Pesti Napló esti kiadás, 1891. szeptember (42. évfolyam, 239-268. szám)
1891-09-11 / 249. szám
Budapest, 1891.Péntek, szeptember 11. 249. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, szeptember 11. A delegácziók tudvalevőleg november első napjaiban fognak összeülni. Mint Bécsből jelentik, ott az a nézet van elterjedve, hogy a delegácziók idei ülésszaka csak mintegy három hétig fog tartani. A Rudini-kormány. Kül- és belföldi lapok hetek óta ismételve azt a felszólítást intézik az olasz kormányhoz, különösen fejéhez, Rudini úrhoz, ragadja meg az alkalmat olyan nyilatkozatok tételére, melyek a mostani bizonytalanságnak véget vetnek s tisztázni képesek a helyzetet. Még német félhivatalos lapok római levelezői is ily irányú óhajoknak adtak kifejezést s ismételve sajnálták, hogy Rudini a Mondoviban nem rég tervezett szoborleleplezési ünnepélyt fel nem használta arra, hogy a kabinet terveiről és szándékairól illetékes felvilágosítást adjon. A legújabb jelentések szerint ez az óhaj végre jövő hét folyamán teljesülni fog. Milano város és vidéke kormánypárti egyletei, képviselői és szenátorai októberben nagy ünnepélyt akarnak rendezni, melyre a miniszterelnököt is meghívják, kinek akkor lesz tehát módja elmondani, minő terveket óhajt az őszi ülésszakban valósítani. Rudini úr októberben ki fogja fejteni az olasz kül- és belpolitika végczéljait s ezzel lehetővé teendi a különböző pártoknak, hogy sorakozzanak s határozott állást foglaljanak a kabinet mellett vagy ellen. A mostani helyzettel s Rudini úr egyéniségének megfelelően ez olasz programmbeszédnek nem lesz valami kibíró, harczias jellege s alig fogja a pártokat annyira izgalomba ejteni, mint a maguk idejében Crispi hasonló beszédei. De mégis általános kíváncsisággal várják, már azért is, mert Crispi sajtója, mely a Rudini-kormányt általában csak rövid élettartamúnak tekinti, folyton fokozott hévvel s nem ok nélkül azt hangoztatja, hogy a mostani kormánynak programmja egyáltalán nincs s hogy minden hasznavehető politikai gondolatnak is hiányában van. Most Rudinin a sor, hogy ezt a vádat tárgytalanná tegye s Rómában azt hiszik, hogy a jövő hó folyamán valóban meg is fogja tenni. A Dardanellák kérdése. A mai jelentések kivétel nélkül azt hangoztatják, hogy a Dardanellaügyben kötött orosz-török egyezmény tárgyában európai akció ez idő szerint nem várható. Arra nézve azonban már nagyon eltérők a hírek, létetett-e ez iránt valamelyik kabinet részéről pozitív javaslat. Egy berlini lap szerint Salisbury lord azzal az óhajjal fordult a hármas szövetség hatalmaihoz, hogy támogassák őt akcziójában s igy európai jelleget kölcsönözzenek neki. A bécsi és berlini kabinetek azonban, miután vezérférfiaink az ügyet Schwarzenauban megbeszélték, azon elhatározásra jutottak, hogy a közös akczió szüksége ma még nem forog fenn s igy igen udvariasan ugyan, de határozottan visszautasították Anglia felhívását. Ez a hir azonban nagyon kevéssé látszik valószínűnek, és pedig több okból. A lap, mely e hirt közli, azt állítja, hogy Schwarzenauban kapta, még pedig pozitív forrásból. Már pedig Schwarzenauban nem oly férfiak tanácskoztak, kik titkaikat dobra szokták ütni s ily után juttatják nyilvánosságra, hogy megtagadták Anglia kívánságának teljesítését. De valószínűtlenné teszi a dolgot a félhivatalos A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Ivanovics Iván és Nikiforovics Iván. Gogoly után az orosz eredetiből: Ambrozovics Dezső. De Nikiforovics Iván se élt, se holt, mert beszorult az ajtóba s egy lépést se tudott tenni sem előre, sem hátra. Hiába kiáltott ki a biró az előszobába, hogy az ottlevők közül valaki tolja be Nikiforovics Ivánt hátulról a terembe. Az előszobában csak egy vénasszony volt, aki csontos kezeivel minden erőlködése daczára semmire sem tudott menni. — Ekkor az egyik gyakornok, vastag ajkakkal, széles vállakkal, vastag orral, kancsal és részeges tekintetű szemeivel, és rongyos könyökkel közeledett Nikiforovics Ivánhoz, keresztbe rakta a kezeit, mint a gyermeknek s azután intett az invalidusnak, a ki térdét neki feszítve Nikiforovics Iván potrohának, valahogy kituszkolta őt az előszobába. Ekkor félrehúzták a reteszt s kinyitották az ajtó másik felét is, ezalatt a gyakornok és segédje, az invalidás, a kölcsönös erőlködés következtében szájukból olyan erős bűzt terjesztettek szét, hogy a birósági terem egy darabig olyan volt, mint valami csapszék. — Nem ütötte meg magát Nikiforovics Iván ? Majd szólok az anyámnak, az küld önnek valami szert, amelylyel csak a lágyékát meg a hátát kell bekenni s vége van mindennek. De Nikiforovics Iván ledobta magát egy székre, és hosszú »oh«-okon kívül egyebet nem tudott mondani. Végre gyenge s a kimerüléstől alig hallható hangon igy szólt: »Nem parancsol?« s elővette zsebéből a szelenczéjét, hozzátéve : »Tessék parancsoljon!« — Nagyon örülök, hogy önt láthatom — válaszolt a biró — de azért nem tudom elképzelni, mi indította önt arra, hogy minket ezzel a kellemes meglepetéssel lekötelezzen. — Keresettel....................nyögé Nikiforovics Iván. — Keresettel ? Mifélével ? — Keresettel...........(itt nagy szünetet tartott) oh!...........Keresettel a gazember . . . Pererepjonko Ivánovics Iván ellen. — Úristen ! Ön is! Ilyen ritka jó barátok ! Kereset egy ilyen erényes ember ellen! — Ő maga az ördög! — mondá Nikiforovics Iván szakgatottan. A biró keresztet vetett magára. — Vegye a keresetet, olvassa fel. — Mit tegyünk Tihovaics Tarasz, olvassa! — mondá a biró elégedetlenül odafordulva a jegyzőhöz — miközben az orra önkénytelenül megszagolta a felső ajkát, amit rendesen csak valami nagy elégedettség előtt szokott tenni. Az orrnak ez az önkényüsége még jobban boszantotta a bírót: elővette a zsebkendőjét s mintsem hogy megbüntesse az orrát, lesöpörte az ajkáról az egész burnótot. A jegyző elvégezve szokott aktusát, melyre minden olvasás előtt szüksége volt, vagyis zsebkendő nélkül kifújván az orrát, a rendes hangján, igy kezdte: Dovgucshin Iván, Nikifor fia, mirgorodi nemes ember, kéri . . ., hogy mit, arról a következő pontok szólnak: 1. a magát nemes embernek! — nevező Pererepjonko Iván, Iván fia, gyűlölködő gonoszságában és rosszakaratában nekem mindenféle bajt, kárt és egyéb gyalázatos és utálatot gerjesztő bosszúságot okoz, s a tegnapi napon, mint valami rabló és tolvaj, baltákkal, fűrészekkel, vésőkkel és más lakatos-szerszámokkal felfegyverkezve, éjnek idején belopózott az udvaromba, s ott lévő, és tulajdonomat képező libaólamat sajátkezűleg, a leggyalázatosabb módon szétrombolta, amely törvényellenes, és rablóhoz méltó eljárásra én a magam részéről, semmi okot nem szolgáltattam. 2. Ugyancsak ez a Pererepjouko nevű nemes ember, az életemre is leselkedik, és e szándékát a múlt hó hetedikéig titokban tartván, eljött hozzám, és barátságos de ravasz módon elkezdte tőlem kunyerálni a szobámban függő puskámat, és veleszületett fukarságánál fogva elkezdett nekem mindenféle haszontalanságot, mint egy barna disznót és két zsák zabot, ígérni érte. De én, ekkor már felismervén bűnös szándékát, mindenféleképen próbáltam őt attól eltéríteni, de Iván, Perezepjouko Iván fia, ez a gazember, ez a naplopó, durván lepiszkolt engem, s azóta engesztelhetetlen és példátlan gyűlölettel viseltetik ellenem. Ezenkívül ez a sokat emlegetett, boszul lihegő nemes ember és rabló. Pererepjouko Iván fia, nagyon gyalázatos származású. A nővére, mint azt az egész világ tudja, csavargónő volt, aki egy Mirgorodban volt vadászzászlóalj után megszökött, miután a férjét valahol jobbágyságra juttatta. Apja és anyja is istentelen emberek voltak és mind aketten folyton részegeskedtek. De ez az említett nemes ember és rabló, Pererepjouko, állatias és gyalázatot érdemlő cselekedeteivel fölülmúlta összes rokonait és a becsület álarcza alatt a legbotrányosabb dolgokat műveli: böjtöt nem tart, mert a Filippovka előestéjén, ez az istentelen egy bárányt vett és másnap, istentől elrugaszkodott cselédjével, sapkával leölette az alatt az ürügy alatt, mintha sürgősen szüksége volna faggyúra a mécsesébe, meg a lámpájába. Ennélfogva kérem ezt a nemes embert, mint rablót, szentségtörőt és gazembert, akit lopáson és rabláson kaptam, lánczra verni, és börtönbe, vagy fegyházba vetni, s ott, belátásuk szerint, öt rangjától és nemességétől megfosztván, jól elkorbácsolni és szükség esetén Szibériába deportálni, a perköltségek és az okozott kár megtérítésére ítélni és ezt, az én keresetemet elintézni. Ezt a keresetet aláírta Dovgucshin Iván, Nikifor fia, mirgorodi nemes ember. Alig hogy a jegyző befejezte az olvasást, Nikiforovics Iván fogta a sapkáját, meghajtotta magát azzal a szándékkal, hogy elmegy. — Hová, hová Nikiforovics Iván ? — mondá a biró. Maradjon egy kissé! Igyék velem teát! Orisko ! Mit állsz itt, te ostoba s mit kaczérkodol az írnokokkal ? Szaladj, hozd be a teát! De Nikiforovics Iván elrémülve attól, hogy ilyen messzire eltávozott hazulról s hogy ilyen borzasztó vesztegzárt kellett kiállania, kiosont az ajtón mondván : »Sok se fáradjon, nagyon le vagyok kötelezve . . .« s becsukta maga mögött az ajtót, ott hagyva az egész bámészkodó bíróságot. Nem lehetett semmit se tenni. Mind a két keresetet elfogadták s az ügy már nagyon komolyan érdekes kezdett lenni, mikor egyszerre egy váratlan körülmény, rendkívüli fontosságot kölcsönzött az egésznek. Mikor a bíró, az albíró és a jegyző társaságában kilépett a teremből, az írnokok zsákba szedték a kérvényezők által hozott kakasokat, tojásokat, kenyérkarajokat, süteményeket s más efélét; ugyanekkor egy barna disznó szaladt be a terembe és a jelenlevők legnagyobb bámulatára megragadta, nem a süteményt, vagy a kenyeret, hanem Nikiforovics Iván keresetét, mely az asztal végén hevert. Megkapva az írást, a barna disznó oly gyorsan elfutott, hogy a hivatalnokok közül egyik sem bírta utolérni, daczára az utána hajigált tintatartóknak és léniáknak. Ez a rendkívüli esemény borzasztó zűrzavart idézett elő, annál is inkább, mert a kereset még nem volt lemásolva. A bíró, azaz jegyzője és az albíró sokáig tanakodtak e hallatlan eset felett; végre abban állapodtak meg, hogy az ügyben a rendőrfőnöknek írnak, mert ez inkább a városi rendőrséghez tartozik. Az erre vonatkozó átiratot 389. számmal ellátva még aznap átküldték neki, minek következtében nagyon érdekes leleplezések jöttek napvilágra, melyeket az olvasó a következő fejezetben ismerhet meg. V. FEJEZET. A melyből kitűnik, miben egyezett meg két tiszteletreméltó mirgorodi személyiség. Alig hogy Ivanovics Iván hazaért s belépett, hogy szokása szerint az eresz alá keveredjék, egyszerre kimondhatatlan meglepetésére valamit látott piroslani a kapuban. Ez a valami a rendőrfőnök piros hajtókája volt, mely úgy neki, mint a gallérjának vöröses fényt kölcsönzött. Ivanovics Iván elgondolta magában : — Éppen jó, hogy Fedorovics Péter eljött kissé beszélgetni, — de ugyancsak meg volt lepetve, mikor látta, hogy a rendőrfőnök rendkívül gyorsan közeledik és erősen hadonász a kezeivel, ami nála csak nagyritkán szokott előfordulni. A rendőrfőnök egyenruhájára nyolc gomb volt felvarrva, a kilenczediket, mely ezelőtt vagy két évvel a templom felszentelése alkalmából tartott körmeneten elveszett, a tizedesek még mai napig sem találták meg, bár a rendőrfőnök, a fertálymesterekkel naponkint tartani szokott rapporton mindig megkérdezi : megtalálták-e a gombot ? Ez a nyolc gomb olyan módon volt felvarrva, mint ahogy a vén asszonyok a babot ültetni szokták : az egyik jobbról a másik balról. A ballábán, a legutolsó hadjárat alkalmával megsebesült s azért biczegve, olyannyira oldalvást tartotta azt, hogy ezáltal szinte használhatatlanná tette a jobbikat. Minél gyorsabban mozgatta tehát a rendőrfőnök a végtagjait, annál lassabban jutott előre, s így míg a rendőrfőnök az eresz alá ért, Iván Ivanovicsnak elég ideje volt találgatni, hogy mért hadonázott a rendőrfőnök oly hevesen a kezeivel. Ez annál is inkább foglalkoztatta, mert az ügy szokatlanul fontosnak látszott, amelynek tiszteletére a rendőrfőnök az ősi kardját kötötte fel. — Isten hozta Fedorovics Péter! — kiáltott fel Ivanovics Iván, aki, mint már említettük nagyon kiváncsi volt és sehogy sem tudta elleplezni a türelmetlenségét, mikor látta, hogy a rendőrfőnök a pitvarba lép, aki azonban még mindig nem vetette fel a szemét és a lábaival bajlódott, melyek sehogy sem bírták őt egy lépéssel felsegíteni a lépcsőn. — Jó napot kívánok kedves barátomnak és jókevőmnek, Ivánovics Ivánnak! — válaszolt a rendőrfőnök. — Tessék helyet foglalni. Ön, amint látom fáradt, mert a fájós lába alkalmatlan .... — A lábam! — kiáltott fel a rendőrfőnök egy olyan pillantást vetve Ivanovics Ivánra, amilyet az óriás a törpére vagy a pedáns tudós a tánczmesterre szokott vetni; ezzel kinyújtotta a lábát és toppantott egyet. De ezt a merészségét drágán fizette meg, mert az egész teste megingott és orrát beleverte a korlátba; de a rendnek bölcs őre, mintha semmi sem történt volna, azonnal fölegyenesedett s belenyúlt a zsebébe,mintha a burnótszelenczéjét akarná kivenni. »Annyit mondhatok önnek legkedvesebb barátom és jóltevöm Iván Ivanovics, hogy valamikor én egészen más utakat tettem. Bizony komolyan . . . tettem, így például az 1807-iki hadjárat alkalmával.. . Oh, majd elmondom önnek, hogy ugrottam át a kerítésen egy csinos kis német asszonyhoz.« Ezzel a rendőrfőnök behunyta az egyik szemét s ördöngősen hamisan mosolygott. — Hol járt ma ? — kérdé Ivanovics Iván, félbe akarván szakítani a rendőrfőnököt, hogy mielőbb rávezesse őt jövetele okára; nagyon szerette volna megkérdezni, hogy mit szándékozik újságolni , de gyengéd világismerete folytán belátta az ilyen kérdezősködés illetlen voltát s igy Ivanovics Ivánnak erőt kellett vennie magán s be kellett várnia a talány megoldását, mialatt a szive rendkívül erősen dobogott. _— Ha megengedi, majd elmondom, hogy hol jártam ma, — válaszolá a rendőrfőnök. Mindenekelőtt kijelentem, hogy ma pompás idő van . . . E szavakra Ivanovics Iván majd meghalt. — De bocsánatot kérek, — folytatá a rendőrfőnök, — én ma egy fontos ügyben jöttem önhöz. E szavaknál a rendőrfőnök arcza és egész alakja éppen olyan aggodalmas kinézést öltött, mint amikor rálépett a lépcsőre. Ivanovics Iván várt és reszketett, mintha lázban lett volna, nem mulasztotta el azonban szokása szerint megkérdezni: »Miféle fontos ügy ? Hát csakugyan olyan fontos ?« — Mindjárt meg tetszik látni: mindenekelőtt bátor vagyok önnek kijelenteni kedves barátom és jóltevöm Ivan Ivanovics, hogy ön . .. az én részemről, látja hogy semmi, de az állam érdekei kívánják ... ön a rendőrség szabályait megszegte. — Ugyan mit beszél Fedorovics Péter ? Én az egészből nem értek semmit. — Kérném szívesen Ivanovics Iván! Hogyhogy nem ért semmit ? Az ön saját háziállatja egy fontos okmányt elvitt, s ön még ezek után azt mondja, hogy az egészből nem ért semmit. — Micsoda, miféle háziállat ? — Tisztesség szólva, az ön saját barna diszkója. (Folyt. köv.) »Nordd. Alig. Ztg.« egy kommünikéje is, melyet reggeli lapunkban közöltünk s mely határozottan hangoztatja, hogy a londoni kabinet minden óhaja a legelőzékenyebb méltánylásra számíthat a hármas szövetség tagjainál. A szövetség elsősorban a saját és a szárazföld, nem pedig Anglia érdekeit védi ugyan, de azért teljes jóindulattal és elfogulatlansággal teszi vizsgálat tárgyává Anglia óhajait is s lehetőleg kész azokat figyelembe venni. Ha csakugyan ily szempontok vezetik a hármas szövetséget, miben kételkedni nem lehet, akkor alig hihető, hogy Salisbury javaslatát visszautasította volna. Sokkal valószínűbb az a másik hír, hogy Londonban egyáltalán nem akartak európai akciót, hanem ott is, mint a hármas szövetség hatalmainál az a felfogás uralkodik, hogy a Dardanellakérdésben minden diplomácziai lépés fölösleges, mert az orosz-török egyezmény'’ nem forgatja ki érvényéből a párisi szerződést. Ez a felfogás megfelel a viszonyoknak , e mellett megvan az a jó oldala, hogy kizár minden bonyodalmat. A Dardanella-kérdés nem lényegtelen ugyan, de mégsem olyan fontos, hogy napirendre hozatalával veszélyes természetű diplomácziai tárgyalások indíttassanak. Ha Európa az orosz diplomáczia másnemű tevékenysége ellen nem tartotta szükségesnek az erélyes fellépést, a Dardanellák új szerződésszerű rendezését is kedvezőbb időkre hagyhatja. Az aradi ezred jubileuma. Aradról távírják lapunknak. Az aradi csász. és kir. 33. gyalogezred 150 éves fennállásának évfordulója alkalmából az aradi várnak rideg falai egész ünnepélyes szint öltöttek. A vár belső helyiségeinek a tisztek és a legénység által való feldiszítése napokig tartott. A mai ünnepre dr. Wadstatten temesvári hadtestparancsnok, lovag Nemecsics hadosztályparancsnok Nagyváradról, valamint a messze vidékről mindazon tisztek, kik egykor ezen ezred kebelében szolgáltak (ezek közül ma már számosan honvédtörzstisztek), továbbá az ezred összes tartalékos tisztjei ideérkeztek. Korán reggel ágyúdörgések jelezték a nap jelentőségét, azután diszriadó volt és a katonazenekar bejárván Arad város több utczáját, valamint tegnap este, úgy ma is a főispán, a püspök és a polgármester lakása előtt néhány darabot eljátszott. Délelőtt 9 órakor pedig a vár közepén levő dísztéren, melynek torkolatánál zászlókkal, magyar és osztrák czímerekkel, az uralkodóház színeivel és nemzeti színű lobogókkal díszített hatalmas diadalkapu emelkedik, játszott a zenekar. A csinosan feldíszített vártemplom előtt egy sátor volt felállítva, melyben fényes segédlet mellett tábori mise tartatott. Ezen dr. Fáik Miksa képviselő, Fábián László főispán, Saacz Gyula polgármester, Szathmáry Gyula alispán, Boros Béni, Benes Döme kir. tanácsosok, Grünwald Ferencz kamarai elnök, Lontagh Gyula, Domonyi József nagykereskedők és más előkelőségek vettek részt. Mise után Csikós Alajos ezredes emelkedett szellemű beszédett intézett a legénységhez, mely délután 2 órakor a várban levő hársfák alatt díszesen terített asztalok mellett fényes megvendégelésben fog részesíttetni. Arad városának borkereskedői 1500 liter bort ajándékoztak e czélra és azonkívül Arad város közönsége a megvendé KÜLÖNFÉLÉK. — szeptember 11. A hiv. lapból. A király adománya. A király a Nagy- Ekemezö gör. szert. kath. hitközségnek, templomépitésre, 100 frtnyi segélyt adományozott magánpénztárából. Kinevezések. Az iglói állami tanítóképezdéhez Ballázs Endre ottani segédtanárt, végleges minőségben rendes tanárrá ; Karoliny Mihály képezdei tanári tanfolyamot végzett aki. polgári iskolai tanítót, ideiglenes minőségben segédtanárrá nevezték ki. Áthelyezés. A budapesti állami felsőbb leányiskolánál megüresedett német nyelvi és irodalmi tanszékre Matskássy József szegedi állami felsőbb leányiskolái rendes tanárt helyezték át. Alapszabály megerősítés. A sükösdi dalkör alapszabályai a bemutatási záradékkal elláttattak. Személyi hírek. Wekerle Sándor pénzügyminiszter ma reggel visszaérkezett a fővárosba. — Gróf Bethlen András földmivelésügyi miniszter és gróf Szapáry Géza magyar kir. főudvarmester ma reggel elutaztak a fővárosból. József főherczeg holnap délután 2 órakor Galgóczról a fővárosba érkezik s egyenesen a Margitszigetre megy. A román királyné állapota, mint egy velenczei távirat jelenti, változatlan. A beteg nagy gyöngesége daczára is szellemileg épnek látszik s nincs tudatában annak, hogy állapota mily aggasztó. A király bátyja, Hohenzollern Lipót herczeg tegnap óta Velenczében időz. A királyné egy bátyja, mint a »Gazetta di Venezia« jelenti, a legszigorúbb inkognitóban »Gróf Gleichen« álnév alatt öt nap óta Velenczében van s egy pillanatra sem távozik nővére mellől. A szombathelyi püspök aulájából, a »P. H.« a következő értesülést veszi: Hivatalosan semmi sem érkezett hozzánk Hidassy kineveztetését illetőleg és hivatalosan erről semmit sem tudunk. Tény azonban, hogy minden oldalról érkeznek, mégpedig sűrűen a püspökhöz a gratulácziók. E gratulácziók között vannak olyanok, melyekből tisztán lehet következtetni arra, hogy a kineveztetés már tény. A katholikus kongresszus tegnap tartott nyilvános ülésén, mint Mechelnből távírják, Fris jegyző felolvasta a pápához intézendő feliratot, amelyben ama óhajt nyilvánítják, hogy a pápa világi hatalma visszaállíttassák. Előadást tartottak: Cochin (Páris), Winterer (Mühlhausen) Tondini (Olaszország), Dechamps és David (Belgium). Az utóbbi Afrika czivilizácziójának előrelátható eredményeiről beszélt és dicsőítette a művet, melyet a belga király kezdeményezett. Ahol Kossuthot keresztelték. A tályai ág. hitv. ev. egyház lelkész hivatala röpiratot bocsájtott ki »Kérelem és köszönet« czim alatt, melyben köszönetet mond mindazoknak, kik a rombadülő egyházuk felépítéséhez könyöradományaikkal hozzájárultak. Ez az egyház az, melyben Kossuth Lajost kilenczven év előtt megkeresztelték. Most már a régi egyházat modern stílü, csinos külsőbe öltöztették. A fürdő - utczai benzin-robbanás áldozatát, Manssberger Katalint ma bonczolták föl a törvényszéki orvostani intézetben. A bonczolásnál jelen voltak: dr. Glück Ignácz törvényszéki orvos, Bánó és Kuthy vizsgálóbírák. A bonczolás melyet dr. Kenyeres Balázs első tanársegéd végzett, kiderítette, hogy a szerencsétlen véget ért leány halálát inkább fulladás, mint a szenvedett égési sebek idézték elő. A leány különben oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy az esetben is, ha kimenthették volna a lángok közül, sebeibe biztosan belehalt volna. A leányt még ma délelőtt koporsóba tették, s kivitték a kerepesi úti temető halottasházába, honnan délután el fogják temetni. A szerencsétlenül járt Feja Ferencz boltiszolgának állapota tegnap óta annyira javult, hogy kezelő orvosainak véleménye szerint fel fog gyógyulni, de a szenvedett égési sebek következtében arcza teljesen el lesz torzítva s talán szeme világát is el fogja veszíteni. Tűz a Ferencz József-laktanyában. A Ferencz József lovassági laktanyában rövid idő alatt ma már a harmadik tüzeset fordult elő. A tűz a XVI. számú nyereg és takarmány-raktárban pusztított, mely a kaszárnyának a város felőli részén van. Emelet magasságú, mintegy 30 méter hosszú és 10 méter széles kőépület, melynek földszinti helyisége nyergekkel volt megrakva, padlásán pedig körülbelül 300 méter mázsa széna és szalma volt elhelyezve. A tűz a raktárépület padlásán ma reggel 9 órakor ütött ki ismeretlen okból. Valószínű azonban, hogy valamelyik ott dolgozó katona vigyázatlansága folytán. A tűz természetesen gyorsan elharapódzott, de résen volt a huszárság s a kunntczai gyakorlótérről pár percz alatt Szczerbovszky főparancsnok, Janicsek felügyelő és Breuer segédtiszt vezetése alatt négy őrség vonult ki s egy órai munka után megmentette a nyeregraktárt és a szomszédos istállókat, melyekből a lovakat gyorsan kivezették. Sőt a nyeregkamrát is kiürítették, ami fölösleges munka volt, sőt kockázattal járt, mert így könnyebben eléghetett volna a nyeregkészlet. A gyors segítségnek köszönhető, hogy csak a cseréptető egy része és a szénakészlet égett el. A kár mintegy 2000 forintra rúg, mely nem térül meg, mivel az épület biztosítva nem volt.. A tűz színhelyén megjelent Gabriányi altábornagy térparancsnok, Gaudernach ezredes, a 13-dik huszárezred parancsnoka, Láng György katonaügyosztályi tanácsnok stb. Kivonult továbbá a rendőrség is. Keleti kereskedelmi tanfolyam: A budapesti kereskedelmi akadémiánál szervezett keleti kereskedelmi tanfolyam felügyelő bizottságának elnökévé, mint a hírlap mai száma közli, a vallás és közoktatásügyi miniszter, a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértőleg, Bokros Elek országgyűlési képviselőt, a képviselőház alelnökét nevezte ki. A felügyelő bizottság tagjaivá kineveztettek: a vallás- és közoktatásügyi miniszer által Vámbéry Ármin budapesti tudomány-egyetemi rendes tanár és dr. Veródy Károly fővárosi kir. tanfelügyelő, a kereskedelemügyi miniszter által Biró Tamás miniszteri titkár és Szterényi József kir. iparfelügyelő , továbbá, mint a kereskedelmi akadémia vezérlő bizottságának képviselője, lovag Faik Zsigmond. Ugyancsak a keleti kereskedelmi tanfolyam igazgatásával a válás- és közoktatásügyi miniszter Ghyczy Géza kereskedelmi akadémiai igazgatót bízta meg. Ugyanott megbízta a román nyelv tanításával dr. Alexics György okleveles tanárt; a szerb és bulgár nyelv tanításával Popovics Sándor miniszterelnökségi fordítót; az új-görög nyelv tanításával Rhousopoulus Rhousos görög nyelvtanárt ; a török nyelv tanításával és a Kelet néprajzi és történeti ismertetésével dr. Kunos Ignácz irót, orientalistát; a keleti kereskedelmi földrajz előadásával Strausz Adolf irót; a vámügy és külkereskedelem, és ezzel kapcsolatosan a jogisme és konzuli ügy előadásával dr. Fuhrmann Ferencz miniszteri fogalmazót, a közlekedésügy, előadásával Mátray Elemér vámügyi előadót. Izgalmas jelenetnek volt színhelye a törvénykezési palotának II. számú végtárgyalási terme. Egy Rosenfeld Hennin nevű pinezárnő bűnügyében tartották meg a végtárgyalást, ki azzal volt vádolva, hogy egy a szállodában vele mulató vendégtől ötven forintot és egy arany órát és lánczot lopott el. A károsult fél a mai tárgyalásra nem jelent meg és ez okból Kossuthány Géza elnöklő biró a végtárgyalás elhalasztását mondotta ki. Alig hangzott el a határozat, midőn a vádlottnő még mielőtt a fogházőr felfoghatta volna, összesett és a padlón iszonyú görcsök közt vonaglott. A szerencsétlen nőn heves szivgörcsök vettek erőt, elannyira, hogy a fogházőr és a két teremőr alig tudták vonagló testét a padlóhoz való odaütközéstől és így súlyosabb sérelmektől megóvni. Küldtek a törvényszéki orvosért azonnal, de az nem volt feltalálható sehol; a törvénykezési palota közelében állomásozó mentőket pedig — előttünk ismeretlenül maradt okokból — nem akarták igénybe venni. A kínos jelenetnek az volt a vége, hogy a szerencsétlen nőt, kinek görcsei az egész idő alatt nem enyhültek s ki mindaddig pillanatra sem nyerte vissza eszméletét, hat fogházőr leszállította, vissza a fogházba, melynek ajtaja mögötte becsukódott. Hogy tovább mi történt vele, nem tudjuk. Úszó- és mentőünnepély. Az e hó 12-én rendezendő úszó- és mentőünnepély műsora ismét szaporodott egy számmal. Ez a molnárok és halászok csalnakversenye, a »Kutyavillá«-tól Promontorig. Jelentkezhetni szombaton déli 12 óráig a nemzeti uszodában, vagy a mentőegyesület állomásán. A milánói dóm halottja. A legutóbbi időben szinte divattá vált az életuntak körében, hogy a világhírű épületek legmagasabb pontjairól vetik magukat az alattuk járó nép közé. Így tett a minap egy hóbortosöngyilkosjelölt az Eiffel toronyról és legutóbb a milánói dóm tetejéről vetette le magát egy 23 éves olasz. A múlt szombaton délelőtt számos kerékpározó jött Genuából Milanóba, hogy a város nevezetességeit megtekintsék. Délután 3 órakor a fiatalemberek megnézték a temlom belsejét s aztán felmentek a tetejére. Már a lépcsőn feltűnt nekik egy igen csinos ifjú feltűnő magaviselet,s nem jót sejtve, utána siettek. Odafent azonban a fiatal ember oly józanul viselkedett, hogy a kerékpározók többé nem ügyeltek reá. A fiatal ember azonban hirtelen felkapaszkodott a nyaktörő lépcsőkön, kalapját eldobta s »Erviva«-t kiáltva, hangos kaczaj közt a mélybe vetette magát. A szerencsétlen ifjú a terrasz márvány lapjára zuhant és idomtalan tömeggé lapult. Mint később kitűnt a boldogtalan jogász volt Bolognában. Milanóban óriási izgatottságot szült az eset s a felett is folyt a szó, vájjon nem kell e a domot újra felszentelni. A spandaui rablógyilkosság. A spandaui törvényszék átiratot intézett a főkapitánysághoz, hogy Vetzel Gusztáv kereskedőt, ki Spandauban múlt hó 26-án, —mint azt akkor mi is megírtuk, Hirschfeld S. kereskedőt meggyilkolta, saját hatáskörében nyomozza és feltalálás esetén tartóztassa le. A köröző levélen rajt van Vettelnek arczképezetéshez 200 írttal járul hozzá és minden katona részére egy liter bort juttat ajándékul. Megható volt a jelenet, midőn a mise után Salacz Gyula polgármester Arad város nevében az ezred lobogóját felkoszorúzta, melyről fehér és kék gazdagon hímzett selyemszalag hull alá. A szalagon e felirás olvasható: »Arad város közönsége a cs. és kir. 33-ik gyalogezrednek.« Végén a magyar czimer van, a fehér szalagon »fenállása 150 évének emlékére, mai kelet és a végén Arad város czimere. Ugyanez alkalommal nyújtotta át Arad város polgármestere az ezredesnek az 1000 forintos alapítványról szóló levelet, melyet Arad városa háziezredének jubileuma alkalmából tett oly czélból, hogy annak 5°/0-ás kamataiból évenként szeptember 11-én az ezred érdemes katonái megjutalmaztassanak. Délután 4 órakor a tisztikar díszebédet ad a várbeli kaszinó feldíszített helyiségében, melyre Arad város előkelő polgáraiból harmincan vannak meghiva.