Pesti Napló esti kiadás, 1891. május (42. évfolyam, 119-147. szám)

1891-05-12 / 130. szám

Budapest, 1891.Kedd, május 12. 130. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Merénylet az orosz trónörökös ellen. Meglepő, csaknem érthetetlen hir érkezik Ja­pán fővárosából, Tokióból. E szerint Miklós Al­e­­xandrovics nagyherczeg orosz trón­örökös ellen egy japáni ember gyilkos­sági merényletet intézett s karddal súlyosan megsebesítette a trónörö­köst. A távirat még csak annyit mond, hogy a seb nem életveszélyes, de más tekintetben az esetről, okairól valamint a gyilkosról nem ad sem­mi további tájékozást. Miklós nagyherczeg tudvalevő­leg a múlt novemberben Bécsen és Trieszten át a keletre utazott s azóta Afrika és Ázsia fontosabb országaiban tanulmányi utat tett, melyről a jövő hó elején akart az észak-ázsiai orosz birtokokon át haza indulni s julius utolsó napjaiban érkezett volna Pé­­tervárra. Hogy mostani megsebesülése az úti programmot gyökeresen meg fogja változtatni, az előre látható. Minden attól függ, minő lefolyást vesz betegsége s hogyan fog gyógyulni a seb, melyet rajta az állítólagos »japáni« ember ejtett. Itt kétségkí­vül rejtélylyel állunk szemben. Mi bízhatta rá a japáni embert, hogy egy előkelő idegen vendég életére törjön ? Hogyan juthatott a gyilkos a nagy­herczeg közvetlen közelébe, még­pedig fegyveresen, karddal kezében? Elmulasztotta-e környezete azt az elővigyázatot, melyet egy idegen országban utazó trónörökössel szemben követni kell ? Vagy talán az a japáni nem is igazán japáni, hanem európai ember s itt is a nihilizmus működött közre, mint a bárkii vasúti szerencsétlenségben ? Mindezek oly kérdések, melyekre a szűk szavú távirat nem ad fel­világosítást. Egyszerűen a merénylet tényét jelzi s azt, hogy a seb nem életveszélyes, mig máskülönben korlátlanul szabad tért enged a fantáziának és a ta­lálgatásnak. Miklós Alexandre­vics orosz trónörökös-nagy­­herczeg 1868 május 18-án született s igy éppen leg­közelebb tölti be huszonharmadik évét. Szülei na­gyon nehezen váltak meg tőle s bocsátották el a nagy útra, melynek megkezdése a múlt évben hétről-hét­­re halasztatott. Végre novemberben az útirány is­mételt megváltoztatása mellett Miklós trónörö­kös indult Pétervárról. De nem Konstantinápoly­­ba, hanem Bécsbe utazott s onnan az Adrián át ment keletre. Az ifjú trónörökös gyönge testalkatú, habár nem is éppen beteges ember; éppen orvosi tanácsra tette útját, hogy kissé megizmosodjék. Hó­napokon át jól is érezte magát s azt lehetett hinni, hogy most már minden baj nélkül fog orosz területre visszakerülni. Hajón akart Vladivostokba s onnan Szibérián át haza­térni. Ha azonban sebe csakugyan súlyos, most már bizonyára más utat lesz kénytelen választani. A trónörökös elleni merénylet emlékezetünkbe idézi azt a régi hagyományt, hogy a Romanov-uralkodó­­házban a legidősebb fiú soha sem szokott trónra ke­rülni, hanem mindig előbb meghal, mint atyja. A mostani már sem első-, hanem másodszülött fia volt atyjának s csak bátyja halála után lett trónörökössé, utóbb­izárrá. Ez a szomorú eset ismétlődnék-e, mint évszázadok óta történt, a mostani trónörökösnél s ő is mint trónörökös idő előtt fejezi be ifjú életét ? A merényletről a következő hivatalos jelentést veszszük: Tokió, május 11. Kyoto közelében az orosz trónörököst egy japán em­­ber kardvágással megsebesítette. A seb nem életveszélyes. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A toweri apátság. Irta : Besaut Walter. 37 Angolból fordította: Á. Katona Clementin. Kötéltekercs hevert a kerék mellett. Előbb a kerékhez erősité a kötél végét, aztán fölnyalábolta a tekercset s a kapun keresztül a folyóba dobta. Ekkor már értettem mit akar. Mert, hogy ha sikerül egy királyi- vagy magánhajóra, vagy akár egy kereske­delmire is menekülnie, mint képesített tengerész, tel­jes biztonságba juthat. E kötél segélyével volt tehát megmenekülendő. Kötelét keresztül dobva pár perczre eltűnt, hogy aztán két könnyű evezővel jelenjék meg. Keresz­tül dobva magát a korlátom, a kötél segélyével a hajóról a kapuhidjára csúszott le, a­hol egy pilla­natra megállva, szemébe nevetett a rendőröknek. Vártuk mit fog tenni legközelebb? Közelebb vonultunk. György ekkor megragadta a kötelet s egy lökést adva vele magának eltűnt szemeink elől. A fa­korláton keresztül hajolva, pillanatra rá láttuk, a­mint evezőit kezeibe véve, kis ladikban el­úsztatott, a hajóállomány túlsó oldalán több ily ladik hevervén. — Jó napot, uraim — kiáltá. — Szerencsés visszautazást kívánok önöknek! Hozass innivalót az uraknak, Nevill, ne hagyd őket száraz torokkal visszatérni. E szavakkal evezőit megfeszítve, átkelt a túlsó partra. A munkások gunyos s egyszersmind diadalmas kaczajba törtek. — Kijátszotta önöket, — mondám az altiszt­nek, a ki úgy nézett ki, mint füles csacsi az ő karha­talmával, mig a munkások a hajón, tele torokkal ne­vettek lefőzetésükön. — Majd kezeink közé kerül még. Nagyon is sokan vannak, a­kik ellene tanúskodnak. Igazat szól­tam, midőn azt mondtam, hogy alázatosság, okos ügyvéd, egy kis költség s a távollét bebizonyítása ki­rántja Bayssallance urat a hínárból. Mig most, ha elfogják, a­mi bizonynyal megtörténik, okvetetlenül felakasztják. Bizonyos, hogy kötélre kerül. Minő kár! Minő kár ! — tévé hozzá sajnálkozva ingatva a fejét. — Szabad-e egy kis itallal megkínálnom, uram ? Jót lehet kapni mindjárt itt a »Delphine«-ben. Jól fog esni fáradságuk után. Némi vigaszt nyújthat önöknek, hogy foglyuknak volt annyi embersége, fel­fogni, miszerint illő az önök jólétéről gondoskodnia. Rumot óhajt-e, uram, avagy valami más italt? — Mindenesetre, ifjú úr, ha már egyszer oly nagylelkű. Nem mindenki kínálja ám meg a törvény végrehajtóit. Eölszók­tam a munkásokat munkájukat foly­tatni, miután uruk immár biztonságban van, mig a rendőrök csak kötelességüket teljesítek. A rum befolyása alatt az altiszt igen barátsá­gos lett. — Ön hallotta, ifjú úr — tanuskodhatik mel­lette — hogy majdnem megadásra indítani azt a fiatal embert. Uram, nekem ügyvédnek kellett volna lennem. Arra születtem. Megtudtam volna indítani az esküdtszéket. Midőn jelen vagyok a tárgyalásoknál sohasem hallgathatom a védbeszédeket a nélkül, hogy ne érezném, miszerint én jobban tudnám csinálni a dolgot. A tehetség érzete, uram, tisztán a tehetségé. De mit ér a tehetség alkalom nélkül? Eredetileg én ügyvédi irodában írnokoskodtam. A­mint látja rendőr­ségi altisztté avancíroztam. Egy szép napon talán rendőrkapitány leszek. S aztán ? Még­sem lehetek soha­sem az, a­mi lenni akartam: királyi ügyész, főügyész, albiró, Anglia országbirája. Ah ! ez aztán az ambiczió! Ott legalább van tér. Nos, majd a más világon mindenki érdeme szerint lesz jutalmazva. A mi engem illet, nem is számitok kevesebbre, mint albiróságra kezdet­nek s végül kanczellárságra. Mig sokan, a kik most törvényszéki birák, királyi tanácsosok s felfuvalkodva viselik hivatalukat, egyszerű fehér keztyüs ajtónállók lesznek alattam. E mennyei elősejtelem után egészségemre ki­­ürité forró rum — és vizes poharát. — Szabad-e kérdeznem, uram, nemes gazdám nevét ? Azok, kiket elfogok, vagy elfogni iparkodom, ellenséges módon fogadják megjelensemet. Örömmel tapasztalom, hogy noha Bayssallance úr elég meg­gondolatlan volt megszökni, mégis egy ilyen udvarias és vendégszerető barátot hagyott maga után. Uram, én becsülöm önt. Uram, én tisztelem önt e figyelemért a törvény közegei iránt. Uram, ismét az ön egészségére ürítem poharamat ! Csakis a folyó mentén lehet ily zamatos és ó­rámot találni. — Isten éltesse önt — felelém. — Ami pedig nevemet és kilétemet illeti, oskolatársa s gyermek­kori játszótársa vagyok Baysallance György urnak. Comines Nevill a nevem s a tengerészeti hivatalban Somerset­ House-ban vagyok alkalmazva. A rendőr meghökkent s nagyon elvörösödött, ami mindjárt fölébreszthette volna a gyanúmat, ha fejem tele nem lett volna Györgygyel. — Figyeljen ide, pajtás — suttogó hirtelen megváltoztatva modorát, — ha van még kéznél vala­hol egy sajka és kötél, ön is kövesse barátja példáját. Embereim nem ismerik. Oldjon kereket, míg van rá ideje. Lóduljon, ha mondom ! — Hogy kövessem a barátomat ? viszonzom, azt hive részeggel van dolgom. Kereket oldjak? s miért?­­Mert valóban annyira tele volt a fejem Györgygyel s az ő veszedelmével, hogy tisztán meg­feledkeztem a magaméről. Azon kezdem, hogy azt sem tudom, hol található fel barátom e pillanatban ? — Ifjú ur, — suttogó, újra nagyon elvörösödő arczczal. — Fogadja meg egy sokkal idősebb ember tanácsát. Oldjon kereket, még mielőtt több kérdés intéztetnék hozzá. Tárva-nyitva áll az ajtó. Ne lá­tassa többé magát, mig el nem vonult a vihar. Húzza meg magát csöndesen valahol s még minden feledésbe mehet. De, ha veszteg marad, Isten tudja, mi követ­­kezhetik be. Csak okosan, ha mondom. Erre tényleg vállon ragadt s az ajtó felé tuszkolt. Mély csodálkozással néztem rá. Még erre sem jutott eszembe, hogy mire czéloz. — Az embernek teljesítenie kell a kötelessé­gét — folytatá. Semmi nem bizonyíthat a mellett, mintha nem tudnám a kötelességemet. Az ön neve, ifjú úr — mert olykor nehezen hallok — nem Tom­­lison — Tomlison-e ? Tudtommal senki sem szólhat a Tomlison név ellen. Jó napot kívánok önnek, Tom­­lison úr, s ezer köszönet szivességéért a rumot il­letőleg ! — Azt hiszem, ön megőrült — mondom — Miért veszi fejébe a Tomlison nevet ? Az én nevem, mint mindenki tudja: — — Ne, ne. Én nem tudom — vágott mohón közbe. Hadd legyen Tomlison, vagy akár Genkins, vagy bármi más képzelhető név, csak ne, az Isten szerelméért csak ne Co­mines — tévé hozzá súgva. — Miért tűnnék én el ? — kérdem. Ma este haza térek a szt. Katalini apátságba s holnap íróasz­talomhoz Somerset — House-ba. — Hát minden hiába való ? Semmi fenyegetés nem rémíti vissza ? Én csak nevettem. Ki hitte volna, hogy igy el­veszítsem az eszemet, és semmit se gyanítsak ! — Ez esetben, ifjú ur, — szólt a rendőr me­rően a szemeim közé nézve, — szükséges még többet is mondanom ? Hogyha nem Tomlison az ön neve hanem — tudja — az a másik — az az ördög adta név, mely sok bajba keverheti önt — az a —­— Nos,­­ szóltam az én nagy ostobaságom­ban, — Confines Nevill­a nevem s teljesen meg va­gyok vele elégedve. — Nos, meg volt önnek az alkalma s bármeny­nyire sajnálom is, nem lehet többé rajta segíteni. Erre sóhajtva sípot vett elő s megfujta. Két embere jelent meg az ajtóban. Az altiszt fölvette arany koronás botját s írást vont ki zsebéből. — Comines Nevill — olvasó — huszonkét éves gyakornok ő felsége tengerészeti hivatalában, bizo­nyos Sing nevezetű társulat titkára. Ezennel elfogom önt Comines Nevill, felség­­árulásért. Erre, csakhogy már későn, a tegnapi viselt dol­gok s a rendőrtiszt intései teljes világításban állot­tak előttem s azt hiszem, elájultam, ami pedig nem férfias dolog. Magamhoz térve széken ültem, egy-egy rendőr­rel mindenik oldatomnál. — Utasításom értelmében, motozást eszközöl­tem találkozási helyükön, Comines úr, folytatá az al­tiszt é­s lefoglaltam irataikat. Nagy Ég! Miért is mellőztem a világos és ért­hető figyelmeztetéseket! s miért nem semmisítettem meg idejében amaz iratokat ! — Elhiheti uram, hogy igen meg vagyok hatva — folytat­ a rendőrtiszt. Olyan embert elfogni, ki­vel együtt poharaztunk, úgy néz ki, na, de hát ez a törvény. Én a törvény tisztviselője vagyok- Teljesíte­nem kell a kötelességemet. Minden hivatásnak meg­van a maga apró szertartása, formasága. A törvény­­széki ügyvédek parókával jelennek meg; a pap fel­öld reverendáját, mig a mi szakmánkbeli emberek— Tom — teljesítsd azt a kis szertartást. Erre a rendőrök megfogták kézcsuklóimat s vasra vertek, a­nélkül, hogy a legkevésbé ellenszegül­tem volna. — Ezt vasraverésnek nevezik, — nem egyéb merő formalitásnál. Hiába! Míg az egyik madár el­röpül, a másik lépre kerül. Ilyen a világ folyása. Elég rossz arra nézve, a­ki lépre került, de hát gon­doljon arra, a­ki szerencsés volt megmenekülni. — Filozófnak tetszik lenni, — mondom. — Oh! uram, ez nagyon is nagyszerű szó. A filozófia a levelező társulatok s az önéhez hasonló tes-s tületek sajátja. Valóban, uram, nincs benne módom,­­ hogy filozóf legyek; elveszteném hivatalomat s a­­ mindennapi kenyeremet. Isten mentsen, hogy filozóf legyek! — Mit fognak most tenni velem ? — Hát — itt az üres p­alaczkba tekintett — miután kifogyott az ital, uraságod jól tenné, ha egy kis sziverősitőhöz folyamodnék, mielőtt útnak in­dulunk — — Nem vagyok szomjas. — Ennélfogva minél előbb vagyunk otthon, annál jobb. Midőn azt mondom otthon, természetesen a newgate-i fogházat értem alatta — jóllehet ez na­gyon is szükfogalmú otthon. Remélem, uram, önre nézve legföljebb pár éjjeli szállásnak fog az bizo­nyulni. Víg és változatos szállásnak fogja találni. XII. Fejezet. Vizsgálati fogságban, így elfogva és vasra verve, az altiszt és köz­rendőrei által elkisértettem. A­mint a gyár népsége megmenekülni látta gazdáját, újra munkához tért s nem ügyelt többé a rendőrökre. Ennélfogva, midőn őreimmel távoztam, senki sem vette azt észre és semmi kísérlet sem téte­tett megmentésemre. A Globus-lépcsőkhöz kisértek, aztán fölevezve a folyón, Londonon át a Savoyai-lépcsőknél kikö­töttünk. A Bow-streetbe, a rendőrbíróhoz megyünk, mondá az altiszt, a­ki elé az esküvel hitelesített je­lentést terjesztettük. Nem valami kellemes dolog így vezettetni végig London utczáin fényes nappal. Egy vasra vert s egy csomó rendőr által kisért fogoly épp oly vonzó a tömegre nézve, mint akár egy dulakodás, vagy elbu­kott ló szemlélése. Az utczagyerkőczök ujjongva szaladtak utánunk, a taligások megállították a lovu­kat, a bérkocsisok főre hajtottak az utunkból, a járó­kelők utánunk bámultak, még az ablakok is megtel­tek kíváncsian kihajló fejekkel. Szerencsére a Savoyai-lépcsőktől Bow­ Streetig nincsen messze. Midőn az új rendőri hivatalhoz megérkeztünk, a napi munka még nem volt befejezve. Várakoznunk kellett, mig a biró sir William Coddington, a többi ügyeket absolválta. A biró az oroszlán és az egyszarvú alatt ült; előtte szabad tér volt, mely a közönség számára nyitva állótól el van választva. Egy rácsozott hely a foglyok, egy másik pedig a tanuk számára volt fenntartva. (Folyt. köv.) Grünwald Béla temetésére vonatkozólag gróf A­p­p­o­n­y­i Albert azt sürgönyözte gróf H­o­y­o­s párisi nagykövetünknek, hogy ha csak lehet, csütör­tök délutánig halasztassék el Grünwald holttestének eltemetése. A temetés valószínűleg Párisban fog meg­történni, mert a családtagok abban állapodtak meg, hogy"tekintettel Grünwald édes­anyjának agg korára és kedélyállapotára, melyre nézve végzetessé válhat­nék, ha a temetés itthon történnék meg, le kell mon­dani azokról az általánosabb szempontokról, me­lyek a hazahozatal mellett szóltak volna. Mi mé­lyen fájlaljuk ezen elhatározást, de kötelessé­günk előtte meghajolni. — Grünwald nagy­­báttya Majovszky Vilmos törv.­széki elnök, a ma délutáni expresse vonattal egyenesen Párisba utazott. Vele utazott Linder György orsz. képviselő, hogy a mérsékelt ellenzék koszorúját letegye Grün­wald Béla ravatalára. Gróf Teleki Géza volt belügy­miniszter is fölkérte Lindert, hogy a ravatalra az ő nevében koszorút tegyen. Zólyom megyéből C­s­i­p­­kay alispán kíván Párisba utazni, hogy a temetésen jelen lehessen. A mérsékelt ellenzék ma délután 6 órakor tart értekezletet, melynek tárgya Grünwald Béla halálesete lesz. Budapest, május 12. A közigazgatási bizottság ma délelőtt 10-től 2-ig tartott ülésében meghallgatta és szövegezési tárgyalás alá vette az előadói jelentést, melynek ál­talános részét elintézte. A jelentésnek részletes indo­kolását a bizottság holnap délelőtt 10 órakor tar­tandó ülésén fogja meghallgatni. A román parlament megnyitása. A múlt hónap­ban újra megválasztott román képviselőház tegnap tartotta első ülését. A szenátust ezúttal nem oszlat­ták fel, s a román főrendiház változatlanul, régi ösz­­szeállításában lép az új ülésszakba. Valószínűleg ez okozta, hogy megnyitása minden legcsekélyebb ünnepélyesség nélkül történt. Károly király még trónbeszédet sem tartott, s az új ülés­szak megnyitása egyszerű királyi üzenettel ment végbe. Az üzenetet Florescu miniszterelnök olvasta föl s először is azt konstatálta benne, hogy a nem­zet igazat adott a kormánynak s rendelkezésére erős többséget bocsátott, melynek következtében most azon helyzetben lesz, hogy az állam érdekeit megfelelően gondozza. Azután az üzenet kijelenti, hogy a mostani ülésszak csak rendkívüli lesz s hogy munka­­programmjának főpontjai a következők. Első­sorban a költségvetést kell megszavaznia. Azután az új vámtarifa vár elintézésre, melyről az üzenet csak annyit mond, hogy az ország igazolt türelmet­lenséggel várja a tarifát, mely a kereskedelmi vi­szonyok szabályozását czélozza. De hogy e szabályo­zás alatt a mostani kormány mit ért, arról az üzenet egy szóval sem ad felvilágosítást. A Florescu és a Catargiu-kormány csak egy tekintetben tesz a hazafias közvéleménynek némi engedményt. A junimista párt uralma idején tudvalevőleg elhatározták Románia határainak megerősítését főleg Oroszország irányá­ban. Ez eszmét az orosz-barát konzervatívok akkor a legnagyobb hévvel ellenezték. Most az üzenet azt mondja, hogy az erődítményi munkálatok a kamara hazafiságára lesznek bízva s hogy a kormány a budget­­tel kapcsolatosan fogja az ide vonatkozó törvényjavas­latokat előterjeszteni. Ez arra vall, hogy a konzerva­tívok immár folytatni akarják az erődítmények kiépíté­sét s hogy ők sem bíznak többé oly vakon Orosz­országban, mint eddig, hanem képessé akarják tenni hazájukat, hogy minden eshetőséggel szembe nézhes­sen. Egyéb azonban nincs az üzenetben, mely egyetlen szóval sem emlékezik meg Románia külpolitikájáról s viszonyá­ról a többi államokhoz. E tartózkodás minden­esetre meglepő. Mikor a Florescu-kormány meg­alakult, még azt hirdette, hogy elődjének kül­politikai irányát változatlanul fogja követni. Ak­kor azonban nem volt többsége a képviselőházban, míg most már megvan a többség. Alkalmasnak ta­lálja-e talán a körülményeket, hogy a külügyekben irányt változtasson ? A hallgatás mindenesetre gya­nús­­ bizalmatlanságot kelthet főleg olyan emberek­kel szemben, mint a mostani miniszterek, kik eddig mindig orosz járszalagon haladtak. A parlament mostani rendkívüli ülésszaka hat-nyolc­ hétnél min­denesetre nem fog tovább tartani. Az árucsarnokok ügye. A pénzügyi és gazdasági bizottság mai ülésé­nek legfontosabb tárgyát a közélelme­zési és közgaz­dasági, valamint a középítési bizottságok előterjesz­tése képezte az árucsarnokok tárgyában. Az ülésen Márkus József tanácsos elnökölt s a napi­renden levő tárgyakat M­á­t­r­a­y József tanácsjegyző adta elő, a vásárcsarnokok ügyének kivételével, a­melyet M­a­t­u­s­k­a Alajos dr. tanácsos ismertetett. A napirendre térés előtt megtartották az ár­lejtést a fővárosi közkutak jó karban tartása és javí­tása körül szükséglendő munkálatokra. Legkedve­zőbb ajánlatot — 10% felülfizetéssel — Lefeber Ágoston tett s a bizottság azt fogja ajánlani elfoga­dásra. — Következett ezután a vásárcsarnokok ügye. Matuska tanácsos bő ismertetésében kiterjeszkedett a csarnokok jövedelmezésére s abbeli természetükre, hogy az áruczikkek árának szabályozására ked­­vezőleg hatnak. Kijelenti, hogy a most meg­levő élelmi piac­ok megszüntetését oly radi­kális elvnek tekinti, a­mely nélkül a csarno­kok létesítése egyáltalában keresztül nem vihető. A csarnokok konstrukc­iója tekintetében ügyelettel kell lenni éghajlati viszonyainkra s arra, hogy minden fényűzés elkerültessék. Egyik lényeges elv az is, hogy a detail-csarnokok a most meglevő terek lehető kímé­lésével építtessenek föl s ez lehetséges is, azonban igy a költségek mintegy 500,000 írttal többre rúg­nak. Kívánatos, hogy a csarnokok bérházzal kapcso­latosan építtessenek, mert ezek jövedelmezéséből el­érhető lesz az árudijak leszállítása. Az összes csar­nokokban 2610 áruhely lenne, négyszögméterenként 10 krnyi árudijjal s ez évente 505,000 frtot hozna be, a­mi a befektetett tőke amortizálására elégséges. Az eddigi megállapodások szerint összesen 7 vásár­­csarnok létesítesítendő, 6 millió maximális költséggel, a­mely a 25 milliós kölcsön terhére esnék. A köz­ponti csarnok a sóháztelek csoporton lenne elhe­lyezve. A csarnokok fölépíttetése nyilvános pályázat útján történik. M­e­d­r­e­y Zsigmond kifogásolja azt, hogy ez a rendkívül fontos ügy, a­mely évek óta vajúdik, most — úgyszólván 24 óra alatt­­— három fórum előtt ke­rüljön eldöntés alá; most tárgyalja a pénzügyi bi­zottság, délben a tanács és holnap a közgyűlés hatá­roz fölötte. Nézete szerint különösen a központi csar­nok helyének végleges megállapítása körül nem álla­podtak még meg a nézetek annyira, hogy a további megfontolásnak helye ne lehetne. A régi sóháztelek és a Boráros­ tér között való választásban döntő kö­rülményt kell, hogy képezzen az is, hogy egyik vagy másik helyen milyen nagy terület áll rendelkezésre, s melyik mennyi költséget veszi igénybe, és melyik mennyire felel meg nemcsak a jelen és legközelebbi idők igényeinek, hanem a távol jövő kívánalmai­nak is.­­ A sóháztelek tényleges beépítésére csak 9,032 négyszögméteres terület kínálkozik, míg a Boráros­ téren 13,600 négyszögméter mutat­ható ki. Csaknem bizonyosra vehető, hogy a sóház­­telkeken építendő központi vásárcsarnok tíz évnél to­vább a czélnak nem lenne képes megfelelni, pedig ennek a költsége legalább is annyiba kerülne, mint a másik terv szerinti, a­mely legalább 40 éven át ki­elégíthetné az igényeket. Azt hiszi tehát, hogy azok, a­kik a központi csarnokot a Boráros­ térre tervezik, sokkal inkább védelmezik a főváros érdekeit, mint­sem azok, a­kik a sóháztelkek beépítését kívánják. Nem hiheti az előadó tanácsos amaz állítását, hogy a sóháztelek mellőzése esetén az egész intézmény koc­káztatva lenne. Minthogy tehát sem közforgalmi, sem pénzügyi szempontból nem látja a sóháztelek előnyeit, kéri, hogy a bizottság nyilatkozzék a köz­ponti csarnoknak a Boráros­ téren leendő létesítése mellett. Darányi Ignácz reflektálva az előtte szóló ama megjegyzésére, hogy a rég vajúdó ügy most ro­hamosan megy át a végső fórumok határozatai alatt, utal a törvényhozás körében szokásos eljárásra, a­hol a szakbizottságok tárgyalásai után a végleges döntés szintén a legrövidebb idő alatt történik meg. A tár­gyalások folyamata alatt a kérdés eléggé megérett a határozathozatalra. De abban sem ért egyet Medvey­­vel, hogy a központi csarnokot mintegy örök időkre kellene létesíteni; a központi csarnoknak nem az a feladata, hanem az, hogy számolva a mai forgalom­mal, a mai generác­ió igényeit elégítse ki. A jelen idő s a közel­jövő kívánalmait nem szabad mellőzni. Külön­ben is a közvélemény régóta nyilatkozik a sóháztelek mellett; emlékezteti a bizottságot arra, hogy midőn arról volt szó, hogy e térség az igazságügyi palota részére foglaltassák le, milyen nagy demonstrálás tör­tént ez ellen. Nem a lokális,­­ de még a fiskális szempontok sem a döntők itt, hanem az, hogy a meg­érett eszme ne vettessék ismét fejlődésének régebbi stádiumába vissza. Hozzájárul Matuska tanácsos elő­terjesztéséhez. Wagner Gáza több szempontból nem já­rulhat a sóháztelken leendő építéshez. A­mi a belvá­rost illeti, ennek igényeit az itt épülő központi csarnok amúgy sem elégíthetné ki s így közforgalmi és finan­­cziális tekintetekből inkább ahhoz járul, hogy e czélra a Boráros-tér használtassák föl. Azt különben nem tartja szükségesnek, hogy valamennyi vásárcsarnok egyszerre létesíttessék s ő akkor, a­midőn e czélra eredetileg 4.795.000 frt volt előirányozva, most nem szavazhat meg hat millió forintot. — Busbach Péter szintén a Borársa-tér mellett nyilatkozik, míg Fenyvessy Adolf az előterjesztésben foglaltakat fogadja el. Az elnök ezután szavazás alá bocsátotta a kér­dést s a bizottság többsége a sóházte­­lekcsoport felhasználása mellett nyi­latkozott. A bizottság az előterjesztésben foglalt s a középítési és élelmezési bizottságtól is elfogadott többi javaslatokhoz észrevétel nélkül hozzájárult.­­ Végül a rudas-fürdőben foganatosítandó többrend­beli munkálatok költségeit 5600 frtnyi összegben, a bizottság megszavazta. Az ülés 1­1 órakor ért véget. KÜLÖNFÉLÉK. — május 12. A hir. lapból. A kamarási méltóságot adományozta díjmentesen a király zsadányi és törökszentmiklósi A­l­­másy Dénes grófnak. .A konzulságok köréből. A király nagybritanniai kir. konzullá Triesztbe kinevezett Haare Vilmos Róbert, és Frankl József budapesti lakos magyar állampolgár­nak, az argentínai köztársaság által kinevezett tisztelet­beli konzuloknak kinevezési okmányukhoz a legmagasb exequaturt legk. megadta. Czimadományozás. A király Fodor Attila kör­­möczi bányahivatali főnöknek, a bányászat terén teljesí­tett hű és hasznos szolgálatai elismeréséül a bányataná­­csosi czímet díjmentesen adományozta. Kinevezések Pünkösti Ferencz kir. főmérnö­köt a kőműves-, kőfaragó- és ácsmesteri képzettség meg­vizsgálására Kassán szervezett bizottság elnökévé, Lam­­pel Vilmost és ifj. dr. W­e­n­c­z­e­l Gusztávot miniszteri fogalmazókká, Müller Antal nagykárolyi lakost ideig­lenes minőségben állami végrehajtóvá, Bukta Gábor ideiglenes minőségű állami végrehajtót a zombori, Far­kas Imre fogarasi kir. adóhivatali gyakornokot az újvi­déki és Sterenberg Ernő zentai adóhivatali gya­kornokot a zentai kir. adóhivatalhoz ideigl. minőségű VI. oszt. adótisztekké, Gacsályi Károly díjtalan joggya­kornokot a pestvidéki kir. tszékhez segély­díjas joggya­kornokká, Pósch Emil fizetésnélküli pénzügyminiszteri irodatisztet, S­c­h­o­lt­z Gyula és Quillmann György II. oszt. pénzügyi irodatiszteket, valamint N­­o­­­n­d­o­n­­n­e­r Orbán igazolványnyal ellátott kiszolgált méneskari kezelő őrmestert ideiglenes minőségű III. oszt. pénzügy­­miniszteri irodatisztekké , továbbá Schmotzer János igazolványnyal ellátott kiszolgált altisztet és W­e­y­d­e Gyula pénzügyminiszteri dijnokot II. oszt. pénzügyi irodatisztekké nevezték ki. Névmagyarosítások: Kubascsik Mihály (Rózsahegy) »K­u­b­i­n­y­i«-ra, Rosenberg Mór (Zsira) »Z­s­i­r­a­i«-ra, Schrottman Jakab (Makó) »Sellei«-re, Rajz Jenő (Puszta-Kovácsi) »Somogy­i«-ra magyarosították ne­vüket Személyi hírek. Báró Bornemissza Gáborról azt írják Veszprémből, hogy csetényi uradalmát el­adta s most családjával együtt Amerikába ván­dorol. Nyugalmazott államtitkár. A király a személye körüli miniszter előterjesztése folytán megengedte hogy szigethi Barthos János államtitkári helyet­tes saját kérelmére állandó nyugalomba helyeztes­sék, s neki ez alkalomból 50 évet meghaladó, hű és kitűnő közszolgálata elismeréséül az államtitkári czim és jelleg adományoztassék. A király Albrecht föherczeghez. A király ő Fel­sége Albrecht föherczeghez a hadsereg főfelügyelő­jéhez a következő legf. kéziratot intézte: »Kedves rokon, Albrecht főherczeg tábornagy! Had­erőm jóléte iránt mindenben melegen érző szive sugal­latát követte Kedvességed, midőn jelentékeny ado­mánynyal hathatósan előmozdította ama törekvése­ket, melyek a hernalsi katonatiszti leánynevelő-inté­­zet kibővítését czélozzák. Örömmel emlékszem meg ez alkalommal a katonai érdekek önzéstelen támo­gatására irányuló sok más tényeiről is, a­melyekért kedvességednek legteljesebb köszönetemet és megelé­gedésemet nyilvánítom. Sainz, 1891. május 8 án. Ferencz József, s. k. Uj főispán. A hiv. lap mai száma a következő királyi kéziratot közli: A belügyminisztérium veze­tésével megbízott magyar miniszterelnököm előter­jesztésére H­á­m­o­s László országgyűlési képviselőt Gömör- és Kis-Hont vármegye főispánjává kineve­zem. Kelt Bécsben, 1891. május 7-én. Ferencz Jó­zsef, s. k., Szapáry Gyula, s. k. Rudolf trónörökös sírját kereste fel tegnap dél­előtt Gizella főherczegnő két leányával. A főher­­czegnő mintegy negyedóráig időzött lent a kapuczi­­nusok sírboltjában és rövid imát mondva virágcsok­rot tett a boldogult koporsójára. Félórával később Izabella főherczegné is lement leánya kíséretében a sírboltba és nemrég elhunyt leánya koporsójára ró­zsákból és gyöngyvirágból font csokrot helyezett. Kitüntetett plébános és jegyző. A király Kol­ler János czimzetes apátnak és adonyi esperes-plé­bánosnak az egyház és tanügy terén szerzett érdemei elismeréséül, a Ferencz József-rend lovagkeresztjét, és Dobozi Istvánnak, Maglód község jegyzőjének a községi közigazgatás terén szerzett érdemei elisme­réséül az arany érdemkeresztet adományozta. A primási hagyaték leltározása végett Boncz Ferencz miniszteri tanácsos, Reviczky Károly or­szággyűlési képviselő, Reidl Gyula primási tiszt, Pellet, Graeffel és Rossival kanonokok és Matya­­sovszky Lajos — mint az »O. É.«-nek távirják — Pozsonyba érkeztek. Tegnap a püspöki birtokokat szemlélték meg, ma pedig a primási palotát fogják a szakértőkkel megvizsgáltatni. A legyező kiállításban kiállított legszebb 32 le­gyezőről fényképek készültek, melyek darabonként 2 forintjával az iparművészeti múzeum igazgatóságánál kaphatók. Kicsúfolt kalendárium. A fiatal tavaszi nap csu­­folódik a pápaszemes öreg kalendáriummal. Hiába hirdeti ez mára Pongrácznak, a rettegett fagyos szent­nek napját, a tavaszi nap szinte előleget nyújt a ká­nikulából s meleg verőfény kaczag le a fővárosra. Nem garázdálkodik semmiféle jeges szél s a gazdák­nak még nincs okuk rettegni a hires fagyos szentek­től. De estig még nagy idő van s meglehet, hogy ad­dig felhők mögé rejtőzik a csufolkodó nap s mégis csak igaza lesz a pápaszemes, tudós kalendáriumnak.

Next