Pesti Napló, 1893. február (44. évfolyam, 37-64. szám)

1893-02-01 / 37. szám

érez ily viszonyok között, mintha okkupáti tar­tomány lenne, úgy mint Bosznia. Kinek áll érdekében ezeket a viszonyokat fentartani ? És mily könnyű volna e súlyos bajokon se­­gíteni. Két méltányos kívánságot kellene teljesí­teni : egyik az, hogy a magyarországi ezresek­ben a szolgálati nyelv legyen a magyar, mit a király minden pillanatban elrendelhet, a másik az, hogy a tisztképző nevelőintézetek Magyaror­szágon megmagyarosíttassanak és kizárólag a ma­gyar honosságú ifjúság kép­désére szolgáljanak. Ha e két reformot a katonai intéző körök létesí­tik, a hadsereg kérdése Magyarországon elvesz­tette minden élességét. Ha pedig ezeket tőlünk megtagadják, elveszik Magyarország katonai ere­jének javát, megbénítják magát a hadsereget, megrontják a korona és a nemzet közötti leg­­bensőbb viszonyt s megzavarják hazánk politikai nyugalmát és fejlődését. Teszik ezt minden ha­szon nélkül a hadseregre. Erre azt feleli a Pester Lloyd, hogy a sza­badelvű párt nem akarja e reformokat, mert „neki a monarkia nagyhatalmi állása és azzal együtt Magyarország életérdeke nem közömbös , és soha, de soha nem fog segédkezet nyújthatni oly kísérletekhez, melyek által a hadsereg vi­szonyai felzavartatnak s Ausztria és Magyaror­szág súlya az európai eldöntésekben sajnálatos módon leszállíttatnék.“ Igaz-e, hogy a magyar képviselőház több­sége így gondolkozik? Kétségbe vonj­uk­ ezt. És igaz-e akár az egyik, akár a másik állítás? Nem áll sem az egyik, sem a másik. A had­sereg viszonyai fel nem zavartatnak, mert sem szolgálati viszonyai és belső szervezete nem érin­tettek, sem létszáma, újoncjutaléka, szolgálati ideje, beosztása, taktikai formái nem módosíttat­nak. Épp oly kevéssé, mint közjogi helyzete, avagy a legfőbb hadúrnak a hadseregben brit uralkodói és rendelkező jogai. Ha ezek mind épségben tartatnak, mind visszahatással lehetne az ilyen reform Magyarország és a monarkia nemzetközi vonatkozásaira? Csak mesterségesen szított félreértések keletkezhetnének, melyeket a felvilágosítás és a tapasztalás csakhamar meg­cáfolna. De menjünk tovább. Fel kell tennünk, hogy a legújabb katonai reformok Németországban és Oroszország hadi készülődései megkövetelik a A jószágigazgató elhozta a váltót, Puritán fogta a váltót s elindult Ripacscsal. Fegyverzete sötét volt, mint szándéka. Fölkeresték Csáthy Miskát a mecé­­nást, akinek volt két jó trappere s egy sárga brics­­kája, meg egy nagybátyja Biharban. — Szervusz fiuk, mit isztok? — Mindent iszunk, — mondta Puritán és át­adta azután a szót Ripacsnak, aki hős színész. — Tudod Miska egy kis bajban vagyunk, azért jöttünk hozzád. Mi pénzt nem kérünk. — Elvből — szólott Puritán. — Meg nekem sincs olyan most. — Gondoltuk. Nem is kérünk. Hanem ez a di­rekció a vérit veszi az embernek, kénytelenek va­gyunk egy nagyobb szabású pénzügyi műveletet ke­resztül vinni. Ezt a váltót h­a aláírnád! Csáthy Miska aláírta. Puritán is, Ripacs is. A váltó olyan dolog, hogy hárman aláírják s aztán megpróbálja az ember, hogy melyik bankban adnak érte pénzt. Elmentek vele a kisegítőbe. A di­rektor is onnan pénzel. Puritán fölvitte, Ripacs lent sétált az utcán. — Hoztam egy váltót. — Igen? Ki van aláírva? — Én. — Hát még? Mondta, hogy a barátja. — Hát még? — Csáthy Miska. — Hát még? — Több nincs. Megforgatták a váltót, élülről is, hátulról is nézte az öreg pénztáros, aztán mondta, hogy tessék csak ott hagyni, majd beterjeszti az igazgatóságnak. — Hja kérem, nekünk ma kell. — Sajnálom. Hiszen van még bank a ■világon. Elmentek egy másikba, Ripacs is fölment, mert félt, hogy meghal. — Hoztunk egy váltót. — Ki van aláírva? — A fiát még? véderő­ törvény változtatását azon irányban, hogy­ a póttartalék és az úgynevezett, népfelkelés bevoná­sával Ausztria és Magyarország katonai ereje is újra­­ növeltessék, a­mi csakis a magyar országgyűlés beleegyezésével érhető el. Elég, ha erre utalunk. De ha ez elkerülhető volna is, még akkor sem lehet a jelen tarthatatlan állapotokat a végte­lenig fentartani. Már­pedig a magyar nemzet fejlődése nemzeti irányban halad előre és évről­­évre kevesebb lesz a németül értők száma, ellen­ben a magyarul tudók száma minden esztendő­ben növekszik. Ebből matematikailag következik, hogy kis idő múlva nálunk a német nyelv kizá­rólagos uralma a hadseregben meg nem marad­hat. De minél előbb beleegyezik a katonai kor­mány a magyar hadsereg megmagyarosításába, úgy, miként ezt a nemzeti párt követeli, annál könnyebb lesz az átmenet. És hogy ez békében történjék s ne a háború kockázataiban, ez a legfőbb érdek, mely a hadseregnek e reformok haladéktalan megkezdését ajánlatossá teszi. Mindezeket jól fontolja meg a magyar kor­mány és a szabadelvű párt. De fontolják meg a hadsereg intéző körei is jól. Királyunk bölcsesége határozni fog és mi bízva reméljük, hogy a ma­gyar korona meg fogja engedni a magyar nem­zetnek, hogy kardját a trón dicsőségére és a haza védelmére egész erejével és önfeláldozó lel­kesedésével villogtassa. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, január 31. A ragadós tüdőlokról szóló törvényjavaslat, melynek tárgyalását a ház tegnap kezdte meg, ma még teljes négy órán át foglalkoztatta a törvény­­hozást. Az ülés első felében még általánosságban vitat­ták a javaslatot s Putnoky Mór kivételével vala­mennyien a javaslat mellett beszéltek, bár a pártolók, különösen gróf Károlyi Sándor, Bottlik Lajos és Gaai Jenő, erősen hangsúlyozták, hogy e javaslat nem elegendő s a többi állat-epidemia ellen is véde­kezni kel. Gróf Károlyi Sándor kifejezést is adott annak a reménynek, hogy a miniszter nemsokára elő­terjesztéseket fog tenni a háznak a többi járvány ellen való védekezés tárgyában is. Gaal Jenő pedig egyenesen határozati javaslattal kérte a kormányt arra utasítani, hogy a kötelező állatbiztosításról tör­vényjavaslatot nyújtson be. E határozati javaslatot gróf Bethlen András földművelési miniszter felszóla­lása dacára a miniszterelnök is pártolta s a többség el is fogadta. Az általános vita során igen érdekes volt a Bottlik Lajos beszéde, mely a kérdést gyakor­o_ — Hát még? — Csáthy Miksa. A pénztáros mérges természetű egyéniség volt s azt tanácsolta, hogy Csáthy Miksa jól tenné, ha csak a saját váltóit írná alá. Azzal is elég a dolga neki. Nem vagyunk abban a helyzetben uraim! — Kérem, mi szívesen segítünk — ajánlotta Ripacs — kikerekitjük a summát száz forintra. Ön is lesz szives aláírni s aztán majd mi eligazítjuk másutt s visszahozzuk felét. A s­­írnak is lesznek legalább abban a helyzetben — de már ekkor mentek. Megpróbálták a Leszámitolóban s ott is keve­­selték az aláírást. — Nem értem, hogy teheti egy ember úgy tönkre a hitelét, mint ez a Miska! Visszamentek a Kisegítőbe, hogy ők meggondol­koztak, mégis csak itt hagynák hát holnapig azt a váltót. A jószágigazgatót küldték utánna másnap s az visszajött a váltóval, hogy nagyon sajnálják a bankban, de nincsenek abban a helyzetben stb. — Dörbli, azért a váltóért pénzt kerítsen! — Pénzt! — zúgta Puritán is. A jószágigazgató izzadva kínálta összes kutfor­­rásainak, de mindenütt megkérdezték, hogy valami ruhaneműt vagy smukkot nem tudna hozzá mellé­kelni ? .... Időközben beütött a gondviselés és elfe­ledték az urak a váltót. Csak néha menydörgött Dörbli fölött az ítélet, hogy azonnal induljon és értékesítse a váltót! És ő bolygott a váltóval, mint Ahasverus. Tavasz felé eszibe jut Puritánnal: megint, a váltó. Dörbli, hol az az okmány? A zsebiben volt. Az inak elvették tőle s elindultak Miskához. — Szervusz fiuk, mit isztok? Mindent ittak és Ripacs adta elő az ügyet. — Kedves Miska, köszönjük a szívességedet, most visszahoztuk a váltót. De tudod kérlek ez meg­húzott bennünket, ha volna heverő tiz pengőd, mert megint snasszul állunk. — Jó, de előbb hát igyatok valamit. — Az nincs elvünk ellen. 1893. február 1. 37. szám.­ lati alapon, szakszerű és meggyőző hangon tárgyalta. Vajay István, Szalay Imre és Ugrón Zoltán volt a többi szónok. Aztán a vitát bezárták s a javaslatot általánosságban természetesen nagy többség fogadta el. A részleteknél minden szakasz számos felszóla­lásra adott alkalmat. Legszerencsésebbek voltak mó­dosításaikkal Ivánka Oszkár, Bornemissza Lajos és Polonyi Géza, az ő módosításaikat a ház elfogadta s ezeknek alapján a törvényjavaslat igen lényeges változásokat szenvedett. Az eredeti javaslat határo­zatával ellentétben a­ kártalanítást egészen a kincs­tár fedezi, de a kárvallottak a becsértéknek csak kilencven szá­zalékát fogják megkapni, változást jelent, az eredeti javaslattal szemben az is, hogy a kártérí­tést az állam nem vonja meg azoktól, kik a fertő­zésben gyanús eseteket nem jelentik be. Ajánlottak módosításokat, még mások is, de a többség azokat mellőzte. Holnap a kérvényeket tárgyalják s aztán meg­kezdik az országos kiállítás költségeiről szóló tör­vényjavaslat tárgyalását. A képviselőház ülése január 31-én. Elnök: Báró Bánffy Dezső. Jegyzők: Schóber Ernő, Molnár Antal és Perczel Béni. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, gr. Csákja Albin, Lukács Béla, gr. Bethlen András. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök bemutatja a beérkezett kérvényeket és Hock János levelét, ki egészsége helyreállítása érdekében hat heti sza­badságot kér. Következik a napirend: A ház többsége harmadszori felolvasásában elfogadja az újoncmegajánlásról szóló tör­­vény­javaslatot. A ragadós tüdölok kiirtásáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalásánál Vajay István szólal fel. Sajnálja, hogy nálunk a legfontosabb törvényjavaslatok ötletszerűleg, valamely kül­földi kényszer folytán kerülnek felszínre. Azt hiszi, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslattal nem fogunk célt érni, mert nincsenek kellő számú szakközegeink, mert ez a javaslat, ha törvényerőre emelkedik, tág kaput nyit a visszaélésnek és végre mert a pénz megszerzése oly alak­ban kontempláltatik, hogy ismét egy újabb adócímmel ál­lunk szemben. Kívánja, hogy a törvényjavaslatot adják vissza a közgazdasági bizottságnak, a­mely gondoskodjék arról, hogy az állampénztárból fedezhessék a kiirtás költ­ségeit. Ha a mostani adóforrások nem volnának elegendők, hozzák be a börzeadót s ezt fordítsák a ragadós tüdőlob kiirtására. A javaslatot általánosságban se fogadja el (He­lyeslés a szélsőbalon.) Putnoky Mór kifogásolja a javaslat egyes intézke­déseit, melyek miatt azt még általánosságban se fogadhatja el. Különösen a szegényebb gazdákra lesz a javaslat való­ságos csapás. Szükségesnek tartja, hogy a teljes kártéríté­sen kívül a dezinficiálási eljárásnál és a becslésnél fölme­rült költséget is az állam viselje. (Helyeslések.) Bottlik Lajos abból, hogy a törvényjavaslatot a Németországgal kötött konvenció nyomása alatt terjesztet­ték elő, azt látja, hogy az államkormányzat a földművelési ér­dekeket mostoha elbánásban részesíti. Kívánatosnak tartotta volna, ha a javaslatban nemcsak a tüdőláb, hanem az ösz­­szes ragályos betegségek iránt történt volna gondoskodás. Mélt­ányos volna szerinte, ha az állam teljes mértékű kárpótlást nyújtana. A kötelező állatbiztosítást az állatorvosi in­tézmény mai fejletlen állapotában merő képtelenségnek tartja. Ha majd e téren is haladunk, akkor örömmel fogja üdvözölni a kötelező biztosítást. A javaslatot általánosság­ban elfogadja. (Élénk helyeslés,balfelől.) Szalay Imre minden intézkedést az állategészségügy terén illuzóriusnak tart, a­míg nincs mezőrendőrségi törvé­nyünk. A tudomány mostani előrehaladottsága mellett még nincsen itt az ideje, hogy a javaslat energikus rendszabá­lyaihoz folyamodjunk. A javaslatot még általánosságban se fogadja el, hanem a bizottsághoz visszautasíttatni kéri (Helyeslések a szélsőbal felől.) Gróf Károlyi Sándor hozzájárul a javaslathoz, de kívánja, hogy a miniszter később a javaslat leányait no­­velláris javaslat útján pótolja ki. Az állatbiztosításra, egyéb állati betegségekre nézve is óhajt intézkedéseket, de kellő módon törvényhozási úton. Az állatbiztosítást talán legcél­szerűbben szövetkezetileg lehetne szervezni. A keleti mar­havészre is külön törvény szükséges s ezenkívül gondos­kodni kell a kisebbszerű járványok és állandó betegségek elhárításáról is. (Helyeslés a bal és szélső baloldalon.) Gróf Bethlen András földmivelésügyi miniszter azok felszólalásaira reflektál, a­kik a javaslatot általánosságban sem fogadják el és védelmezi annak intézkedéseit. A köte­lező állatbiztosítás behozatala szerinte is szükséges s azt hiszi, hogy lehetséges is lesz, ha a nagyobb megyék, vagy a megyéknek egy harmonikus csoportja alakul állatbiztosí­tási szövetkezetek létesítésére. Ha a törvényhozás bölcse­sége azt kívánja, hogy ez idő szerint kizárólag az állam fedezze a kiirtással járó költségeket, kész ahhoz hozzájá­rulni. (Általános helyeslés.) Gaál Jenő a törvényjavaslatot általánosságban elfo­gadja, de egyes részleteire nézve vannak aggályai. Sérel­mesnek tartja az ipari szeszgyárakra nézve, hogy ezek ki vannak zárva a kártalanításból. A bizottságok bevonták a a gazdasági szeszgyárakat is a javaslatba, de mellőzték az ipari szeszgyárakat, pedig a kettő közt lényegileg alig van különbség. Helyesebbnek tartja a javaslat álláspont­ját, hogy a gazdákat be kell vonni az érdekeltségbe, mint azt, a­mihez a miniszter is hajlandó hozzájárulni. Hatá­rozati javaslatot terjeszt be, hogy utasíttassék a kormány a kötelező állatbiztosításról szóló javaslat mielőbbi beter­jesztésére. (Helyeslés.) Ugron Zoltán kifejti, hogy a nagy szeszgyárosok­nak nem adható kártalanítás. A javaslat mai szövegezésé­ben nagyon sújtaná a kisebb birtokos osztályt s azért azt kívánja, hogy a kártalanítást a kincstár fedezze. (He­lyeslések.)

Next