Pesti Napló esti kiadás, 1891. október (42. évfolyam, 269-298. szám)
1891-10-01 / 269. szám
Budapest, 1891.Csütörtök, október 1. 269. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, október 1. Az orosz hadsereg mozgalmai. Mint már jelentettük, a »Köln. Ztg.« pétervári levelezője újabb jelentéseket közöl az orosz katonai mozgalmakról s jelentései igen nagy feltűnést keltenek. Azt írja hogy pétervári jól értesült körök határozottan állítják, hogy valószínüleg még ez év folyamán két uj hadtest a 18. és 19. fog szerveztetni s a nyugati határon elhelyeztetni. Ez a küszöbön álló új alakítás, írja levelező, csak kis mértékben csapatszaporítás, de fölötte jelentékeny csapat áthelyezés. E czélra az első számú pétervári hadtest három hadosztályának egyike, a 38. gyalog hadosztály, mely ma Kutaiszban, Kaukázusban áll s a Kievben, Siedlerben és Varsóban hadosztályokká átalakítandó 42., 43. és 44. tartalék dandárok fognak felhasználtatni. A határszéli hadi készenlétet annyira fokozó újításnak néhány mozzanata, mint levelező írja, különös figyelmet érdemel Oroszország keleti részében, Pétervár vidékén újra apasztják a csapatokat, hogy azokat s különben is túltömött nyugati tartományokba helyezzék át. Ugyanoda viszik a 38. hadosztályt a déli Kaukázusból s ezzel Oroszország annyira védtelenné teszi határát Törökország irányában hogy háború esetén teljesen biztosítva kell lennie a szultánnak legalább is pártatlan jóindulatáról különben az orosz hadvezénylet nem merné a még mindig forrongó Kaukázust tisztán a benszülött csapatok védelmére bízni. Az is figyelmet érdemel hogy immár tartalékcsapatok vézetnek föl a rendes hadsereg kötelékébe. Az intézkedés minden esetre nagyban elősegíti az orosz hadseregnek béke idején való zavartalan mozgósítását és stratégiai felvonulását. • Boulanger öngyilkossága. Boulanger kalandos életének tragikus befejezése mindenütt a legnagyobb szenzácziót kelti s nagy érdeklődéssel olvassák az eseményre vonatkozó részletes jelentéseket. Politikai fontosságot azonban senki sem tulajdonít az ügynek, s mert a tábornok életének legutolsó szakában éppen nem volt veszélyes ember s legföljebb a szánalomra méltó alak benyomását keltette. Az öngyilkosságra vonatkozó újabb jelentéseket a következőkben állítjuk össze: Brüsszel, okt. 1. Boulanger tábornok öngyilkosságáról a következő részletek jutottak nyilvánosságra : Midőn a lövés eldördült, oda sietett néhány sirásással elfoglalt munkás, kik Boulangert Bonnemaine asszony sírjára hajolva találták; fejét, mellét vér borította, félig nyitott ajka vonaglott. A golyó a bal halántékon hatolt be és áttört a jobb koponyán, rögtöni halált idézve elő. A két sebből patakzott a vér. A sírkert felügyelője, aki nyomban oda érkezett, gyorsan orvost hivatott, de ez már csak a halál bekövetkezését konstatálhatta. Ezután megmosták a vérrel borított tetemet, kötést alkalmaztak az öngyilkos fejére, hogy a további vérömlést megakadályozzák. Amikor kigombolták a vértől pirosra festett mellényt, az ing fölött Bonnemarne asszonynak nagy arczképét találták meg. A mellény zsebeiben aranyóra s 7 frank volt. Sem pénztárczát, sem iratokat nem találtak nála. A tábornok tetemét aztán a saját kocsijára helyezték és előbb a központi rendőri hivatalba, onnan pedig az elhunytnak a Montoyer-utczában lévő lakására szállították. A szállás előtt csakhamar nagy sokaság gyűlt össze, akik suttogva beszéltek az eseményről. Immár kék selyem ágyban nyugszik a tetem. A franczia követ, akit az esetről a polgármester hivatalosan értesített, azonnal odaküldte a követségi titkárt, hogy az esetről bővebb felvilágosítást szerezzen. — Napóleon Viktor herczeg Boulanger tábornok lakására ment és annak titkárával beszélgetett. Páris, okt. Boulanger tábornok elhunyta alkalmából ma este a revizionista bizottság számos tagja gyűlt össze és részvétének adva kifejezést, elhatározta, hogy a temetésre küldöttséget meneszt. Castelin boulangista képviselő azt hiszi, hogy a képviselőház boulangista csoportja teljesen fel fog oszlani és hogy tagjainak nagy része visszatér a radikális pártba. Naquet, Derouléde és Thibaut jelenleg távol vannak Párisból. Brüsszel, okt. 1. (M. É.) A mechelni érsek vonakodik Boulanger tábornok holttestének az egyházi szertartást megadni. Napoleon herczeg megjelent a halottas házban. Páris, okt. 1. Boulanger öngyilkosságának hire aránylag kevés port vert fel a lakosság körében, mi a lapok nyilatkozataiban is kifejezésre jut eltekintve ugyanis a néhány boulangista laptól, a többiek mind megegyeznek abban, hogy Boulanger halála egyáltalán nem bír politikai jelentőséggel, kivéve, amennyiben talán siettetni fogja a boulangista párt szétbomlási processzusát. Számos hírlap a részvétnek egyetlen szava nélkül emlékezik meg az öngyilkosságról, sőt némelyek leplezetlen gúnynyal és szatírával írnak róla. Brüsszel, okt. 1. (A Pesti Napló távirata.) Boulanger tábornok tragikus vége a figyelmet újból Bonnemaine asszonyra irányítja, ama szerencsétlen asszonyra, a ki a számkivetést megosztotta vele s hosszas betegség után a számkivetésben meghalt. Bonnemaine asszony előkelő, gazdag családból származott s Bonnemaine tábornok özvegye volt. Boulangert hatalmának zenithjén ismerte meg s teljes odaadással csatlakozott hozzá. Viszonyuk sokáig titokban maradt, csak Boulanger pere által jutott nyilvánosságra. Bonnemaine asszony volt, mint a periratok elárulják, ama nő, kinek társaságában Boulanger Brüsszelbe menekült. Mindazok, akik Bonnemaine asszonyt ismerik, mint jólelkű asszonyt dicsérik, ki nem volt ugyan szép, de kedves és érdekes arcczal birt. Brüsszel,okt. 1. (A Pesti Napló távirata.) Mint a rendőrség megállapította, Boulanger tábornok tegnap reggel még szokott módon 84 éves anyja és két unokahuga társaságában megreggelizett. Tizenegy óra körül egyszerre amaz óhaját fejezte ki, hogy szeretné Bonnemarne asszony sírját meglátogatni. Az a nézet van elterjedve, hogy a tábornok zilált anyagi viszonyai miatt lett öngyilkossá. Kedden este titkárja előtt kijelentette, hogy nem bízik már a jövőben , hogy az élet neki már elviselhetlenné vált. Boulanger már két hónapja foglalkozott az öngyilkosság eszméjével, de a szorgos felügyelet miatt nem követhette el. Helfy Ignácz Apponyi beszédéről. A »Pesti Hírlap« mai száma a következőket írja: Lapunk múlt számában közöltük egy tekintélyes szabadelvűpárti képviselő véleményét Apponyi jászberényi beszédéről. Most a másik oldalról, a függetlenségi pártból közlünk egy véleményt, ami jelenleg annál érdekesebb, mert az »Egyetértés« gúnyosan és nagy antipathiával visszautasította Apponyinak a szélsőbal felé nyújtott jobbját Tudósítónk fölkereste a függetlenségi és 48-as párt egyik tekintélyes vezérférfiát, Helfy Ignáczot és megkérdezte véleményét a jászberényi beszámolóról. Az interview itt következik. Helfy Apponyi beszédéről a következőkép nyilatkozott : — Egy szónoklati remekmű, melyre az egész nemzet büszke lehet, a függetlenségi párt pedig egyik nagy diadalát láthatja benne. Kiváló és állandó becset kölcsönöz e beszédnek az a rész, melyben a szónok a megdönthetően igazság ékesszólásával kimutatja, hogy a nálunk fennálló kormányzati rendszer nem a nemzeti akaratot, hanem a nemzet rezignáczióját képviseli. A Szapáry-kabinet fölött mondott kritikát illetőleg : " — Én természetesen csak helyeselhetem, de különösen Apponyi részéről az a kegyetlen kritika nemcsak politikailag, de lélektanilag is érthető, miután az általa elég naivul fölajánlott és adott támogatás oly visszautasításban részesült a kormány és pártja részéről, aminőt egy Apponyinál sokkal kisebb tekintély sem tudna nyugodt lélekkel elviselni. Én e tekintetben nem Apponyi fölháborodásán, hanem a kormány véghetetlen ügyetlenségén csodálkozom. — Apponyinak a közigazgatási vitáról mondott szavairól, különösen arról, hogy et a vita az önkormányzat iránt való lelkesedésében megerősítette. — Erre már bevezető soraimmal feleltem, midőn Apponyinak e kijelentését a függetlenségi párt diadalául jelzem, mert amit ő férfias nyíltsággal beismert, azt az államosítók túlnyomó nagy része lelke mélyében érzi, habár be nem ismeri. A Tiszáról mondott elismerő szavakat illetőleg hogy fogadja a párt?— Én ezekben semmi újat, sem meglepőt nem látok. Én a magam részéről is számtalanszor úgy a parlamentben, mint azon kívül elismerésemet fejeztem ki Tiszának fényes, habár szerintem káros irányban érvényesített tehetségei iránt. Az a körülmény, hogy ő többé nem miniszterelnök, mit sem változtathat az elismerésen. Hogy pedig kiváló pártvezér, azt cáfolhatatlanul bebizonyította azon tény által, hogy nagy viharok közepette 15 évig bírta magát a kormányon föntartani. Csak természetesnek találom, hogy Apponyi az ellentét szónoki kidomborítása kedvéért szembeállítja őt a jelenlegi kormányelnökkel, aki rövid másfél év alatt megfutotta azt a pályát, amelyre Tiszának 15 esztendő kellett. Arra a kérdésre, mint fogadja a függetlenségi párt Apponyi közeledését: — Erre is megfeleltem már egy fentebbi kérdés alkalmával, amikor csodálkozásomat fejezem ki a kormány és pártja által elkövetett ügyetlenség fölött. Mi ez ügyetlenségbe nem fogunk esni. Kossuth azt mondá egyszer, hogy ő hazája érdekében az ördöggel is szövetkezik, csak arra ügyel, h°gy el ne vigye. Apponyi pedig csak a kormánynak lehet ördöge, nekünk nem. A mérsékelt ellenzék jövő helyzetét illetőleg ? — A jelenről szívesen nyilatkozom, a jövőről nem, annál is inkább, mert a pártok életében kis inczidensek is képesek nagy változásokat idézni elő. Annyi azonban kétséget nem szenved, hogy ez idő szerint Apponyi e beszédével erősítette pártja helyzetét. — Miként vélekedik képviselő úr az uj ülésszak felöl s nevezetesen szándékozik-e a párt oly harczot indítani a budget s különösen Fejérváry ellen, mint a közigazgatási javaslat ellen — minthogy ily hírek vannak elterjedve ? — A nemzeti közérzületet bántó oly sok anyag gyülemlett föl az utolsó időkben, miként kétséget nem szenved, hogy lesznek az ülésszaknak is viharos napjai. A költségvetési vita ez idén hihetőleg széles mederben fog mozogni, alaposan fog megvitattatni az államháztartás nagy kérdése, különösen szemben azon veszélyekkel, melyek annak egészséges fejlődését a hadügyi kormányzat részéről fenyegetik. De ha e kérdésével ön talán azt érti,hogy a költségvetési vitát obstrukcióra akarnók fölhasználni, akkor határozottan azt felelem, hogy erre a pártban senki sem gondol. Ezzel csak akkor fenyegetőztünk, mikor a közigazgatási vitának novemberig való kihúzásával fenyegetőzött. — A klotár-javaslat ellen, melyet hír szerint még ez ülésszakban akarnak keresztül hajtani, mely előkészületeket tesz a párt ? — Én e hirlelésnek most sem adok hitelt. Nem azért, mintha a kormány és pártja lelkében nem élne ez a nemes vágy, hanem azért nem, mert ők épp oly jól tudják, mint mi, hogy a klotür, noha sok parlamentben meg lett honosítva, hatékonynak sehol sem bizonyult. Ha pedig ennek daczára ily intézkedéssel akarnának a képviselőház elé lépni, bizonyos, hogy az e kérdés feletti vita igénybe venné az egész ülésszakot, még akkor is, ha a javaslat három sorból állana, mert mindegyik szóhoz 90 indítványt nyújtanánk be, amelynek mindegyikéhez 90-en szólanánk. — Apponyi pályázott Jászberényben a »Pesti Hírlap«, százforintos pályázatára. (Kérdés: hogyan lehetne megmenteni a parlamentarizmust a véderővita és a közigazgatási vita alatt jelentkezett bajoktól a szólásszabadság megszorítása nélkül? Várjon képviselő úr nem pályáznék-e a jelen interviewben ? — Nehéz pályázni oly kérdésre, amelyre tulajdonkép csak egy felelet van, amelyet tehát mindenki könnyen eltalálhat. Az egyetlen igaz felelet e kérdésére szerintem az, hogy a kormány legyen mindig igazi nemzeti kormány, ne terjeszszen soha oly javaslatot az országgyűlés elé, mely nemzet- vagy szabadságellenes intézkedéseket tartalmaz. És akkor az obstrukció lehetetlenné van téve, mert nem elég, hogy azt egy párt elhatározza, hanem kell, hogy arra támaszt találjon a nemzet közérzületében. A véderő s a közigazgatási vitánál nem azért ért czélt az ellenzék, mert azt a maga klubjában elhatározta, hanem azért, mert ez erős elhatározását a legnagyobb erő, az igazság és a nemzet közérzülete támogatta. — Milyeneknek tartja képviselő úr a pártok, különösen a függetlenségi párt kilátásait a jövő választásokban ? — Ez is a jövő kérdése lévén, inkább csak érzelmeket, reményeket jelezhetek, de nem véleményt. Érzelmem, a nemzetek történelmi fejlődésén alapuló biztos reményem az, hogy habár minden jel arra mutat, hogy a kormány a legközelebbi választási campagnet teljes erővel a függetlenségi párt ellen akarja intézni, e párt mégis erősbödni, szaporodni fog. E párt máris oly szolgálatokat tett az országnak és az alkotmányosságnak, másfelől pedig a 67 óta lánczolatosan fejlődött események, a napról-napra inkább kidomborodó viszszás állapotok annyira igazolják e párt felfogását, miszerint lehetetlennek tartom, hogy a nemzet ne érezze, mekkora erőt bir e pártban s hogy erről meg ne emlékezzék, midőn az urnához lép. A lapok Tisza Kálmán beszédéről. A lapok ma kivétel nélkül Tisza Kálmán nagyváradi beszédével foglalkoznak s érdekesnek tartjuk a lapok nyilatkozataiból az alábbi szemelvényeket összeállítani. A »Magyar Hírlap«-ban Horváth Gyula így ír: Az egyik kijelentése, hogy az ő kormányzata végén és a közigazgatási javaslat tárgyalásánál mutatkozott obstrukcióval szemben a nézete szerint veszélyeztetett parlamentarizmus megóvására módokról kell gondoskodni. És itt rámutat arra, hogy az 1872-ben megkísérlett obstrukczióval semben a nemzet a rákövetkezett választásoknál — hogy az ő szavaival éljek — az ellenzékek egynegyedét otthon felejtette. E kijelentésben felhívás foglaltatik a kormányhoz és a nemzethez a 72-iki választásokhoz hasonló akczióra. A gróf Lónyay-féle választások, daczára az elmúlt húsz évnek, élénk emlékezetében vannak az országnak. Soha nem gondoltuk, hogy bekövetkezzék az az idő, amidőn Tisza Kálmán a gróf Lónyay-féle választásokat a nemzeti közérzületből kifolyó jogos igazságszolgáltatásnak dekretálja. A gróf Lónyay kormánya és személye ellen intézett ádáz támadások, melyek következtében Lónyay megbukott és a még ezen országgyűlésen bekövetkezett fölbomlása a Deák-pártnak, volt folyománya a Lónyay-kormány erőszakoskodásának, melylyel uralmát kezdette és végezte és az egynegyed részével, Tisza szerint, megcsappant ellenzék ugyanezen országgyűlés végén jutott a hatalomra. Ezt tartotta Tisza a megsértett nemzeti jogérzet kikerülhetetlen igazságszolgáltatásának és éppen ő, amidőn a fúzióból a Lónyay és Sennyeyfrakciót kizárta, demonstrálta a legpregnánsabbul azt, hogy az ország kormányzata érdekében nem a számszerű, hanem az elvekben és irányzatban homogén többségre kell törekedni. Ez szolgál egyszersmind válaszul a Tisza által fölállított többség theóriának is. A »Nemzet« így szól: Hosszú tapasztalásból ismeri Nagyvárad képviselője ellenfeleinek taktikáját, hogy minden jelentősebb nyilatkozatát, tegye azt akár felelős miniszter, akár a szabadelvű párt tagja, csűrik-csavarják, míg oda ferdítik, hogy tételei egymással ellentétben vannak, hogy az odaadó bizalom, amely a politikai pártok éltető lelke, vaktában van felajánlva. Nem sajnálta tehát a fáradtságot, hogy ez alacsony cselszövényekkel határozottan végezzen s reá utaljon a rágalom feneketlenül mélységes butaságára, mintha ő eszköz lehetne bármi körülmények közt annak a pártnak megbontására, melynek megalakulásában élete munkájának oly nagy része van lerakva, mintha ő, ki a párt és kormány közt való őszinte bizalomnak tizenöt éven át hirdetője és valósítója, egy percig is megfeledkeznék a vezér iránti szükséges bizalomról, megengedné egy pillanatra, hogy bármi fondorlatnak csak egy szála is hozzá kapcsoltassák. Aki egy pillanatnyi fáradságot vesz visszagondolni a volt miniszterelnök s a szabadelvű párt másfél évtizedes együttműködésére, átérzi a felháborodást, melylyel Tisza Kálmán az ily gyanúsításokat kellett, hogy fogadja. Az Egyetértés« így szól: Megkíméljük magunkat attól, hogy Tisza Kálmán logikai cselfogásait végig kisérjük. Még azt a nevezetes állítását is egyszerűen megmosolyogjuk, hogy az 1872-diki parlamenti obstrukció után az ellenzék választási veszteségeit ő úgy ítélte meg, mint a magyar nép igazságérzéke által reá mért büntetést, holott mindenki emlékezetében van, hogy épp a kormány választási erőszakosságai miatt hirdette »a becsületes emberek« egyesülését a Lónyay-minisztérium ellen. Ez utólagos vezeklő gondolkozása azonban csak alapul szolgál, hogy a legutóbbi nyáron lefolyt parlamenti harczokban a magyar parlamentarizmus veszedelmét és ebben a magyar állami lét legnagyobb veszedelmét hallgatóinak szeme elé idézze. Tisza Kálmán kongatja a vészharangot, hogy meg kell menteni a »kompakt többség« jogát a zsarnok kisebbség ellenében. — Nem mondjuk Ibsen »Népgyűlölő«-jével, hogy a kompakt többség mindenkor az ostobák uralma. — Mi a közvélemény uralmát óhajtjuk, és vele együtt a törvényes többség uralmát, de semmi sem bizonyosabb előttünk, mint hogy a Tisza Kálmán által teremtett parlamenti többségek a jog, a törvény, a köztisztesség és főkép a közvélemény eltiprásából keletkeztek. Ennek a sorsát szívén hordhatja, de a nemzetnek, éppen mert a parlamentarizmusban fekszik életerejének biztosítása, nem lehet sürgősebb és szentebb kötelessége önmaga iránt, mint hogy a hazug parlamentarizmus igáját lerázza. A »Pester Lloyd« czikke végén ezeket mondja: »Még jobban számítottak az ellenzék soraiban arra, hogy Tisza éppen Apponyi kormányellenes támadása után meleg dicsbeszédet fog tartani, nevezetesen, hogy utódjának formális bizonyítványt fog kiállítani arról, hogy fenn képes magát tartani, és hogy a kettőjük közötti jó egyetértést egész nyomatékkal fogja hangsúlyozni. Hisz akkor oly kényelmes dolog lett volna, a régi dallamot újra eljátszani: a jelenlegi kormány tulajdonkép »Tisza-kabinet« »Szapáry« elnevezéssel, gróf Szapáry csak Tisza kegyelméből él, és csak addig, míg ez utóbbi protekcziójában részesíteni hajlandó. Tisza tapintatos és jó ízlése megóvta őt attól, hogy ez ellenzéknek ily olcsó élvezetet szerezzen, ő megelégedett annak egyszerű rámutatásával, hogy a kormány tehetséges emberek erős kezeiben nyugszik és egyszerűen abszurdumnak jellemezte, hogy róla feltételezzék, hogy ő valaha oly valamire bírna vállalkozni, ami a többség szétmállására vezethetne, melynek fentartása és erősbitése képezi iparkodásának czélját a fúzió óta . . . Egyszerű és méltóságteljes, mint Tiszának egész lénye, mai enuncziácziója is; habár kevésbbé hat a szép szavak varázsa által és ebben a tekintetben — örömmel elismerjük — a jászberényi beszéddel nem mérkőzhetik, de minden nyugodtan ítélő hazafinál hasonlíthatlanul többet nyom a mérlegben, mert az, aki mondta, már többet tett, mint amennyit intimebb ellenfele még csak ígérni is bír, mert bebizonyította, miszerint ő, — hogy Macaulay szavaival szóljunk — »Ítélőképesség, akaraterő és az emberek jellemének és az idő jeleinek felismerésében azzal a tapintattal és mindazokkal a tulajdonságokkal bir, melyek képesítik arra, hogy e legnehezebb helyzettel is gyorsan és szilárdan szembeszálljon«, — egyszóval, hogy államférfiu, aki — ismét Macaulay nézete szerint egy szép szavú szónokról nem mindig mondható. A »N. P. Journal« czikkéből átvesszük a következőket: A visszalépése óta beállott politikai alakulások tulajdonképpeni markáns vonását Tisza tökéletes helyesen látja abban a rendkívül gyors átmenetben, mely a kezdetben mutatkozó fegyverszünettől a legvehemensebb obstrukczióra vezetett. Ez az orkánszerű időváltozás csakugyan legjellemzőbb vonása a Szapáry-érának. Azon okok elemzésébe, melyek ez időváltozást előidézték, Tisza nem bocsájtkozik. Természetesen egy szóval sem utal rá, hogy talán a kabinet s főleg a miniszterelnök magatartása is befolyással lehetett a dolgok ilyetén szomorú alakulására. De tartózkodik a kormány mentegetésétől is. Egy szó sem hangzott ajkáról, mely igazolni akarta volna a közigazgatási vita során fölmerült csodálatos jelenségeket. — Ez a hallgatás valóban igen beszédes. Sőt majdnem többet mond, semmint egy konvenczionális beszéd mondhatna. Az a körülmény, hogy Tisza teljesen tartózkodott attól, hogy Apponyi Jászberényi beszédére reflektáljon, szintén figyelmet érdemel, minthogy, az a beszéd a szó szoros értelmében provokálta a polémiát. Apponyi fulmináns kritikája után Tisza Kálmán hallgatása — az ember nem tudhatja, hogy tulajdonképen melyik lehet kellemesebb gróf Szapáryra nézve ? Ha Tisza beszédének további, inkább a jövőre, mint a múltra vonatkozó részeit elemezzük, úgy találjuk, hogy azoknak magvát az obstrukczió és az obstruálok ellen folytatott erélyes polémia képezi. Tekintettel az 1872. obstrukczióra Tisza helyzete e politikai thémával szemben nem könnyű. Az egyik kezével kissé védenie kell az akkori obstrukcziót, mialatt másik kezével az 1891. évi obstruálok köré csördít. Nos, az obstrukczió bár csak részleges és föltételes szépítésének terére nem akarjuk a kitűnő államférfiút követni, bárha nincs is okunk, hogy a magyar parlamentarizmusnak bizonyos ifjú bűneivel szemben, amint azok a kiegyezés utáni első években kitombolták magukat, ma polémiát folytassunk. Hagyjuk meg a történelemnek, ami a történelemé. De a jelenlegi obstrukció még nem a történelemé s ezzel le kell számolni. És Tisza Kálmán, ha még annyira is bele akarja magát találni a »közkatona« szerepébe, sokkal hatalmasabb államférfiúi ösztönökkel van megáldva, semhogy akkor, midőn e thémával foglalkozik, indifferens dolgokat hozhatna fel. Önkénytelenül is kimondja a legközelebbi választási küzdelem vezérlő gondolatát, látszólag anélkül, hogy szándékolná, kibontja a zászlót, mely a legközelebbi választások alatt a többség jelszavát fogja viselni. E zászlón a következő szavak vannak felírva: »A parlamentarizmus veszélyeztetése az obstrukczió által.« Tisza Kálmán tehát mégis kimondta a szót, amely a legközelebbi időben jelszóvá lenni van hivatva. Ez ugyan a pártvezér és kabinetjő feladata lett volna, de gróf Szapáry mélységes hallgatásba burkolózik. Hát egyáltalán nincs a nemzethez mondani valója ? A »Pesti Hírlap« így ír. Visszalépése óta először mondott ma politikai beszédet Tisza volt miniszterelnök. Mindenki feszülten várta, mit fog mondani s Apponyiék már lesték a mennykövet, mely Nagy-Váradról Jászberénybe fog átszikkázni. Csalódtak. Az ősz államférfiú minden köznapi szanguinizmust és idegességet megszégyenítő egyszerűséggel ítélt politikának első kérdései fölött, s érintetlenül hagyott minden mulékony apróságot. A lázas mérsékelt ellenzéki politika kapkodásai fölött csak szelíd mosolylyal sikamlott át. Csak egy pillanatra jelent meg Apponyi Albert gróf ködszerü alakja a nagyváradi banketten, amint utólagosan megáldja az obstrukczió műveit — s azzal vége volt. Rövid válasz, de több az elégnél. Nekik tehát a nagyváradi beszéd tetszeni fog. De annál bizonyosabb, hogy nagy politikai tényeink fölött tiszta és reális ítéletek vannak benne, s hogy azok hatása rövidségük daczára — vagy talán épen ezért — egyhamar elröppenni nem fog. A »Budapesti Hírlap« így nyilatkozik : Ezért nem tudjuk komolyan venni az öreg Tisza kesergését a veszedelmek fölött, melyek —szerinte — a magyar parlamentarizmust fenyegetik. Nem a többséguralom elve az, melyért síkra száll Nagyváradon, hanem a párturalom gyakorlata, melynek veszedelme nem a parlamentarizmust, hanem a tiszaizmust fenyegette eddig Magyarországon. S bántó látvány, hogy ez az öreg ember menynyi fortélylyal, álkodással, tények, dolgok ferdítésével áll ki síkra most, mintegy vén hipokrita, hogy a közügyek pajzsa alatt saját klientúfáját megvédelmezhesse. Arról nem szól, hogy e többség uralma mennyit vétett nemzeti aspiráczióink ellen, közszellemünk megrontásával s mennyire rászolgáltak bűnei a tisztitó tűzre, melyet a közvélemény a véderő vita alatt alája gyújtott s mely az ellenzéket irtó karezra bátorította fel. Tisza Kálmán irtó revans-háborut hirdet most a függetlenségi párt ellen a választások küszöbén, mely párt ugyanazt tette 1889-ben, a mit Tisza Kálmán jóváhagyott 1872-ben. Akkor a balközép vezére nyújta ki »áldó kezét«a szélsőbal obstrukcziója felé, amit a bukott miniszterelnök most Apponyi grófnál helytelenít. S hogy jogczímet szerezzen rá, teszi a következőket: 1. helyteleníti saját eljárását, defavoyálja a régi balközépet; 2. tagadja, mintha neki a szabadelvű pártban saját klientélája volna, mely Tisza-klikk néven neveztethetnék; 3. nagyobb szavahihetőség kedvéért azt bizonyítja, hogy a párt egészen övés Szapáry grófnak nincs joga ennek status quo-ján változtatni, mert a kormányválság óta a kormányrendszer semmiben se változott, — végre 4. azzal lepi meg a világot, hogy Nagyváradon úgy adja elő bukása történetét, mintha ez nem politikai kényszerűség, hanem logikai tévedés következménye lett volna s igy ő nem is bukott meg, csak a logikai konklúziót vonta le helyesen. Mennyi a valótlanság a múlt év tavaszán történt kormánykrízis nagyváradi leírásában, arról mindenki meggyőződhetik, ki Tisza Kálmán előadását az országgyűlési napló adataival összeveti. Lesz alkalmunk ezt pontosan kitüntetni, s akkor a közönségre bízzuk, hogy a volt miniszterelnök egész okoskodásából —■ akár a jövő választások idején — vonja le az igazi — konklúziót. ■ ; -rr ■ 7 '-rrrci-.T .1":"" -.,'iua" ;.t,r :7:-'^gassca» KÜLÖNFÉLÉK. — október 1. A hiv. lapból. Kitüntetés. A király személye körüli minisztere előterjesztése folytán báró Bánffy Zoltánnak, a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül, a Lipót-rend lovagkeresztjét díjmentesen adományozta. Kinevezések: Dr. Szép Dezső makói kir. közjegyzői helyettest Hódsághra kir. közjegyzővé , Schmidt Ferencz segédhivatali aligazgatót, segédhivatali igazgatóvá, Jung Antal és Grobetty Károly miniszteri számtiszteket, valamint Dpra György végzett jogászt, segédhivatali aligazgatókká, dr. Vali Emil budapesti kir. törvényszéki aljegyzőt a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszékhez és Hatvany László sátoraljaújhelyi kir törvényszéki aljegyzőt ezen kir. törvényszékhez jegyzőkké, Szádeczky László debreczeni lakost, ideiglenes minőségben állami végrehajtóvá, Denez Adolf igazolványos csendőrőrmestert miniszteri irodatisztté nevezték ki. Áthelyezés: Rakovszky Antal budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszéki jegyzőt a budapesti kir. törvényszékhez helyezték át. Névmagyarosítás: Witte József (Vajdahunyad) »Hidas«-ra változtatta nevét. Munkácsy Mihály itthon. Munkácsy Mihály tegnap este Budapestre érkezett és az Andrássy-út 88. sz. a. házban szállt meg rokonánál, Koós Ödönnél. Munkácsy egyedül jött s nem pihenés vagy mulatság kedvéért. A művész tanulmányokat akar tenni az új országház számára készülő nagy festményéhez, melynek tervvázlatát már elkészítette Párisban. De az egyes alakokhoz igazi magyar típusokra van szükség-. Ilyeneket fog keresni az alföldön, hová egy-két nap múlva elutazik. Ezenkívül ma megtekintette az épülő új országházat és a terveket, hogy kompozícziója teljes harmóniában legyen az épülettel. Munkácsy látogatást tett a műcsarnokban is, hol elismerően nyilatkozott Simoni nagy képéről és a belga vízfestményekről. A művész szabad idejét rokonai a Koós, Rock és Merssich-családok körében tölti. Tiszti vizsga. A 31. hadosztály önkénteseinek tegnap délután hirdették ki a tiszti vizsga eredményét. A vizsga eredménye kedvező, a jelentkezett 150 önkéntes közül 11 bukott el. A vizsgálóbizottság tagjai voltak: Muszil tüzérezredes, báró Puffer vezérkari őrnagy, Schmidt 32. gyalogezredbeli és Pöll 23. ezredbeli őrnagy. A bizottság nagy kímélettel vezette a vizsgálatokat, mely éppen egy hétig tartott. Ki-ki tetszése szerint felelhetett németül, vagy magyarul. Többen tisztán csak magyar feleleteket adtak. Elismerés illeti meg Mladenovics György 23-dik ezredbeli kapitányt, a 23. ezredbeli önkéntes úgynevezett magyar iskola parancsnokát,kinek talán legnagyobb része van abban, hogy a vizsgálatok eredménye ily meglepő, különösen, ha összehasonlítjuk az eredményt a 32 hadosztály önkénteseinek vizsgálataival. Mlasenovics György, ki a 23. ezred egyik legképzettebb tisztje, évközben is kiváló szakértelemmel és tapintattal vezette az előadásokat, számos magyar előadásaival pedig nagy szolgálatot tett a németül nem tudó ifjaknak. Báró Kochmeister Frigyes ma a magyar vígszinház-egylet elnökéhez, gróf Keglevich Istvánhoz intézett levelében kijelenti, hogy belép az egyletbe és bár tegnap óta a kereskedelmi és iparkamara köréből kilépett, mégis iparkodni fog ismerőseit a kitűzött czél előmozdítására buzdítani. A dunamelléki ref. egyházkerület közgyűlése ma délelőtt folytatta a tanácskozásokat, Szász Károly és gróf Tisza Lajos elnöklete alatt. Az ülés folyamán főleg a tanügyi bizottság jelentésével foglalkoztak , a napirendre térés előtt azonban az üresedésben levő helyekre a választásokat megejtették. A számszék elnökévé (Kerkápolyi Károly utódául) Szilassy Aladárt választották meg, tagokká: Vécsey Tamást és Kálósy Józsefet, a lelkész vizsgáló bizottságba, az elhunyt Ballagi Mór helyébe Ádám Kálmán kecskeméti esperest s póttagul Báthory Dániel baracskai lelkészt. Ezenkívül elrendelte a közgyűlés, hogy az elhalálozott Várady Károly és Ballagi Mór helyébe két egyházi tanácsbíró választassák. A napirend során meghallgatták a kecskeméti jogakadémia tanári karának javaslatát arra nézve, hogy az eddigelé kötelező doktorátusok mivel lennének helyettesítendők. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium körében elhatározott dolog ugyanis, hogy a kötelező doktorátus elejtessék, — sőt ez ügyben, amint értesülünk, a jövő hónapban a minisztériumban értekezletet is fognak tartani, — tehát ennek helyettesítése vált szükségessé. A minisztérium a legtöbb jogakadémia tanári karát fölszólította véleményadásra. Ide vonatkozik tehát a kecskeméti jogakadémia tanárainak javaslata, amely az egyházkerület közgyűlésének közvetítésével kerül .