Pesti Napló esti kiadás, 1892. március (43. évfolyam, 61-91. szám)

1892-03-26 / 86. szám

Budapest, 1892.Szombat, márczius 26. 86 szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, márczius 26. A román parlament mindkét háza a múlt hé­ten minden nagyobb izgatottság nélkül elintézte a felirati javaslatot s a vita szabályszerű lefolyásá­ból azt lehet következtetni, hogy a Catargiu-kor­­mány a képviselőházban óriási, a szenátusban pe­dig tekintélyes többséggel rendelkezik. A szenátus küldöttsége tegnap tisztelgett Károly királynál s nyújtotta neki át a román főrendek feliratát. A király az üdvözlő beszédre igen meleg hangon felelt s szavaiból kitűnik, mennyire jól esik neki, hogy a parlamentben végre megbizható többség van, mely lehetővé teszi a kormányzat stabilitását. Említette azt is, hogy nagy belügyi reformok állanak ki­látásban s hogy a belső haladás csak úgy remél­hető, ha az állam összes hatalmai közt kellő egyet­értés forog fenn. A külpolitikáról a király nem nyilatkozott s ez a kérdés a felirati vitában is hát­térbe lépett, mi annak bizonyítéka, hogy a román közvéleménynek semmi kifogása sincs többé azon irány ellen, mely a junimistákkal jutott a mostani kormányba s mely a közép-európai hatalmak bé­kés törekvéseinek támogatását tartja szem előtt. A legutóbbi pártátalakulások vagy teljesen háttérbe szorították az oroszbarát elemeket, vagy arra bír­ták őket, hogy szakítsanak eddigi irányukkal s el­fogadják a junimisták külpolitikáját. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése márcz. 26-án. A képviselőház mai ülésén nagyon érdekes volt A­t­z­é­l Péter felszólalása, melyben Atzél Péter a miniszterelnök azon állításával szemben, hogy Aradon az államhivatalnokok tetemes része az ellenzéki jelöltre szavazott, fölötte érdekes sta­tisztikát terjesztett a képviselőház elé az aradi választásról. Ebből a statisztikából nemcsak az derül ki, hogy a miniszterelnök állítása téves informác­ión alapult, hanem kiderül az is, hogy kik között kell keresni a polgári füg­getlenséget. Aradon a választók összes száma volt 2227, ebből szavazott Atzél Péterre 869, Fáik Miksára 771, összesen szavazott tehát 1640. És pe­dig háztulajdonos és földbirtokos Faikra 97, Atzé­l­ra 254, kereskedő Faikra 158, Atzélra 95, iparos Faikra 51, Atzélra 329, tanít­ó Faikra 17, Atzélra 22, orvos, gyógy­szerész, ügyvéd Faikra 24, Atzélra 46, m­a­­gánhivatalnok Faikra 57, Atzélra 66, álla­­mi hivatalnok Faikra 292, Atzél­­r­a 40, megyei és városi hivatal­nok Faikra 75, Atzélra 35. Tehát az állami hivatalnokok majdnem mind, és még a megyei és városi hivatalnokok is túlnyomó részben a kormánypárti jelölre szavaztak s ezek együtt véve majdnem felét tették ki a kormánypárti jelölt összes szavaza­tának, melyekhez a polgárságból a legnagyobb kontingenst még a kereskedők szolgá­l­­t­a­tt­á­k. Az ellenzék győzelmét előmozdították a háztulajdonosok, a földbirtokosok és az iparosok. Megoszlottak az ügyvédek, orvosok és a magánhivatalnokok. G­r. S­z­a­p­á­r­y Gyula miniszterelnöknek azon­ban még a statisztikával szemben is volt kisegítő argumentuma, mert — úgymond — a hivatalno­kok egy része más kategóriába soroz­tatott. De hova ? — azt nem mondta meg. És mégis azt felelte, hogy a felolvasott statisztika nem gyöngítette meg állítását. Hát legyen neki az ő hite szerint. A ház azután apróbb ügyeket vita nélkül tárgyalt le és megválasztotta a közgazdasági bi­zottság tagjává gróf Zichy Jenőt s a számvizs­gáló bizottság tagjává F­i­rt­s­c­h Józsefet. Az ülés végén Neumann Ármin interpel­lálta a pénzügyminisztert a 26 millió tallér ügyé­ben, mely 1857-ben a Németországgal kötött érem­­konvenczió értelmében vezetett Ausztriában. W­e­k­e­r­l­e pénzügyminiszter megígérte a háznak, hogy erre nézve a jelentést be fogja terjeszteni. Ez értelemben a pénzügyminiszter válaszát az ellenzék is tudomásul vette. Az Eötvös-Andrássy-affaire tárgyában a ki­látásba helyezett zárt ülés a mai napon a függet­lenségi párt részéről nem kéretett s igy az a jövő hétre halasztatott el. Elnök: dr. Bánffy Dezső. Jegyzők: Josipovich Géza, Schober Ernő, Lá­zár Árpád. A kormány részéről jelen vannak: Gróf Sza­­páry Gyula, Wekerle Sándor, Szilágyi Dezső, gr. Beth­len András. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitele­síttetik. Elnök bemutatja Linder György, Ernuszt Kelemen, F­ö­l­d­v­á­r­y Elemér és Falk Miksa újon­nan választott képviselők megbízó leveleit, melyek ki­adatnak az igazoló állandó bizottságnak. Az interpellácziós könyvbe dr. Neumann Ár­min jegyzett be interpellácziót az osztrák vezetű tallé­roknak Németországban forgalmon kívü­l helyezéséről a pénzügyminiszterhez. Az ülés végén fog megtétetni. Napirend előtt felszólal: Atzél Péter, T. ház . Kegyes engedelmével személyes kérdésben kérek szót. Hogy ezt csak most teszem, indokolom azzal, mert az adatok, me­lyeket bemutatni akartam, nem álltak rendelkezé­semre. A miniszterelnök úr­­ nagyméltósága azt akarván kimutatni, hogy az állami tisztviselők alárendeltjeikre nem gy­akoroltak nyomást a választásoknál, az aradi választást hozza fel pél­dának (Halljuk ! Halljuk!) arra nézve,azt mondván, hogy ha valóban oly borzasztó pressziót gyakoroltak a választások alkalmával, miért történt, hogy Ara­don az állami tisztviselők fele nem szavazott, sőt épen Aradon a tisztviselők egy része az ellenje­löltre szavazott. Úgy látszik a miniszterelnök úr rosszul van tájékoztatva a dologban. Beöthy Ákos : Mint mindig! (Derültség a bal­oldalon.) Atzél Péter: Szándékozom rövid kis kimu­­­tatást adni. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Atzél Péter: A választók összes száma volt 2227, ebből szavazott Atzél Péterre 869, Fálk Miksára 771, összesen szavazott tehát 1640. És pedig háztulajdonos és földbirtokos Faikra 97, Atzélra 254, kereskedő Faikra 158, Atzélra 95, iparos Faikra 51, Atzélra 329, tanító Faikra 17, Atzélra 22, orvos, gyógyszerész, ügyvéd Faikra 24, Atzélra 46, magánhivatalnok Faikra 57, Atzélra 66, állami hivatalnok Faikra 292, Atzélra 40, Derültség balfelöl) megyei és városi hivatalnok Faikra 75, Atzélra 35. Ebből látható, te­hát, hogy a miniszterelnök úr közegei által rosszul informáltatott, mert az állami tisztviselők igenis szavaztak, még­pedig óriási többségben a kormány jelöltjére. (Élénk de­rültség. Igaz! Úgy van­­ a baloldalon.) Dr. Szapáry Gyula miniszterelnök azt hiszi, hogy az összeállításban sok államhivatalnok ke­rült más kategóriába, a­ki pedig Aczélra sza­vazott. Ezzel az ő múltkori állítása nincs meg­­c­áfolva. Fölolvassák ezután az elfogadott f­e­l­i­r­a-­­­t­o­t, melyet aztán a ház szine előtt aláírnak és le­pecsételnek. Vita nélkül letárgyaltatnak ezután a követke­ző jelentések : a számvizsgáló bizottságnak jelentése a letéti pénztárnak 1887. évi julius 17-étől 1891. évi deczember 31-ig terjedő bevételei és kiadásai­ról, — valamint a képviselőház pénztárának 1891. évi julius 1 -jétől ugyanez évi decz. 31-ig terjedő bevételei és kiadásairól vezetett számadások meg­vizsgálása tárgyában; — továbbá a számvizsgáló bizottság jelentése az 1891. évi január 1-jétől jun. 30-ig vezetett pénztári számadás megvizsgálása tárgyában s végül — a számvizsgáló bizottság je­lentése az 1892. évi január 1-től febr. 25-ig a szü­­neti idő alatt vezetett pénztári számadás megvizs­gálása tárgyában. A jelentések tudomásul vétetnek. Ezután a gr. Csáky István halálával és Bo­­bula János lemondásával megüresedett bizottsági tagsági helyeket töltik be. A szavazás eredményét a jegyzői kar a legközelebbi ülésen fogja bejelen­teni. A közgazdasági bizottság egy tagsági helyé­re gr. Zichy Jenő, a számvizsgáló bizottság tag­sági helyére pedig Filtsch József voltak kandi­dálva. Következik az interpelláczió. Neumann Ármin utal azon egyértelműségre, melylyel az egész nemzet pártkülönbség nélkül a valuta rendezésének eszméjét üdvözölte, mely a kormánynak kötelességévé teszi, hogy mindent kerüljön, a­mi az operáczió sikerét bármily irány­ban is hátráltatni alkalmas volna. Szóló hoszszabb fejtegetésben vázolja a kérdés jogi oldalát és vé­gül a következő interpellácziót intézi a pénzügy­­miniszterhez : »Igaz-e, hogy Ausztria-Magyarország Né­metországgal szemben egyezményileg arra köte­lezte magát, hogy az 1857. jan. 24-iki éremkon­­venczió alapján Ausztriában kivert és a német birodalmi banknál elhelyett 26 millió tallér egy­­harmadrészét, vagyis 8.666,666 tallért, talléron­­kint 1 forint 50 krajczárért osztrák értékben be fogja váltani ? Ha igaz, mily szempontok által vezéreltetett az osztrák és a magyar kormány ez egyezmény megkötésénél, mily időtartamra terjed ki a bevál­tási kötelezettség és gondoskodva van-e arról, hogy Németország a birtokában maradt osztrák vezetű tallérmennyiséget a valutarendezési műve­let befejezéséig értékesíteni nem fogja? 2. Az átveendő tallérokból mennyi esik Ma­gyarország számlájára és mily veszteség háramol­­hatik ebből a magyar állam kincstárára ? 3. Szándékozik-e a pénzügyminiszter úr ebben az ügyben a képviselőháznak előterjesztést tenni s ha igen, minő alakban fogja ezt tenni? Wekerle Sándor pénzügyminiszter alkot­mányjogi szempontból a magyar törvényhozás előtt nem tehetett semmi előterjesztést, midőn az osztrák vezető talléroknak Németországban való forgalmon kívül helyezéséről értesült, mert az nem magyar pénz. Megjegyzi különben, hogy Né­metországgal e tárgyban nemzetközi egyezmény köttetett, melynek értelmében Németország köte­lezte magát, hogy a birtokában levő osztrák ve­retű tallérok kétharmadát beolvasztja, egy­harma­dát pedig Ausztria veszi át, melynek természete­sen jogában fog állani, hogy azt forgalomban levő pénzzé vezesse át. Az interpelláló által kívánt je­lentést be fogja terjeszteni, hogy még a pénzügyi tárc­ával együtt legyen tárgyalható. Kéri válaszá­nak tudomásul vételét. Neumann Ármin a választ tudomásul veszi. A ház szintén tudomásul veszi a választ. Ülés vége 12 órakor. Az aradi szabadelvű párt Fálk Mik­sához üdvözlő táviratot intézett. * Szolnok, márcz. 26. (A Pesti Napló távirata.) A függetlenségi párt jelöltje, Justh Gyula egyhangúlag képviselővé választatott. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az uj Fortunatus herczeg. — Black William­tól. — 39 Angolból fordította: Szigethyné Szalay Erzsi. — A párbaj ? no hát azt is csak azért akarta elő­idézni, hogy a hírlapok együtt összefüggésben emle­­gesség az ön nevét az övével ; de akkor egyszerre mást gondolt s igy szólt magában: »Nem, köz­bevetem magamat és bocsánatot kéretek tőle. Bár­mily módon is, de fel akarta kelteni az ön figyel­mét s hogy ön hálát mutatva iránt­a, kitüntesse azt a világ előtt... — Nina, Nina, ön borzasztóan hiúvá akar tenni engem. Hogyan képzelheti, hogy Miss Bur­­goyne csak pillanatig is rám gondolna lord Denys­­fort mellett ... Igaz, hogy a szegény ördög nem valami szellemes ember, de hát a színész világ előtt nagy fontosságal ltr az előkelő rang, hogy jutott volna hát az ő hódolata mellett eszébe az asztal végén ülő szerény udvarlója? Oh, én azt hiszem Miss Burgoyne ma este sokkal jobban mulat, hogysem reám gondolhatna. — Ah, most még nem érti őt, Leo — szólt Nina. — De egykor majd megtudja, hogy Miss Burgoyne nem közönyös ön iránt, hanem harag­szik. De addig még sok mindent meg fog kí­sérleni ... — Nina! — Majd meglátja, Leo ! — mondá Nina, de többet nem szólhatott, mert mr. Lehmann lépett hozzájuk, kérdést téve az iránt, nem csatlakoz­nak-e az általános óhajhoz, hogy inkább kint a holdvilágnál teázzanak, mint bent az étteremben. Miss Burgoynenak kétségtelenül értesülni kellett Lionel közbejárásáról mr. Miles Percivalt illetőleg, mert midőn már haza készülődött a társaság s az urak csevegve és szivarra gyújtva vártak a hölgyekre kint a folyosón, hol Lionel megpillantva miss Burgoynet, örömmel sietett eléje jó éjt kívánni, mielőtt elfoglalná helyét lord Denysfort kocsiján ; a fiatal művésznő bucsuzás­­helyett így szólott hozzá halk, de oly tiszta, ért­hető hangsúlyozással, hogy Lionel szinte megrez­zent, — hallottam, hogy az ön közbenjárása által hívták meg az ebédhez azt az ifjút. Lionel ámultan tekintett rá. — Nos, aztán? — kiáltott fel Lionel. — Mi ellenvetése van ellene ? A­zt hittem, hogy önnek jó barátja. Aztán az az ifjú különben is nevezetes egyéniség... örököse a Permansworth uradalom­nak ... azt gondolhattam tehát... Miss,Burgoyne közbeszólt: — Én a legnagyobb inpertinencziának te­kintem azt, — mondá dölyfösen miss Burgoyne. — Azt képzelte, hogy valami nagy kegyet tanusit irántam ! De hogyan merészelte feltételezni... hogy ... hogy itt... bárki is óhajtsa jelenlétét! E szavak után a feleletet be se várva, büsz­kén fordult el Lioneltől. — Lord Denysfort, itt vagyok — mondá, mire a rut és hosszú fülű fiatal ember karját nyújtotta miss Burgoynenak és levezette őt a lép­csőkön. Lionel szinte ijedten nézett utánuk. II. Nina. De ha Lionel egészen természetes és egyszerű dolognak tartotta is Ninával a folytonos együttlé­­tét, a minden tartózkodást mellőző bizalmas ta­nácskozásokat magán­ügyeikről, sőt még azt a bi­zonyos fölényt és protektori tekintélyt is, melyet néha felette gyakorolt; ha ő soha nem is gondolt arra, hogy ez miként fog végződni, mégis hogyan fogta azt fel Nina ? Ő egészen egyedül állott eb­ben az idegen országban, sokkal többet is foglal­kozott a jövővel mint Lionel; mi lenne akkor, ha a szegény leány szívében bizonyos csalfa és önma­gától támadó remény fogamzanék meg a meghitt barátság színe alatt. Egy reggel Nina Estellával kisétált a Regent Streetre, hogy új fényképeik felvételét megtekint­sék . Nina rendkívül jó kedvű volt a derült szép délelőtti időben, sőt Estella kedvéért még fran­­cziául is beszélt, noha nem bírta egészen folyéko­nyan a nyelvet. Piccadillyn menyén keresztül egy bolt előtt hirtelen megállott. — Nézze — mondá — mutatok önnek va­lamit. Estella követte a boltba. — Már elkészült, miss — szólalt meg kérdést se várva a kereskedő — éppen most akartam haza küldeni. Azzal előhozta a Lioneltől kapott kettős ezüst serleget, melyre a fiatal nő rá­vésette a következő szavakat: »Leó — Ninának.« — íme ez az a serleg, a­miről már beszéltem neked, Estella, nem szép ez ? Lionelt nem akartam még ezzel is terhelni, csak azt kérdeztem meg tőle, mit vésessek rá. — Oh, igazán, ez remek szép darab, — mon­dá Estella anyanyelvén, midőn ismét az utczán voltak, és valóban becses ajándék, de van ennél még sokkal érdekesebb tárgy is, mit ő meg fog venni számodra... Nos nem gyanítod mi az, Nina?... egy jegygyűrű. A kérdés vakmerősége némileg bosszan­totta Ninát, de azért nem folyamodott a negédes tagadáshoz, se nem szenvelgett ellenvetést. — Erről nem szólt nekem, Estella, — mondá Nina komoly egyszerűséggel. — És hidd el, gyak­ran azt kérdem magamtól, vájjon nem volna-e jobb, ha így maradnánk... hisz olyan jó barátok vagyunk, így boldogok vagyunk, elég alkalmunk van egymással foglalkozni; minek vegyünk hát magunkra komolyabb gondokat ? Talán Lionel is így gondolkozik s ha így van, meg vagyok elé­gedve. Sőt néha azt gondolom, Estella, talán jobb is lenne, ha valakibe bele szeretne s megnő­sülne ; olyankor elképzelem magamnak őt és fiatal nejét boldogul élve egy csendes kis la­kásban, talán éppen a Viktória-utczának egyik óriási épületében.... kellemes otthont alkotva maguknak, a zenével és a jó barátok látoga­tásával szórakozva. Nem lenne-e sokkal boldo­­gítóbb élet reá nézve az, mint jelen szórakozá­sai ... a sok üres, de lázas mulatság... s az idege­nek meghívásai?... — Igen, igen, igen! — kiáltott fel a fiatal barátnő helyeslőleg. — Ah, Nina, elképzellek mint a legbájosabb, legszeretetreméltóbb kedves házi­asszonykát... szinte látom, mily lekötelező modor­ban fogadod a délutáni zenére érkező vendégeite­ket ... créme csipkés brokát estélyi öltözékedben, beszélve velük francziául, angolul, s olaszul ha kell... mi által a ti zeneestélyeitek nevezetesekké fognak válni. Várjon megengedi-e majd ő nagysá­ga, hogy a szegény Estella is jelen lehessen. Es­tella, kinek nem lesz ugyan bátorsága énekelni a többi ünnepelt jeles előtt, ki azonban tapsolni fog az ünnepeiteknek! De várj csak ... egyszerre be­lép Miss Burgoyne... a pompás öltözékben pávás­­kodó miss Burgoyne és habár szinleg a legkedve­sebb, legszeretetreméltóbb barátnőjének nevez, szive mélyében gyűlöl azért, hogy elhódítottad tőle a szép Lionelt... — Estella, — szólt dorgáló hangon Nina, — te elszólod magadat. Mikor én Lionel jövőjét kép­zelem magam elé, a­zért üresen hagyom mellette. Ki fogja azt beltölteni ?... talán ő még maga se gondol arra. Ki tudja, nem marad-e az örökre be­töltetlen , vagy talán valamelyik főrangú barát­nője jelenik meg mellette egyszerre egész váratla­nul ? Lionel soha se gondol előre a jövőre, s ha csak költekezéseit lobbantom is szemére, kinevet. Pedig hát miért is halmoz ő el engem értékes ajándékokkal ? Én nem vagyok kapzsi. Nem többet ér-e nekem egy szívélyes szó, ha már örömet akar szerezni nekem, minden ezüst serlegnél ? S ha tá­vollétében azt akarja, hogy reá emlékezzem, nem örülnék-e jobban meg egy pár kedves sornak, mint a legdrágább szafiros karperecznek ... — Oh ! Nina, — kaczagott fel nevetve Estel­la, — milyen bohó beszéd! azt csak nem hihe­­tem, hogy pár sor irás kedvesebb lenne neked egy szép szafir köves karperecznél... — Pedig mégis úgy van, Estella, — mondá neheztelve Nina, — én egyáltalában beszéltem az értéke­s ajándékok hiábavalóságáról. — De azért még­is nagyon büszke vagy erre a te kettős ezüst seélegedre, Nina és főleg felira­tára, jegyzé meg Estella, épp akkor, mikor belép­tek a fényképészhez. Cunyngham Hornor és anyja, kik pár napra Brightonból Londonba érkeztek, egy szombati napra határozták az új színház meglátogatását, de minél inkább közeledett az este, Lionel annál izgatottabb lett és már csaknem sajnálni kezdi, hogy rábeszélte őket. Minden más aggodalmát és bánatát közölhetné Ninával,kinek őszinte igaz rész­véte és megnyugtató szavai bátorságot, erőt adná­nak neki, de ezt az egyet magába kell zárnia; nem mondhatja meg Ninának, milyen szívdo­­bogva és mily elfogult érzéssel néz eb­be a be­nyomásnak, melyet lelkében a szép, Cnnyngham Honnorrali találkozás előidézend. És még­se tu­dott egészen hallgatni. —­ Bosszant engem Nina, — mondá egyik nap miss Rosshoz, — hogy az a hiábavaló Collier annyira elrontja »a földesúr leányának« szép zené­jét közönséges éneklésével... — Mit árt az önnek, Leo ? — szólt Nina. — Hiszen ő nem ronthatja el az ön énekét. — Igaz, hogy az egész unalmas jelenet alatt nem tehetek egyebet, csak némán állok és boszan­­kodom. — Dehogy Leo, — mondá Nina tréfás enyel­­géssel, — hallgathatja miss Burgoynenek a le­gyező mögüli susogásait. — Igen, de az a két hölgy, kikről már tet­tem említést önnek, s kik azonban este fognak el­jönni az új színházat megtekinteni, ugyancsak kel­lemetlenül lesznek meglepetve az által­a komédiá­hoz hasonló játék és ének által. Szinte kezdem sajnálni, hogy meghívtam s rábeszéltem őket, de hát ez viszonzás akart számukra lenni részemről. Miss Ounyngham rendkívül szívélyes volt hozzám az Aivron völgyébeni időzésem alatt. De azt hi­szem ő nem igen bir sógornéja frivol ízlésével s hajlamaival, s igy talán se neki, se anyjának nem fog nagy gyönyörűséget szerezni, ha miss Bur­­goyné szobájában teázhatnak. Igazán bánom, hogy meghívtam őket... — Hát olyan nagy súlyt feketet azon hölgyek jó véleményére, Leo ? — kérdezé szelíden Nina. — Óh igen, — felelé Lionel némi habozás­sal ... vagyis nem szeretném, ha kellemetlen be­nyomást vinnének magukkal... vagy rossz véle­ménynyel távoznának a víg­operából... a szerző­dött személyzetet illetőleg... sőt óhajtanám, hogy a darab is megnyerje tetszésüket. Arra pedig nem kényszeríthetem Colliert, hogy az nap estére mondjon le szerepléséről. De olvasta-e, miként ir egyik hírlap a 400-ik előadásról ? ... hogy »a föl­des­úr leányának« sorsa egy idő óta kétséges volt, hogy csakis Mr. Collier Tom kimagasló ala­kítása, melylyel szerepét megjátszotta,mentette meg a sikert ! Ez ugyan nem nagy bók a közönség jó ízlésére! a darabot tehát dalcsarnokias bohóczko­­dás mentheti meg! — De édes Leo, az ön jó ismerősei, kik szom­baton estére eljönnek, önt csak nem tehetik ezért felelőssé! — Az emberek hajlandók az embert társai után megítélni, Nina, — szólt szórakozottan Lio­nel, a­ki némi aggodalommal s nyugtalansággal nézett a várt látogatás elé. Felkereste azután miss Burgoynet, ki már megbocsátotta neki Miles Porival meghívását Richmondba, különben ő épp oly kész volt min­dig a bocsánatra, mint a fellobbanásra. — Kegyet akarok kérni öntől, — mondá. — Mi az ? — kérdező Mainwaring Gráczia a hosszú álló tükör előtt állva, a hajporos hajban ragyogó gyémántos csillogásu félholdat igazgatva. — Én úgy hiszem, ehhez a szép öltözékhez nagyon illenék egy ezüst kürtbe illesztett, fehér atlasz szalaggal átkötött, természetes virágcsokor, — mondá Lionel. — Virágok ? — ismétlő miss Burgoyne, — Oh igen, mindenesetre szívesen viselném, ha va­laki elég udvarias lenne azokkal meglepni. — Szives készséggel küldök én önnek egy hónapig minden este, ha ön kegyében részesít szombaton este, — mondá Lionel. — Szombaton estére várom a színházba két előkelő hölgy isme­rősömet, kiket engedelmével meghívtam az ön szobájába, egy csésze teára. (Folyt. köv.) Képviselőválasztási mozgalmak. A kovásznai kerület kormánypárti jelöltje — a mint bennünket értesítenek -- visz­­szalépett s ott Kovács Albert, a nemzeti párt e kiváló tagja, ellenjelölt nélkül áll. * Keczelről írják, hogy a tegnap tartott ér­tekezleten Vállyi Árpád függetlenségi és 48-as képviselőjelöltnek nagy lelkesedéssel kikiáltatott. KÜLÖNFÉLÉK. — márczius 26. A herczegprimás átirata. Vaszary Kolos her­­czegprimás az »Orsz. Magyar Iskolaegyesület« üd­vözlő iratára a következő választ küldötte Gerlóczy Károly elnökhöz: Nagyságos elnök úr! Mély megindulás érzetével olvastam a nagyságod vezetése alatt levő »Országos Magyar Iskolaegyesület« üdvözlő sorait, a­melyekkel herczegprimássá történt kineveztetésem alkalmából enge­­met megörvendeztetni méltóztatott. A hivatás rokonsá­ga, mely köztem és az általam oly nagyrabecsült egye­sület törekvései között fennáll — annál élénkebbé teszi a figyelmet, a­melylyel nemzeti közművelődésünk érde­kében oly dicséretesen működő egyesületük iránt visel­tetem, minél inkább meg vagyok győződve, hogy nemzeteket, országokat erőssé és szabaddá első­sorban is a nemzeti ala­pokon fölépített közművelődés tehet. — Haladjanak kérem a megkezdett ösvényen lanka­datlan buzgalommal előre. Ápolják nemzetünk jövőjének, a magyar ifjúságnak szivében a vallásosságot, e legfőbb és legelső kötelességet. Ezt tevén, a jó erkölcsök és tiszta jellem erejével vértezik föl a nemzedékeket, az eszmé­­nyiség magasabb szellemét adván annak utitársul az élet nehéz küzdelmeiben, a haza szolgálatában, a feleba­ráti szeretet gyakorlásában. Legyenek kérem meggyő­ződve, hogy részvétem és rokonszenvem ott lesz önök mellett, s hogy őszinte jóindulatomra mindenkor szá­míthatnak. Budapest, 1892. márczius 15. Vaszary Kolos, herczegprimás, esztergomi érsek. Baross a Vaskapunál, Orsováról a követ­kező táviratot vesszük: Baross Gábor keres­­delmi miniszter ma reggel 6 órakor ide érke­zett, hogy megtekintse a Vaskapu-szabályozási munkálatokat, a­melyek most, kedvező viszonyok közt, rendkívül gyorsan haladnak előre, és ta­lán a legérdekesebb stádiumban vannak, a­meny­nyiben a Vaskapunál létesítendő csatorna medre, most, bár sokkal mélyebb, mint a Duna víz­­színe, egészen szárazon fekszik a szemlélő előtt, s még nagyobb sürgés-forgásnak, munkásságnak a képét nyújtja, mint annak idején pl. a Suez csa­­torna építése. A miniszter kíséretében vannak Ludwigh, Schober és Berényi államvas­­uti igazgatók, C­s­ö­r­g­e­ő Gyula min. tanácsos, Gaál Jenő, Neményi Ambrus és Sipeky Sándor orsz. képviselők, C­s­ő­k­e Ferencz min. titkár és G­o­n­d­a Béla műszaki tanácsos. A mi­nisztert érkezésekor W­a­r­a­n­d­t min. oszt. taná­csos a vaskapu szabályozási munkálatok főnöke fogadta. A szerdai premierek. A nemzeti színház pre­­miere­ napjait — a­mint tudjuk — áthelyezték péntekről szerdára. Az intézkedést érdeklődve fo­gadják úgy a közönség, mint a drámaírók köré­ben. A drámaírók attól félnek, hogy — balsiker esetében elvesztenek egy jó mentséget, a­­mely a péntek természetében fekszik. Nem mindenki gróf Andrássy­­Gyula, hogy éppen a péntek legyen a szerencsés napja. Ellenben, ha szerdán premiereznek, azon esetben, ha drámájuk nem kavarna fel elegendő port, mindjárt hamut is hinthetnek a fejekre. — Sokkal szerencsé­sebb a premierek szerdai napja, mintha csü­­törtökre tétetett volna, már azért is, mert az összes karczolat-írókra nézve elvész annak a szójátéknak az alkalma, hogy a szerző darabja annyira vadászta a hatást, hogy azt —­ bár fegyvere csütörtököt mondott — mégis meg­lőtte!« A híres alliterácziós közmondás is a szerdai bemutató mellett szól, mert — azt mondja — »hétfőn hegyibe, kedden kamrájába, szerdán szerelmibe!« A közmondás folyta­tása úgy hangzik, hogy »csütörtökön csüribe«, vagyis — csütörtökön fizetik ki a megelőző estén kiérdemelt tantiémeket, ha a szerző szerdán csak­ugyan beférkőzött a közönség a szerelmibe. Ajándék az iparművészeti múzeumnak. Herz Miksa műépítész, Kairóban élő hazánkfia az arabi műemlékek főfelügyelője 54 darabból álló nagy értékű ajándékot küldött az orsz. magy. iparmű­vészeti múzeumnak. Ebben 41 darab változatos, művészi faragványokkal díszített ajtógerenda bur­kolat, mennyezet részletek, rácsos ablak, u. n. mu­­sarabi van a XIV. századból, az arabs művészet fénykorából. A múzeumnak e fajta emléke eddig még nem volt. Kiegészíti e gyűjteményt 14 darab régi, igen érdekes szerkezetű arab ajtózár. Gajári Ödön a párbajról. Gajári Ödön a »Nemzet« mai tárczájában a pár­b­aj­r­ól i­ s fejtegetéseiből átveszszük a következőket. Sokszor feltettem már magamnak a kérdést, vájjon szükséges-e a párbaj, mint társadalmi intéz­mény ? Mikor azt feleltem reá, hogy szükséges, azt hittem, hogy igazam volt. Mikor arra a meggyő­ződésre jutottam, hogy fölösleges, akkor is azt gondoltam, hogy nem messze járok az igazságtól. Mikor azonban ezek a kérdések gondolataimban napirendre kerültek, mindig vagy kihívó, vagy kihívott fél voltam. Gyanakodtam, talán nem is jogtalanul, vájjon nem vagyok-e elfogult? Most egyik tekintetből sem eshetem e gyanú alá , mégis azt tartom, hogy a párbaj szükséges, egyszerűen azért, mert vannak, a­kik azt hiszik, hogy a párbaj útján a sértések orvoslást találnak. A hit boldogít. A társadalom tehát nem törülheti el azokat az in­tézményeket, a­melyektől a társadalom egy, bár­mily kis részének lelki nyugodalma függ. Ha oly borzasztó dolgok eshetnek meg egy országban azért, mert olyik embernek másféle papirosra és más­nemű tintával jegyzik be a megkeresztelését, mint a­hogy dukál; ha bajba jut e miatt bíboros palást és olvasóval körített czingulus; ha komoly embe­rek éktelen dühbe gurulnak egymás ellen a fölött, hogy a pápisták, vagy a kálomisták javára legyen-e ez vagy amaz a lélek telekkönyvezve, és mindez csak azért történik, mert az egyik fél azt hiszi, hogy neki van igaza, a másik fél pedig szentül meg van győződve, hogy a másiknak nincs igaza, akkor bizony felette nehéz vitatkozni a fölött, hogy szükséges-e a párbaj, vagy nem. Ott áll min­den dogmatikai tantétellel szemben az az elvitaz­­hatatlan tény, hogy vannak, akik oly szükségesnek tartják, hogy nélküle sem becsületesen élni, sem pedig igaz gentleman módjára meghalni nem lehet. Már­pedig, ha liberális felfogás szerint egyenlő módon tisztelnünk kell azok meggyőződését, a­kik Mózesre, Jézus­ Krisztusra, Mohamedre, Lutherra, Kálvinra s a vallásalapítók egész sorozatára esküsz­nek : el kell ismernünk azok meggyőződésének jogosultságát is, a­kik a párbajozók­­ szektájá­hoz tartoznak, akár Pie du Verger de St. Thomas akár Chateauvillard kódexére tegyék le a hitet. Az igaz, hogy ez olyan szekta, a­melynek nincse­nek állandó hívei. Minden ember hozzá szegődik, mikor sértve érzi magát és rendszerint kedve van hozzá,­­ hogy megugorják tőle, mikor ő a sértő fél. De azért ez nem gátolja azt, hogy a morális szükséget illetőleg a párbajozó szekta etnikai alapjára nézve bizonyos analógia van a többi szek­tákkal, még talán abban is, hogy mindegyik több-kevesebb szerencsével a másvilágra dolgozik. A párbaj mindig csak arra való, hogy a sértése­ket kiegyenlítse. Sohasem szolgálhat eszközül arra, hogy valaki abból morális hasznot húzzon. Senki sem lesz becsületesebbé avagy bátrabbá ab­ból az okból, mivel oly körülmények közé került, amelyek között párbajt kellett vívnia. Ezzel csak a kényszerűségnek tett eleget. Ily kényszerűség díjjával pedig senkire sem hárulhat előny abból, ha mégis verekszik. Vicem pro vice. Említettük, hogy Hegyi Antal csongrádi plébános ellen ott egyesek formá­lis hecrctet viszczeniroztak, a­mennyiben úgy papi működését, mint magánéletét érintő vádakat eme

Next