Pesti Napló esti kiadás, 1891. április (42. évfolyam, 89-117. szám)

1891-04-08 / 96. szám

Budapest, 1891 Szerda, április 8. 96. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, április 8. A képviselőház e hó 13-án, hétfőn d. e. 11 óra­kor ülést tart. A hármas szövetség. Olasz részről ma megczá­­folják azt a hirt, mintha a hármas szövetség megújítására kezdett diplomácziai alkudozások már befejeztettek volna, ellenben valószínűnek tartják, hogy ez irányban nem sokára az érdekelt három hatalom tárgyalásokat fog kezdeni. Az egész hír kétségkívül tendencziózus, mert senki sem állította, hogy efféle tárgyalások mostanában folytak volna. Különben sem fogják az illető kormá­nyok a dolgot dobra ütni s azért nagyon valószínű, hogy az említett hír azok részéről hozatott forgalom­ba, kik a hármas szöv­etséget szét akarják ugrasztani Csakhogy szándékuk kivitelére a legcsekélyebb kilá­tásuk sem lehet, mert az érdekelt há­rom kabi­net barátsága folyton a lehető leg­bensőbb s Crispi visszalépése legkevésbbé sem érintette a viszony alakulatát. Éppen ma jelentik Berlinből, hogy ott Rudini olasz miniszterelnökről a legjobb véleményt táplálják és dicsérik működését, mert tudja vérmérsékletét fékezni s megvan benne a kellő szívósság és kitartás, hogy a legnehezebb hely­zettel is megbirkózzék. Bizonyosra veszik, hogy Olasz­ország nem fogja megváltoztatni viszonyát a hár­mas szövetséghez, sőt éppen abban, hogy Olasz­ország egyre nagyobb önérzettel lép fel, látják kezességét annak, hogy hű marad eddigi poli­tikai irányához. Megc­áfolják azt is, hogy Caprivi kanczellár Rudimnak némi szemrehányást tett volna, mert egy franczia lap levelezője előtt nem egész he­lyesen magyarázta a hármas szövetség igazi termé­szetét. E hírt már fölmerülése első pillanatában gya­núsnak találtuk , megtettük rá észrevételeinket, me­lyek jogosultsága a mai hivatalos dementiből vilá­gosan kitűnik. Ma egyébiránt Berlinből a forga­lomba hozott nyugtalanító híreket is meg­c­áfolják. A »Nordd. Allgemeine Zeitung« a többek közt utal azon körülményre, melyet már teg­nap mi is kiemeltünk, hogy Oroszország épen most látja el hadseregét egy uj lőfegyverrel s ez a körül­mény maga csaknem kizárja azt, hogy az orosz kor­mány most akarna komolyabb akcziót indítani. A né­met officziózus aztán szemlét tart az egyes államok közt fenforgó összes viszályos kérdéseken s azon kö­vetkeztetésekre jut, hogy egyik sem indokolja a har­­czias aggodalmakat, melyek tehát legalább ez idő szerint teljesen tárgytalanok. A szófiai gyilkosság. A »Times«-nek Szófiából azt jelentik, hogy a bolgár kormány éppen nem titkol­ja azt a meggyőződését, hogy a szófiai gyilkosságért magas állásban levő orosz hivatalos személyiségeket terhel a felelősség. A kormány lapja már határo­zottan azt állítja, hogy a gyilkos az el­fogottak kö­zött van. Stambulov — így szól a »Times« — több ízben volt a fogházban és maga hallgatja ki az elfo­­gottakat. E közben azt a tényt konstatálhatta, hogy maga Nelidov, a konstantinápolyi orosz nagykövet tartotta kezében az összeesküvés szálait. Ez a felfe­dezés nagyon megijesztette a portát, s mert el akarta kerülni az összetűzést Oroszországgal, a Konstanti­nápolyban elfogott gyanús egyéneket szabadon bocsá­totta. Ezek között volt Stancsev, a volt szófiai pol­gármester és Csikmanov, Zankov titkára. Midőn ezek elfogottak, zavarukban sok mindenféle titkot elárultak. Azt mondták, hogy ők politikai küldetésben jöttek Nelidovhoz Konstantinápolyba, s az ő védelmét veszik igénybe, mert az orosz nagykövetség utasításai szerint cselekedtek. A bolgár kormány el van tökélve, hogy a bűnösöknek talált orosz alattvalókat nem fogja kiszolgáltatni az orosz hatóságoknak. Ha vala­mely czivilizált állam a kapitulácziók értelmében va­lamely gonosztevő kiadatását kéri, ezt csak abból a czélból teheti, hogy maga vizsgálja meg az ily egyén ügyét és megbünteti azt, ha bűnösnek találja. De Oroszország éppen ellenkezőleg visszaélt a kapitulá­­cziókkal, hogy a pánszláv izgatók eszközeinek bün­­telenséget biztosítson. Kalobkovot és még számosa­kat az orosz kormány rögtön szabadon bocsátott, a mint ezek kezeibe kerültek. Nabokov kapitány, a­kit Szófiában halálra ítéltek, a mint az orosz hatóságok­ A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A toweri apátság. Irta : Besaut Walter. 19 Angolból fordította: Á, KätOIlä ClCllieiltill. A szabadság áldott levegőjét szívták, mely azon­ban maga is börtönbe lett zárva, mert képzelni sem lehetett ennél zártabb levegőt. Először is a szoba alacsony volt s a középet elfoglaló hosszú asztal kö­rül, mintegy husz-huszonöt egyén ült. Az éj hideg és nedves volt; a társaság faszegekre akasztó köpenyét és kucsmáját; a nedves köpenyek kigőzölgése a forró sör, fűszeres leves, porter, puncs, ürmössör, grog s egyéb italok, meg vagy hat pipából ömlő s bo­­szantó csömörletes dohányfüst, végre pedig a szo­bát bevilágító hat szál gyertyának a gyakori koppantásából eredő szagok vegyüléke, képzelhető mily gyönyörűséges légkört alkottak! A társaság tagjai azonban nem látszottak ezzel törődni,­­ sőt a mint látszott még élvezettel szívták be ez illatot. A helyiség a »Királyfej« egy hátsó terme volt, a Little-Aire utczában Whitechapellben. Az ablakok, melyek sohasem lettek kinyitva, egy posztófestő tágas udvarára nyíltak. A szoba egész bútorzata a fent­­említett asztal s a társaság számának megfelelő szé­kekből állott. Az asztalfőnél karosszék, a­mint ez már a klubokban lenni szokott. Több száz klub létezett ez időben Londonban. A mienk az úgynevezett »Snug«-ok dicső társulatát képezte. Eredetileg társas czélokra alakulván, az döb­bent Snug-ok híresek voltak vig csingjaik, ötleteik s tréfáikról. Snungnak lenni akkoron annyi volt, mint kedélyes, víg és ártalmatlanul dorbézoló czimborának lenni — de azóta politikai társulattá alakult e klub is. A Sungok ajkán most már igen ritkán csendült fel a dal Az új társak valamennyien higgadt, komoly férfiak voltak, kik elreteszelték az ajtókat, ha egybe­gyűltek. A mi klubunk is egyik tagja volt ama nagy forradalmi társulatnak, mely ezerekre menő tagokat számolt s az egész országban szétágazott. E társulat s minden tagja melegen üdvözölte a franczia forradalom kezdetét s hő óhajukat képezték a hasonló reformok saját hazájukban, tudniillik a kiváltságos osztályoktól elvonni a hatalmat s azt az egész nép által választandó parlamentre ruházni. Alig állhat fenn kétség arra nézve, hogy ha a fran­­czia forradalom simán folyik le, ez elv hazánkban is általános utánzók és hű követőkre talál, habár nem lehet biztosan megállapítani, hogy ez irányban med­dig terjeszkedtek volna. A Sing-tá­rsulat tehát, egyik tagját képezte amannak. E korcsmában gyűltünk össze vasárnap esténkint. A korcsmáros azt vallotta, hogy nem tud felőlünk egyebet, minthogy oly klubnak vagyunk tag­jai, hol vigan énekelnek, dohányoznak, poharaznak s bizonyos háziszabályoknak engedelmeskednek, me­lyek bizonynyal elég ártatlan természetűek lehetnek, miután berámázva függnek a kandalló fölött. Kellő hivatalos személyzettel is bírtunk. A titkár én voltam. Pontos jegyzőkönyvet vezettünk. Csakhogy ezt elzárva tartottuk, valamint értekezle­teink is zárt ajtók mögött történtek. Gyűléseinken azoknak engedtetett át a szó, kik valami indítvány vagy értesítéssel léptek elő. Már, amint a hasonló klubok­nál volt szokásban, hol minden­ tag égett a vágytól beszélni, ama vágytól sarkalva, hogy lássák mikép hangzanak elveik szavakba öntve ? Mindenki saj­át magáért fizetett s olykor, — habár nem gyakran — énekeltünk is. Józan gyülekezet volt, hol csak elvétve fordult elő, hogy valaki leigya magát. Mielőtt vala­mely új tag a klubba lépett, szükséges volt bizonyos szertartásnak alávetnie magát. Valamely régi tag­nak kellett őt ajánlani s megesküdnie, hogy sohasem fogja a klubon kívül ismételni amaz érzelmeket, beszédeket, véleményeket, melyeket a klubban hall. S ez fontos elővigyázati rendszabály volt, mert, noha én olvastam Taine Tamás »Az ember jogai«-t, s a Joel Barlow »Kiáltvány a kiváltságos osztályokhoz« czímű művét, sohasem hallottam sehol forradalmibb érzelmeket sem lázítóbb beszédeket, mint itt. A klub tagjai jellemzetesen képviselték amaz­­ osztályt, mely az úgynevezett »Levelező társulat« s más hasonló forradalmi társulatokhoz tartozott. Azaz, hiába kerestük volna ott London valamely te­kintélyes polgárát, a nagykereskedő nem volt köz­tünk ; se a city papságának valamely képviselője, még csak egy disszentáló protestáns lelkész sem. Se a hadsereg vagy tengerészet valamely tisztje, se ügy­véd, se orvos, se semmi más tanult ember, s csak egy pár boltos, mert a világon senki sem fél s irtózik any­­nyira a rendzavarásnak még csak a gondolatától is, mint a boltosok, mert csak békés időben, midőn a hölgyek bátran sétálhatnak az utczákon, reméli előnyösen túladhatni áruin. Ők szükségkép mindig a rend barátai, vagyis az alkotmányos állapotokéi. A mi embereinket nagyobbára a kézműves­­osztály szolgáltatta, — tudniillik az olyan kézműve­ket gyakorlókat, melyek ügyességet és értelmessé­­get igényelnek: ennélfogva a dicső Sing-társulat több Bunhill-Row-i órást, Spitalfield-i takácsot, nyomdászt, műasztalost, fa-, vagy elefántcsont vésőt, czipészt, (kik minden időben kutató szellemmel bír­tak) s több más­­féle kézművet mivelő egyéneket. Azonban a magasabb osztály is szolgáltatott nekünk még­is egy kis kontignenst. Volt ott például egy Temple-beli ifjú ur, joggyakornok, ki nagy tűz­zel karolta fel az ügyet. Volt még egy másik épp ily tüzes fiatal ur, a­ki a cityt felgyújtani s a Towert levegőbe röpíteni indítványozta. Ez a fiatal úr ki lett rekesztve az oxfordi egyetemről. Egyébként atheista és poéta volt. Volt továbbá egy író, ki rendelkezésünkre bo­­csátá a tollát. Azonban kinézése nem bírta fölkelteni személye iránt a bizalmat. Hogyha valakinek a tolla nem elég hathatós arra nézve, hogy egy pár czipőt szerezzen magának általa, hogyan használhatná azt sikeresen az alkotmány megdöntésére? Volt egy vörös orrú úr is, kit »tisztelendősé­­ged«-nek szállítottak. De hát vannak ember­ek, kik egy gyógyszerészt is megnagyságolnak. Annyi bizo­nyos, hogy ez az egyén sohasem viselte az egyházi öltözéket. Volt továbbá egy pár kereskedő-gyakornok, de hát ezek többnyire sokkal félénkebbek, semhogy for­­r­­adalmakat iparkodnának fölidézni. Fél elveszíteni a helyét. A brstokhoz hasonlón, legtöbb kilátása nyílik­­ a keresetre a béke langyos idejében. Ha ura, a keres­kedő meggazdagszik, neki is csak jut egy kis morzsa. Háború vagy zendülés idejében ezek­­ akár éhen is veszhetnek. Ennélfogva a forradalmi társulatok név­sorai nem sok kereskedelmi gyakornokkal dicseked­hettek. Az olvasó ismeri már Rosnay marquist, s látta őt whistezni a St. Katalin apátságban. Alig hiszem, hogy jelenlétéről a klubban a szerzeteseknek tudo­másuk lett volna. Azonban csak nagy ritkán járt el a klubba. Azt sem tudom, mikép lett ott taggá. Min­dig csak halkan beszélt s akkor is egyedül legköze­lebbi szomszédjával, de nagyban érdeklődött, ha — a­mint ez gyakran előfordult — a tüzesebb tagok va­lamelyike az akkori kor szellemében szónokolt. A­mint mondá, ez őt Párisra emlékezteti. A ma este szónokoló ifjú szintén ismerős önök előtt. Mert tényleg nem volt az más, mint Archer Richárd, az apátságbeli iskolamester és orgonista. Egek 1 — Ha ama tiszteletreméltó társaság tudja ezt, mihamarább kiteszik állásából. Ha csak sejtették volna is, az ő iskolamesterük, kinél hivatásának megfelelő szelídséget föltételeztek, a nyájas zenész, kinél templomi zenéjéhez méltó ájtatosságot hittek: a valóságban lángoló forradalmár s lázító szónok, valóban csodálkozásba ejtette volna jámbor lelkeiket, a legelsőtől a legutolsóig. Archer Rikhárd még csecsemő korában került e vidékre. Akkor még fiatal anyja özvegy volt. Er­kölcsi bizonyítványkép magával hozta házassági bizo­nyítványát. A­mint mondá, férje egy hajótulajdonos szolgálatában állott, ő maga pedig egy citybeli ipa­rosnak a leánya. De férje elhalván, ínségre jutott gyermekével. Az emberek nem vizsgálják nagyon kö­zelről az efféle népség történetét. Ez a fiatal özvegy, előbb két kis szobás kuny­hót bérelt Cat’s Hole-ban, e gyönyörűséges helyen Szt.­Katalin sikátora és Ditchside közt, melyet a leg­szegényebb s legdurvább nép lakik. De az özvegy ügyes varrónőnek s tisztességes magaviseletü nőnek bizonyulván, előnyösen ismertté vált a jobb osztályok előtt is, s tőlük munkát kapván s képes lett tisztességesebb helyre költözni. e közben fia is felnőtt; iskolába került s gyors r­eszü s rendkívüli emlékezőtehetséggel megáldott le­génynek bizonyult. A mint idősebb lett, kiváló zenei tehetséget is árult el, úgy hogy alig volt hangszer, melynek sajátságait hamar magáévá ne tette volna, mihelyt alkalma nyílt rá. Ebben tiszteletes dr. Banter, az egyik szerzetes ösztönözte, a ki folyvást az apátságban lakott s maga is mesterileg kezelte a gordonkát. Később az oskolamester pedellusa vagy se­gédje lett, a pár évvel később, midőn ez állomás meg­üresedett, őt tették meg oskolamesternek. A tem­plom orgonistájául is ő neveztetett ki s kitűnően teljesítő ebbeli tisztjét. Jelleméről csak annyit jegyezhetek föl, hogy gyermekkorában mérges, veszekedő, verekedésre min­dig kész volt, de nem afféle fiú, hi ha egyszer belekezd, nem hagyja abban, mig ki nem dől. Ha legyőzetett, kereket oldott s addig várt mig bátorságot érzett ma­gában újra kezdeni. Midőn a tizennyolczadik évet elérte, mogorva lett; minden társaságtól visszavonult s sohasem igye­kezett többé barátokra szert tenni. Világgyűlölő vált belőle, de nem abban az értelemben, mint a remeték vagy a barátok, hanem mint a misanthrópok — s mint a kit megkárosított a világ. Főkép anyjának egy közleménye idézte elő nála e változást. Elmondta fiának, hogy a házasságáról elő­adott történet nem felel meg az igazságnak. Az ugyan igaz, hogy templomban esküdött meg, miután szabályszerűen ki lett hirdetve, csakhogy ő sohasem volt komorna, sem pedig a férje inas. Mert ő egy köz­­tiszteletben álló tekintélyes könyvkereskedőnek a leá­nya Paternoster-Rowból, hogy férje, aki azt állította, miszerint nem egyéb egyszerű tengerésznél s e minőség­ben élt vele egy ideig, egyszerre kiderült, hogy magas rangú és állású az, hogy már feleséges ember s így a Richárd anyja utoljára sem férjes asszony; hogy ezt megtudva, azonnal elhagyta csábitóját, noha áldott állapotban volt; hogy sohasem igyekezett a csalót törvényszék elé idézve megbüntetni, elhatározván sorsára bízni őt s hogy azóta önerejéből tartja fenn magát sohasem folyamodva a rossz emberhez se­gélyért. (Folyt. köv.) nak kiadatott, szintén szabadon bocsáttatott s nehány hónap múlva Burgaszban újabb összeesküvést szer­vezett, a mely alkalommal a harczban életét vesztette. Stambulov elérkezettnek tartja az időt arra, hogy ezt a világ előtt nyíltan kijelentse. Stambulov személyesen folytatta a vizsgálatot Karavelov­­val és ennek alter­egójával, Telcsevvel. A szó­fiai félhivatalos lapok szerint mindkét gyanú­­sítotra nézve kétségtelen bizonyítékok forognak fenn, hogy körülbelül két héttel ezelőtt Benderev társasá­gában voltak Románia területén a Duna közelében. Stambulov érzi, hogy saját életéért küzd, midőn Bel­­csev gyilkosait lázas erélylyel nyomozza s meg akar győződni arról, mily szerepet játszottak a gyilkosság­ban Karavelov, Zankov és Radoszlavov hívei. A zankovisták bűnössége állítólag kétségkívül meg van állapítva. Ferdinánd fejedelem barátai elkerülhetlen­­nek tartják, hogy a fejedelem trónörököst jelöljön ki a saját családja köréből. Ezt joga van tenni megvá­lasztatása alapján és barátai azt hiszik, hogy trón­örökös proklamálása nagyban le fogja hűteni azok kedvét, kik az ő élete ellen törnek" A közigazgatási bizottság. A közigazgatási bizottság ma több fontos elvi kérdést intézett el és az eredeti javaslat több szaka­szát a miniszterelnök által indítványozott új szaka­szokkal helyettesítette. Ez új szakaszok a legfőbb irányokban igen megegyezők azokkal, melyeket gróf Apponyi Albert szövegezett s Apponyi is hozzájárult a miniszterelnök által indítványozott új szakaszokhoz. A tárgyalás, ha a fontosabb elvi kérdéseken át­ment, valószínűleg sokkal gyorsabban fog haladni. Az ülés lefolyásáról tudósításunk a következő: A képviselőház közigazgatási bizottsága gróf Tisza Lajos elnöklete alatt tartott mai ülésében foly­tatta a közigazgatás és önkormányzat rendezéséről a vármegyékben szóló törvényjavaslat részletes tárgya­lását. A 138. §-nál, mely a vármegyék önkormány­zati hatáskörét részletesen szabályozza. Dárday elő­adó az első pontba felveendőnek tartja, hogy a megye a közigazgatás intézésébe önmaga vagy kikül­dött közegei által befoly, továbbá kibővítendőnek javasolja a szakaszt avval, hogy a megye ellátja azon teendőket, melyeket a képviselőválasztási ügyek­ben a törvény hatáskörébe utal, ellátja azon teendőket, melyeket a községek rendezéséről szó­ló törvény hatáskörébe helyez ; eljár a köz­­utakról és vámokról szóló törvény vagy e tárgy­ban alkotandó későbbi törvények által reá ruhá­zott, illetőleg ruházandó ügykörben. A §. második pontjában szóló azon kifejezést, mely szerint a megye »saját belügyeiben« önállóan intézkedik, »önkormány­­mányzati hatáskörén belül« való önálló intézkedéssel tartja felcserélendőnek; s végül a hetedik pontból, mely szerint a megye feladata területén a közgadasá­­gi érdekeket gondozni, kihagyandónak vélné a »me­zőgazdasági érdekek« külön felemlítését, minthogy a közgazdasági érdekekben ez is bennfoglaltatik. Szederkényi Nándor lehetetlennek tartja, hogy azok, a­kik az önkormányzatot egyáltalában meg­szüntetni nem akarják, megelégedjenek e szakasz körülírásával. A törvényjavaslat indokolása szerint­­az önkormányzat az állami közigazgatás keretébe tartozó teendők ellátása alól felmentetik. Ezen inten­­c­iónak felel meg a 138. §. De ennek keresztülvite­lével az itt megnevezett önkormányzat egyszerű tár­sadalmi egylet színvonalára szállíttatik alá, megfelelő tevékenységi tér nélkül. A jogkör körülírásában nem találjuk azon lényeges pontot, hogy marad-e fenn ezen önkormányzat részére jurisdikc­ionális tevé­kenység. Az itteni körülírás szerint világos, hogy nem. Az indokolás szerint a megye tisztán helyi érdekei­nek és czéljainak szolgálhat. Lehet-e képzelni oly helyi érdeket és czélt, mely az országos törvények nagy keretével ne függne egybe, melynek végrehaj­tásába a végrehajtásból folyó következményekhez semmi köze. Konkrét esetekkel világosítja meg szóló a kérdést, s felemlíti példaként a kereskedelmi szer­ződésekre oly fontos állategészségügyet. A megyéhez érkezett kormányrendeletek s a törvény végrehajtá­sának miniszteri rendelettel szabályozott pontjai, a megyéknek a helyi viszonyokhoz fejlődő tevékenysé­gét hívták fel. Egész sora állott elő a megyei teen­dőknek, hogy a külfölddel szemben az állategészség­ügyi törvény végrehajtása biztosíttassék. A megye a végrehajtás folyamán, tehát a köz­­igazgatás tevékenysége kifolyásától ismét a végrehajtó tisztviselők s a megye élén álló alispán összegezett jelentéséből értesült azon hézagokról, melyek a végre­hajtásból felmerültek, s melyek szabályrendeletekkel voltak betöltendők. Alkottak e czélból szabályrende­leteket, például a hasvágás ellenőrzésére a községek­ben, mely nélkül az állategészségügyi végrehajtás illuzóriussá válik. Ha a megye közönsége előtt ismeretlen a szer­ves törvények végrehajtásának módja, ismeretlenek azok a kormányrendeletek, melyek a végrehajtás részleteit körülírják , ismeretlen a végrehajtás folya­mán felmerült tapasztalat, mert azokról semmiféle alakban érdemleges jelentés vagy körülírás elébe nem szóratik, miként fog az ezek folytán gondozást, kiegészítést igénylő helyi érdek világosságra jutni, hogy ez alakban a megye által tárgyaltassék. Ezt lehetetlenné teszi a közigazgatásnak a megyei önkor­mányzattól tervezett merev elválasztása. Ha a köz­­igazgatási tevékenység tapasztalatai nem adatnak elő a megye közönségének, ennek minden lépése, sötétben tapogatódzás lesz. Világos tehát, hogy a közigazgatásnak tevékeny­ségét még ez alakban is, szerves összefüggésbe kell hozni az önkormányzathoz, ha ez nem történik, akkor a megyei öntevékenységnek ezen alakban életképte­lensége már előre kimondható. Szóló szerint a megyei önkormányzatnak jurindiktionális joga, hogy határoza­tait szankc­ióval láthassa el, fentartandó. Indítványoz­ná, hogy a törvények és a kormány­törvények fedeletei a megyéhez intéztessenek, a tisztviselők a végrehajtás folyamán tapasztaltakról a megyének jelentéseket tegyenek a megye állapotáról, a törvények végrehaj­tásáról, a szokásos évi jelentések megtétessenek, hogy ekként úgy a közigazgatás ellenőrzését, mint a végre­hajtás folyamán felmerülő szükségletek pótlására, szabályrendeletek alkotására teendőjét megtehesse. Az előadó indítványai közül szóló csak ahhoz járul, mely a követválasztásra vonatkozó intézkedést tartalmazza. Tibád Antal nem érthet egyet előtte szólóval már azért sem, mert belevenni a szakaszba azt, a­mi az állami adminisztrác­ióhoz tartozik, teljességgel nem lehet, itt csak az nyerne szabályozást, a­mit szóló helyi közigazgatásnak nevez s a minek körébe mindaz tartozik, a mibe az állami érdek közvetlenül bele nem hat. E szempontból a szakasz egészben véve teljesen oldja meg feladatát, általában eléggé kifejez­vén a jogkört, mely részletezéssel úgy sem meríthető ki. A szakasz erre nézve csak útmutatást ad s a főbb jogokat elősorolja s csoportosítja. Holló a képviselőválasztási s a közigazgatási ügyészre nézve az előadó által tett indítványt elfo­gadja. Kifejezendő lenne a szakaszban, hogy az el­lenőrzésen kívül megadatik a megyéknek az a jog, hogy az állami közigazgatásban határozólag vesznek részt azon ügyekben, melyekre nézve a törvény e jog­gal őket felruházza s cselekvőleg ott, hol a törvény ezen ingerencziát részükre biztosítja. Az önkormány­zati jogkört a szakaszban foglalt felsorolás éppen nem meríti ki s helyesebb volna inkább általános meghatá­rozást venni fel a törvény keretén belül, minél szé­lesebbé téve e jogkört, annak kimondásával, hogy a törvény korlátain belül a hozzájuk tartozó közérdekű ügyekben mindent megtehetnek. Gróf Apponyi Albert azok nézetéhez csatlako­zik, a­kik nem tartják czélszerűnek itt a taxatív fel­sorolást, mert az teljes úgy sem lehet, s azon veszély­nek tesz ki, hogy a­mi nem soroltatik fel, nem tekin­tik a megye önkormányzati hatáskörébe tartozónak. Szóló a szakasz következő megállapítását javasolja: A 135. §-ban megállapított önkormányzati jog­kör folytán a vármegyék : a) az állami közigazgatás menetét és az állami közegek működését saját terü­letükön ellenőrzik; b) a törvényben meghatározott testületek és más közegek útján véleményező és in­tézkedő hatáskörben részt vesznek az állami közig. ellátásában; c) A törvény keretén belül az állami érde­kek és községi önkormányzati jogok sérelme nélkül a kormány felügyelete alatt helyi érdekű ügyekben ön­állóan határoznak, intézkednek, szabályrendeleteket alkotnak, közintézeteket és közműveket létesítenek, ezen intézkedéseknek költségeit megállapítják, azok fedezéséről gondoskodnak és e végből pótadót ki­vetnek. d) mint jogi személyek ingó és ingatlan törzs­­vagyont bírhatnak, ilyent szerezhetnek, elidegenithet­­nek, jövedelmeinek szaporítása iránt rendelkeznek, kölcsönöket felvehetnek, szerződéseket köthetnek, a tulajdonukat képező, vagy reájuk bízott alapítványo­kat az alapítók szándékai szerint kezelik.« Tisza István a szakaszban sem talál taxatív fel­sorolást s a módosítások közt csakis szerkezeti kü­lönbséget lát. Beiktatandó lenne a szakaszba a vá­lasztási törvény szerinti s az útügyekben való hatás­kör külön felemlítése is. Szóló nézete szerint a szakasz pontjainak sor­rendje szerint is helyesen megtörténhetik a meg­állapítás. A bizottság a szakasz első pontjainak szövege­zésével tekintetbe véve a gróf Apponyi indítványa b) pontjában foglaltakat is, az előadót bízta meg. A szakasz második pontja következőleg szövegezte­­tett: A megye »helyi érdekű ügyeiben önállóan intéz­kedik, határoz, szabályrendeleteket alkot, különösen pedig« (ezután következnek a szakasz többi pontjai, melyeket a bizottság az előadó javaslatai szerint fo­gadott el, a hatodik pontban a »tanintézetek« szót »közművelődési intézetek« kifejezéssel cserélve fel. Az ülés további folyamáról reggeli lapunkban tudósítunk. A bajai affaire. A bajai affaire, — amely abból állott elő, hogy egy lovagias téren megkezdett ügyet lovagias után be nem fejeztek — lovagias ügyet szült a bajai tiszti­kar és a »Nemzet« felelős szerkesztője között. A »Nemzet« április 2-iki reggeli kiadásában megje­lent közlemény következtében a bajai tisztikar táv­iratilag megbízta az itteni katonatisztikar két tag­ját, hogy a közleményben foglaltakért e lap fe­lelős szerkesztőjét provokálják. A kihívás vasár­nap reggel történt. Gajári Ödön segédei, Tisza István és Dániel Gábor orsz. képviselők hét­főn reggel találkoztak a bajai tisztikar meg­bízottjaival, Lösch József és Pászthy Kálmán száza­dosokkal, felajánlván felük nevében a provokált fegy­veres elégtételt. A bajai tisztikar erről táviratilag értesittetvén, a maga kebeléből sorsolás útján Tóth Kálmán hadnagyot küldte Budapestre. A párbaj ma délután fél háromkor a Fodor-féle vívóteremben folyt le. Segédek voltak Gajári Ödön részéről: Tisza Ist­ván és Dániel Gábor, Tóth Kálmán részéről: Lösch József és Pászthy Kálmán századosok. Orvosok : dr. Demjanovits Emil és dr. Szathmáry Béla. A kardpárbaj harczképtelenségig volt vívandó, az üterek átkötése mellett, a szúrás sem volt kivéve. A párbaj lefolyása szerencsésnek mondható, a­mennyiben egyik fél sem sérült meg súlyosan. Mindkét fél több, nagyobbrészt lap­vágást kapott. A második öszszecsapás után a segé­dek a viaskodást egyértelműleg beszüntették. * Az ügyre vonatkozólag Gajári Ödön segédei a következő jegyzőkönyv közzétételét találják szüksé­gesnek : Jegyzőkönyv, a bajai katona­tisztikar és Gajári Ödön a »Nemzet felelős szerkesztője közötti becsület­beli ügyben. Felvétetett Budapesten, 1891. április hó 7-én. Jelen voltak: Lösch József és Pászthy Kálmán urak, mint a bajai tisztikar nevében elégtételt kérő Tóth Kálmán honvédhadnagy ur, továbbá Tisza István és dr. Dániel Gábor urak, mint Gajári Ödön ur meg­bízottai. Lösch József és Pászthy Kálmán urak Tóth Kálmán ur megbízásából elégtételt kérnek Gajári Ödöntől, a »Nemzet« felelős szerkesztőjétől, a »Nem­zet« 1. évi ápr. 2-diki számában »Furcsa háború« czím alatt megjelent közleményért. Gajári úr megbízottai kijelentik, hogy felük kész a szóban forgó közleményért fegyveres elég­tételt adni, maguk részéről azonban kötelességük­nek tartják azon meggyőződésüknek adni kife­jezést, hogy e közleményben csakis oly jogosult bí­rálat foglaltatik, melynek gyakorlása a sajtónak nemcsak joga, hanem kötelessége is és ez ügynek a lovagias elégtétel adás terére való vitele a sajtó sza­bad véleménynyilvánítási jogát indokolatlanul sérti meg; ennek előre bocsátása után felük kívánságához képest a fegyveres elégtételadásba beleegyeznek. Tóth Kálmán úr megbízottai erre kijelen­tik Gajári Ödön ur megbizottainak. Azon egyéni meggyőződését, hogy a »Nemzet« f. hó 2-án kelt hírlapi közlemény »Furcsa háború« czímű czikkét nem tartják olyannak, hogy azért annak írója Gajári Ödön úr felelősségre vonható lenne, miután abban a bajai tisztikarra vonatkozólag semmi sértő nincs, magukévá nem tehetik, fel­ajánlják tehát, hogy azon kérdés, foglaltatik-e a ki­fogásolt czikkben oly kifejezés, a­mely a bajai tisztikarra nézve sértő volna, vagy azt a nyilvános­ság előtt nevetségessé tenné, egy közösen választott vegyes bizottság elbírálása alá bocsássák s ennek határozatától tegyék az ügy elintézési módját függővé. Gajári Ödön úr megbízottai a felajánlott válasz­tott bíróságot nem fogadják el, mert felük feltétlenül ragaszkodik azon álláspontjához, hogy mint kihívott fél annak megbírálásába, hogy van-e elegendő ok fegyve­res elégtételadásra vagy sem, nem bocsátkozik, hanem rendelkezésre áll. Ennek folytán a megbízottak közös egyetér­téssel abban állapodtak meg, hogy f. é. e hó 8-án délután 21/s órakor, Fodor vivómester termében feleik közt kardpárbaj vivassék, mindkét fél főütő­­­erei a nyakon és csuklónál, valamint hasuk a szoká­sos baudage-zsel köttessék be és a párbaj valamelyik fél harczképtelenségeig tartson. Kmft. * A párbaj a túloldali föltételeknek megfelelőleg mai napon szabályszerüleg befejeztetett. Budapest, 1891. ápr. 8-án. Pászthy Kálmán százados. Dr. Dániel Gábor. Lösch József százados. Tisza István. * A jegyzőkönyvben foglaltak megértése végett újból közöljük itt a »Nemzet« ápr. 2-iki számának azt a közleményét, a­mely a kihívásra indokul szolgált: Furcsa háború híre jut hozzánk Baja városá­ból. Nem kisebbről van szó, mint hogy egy magában egész jelentéktelennek látszó dologból olyan sajnos eset kerekedjék, amely — eddigi tapasztalatok sze­rint — igen alkalmas szokott lenni arra, hogy a polgári és a katonai elem között a békés együttélést huzamosabb időre kellemetlenül meg­akadályozza. Legalább is erre vall az a nagy készülődés, a­mely sok tinta- és papírfogyasztás mel­lett, a kitörőfélben levő háborúskodásnak előzmé­nyeit látszik képezni. A mozgósításra ürügyül szol­gált »lovagias ügy« előzményeit ekként adják száj­­ról-szájra. A Baján fekvő huszárszázad egyik tisztje megütközött a fölött, hogy bajtársai a délutáni pihenő órákat nem a szép asszonyokban annyira bővelkedő polgári családok körében, hanem rossz bajai csingér mellett a korcsmában töltik. Meg is mondta ezt szemtől szembe nekik egyik összejövetelük alkalmával s talán igaza is volt. Ezt az er­kölcsi oktatást mennyire vették, vagy nem, lel­kükre a tiszt urak, arról természetesen hallgat a krónika. Nagyon valószínű azonban, hogy még idejük sem lehetett erre, mert hát a férjeknek is megjó néha az a rossz szokásuk, hogy szemfülesek lesznek, ha értésükre adják, hogy szarvakat akarnak reájuk rakni. Irigy besúgó pedig akad mindenütt. Elvégre is a fér­jek mindjobban, az asszonyok pedig talán nem oly nagyon, mint a férjeik, el­kezdtek aggódni a tiszti szokásokról híresztelt reform felett. Egyik férj akként is nyilatkozhatott a tiszti szokások reformerje felől, hogy azt az asszonyok a csinos huszártisz­tek között a legveszedelmesebbnek vélték tarthatni. Hogyan, miként támadt az asszonyok között ez a hír ? Mint nőtt komoly sértéssé a pletyka szárnyain ? An­nak ma már természetesen nincs megmondhatója. Az érdekes tény Baján ezelőtt három héttel az volt, hogy Rupp János hadnagy párbajra hivatta ki Drescher Ede polgármestert, a­mi — a férj szempontjából mérlegelve a helyzetet — mindenesetre jobb, mint ha a kihívásnak megfordítva kellett volna meg­történnie. De hát sokszor a párbajt — legki­vált vidéken — nem oly könnyen ütik nyél­be. Hogy miként lehet három hétig tárgyalni egy lovagias »affaire« fölött, arra illusztris példa az a nyilatkozat, a­melyet Drescher Ede lapunk mai számában közzététetni kívánt. E nyilatkozat szerint a lovagias ügyből eddigelé azért nem lehetett párbaj, mert most már meg a kihívó fél segédei nem akarják a verekedést, hanem már megtorlást kíván­nak alkalmazni. Ez már mindenesetre az eddig némi mulatságos volta daczára is meglehetősen köz­napi lovagias affairenek kellemetlenebb formája volna. Az önbíráskodás, történ­jék az akár polgári, akár kato­nai részről, minden esetben felhábo­rító. A bajai polgárság, a­melynek Drescher Ede kilenc­ év óta polgár­­mestere, méltán megbotránkozhatnék a fölött, ha a város első tisztviselő­jének személye ellen katonai rész­ről — a­mit mi egyébként föl sem te­hetünk — valamely tettleges sértés követtetnek el.

Next