Pesti Napló, 1891. október (42. évfolyam, 269-299. szám)
1891-10-18 / 286. szám
286. számi Budapest, 1894 Vasárnap, október 1842. évi folyam. Szerkesztőség: Ferencziek-tere, Athenäenm-épfi 1 et. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Hiádas-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaen m-épfi 1 et. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Hát az ezt! kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 85 kr.( évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a]Pesti 3STaplós kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ara 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Apponyi és Szilágyi. Akhilles és Hektor harczoltak igy egymással, mig Hektor ledőlt s Trója elesett. Látni e viadalt szép, de a győzelem babérja szebb nekünk: Hellász és a görög nemzet nagysága, mely Trója romjain épült. Előttünk a magyar nemzet szabadsága, dicsősége és boldogsága lebeg; ez lesz jutalma Apponyi és az ellenzék győzelmének Szilágyi és a szabadelvű párt felett. Egy férfiú Apponyi s egy kis párt mellette, ötven képviselő. Ezek megtámadják a nagy pártot, mely ötször akkora s a kormány minden hatalmával, hivatalnokainak ezreivel, költségvetésének négyszáz milliójával rendelkezik. A korona a kormányt a szabadelvű párt kezébe adta, kegyelmének ragyogó fénye mind e pártra esik. A közös hadsereg védőjét látja a szabadelvű pártban és szövetségének védelmét kölcsönzi neki. A tőzsde ezzel a kormánynyal üzérkedik, ennek a pártnak hoz áldozatot, és a lemondásra tanított, hunyászkodásra szoktatott nemzet a kormány szabadelvű jelöltjeire szavaz. Ily viszonyok közt mekkora bátorság kelletik ahhoz, hogy egy ifjú férfi egy kis csoport élén halálos harczot indítson a hatalom ellen s vesztére törjön a kormánynak és pártjának ! E férfiú Apponyi Albert és fegyvere nem más, csak a szó, de nem ám a szavaknak szépen fűzött sora, hanem az eszmének lángja és az igazságnak ereje. A nemzeti eszme és a szabadság szeretete az élő lélek Apponyi politikájában. Midőn ő a nemzeti politikát ma fejtegette, százezrek és milliók szivére tette kezét. Nem a szabadelvű kormánypártban, hanem a szabadságszerető magyar népben, mely nincs fegyelem által, lekötve, ébresztenek szavai viszhangot. A nemzeti politikát szegzi a szabadelvű párt hatalmi és kortes politikája ellen. Aki hiszi, hogy a magyarban a nemzeti érzés erős, az nem fogja mondani, hogy Apponyi Albert és pártja gyönge. A valódi szabadelvűség a nemzeti párton van, a kormánypárt azt elvesztette. Ezt bizonyította ma Apponyi, hogy a magyar nemzeti politika a szabadságban született s összenőve egy testet képeznek. Nem egy uj politikát vallott ő, sem uj programmot nem adott, csak nevet adott a gyermeknek, az ő politikájának, mely magyar nemzeti. Beszéde egy nagy lépés előre a jövő alakításában. Az öreg, már tehetetlenné vált szabadelvű pártot s annak képtelen kormányát kívánja kimozdítani helyéből. Uj rendszert, uj politikát követ és követel, szabadelvűbbet amazénál és nemzetit, nem nemzetellenest. A nemzeti eszme varázserejét hívja segítségül feltámasztására egy uj és szebb korszaknak, mely az elfajult és elavult politikát eltemesse. A magyar parlament pártalakulásainak történetében ünnepül lesz bejegyezve 1891. október 17-ike. Születésnapja ez a jövő kormánypártnak. Természetesen az uralkodó kormánypárt, de még inkább maga a kormány, herodesi dühvel látja születni örökösét és a szabadelvű párt vezére, Szilágyi Dezső kér fel a régi tanok védelmére. E feletti örömünk oly nagy, hogy Apponyi fényes, országra szóló beszédének hatása alatt sem fejthetjük el az élvezetet, melyet Szilágyi Dezsőnek köszönhetünk. Végre valahára a szabadelvű pártnak élén egy vezért látunk, akivel szembe szállni érdemes. Igen, Szilágyi Dezső bemutatta magát a kormány fejének és a kormánypárt vezérének, ha nem is czimben, hát tényleg. Magához ragadta a szerepet, hogy ő fogja legyőzni Apponyit. A kormány nevében az igazságügyminiszter hirdette ki Magyarországnak a választási küzdelmek megkezdését és a végkimerülésig való folytatását. A szabadelvű párt nevében támadó háborút ő indított a három ellenzéki párt ellen, melyeknek koalícióját ő proklamálta, hogy valamennyinek összetörését ígérje. A szabadelvű párt ehhez tapsolt; tetszett neki a gondolat, hogy van egy hatalmas ember, aki letiporja a magyar oppozíciót. És mi is bátorságot merítünk a miniszter bátorságából ; a kormánypárt lelkesedése Szilágyi iránt minket is föllelkesít. Keressük a küzdelmet mi is s állunk elébe a hatalomnak. Erre hivatkozott ő, hogy a hatalom eszközeivel fog győzni. Mi pedig a nemzeti igazsággal fogjuk a hatalmat legyőzni. Sőt sajnáljuk, hogy Szilágyi Dezső mai beszédében nem volt még erősebb. Erősebb lett volna, ha jobban uralkodik szenvedélyein; okosabb lett volna, ha el nem téved okoskodásaiban. Lesz hát még alkalmunk találkozni sokszor. Talán ha neki sikerül győzni, Magyarország kormányát fogja vezetni ő, mi pedig maradunk nemzeti ellenzéknek. Egyre azonban figyelmeztetjük, arra, hogy nem a régi Szilágyi Dezső többé. Mint a kormánypárt vezére azonosította magát ennek politikájával, rendszerével,múltjával is, mert a szabadelvű párt nem más ma, mint volt tegnap és tizenöt évvel azelőtt. Aki új ember lett, az Szilágyi Dezső. Magával vitte — úgymond — elveinek integritását a kormányba. Meglehet, de ott elvesztette, mert nem találjuk meg az ő régi elveit sem a minisztérium cselekedeteiben, sem a szabadelvű párt programmjában, sem az ő saját viselkedésében. Meglehet, hogy csak külsőleg, hogy belsőleg nem változott, de akkor ellenmondásban van azon politikával, melyet nemcsak követ, de immár vezet. Mert azt csakugyan könnyű kimutatni, hogy, akár mint pártpolitikát, akár pedig országos szempontból nézzük, a szabadelvű kormánypárt hivatalos működése és nyilvános szereplése nem egyeztethető össze a Szilágyi Dezső ellenzéki szereplésével az első naptól a véderővitáig. Hiszen csak a véderővitát vegyük. Ott vannak a naplók, azokban meg van írva, hogy Szilágyi Dezső azt állította, hogy közös hadügy nem is létezik, hanem csak közös védelem; mire Tisza István azt felelte, hogy ez nem deák-párti felfogás, hanem Szil Ilágyi ezzel a függetlenségi párt vezére lett; Szilágyi pedig visszafelelt Tisza Istvánnak, A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A nő. Ifjak és öregek, költők és novellisták, valamint más, többé-kevésbbé szellemes egyének számtalanszor írták és hangoztatták már, hogy a nő és a női szív »öröktalány.« Pedig, higgyék el uraim, hogy a nő egyáltalán nem talány. Igaz ugyan, hogy ha mint raczionábilis alapot elfogadjuk azt a tételt, hogy »az egyed örökké elszigetelve marad a zajgó világ, sőt még a szivéhez legközelebb állók körében is s még a szeretet, vagy szerelem legintenzivebb hőfoka sem tudja elszigeteltségét teljesen megszüntetve, más egyén énjét magáévá tenni s annak érzelmi- és gondolatvilágába egészen behatolni«, csak természetesnek kellene találnunk, hogy ha már férfin nézve lehetetlen ez férfival szemben, mennyivel kevésbbé sikerülhet férfinak a nő kedélyvilágával azonosítani magát, kitől mindenben annyira különbözik, hogy annak számtalan sajátságait, hibáit és erényeit felfogni, megérteni s érdeme szerint méltányolni a legjobb akarat mellett sem képes. De a férfi erre nézve igen sokszor nem is veszi magának a fáradságot, vagy az élet küzdelmei közt nem ér rá e tárgygyal mélyebben foglalkozni. Aztán meg a saját szenvedélye, vagy — bocsánat a merész szóért! — saját hiúsága is gátolja ebben s képtelenné teszi a higgadt, tárgyilagos ítéletre. Jól tudjuk, hogy mind e két tényezőnek meg van az a kellemes sajátsága, hogy bizonyos rózsaszínű hályogot von a szem elé, mely aztán mindent e szép színben mutat, ami — mellesleg szólva — sokszor nagy szerencse úgy a férfira, mint a nőre nézve. Ez a jótékony hályog teremti aztán ama gyönyörűséges légvárakat, költői édes illúziókat, melyekben oly kellemes lakozni, míg az illető, valamely váratlan fordulat folytán, a rideg való kemény talajára nem zuhan, a rózsaszínűt természetesen fekete hályog váltván fel. Sötét fátyol borul aztán a mindenségre, melyben a nő mint legsötétebb szörnyeteg tűnik fel. Nagy kontingenst szolgáltat a férfiak amaz osztálya, mely a nőt örök gyermeknek tekinti, a szerint ítéli meg, s bánik el vele. E téves felfogás szintén a felületes ítéletből ered. A férfiak sokkal biztosabb ítéletet szerezhetnének maguknak, ha nem tartanák méltóságukon alulinak olykor a kiválóbb női szellemekhez is fordulni tájékoztatásért. Hiszen van rá több követésre méltó nagy példa, ha nem is éppen e tárgyra vonatkozólag, így maga a nagy Goethe sem átallotta így írni: »Und willst du genau erfahren, wass sich ziemt, so frage nur bei edlen Frauen an.« George Sands a nagy angol írónők is megbízható fórumok erre nézve. Tagadhatatlan, hogy több nevezetes férfigéniusznak, mint Shakespeare, Goethe, Hugó Viktor stb. egyszer-másszor sikerült megoldani e feladatot, de hát tudtommal ők sohasem is mondták, hogy a nő »öröktalány.« (Vagy ha talán mégis mondták volna, bizonynyal nem értették komolyan.) E példák magas polczáról a földre, a köznapi világba alászállva, bizonyos, hogy a behatóbb női elmék is sikeresen vállalkozhatnak e feladatra. A nők Flammarion szerint is »különös éles megfigyelő tehetséggel vannak megáldva«, nemcsak, hanem — ami csakugyan sajátságos — kellő türelem és hajlammal is rendelkeznek hozzá. Valószínű, hogy ebben szerfölött finom idegzetük is segítségre van, a mi némelyeknél a delejesség fokára emelkedvén, »hatodik érzéknek« válik be, mely rá nézve lehetővé teszi mások — s a homogén elemek egymást vonzó erejénél fogva — s főleg a nő belvilágába hatolni, nem létezővé tevén a földi hüvelyt s világosan olvasván benne, mint nyitott könyvben. Láthatunk nagy női sziveket, tele jósággal, szeretettel és irgalommal, melyek legfőbb öröme jót tenni, mások boldogságát elősegíteni. Az ily nők nem képesek a gyülölség, vagy a bosszú vad érzetére. Jóságos szelídség ömlik szét egész lényükön s csöndes, de annál áldásosabb munkásság tölti be életüket. Ezek szolgáltatják az önfeláldozó anyát, hitvest s a minden magasztos kötelességet híven teljesítő nőket. Maguk számára nincsen igényük, de mások javára mindenről képesek lemondani. Ha a sors súlyos csapásokat mér rájuk, keresztényi megadással, zúgolódás nélkül viselik. Általában az ilyeneket tartják a nőiesség példányképeinek. S létezésük nem is a regényes fantázia szüleménye, mert még mindig nagy számmal találtatnak az életben is. Ez tagadhatatlan. De ha egyszersmind ragyogó szellemmel, tudományos tág ismeretekkel akarnánk őket felruházni, képzelmünk könnyen tévútra vezetne. Honnan is vennék az időt, a szeretet annyi munkája közt, a szellem rendszeres kifejlesztésére ? Márpedig minden nyersanyag, — még ha szellem, vagy gyémánt is a neve — gondos művelést, köszörülést igényel, hogy kellőképpen ragyogjon. Az ily nőnél mindent a szív abszorbeál, még a szellem jogait is, de csak hogy annál fényesebben érvényesüljön a szeretet, a jótékonyság géniusza. Egyéniségük oly átlátszó, mint a kristálytiszta tó vize, melynek egy gyermek is fenekére láthat. Mind a két nem osztatlan vonzalmát bírják. Jellemző hogy a komoly, gondolkodó, nagyműveltségű nemes nők — azok, kik a lármás, prózai s sokszor mocskos világban tisztán meg tudták őrizni lelkükben az ideális lelkük szűziességét — ritkán dicsekedhetnek általános rokonszenvvel. (Az ördög és a tömjénillat!) Mintha erkölcsi fölényük hatna bénitólag az emberek rokonszenvére. De hát ezek magukból merítik az erőt s nem építenek ingoványra. — Gyakran kaján szándékossággal magyarázzák őket félre. De leggyakrabban tényleg nem tudja őket megérteni a világ léha, önző és szkeptikus része. Nem csoda tehát, ha bizonyos szigort sajátítanak el, mely csak növeli népszerűtlenségüket. Legáltalánosabbak természetesen a köznapi nők, kik alapjukban se nem jók, se nem rosszak. Ezek egész lénye egy haos. Meg van abban minden természeti elem, csakhogy valamennyi zavarosan, rendszer nélkül, összevissza. Kellő műveltség hiányában örökösen az ösztönök behatása alatt állanak, hol a jó, hol a rossznak engedve. Ennélfogva a legváratlanabb fordulatokkal lepik meg a rendszeres gondolkodáshoz trainirozott, ámuló férfielmét. Bizonynyal e női »sphynxek« szuggesztálták náluk az »öröktalány« rögeszméjét. Annyi bizonyos, hogy az ily nők örökgyermekek, kik a szerint idomulnak, a minő kormány alá kerülnek, halálukig az oskolamester nem éppen mindig mulatságos szerepére utalván a férjeket. Ezek apropoljára keletkezhettek a »Csak egy asszony!« »Asszonyi ész!« »Hoszszú a haja, de rövid az esze!« s több hasonló gyönyörűséges, de eléggé kicsinylő jellemzések. Pedig a női ész nem »üres« fogalom. Amerika, Anglia, Francziaország, a Svájcz, sőt újabban Oroszország asszonyai is, fényesen bebizonyították, hogy a női elmét lehet és érdemes is kiművelni, még a legmagasabb tudományok szolgálatára is. Ezzel szemben aztán, bizony korát túlélte már a »vaskalap«, mely szerint »Az asszonynak egyedül csak a háztartás kompetens eleme«. »Csak főzőkanál való az asszony kezébe.« Vagy: »A leány menjen férjhez, punktum!« (Mintha bizony nem minden leány menne szívesen férjhez, főleg ahhoz, a kit szeret! De a korszellem, s a megélhetés kényszerűsége manapság a tudomány, irodalom és művészet terére is ráutalja a nőt. Mert az örökös háborúskodások s a két nem születési aránytalanságánál fogva is, minden harmadik, negyedik leánynak jut egy férj. (S ha még mindig köszönet volna benne!) A mily becsülésre méltó egy alapos képzettségű nő, ki tudásából tisztességes kenyérhez tud jutni, és oly szenvedhetetlen a tudákos nő. (Már csak ezek kiirtása végett is érdemes alaposan kiképezni a tudományok felé hajló női elmét.) Életunttá tudják tenni az embert s nem lehetne csodálni, ha férjeik akár az alvilág ama bizonyos örökfeledést biztosító sötét folyójában keresnének menedéket idétlen sztárjuk elöl. Mily szeretetreméltó ellentéte a valódi szellemes nő! Mily kellemes a vele való érintkezés s mily tetszetős alakba tudja önteni olykor még hézagos tudását is. Azért a szellemes nő társasága sokszor életszükségletté válik a nagyeszű s f©nkölt gondolkodású férfiaknál. (Többet nem is említve, ott van például Michel Angelo Vittoria Colonnája, XIV. Lajos Mme de Maintenon-ja, Fénelon Mme Guyon-ja, Hugo Viktor »dame blanche«-a, Liszt d'Agoult grófnője, Chopin George Sand-ja s még hányan!) Mert ha már végtelenül édes egy odaadó gyöngéd női szívet bírhatni, mennyivel inkább áll ez, ha szellemmel van párosulva! Csak így lehet a nő nélkülözhetetlen társává a férfinak, ki őt megérti, szellemi világába fel tud emelkedni s eszméit, aspiráczióit magáévá téve, azokért lelkesülni. Ez nagyon érthető. De annál kevésbbé a tettető, álszenteskedő nők gyakori és könnyű sikere, mely sokszor tragikomikus dologgá válik. Még a legszellemesebb férfiak is gyakran gyerekes naiv jóhiszeműséggel mennek bele az efféle hálóba, melyen pedig a legegyszerűbb nő szeme is átlát. Érdekes megfigyelni az ily kigyósima s ügyesen számítani tudó nő hódítási processzusát, valamint a hirtelen szelíd galambbá változások stádiumát s azt a kenetteljes, ártatlan modort, melylyel nőtársait »bemártja«, a mivel aztán az »egyszerű, jó kis asszonyka« jelzőjét vívja ki magának a férfiaknál. Ellenben ama gondtalan, élénk, vidám teremtések, kik nyíltan tetszelegnek, tüzes pillantásokat s kaczér mosolyokat osztogatnak, sokszor csak bohó nagy gyermekek, kiknél az egész kaczérkodás nem egyéb merő gyerekes bohóskodásnál, ártalmatlan tűzijátéknál s ők maguk rémülnének meg s indignálódnának legjobban, ha mindezt készpénznek vennék náluk. Pedig hányszor magyaráztatnak félre s hányszor szolgáltatnak az ilyesmivel mindenféle rágalomra alkalmat! Aki tehát ismerni óhajtja a nőket, ne csak a látszat után induljon — mely gyakran csal — hanem ne restelje a fáradságot alaposan mindenek előtt a »rózsaszínű hályog« eltávolításával tanulmányozni a különféle női típusokat, nehogy vakon rohanjon a saját vesztébe, vagy pedig elhamarkodva mondjon igaztalan ítéletet, így eljárva, bizonyára mind ritkábbá fog válni ama rég elcsépelt üres frázis, hogy a nő »öröktalány.« Vera. Lapunk mai számához egész iv melléklet van csatolva, hogy az ő magyarázata az 1867-iki kiegyezésről azonos a Schmerling Verwirkungstheoriájával Már most kérdjük Szilágyi Dezsőt, hogy mint a szabadelvű párt vezére, magával vitte-e a minisztériumba a közös hadseregre vonatkozó tagadó elméletét, mint közjogi elvet? Ha igen, hogyan vél annak érvényt szerezhetni, vagy miként egyeztetheti azt össze a hadseregben tapasztalható állapotokkal és jelenségekkel; micsoda nézetegységben van Tisza Istvánnal és Fejérváryval? Miután Fejérváryval szolidaritásban áll, Tisza Istvánnal pedig kompakt egységet képez, valakinek és valaminek mégis változnia kellett. És így aligha Apponyi a változó princzipium a magyar politikában, hanem a nagy szabadelvű párt, mely minisztereket és elveket cserélt egymás után, míg a legújabb programmig eljutott. Nagy dolgok ezek és mi Szilágyi Dezsőnek gratulálunk mai sikeréhez. Egy nehéz elhatározással, mely felett az egész közigazgatási vita alatt gondolkozott, sikerült elfoglalnia a többségben és a kormányban azt a pozíciót, melyre aspirált, és nem jogtalanul aspirált, mert azt illeti az elsőség, ki a legnagyobb tehetség. Élvezet lesz nekünk a legnagyobb »szabadelvű« tehetséggel vivni harczokat. Amint megkezdte s amint maga kivánta, folytatni fogjuk. Budapest, okt. 17. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt mai napon Irányi Dániel elnöklete alatt tartott értekezletén elhatározta, hogy az osztrák-magyar államvasút megvételéről szóló törvényjavaslatot nyílt kérdésnek hagyja. A párt szervezkedési akcióját illetőleg pedig az értekezlet a következő határozatokat hozta: 1. A függetlenségi és 48-as párt vidéki tagjai a központ nevében az elnök által hová előbb felhívandók, hogy a bekövetkezendő általános képviselőválasztásokra való tekintettel haladék nélkül szervezkedjenek; a megtörtént szervezkedésről a központot értesíteni szívesek legyenek és ha netalán a szervezkedés elősegítése végett a központból valakit kiküldetni óhajtanak, az iránti kívánságukat idejekorán nyilvánítsák. 2. A központ még a folyó október hóban tartandó értekezleten meg fogván állapítani a választásoknál a többi ellenzéki pártok illetőleg árnyalatok irányában követendő magatartását, felkéri vidéki elvtársait, hogy ezen elhatározást bevárni s addig az említett pártok s illetőleg árnyalatokkal semminemű egyezkedésbe bocsátkozni ne méltóztassanak. 3. Hogy a párt elvárja minden tagjától, miszerint a végrehajtó bizottság felkérésére a pártnak országszerte leendő szervezésében buzgón közreműködni fog. A főrendiház évi október hó 19-én délelőtt 11 órakor ülést tart. A franczia törvényhozás őszi ülésszaka csütörtökön megkezdődött s eddig egész csöndes lefolyást vett. Sőt Párisban azt hiszik, hogy a képviselőház és a kormány viszonya ezután is igen barátságos marad, mert a képviselők közt az a hír van elterjedve, hogy Sándor orosz czár azon óhajának adott kifejezést, hogy minél ritkábban álljon be miniszterválság Francziaországban. Mondott-e ilyesmit a czár, az mellékes, de a francziák úgy veszik e nyilatkozatot, mintha csakugyan a czártól eredne s ehhez képest lehetőleg tartózkodni fognak a kabinetválságok felidézésétől. Ez csak hasznára válhat hazájuknak, de mindenesetre jellemző, hogy erre is orosz részről kellett őket figyelmeztetni. Ez nem valami kedvező világba helyezi ítélőképességüket s politikai belátásukat. Másrészt ha a czár parancsára követnek higgadtabb magatartást a minisztérium iránt, akkor kimutatják, hogy nemcsak a franczia kül- hanem a belpolitikát is Pétervárott csinálják. A francziák tehát elég drágán fizetik meg az orosz szövetséget, mert önállóságukról minden irányban lemondanak. A mostani oroszimádó hangulatban igen kedvezőtlenül érintette a franczia hivatalos világot Giers úr találkozása Umberto királylyal és Budini úrral, ámbár a párisi officiózusok folyton azt állítják róla, hogy az ügynek nincs politikai jelentősége. A monzai találkozás, Giers orosz külügyminiszter érintkezése az olasz vezérlő egyéniségekkel még mindig élénken foglalkoztatja az európai sajtót. Maga Budini úr nyilatkozott a találkozásról s azt mondotta, hogy Giers teljes egyetértésben a czárral kijelentette, hogy Oroszország fenn akarja a békét tartani; e nyilatkozatra most azért volt szükség, mert a kronstadti események után az orosz politika czéljaira nézve aggodalmak merültek föl, melyek azonban alaptalanok. A monzai találkozás a bécsi, berlini és londoni kabinetek előzetes tudtával történt s lefolyásáról gróf Kálnoky, Caprivi kanczellár és Salisbury lord kimerítő értesítést nyertek. Végül Budini úr azt mondotta, hogy a történtek után háborútól jelenleg egyáltalán nem kell félni. Az olasz kormány egyik félhivatalosa viszont azt hangsúlyozza, hogy a két miniszter találkozása nem »összeesküvés« s nem jelez fordulópontot az európai politikában. Érdekes az is, amit Bismarck herczeg ismert hamburgi lapja a találkozásról mond. A lap abból a nézetből indul ki, hogy a hármas szövetség sok tekintetben teljes önállóságot enged Olaszországnak, így például egészen szabad keze van abban, minő állást foglaljon el a Dardanella-kérdésben s a Közép-tengerre vonatkozó ügyekben Mindezekben, okoskodik a hamburgi lap, különböző megegyezések lehetségesek oroszok és olaszok közt. Ez azonban csak egész általánosságban igaz. Olaszországnak szabad keze van ugyan bizonyos ügyekben, csakhogy ezekben sem léphet Oroszországgal oly megegyezésre, mely esetleg ellentétbe hozhatja szövetségeseivel, különösen pedig Angliával. Hogy Olaszországnak Angliával külön megállapodásai is vannak, az kitűnik abból, hogy maga Budini kijelentette, hogy a monzai találkozás lefolyásáról Salisbury lordot is értesítette. Az orosz kölcsön. (B.) Kitetszik a táviratokból, amelyek az új orosz kölcsön aláírásának eredményeiről világgá bocsáttattak, hogy mily nagy apparátust mozgósítottak orosz pénzzel a végből, hogy legalább az első napon semmi se jusson köztudomásra, csak csupa fény és ragyogás, az oroszok nagy sikerére valló. De az események elé nem lehet oly torlaszt emelni, hogy a következmények át ne hidal" ják. És ma már egészen más színben látja a világ az új 500 millió frankos orosz kölcsön sorsát, mint tegnap. Mert tegnap egy távirat azt hozta hírül, hogy az összeget hét és félszeresen túljegyezték. Ez az eredmény felette meglepő volt, daczára annak,hogy már az aláírás napján sem tanúsítottak az érdekelt tőzsdék oly magatartást, amely összhangban állott volna a szubskrupció sikerével. Hisz az új kötvényeket diszázsióval jegyezték,az orosz járadék pedig emelkedett ugyan, de távolról sem annyira, hogy megfelelt volna annak a vehemenciának, amelylyel a francziák szinte egymást szorították vissza az aláírási helyeken, hogy valahogy egy-egy orosz áldáshoz jussanak egy új kötvény alakjában. Tegnap még úgy állott a dolog, hogy a hét és félszeres túljegyzés egyben a legreálisabb siker is és nemcsak külső eredmény. Mert nem csupán az üzérkedés vett élénk részt a jegyzésben, amelynek kenyere a kockázat, legyen az egy győzedelmes, vagy veszendő ügygyel kapcsolatban, de a legtevékenyebb részt vett állítólag maga a közönség is, a kis emberek, úgy, hogy az így jegyzett összeg egymagában elegendő lett volna arra, hogy a rendelkezésre álló összes kötvényeket abszorbeálja. És ezt nem lehetett kicsinyleni. Mert nagy dolog, ha az orosz eszme annyira áthatotta a szabad franczia nemzetet (amely, ha a história igazat beszél, egy pár forradalmat csinált az önkény ellen), hogy a nép is összetakarítgatott kevés pénzecskéjét elvitte az aláírási pénztárakhoz, áldozni az orosz érdekek oltárán. Természetes, hogy része volt a francziák lelkesedésében annak a heves mozgalomnak is, amely Berlinben az orosz kölcsön ellen megindult. A német sajtó szinte egyhangúlag tiltakozott az ellen, hogy a birodalmi kormány csak egy csöpp jóakaratot is tanúsítson az orosz kölcsön iránt és a kancellár sietett is kijelentetni, hogy semmi köze az egész művelethez, sőt megértette zárjelek közt a német bankárokkal, hogy jól teszik, ha egészen visszavonulnak, mert valóban nem állhat érdekében a béke semmiféle barátjának, hogy segítsen egy oly hitelműveletet, mely java részében katonai czélokra szolgál. Ha tehát Berlinben az orosz kölcsönt üldözték, természetes hogy Párisban támogatni kellett. Ez egy. Aztán pedig valamelyes részvét is van a francziákban. Oroszország most formálisan éhezik és ha a francziák az oroszoknak jó barátai, nem nézhetik nyugodtan, hogyan fenekült meg a pétervári pénzügyi hajó egy segélyakczióban, amely vetőmaghoz akarja juttatni az orosz népet. Ez lévén a helyzet: még valami tiszteletreméltót is lehetett volna látni a francziák igyekezetében, ha ma már nem derült volna ki, hogy a hét és félszeres túljegyzésből levont konzekvenciáknak a fele sem igaz. Mert a túljegyzés nem reális, hanem spekulatív. Egész tervszerűséggel jegyeztek roppant mennyiségeket, hogy mentül több, na-