Pesti Napló, 1893. augusztus (44. évfolyam, 215-245. szám)
1893-08-01 / 215. szám
S15. szám Budapest, kedd ______________PESTI NAPTÍV.___________ 1893. augusztus 1. 3 Mi szükség van arra, hogy főispánok a mozgatható miniszteri automaták vegyék a nemzet ünnepének a rendezését a kezükbe? Hogy egy nagy társadalmi akciót hivatalos keretekbe szorítsanak s a forum ünnepét a kompromittált közgyűlések termeibe hurcolják ? Jókai neve a magyar nemzeté s azt sem cégérnek kitűzni, sem alacsony korteskedések sorában meghurcolni nem szabad. A magyar társadalomnak kell kezébe venni az akciót. Főleg pedig a magyar nők szívére kell űzni a nagyszabású kultúrmozgalom megindítását, mert csak ott van jó és biztos helyen. Az ő finom ösztönük megérzi azt, amit mi a politikai elfogultság hályogán keresztül meglátni nem tudunk. Ez a vezetés biztosíthatja csak az ünnepséget az egyoldalúságtól, s ez szerezheti meg a biztos sikert. Pedig ezt a sikert semmiféle taktikai előnyökért kockára tenni nem szabad, mert ennek nemcsak Jókai Mórhoz, hanem a magyar nemzethez is méltónak kell lenni. Különben is a nők jobban átérzik azt a kötelességet, amelylyel a költészet félként apostolainak tartozunk. Mert a férfinak lehet közönynyel tekinteni a költő idealizmusára, de a nő hálátlanság nélkül nem tagadhatja meg őt. A férfi mosolyoghat a költő álmai felett, gúnyolhatja ábrándjait, de ez az ábránd és ez az álom a nők ereje, mert a női méltóságot a nyers és durva férfierővel szemben a költő tolla védelmezte meg, midőn a nő alakját eszményi alapra fektette s a költészet varázsával vont dicsfényt fejük körül. Hock János: Főrendiházi reform és a vármegyék. Budapest, julius 31. Szabadjon nehány őszinte szót vetnem papírra ama reform-mozgalmat illetőleg, mely újabban a magyar vármegyék üléstermeiben megfészkelte magát. Nem szándékozom „Cicero pro domo“ beszélni, dacára, hogy azon Háznak tagja vagyok, melyet megreformálással akarnak sújtani azért, mivel egy nagyfontosságú kérdésben szabad véleményt mert nyilvánítani. Őszintén bevallva, a reformmozgalmak alkalmából nem győzök eléggé csodálkozni úgy némely törvényhatóságnak, mint a kormánynak eljárása fölött. Távol áll tőlem kétségbe vonni a vármegyék érdemeit a magyar szabadság megvédése körül, s nem vonom kétségbe a kormány abbeli jogát sem, hogy bizonyos esetekben a törvényhatóságok erkölcsi támogatását igénybe vegye. Ami engem aggálylyal tölt el, egyszerűen az, hogy a kormány megmentésére vármegyék is vállalkoznak, vármegyék, melyeknek radikális átalakítását a korszerű közigazgatás érdekében az uralkodó párt már kimondotta. Aggálylyal tölt el engem az, hogy a főrendiház reformját azon részről is követelik, a főrendi szabad vélemény megrendszabályozását olyanok is kívánják, kik suo tempore a nép szabad véleményének megrendszabályozásától sem idegenkedtek. Mert hiába, az ellenzék bizony csak szálka marad a hű mamelukok szemében, akár egyházpolitikai, akár függetlenségi, akár nemzeti legyen a neve. A szabad vélemény elleni nyomás pedig nyomás marad, akár fölfelé, akár lefelé gyakorolják. Hogy a magas kormány a közszabadság iránt nem viseltetik valami gyöngéd érzelmekkel, annak élő tanúbizonysága a rég benyújtott, de tiszteletreméltó ildozatnal le nem tárgyalt, „a Kúriának választási ügyekben való bíráskodásáról“ szóló törvényjavaslat. Arról van tehát szó, hogy a törvényhatóságok küldöttei, vagy mondjuk követei, helyet foglaljanak a főrendek házában. Részemről, ki a nemzeti párt elveit vallom, ez ellen óvást nem emelek, ellenkezőleg, jobb szerettem volna elejétől fogva a törvényhatóságok küldötteit látni a mai kinevezett tagok helyén. Azonban tisztelettel kérdem a főrendiház reformját kívánó törvényhatóságokat, hogy minő választás alapján akarják követeiket az országgyűlés felsőházába küldeni? Szabad választás, vagy pedig csak aféle régi módis választás alapján-e, ahol majd a hatóságok szűk zsilipjein keresztül fognak folyni a népakarat haragos vizei? Bocsánatot kérek nyíltságomért, de midőn a népjog és demokrácia kiépítéséről van szó, talán mégis csak a választásoknál kellene a reformokat megkezdeni, mert hiszen a nyugat-európai értelemben vett közszabadságnak igazi alapját azok képezik. Ha valaki a főrendiházat azon értelemben akarja megreformálni, hogy benne a kormánynak teljesen szabad keze legyen, akkor miért nem nevezi meg a gyermekeket igazi nevén, miért, nem száll síkra nyílt sisakkal? Minek ez a hatalmas vargabetű, ez a kerülő út, mikor rövidebb, egyenesebb csapások is célhoz vezetnek? Hiszen választott tagokat vinni be a főrendiházba szabad választás nélkül, ez körülbelül annyi, mint a kormány kinevezési jogát kiterjeszteni. Csak a közelmúltba tekintsünk vissza. Mindnyájan emlékezünk a híres 89-iki véderővitára, midőn a nemzet felháborodással fordult a kormány és pártja ellen, mely akkor a közvéleménynyel igen éles összeütközésbe jutott. Ebben a véderővitában kapta halálos sebét a generális, ki annyiszor vezette embereit győztes csatákba, a közvélemény ellen. A véderővitánál azon főrendiházi tagokatözül, kiket a kormány nevezett ki, egyetlen egy szavazott a törvényjavaslat bizonyos szakaszának módosítására, míg huszonnyolc született mágnás szállt síkra a kormány ellen. Ezen huszonnyolc tag közül most igen sokan (tán a legtöbben) az egyházpolitikai ellenzékhez csatlakoztak, és a félhivatalos sajtó „reakcionárius, feudális“ stb. címekkel tiszteli meg őket. Sok főrendiházi tag, ki 89-ben úgy szavazott a kormánynyal, mint a karikacsapás és nagyrészt ma is a „ balpárti “ (tudniillik a múzeumi balpárti) táborban található, mind egytől-egyig a „liberálisok, felvilágosultak“ stb. csoportjához tartozik, persze a mamelukok új katekizmusa szerint. Már most kérdem, ha majdan a véderővita szomorú jelenetei ismétlődni fognak, amint hogy annak lehetősége távolról sincs kizárva, és a kormány embereivel lesz megrakva a főrendiház, kicsoda fog küzdeni a nemzet jogaiért ily túlnyomó többség ellen? Vájjon a mai választási viszonyok mellett nem észszerűbb-e a szélső radikálisok felfogása, kik felsőházról egyáltalán tudni nem akarnak ? Nekem vagy független magyar főrendiház kell, vagy semmi sem. A vármegyék választottjai mellett az esetben fognék szavazni, ha a szabad választás az egész vonalon biztosítva lenne. Részemről a politikai egyenlőséget nem úgy értelmezem, hogy legyen a mágnás éppoly elnyomott, amilyen a nép, de igenis úgy, hogy élvezzen a nép ugyanoly szabadságot, amilyet a felső tízezer élvez. Az egyházpolitikai mozgalmak sok furcsa helyzetet teremtettek már ebben a hazában, s bizony-bizony e réven nemsokára sikerülni fog szegény Magyarországot feje tetejére állítani. Avagy nem furcsa helyzet-e az, mikor egy és ugyanazon ernyő alá kerülnek azok, kik a Hentzi-szobor megkoszorúzását a nemzet meggyaláztatásának bélyegezték olyanokkal, kik e „nagyszerű“ eszme fölött örömkönnyeket hullatának ? És nem furcsa helyzet-e az, mikor a közvélemény drága gyermekének hirdetik azt a kormányt, mely mögött egy oly többség áll, mely egy hóember, melyet a téli választások alatt tákoltak össze a liberális főispánok ? Ily furcsa helyzetek között legjobb, ha az ember se jobbra se balra nem hallgat, de becsületes meggyőződése szerint indul neki azon útnak, mely Magyarország igaz érdekeinek diadalához vezet. Gróf Zay Miklós, összes katolikusokat. A gyűlés előkészítésére egyháziakból és világiakból álló végrehajtó bizottságot szerveztek. — (Kitüntetett jegyzők Nagybecskerekről telegrafálja tudósítónk: Schiller Lipót bégaszentgyörgyi jegyzőt, a torontáli jegyzőegyesület elnökét és az országos jegyzőegyesület alelnökét, a király az arany érdemkereszttel tüntette ki. Ez az első eset, hogy jegyző az arany érdemkeresztet kapta. Az érdemjelet Rónay főispán tegnap személyesen adta át a kitüntetettnek, nagy ünnepségek között. Az átadáson jelen volt Torontál megye csaknem egész intelligenciája, továbbá a különböző felekezetek és nemzetiségek közül is igen sokan. Az ünnepséget háromszáz teritérü bankettel fejezték be. Megyék és városok. — (Katolikus népgyűlés Szabadkán.) A bácsmegyei esperességek, mint Szabadkáról telegrafálják, Mamusich Mátyás prépost-plébános elnöklete alatt értekezletet tartottak, melyen, az újvidéki espereskerület iniciativájára, elhatározták, hogy a kormány egyházpolitikája ellen való tüntetés céljából Szabadkán, szeptember 10-én, katolikus népgyűlést tartanak. A gyűlésre, melynek elnökéül gróf Esterházy Miklós Móricot kérik föl, meghívják a megyei A Kollár-ünnep. Budapest, július 31. A turóc-szent-mártoni pánszlávokat megdöbbentette ugyan a Kollár-ünnep cím alatt tervezett pánszláv gyülekezés betiltása, lapjuk kétségbeesetten lamentál és szidalmaz a hatósági intézkedés miatt, de a megdöbbenésből hamar felocsúdtak és a furfanghoz fordultak, hogy az ő segítségével kijátszszák a tilalmat. Augusztus elsejére és másodikára különböző neveken mulatságokat, összejöveteleket rendeznek, melyeknek ártatlan külsejükkel az a céljuk, hogy az óvatos hatósági ellenőrzést gondatlanságba ringassák. Holnap, augusztus elsején a turócszentmártoni Dalkör dalos-estélyt rendez a Dom színpadán, augusztus másodikán, délután egy órakor közös ebéd lesz ugyancsak a Dom színpadi termében, este pedig ugyanott táncmulatságra gyülekezik Panszlávia táncoskedvű fiatalsága. A mulatság jelentéseiből nincs megemlítve, hogy ezeket az ünnepségeket minek, kinek tiszteletére, milyen alkalomból rendezik, de Turóc-Szent-Mártonban mindenki tudja, hogy kárpótlásai akarnak lenni az elmaradt pánszláv ünnepnek. Ezeken a vigalmakon és ünnepségeken kívül egyéb tót társulati összejövetelek is lesznek a pánszláv eszme székvárosában, Turóc-Szent-Mártonban, amelyeknek ugyancsak erős agresszív nemzetiségű tendenciájuk lesz. Augusztus 3-án reggel a Dom részvénytársaságnak, utána pedig a tót könyvkiadó társaságnak lesz közgyűlése. Augusztus másodikán az alakíló Tót Múzeumi Társaság bizottsági tagjai gyülekeznek értekezletre. A dollárünnepet eltiltó hatósági intézkedésről a Narodny Novine véresszájú cikket közöl. Az ocsmány játék című förmedvényben támad neki a tilalomnak. A cím kezdettől végig ráillik a cikkre és azokra a tendenciákra, amelyeknek kifejezője. A cikket annak az illusztrálásául közöljük, hogy az elnyomott tótök milyen hangon beszélnek elnyomóikkal, elnyomóikról. Vájjon a szabad Oroszország, a pánszláv törekvések szent földjének hatóságai mit szólnának hozzá, ha a balti németek, a lengyelek, az autonóm finnek így merészelnének írni róluk? Nekünk a cikk különben értékes azért is, mert a külföldön nagy tiszteletet szerezhet hazánknak, ahol az elnyomottak így írhatnak. A cikk így szól: Az a játék, melyet az idén polgári jogainkkal játszottak, eléggé ismeretes a tót közönség előtt. Kezdve a betiltott malackai, szénnei, miavai, korponai és turócszentmártoni népgyűlésektől a módosi polgármester és pozsonyi alispán ténykedéséig sokat tapasztaltunk. Láttukra olyan gondolatok támadtak bennünk, melyek nagyon komoly hatással lesznek jövő törekvéseinkre és munkáinkra. Elég időnk és okunk volt megismerhetnünk azokat a kreatúrákat, akik a tótok ,isteni és emberi jogaikat tapossák, akik, ha tehetik, felfivalkodva megsuhintják fölöttünk az ostort, akárcsak az amerikai rabszolga-őrök a cukornádat szedő szerecsenek felett. Várjon van-e tót, akinek nem jutott eszébe az, hogy írója most Magyarországon kivételes szabályok uralma alatt él, hogy három milliónyi becsületes, okos, keresztény nemzetünk sorsát nem a törvény és az igazság intézik, hanem a vad személyes tekintetek, a felfuvalkodás, a megyén élősködő pókok mandarin serege (!) Ki nem látja, hogy mi történik velünk ? Nézzétek ez utolsó, levert és tönkretett tótot, ki azért az igazáért esdekel, amelyre fizet, hogy, hogyan lökik ki a hivatalokból, csak azért, mert nem tud másképp csak tótul. Nézzetek azokra a szuronyokra, melyekkel széjjelkergetik a polgárokat, akik a törvények végrehajtását követelik. Nézzétek a perzekuciónak minden nemét egész a börtönig. Nézzétek azt, hogy szellemünk minden megnyilatkozását hogyan piszkolják. Nézzétek a rabszolgákat, akik fizetnek, robotolnak, mindenüket feláldozzák a haza oltárán és azután maguk éhen halnak . . . íme, ez a mi helyzetünk hű képe. ... A zűrzavarban, amely az ősrégi hazát fel akarja forgatni, elvész minden jogosság, itt az ököljog, a hatalom uralkodik, te pedig szenvedj, engedelmeskedj, fizess és vágj hozzá jó képet, mikor a győző leül a te pénzeddel az asztalhoz és te csak nézheted. Mikor elkeseredésünkben látva a törvények ellen és ellenünk izgató renegátokat, látva durva lelkiismeretüket, az igazság keserű szavait ejtjük ki, nem hallgathatjuk el azt a kérdést. Lehetséges volna-e mindez, ha ennyi önmegadás, félelem és tekintet nem volna? Megálljt kiáltana a törvényeket és jogainkat sértő