Pesti Napló esti kiadás, 1892. december (43. évfolyam, 332-371. szám)

1892-12-03 / 334. szám

IT«irtädenttvet Budapest, 1892. A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. 334. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Szombat, deczember 3. A franczia válság. Behanzin király, Dahomey harezias fe- 1. . Íme osszes amazonjaival megfutott a czia sereg elől s országát prédára hagyta a vitézeknek, kik a feketék fővárosába Abomeybe vitték a franczia köztársaság zászlóit. És ez a nagy dicsőség Afrika belsejében még sem menthette meg a köztársaságot a nagy ráakadtatástól, melyet a franczia zseni kudarcra egy másik világrészben, Kolumbia államban, déli Amerikában a Panama-szorosnál vallott. Ezek a külföldi expedícziók és vállalatok mindig nagy rizikóval járnak Francziaországra nézve, mely arról híres, hogy a tengeren túl győzelmeket arathat, de nem képes helyét megállani. Egyiptom és Szuez példája nem riasztotta vissza a francziákat, hogy elkezdjék átfúrni Panamát, de a vége az lesz, hogy a brittek és amerikaiak öröklik a csatornát, melyen a francziák sok milliárd pénzt és ennél is drágább becsületet vesztettek. Már a Loubet-kormány megbukott a Panama társaság ügyeinek felkutatása miatt. Azaz hogy nem mert kutatta, de mert leplezte és ime a Brisson-kormány sem tudott megalakulni ugyan a nehézség miatt, mert ime a botrány akkora, hogy vele megbirkózni a köztársaság alig népes. A milliók, melyek a földásásokra szánva adattak össze a franczia polgárok által, kik Lesseps tekintélyében bíztak és a hírlapoknak hittek, a milliók Párisban maradtak s nem fektettettek a vállalatba, hanem kiosztattak a miniszterek, képviselők és újságírók között. Állítják, hogy háromszázmillió frank jön így a bankárok és politikusok által elcsúsztatva. Eleinte azt mondták, hogy ez rágalom, de mivel a megcsalt közönség nem hagyta abba a dolgot, a bíróságnak is be kellett avatkoznia. A vizsgálat folyt sokáig s nem akart kitűnni semmi, mert a kormány egész befolyását az államügyészi intézményre akként használta fel, hogy a visszaélések ne kerüljenek a világos napfényre s az óriási botrány a köztársaságot ne kompromittálja Európa színe előtt. Igaz ugyan, hogy a korrupcziónak nem a köztársaság az oka, meg volt az a császárság alatt is s található sajnos más országokban is Francziaországtól keletnek. Csakhogy ily nagyban, mint a francziák és Páris, mások nem bírnak a korrupczió zsenialitásával. Ezt kellett leplezni s ezért folyt a birói eljárás oly lassan és bizonytalanul, de végre mégis megérett arra, hogy a vád a minisztertanács elé kerüljön s a parlamentbe behatoljon. S a mint elkerülhető többé nem volt, hogy nyilvános tárgyaláson a vádlottak kihallgattassanak, hogy az ügy felderíttessék, akkor kifejlett a dráma, öngyilkos lett a hős, eltemették a bűnöst, Reinach bankár titkát magával vitte a másvilágra. De itt maradtak a bankok kereskedelmi könyvei, a kifizetett sommákról vezetett számadások, a másoló könyvek levelei s az eltűnt millióknak nyomában járt az inkviziczió. A sajtóban egyik leleplezés a másikat érte és éri mindennap újra, s a parlament teljhatalmú vizsgáló bizottságot küldött ki, mely magához ragadta a bírói hatalom jogkörét. Bírák és ügyvédek között nagy e miatt a felháborodás, hogy tehát nincs független igazságszolgáltatás Francziaországban. Méltó a panasz és jogosult, a törvényhozásnak nem szabad a törvénykezésnek szervezetébe avatkozni, ez alkotmányos alapigazság és mégis Francziaországban a közvélemény nem a bíróságnak, hanem a parlamenti vizsgáló bizottságnak fogja pártját. Miért? Mert a nagy közönség, a milliók esze és érzése nem gondolkozik tantételek szerint, hanem követeli, hogy sértett igazságérzetének elégtétel szolgáltassák, a bűnös titkok napfényre hozassanak, a bűnösök megfenyittessenek. A közvéleménynek mindegy, hogy ki végzi ezt a munkát, csak jól végezze s a franczia bíróságok maguknak tulajdonítsák, ha e nagy tekintélyű testület, melyet érinteni senki nem mert, ma Francziaországban a parlament által sértetik meg; történik ez azért, mert a franczia törvényszékek és államügyészség nem végezték tartozó kötelességüket. A Panama-társaság régen megbukott, a panaszok évek óta hangzanak, az idegen pénzekkel való visszás gazdálkodás vádja sem új, sőt a vizsgálat is megindittatott régen, de a bíróságok eljárása mert nem volt erélyes , nem volt eredményes s mindaddig az igazság felderítését inkább kerülte, miglen a kelevény felfakadt. Csak midőn már a botrány nagyobb lett az Eiffeltoronynál, akkor vették észre az államférfiak, főbírák és a főügyész, hogy ezt már titkolni nem lehet, de még akkor sem láttak hozzá teljes erővel és kíméletlenséggel. Reinach holttestét fel nem bonczolták, iratait le nem pecsételték, az eltussolást megengedték volna, csakhogy már nem lehetett. Most pedig még mindig a legnagyobb zavar van, a való igazság még kiderítve nincs, Lesseps és a vállalat igazgatói még ki nem hallgattattak s megtagadják a felvilágosítást, de hogy a Panama-társaságnál óriási összegek sikkasztatak el és fordíttattak megvesztegetésre, az Francziaország szégyenére már kétségbe vonhatatlanul beigazoltatott. Ez igen szomorú, de mégis van benne némi vigasztalás, az tudniillik, hogy a franczia társadalom elég erős kilökni magából a korrupció mérgét. Ettől ha megtisztul, lesz csak a köztársaság egészséges. Ez vár a meg ,alakulandó minisztériumra. Ha pedig ez nem sikerülne, úgy a szocziális veszély nagyobb Francziaországban a politikainál. * A franczia kormányválság még mindig nem ért véget. Brisson — mint említettük — nem volt képes megalakítani a minisztériumot s lemondott a köztársaság elnökétől nyert megbízásról. Erre Garnot Perier Kázmért bízta meg a kabinetalakíítással. Az eredmény ugyanaz volt, mert Perier kénytelen volt szintén azt jelenteni az elnöknek, hogy nem képes a megbízásnak megfelelni. Carnot azonban a ma délben érkezett távirati értesítés szerint felkérte Periert, hogy utólag kísérelje meg a feladat megoldását, úgy látszik tehát, hogy Perier most más irányban akar haladni, miután a Loubet-kormány tagjainak egy részét, különösen Freycinet és Ribot urakat nem tudta tárcavállalásra bírni. Czélja az, hogy a köztársasági párt valamennyi árnyalata képviselve legyen az új kormányban. Ezt 1886-ban elérte Goblet, kinek minisztériuma »concentration républicaine« czímet kapott, de az eredmény az volt, hogy a Gobletkormány öt hó s hat nap múlva megbukott.A helyzet most még az akkorinál is bonyolultabb, sőt veszélyesebb. A legnagyobb bajt, mint már érintettük, az képezi, hogy a Panama-ügyben működő bizottság egész állami hatalommá nőtte ki magát. Brisson azért nem tudta megnyerni Perier és Bourgeois közreműködését a minisztérium összeállításánál, mert ez utóbbiak legelső feltételül azt tűzték ki, hogy a bizottság hatásköre a törvényes korlátok közé szoríttassék, ami Brissonnak, aki a bizottság elnöke, nem lehetett ínyére; nem azért, mert maga is nem akart volna szabadulni attól a rendkívüli felelősségtől, mely elnöki állásában reá hárult, hanem azért, mert a bizottsággal szemben, melynek működését eddig ő vezette, nagyon ferde helyzetbe jutott volna. Ha Perernek sikerül megoldani a problémát, kétségtelen, hogy a parlamenti bizottságnak hatásköre meg fog szoríttatni. De másrészről az a kérdés, váljon ily körülmények között a kormány háta mögött álló párt elég erősnek és összetartónak fog-e bizonyulni a már nagyon erőssé vált ellenáramlattal szemben, mely a tömegek szenvedélyéből és a mindenki ellen irányuló gyanúsításokból táplálkozik. A jelek azt mutatják, hogy nem. A köztársasági párt annyi töredékre szakadt az utóbbi időben, hogy huzamosabb egyetértésre alig lehet számítani, még akkor sem, ha Perier úgy állítja össze az új kormányt, — ha ugyan egyáltalában össze tudja állítani, — hogy a köztársaságiak valamennyi árnyalata, vagy legalább azok nagy része képviselve lesz az új minisztériumban. Éppen ezért naponként inkább tért nyer Párisban az a meggyőződés, hogy addig, míg a Panama-bizottság hatásköre szigorúan meg nem állapíttatik, okos ember, aki számít egy kissé a kabinet tartósságára is, nem fogja elvállalni a kormányalakítást. A képviselőház akkor, midőn e bizottságot kiküldötte, elvetette azt az indítványt, hogy e bizottság hatásköre megállapíttassék. A következés megmutatta, hogy mivé fejlődnek ily esetben a viszonyok. A parlamenti bizottság korlátlan bírói hatalommá készül átalakulni, ami annál veszedelmesebb, mert e bizottságnak több tagja oly pártokhoz tartozik, melyek a köztársasági kormányformával elvi ellentétben állanak. Vajjon mi fog bekövetkezni, ha megalakul az új kormány, mely nem lesz semmi egyéb, mint e hatalmas parlamenti bizottságnak végrehajtó közege ? Budapest, decz. 8. Wekerle Utazása. Némely lap ama híre, hogy Wekerle miniszterelnök holnap Bécsbe érkezik, hogy a valutaszabályozás és a bankügy kérdésében tárgyalásokat folytasson, mint a »Magy. Ért.« jelenti, alaptalan. Az ev. református egyház zsinata. Az ev. ref. egyház szükségleteit és hiányait tárgyaló bizottság jelentése képezte a mai ülés első tárgyát. A bizottság mindenekelőtt azt indítványozza, hogy a jelentést tegyék át a konventhez a 600 frton aluli lelkészi és a 800 frton alul dotált tanítói állások pontosabb összeállítása czéljából. A bizottság második indítványa az, hogy mondja ki a zsinat, hogy a 600 frton alul javadalmazott lelkészi állomások fölsegélését az egyház első szükségének tekinti s hogy mindazokat az állomásokat, melyek még 600 frjon alul fizetik lelkészeiket, megfelelő összeggel segíti. A sorrendnek megállapítását a konventre bízza a zsinat. Mind a két indítványt elfogadták Fejes István egy pótlásával. Ezután az ág. ev. egyházzal közös ügyek tárgyaló bizottság jelentése került sorra. Ezt zárt ülésben tárgyalta a zsinat. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Cseti Dani. — Elbeszélés. — Irta: S e n e x (2) Aztán, uramisten, micsoda numerusok! 7. 13, 77 ! Csupa gonosz szám. Az a pénz, amit ezekkel nyernének, csak szerencsétlenséget hozna a házra. Nem is angyal volt az, aki fekete táblán azokat a tüzes számokat mutatta, hanem ördig. Csak angyalruhába bujt, hogy megrontsa őket. — Bizonyság rá az is, hogy kárbunkulus szemei voltak. Amint Éva asszonynak nem tetszett az ura álma meg a lutris szándéka, éppen úgy nem volt ínyére a mester urnak az asszony prédikácziója. Nagyon megvette a lelkét az az álom. Amilyen okos ember volt, okvetetlenül az öreg Ferdinánd királylyal hallgattatta volna el asszonyt, aki (nem az asszony, hanem Ferdinánd király) állítólag azt mondta a lutrizásról, hogy: bolond, a ki mindig rakja, de az is bolond, aki sohasem próbálja meg rajta a szerencséjét. De hát akkor még nem volt az öreg Ferdinánd sem öreg, sem király és így Cseh Dániel nem is applikálhatta az ő mondását. Hanem azért, amit az anyjuk prédikácziójára felelt, körülbelül csak oda vágott, ahova az öreg királynak később született mondása. Histen igazad van, anyjuk, hanem azért még sincs igazad. Mert ládd-e, azért, hogy az ember egyszer tesz rá, még nem lesz ám lutribolondja. Tudod, hogy eddig soha még eszembe sem jutott ez a bolondság, (mert magam is annak tartom) de most az egyszer megpróbálom. Kivetem a gyanúmat evvel az álommal. Ha nyerünk, jó, ha nem, az se baj. Abba a kis pénzbe, amit ráteszünk, nem halunk bele. Jut is, marad is, hál Istennek! — Nem bánom hát — szólt az asszony kelletlenül. — Hanem legalább úgy csináld, hogy meg ne tudják. Halálra szégyelném magamat, ha azt mondanák utánunk az emberek, hogy a Cseh Dánielék nem elégszenek meg avval, amit az Isten a két kezük munkája után adott nekik, hanem a lutriba járnak szerencséért! II. Te r n ó. Nem telt bele két hét, hogy a bécsi lutri meghozta a veszedelmet. (Mert igaz is, hogy minden veszedelmünk Bécsből jön.) A három megtett szám kijött. A három gonosz szám, a melyiket az ördögimért bizony ördög volt az) Cseh Dániellel odapingáltatott a pitar falára. Egész sereg dologtalan nép ácsorgott a lutrisbolt előtt és bámulta a kitett számokat, azok közt pedig azt a hármat, a melyek a két fekete közül úgy vöröslöttek is, mintha parázstűz lettek volna. A tömeg közt élénken folyt a vita a nagy esemény fölött. — Nomán nem hittem vóna, hogy az az ember is a lutrit rakja ! — Hát! Nem adott az isten neki eleget. — Ilyen bolond is a szerencse : annak szolgál, aki nem szorul rá- Bezzeg kerül engem, mintha farizeus volna, én meg szamaritánus. Én már tíz esztendő óta lakom, de egy ámbó nem sok, annyit nem tudtam nyerni. (Meg is látszik a kezd gunyászkodásán, atyafi. tankli, nadrág, folt hátán folt, a kalap lyukas is, zsíros is, a csizma kidülve, mint a gazdátlan viskó.) — Hát minek rakja kend, Nővé szomszéd!— vág oda neki az éltes asszony, a ki éppen ott haladt el az útjában. Bolond, a ki olyan szekér után szalad, a melyik föl nem veszi. Ha nincs kennek szerencséje, hagyja abba. Mer lássa kend, a lutrirakó is éppen olyan, mint a kártyás ember, annak se eszi meg a moly a ruháját ! Nagy röhögés támadt az asszony szavaira- Névé szomszéd a szügyibe is vágta a fejét és elsompolygott a szomszédasszony után. A ternós számokat délelőtt kilencz óra tájon rakták ki a lutrisbolt előtt fityegő táblára és délután már a fél város egyébről sem beszélt, mint a Cseh Dánielék szerencséjéről. Olyan gyorsan terjedt szét a térnévire, mint valami rossz hír, amelyről tudjuk, hogy szárnyon jár. A Jerikó felé azonban (nem hiába, hogy az Isten háta mögött van) csak délutánra érkezett meg, amikor már a város belsőbb részeit rég befutotta. Az irigyelt nyerő maga az Isten őrizte, hogy utolsónak nem értesült róla, akkor is, a Szepi gyerek utján, a ki csizmát vitt haza a rókusi nagy utczára a Szérumán szappangoshoz és ebből az utjából vitte haza nyargalva, örömrikongás közt a nagy szerencse hírét. — A májszter úr nyerte sok pósz! Sinálta terno! A »Dicsértessék« helyett, evvel bukott be az ajtón, nagy lihegve: — Mit kiabálsz, te fülesbagoly! — hallatszott a töke mellől a mester úr szigorú hangja. — Persze még messze vagy az ötven esztendőtől, amikor a svábok esé be szokott nőni. Hát azt gondolod, hogy addig jussod van bolondokat beszélni, ugye?" — De pszisten ikasz, májszter úr! Monta a Szemari pácsi és mék a Gáguszi néniászon is, mék sokan is monták. A Fétro pácsi ászt is mondta: No Szépi, lesz most nálatok lagotalom! — A kutya is fánkot eszik, ugye ? — Ászt is mondott. Az öreg tréfát csinált a dologból s csak akkor kezdte azt komolyan venni, mikor mindjárt a Szepi gyerek referálása után betoppant a műhelybe Kukli Márton, a keresztkomája, hogy tőle magától tudja meg, mi igaz a dologban. Az csak elcsodálkozott, mikor a koma azt felelte neki, hogy nem tud róla semmit, holott a verebek is ezt csiripolják a piaczon. — Még tán nem is tett rá, komám uram ? firtatta tovább a dolgot a koma. Hiszternót csinált, azt eddig még csakugyan nem tudta az öreg, azt meg, hogy tett a lutriba, szerette volna eltagadni. De hát a hazugságra nem ment a szája. Restelkedve hát, de megvallotta a komának, hogy debizon tett rá valami két hét előtt. Egy bolond álom vitte rá. De azóta nem is gondolt reá. Csakugyan úgy volt. Az öreg mester lelkét csak egy napig tartotta fogva az a csudálatos álom. Ennek a hatása alatt még aznap megtette az álmodott számokat. Ha ennyire nem siet vele, talán el is maradt volna az egész lutri-história, és a szerencsétlen térné is, amelylyel égő csóvát dugott a háza födelébe. Mert másnap már megbánta a dolgot és röstelkedve gondolt reá. Igazat adott a feleségének. Ő, aki egész életében a munkában és istenfélelemben kereste és találta a boldogulását, most vénségére a lutrival hajhászta a szerencsét. Mintha ő kincsekre szomjazna. Holott pedig meg van elégedve azzal, amit isten a két kezük munkája után adott nekik. Nem szorulnak senkire, sőt ők adhatnak másoknak ... De hát az az álom! Pedig hányszor álmodott már életében és soha sem adott rá semmit. Azt tartotta, hogy az álomfejtés csak a babonás vénasszonyoknak a kenyere. És ez az egy most hogy megszédítette a vén fejét. Határozottan szégyelte magát. Csak az vigasztalta, hogy úgy sem jönnek ki azok a bolond számok és nem tudja meg senki a lutrison kívül, azt meg megkérte, hogy ne szóljon róla senkinek. (Nem is szólt az senkinek, csak mikor a torna beütött, a feleségének súgta meg, hanem az éppen annyi volt, mintha kidobolta volna a piaczon.) Aztán igyekezett kiverni a fejétől. Sikerült is. Másnap megbánta, harmadnap elfelejtette és nem is gondolt rá többet. S most, hogy a torna kijött, egészen meg volt lepetve. Azt sem tudta, örüljön-e vagy bosszankodjék, hogy a világ szájára került miatta , de máskülönben nem volt olyan apostoli gondolkozása, hogy a földi jót, amit a szerencse adott, megvesse. Hiszen ha neki nincs is szüksége rá, jó lessz a Jóska gyereknek, aki most vándorlásban van. De még az embernek nincs is a homlokára írva, hogy mit hoz a jövő. A fölösleg soha sem árt. Annak meg csakugyan örült, hogy az anyjuknak azt mondhatta: Látod-e, mégis igazam volt, hogy az álmomra hallgattam és bizon csak angyal volt az, a ki nekem azokkal a számokkal megjelent. Amire Éva asszony csak annyit mondott nagy fejcsóválások között, hogy »Adja az isten.« Hát lest a dologból az lett, hogy néhány nap múlva a szerencsés Cseh Dániel fölvette a nagy marék angyalos bankót és otthon szépen elhelyezte a lakatra járó vasas-láda fiába, a többi pénze meg az obligácziók mellé, amiket nem a szerencse, hanem sok esztendőnek verejtékes munkája hozott össze. (Hogy is fér majd ott meg az a kétféle pénz egymással ?) Hanem a szerencsében nem feledkezett meg a szegényekről sem. Kétszáz váltó forintot osztott ki köztük. Hadd jusson azoknak is az ő szerencséjéből, amivel az Isten megáldotta. (Hogy nem jött egy másik, igazi angyal, aki álmában fölkereste és megintette volna: »Isten nevét hiába ne vegyed!« Oszd szét az egészet a szegények közt, akkor lesz a te ternódon Isten áldása !) Magától értetődik különben, hogy a Cseh Dániel ternójával is az történt, ami ilyen esetben mindig történni szokott. Ami az első órákban még vakandtúrás és marék bankó volt, az harmadnapra már aranyhegy és bankókazal lett. A valóság pedig az volt, hogy Cseh Dániel valami hétezer váltóforintot nyert a lutrin. De ez is nagy pénz volt az akkori időben. És ha az öreg Jerikói czizmadia nem is lett vele Krézus, (amint hogy czizmadia Krözusról még nem is tud a história) de attól a naptól fogva elmondhatta magáról, hogy jómódú ember. Mert amit már a temna előtt harmincz esztendő alatt összekuporgatott a feleségével, az is szép kis vagyont tett ki: az amerikói ház, a kis föld meg a készpénz, a mi ott pihent a láda fenekén, meg a mi ki volt adva keresztényi kamatra, kevesebb obligáczióra, több jó szóra. (Mert akkor még a becsület és bizalom ikertestvérek voltak s jó viszonyukat nem zavarta meg a hamislelküség, a mit korunk bölcs törvényhozói, »ravasz fondorlat« néven igtattak a büntető törvénykönyvbe. Ismerősök közt az adott szó és parola többet ért akkor, mint most akárhány irás, a melyben az adós testét lelkét leköti. Akkor adtak, vettek az emberek négyszemközt, szó és kézadás elég biztosíték volt. Ma azt mondják: »Szó szellő, irás kontraktus.« Mégis húszszor annyi prókátor és biró feje őszül, meg pörös dolgokban, mint azelőtt. Elég az hozzá, hogy Cseh Dániel, szorgalma és szerencséje révén, vagyonos ember lett. Ez pedig annyit tett, hogy a csehmesteri díszes tisztség is most már érett gyümölcsként hull az ölébe. Tudtára is adták ezt neki a legtekintélyesebb mestertársai, sőt maga az öreg czéhmester is kijelentette, hogy neki úgyis terhére esik már ez a hivatal, szívesen átengedi Cseh Dániel uramnak. Őt illeti meg ez az állás legjobban mindannyiuk között, mert ő neki van hozzá legpallérozottabb elméje és legtöbb tudománya. Most már az isten megadta neki a módot is hozzá; nem mondhatja azt, amit ekkoráig ellenvetett, ha szóba hozták, hogy nem olyan szegény embernek való az a díszes állás. Cseh Dániel ugyan most is azt mondogata, hogy találnak e nála érdemesebb embert is. De, az igazat megvallva, az már olyan tessék-lássik vonakodás volt. Bizonyságul szolgál erre az a körülmény is, hogy árendába adta (addig is, míg vevője akad) a jerikói házacskáját és beljebb költözött, a Rókus szivébe, még pedig oda is a maga házába. Zsindelyfedelű fordított házatt vett a templom közelében. Éva asszony váltig ellenezte ezt a fönhéjázó dolgot, de nem ért vele semmit. Engednie kellett most is, mint a lutri- blogban. Különben pedig okos asszony létére belátta, hogy az apjuknak van egy kis igaza. Ha már az őszre czéhmester lesz,mivelhogy engednie kell a mestertársak bizodalmának, hát csakugyan nem lakhatnak ott kint a világ végén, közelebb kell húzódniok a palánkhoz. (Ott volt a széhház is.) Az igaz, hogy a jó asszony szíves-örömest elengedte volna azt a díszes állást is, de hát ha már nem térhet ki előle az apjuk. Belenyugodott hát, de bizon csak úgy hopp-kénytelen, nem örömest. Sírva vált meg attól a nádfödeles kis háztól, amelyben harminczöt esztendeig boldogan éltek. Ez volt az első látható jele annak, hogy a Cseh Dániel öreg fejét a szerencse megzavarta. Hiába, az ember gyarló alkotmány. Ritka az, akinek, ha szokatlan magasra jut, meg ne szédüljön a feje. Egyiké jobban, a másiké kevésbbé. Akit a szerencse fölemel, éppen úgy ki van téve a megszédülésnek, mint az ács, aki keresztet tűz föl a torony rézgombjára. S még jó, ha legalább abban az új légkörben a szive helyén marad. Mert ismertem én már a szerencsének olyan fölkapottját is (afféle T. cz.-ből lett nagyságos urat), akinek a nagyságos torony tetején nemcsak az esze kergült meg, hanem a szive is megkérgesedett. Cseh Dániel még nem is nagyon szédült meg a szerencsében. Hogy most már czéhmester akart lenni, meg hogy a város széléről beljebb, kis házból nagyobbá, költözött, — no bizony, ez még nem nagy dolog. Ha vétek, bocsánandó vétek. Máskülönben a régi emberséges ember maradt, csak a külső magaviseletében lett kissé rátartósabb. Evvel meg nem ártott senkinek. Ami pedig a nagyobb házat illeti, hát nem is pusztán parádénak vettem azt. A nagyobb házban nagyobb műhelyt állított, két legény meg egy inas helyett hat legény nyel, két inassal folytatta abban a mesterséget. (Folyt. köv.) ORSZÁGGYŰLÉS. A főrendiház ülése december 3 án. A főrendiház mai rövid ülésén egy komolyabb és egy vidámabb természetű összecsapás történt. Két javaslatot tárgyaltak. Az indemnitásnál Schlauch Lőrincz, Nagyvárad tudós püspöke jelentette be, hogy a kormány egyházpolitikájával szemben a maga álláspontjának kifejtését későbbre halasztja, a mire Beöthy Zsigmond nyomban fölkelt, hogy megkérdezze: bizalmatlanságot akart-e Schlauch a kormány irányában kifejezni ? Miutn a válasz elmaradt, a vitát is csak később, talán a budgetnél fogják tárgyalni. A másik összecsapás vidámabb természetű volt. A telekkönyvek helyesbítéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalták s dr. Zichy Nándor — midőn egyrészt örömmel üdvözölte a javaslatot — másrészt sajnálkozásának adott kifejezést, hogy ily fontos javaslat tárgyalásánál az igazságügyminiszter nincs jelen. Wekerle nyomban felkelt s az igazságügyminiszter »köztudomású gyöngélkedésére« hivatkozva kérte a főrendek elnézését. A miniszterelnök e szavai után a javaslatot le is tárgyalták s midőn az utolsó szakasz is el volt fogadva, a terem ajtaja megnyílt s belépett — Szilágyi Dezső. A megnyilatkozott derültség okát a miniszterelnök magyarázta meg az igazságügyminiszternek. Elnök: Szlávy József koronaőr. Jegyzők: Gyulai Pál, Rudnyánszky József, Gáll József. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, gr. Csáky Albin, dr. Fejérváry Géza, Josipovich Imre, Hieronymi Károly, Lukács Béla. Bemutatásra kerülnek a képviselőházban letárgyalt s onnan alkotmányos tárgyalás végett átküldött törvényjavaslatok. A jegyző bemutatja ezután az orz. iparegyesület meghívását jubileumi ünnepélyére. Megjelenni kívánók a háznagynál jelentkezhetnek. Következik a napirend : Az indemnitás. Az indemnitásról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Schlauch Lörincz nagyváradi püspök : Nagyméltóságú elnök úr és méltóságos főrendek! A törvényjavaslatot, amely a kormánynak három havi indemnitást ad, elfogadjuk; ezzel hazafiús kötelességünknek és alkotmányos érzületünknek tesszik eleget. A kormánynak azon törekvéseit, melyek a hazának kulturális és anyagi téren felvirágoztatására vannak irányozva, támogatni fogjuk ; ne méltóztassék azonban ezt odamagyarázni, hogy mi a kormány által e házban bejelentett egyházpolitikai programmot is a magunkénak vallanók. Ez elveinkkel, álláspontunkkal és vallásunkkal ellentétben áll. Mindazonáltal ehhez most szólani nem fogunk; fentartjuk magunknak a hozzászólást akkorra, a midőn annak ideje bekövetkezik, a midőn az illető javaslatok napirenden lesznek. (Helyeslés.) Beöthy Zsigmond nem tudja, hogy az előtte szóló nyilatkozatában foglaltatott-e bizalmatlanság a kormány iránt ? Ha igen, akkor kötelességének tartaná ellenkező véleményének kifejezést adni, de ha mi, akkor eláll a szótól. A javaslat ezután vita nélkül általánosságban és részleteiben elfogadtatik. A tényleges birtokos tulajdonjogának a telekkönyvbe bejegyzéséről és a telekjegyzőkönyvi bejegyzések helyesbítéséről szóló javaslat tárgyalásánál dr. Zichy Nándor kijelenti, hogy a törvényjavaslatot ugyan örömmel üdvözli, de sajnálattal látja, hogy ilyen fontos javaslat tárgyalásánál a szakminiszter nincs jelen. Óhajtaná, hogy a javaslat tárgyalása halasztassék akkorára, mikor a miniszter is jelen lesz. Wekerle Sándor miniszterelnök a főrendek elnézését kéri, hogy a köztudomásúlag napok óta gyengélkedő igazságügyminiszter a tanácskozásra nem jöhetett el. Egyúttal kéri azonban a javaslat tárgyalását, mert a kormány jelenlevő tagjai a szükséges felvilágosításokat megadhatják. A főrendek a javaslatot általánosságban és részleteiben is elfogadják. Az ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése után az ülés 11 óra 30 perczkor végződik. KÜLÖNFÉLÉK. — decz. 3. A hiv. lapból Áthelyezések és kinevezések. A király Kövessy Gyula n.becskereki jbirósági albirónak hasonló minőségben a szegedi jbirósághoz leendő áthelyezését megengedte. — Dr. Keczer Ákos miskolczi kir. közjegyzői helyettest Mező-Kövesdre kir. közjegyzővé, Gzínk Sándor brassói kir. jbirósági joggyakornokot a n.-szebeni kir. tszékhez aljegyzővé, Lauffer Gyula trencséni, dr. Vizlendvay Imre győri és dr. Agarasztó Péter kalocsai kir. alügyészeket a budapesti kir. ügyészséghez helyezték át és végül dr. Végh Gyulát fogalmazó gyakornokká nevezték ki A miniszter köszöneté. A közokt. miniszter a szegedi ipar. és keresk. kamarának, mely az ottani iparossegédek szakrajztanfolyama és a nőipariskola részére ICO—110 forintot adományozott, elismerő köszönetét nyilvánította. A hadsereg köréből. Ő Felsége a monarchia jelenlegi katonai kerületi beosztásának tiz évi fennállása alkalmából elrendelte, hogy az ez idő alatt hadtestparancsnoki és parancsnokló tábornoki minőségben működő , báró Appel János lovassági tábornoknak, a 15. hadtest parancsnokának, és szeljevói parancsnokló tábornoknak, báró Schönfeld Antal táborszernagynak, a 2. hadtest parancsnokának és bécsi parancsnokló tábornoknak, valamint herczeg Windisch- Gratz Lajos lovassági tábornoknak, a 11. hadtest parancsnokának és lembergi parancsnokló tábornoknak sikeres működésöknek újból való hálás elismeréséül, a legfő megelégedés kifejezése tudtokra adassék; továbbá jelenlegi állomásukon teljesített több évi jeles szolgálatuk elismeréséül: ő cs. és kir. fensége Frigyes főherczeg altábornagynak, az 6. hadtest parancsnokának és pozsonyi parancsnokló tábornoknak, a katonai érdemkeresztet ; báró Waldstädten János táborszernagynak, a 7. hadtest parancsnokának és temesvári parancsnokló tábornoknak, nagy-óbaji báró Szvetenay Antal lovassági tábornoknak, a 12. hadtest parancsnokának és nagyszebeni parancsnokló tábornoknak, Krieghammer Ödön lovassági tábornoknak, az 1. hadtest parancsnokának és krakói parancsnokló tábornoknak, rhonfeldi David Emil altábornagynak, Dalmáczia helytartójának és zárai hadparancsnoknak, valamint Reicher József altábornagynak, a 14. hadtest parancsnokának és insbrucki parancsnokló tábornoknak.