Pesti Napló, 1891. november (42. évfolyam, 300-328. szám)

1891-11-01 / 300. szám

körrel bírjanak,­­ a gondjaikra bízott ér­dekek képviseletében ne csak a ma, vagy a holnap szükségleteinek kielégítését tartsák szemük előtt, hanem gondos előrelátással biztos alapjait rakják le ifjú fő­városunk jövendő nagyságának. Kell, hogy a főváros polgársága a tör­vényhatósági bizottság újjáalakításánál mind­ezen szempontokat lelkiismeretesen mérle­gelje, mert csak így lehet remélnünk, hogy a törvényhatósági bizottság úgy értelmi képesség és kötelességérzet, vala­mint a főváros érdekeinek önzet­len szolgálata tekintetében fel fog emel­kedni ama színvonalra, a­mely színvonalon az ország első törvényhatóságának álla­nia kell. Teljesen jogosult tehát az a kiváló ér­deklődés, a­melylyel a főváros polgársága a közelgő községi választások iránt a kerüle­tek legtöbbjében viseltetik. Valóban itt az ideje, hogy a polgárság felocsúdva lanyhasá­­gából, a községi választások küzdelmeiben az eddiginél nagyobb érdeklődéssel vegyen részt. Épp azért örömmel veszünk tudomást a már teljes erővel megindult választási moz­galmakról, mert arról tesznek ezek tanúbi­zonyságot, hogy a főváros polgársága kezd kibontakozni rideg közönyéből, a­melylyel évek során át a többnyire magukat hang­adóknak feltolt egyének által vezetett vá­lasztásnak úgyszólván csak néma szem­lélője, nem pedig — mint ez őt joggal megilleti — tevékeny részese volt. Itt az ideje annak, hogy a főváros polgársága ne nézze zsebre dugott kezekkel, tétlenül azt, hogy a főváros sorsát, nem egyszer a közérdek rovására, miként intézik egyes ha­talmasok, vagy egyes kerületi klikkek, ha­nem, hogy maga is érdeklődéssel viseltessék saját ügyei, saját érdekei iránt s akaratának érvényt szerezve, ez érdekek képviselését kivétel nélkül arra képes s arra érdemes férfiak kezébe tegye le. Nem vonja senki kétségbe, hogy fővá­rosunk az utolsó 20 esztendő alatt polgársá­gának áldozatkészségéből s a törvényhozás támogatásának segélyével nem remélt átala­kuláson s fejlődésen ment keresztül; de más­részt tény ez is, hogy még nagyobb eredmények lettek volna elérhe­tők, ha a polgárság az elhatalmasodott klikk- és párturalom békéiből kibontakozva, kizárólag oly egyéneket küldött volna a kép­viselőtestületbe, a­kiknek képessége, buzgal­ma és önzetlensége minden kétségen fe­lül áll. Most itt az alkalom arra, hogy a múlt­ban e téren elkövetett hibák legalább rész­ben orvosoltassanak. Azért elvárjuk a fővá­ros polgárságától, hogy akaratának érvénye­sítésében megőrzi függetlenségét és hogy választói joga szabad gyakorlásában nem engedi magát megtántoríttatni sem a né­mely oldalról eddigelé oly sikerrel alkalma­zott terrorizmus, sem pedig jogosu­latlan és illetéktelen befolyá­sok által. A törvényhatósági bizottságban, mely a közérdek ápolására és védelmére van hi­vatva, csakis értelmes, buzgó és önzetlen fér­fiaknak van helyük. S mi bízunk a főváros fog gyomrának a baján. Borzás ivott... E pár korty újra elbóditá. Vége volt. Iszákos lett, üzletével felhagyott. Nemsokára elárverezték házát, mindenét. II. Halottak napjának előestéje van. Minden élő megemlékezik drága halottjairól: ellátogat a sir­hoz s földisziti azt. A temető virágerdővé válto­zott, mely a lámpák ezreinek világánál egész pompájában tündököl. Némelyeket a kegyelet, szivök vezeti ki, mások mennek szokásból; — saj­nos ! van sok olyan is, kit a hiúság visz oda! Ha­zudnak még a sírnál is. Ha szólani tudnának azok odalentről! Az oda siető emberáradatban haladott Bor­zás is. Régi ismerősei nem ismerték volna meg a pár év előtt csinos ifjú iparost ez elzüllött, elva­dult emberben. A temetőbe érve, egyenesen az övéi sírjához sietett, s szinte kellemetlenül látszott meglepetve, midőn észrevette, hogy a szomszéd sir előtt egy öreg asszony térdepelve imádkozik. Megállott a sir előtt és várt, néha-néha megtapo­gatva valamit rongyos kabátja oldalzsebében. Végre fogyni kezdett a türelme­s megszólító az Öreg asszonyt: —• Néni! nem megy körülnézni a temetőt? Nagyon szépen van díszítve néhány sir. — Nem gyönyörködni jöttem én ide, — vá­laszolt a megszólított. — Ez a sir vonzott ide. Ne legyen ma, mikor a többi mind föl van díszítve és látogatva, ez sem elhagyva. Megérdemelte ezt tő­lem az én jó fiam!... Az öreg nőn erőt vett e szavakra a zokogás.­­— A fia nyugszik itt ? — És a menyem, szegény­! — Nekem pedig e sírban, — szólott Borzás, — mindenem: feleségem, kis fiam és gyönyörű leánykám. — Oh, a meghaltak nem szerencsétlenek. Ők nyugosznak! — sóhajtott az öreg nő. Igen! igen! a sir a nyugalom helye, én is igy érezek. Velek is fogok pihenni még ma! — Mit mond ? ! — kérdi most, térdepelő hely­zetéből ijedten felállva az asszony. — Mit ijedez úgy ? Hisz egy a gondolatunk. A sir a nyugalom helyei Pihenni akarunk. Nálam pisztoly van és több töltés. — Isten elleni bűn csak gondolni is ilyene­ket — mond a nő — s bármennyire jól esnék is zaklatott életem után a pihenés, ily gyávaságra vetemedni nem tudnék. Félreértett engem. Én élni akarok! Élnem kell ! Nem szabad elhagy­nom fiam két kedves kisdedét, kiknek rajtam kívül nincs senkijök. Az igaz, hogy sokat sorukon nem segíthetek, — oh ! ha még dolgozni tudnék ! fia volna hozzá erőm.­ — Dolgozni! — mondá utána Borzás önkén­telenül s azután elmélyedt a gondolataiba. — Igen, dolgozni, mert a munka még vigasztalást is hoz! — sietett mondani. Az öreg asszony, ki aggódva nézte a most némán ott állót, remegett, hogy az szeme láttára hajtja végre sötét tervét. Borzás csakugyan zse­bébe nyúlt s előrántotta a pisztolyt. Az öreg asszony hozzá ugrott s megragadta kezeit. — Hagyjon el, néném! Ne féljen, nem leszek már öngyilkos. El akarom dobni fegyverem, — mondá Borzás nyugodtan s kis­vártatva folytatá: — Dolgozni fogok! — Hála neked, Istenem! előt adtál megmen­tenem egy életet s egy léleknek az üdvösségét! — fohászkodott a nő. Borzás már nem hallotta az öreg asszony utóbbi szavait. Eldobta a pisztolyt, visszalépett kedveseinek sírjához és zokogásban törve ki, bo­rult arra reá. Midőn végre az enyhet hozó könyár mér­­séklő fájdalmát, Borzás felállott, körülnézett, te­kintete az öreg asszonyt kérése, de az már a föl­vett és elrejtett pisztolylyal eltávozott. — Dolgozni akarok ! Dolgozni fogok! — e szavakkal vett bucsut Borzás a sírtól. III. Egy év telt el. Újból halottak napjának elő­estéje. A kegyelet, hiúság, farizeusság, a szo­kás, az igazi fájdalom, a feledni nem tudó szív, e különböző dolgok ismét a temetőbe vezettek mindenkit. A nagy tömegben ott ment Borzás is. Nem az utóbb látott, — a régi Borzás volt ez. Egy­szerű, de csinos fekete öltöny volt rajta. Arcza most is komoly, látszik szemeiben a fájdalom, mely bensőjét gyötri, de eltűnt a szemekből a vadság, az arczról ama pár vonás, a­mi a feldúlt kedélyt jellemzi. Hogy megérthessük a nagy átváltozást, visz­­sza kell pillantanunk Borzas életének legutóbbi éveire. Midőn most egy év­e azon föltett szándékkal távozott, hogy dolgozni fog, régi barátaihoz sie­tett és munkát kért tőlük. Egy félévig mint segéd dolgozott hol egyiknél, hol másiknál , ott, a­hol éppen sietős és kényes munka volt. E fél év alatt igazolta, hogy ismét a régi, ügyes munkás lett s hogy az iszákosságról tökéletesen lemondott. Ez­után barátaitól segélyeztetve, maga is üzletet nyi­tott. Munkában nem volt hiány s ment a munka rendesen. Régi megrendelői újból fölkeresték. Csak szomszédaival gyűlt meg néha a baja, mi­dőn sietős munkája akadván, éjjel is dolgozott s lármás j­ng­kájá­val zavarta, amazoknak az éji nyugalmát. Jövedelme egy részéből pontosan törlesztette a barátaitól kapott kölcsönt, de hogy mit csinált jövedelmének a másik részével, ez az utóbbiak előtt, bármennyit beszélünk egymás között róla, mindig rejtély maradt. Maga magára csak a leg­szűkebben költött, s az éjjelt nappallá tette mégis, hogy jövedelme minél nagyobb legyen. Most, a­mint a temetőbe sietett, két tökélete­sen egyforma koszorú volt a kezében, az egyik az ő kedveseinek, a másik­­ a szegény öreg asszony ott nyugvó családjának volt szánva. Midőn már majdnem elérte menetele czélját, odatekintett a sírokra és meglepetten állott meg. Mindkét hant egyszerűen bár, de valódi csínnal volt földiszitve. Az öreg asszony ott térdelt, fejét a keresztfára támasztva, — egy valóban megtört alak. Még a szemei is csukva voltak, — olyan volt, mint egy halott. Csak imát rebegő ajkai árulták el, hogy még él. A sírok között, még mindig igazgatva az odahelyezett szép, sötét hónapos rózsákat, egy 10 — 11 éves gyönyörű angyal arczu leányka tér­depelt, Borzás közelebb lépett. A kis leány megle­petve állott föl s nagy szemeivel csodálkozva néz­te a közeledőt. A léptek zajára az öreg nő is föltekintett. — Köszönöm! — szólott e pillanatban mellé lépve és kezét nyújtva Borzás. Az öreg asszony hosszan tekintett r­á. Mindent megértett ez egyet­len szóból. Ezután mind a hárman letérdepelve imád­koztak sokáig, — sokáig. — Menjünk, — szólott végre az öreg asszony. Felemelkedtek s megindultak a temetőből kifelé. Soká mentek némán, mig végre Borzás meg­szólalt : — Hogy tudom én ezt meghálálni, néném ? — Mit ? — kérje az öreg nő. — Hogy oly széppé tették az én síromat. ■— A hála egy csekély jele ez csak, — mond az öreg asszony, — fia az, ki a gondoktól, sőt a végviságtöl megmentett bennünket, nem akar kö­szönetet elfogadni, s ha még titkolja is, hogy ki ő! Eljöttünk hát hálánkat kifejezni, — nem neki, de azoknak, kik olyan drágák voltak neki. Évek teltek el. A jó öreg is oda jutott a két sir mellé — a harmadikba. De nyugodtan ment oda, — nem maradtak elhagyatva kis árva uno­kái . Borzás jobban gondoskodott rólu­k, mint ön­magáról. A három sirt ez után minden évben Borzás díszítette föl a fiatal nejével, polgárságában, hogy az általunk hangsúlyo­zott szempontokat a mostani községi válasz­tásoknál érvényre fogja juttatni. Budapest, október 31. Sándor czár utazása. Kissé nehezen ment, de végre mégis megtörtént; az orosz czár visszatért hazájába, még­pedig anélkül, hogy Vilmos csá­szárral találkozott volna. De nem ez útjának egyedüli jellemző mozzanata. Az egész út meg­lehetősen sajátszerű lefolyást vett. A czár Kopen­­hágából hajón akart Danzigba utazni, csakhogy a tenger viharos volt s a czár hirtelen elhatározta, hogy a szárazföldi utat választja. Táviratilag nyomban e szerint tették meg az intézkedéseket. De pár órával később a czár meggondolta magát s mégis csak hajón indult tovább. Ennek az volt a következménye, hogy az orosz udvari vonat, mely számára német területen meg volt rendelve, tegnap egész nap ide­s­tova vándorolt, mert min­den két három órában más-más parancsot kapott. Végre azonban a czári hajó ma délelőtt szeren­csésen megérkezett a danzigi kikötőbe ; az érkezőket ott csak a helyi hatóságok és Su­­valov gróf berlini orosz nagykövet várták. Vilmos császár részéről nem volt jelen senki s igy a két uralkodó közt ez alkalomból semminemű érintkezés nem történt. Legalább az eddigi távira­tok nem adnak ilyesmiről jelentést. A czár nyom­ban folytatta útját Livádia felé s igy már rég orosz területen van, melyet elért a­nélkül, hogy a német állam vezető egyéniségeinek bármelyikével személyesen érintkezett volna. E feltűnő körül­mény bizonyára sokféle magyarázatra fog alkal­mat szolgáltatni. Lényegileg azonban nincs benne semmi meglepő vagy nyugtalanító. Az orosz és német kabinetek viszonya a kronstadti események óta határozottan tisztázva van. A két állam egy­mástól teljesen eltérő útra lépett s ezen bizonyára semmit sem változtatott volna az, ha a czár eset­leg rövid látogatást tesz Vilmos császárnál. Válsági hírek Szerbiában és Romániában. Vuics szerb vallásügyminiszter, mint már ismételve emlí­tettük, rég­óta hadi­lábon áll Mihály metropolitával, ki az egyházat teljesen russzifikálni akarja. Mint­hogy a miniszter a viszályban, mely közte és a metropolita közt folyik, a régensségnél nem talált kellő támogatást, már több ízben beadta lemondá­sát. De mivel a miniszternek is vannak a radikáli­sok közt hivei, a válság megoldását folyton elodáz­ták s azt hitték, hogy el lehet huzni a szkupstina megnyitásáig, úgy látszik azonban, hogy ez lehe­tetlen s tegnap óta Belgrádban újra akuttá lett a válság. Bukarestben viszont Catargiu Lázár készül lemondani; ez sem új dolog, mert Catargiu régóta elkeseredett harczban áll Vernesku miniszterrel. Most, hogy Károly király hosszabb külföldi útjáról hazatért, általánosan azt hiszik, hogy a kormány kebelében folyó küzdelmek elintézését nem lehet tovább halasztani s hogy Catargiu ki fog lépni a kabinetből, mi ez utóbbinak bizonyára nem válnék hátrányára. Catargiu a szélső orosz-barát és pánszláv irány hive s nem igen való az olyan kormányba, mely az ország semlegességét hirdeti politikája ve­­zéreszméjének. Fővárosi ügyek. A tisztújítás. A főpolgármester a közgyűlés múltkori határozatához képest már kihirdette a pályázatot a közgyűlés által betöltendő összes állásokra. A pályázat határideje november 30-ika. A tisztújítás a törvényhatósági bizottság újjá­alakulásának megtörténte után, tehát valószínű­leg csak dec­ember hó második felében veendi kezdetét. Kamermayer Károly polgármes­ter — mint biztos forrásból értesülünk — tovább­ra is meg kíván maradni ez állásán. S ha figye­lembe veszszük azon kiváló érdemeket, amelyeket Kamermayer Károly már mint Pest város tanács­noka, 1873 óta pedig mint a főváros polgármes­tere szerzett; ha figyelembe veszszük feddhetlen jellemét, önfeláldozó munkásságát, igazságszere­­tetét, részrehajlatlanságát s igaz hazafiságát, nem kételkedünk abban, hogy a közgyűlés egyhangú­lag fogja őt a polgármesteri állásra újból megvá­lasztani. Az alpolgármesterek közül — mint érte­sülünk — K­a­d­a Mihály, ki már 43 éve szolgálja a fővárost, évek óta tartó gyengélkedő egészségi állapota miatt nyugalomba vonul. Pályázat hirdettetik pedig: 1. az 5000 frt évi fizetéssel és 1000 frt évi lakbérátalánynyal java­dalmazott polgármesteri állomásra, 2. két, egyenkint 3000 frt évi fizetéssel és 1000 frt évi lakbérátalánynyal javadalmazott alpolgármes­teri állomásra, 3. t­­­z, egyenkint 2500 frt évi fizetéssel és 800 frt évi lakbérátalánynyal javadal­mazott tanácsnoki, 4. 2500 frt évi fizetéssel és 800 frt évi lakbérátalánynyal javadalmazott főjegyzői, 5. kilen­c­, egyenkint 1600 frt évi fizetéssel és 450 frt évi lakbérátalánynyal java­dalmazott I. osztályú, hét, egyenkint 1400 fo­rint évi fizetéssel és 400 frt évi lakbérátalány­nyal javadalmazott II. osztályú, hat, egyenként 1350 frt évi fizetéssel és 350 frt évi lakbérátalány­nyal javadalmazott III. osztályú tanács- illető­leg kerületi jegyzői, 6. a 3000 frt évi fizetéssel és 1000 frt évi lakbérátalánynyal javadalmazott árvaszéki elnöki, 7. a 2500 frt évi fizetéssel és 800 frt évi lakbérátalánynyal javadalmazott árvaszéki elnökhelyettesi, 8. négy, egyenkint 2000 frt évi fizetéssel és 500 frt évi lakbérátalánynyal javadalmazott árvaszéki ülnöki, 9. egy, 1600 frt évi fizetéssel és 450 frt. évi lakbérátalánynyal javadalmazott I. osztályú egy, 1400 frt évi fizetéssel és 400 frt évi lakbér­átalánynyal javadalmazott II. osztályú, egy, 1350 forint évi fizetéssel és 350 forint évi lakbér­átalánynyal javadalmazott III. osztályú árva­széki jegyzői, 10. a 2500 frt évi fizetéssel és 800 forint évi lakbérátalánynyal javadalmazott tiszti főügyészi, 11. két, egyenkint 1600 frt évi fizetéssel és 450 frt évi lakbérátalánynyal ja­vadalmazott I. osztályú két, egyenkint 1400 frt évi fizetéssel és 400 frt évi lakbérátalánynyal ja­vadalmazott II. osztályú és két egyenként 1350 frt évi fizetéssel és 350 frt évi lakbérátalánynyal javadalmazott III. osztályú ügyészi, 12. a 2500 frt évi fizetéssel és 800 frt évi lakbérátalánynyal javadalmazott főszámvevői, 13. a 2500 frt évi fizetéssel és 800 frt évi lakbérátalánynyal, vala­mint az orvosi igazolványokért befolyó összeg 40% -ával javadalmazott tiszti főorvosi, 14, tizenhárom, egyenként 1200 frt évi fizetéssel és 200 frt évi lakbérátalánynyal javadalmazott ke­rületi orvosi állomásra. A fővárosi közmunkák tanácsa okt. 29-én ülést tartott. A napirend előtt az elnöklő báró Podma­­niczky Frigyes megemlékezett arról, hogy Rupp Imre mint tanácsos éppen 10 év óta viszi a tanács­nál az előadói tisztet. Indítványára az évforduló alkalmából a tanács jegyzőkönyvileg fejezi ki üdvözletét.­­ A napirend során a keres­kedelmi miniszter leiratban értesíti a taná­csot, hogy a villamos közúti vasúti vonalak és tartozékaik műszaki felülvizsgálata novem­ber 23-án fog megejtetni. A tanács a leiratot tudomásul vevőn, a vizsgálathoz Rupp Imre min. tanácsost és Zsigmondy Géza min. mérnököt küldi ki. A tanács az eltávolítandó Rókus-kórház helyé­be építendő új kórház czéljára a X. ker. külső Ke­­repesi-út és marhahajtó út által határolt városi te­lektömböt hozta ajánlatba. A főváros ezt el is fo­gadta, a­mit a tanács örvendetes tudomásul vesz és csak arra figyelmezteti a fővárost, hogy a telek kihasításakor az üdülő betegek számára a kórház­hoz megfelelő nagyságú kertről is gondoskodjék. A budapesti városi vasút vállalat a nagykörúti vil­lamos vasút vonalát a Ferencz körúton a Soroksári­­utczáig folytatni tervezi, egyelőre egy vágánynyal. Ez ellen elvi észrevétel nincsen. A főváros a Csö­­möri-út Stefánia és Arena-utak közti részének ki­szélesítése érdekében a telektulajdonosokkal alku­dozásba lépett, kisajátítási alapja azonban kime­rülvén, a tanácstól kéri a kisajátítási költségek fe­dezetét. Minthogy a Csömöri-út ezen szakaszának kiszélesítése — tekintettel a lóversenyekre — fe­lette kívánatos és sürgős, a tanács elvállalja, hogy a beváltandó terjedékek puszta területértékét a fő­városnak megfizeti. Erről a főváros értesíttetni fog. Ezután még az építési engedélyek iránt tör­tént intézkedés. Előfizetési felhivás PESTI NAPLÓ­» November elsejével új előfizetést nyi­tunk lapunkra. Előfizetési Árak­­ (A reggeli és esti kiadásra.) Két hónapra ............ 3 frt — kr. Egy hónapra ............ 1 » 50» Az előfizetések Budapestre, a »Pesti Napló« kiadóhivatalába (Ferencziek­ tere, Athe­­naeum-épület), legczélszerűbben postai utalvány­nyal küldhetők. PIT" Ha az esti kiadás postai kü­­lönküldése kívántatik, a bélyegre havon­­kint 35 kr, évnegyedenkint 1 frt felülfizetendő. 13pp““ Mindazon t. előfizetőknek, kik la­punkra november 1-jétől előfizetnek, megküldjük a gróf Teleki Sámuel afrikai utazása, nagyérdekű leírásának most folyó első közleményét i­s, hogy az érdekes útleírást kezdetétől fogva olvashassák. A »Pesti Napló« szerk. és kiadóhivatala. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, november 1. A miniszterek nem fogadnak. — Nemzeti m­u­z­e­u­m : képtár nyitva délelőtt 9 órától délutáni 1 óráig. — Országos képtár az akadémiában, nyitva délelőtt 9-től délután 1 óráig. — Állatkert nyitva egész nap. Belépti dij 30 kr. November 2. A miniszterek nem fogadnak. — Nem­zeti muzeum: természetiek tára, nyitva délelőtt 9 órától délutáni 1 óráig. — Nyilvános könyv­tárak: Akadémiai délután 3 órától esti 7 óráig, egyetemi reggel 8—12-ig, múzeumi délelőtt 9 órától délután 1 óráig. — Állatkert nyitva egész nap. Belépti dij 30 kr. l­ap mik mai szíimaih­oz fél iv melléklet van csatolva, következő tartalommal: A képviselőház pénz­ügyi bizottságából. — Tanügy. — A tárczában: Gróf Teleki Sámuel Afrikában. (Höbner Lajostól.) — Közgazdaság. Lapunk legközelebbi száma hétfőn dél­­után jelenik meg. — okt. 31. Az udvar köréből. A király ő Felsége ma délután 3 órakor Ferencz Salvator főher­­czeg és Mária Valéria főherczegasszony lá­togatására Welsbe utazott és holnap este tér visz­­sza Schönbrunnba. Margit Zsófia főherczegnő állapotáról ma dél­ben a következő jelentést adták ki: A javulás ma délelőtt is tartott. Az öntudat sokkal tisztább. A beteg ereje kielégítő. A láz mérsékelt. Ma este 7 órakor a következő orvosi jelentést adták ki: Az idegtünetek és a láz tekintetében a javulás tartós. Az ér­verés erős: 116. Az új herczegprimás. Vaszary Kolos her­­czegprimás kineveztetésének híre, a­mint már je­lentettük, országszerte nagy lelkesedést kelt. Keszthelyről, az új herczegprímás szülővá­rosából távirat érkezett, a­mely szerint a nagy esemény örömére a várost ma este fénye­sen kivilágították. A lakosság öröme és lelkesedése leirhatlan, mert a város kiváló fia, Vaszary Kolos nagylelkűségének már eddig is sokat köszönhet úgy humanisztikus, mint kulturá­lis téren.­­ Mint Esztergomból távírják, ott ha­tártalan az öröm, hogy Magyarország katholikus híveinek egyházfejedelmévé Vaszary Kolost ne­vezte ki a király, az első megbízható hír után a város polgármestere táviratilag üdvözölte az uj prímást. A középületeket és magánházakat fello­bogózták. Este az egész várost kivilágították, az utczákat zeneszó mellett az uj prímás éltetése köz­ben járja be a közönség. A kirakatokban az uj prí­más arczképét tengernyi nép nézi. A főkáptalan még nem kapván hivatalos értesítést, az üdvözlés­re még intézkedést nem tett. Gróf Teleki Géza, a volt belügyminiszter tud­valevőleg nemcsak politikai életünk kitűnősége, hanem a Petőfi-társaságnak is tagja, mi azt jelenti, hogy a magyar szépirodalomnak szintén jeles munkája. Habár a politika egy ideig nagyban igénybe vette, azért a poézisnek sem mondott végkép búcsút s a »Vasárnapi Újság« ma meg­jelent számában »A sírnál« czimű érdekes rajzot irt, melyet lapunk tárczarovatában közlünk. A FT­- tud. akadémia I. (nyelv- és széptudomá­­nyi) osztálya novetóber 3-án, kecken­d «. 5 óra­kor ülést tart, melynek tárgyai: L B­u­d­e­n­z József r. t. : »A szamojéd névragozás. 2. Simo­­nyi Zsigmond r. t.: »Magyar igeidők«-ről szóló értekezése. Lavigerie bibornok haldoklását jelenti egy algigi távirat. A bibornok — mint a távirat mondja — szívbajos beteg és már ellátták a halotti szentségekkel. Az egyetemi könyvtár. Jeles tudósunk, Szilágyi Sándor az egyetemi könyvtár igazgatója, mint minden évben, az idén is közzé tette a vezetése alatt oly lendületet vett könyvtár 1896. évi gyara­podásának czimjegyzékét. Ez a tizenötödik ily jegyzék s az ideiből megnyugvással látható, hogy a könyvtár ismét számos kitűnő munkával gyara­­podott a tudományok összes ágaiban, olyan mun­­ákkal, melyek e fontos kulturális intézményt európai színvonalra emelik. A múlt évi gyarapo­dás összesen 1863 munka 2341 kötettel. A kimu­­tatásból egyszersmind az is kitűnik, minő előkelő helyet foglal el a könyvtár a főváros tudományos és közművelődési intézményei sorában. A múlt évben 34.642-en látogatták s házon kívül 1409 kikölcsönző 4503 művet használt. Hazai intéze­teink nagy számmal vették igénybe a könyvtárt, mely viszont számos hazai könyv- és levéltárból kölcsönözött ki tudományos használatra könyvet és kéziratot. Munkácsy Mihály nagy hazánkfia, elutazása előtt még bemutathatta magának Kovács Zsig­mond fővárosi asztalos új találmányi­ szabályoz­ható rajztábláját is, a­mely tetszését oly mértékben nyerte meg, hogy kijelentette, miszerint a talál­mány terjesztésének érdekében Pakisban külön befolyását érvényesíteni fogja, noha ott a talál­mányok nemzetközi kiállításán szakemberek közt már­is általános érdeklődés tárgyát képezi. A fel­találó a mesternek is szállít találmányából egy példányt. Novellaírás hipnotikus álomban. Drámák, re­gények és tárczák képviselőiből, szobrászokból és orvosokból csinos kis társaság találkozott tegnap a Reutter-helyiség egy külön termében, hogy megnézze egy a keletről most haza érkezett fiatal orvosnak, dr. Szörényi Tivadarnak hipnotikus mutatványait. A társaság csupa jó ismerősökből állott s a fiatal doktor mindegyiknek régi isme­rőse, a­ki éppenséggel nem akart csodákat produ­kálni, csak éppen ismerősök körében néhány kí­sérletet tenni. S e kísérletek között volt egy, a­minőt e téren még soha sem tettek. A doktor el­altatott egy ismert novellistát s álmában íratott vele egy­­ novellettet. Tréfának vennék az egész dolgot s azt mondanók, hogy az a novellista igy akart túladni egy tárczáján, de ott voltunk, láttuk azt a vajúdást, mikor egy tárcza megszületik, azt a tollrágást, kínos keresését egy szónak, mely meg­felelő s mindazt a sok apró vonást, melyet — mint asszony a toilette­ titkait — egyetlen szó sem szeret piaczra vinni. De mikor a dok­tor parancsolt, az alvó iró megfogta a tol­lat s írni kezdett. Csukott szemekkel vetette le az első sort, s aztán a másodikat ráírta az­­ első sorra, mig a többi kuszán, rendetlenül sorakozott ezekhez. Mintha egy vak ember irt volna. De az értelme helyes, a stílusa gondos, sőt csiszolt volt s akár mindjárt sajtó alá mehetett volna. Mi, akik csodálkozva állottuk körül, s akiket néha korbács­csal kellene az íróasztalhoz kergetni, arra gondol­tunk, hogy ezt a kedves fiatal doktort nem volna rossz szerződtetni azokra az órákra, mikor hatal­mába kerít bennünket az eredendő lustaság. S mi­kor láttuk, hogy ez a novellista akarata ellenére is kénytelen írni, talán többen is gondoltunk arra, hogy ez volna az egyetlen mód rákényszeríteni valakit, hogy végre fejezze be — R o m h á n­y i­t... A költözködések napja. Az egyszeri dúsgazdag pa­rasztasszony — pénzt adott kölcsön. Vallásos nő lévén, az adósság fizetésének határnapjául egy szent nevét viselő napot határoztak meg; a furfangos prókátor az­tán oda irta, hogy fizetendő »Szent Kukoricza napján.« Miután pedig ilyen szent nincsen, hát az adós egyáltalában nem akart fizetni. Csakhogy a bírónak is volt esze, mert kijelentette, hogy Minden­szentek napján névnapja van valamennyi szentnek, e napon ennélfogva fizetni kell és az adós­­ fizetett. Nem tud­juk, hogy mennyiben áll meg az adoma jogilag, de az tény, hogy Mindenszentek napján egyet fizetni minden­kinek kell, vagyis a­­ házbért! Furcsa is, hogy a halottak napja és a költözködések passio­utja egymás tőszomszédságába kerülnek a kalendáriumban, lévén a halálköltözködés és a költözködés is magában egy kis halál! Én is költözködöm ma. A háziasszonyom e hó 14-én »alázszolgája« helyett rászolgá«-t mondott, amikor haza érkeztem, a lámpám pedig füstölt. Ennek következ­tében felmondottam a lakásomat. A Miska hordárt felizi­­táltam csomagolni, a­ki olyan ügyesen végezte a pak­kolást, hogy csupán a velenczei tükrömet zúzta össze, hiteles rómaiságú Venus-szobromból cseh remeket csi­nált az által, hogy az orrát megcsonkította, a lépcsőkön lemenet pedig elejtette a ruhaszekrényemet, a­mely három, a lépcsők alján falatozó tót napszámos nyaka közé esvén, most közülök kettőt gyógyittatok a Rókus­­kórházban. Sebaj, fődolog, hogy a háziasszonyomon bosszút állottam. Ma délben költöztem be az új laká­somba. Ez aztán már nem a harmadik emeleten, hanem a negyediken volt. A háziasszonyom költőnő, a­ki mindjárt a behurczolkodás pillanatában felolvasott há­rom elégiát, hat ódát és egy szakácskönyvet. Sohse gondoltam, hogy a szellemi élvezet szépségét mily pom­pásan lehet egyesíteni a csomagolás hasznosságával! A háziasszonyom nem szereti, ha nem hallgatnak reá, ennélfogva, ha kint akadt dolgom, egy ideig Miska hordát helyettesített a hallgatásban. — Erős ember, sokat kibír. Az új lakásba való hurczolkodás alatt ismét akadt némi károm, hanem ezúttal csupán a díszlámpámat, hét majolika - korsómat és egy thea-servicemet törte össze. Nyomorult fayange, nem érdemes róla beszélni, mikor itt fenn, a magasban olyan pompás jó levegő várakozik reám ! Az elhagyott házi­asszony nagyon prózai kedély volt, a­ki egész nap mo­sott, varrt, takarított s a­mint már elmondottam, nem tudott kellő finomsággal köszönni. Ah! ez a másik — ez már egészen más ! Mikor a szakácskönyvvel elkészült, rágyújtott egy verses elbeszélésre. A harmadik strófánál iszonyú bömbölés támadt a másik szobában. Fölébredtek a gyermekek és ennivalót kezdtek követelni, időközben kissé bajba is kaptak. A mama mindezt huszonhét stró­fán keresztül hallatlanná tette, pedig a húsz­­negyedik strófánál a reményteljes csemeték már az ajtómat rugdosták. A mama az ötvenkilenczedik strófánál — mikor az elbeszélés különben is hősköltemény­­nyé kezdett válni —­ végre felkapott egy pálczát (az én aranyfogantyus mahagóni sétapálczámat) és a nebulók hátán — izzé porrá törte. — »Egész nap igy verekesssnek« szólt s ezalatt maga Bellona volt ő, a mint a dulakodók közé rohant »hóvital­a, csaták zaját!« Vissza akart jönni a szobámba, hanem ekkor már­­ kicsuktam. Ő nagysága bánatában termeibe vonult s »Egy anya imája« czimü ábrán­dot vert el a billentyűkön, persze lassúbb taktusban, mint a minőben a gyermekeket verte el. A jobb szom­szédságban azonban megszólalt egy bombardon, a bal szomszéd pedig elkezdett klarinétozni, mialatt hét szol­gáló — igen nagy következetlenséggel — a »csitt, csitt, csitt«-nótát kezdte zengedezni. Mindegy, csakhogy régi háziasszonyom meg van bosszulva s ezt a kéjes tudatot mi másnak köszönhetenk, mint annak, hogy november elsején — költözködni szokás! (1. §.) Gróf Tolstoj Leg, mint egy orosz lap legilleté­­kesebbi helyről,­ tehát magától Tolstoj gróftól nyert informáczió alapján jelenti, egyáltalán nem utazott külföldre, habár a franczia lapok néhány nap előtt látni vélték Párisban Tolstojt, a­kit — szerintük — szívélyes ováczióban is részesítettek. Tolstoj gróf már hetek óta egy ínséges kerületben tartózkodik, a­hol az éhező parasztságnak »szemé­lyesen nyújt segélyt« s így ő a napokban Páris­ban egyáltalán nem időzött. A fiumei kikötő és a kikötő-tárak villamos világításának próbája a kiküldött szakbizottság jelenlétében ma este ejtették meg. A kikötő 25 éves lámpával s 22 izzó lámpával világíttatik, a tárakban 100 izzólámpa van elhelyezve. A rakodó hajók számára is kellő mennyiségű izzólámpák állának rendelkezésre. Ha a próba jól üt ki, holnaptól kezdve a villamos világítás állandósítva leenes.

Next