Pesti Napló esti kiadás, 1892. szeptember (43. évfolyam, 241-270. szám)
1892-09-16 / 256. szám
Budapest, 1892. A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. Péntek, szeptember 16. 256. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr . Budapest, szept. 16. A legutóbbi minisztertanács. A félhivatalos »D. É.« írja: A minisztertanácsokról utóbbi időben számos teljesen alaptalan és légből kapott hír szokott közöltetni, így közli egy lap, hogy a minisztertanács megállapította volna, hogy a pénzügyminiszter az 1893. évi állami költségvetést október 4-én terjeszsze elő. Való az, hogy szó sem volt még arról, hogy mely napon terjesztessék elő a költségvetés. Egy másik lap azt híreszteli, hogy a minisztertanácsban a vallásügyi kérdésekben Csáky gróf és Szilágyi miniszterek hevesen összetűztek, holott ezek a kérdések újabb időben eddig a minisztertanácsban egyáltalában szóba sem jöttek s igy az egész közlemény minden kigondolt részletezéssel együtt teljesen alaptalan. Pánszláv dühöngés. Hogy a tót agitátorok mily égbe kiáltó hamis páthoszszal hazudnak a Hurbán-ünnepély alkalmából, arra nézve hadd szolgáljon komikus például az alább közlött szemelvény, mely arczátlanság dolgában már-már a netovábbat éri el. A turócz-szent-mártoni »Narodnie Noviny« szeptember 13-diki számában »Hiénizmus Magyarországon« czímmel ezeket írja: »Ugyancsak messzire vagyunk már Magyarországon ! A román láz behatolt a kormány tagjaiba és rázza! A halottakon áll bosszút, az elhunytak nyugalomnak szánt hantjait övezi körül a gyűlölet, amely már elérte a veszettség fokát. A mi f. hó 8-án Hlubokán történt, annak nincsen párja ; ilyesmi nem történt, mint a hlubokai asszony mondja, mióta római poroszlók őrizték üdvözítőnk sírját. Mint tudva van, a tótok szerény emléket emeltek dr. Hurbánnak, és szeptember 8-án akarták ünnepélyesen leleplezni. Mi történt, olvasóink jól tudják. A dhauvinizmus veszettsége oly nagy fokra hágott, hogy csendőrökkel kerítette be a temetőt, hogy egyetlen egy lélek se menjen be a kapun vagy a falon át. Sőt a faltól ötven lépésnyire sem volt szabad az embereknek állniuk és az emlékre nézniök. A csendőrök elhajtották a dicsőült özvegyét és gyermekeit is, mikor a mezőről akarták nézni az emléket. Egyszóval baromi brutalitást követett el a kormány akaratának szánalmas eszköze és példáját adta annak, hogy ebben a magyarosítástól elhimpelléresedett államban kihalóban van az emberiség és igazság utolsó szikrája is, hogy már azon a fokon vagyunk, ahol megszűnik a jogosultság a jogállam elnevezésre! Mint a történelem előtti időkben, most is önmagunkra vagyunk utalva és kénytelenek vagyunk istenhez fohászkodni, jöjjön el már a szabadulás, a szétrombolás és az ördögi erők végső bukásának órája, amely erők már ma korlátlanul uralkodnak itten. Ilyen a szabadság: szuronyokkal kergetik ki az emberek szívéből a hála érzetét, a csendes szülőföldet undorítóvá teszik a zsoldosok seregével, hogy demoralizálják a népet és ember voltának utolsó tudatától is megfoszszák, így sértik meg a kegyeletet, minden nemes eszmét! így mutatják ki, hogy övék a hatalom, hogy a csendőrpuska elsül, hogy ők istenek s a mi népünk a féreg, mely minden pillanatban eltiporható. Hősök! Valóban nagy hősiség fegyveres csapatot ereszteni a tót értelmiség elérzékenyült maroknyi emberére, vagy pedig a klubokat és brezói asszonyok látszólagos gyülekezetére. Oly vitézség és bátorság ez, amelyért egyszer revancheot fog kelleni venni! Se az isten, se a sors nem oly igazságtalan, hogy a nyílt erőszak bűnténye megtorlás nélkül maradjon! Eljő a boszu, és mi kikönyörögjük azt, mint a próféták az ammoniták veszedelmét kiimádkozták. Kiokádták magukat a halottra és az élőkre. Nem engedték meg, hogy csendesen ünnepeljük meg a csendes ember emlékét! »Félnek, hogy felébresztjük«, mondta a klubokat asszony, látva a harmincz szuronyt, amint ott fény lett Hur bán sírja körül. Valóban, ők félnek, hogy feltámasztjuk! Csakhogy a feltámasztást szuronyokkal meg nem akadályozzák. Úgy van, feltámasztjuk szellemileg, hogy közöttünk legyen és bátorítson a babiloni vészszel,eme Sodomával való nehéz küzdelmünkben. A sisakos Bach-huszár soha sem követett el ilyen erőszakot, a német zsarnok soha meg nem sértette úgy a népet, mint ez a gőgös cselédség. Már szédül a fejük, már nem látnak a gögtöl? Rettenes önámításukban hiszik, hogy halhatatlanok, hogy örökre vannak biztosítva. Nincs bennök kegyelem, vagy irgalom, hanem mint az éhes és veszett ebek dühöngnek a mezőn, harapnak és ugatnak csendes éjjelen! Fogdmegeiket küldik az emberekre, hatalmat adnak a szeleburdiaknak, hogy aggjaink ősz fején nevessenek! Nem érzitek, hogy e tettetek méltatlan és hogy cselédségtek szégyent hoz rátok!Ilyen a mi népünk a maga házában, mely elhagyatottan és összetett kezekkel nézi, hogy szennyezik meg szentélyét és még apjának és vezérének tetemét is kigunyolják? Ő hallgat! Az ég szerelmére, gondoljatok egyszer magatokra és álmodjatok egyszer rettentő álmot, mely vészt és pusztulást rejt magában ! — Vajansky Házban Szvetozár.« A műegyetemi tanév megnyitása. A műegyetemi nagy könyvtárteremben ma nyitották meg ünnepiesen a kir. József-műegyetem tanévét. A tanári kar és az ifjúság a nagy termet s annak folyosóját zsúfolásig megtöltötte. König Gyula rektor, Cziegler Győző, Asbóth Emil és dr. Entz Géza dékánok díszmagyarban foglalták el a délszaki növényekkel diszitett bíboros diszemelvényt, a széksorokat pedig a vendégek és a tanári kar foglalták el. Ott voltak a többi közt Berzeviczy Albert államtitkár, Leövey Sándor miniszteri tanácsos, Markusovszky nyug. min. tanácsos, Bodnár Zsigmond egyet. tanár, Hegedűs Károly középipariskolai igazgató. König Gyula rektor nagy beszéddel nyitotta meg az új tanévet. A beszédből adjuk a következő szemelvényeket: Az iskolai élet külső egyhangúságához tartozik az a csillagászati pontosság is, melylyel szokott körforgását végzi. A nyári csend után szeptember elsején — mintegy varázsütésre — új és zajos életre ébrednek folyosóink. És bár a tizenöt év óta fennálló szünidei gyakorlat e hosszú idő alatt sem tudott népszerűségre vergődni, sem pedig Magyarország klimatikus viszonyain eddig észrevehető változást nem idézett elő, — mégis új munkakedvvel és új lelkesedéssel fognak tanárok és hallgatók a megszakított tudományos foglalkozáshoz. A visszatérő régi hallgatókat — ha más nem — legalább az a tudat buzdíthatja, hogy ismét egy évvel közelebb állanak az iskolai küzdelmek végczéljához, de nem ! — őket is, valamint azokat, kikkel az utolsó napokban mint egyetemünk újonnan belépő polgáraival fogtunk kezet, a választott pálya iránt érzett igazi szeretet vezette ide. E szeretet nem múló szeszélyek gyermeke, hanem a hazafias kötelességtudás termékeny talajában gyökeredzik és azért erős, egységes testületté forrasztja össze e műegyetem tanuló és tanító köreit. E testület újjáalakulásának ünnepe az, melyre régi szokás szerint ez órában összegyűltünk; a rendezkedés napjai elmúltak; a tanév elején összetorlódó szigorlatok és vizsgálatok legnagyobb részén szintén túlestünk és végre hozzáfoghatunk igaz föladatunkhoz, az ideális iskola egyetlen föladatához , a tudományos munkálkodáshoz. De e pillanat még nem a jövőé, hanem a múlté, melyben az 1891/2. tanévben viselt rektori tisztemnél fogva kötelességem számot adni a lefolyt időszak eseményeiről. E beszámoló rövid és bizonyára nem is igen változatos lesz, de teljes megnyugvással végezhetem azért feladatomat. Úgy mint a családok és nemzetek életében, a tudományos intézmények történetében is a legáldásosabbak azon évek, melyek nagyobb külső események nélkül folynak le, melyekben még másodrangú szervezeti kérdésekkel sem kell foglalkoznunk, szóval azon évek, melyekben minél kevesebbet kell adminisztrálni és annál többet lehet dolgozni. Igaz, hogy mi, kiket tanártársaink bizalma az ügyek vezetésével bízott meg, e boldog csendéletet csak hallásból ismertük; de nehéz munkánkat mi is örömmel végeztük, mert támogatott az egész hallgatóságnak nem külső eszközökkel, hanem saját akaratából fegyelmezett, tudományos és férfias szelleme; támogatott a műegyetem tanári karának áldozatkész működése, melynek — ezt is legyen szabad megemlítenem — az egész év alatt kisebb és nagyobb ügyekben csak mindig egyhangúlag hozott határozatait kellett foganatosítanunk. Ezután áttér a lefolyt tanév történetére, mely után a többi közüi a következőket mondta: E napokban műegyetemünknek apró házi jubilaeuma is volt. Tíz éve lett, hogy viszontagságteljes vándorlásunk utolsó állomását, a Lónyaiutcza bérházát elhagyva, beköltözködtünk ide, a műegyetem két új épületébe, mely bár a túlzó takarékosság korában épült, a múlt után bizonyára jogosan viselhette a palotanevét, legalább a mi szemeinkben, kik még ma sem merünk, nem is a berlini, de csak egy középfajta német provincziális műegyetem díszéről és nagyságáról álmodozni! Ismeretes dolog, hogy már amikor elhelyezkedtünk a műegyetemnek mostani helyiségeiben, küzdenünk kellett a rendelkezésre álló tér elégtelen voltával, és amint ez rektor-elődeim jelentéseiben évről-évre követhető, a hely szűke mind aggasztóbb mérveket öltött, úgy hogy az utolsó években nem is a hygiéna vagy éppen a kényelem, hanem egyszerűen a hallgatók betérése szempontjából a viszonyok tarthatatlanokká váltak. Elég lesz a beállt helyzet megvilágítására fölhoznom, hogy az utolsó téli félévben, melyet a Lónyay utczai bérházban töltöttünk, 1881/82-ben a hallgatók száma 476 volt,ellenben a múlt évnek ugyancsak I. felében 718. És e számok még nem is hasonlíthatók össze, vagy legalább nem közvetetlenül, mert az átköltözéssel egyidőben lépett életbe a műegyetemi szakosztályok új szervezete, mely a tanfolyam kötelező tartamát 3 évről 4 évre redukálta, és mely így, ha minden egyéb feltétel változatlan marad, a műegyetemi hallgatóság létszámát 20°/0 kal leszállította volna. Az a 476 hallgató tehát a mai rendszer szempontjából, miután egy ötödrészük ennek érvénye alatt már elhagyta volna a műegyetemet, csak 381-gyel egyenértékű. És így bátran kimondhatjuk, hogy e tíz évben az előadásokban és szerkesztő termekben hallgatóink száma megkétszereződött. A megnyitó beszéd minden egyes részét zajos éljenzés kísérte. Tüntetésszerű éljenriadal hangzott fel, mikor ő Felsége uralkodásának 25 éves jubileumáról szólt, s az egész gyűlés állva hallgatta végig a jubileumról való megemlékezést. Zajos éljenzéssel tüntettek dr. Entz Géza új dékán, Wittmann és Réthy új tanárok mellett is és Csáky miniszter, valamint Berzeviczy államtitkár neveinek említésénél is mindig kitört az éljenzés. A tanári kar az ifjúság sorfala között, élénk éljenzéstől kisérve, hagyta el a műegyetemet. zottsági tagok: Tody főügyész, Lampr Hugó főszámvevő, Heuffer Adolf h. főmérnök, Vosits Károly jegyző és Kokesch Sándor VII. kerületi elöljáró. A közmunkák tanácsa részéről Rupp Imre miniszteri tanácsos, a villamos vasúttársaság részéről Balázs Mór vezérigazgató, Schwieger Henrik, dr. Hűvös József és Lukács József igazgatósági tagok, a közúti vasút részéről: haraszti Jellinek Henrik vezérigazgató, Kertscher István főmérnök, a rendőrség részéről Egyed István kerületi kapitány. Elnök megnyitván az ülést, előadja a gyűlés tárgyát, azután röviden körvonalazza a vasútvonal ügyében eddig történteket s megjegyzi, hogy a vállalat elsősorban a kőbányai vonal átalakítására hajlandó. Rupp Imrének az a nézete, hogy a köztemetői vonal a fő s kívánja, hogy ez alakíttatnék át előbb s e kivonatát jegyzőkönyvbe kéri vétetni. Toldy József t. főügyész azt hangsúlyozza, hogy a vállalat — ha a főváros és kormány kívánja — köteles az egész vonalat villamos erőre átalakítani, ami ellen Balázs Mór vezérigazgató emel kifogásokat. Az elnök erre azt konstatálja, hogy a vállalat késznek nyilatkozik erre, — ha kötelezettsége nincs is — az esetben, ha az államtól a kedvezményeket megkapja Lámpl Hugó főszámvevő kéri, hogy a Népszínház utczának 240 —260 ezer forint költséggel járó kikövezését ne hárítsák a fővárosra, mert ez nincs felvéve a költségvetésbe. Elnöknek az a nézete, hogy a vállalat, szerződés hiányában, nem kötelezhető arra, hogy 2-3 évig várjon a kikövezésre. Végül kijelenti, hogy a társulat köteles a vonalat átalakítani : a Barossutczai villamos teleptől Kőbányáig, az engedélyokmányban megállapított határidőn belül; a Kőbányától a köztemetőig terjedő vonalat pedig a kőbányai vonal megnyitásától számított 3 év alatt, míg a népszínház utczai részt a népszínház kikövezése után. Hosszabb eszmecsere fejlődött ki ezután afölött, vájjon addig is elfogadható-e a Népszínház-utczában a felső vezeték ideiglenes felállítása, ami ellen csak Rupp Imre szólt, a többiek pedig mind mellette szóltak. Éppen ezért az ideiglenes felsővezeték felállíthatását elvileg elfogadták s ezt a miniszternek felterjesztik. A bizottság ezután az Egyetem téren várakozott külön villamos kocsikkal a vonal bejárására indult. Népesedési mozgalom a fővárosban. A lefolyt héten a fővárosban élve született 355 gyermek, elhalt : 227 személy, a születések tehát 128 esettel múlják felül a halálozásokat. Az élveszülöttek közt volt 249 törvényes, 106 törvénytelen, nemre nézve 178 fiú, 177 leány. Halva született 21 gyermek, köztük 12 törvényes, 91 törvénytelen. A halottak közt volt 113 finemű, 114 nőnemű. Egy éven aluli gyermekek száma 80. Ez év 35 hetében élve született összesen 12.013 gyermek, elhalt 9304 egyén, a születések többlete tehát 2.709. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Egy szív belseje. Irta: de Chandplaix Márk. 14 Francziából fordította: Bzrgethyné Szalay Erzsi. Mikor sikertelen kísérleteimet közöltem de Nessey kisasszonynyal, büszkeségét kissé sértette ugyan, de szerelme erősebb lévén büszkeségénél, azt mondta nekem: — Bátorság! Legyen kitartó és várjon. Ki tudja, talán még előadhatja magát valami olyan szerencsés körülmény is, mely mindent elintéz. — Hogyan ? Mit remél ön ? — Semmit és mindent, — szólt Madeleine mosolyogva. — A mi ügyünk jó ügy, meg fogjuk hát nyerni. Én feltétlenül bízom szerelmünkben és rendithetlen hitem van az akaratban. Aztán oly buzgón imádkozom a jó Istenhez!... Igaz ugyan, hogy nagy szükségem is van bocsánatára... — De hát ön ? Az ön atyja ? De Brangesné ? — Oh! én ezért fogok élni; akarni annyi, mint győzni, én pedig akarok. Fő dolog, hogy várni tudjunk és ne hirtelenkedjünk el semmit. — Várni! Mindig csak várni! Hát ön is csak ezzel a kétségbeejtő szóval válaszol nekem. Nem lehetne más, jobb módot találni ? Madeleine nem akarva megérteni czélzásaimat, a következő szavakkal akart megvigasztalni: — Nem könnyű-e a várakozás, ha szeretve tudjuk magunkat ? Mindjobban átengedtük magunkat egymásnak ; szerelmünk folyton fokozódott és a sziveinket összefűző kötelék napról-napra szorosabbá vált. Lábán tizennégy esztendeig várt menyaszszonyára. Nekem is lehetett tehát még két hónapig türelmem. Igen, de várjon milyen eredményt várhatok a kitűzött határidő lejártával az eddigi hangulatból ítélve ? Végre letelt a két hónap is. Annyira beleuntam a várakozásba, hogy szilárdul elhatároztam megtenni a döntő támadást. Szerelmem a föllázadásig felizgatta agyamat. Elhatároztam, hogy ha nem nyerhetem meg az óhajtott beleegyezést, annak a mellőzésével fogok cselekedni, talán sikerülni fog rábírnom Madeleinet, ki eddig soha se akart rám hallgatni, hogy ő se törődjék vele. Ha máskép nem lehet, kelepczébe csalom, botrányt idézek elő, mert a mi összekötésünknek akár a szülők beleegyezésével, akár a nélkül, de meg kell történni... Egy reggel, ilyen elhatározásokkal felszerelve, ébredésem után azonnal felkerestem anyámat s egész ünnepélyesen kértem, vezetne el atyám szobájába. — Kedves szüleim — kezdem, atyámhoz belépve, — térdeimen esdve kérlek, ne gördítsetek több akadályt éltem boldogsága elé. Szivem nem változott. Azt tudjátok már, hogy szeretem de Nessey kisasszonyt... Madeleine méltó az én bő szerelmemre; kérlek tehát, fogadjátok be szeretettel hajlékotokba és mi mind a ketten áldani fogunk jóságtokért... Atyám megfogta kezeimet és minden meglepetés, vagy harag nélkül, sőt inkább részvéttől áthatva igy szólott hozzám: — Szegény gyermek, szegény gyermekem, milyen boldogtalanná tesz engemet! Anyám megcsókolt és sírva fakadt, mig atyám ekként beszélt tovább: — Édes fiam, az én szivem se változott; most is telve van apai szeretettel irántad és éppen ebből a szeretetből merítem a szükséges bátorságot arra, hogy neked pillanatnyi szenvedést okozzak abban a szent meggyőződésben, hogy a te javadra cselekszem. Nem, én soha se adhatom meg neked az óhajtott beleegyezést. Te tetszésed szerint cselekedhetek de én legalább nem vádolhatom magamat. Kérlek, láss világosan... és űzd ki ábrándodat szívedből... mert bármily szép legyen is, mégse több álomnál. A boldog házassághoz nem szükséges a szenvedély, sőt inkább romlást okoz, de mindenesetre elkápráztat és elvakít. — Atyám, az én vonzalmamtól idegen a szenvedély. Én már több mint két éve szeretem de Nessey Madeleinet. — A tartósság keveset bizonyít; míg a vágy nem csillapul vagy ki nincs elégítve, minden szerelem szenvedély is egyúttal. Abban a korban, melyben ti vagytok, te és Madeleine kisasszony, senki se látja a házasságot igazi világításban. Csak akkor értik meg, mikor már késő. Azt nem tanácsolnám neked, hogy nősülj szerelem nélkül, nem, dehiggy nekem, nem kell mindig azt hitvesül választani, akit szeretünk... A te eseted is ilyen. Meg vagyok győződve arról, hogy de Nessey kisasszony, ámbár nekem nem igen tetszik amerikaias viselkedése, minden tekintetben méltó a tiszteletre. De nem lett volna szabad neki elárulnod szerelmedet mindaddig, míg családja beleegyezését nem bírod... s a miénket. Neki pedig még náladnál is inkább el kellett volna érzelmét előtted titkolnia... Ez az eljárás nem helyes. Ez egy regény, egészen új, ábrándos, rajongó regény, melynek megoldása nem lehet a házasság. Mondj le, úgy a te érdekedben, mint az övében is. Nem akartad követni tanácsomat, de még van idő rá. — Az lehetetlenség! Most se tudok meggyőzésekre mást felhozni, mint amit már elmondtam, de esküszöm, hogy a mi szerelmünk átgondolt, komoly és nem fog kialudni soha! — Majd megváltozik véleményed. Különben ismétlem neked, hogy ha de Nesley kisasszonyt igazán, önzéstelenül és nemes érzelemmel szeretnéd, már csak iránta való önfeláldozásból sem volna szabad nőül venned. Bánatom daczára mosoly vonult el arczomon ; atyám észrevette és hirtelen igy szólott: — Figyelj rám, én is úgy voltam, mint te, mikor anyádat megismertem. Egyikünknek se volt vagyonunk, de őrülten szerettük egymást. Nem akartunk hallgatni szüleink intő szavára és összekeltünk ... És tudod, mi lett a következménye ? — Oh! atyám, mit akarsz mondani ? — Meghallgathatod anyáddal együtt. Tovább is megmaradt őrült, szenvedélyes szerelmünk ... egy egész évig; óh, édes, gyönyörteljes esztendő volt az. Akkor azután világra jöttél te, utánad Jeanne és végre megszületett Henrik is, akit elvesztettünk. A gyermekekkel belépett házunkba a szükség, a betegeskedéssel pedig a bánat. Akkor... — De hiszen ez az igazi élet... Hát nem voltatok ti boldogok ? Atyám habozott, majd komolyan rázta fejét. — Nem, sem ő, sem én nem voltunk boldogok. — Atyám!... — Mert mindenikünk attól félt és azon aggódott, hogy a másik szenved és talán megbánást érez szive mélyében. így van-e Márta ? — Igaz, — szólt anyám. — Hányszor szenvedtem kegyetlenül, látva, hogy atyád kénytelen minden örömről, minden szórakozásról lemondani, amiket annyira kedvelt! De mit is beszélek örömről: csaknem a szükségestől is megfosztotta magát! Hányszor kérdeztem magamtól, ha gond teljes, komoly arccal láttam hazatérni: »Ki tudja, nem bánta-e meg?« — Nem, kedves feleségem, én nem bántam meg semmit... — Nos tehát? — szóltam aggálylyal. — Nem bántam meg semmit. De a gyötrő gondolatot nem lehet meggátolni. És miután a mások szalonjaiban, az utczán láttam elegáns, felpiperézett, mosolygó jókedvű, elégedett asszonyokat, Mártát itthon találtam kimerülten a gondtól és a dologtól, a mint ruhácskáitokat varrogatta, harisnyáitokat foltozgatta... Ah! te elfordítod fejedet ... Látva, hogy meg van fosztva mindattól a sok szép holmitól, mely a nőket annyira megszépíti s hogy inkább a szerelem, mint a kenyér táplálja, tudva, hogy nem bírom a szükségeseket megszerezni, magam is azt gondoltam-----— De hiszen ezek inkább mind a szerelem bizonyságai... — A szerelem bizonyságai... ám ezekkel nem győzhetjük meg egymást: őrizzük őket, de szívünket tépik. — Van ennél még sokkal nagyobb szerencsétlenség is, mert hát ti szerettétek egymást? Ugye atyám, szerelmetek rendületlen maradt ? Atyám az egyenes választ mellőzve, így folytatta: — Az évekkel a megpróbáltatások is megérkeztek, bennünket mindjobban megedzve. Társalgásunk mindig csak keserűségünk, balszerencsénk és súlyos gondunk körül forgott. Időnket, vagyis az anyádét kézimunka és pedig bizony nem valami költői, hanem néha nagyon is kínos kézimunka töltötte be, míg az enyém fárasztó és gyakran minden eredmény nélkül való szaladgálásokkal telt el a gyermekek neveltetése miatt... Este pedig kimerülten aludtunk el folyton egy és ugyanazzal a gonddal, folyvást a pénzzel tépelődve! Elménkben már nem maradt hely a regényes ábrándozásra. Csak a küzdelemben egyesültünk. — Legtöbb szenvedést pedig az szerzi, — szólott anyám — mikép szép és jó gyermekeinket oly gondtalannak, vidámnak látva, elgondoljuk, hogy idővel azoknak is ugyanolyan kínos megpróbáltatásokon kell átmenniök... Mennyire szeretnék őket azoktól a gondoktól megkímélni!... És ha felnőnek, még azt a szomorú vakmerőséget is kénytelenek vagyunk velük szemben elkövetni, hogy megmutatjuk nekik az élet ocsmány realitásait. Bocsáss meg hát, kedves gyermekem, édes kis Péterem, te, kit képzeletem még mindig gyermeknek lát...Űzd el álmodat, mert nem megvalósítható. Később éppen olyan szép, csakhogy sokkal valósíthatóbb álmokat élhetsz át. — Neked bocsássák meg, anyám ? — szóltam megölelve. — Érzem, hogy irántam való szereteted sugallja intéseidet, hanem büszke becsvágyad túlozza a veszélyt. De Nessey kisasszonynál és nálam ez a feltehetőség nem fordulhat elő. — Sőt még sokkal szomorúbb lehet az, mint mi nálunk, — szólt atyám. Egészen hasonló a helyzet, csakhogy a mi nevelésünk és társadalmi állásunk nekünk sokkal szerényebb hajlamokat és vágyakat adott, mint a tiétek. Állásod s a feleséged előkelő neve folytán egészen más, sokkal gazdagabb, tétlenebb és rosszabb körbe kell belevegyülnöd. Sokkal többet szenvedsz majd tehát szerelmedben és önérzetedben. — Hát még a gyermekek — tette hozzá anyám. — Róluk akarok újra szólani, főleg ő róluk. Gondold meg, milyen szomorú örökséget, hagyhatunk mi rád s hogy te is csak éppen ilyenben részesítheted majd idővel őket. Gondolj majdan fejlődő leányaidra,kik melletted fognak elvirulni, megvénülni anélkül, hogy férjet találnának és úgy fognak előtted állani, mint az élő szemrehányás... Sokszor kinevetted az én takarékoskodásomat, amit néha talán egészen a fösvénységig űzök, bevallom. Lehetséges, hogy az a folytonos pénzre gondolás, a sok anyagi gond talán csakugyan korlátolttá tette elmémet, mint azt atyád gyakran szememre lobbantotta, de a szívem azért csak olyan fogékony, amilyen volt. Rajtad és különösen Jeanne miatt aggódom én, mi lesz belőle a mi halálunk után ? Jeanne!0 eszembe se jutott önzésem közepette. Azt képzeltem, hogy neki, mint a legtöbb fiatal leánynak, okvetlen férjhez kell mennie. Hátha csakugyan vén leánynak maradna! (Folyt. köv.) Fővárosi ügyek. A köztemetői vasút átalakítása. A köztemetői gőzvasutnak villamos erőre való átalakítása tárgyában ma volt a kereskedelmi miniszter rendeletéből a közigazgatási bejárás Vörös László miniszteri osztálytanácsos elnöklete alatt. A bizottság tanácskozás czéljából délelőtt 9-kor gyűlt össze az új városházán s tagjai voltak a kereskedelmi minisztérium részéről Bodnár műszaki tanácsos és Balogh főfelügyelő, a főváros részéről Haberhauer János tanácsnok, Tolnay Lajos, Csepreghy János, Virava József és KÜLÖNFÉLÉK. — szeptember 16. A hírlapból. Rendjeladományozás. A király Kunze József posta- és távirdatisztnek, nyugdíjaztatása alkalmából, sok évi hasznos szolgálata elismeréséül, az arany érdemkeresztet adományozta. Rendjelviselési engedélyek. A király megengedte, hogy Koránda Emil az »Adria« m. kir. tengerhajózási részvénytársaság vezérigazgatója, az Osmanie-rend II. osztályú, Ormódy Vilmos, az I. magyar általános biztosítótársaság igazgatója, a román korona-rend tiszti jelvényét és Singer József fényképész újvidéki lakos a montenegrói udvari fényképészi czímet, továbbá Hoffmann Rafael, Stern Ede és Aóra Gyula bécsi lakosok, a török császári művészeti érmet és sír és Károly szófiai lakos, a szent sírról nevezett rend lovagkeresztjét — elfogadhassák és viselhessék. Kinevezések. Marahino Pia okleveles tanítónőt, a fiume-mlakai állami elemi iskolához segédtanítónővé, Issekutz Emánuel végzett jogászt, a marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla kerületébe díjas joggyakornokká, Horváth Dezső bajai lakos végzett joghallgatót, a szegedi kir. Ítélőtábla kerületébe díjas joggyakornokká, F 11 a Vilmos adóhivatali gyakornokot, ideiglenes minőségű VI. oszt. adótiszte nevezték ki. Alapszabály-jóváhagyások. A hatvani és a sátoraljaújhelyi csizmadia ipartársulat módosított alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. Új távirdahivatal: Sárosdon (Fejér vármegyében) az ottani postahivatalnál, azzal egy sut távirdahivatalt létesíttettek. Névváltoztatások. Reach Károly budapesti lakos »Vándorára, — kiskorú Hraptsák Béla János budapesti lakos »Tompa«-ra, — WinklerFischer József szolnoki lakos »Görgécs«-re változtatták át neveiket. Vásárengedélyezés. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy a Zala vármegye területéhez tartozó Perak községben a Szent Mihály napját magában foglaló hét keddjére engedélyezett országos vásár ezentúl állandóan Szent Mihály napját követő kedden tartassák meg. Uj kamarás. A király lévai Koós Miklós kassai 5-ik honvéd-huszárezredbeli főhadnagynak a cs. és kir. kamarási méltóságot adományozta. Hogy csinálják az államtitkárokat. Mikor egy államtitkári állás megürül, a lapokban rendesen különbféle kombinácziók merülnek fel. A többséghez tartozó csoportok, melyeknek a lapokkal is összeköttetésük van, lanszírozzák a saját jelöltjeiket, anélkül persze, hogy ez a jelölés az illetékes tényezőknél is komolyan számba jöhetne. Ámde a direkt államtitkári jelölések még csak mehetnek , de a komikum ott kezdődik, mikor az ily jelöléseknek az a közvetett czéljuk is van, hogy valakinek, akit államtitkári állásra jelöltek, a régi állására nézve utódot emlegetnek. Ez az utód aztán rendesen olyan férfi, aki országos nevű, politikai tekintély, s tán sokkal inkább lenne hivatott az államtitkárságot elfoglalni,mint annak helyét, akit államtitkárnak kandidálnak. Ilyen kedves játéknak hőse lett közelebb, kapcsolatban a belügyi államtitkárság betöltésével, Dárdai Sándor, aki jelenleg nem képviselő. Az egészből azonban egy szó sem volt igaz. Dárdai Sándor nincs is kombináczióban, s talán nem is akar kombináczióba vétetni. Mert ha már nem képviselő, hát a jelenlegi szabadságát még egy kis ideig élvezni is akarja. Az új főkapitány. Az államrendőrség megürült főkapitányi állására, a »M. U.« értesülése szerint — Miklós Gyula orsz. képviselő van kiszemelve. Magyarosodó iskolák. A dunagőzhajózási társaság pécsi iskolái, amelyeket közel 1200 többnyire idegen származású bányász-gyermek látogat, gyorsan magyarosodnak, ami elsősorban a társulat bécsi vezérigazgatójának, Erényi Vilmsin Lajosnak az érdeme. Legutóbbi szempontja alkalmával részletesen foglalkozott ez iskolák ügyeivel is és elrendelte teljes megmagyarositásuk haladéktalan előkészítését. Intézkedéseit a társulat igazgató tanácsa is magáévá tette s e tanév kezdetétől fogva a nevezett iskolákban már minden tantárgyat magyarul tanítanak. Ennek következtében remélhető, hogy a legkülönfélébb nyelveken beszélő bányász-gyermeksereg nemsokára egészen megmagyarosodik, ami kétségkívül dicséretet érdemel. A schaumburg-lippei herczeg állapotáról ma délelőtt a következő orvosi jelentést adták ki: A herczeg állapota tegnap óta nem javult. A beteg nyugtalan és gyakran félrebeszél. Az érvelés valamivel gyöngébb a rendesnél. Láz nincs. Eddig bénulás vagy görcsök sem jelentkeztek. A beteg igen csekély táplálékot vesz magához. Hírlapirodalom A »Kecskemét és Vidéke« czímű társadalmi s közművelődési hetilap 1. évi október 1-jétől kezdve megnagyobbított alakban, hetenkint háromszor »Pestmegyei Hírlap« czimen jelenik meg s képviselni fogja egész Pestmegye társadalmi és közművelődés érdekeit. Szentes Kossuthért. Szentes város képviselőtestülete — mint lapunknak táviratilag jelentik — e hó 15 én tartott gyűlésében egyhangúlag elhatározta, hogy Kossuth Lajos 90. évi születésnapja alkalmából a nagy hazafihoz, ki már Szentesnek rég díszpolgára, üdvözlő táviratot küld, életnagysága arczképét közgyűlési terme számára lefesteti. Kossuth-alapitványt tesz 1000 írttal, melynek kamatát évenkint a magyar történelemben legjobb sikert mutató, a helybeli gimnáziumban érettségit tett tanulónak adja ki és piacterét, hol Kossuth 48-ban beszélt a szentesi néphez, Kossuth-térnek, főutczáját Kossuthutczának nevezi el. Az indítványt a közgyűlés