Pesti Napló esti kiadás, 1892. március (43. évfolyam, 61-91. szám)
1892-03-26 / 86. szám
Budapest, 1892.Szombat, márczius 26. 86 szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, márczius 26. A román parlament mindkét háza a múlt héten minden nagyobb izgatottság nélkül elintézte a felirati javaslatot s a vita szabályszerű lefolyásából azt lehet következtetni, hogy a Catargiu-kormány a képviselőházban óriási, a szenátusban pedig tekintélyes többséggel rendelkezik. A szenátus küldöttsége tegnap tisztelgett Károly királynál s nyújtotta neki át a román főrendek feliratát. A király az üdvözlő beszédre igen meleg hangon felelt s szavaiból kitűnik, mennyire jól esik neki, hogy a parlamentben végre megbizható többség van, mely lehetővé teszi a kormányzat stabilitását. Említette azt is, hogy nagy belügyi reformok állanak kilátásban s hogy a belső haladás csak úgy remélhető, ha az állam összes hatalmai közt kellő egyetértés forog fenn. A külpolitikáról a király nem nyilatkozott s ez a kérdés a felirati vitában is háttérbe lépett, mi annak bizonyítéka, hogy a román közvéleménynek semmi kifogása sincs többé azon irány ellen, mely a junimistákkal jutott a mostani kormányba s mely a közép-európai hatalmak békés törekvéseinek támogatását tartja szem előtt. A legutóbbi pártátalakulások vagy teljesen háttérbe szorították az oroszbarát elemeket, vagy arra bírták őket, hogy szakítsanak eddigi irányukkal s elfogadják a junimisták külpolitikáját. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése márcz. 26-án. A képviselőház mai ülésén nagyon érdekes volt Atzél Péter felszólalása, melyben Atzél Péter a miniszterelnök azon állításával szemben, hogy Aradon az államhivatalnokok tetemes része az ellenzéki jelöltre szavazott, fölötte érdekes statisztikát terjesztett a képviselőház elé az aradi választásról. Ebből a statisztikából nemcsak az derül ki, hogy a miniszterelnök állítása téves információn alapult, hanem kiderül az is, hogy kik között kell keresni a polgári függetlenséget. Aradon a választók összes száma volt 2227, ebből szavazott Atzél Péterre 869, Fáik Miksára 771, összesen szavazott tehát 1640. És pedig háztulajdonos és földbirtokos Faikra 97, Atzélra 254, kereskedő Faikra 158, Atzélra 95, iparos Faikra 51, Atzélra 329, tanító Faikra 17, Atzélra 22, orvos, gyógyszerész, ügyvéd Faikra 24, Atzélra 46, magánhivatalnok Faikra 57, Atzélra 66, állami hivatalnok Faikra 292, Atzélra 40, megyei és városi hivatalnok Faikra 75, Atzélra 35. Tehát az állami hivatalnokok majdnem mind, és még a megyei és városi hivatalnokok is túlnyomó részben a kormánypárti jelölre szavaztak s ezek együtt véve majdnem felét tették ki a kormánypárti jelölt összes szavazatának, melyekhez a polgárságból a legnagyobb kontingenst még a kereskedők szolgáltatták. Az ellenzék győzelmét előmozdították a háztulajdonosok, a földbirtokosok és az iparosok. Megoszlottak az ügyvédek, orvosok és a magánhivatalnokok. Gr. Szapáry Gyula miniszterelnöknek azonban még a statisztikával szemben is volt kisegítő argumentuma, mert — úgymond — a hivatalnokok egy része más kategóriába soroztatott. De hova ? — azt nem mondta meg. És mégis azt felelte, hogy a felolvasott statisztika nem gyöngítette meg állítását. Hát legyen neki az ő hite szerint. A ház azután apróbb ügyeket vita nélkül tárgyalt le és megválasztotta a közgazdasági bizottság tagjává gróf Zichy Jenőt s a számvizsgáló bizottság tagjává Firtsch Józsefet. Az ülés végén Neumann Ármin interpellálta a pénzügyminisztert a 26 millió tallér ügyében, mely 1857-ben a Németországgal kötött éremkonvenczió értelmében vezetett Ausztriában. Wekerle pénzügyminiszter megígérte a háznak, hogy erre nézve a jelentést be fogja terjeszteni. Ez értelemben a pénzügyminiszter válaszát az ellenzék is tudomásul vette. Az Eötvös-Andrássy-affaire tárgyában a kilátásba helyezett zárt ülés a mai napon a függetlenségi párt részéről nem kéretett s igy az a jövő hétre halasztatott el. Elnök: dr. Bánffy Dezső. Jegyzők: Josipovich Géza, Schober Ernő, Lázár Árpád. A kormány részéről jelen vannak: Gróf Szapáry Gyula, Wekerle Sándor, Szilágyi Dezső, gr. Bethlen András. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. Elnök bemutatja Linder György, Ernuszt Kelemen, Földváry Elemér és Falk Miksa újonnan választott képviselők megbízó leveleit, melyek kiadatnak az igazoló állandó bizottságnak. Az interpellácziós könyvbe dr. Neumann Ármin jegyzett be interpellácziót az osztrák vezetű talléroknak Németországban forgalmon kívül helyezéséről a pénzügyminiszterhez. Az ülés végén fog megtétetni. Napirend előtt felszólal: Atzél Péter, T. ház . Kegyes engedelmével személyes kérdésben kérek szót. Hogy ezt csak most teszem, indokolom azzal, mert az adatok, melyeket bemutatni akartam, nem álltak rendelkezésemre. A miniszterelnök úr nagyméltósága azt akarván kimutatni, hogy az állami tisztviselők alárendeltjeikre nem gyakoroltak nyomást a választásoknál, az aradi választást hozza fel példának (Halljuk ! Halljuk!) arra nézve,azt mondván, hogy ha valóban oly borzasztó pressziót gyakoroltak a választások alkalmával, miért történt, hogy Aradon az állami tisztviselők fele nem szavazott, sőt épen Aradon a tisztviselők egy része az ellenjelöltre szavazott. Úgy látszik a miniszterelnök úr rosszul van tájékoztatva a dologban. Beöthy Ákos : Mint mindig! (Derültség a baloldalon.) Atzél Péter: Szándékozom rövid kis kimutatást adni. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Atzél Péter: A választók összes száma volt 2227, ebből szavazott Atzél Péterre 869, Fálk Miksára 771, összesen szavazott tehát 1640. És pedig háztulajdonos és földbirtokos Faikra 97, Atzélra 254, kereskedő Faikra 158, Atzélra 95, iparos Faikra 51, Atzélra 329, tanító Faikra 17, Atzélra 22, orvos, gyógyszerész, ügyvéd Faikra 24, Atzélra 46, magánhivatalnok Faikra 57, Atzélra 66, állami hivatalnok Faikra 292, Atzélra 40, Derültség balfelöl) megyei és városi hivatalnok Faikra 75, Atzélra 35. Ebből látható, tehát, hogy a miniszterelnök úr közegei által rosszul informáltatott, mert az állami tisztviselők igenis szavaztak, mégpedig óriási többségben a kormány jelöltjére. (Élénk derültség. Igaz! Úgy van a baloldalon.) Dr. Szapáry Gyula miniszterelnök azt hiszi, hogy az összeállításban sok államhivatalnok került más kategóriába, aki pedig Aczélra szavazott. Ezzel az ő múltkori állítása nincs megcáfolva. Fölolvassák ezután az elfogadott felira-tot, melyet aztán a ház szine előtt aláírnak és lepecsételnek. Vita nélkül letárgyaltatnak ezután a következő jelentések : a számvizsgáló bizottságnak jelentése a letéti pénztárnak 1887. évi julius 17-étől 1891. évi deczember 31-ig terjedő bevételei és kiadásairól, — valamint a képviselőház pénztárának 1891. évi julius 1 -jétől ugyanez évi decz. 31-ig terjedő bevételei és kiadásairól vezetett számadások megvizsgálása tárgyában; — továbbá a számvizsgáló bizottság jelentése az 1891. évi január 1-jétől jun. 30-ig vezetett pénztári számadás megvizsgálása tárgyában s végül — a számvizsgáló bizottság jelentése az 1892. évi január 1-től febr. 25-ig a szüneti idő alatt vezetett pénztári számadás megvizsgálása tárgyában. A jelentések tudomásul vétetnek. Ezután a gr. Csáky István halálával és Bobula János lemondásával megüresedett bizottsági tagsági helyeket töltik be. A szavazás eredményét a jegyzői kar a legközelebbi ülésen fogja bejelenteni. A közgazdasági bizottság egy tagsági helyére gr. Zichy Jenő, a számvizsgáló bizottság tagsági helyére pedig Filtsch József voltak kandidálva. Következik az interpelláczió. Neumann Ármin utal azon egyértelműségre, melylyel az egész nemzet pártkülönbség nélkül a valuta rendezésének eszméjét üdvözölte, mely a kormánynak kötelességévé teszi, hogy mindent kerüljön, ami az operáczió sikerét bármily irányban is hátráltatni alkalmas volna. Szóló hoszszabb fejtegetésben vázolja a kérdés jogi oldalát és végül a következő interpellácziót intézi a pénzügyminiszterhez : »Igaz-e, hogy Ausztria-Magyarország Németországgal szemben egyezményileg arra kötelezte magát, hogy az 1857. jan. 24-iki éremkonvenczió alapján Ausztriában kivert és a német birodalmi banknál elhelyett 26 millió tallér egyharmadrészét, vagyis 8.666,666 tallért, talléronkint 1 forint 50 krajczárért osztrák értékben be fogja váltani ? Ha igaz, mily szempontok által vezéreltetett az osztrák és a magyar kormány ez egyezmény megkötésénél, mily időtartamra terjed ki a beváltási kötelezettség és gondoskodva van-e arról, hogy Németország a birtokában maradt osztrák vezetű tallérmennyiséget a valutarendezési művelet befejezéséig értékesíteni nem fogja? 2. Az átveendő tallérokból mennyi esik Magyarország számlájára és mily veszteség háramolhatik ebből a magyar állam kincstárára ? 3. Szándékozik-e a pénzügyminiszter úr ebben az ügyben a képviselőháznak előterjesztést tenni s ha igen, minő alakban fogja ezt tenni? Wekerle Sándor pénzügyminiszter alkotmányjogi szempontból a magyar törvényhozás előtt nem tehetett semmi előterjesztést, midőn az osztrák vezető talléroknak Németországban való forgalmon kívül helyezéséről értesült, mert az nem magyar pénz. Megjegyzi különben, hogy Németországgal e tárgyban nemzetközi egyezmény köttetett, melynek értelmében Németország kötelezte magát, hogy a birtokában levő osztrák veretű tallérok kétharmadát beolvasztja, egyharmadát pedig Ausztria veszi át, melynek természetesen jogában fog állani, hogy azt forgalomban levő pénzzé vezesse át. Az interpelláló által kívánt jelentést be fogja terjeszteni, hogy még a pénzügyi tárcával együtt legyen tárgyalható. Kéri válaszának tudomásul vételét. Neumann Ármin a választ tudomásul veszi. A ház szintén tudomásul veszi a választ. Ülés vége 12 órakor. Az aradi szabadelvű párt Fálk Miksához üdvözlő táviratot intézett. * Szolnok, márcz. 26. (A Pesti Napló távirata.) A függetlenségi párt jelöltje, Justh Gyula egyhangúlag képviselővé választatott. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az uj Fortunatus herczeg. — Black Williamtól. — 39 Angolból fordította: Szigethyné Szalay Erzsi. — A párbaj ? no hát azt is csak azért akarta előidézni, hogy a hírlapok együtt összefüggésben emlegesség az ön nevét az övével ; de akkor egyszerre mást gondolt s igy szólt magában: »Nem, közbevetem magamat és bocsánatot kéretek tőle. Bármily módon is, de fel akarta kelteni az ön figyelmét s hogy ön hálát mutatva iránta, kitüntesse azt a világ előtt... — Nina, Nina, ön borzasztóan hiúvá akar tenni engem. Hogyan képzelheti, hogy Miss Burgoyne csak pillanatig is rám gondolna lord Denysfort mellett ... Igaz, hogy a szegény ördög nem valami szellemes ember, de hát a színész világ előtt nagy fontosságal ltr az előkelő rang, hogy jutott volna hát az ő hódolata mellett eszébe az asztal végén ülő szerény udvarlója? Oh, én azt hiszem Miss Burgoyne ma este sokkal jobban mulat, hogysem reám gondolhatna. — Ah, most még nem érti őt, Leo — szólt Nina. — De egykor majd megtudja, hogy Miss Burgoyne nem közönyös ön iránt, hanem haragszik. De addig még sok mindent meg fog kísérleni ... — Nina! — Majd meglátja, Leo ! — mondá Nina, de többet nem szólhatott, mert mr. Lehmann lépett hozzájuk, kérdést téve az iránt, nem csatlakoznak-e az általános óhajhoz, hogy inkább kint a holdvilágnál teázzanak, mint bent az étteremben. Miss Burgoynenak kétségtelenül értesülni kellett Lionel közbejárásáról mr. Miles Percivalt illetőleg, mert midőn már haza készülődött a társaság s az urak csevegve és szivarra gyújtva vártak a hölgyekre kint a folyosón, hol Lionel megpillantva miss Burgoynet, örömmel sietett eléje jó éjt kívánni, mielőtt elfoglalná helyét lord Denysfort kocsiján ; a fiatal művésznő bucsuzáshelyett így szólott hozzá halk, de oly tiszta, érthető hangsúlyozással, hogy Lionel szinte megrezzent, — hallottam, hogy az ön közbenjárása által hívták meg az ebédhez azt az ifjút. Lionel ámultan tekintett rá. — Nos, aztán? — kiáltott fel Lionel. — Mi ellenvetése van ellene ? Azt hittem, hogy önnek jó barátja. Aztán az az ifjú különben is nevezetes egyéniség... örököse a Permansworth uradalomnak ... azt gondolhattam tehát... Miss,Burgoyne közbeszólt: — Én a legnagyobb inpertinencziának tekintem azt, — mondá dölyfösen miss Burgoyne. — Azt képzelte, hogy valami nagy kegyet tanusit irántam ! De hogyan merészelte feltételezni... hogy ... hogy itt... bárki is óhajtsa jelenlétét! E szavak után a feleletet be se várva, büszkén fordult el Lioneltől. — Lord Denysfort, itt vagyok — mondá, mire a rut és hosszú fülű fiatal ember karját nyújtotta miss Burgoynenak és levezette őt a lépcsőkön. Lionel szinte ijedten nézett utánuk. II. Nina. De ha Lionel egészen természetes és egyszerű dolognak tartotta is Ninával a folytonos együttlétét, a minden tartózkodást mellőző bizalmas tanácskozásokat magánügyeikről, sőt még azt a bizonyos fölényt és protektori tekintélyt is, melyet néha felette gyakorolt; ha ő soha nem is gondolt arra, hogy ez miként fog végződni, mégis hogyan fogta azt fel Nina ? Ő egészen egyedül állott ebben az idegen országban, sokkal többet is foglalkozott a jövővel mint Lionel; mi lenne akkor, ha a szegény leány szívében bizonyos csalfa és önmagától támadó remény fogamzanék meg a meghitt barátság színe alatt. Egy reggel Nina Estellával kisétált a Regent Streetre, hogy új fényképeik felvételét megtekintsék . Nina rendkívül jó kedvű volt a derült szép délelőtti időben, sőt Estella kedvéért még francziául is beszélt, noha nem bírta egészen folyékonyan a nyelvet. Piccadillyn menyén keresztül egy bolt előtt hirtelen megállott. — Nézze — mondá — mutatok önnek valamit. Estella követte a boltba. — Már elkészült, miss — szólalt meg kérdést se várva a kereskedő — éppen most akartam haza küldeni. Azzal előhozta a Lioneltől kapott kettős ezüst serleget, melyre a fiatal nő rávésette a következő szavakat: »Leó — Ninának.« — íme ez az a serleg, amiről már beszéltem neked, Estella, nem szép ez ? Lionelt nem akartam még ezzel is terhelni, csak azt kérdeztem meg tőle, mit vésessek rá. — Oh, igazán, ez remek szép darab, — mondá Estella anyanyelvén, midőn ismét az utczán voltak, és valóban becses ajándék, de van ennél még sokkal érdekesebb tárgy is, mit ő meg fog venni számodra... Nos nem gyanítod mi az, Nina?... egy jegygyűrű. A kérdés vakmerősége némileg bosszantotta Ninát, de azért nem folyamodott a negédes tagadáshoz, se nem szenvelgett ellenvetést. — Erről nem szólt nekem, Estella, — mondá Nina komoly egyszerűséggel. — És hidd el, gyakran azt kérdem magamtól, vájjon nem volna-e jobb, ha így maradnánk... hisz olyan jó barátok vagyunk, így boldogok vagyunk, elég alkalmunk van egymással foglalkozni; minek vegyünk hát magunkra komolyabb gondokat ? Talán Lionel is így gondolkozik s ha így van, meg vagyok elégedve. Sőt néha azt gondolom, Estella, talán jobb is lenne, ha valakibe bele szeretne s megnősülne ; olyankor elképzelem magamnak őt és fiatal nejét boldogul élve egy csendes kis lakásban, talán éppen a Viktória-utczának egyik óriási épületében.... kellemes otthont alkotva maguknak, a zenével és a jó barátok látogatásával szórakozva. Nem lenne-e sokkal boldogítóbb élet reá nézve az, mint jelen szórakozásai ... a sok üres, de lázas mulatság... s az idegenek meghívásai?... — Igen, igen, igen! — kiáltott fel a fiatal barátnő helyeslőleg. — Ah, Nina, elképzellek mint a legbájosabb, legszeretetreméltóbb kedves háziasszonykát... szinte látom, mily lekötelező modorban fogadod a délutáni zenére érkező vendégeiteket ... créme csipkés brokát estélyi öltözékedben, beszélve velük francziául, angolul, s olaszul ha kell... mi által a ti zeneestélyeitek nevezetesekké fognak válni. Várjon megengedi-e majd ő nagysága, hogy a szegény Estella is jelen lehessen. Estella, kinek nem lesz ugyan bátorsága énekelni a többi ünnepelt jeles előtt, ki azonban tapsolni fog az ünnepeiteknek! De várj csak ... egyszerre belép Miss Burgoyne... a pompás öltözékben páváskodó miss Burgoyne és habár szinleg a legkedvesebb, legszeretetreméltóbb barátnőjének nevez, szive mélyében gyűlöl azért, hogy elhódítottad tőle a szép Lionelt... — Estella, — szólt dorgáló hangon Nina, — te elszólod magadat. Mikor én Lionel jövőjét képzelem magam elé, azért üresen hagyom mellette. Ki fogja azt beltölteni ?... talán ő még maga se gondol arra. Ki tudja, nem marad-e az örökre betöltetlen , vagy talán valamelyik főrangú barátnője jelenik meg mellette egyszerre egész váratlanul ? Lionel soha se gondol előre a jövőre, s ha csak költekezéseit lobbantom is szemére, kinevet. Pedig hát miért is halmoz ő el engem értékes ajándékokkal ? Én nem vagyok kapzsi. Nem többet ér-e nekem egy szívélyes szó, ha már örömet akar szerezni nekem, minden ezüst serlegnél ? S ha távollétében azt akarja, hogy reá emlékezzem, nem örülnék-e jobban meg egy pár kedves sornak, mint a legdrágább szafiros karperecznek ... — Oh ! Nina, — kaczagott fel nevetve Estella, — milyen bohó beszéd! azt csak nem hihetem, hogy pár sor irás kedvesebb lenne neked egy szép szafir köves karperecznél... — Pedig mégis úgy van, Estella, — mondá neheztelve Nina, — én egyáltalában beszéltem az értékes ajándékok hiábavalóságáról. — De azért mégis nagyon büszke vagy erre a te kettős ezüst seélegedre, Nina és főleg feliratára, jegyzé meg Estella, épp akkor, mikor beléptek a fényképészhez. Cunyngham Hornor és anyja, kik pár napra Brightonból Londonba érkeztek, egy szombati napra határozták az új színház meglátogatását, de minél inkább közeledett az este, Lionel annál izgatottabb lett és már csaknem sajnálni kezdi, hogy rábeszélte őket. Minden más aggodalmát és bánatát közölhetné Ninával,kinek őszinte igaz részvéte és megnyugtató szavai bátorságot, erőt adnának neki, de ezt az egyet magába kell zárnia; nem mondhatja meg Ninának, milyen szívdobogva és mily elfogult érzéssel néz ebbe a benyomásnak, melyet lelkében a szép, Cnnyngham Honnorrali találkozás előidézend. És mégse tudott egészen hallgatni. — Bosszant engem Nina, — mondá egyik nap miss Rosshoz, — hogy az a hiábavaló Collier annyira elrontja »a földesúr leányának« szép zenéjét közönséges éneklésével... — Mit árt az önnek, Leo ? — szólt Nina. — Hiszen ő nem ronthatja el az ön énekét. — Igaz, hogy az egész unalmas jelenet alatt nem tehetek egyebet, csak némán állok és boszankodom. — Dehogy Leo, — mondá Nina tréfás enyelgéssel, — hallgathatja miss Burgoynenek a legyező mögüli susogásait. — Igen, de az a két hölgy, kikről már tettem említést önnek, s kik azonban este fognak eljönni az új színházat megtekinteni, ugyancsak kellemetlenül lesznek meglepetve az általa komédiához hasonló játék és ének által. Szinte kezdem sajnálni, hogy meghívtam s rábeszéltem őket, de hát ez viszonzás akart számukra lenni részemről. Miss Ounyngham rendkívül szívélyes volt hozzám az Aivron völgyébeni időzésem alatt. De azt hiszem ő nem igen bir sógornéja frivol ízlésével s hajlamaival, s igy talán se neki, se anyjának nem fog nagy gyönyörűséget szerezni, ha miss Burgoyné szobájában teázhatnak. Igazán bánom, hogy meghívtam őket... — Hát olyan nagy súlyt feketet azon hölgyek jó véleményére, Leo ? — kérdezé szelíden Nina. — Óh igen, — felelé Lionel némi habozással ... vagyis nem szeretném, ha kellemetlen benyomást vinnének magukkal... vagy rossz véleménynyel távoznának a vígoperából... a szerződött személyzetet illetőleg... sőt óhajtanám, hogy a darab is megnyerje tetszésüket. Arra pedig nem kényszeríthetem Colliert, hogy az nap estére mondjon le szerepléséről. De olvasta-e, miként ir egyik hírlap a 400-ik előadásról ? ... hogy »a földesúr leányának« sorsa egy idő óta kétséges volt, hogy csakis Mr. Collier Tom kimagasló alakítása, melylyel szerepét megjátszotta,mentette meg a sikert ! Ez ugyan nem nagy bók a közönség jó ízlésére! a darabot tehát dalcsarnokias bohóczkodás mentheti meg! — De édes Leo, az ön jó ismerősei, kik szombaton estére eljönnek, önt csak nem tehetik ezért felelőssé! — Az emberek hajlandók az embert társai után megítélni, Nina, — szólt szórakozottan Lionel, aki némi aggodalommal s nyugtalansággal nézett a várt látogatás elé. Felkereste azután miss Burgoynet, ki már megbocsátotta neki Miles Porival meghívását Richmondba, különben ő épp oly kész volt mindig a bocsánatra, mint a fellobbanásra. — Kegyet akarok kérni öntől, — mondá. — Mi az ? — kérdező Mainwaring Gráczia a hosszú álló tükör előtt állva, a hajporos hajban ragyogó gyémántos csillogásu félholdat igazgatva. — Én úgy hiszem, ehhez a szép öltözékhez nagyon illenék egy ezüst kürtbe illesztett, fehér atlasz szalaggal átkötött, természetes virágcsokor, — mondá Lionel. — Virágok ? — ismétlő miss Burgoyne, — Oh igen, mindenesetre szívesen viselném, ha valaki elég udvarias lenne azokkal meglepni. — Szives készséggel küldök én önnek egy hónapig minden este, ha ön kegyében részesít szombaton este, — mondá Lionel. — Szombaton estére várom a színházba két előkelő hölgy ismerősömet, kiket engedelmével meghívtam az ön szobájába, egy csésze teára. (Folyt. köv.) Képviselőválasztási mozgalmak. A kovásznai kerület kormánypárti jelöltje — a mint bennünket értesítenek -- viszszalépett s ott Kovács Albert, a nemzeti párt e kiváló tagja, ellenjelölt nélkül áll. * Keczelről írják, hogy a tegnap tartott értekezleten Vállyi Árpád függetlenségi és 48-as képviselőjelöltnek nagy lelkesedéssel kikiáltatott. KÜLÖNFÉLÉK. — márczius 26. A herczegprimás átirata. Vaszary Kolos herczegprimás az »Orsz. Magyar Iskolaegyesület« üdvözlő iratára a következő választ küldötte Gerlóczy Károly elnökhöz: Nagyságos elnök úr! Mély megindulás érzetével olvastam a nagyságod vezetése alatt levő »Országos Magyar Iskolaegyesület« üdvözlő sorait, amelyekkel herczegprimássá történt kineveztetésem alkalmából engemet megörvendeztetni méltóztatott. A hivatás rokonsága, mely köztem és az általam oly nagyrabecsült egyesület törekvései között fennáll — annál élénkebbé teszi a figyelmet, amelylyel nemzeti közművelődésünk érdekében oly dicséretesen működő egyesületük iránt viseltetem, minél inkább meg vagyok győződve, hogy nemzeteket, országokat erőssé és szabaddá elsősorban is a nemzeti alapokon fölépített közművelődés tehet. — Haladjanak kérem a megkezdett ösvényen lankadatlan buzgalommal előre. Ápolják nemzetünk jövőjének, a magyar ifjúságnak szivében a vallásosságot, e legfőbb és legelső kötelességet. Ezt tevén, a jó erkölcsök és tiszta jellem erejével vértezik föl a nemzedékeket, az eszményiség magasabb szellemét adván annak utitársul az élet nehéz küzdelmeiben, a haza szolgálatában, a felebaráti szeretet gyakorlásában. Legyenek kérem meggyőződve, hogy részvétem és rokonszenvem ott lesz önök mellett, s hogy őszinte jóindulatomra mindenkor számíthatnak. Budapest, 1892. márczius 15. Vaszary Kolos, herczegprimás, esztergomi érsek. Baross a Vaskapunál, Orsováról a következő táviratot vesszük: Baross Gábor keresdelmi miniszter ma reggel 6 órakor ide érkezett, hogy megtekintse a Vaskapu-szabályozási munkálatokat, amelyek most, kedvező viszonyok közt, rendkívül gyorsan haladnak előre, és talán a legérdekesebb stádiumban vannak, amenynyiben a Vaskapunál létesítendő csatorna medre, most, bár sokkal mélyebb, mint a Duna vízszíne, egészen szárazon fekszik a szemlélő előtt, s még nagyobb sürgés-forgásnak, munkásságnak a képét nyújtja, mint annak idején pl. a Suez csatorna építése. A miniszter kíséretében vannak Ludwigh, Schober és Berényi államvasuti igazgatók, Csörgeő Gyula min. tanácsos, Gaál Jenő, Neményi Ambrus és Sipeky Sándor orsz. képviselők, Csőke Ferencz min. titkár és Gonda Béla műszaki tanácsos. A minisztert érkezésekor Warandt min. oszt. tanácsos a vaskapu szabályozási munkálatok főnöke fogadta. A szerdai premierek. A nemzeti színház premiere napjait — amint tudjuk — áthelyezték péntekről szerdára. Az intézkedést érdeklődve fogadják úgy a közönség, mint a drámaírók körében. A drámaírók attól félnek, hogy — balsiker esetében elvesztenek egy jó mentséget, amely a péntek természetében fekszik. Nem mindenki gróf AndrássyGyula, hogy éppen a péntek legyen a szerencsés napja. Ellenben, ha szerdán premiereznek, azon esetben, ha drámájuk nem kavarna fel elegendő port, mindjárt hamut is hinthetnek a fejekre. — Sokkal szerencsésebb a premierek szerdai napja, mintha csütörtökre tétetett volna, már azért is, mert az összes karczolat-írókra nézve elvész annak a szójátéknak az alkalma, hogy a szerző darabja annyira vadászta a hatást, hogy azt — bár fegyvere csütörtököt mondott — mégis meglőtte!« A híres alliterácziós közmondás is a szerdai bemutató mellett szól, mert — azt mondja — »hétfőn hegyibe, kedden kamrájába, szerdán szerelmibe!« A közmondás folytatása úgy hangzik, hogy »csütörtökön csüribe«, vagyis — csütörtökön fizetik ki a megelőző estén kiérdemelt tantiémeket, ha a szerző szerdán csakugyan beférkőzött a közönség a szerelmibe. Ajándék az iparművészeti múzeumnak. Herz Miksa műépítész, Kairóban élő hazánkfia az arabi műemlékek főfelügyelője 54 darabból álló nagy értékű ajándékot küldött az orsz. magy. iparművészeti múzeumnak. Ebben 41 darab változatos, művészi faragványokkal díszített ajtógerenda burkolat, mennyezet részletek, rácsos ablak, u. n. musarabi van a XIV. századból, az arabs művészet fénykorából. A múzeumnak e fajta emléke eddig még nem volt. Kiegészíti e gyűjteményt 14 darab régi, igen érdekes szerkezetű arab ajtózár. Gajári Ödön a párbajról. Gajári Ödön a »Nemzet« mai tárczájában a párbajról i s fejtegetéseiből átveszszük a következőket. Sokszor feltettem már magamnak a kérdést, vájjon szükséges-e a párbaj, mint társadalmi intézmény ? Mikor azt feleltem reá, hogy szükséges, azt hittem, hogy igazam volt. Mikor arra a meggyőződésre jutottam, hogy fölösleges, akkor is azt gondoltam, hogy nem messze járok az igazságtól. Mikor azonban ezek a kérdések gondolataimban napirendre kerültek, mindig vagy kihívó, vagy kihívott fél voltam. Gyanakodtam, talán nem is jogtalanul, vájjon nem vagyok-e elfogult? Most egyik tekintetből sem eshetem e gyanú alá , mégis azt tartom, hogy a párbaj szükséges, egyszerűen azért, mert vannak, akik azt hiszik, hogy a párbaj útján a sértések orvoslást találnak. A hit boldogít. A társadalom tehát nem törülheti el azokat az intézményeket, amelyektől a társadalom egy, bármily kis részének lelki nyugodalma függ. Ha oly borzasztó dolgok eshetnek meg egy országban azért, mert olyik embernek másféle papirosra és másnemű tintával jegyzik be a megkeresztelését, mint ahogy dukál; ha bajba jut e miatt bíboros palást és olvasóval körített czingulus; ha komoly emberek éktelen dühbe gurulnak egymás ellen a fölött, hogy a pápisták, vagy a kálomisták javára legyen-e ez vagy amaz a lélek telekkönyvezve, és mindez csak azért történik, mert az egyik fél azt hiszi, hogy neki van igaza, a másik fél pedig szentül meg van győződve, hogy a másiknak nincs igaza, akkor bizony felette nehéz vitatkozni a fölött, hogy szükséges-e a párbaj, vagy nem. Ott áll minden dogmatikai tantétellel szemben az az elvitazhatatlan tény, hogy vannak, akik oly szükségesnek tartják, hogy nélküle sem becsületesen élni, sem pedig igaz gentleman módjára meghalni nem lehet. Márpedig, ha liberális felfogás szerint egyenlő módon tisztelnünk kell azok meggyőződését, akik Mózesre, Jézus Krisztusra, Mohamedre, Lutherra, Kálvinra s a vallásalapítók egész sorozatára esküsznek : el kell ismernünk azok meggyőződésének jogosultságát is, akik a párbajozók szektájához tartoznak, akár Pie du Verger de St. Thomas akár Chateauvillard kódexére tegyék le a hitet. Az igaz, hogy ez olyan szekta, amelynek nincsenek állandó hívei. Minden ember hozzá szegődik, mikor sértve érzi magát és rendszerint kedve van hozzá, hogy megugorják tőle, mikor ő a sértő fél. De azért ez nem gátolja azt, hogy a morális szükséget illetőleg a párbajozó szekta etnikai alapjára nézve bizonyos analógia van a többi szektákkal, még talán abban is, hogy mindegyik több-kevesebb szerencsével a másvilágra dolgozik. A párbaj mindig csak arra való, hogy a sértéseket kiegyenlítse. Sohasem szolgálhat eszközül arra, hogy valaki abból morális hasznot húzzon. Senki sem lesz becsületesebbé avagy bátrabbá abból az okból, mivel oly körülmények közé került, amelyek között párbajt kellett vívnia. Ezzel csak a kényszerűségnek tett eleget. Ily kényszerűség díjjával pedig senkire sem hárulhat előny abból, ha mégis verekszik. Vicem pro vice. Említettük, hogy Hegyi Antal csongrádi plébános ellen ott egyesek formális hecrctet viszczeniroztak, amennyiben úgy papi működését, mint magánéletét érintő vádakat eme