Pesti Napló esti kiadás, 1891. november (42. évfolyam, 301-329. szám)

1891-11-21 / 320. szám

Budapest, 1891. Szombat november 21. 320 szám. — Ara 3 kr, vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) A nemzeti párt é­s a függetlenségi 48-as párt. Kovács Lajos, mint a miskolczi függetlenségi párt elnöke, Majthényi Ádám, mint a mezőkeresztesi kerület országgyűlési képviselője, és Mocsáry La­jos mint országgyűlési képviselő (miért nincs odatéve, hogy melyik kerületet képviseli?) és borsodmegyei választó, ma az »Egyetértésiben nyilatkozatot tesznek közzé a Miskolczon e hó 29-én tartandó nagy értekezletre, és a »Pesti Naplói­nak e hó 18. és 19-ik számaiban e tárgyban megjelent czikkeire vonatkozólag. E nyilat­kozatban azon reményüknek adnak kifeje­zést, hogy elvtársaik a függetlenségi és 48-as párt hívei tartózkodni fognak attól, hogy a czélba vett »közös pártértekezlet« létrehozásában és megtartásában részt ve­gyenek. Ennek kapcsán a függetlenségi és 48-as párt, valamint a nemzeti párt közt 1887-ben kötött s most megújított paktumot akként értelmezik, hogy abból csak az fo­lyik, hogy a kormánypárti jelölttel szemben az ellenzék egymást támogatja, de abból a közös tanácskozás és közös szervezkedés nem következik. Erre a nyilatkozatra, éppen az napon, melyen az megjelent, megfelelt a »Pesti Napló« mai vezérczikke, mely a független­ségi és 48-as párt és a nemzeti párt közt fennálló választási paktumra nézve e­l­­fogadja és respektálja a füg­getlenségi párt felfogását és magyarázatát. A­mi a Miskolczon tartandó értekezle­tet illeti, erre számosan jelentkez­tek, mielőtt még meghivattak volna , de mindazok, a­kik felszólíttattak a megj­lenésre, tudtunkkal mind a nemzeti párt soraiba tartoznak. Továbbá tudjuk, hogy a Miskolczon tar­tandó értekezlet kezdettől fogva nem volt másnak, mint bizalmas értekezlet­nek kontemplálva. Az a »fogalom­­zavar« tehát, melyet az »Egyetértés« mai számában megjelent nyilatkozat kerülni akar, a Miskolczon tartandó értekezleten elő sem fordulhat. De előfordulhat e nyilatkozat­ból kifolyólag egy másik fogalomzavar és ez az, hogy tehát választási ügyekről az ellen­zéki pártok tagjai ne is beszélhessenek egy­mással, a­mi pedig teljes lehetetlenség. Megmondtuk mai czikkünkben is, hogy az a magyarázat, melyet a függetlenségi és 48-as párt a választási paktum végrehajtá­sára nézve ad, nem képez semmi nehézsé­get az akc­ió sikerére nézve, ha csu­pán a két párt végrehajtó bizottsága érintkezik is egymással hivatalosan. Ehhez most hozzáteszszük, hogy minden oly me­gyében vagy városban, melyben már eleve világos, hogy az ellenzék ügye csakis a füg­getlenségi és 48-as párt zászlaja alatt győzhet, egyáltalán nem vennék rossz néven a nem­zeti párt híveitől és szavazóitól, ha támoga­tásukat még a választást megelőző időben sem vonnák meg azon akc­iótól, melynek érdekében végül a létező paktum értelmében és alapján úgyis szavazni fognak. Ennyit a jövőre. A­mi a múltat illeti, a zombori ér­tekezletre nézve, melynél a nemzeti párt és a függetlenségi párt tagjai közösen vet­tek részt a legbiztosabban kivihető jelölteknek felállítása iránt ta­nácskozván : — ki kell emelnünk, hogy a kezdeményezés nem a nemzeti párt központi végrehajtó bizottságából indult ki, hanem Bács megyéből jött. Végül legyen szabad az »Egyetértési­ben megjelent mai nyilatkozatra, ismét tisz­tán a magunk vagyis a »Pesti Napló« nevében, a nélkül, hogy ez a nemzeti párt nyilatkozatának volna tekinthető,­­ legyen szabad a magunk nevében éppen úgy, mint a­hogyan tisztán a magunk nevében ma­gyaráztuk az ellenzékek közt fennálló pak­tumot azon gyakorlati szempontok sze­rint, a mint az az ellenzékekre nézve leg­előnyösebb s a kormánypártra nézve a leghátrányosabb lehetne: legyen szabad ne­künk a magunk nevében megjegyezni, hogy ha Kovács Lajos és Majthényi Ádám nem tartják »fogalomzavar­nak« azt, hogy Karánsebes kép­viselőjével együtt nyilat­kozzanak, hogy akkor mi talán ke­­vésbbé tekinthetnők fogalomzavarnak azt, ha a felállítandó jelöltekre néz­ve a borsodmegyei függetlenségi párt tag­jai együtt értekeztek volna Apponyival. Budapest, nov. 21. Giers Párisban. Az orosz külügyminiszter teg­napelőtt óta a franczia főváros vendége s az ottani sajtó nem mulasztja el e kétségkívül figyelemre méltó eseményt a lehető legiikítóbb világításba helyezni. Azt mondják Giersről, hogy hivatalos küldetésben jött Párisba, hogy a czár külön pa­rancsára jelenik ott meg, s mindebből azt követ­keztetik, hogy látogatásának rendkívüli jelentő­sége van. Ez a következtetés azonban alighanem logikai botlás, mert ha Giers nem a saját óhajából ment Párisba, ebből inkább azt lehet következ­tetni, hogy legalább addig, míg ő vezeti az orosz külügyeket, a franczia sovinizmusnak Oroszor­szágba vetett reményei aligha fognak teljesülni. Maga Giers kétségkívül szintén barátja az orosz­­franczia szövetségnek, különben a kronstadti ünnepélyek után, melyekben személyesen nem vett részt, le kellett volna köszönnie. Neki azon­ban egész más szándékai vannak e szövetséggel, mint a francziáknak. Ő higgadtan és minden szen­­timentalizmus nélkül csupán Oroszország javá­ra akarja e szövetséget felhasználni. Neki a szö­vetség első­sorban arra való, hogy a francziák lás­sák el az orosz hadsereget fegyverrel, melyet az orosz ipar sem oly gyorsan, sem oly jól, sem oly olcsón nem bír előállítani, hogy a francziák tölt­sék meg az orosz állami pénztárakat, melyek rég­óta konganak az ürességtől; hogy a francziák tá­mogassák az orosz befolyást Konstantinápolyban és másutt is, szóval hogy a szövetség jogc­ímén ő diktálja Francziaországnak egész külpolitikai ma­gatartását, pénzügyileg pedig felhasználja a saját czéljaira az ország dúsgazdagságát és fejlődött polgárosodását. Ez a közvetlen czél, mely szeme előtt lebeg, nem pedig a revanche, melyről a francziák ábrándoznak. A­míg tehát Giers az orosz külügyek vezetője, ad­dig valóban lehetséges, hogy az orosz-franczia szö­vetség nem fog európai háborút provokálni. Ez is kombináczióba van ugyan véve, az kétségtelen, de nem mint direkt czél, mi a francziák előtt lebeg, hanem csak mint lehetőség, mint a politikai hely­zet fejlődésének egyik végső stádiuma A francziák érezik is, hogy Giers nem egészen az ő emberük s minden lelkesedés mellett, melylyel látszólag fo­gadják, észrevehető bizonyos tartózkodás, né­mi kellemetlen érzés, mit fokoz az a körül­mény , hogy az orosz külügyminiszter hir szerint csak néhány napig marad Párisban s on­nan közvetlenül Berlinbe utazik. Egészben a párisi látogatás újabb bizonyítéka az orosz-fran­czia szövetségnek, de semmi egyéb. Már pedig azt, hogy van ily szövetség, előbb is hivatalosan elismerték. E tekintetben tehát e látogatás nem változtat a helyzeten s minden attól függ, hogy Giers állása otthon, Pétervártt mennyire szilárd s a miniszter meddig lesz képes az ottani harczias elemeket féken tartani. Közvetlen veszélyessé a békére az orosz-franczia szövetség akkor fog válni, ha Giers helyét más orosz politikus foglalja el. Német katonai reformok. Vilmos császár tudva­levőleg már néhány héttel ezelőtt elrendelte, hogy legalább kicsinyben, egyes csapattesteknél gya­korlatilag kísérletet tegyenek a két évi szolgálati idővel. E kísérletek már végleg folyamatban van­nak s Spandauban a 4. testőr­ezrednél a végből egészen új formác­iót léptettek életbe. E szerint az első zászlóalj vagy ujonczokból vagy oly le­génységből áll, mely már a második évet szolgál­ja, ellenben a második zászlóalj ujonczokból s harmadik évi szolgálatban levő legényekből, a harmadik zászlóalj mindhárom korosztály­ból van összeállítva. — A lapokban is élénk esz­mecsere tárgya a két évi szolgálati idő s ez alkalomból felhozzák, hogy a porosz hadsereg­ben 1833-tól 1852-ig már alkalmazásban állt a két évi szolgálat a gyalogságnál, mely akkor is kitű­nően be volt gyakorolva. Előkelő szakférfiak han­goztatják továbbá, hogy még a tüzérségnél is be lehet a két esztendei szolgálatot hozni a nélkül, hogy ez az illető legénység kiképzésére bárminő hátrányos következménynyel járna. Nász a királyi családban. (Távirati tudósítás.) Bécs, nov. 21. Nagy pompával ment végbe ma délelőtt fél tizenkettőkor Lujza főherczegnő esküvője Fri­gyes Ágost szász herczeggel. A lakodalmi vendégsereg díszes felvonulását töméntelen sokaság nézte, mely már órákkal előbb sűrű tömegekben tartotta megszállva a közeli ut­­czákat és tereket a Hofburg körül. A felvonulás délelőtti fél tíz órakor kezdődött és tovább tar­tott egy óránál. A Hofburg kápolnája gazdag díszben ragyogott. Sürü azalea- i pálmacsoportok környezték a bal­dachint, mely alatt kőpadok vol­tak elhelyezve ő Felségeik számára. A hajóközé­pen, a főoltár előtt, két vörös damaszttal bevont imazsámoly állott a vőlegény s a menyasszony számára, jobbra pedig Galimberti nunczius és a szász követ részére volt fentartva két ima­zsámoly. Kevéssel 11 óra előtt a felséges uralkodóház és a szász királyi család tagjai a tükörteremben gyűltek össze, míg az udvari kiséret s az összes miniszterek, köztük az itt időző magyar miniszte­rek a szomszédos termekben gyülekeztek, hogy a templomba induló menethez csatlakozzanak. A menet 11 órakor indult meg. Elől mentek az apródok,az asztalnokok, a kamarások, a miniszterek, köztük gr. Sz­apáry Gyula magyar miniszterelnök, báró Fejérváry, Szilágyi és Szögyény magyar mi­niszterek, mindannyian díszmagyarban (Wekerle pénzügyminiszter a magyar delegáczió egyik albi­zottságában lévén elfoglalva, az esküvőn nem je­lenhetett meg), titkos tanácsosok, az udvari méltó­ságok , utánok következtek a főherczegek s a szász herczegek; közvetlenül ö Felségeik előtt ment Frigyes Lipót porosz herczeg, a német császár képviselője, utána jöttek : a király ö Felsége, a szász király s köztük a vőlegény; követték őket : a főkamarások, a testőrkapitányok, a főhadsegédek stb. Ezután jöttek : a szász királyné és az öröm-­ anya, kik a menyasszonyt vezették, majd a főher­­czegnek és a szász herczegnők főudvarmesternőik­­kel. A testőrök sorfalat állottak ; hat arctére-testőr és hat magyar testőr kisérte jobbról és balról a fényes menetet. A király ő Felsége tábornagyi diszegyenruhát, a szász király, a vőlegény,György szász herczeg osztrák-magyar egyenruháikat. Fri­gyes Lipót porosz herczeg a vértes­ testőrök disz­­egyenruháját viselték. A magyar mágnások és fő­­méltóságok diszmagyarban jelentek meg. A höl­gyek pompás toiletteket viseltek. Midőn ő Felségeik a templomban megjelen­tek, fölharsantak a kürtök. A mátkapár letérdelt az imazsámolyra és rövid imát mondott, míg Gruscha bibornok az oltárnál megszentelte a gyűrűket. A mátkapár ezután mélyen meghajolva ő Felségeik előtt, a főoltárhoz ment. Gruscha bibornok megható beszédet intézett a fiatal párhoz. A szokásos kérdésekre úgy a menyasz­­szony, mint a vőlegény hangos »igen«-nel felelt. — Az udvari plébános aranytálc­án nyújtotta át a mátkapárnak a megszentelt gyűrűket, melyeket a menyasszony és vőlegény kölcsönösen tettek egymás ujjára. Az uj házasok ezután kezet adtak egymásnak, mélyen meghajol­tak a főoltár előtt, majd ő Felségeik előtt s vissza­tértek az imazsámolyhoz. A Tedeum után az uj pár a Felségek s az udvar szerencsekivonatait fo­gadta ; a harsonák újból megszólaltak s az udvar eltávozott a templomból s visszavonult a belső ter­mekbe. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. ASTRA. Regény egy kötetben. (18) írták: Carmen Sylva és Mite Kremnitz. Fordította: Harmath Lujza. Nem én voltam többé, ki felkelt helyé­ről s keresztül támolygott a sötét szobán, mint­ha csak álmomban láttam volna, miként ériitik a szalont az én szegény kis arám számára s egyszer csak ott álltam szobájában. Ott ült ablakánál s fáradtan fordította halvány arczát felém, mig én »Astra, Astra!« kiáltással gör­csösen szorítottam magamhoz. — E felkiál­tásból mindent kitalált, azért vagyunk testvérek, hogy gyorsan megértsük egymást. Látta a levelet kezemben, kifejtette magát karjaimból, betette az ajtót, melyet félig nyitva hagytam s aztán zokog­va borult ágya elé. »Astra!« hallgass meg kez­­dem, »Astra én egész nyugodt vagyok, jöjj és hallgass meg, nem vagyok többé Sander neje, hanem a te anyád, hát oly végtelenül szereted?« Ő fuldokolva zokogott tovább. »Tudod-e kis Astrám«, folytattam könnyek közt, »te nem tettél azzal nekem semmi rosszat. Hogy is ne szeretnéd, hisz egy vérből származunk, az nem szerencsét­lenség, nem lesz szerencsétlenség; az átkot az em­ber áldásra fordíthatja, ha bátor és jó akar lenni és nemde Astra, te még mindig szeretsz engem ? Látod, ha előbb mondtad volna, tudtam volna se­gíteni !« Ölembe rejtette fejét és én beszéltem és be­széltem, de nem is tudom mit, csak egész szivem­ből, főkép midőn említette, hogy ő mégis elrabol­ta tőlem. »Oh, nem, Astra, egy férfi nem tárgy, melyet el lehet rabolni, ha enyém lett volna egyedül, ha maradt volna hozzám. Oh nem, te nem vagy oka, ezt ne hidd, úgy kell lenni, már rég nem szeretett engem, csak kímélni akart jóindulatból s ezért nem mutatta ki. Én kellett volna, hogy megérez­­zem, talán éreztem is, de önszeretetem s gyávasá­gom igen nagy volt, oh Istenem, nem tudom, de én vagyok oka, hogy olyan vak voltam.« »És mi történjék?« — kérdé Astra, — »mi lesz mindnyájunkból.« »Mi történjék ?« ismételtem s egyszerre csak úgy tetszett, mintha tudnám, minek kell történ­nie , mintha isteni kijelentés volna. »Astra« — mondá, de én magam is megijedtem han­gomtól. »Astra, csak a jelennek van joga e földön, Astra eredj hozzá, mert én nem tudok vele találkozni, és mond, hogy én küldtelek, hagyjátok el még ma e házat, én anyám nevé­ben adom áldásomat, én aztán a gyermekekkel haza megyek, hisz úgyis meghaltam, mióta szerelme többé nem enyém, és látod, te ifjabb és ragyogóbb vagy, inkább találsz hozzá s én szíve­sebben meghalok, mintsem téged szenvedni lássa­lak, ő szeret téged« — aztán nem tudom mi tör­tént, nem tudom mit mondtam, mit tettem, csak hosszú idő múltán úgy tetszett, hogy Astra ágyán fekszem és ő mellettem ül sírva s én a plafondra bámultam, önmagamba kérdve, ha nem mérgeztek-e meg mindkettőnket ? Aztán csodálkoztam, hogy senki sem kérdezősködött utánunk s ha váljon a gyermekek alusznak-e már? Úgy éreztem, hogy nem tudom mozdítani tagjaimat, csupán Astra ke­zeit fogtam meg, aztán selyemhajas puha fejecs­kéjét oda tette mellém s igy maradtunk hallgata­gon sokáig. »Kérdezősködni fognak utánunk« , szóltam végre. »Nem, Jósziv az elébb az ajtónál volt s én kértem, mondja meg, mindnek, igen »mindnek« — az ő nevét nem tudta kiejteni — hogy ez utolsó estét együtt akarjuk tölteni. Holnap menyegzőm napja.« »Astra az isten szerelmére Astra nem, nem!« kiáltottam felriadva. »De igen,« felelt, még akkor is, ha anyám mondana nemet.« »Nincs-e bátorságod?« »Éppen, mert van. »Astra, ezt nem érdemeltem, ne taszítsd el magadtól ajánlatom, mint egy nem tetsző áldoza­tot. Kezdetben mindnyájunknak nehéz lesz, de azt is, mint ezt, túlélem, a természet törvényének engedelmeskednünk kell: »Kérlek Margit, kérlek,­ ne tovább. Én sza­vamat adtam Maroschnak : engem is hűtlennek akarsz látni?« Órák múltak, mig végre elaludt s én szobámba surrantam. Mi lesz mindnyájunkból ? Bár holnap tartana ki erőnk, hogy megállhassunk az idegenek előtt s nehogy a kételkedés magját hintsük el az uj házasságban. Astra megígérte nekem, hogy Moroschnak elmondja, miként mást szeretett, de egész lelkéből bízik benne. Vájjon nem jobban fog-e végződni házassága,mint az enyém, mely szen­vedélyes szerelemmel kezdődött, vagy az övé San­­derrel végződött volna ? Mert ha engem elárult, később elárulta volna őt is, s talán harmadikat, negyediket utána, mindaddig míg él. Mióta csalárdságát megtudtam, még nem láttam, oh bár halott lenne, hogy bocsánatképen megcsókol­hatnám kihűlt ajkait! Jobban el vagyunk választva élve, mintha meghalt volna. Ha saját fájdalma­mat meg is tudnám neki bocsátani, azt soha, melyet Astrának okozott! Az elébb gyermekeim ágyához mentem s a lobogó világosságnál úgy tet­szett, mintha fiaim vonásai mind öregebbé és öregebbé válnak s rajtok van a hazugság bé­lyege felírva. Igen, ez őrültség! De nekem úgy tet­szett mintha fel kellene vennem anyai karjaimba s ajkukhoz nyomni a mérget, mely biztos halált ad. De miért nekik, kik még nem vétkeztek ? Miért nem a puha ajkú s kedves hangú apának? Elmen­tem hálószobánk ajtajáig, úgy jött, mintha fel kel­lene ébresztenem, hogy megmondjam neki, misze­rint szeretném meggyilkolni, ha volna physikai erőm hozzá, de eszembe jutott a menyegző. Hol­nap van testvérem menyegzője. Hanem azután, ha a vendégek elmennek, ha a gyertyákat elolt­juk, és ott ülünk egyedül a meghitt szobában, a lámpa alatt, hol tegnap könynyel szemében — oh, nagy isten, hogy tudtál neki is könnyeket adni! — Goethe költeményeit olvasta, — ak­kor ! — — —* Burda, október 10. 1877. Ma van menyegzőm napja. Le van győzve aggály és félelem, elcsöndesült a borzasztó küzde­lem, az áldozat meg van hozva. Ma éjjel Margittal együtt haltunk meg s csupán mint valami elköltö­zött árnyak járunk a világban, s nem ráz meg többé semmi szenvedés ! Oh, Margit, én testvérem, rokonlelkem, eszményem, erősségem! Fel akartad ál­dozni magadat, eltűnni, elmenni, te, kinek szent jo­gai vannak, mint nőnek és anyának, a te nagy szerel­medet, a te gyönyörű múltadat! Óh, nem, inkább én megyek ! Én mit számítok ? Semmit. Hogyan lehettem önmagam előtt oly fontos ? Szinte nem tudom felfogni, hogyan tudtam magamat annyira dramatizálni. Anyámnak és testvéremnek meg­törtem szivét. Keserű sorsot érdemiek miatta. Ma­gamra veszem engesztelésül mindamaz önzésért, mely szivemet betöltő! Ott fekszik ruhám és a hosszú fátyol s úgy tetszik, mintha apáczának ké­szülnék, mintha meghalnék magam és a világ szá­mára, mintha énem megsemmisülne egy szent ügy érdekében. Mintha ma fellegeken járnék s folyton ünne­pélyes harangszót hallok. Margit nagy lélek, még nagyobb a szerencsétlenségben, mint a bol­dogságban, mert a megdicsőülés, mely arczára ült, midőn mindent fel akart áldozni értem,­­ mennyei volt. Egy szent beszélt ma hozzám, ki erős kezét rá­tette a bolygófényre, míg az sza­kadatlan égett: igen, igen, szivem lángja oltár­­fény és tűzhely lángja, kell legyen! Házi nyuga­lom és házi életmelegség függ a te halvány vilá­godtól. És ha nem lennék igaz, derék feleség, nem érdemlem meg, hogy Margit testvére legyek. Azt hiszem, a fiatal apáczák is bizonyos világos­ságot éreznek, mely megkönnyebbiti az élettől va­ló elválásukat. Mi az én jövőm Margit keservéhez képest, melyet oly türelmesen visel ? Ma reggel sokáig voltam nálla. Csupán velem foglalkozott s én erőt és bátorságot mutattam, melyet mint mon­dám egyedül neki köszönhetek. Aztán átadtam naplómat és minden leveleimet és megígértem, hogy mindenről írni fogok; mert minden világos kell hogy legyen közöttünk s aztán bátran visel­jük el sorsunkat. Becsületére kell, hogy váljunk anyánknak. Aztán felöltöztettem Margitot viola­­szin bársonyba, mely hajszínéhez »kedves, halvány arczához csodálatosan jól állott. Hová lettek rózsás arczai egy éj alatt ? Az első dér úgy leforrázta, ,hogy elhagyta minden színét! Csak ha túlélné!« És én akartam meghalni! Istenem, mi az én szenvedésem az övéhez képest! Mondtam is neki, de ő ajkaimra tette kezét és szólt: »Nem szabad arról beszélni, gyermek, kü­lönben korán elvérzünk! Ma menyegződ napja, van kell, hogy az alapkövet letegyük egy lehető jövőhez. Ha az anonym levél akkor igazat mon­dott, nem lehetünk eléggé elővigyázók. Mert nem lehetetlen, hogy ez utálatos személyek az egész vi­déket teletöltötték!« Mindjárt átjön, hogy segítsen felöltözni, az esküvő után azonnal útra kelünk három hétre Pá­risba, bár sohse kellene vissza jönni. A kisded templom virággal van ékítve, melyet közel- és tá­volból összegyűjtöttek, szobámban és a szalonban az utolsó rózsák illatoznak. Az egész utat kitisztították s be van hintve a szerrel, őszi falombokkal, ablakomból látom. — Az ég szürke, de nyugodt volt. A fák majdnem kopaszak lettek a vihar után. Benn süstörög a tűz, de a nyitott ablakon gyenge szellő száll be. Emberek jönnek-mennek, a gyermekek valamit énekelni akarnak, a kocsik elhozták a ke­vés vendéget az esküvőhöz. Margit és a Pál só­gora lesznek a násznagyok. És én oly nyugodt vagyok, mintha semmi sem érdekelne. Nem érzek semmi szenvedést, így lehet ez a halál után. Ho­vá lett a borzasztó kínos küzdelem ? Még Sandert nem láttam. Nem is sejti, mi áll előtte. Talán lesz egy óra az ö életében is, midőn összetaposva szivét, is­mét mint szabad,erős ember megfékezi a szenvedélyt mely őt szolgává tette. Margit oly erős, ő segítsé­gére lesz. Oh, istenem segíts mindnyájunkat! Te látod becsületes szándékainkat! Engedd, hogy méltók legyünk atyai szeretetedre! Hallom Margit lépteit a lépcsőkön. Ruhája suhog, valamelyik gyermekhez szól s hangja lágyan zeng, mint az angyaloké. Oh gyermekek, könyörögjetek anyá­tokért! Ő jóvá, becsületessé tesz titeket, mint en­­gemet. Vidáman, reszketés nélkül megyek elébe, s ha felöltöztet, elébe borulok, hogy anyai áldását kikérjem, aztán..... Burda, október 11. 1877. Tehát minden elmúlt! A hosszú, izgalmas nap, a keserű est, az álmatlan éj, s most a haldokló természet fölött úgy lebeg a ködös őszi nap, mint az én eltemetett boldogságom felett. Astra már messze van s a zakatoló vonat tovább és tovább viszi elrejtett bánatát s a szemei előtt föltűnő vál­tozatosságok elhódítják szive keservét. Mily­edén, vidáman jött házunkhoz, hogy elhalványodva tűn­jék el, mint az üstökös csillag. (Foly. köv.) Fővárosi ügyek. A községi választások. Az igazoló választmány ma délelőtt ülést tartott Mérő János elnöklete alatt. Az albizottság jelentése alapján hozzájárult az igazoló választmány ahhoz, hogy Balázs Mór­ és Evva Lajos a bizottságban benhagyassanak Az elnök ezután kijelenti, hogy az összes névjegy­zék átvizsgáltatván, az hivatalosan megállapított­nak tekinthető s igy a választás eredménye ezen­nel ki van hirdetve. A névjegyzék 8 napon át nyilvánosan ki lesz téve, úgy hogy mindazok, a­kik a választással, vagy az eddig történt el­járással meg nincsenek elégedve, e határidő alatt panaszt emelhetnek az igazoló választ­mánynál. Hétfőhöz egy hétre az időközben netán beadandó panaszok fölött fognak határozni. Végre a Schweiger Márton, Kollár Lajos és Morzsányi Károly tagokból álló albizottság átvizsgálta a ben­­maradt virilisták névjegyzékét, abból a czélból, vájjon nem vesztette-e valaki el ezek közül ebbeli jogosultságát! Az eredmény az volt, hogy a rendes tagok közül Felsinger Rezső, Madarassy Pál és Csillén Dávid, a póttagok közül pedig Havass Sándor, Pecháta Endre és Netzasek Károly idő­közben e minőségüket elvesztették. Az igy meg­üresedett helyek betöltéséről a közgyűlés fog gondoskodni. KÜLÖNFÉLÉK. — nov. 21. A hiv. lapból. Kinevezések. Mailé Manó temesvári lottóhivatali levéltárnokot, ugyanezen lottohivatalba el­lenőrzé, Takács János lottohivatali gyakornokot pe­dig a temesvári lottóhivatalhoz II. oszt. lottohivatali tisztté, Nyáry Antal lottohivatali gyakornokot a nagy­szebeni lottohivatalhoz II. oszt. lottóhivatali tisztté, Weisz Gyula végzett műegyetemi hallgatót, az állam­­építészeti hivatalok személyzeti létszámában ideiglenes minőségű kir. segédmérnökké, Varjas Ödön végzett jogászt és tahi lakost, a pécsi kir. ítélőtábla kerületére díjtalan joggyakornokká, Szépfalvy Ignácz II. oszt. számtisztet, a turzosini sóhivatalhoz tárnokká, Rókay Károly vulkáni I. oszt. vámszedőt, az újvidéki fővámhi­vatalhoz III. oszt. ellenőrré, S­a­r­k­a­d­y Géza soproni II. oszt. vámtisztet, a predeáli fővámhivatalhoz III. oszt ellenőrré, Völgyi Marczell főfémjelző és fémbeváltó­­hivatali első hivataltisztet, a selmeczi bányakerületbe III. oszt kohótisztté, Gyomba József budapesti m. kir. lottóhivatali pénztári ellenőrt, ugyanott pénztárnok­­ká nevezték ki. A herczegprimás Győrött. Vaszary Kolos her­­czegprimás, mint Győrből jelentik, tegnap délután a gyorsvonattal, titkára, Kohl Medard kíséretében odaérkezett. A vasútról egyenesen a benézésekhez hajtatott, a­hol Francsics Norbert igazgató-ház­­főnök üdvözölte. A herczegprimás meghatottan válaszolt s kények közt jelentette ki, hogy lelkileg közöttük marad s a szerzet ruháját továbbra is fogja viselni. Ma meglátogatta Zalka János győri püspököt, kivel szívélyesen társalgott. Délelőtt 10 órakor a benczések dísztermében fogadta Győr város egyleteinek és testületeinek tisztelgését. A kath. autonómia, a legényegylet, a Szt.-Erzsébet- i egylet, az ügyvédi kamara, a hédervári esperes, az ágost. és helvét hitközség, a kisdedvédő egylet, a jogakadémia, a győrmegyei és városi taní­tók, tanárok, az izraelita hitközség, tűzoltó egylet stb. üdvözölték. Időközben pedig Erdélyi Sándor a kir. tábla elnöke és Zalka János megyei püspök tisztelkedtek a prímásnál. A herczegprímás a kül­döttségek előtt a szeretet, béke és egyet­értés szavait hangoztatta, különösen a protes­táns s izraelita hitközségek előtt. Azonkívül két kijelentése okozott örömet és meglepetést; a pa­pok részéről az, hogy rajta lesz a kongrua kér­désének mielőbbi megoldásán, még pe­­dig úgy, hogy minden meddő vita mellőztessék; — a másik a tanítók részére, mikor tudtukra adta, hogy az elszegényedett tanítók árváinak, mintegy 100—200 árva számára árvaházat alapit. A foga­dás 12 órakor ért véget. A délután folyamán fo­gadta még néhány egylet üdvözlését, azután visz­­szavonult, hogy a nap fáradalmait kipihenje. Hol­nap kerül a sor a megyei és a városi hatóságokra. Ma délben a Győrött összegyűlt tanárok a »Fehér Hajó« szállóban bankettet rendeztek. Dr. Wenzel Gusztáv, főrendiházi tag és egye­temi tanár állapotában lényeges változás nem állott be. Az éjszakát igen nyugtalanul töltötte. Különösen éjfél után 2 órakor erős köhögési roha­mok lepték meg. Az ágyánál virrasztó dr. K . 11­y tanár és háziorvosa, dr. P­­­r­k­­­e­r csillapító sze­reket adtak a betegnek, aki hajnal felé jobban lett és rövid időre el is aludt. Reggel óta állapota nem jav­ít s kezelő orvosai a legrosszabbtól tar­tanak. Aggódó családja folyton a beteg mel­lett van s ma táviratilag hívták haza a be­teg tanár legfiatalabb leányát, a­ki pár hét előtt ment férjhez és jelenleg nászúton van. — Az agg professzort, a­ki közel egy fél százada mű­ködik az egyetemen, a múlt esztendőben nyugdí­jazták. De ő kijelentette, hogy a kathedrától meg­válni nem tud s fentartotta abbeli jogát, hogy az egyetemen mint megántanár előadásokat tarthas­son. A magyar bányajogból és a kelet- és közép­­európai jogtörténetből tartott előadásokat ebben a félévben és híven részt vett az alap és állam­vizs­gáló bizottságnak munkájában. Egyáltalán nem volt nap, a­melyen az egyetemen meg nem fordult volna. Tanártársai és tanítványai körében mély részvétet kelt a szeretett tanár betegsége. A miniszter elismerése. A közoktatásügyi mi­niszter Szabó József nagybirtokosnak, ki nagy­réti uradalmában mintegy ötezer frtnyi költségbe kerülő iskolát építtetett, azt a korszerű ki­vánal­­maknak megfelelőleg fölszerelte, s a tanító fizeté­séről is gondoskodott, a népnevelés érdekében ta­núsított emez áldozatkészségéért; galantai és frak­­nói gróf Eszterházy Miklós Móricznak, a száki róm. kath. iskola építéséhez 1237 forint 11 krajczár értékű épületanyag adományozásáért; Lenhardt Ferencz erdélyi püspöknek 100 frt­nyi ; a m. kir. államvasutak alkalmazottai budapes­ti fogyasztási szövetkezetének 150 frtnyi; a m. kir. államvasutak igazgatóságának pedig ugyancsak 150 forintnyi a piskitelepi állami elemi iskola és óvoda javára tett adományaiért; Újhelyi Lajos sarudi róm. kath. lelkész urnák, a róm. kath. is­kola építkezési költségei fedezéséhez adományo­zott kétszáz forintért; Kramer Jakab felara­nyosi nagybirtokos urnák, ki az ekeli róm. kath. jellegű uj iskola fölépítésére egyszáz forint kész­pénzt és 80 forint értékű építési anyagot ajándé­kozott, elismerő köszönetét nyilvánította. A vovadrai püspök. A király a vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter előterjesztésére, Suján­­s­z­k­y Antal pápai prelátust, czimzetes prépostot és esztergomi főszékesegyházi kanonokot, vovad­rai választott püspökké kinevezte. Földrengés. Mint Mannheimből jelentik, a vá­ros környékén erős földrengést észleltek. A házak alapjaikban megrendültek s a lakók rémülten fu­tottak az utczákra. Nagyobb baj nem történt. A delejes hölgy, Londonból jelentik, hogy a világváros legújabb csodája »a kis mágnes Geor­giából«, vagyis a delejes hölgy­, a­ki e napokban mutatta be először magát. Az alacsony, vézna nő.

Next