Pesti Napló esti kiadás, 1892. április (43. évfolyam, 92-120. szám)
1892-04-02 / 93. szám
Budapest, 1892.Szombat, április 2. 93. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, április 2. Az első nemzeti czikk a »Nemzet«-ben. Oly sokat megvádolták Apponyit és a nemzeti pártot azért, hogy a magyar udvartartásban a közjogi eszmét pregnáns kifejezésre akarja juttatni, anynyiszor elmondták, hogy ez olyan fejlesztése lenne a közjogi alapnak, mely közel jár megváltoztatáshoz, hogy végre a »Nemzet« is megsokalta ezt, és mai czikkében oly világos és erőteljes kifejezést ad annak, amit mi és a nemzeti párt évek óta hangsúlyozunk, hogy csak a legnagyobb örömmel olvashattuk el a »Nemzet« mai vezérczikkét. A »Nemzet« többek közt a következőket irja: Az 1867. XII. t.-czikk, mint annyi más pontjában, az udvartartásra vonatkozó paragrafusában sem teljesen világos és nem ment a kételyektől. A 7. §-nak idevonatkozó főbb intézkedései szó szerint a következők: A pragmatika szankció szerint közös ugyan az uralkodó, de ez még nem teszi szükségessé, hogy a fejedelem udvartartásának költségei közösen állapíttassanak meg..... Az udvartartás költségeinek megszavazása és kiszolgáltatása tehát közös ügynek nem tekinthető. Magának a törvénynek szövegéből e szerint az következnék, hogy csakis az udvartartás költségeinek megszavazása és kiszolgáltatása nem közös. Vagyis, hogy e költségek nem a delegácziókban állapíttatnak meg és nem a közösügyi költségek komplexumában szolgáltatnak át a közös kormány kezéhez. Ellenben maga az udvartartás épp úgy, mint a fejedelem személye, közös a monarchia két állama között. Tehát, hogy nincs és nem is lehetséges külön magyar királyi és külön osztrák császári udvartartás, hanem a magyar királynak és az osztrák császárnak udvartartása egy és ugyanaz, csakis a költségek szavaztatnak meg külön-külön, a két parlament által. Ha azonban vizsgáljuk, mikép jött létre az 1867. XII. t.-cz. 7. §-a, el kell ismernünk, hogy az udvartartás közössége nem következik az említett törvényczikk szelleméből, sőt kétségbevonhatlanul bebizonyítható, hogy nemcsak a költségek megszavazása, hanem maga az udvartartás sem közös Magyarország és Ausztria közt. Midőn ugyanis a dualizmus alaptételeinek meghatározásáról volt szó a feliratokban, a 15-ös és 67-es bizottságok tárgyalásai alkalmával határozottan kimondatott, hogy csak a valóban közös ügyek költségei állapítandók meg közösen, tehát a külügyé és a hadügyé. A 15-ös bizottság május 5-diki ülésén azonban még nem dőlt el, várjon az udvartartás közös legyen-e vagy sem. Gorove plaidirozott legelőször az udvartartás magyar volta mellett. Deák és Andrássy szintén ily értelemben szólaltak fel. Lónyay ellenben a nagyobb pénzbeli megterheltetés miatt panaszkodott. Ha ugyanis az udvartartás közös ügy, akkor erre is alkalmazható a quota, mely esetben Magyarország jelentékenyen kevesebbet fizet vala, mint különben. Midőn Deák a vita eredményét összegezte, külön feltette a kérdést: közös legyen-e a czivilliszta, vagy sem ? A kérdésre adandó választ többen s köztük Lónyay, el akarták halasztani. Deák így nyilatkozott : »Közös tárgy az udvartartás; ha azonban külön udvartartást akarunk, akkor nem közös.« De már május 7-dikén maga Deák indítványozta az udvartartás költségeinek különvaló megszavazását, vagyis azt, hogy az udvartartás ne mondassák ki közösnek. És valóban sem a bizottsági munkálatokban, sem a parlamenti tárgyalások alkalmával az udvartartás a közös ügyek közé nem számíttatott. Nem számította az 1867. XII. czikk 7. §-a sem, habár csakis költségek megszavazásáról beszél. De mert a közös ügyek taxativ felsorolásában az udvartartás nem foglal helyet, annak daczára, hogy a 7. §. csak a költségekről beszél, az udvarlást közösnek tartani nem lehet. Tiltakoznak ez ellen nemcsak a fennebb előadott nyilatkozatok, hanem tiltakozik egyszersmind a legegyszerűbb törvénymagyarázat. A magyar király udvartartása tehát teljesen magyar ügy. Az ellenkező nem folyik sem a pragmatika szankcióból, sem annak folytatásából, a dualizmusból. Az uralkodó közössége, illetőleg azonossága ezen mit sem változtatott akkor, nem változtat most, mert a közös uralkodó Magyarország irányában kizárólag magyar király és nem egyszersmind osztrák császár, habár törvényes czime király és császár. És épp azért, mert az udvartartás magyar, az 1867. XII. tczikk nem törölte el a magyar királyi udvar méltóságait. Azok a törvények, melyek ezekről intézkedtek, ma is érvényesek, sőt e méltóságok ünnepélyes alkalmakkor, midőn a király udvartartásának valamely ünnepélyes ténye a magyar közjog aktusával áll kapcsolatban, valóban szerepelnek is. Midőn a magyar korona teljes fényében ragyog, ott vannak a magyar udvari méltóságok. De a királynak szűkebb udvartartása, házi rendje, egészen magánügye. Ezt úgy rendezi be, ahogy neki tetszik. A nemzeti aspirácziók erre is kiterjedhetnek; egyesek és pártok, sőt az egész közvélemény óhajthatják, hogy e szűkebb udvartartás nemzeti szellemben módosuljon. Ennek azonban semmi köze sem a szankczió pragmatikához, sem a dualizmushoz, sem általában a közjoghoz és Magyarország államiságához. De az udvartartás magyar jellegét, az 1867 : XII. t.-czikk ide vonatkozó alkotmányos értelmét senki sem tagadja; elismerjük mindnyájan pártkülönbség nélkül. Mi czélja akkor az évenként megújuló torzsalkodásnak ? Valóban mi is azt kérdezzük, hogy ha a »Nemzet« is így nyilatkozik — és ha tényleg meg is indultak már erre nézve a bizalmas tárgyalások — mirevalók voltak a kormánypárt és a kormánypárti sajtó részéről az eddigi torzsalkodások? Mirevaló volt az 1867-diki alapot félteni azoktól a követelésektől, melyeknek jogosultságát ma a »Nemzet« is beismeri ? De nem akarunk semmi szemrehányást tenni s csupán azt akarjuk konstatálni, hogy a »Nemzet« mai czikkével összeköttetésben látszik lenni az a nyilatkozat, melyet a képviselőház mai ülésén a kormány nevében Wekerle Sándor pénzügyminiszter tett, bejelentvén a háznak, hogy a magyar udvartartás külső kifejezésének érvényesítésére nézve megindultak a bizalmas tárgyalások. Megindultak anélkül,hogy a közjogi alap változtatása, vagy módosítása szóba jött volna. íme, itt van egyike azoknak a befejezetlen ablakoknak és réseknek, melyekre Apponyi a közjogi alap épületén rámutatott. Az a tény, melyet ma a pénzügyminiszter bejelentett, legfényesebb cáfolata azoknak a fejlesztési theóriáknak, melyekkel Apponyit gyanúsították. A függetlenségi és 48-as párt holnap délelőtt 11 órakor értekezletet tart. Ugron Gábor nagyhatású beszédében szintén az önálló magyar udvartartás szükségét hangsúlyozza. Beszédében számos jogosult panaszt hoz fel, ezek közt azt is, hogy a magyar királyi család tagjaira nézve nincsen törvényes nyilvántartás, pedig ez a pragmatika szankczióból szükségképp következik. S ilyet csakis Ausztriában vezetnek a császári családról. Ugrón magáévá teszi Bánó József szavait, mint a ki a nemzetnek az önálló udvartartásra vonatkozó óhaját a monarchikus érzésből származtatja le. Pázmándy Dénes az egész ellenzék élénk helyeslése mellett felemlítette azt a mellőzést, mely a képviselőház elnökének jut, valahányszor audiencziára megy. Most is, mikor a képviselőház elnöke audienczián volt ő Felségénél, egy egész sereg apró udvari méltóság előzte meg. Kérdi, várjon nem lealázó-e ez a képviselőház méltóságára és az elnök tekintélyére. Ezután még Vsontai Soma szólott, ki a Pázmándy Dénes határozati javaslatát pártolta. A kormány részéről sem a szakminiszter, sem a miniszterelnök nem válaszolt, hanem Wekerle Sándor pénzügyminiszter, aki a házban nagy feltűnést keltett. A pénzügyminiszter kijelentette ugyanis a kabinet nevében, hogy a magyar udvartartás kérdésében tárgyalások folynak a kormány tagjai között s mindaddig, míg ezek a tárgyalások folynak, azokról nem nyilatkozhatik, de sejtetni engedte, hogy a magyar udvartartást bizonyos tekintetben fejleszteni óhajtja a kormány. A kormány tehát anélkül, hogy bármely oldalról gyanúsíttatnék, a jelenlegi m. kir. udvartartás nemzetiebb szellemben való fejlesztését találja szükségesnek, mert a pénzügyminiszter kijelentéséből mást nem következtethetünk, mint azt, hogy maga a kormány is tarthatlannak találja a jelenlegi állapotokat. A dolog lényegére nézve bevárjuk a most már jelzett kormánytárgyalásokat. A miniszter után még Pázmándy Dénes tette meg észrevételeit s Horánszky Nándor kérdésére kijelentette - ekere pénzügyminiszter, hogy beszédében az intern tárgyalások befejezését értette. Ezután következett a név szerinti szavazás, amelynél a kormány csak 28 többséget nyert, ami nyilván arra mutat, hogy a kormánypártból többen szándékosan tartózkodtak a szavazástól. Elnök: dr. Bánffy Dezső. Jegyzők: Schober Ernő, Széll Ákos, Lizs Gyula. A kormány részéről jelen vannak: Gróf Szapáry Gyula, Szőgyény Marich László, Wekerle Sándor gr. Csáky Albin. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. • Elnök bemutatja Arad feliratát, melyben a tisztviselők fizetésének szabályozásáról alkotandó törvényben Aradnak a lakbér tekintetében II. fokozatba helyezését kéri. A pénzügyi bizottságnak adatik ki. Az interpellációs könyvbe Polonyi Géza jegyzett be interpellácziót a budapesti kir. ügyészség indítványának bírói határozat előtt nyilvánosságra hozatala tárgyában az igazságügyminiszterhez. Az ülés végén fog megtétetni. A kisebb tárczák. Következik a napirend: a kisebb tárczák költségvetésének tárgyalása. Az udvartartás címénél Eötvös Károly a függetlenségi párt nevében ezúttal is hangsúlyozza, hogy a nemzet önálló magyar udvartartást óhajt. Az udvartartás a közös ügyek közé nem tartozik, annak költségeit is önállóan állapítja meg a magyar törvényhozás s így a nemzet óhajának teljesítése törvényes akadályokba nem ütközik. Mikor régebben a parlamenti pártok az önálló magyar udvartartást sürgették, a kormány mindig a financziális akadályokat emlegette, azt állítván, hogy pénzügyi helyzetünk nem engedi meg az önálló magyar udvartartás szervezését. Egyszer azt hozták fel, hogy míg a budai királyi lak kellőleg kibővítve nem lesz, az önálló udvartartásról szó sem lehet.Ámde, amint ő magánúton értesült, a kibővítés — tekintve a 12 millióra preliminált költségeket — mintegy negyven esztendeig fog eltartani s igy addig a nemzet óhaját nem akarják teljesíteni. Óhajtaná a kabinet és a többség álláspontját ismerni abban a tekintetben, hogy váljon e kérdésben is az örök változhatatlanság theóriájának hívei, vagy pedig csak az örök nemakarás rabjai. Szeretné ismerni a pénzügyminiszter konkrét nézetét, hogy a mai állapotot tartja-e kedvezőbbnek, vagy azt, ha az udvartartás önállóan rendeztetvén, ennek erkölcsi és közgazdasági előnyeit élvezhetnék? Beszédét azzal fejezi be, hogy a kabinet nagy reformtervei közepette ne feledkezzék meg az önálló magyar udvartartás rendezéséről. Bánó József beszédére reggeli lapunkban visszatérünk. Ugron Gábor hangsúlyozza, hogy midőn Magyarország az udvartartás költségeinek teljes felét fizeti, bizonyára nem azért teszi, hogy egy fényesebb osztrák udvartartást lásson. A törvény megadja a jogot az önálló magyar udvartartáshoz s ha a kormány merne szólani a koronának, ez bizonyára egy perczig sem késlekednék, hogy a nemzet törvényes igényeit a leglojálisabban kielégítse. De a kormány nem mer szólani, mert fél — nem is annyira a koronától — mint inkább attól, hogy elveszti az osztrák udvari méltóságok kegyét. Ha idegen méltóságok látogatnak el az osztrák-magyar udvarhoz, akkor a magyar udvari méltóságok csak mint az osztrák udvar megbízottjai szerepelnek, úgy hogy egy magyar zászlósban föl is ébredt a magyar büszkeség s nem akart ily alárendelt szerepet játszani. De abnormis az az állapot, hogy a magyar király körül oly méltóságok legyenek, akik a magyar törvényeken kívül állanak. Ha mi akarjuk azt, hogy magyar uralkodóházunk legyen, akkor akarnunk kell azt is, hogy magyar nemzeti udvartartásunk legyen. A főherczegek nem köziskolákban nevelkednek, hanem az udvarban; s ha ez az udvar magyar volna, a főherczegek is azokká lennének, mint lettek azok a főherczegek, akik közénk lővén, asszimilálódtak. Szemére veti a kormánynak, hogy a törvény daczára hallgatag nézi, mikor a trónra joggal birt főherczegek lemondását a magyar törvényhozással nem is tudatták. A törvény értelmében a magyar törvényhozással nyilvántartás végett állandóan tudatni kellene az uralkodóház virtuális joggal bíró tagjainak születését, halálozását és lemondását. Helyesen hivatkozott Bánó József arra, hogy a magyar nemzetnek az önálló udvartartásra irányuló óhaja monarchikus érzésből fakad. Mi nem akarjuk királyunkat idegenek őrizetére bízni, közelebb akarjuk magunkhoz hozni , becsüljék meg tehát ezt a XIX. század végén ritka érzületet és rendezzék az önálló magyar udvartartást. (Tetszés és taps a bal- és szélsőbalon.) Pázmándy Dénes adatokkal bizonyítja, hogy az udvartartás egyáltalában nem magyar s a közös háztartás nem közös, hanem egyszerűen osztrák. Ha az udvar Budapestre jön, ezt az udvari hivatal ily czimen tudatja: »Ausflug des allerhöchsten Hofes nach Budapest.« Tehát nem udvari székhely, hanem kirándulási hely. Mikor a képviselőház elnöke audiencziára ment a királyhoz, egész sor apró udvari méltóság előzte őt meg. Hát nem lealázó ez ? Legalább a magyar törvényhozásnak méltóságát védje meg a kormány. Az önálló magyar udvartartás létesítésére kéri utasítani a kormányt s erre nézve határozati javaslatot is terjeszt be. Visontay Soma az önálló magyar udvart nem az udvari életért óhajtja, melynek üdvös hatását társadalmi szellemünkre nem reméli, hanem azért, mert a királyt köztünk óhajtja látni. Pázmándy határozati javaslatát pártolja. Szólásra senki sem lévén följegyezve, elnök a vitát berekeszti. Wekerle Sándor pénzügyminiszter: T. képviselőház! Eötvös Károly képviselő úrnak ma igen élctelő kedve volt, mert különben a válaszfelirati vita alkalmával hozzá intézett abbeli kérdésemre, hogy mutassa ki az 1867. t.-cz. rendelkezéseivel szemben azt az egyenértéket, melyet állami helyzetünk és nemzeti biztosítottságunk tekintetében nyújtani képes, nem hivatkozhatott volna magára az 1867. XII. t.-cz.-re. A t. képviselő úr azonban ezt tette. Azon kérdésre, hogy a törvényczikkel szemben mutassa ki az ő egyenértékét, hivatkozik magára a tcz.-re és azt mondja: Hisz még ez is azt tanúsítja, hogy az udvartartás nem közös. Én erre az élcelődésre csak egy közmondással felelhetek, melyet a t. képviselő úr honosított meg itt a parlamentben, mikor azt mondta: Másról beszél Bodóné, ha a bor árát kérik. (Derültség és tetszés jobboldalon.) Nem szándékom, t. hát, kiterjeszkedni azon részletekre, melyeket itt az udvartartásra vonatkozólag felhozni méltóztattak. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) nem azért, mert azt hiszem, hogy ezt a kérdést sem rekriminácziókkal, sem a legszebb versek czitálásával, mint az előttem szóló képviselő úr tette, megoldani nem fogjuk. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Én a tárgy fontosságához mért komolysággal és kellő rövidséggel fogom elvi álláspontunkat jelezni. (Halljuk! Halljuk!) Először is konstatálni kívánom, hogy sem a kormány, sem ezen oldal részéről soha senki kétségbe nem vonta azt, hogy az udvartartás nem közös ügy, (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon) , mint, azt hiszem, az 1867. XII. t.-cz. rendelkezései értelmében, melyek ugyan nem arról szólnak, hogy az udvartartás külön legyen, hanem csak az udvartartás költségeinek külön megállapítási módozatait határozzák meg. (Derültség és mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon. Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) — azt vitatni, hogy az udvartartás közös ügy, nem is volna lehetséges. Tehát konstatálom, hogy soha senki nem is állította azt, hogy az udvartartás közös ügy. (Egy hang balfelől: Hát mi következik ebből.) Ebből azonban tehát, ha azt méltóztatik kérdezni, hogy mi következik ebből, még nem következik be, hogy annak az udvartartásnak okvetetlenül elkülönítettnek kell lenni. A megelőző években már többször, úgy a múlt esztendőben, mint ezelőtt két esztendővel is, jeleztem a kormánynak abbeli álláspontját, hogy mi egy belső berendezésében is elkülönített udvartartást célszerűnek nem tartunk. Az udvartartás belső berendezéséért is felelősséget vállalunk, el kell vállalnunk, jelesen azt a felelősséget, hogy az udvartartás belső berendezésében ne fejlődhessék ki oly szellem, mely akár alkotmányunkkal, akár nemzeti érzületünkkel megegyeztethető nem lenne. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ez volt álláspontunk, t. ház, a múlt esztendőben és két esztendővel ezelőtt is. Ezt csak azzal kell megtoldanom — miután ma vádként nyilvánult az, mintha az udvartartás nem tudom miféle tendencziák melegágya volna — hogy biztosíthatom a t. házat, hogy az az udvartartás nemcsak hogy ellenünk irányuló politikával nem foglalkozik, hanem egyáltalán politikai kérdésekkel nem is foglalkozhatik. (Mozgás a szélsőbaloldalon. Helyeslés jobbfelöl.) Pázmándy Dénes: Nincs is joga! Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Természetes, hogy nincs joga. A kormány egyébként te hát, foglalkozik azzal a kérdéssel, (Halljuk! Halljuk!) hogy államjogi helyzetünk nem ugyan külön udvartartás létesítése által, de az udvartartás külső megjelenésében és érintkezéseiben miként nyerjen megfelelő kifejezést (Élénk helyeslés) és ebbeli álláspontját a tárgyalások befejezése után fogja közelebbről jelezni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Kérem azért a t. házat, méltóztassék a beterjesztett határozati javaslat mellőzésével a költségvetési tételt megajánlani. (Helyeslés jobbfelől.) A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA Az uj Fortunatus herczeg. — Black Williamtól. — 44 Angolból fordította: Szigethyné Szalay Erzsi. Ő mindig és mindenben csak helyesen cselekszik, mindenben tökéletes és mindent teljesen tapintatosan és tüntetés nélkül cselekszik. Oh, tud ő erélyes is lenni, sőt meg is dorgálja a szegény árva gyerekeket, ha kell... de pár percz múlva már velük nevetgél és szeretettel veregeti meg vállukat. — Ez már igazán egészen reád vall, Móricz, — kiáltott fel Lionel. Megbízást kaptál tehát egy tökéletes emberi lény felfedezésére ? — De talán te se vagy arra hivatva, hogy minden áron hibát keress benne, — szólt a másik élesen. Miss Francié pedig vonzódik hozzád. — Ki mondja, hogy én hibát keresek benne ? Franciéban alkalmasint nem is találhatnék hibát! — viszont elég kedélyesen Lionel. De már most, ha már sikerült felfedezned egy tökéletes, hibátlan teremtményt, segítségére lehetnél egy másiknak, ki nagyon is tudja, hogy telve van hibákkal, aki azonban annyira elégedetlen önmagával és környezetével, hogy már csaknem életunt ember lett belőle. Mangan fürkészőleg tekintett szúró szürke szemeivel a léha hangon kiejtett szavak hallatára a fiatal emberre. — Hol voltál te ma, Lionel ? — Brightonban. — Megint csupa herczegek és herczegnők között ? Ah nem szabad megharagudnod ... én éppen úgy tisztelem, mint bárki más azokat, kiket isten mi fölénk helyezett... nem feledem még el a katekizmus szavait, hogy tisztelettel kell meghajolnunk a jobbak előtt. De mondd csak, mi bajod van ? Te lennél életunt ? Úgy mit szólna hozzá a londoni vigy mulató világ! Lionel kissé izgatott, szenvedélyes, úgyszólván lázas hangon beszél el egyet-mást barátjának az utóbbi időben átélt eseményekből..... homályos reményeiről...... vágyairól...... miss Cunnynghan látogatásáról a színháznál és leutazásáról Brightonba, azon óhajtásáról, hogy bizalmasabb viszonyba léphessen előkelő barátaival..... sőt még azt is közölte Mangannal, hogy mennyire terhére van, ha színészi pályája kerül szóba s hogy még színpadi diadalai se elégítik ki. — A bálvány tehát megunta a tömjénezést, — mondá végre Mangan. — Furcsa dolog ! Pedig hány ezer meg ezer ember létezik Londonban, nem csupán a boltbeli leányok ... ki téged a legszerencsésebb halandónak tartanak és kik képzeletükben minden más nagy ember fölé emelnek. És kiváncsi vagyok, mit szólnának, ha tudnák, hogy szívesen lemondanál önkényt irigylendő helyzetedről. De jól van, jól, én okát szeretném ismerni ennek az elégületlenségnek. Nőknél se közönséges dolog, ha fényes pályájukról, fényűzéshez szokott életmódjukról lemondván, visszavonulnak, hogy csendben és magányban elmélkedjenek, ami az én véleményem szerint nem is lehet könnyű feladat. Az ok magában véve elég világos és mindig szellemi tehetségeik hiányában keresendő; érzik, hogy a sanyargatás és az önmegtagadás által tisztíthatják csak meg lelkeiket. De te, — folytatá szokott őszinteségével, — honnan ered a te életuntságod ? Bizonyosan valamely főrangú nő forgatta el a fejedet. Szeretnél vele egy és ugyanazon színvonalon állani, társadalmilag hozzá felemelkedni, és ez okból nem bánnád, ha lerázhatnád magadról színészi pályádat. Lásd édes Linn, én jobban emlékszem hitoktatóm szavaira, mint te, mert te elfelejtetted már a katekizmus intését, hogy meg kell az embernek tanulnia a saját fáradtságos szorgalma és munkája által megkeresni kenyerét, és teljesíteni kötelességét ama téren, hová Istennek tetszett elhelyezni. Te pedig most egyszerre szeretnéd megváltoztatni életpályádat, szeretnél ügyvéd vagy képviselő lenni. De mi történnék akkor ? Az esélyek mind ellened vannak, hogy a változtatás által legalább néhány év előtt megkereshetnéd a kenyeredet; de ami még sokkal bizonyosabb az, hogy főrangú barátaid... kiknek rangját s előkelőségét te bálványozod, nem törődnének többé veled. Érdekes vagy jelenleg előttük, mivel kedvencze lettél a nagy közönségnek és mivel te játszod az új színháznak első főszerepeit. De mi lennél egyszerre mint kezdő ügyvéd? Ki tüntetne ki a lazacz-halászat, vagy a szarvasles gyönyöreivel ? És ha talán nagyravágyóid annyira vinne, hogy ama főrangú körből kívánnál házasodni, ugyan milyen előnyökkel léphetnél fel mint kérő ? Azt mondod, inkább lennél kerülő, vagy lovász, mint színész. A kerülőknek és a lovászoknak pedig nem igen sok alkalmuk nyílik a nagyúri hölgyekkel társaloghatni, s ha még kegyesen megszólítják is, akkor se számíthatnak szorosabb összeköttetésre. Ha azzal jösz hozzám, hogy meguntam a sok kényeztetést, a tömjénezéseket s érzem, hogy az élet méltósága, természetes egyszerűsége egészen elvész ebben a sok hízelgésben, tapsban és nyilvános szereplésben; hogy tehát egy kicsit összeszedjem magamat és megtisztuljak, ledobom színpadi rongyaimat, dolgozni akarok három vagy hat hónapig is, mint akármely napszámos, szigorú számítással fogok élni s ha kell még nélkülözök is, csakhogy az igaz, őszinte lények légkörében lehessek, elvonultan a hízelgő hazug világtól. Ezt érteném. De így, miről akarsz lemondani és miért ? Azt képzeled, hogy még jobban meg tudnád nyerni előkelő barátaidat, ha végleg szakítanál a színpaddal... — Csak gúnyolódjál! — szólt komoran Lionel. — Oh, senki se szereti hallani a prédikácziót, különösen én tőlem — mondá Mangan egykedvűséggel — hanem ha kérdezel, csak őszintén ki kell mondanom, hogy minőnek látom én a helyzetet. Tegyük fel, édes barátom, hogy van valami hősiesség ... hiábavaló, de azért mindamellett nemes hősiesség a te eszmédben, hogy szívesen lemondanál a népszerűségről és a szép állásról, melyet a szívek húrjai által kivívtál magadnak. De azért te azt nem fogod megtenni. Csak nem akarhatsz egyszerre senkivé lenni... amint az megtörténnék, ha a törvényszékhez szegődve, a törvénykönyvekben kezdenél búvárkodni. — És ezen az utón semmi szin alatt se jutnál közelebb a lazaczhalászathoz, se a szarvasvadászathoz, vagyis azokhoz az emberekhez, kik mindazt bírják és élvezik öröklött születési előnyeiknél fogva. Mind a kettőnknek nagy baja az édes fiam, Linn, hogy nem születtünk bíborban. Igaz, hogy te most mindenütt, még a főrangúak közt is, nagy úr lennél, úgy, mintha csak annak születtél volna; de azért, ha nem ilyen minősítéssel, hanem mint ügyvéd vagy valami kis hivatalnok mennél főrangú ismerőseid közé, ők elismernék ugyan érdemeidet, de egyszersmind érzésedre adnák, hogy már nem vagy érdekes rájuk nézve. Az új színházbeli »Thornhill Harrynak« szabad belépése van mindenhová, de a hivatalnok mr. Moore után nem vágyódnék senki. • — Te ma rendkívül bölcs vagy, Móricz, és csupa nagyvilági fogalmakat hirdetsz. — Nem szeretném látni, — hogy olyan áldozatot hozzál, mely nem eredményezné az általad várt előnyt, — mondá Mangan. — De mondtam már, hogy te nem is fogod meghozni azt az áldozatot. Fejedet elszédíté két szép szem, vagy talán mondjuk valamely elegáns kecses termet... ami megzavart, elégedetlenné és ábrándozóvá tett téged. •— Ha ennél többet nem tudsz következtetni a dologból, — mondá Lionel mesterkélt közönynyel, — akkor kínálj meg legalább egy pohár cognac-cal s szivarozás közben talán cseveghetünk olyasmiről is, miben mindketten egyetértünk. — Bizonyosan találunk olyan tárgyat, — szólt nevetve Mangan, mindazt előhordva, mit szerény készletében talált, s úgy látszott, maga is örömest tereli más irányba a társalgást. Lionel nem is gyaníta, hogy ugyanabban a pillanatban olyasvalami várt reá otthon a saját szobájában, mi legalább is rövid időre eltéríti lelkét aggodalmaitól és tűnődéseitől. Piccadillybe érkezve s lakásába felmenve tényleg nem várt még leveleket se, mert éppen vasárnap volt, de miután meg is talált asztalán egy kicsiny csomagot, abban a gondolatban, hogy talán valami hímzett papucs, elefántcsont nyelű kefe vagy olyasvalami ajándék tárgy lesz benne, már éppen másnap reggelre akarta hagyni felbontását, hanem véletlenül a czimbatra pillantva, abban egész idegen kézírást látott. Gondatlanul felvette hát s ki is bontotta a csomagot, de csakhamar eltűnt közönyössége. A levél Girond kisasszonytól volt franczia nyelven írva. »Kedves Mr. Moore! »Ma már két ízben kerestük önt lakásán Mrs. Greyvel, de hiába, ezt a levelet hagyom hát hátra önnek. Borzasztó eset adta elő magát. Nina elutazott, senki se tudja hová, mi nem tudunk felőle semmit. Ma reggel, midőn szobájába léptem, már eltűnt. Egy levelet hagyott számomra, egyet Mr. Lehmannak s egyet Miss Constancenak, arra kérve őt énekelje el szerepét holnap este, továbbá irt Mrs. Geynek, kinek számára a lakbért is mellékelte a hónap végéig, végül pedig ezt a kis csomagot hagyta itt az ön számára. A hozzám írt levélben arra kér, kézbesítsem leveleit , melyeket az éjszakán át írhatott meg mind, korán reggel pedig elutazott! Kétségbe vagyok esve, mert nem tudom, mit tegyek. Legyen szives, ha csak teheti, eljönni hozzánk holnap reggel. »Estella.« Lionel gépileg tolt egy széket az asztalhoz s leülve, magához húzta a kicsiny csomagot, abban a reményben, hogy tartalma talán megmagyarázza a rendkívül váratlan eseményt. De a kis doboz tetejét leemelve, még jobban megijedt, mert első pillantásra meggyőződhetett, hogy Nina visszaküldte neki mindazokat az apró ajándékokat, melyekkel gondtalan pillanataiban őt meglepte. — Nina! — susogó halkan és szemrehányás hangján. Igen, ott volt minden, a kettős ezüst serlegtől kezdve valamennyi. Kiszedte a csinos tárgyakat egyenként, de levelet, vagy csak egy sort is hiába keresett. Lionel nem tudta, milyen őrült szeszélynek tulajdonítsa ezt. Várjon minden komolyabb ok nélkül felejtkezett volna meg Nina mindarról a szép tanulmányról s tapasztalatról, miket Angliában időzése alatt szerzett, vagy csak egy szenvedélyes fellobbanás következtében hagyta volna ott előnyös színházi szerződését, csakis valami semmiségért okozott volna aggodalmat és szomorúságot jó barátainak. Hiszen tudtával nem volt közöttük semmi viszály, még csak szóváltás se semmiért. Az a gondolat, hogy Ninának valami titkos szerelme lehetett, mely arra indíthatta, hogy szökése előtt az apró emléktárgyakat viszszaküldje, pillanatra se jutott eszébe, vagy ha megvillant is agyában, rögtön elodázta magától. Nem, Lionel nem hitte, hogy Nina szökésének akár régi nápolyi imádójával, akár bárki mással összefüggése lehessen. Egyszerre, mialatt a csecsebecséket szemlélte, egy másik gondolat riasztotta meg. Lehetséges volna-e, hogy Nina félreértette talán az ajándékokat, szerelmi zálogként tekintette azokat és a sértett büszkeség felháborodásában küldte azokat vissza adójának, míg maga örökre elmenekült Angliából, hol olyan keserű csalódás érte ? Arra nem volt elég hiú, hogy elhigyje, miszerint olyan komoly érzelmet gerjeszthetett Ninában, mely szívét megtörte; de nagyon bántotta mégis, hogy talán egészen öntudatlanul olyan reményeket csepegtetett lelkébe, hogy szerelmét — ha ugyan ilyet érzett iránta ő is viszonozza. (Folyt. köv.) ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése április 2-án. A képviselőház ma a költségvetés részletes tárgyalásába ment bele. A kisebb tárczák költségvetésének tárgyalásánál először az udvartartás tárgyalása következett. Eötvös Károly volt az első szónok, aki a függetlenségi párt részéről hangsúlyozta az önálló magyar udvartartás szükségét. Bánó József nagy hatással jelentette ki, hogy ő a párt, amelyhez tartozik, nem fognak addig nyugodni, amíg a kérdés megoldatni nem fog.