Pesti Napló, 1892. október (43. évfolyam, 241-271. szám)
1892-09-16 / 256. szám
256. szám. Budapest, 1892. Péntek, szeptember 16. 43. évi folyam. Szerkesztőség: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap» Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapestem kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti 3STapló kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Erősebb védekezés. Az ellenzék védi Magyarországot. Nemzeti jogait, érdekeit, jelenét, jövendőjét. Ha az ellenzék nem volna, küzdelme ha ellankad, a magyar nemzet szabadsága odavész, teste, lelke, vagyona prédává lesz a kormány kezében, mely e becses javakat feláldozza azok igényeinek, kik az udvarnál Bécsben a magas politikát intézik. Ezen áldatlan állapot nem új, századok óta öröklött, alkotmányunk minden átváltozásában megújul. Megfordítva mint más államokban, az ellenzéken áll tehát Magyarország sorsa s a kisebbségben kell lenni a nagyobb erkölcsi tőkének és politikai bátorságnak, hogy a kormányok alázatos engedékenysége ellensúlyoztassék s a kormánypárti többségek lanyhasága cselekvésre buzdíttassék, avagy kényszeríttessék. Ez így lesz mindaddig, mígnem lesz nemzetünk elég erős megszerezni magának a parlamentben a politikai hatalmat és független elhatározást, hogy tetszése szerinti többség és kormány vezesse ügyeit. Ma ettől távol állunk. A képviselőház többsége nálunk csak formailag parlamentáris s a minisztérium a majoritással is lazán függ öszsze s voltaképen felette áll saját pártjának. Nem csoda tehát, ha sem a minisztérium, sem a többség garancziát nem képeznek arra nézve, hogy Magyarország nem vettetik alá saját kárára idegen és illetéktelen befolyásoknak. Innét származik az, hogy az ellenzék Magyarországon nemzeti és közjogi, a szerint, a mint az egyik párt inkább a nemzeti fejlődésre, a másik inkább a közjogi féltékenységre fekteti a súlyt. De hogy e kettőnek együtt kell védeni Magyarország alkotmányát és minden néven nevezendő szabadságát, nyelvünket is — az utóbbi évek tapasztalata bizonyítja. Következnek a delegácziók s a katonai kormány túlkiadásokkal és a jövő évi budget emelésével is. A közös hadsereg növekedése nem oktalan aggodalmakat szül, nem csupán financziális tekintetben, hanem az egész népéletre és a politikára való hatásában. Látván e veszedelmet a függetlenségi párt lapja az »Egyetértés«, ekként sóhajt fel: »E túlkiadások ellen épp úgy kell gondoskodni gátról, mint a saját kormányunkkal szemben. Sőt itt még sokkal szükségesebb, mert a közös-ügyes intézmények túltengése ellen még hathatósabb és erősebb védekezésekre van szükség, mint belügyi kormányzatunk túlkapásai ellen.« Nem úgy áll, nem úgy igaz. A közjogi ellenzéknek csalódása ez állítás, mely csalódás a kormánynak használ és az ellenzéknek árt. A dolog igen egyszerű, mivelhogy a belügyi kormányzat hozzájárulásával készül a közös budget s mindazon változások, melyek ebben foglaltatnak s tehát a közös intézményekre, diplomácziára, hadseregre, stb., vonatkoznak. Nemcsak ennyi, hanem a delegáczió szerkezete is nálunk belügyi kormányzatunk tetszésétől függ , tehát a közösügyi előterjesztések tartalma, valamint elintézési módja egyaránt a magyar minisztériumhoz van kötve. Amely ellenzék tehát reformokat akar a hadseregben, vagy a diplomácziában, az ne azt beszélje, hogy minden rossznak oka a delegáczió és a kiegyezés, mert ezeknek akadémikus becsmérelése az udvar és a hadügyminisztérium közösügyes politikájának csöppet sem árt, de — sőt a magyar kormánynak sem árt, mely megbízást fogadott el, hogy a káros és magyarellenes politikát a delegációkban keresztül viszi és az országban végrehajtja. Mi nem azért írjuk ezt, hogy a függetlenségi párttal a felett vitatkozzunk most, az országgyűlés megnyitása előtt, amiről huszonöt év óta foly a vita, hogy elvben a kiegyezés helyes, vagy helytelen s ezen az alapon megmaradhat-e a nemzet, vagy rajta javítani kell. Nemcsak nem keressük, inkább kerüljük a diskussziót oly témák fölött, melyek elválasztanak bennünket s melyeknek aktualitását sem mi, sem a függetlenségi párt nem látja, nem állítja. Hanem azt igen bátran kimondjuk szövetségeseinknek, hogy a közös ügyes intézményeknek megerősítése foglaltatik abban, ha — miként az »Egyetértés« teszi — a belső kormányzat felmentetik a felelősség alól, tehát az ellenzék által megtüretik és meghagyatik. S a közös hadsereg is mindenestől s költségtöbbletestől akadálytalanul átengedtetik ezen kormánynak és többségének csupán ezen platonikus deklaráczióval, hogy minden rossznak oka a delegáczió. Mert föltéve, hogy így volna, akkor is a gyakorlati politikának útja nem az, melyet az »Egyetértést tanácsol a közjogi ellenzéknek: szidni a közös ügyeket és megkegyelmezni a kormánynak s nagyin folym a auigutiou, «, min. a minisztérium kívánja s pártja megcselekszi, hanem a gyakorlati politika a közjogi ellenzék szempontjából is csak ez lehet, nem engedni tulhatalmassá válni a közös hadsereget, a magyar érdekek rovására s olyan magyar kormányt ültetni a miniszteri székekbe, mely a közös intézményekben is a magyar parlament akaratának, tehát a magyar nemzet követelményeinek szerezzen érvényt. Mert micsoda más eszköz van akármelyik ellenzék kezében, hogy vagy a belső kormányzatban a nemzeti reformokat létesítse és az osztrák túlkapásoknak elejét véve a közös intézményekben Magyarország jogait megóvja, akár pedig, hogy a közjogi ellenzék elveit a kiegyezés módosítására nézve törvénybe iktassa, micsoda más mód áll a kisebbség rendelkezésére, mint erejének összeségével megbuktatni ezen kormányt, mely Magyarországot nyomorúságosan igazgatja és erőszakosan elnyomja, hogy hűbéres szolgálatokat tévén Ausztriának, ennek támogatását részére biztosítsa? Megbuktatván ezen kormányt, úgy, hogy politikája folytatható más miniszterek által se legyen, következnie kell a magyar alkotmányosság történetében egy új fejlődési stádiumnak, melyben mindazon sérelmek és akadályok elhárítlatnak, melyek a nemzet fejlődésére és a magyar állam megerősödésére, gátlólag hatottak. Vagyis a régi rendszert kell végkép megbuktatni, s ebből önként következik egy új állapot, mely okvetlenül jobb lesz, mert irányánál fogva az eddigi visszaélések megszüntetését vonja maga után. De hogy ha a legerősebb és legszélsőbb magyar ellenzék beéri a theoretikus oppozíczióval, t. i. elveinek óvásszerű fentartásával, de e mellett a mostani rendszert közös és nem közös ügyeiben intéző kormányt megbuktatni vonakodik, úgy bizonyára sem saját elveit nem szolgálja, sem azon politikának nem árt, melyet szidalmaz. Régóta tapasztaljuk ezen taktikát az »Egyetértés «-nél. Ezután nem is csodáljuk, ha a kormánynak kedvesebb a szélsőbb oppozíczió, mely a közjogi alapelveket támadja csak, mint azon pártok, melyek a delegáczióban is a közjogi visszaélések ellen küzdenek s a kormánynyal nem paktálnak. Bízunk a függetlenségi párt belátásában és sokszor tapasztalt őszinte barátságában, melyet hálásan viszonozunk, hogy az új ülésszak alatt is, küzdeni fogunk együtt és erélyesen, hol elvi különbségek nincsenek, egyetértőleg a Szapáry-kormány ellen, melytől nemzetünk nem várhat semmi jót sehol. Nekünk, kik a deborápióban otthonként kaoluatunk. Lesz a Kozos-ügyes intézmények terén Magyarország javára »még hathatósabb és erősebb védekezést« folytatni, szövetséges társainkkal, hiszszük és reméljük találkozni fogunk ott, hol küzdeni kell »belügyi kormányzatunk túlkapásai ellen.« Mert küzdeni kell! A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Asszonyi szív. — Irta: Szőllősyné Ida. — A kicsi szőke baba mint egy Murilló angyalka aludt már fehér ágyacskájában, csak a nagyobbik, a nagy fekete szemű, szöghaju fiú volt még ébren; nagy, okos szemeire sehogy sem akarta az álom istenkéje ráborítani rózsaszínű fátolyát. A mama hiába dúdolta édes, lágy hangján a gyermekek kedvencz altató dalát, a »Nyugszik minden csendesen« ártatlan dalocskát, a fiú sehogy sem akart elaludni. Végre a mama beleunt a dúdolásba, fogta a gömbölyű, patyolat testű gyermeket, öléből lefektette kis ágyába, a lámpát lejebb srófolta s a csönd és a halvány fény a gyermek szemeire meghozta az álmot s a szép asszony lelki szemei elébe a lelki furdalás, a nyugtalanság sötét árnyképeit. Hónapok óta üldözik már ezek. Kétségbeesett harczot viv velük s hol ő, hol azok maradnak győztesek. Szive két részre, ketté van vágva s egyik rész fölött a szerelem, másik rész fölött a szeretet uralkodik. És az olyan nehéz, kínos dolog, mikor az ilyen kettétört szivek kétféle uralmával kell küzdeni, mikor sokszor olyan nehéz a küzdés egygyel is Eddig még becsületes lelkével egyformán mérte érzései kincsét a két szívdarab számára, a mérték sem itt, sem ott nem libbent feljebb vagy lejebb, de ereje már fogyni kezd, határozottsága az emberi érzés két legnagyobbszerű tényezője között ingadozik s egy titkos sejtelem, egy bevallatlan izgató érzés azt súgja néki: a szerelem mértékén több már a kincs; ez lett az erősebb elem érzései hullámain, s a másik, a szeretet, mint egy vízbe dobott könnyű fadarab, árván bolyongva úszkál a felületen. A nő gondolkodó erejének szálai túl vannak feszítve. Feje zug, szive őrületesen dobog, keble piheg, ajka kicsattanni készül az elfojtott vágy, a tiltott boldogság üdvétől. Ama legveszedelmesebb daczos perczek egyike közelit felé, mely bolonddá teszi az agyat, vakká a szemet, elfelejteti emberi voltát, azt, ami megkülönbözteti az állattól, s aláveti magát az egyetlen fölötte uralkodó szenvedélynek, elfeledkezve az Istenről, emberekről, törvényekről! Mint ahogy egy fellázadt rabszolga kiáltoz a szabadság után, így kiált a pihegő ajkaival a boldogság után ! A nő határozott, íróasztalához lépett, hevesen vett elő egy levélpapírt, de e perezben kinyílt a szoba ajtaja s férje lépett be, kezében levelet tartva, amit vad keserűséggel, s gyűlölettel dobott a nő arczába. — Olvasd! — kiáltotta izgatottságtól elfulladt hangon, —s tisztázd magadat, ha tudod! Az asszony rózsás arcza hamuszinüivé vált. A levél kedvesétől volt s a levélhordó ügyetlensége folytán férje kezeibe került; a titok, amit eddig kettőjükön kívül csak az Isten tudott, napfényre került; s éppen most, az elhatározás perezében tudja meg férje, mikor végre leküzdve gyáva habozását, új életre akart készülni, a boldogság jogát akarta a maga számára lefoglalni. Ez az Isten büntetése volt. Összeborzadt, s a kétségbeesés, a szégyen olyan elszánttá tette egy perez alatt, amilyenné az csak egy nőt tehet. Végig olvasta a levelet, mely telve volt lángoló szerelmi szavakkal, iránta való epekedéssel, reménynyel s bizalommal a jövő iránt. E szavakra máskor láng borította el arczát, szive hevesen dobogott ; most meglepett és egykedvű arcczal futotta végig, s elolvasása után mosolyogva nyújtotta vissza férjének. — Milyen eszeveszett vagy te ! — szólt nyugodt hangon. — A levél nekem szól az igaz, de nem engem illet, s fogalmam sincs róla, kiírhatta. Valami éretlen tréfa lehet az egész. A férfi őrült módon kaczagott fel s másik levelet vett elő zsebéből. — Hát ez mi ? — kiáltotta, — ezt is éretlen tréfának tartod ; a te saját leveledet, a mit te küldtél a szeretődnek s a véletlen kezeimhez juttatá? Óh! te nyomorult teremtés ! te madonnaképű oltári szentség, a kit én úgy imádtam, úgy tiszteltem mint egy szentet. A nagy, erős ember sírt mint egy gyermek, s a nő előtt egy síró férfi a legnevetségesebb látvány a világon. A fájdalmat sírással kifejező férfi a leggyűlöltebbé válik a szerető nő szivében is. A szőke asszony becsülte, tűrte eddig az urát, de most egyszerre meggyűlölte s szerette volna összeszorított ujjai közt szétmarczangolni, hogy megszabadulhasson e gyáva, siró ember lánczaitól. Összefont karokkal és gyűlölettel szikrázó szemekkel oda állt az ura elé. — Nyomorult, rosz vagyok? kiáltotta büszkén felvetett fejjel. Jól van, tehát hallgass meg. A férfi eltaszította maga mellől. — Nincs mit! Nem vonlak kérdőre. Rosz, könnyelmű vérü vagy, olyan mint az anyád volt. Mindig mondták, hogy olyan leszel, nem hittem eddig. Az asszony büszkén fölvetett feje meghajolt ezekre a szavakra. Ezek a szavak egy egész élet nyomorát tüntették fel előtte, s gyors váltakozó képekben iramodtak el előtte annak a »másik rossz asszonynak« egyetlen egy bűnéért meglakolt szenvedései. Látta megaláztatások, lenézések közt eltöltött életét s hallotta azokat a szavakat, a miket ez haldokolva, örökségképpen hagyott rá: — Légy erényes, de meggyőződésből! Az az erény, ami velünk születik, vagy amit a hiúság olt belénk, nem megy erény számba, ennek egyedüli szimbóluma: a meggyőződés! Meggyőződés és önérzet, az legyen védpajzsod az élet csatájában. Ha ezzel övezed magadat körül, sohasem fogsz elbukni.« Ezeknél a szavaknál most nem hallott egyebet, nem a férje durva, szemtelen szavait, amikkel elhalmozta, sem azt nem látta, hogy engedi át magát az az ember dühös, őrült fájdalmának, kiabálva, sírva, nyöszörögve, mint egy elvert gyermek. Az asszony mindezeket nem látta, nem hallott semmit, csak az anyja rég elhangzott szavait s annak az életnek az eshetősége rázkódtatta meg egész valójában, a mi hasonlóan az anyjáéhoz ő rá is várakozott. Az önérzet szülőanyja a szégyen, ami csekély mértékben meg van a kéj szabad leányaiban is. Ez a nőiesség legkifejezőbb vonása, ez a bűn világitó csillaga, mely teljes sötétben soha sem hagyja az eltévedt lelket. A hitnek meg van a maga malasztja a vallásban s az erkölcsnek a szégyenérzetben. A bűnös, de nem erkölcstelen nőt, a kinek életét csak egyetlen egy eltévesztett lépés terheli, e szégyen érzete, mely bűne tudatában először jelenik meg előtte, megtanítja az önérzetre s az önérzet a legbiztosabb vezető a sötétben rolyongó számára. Mert az önérzettel biró embernek van helyes izélő tehetsége, fel tudja fogni a bűn alacsony értékét a tisztesség legdrágább értékével szemben s utálattal és félelemmel néz ama silány nyereségre, a mi a becsület mellőzésével a bűn összeadásából jön ki számára. — Mit nyernék ? — Ez az első gondolata s a szőke asszonyt is ez szögezte le, ez adta arczára azt a kétségbeesett, megrémült kifejezést, mely a múlt gyors áttekintése s a jövő baljóslatú kutatásai közben vetődött arczára. — Mit nyert anyám ? Én is azt nyerném! Elsősorban is gyermekeim gyűlöletét, a világ lenézését s a későbbi megbánás lenne a halotti szemfedő boldogságom virágos koporsója felett. Aztán az a világ, tömérdek emberével, akik nem adnak semmit, mégis elvehetik mindenünket ! Ej! — nem, én tőlem ne vegyen el semmit! Nem hagyom, küzdök érte, bár szerelmem elvesztésébe kerüljön is az. És a kétségbeesett asszonyi szív mindenre képes. Sok húrból álló s ugyanannyiféle hangszer a női szív és minden húrján különböző módon tud játszani. Sírni, kaczagni, tettetni, hazudni csak asszony tud. Egy óra múlva, a vad, elkeseredett síró férfi már derült arczázal, mosolygó ajkkal, bizalomtól és szerelemtől csillogó szemekkel ölelte át szőke feleségét. — Hát nem igaz, semmi sem igaz ebből az ostobaságból, édes ? Az asszony két puha keze közé fogta férje fejét, hosszan nézett becsületes szemébe s határozott, erős hangon felelte: — Nem, nem igaz, s nem is lesz igaz soha! Ezeket az utóbbi szavakat olyan lelkesedéssel, olyan meggyőző ihlettel mondta, hogy a férfi még valóbbnak hitte azt hogy nem volt, minthogy valaha még az lehetne. Most újra sírt a nagy, bátor, erős ember, de örömében, s olyan erővel szorította magához, csókolta meg a kicsi, szép asszonyt, mintha az egész kis finom alakot egy csókkal a lelkébe akarta volna beszini. — Még valamit, életem! Elhiszek mindent, tudom hogy valami ostoba ármány volt az egész ; az egyik levél utánzása a terrásodnak, s a másik az ármánykodótól van. Szép asszonyoknak sok az irigyök. Megirigyelték a mi boldogságunkat. De tedd meg ezt nekem angyalom, esküdjél meg két kis gyermekünk életére. Nem azért, mintha nem hinném ártatlanságodat. De magam sem tudom miért, olyan különös vágyai vannak néha az embernek. Tedd meg angyalom! esedezem, esküdj meg. Az asszonynyal forogni kezdett a világ. Ajka vonaglott, az ura arcra mosolyog, — a teste reszketett, az ura azt hitte, a visszatért boldogságtól, s azután igazán mosolyogva, a gyermekeire hajolva mondta : — Esküszöm! Te bohó! Nem hiába aludt el olyan nehezen a nagyobbik fia a szép szőke asszonynak, a szöghajú, fekete szemű, potyolat testű gyermek. Ott lebegett felette a halál angyala, kicsi torkát tele szórta azokkal a parányi gombácskákkal a miknek az doktorok olyan furcsa neveket adnak. Másnap estére, mikor a mama újra elakarta altatni, a fekete szemű, szöghaju kisfiú görcsösen fuldokolva örökre elaludt a karjai között. Másnap meg a mama aludt el örökre. A kerevet mellett álló asztalon, egy kicsi pohárban feloldott méregmaradék magyarázta meg a gyors elalvás okát. Tettetni, hazudni ha kell, csak asszony tud. Még a halála sem volt igaz. Az ura azt hitte, bánatában halt meg, pedig a lelkifurdalás volt a gyilkosa: megölte az az eskü! Szegény asszonyi szív ! Új életet akart kezdeni, becsületes akart lenni meggyőződésből, de az Isten előtt a legrosszabb eszközt használta fel erre. Az emberek megengedik a hazugságot, ha nem ütközik össze törvényeikkel. De az isten nem engedi meg. Budapest, szept. 15. Az országgyűlés mindkét házának szeptember 26-án tartandó első ülésén a »Bud. Kom « értesülése szerint fel fog olvastatni a miniszterelnök átirata, melyben felhívja az országgyűlést, hogy válassza meg az október 1-jére egybehívott delegáczió tagjait. A jövő évi költségvetés. Wekerle pénzügyminiszter — mint félhivatalosan jelentik — a jövő évi költségvetési előirányzatot október 4-én szándékozik a képviselőháznak előterjeszteni és ez alkalommal kimerítő pénzügyi expozét fog tartani. A képviselőház a delegációk ülésezései alatt nem fog érdemleges tárgyalásokba bocsátkozni, ellenben a pénzügyi bizottság ez idő alatt el fogja intézni a költségvetést. A kormány ezek folytán a delegáczió ülésszakának befejezte előtt nem is fog más törvényjavaslatot terjeszteni az országgyűlés elé. Lukácsy és a szamosújvári püspök. A nagyszebeni »Tribuna« Lukaciu laczfalusi plébános felfüggesztése alkalmából hozzá méltó goromba czikkben a legkíméletlenebbül megtámadja a szamosujvári püspököt intézkedése miatt és förmedvényében többek közt ezeket írja: »Egy a kettő közül, vagy nem tudja azt a szamosújvári püspök, hogy mit csinál, és akkor, zárdába vele, hagyja ott a püspöki polczát, mert arra csak magasabb képességekkel bíró ember érdemes, oly ember aki vezetni tudja népét, és aki azt súlyos időkben el nem hagyja; vagy pedig tudja mit csinál és térdet hajt a legbűnösebb kormány előtt, hogy miután népét letérdepeltette, annak a fejét is levágassa, na akkor még rosszabb, és ki sem mondhatjuk ama büntetést, melylyel sújtani kellene! Hogy van ez ? Akkor, mikor valamennyien minden oldalról annyi csapást szenvedtünk, mikor a magyarok az ellenünk kezdeményezett küzdelemben már nem csinálnak pártkérdést, mikor nem arról van szó, hogy egy töredéket megsemmisítsenek, nem harczosainknak egy részét akarják tönkretenni, de teljes kiirtásunkat akarják, mikor házainkat lerombolják, és az utczákon, a törvényőrök szeme előtt szervezett bandák gyalázatosan megtámadnak bennünket, mikor a gyülésezési jogot felfüggesztik, ha pedig összejövünk, a legembertelenebb brutális erővel szót kergetnek; mikor nap-nap után éppen kormányozó uraink azon vannak, hogy tanúbizonyságot tegyenek arról, hogy mi ki vagyunk rekesztve a törvény oltalma alól; mikor egy budapesti lap azt mondja a szamosújvári püspökről, hogy nem elég erélyes a naczionalisták megfékezésére, akkor ő, a szent atya, ily módon érti nyájának pásztorkodását, igy 11 Ci i; ci uj eV uhuvi oí4ví.Öiv/uwuj *-*-* *-*■ u%* WJ *—*y ságát a helyzet uraival, a mi hóhérjainkkal szemben?!« Olasz választások. Az olasz királyi pár elutazott Genuából, hol napokon át a ragyogó ünnepélyek hoszszú sora tartatott egyrészt az uralkodó, másrészt az idegen hajóhadak tiszteletére. Az ünnepnapokat immár ismét a komoly munka ideje váltja fel s a miniszterek a jövő hét folyamán Rómában főfontosságú tanácskozásra fognak összegyűlni. A tárgy a képviselőház feloszlatása, az új választások elrendelése s mindaz, ami e mélyre ható kérdéssel kapcsolatban áll. A Girolitti-kormánynak minderre nézve megvannak ugyan a maga tervei, de döntő határozatok még nem hozattak, mert vannak más természetű igen fontos állami teendők, melyekre nézve a kabinet tagjai úgy látszik még mindig nem állapodtak meg. Ha Gioletti feloszlatja a képviselőházat,nyomban zászlót kell bontania,ki kell adnia a jelszót, mely alatt kivei a választási csatatérre vonulnak. Éppen a mostani miniszterektől vár ez irányban a közvélemény alapos tájékozást, mert közöttük aránylag sok az új ember, kiket eddig inkább csak mint szakférfiakat s nem mint politikusokat ismer hazájuk közönsége. Most ők csinálják a nagy politikát, melynek irányáról és szelleméről alapos felvilágosítást kell adniok, mert eddigi működésök világosan legfölebb csak egy pontban domborodik ki. Ez az egy pont a legfontosabb ugyan, a külpolitika, de mégis csupán egyetlen pontja a kormányprogrammnak. Ami a külügyeket illeti, Girolitti úr sokkal buzgóbb támogatója a hármas szövetségi politikának, mint előde, Rudini volt. Nemcsak azért, mert egészben erélyesebb, elszántabb egyéniség benyomását kelti, hanem azért is, mert kezdettől fogva ismeri a helyzetet, tudja, kik Olaszország igazi barátai, vagy ellenségei s tudja, hogy életbe vágó állami érdekellentéteket üres udvariassággal, rózsavízzel kiegyenlíteni nem lehet. E tekintetben ő Crispinél járt iskolába s kellően tájékozva van róla, hogy Olaszország, ha hosszú évtizedek folyamán, véres áldozatok árán szerzett legfőbb nemzeti kincsét, az egységet feláldozni nem akarja, a franczia köztársaság kegyét ez idő szerint meg nem nyerheti. E tekintetben a viszonyok az utóbbi hónapokban még hátrányosabban alakultak Olaszországra, nem azért, mintha az olasz állam vezetői hibát követtek volna el, hanem azért, mert a franczia köztársaságnak sikerült még szorosabb kapcsolatba helyezi ada, úgy ma mondhatni igazán, hogy Olaszország számára nincs más hely, mint a közép-európai hatalmak sorában, melyek barátságát a legnagyobb áldozatok árán is meg kell tartania. De ilyen áldozatokat a hatalmak nem követelnek tőle s habár a Girolitti-kormány az Ausztria-Magyarországgal kötött új kereskedelmi szerződés egyes pontjainak értelmezése körül fölösleges önfejűséget tanúsít, melyet könnyen félre lehet magyarázni, még