — Nem innék egy korty pálinkát ? — Ezt nem lehet visszautasítani. Julia elhozta a palackot, a harangozó pedig felhajtott belőle egy pohárral. Abban a pillanatban felnyílt az ajtó, melyen Chauveau lépett be. — Nini, te vagy az, Baieul ? — Én ám. — Mit keresel itt ? — A marquis urat keresem, kinek úgy látszik beszélni valója lenne velem. — Mondd csak, Julia, tudsz-e te arról valamit, amit én most mondani fogok ? — Hát mi az? — Hallottad-e valaha azt, hogy erről a vidékről ezelőtt körülbelől harmincz esztendővel egy gyermeket elloptak volna ? A marquis ur kérdezősködött eziránt Józseftől s én tőle hallottam. Julia halálsápadtan intett hallgatást Baieulinek. — Nem tudom, mit akarsz ezzel mondani, — felelt azután férjének. Az az értesülés, hogy a marquis felvilágosítást kért Józseftől az ellopott gyermek felől, végképen megzavarta Julia agyát. Mindez egyszerre rohanván meg őt, tetőpontját érte felindulása. Szeretett volna egyedül maradni; az asztal mellett pálinkázó két férfi nagyon feszélyezte. — Miért nem kiséred el Baieul urat egy darabon ? — kérdező férjétől. — Hol hálsz te ? — kérdező Chauveau a harangozót. — Az ember ott hál, ahol lehet. A társak az oudoni toronyban vannak. Megszentem nekik, hogy én is oda megyek. — Íme, most kilencz az óra, öregem. Nem akarlak kiutasítani, de úgy hiszem, ideje, hogy haza vergődjél. A két férfi felállott. — Hát nem kisírsz el egy darabon ? — kérdező Bieul. — Elmegyek veled Peretteig, ott ihatunk még egy pohár almabort.