Pesti Napló esti kiadás, 1891. október (42. évfolyam, 269-298. szám)

1891-10-01 / 269. szám

Budapest, 1891.Csütörtök, október 1. 269. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, október 1. Az orosz hadsereg mozgalmai. Mint már jelen­tettük, a »Köln. Ztg.« pétervári levelezője újabb jelentéseket közöl az orosz katonai mozgalmakról s jelentései igen nagy feltűnést keltenek. Azt írja hogy pétervári jól értesült körök határozottan ál­lítják, hogy valószínüleg még ez év folyamán két uj hadtest a 18. és 19. fog szerveztetni s a nyu­gati határon elhelyeztetni. Ez a küszöbön álló új alakítás, írja levelező, csak kis mértékben csapatszaporítás, de fölötte jelentékeny csapat áthelyezés. E czélra az első számú pétervári had­test három hadosztályának egyike, a 38. gyalog hadosztály, mely ma Kutaiszban, Kaukázusban áll s a Kievben, Siedlerben és Varsóban hadosztá­lyokká átalakítandó 42., 43. és 44. tartalék dandá­rok fognak felhasználtatni. A határszéli hadi­ ké­szenlétet annyira fokozó újításnak néhány mozza­nata, mint levelező írja, különös figyelmet érdemel­­ Oroszország keleti részében, Pétervár vidé­kén újra apasztják a csapatokat, hogy azokat s különben is túltömött nyugati tartományokba he­lyezzék át. Ugyanoda viszik a 38. hadosztályt a déli Kaukázusból s ezzel Oroszország annyira védtelenné teszi határát Törökország irányában hogy háború esetén teljesen biztosítva kell lennie a szultánnak legalább is pártatlan jóindulatáról különben az orosz hadvezénylet nem merné a még mindig forrongó Kaukázust tisztán a benszülött csapatok védelmére bízni. Az is figyelmet érdemel hogy immár tartalékcsapatok vézetnek föl a ren­des hadsereg kötelékébe. Az intézkedés minden esetre nagyban elősegíti az orosz hadseregnek béke idején való zavartalan mozgósítását és stratégiai felvonulását. • Boulanger öngyilkoss­ága. Boulanger kalandos életének tragikus befe­jezése mindenütt a legnagyobb szenzácziót kelti s nagy érdeklődéssel olvassák az eseményre vonat­kozó részletes jelentéseket. Politikai fontosságot azonban senki sem tulajdonít az ügynek, s mert a tábornok életének legutolsó szakában éppen nem volt veszélyes ember s legföljebb a szánalomra méltó alak benyomását keltette. Az öngyilkosság­ra vonatkozó újabb jelentéseket a következőkben állítjuk össze: Brüsszel, okt. 1. Boulanger tábor­nok öngyilkosságáról a következő részletek jutottak nyilvánosságra : Midőn a lövés el­dördült, oda sietett néhány sirásással elfog­lalt munkás, kik Boulangert Bonnemaine asszony sírjára hajolva találták; fejét, mel­lét vér borította, félig nyitott ajka vonag­­lott. A golyó a bal halántékon hatolt be és áttört a jobb koponyán, rögtöni halált idézve elő. A két sebből patakzott a vér. A sírkert felügyelője, a­ki nyomban oda érkezett, gyorsan orvost hivatott, de ez már csak a halál bekövetkezését konstatálhatta. Ezután megmosták a vérrel borított tetemet, kötést alkalmaztak az öngyilkos fejére, hogy a to­vábbi vérömlést megakadályozzák. Amikor ki­gombolták a vértől pirosra festett mellényt, az ing fölött Bonnemarne asszonynak nagy arczké­­pét találták meg. A mellény zsebeiben arany­óra s 7 frank volt. Sem pénztárczát, sem irato­kat nem találtak nála. A tábornok tetemét aztán a saját kocsijára helyezték és előbb a központi rendőri hivatalba, onnan pedig az elhunytnak a Montoyer-utczában lévő laká­sára szállították. A szállás előtt csakhamar nagy sokaság gyű­lt össze, akik suttogva be­széltek az eseményről. Immár kék selyem ágyban nyugszik a tetem. A franczia követ, a­kit az esetről a polgármester hivatalosan értesített­, azonnal odaküldte a követségi tit­kárt, hogy az esetről bővebb felvilágosítást szerezzen. — Napóleon Viktor herczeg Bou­langer tábornok lakására ment és annak tit­kárával beszélgetett. Páris, okt. Boulanger tábornok elhunyta alkalmából ma este a revizionista bizottság számos tagja gyű­lt össze és részvétének adva kifejezést, elhatározta, hogy a teme­tésre küldöttséget meneszt. Castelin boulan­­gista képviselő azt hiszi, hogy a képviselő­ház boulangista csoportja teljesen fel fog oszlani és hogy tagjainak nagy része vissza­tér a radikális pártba. Naquet, Derouléde és Thibaut jelenleg távol vannak Párisból. Brüsszel, okt. 1. (M. É.) A mechelni ér­sek vonakodik Boulanger tábornok holt­testének az egyházi szertartást megadni. Napoleon herczeg megjelent a halottas házban. Páris, okt. 1. Boulanger öngyilkoss­­ágának hire aránylag kevés port vert fel a lakosság körében, mi a lapok nyilatkozatai­ban is kifejezésre jut eltekintve ugyanis a néhány boulangista laptól, a többiek mind megegyeznek abban, hogy Boulanger halála egyáltalán nem bír politikai jelentőséggel, ki­véve, a­mennyiben talán siettetni fogja a boulangista párt szétbomlási proc­esszusát. Számos hírlap a részvétnek egyetlen szava nélkül emlékezik meg az öngyilkosságról, sőt némelyek leplezetlen gúnynyal és szatí­rával írnak róla. Brüsszel, okt. 1. (A Pesti Napló távirata.) Boulanger tábornok tragikus vége a figyelmet új­ból Bonnemaine asszonyra irányítja, ama szeren­csétlen asszonyra, a ki a számkivetést megosztotta vele s hosszas betegség után a számkivetésben meghalt. Bonnemaine asszony előkelő, gazdag csa­ládból származott s Bonnemaine tábornok özvegye volt. Boulangert hatalmának zenithjén ismerte meg s teljes odaadással csatlakozott hozzá. Viszonyuk sokáig titokban maradt, csak Boulanger pere által jutott nyilvánosságra. Bonnemaine asszony volt, mint a periratok elárulják, ama nő, kinek társasá­gában Boulanger Brüsszelbe menekült. Mindazok, a­kik Bonnemaine asszonyt ismerik, mint jólelkű asszonyt dicsérik, ki nem volt ugyan szép, de ked­ves és érdekes arc­czal birt. Brüsszel,okt. 1. (A Pesti Napló távirata.) Mint a rendőrség megállapította, Boulanger tá­bornok tegnap reggel még szokott módon 84 éves anyja és két unokahuga társaságában megreggeli­zett. Tizenegy óra körül egyszerre amaz óhaját fejezte ki, hogy szeretné Bonnemarne asszony sír­ját meglátogatni. Az a nézet van elterjedve, hogy a tábornok zilált anyagi viszonyai miatt lett ön­gyilkossá. Kedden este titkárja előtt kijelentette, hogy nem bízik már a jövőben , hogy az élet neki már elviselhetlenné vált. Boulanger már két hó­napja foglalkozott az öngyilkosság eszméjével, de a szorgos felügyelet miatt nem követhette el. Helfy Ignácz Apponyi beszédéről. A »Pesti Hírlap« mai száma a követke­zőket írja: Lapunk múlt számában közöltük egy tekin­télyes szabadelvűpárti képviselő véleményét Appo­nyi jászberényi beszédéről. Most a másik oldalról, a függetlenségi pártból közlünk egy véleményt, a­mi jelenleg annál érdekesebb, mert az »Egyetér­tés« gúnyosan és nagy antipathiával visszautasí­totta Apponyinak a szélsőbal felé nyújtott jobbját Tudósítónk fölkereste a függetlenségi és 48-as párt egyik tekintélyes vezérférfiát, Helfy Ignáczot és megkérdezte véleményét a jászberényi beszámoló­ról. Az interview itt következik. Helfy Apponyi beszédéről a következőkép nyi­latkozott : — Egy szónoklati remekmű, melyre az egész nemzet büszke lehet, a függetlenségi párt pedig egyik nagy diadalát láthatja benne. Kiváló és állandó becset kölcsönöz e beszédnek az a rész, melyben a szónok a megdönthetően igazság ékes­­szólásával kimutatja, hogy a nálunk fennálló kor­mányzati rendszer nem a nemzeti akaratot, hanem a nemzet rezignáczióját képviseli. A Szapáry-kabinet fölött mondott kritikát ille­tőleg : " — Én természetesen csak helyeselhetem, de különösen Apponyi részéről az a kegyetlen kritika nemcsak politikailag, de lélektanilag is érthető, miután az általa elég naivul fölajánlott és adott támogatás oly visszautasításban részesült a kor­mány és pártja részéről, a­minőt egy Apponyinál sokkal kisebb tekintély sem tudna nyugodt lélek­kel elviselni. Én e tekintetben nem Apponyi fölhá­­borodásán, hanem a kormány véghetetlen ügyet­lenségén csodálkozom. — Apponyinak a közigazgatási vitáról mondott szavairól, különösen arról, hogy et a vita az önkor­mányzat iránt való lelkesedésében megerősítette. — Erre már bevezető soraimmal feleltem, midőn Apponyinak e kijelentését a függetlenségi párt diadalául jelzem, mert a­mit ő férfias nyílt­sággal beismert, azt az államosítók túlnyomó nagy része lelke mélyében érzi, habár be nem ismeri. A Tiszáról mondott elismerő szavakat illetőleg hogy fogadja a párt?­­— Én ezekben semmi újat, sem meglepőt nem látok. Én a magam részéről is számtalanszor úgy a parlamentben, mint azon kívül elismerése­met fejeztem ki Tiszának fényes, habár szerintem káros irányban érvényesített tehetségei iránt. Az a körülmény, hogy ő többé nem miniszterelnök, mit sem változtathat az elismerésen. Hogy pedig kiváló pártvezér, azt c­áfolhatatlanul bebizonyí­totta azon tény által, hogy nagy viharok köze­pette 15 évig bírta magát a kormányon föntartani. Csak természetesnek találom, hogy Apponyi az ellentét szónoki kidomborítása kedvéért szembe­állítja őt a jelenlegi kormány­elnökkel, a­ki rövid másfél év alatt megfutotta azt a pályát, a­melyre Tiszának 15 esztendő kellett. Arra a kérdésre, mint fogadja a függetlenségi párt Apponyi közeledését: — Erre is megfeleltem már egy fentebbi kérdés alkalmával, a­mikor csodálkozásomat feje­zem ki a kormány és pártja által elkövetett ügyet­lenség fölött. Mi ez ügyetlenségbe nem fogunk esni. Kossuth azt mondá egyszer, hogy ő hazája ér­dekében az ördöggel is szövetkezik, csak arra ügyel, h°gy el ne vigye. Apponyi pedig csak a kormány­nak lehet ördöge, nekünk nem. A mérsékelt ellenzék jövő helyzetét illetőleg ? — A jelenről szívesen nyilatkozom, a jövőről nem, annál is inkább, mert a pártok életében kis inczidensek is képesek nagy változásokat idézni elő. Annyi azonban kétséget nem szenved, hogy ez idő szerint Apponyi e beszédével erősítette pártja helyzetét. — Miként vélekedik képviselő úr az uj ülés­szak felöl s nevezetesen szándékozik-e a párt oly har­­czot indítani a budget s különösen Fejérváry ellen, mint a közigazgatási javaslat ellen — minthogy ily hírek vannak elterjedve ? — A nemzeti közérzületet bántó oly sok anyag gyülemlett föl az utolsó időkben, miként kétséget nem szenved, hogy lesznek az ülésszak­nak is viharos napjai. A költségvetési vita ez idén hihetőleg széles mederben fog mozogni, alaposan fog megvitattatni az államháztartás nagy kérdése, különösen szemben azon veszélyekkel, melyek an­nak egészséges fejlődését a hadügyi kormányzat ré­széről fenyegetik. De ha e kérdésével ön talán azt érti,hogy a költségvetési vitát obstrukc­ióra akarnók fölhasználni, akkor határozottan azt felelem, hogy erre a pártban senki sem gondol. Ezzel csak akkor fenyegetőztünk, mikor a közigazgatási vitának no­vemberig való kihúzásával fenyegetőzött. — A­ klotár-javaslat ellen, melyet hír szerint még ez ülésszakban akarnak keresztül hajtani, mely előkészületeket tesz a párt ? — Én e hirlelésnek most sem adok hitelt. Nem azért, mintha a kormány és pártja lelkében nem élne ez a nemes vágy, hanem azért nem, mert ők épp oly jól tudják, mint mi, hogy a klotür, noha sok parlamentben meg lett honosítva, hatékony­nak sehol sem bizonyult. Ha pedig ennek daczára ily intézkedéssel akarnának a képviselőház elé lépni, bizonyos, hogy az e kérdés feletti vita igény­be venné az egész ülésszakot, még akkor is, ha a ja­vaslat három sorból állana, mert mindegyik szóhoz 90 indítványt nyújtanánk be, a­melynek mind­egyikéhez 90-en szólanánk. — Apponyi pályázott Jászberényben a »Pesti Hírlap«, százforintos pályázatára. (Kérdés: hogyan lehetne megmenteni a parlamentarizmust a véd­erővita és a közigazgatási vita alatt jelentkezett bajoktól a szólásszabadság megszorítása nélkül?­ Várjon képviselő úr nem pályáznék-e a jelen inter­­viewben ? — Nehéz pályázni oly kérdésre, amelyre tu­lajdonkép csak egy felelet van, amelyet tehát min­denki könnyen eltalálhat. Az egyetlen igaz felelet e kérdésére szerintem az, hogy a kormány legyen mindig igazi nemzeti kormány, ne terjeszszen so­ha oly javaslatot az országgyűlés elé, mely nem­zet- vagy szabadságellenes intézkedéseket tartal­maz. És akkor az obstrukc­ió lehetetlenné van té­ve, mert nem elég, hogy azt egy párt elhatározza, hanem kell, hogy arra támaszt találjon a nemzet közérzületében. A véderő s a közigazgatási vitánál nem azért ért czélt az ellenzék, mert azt a maga klubjában elhatározta, hanem azért, mert ez erős elhatározását a legnagyobb erő, az igazság és a nemzet közérzülete támogatta. — Milyeneknek tartja képviselő úr a pártok, különösen a függetlenségi párt kilátásait a jövő vá­lasztásokban ? — Ez is a jövő kérdése lévén, inkább csak ér­zelmeket, reményeket jelezhetek, de nem véle­ményt. Érzelmem, a nemzetek történelmi fejlődé­sén alapuló biztos reményem az, hogy habár min­den jel arra mutat, hogy a kormány a legközeleb­bi választási campagnet teljes erővel a független­ségi párt ellen akarja intézni, e párt mégis erős­­bödni, szaporodni fog. E párt máris oly szolgálato­kat tett az országnak és az alkotmányosságnak, másfelől pedig a 67 óta lánczolatosan fejlődött ese­mények, a napról-napra inkább kidomborodó visz­­szás állapotok annyira igazolják e párt felfogását, miszerint lehetetlennek tartom, hogy a nemzet ne érezze, mekkora erőt bir e pártban s hogy erről meg ne emlékezzék, midőn az urnához lép. A lapok Tisza Kálmán beszédéről. A lapok ma kivétel nélkül Tisza Kálmán nagyváradi beszédével foglalkoznak s érdekesnek tartjuk a lapok nyilatkozataiból az alábbi szemel­vényeket összeállítani. A »Magyar Hírlap«-ban Horváth Gyula így ír: Az egyik kijelentése, hogy az ő kormányzata végén és a közigazgatási javaslat tárgyalásánál mutatkozott obstrukc­ióval szemben a nézete sze­rint veszélyeztetett parlamentarizmus megóvására módokról kell gondoskodni. És itt rámutat arra, hogy az 1872-ben megkísérlett obstrukczióval s­emben a nemzet a rákövetkezett választásoknál — hogy az ő szavaival éljek — az ellenzékek egy­negyedét otthon felejtette. E kijelentésben fel­hívás foglaltatik a kormányhoz és a nemzethez a 72-iki választásokhoz hasonló akczióra. A gróf Lónyay-féle választások, daczára az elmúlt húsz évnek, élénk emlékezetében vannak az országnak. Soha nem gondoltuk, hogy bekövetkezzék az az idő, a­midőn Tisza Kálmán a gróf Lónyay-féle választásokat a nemzeti közérzületből kifolyó jo­gos igazságszolgáltatásnak dekretálja. A gróf Ló­­nyay kormánya és személye ellen intézett ádáz támadások, melyek következtében Lónyay megbu­kott és a még ezen országgyűlésen bekövetkezett fölbomlása a Deák-pártnak, volt folyománya a Ló­­nyay-kormány erőszakoskodásának, melylyel ural­mát kezdette és végezte és az egynegyed részével, Tisza szerint, megcsappant ellenzék ugyanezen or­szággyűlés végén jutott a hatalomra. Ezt tartotta Tisza a megsértett nemzeti jog­érzet kikerülhetetlen igazságszolgáltatásának és éppen ő, a­midőn a fúzióból a Lónyay és Sennyey­­frakc­iót kizárta, demonstrálta a legpregnánsab­­bul azt, hogy az ország kormányzata érdekében nem a számszerű, hanem az elvekben és irányzat­ban homogén többségre kell törekedni. Ez szolgál egyszersmind válaszul a Tisza által fölállított többség theóriának is. A »Nemzet« így szól: Hosszú tapasztalásból ismeri Nagyvárad kép­viselője ellenfeleinek taktikáját, hogy minden je­lentősebb nyilatkozatát, tegye azt akár felelős mi­niszter, akár a szabadelvű párt tagja, csűrik-csa­­varják, míg oda ferdítik, hogy tételei egymással ellentétben vannak, hogy az odaadó bizalom, a­mely a politikai pártok éltető lelke, vaktában van felajánlva. Nem sajnálta tehát a fáradtságot, hogy ez alacsony cselszövényekkel határozottan végezzen s reá utaljon a rága­lom feneketlenül mélységes bu­taságára, mintha ő eszköz lehetne bármi körülmények közt annak a pártnak megbon­tására, melynek megalakulásában élete munkájá­nak oly nagy része van lerakva, mintha ő, ki a párt és kormány közt való őszinte bizalomnak tizenöt éven át hirdetője és valósítója, egy perc­ig is megfeledkeznék a vezér iránti szükséges biza­lomról, megengedné egy pillanatra, hogy bármi fondorlatnak csak egy szála is­­ hozzá kapcsoltas­sák. A­ki egy pillanatnyi fáradságot vesz vissza­gondolni a volt miniszterelnök s a szabadelvű párt másfél évtizedes együttműködésére, átérzi a felhá­borodást, melylyel Tisza Kálmán az ily gyanú­sításokat kellett, hogy fogadja. Az­­ Egyetértés« így szól: Megkíméljük magunkat attól, hogy Tisza Kálmán logikai cselfogásait végig kisérjük. Még azt a nevezetes állítását is egyszerűen megmoso­­lyogjuk, hogy az 1872-diki parlamenti obstrukc­ió után az ellenzék választási veszteségeit ő úgy ítélte meg, mint a magyar nép igazságérzéke által reá mért büntetést, holott mindenki emlékezetében van, hogy épp a kormány választási erőszakossá­gai miatt hirdette »a becsületes emberek« egyesü­lését a Lónyay-minisztérium ellen. Ez utólagos vezeklő gondolkozása azonban csak alapul szolgál, hogy a legutóbbi nyáron le­folyt parlamenti harczokban a magyar parlamen­tarizmus veszedelmét és ebben a magyar állami lét legnagyobb veszedelmét hallgatóinak szeme elé idézze. Tisza Kálmán kongatja a vészharan­got, hogy meg kell menteni a »kompakt több­­ség« jogát a zsarnok kisebbség ellenében. — Nem mondjuk Ibsen »Népgyűlölő«-jével, hogy a kompakt többség mindenkor az ostobák ural­ma. — Mi a közvélemény uralmát óhajtjuk, és vele együtt a törvényes többség uralmát, de semmi sem bizonyosabb előttünk, mint hogy a Tisza Kálmán által teremtett parlamenti többsé­gek a jog, a törvény, a köztisztesség és főkép a közvélemény eltiprásából keletkeztek. Ennek a sorsát szívén hordhatja, de a nemzetnek, éppen mert a parlamentarizmusban fekszik életerejének biztosítása, nem lehet sürgősebb és szentebb köte­lessége önmaga iránt, mint hogy a hazug parla­mentarizmus igáját lerázza. A »Pester Lloyd« czikke végén ezeket mondja: »Még jobban számítottak az ellenzék sorai­ban arra, hogy Tisza éppen Apponyi kormányelle­nes támadása után meleg dics­beszédet fog tartani, nevezetesen, hogy utódjának formális bizonyít­ványt fog kiállítani arról, hogy fenn képes magát tartani, és hogy a kettőjük közötti jó egyetértést egész nyomatékkal fogja hangsúlyozni. Hisz ak­kor oly kényelmes dolog lett volna, a régi dalla­mot újra eljátszani: a jelenlegi kormány tulajdon­kép »Tisza-kabinet« »Szapáry« elnevezéssel, gróf Szapáry csak Tisza kegyelméből él, és csak addig, míg ez utóbbi protekcziójában része­­síteni hajlandó. Tisza tapintatos és jó ízlése megóvta őt attól, hogy ez ellenzéknek ily olcsó élvezetet szerezzen, ő megelégedett an­nak egyszerű rámutatásával, hogy a kormány te­hetséges emberek erős kezeiben nyugszik és egy­szerűen abszurdumnak jellemezte, hogy róla felté­telezzék, hogy ő valaha oly valamire bírna vállal­kozni, a­mi a többség szétmállására vezethetne, melynek fentartása és erősbitése képezi iparkodá­sának czélját­ a fúzió óta . . . Egyszerű és méltóság­teljes, mint Tiszának egész lénye, mai enuncziá­­cziója is; habár kevésbbé hat a szép szavak varázsa által és ebben a tekintetben — örömmel elismer­jük — a jászberényi beszéddel nem mérkőzhetik, de minden nyugodtan ítélő hazafinál hasonlíthat­­lanul többet nyom a mérlegben, mert az, a­ki mondta, már többet tett, mint a­mennyit intimebb ellenfele még csak ígérni is bír, mert bebizonyí­totta, miszerint ő, — hogy Macaulay szavaival szóljunk — »Ítélőképesség, akaraterő és az embe­rek jellemének és az idő jeleinek felismerésében azzal a tapintattal és mindazokkal a tulajdonsá­gokkal bir, melyek képesítik arra, hogy e legnehe­zebb helyzettel is gyorsan és szilárdan szembe­szálljon«, — egyszóval, hogy államférfiu, a­ki — ismét Macaulay nézete szerint egy szép szavú szónokról nem mindig mondható. A »N. P. Journal« czikkéből átvesszük a következőket: A visszalépése óta beállott politikai alakulá­sok tulajdonképpeni markáns vonását Tisza töké­letes helyesen látja abban a rendkívül gyors át­menetben, mely a kezdetben mutatkozó fegyver­­szünettől a legvehemensebb obstrukczióra vezetett. Ez az orkánszerű időváltozás csakugyan legjel­lemzőbb vonása a Szapáry-érának. Azon okok elemzésébe, melyek ez időváltozást előidézték, Tisza nem bocsájtkozik. Természetesen egy szóval sem utal rá, hogy talán a kabinet s főleg a minisz­terelnök magatartása is befolyással lehetett a dol­gok ilyetén szomorú alakulására. De tartózkodik a kormány mentegetésétől is. Egy szó sem hang­zott ajkáról, mely igazolni akarta volna a közigaz­gatási vita során fölmerült csodálatos jelensé­geket. — Ez a hallgatás valóban igen beszé­des. Sőt majdnem többet mond, semmint egy konvenczionális beszéd mondhatna. Az a körül­mény, hogy Tisza teljesen tartózkodott attól, hogy Apponyi Jászberényi beszédére reflektáljon, szin­tén figyelmet érdemel, minthogy, az a beszéd a szó szoros értelmében provokálta a polémiát. Ap­ponyi fulmináns kritikája után Tisza Kálmán hall­gatása — az ember nem tudhatja, hogy tulajdon­képen melyik lehet kellemesebb gróf Szapáryra nézve ? Ha Tisza beszédének további, inkább a jö­vőre, mint a múltra vonatkozó részeit elemezzük, úgy találjuk, hogy azoknak magvát az obstruk­czió és az obstruálok ellen folytatott erélyes polé­mia képezi. Tekintettel az 1872. obstrukczióra Tisza helyzete e politikai thémával szemben nem könnyű. Az egyik kezével kissé védenie kell az akkori obstrukcziót, mialatt másik kezével az 1891. évi obstruálok köré csördít. Nos, az ob­strukczió bár csak részleges és föltételes szépíté­sének terére nem akarjuk a kitűnő államférfiút követni, bárha nincs is okunk, hogy a magyar parlamentarizmusnak bizonyos ifjú bűneivel szem­ben, amint azok a kiegyezés utáni első években kitombolták magukat, ma polémiát folytassunk. Hagyjuk meg a történelemnek, ami a történelemé. De a jelenlegi obstrukc­ió még nem a történelemé s ezzel le kell számolni. És Tisza Kálmán, ha még annyira is bele akarja magát találni a »közkato­na« szerepébe, sokkal hatalmasabb államférfiúi ösztönökkel van megáldva, semhogy akkor, mi­dőn e thémával foglalkozik, indifferens dol­gokat hozhatna fel. Önkénytelenül is kimond­ja a legközelebbi választási küzdelem vezérlő gondolatát, látszólag a­nélkül, hogy szándé­kolná, kibontja a zászlót, mely a legközelebbi választások alatt a többség jelszavát fogja vi­selni. E zászlón a következő szavak vannak felírva: »A parlamentarizmus veszélyeztetése az obstrukczió által.« Tisza Kálmán tehát mégis ki­mondta a szót, a­mely a legközelebbi időben jel­szóvá lenni van hivatva. Ez ugyan a pártvezér és kabinetjő feladata lett volna, de gróf Szapáry mélységes hallgatásba burkolózik. Hát egyáltalán nincs a nemzethez mondani valója ? A »Pesti Hírlap« így ír. Visszalépése óta először mondott ma politi­kai beszédet Tisza volt miniszterelnök. Mindenki feszülten várta, mit fog mondani s Apponyiék már lesték a mennykövet, mely Nagy-Váradról Jász­berénybe fog átszikkázni. Csalódtak. Az ősz államférfiú minden köznapi szangui­­nizmust és idegességet megszégyenítő egyszerű­séggel ítélt politikának első kérdései fölött, s érin­tetlenül hagyott minden mulékony apróságot. A lázas mérsékelt ellenzéki politika kapkodásai fö­lött csak szelíd mosolylyal sikamlott át. Csak egy pillanatra jelent meg Apponyi Albert gróf ködszerü alakja a nagyváradi banketten, amint utólagosan megáldja az obstrukczió műveit — s azzal vége volt. Rövid válasz, de több az elégnél. Nekik tehát a nagyváradi beszéd tetszeni fog. De annál bizonyosabb, hogy nagy politikai té­­nyeink fölött tiszta és reális ítéletek vannak ben­ne, s hogy azok hatása rövidségük daczára — vagy talán épen ezért — egyhamar elröppenni nem fog. A »Budapesti Hírlap« így nyilatkozik : Ezért nem tudjuk komolyan venni az öreg Tisza kesergését a veszedelmek fölött, melyek —­­szerinte — a magyar parlamentarizmust fenyege­tik. Nem a többséguralom elve az, melyért síkra száll Nagyváradon, hanem a párturalom gya­korlata, melynek veszedelme nem a parlamenta­rizmust, hanem a tiszaizmust fenyegette ed­dig Magyarországon. S bántó látvány, hogy ez az öreg ember meny­nyi fortélylyal, álkodással, tények, dolgok ferdíté­sével áll ki síkra most, mintegy vén hipokrita, hogy a közügyek pajzsa alatt saját klientúfá­­ját megvédelmezhesse. Arról nem szól, hogy e többség uralma mennyit vétett nemzeti aspirá­­czióink ellen, közszellemünk megrontásával s mennyire rászolgáltak bűnei a tisztitó tűzre, me­lyet a közvélemény a véderő vita alatt alája gyúj­­tott s mely az ellenzéket irtó karezra bátorította fel. Tisza Kálmán irtó revans-háborut hirdet most a függetlenségi párt ellen a választások küszöbén, mely párt ugyanazt tette 1889-ben, a mit Tisza Kálmán jóváhagyott 1872-ben. Akkor a balközép vezére nyújta ki »áldó kezét«a szélsőbal obstrukczió­­ja felé, a­mit a bukott miniszterelnök most Apponyi grófnál helytelenít. S hogy jogczímet szerezzen rá, teszi a következőket: 1. helyteleníti saját eljárását, defavoyálja a régi balközépet; 2. tagadja, mintha neki a szabadelvű pártban saját klientélája volna, mely Tisza-klikk néven neveztethetnék; 3. na­gyobb szavahihetőség kedvéért azt bizonyítja, hogy a párt egészen övé­s Szapáry grófnak nincs joga ennek status quo-ján változtatni, mert a kor­mányválság óta a kormányrendszer semmiben se változott, — végre 4. azzal lepi meg a világot, hogy Nagyváradon úgy adja elő bukása történe­tét, mintha ez nem politikai kényszerűség, hanem logikai tévedés következménye lett volna s igy ő nem is bukott meg, csak a logikai konklúziót vonta le helyesen. Mennyi a valótlanság a múlt év tavaszán tör­tént kormánykrízis nagyváradi leírásában, arról mindenki meggyőződhetik, ki Tisza Kálmán elő­adását az országgyűlési napló adataival összeveti. Lesz alkalmunk ezt pontosan kitüntetni, s akkor a közönségre bízzuk, hogy a volt miniszterelnök egész okoskodásából —■ akár a jövő választások idején — vonja le az igazi — konklúziót. ■ ; -rr ■ 7 '-rrrci-.T .1":"" -.,'iua" ;.t,r :7:-'^gassca» KÜLÖNFÉLÉK. — október 1. A hiv. lapból. Kitüntetés. A király személye körüli minisztere előterjesztése folytán báró B­á­n­f­f­y Zoltán­nak, a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül, a Lipót-rend lovagkeresztjét díjmentesen adományozta. Kinevezések: Dr. Szép Dezső makói kir. közjegy­zői helyettest Hódsághra kir. közjegyzővé , Schmidt Ferencz segédhivatali aligazgatót, segédhivatali igazga­tóvá, Jung Antal és Grobetty Károly miniszteri számtiszteket, valamint D­p­r­a György végzett jogászt, segédhivatali aligazgatókká, dr. Vali Emil budapesti kir. törvényszéki aljegyzőt a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszékhez és Hatvany László sátoralja­újhelyi kir törvényszéki aljegyzőt ezen kir. törvény­székhez jegyzőkké, Szádeczky László debreczeni la­kost, ideiglenes minőségben állami végrehajtóvá, D­e­n­e­z Adolf igazolványos csendőrőrmestert miniszteri iroda­tisztté nevezték ki. Áthelyezés: Rakovszky Antal budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszéki jegyzőt a budapesti kir. törvényszékhez helyezték át. Névmagyarosítás: Witte József (Vajdahunyad) »H­i­d­a­s«-ra változtatta nevét. Munkácsy Mihály itthon. Munkácsy Mihály tegnap este Budapestre érkezett és az Andrássy-út 88. sz. a. házban szállt meg rokonánál, K­o­ó­s Ödönnél. Munkácsy egyedül jött s nem pihenés vagy mulatság kedvéért. A művész tanulmányo­kat akar tenni az új országház számára készülő nagy festményéhez, melynek tervvázlatát már elkészítette Párisban. De az egyes alakokhoz igazi magyar típusokra van szükség-­. Ilyeneket fog­­ keresni az alföldön, hová egy-két nap múlva el­utazik. Ezenkívül ma megtekintette az épülő új országházat és a terveket, hogy kompozícziója tel­jes harmóniában legyen az épülettel. Munkácsy látogatást tett a műcsarnokban is, hol elismerően nyilatkozott Simoni nagy képéről és a belga víz­­festményekről. A művész szabad idejét rokonai a Koós, Rock és Merssich-családok körében tölti. Tiszti vizsga. A 31. hadosztály önkénteseinek tegnap délután hirdették ki a tiszti vizsga ered­ményét. A vizsga eredménye kedvező, a jelentke­zett 150 önkéntes közül 11 bukott el. A vizsgáló­­bizottság tagjai voltak: Muszil tüzérezredes, báró Puffer vezérkari őrnagy, Schmidt 32. gyalogezredbeli és Pöll 23. ezredbeli őrnagy. A bizottság nagy kímélettel vezette a vizsgálatokat, mely éppen egy hétig tartott. Ki-ki tetszése sze­rint felelhetett németül, vagy magyarul. Többen tisztán csak magyar feleleteket adtak. Elismerés illeti meg Mladenovics György 23-dik ezredbeli kapitányt, a 23. ezredbeli önkéntes úgy­nevezett m­a­gy­a­r iskola parancsnokát,kinek talán legnagyobb része van abban, hogy a vizsgálatok eredménye ily meglepő, különösen, ha összehason­lítjuk az eredményt a 32 hadosztály önkénteseinek vizsgálataival. Mlasenovics György, ki a 23. ezred egyik legképzettebb tisztje, évközben is kiváló szakértelemmel és tapintattal vezette az előadásokat, számos magyar előadásaival pedig nagy szolgálatot tett a németül nem tudó ifjaknak. Báró Kochmeister Frigyes ma a magyar víg­­szinház-egylet elnökéhez, gróf Keglevich István­hoz intézett levelében kijelenti, hogy belép az egyletbe és bár tegnap óta a kereskedelmi és ipar­kamara köréből kilépett, mégis iparkodni fog is­merőseit a kitűzött czél előmozdítására buzdítani. A dunamelléki ref. egyházkerület közgyűlése ma délelőtt folytatta a tanácskozásokat, Szász Ká­roly és gróf Tisza Lajos elnöklete alatt. Az ülés folyamán főleg a tanügyi bizottság jelentésével foglalkoztak , a napirendre térés előtt azonban az üresedésben levő helyekre a választá­sokat megejtették. A számszék elnökévé (Kerká­­polyi Károly utódául) S­z­i­l­a­s­s­y Aladárt válasz­tották meg, tagokká: Vécsey Tamást és Kálósy Józsefet, a lelkész vizsgáló bizottságba, az elhunyt Ballagi Mór helyébe Ádám Kálmán kecskeméti es­perest s póttagul Báthory Dániel baracskai lel­készt. Ezenkívül elrendelte a közgyűlés, hogy az elhalálozott Várady Károly és Ballagi Mór helyé­be két egyházi tanácsbíró választassák. A napi­rend során meghallgatták a kecskeméti jogakadé­mia tanári karának javaslatát arra nézve, hogy az eddigelé kötelező doktorátusok mivel lennének he­­lyettesítendők. A vallás- és közoktatás­­ügyi minisztérium körében elhatá­rozott dolog ugyanis, hogy a kötelező doktorátus elejtessék, — sőt ez ügyben, a­mint értesülünk, a jövő hónapban a minisztérium­ban értekezletet is fognak tartani, — tehát ennek helyettesítése vált szükségessé. A minisztérium a legtöbb jogakadémia tanári karát fölszólította vé­leményadásra. Ide vonatkozik tehát a kecskeméti jogakadémia tanárainak javaslata, a­mely az egy­házkerület közgyűlésének közvetítésével kerül .

Next