Pesti Napló esti kiadás, 1891. május (42. évfolyam, 119-147. szám)

1891-05-23 / 140. szám

Budapest, 1801.Szombat, május 23. 140. szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, május 23. Az országgyűlési mérsékelt ellenzéki pártkör vasárnap, e hó 24-én, délután 5 órakor értekezletet tart. A megyék rendezéséről szóló javaslattal a párt­­kör — mint már közölve volt — e hó 26., 27. és 28-án délelőtti 10 órakor tartandó értekezletén fog­­foglalkozni és az ezen értekezleteken leendő meg­jelenésre a pártkör összes tagjait ismételten fölkéri az elnökség. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt e hó 24-én d. u. 6 órakor értekezlet tart. Carnot körútja. A­ franczia köztársaság elnöké­nek körútját a franczia terület déli vidékein tegnap kellemetlen inczidens zavarta. Mikor teg­nap reggel Terhes városában a nevezetességeket megnézte, egy ember rohant kocsijához s dühösen kiáltozva, a kocsiba akart törni. Letartóztatták, mi­előtt bármi bajt okozott volna. Minthogy fegyver nem volt nála, bizonyos, hogy komoly merénylet nem is lehetett szándékában. Csakugyan még tegnap szabad­lábra helyezték az illetőt, mert kitűnt róla, hogy be­számíthatatlan állapotban van, így az esetnek nincs a legcsekélyebb jelentősége; egyszerű kellemetlen­ségről lehet csak szó, mely nem módosította Carnot úz úti programmját. A kitűzött időben indult el Tar­­besből Fanba, a spanyol határ felé, hol nemcsak a lakosság fogadta zajos ovácziókkal, hanem egy spa­nyol katonai küldöttség is várta, mely Krisztina régens-királyné üdvözleteit adta át. Salisbury a külügyi helyzetről. Salisbury mar­quis e hét elején vette át, mint távirataink jelentet­ték, Glasgowban a díszpolgári oklevelet, melylyel e város őt megtisztelte. Az angol kormányelnök ezen alkalommal hosszabb beszédet tartott, melyben a külügyekről is nyilatkozott. Beszédének ez a része, mely főleg azért érdekes, mert elég világos vonatko­zásokat tartalmaz nemcsak arra, a­mire egyenesen czéloz és a­mit kimond, — mint a ma érkezett angol lapok azt köztik, így hangzik: »A kitüntetés, melyben önök engem részesítet­tek, rendkívül megtisztelő s arra az ország minden polgára méltán büszke lehet. De különösen nagy ki­tüntetés az reám nézve, minthogy önök ezzel kapcso­latban egyúttal elismerést fejeztek ki ama kötelessé­gek teljesítése fölött, melyek nem függnek párttekin­tetektől s az ország jóléte szempontjából nagy jelen­tőséggel bírnak. A külügyi hivatal szükségszerüleg csenden működik. Czélzatosan arra törekszik, hogy ne keltsen feltűnést. Nem kívánja a parlament dicsére­tét és méltánylását, még kevésbbé annak megrová­sát. De mindennek daczára nagy érték és nagy buzdí­tás fekszik ama régi munic­ipális testületek helyeslé­sében, melyek kereskedelmi és ipari helyzetüknél fogva különösen képesítve vannak ítéletet mondani azon ügyekben, melyekre nézve nyilatkoznak. Azt hi­szem, hogy ön, lord Prevost úr, teljes joggal mondta, hogy ez az ország méltán részt kívánhat magának abban, hogy sikerült a béke zavartalanságát fentar­­tani, a­melynek rendkívül nagy fontossága van nem­csak ezen ország kereskedelmére, hanem az egész vi­lág jólétére és haladására nézve. A békét sikerült eddig évről-évre fenntartani, bár mindig némi aggodalommal és kételylylyel, hogy várjon a kezdődő év folyamában valamely előreláthatlan esemény nem fogja-e lerombolni a megelőző évek reményeit? Mert lehetetlen eltitkolnunk magunk előtt, hogy napjainkban a béke fentartása egészen más feltételektől függ, mint a korábbi időkben, egy félszázaddal előbb. Megszoktuk azt hinni, — és ez közmondásossá vált észlelet volt, — hogy gyakrabban idézte elő a háborút, az uralkodók nagyravágyása, vagy cselsz­övénye, mint más okok. De az idők hala­dásával a háború koc­kázata oly rettenetessé, a rom­bolás, mely azzal együtt jár, oly irtózatossá vált, hogy nincs uralkodó, a­ki nem riadna vissza attól a lehető­ségtől, hogy eljárása háborút okozhat. Hitem az, hogy mindazok, a­kik Európában, annak bár­mely részében a nemzetek sorsát intézik, mé­lyen át vannak hatva attól a törekvéstől, hogy a háború kikerülhető legyen. De más­részről nem szabad megfeledkez­nünk arról, hogy mélyre ható, gyakran s­ö­t­é­t­b­e­n j­e­l­e­n­t­k­e­z­ő érzelmek vannak napjainkban a népekben, melyek ereje a PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJa A toweri apátság. Irta : Besant Walter. 44 Angolból fordította: Á. Katona Clementin. Ennek befejeztével a bizottság elnöke, méltósá­­gos Eyre főbíró úr, a nagy esküdtszék elé terjesztő a vádat. Ezóta elolvastam ez aktát, mely azt hiszem az egész törvényt magában foglalta. A nagy esküdtszéknek nincs más feladata, mint híven követni a bíró irányzatát, a szerint, a­mint ez a törvényt odaállítja és kifejti. A hozzám hasonló tanulatlan embert nem illeti meg bírálgatni a vádban nyilvánuló tör­vényt. Csak annyit jegyzek meg, hogy a bíró előterjesztése után nem lehetett más választása az­ esküdtszéknek, mint meghozni a vádhatározatot. A törvény ilyen értelmezése mellett, világos, hogy ha valaki bárminő változtatást, vagy reformot óhajt létesíttetni, felségárulónak minősíttetik. Nem vagyok ügyvéd, de azt kérdem, hogy a törvény ilyen volta mellett, hol van hát a mi szabad­ságunk, melylyel oly nagyra vagyunk ? Íme a vád megokolása dióhéjban: »Minden odairányuló tervezet, mely a népet gyülésezésre ösztönzi ama nemzeti gyülekezetek min­tájára, melyekről Francziaországban hallottunk: az államkormányzás bitorlására; valamint minden egyes erre irányuló lépés, mint például a tanácskozások ;az erre vonatkozó eszközöket tárgyaló bizottságok elő­mozdítása ; e bizottságokban való közreműködés; minden nehézséget kizáróan megállapítható termé­szetű, az­az világos felségárulás. Vagyis ő felsége halálát kieszelő s czélbavevő törekvés. Sőt nem egye­dül a királynét, hanem egyszersmind a közrend, a vallás, a törvények, a vagyon, valamint a király alatt­valóinak élete és szabadságának a megsemmisítését is czélozza. A vád előterjesztése után a Sheriff átszolgál­tatta a törvényszéknek a kis esküdtszék névsorát. Huszonhat napi ülésezés és tanácskozás után, mely idő alatt a főtanúvallomások meg lettek hallgat­va , a nagy esküdtszék végre meghozta ítéletét. Mi az egész idő alatt csak annyit tudtunk, hogy az ügy folyamatban van anélkül, hogy az egészhez szavunk lenne. Most, miután a főbíró vádját elolvastam, csak azon csodálkozom, hogy egyáltalán helye lehetett a késedelemnek, mert ismerve az eset tényeit, ha én vagyok a nagy esküdtszék, egy negyed óra alatt meg­hozom az ítéletet. A nagy esküdtszék tehát, majdnem négy hétre a főbíró meghagyása után, meghozta a vádhatároza­tot a következők ellen : Először is George Williams, az úgynevezett dicső Sing-társulat, vagy klub elnöke ellen, ki még nem lett letartóztatva. (Már hallottuk, hogy ez óva­tos úri­ember álnév alatt lépett a klubba s egészen más részében lakott a városnak, minélfogva kikerül­te a letartóztatást és sohasem idéztethetett törvény­szék elé.) Továbbá George Bayssallance, a ro­herhithoi hajógyár tulajdonosa, azelőtt egy Keletindiába járó, H o o g h­­­y nevezetű hajó harmadik kormányosa ellen. Nevill Comines, ő felsége tengerészeti hivata­­labeli írnoka ellen. John Campbell Power, (ama fiatal­ember neve, kit mi egyszerűen joggyakornoknak­ neveztünk,) belső Temple-i joghallgató ellen. Végre Arthur Hallet legutóbb Oxfordban a Metton-kollegium tagja ellen. Mindnyájuk felségárulással vádolva. Ügyvédünk eljött közölni velünk a hirt, kezeit dörzsölve s fejével integetve. — Ezt nevezem aztán jó újságnak, urak! — mondá. Mert most már nem halasztathatik tovább ügyüknek tárgyalása s ezzel együtt az önök fölmen­tése , az­az — téve hozzá izgatva — azokét értem, kik élnek a védelem fegyverével, melyet a gondviselés ke­zeik közzé helyezett. A gondviselés szót használom, mely oly egyént szemelt ki az önök számára, ki annyira ismerős a tör­vény minden csinyja-binjával, — s ki egyszersmind az Egyház bajnoka s St.-Clement-Danes templomi­­padtulajdonos. Mondom, hogy azok, kik nem vetik meg e vég­zetszerűen kezeikbe helyezett fegyvert, csak örömre­pesve vehetik e tudósítást, mely másokat lesújtana. — Nagyon szép, nagyon szép — mondá György. — Lehet, fiuk, hogy mindnyájan föl lesztek mentve. Annál jobb rátok nézve. — De ön — ön, kedves uram — ön, ki mind közt a legbűnösebb ! Gondolja meg, hogy még min­dig nem késő, — kiálta az ügyvéd. — Még mindig van idő. Mit! hiszen ezer módja van — — Nem, — felesé György. — Csak egy módja van. Ember, ne zaklass tovább! Ez idő szerint Guellet úr abba­hagyta a dol­got. Volt valami a György arczán, a­mi engedelmes­kedni kényszerítő. György némán a tűz mellett foglalt helyet, míg az ügyvéd egy pohár — vagyis jobban mondva, egy palac­k bor mellett, szokása szerint elkezdett az ő ügyvédi fogásaival dicsekedni. Csak egyről nem tett említést, tudniillik : midőn kijátsza a foglyok bizal­mát a rája bízott pénzeket illetőleg. Sem pedig arra nézve nem figyelmeztetett ben­nünket, noha elejétől fogva tudnia kellett azt, hogy bármit tegyen is, legcsekélyebb haszna sem lesz ránk nézve, elvitázhatlanok lévén a tények esetünknél. Mégis fölszedett tőlünk — azaz Györgytől — három­százötven guineát, védelmünk ürügye alatt, holott szó sem lehetett védelemről. Ez volt aztán a valódi j­ókafogás. Aztán egy hétig újra nem hallottunk semmit. Nehéz súly nehezedett kedélyünkre. Se nem nevetgél­tünk, se nem daloltunk többé. Vasárnap, midőn az istentiszteletet hallgattuk a fogház kápolnájában, megremegtem ama gondo­latra, hogy talán már pár hét múlva mind a négyen a siralomházban fogunk ülni, mint oly nyomorultak, kik úgy össze vannak ott zsuffolva, mint a mészáros­ra váró juhok. A következő hétfőn egy törvényszolga az igaz­gatótól megidézést adott át, melyben saját házához rendel bennünket. Hivatalos parókás öreges urat találtunk ott, noha nem volt se törvényszéki ügyvéd, se lelkész. Fe­kete öltönyt viselt s igen szép kézelő csipkéket rég­i divat szerint. Kezében burnótszelenczét tartott s a mellette ülő igazgatóval társalgott. Mögötte írnok állott, alázatosan várva a parancsra. — Nos, — szólt az idegen, — tehát ezek itt a foglyok ? Szigorúan nézett ránk s fejét rázta. — Eltévelyedett ifjak, — szólt halkan az igaz­gatóhoz. — Minő kár! minő kár! Mi végre ju­tottak ! — Igen is, ezek a foglyok, — mondá az igaz­gató ; aztán felénk fordulva, igy szólt : — Uraim, — White úr, kincstári ügyész érte­sítést fog önökkel közölni a korona részéről. Fölhí­vom rá az önök figyelmét. — Bayssallance György, — kezdé White, — egyenkint olvasván fel a neveket, melyekre sorban válaszoltunk. — Értésére kell hoznom önöknek, hogy vád­határozat hozatott önök ellen a nagy esküdtszék ál­tal, mely egyenesen önökért lett felesketve s hivatott egybe. A vádlevél egy-egy másolata lett kiállítva az önök számára, íme itt van. Erre az Írnok szétosztá a nevezett okmányokat.­­ Továbbá az esküdtek névsora is ki lett állítva mindenikőjük számára a Sheriff által, a­mely ezennel szintén kézbesittetik önöknek, hogy jogi tanácsosuk az esküdtek bármelyikét, vagy mindenikét is elvet­hesse. • Az írnok ez iratot is kiosztotta. — Végül a korona által beidézendő tanuk név­sora is ki lett állítva mindenikük számára. Az írnok kézbesíté nekünk a névsort. — Minélfogva jogi tanácsosuk által abban a hely­zetben lesznek, hogy már előre megtudhatják a tör­vényszékben ellenük emelendő vád természetét. — Ebből áll, amit közölnöm kellett önökkel. A törvényszolga erre kinyitá az ajtót s vissza­vezetett bennünket börtönünkbe. Ekkor megvallom, nagy súly nehezedett a lél­­kemre. Láttam bajtársaim közül kettő velem érzett. De Györgyöt semmi sem hozta ki a sodrából. Az ágyra dobta az iratokat s tovább folytatta a kéznél lévő munkát, ami egy ürüczomb elkészítéséből állott az ebédre, burgonya hámozásból s hagyma és sárgarépa fölaprításából, mintha csak semmi sem tör­tént volna. Ügyvédünk azonban, ki épp a börtönben volt, hozzánk sietett átvenni az iratokat. Legelőbb is fölnyitá­s fennhangon felolvasá a vádlevelet, mely valóban a legterjedelmesebb irat volt, melyet valaha láttam. Guellet úr azonban oly páthoszszal és elégedet­ten olvasta, akár egy poéta, ki legújabb ódáját sza­valja el. Minél hosszabb valamely irat s minél nagyobb szótöbbséggel van írva, annál nagyobb örömet szerez az az ügyvédnek. Az egésznek pedig az volt a veleje, hogy felség­­árulással vagyunk vádolva. — Valóban, — mondá az ügyvéd — ez itt na­gyon szépen fogalmazott vádlevél. Meg kell adni, hogy a kincstári urak nagyon jól értenek hozzá. Ezt szívesen beismerem. A tárgy ügyes kezelésében nyil­vánul a tudományunk. Szerencséseknek nevezhetik magukat uraim, — azaz csak hárman közülük —, hogy engem szemelt ki a végzet az önök számára. Itt azután újra kimerítette magát az öndicsé­retben s a legszebb ígéretekben fölmentésükre nézve, (Folyt. köv.) borzalmas és melyek működése kiszá­­mithatlan. Ezek ereje és hevessége a nép fokozó­dott hatalmából származik és attól a nagyobb felvi­lágosodástól és neveléstől, mely napjainkban uralko­dik. Noha ennek a felvilágosodásnak és nevelésnek a békét kellene megerősíteni és annak fentartását biz­tosítani, a­mint teszi is , de az is bizonyos, hogy e té­nyező rettenetes erőt kölcsönöz az emberek szenvedé­lyeinek, ha egyszer a háború kitört. Ha arra hívom fel az önök figyelmét,hogy mily vár­atlan és sajnálatos alak­ban törhetnek ki ezek az érzelmek, tekintsenek egy oly területre, mely ötven éven át Nagy-Brit­anni a gon­doskodása alatt állott, melynek volt alkalma arra, hogy a mi tapasztalásainkat és érzelmeinket sajá­títsa el- Az ioni szigeteket értem. Tekintsenek önök oda s látni fogják, hogy e szigetek a középkor leg­rosszabb és legsötétebb szenvedélyeinek uralkodását mutatják területükön. Az a borzalmas üldözés, mely ott folyik, arra utal, hogy nekünk nem szabad nagyon bíznunk abban, hogy a hala­dás a világ minden részébe elhatott. De azt hiszem, hogy ön lord Prépost úr, jogosítva van hinni a békében és habár az a döntés, mely nagy háborúknak eredményeként beállott, soha sem tekinthető végérvényesnek , az ellen nyitva áll a jog­orvoslat s ennek a jogorvoslatnak határideje évtize­dekre terjed ki, n­o­h­a aggodalmak forognak fenn az iránt, hogy ily döntések néme­lyikét újbb kísérlettel akarják leron­­t­a­n­i, én még­is azt érzem, hogy minél inkább halad egyik év a másik után, a háború iszonyatos eredmé­nyeit minden ember jobban képes szeme elé állítani és ezért annak veszélye a háttérbe vonul. Az agyagipar kiállítás megnyitása. A kereskedelmi múzeum városligeti iparcsar­­nokában ma nyílt meg az agyag, czement, aszfalt és kőiparkiállítás. A kiállítás az iparcsarnok belsejéből mintegy 3200 négyszögméter területet foglal el, me­lyen külön helyiségekben vannak a kis és háziiparo­sok tárgyai, külön a belföldi gyáripar készítményei és munkagépek, külön a külföldi kiállítók agyag és kőipari tárgyai s külön a hazai nyersanyagok, fél­­gyártmányok és az épülettárgyak. A mai megnyitásra, mely reggel fél 10 órára volt kitűzve, hivatalos személyek, meghívott vendé­gek, kiállítók és érdeklődők nagy számmal gyűltek össze, ott voltak: gróf Csáky Albin közoktatásügyi miniszter nejével, gróf Teleky Géza nejével, gróf Tisza Lajos, id. és ifj. gróf Batthyány Géza, Matle­­kovics Sándor ny. államtitkár, Németh Imre és Schnierer Gyula min. tanácsosok, Gerlóczy Károly alpolgármester, Duckerts belga, Assim bey török és Haris görög főkonzulok, Klimm Mihály műegyetemi rektor, Pulszky Ferencz a­ nemzeti múzeum igazga­tója, Dániel Ernő, Országh Sándor, báró Kaas Ivor, Mudrony Soma és Busbach Péter orsz. képviselők, dr. Heltai Ferencz stb. Féltízkor megjött Baross Gábor kereskedelmi miniszter Lukács Béla államtitkár kíséretében és minden beszéd mellőzésével megnyitottunk jelentvén ki a kiállítást, azonnal elindult annak megtekintésére. A minisztert Németh Imre kér. múzeumi igazgató kalauzolta. A miniszter először az agyag, czement és kőipari tárgyakat, szobrocskákat, díszítési tárgyakat, dísz és használati épülettárgyakat tekintette meg. Majd a géposztályba ment, hol a gépek mind műkö­désben voltak. A legtöbb gépet a Ganz-gyár állította ki. A gépek szerkezetét és rendeltetését Petrik tanár magyarázta meg a miniszternek, a­ki ezután hosszabb időt töltött a kis és háziiparosok osztályá­ban. Majd a majolika-készítmények, a malomkövek, az aszfaltipari és czementgyártási termékek kerültek bemutatásra. Sokáig időzött a miniszter az új országház épí­tésvezetősége által kiállított tárgyaknál, hol gróf Tisza Lajos elnök szolgált bővebb felvilágosítás­sal. A biai, esztergomi, beczterczebányai, kolozsmo­­nostori terméskövek, a piszkei és siklósi márvány­­m­­unkák, valamint a kőbányai gőztéglagyár téglái, melyek az új országházba jönnek, igen megnyerték a miniszter tetszését. Az agyagedény kedvelők kiállí­tásai közül különösen kiválik a Hermann Ottóé és Ráth Károly iparosé. A miniszter hosszabb ideig volt a külföldi osztályban, hol érdekesek a boszniai, törökországi, szerbiai és bulgáriai agyag­ipar termékek, de legszebbek az olasz kiállítók szobor és mozaik-művei. Majd a műegyetem kiállítását Klimm Mihály rektor, a földtani intézet gyűjteményét Böckh min. osztálytanácsos és az állami középipariskola kiállí­tását Hegedűs főigazgató mutatta be. Végül a miniszter az agyag kályha és kandalló gyűjteményt s a kőfaragó munkákat és a szaklapok gyűj­ . KÜLÖNFÉLÉK. — május 23. A hiv. lapból. Kinevezések A földem­elésügyi mi­nisztériumba : R­ó­th Lóránt miniszteri fogalmazói czím­­mel és jelleggel felruházott miniszteri segédfogalmazót valóságos miniszteri fogalmazóvá, Koller­ffy Kol­ler Mihály fizetéstelen miniszteri segédfogalmazót való­ságos miniszteri segédfogalmazóvá, végül gróf N­y­á­r­y István végzett joghallgatót fizetéstelen miniszteri segéd­­fogalmazóvá , a marosújvári fő­bány­ah­ivat­alhoz : Blas­­k­a Ubald ottani főbányahivatali főnöksegédet bánya­­tanácsossá és főbányahivatali főnökké, K­o­s­z­t­k­a Vil­mos ottani fóbányatisztet pedig főbányahivatali főnök­­segéddé , a nagyági m. kir. és t-izs. bányaműhöz : zarándi Knöpf­­­er Gyula 2-ik bányatisztet 1-ie bányatiszt­­bányamérnökké, J­á­k­ó Gyula 4-ik bányatisztet 3-ik, P­r­u­n­n­e­r Róbert okleveles bányászt és m. kir. bánya­gyakornokot 4-ik bányatisztté, Epstein József vég­zett joghallgatót pénzügyi fogalmazó gyakornokká, és a siketnémák váczi orsz. intézetéhez orvossá dr. C­s­á­k­y Tivadar irgalmasrendi főorvost nevezték ki. Névmagyarosítások: Kohn Mária (Budapest) »Ker­té­s­z«-re, Topán Juliánná (Perbete) »Á­c­s«-ra, és Speier György (Rákos) »Bert­a«-ra magyarosították nevüket. Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök ma reggel Budapestről Fegyvernekre utazott. A király adományai. A király a gesztei róm. kath. fiók-hitközségnek, iskola építésére és temploma helyreállítására, 150 forintot; a kucsói gör. kath. hitközségnek, iskola építésére és berendezésére, 100 forintot ;a nagykomjáti gör. kath. hitközség­nek, templom építésére és az iskola helyreállítására és berendezésére, 150 forintot; a sa­jóudvarhelyi gör. kath. hitközségnek, templom építésére 100 írt segélyt ;a zempléni gör. kath. hitközségnek, is­kola, templom, lelkészi és tanitói lak helyreállítására, 150 irtot, a k­i s e t a­­ gör. kel. hitközségnek, templom és plébániaiak helyreállítására, 100 frt segélyt és a vajdácskai belv. hitv. ev. hitközségnek iskola­­épitkezési czélokra 100 forintot engedélyezett ma­gánpénztárából. József főherceg — mint Nagy Szebenből sür­­gönyileg jelentik — tegnap este tíz órakor odaér­kezett. A pályaudvaron ő fenségét báró Szvetenay hadtestparancsnok, Say tábornok, Gunesch ezredes, Thalman alispán, Hochmeister polgármester és Simonis polgármester fogadták. Az egybegyűlt nagy­számú közönség zajos éljenzéssel fogadta a főhercze­­get. A főherczeg ma a 23-ik honvéd ezred fölött tart szemlét, e hó 26-án pedig Kolozsvárra utazik, a­hol fogadására nagyban készülődnek. A szliácsi választókerületben, mint lapunknak írják, Radvánszky György ellen Huszágh István lépett föl ellenjelöltnek, ugyancsak szabadelvű pro­grammal. A madártani kongresszusnak a lelenczei tóhoz és a Kis-Balatonhoz lerándult tagjai — mint ma távírják — Velenczéről pénteken kora reggel érkez­tek Keszthelyre, a­hol gróf Festetics Tasziló vendé­geit a legszivélyesebben fogadta. A Szt. Györgytől Keszthelyig ment vasúti kocsikat, a vendégek tiszte­letére földiszitették; Keszthelyen pedig a házakat nemzeti lobogókkal ékesítették. .Az indóházban az ornithologusokat Dunszt apát üdvözölte. A vendégek a hévvizi fürdőben megreggeliztek s onnét Hermann Ottó vezetése alatt kocsikon a kis Balatonhoz rán­­dultak ki, a­hol számos csónak állt rendelkezé­sükre. A különféle madárfészek telepek, különösen pedig a sokfajta gémeké, rendkivül meglepte a külföldi tudósokat, a­kik a vidék páratlan természeti szép­ségei é­s kincsei fölött elragadtatásukat fejez­ték ki. Úgy a Diós szigeten megtartott ebéd, mint a Hévvizen elköltött vacsora alkalmával valóságos test­véries viszony jutott kifejezésre a német, magyar és a franczia tudósok közt. Pap Sándor jószágfelügyelő két alkalommal is f­elköszöntötte a vendégeket; be­szédére Homeyer és Blasuis tanárok válaszoltak, me­leg szavakkal köszönve meg az ünnepeltetést. Beszé­düket nagy tetszészajjal fogadták. Herman Ottó gyújtó beszédben köszöntötte fel gróf Festetics Ta­­szilót, a­kinek ritka vendégszeretetéről hírt visznek majd a jelen levő vendégek a világ minden tájára. A külföldi tudósok nem győzték dicsérni a gróf párat­lan vendégszeretetét és gondos figyelmét, a­melyben vendégeit részesítette. A tatrangi tűzvész által okozott kár, egy brassói sürgöny szerint, 19.000 frtra rúg. A nyomor igen nagy. Gróf Bethlen földmivelési miniszter a káro­sultaknak nagyobb pénzsegélyt küldött. Tengerjogi szakértekezlet. Mint a »Kereske­­delmi Jog- 63 Ismeretek Tára« Írja, az igazságügyi-és kereskedelmi miniszter egy magyar tengeri ma­gánjogra vonatkozó törvényjavaslat előkészítése vé­gett szakértekezletet szándékoznak egybehívni. Az igazságügyminiszter a minisztériumnak a szakérte­kezleten való képviseletével Manoilovich Emil kúriai tanácselnököt bízta meg. Manoilovich e czélból ugyan­csak az igazságügyminiszter megbízásából már hosz­­szabb idő óta tanulmányokat tesz. Minthogy az Auszt­riával fenálló vám- és kereskedelmi szövetség értel­mében a tengeri hajózásra vonatkozó törvényes rend­szabályok a két fél között egyetértőleg állapítandók meg,­­ az osztrák kormány egy tengeri magánjogot szabályozó törvényjavaslatot terjesztett kormányunk elé. E törvényjavaslat kevés változtatással, a német ál­talános kereskedelmi törvénykönyvnek a tengeri ke­reskedésre vonatkozó V. könyvét tartalmazza. Mint­hogy azonban nálunk tengeri jogként tudvalevőleg a Code de commerce II. könyve van már e század eleje óta érvényben, másrészt ismét a tengerparti lakosság nemzetiségi jellegénél , és az adriai tenge­ren uralkodó szokásoknál fogva nagy rokonszenv lé­tezik az 1883-ik évben életbe léptetett Codice di Commercio del Regino d‘Italia II. könyve iránt: a törvényjavaslat készítésénél megfontolás tárgyát e három tengerjogi törvény fogja képezni. Jókai és a­­ svájczi vámhivatal. Egy genfi jelentés szerint a savoyai parasztok zsákszámra vi­szik oda a megölt cserebogarakat, mert a svájezi hatóságok 10 cent­ot fizetnek literjéért, míg a fran­­cziák csak hatot. A svájezi vámtisztek azonban za­varba jöttek, hogy a különös szállítmányokat milyen c­ímen vámolják meg, mert a szövetségtanács a vám­tarifák megállapításánál megfeledkezett a csereboga­rakról. Kérdést intéztek tehát Bernbe a fővámhiva­talhoz. Ez pedig — ugy látszik — olvasta Jókai »Czigánybáró«-ját s emlékezett, hogy ebben a ravasz szerb leány, Arzéna, cserebogarakkal eteti kérőit, csakhogy őket elriaszsza s igy a bölcs vám­hivatal kimondotta, hogy a cserebogár cse­mege s akként is rovandó reá a vám. A savoyai parasztok mozgalmat indítottak, hogy a bölcs hivatal asztalait naponta ellássák egy tányér a csemegével. A posta- és távírda tisztikarból. A kereskedelem­ügyi miniszter, a posta- és távirda-segédtiszti tan­folyamok sikeresen vizsgázott hallgatói közül: Kle­bersberg Gézát, Kupsza Lajost, K. Nagy Imrét, Búza Károlyt, Szabó Józsefet, László Gergelyt, Cristea Gyulát, Nagy Sándort, Mihály Jenőt, Baranyai Károlyt, Zsigmond Istvánt, Varga Eleket, Bihari Pált, Hindi Gyulát, Czárth Józsefet, Oberth Károlyt, Gazda Edét, Kiss Mihályt, Uibner Györ­gyöt, Staresinic Ferenczet, Tomasevic Mihályt, Ivogl Istvánt, Stosic Istvánt, Jezernitzky Ödönt, Hermány Ferenczet, Csontos Lászlót, Bader Jánost, Bartalos Ernőt, Schlögel Jánost Neustadt Lajost, Bognár Lajost, Balogh Sándort, Pfeifer Mátyást, Topolck­ Jánost, Várady Vilmost, Nigring Ferenczet és Weisz Gyulát ideiglenes minőségű posta- és távirdasegéd­­tisztekké nevezte ki. Cseh-franczia tüntetés Prágában Cseh-franczia tüntetés volt tegnap este Prágában. A cseh országos kiállítás és a »Slavia« ifjúsági egyletnek holnap tar­tandó zászlószentelési ünnepélye alkalmából ugyanis Parisból öt tagú küldöttség érkezett. Az indóházban a cseh ifjúságon kívül ezrekre menő tömeg várako­zott reájuk s a franczia tanulókat franczia és cseh nyelven üdvözölték, biztosítván a franczia diákokat a csehek rokonszenvéről. A diákok innen bevonultak a városba, dalolva, kiabálva, oly nagy volt a lárma, hogy a lakók, miután már késő este volt, ijedten nyi­tották ki ablakaikat, nem tudván mi történik. Végre is a rendőrségnek kellett a fiatalság lelkes hangula­tát »lecsillapítani« olyképpen, hogy szétkergette őket.­­ Még épületesebb volt a cseh-franczia ölelkezés nyilvánulása a kiállítási területen. A látogatók közt volt egy berlini is, a­ki midőn társaival kifelé tartott, a cseh fiatalság körülvette s arc­zal ütötte. E rendkí­vüli vendégszeretetre az adott okot, hogy német nyel­ven beszélgetett, a­mi szörnyen feldühösítette a cse­heket. A berlini bocsánatot kért, hogy nem tud csehül, a csehek azonban rákiabáltak: »Nem kell nekünk berlini a cseh kiállításon. A­ki nem tud csehül, maradjon odahaza.« A­mint a berlini újra szólni akart, a »lelkesült« csehek oly erősen vágták arc­al a berlinit, hogy az hátra tántorgott. Csakis a rendőrség közbelépésének köszönhető, hogy komo­lyabb összeütközés nem történt. Ilyen vendégszeretet után aligha fognak a külföldiek a cseh kiállításra tódulni, mert hát még mindig többen vannak a csehül nem beszélő külföldiek, mint Bohemia vendégsze­rető lakói. Miniszteri iskolalátogatók. A közoktatásügyi mi­niszter : Balázs Emil főerdészt a­j­a­­­n­a­i és k­i­s­z­el­fal­u­i róm. kath. iskolák; Mihályfy Mihály főerdészt a felső-hámori és erdősurányi róm. kath. iskolák; Schröder Károly reáliskolai igazgatót, a d­a 1t­o­s­i róm. kath. iskola; Gasparecz Béla fürdő­orvost, a s­z­k­­­e­n­ó­i róm. kath. iskola ; Körös László kincstári erdészt, a mocsári és lengei róm. kath. iskolák; Ocsovszky Antal esperest, a gyer­tyánfai, madaras-aljai és dóczi-fürészi róm­. kath. iskolák ; Havran János püsp. czerem­onia­­riust, a szénásfalui és gelet­eki r. k. isko­lák ; Kraft Károly kir. járásbirót, a radnói és g­a­­r­a­m-r­é­v­i r. kath. iskolák; Vetzell István szentszéki ülnököt, a g­aram-kürtösi és majláthi róm. kath. iskolák; dr. Bolemann István kir. taná­csos fürdőorvost, a vihnye-peszerényi álla­milag segélyzett községi iskola; Csibada József pol­gármestert, a körmöczbányai községi elemi fiú-, elemi leány és polgári leányiskolák; Palkovics Emil rendőr-kapitányt, a felső-tó­ti és k­ék­el­lő­i róm. kath iskolák; Chrasztek Mihály esperest, a felső- és alsó-zsadányi róm.kath.iskolák; Czeizel László plébánost, az uj- ésjános-gyar­­mati róm. kath. iskolák; Tomcsányi Gyula főerdő­­mestert, a revistye-v­ár­aljai róm. kath., s a zsarnóczai róm. kath. és izr. iskolák; dr. Ámon Ede országgyűlési képviselőt, a jánoshegyi köz­ségi iskola ; Belházy Imre apát-plébánost, a tmnos­­vágási és bartosi róm. kath. iskolák ; Erika Sándor főszolgabírót, a szentkereszti róm. kath. és izr. és az ó-körmöczkei róm. kath. is­kolák ; Gáspár Béla főerdészt, az als­ó-h­á­mori és zsarnócza-hutai róm. kath. iskolák; Szé­­kely György püspöki erdészt, a kapronczai és l­u­t­i fi­a­i róm. kath. iskolák; Bottka Ödön szol­­gabirót, a karvalyi, határkelecsényi és tormáskerti róm. kath. iskolák ; Truszka Antal szóigibirót, a nagylócsai és koszorusi róm. kath. iskolák; Kalmár Gyula erdőmestert, a f­e­n­y­ő­­kosztolányi róm. kath. iskola; Palkovics Gyula káptalani tiszttartót, a szent-benedeki róm. kath. és izr., és a hegyháti róm. kath. iskolák; dr. Benkő Lajos megyei főorvost, az aranyos­­maróthi róm. kath. állami felsőbb leány-, állami elemi leány-és az izr. iskolák; dr. Frankó József orvost, a feket e-k­e r e c­s­é n­y­i róm. kath. iskola; dr. Málasy János ügyvédet, a bars-berzenczei róm. kath. és a csürök-pusztai községi isko­lák ; Kosztolányi Aurél ügyvédet, a maholányi és kis-apáti róm. kath. iskolák; Kovács Sebestyén Lajos kir. főügyészt, a hizéri róm. kath. iskola; Rajk­y Rezső megyei aljegyzőt, a némethi-i és cs­arádi róm. kath. iskolák; Volánszky Ferencz polgármestert, az újbányai köz-ségi elemi fiú- és leányiskola és a magasmart­yi róm. kath. isko­lák ; Kittenberger István esperest, a kovácsi róm. kath. iskola; Haulik Károly nyug. oszt. tanácsost, a nagykerestényi és taszári róm. kath. isko­lák ; szerémi Odeschalchi Arthur herczeget a s­k­i­c­ói, imrevölgyi, kisülési, nagyülési és kis­­tapolcsányi róm. kath., valamint a kistapol­­csányi magániskolák; Konkoly Gyula földbirto­kost a kisaranyosi és lóczi róm. kath. isko­lák ; Sümegh János földbirtokost a velsiczi és m­a­n­k­ó­c­z­i róm. kath. iskolák; Thaly István kir. főmérnököt a lédeczi és néveri róm. kath. is­kolák ; gróf Bethlen Gergelyt a rosz­kosi, geszt­őczi és keresztúri róm. kath. iskolák; Znamenák Sándor ügyvédet,az ebedecz-szelep­cs­é­n­y­i és kisfalu­di róm. kath. iskolák; dr. Bottka Győző ügyvédet, a nagyszelezsényi róm. kath. és ág. ev., valamint a h­e­c­s­e­i róm. kath. iskolák; Takács Kálmán plébánost, a cserenyei róm. kath. iskola; Hermann Hubert erdőmestert, a kalacsnai községi iskola; Lüley János főszolga­bírót, a pálosnagymezői róm. kath. iskola; Pristyák Neut. esperest az abai róm. kath. iskola; Nemesványi Miklós ügyvédet, a bő 11­égi r.kisko­la ; Nedeczky Vincze szolgabirót, a n­a­g­y-m­á­n­y­a­i és tököli róm. kath., valamint a tököli ref. iskolák; Nagy János ügyvédet, a csi­ff­ári és tildi róm. kath. iskolák; Zongor János árvaszéki elnököt, a valkházi és rendvei róm. kath. iskolák; Dióssy József földbirtokost, az ohaji éshulli róm. kath. iskolák; Kovács József plébánost, a mel­­léki és zsitva-gyarmati róm. kath. iskolák; Lipthay Ágost földbirtokost, a füssi és bessei róm. kath., valamint a bessei ref. iskolák; Juhász Bálint földbirtokost, a n­a­g­y-t­ó­t­h­i és b­e­s­s­e­­nyői róm. kath., valamint a bessenyői ref. is­kolák , báró Révay Simont, a névedi­és zsitva­reményét nézte meg figyelemmel. A minisztert a látottak igen meglepték s a kiállítás sikerült volta fölött ismételten megelégedését fejezte ki. A minisz­tert, ki déli 12-ig járt-kelt a kiállításban, távozásakor megéljenezték.

Next