Pesti Napló, 1890. szeptember (41. évfolyam, 241-269. szám)
1890-09-16 / 255. szám
8cerbeacSie(t P«r®BCjsíBk-tere, Athe n*en m-~ p 1 1 * i. A lap szellemi részét illető minden közlemény a »zerkwwWtségíiMi intézendő. Kéziratok nem adatnak rissa. Kisdé-hristalt Ferencziek-tere, Athenaeura-ép n 1 e t. , A lap geyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás köríti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézetidők. Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Budapest, 1860. Kedd, szeptember 16. . évi folyam. WHMüi mmsm.ms*sfw tmuaeues&k Elffflxetési feltételek: A reggeli CS esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy BudapetM* kétszer házhoz hordva: Havonként 1 írt 50 kr. — S hónapra * írt 50 kr. — ‰ hónapra 9 frt-Bats tata kiftdái postai kultfu küldene ki ránunk, postabélyegre htTonkÁBi tb ks e é?negyedenként l fenét felülÖaetendo. Hirdetések •sjintugy mint ®X<5fl set&«k a ¡"Pesti Napló* kiadó-hivatalé,K» Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épütet, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Magyar protestáns szellem. Károli Gáspárnak, a nagynevű bibliaforditónak emlékszobrát leleplezvén, az ezután következett bauketen gróf Tisza Lajos emelt poharat a magyar protestáns szellemre és Szász Károly püspök emelt poharat a két protestáns felekezet közti összetartásra. Mindkét pohárköszöntő, mintegy magára burkolva a leplet, mely a szoborról lehullott, leplezve bár, de érthető politikai vonatkozásokat tartalmazott és ez által az ünnepélynek erősen kidomborodó politikai jelleget kölcsönzött. Gróf Tisza Lajos jónak látta, hogy tiltakozzék az ellen, mintha a protestantizmus akármely irányban valaha eltérjen az általa vallott hittől, és Szász Károly jónak látta figyelmeztetni a protestánsokat, hogy »igyekezzenek fölismerni az idők jeleit, melyek őket még bensőbb egyetértésre, még nagyobb összetartásra intik, mint valaha. Mindenki, aki a viszonyokkal csak egy kissé ismerős, rögtön fölismeri a célzatot, mely e nyilatkozatokban rejlik. De csak nagyon kevés ember lehet Magyarországon, aki elhinné, vagy komolyan venné, hogy immár a magyar protestantizmust komoly veszélyek fenyegetik. A magyar protestantizmus a maga jogaival nemcsak a protestánsoknak oltalma alatt áll Magyarországon, hanem az egész magyar nemzet tiszteli s védi azt, valláskülönbség nélkül. A magyar protestantizmusban rejlő nemzeti és morális erőnek értéke Magyarországon sok százados harcz által van megpecsételve. És a százados harczok alatt nem kevesebb magyar katholikus vér folyt el a protestánsok jogaiért, mint amennyit maguk a protestánsok kiontottak. A protestánsok jogaiért való küzdelem másfél századig egy és ugyanaz volt a magyar nemzet politikai szabadságáért való küzdelemmel, s e történeti hagyomány soha meg nem szűnt élni, és soha meg nem homályosodott a magyar nemzet szívében. Lehetetlen tehát az, hogy Magyarországon akár magát a magyar protestantizmust, akár pedig a magyar protestáns szellemet, bármilyen veszély fenyegesse, és ha mégis fenyegetné ily veszély, lehetetlen, hogy a magyar protestantizmus, bármily jogtalanság, vagy méltatlanság ellenében, biztos védelmet ne találjon az összes hazafias magyar katholikusok közt. Veszélyről tehát, mely a magyar protestantizmust, és a magyar protestáns szellemet kívülről fenyegethetné, nem lehet szó , hanem ha lehet komoly veszélyről beszélni, úgy e veszély a magyar protestantizmusra nézve nem lehet más, mint csak az, mely az ő kebelében támadhat. Csak az lehet a magyar protestantizmusra nézve komoly veszély, ha a régi puritán szellem megpuhul, és ha az egyéni érdekek opportunizmusa, az egyéni haszon és hatalmi vágy vernek gyökeret benne. A magyar protestantizmusra igazán ráillik az Anteus regéje, hogy földhöz sújtva mindig erősebb lett, ellenben a magasba emelve, vesztő erejét. Az utóbbi idők tanúságai, melyeket részletezni nem akarunk, sok tapasztalást szerezhettek a magyar protestánsoknak e részben. És gróf Tisza Lajos, kinek beszéde egyébként szónokilag igen szép mű és őszintén elismerjük róla, hogy helyesen és okosan jellemzi a protestantizmust. A gróf Tisza Lajos talán maga sem gondolta meg eléggé, hogy mit tesz, midőn éppen Schlauch Lőrincz nagyváradi püspököt szemelte ki, hogy a magyar protestáns szellemet éppen Schlauch ellenében védelmezze meg. Talán maga sem gondolta meg gróf Tisza Lajos, hogy ez által ő maga provokálja a kérdést, hogy a magyar kath. főpapok közül ki volt tulajdonképen az elmúlt kormányrendszernek kedvencze ? S ha valaki e kérdést fölteszi, bizonyára a nagyváradi püspök nevét nyeri válaszul. De ha általában és magasabb szempontból nem lehet Magyarországon a protestantizmust fenyegető veszélyekről beszélni, hát vizsgáljuk, váljon czélszerű-e ily veszélyekről elmélkedni időszerűség szempontjából? S ha e kérdést fölvetjük, válaszul rögtön azt a beszédet nyerjük, melyet a király csak néhány nap előtt intézett éppen a nagyváradi püspökhöz Nagyváradon. És épp ügyészünkbe jut az a meleg nyilatkozat is, melylyel a király Debreczenben a protestánsok hódolatát fogadta. Hát váljon ezek oly nyilatkozatok-e, hogy időszerűvé vagy tapintatossá tennének oly pohárköszöntőket, melyek csak arra alkalmasak, hogy a magyar protestánsok szívében ok nélküli nyugtalanságot vagy félelmet keltsenek ? Valóban mi a gönczi pohárköszöntőket, mint politikai vonatkozásokat, sem az időszerűség, sem a tapintat szempontjából nem tarthatjuk szerencséseknek, ha egyébként szónoki szépségüket szívesen elismerjük is. És örülünk, hogy ezt konstatálhatjuk, mert valóban szomorú lenne nemcsak a magyar protestantizmusra, hanem egész Magyarországra nézve, ha oly idők jöhetnének, melyekben az ily pohárköszöntők tapintat és időszerűség szempontjából is indokolva lennének. De ily idők nem jöhetnek, mert hisz a múltban is mindig hiába jöttek. Budapest, szept. 15. Sándor czár és monarchiánk. A »Köln. Ztg.« pétervári levelezője írja szept. 10-ki kelettel a következőket: »Az itteni társaságban sokat beszélnek egy inczidensről, mely Vilmos császár látogatásakor történt. A császár tudvalevőleg aug. 18 án a Preobresanski-gárdaezred ünnepélyén jelen volt; ez alkalommal reggeli volt, melyen a czár, mint minden esztendőben, felköszöntőt mondott Ferencz József császárra, kinek az nap volt születésnapja. Ezúttal a czár először császári vendégére és a német hadseregre emelte poharát s hurrárval végezte, melyet a jelenvoltak ismételtek. Hasonló módon folyt le a felköszöntő, melyet Vilmos császár a czárra és az orosz hadseregre mondott Itt is mindnyájan hurrát kiáltottak, miközben mindkét esetben a zenekar az illető nemzeti himnuszt játszotta. Ezután Sándor czár az osztrák császára emelte poharát; elhúzták az osztrák néphimnuszt, de — a jelen voltak általános hallgatása mellett. A czár erre nyomban leült s az összes vendégek követték példáját; néhány szemtanú azonban azt állítja, hogy Vilmos császár és gróf Wolkenstein osztrák-magyar nagykövet pár perczig állva maradtak, s ép oly csodálkozva mint egymást megértve tekintettek egymásra. A kölni lapnak főleg az orosz ügyekben igen jól értesült levelezői vannak s kétségtelen, hogy a fentebbi nagyon jellemző epizód előadása is megfelel a valóságnak. Az olasz pénzügyminiszter lemondása. A válság, mely a Crispi-kormányban egész váratlanul kitört, s mely arra vezetett, hogy Seismit-Doda pénzügyminiszter hirtelen elbocsáttatott, Olaszországban élénk figyelmet kelt. Egyre valószínűbbé válik, hogy a válság hirtelen kitörését külpolitikai tekintetek idézték elő, s hogy az udinei irredentista tüntetéssel áll kapcsolatban. A miniszter magaviseletét e tüntetésekkel szemben nem lehetett büntetlenül hagyni. Elbocsátották tehát, mégpedig oly hirtelen, hogy nemcsak utódjára, de még tárcája ideiglenes betöltésére nézve sem lehetett határozni. Hogy Seismit- Doda állása különben is tarthatatlan volt s hogy a választások után le kellett volna mondania, az bizonyos, Ő azonban kijátszotta Oispit s az udinei tüntetést használta fel a visszalépésre, így, mint a nemzeti ügy vértanúja, mint a hármas szövetség egy áldozata léphet a közönség elé, mi minden esetre igen jó eszköze a népszerűség-hajhászatnak. A Vaskapu szabályozása. Ama kérdések közé, melyeket az orosz török háború után a berlini kongresszus megoldott, tartozik tudvalevőleg a Vaskapu szabályozásának ügye is. E kongresszus határozataképen Magyarország feladatává vált, hogy a Vaskapunál levő hajózási akadályokat eltávolítsa és ezzel a folyamhajózás szabad menetét az Aldunán is biztosítsa. Nagy arányú megbízás volt az, amelyet Európa Magyarországra ruházott és nehéz a feladat, amelyet Magyarország magára vállalt. A megbízás adásában az európai közbizalom nyilatkozott meg a megifjodott Magyarország iránt tizenkét esztendővel ezelőtt. És a magyar állam erejének öntudatára vallott a nagyszabású feladatra való vállalkozása. A hatalmak, melyek Magyarországra e feladat teljesítését rótták, nem csalatkoztak várakozásukban, mert a magyar törvényhozás 1888-ban megadta a kormánynak azt a fölhatalmazást, hogy a Vaskapu szabályozásának munkáját államköltségen keresztül vitethesse. Ezzel Magyarország igazolta, hogy helyt áll a nyert nemzetközi mandátumért. És hogy a törvényhozás hozzájárulásának kieszközlése után oly kevéssé késett a munka gyakorlati foganatosításával, hogy, az összes előkészítő munkák befejeztével, immár ma az első sziklarobbantás is megtörtént, ezzel igazolva van, hogy Magyarország nemcsak meg akar felelni, de gyorsan akar megfelelni annak a kötelességnek, amely a jelzett megbízás elfogadásában gyökeredzik. A ma megejtett első sziklarobbantási munkálat, amely sajátlag megkezdése a közlekedési akadályok eltávolításának, nagy ünnepélyességek közt ment végbe. Megjelentek ez alkalomból a tett színhelyén gróf Szapáry Gyula miniszterelnök, Baross Gábor kereskedelmi miniszter, az osztrák kereskedelmi miniszter, továbbá a szerb miniszterelnök és kereskedelmi miniszter. A magyar és osztrák kormányok tagjainak megjelenése egészen természetes, mert a méltó alkalomban leli magyarázatát, de a szerb kormányférfiak jelenléte, bár szintén indokolt, mégis önként provokálja a magyarázatot. A berlini kongresszus ugyanama pontja ugyanis, amely Magyarországot az aldunai katarakta hajózhatóvá tételével megbízza, egyszersmind kötelességükké teszi a dunaparti államoknak, hogy Magyarországot a nagy mű keresztülvitelében minden irányban támogassák. Szerbia ennek a feladatnak nem egészen felelt meg és valamint más kérdésekben nem volt korrekt velünk szemben, azonképen ebben sem. Mert mióta az 1888-ik alkotott megfelelő törvény alapján a technikai iroda szerveztetett és az előkészítő munkálatok lent megkezdődtek, a szerbek részéről elég akadékoskodást kellett tapasztalnunk. Elég ez irányban csak a halászat tárgyában felmerült differencziákra utalnunk. De most, amikor a szerb miniszterelnök és kereskedelmi miniszter Szerbia nevében a szabályozás művének megkezdésénél megjelennek, kétségtelenül azt akarják dokumentálni, hogy a szerbek megemberelik magukat és semmiféle akadékoskodással a nagy mű keresztülvitelénél kellemetlenkedni nem fognak. A közvélemény kétségtelenül a kereskedelmi miniszter érdeme gyanánt fogja betudni azt a gyorsaságot, amelylyel eljárt. Igaz, hogy a tervek már rendelkezésre állottak, hiszen a nagy technikai alkotást ama koncepczió szerint viszik keresztül, amelyet az e czélból kiküldött magyar-török vegyes bizottság már a hetvenes években készített. Mihelyt tehát a törvényhozás megadta a kormánynak a jogot arra, hogy a költségeket, amelyek 7 és fél millióban vannak előirányozva, az állam erejéből fedezze, már mi sem hátráltatta a cselekvést. De mégis dicséretes, hogy ily rövid idő alatt sikerült a szabályozás tervét dűlőre vezetni, mihelyt a törvényes felhatalmazás a miniszter birtokában volt. Kétségtelenül a mai nap emlékezetes fog maradni a magyar technikai haladás történetében. Vajha a mű sikeres befejeztével épp annyi örömmel lehessen a kezdetre visszagondolni, amennyi reménynyel tekintünk ma a befejezés elé. Az 1895-ik év végén kell a vállalkozóknak a munkát befejezni. Erre fogadkoztak szerződésben vállalt kötelem terhe alatt. A mű sikeréhez nem csupán forgalmi érdekek nagy sora fűződik, de egyszersmind a magyar munka reputációja is. Közlekedési tekintetben legutóbb nagy haladást tettünk, sőt a tarifapolitikában Magyarországnak közel ismerten a vezetés szerepe jutott. Mindig hálás elismeréssel jegyeznék fel ezt a napot, ha a Vaskapu szabályozásának eredményes végrehajtása amaz aktusok közé volna sorolható, amelyek Magyarország tekintélyét növelik. * Az aldunai Vaskapu szabályozási munkálatait ma megkezdték. Ez alkalommal Baross Gábor kereskedelmi miniszter a munkálatok megtekintésére a következőket hívta meg: gr. Szapáry Gyula miniszterelnök, Bacqueliem osztrák kereskedelmi miniszter, Szögyény-Marich László külügyminiszteri első osztályfőnök, Gruics szerb miniszterelnök, Josimovich szerb közmunkaminiszter, Milanovics szerb osztályfőnök, Nenadovics szerb államügyész, Dukics az imeki kerület főnöke, Zorics tanár, Jokics hadnagy, Thömmel báró belgrádi osztrák-magyar követ, Pallavicini őrgróf követségi titkár, Stefani belgrádi osztrák-magyar konzul, Nikolics Fedor báró, Ludvigh, a magyar államvasutak igazgatósági elnöke, Jakabfy Szörényi és Molnár Viktor temes megyei főispán, Gajári Ödön országgyűlési képviselő, Warland, Barvits osztálytanácsos, Csőke kereskedelmi miniszteri titkár, Rapaics államvasúti főfelügyelő, Glanz K. osztrák miniszteri tanácsos, Körber osztrák osztálytanácsos, Gonda Béla műszaki tanácsos, Hoszpoczky főmérnök, Izsáky, Gruber, Kerndl mérnökök, Fuhrmann számtanácsos, Herbert utasszázados, Paulovits, Wörnle főszolgabírák, Hajdú Gyula fővállalkozó, Luther és Otterman vállalati tagok, Petheő temesvári postaigazgató és Rupcsics főmérnök. A különvonat, mely Budapestről tegnap este fél 10 órakor indult, ma reggel fél 7 órakor érkezett meg Aradon át Báziásra. Taraczklövések dördültek el, lelkesült zsiók hangzottak, amikor a vonat berobogott a nemzeti szinű zászlókkal feldíszített pályaudvarba. Nagy néptömeg állta el a pályaudvart, köztük az egész szerb papság, a fehértemplomi, a krassószörénymegyei és a moldovai küldöttségek. A miniszterelnökhöz Pálfy főszolgabíró intézett üdvözlő beszédet és biztosította a kormányt, hogy a népesség bár idegen nyelvű, mindannyin hű fia Magyarországnak. Kéri a miniszterelnököt, hogy részesítse e jóravaló népet a jövőben is kegyes pártfogásában. Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök válaszában kiemelte, hogy már egy ízben volt alkalma meggyőződnie az idevaló lakosság hazafias érzelmeiről; örvend, hogy most is ezt a biztosítást nyerheti. A lelkes zsiók elhangzása után, amelylyel a miniszterelnök válaszát fogadták, dr. Szapáry Gyula bemutattatta a küldöttségek vezetőit s mindegyikével szívélyesen társalgótt. Ezután az egész társaság meg-megújuló zsiók közt a »Kazán« gőzösre szállt, hol Ulmann Lajos az igazgatótanács nevében fogadta a miniszterelnököt és Baross minisztert. A hajó erre a zuhatagok, illetőleg a szabályozás színhelye felé vette útját. Útközben Pozsezsana és Maczevics községek lakói a dunaparton tömegesen vonultak fel és nemzeti zászlókkal s taraczklövésekkel és zsiókkal fogadták az elvonuló hajót. Moldva község lakói részéről már tiszta magyar harsány éljenzés zúgott a hajó felé, mibe élénk taraczklövések vegyültek. Innentől kezdve a szerb parti községek is fel voltak lobogózva. Itt kezdődött a voltaképeni szabályozás színhelyének első szakasza. Jobbról a Babagaj sziklatömeg nyúlik ki a Dunából, balfelől a régi Lászlóvár, szemben vele a történelmi szép Galambőczvár romjai. Szent-Heten a telepitvény lakói szintén hozzájárultak az ünnepélyhez, zenével és nemzeti lobogóval vonulván ki a Dunapartra. Ekkor ért a hajó Kliszura vidékére, hol Coronini román község hangos setreaskával üdvözölte. A Duna balpartján vonul el a még Széchényi által hajdan épített szép ut, melynek akkoriban nagy jelentősége volt» Ugyanitt a hegyoldalban emléktábla van elhelyezve következő felirattal: »Az aldunai zuhatagoknak és vaskapunak 1888. XXVI. törvényczikkel elrendelt szabályozása megkezdetett Első Ferencz József uralkodása, Szapáry Gyula gróf miniszterelnöksége alatt, belusi Baross Gábor magyar kir. kereskedelmi miniszter által 1890. szeptember 16-én, Isten áldása legyen e művön és megalkotóin.« Ezután jutottunk Sztenka hegyorom alá, hol 60 méter széles, 2 méter mély hajózási csatorna fog készülni, mely bolyokkal már ki is van tűzve. Az itt robbantandó sziklatömeg 7500 köbmétert fog kitenni Berzaszka és Dreakova községek lakói szintén nemzeti lobogókkal vonultak ki és valóságos ostromtüzelést rendeztek. A tarmajai kőszénbánya, mely a dunapartig érő siklóval van ellátva, díszesen volt fellobogózva. Ezután közeledtünk Közi a-Doke szabályozási szakaszhoz, hol 60.000 köbméter szikla képezendi a robbantás anyagát. A kazani völgybe érve, a hajóról Trajan útjának nyomait szemlélte a társaság s élénk taraczklövések hangzottak vissza úgy a magyar, mint a szerb partról. A hajó árboczán felhúzták a magyar mellé az osztrák és szerb lobogókat. Szép látványt nyújtott a magyar parton kimeredő dreskoviczi sziklafal, mely már itt is regényessé teszi a tájékot. A mint hajónk I z a s T a cht a i a zuhatagok felé közeledett, Greben előtt feltűnt Deli grad hajó díszesen fellobogózva, mely szerb vendégeinket hozta. E hely a legkevezebb része a kataraktusoknak, hol 47.000 köbméter vízalatti sziklát kell majd felrobbantani. Mielőtt hajónk kiköthetett, Deigrad félrevonult, hogy »Kassá«-nak helyet adjon. Kikötés után Gruics szerb miniszterelnök és Josipovich közmunkaminiszter, az előbbi tábornoki egyenruhában, hajónkra jöttek át kíséretükkel, üdvözölték gróf Szapáry Gyula miniszterelnököt. Baross Gábor kereskedelmi minisztert, Racquehem osztrák kereskedelmi minisztert, Szögyény külügyminiszteri osztályfőnököt, mire mindnyájan, élükön Szapáry miniszterelnökkel és Thömmel belgrádi osztrák-magyar követtel, a feldíszített hajóhídra mentek, hol a mérnöki kar, élén Walland műszaki tanácsossal és Hajdú fővállalkozóval, várták a magas vendégeket, akiket lelkesült éljenzéssel fogadtak. Walland műszaki tanácsos ezután beszédet intézett Baross Gábor kereskedelmi miniszterhez, vázolván a Vaskapu szabályozásnak történetét, igy folytatta: A nemzet egy régen táplált óhaját látta e törvényczikk által megvalósulás elé menni s rendíthetetlen bizalommal néz ezen nagyszabású és a vizépitészet terén páratlan munka sikeres megoldása elé. Szavait igy végezte: Engedje meg nagyméltóságod hogy az aldunai Vaskapunál és az ottani zuhatagoknál előforduló hajózási akadályok elhárításának nagy munkája a mai napon ünnepélyesen megkezdhető legyen s ezen megkezdés jeléül mély hódolattal kérem nagyméltóságodat, méltóztassék az Aldunának évezredek óta fennálló egyik legnagyobb hajózási akadályát képező s előttünk álló Greben hegyszirt szétrobbantására szánt aknát felrobbantani — s azon fohászszal, miszerint az isteni gondviselés nagyméltóságodat hazánk dicsőségére s országunk áldásos működése közepette még sokáig sokáig megtartsa s azon óhajjal, hogy isten áldása legyen e mű és megalkotói felett. Kérem kegyeskedjék ezen gomb nyomása által a munkálatok megkezdésének jeléül az első aknát felrobbantani. (Zajos éljenzések.) Az éljenzések csillapultával Baross miniszter következőleg válaszolt: »Nagyméltóságú miniszterelnök úr! Midőn ismét Greben alatt állok, hálás köszönetemet kifejezem a törvényhozásnak, hogy lehetővé tette e nagy horderejű munkálatnak folyamatba vételét; köszönetemet kifejezem miniszterelnök úrnak, hogy ezen alkalmat jelenlétével hiszíti. Bizalommal tettem le a művezetőség kezeibe e fontos és nagy munkát és közvetlen ellenőrzését és hiszem és reményem, hogy annak legjobb tehetsége szerint fog megfelelni. Legyen áldás az egész munkán, legyen áldás a munka befejezésén !« Zajos éljenzés követte a miniszter rövid szavai, mely után Szapáry miniszterelnök franczia nyelven következő beszéddel megnyitotta az ünnepélyt: » A királyi felügyelőség jelentése szerint kezdetét veendik a Vaskapu szabályozásának munkálatai. Örömmel üdvözlöm a megjelent vendégeket, úgy mint a szerb kormány tagjait és a cs. kir. kereskedelmi minisztert. Felkérem őket, hogy vegyenek részt ezen munkálat megkezdésében, melynek czélja a kereskedelmi összeköttetést az érdekelt államok közt könnyíteni. Felkérem a magyar kereskedelmi miniszter urat, hogy e nagy fontosságú munkálatot megkezdeni szíveskedjék.« Élénk éljenzés közben Baross miniszter a villanyos szekrényhez lépett, mire az egész társaság figyelme oda irányult. A gomb megnyomása pillanatában, mely a grebeni sziklaorom legalsó szakasz villámtelepével van összeköttetésben, nagy porfelleg felszállása mellett rögtön hatalmas robbanás volt hallható, mely után néhány száz köbméter sziklatömeg nagy robajjal zuhant a Dunába. Ezen első robbanással, melynél 60 klgr. dinamit alkalmaztatott, a szabályozási munkálatok tényleg megkezdettek. Hosszas éljenzések hangzottak fel, melyekbe a szerb vendégek élénk zsiói vegyültek. A társaság a szerb vendégekkel együtt ismét a »Kazán« hajóra szállva, áthajózott a magyar parton levő munkatelepre. A hajóállomás előtt Berzászka és még hat község küldöttsége, élén Recher körjegyző, magyar beszéddel üdvözölte a miniszterelnököt, biztosítván, hogy e nép is ragaszkodik a hazához. Kéri a mindenhatót, hogy e nemzetközi mű Magyarországra fényes eredményű legyen. (Viharos éljenzés és »Se treasca!«). Gorud a román lelkész románul adott kifejezést a nép hűségének. Szapáry gróf miniszterelnök válaszában örömét nyilvánitá, hogy a haza e véghatárán ily hazafias nyilatkozatokat hallhat. Hiszi és reméli, hogy a nagyfontosságu munka üdvös lesz a hazára és e vidék népességére. Engedje az Isten, hogy azt szerencsésen befejezhessük és igy a szomszéd államokkal a kereskedelmet megkönnyítsük. Zajos éljenzés kivette a miniszterelnök szavait, mire a társaság a földiszített barakkok felé vette útját. Herkulesfürdőból jelenti egy sürgöny,- hogy a barakkok megtekintése után a vendégek a »Kazán« hajón reggeliztek. Tovább indulva Orsova felé, a Jucz sziklánál a vízalatti robbantást nézték a fedélzetről. Végig hajózva a Kazán szoros ismert regényes szépségű vidékén, délután 5 óra felé A d a-K a- 1 e h t körülhajózva a fellobogózott Orsovához értünk. Szögyény főjegyző üdvözletére Szapáry miniszterelnök beszédében megemlíti, hogy megnyugtatva veszi a haza iránti hűség biztosítékát s kívánja, hogy jövőben is legyenek egyek ragaszkodásukban és a törvény iránti tiszteletben. A bemutatás után a miniszterelnök, Baross miniszter és a magas vendégek gazdag díszben a pompázó Korona-kápolnához vezető úton a kápolnába vonultak, melynek megtekintése után a vendégkönyvbe írták neveiket. Addig Báziásról megérkezett a külön vonat, a melyen Mehádiára indultak. Itt báró Nikolics Fedor üdvözölte gróf Szapáry Gyulát, a ki az üdvözletre válaszolva, örömét fejezte ki, hogy ily fontos alkalommal látogathatja meg a hírneves fürdőt, amikor a Vaskapuszabályozási munkálatok megkezdődtek. Ragyogó fényárban úszott az egész fürdő, transparentek csillogtak minden felé. Hosszú kocsisortól kisérve vonult be a fényes társaság a fürdőbe. »Éljen Szapáry!« »Éljen Baross!« hangzik jobbról-balról. A miniszterek gróf Porcia kalauzolása mellett rövid szemlét tartottak, mely után visszavonultak, hogy készüljenek az ebédre, a melyet a miniszterelnök a vendégek tiszteletére a gyógyteremben adott A gyógyteremben rendezett ebéd alkalmával, a ötödik fogásnál gróf Szapáry Gyula beszédet mondott, melyet magyarul kezdett és franczia nyelven folytatott. A miniszterelnök emlékeztet arra, hogy a magyar nemzet a szerb néppel régi idő óta barátságban élt. Mind a két nemzet oda törekedett, hogy közeledjenek a nyűgat czivilizácziójához. Ezen törekvésben találkozik a két állam, hogy e téren köztük a barátságos politikai és kereskedelmi viszony erősbödjék. S miután e törekvéseket az Obrenovics-dinasztia képviseli, amelylyel uralkodónk a legjobb viszonyban áll, poharát Sándor király egészségére és Szerbia jóvoltára emeli. Gruics szerb miniszterelnök válaszolva a felköszöntőre, kijelenti,hogy örvend a barátság hangsúlyozásának és szerencsésnek érzi magát, hogy tanúja lehet a két államra oly fontos kultúrái kezdeményezésnek; kijelenti továbbá, hogy Szerbia kész a legőszintébb barátságra. Megköszöni Sándor királyra mondott felköszöntőt és poharát ő Felségére, a császár és királyra emeli. A jelenvoltek mind a két beszédet állva hallgatták és élénk éljenzéssel fogadták. Bujanovics Sándor beszámolója. Bujanovics Sándor orsz. képviselő Eperjesen tartott beszámoló beszédét alább közöljük egész terjedelmében : Tisztelt választók! A mióta ezen választókerületnek általam soha eléggé meg nem hálálható bizalmából alkalmam van a politikai életben részt vehetni, mindenkor úgy tisztelt választóim, mint önmagam iránti legfőbb kötelességemnek tartottam, a fenforgó politikai, közgazdasági és egyéb közérdekű kérdések iránti nézeteimet a. választók előtt teljes nyíltsággal előadni, és különösen minden kételyt kizáró módon megjelölni azon pártállást, amelyhez képviselői minőségemben csatlakozni meggyőződésem sugallta. A parlamenti élet alapját képező eme nyíltság következtében, t. választóim, politikai magamtartása iránt soha kétségben nem voltak, ebből fejlődött ki köztem és politikai meggyőződésemet osztó választóim közt azon soha meg nem zavart szivélyes baráti és bizalmas viszony, mely immár hosszúra nyúlt szerény nyilvános tevékenységem legszebb emlékét, gondosan őrzött kincsét képezi; ezen nyíltságból fejlődött ki köztem és azon 1. választók közt, akik politikai pártállásomat nem helyeselték, eltekintve a politikai bizalom szempontjától, azon, talán szerénytelenség nélkül mondhatom, kölcsönös tisztelet és nagyrabecsülés, amelyet nem tagadhatunk meg senkitől, tartozzék az bármely párthoz, akinek politikai tevékenységét, menten minden mellékes czéltől vagy önző érdektől, csak a haza közjavának előmozdítására irányuló tiszta meggyőződés vezérli. Ez lévén helyzetem a t. választókkal szemben és megválasztatásom óta nem változván sem pártállásom, sem a pártnak, melyhez tartozom programmja és politikai iránya, talán nem is volna szükséges a fenforgó politikai kérdések s különösen pártállásom felett nyilatkozni, ha a folyó év tavaszán lefolyt kormányválság és főleg az új kormánynak a képviselőházban kifejtett programmja következtében, az általam a mérsékelt ellenzék kebelében elfoglalt pártállás, úgy egyesek, mint a napi sajtó egy része által félre nem magyaráztatnék, ha a kormány programmja és a mérsékelt ellenzék politikai törekvéseinek találkozásából kétértelműségek nem támasztatnának s téves következtetések nem vonatnának le. Ezen téves következtetéseknek eloszlatása képezi főleg mai nyilatkozatom czélját, mert súlyt fektetek arra, hogy t. választóim teljesen és minden kételyt kizáró módon tisztában legyenek politikai magamtartásának irányára és czéljára nézve. Tagadhatatlan az,t. választók, hogy a Szapárykormánynak a képviselőházban kifejtett programja következtében a parlamenti helyzet lényegesen megváltozott. Hiszen a kormány mindazon reformokat, amelyeknek életbeléptetését a mérsékelt ellenzék évek hosszú során át következetesen sürgette, törvényhozási és kormányzati programmjába felvette, miáltal az elvi ellentétek a mérsékelt ellenzék és a kormány programmja közt, legalább a reformok szükségességének elismerése és ezen reformok alapelveire nézve megszűntek, vagy legalább alárendelt jelentő-ségűekké váltak, ami szükségkép a mérsékelt ellenzék taktikai magatartásának megváltoztatását vonta maga után. Hiszen csak természetes, hogy a mérsékelt ellenzék azon kormánynyal szemben, mely az általa sürgetett reformok létesítését kilátásba helyezte, felhagyott a támadó állással , a jóakaró várakozó állást foglalta el.