Pesti Napló esti kiadás, 1891. január (42. évfolyam, 2-31. szám)
1891-01-14 / 14. szám
Budapest, 1891.Szerda, január 14. 14. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, január 14. Közjogi törekvések czim alatt a függetlenségi párti »Egyetértés* a következő politikai képet nyújtja : Elnémult a fúziónak szép toborzódása, elhallgatott a közigazgatási reformprogram innét-onnét öszszehangzó szimfóniája, annál jobban hányják fel a mérsékelt ellenzékiek a kormánypárt reakcionárius elveit, aulikus és jogcsorbítő tendencziáját, viszont a kormánypárt hevesen vádolja a mérsékelt ellenzéket, hogy a közjogi oppozíczió útjára lépett, és — horribile dictu — rokonságban a szélsőballal a fennálló alkotmány örök érvényét kétessé teszi. Nem tartottuk volna a függetlenségi pártra nézve veszedelmes változásnak, ha kormánypárt és mérsékelt ellenzék közös tűz mellett békepipát szívnak és még jobban örülünk annak, ha nem történik meg a pártérdekek erkölcstelen paktuma. Teljesen igazat adunk a mérsékelt ellenzéknek, ha a kormánypártiság exkommunikáló papjaival szemben fentartja igényét, hogy voltaképp képviseli az igazi 67-es álláspontot. Mert az egyetlen szempont, mely a 67-es egyezséget a hazafiakra nézve elfogadhatóvá tette, az volt, hogy a nemzet módot nyer nemzeti szükségeit gondozni, aspiráczióit ápolni és az idők előhaladtával magát az alkotmányos alapot is kitágítani. Így magyarázta a 67-es egyezségnek értékét Deák Ferencz is. Az a magyarázat, mely a Tiszakorszak alatt uralkodó krédóvá vált, a tiszta reakciónak álláspontja és gyakorlatban oda vezetett, hogy a 67-es egyezségben foglalt nemzeti garancziák idővel nem hogy hatályosakká váltak volna, folyton csak veszítettek erejükből. És éppen az a nagy idegesség, melyet a kormánypártok a mérsékelt ellenzéknek nemzeti irányú nyilatkozataival szemben tanúsítanak, habár ezek soha semmi tekintetben a 67-es egyezség egyetlen pontját kérdésbe nem tették, — ez a legigazibb bizonyság arra, hogy az a szellem, mely őket sugalja, nem az egyezségnek eredeti szelleme, hanem a legcsúnyább szervilizmus Bécs iránt. Az elválasztó vonal kormánypárt és ellenzék között tehát ismét közjogi szint nyert. Mindazok, akiket a létező helyzet megítélésében teljesen vakká nem tesz az, hogy személyes érdekükkel is van egybekötve, (sajnos, az ilyen vakság a mai kormánypártiság gyógyíthatlan természeti hibája), mindazok egy negyed század ily tanulságai után nem vonhatják többé kétségbe, hogy amit közjogi törekvésnek neveznek, nem egy párt agitácziójából, hanem a dolgok belső kényszeréből támad. Minden oppozíció, ha a legkonzervatívebb szempontok vezérlik is, hogy hazafias kötelességének eleget tegyen, előbb-utóbb kénytelen a közjogi őrszem szolgálatát is elvállalni, mert mindig közti a veszély, hogy a kormány a közjogi reakciónak lesz zászlóvivőjévé. Ez a mérsékelt ellenzék története és ennek a pártnak csak dicsőségére válhatik, hogy a kormányképesség előstletei, melyekkel a közgondolkozást a leghitványabb szógaiságra fegyelmezni törekszenek, hivatásának útján meg nem tévesztették. Amit a kormánypárt tart fenn, az nem a 67-es egyezség, hanem amaz alkotmányos állapot, mely nekik mindenelőnyt és minden hatalmat biztosít. És bizony ha egy Deák Ferenct jelennék meg közöttük, első dolga volna, hogy éppen akkor, mikor hősies esküjüket teszik e kiegyezési mű védelmére, őket mint hitetlen kufárokat a templomból kiverje. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt január hó 15-én este 6 órakor értekezletet tart. A kisdedóvásról szóló törvényjavaslat tárgyában, melyet a holnap meginduló parlamenti tárgyalások során elsősorban fognak napirendre tűzni, afővárosi szegénygyermekkertegylet, Radocza János orsz. képviselő utján holnap kérvényt nyújt be a képviselőházhoz s abban kifogásolva a miniszteri törvényjavaslatot, a következő szempontokat fogja hangsúlyozni : 1. A miniszteri törvényjavaslat nem gondoskodik a három éven aluli kisdedekről s azoknak védelméről ; 2. a községekre, a nagyobb gyári városokra és telepekre nézve más intézkedéseket tart az egylet szükségeseknek. Ott a szegény kisdedek számára bölcsőházak, óvóházak, illetőleg gyermekmenedékhelyek állítandók fel, hol a kisdedek egész éven át, a mezei munkák idejében pedig a szülők távollétében, nappal gondoztassanak, amíg a nagyobb városokban, különösen a fővárosban különálló bölcsőházak létesítendők, melyekben a szegénysorsú kisdedeket lehetőleg élelemmel, ruházattal sőt a szükséges éjjeli szállással is ellássák; 3. az iskolás gyermekek számára, mint Franczia- és Németországban, »iskolai telepek« létesítendők, hol a gyermekek szabad idejüket tölthetik, miáltal a csatangolás és elzüllés veszélyétől lennének megóva; 4. szükséges, hogy az iskolai bizottságokon kívül e czélra külön alkalmazott orvosok őrködjenek a gyermekek egészségi állapota felett. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A feledkedesn. Irta : RIDER HAGGARD. 10 Indaba-Zimbi beletette a kis Totát a lepedőbe s azt nyaka köré fonván, igy vitte tovább. Folyton vízért sirt, de mi, fájdalom, nem tudtunk adni neki. Egy teljes óráig mehettünk a forró homokban. Nyelvünk kilógott szánkból s alig tudtunk már beszélni. Pihentünk. Tota ismét annyira kimerült, hogy aléltságba esett. Indaba-Zimbi ismét hátára vette s mentünk tovább. Én már nem voltam képes vinni. Bár az öreg ficzkó nagyon vékony dongája volt, ereje és kitartása bámulatra méltó volt. Egy másik óra telt el. A sziklák által környezett völgy nem lehetett már messze, legfelebb két kilométernyire. Vagy száz ölnyire banaánfa-liget volt tőlünk. De vájjon elérhetünk-e oda ? Alig tettük meg oda az út felét és Indaba-Zimbi kimerülten esett össze. Oly gyengék voltunk, hogy egyikünk sem bírta már vinni a gyermeket. Szerencsére ismét magához tért és igy húztuk őt magunkkal a liget felé. Ötven és ötven mértföldnek tetszett. De végre mégis elértük a ligetet. A forróság óriási volt s a liget árnyéka lehűtötte egy kissé lázas testünket. Amint oda értünk, lehanyatlottunk a földre. Én arra gondoltam, hogy itt legalább jobb lesz meghalni. Azután nem emlékszem többé semmire. Felébredtem. Úgy rémlett előttem, mintha jótékony eső hullott volna arcomra. Csak nehezen tudtam felnyitni szemeimet. De rögtön behunytam azokat. Azt hittem, hogy látomány van előttem. Egy ideig így feküdtem. Az eső csakugyan esett s én nagyon jól éreztem magamat. Tudatára jöttem, hogy létezem ismét. Éreztem, hogy szomjas vagyok és láz gyötör. Tudtam, hogy öntudatra ébredtem. Mert ha nem lettem volna öntudatnál, miként láthattam volna, hogy egy fekete szemű kislány hint rám ujjaival vizet ? Azt is tudtam, hogy fehér arcú lányka volt. De bármint akartam, nem voltam képes egészen magamhoz jönni. Azt azonban hallottam, hogy a leányka megszólalt, még pedig angolul. — Hendrika, — szólt a leány s hangja oly édes volt, aminőt eddig még soha sem hallottam. Úgy tetszett, mintha a szellő suttogna a fák ágai között. Hendrika, attól tartok, hogy meghal. Nézd, ott az én táskámban pálinka van, keresd meg és hozd ide ! — Hagyd csak meghalni, — válaszolt egy idegen hang, mely nyersen hangzott fülembe. Hagyd meghalni, Stella! Neked ez az ember nem hoz jó porsot. Jobb lesz, ha meghal. Éreztem, hogy arczomat hús szellő érinti. A lány hirtelen megfordult és eltávozott tőlem. Ekkor ismét felnyitottam szemeimet. Láttam őt egész valóságában. Olyan karcsú volt, mint egy őzike. Hogy aggódott miattam, azt is láttam arczán. Fekete szemei fénylettek. Egy némberhez beszélt, aki előtte állott. Ez a némber úgy volt öltözve, amint én nőt öltözve sohasem láttam. Fiatal, majdnem szőke nő volt, nagyon alacsony termettel, görbe csipekkel és óriási vállakkal. Nem mondhatnám, hogy nem volt csinos arcza. De homloka olyan volt, mint a házak teteje. Ajkai és fülei rendkívül kiállottak. Az első pillanatra, midőn megláttam, egy csinos majomra emlékeztetett. A fiatal leány haragudott. Kezét a furcsa némberre tette s igy szólt : — Hogy mersz ismét ellenkezni? Ismét nem engedelmeskedel ? Nem emlékezel, hogy mit mondtam neked ? — Oh, oh! mormogott megszelídülve a némber, kit úgy látszik, nagyon meghatott a lányka haragja. Ne haragudjál rám, Stella kisasszony, de én utálom ezt az embert. De hát hadd éljen! Hozom, amit kívántál. Végre elhatároztam magamat, hogy én is megszólalok. Bár eddig még mindig nem tudtam egész biztossággal, ébren vagyok-e, vagy álmodom. — Ne pálinkát adjanak! szóltam angolul, amennyire megdagadt nyelvvel szólni tudtam. Adjatok Vizet! — Ő él! kiáltott fel örömmel a lányka. És angolul beszél! Nézze csak uram, szólt hozzám érve, itt van ii abból a forrásból, mely a liget másik végén van. Nagy megerőltetésembe került, de felültem. Kezembe vettem a palaczkot s ittam belőle. Oh, mily édesen esett a friss, tiszta viz! Sohasem ittam még ily jó iznet. Az első kortyra éreztem, hogy uj élet árad szét testemben. — Nem szabad többet innia! szólt a lányka s a palaczkot kivette kezemből, majdnem erőszakkal, mert én nem akartam azt elereszteni. — Mit csinál a gyermek — szóltam. Él, vagy meghalt ? — Gyermek ? — kérdé a leányka. Nem tudom merre van itt gyermek. Önt találtuk itt meg s először itt akartunk segíteni. Megfordultam és arra pillantottam, ahol a kis Tota feküdt Indaba-Zimbi mellett. Az első pillanatra lehetetlen volt megmondani, él-e, vagy meg van halva. A lány odasietett hozzá és néhány cseppet fecskendezett arczába. Aggódva és remegve vártam az eredményt, mert az én szomjam már el volt oltva. A különös kinézésű némber Indaba-Zimbit iparkodott , éleszteni. Nagy örömömre azt láttam, hogy a kis Tota kinyitja szemeit. Szegényke, sírni akart, de nem volt képes, mert nyelve és ajkai meg voltak dagadva. Az idegen szép leány vizet itatott vele s az eredmény, amint nálam, bámulatos volt. Megengedtük, hogy körülbelül egy messzelyre való vizet igyék, de többet nem, mert ez ilyenkor jól esik ugyan, de veszedelmes. A kis Tota nagyon sirt, de mi nem engedtünk. Ekkor tért magához Indaba-Zimbi is, aki felülve körülnézett és rögtön tisztában volt a helyzettel. — Mit mondtam, Macumazaha ? szólt, villogó szemeivel reám tekintve s nagyot húzott a vizes palaczkból. Én a hátam mögött levő fatörzshöz támaszkodtam s lassan kint beletalálni igyekeztem magamat a helyzetbe és környezetembe. Jobbról tőlem két jó lovat láttam. Az egyiken nem is volt nyereg, mig a másik már meg volt nyergelve, női nyereggel, bár az nagyon kezdetleges munka volt. A lovak mellett két nagy sötétszürke eb vigyázott. Nem messze tőlük egy őzbak hevert, melyet úgy látszik, az ebek ejtettek el. — Hendrika, szólt a szép leány. Ezek a szegények úgy látszik, nem ettek már hosszabb idő óta. Menj fel a fára és nézd, van-e rajta érett gyümölcs ? A másik nő gyorsan a fák felé futott s csakhamar visszajött. — Van elég érett gyümölcs, de nagyon magasan van, a fa legtetején. — Hozd le nekik! mondá a fiatal leány. — Könnyebb mondani, mint megtenni, gondoltam magamban. De csalódtam. Az a különös némber legalább három lábnyi magasra ugrott, megkapaszkodott az egyik kiálló ágban s ekkor láttam csak, mily széles nagy kezei vannak. Még egyet ugrott magán a fán, fel a magasba s egyszerre annak tetején volt. A legügyesebb akrobata sem lett volna képes ezt megtenni. — Vége van, kiáltottam fel önkénytelenül, midőn láttam, hogy az a némber nem éri el a gyümölcsöt, mely a kifelé hajló ág legvégén volt , oda ugrott. Ismét csalódtam. Az ugrás sikerült s a némber meztelen lábával nyúlt a gyümölcs után s egymás után leszedte azt. A szép leány észrevette bámulatomat. — Ne aggódjék, uram, szólt. Hendrika nem olyan lány, mint mi többiek. Nem fog leesni. Nem feleltem, s a legnagyobb érdeklődéssel néztem a különös teremtést, a mint ágról-ágra ugrik s megrázza azt, hogy a gyümölcs a földre hulljon. Egy ág a nagy rázás és a némber súlya alatt eltörött. Azt hittem, hogy a következő pillanatban Hendrika már a földön lesz elterülve széttört tagokkal. Becsuktam szemeimet. — Nem kell önnek megijednie, szólt ismét a fiatal leány, kedvesen nevetve. Nézze, nincs semmi baja. Oda néztem s csakugyan Hendrika még mindig fenn volt a fán s kúszott, vagy inkább ugrált lefelé. Az ág, a melyen állott, eltörött ugyan, de estében könnyen egy másik ágat fogott meg s kényelmesen és könnyűséggel ért mindig közelebb a földhöz. Az öreg Indaba-Zimbi szintén nagy figyelemmel kisérte ezt az egész jelenetet. De azt láttam rajta, hogy éppen nincs meglepetve. — Pavian-nő! — mondá és mintha ennél az életben mi sem volna közönségesebb, megfordult és a kis Totával foglalkozott, aki folyton vízért csengett. E közben Hendrika már a legalsó ágon volt, mely azonban vagy nyolcz lábnyira volt a magasban. Könnyedén ugrott le s a földön termett. A következő pillanatban már mind a hárman nekiestünk a gyümölcsnek. Más körülmények között az bizony nem valami különös eledel, de most rendkívül ízlett, úgy hogy azt hittem, sohasem ettem ily élvezetes gyümölcsöt. Ha az ember három napig nem evett és nem ivott, akkor nem igen válogatós. Mialatt mi jóízűen ettük az érett gyümölcsöt, a kedves leány megparancsolta a másik némbernek, hogy az őzből vágjon húst s éleszszen tüzet. Amint a tűz égni kezdett, ő maga sütötte meg a húst , abból lassanként adott mindegyikünknek egy-egy darabot. Nem is kell mondanunk, hogy ezt is jóízűen költöttük el s most már szabad volt többet innünk. Amint elvégeztük a lukullusi étkezést, a szépleány ölébe vette a kis Totát, a forráshoz vitte s megmosta, a mire ugyancsak szüksége volt a szegény kisgyermeknek. Azután mi mosakodtunk meg. Mily isteni élvezet volt ez! . * A forrástól visszatértem a fák alá. Nagyon nehezen tudtam járni, de úgy éreztem magamat, mintha újra születtem volna. Mikor oda értem, ahol előbb feküdtem, láttam, hogy a gyönyörű fiatal leány térdein tartotta a kis Totát s igyekezett őt álomba ringatni. Midőn közeledtem, egyik ujját felém tartotta s csendre intett. Láttam, hogy a kis Tota csakhamar elalszik. Mily egészséges álom volt ez! Olyan szép példát adott nekem, hogy szinte gyönyörrel gondoltam arra, hogy jó volna azt követni. De a kíváncsiság ébren tartott. Égett bennem a vágy megtudni, ki mentett meg. — Szabad kérdenem kisasszony, hogy hívják önt? — Az én nevem Stella! válaszolt ő. — Stella ! ? De másik neve ? — Nincs más nevem, szólt egy kissé megütődve kérdésemen. Stellának hivának. Ez elég rövid név s könnyű megjegyezni. Atyámat Tamásnak hívják , ő ott él! A sziklák alján elterülő zöld paradicsomt mutatott. Meglepetve néztem reá. — Régóta laknak önök itt? kérdem. — Én hét éves voltam, midőn ide jöttünk. Csak arra emlékezem, hogy egy nagy kocsi hozott ide bennünket. —■ És honnan ? — Angliából, Oxfordshireből. Meg is tudom mutatni azt a nagy mappán, mely otthon nálunk a falon függ. Garkinghamban laktunk legutoljára. Most ismét azt gondoltam, hogy álmodom — Stella kisasszony, szóltam végre, tudja-e, hogy ez igen különös dolog. Olyan különös, hogy én szinte azt hiszem, hogy nem is vagyok ébren. Mert én is Garshinghamból jöttem ide sok évvel ezelőtt. Stella csodálkozva emelte rám szemeit. — Ön tehát angol? — szólt. Oh, mily rég óhajtottam látni angol embert. Egyszer sem volt még ezen a vidéken angol. Néhány vándorló bőért láttam mindössze. Mi vadak és páviánok között élünk, kiktől hemzseg az egész vidék. Angol emberekről csak könyvekben, regényekben és útleírásokban olvastam. De mondja már most meg ön, hogy hívják! Az a fekete ember Macumazahinak szólította önt, de bizonyos, hogy önnek, mert angol ember, más neve van. — Nevem Quatermain Allan, — feleltem. A szép leányka arcza hófehérré változott. Ajkai elvesztették pirosságukat s gyönyörü fekete szemeivel szinte ijedve nézett reám. — Csodálatos, mondá. Ezt a nevet én gyakran hallottam. Atyám nem egyszer beszélte nekem, hogy egy Quatermain nevű angol fiúcska egyszer megmentette életemet, midőn ruhám meggyuladt. Nézze csak! és nyakán egy vörös kis foltra mutatott. Itt van az égési sebnek helye. — Jól emlékezem erre az esetre, szólaltam meg, miután erőt vettem felindulásomon. Ön Jézuskának volt öltözve. Én oltottam el a tüzet. Karjaimon szintén meglátszik az égési seb. Mindketten elhallgattunk s mély megindulással néztünk egymásra. Stella leemelte széles fehér kalapját, mely néhány strucztollal volt díszítve s az arczába visszatérő pirt igyekezett szinte elhajtani. — Ez az Isten végzése, szólalt meg. Ön megmentette az én életemet, midőn gyermek voltam. Most én mentettem meg az ön életét. Ez a kis gyermek megmenekült, hála az égnek. Az ön leánykája? — Nem. Majd elmondom önnek e szegény kis teremtés történetét. — Ön el fogja nekem mondani, amint hazaérünk. Mert ideje megindulnunk. Jó három órai útt van előttünk. Hendrika! Hendrika! hozd ide a lovakat! alolarchiánk és Németország. A német birodalmi gyűlés tegnap kezdte meg az ünnepek folytán félbeszakított tárgyalásait. Már az első ülés, mint távirataink jelentették, rendkívül érdekes volt. Hetekkel ezelőtt ellenzéki részről különböző indítványok létettek az eddigi védvámos politika megváltoztatása ügyében. Auer azt indítványozta, hogy az 1879-iki vámtörvény módosíttassék, Richter viszont a gabonavámok mérséklését sürgette. A két indítvány együttesen tegnap tárgyaltatott először és pedig C a privi birodalmi kanczellár részvételével, mi a vitának kiváló jelentőséget adott. A birodalmi kanczellár kiemelte, hogy az említett indítványok megtétele óta a kormány Ausztria- Magyarországgal alkudozásba lépett új kereskedelmi szerződés kötése érdekében. Német részről biztosra veszik, hogy e tárgyalások sikerre vezetnek s ha ez megtörtént, más államokkal szintén fognak ily irányú tárgyalások kezdetni. Azután hangsúlyozta, hogy a nép könnyebb és olcsóbb élelmezését a kormány épen úgy szívén hordja, mint minden parlamenti párt. Ennek megfelelően már történtek intézkedések a húsbehozatal könnyítésére. Másrészt azonban a belföldi mezőgazdasági termelés érdekeit sem szabad teljesen mellőzni. Caprivi e nyilatkozatai után megindult a vita, melyben az összes pártok képviselői, szabad kereskedők, valamint védvámosok egyaránt nagy számmal vettek részt. Kiváló feltűnést keltett Richter Jenő, a haladó párt ismert vezérének beszéde. Határozottan sürgette a védvámokkal való teljes szakítást vagyis nem csupán a mezőgazdasági, hanem az ipari vámok eltörlését kívánta. Beszédének azonban különösen két mozzanata keltett rendkívüli figyelmet. Az egyik az, mely az Ausztria-Magyarországgal folyó tárgyalásokra vonatkozik , elégtétellel vette azokat tudomásul . Caprivi nyilatkozatait teljesen korrektnek mondotta. Beszédének második érdekes mozzanata Bismarck herczegre vonatkozik. Az exkanczellár hírlapjai tudvalevőleg rossz szemmel nézik a bécsi tárgyalásokat, sőt az egyik azon oktalan állítást is kockáztatta, hogy Ausztria-Magyarország a politikai szövetség fejében gazdaságilag tributariussá akarja magának tenni a német birodalmat. Richter igen erősen kikelt e felfogás ellen, melyet egyenesen Bismarck herczegre vezetett vissza. Beszéde általában feltűnően személyes élű volt, mit azzal indokolt, hogy megmondta a herczegnek az igazat régen is, mikor a hatalom birtokában volt. Ha a herczeg teljesen a magánéletbe húzódott volna vissza, akkor nem vonná be őt a parlamenti kritikába. De Bismarck folyton a közügyekbe avatkozik, utódjának a munkát meg akarja nehezíteni s főleg az Ausztria-Magyarországgal való gazdasági kibékülés ellen izgat. Ez okból szónok nemcsak jogának, hanem kötelességének tartja az ország színe előtt megróni azt a hirlapból visszaélést, melyet Friedrichsruhéból folytatnak. Richter beszédének fontosabb részei így hangzanak: Megelégedéssel veszem tudomásul a birodalmi kancellár azon megjegyzéseit, melyeket az Ausztria-Magyaroszággal folyó szerződési tárgyalások kedvező állapotáról tett. Ez megszilárdít azon reményemben, hogy a szerződés még a mostani ülésszakban a parlament elé kerülhet. Mi ugyan a differencziális tarifák ellen vagyunk s éppen ezért hoztam ez ügyet már az első olvasáskor szóba. Akkor a tengeri kikötőhelyeken komoly aggodalmak merültek fel az iránt, hogy a szerződési tárgyalások differenciális tarifák elfogadására fognak vezetni. Időközben eltűntek ez árnyak. Mai beszédében Caprivi kanczellár úr azt mondotta, hogy nemcsak Ausztria Magyarországgal terveznek kereskedelmi szerződést, hanem a többi államokkal hasonló tárgyalások megkezdését tervezik. Ebből azon nézetünk megerősítését merítjük, hogy nem forog fenn a szándék, differrencziális tarifákat létezteni, hanem arról van szó, hogy a kereskedelmi szerződések alapján az általános tarifareformnak útját egyengessék. Egy ócska rakétaládából (nagy derültség) az utóbbi időben röppentyű szállt ki, mely arra volt hivatva, hogy az agráriusokat a határon innen és az iparvédvámosokat a határon túl felbujtassa az Ausztria-Magyarország és Németország közti kereskedelmi szerződés ellen. Úgy tüntették fel a dolgot, mintha az ilyen kereskedelmi szerződés, midőn mindkét államra gazdasági korlátozásokat ró, azon szándékhoz hasonlítana, hogy Németországra évi adó háruttassék Ausztria-Magyarország javára. E nyilatkozatok a külföldi sajtóban bizonyos figyelemben részesültek, mert oly helyről eredtek, mely a politikai hármas szövetség létesítése körül magának érdemeket szerzett. A birodalmi gyűlés feloszlatását, uj választást oly jelszó alatt, hogy várjon a kormány a nép táplálkozásának megkönnyítése s az élelmiszerek olcsóbbá tétele tekinteben támogatandó-e, vagy semmily választást szeretnék még egyszer megérni (Nagy derültség), mert ez alkalmas volna arra, hogy a német parlamentből az utolsó agráriust is elsöpörje. A politikai barátságot az ily szerződések nem csökkentik, hanem inkább erősbítik, mert ily szereződések hatása megerősíti a hitet a népek érdekeinek szolidáris voltában. (Nagyon igaz!) Bismarck maga is kétszer kötött tarifa-szerződést Ausztria-Magyarországgal, 1865-ben és 1868-ban. Határozottan valótlan, hogy ily szerződés bármily tekintetben hátrányos lehetne a hármas szövetségre nézve, ellenkezőleg a történelem azt bizonyítja, hogy éppen egy tarifa-szerződés, mely Ausztria-Magyarországgal szemben tíz éven át érvényben volt, oly tarifa-szerződés, mely valószínűleg sokkal mélyebbre hatóbb volt, mint az, melyet most a kormány tervbe vett, közvetlenül megelőzte a hármas szövetség létrejöttét. Tehát éppen az teremtette meg a hangulatot, melyből aztán a politikai megállapodásokra jutottak. Nem értem — folytatta Richter — hogy ugyanaz a Bismarck herczeg a sűrűből, a friedrichsruhei bokorból (Derültség), bizonyos tekintetben a »Hamburger Nachrichten” sövénye mögül köveket dobál utódjára, hogy a szerződési politikát, a külfölddel való tárgyalásokat zavarja. Míg Bismarck herczeg itt hatalomnak és tekintélynek örvendett, én itt e házban vele szemben sohsem tettem zárt ajkaimra (Helyeslés); ennélfogva nemcsak jogom, de kötelességem is, hogy e pillanatban, midőn ő Friedrichsruhéből oly publicisztikai rokonczátlankodást indított, azt az országgal megismertessem. (Tetszés balfelől.) Ha Bismarck herczeg magánéletében megmaradt volna magának, nem vonnám itt bele kritikámba; minthogy azonban ő maga is beleártja magát a közügyekbe, kénytelen-kelletlen el kell tűrnie azt is, hogy a birodalmi gyűlésben bíráló hang emelkedjék felőle. Az ócska ládából most felszállt a rakéta, sziszegett is, de aztán ellobbant. De világosságot nem nyújtott senkinek, kivéve Kardorff urat. (Nagy derültség.) Richter így végezte beszédét: A viszonyok hatalma erősebb, mint az emberek akarata , nem adom fel a reményt, hogy indítványunkat a többség még ez ülésszakban a megvalósulás felé fogja vezetni. (Elénk tetszés balfelől.) KÜLÖNFÉLÉK. — jan. 14. A hiv. lapból. Kinevezések. Theisz Károly és Hirt György I. oszt. m. kir. dohánygyári gyártási tiszteket III. oszt gyártási osztályvezetőkké, Heiger Albert, Kert Gusztáv, Gerstner István és Martinek Sándor III. oszt. gyártási tiszteket H. oszt. gyártási tisztekké, Mertz Lajos VI. oszt. dohánygyári számtisztet Haehner Vilmos és Brandtner Kálmán I. oszt. dohánygyári gyakornokokat III. oszt. gyártási tisztekké végleges minőségben, és Bege Károly II. oszt. dohánygyári gyakornokot ideiglenes minőségben dohánygyári VI oszt. szám tisztté és báró Eötvös József ügyvédjelöltet a vafli kir. járásbírósághoz díjas joggyakornokká nevezték ki. Névmagyarosítások: Kohn Henrik (Feketepatak) »Kun«-ra, Stanosiu Juliska (Torda) »Váradi«-ra, Szmrcsek József (Mezővár) » Kardos «-ra, Katz Pál (Zsáka) »Halász«-ra és Czinner Sándor (Szeged) »Csányi«-ra magyarosították nevüket. Alapszabálymegerősítések. A varjasi polgári egyesület és a fővárosban alakult »Magyar kerékpáros-szövetség« alapszabályait a m. kir. belügyminiszter a bemutatási záradékkal ellátta. Személyi hírek. Estei Ferencz Ferdinánd főherczeg tegnap Sopronból Bécsbe érkezett. — Lobkovitz herczeg hadtestparancsnoknál ma este hat órakor diner lesz, melyre a miniszterek, az ország zászlósai s a koronaőr hivatalosak. — Batthyány-Strattmanni herczegnő Körmendről Budapestre érkezett s az »Angol királynő”-ben szállt meg. — Bismarck herczeg a tél egy részét, mint Berlinből jelentik, Cannesben fogja tölteni. A királynéról. A »Vienna Weekly News« írja: Grant ezredes, az amerikai követ és neje részt vett a múlt pénteki diplomata ebéden az udvarnál. A királyné, ki viruló színben jelen volt, hosszasabban, a legfolyékonyabb angolsággal társalgott Mrs. Granttal és hangsúlyozta, mennyire szeretné Amerikában meglátogatni, ha az utazás lehető lenne. A királyné később Dragomisuéval, a görög követ nejével, görögül társalgott. A királyi pár adományai. A király a nyitra-egerszegi róm. kath. hitközségnek, templomépítésére, 100 forint segélyt és a velétei görög kath. egyházközségnek, temploma felszerelésére 150 írt segélyt, a királyné pedig Újbánya római kath. hitközségnek, temploma helyreállítására, 100 forint segélyt magánpénztárából adományozott. Bartay Ede kitüntetése. A király ő Felsége a hivatalos lap mai száma szerint Bartay Edének, a magy nemzeti zenede igazgatójának, a zenészei terén szerzett érdemei elismeréséül, a királyi tanácsosi czutifetidijmentesen adományozta. Miniszteri elismerés. A közoktatásügyi miniszter Simor János bibornok-herczegprimásnak a szentendrei elemi iskola érdekében tett hétezer forintos adományáért, elismerő köszönetét nyilvánította. .Egyházi kinevezések. A király a szamosujvári gör. szert, katholikus székeskáptalanban: Bilcz István olvasókanonoknak a nagyprépostságra, Koroján Demeter őrkanonoknak az olvasókanonokságra, Pap László iskoláskanonoknak az őrkanonokságra és végre Kerticza,Özséb irodakanonoknak az iskoláskanonokságra való fokozatos előléptetését jóváhagyta; az ekként megüresülendő irodakanonokságot Erdős Sándor tiszteletbeli főesperesnek, kerületi alesperesnek és ráksai lelkésznek, a javadalmas (praebendat) kanonokságot pedig Papiu János szamosújvári országos fegyintézeti lelkésznek, czimzetes esperesnek és szentszéki ülnöknek adományozta. A temesvári szerb püspökség, Telecsky Platon, kit Brankovics György pátriárka tudvalevőleg megbízott a Zsifkovics Teofán halálával üresedésbe jött károlyvárosi szerb püspökség kormányzatával, vasárnap székhelyére utazott és nemsokára megkezdi működését. Egy temesvári jelentés szerint Brankovics György pátriárka Telecskyt a napokban archimandritává nevezte ki, amit beavatottak arra magyaráznak, hogy Telecsky a pátriárkának jelöltje a temesvári szerb püspöki székre. Pest megye évnegyedes közgyűlésének mai harmadik napját Újpest község szervezési szabályrendeletének ügye foglalta el majdnem egészen. .. A község jelenlegi bírája Tanos Pál hosszas küzdelem után a község ügyeit szabályozó szabályrendeletet vitt keresztül szótöbbséggel a községi képviselőtestületi közgyűlésen, melyben a többi közt a tiszti állásokkal járó fizetések 6 -800 írttal emeltettek föl, új állások rendszeresíttettek stb. Az újpesti vágóhíd vágatási díjait a szabályrendelet kétszer oly magasra teszi, mint a budapesti vágóhíd díjai s a többi közt a szabályrendeletben az a pont is benne van, hogy a bíró rendelkezik a községi tisztviselők fölött. A szabályrendelet e pontjait sokan sérelmeseknek találják, de különösen azon akadtak meg a község lakói, hogy az új évi költségvetést már a szabályrendelet értelmében készítették el, holott az még megerősítve nincs. Appelláltak a miniszterhez, aki leiratban úgy intézkedett, hogy amíg a megyei közgyűlés a szabályrendeletet fölül nem vizsgálja, addig az végre nem hajtható s csak a régi fizetések alapján készíthető el a költségvetés. A szabályrendelet ma került a megyei közgyűlés elé, s majdnem két és fél óra hosszat tartó vitát idézett föl, melyben a többi közt Bela ágh tiszti ügyész, Bossányi László, Holló Lajos, Földváry Miklós orsz. képviselők, Földváry Mihály alispán, dr. Podmaniczky Géza, Viczán Géza s többen vettek részt. Többen hangoztatták, hogy Újpest község viszonyai a mostani bitó alatt javultak és sokan nem tartják olyan roppant magasnak, ha a 22,000 lakosú községben a személyi járandóságokra 14,000 frtnyi összeg van a költségvetésbe felvéve. Végre azonban Beniczky főispán kimondotta határozatképen, hogy a szabályrendelet a községnek visszaküldetik azzal, hogy újból a képviseleti közgyűlés elé terjesztetvén a sérelmes pontokra nézve új határozatot hozzanak. Másrészt azonban a megyei törvényhatóság rosszulását fejezi ki az elöljáróságnak amaz eljárása fölött, hogy a szabályrendeletet, mielőtt az jóváhagyatott volna, végrehajtotta. Ezután községi költségvetési ügyeket tárgyalt a közgyűlés. A Köchin készítése. Berlinből táviratozzák ma : A »Deutsche Medizinische Wochenschrift« holnap megjelenő számában újabb közlemény lesz Kochról, tüdővészellenes szeréről. Leírja miként fedezte fel a szert és annak készítési módját. A szer kellő töménységben megöli az élő protoplazmát, nekrotikussá teszi s a baczitústól elvonván fejlődésének feltételeit, megöli azt. Botrány a bécsi községtanácsban. Már nem tartozik a kivételek közé, hogy a bécsi községtanács vitái botrányos véget érnek, a tegnapi ülésen azonban oly hangokat lehetett hallani, melyeket csakis a legfanatikusabb fajgyűlölet diktálhat. A Grillparzer-ünnepély volt szőnyegen, mely alkalommal a bécsi népszínházban a költő »Ottokár”-ját szabad bemenettel adnák elő. Vet1 er az indítvány ellen szólt, mert ha »Ottokár«-t adják elő, a színház úgyis csak görbe orrú keletiekkel lesz tele, kik különben nem érdeklődnek Grillparzer iránt, nem tartozván az a zsidó fajhoz. Stendel elnök ismételt rendreutasításai által újra meg újra félbeszakítva „a zsidók gyalázatosságairól beszél, míg Stendel megvonja tőle a szót. Stiassny nagy izgatottan oda-