Pesti Napló esti kiadás, 1892. január (43. évfolyam, 2-30. szám)

1892-01-04 / 4. szám

Budapest, 1892. 4. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Hétfő, január 4. Budapest, január 4. A román kormány­változásról s a junimisták és onzervativok közti fúzióról Bukarestből érdekes őszieteket jelentenek. Ezek szerint a fúzió a j­u­­imista reformtörekvések teljes s­z­­erét jelenti. Catargiu, midőn Carppal meg­győzött, határozottan elfogadta a junimista pro­­ramm ama két legfőbb pontját, hogy először Románia szerződésszerűen csatlakozzék a ármas­ szövetséghez, másodszor pedig a párt ag­árpolitikai és közigazgatási törekvései megvaló­­sítassanak. Ez a két főkérdés volt az, mely annak fején a junimistákat a konzervatívokkal való zakításra s önálló párt alakítására birta. Mihely a zonban Catargiu elfogadta a junimista program­­­ot, a pártra nem volt többé ok arra, hogy megtagadják a konzervatív részről ellenengedmé­­nyül emelt azon kívánságot, hogy a két párt­eljesen összeolvadjon s egységes vezetés alatti kormánypárttá változzék át. Abból, hogy maga Carp vette át az államjavak, földmivelési és keres­kedelmi minisztérium vezetését, bizonyosra ve­zető, hogy a junimista párt teljes komolysággal és mielőbb hozzá akar látni agrárpolitikai tervei valósításához ; ezek közt első helyen áll a földes­­urak és parasztok közti mezőgazdasági szerződé­seket szabályozó mostani törvényhozás gyökeres átalakítása. Ezt a konzervatívok eddig önérdekből határozottan ellenezték, most azonban a kormány az újonnan választott törvényhozás első üléssza­kában megteszi az ide vonatkozó előterjesztéseket. Az ideiglenes pénzügyi felhatalmazás Franczia­országban. Az 1892-ik évi budgetet, mint említet­tük, a franczia szenátus nem intézhette el s ennek következtében a pénzügyminiszter a képviselőház elé terjesztette az ez év január havának végéig ter­jedő ideiglenes pénzügyi felhatalmazást. Érdekes­nek tartjuk ezúttal megemlíteni, hogy a franczia alkotmányjog nem ismeri azokat az ideiglenes fel­hatalmazásokat, melyekben nálunk egy negyedév, mint rendszerinti minimum, szerepel az időtartam tekintetében. A most véget érő magyar ország­gyűlés mint láttuk, mér fél évre terjesztette ki a tévesen indemnitynek nevezett ezen felhatalma­zást s nincs kizárva, hogy legközelebb egy egész évre fog e felhatalmazás meghosszabbittatni. A franczia alkotmányjog, az ily pénzügyi felhatalma­zás ideiglenes jellegének megfelelőleg, elvileg csak tizenketted részekben bocsátja a kormány rendelkezésére az állam jövedelmeit s ehhez képest az ideiglenes tizenketted rész, — le douziéme pro­­visoire — mindig csak az év megfelelő hónapjára szükséges kiadásokat és bevételeket foglalja ma­gában. A franczia kormány a szükséghez­ képest egy, két, a legrosszabb esetben három tizenketted meg­szavazása iránt terjeszt elő javaslatot, a­mint a szük­ség hozza magával, de mindig úgy, hogy az ily pénz­ügyi felhatalmazás a budgetet­­tárgyaló parlament által a budget tárgyalása folyamában ideiglenesen és azon időre előlegezett részösszegekre terjed ki, míg a budget tárgyalása előreláthatólag befejezte­tik. Azt az eljárást azonban, hogy a pénzügyi fel­hatalmazás önálló törvényhozási intézkedés jelle­gét öltse fel, hogy az ne a budgettárgyalás folya­mában engedélyezett á kontó előlegezés legyen, ha­nem megtörténhessék az, hogy egy feloszlatandó parlament adjon ily felhatalmazást s egy másik parlament tárgyalja magát a budgetet, sem a fran­czia, sem semmiféle más alkotmányosnak nevez­hető állam közjoga meg nem engedi, sőt a lehető­ségek sorából egyenesen kizárja. Mint említettük, a franczia parlament ezúttal egy tizenkettedet sza­vaz meg, a­mi körülbelül a januárban esedékes kiadások és bevételek összegének felel meg s igy nem is tizenkettede az évi összes bevételeknek és kiadásoknak, hanem a kiadások tekintetében an­nál több, (mert nagyobb fizetések teljesítendők az év első havában) a bevételek tekintetében pedig valamivel kevesebb. A­mint a helyzet ma áll, a második tizenketted megszavazására alig lesz szükség, mert a budget január végéig valószínűleg törvénynyé fog válni. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 4-én. Az 1887—92-iki képviselőház ma tartotta utolsó ülését. A végtisztességre számosan jöttek el nemcsak a képviselők, hanem az a közönség is, mely a karzatokról szokta hallgatni a képviselő­ház tanácskozásait. A ház képe komoly volt és ün­nepélyes , pedig a hangulat meglehetősen élénknek, sőt izgatottnak mutatkozott. P­é­c­h­y Tamás el­nök díszmagyarban és teljes ornátussal foglalta el az elnöki széket és nyitotta meg az ülést. Az első tárgy volt a kir. leirat felolvasása; ezt J o s i­p­o­­v i­c­h jegyző olvasta fel, de oly halk hangon, hogy többen az ellenzék soraiból a hangos felolvasást követelték. P­é­c­h­y Tamás nyugtatta meg a bé­­kétlenkedőket, hogy majd el fogja ő mondani a le­irat tartalmát hangosabban. Ki is jelentette aztán, hogy ő Felsége holnap délelőtt 11 órakor fogja a budai váriakban az országgyűlést berekeszteni. Erre felállott Irányi Dániel s ünnepé­lyes csöndben emelte ki, hogy a kormány meglepte a házat a gyors feloszlatással s a téli választások­ért a felelősséget viselni fogja. Kiemelte, hogy a kúriai bíráskodásról szóló javaslat tárgyalása el­maradt s ennélfogva a kormánynak becsületbeli kötelessége szigorúan őrködni a választások tiszta­sága fölött. Irányi beszéde alatt az ellenzék több­ször zajongott és különösen Szilágyi Dezső irányában mutatott ingerült hangulatot. Ezután a gazdasági bizottság jelentését ter­jesztette be Csávossy Béla, a jelentésben a januári lakbérek kifizetése javasoltatik. A jelentést a ház elfogadta. Következett gr. K­á­r­o­l­y­i Gábor interpellá­­cziója a székesfehérvári eset miatt, melynél a főis­pán nem engedte meg Kossuth Lajos arczképét le­leplezni a városháza termében s az erre vonat­kozó kísérletet alkotmányos mezbe bujtatott felség­sértésnek nevezte. Gróf Károlyi Gábor éles sarkaz­­mussal és heves indignáczióval kommentálta ezt az esetet. Tiltakozva az ellen, hogy a kik Kossuth Lajost tisztelik s ennek kifejezést ad­nak, ezáltal felségsértést követnének el. Az öt­venes évek sötét korszakára emlékeztet az a theória, mely a Kossuth-kultuszban felségsér­tést lát, s szóló azt kérdezte a kormánytól, hogy e sötét korszakba akarja-e visszavezetni az orszá­got. Gróf Károlyi Gábor a Kossuth képének eltil­tásával szemben állította Jellasics sírjának meg­koszorúzását s ebben az alakban terjeszté elő az ellenzék zajos helyeslése közt interpelláczióját. Gróf S­z­a­p­á­r­y rögtön válaszolt, de válaszában kitért a kérdés elől. A miniszterelnök válaszát a többség tudomásul vette, az ellenzék nem. Ezután Iszákovics Milán terjesztett be két interpellá­­cziót a polgárosított határőrvidék dominális föld­jeinek kedvezményei ügyében. Ezzel a napirend ki lévén merítve, követke­zett P­é­c­h­y Tamás elnöknek búcsúbeszéde, mely a mai ülésnek nagyfontosságú és nagyérdekű moz­zanata volt. P­é­c­h­y Tamás állva mondta el bú­csúbeszédét, melynek első része az általa beterjesz­tett elnöki jelentés főbb pontjainak kommentárja volt. Mikor azután P­é­c­h­y Tamás áttért a saját elnöki működésének ecsetelésére, itt az ellenzék rögtön zajos éljenzésben tört ki, melyben a kor­mánypárt nem vett részt, hanem mély hallga­tásával tüntetett. P­é­c­h­y Tamás kiemelte, hogy lehettek talán, a­kik az 5 elnöki működésével nem voltak megelégedve, de ő azért nyugodt lel­kiismerettel tekint vissza mindarra, a­mit tett és viseli a felelősséget tetteiért. Kiemelte: a képviselő­háznak nincs szentebb joga, mint a szólásszabad­ság , s ennek korlátozására vannak a házszabá­lyok és van az elnöki hatalom. De e korlátozás nem léphet át szerinte a szólásszabadság elfojtá­sára. Még a legszigorúbb eljárás mellett is, mely a parlamentben a rendet fentartani van hivatva. Kiemelte Péchy Tamás, hogy bár­mily izgatott és bonyodalmas ülésszakok voltak is, de az elnöknek mindig sikerült a legnagyobb izgalmak után is visszaterelni a parlament tanács­kozásait a rendes mederbe. Kiemelte Péchy Tamás hogy bármily nagy izgalmak voltak is, soha a par­’­lamentben semmi nem történt, a­mi két szent dol­got érintett volna: a trónt és az államrendet. Be­széde végén éltette a királyt, a királynét és a hazát. Péchy Tamás beszéde rendkívül nagy hatást tett. E hatás az ellenzéken a folytonos tetszésben és zajos helyeslésekben, a kormánypárton pedig az ünnepélyes hallgatásban nyilvánult. Péchy Tamás után­ az ellenzéki pártok vezé­rei]: Irányi, Apponyi, Ugrón egymás után keltek föl, hogy Péchy Tamásnak tárgyilagos s hazafias elnöki működéséért köszönetet szavazza­nak s azon óhajtást fejezzék ki, hogy a képviselő­ház elnöki székén a jövőben is Péchy Tamást láthassák. A kormány tagjai közül senki sem szó­lalt fel, a kormánypártról azonban felszólalt G­a­j­á­r­i Ödön és hideg udvariassággal, ne­hogy a képviselőház utolsó ülésén az össz­hang megzavartassék, a maga részéről is hozzá­járult az ellenzéki szónokok elismeréséhez. Ga­­j­á­r­i Ödönnek azon kijelentése, hogy ugyanazon illetékességgel szólal fel, mint az előtte szólók, meglepetést keltett az ellenzék padjain s többen kérdezték, hogy ő is pártvezér-e? Gaj­ár­­ aztán megmagyarázta szavait s felszólalását kormány­­párti részen helyesléssel fogadták. Ezzel az ülés az elnök éltetése mellett feloszlott s a képviselők e szavakkal búcsúztak el egymástól : »A viszont­látásra !« Az ülés berekesztése után a nemzeti párt gróf Apponyi Albert vezetése alatt testületileg jelent meg a képviselőház elnöki szobájában, hogy külön is elbúcsúzzék Péchy Tamástól. Gróf A­p­­p­o­n­y­i Albert tartott beszédet Péchyhez. Ki­emelte nemcsak erkölcsi működésének korrektsé­gét, hanem a jóságos barátságot is, melylyel a ház minden tagja iránt pártkülönbség nélkül vi­seltetett. Péchy Tamás meghatva felelt Apponyi szavaira s nagyon köszönte a nemzeti párt figyel­mét s újból kiemelte, hogy a parlamentnek szólásszabadsága szerinte nem lehet kevesebb, mint a sajtószabadság. Sze­rinte a parlamenti szólásszabadságot nem korlá­tozhatja más, csak a rend s a parlamenti illem. Ez­után a nemzeti párt tagjaival kezet szorítva, a tisztelgés véget ért. Mint értesülünk, a függetlenségi és 48-as párt és a 48-as párt is hasonlóképen vettek búcsút Péchy Tamástól. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Josipovics Géza, Széll Ákos, Mada­rász József. A kormány részéről jelen vannak: Gróf Szapáry Gyula, gr. Csáky Albin, Josipovich Imre, dr. Fejérváry Géza, Szögyény-Marich László, Szilágyi Dezső, gróf Beth­len András. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitele­­sittetik. Az elnök bemutatja a beérkezett kérvényeket, melyek kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Felolvasásra kerül a miniszterelnök átirata, mely szerint ő Felsége a jelen ország­gyűlést jan. 5-én d. e. 11 órakor fogja a budai kir.­váriakban ünnepélyesen berekeszteni. Irányi Dániel nem akarja ismételni azt, a­mit akkor mondott, midőn a miniszterelnök az ország­gyűlés berekesztését bejelentette. Viselje a felelős­séget a miniszterelnök és éreztesse vele a felelős­séget a nemzet. De az utolsó pillanatban konsta­tálnia kell, hogy a kúriai bíráskodásról szóló ja­vaslat ... Kiáltások: Svindli! Piruljon legalább! Elnök kéri a képviselőket, hogy válogassák meg kifejezéseiket. Iványi Dániel folytatólag megjegyzi, hogy a kúriai bíráskodásról szóló javaslat az ismételt ígéretek daczára sem vált törvénynyé. De éppen azért követelnie kell a kormánytól, hogy legyen gondja tiszta választásokról. Egyebet ő nem kí­ván, csak tiszta választásokat, s aztán ítéljen a nemzet. Elnök azt hitte, hogy Irányi a napirendre nézve kíván nyilatkozni, azért nem szakította félbe, de neki még van előterjesztése. Felolvasásra kerül az elnök hadi előterjesz­tése a függőben levő ügyekről. Ezután Csávossy Béla előadó beterjeszti a ház januári költségvetését, mely nyomban elfogad­­tatik. Elnök jelenti, hogy gr. Károlyi Gábor sürgős interpellácziót jelentett be. Gr. Károlyi Gábor megtartja interpelláczióját. Elmondja, hogy Székesfehérvárott a király által kinevezett főispán a közgyűlés határozata ellené­re megtiltotta a Kossuth-kép kifüggesztését, azt állítva, hogy e kép kifüggesztése nem volna egyéb, mint alkotmányosságba burkolt felségsértés. A főispán nem merte volna ezt tenni, ha gr. Szapáry jóváhagyásáról biztos nem lett volna. Gr. Szapáry Gyula előbb vállalkozott arra, hogy Kossuthot hontalanná tegye, most pedig még képeit is üldözi. Ha e kép kifüggesztése felségsértés, akkor állítsák őt illetékes bíróság elé. Gr. Szapáry aranygyapjas arczképét hány helyen függesztik ki s talán csak nem akarja azt állítani, hogy több érdeme van, mint Kossuth Lajosnak ? A következő interpellá­cziót intézi a belügyminiszterhez: »Emlékezik-e a miniszterelnök úr, hogy még 1891. nyarán, Novigorodban a katonatisztek Jellasics szobrát ünnepélyesen megkoszorúzták, holott Jellasicsot koronás királyunk V. Ferdinánd lázadónak és árulónak jelentette ki és másodszor tudja-e a miniszterelnök úr, hogy a fehér megyei főispán, az állam egyik hivatalnoka, Kossuth arczképének ünnepélyes leleplezését hivatalosan felségsértésnek jelentette ki, holott Kossuth nem­zetünk legdicsőbb férfia ? Büntetésre, vagy jutalomra számíthatnak-e a novidvori katonatiszt és a székesfehérvári fő­ispán ?« Gr. Szapáry Gyula belügyminiszter meg­jegyzi, hogy a közgyűlés iratai még nem terjesz­tettek fel hozzá. Ha föl lesznek terjesztve, hatás­körén belül intézkedni fog. Gr. Károlyi Gábor megszokta már az ilyen válaszokat s csak azt mondhatja róla, hogy mulat­ságos. A választ tudomásul nem veszi. A ház többsége a választ tudomásul veszi. Ezután Iszakovich Milán a következő inter­pellácziót olvassa fel: A polgárosított határőrvidéken létező úgyne­vezett dominális föld — mindig költségi legelő­ként használtatván — azok legnagyobb része idő­közben az egyes községeknek, mint korporáczió­­nak a pénzügyminisztérium által örök áron el­adattak. A paritás és méltányosság szempontjából ki­indulva, kérdezem a t. földmivelési miniszter urat, kinek hatáskörébe a kérdéses földek jelenleg tar­toznak . Miért nem részesüttetnek a többi községek is, u. m. Uzdin, Orlovácz, Tomasevácz és Turkasz­­din hasonló eladási kedvezményben ? Quod un­ aegum alteri justum! Közöltetni fog a miniszterrel. Az elnök beszéde. Ekkor Péchy Tamás, a­ki diszmagyarban je­lent meg, felállott s a következő beszédet tartotta: T. ház! (Halljuk! Halljuk !) Méltóztatott a miniszterelnök urnak mai napon felolvasott átira­tából értesülni, hogy az 1887. évi szeptember hó 26-ára összehívott ezen országgyűlés ő császári és apostoli királyi Felsége által Budán holnap d. e. 11 órakor ünnepélyesen be fog záratni. Ez az ülés tehát a képviselőháznak utolsó ülése. Van szerencsém ennélfogva a t. háznak be­terjeszteni az egész országgyűlés működésére vo­natkozó elnöki előterjesztésemet, kérvén a t. há­zat, hogy méltóztassék azt most olvasatlanul át­venni és annak kinyomatását s a ház­t. tagjai közt való szétosztatását elrendelni. (Általános he­lyeslés.) Ezen elnöki előterjesztésemben fel vannak sorolva mindazon mozzanatok, melyek e házban ötödfél év lefolyta alatt felmerültek, mindazon tör­vényjavaslatok, melyeket a ház törvényerőre emelt s mindazon intézkedések, melyek a házat az ötöd­fél év alatt foglalkoztatták. Ezeknek felsorolásával most nem foglalkoztathatom a t. ház tagjait; nem foglalkoztatom azért, mert igen jól tudom, hogy azok a t. ház tagjainak emlékezetében még igen élénken élnek s ha el fogják zárjelentésemet ol­vasni, fel fog előttük tűnni a kép, mely ezen rövid szavakban vázolt működésnek élő keretet ad. Csak annyit említek fel, hogy a­mi ez elnöki jelentésemben el van mondva, ezen ötödfél év alatt képviselőtársaim sorából 41-et ragadt el a halál. Ez kétségkívül rendkívül nagy szám, s a ház tagjainak csaknem tized része. (Halljuk! Hall­juk !) de én azon meggyőződésben vagyok, hogy ennek magyarázatát adja azon körülmény, hogy a magyar nemzet azokat, a­kik hosszú éveken át szerencsések voltak szolgálni a hazát, azokat, a­kik tettel és munkával teljesítették hazafiúi köte­lességeiket, nem ejtette el könnyen és nem dobta el magától, hanem azokat beválasztotta a törvény­hozó testületbe, és így nagyon természetesen sok oly koros ember volt e ház tagja, a­ki már az élet rendje szerint is könnyen lehetett a halál marta­lékává. Méltóztassanak megengedni, hogy ezen tár­gyat most újólag felemlítettem, habár mindegyik­nek elhunyta alkalmából megtettem szomorú elnö­ki kötelességemet, de azon kegyelet és azon barát­ság, a­mely engem igen sokhoz közülök fűzött, kö­telességemmé teszi, hogy elismerjem még most utol­jára is érdemüket, és koszorút tegyek hangjaikra. (Élénk helyeslés.) Elnöki előterjesztésemben — mint mondom — fel vannak sorolva mindazon törvények, melye­ket a ház alkotott. Lehetetlen, hogy ezek közül most is röviden rá ne mutassak a legfőbb irányo­kat képviselő azon törvényekre, a­melyek mutat­ják, hogy mi volt tulaj­donképeni czélja, iránya és elve a háznak ezen ötödfél év alatt. Számos tör­vény egyenesen arra volt irányozva, hogy Magyar­­ország pénzügyi egyensúlya helyreállíttassék. Sok áldozatot hozott e tekintetben az ország, de ezek az áldozatok nem voltak meddők, mert siker ko­ronázta az országgyűlés igyekezetét, a­mivel, úgy gondolom, érdemessé tette magát a ház a nemzet hálájára. (Élénk helyeslés.) Az iparnak, kereskedelemnek és földmivelés­­nek felvirágoztatása szintén egyik legfőbb gond­ját képezte a háznak. (Halljuk! Halljuk!) Mind­azon törvények, melyek kereskedelmünk fejlődé­sének huzamosabb időre való biztosítását czéloz­­ták, a­melyek külországokkal évek hosszú sorára kötött szerződések beczikkelyezését tartalmazzák, bizonyítják, hogy a t. ház nagy súlyt helyezett azon körülményre, hogy mindenki hosszú időre tudja, hogy melyik irányban folytathatja helyesen és hasznosan működését. Azon törvények, melyek a földmivelés emelésére szolgáltak; azok, a­me­lyeket a ház az iparnak, a munkások sze­mélye és nyugdíja biztosítása tekintetében hozott, mutatják, hogy az ipar, kereskedelem és földmive­lés a háznak mindenkoron kedves gondjai közé tartoztak. Azon törvények, a­melyeket a ház a közlekedés emelése szempontjából hozott, melyek közül felemlítem az osztrák-magyar államvasút és az észak-keleti vasút államosítását, a budapest­­pécsi vasút átvételét és a magyar-nyugati vasút államosítását, eléggé bizonyítják, hogy a ház ezen közlekedési politikával Magyarországnak súlyát emelni kívánta. Azon számos vic­inális vasút, a­mely a ház gondoskodása folytán ezen időszak alatt épült, szintén mutatja, hogy a ház rendkívüli súlyt helyezett mindarra, a­mi a földmivelés­, ipar és kereskedelem érdekeinek előmozdítására szol­gál. (Úgy van!) Számos törvényt alkotott a ház, a­mely hon­védelmünk gyarapítását c­élozza. Akkor, a­midőn egész Európa nagy áldozatokkal szaporítja hadse­regét, mi itt, Európának legkényesebb pontján, bi­zonyára helyesen jártunk el, ha nem akartunk el­maradni mások mögött, mert ha valakinek, úgy nekünk jelszavunk : Bizzunk Istenben és tartsuk lőporunkat szárazon! (Halljuk! Halljuk !)­ Ezeken kívül méltóztatott a t. háznak intéz­kedni arról, hogy Magyarország népszámlálása 1890. évben végrehajtassék, hogy ekként a ház az ország népességének gyarapodásáról és a magyar nemzet szaporodásáról biztos adatokat szerezhes­sen. (Helyeslés.) Méltóztatott a t. ház gondoskodni arról, hogy az 1895. évben országos kiállítás tar­tassák, mely mig egy részről hazánk jelenlegi ipa­rának fejlettségét lesz hivatva bemutatni, addig másrészről kegyeletes emléket is fog ünnepelni, mely ezen nemzet ezredéves fennállásához fűződik. T. ház! Tizenkét éve vagyok szerencsés a ház tanácskozásait vezetni. (Általános lelkes él­jenzés). Meg kell vallanom, hogy ezen 12 évi el­nökségem alatt ezen, most befejezett, országgyűlés volt a legnehezebb. Elismerem, hogy a pártszen­vedély ezen —«14- e m­ voljöne­h hullámzásban és ha nekem ezen országgyűlés alatt néha sikerült a t. ház megelégedését kiérdemelnem, fogadja azért a t. ház hálás köszönetemet. (Hosz­­szas élénk éljenzés). Fogadják köszönetemet el­nöktársaim, a jegyző urak és a háznagy ur, kik engem ezen működésemben támogatni voltak szívesek. (Élénk éljenzés). Fogadja köszönetemet a ház minden tagja, a kik iránt­i hálával tartozom s a kiket kérek, hogy irántam és tisztviselő tár­saim iránt eddig tanúsított jó indulatukat továbbra is megtartani méltóztassanak. (Élénk éljenzés.) Hogyha azonban voltak olyan napok, a­midőn nem lehetett a ház minden tagjának megelégedé­sét megnyernem, azokért a felelősséget egyedül magamra vállalom. (Élénk éljenzés a bal és szélső baloldalon.) Az én hitem szerint, t. ház, a magyar képviselőház éltető eleme a szólásszabadság. (Élénk hosszas éljenzés, tetszés és taps a bal- és szélsőbal­oldalon.) Igen jól tudom, hogy a házszabályok azért alkottattak, hogy a házban a rend fentartassék. Én ragaszkodtam is a házszabályokhoz (Úgy van­ a baloldalon.) és én a szerint, a­mint azokat leg­jobb meggyőződésem szerint értelmeztem, jártam el. (Hosszas élénk éljenzés a bal-, és szélsőbalon.) Elvállalom azért a felelősséget. (Élénk éljenzés és tetszés a bal és szélsőbaloldalon.) Azokat tehát a­kik nem voltak megelégedve eljárásommal, arra kérem, hogy ítéletüket ne akkor mond­ják ki, midőn még a szenvedélyek hullámzása élénk emlékezetükben van, (Élénk helyeslés a bal és szélsőbal oldalon) hanem mondják el akkor, midőn idők múltán a szenvedélyek hullámzásainak emléke már elmosódik s a mikor talán én már nem leszek. (Általános élénk éljenzés.) Kettőt azonban ezen időkről is meg kell jegyeznem. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy még akkor is, midőn a legviharosabb ülések voltak, minden fennakadás nélkül sikerült átmenni a tanácskozások rendes medrébe. (Igaz! Úgy van! a baloldalon. Élénk helyeslés és éljenzés.) Meglehet, hogy ez nem az én érdemem, de akárkié, a házé mindenesetre. (Úgy van! balfelől.) A másik pedig, hogy a legszentebb érzületet, a mely minden magyar ember szivében él, a mely­lyel szavaimat bezárni fogom és a mely e két szó­ban foglalható össze: király és haza, soha, a leg­viharosabb ülésekben sem tettben, sem gondolat­ban senki sem sértette meg. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) És így azt hiszem, hogy elnöki működésem tizenkettedik évében nem végezhetem szavaimat mással, mint azzal, és e tekintetben azt hiszem, hogy a ház minden tagja, sőt a haza minden hit fia egyet fog érteni velem — hogy Magyarország alkotmányos és apostoli királya sokáig éljen­ (Hosszantartó élénk éljenzés), hogy szeretett ki­rálynénkat a mindenható isten sokáig éltesse (Hosszas, élénk éljenzés), vigasztalja meg anyai szivét azon nagy csapás után, melyet vele a ma­gyar nemzet együtt érez (Élénk helyeslés), s hogy éljen és virágozzék a haza! (Élénk, általános él­­je­nzés és taps a szélsőbaloldalon.) 1­ 5 Irányi Dániel nem hallgathatja el, hogy a tanácskozások tapintatos és részrehajlatlan veze­téséért Péchy Tamást a legnagyobb elismerés il­leti. (Zajos éljenzés az ellenzéken.) Ő, mint ellen­zéki ember, azt hiszi, az egész ellenzék óhajának ad kifejezést, mikor reméli, hogy a ház többsége a jövő országgyűlésen is Péchyt fogja az elnöki székbe ültetni. (Zajos éljenzés.) Gróf Apponyi Albert : T. képviselőház! Teljes meggyőződésből és szivem teljes melegével csat­lakozom a tiszteletnek azon szavaihoz, a­melyeket Irányi Dániel t. képviselőtársam a ház mélyen tisz­telt elnökével szemben az imént elmondott. (He­lyeslés balfelől.) T. elnökünkben a házszabályok szigorú őrét és mint ő találóan mondotta, a ma­gyar parlamentarizmus lelkének, a szólásszabad­ságnak megvesztegethetlen védelmezőjét ismerjük. (Hosszantartó helyeslés és éljenzés a bal- és szél­baloldalon.) Én is csatlakozom azon óhajtáshoz, hogy őt a jövő országgyűlésen ismét lássuk az elnöki szék­ben . (Élénk helyeslés balfelöl.) de bármint történ­jék is, biztosíthatom őt, hogy az iránta való tisz­telet és ragaszkodás, kiváló tulajdonságaira és tiszteletet gerjesztő egyéniségére való rokonszen­ves visszaemlékezés szíveinkből soha ki nem fog halni. (Hosszantartó tetszés és éljenzés a bal- és szélsőbaloldalon.) Ugron Gábor az elnök férfias szavaira meg­jegyzi, hogy a nemzetnek mindig lesz annyi ereje, hogy a szólásszabadság ellen intézett támadásokat visszaverje. Élteti a ház elnökét. Gaják­ Ödön azt hiszi, hogy az összhangot zavarná, ha a szabadelvű­ párt érzelmeinek épp oly illetékességgel, mint az előtte szólók, kifejezést nem adna. (Mozgás.) Az elnök személye iránti jó kivonatokhoz szívből csatlakozik. Elnök a jelen országgyűlés utolsó ülését ezzel bezárja. (Zajos, hosszantartó éljenzés a bal- és szélsőbaloldalon.) A mai ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Ülés vége 12 órakor. Választási mozgalmak. A nemzeti párti képviselőválasztási mozgal­makról a tegnapi és mai nap folyamán örvendetes távirati tudósításokat vettünk. Jelentéseinket a következőkben foglaljuk össze : A. c i v^ ‘j 1 1^*1*. zeti párt — mint tudósítónk távirta — jan. 3-án tartotta meg Mohácson alakuló értekezletét. A ke­rület majd minden községe képviselve volt. Mint­egy 500 mohácsi és kerületi választó jelent meg az értekezleten, daczára a járatlan utaknak. A párt elnökéül dr. Tarnai Károly mohácsi ügyvéd vá­lasztatott meg, kinek indítványára lelkes éljenzé­sek között J­a­g­i­c­s József mohácsi ügyvéd kiálta­tott ki a nemzeti párt jelöltjéül. Jagics lelkes és emelkedett hangon köszönte meg a személye iránti bizalmat. Egyik kezében —­úgymond — pártunk vezére, gróf Apponyi Albert politikai elveinek programmját, a másikban a párt lobogóját tartva, megy a kormány elleni harczba, kijelentvén, hogy e programm az alkotmány tisztaságát, a lobogó pedig a nemzeti eszmék diadalát jelenti. A válasz­tók szűnni nem akaró éljenzések­ közt fogadták a jelöltnek egy óráig tartó nagy hatású beszédét s a gyűlés gróf Apponyi Albert és a kerület jelöltje, valamint a nemzeti párt éltetése közben oszlott szét. A választók körében rendkívüli a lelkesedés. A kormánypárt e kerületben mindeddig várakozó álláspontot foglal el. Csongrádról távírják lapunknak. Hock János, a paktumra lépett két ellenzék jelöltje, 5 —6000 főre menő közönség előtt ma tartotta leirhatlan lelkesültség mellett programmbeszédét. Hock Jánoson kívül beszéltek Hegyi plébános, a pártelnök, Horánszky Nándor és Sima Fe­­rencz, a szentesi 48-as párt elnöke. Már az est le­szállt, mikor a szónokok befejezték beszédeiket, s a választók lelkesülten ott álltak mindvégig. Hock János Szivák ellenében fényes eredménynyel lesz megválasztva. Bármi erőfeszítést tegyen is a kor­mánypárt, Hock mellett példátlan a nép lelke­­sültsége. Udvarhelyen, egy sürgöny szerint, a nemzeti párt véglegesen megalakult. A több mint 400 főnyi választóközönség Bod Károly és Al­d­o­r Imre gyújtó beszédei után egyhangúlag gróf Bethlen Gábort kiáltotta ki jelöltül. A lelkesedés óriási volt s Bethlen és Apponyi ne­veit a polgárok a nap folyamán városszerte viha­rosan éltették. A fővárosi IX. kerület választó polgárai közül folyó hó 2-án este az üllői-úti Mertl-féle vendéglőben körülbelül 40 tekintélyes ellenzéki polgár jött össze értekezletre, köztük Győry Elek orsz. képviselő. Az értekezlet előké­szítő bizottságot választott, melynek tagjai: Dr. Bokor József, Győrök Leó, Paholek György, dr. Hecht Ernő, Tompa Antal, Győry Elek, Kovács Gergely, Weidinger Mátyás, Vincze Lajos, dr. Török Lajos, Juhász Lajos, Szabó Lajos, Sáska Sándor, Balogh Árpád, Katskó Béla, Tallián La­jos, Bleyer Ignácz, Czeichel Antal, Kneitner Jó­zsef, Waltner Márton, Czikora Bálint, Kovács István, Szabó Mátyás, dr. Springer Ferencz és dr. Sáska Sándor lettek. Fejér vármegyéből, Székesfejérvárról írják, hogy az ottani kormánypárt Károlyi Gábor gróf ellenében Tóth Aladár tiszteletbeli főjegyzőt léptette fel. A kormánypárt jelöltjét tegnap dél­után proklamálták. A csákvári kerület függet-A főrendiház ülése jan. 4-én. Elnök: gr. Károlyi Tibor. Jegyzők: dr. Rudnyánszky József, Gyulai Pál. A kormány részéről jelen vannak: Gr. Szapáry Gyula, gr. Csáky Albin, Joszipovich Imre, Szögyény- Marich László, Szilágyi Dezső. Felolvasásra kerül a miniszterelnök átirata, melyben értesíti a főrendeket, hogy ő Felsége az országgyűlés első öt évi cziklusát e hó 5-én d. e. 11 órakor fogja a budai kir.­váriakban ünnepélye­sen berekeszteni. Gr. Károlyi Tibor beszédében először is el­nézést kér, midőn a távollevő elnök és alelnök he­lyett ezúttal ő vezeti a főrendiház tanácskozásait. Azután fölemlíti, hogy mily törvényalkotások fogják fentartani a lefolyt ülésszak emlékét, majd a főrendiház nagy veszteségeiről számol be s a főrendek nevében lerójja az elköltözöttekkel szem­ben a kegyelet adóját. Beszédét ő Felségének élte­tésével végzi. Schuster Konstantin váczi püspök a főrendek nevében mély köszönetét fejezi ki az elnökség és a jegyzői kar buzgólkodásáért. A jegyzőkönyv hitelesítése után Az ülés 12 óra 40 perc­kor végződött.

Next