Pesti Napló, 1892. október (43. évfolyam, 241-271. szám)
1892-09-11 / 251. szám
351. szám. Szerkesztőség: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Ara 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Budapest, 1893. Vasárnap, szeptember 1. 43. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli éS esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 firt. Ha a pégti kiadás postai külöaküldése kívántatik, postabélyegre havonként 85 kr., évnegyedenként 1 forint felfilfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti VSTapló« kiadó hivatalába Politikai napilap. Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Az elkeresztelési kérdés. (Négy közlemény.) (IV.) Elérkeztem annak kifejtéséhez, hogy miben álljon tehát a jogsegély, mely egyfelől a törvény szellemével és pozitív rendelkezésével összhangban áll, másfelől pedig alkalmas arra, hogy ez után a felmerülő sérelmek orvosolhatók legyenek. Az 1868. 53. t.-czikk azt mondotta ki, »hogy a törvénynyel ellenkező szerződés, téritvény vagy rendelkezés érvénytelen, és semmi esetben sem bírhat jogerővel, de nem mondotta ki, hogy ezen érvénytelenség miként érvényesüljön. Ez a kiindulási pont. Itt kell tehát keresni a megoldás kulcsát is, hacsak a törvény keretén túlmenni, vagy azon innen maradni nem akarunk. Akik azt kívánják, hogy a februári rendelet egyszerűen fentartassék, azok akarva, nem akarva a tágítás álláspontján állanak és pedig azért, mert a törvény a cselekvést csak érvénytelennek mondotta ki, holott a rendelet magát a cselekvőt mégpedig büntetési szabvány mellett arra kötelezi, hogy saját elkeresztelési tényét visszacsinálja (kisebb szót nem találok.) Akik viszont azt akarják, hogy a rendelet egyszerűen visszavonassék, és semmi más gondoskodás ne történjék, azok a törvényt tényleg hatályon kívül akarják helyezni. Ha már most egyfelől a törvény rendelkezésének érvényesülni kell, másfelől pedig az elkeresztelés érvénytelenítésére az elkeresztelő lelkész ténykedését sikeresen igénybe venni nem lehet, csakugyan nem marad más hátra, mint hogy maga lépjen elő az állam és maga segítsen. Ezen segítség kétféle lehet. Az egyik az, hogy az állam maga hivatalból kezeli a felekezeti hovatartozandóság ügyét, és így állítja helyre a megzavart jogrendet.Ez az állami parciális anyakönyv álláspontja. A másik pedig az, hogy az állam a hivatalból a kezelést nem veszi át, de egy oly jogsegélyt nyújt, mely alkalmas arra, hogy az elkeresztelés illetékes helyről jövő panasz folytán érvénytelennek kimondható és ennek alapján azon felekezet anyakönyve, melyhez a gyermek törvény szerint tartozik, kiigazítható legyen. Ez az én álláspontom. Az elsőnek elvi és czélszerűségi hibáit sőt bonyodalmait is az eddigiekben kifejtettem. Az utóbbi szorosan megfelel a törvény rendelkezésének és azon kormányzati szempontnak, hogy ami nem szigorúan állami adminisztratív teendő, hanem csak panaszos jogsérelem, annak hivatalbóli kezelését az állam ne vegye nyakába, hanem utasítsa azt jól szervezett eligazító hatósághoz. De hát hol és miben álljon ez? Annak különös kiemelése mellett, hogy ezen jogsegély csakis polgári lehet, miután itt az érvénytelenség nem mint valamely büntetendő cselekvénynek következménye, hanem mint önálló szankció jelentkezik és így büntető eljárásra nem is alkalmas; — minden jól szervezett jogsegély berendezése négy főalkatelemből áll, jelesen: hatóság, ügyfelek, eljárás és végrehajtás. Egyenként fogom ezeknek főbb vonásait megjelölni, önként értetődvén, hogy a részletes kidolgozás, mely egy hírlapi czikksorozat tárgya nem lehet, a változtatásokat és kiegészítéseket részint elbírja, részint igényli is. Hatóságok il megállapíthatók lennének : Városokban a polgármester. Megyékben a szolgabiró. A fő- és székvárosban a kerületi elöljárók, esetleg ezeknek helyettesei. Tekintve pedig, hogy a szóban forgó ügyekben az eljárás tisztán csak ténykörülmények felderítésére irányulhat, mert ami ezután következik, az már csak a konzekvenciák levonásából áll, mégis az eljárás folyamán fordulhatnak elő szabálytalanságok, alig tartanám kikerülhetőnek, hogy ezek orvoslására egy felebbezési hatóság is szerveztessék, ez pedig különbség nélkül a közigazgatási bíróság és ennek életbeléptetéséig a közigazgatási bizottság lehetne. Kereshetőségi joggal a szülőket, esetleg gyámokat, továbbá a felekezetek illetékes lelkészeit és az egyházak képviseletét vélném felruházhatnak. Az eljárást a panaszló fél és a gyermek szüleinek, esetleg gyámjainak meghallgatására és pusztán csak azon ténybeli körülmény kinyomozására és megállapítására szorítanám, hogy forog-e fenn az 1868. 53. t.-czikk rendelkezéseivel szemben elkeresztelési eset. Tért nyitnék azonban arra is, hogy ha az elkeresztelő lelkész meghallgatást kíván, a tárgyalásban részt vehessen és nyilatkozhassan A tényállás felderítése egyszerű feladat, mert vegyes házasságról lévén szó, a panaszt tevő fél saját felekezetének hiteles bizonylatait könnyen beszerezheti és bemutathatja. Ha elkeresztelési eset fenn nem forog, akkor természetesen a panasz elutasítandó, ha pedig fenforog, akkor az határozatilag megállapítandó és érvénytelennek, mondandó ki. A végrehajtás nézetem szerint abban állana, hogy az eljáró hatóság a hozott határozatot a feleknek kiadja, jogerőssé válta után pedig mind a törvény szerint illetékes lelkészhez, mind pedig az elkeresztelő lelkészhez hivatalból átküldi. Az elsőhöz azért, hogy az a gyermeket elanyakönyvelhesse, az utóbbihoz pedig azért, hogy tudhassa, miszerint ő az illető gyermekre vonatkozólag jogérvénynyel biró anyakönyvi kivonatot ki nem adhat. Íme ezen eljárás utján elérhető az 1868. 53. tczikkben meghatározott érvénytelenség, elérhető a törvénynek megfelelő anyakönyvi összhang. Ennyit rendel a törvény és nem többet. Ennyire ad felhatalmazást a végrehajtó hatalomnak és nem többre. Itt kereste a törvény érvényesülését a februári rendelet is, csakhogy az eljárás kényelmesebb módját, t. i. a hivatalbeli eljárás útját választotta, közegéül pedig magát az elkeresztelő lelkészt vette igénybe, mégpedig büntetési szabvány alkalmazása mellett. És a baj épen ezek folytán született meg. Nem állítom én azt, hogy ezen jogsegély berendezése által minden elkeresztelési eset orvosolva lesz, mert hiszen az orvoslás nem hivatalból eszközöltetik, hanem bejelentés folytán; de igenis állítom, hogy minden eset orvosolható lesz, ha azt az érdekelt felek kívánják, amíg ellenben a februári rendelet folytán — amint azt a judikatúra alkalmazza — egy eset sem orvosoltatik. Ezen eljárás megadja a felekezeteknek mindazt, amit számukra a törvény biztosít, de nem kényszeríti egyik felekezet lelkészét sem közreműködésre, vagy oly ténykedésre, mely őt hitbeli, vagy lelkiismereti kötelességeivel öszszeütközésbe hozza. Aki a törvényadta joggal élni akar, ám éljen; erre a státus a módot megadja; — aki pedig nem akar, annak hivatalos ágensévé az állam ne szegődjék és ebbe magát semmiféle kívánalmak által bele vitetni ne engedje. Elég hatályos biztosítéka a sikernek az érvénytelenség, mely a szülőket gyermekek érdekeire a polgári élet minden nyilvánulásaiban figyelmezteti és arra utalja, hogy azoknak élet- és jogviszonyaiban a törvény előtt kifogásolható anyakönyvi kivonatok használatát kerüljék. Ez azon módozat, melyet én a parcziális világi anyakönyvek behozatala helyett ajánlok és melyet — mert szorosan az 1868-iki törvénynek folyománya — rendeleti uton is megvalósíthatónak tartok addig is, mig elérkezik a végleges megoldás ideje, melynek elérkezése magától a kormány tevékenységétől függ. A baj, a mely kinőtte magát, elég nagy. Orvosolni kell haladéktalanul, mert a további tétlenség azt csak fokozhatja. Ennek tudata ösztönzött engemet is arra, hogy e közleményeimet megírjam. Meglehet, hogy ezek tartalmával egyik áramlat sem lesz megelégedve, de én ezt természetesnek tartom, miután engemet nem a felekezetek különleges álláspontja, hanem az egységes állami álláspont vezéreli. Magyarország herczegprímása az ő nagyjelentőségű pásztorlevelében azt mondja, hogy: »nemzetét félti.« Bölcs mondás, mely az ő hazafias lelkében is szintén csak az állami tekintély fentartásának, a törvények tiszteletének és a béke helyreállásának magasztos eszméiből és átérzett szükségéből születhetett meg. Én is át vagyok hatva ezen érzelmek fontosságától, azért nem kereshettem, azért nem találhattam, egyoldalú megoldást. Felekezeti békére van szükségünk és nem háborúra, mert az utóbbiban megtéphetjük ugyan egymást kedvünkre, de ebből hasznot csak a haza ellenségei fognak kérni. Horánszky Nándor: A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Látogatás Szilágyi Dezsőnél. A magas Tátra üde, friss levegője és a vidék rendkívüli szépsége olyan vonzerőt gyakorolt rám, hogy egy pár napra szabadságot kértem és fölkerestem a Tátravidék gyöngyét, Tátrafüredet. Nehogy csak a magam gyönyörűségére váljék ez a kirándulás, hanem abból némi élvezet háramoljék az olvasóközönségre is, audiencziát kértem a Tátrafüreden nyaraló igazságügyminiszter úrtól, aki (mihelyt megtudta, hogy a »Pesti Napló« részéről jövök) rögtön a legnagyobb készséggel nyilatkozott hajlandónak arra, hogy engem elfogadjon. A kegyelmes urnak gyönyörű fekvésű helyen volt a szállása. Igazi gargon lakás, ellátva minden kényelemmel. A maga számára mindössze két szalon volt berendezve. Az egyik a hálószoba, a másik az ebédlő. Az ebédlő volt egyszersmind a dolgozó szobája is. E szobában fogadott engem , exta pontban 11 órakor. Rövid bemutatás után a kegyelmes úr és köztem a következő párbeszéd fejlődött ki: — Kegyelmes uram! Engedje meg, hogy nyári pihenése közben zavarom, de a hazára nézve fontosnak tartom, hogy néhány aktuális és érdekes ügyben kikérdezzem nagybecsű véleményét. A nemzet most úgy is mohón lesi és várja, hogy miféle nagy reformokkal áll elő excziád és áhítattal tekint Tátra-Füred felé, honnan a megváltó igét várja. — Szívesen felelek kérdéseire és felhatalmazom önt, hogy nézeteimet közzé tegye. Ön különben is nagyon ismerősnek tűnik fel előttem. — Oh, hisz eleget láthatott nagyméltóságod, mikor a mérsékelt ellenzék vezére méltóztatott lenni és a kormányt méltóztatott szidni; a klubban mindig én revideáltam a kegyelmes úr beszédeit. — Oh, ez már régen volt, ne is beszéljünk róla. Hogy tetszik önnek Tátrafüred? Nemde felségesek ezek a hegymászások? Veszi észre mennyire megsoványodtam ? — Hogyne venném észre. Exczellencziád most egy megtestesült igazságügyi reform. Csakhogy excziád újra meg fog hízni, ellenben a reform soha. — Ne higgye azt, ezt csak az a gonosz oppozíczió mondja. Pedig amióta én kormányra léptem, a közéletnek minden vonalán a haladásnak és javulásnak tüneteit láthatjuk. A vallásfelekezetek úgy szeretik, hogy majd megeszik egymást, a nemzetiségek pedig annyira közelednek felénk, hogy már szinte melegünk is van a nagy közelségtől. Az igazságügyi téren pedig áldásos reformokat hoztam be. Ezek egyike ,hogy ne mondjam: egyedülije a kir. táblák deczentralizácziója, melylyel elértük szerencsésen, hogy nemcsak a fő- és székvárosban, de a vidéken is vannak óriási restancziák. A bírói kar presztízse és függetlensége ma olyan magas piedesztálon áll, mint azelőtt soha. — Én elhiszem, kegyelmes uram, de mit ér az, ha Vajkay nem akarja elhinni? — No persze, Vajkay, egészen megfeledkeztem róla, hogy régi szolgálatai elismeréséül bizony illett volna felterjesztenem valami ordócskával való kitüntetésre. No de sebaj, ha nem is kapott rendjelt, majd ha haza megyek, küldök neki egy szép dohányszelenczét, olyat, amilyet a szultán küldött Stambulovnak. — A szultán jelezni akarta, hogy nem ismeri el Bulgáriát és azért nem adott Stambulovnak ordót. Talán exczellencziád is jelezni kívánta, hogy nem ismeri el Vajkay érdemeit ? — Óh korántsem, de gondoltam magamban, ha Deák Ferencznek nem volt ordója, ne legyen Vajkaynak sem. — Hát akkor minek fogadta el exczellencziád a persa sahtól a naprendet ? — Mert nem vagyok oly hiú, hogy Deák Ferenczczel akarjak egyforma lenni. — De annyit csak megtehetett volna nagyméltóságod, hogy egy pár elismerő szóval bocsátotta volna el ? — Minek az? A legnagyobb elismerés a benső öntudat elégedettsége. Punktum. — Van-e tudomása kegyelmességednek arról, milyen roszhatást keltett országszerte, hogy a király 25 éves koronázási jubileuma alkalmából nem méltóztatott legalább a politikai és a kisebb bűnökkel terhelt foglyok amnesztiálása végett fölterjesztést tenni ? Óh igen, hallottam felőle! De tudja kérem, ha én minden szép és nemes dolgot megcselekszem, akkor mi marad majd Apponyinak ? Én különben sem szeretem a politikai foglyokat, én csak az olyan foglyokat szeretem, akiket sülve meg lehet enni. — Mikor utazik haza exczellencziád ? — Egy pár nap múlva Budapesten leszek. — Merre utazik, Ruttka vagy Kassa felé ? — Mindenesetre Kassa felé. — Nem fél Kassán átutazni ? — Oh dehogy, már Kassán régen elolvadt a hó. — Ha nem vagyok indiskrét, kérdezni bátorkodom, mi lesz most a kormány legfontosabb teendője ? — Szerintem az most a legsürgősebb feladatunk, hogy az ellenzék térfoglalásának a legnagyobb kíméletlenséggel útját álljuk. Mert mégis csak borzasztó az, hogy az ember, akár szárazon akár vizen, akár völgyben akár hegyeken jár, nem képes egy igazi kormánypárti embert találni! — Hja, exczellencziád ellenállhatatlan ékesszólása terelte a nemzetet az ellenzék táborába! — Nix bájcs! Már megint eszembe juttatja azt a régi rossz világot. Ismétlem, se elkeresztelés, se nemzetiségi ügy, ez most mind bliktui, a fődolog, hogy az oppozíczió terjeszkedését minden eszközzel elnyomjuk. — De hát oly nagy baj volna az, ha egy kormányképes ellenzék váltaná fel a mai kormányt ? Hisz ott van Anglia, exczellencziád beszédeiben is annyiszor szereplő Anglia, a szabad és alkotmányos országok eme mintája. Ott is elbuktatta az ellenzék a kormányt és nem történt semmi rázkódás. Apropos, mit tart exczellencziád Gladstoneról ? — Azt, hogy szamár! — Hát Salisburyről ? — Rinoczerosz! — Exczellencziád ma nagyon kedves. — Ilyen vagyok én mindig! — De ha ily rigorózusan ítéli meg Anglia nagy politikusait, akkor mit tart nagy méltóságod a magyar kormánypárt nagy zöméről ? — Azt, hogy nem mindegyik gondolkozással és szabad cselekvési akarattal felruházott szerves oszlöny. — De arra még nem méltóztatott felelni, hogy az angol oppozíczió uralomrajutásáról mit tart ? — Semmit! Egyszerűen annyit, hogy Gladstone is el fog bukni, amint a kormány elbukott. Az angol nép ingatag és hálátlan. — Én meg azt hiszem, kegyelmes uram, hogy minden nép ingatag és hálátlan. Lássa, ezelőtt még csak két évvel azt mondta a magyar nép, hogy a magyar államnak három nagy oszlopa van: Szilágyi, Wekerle, Baross. És amint tavaszszal Baross meghalt, azt mondta a magyar nép, hogy ime a magyar államnak immár csak egy oszlopa van: Wekerle. Hát hogy lehet az? Hisz ha háromból egy kiesik, marad kettő! Mit bizonyít ez kegyelmes uram ? — Azt, hogy a magyar nép a számtani tudomány terén olyan primitív, hogy még az összeadást és a kivonást sem tudja jól. — Még egy pár kérdést, kegyelmes úr! — Tessék! — Ha meg nem sérteném a kérdéssel, mi lesz jövőre a munkaprogrammja ? (E perczben belép két pinczes és teríteni kezd.) — Hát tudja, ma elkészítem a kúriai bíráskodásról szóló javaslatot, holnap a szóbeliségről holnapután a kötelező polgári házasságról, másnap a polgári anyakönyvekről szóló javaslatot. Egy szóval 4—5 nap múlva egész programmam és életemnek egész politikai ideálja a papíron lesz! — Nagyon köszönöm a szíves felvilágosításokat, de most már nem alkalmatlankodom többé. — Sohase siessen, várhatok én még egy kicsit a villásreggelivel ? — De úgy látom, hogy kegyelmes úr a villásregelihez vendégeket vár és én nem akarom feltartóztatni. — Oh dehogy, nem várok én senkit sem. Miből következteti ön azt, hogy én vendégeket várok ? — Hát a dúsan terített asztal és a nagy halmaz ízletes étkekből. — Óh, kérem, ez az én mindennapi villásreggelim. — Gratulálok exczellencziádnak! — Pedig lássa! Most a sok hegyi strapában kissé meg is haltem s ennek folytán elvesztettem az étvágyamat. — Adja Isten, hogy valami szegény ember ne találja meg! Már felállottam, hogy elbúcsúzzam ő exczellencziájától, de ebben a pillanatban véletlen baleset ért. Egy ügyetlen pinczér éppen hozta be a rostbeefes tálat és olyan sebesen tette le az asztalra, hogy egy roppant beef-porczió kiesett a nagy tálból és egyenesen az én lábamra zuhant. Ő exja maga vett ápolás alá és a fájdalom csillapulta után a saját frakkeréért küldött és úgy kocsiztatott át engem — jól bepólyázva — Poprádra, ahol a »nemzeti párt« konferencziájára siettem. Még az ablakából is nyájasan integetett a kezével »Isten hozzád«-ot a kegyelmes úr, aztán két ízben is lekiáltotta: — Adja át szives üdvözletemet Apponyinak és Horánszky Nándornak! Én aztán a frakkeren tovább robogtam Poprád felé, egészen fellelkesülve ő exczellencziájának páratlan szeretetreméltóságától és meg sem állottam a Huszparkig. Ott leszállottam pont 1 órakor, bementem a vendéglőbe és rendeltem magamnak ebédre kacsát. B. Mai lapunkhoz fél év melléklet van csatolva. Budapest, szept. 10. Minisztertanács. Ma délután több óráig tartó minisztertanács volt. A budapesti érseki helynökség ügye. A budapesti érseki helynökség kérdése — Cseka Nándor pozsonyi kanonoknak s volt budapesti prépostesperesnek a herczegprimásnál tett látogatásával — végleg meg van oldva. Vaszary Kolos herczegprimásnak ez új díszes állásra, elejétől kezdve, két jelöltje volt. Bogisich Mihály, a jelenlegi prépost-esperes, aki 23 éve szolgál a fővárosban s harmadfél éve végzi az esperesi teendőket és Cserka Nándor volt budapesti esperes, aki 30 évig szolgált Budapesten s 8 évig vezette az esperesi ügyeket. Cselka esperessége utolsó éveiben igen beteges volt, de most egészségi állapota javult s a prímás, hosszabb szolgálatát véve tekintetben Cselkát választotta helynökéül. Az érseki helynök a várban vesz lakást s november havában lép új állásába. A helynökség ügyköre leginkább a szentszéki teendőkre fog szorítkozni, káptalannak Budapestre áthelyezéséről, a felmerült többrendbeli akadály miatt, az intéző körök egyelőre lemondtak. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt szeptember hó 13-án, he 11 órakor, az új kör helyiségében (Üllői út 1. sz.) értekezletet tart. — Tárgy: A Kossuth Lajoshoz intézendő üdvözlő irat felolvasása. A delegácziókat, mint Bécsből távirják,'s október 1-ére hívták össze Budapestre. A választók előtt. Miniszterek nem törődnek választóikkal, miután kegyeskedtek magukat megválasztatni. Szapáry hallgat Temesvárnak, Szilágyi Pozsonynak be nem számol reformjairól és terveiről, még Wekerle se keresi fel a szép Nagybányát, három miniszter pedig, Csáky, Szögyény és Fejérváry nem is képviselő, ami igen illik a szabadelvű képviseleti rendszerbe. Csak az új Lukács Béla beszél programmal, az öregek határaikon pihennek: Szapáry a közigazgatási törvényen, Csáky az elkeresztelési rendeletén, Szilágyi pedig a pamlagon stb. Kétszáznegyven szabadelvű képviselő követi a jó példát s valutájának szabályozásával lévén elfoglalva, hallgat, mert ez arany. Mi érdekli tehát a szabadelvű pártot? A jövendőnek lesése, mely iránt azonban egyáltalán nem nyugtalanok, mert a jövőből mindig lesz jelen és kormány mindig akad Magyarországon, melyet támogatni lehet. Ezen biztonság nyugalmat ad nekik, aggodalom nélkül tekintik hazánk következő napjait s az új ülésszakot, bármi történjék abban. Hogy mi fog történni, voltaképen senki sem tudja, magának a minisztériumnak sincs sejtelme róla. Önérzetesebb miniszter ugyan soha sem volt, mint Szapáry. De, hogy mittévő leszen, aziránt oly kevéssé van tájékozva, hogy a mai minisztertanácsban sem tudtak megállapodni az elkeresztelési kérdésben követendő politikára és a komáromi tüntetésre nézve. Ez a tüntetés váratlanul jött, s a szabadelvű táborban némi zavart okoz, mert arra a kérdésre, hogy ugyan mit akarhat Tisza Kálmán, feleletet nem tudnak adni. Igenis Tisza Kálmán, a párt volt vezére, akinek kezében van a párt egy töredéke, s vele a házelnök, dr. Bánffy Dezső, ezek, ha akarják, támogatják Szapáryt, ha akarják, nem támogatják, ha akarják, megbuktatják a kormányt, ha akarják, fentartják és senkinek sem mondják meg, hogy mit akarnak. De hogy az elkeresztelési kérdésben a komáromi, s az ezt követő kolozsvári akció Vaszary prímás és a katholikus papság ellen a Szapáry-kormánynak és a szabadelvű pártnak nem kényelmes és kedves, azt Tisza Kálmán nagyon jól tudta. Szapáry mögött a februáriusi rendelet, jobbra Vaszary, balra Tisza, előtte az ellenzék, kitűnő helyzet valóban, s annál nevezetesebb, mert a kormány tétlen nem maradhat. Valahogy ebből