Pesti Napló, 1893. május (44. évfolyam, 124-153. szám)

1893-05-23 / 145. szám

Előfizetési árai Budsapesten: Egész évre— 14 k­t — kr. Félévre — — — 7 „ — „ Negyedévre— —­ 3 „ 50 „ Egy hónapra .— 1 „ 20 „ Sisgopl­nnt kétszer Mához küldve. Egész évre— —. 18 k­t — kr. Félévre —. — — 9 „ — Negyedévre — 4 „ 50 „ Egy hónapra — 1 ,, 60 „ Egyes szfim ára: Reggeli kiadás — — 4 kr* Esti kiadás ~~ — 8 „ Kiadóhivatal, ft., FinncieMan, Firetifiek-bazára. 145. sz. Negyvennegyedik évfolyam Budapest, kedd, május 23. Előfizetési firak v­éfers csak reggeli kiadásért* Egész évre — 14 frt — kr» Negyedévre------. S „ 50 „ Heggolt fis cán lap együtt küldve: Egész évre... — 13 frt — kr* Negyedévre------4 „ 50 „ Naponkint kétszer plátán küldve: F-gess évre__ 20 frt — kr. Negyedévre-- 5 „ — n Egyes szám­áras Reggeli kiadás— ... — 5 ka. Esti kiadás — —__4 „ Szerkesztőség i­ff. Ftrind­ok­tore 3. AllisnawMpket, 1893. Szabadság és élet. Budapest, május 22. A névtelen hős ércalakja, egyik kezében kard, a másikban a győzelmi zászló, burkoló lepel nélkül áll a budavári Dísztéren. A magyar­ság géniusza hajlik föléje, és koszorút tesz fejére és lelkesedést önt szívébe. Csak ércből való alle­góriája annak, ami kilenc lusztrum óta ércnél szilárdabban él a magyarság szívében. Hősidők emléke, nagyság emlékeztetője, hazafiság hirde­tője, áldozatkészség tanítója az a csillogó, ra­gyogó ércszobor, de a hőskor emléke és hősi nagyság tudata, hazafiság és áldozatkészség a magyar érzésnek mindig alkotó elemei voltak. A sötétet látók és a hajt szimatolók vészsejtése csakis ennek a magyar érzésnek nem ismerésén, félreértésén alapulhat. A szabadságharcosokat ünneplő magyar dehogy demonstrál, hanem isten­tiszteletet tart. Hálát mond az életért, mert a ma­gyarnak a szabadság az élet. Azon az ércbe öntött honvédzászlón e sza­vak állanak: szabadság vagy halál! és azt az ércbe öntött honvédet ünneplők szívében ez az érzés él, hogy szabadság és élet. Akik ennek az ünnepét politikai demonstrációktól féltették, aggo­dalmukban jó magyarok lehetnek, de aggodal­mukkal azt igazolták, hogy nem jól ismerik nem­zetük érzésvilágát. A tegnapi nap fényesen igazolta ezt. Mikor a névtelen hősök szobráról lehullott a lepel, sok ezer éljen zúgott feléje. A múlt kegyeletének és a jelen hazaszeretetének szóltak. De kegyelet és hazafiság a magyarságnak nem politikai ténye­zői, hanem életföltételei. Ezért nem lehetett a szoborleleplezés politikai tüntetéssé, hiszen az élet ünneplése nem lehet politizálássá. A­kik elmaradtak az ünnepről, nem ismerik ezt a, bátran mondhatjuk, hogy természeti tör­vényt. De nem ismerik azt a másik törvényt sem, amely az állam legerősebb gyökerének a múlt megbecsülését vallja. A múlt nagysága iránt való kegyelet a jövő nagyságának biztosítéka. A budavári emlék le­leplezése a magyar államiságnak volt ünnepe, mert a nemzeti erőnek volt glorifikációja. TÁRCA. A budai honvédszobor. A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Gerő Ödön. Egy óriás palota és néhány kővityilló választja el egymástól a két ércszobrot. Azt, a melyet rend­őrök őriztek, nehogy tüntető népcsoportok meghaji­­gálják és azt a másikat, melyhez a nemzet küldöttei seregestül zarándokoltak, hogy koszorút tegyenek ta­lapzatára. Az óriás palota a magyar honvédség mo­numentális háza, előtte és mögötte pedig a két érc­szobor azoknak a világra szóló harcoknak hirdetői, melyek nélkül talán kunyhóra se tett volna szert a magyar hadsereg. A palota előtt a leterített ellenség vasalakja, fölötte a reakció szomorkodó géniusza, a palota mögött pedig a névtelen hős, a katonák ka­tonája, a honvéd, a hit diadaláért a magyarság nem­­tője megkoszorúz. Ha megtörténnék az, a­miről költők képzelete álmodik, a­mit­ a nép legendái regélnek, hogy éjszaka évadján megelevenednek az ércemberek, milyen kü­lönös találkozója volna a két nemzőnek! A gyászos alak azt látná, hogy nemcsak azt a lábainál heverő harcost és 418 bajtársát veszítette el, de elveszítette azt az egész talajt is, a­­melyben hajdanra hatalmas növénynyé fejlődött volt minden mag, melyet belé vetett és az látná, hogy az a másik alak, a nemző viágban társa, a magyar szabadság géniusza hódí­totta el tőle egész birodalmát. De ha költők álma, legendák képzelése meg is valósulnak, már csak is az egyik ércalak elevenednék meg, az, a melynek meg van még életet adó varázslószere: az eszme, a másikba a reakció zsoldosát sirató vasalakba még a poéták fantáziája sem lehelhet életet. Az eszme diadalát ábrázolja az a kis szobor a budai Disztér legfelső végén. Azét az eszméét is, mely­ben koszorú, a másikkal ő is megragadja a zászlót, hogy diadalra vinni segítse. Szárnyak hordják, csak­úgy mint a hőst a lelkesedés. Gyönyörű allegória, melyet mindenki megért. Nemcsak a hősök elszántságát, hanem az egész nem­zet lelkesedését ábrázolja. A híres előre­ szónak érc­szobra. A zászló szalagján az áll, hogy: Szabadság vagy halál. De azt mondja a harcoló hős elszánt arca, azt a kivont kard és a szárnyaló géniusz is. És megérti beszédüket az ezernyi tömeg. Ott áll kö­zötte néhány száz roskatag öreg­ember, akik valaha ezt a szót nem csak értették, de érezték is, akik­nek kezében szintén kemény volt a kard, s a­ki­ket ugyanaz a géniusz vitt előre, oda ahol a szabad­ság terem, vagy halál. A tömeg megilletődve néz rájuk, az eleven szobrokra, s aztán viharosan meg­­éljenzi az ifjú művészt, aki jövő századoknak meg­testesítette, ércbe öntötte azt az isteni lelkesedést, amely a szabadság nélkül nem ismert egyebet, csak a halált. A piedesztál homloklapján aranyozott csillag alatt három borostyán ág simul. Széles szalaggal vannak összekötve. E szalagon van a szobor egy­ik felirata: A névtelen hősöknek. Alatta kőbe vésve e szavak állanak: Szabad hazáért 1849 május 21. A szobor talpának négy szögletén egy-egy bomba. Az egyikre a magyar nők gyönyörű óriás érckoszorúja borul, melynek most csak brancírozott gipszmintáját helyez­hették a talapzatra. A szobor a művészi naturalizmusnak megnyilat­kozása. Költészet az eszmében; realizmus a kivitelben. Ez az ige, melyet Doncourt a művészetnek új evangé­liumként hirdetett, a költők és művészek, a kritikusok és közönség félreértette naturalizmusnak becsület­mentője. Mélység a tartalomban, de költészet is, mély­ség a kivitelben, de valóság is. A művészi naturaliz­mus, mely még annyira ritka, hogy a naturalizmus egyik legnagyobb képviselője Ibsen is így szólott róla hozzám: Bár csak igazán naturalista lehetnék! — de* Kai «zárnunk tizenkét oldal­ ­.iBgjiM.-M .M- li ■1 r "i'i ^~-írT7i7...'i~.T.~.,;r.~i ........T-a A függetlenségi párt újjászervezése. — A Pesti Napló tudósítójától. — Budapest, május 22. Szombat óta három közjogi ellenzékünk van: a negyvennyolcas párt, a­ függetlenségi és 48-as párt és az, mely pusztán függetlenségi pártnak nevezi magát. Ez a legújabb és legszélsőbb. A különbség ezen pártok között a a következő: A 48-as párt, melynek vezére Ugrón, bemegy a delegációba s Magyarország közjogi függetlenségét a hadseregre nézve is fokozatos fejlődésben véli elérhetni; a a függetlenségi és 48-as párt, melynek elnöke Justh Gyula, s főszónokai Helfy és Polónyi, a perszonális uniót követeli s ezen alapon Ausztriával állandó szövetséget tart, de Magyarország állami függetlenségét az 1849-iki törvények ér­telmében az 1867-iki alap ellenében egyszerre akarja helyreál­lítani; végül a függetlenségi párt nem nyilatkozik a personális unió kérdésében, hanem Magyarország függetlenségét kö­veteli, pure et simple, tehát számítva az Ausztriától való elszakadás lehetőségére — vezérei Eötvös Károly és gróf Károlyi Gábor. Az elvi differenciák érthetők és elég élesek. Kifej­tették azokat régebben­i választások alatt a polémiákban szomi­nal. Most pedig kifejtik világosan egymás ellenében Eötvös Károly s a függetlenségi és 48-as párt kiáltványa. De a mi legkülönösebb a dologban, hogy a 48-asok és 49-esek közötti régi versengés és villongás, mely miatt Ugron­ék a pártból kiléptek, nem vezetett azóta sza­kadásra a szélsőbal nagy táborában, hanem erre a lö­kést az egyházpolitikai kérdések adták meg s a kormánynak a szélsőbal belső ügyeibe avatkozása. Követ­kezőleg az Ká­t­ó a párt kilépést­ a szivárvány színeiben ját­szik, mint maga a nyilatkozat, melyet az új párt vezére fogalmazott. A legszélsőbb közjogi oppozíció a legmelegebb kormánypártisággal kezet fogva, a legradikálisabb libera­­lizmus állami omnipotenciával és felekezeti elfogultsággal. Eötvös ellentmond az összes ellenzéki pártoknak s vala­mennyit reakcióval gyanúsítja — kivéve a szabadelvű pár­tot s ennek kormányát, melynek egyházpolitikai programm­­ját, melylyel a SFc/Jerre-miniszterium áll vagy bukik és a szabadelvű párt él vagy hal, az uj függetlenségi párt a a művészt áthatotta, mikor megalkotásához fogott. Valamennyi szobrunknak az a kardinális hibája, hogy szobrászaik nem értették meg azokat, akiket megörö­kítettek, hogy nem adták meg művüknek azt, ami nélkül sohasem válhat művészi alkotássá: a tartal­mat. Nem egyebek jó-rossz plasztikai munkáknál, de egyikük sem emelkedik gondolat kifejezőjévé. Zala György honvéd-szobra az egyetlen, mely nemcsak ércalakokat ábrázol, hanem a bennük élő eszmét is megörökíti. S ezért a szobor, még ha hibái vannak is, igazi művészi alkotás. A múltakon okulva, valóságos aggodalommal néztünk a leleplezés elé. Végig emlékeztünk főváro­­sunk valamennyi szobrára, arra a csalódásra, mely a hangulatkeltő híresztelések után a közönséget mind­annyiszor elfogta, valahányszor egy-egy, a szobormű­­veket takaró lepel lehullott, s aztán meggondoltuk, hogy egyetlen szobornál sem ötlik annyira szembe a mű rosszasága, mint éppen annál, mely a heroizm­ust akarja ábrázolni,­­ ha rosszul ábrázolja. A magasz­tos kifejezése olyan feladat, melyet nagyon megnehe­zít az, hogy a megoldásában való botlás esetleg ko­mikus hatást kelthet. Nos, a budai honvédszoborról a lepel lehullott, és közönség és kritikusok egyhangúan elismerték, hogy a magasztosságnak igaz hirdetője, hogy minden részében hű kifejezője annak az eszmének, amelynek dicsőítőjéül szánták. Magas, karcsú négyszögű piedesztálon harcoló honvéd áll. Balkezével a lobogó hadi zászlót tartja, jobb kezében a félig leeresztett kardot. Lábainál összeroncsolt ágyú hever. Egyik lába az ágyúcsövön van, a másikkal előre lép. Még nincs vége a küzde­lemnek, még előre kell törnie, noha meg van sebe­sülve. A homlokán sebesítették meg, a sebet bekö­tötte kendővel, de kezében kemény a kard és lelké­ben szilárd a hősi elszántság. Arcán a furor hunga­­ricus, a szeme, az arckifejezése azt hirdetik, hogy: ne bántsd a magyart! Géniusz hajol föléje, egyik kézé-hegy tetejéről a legmelegebben támogatni kész. Mindenki érti Eötvöst és senki felette nem csodálkozik;régi mondás: Les extremes se touchent. De bármily erős legyen az anti-katolikus áramlat a minisztériumban és a függetlenségi párton, azt a régi füg­getlenségi és 48-as párt nem nézheti összefont karokkal, hogy Eötvös Károly, volt elnöke, tizenhat párthívével őt elvtelenséggel vádolja, mivel a szabadelvű kormánynyal egyházpolitikai szolidaritásba lépni nem akar, és — ami pedig fő- és létalapja volt eddig és mindig a pártnak, a közjogi programmot elhomályosítsa és szélsőségekbe vigye. Tiszta bort önteni a kupákba, ezért szólal meg a régi független­ségi és 48-as párt a választókhoz. — Értsék meg, hogy miről van szó, mindnyájan a függetlenségi párt hívei s az egész ország. A kormány pedig elérte célját, mert ha Eötvös Ká­roly nem bírta rávenni a pártot arra, hogy a kormánynak a kabinetkérdésben az egyházpolitikai javaslatoknál segít­sen, hát elérte azt a másikat, hogy a legnagyobb ellenzéki pártot megbontotta és szövetségeseket nyert, kik az egész ellenzéket oldalt támadják. * * Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt pünkösd vasárnapján értekezletet tartott, melyen a pártnak újjá­szervezése dolgában tanácskoztak. Szükség volt erre már azelőtt is és most, hogy Eötvös és hívei kiléptek a pártkör­ből, még inkább szükségét látták a reformnak. Az értekezletet esti 6 órára hívta össze Helfy Ignác elnök, s bár a tanácskozás közel negyedfél óráig tartott, a napirend tárgyalására csak nagy későn került a sor, mert az idő javarésze az Eötvös-fr­akció kilépésének megbeszélé­sével telt el. Az értekezleten mindenekelőtt az elnök felolvasta a párt új elnökének, Jestó­ Gy­ulának,a Pesti Napló­ban már közölt táviratát, melyben tudatja, hogy az elnökséget köszönettel elfogadja s mihelyest egészségi állapota engedi, valószínű­leg e hét folyamán, azonnal feljön a fővárosba, hogy a párt vezetését átvegye. Az értekezlet örömmel vette tudomásul a bejelentést Ezután a disszidensek kilépése került szóba. Visontai Soma szólalt fel elsőnek és elmondotta, hogy szombaton éjjel egy óra tájban felkeresték lakásán gróf Károlyi Gábor és Horváth Ádám s miután a párt elnöke s egyik alelnöke nincs a fővárosban, a másik alelnököt Kun Miklóst pedig nem tudták megtalálni, neki, mint a ................... ........................... l|li, II l. l, .1 IjlgM

Next