Pesti Napló, 1893. augusztus (44. évfolyam, 215-245. szám)

1893-08-01 / 215. szám

S15. szám Budapest, kedd ______________PESTI NAPTÍV.___________ 1893. augusztus 1. 3 Mi szükség van arra, hogy főispánok a mozgatható miniszteri automaták vegyék a nem­zet ünnepének a rendezését a kezükbe? Hogy egy nagy társadalmi akciót hivatalos keretekbe szorítsanak s a forum ünnepét a kompromittált közgyűlések termeibe hurcolják ? Jókai­­ neve a magyar nemzeté s azt sem cégérnek kitűzni, sem alacsony korteskedések sorában meghurcolni nem szabad. A magyar társadalomnak kell kezébe venni az akciót. Főleg pedig a magyar nők szívére kell űzni a nagyszabású kultúrmozgalom meg­indítását, mert csak ott van jó és biztos helyen. Az ő finom ösztönük megérzi azt, a­mit mi a politikai elfogultság hályogán keresztül meglátni nem tudunk. Ez a vezetés biztosíthatja csak az ünnepséget az egyoldalúságtól, s ez szerezheti meg a biztos sikert. Pedig ezt a sikert semmi­féle taktikai előnyökért kockára tenni nem szabad, mert ennek nemcsak Jókai Mórhoz, hanem a magyar nemzethez is méltónak kell lenni. Különben is a nők jobban átérzik azt a köte­lességet, a­melylyel a költészet félként apostolainak tartozunk. Mert a férfinak lehet közönynyel te­kinteni a költő idealizmusára, de a nő hálátlan­ság nélkül nem tagadhatja meg őt. A férfi mo­solyoghat a költő álmai felett, gúnyolhatja ábránd­jait, de ez az ábránd és ez az álom a nők ereje, mert a női méltóságot a nyers és durva férfi­erővel szemben a költő tolla védelmezte meg, midőn a nő alakját eszményi alapra fek­tette s a költészet varázsával vont dicsfényt fe­jük körül. Hock János: Főrendiházi reform és a vármegyék. Budapest, julius 31. Szabadjon nehány őszinte szót vetnem pa­pírra ama reform-mozgalmat illetőleg, mely újabban a magyar vármegyék üléstermeiben meg­fészkelte magát. Nem szándékozom „Cicero pro domo“ beszélni, dacára, hogy azon Háznak tagja vagyok, melyet megreformálással akarnak súj­tani azért, mivel egy nagyfontosságú kérdésben szabad véleményt mert nyilvánítani. Őszintén bevallva, a reform­mozgalmak al­kalmából nem győzök eléggé csodálkozni úgy némely törvényhatóságnak, mint a kormánynak eljárása fölött. Távol áll tőlem kétségbe vonni a vármegyék érdemeit a magyar szabadság meg­védése körül, s nem vonom kétségbe a kormány abbeli jogát sem, hogy bizonyos esetekben a tör­vényhatóságok erkölcsi támogatását igénybe vegye. A­mi engem aggálylyal tölt el, egyszerűen az, hogy a kormány megmentésére vármegyék is vállalkoznak, vármegyék, melyeknek radikális átalakítását a korszerű közigazgatás érdekében az uralkodó párt már kimondotta. Aggálylyal tölt el engem az, hogy a főrendiház reformját azon részről is követelik, a főrendi szabad vélemény megrend­­szabályozását olyanok is kívánják, kik suo tem­pore a nép szabad véleményének megrendszabá­­lyozásától sem idegenkedtek. Mert hiába, az ellenzék bizony csak szálka marad a hű mamelu­­kok szemében, akár egyházpolitikai, akár függet­lenségi, akár nemzeti legyen a neve. A szabad vélemény elleni nyomás pedig nyomás marad, akár fölfelé, akár lefelé gyakorolják. Hogy a magas kormány a közszabadság iránt nem visel­tetik valami gyöngéd érzelmekkel, annak élő tanúbizonysága a rég benyújtott, de tiszteletre­méltó ildozatnal le nem tárgyalt, „a Kúriának választási ügyekben való bíráskodásáról“ szóló törvényjavaslat. Arról van tehát szó, hogy a törvényható­ságok küldöttei, vagy mondjuk követei, helyet fog­laljanak a főrendek házában. Részemről, ki a nemzeti párt elveit vallom, ez ellen óvást nem emelek, ellenkezőleg, jobb szerettem volna ele­jétől fogva a törvényhatóságok küldötteit látni a mai kinevezett tagok helyén. Azonban tiszte­lettel kérdem a főrendiház reformját kívánó tör­vényhatóságokat, hogy minő választás alapján akarják követeiket az országgyűlés felsőházába küldeni? Szabad választás, vagy pedig csak aféle régi módis választás alapján-e, a­hol majd a hatóságok szűk zsilipjein keresztül fognak folyni a népakarat haragos vizei? Bocsánatot kérek nyíltságomért, de midőn a népjog és demokrácia kiépítéséről van szó, talán mégis csak a választásoknál kellene a reformo­kat megkezdeni, mert hiszen a nyugat-európai értelemben vett közszabadságnak igazi alapját azok képezik. Ha valaki a főrendiházat azon értelemben akarja megreformálni, hogy benne a kormánynak teljesen szabad keze legyen, akkor miért nem nevezi meg a gyermekeket igazi nevén, miért, n­em száll síkra nyílt sisakkal? Minek ez a ha­talmas vargabetű, ez a kerülő út, mikor rövi­­debb, egyenesebb csapások is célhoz vezetnek? Hiszen választott tagokat vinni be a főrendi­házba szabad választás nélkül, ez körülbelül annyi, mint a kormány kinevezési jogát kiter­jeszteni. Csak a közel­múltba tekintsünk vissza. Mindnyájan emlékezünk a híres 89-iki véd­erővitára, midőn a nemzet felháborodással fordult a kormány és pártja ellen, mely akkor a közvé­­lem­énynyel igen éles összeütközésbe jutott. Ebben a véderővitában kapta halálos sebét a generális, ki annyiszor vezette embereit győztes csatákba,­­ a közvélemény ellen. A véderővitánál azon főrendiházi tagok­at­ö­­zül, kiket a kormány nevezett ki, egyetlen egy szavazott a törvényjavaslat bizonyos szakaszának módosítására, m­íg huszonnyolc született mágnás szállt síkra a kormány ellen. Ezen huszonnyolc tag közül most igen sokan (tán a legtöbben) az egyházpolitikai ellenzékhez csatlakoztak, és a fél­­hivatalos sajtó „reakcionárius,­ feudális“ stb. cí­mekkel tiszteli meg őket. Sok főrendiházi tag, ki 89-ben úgy szavazott a kormánynyal, mint a karikacsapás és nagyrészt ma is a „ balpárti “ (tudniillik a múzeumi balpárti) táborban talál­ható, mind egytől-egyig a „liberálisok, felvilágo­sultak“ stb. csoportjához tartozik, persze a ma­­melukok új katekizmusa szerint. Már most kérdem, ha majdan a véderő­vita szomorú jelenetei ismétlődni fognak, a­mint hogy annak lehetősége távolról sincs kizárva, és a kormány embereivel lesz megrakva a főrendi­ház, kicsoda fog küzdeni a nemzet jogaiért ily túlnyomó többség ellen? Vájjon a mai választási viszonyok mellett nem észszerűbb-e a szélső ra­dikálisok felfogása, kik felsőházról egyáltalán tudni nem akarnak ? Nekem vagy független magyar főrendiház kell, vagy semmi sem. A vármegyék választottjai mellett az esetben fognék szavazni, ha a szabad választás az egész vonalon biztosítva lenne. Részemről a politikai egyenlőséget nem úgy ér­telmezem, hogy legyen a mágnás éppoly elnyo­mott, a­milyen a nép, de igenis úgy, hogy él­vezzen a nép ugyanoly szabadságot, a­milyet a felső tízezer élvez. Az egyházpolitikai mozgalmak sok furcsa helyzetet teremtettek már ebben a hazában, s bizony-bizony e réven nemsokára sikerülni fog szegény Magyarországot feje tetejére állítani. Avagy nem furcsa helyzet-e az, mikor egy és ugyanazon ernyő alá kerülnek azok, kik a Hentzi-szobor megko­szorúzását a nemzet meggyaláztatásának bélyegez­ték olyanokkal, kik e „nagyszerű“ eszme fölött öröm­könnyeket hullatának ? És nem furcsa hely­­zet-e az, mikor a közvélemény drága gyermekének hirdetik azt a kormányt, mely mögött egy oly többség áll, mely egy hóember, melyet a téli választások alatt tákoltak össze a liberális fő­ispánok ? Ily furcsa helyzetek között legjobb, ha az ember se jobbra se balra nem hallgat, de becsü­letes meggyőződése szerint indul neki azon útnak, mely Magyarország igaz érdekeinek diadalához vezet. Gróf Zay Miklós, összes katolikusokat. A gyűlés előkészítésére egyháziakból és világiakból álló végrehajtó bizottságot szerveztek. — (Kitüntetett jegyzők Nagybecskerek­ről telegrafálja tudósítónk: Schiller Lipót bégaszentgyörgyi jegyzőt, a torontáli jegyző­egyesület elnökét és az országos jegyző­­egyesület alelnökét, a király az arany érdemkereszttel tün­tette ki. Ez az első eset, hogy jegyző az arany érdemke­resztet kapta. Az érdemjelet Rónay főispán tegnap szemé­lyesen adta át a kitüntetettnek, nagy ünnepségek között. Az átadáson jelen volt Torontál megye csaknem egész intelligen­ciája, továbbá a különböző felekezetek és nemzetiségek közül is igen sokan. Az ünnepséget háromszáz teritérü bankettel fejezték be. Megyék és városok. — (Katolikus népgyű­lés Szabadkán.) A bácsmegyei esperességek, mint Szabadkáról telegrafálják, Mamusich Mátyás prépost-plébános elnöklete alatt értekezletet tartot­tak, melyen, az újvidéki espereskerület iniciativájára, el­határozták­, hogy a kormány egyházpolitikája ellen való tüntetés céljából Szabadkán, szeptember 10-én, katolikus népgyűlést tartanak. A gyűlésre, melynek elnökéül gróf Esterházy Miklós Móricot kérik föl, meghívják a megyei A Kollár-ünnep. Budapest, július 31. A turóc-szent-mártoni pánszlávokat megdöbben­tette ugyan a Kollár-ünnep cím alatt tervezett pán­szláv gyülekezés betiltása, lapjuk kétségbeesetten lamentál és szidalmaz a hatósági intézkedés miatt, de a megdöbbenésből hamar felocsúdtak és a fur­­fanghoz fordultak, hogy az ő segítségével kijátszszák a tilalmat. Augusztus elsejére és másodikára külön­böző neveken mulatságokat, összejöveteleket rendez­nek, melyeknek ártatlan külsejükkel az a céljuk, hogy az óvatos hatósági ellenőrzést gondatlanságba ringassák. Holnap, augusztus elsején a turóc­szentmártoni Dalkör dalos-estélyt rendez a Dom színpadán, augusz­tus másodikán, délután egy órakor közös ebéd lesz ugyancsak a Dom színpadi termében, este pedig ugyanott táncmulatságra gyülekezik Panszlávia tán­­coskedvű­ fiatalsága. A mulatság jelentéseiből nincs megemlítve, hogy ezeket az ünnepségeket minek, kinek tiszteletére, milyen alkalomból rendezik, de Turóc-Szent-Márton­­ban mindenki tudja, hogy kárpótlásai akarnak lenni az elmaradt pánszláv ünnepnek. Ezeken a vigalmakon és ünnepségeken kívül egyéb tót társulati összejövetelek is lesznek a pán­szláv eszme székvárosában, Turóc-Szent-Mártonban, a­melyeknek ugyancsak erős agresszív nemzetiségű ten­denciájuk lesz. Augusztus 3-án reggel a Dom rész­vénytársaságnak, utána pedig a tót könyvkiadó tár­saságnak lesz közgyűlése. Augusztus másodikán az alakíló Tót Múzeumi Társaság bizottsági tagjai gyü­lekeznek értekezletre. A dollárünnepet eltiltó hatósági intézkedésről a Narodny Novine véresszájú cikket közöl. Az ocs­­mány játék című förmedvényben támad neki a tila­lomnak. A cím kezdettől végig ráillik a cikkre és azokra a tendenciákra, amelyeknek kifejezője. A cikket annak az illusztrálásául közöljük, hogy az elnyomott tótök milyen hangon beszélnek elnyo­móikkal, elnyomóikról. Vájjon a szabad Oroszország, a pánszláv törekvések szent földjének hatóságai mit szólnának hozzá, ha a balti németek, a lengyelek, az autonóm finnek így merészelnének írni róluk? Ne­künk a cikk különben értékes azért is, mert a kül­földön nagy tiszteletet szerezhet hazánknak, a­hol az elnyomottak így írhatnak. A cikk így szól: Az a játék, melyet az idén polgári jogainkkal ját­szottak, eléggé ismeretes a tót közönség előtt. Kezdve a betiltott malackai, szénnei, miavai, korponai és turóc­szent­mártoni népgyűlésektől a módosi polgármester és pozsonyi alispán ténykedéséig sokat tapasztaltunk. Láttukra olyan gondolatok támadtak bennünk, melyek nagyon komoly hatással lesznek jövő törekvéseinkre és munkáinkra. Elég időnk és okunk volt megismerhetnünk azokat a kreatúrákat, akik a tótok ,isteni és emberi jogaikat tapos­sák, akik, ha tehetik, felfivalkodva megsuhintják fölöttünk az ostort, akárcsak az amerikai rabszolga-őrök a cukor­nádat szedő szerecsenek felett. Várjon van-e tót, akinek nem jutott eszébe az, hogy írója most Magyarországon kivételes szabályok uralma alatt él, hogy három milliónyi becsületes, okos, keresztény nem­zetünk sorsát nem a törvény és az igazság intézik, hanem a vad személyes tekintetek, a felfuvalkodás, a megyén élősködő pókok mandarin serege (!) Ki nem látja, hogy mi történik velünk ? Nézzétek ez utolsó, levert és tönkretett tótot, ki azért az igazáért esdekel, a­melyre fizet, hogy, hogyan lökik ki a hivatalokból, csak azért, mert nem tud másképp csak tótul. Nézzetek azokra a szuronyokra, melyekkel széjjelkergetik a polgárokat, a­kik a törvények végrehajtását követelik. Nézzétek a per­­zekuciónak minden nemét egész a börtönig. Nézzétek azt,­ hogy szellemünk minden megnyilatkozását hogyan pisz­­kolják. Nézzétek a rabszolgákat, a­kik fizetnek, robotol­nak, mindenüket feláldozzák a haza oltárán és azután maguk­ éhen halnak . . . íme, ez a mi helyzetünk hű képe. ... A zűrzavarban, a­mely az ősrégi hazát fel akarja forgatni, elvész minden jogosság, itt az ököljog, a hatalom uralko­dik, te pedig szenvedj, engedelmeskedj, fizess és vágj hozzá jó képet, mikor a győző leül a te pénzeddel az asztalhoz és te csak nézheted. Mikor elkeseredésünkben látva a törvények ellen és ellenünk izgató renegátokat, látva durva lelkiismeretüket, az igazság keserű szavait ejtjük ki, nem hallgathatjuk el azt a kérdést. Lehetséges volna-e mindez, ha ennyi önmeg­adás, félelem és tekintet nem volna? Megálljt kiáltana a törvényeket és jogainkat sértő

Next