Pesti Napló, 1893. január (44. évfolyam, 1-36. szám)

1893-01-13 / 18. szám

Előfizetési árak Budapesten Egész évre .. . 14 frt- kr. Félévre.............• 1 „ Negyedévre.. .. a „ 60 „ Egy hónapra .• 1 „ 20 „ Naponkint kétszer házhoz küldve : Egész évre .. .. 18 frt— kr. Félévre.............■ 1 „ Negyedévre ...• 4 50 „ Egy hónapra .■ 1 oo Egyev szám­ára: Reggeli kiadás .­ .. .. 4 kr. Esti kiadás................... 3 „ Kiadóhivatal: IV. Fflrenc­e Msra, Ferenciek­ bazára. Negyven­negyedik évfolyam. ..Ml Uli» J! _ JAIL...L L -JU.WHSHSHBBLiU—,JB1!L.LLISH|¡^F El «total árak vidékre. Egész évre .. .. 14 írt — kr. Félévre.............. 7 „ — „ Negyedévre.... 3 „ 50 Egy hónapra .. 1 „ 20 Naponkint kétszer postán küldve: Egész évre .. .. 20 frt — kr. Félévre.. 10 „ — „ Negyedévre.. .. 5 „ — „ Egy hónapra .. 1 „ 70 „ Egyes szám ára: Reggeli kiadás .......... 5 kr. Esti kiadás................... 4 „ Szerkesztőség: IV., Ferenciek-tara 3., Athaneum­ és állat 18. sz. Budapest, péntek, január 13. 1893. A magyar kormány és a Vatikán. Budapest, január 12. Múlt kedden ’" rámai levelezőnk tudósítását az egye­­sek dolgában a Vatikánnal folytatott tárgy A kormánypárt értekezletén Wekerle mi­niszterelnök valótlannak nyilvánította azt a hírün­ket, hogy a magyar kormány lépéseket tett volna az iránt, hogy a Vatikán befolyást gyakoroljon a magyar papságra a nyugalom helyreállítása érde­kében és hogy a házasságkötés tekintetében a spanyol mód szerint való eljárást ajánlotta volna. Ezzel szemben római levelezőnk, a­kivel a kormány e nyilatkozatát közöltük, a leghatáro­zottabban fentartja a táviratában foglaltakat s ismétli, hogy a leghitelesebb forrásból vett érte­sülése szerint a szent­széknél diplomáciai után tényleg történtek ez irányban lépések. A szóbeli diplomáciai közlés úgy volt formulázva, hogy a magyar kormány távol áll attól, hogy Ma­gyarországon a katolikusok vallási érzelmeit sérteni akarja s hajlandó odáig elmenni, hogy a házasságkötés egyházi aktusa alkalmával jelen­levő állami közeg mint legale testimonium köz­vetítése útján történjék az állami anyakönyvbe a házasság­kötési aktus bejegyzése. Sőt e diplo­máciai közlés során utalt a kormány arra is, hogy az eljárásnak ez a módja némi analógiáját ta­lálja a régi magyar praxisban, mert Magyar­­országon e század kezdetén és a múlt század vé­gén a lelkészek által kiállított anyakönyvi kivo­natok magukban véve nem voltak polgári jog­ügyekben érvényesek, hacsak az illetékes megyei, vagy városi közeg mint legale testimonium által nem voltak megerősítve. Ezzel kapcsolatban kérte a magyar kormány a Vatikán közbelépését a Magyarországon meg­indult agitáció lecsendesítése és a papság meg­nyugtatása céljából s hozzátette, hogy ez az agi­táció nagyon megnehezíti a kormánynak azt a törekvését, hogy egyházi tekintetben is lehető kedvezően oldja meg a kérdést. Római levelezőnk e tudósítását most kiegé­szíti azzal, hogy közli velünk azt a választ is, a­melyet a Vatikán e diplomáciai útán történt előterjesztésre adott. Ez a válasz pedig abból állott, hogy a Vatikán sokkal jobban tiszteli a magyar törvényhozás jogkörét, semhogy oly kér­désekbe, melyek a diplomáciai előterjesztés tenorja szerint Magyarországnak tisztán belügyét képezik, akár közvetve, akár közvetlenül, tanács, vagy utasítás adásával beavatkozzék, meg lévén külön­ben is győződve arról, hogy a magyar klérus nemcsak ismeri, de teljesíti is ama kötelességét, a­melylyel hazájának égegyházának tartozik. T­AR­C A. A másik. — Indiai rajz. — Irta: Rudyard Kipling. Jó régen, a hetvenes évek elején, mikor Szimlá­­ban még semmi középület sem volt, G­aurey-ék hozzá­adták a leányukat Schreiderling őrnagyhoz, aki har­mincöt évnél nem sokkal többel volt idő­sebb nála, és aki, mivel havonkint kétszáz rúpiája s azonkívül saját vagyona is volt, elég jó módban élt. Schreider­ling őrnagy jó családból származott, s hideg időben tüdőbajban szenvedett. Meleg időben a guta környé­kezte, d­e sohasem ölte meg egészen. Értsük meg egymást, nem kárhoztatom én Schreiderlinget. Jó férj volt ő a maga esze szerint, s csak akkor volt házsártos, mikor ápolás alatt állott. A­mi minden hónapban átlag tizenhét napig tartott. Pénz dolgában csaknem nagylelkű volt a feleségéhez, és ez dicséretes volt az ő részéről. Schreiderlingné azonban még sem volt boldog. Akkor adták férjhez, mikor még nem volt húsz éves s mikor szegény szivecskéjét már odaadta volt másnak. A nevét elfelejtettem, de nevezzük a Másik­nak. Pénze nem volt és kilátásai sem voltak. Még csak csinos ember sem volt s úgy hiszem a „biztos­ságánál vagy a „szállításinál szolgált. De a leány mindamellett nagyon szerette és jóformán el is vol­tak jegyezve, mikor Schreiberling megjelent és ki­nyilatkoztatta Gaureynének, hogy nőül óhajtja venni a leányát. A másik mátkaság erre semmivé lett — elmosták a Gaureyné kényei, mert ez az asszonyság azzal kormányozta a házát, hogy sirt, valahányszor nem engedelmeskedtek neki és nem tisztelték kellően az ő aggkorát. A leány nem ütött az anyjára. Nem sirt soha. Még az esküvőjén sem. A másik nyugodtan viselte el veszteségét s át­tették a lehető legrosszabb állomásra A rossz klíma talán vigasztalására is volt. Váltóláz gyötörte s ez Budapest, január 12. A horvátok beszélnek, hallgassuk őket. Be­szélnek Zágrábban és Budapesten, mert a köz­ügyek zavaros állapota az egész monarkiában, a pártviszonyok különös fejlődése kihatott Horvát­országra is, élénken felizgatta a közvéleményt s heves támadásra buzdította az ellenzéket. Erős küzdelem foly Zágrábban a bán és az ellenzék, a nemzeti párt és Starcsevicsék között. A magya­rok ellenségei Horvátországban keserű elszánt­alkalmasint elvonta figyelmét a másik bajtól. Azon­kívül gyenge volt a szive is. Mind a két tekintetben. Az egyik billentyűje meg volt támadva s a láz csak még rosszabbá tette a bajt. A mint utóbb be is bi­zonyult. Azután sok hónap telt el és Schreiberlingné betegeskedni kezdett. Nem hervadozott el lassan kint, mint a novellákban szokás, hanem úgyszólván össze­szedett minden betegséget, mely az állomás körül járt, az egyszerű láztól fölfelé. A legszebb idejében sem volt egyéb, mint csinos s a betegségek rúttá tették. Schreiberling maga mondta, Büszke volt rá, hogy ő úgy beszél, a mint gondolkozik. Mikor az asszony megszűnt szép lenni, Schrei­derling magára hagyta és visszatért a legénykori mulatságaihoz. Az asszony busán szokott fel s alá lovagolni a szimlai séta­ után, a fején hátraszegett szürke kalappal és kegyetlenül rossz nyergen. Schrei­­derlingnek a nagylelkűsége nem terjedt túl a lovon. Azt mondta, hogy akármilyen nyereg is elég jó az olyan ideges asszonynak, mint Mrs. Schreiderling. Táncra sohasem hívták, mert nem jól táncolt, s olyan unalmas és érdektelen volt, hogy senki sem járt hozzá. Schreiderling azt mondta, hogy ha tudta volna, hogy a házasság után olyan madárijesztő lesz, soha­sem vette volna el. Már pedig Schreiberling mindig büszke volt arra, hogy ő úgy beszél, a­mint gondol­kozik, úgy bizony! Egyszer augusztusban otthon hagyta a felesé­gét Szimlában és lement az ezredéhez. Az asszony ekkor fölelevenedett kissé, de a régi színét sohasem nyerte vissza. A klubban megtudtam, hogy a másik Szimlába jön, betegen, igen betegen, a gyógyulhatás­­nak minden reménye nélkül. A láz meg a szivbaj félig már megölte. Az asszony is tudta ezt, és azt is tudta , a­mit nekem nem volt érdekemben tudni , hogy mikor érkezik, úgy hiszem, levelet kapott tőle. Nem látták volt egymást, csak egy hónappal az es­küvő előtt. És itt következik a történet kellemetlen része. Egy este valami kései látogatás miatt alko­nyatig maradtam fenn a Devedeli Hotelben. Schreider­ Unionistáák és szeparatisták­­ ság­gal harcolnak a kormány és az unió minden ba­rátja ellen. Tarthatatlanná akarják tenni Khuen- Héderváry helyzetét, hogy állásából távozzék, belefáradva a küzdelembe, melyben mérgezett fegyverekkel harcolnak ellenségei. Meg akarja mu­tatni a h­orvát ellenzék Ausztriának és a szláv világnak, hogy Magyarország gyűlölt Horvátor­szágban, a horvátok nem akarnak Magyarország­hoz tartozni, a magyar államot el nem ismerik, a kiegyezés rájuk nézve kényszerű zsarnokság s szabadságszeretetük függetlenségre törekszik s el vannak tökélve az uniót felbontani. Ezen támadás ellen védekezik a bán s a horvát nemzeti párt, a nemzet nagy többsége vele tart. Ezt a h­orvát országggyű­lésen férfias hatá­rozottsággal nyilvánítják s nehogy a magya­rok félreértsék a horvát országgyűlési vitákat és túlbecsüljék a horvát egyesült ellenzék ostromát, a nemzeti párt egy tagja, magyarországi horvát kép­viselő, Hérics Károly felszólalt a képviselőházban, nekünk a horvát viszonyokat megmagyarázni. Rokonszenvünket, barátságunkat, támogatásunkat kérte. A fogadtatás, melyben beszéde részesült, meggyőzhetett minden horvátot arról, hogy Hor­vátországnak és a horvát nemzetnek Magyaror­szágon ellenségei nincsenek. Itt féltékenység, köz­tünk elnyomási szándék, nálunk magyarosítási törekvések, — legyenek nyugodtak — Horvát­ország iránt »nincsenek. De igenis megvan a jó­akarat, eleget tenni a horvátok jogos közjogi követeléseinek, Dalmáciára nézve is, ha ezek a horvátok és dalmatáik kívánságára és közremű­ködésével s a magyar alkotmány keretén belül teljesíthetők. Midőn híre jött a horvát ellenzéki pártok fúziójának, azonnal tudtuk, hogy összeesküvés van ezek és az ifju-csehek és osztrák-szlovének között a dualizmus megbontására és szent Istvá­n­lingné egész délután fel s alá sétált a szokott helyen, az esőben. A szekérúton egy „tanga“ haladt el mel­lettem s a lovam, mely a hosszas álldogálást megunta volt, ügetésnek indult. Az út szélén, éppen a tonga­­állomás előtt, Schreiderlingné Jetőtől­ talpig csűrön, vizesen várakozott a tangára. Én fölfelé fordultam a dombnak, semmi közöm sem lévén a tangához — mi­dőn ő épp abban a pillanatban sikoltozni kezdett. Visszasiettem s a tonga-állomás lámpái alatt ott láttam Schreiderlingnét, az átázott földön térdelve az imént érkezett tonga mellett és iszonyúan sikoltozva. Azután, a­mint odaértem, arccal beledőlt a sárba. A tonga hátsó ülésén feszesen, mereven a fél­keze az ernyő­rudon, csurgó kalappal és bajuszszal — ült a másik ... holtan. A hatvan angol mérföld­­nyi döcögős hegyi utat nyilván nem állotta ki a szive bülentyüje. A kocsis azt mondta: — Ez a száhib két állomással Szalón előtt halt meg. Én hát kötéllel odahurkoltam, hogy ki ne essél, az után s így hoztam Szimlába. Nem kapok a száhib­­tól (már­mint tőlem) baksist . Az, ni, (s a halottra mutatott) egy rúpiát adott volna. A halott vigyorgó arccal ült ott, mintha mulatna a jó tréfán, hogy ő így érkezett meg, az asszony pe­dig nyöszörögni kezdett a sárban. Négyünkön kívül senki sem volt az állomáson és az eső csak úgy szakadt. Az első dolog volt Schreiderlingnét hazavinni, a második pedig: elejét venni, hogy a neve ne ke­rüljön bele ebbe a dologba. A kocsis öt rúpiát kapott, hogy hozzon egy bazárbeli gyaloghintót Schreider­lingné számára. A halottról csak azután szóljon az állomásfőnöknek,­­aki aztán tetszése szerint intéz­kedjék. Bevittük Schreiderlingnét az eső elől a szin alá s három negyedóráig várakoztunk aztán ketten a gyaloghintóra. A halott úgy maradt künn, a­hogy megérkezett. Schreiderlingné mindent tett, csak nem sírt, a­mi pedig talán könnyített volna rajta. A­mint az eszméletét visszanyerte, ismét sikoltozni kezdett, azután pedig imádkozni a halott lelkéért. Ha nem lett volna olyan becsületes, a­milyen volt, a maga Mai számunk tizenhat oldal

Next