Pesti Napló, 1893. október (44. évfolyam, 276-306. szám)
1893-10-09 / 284. szám
ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, október 9. Az ülés elején az elnök, bejelentette, hogy a szombaton megválasztott huszonegy tagú földmivelésügyi bizottság már megalakult, s elnökének Perczel Dezsőt, jegyzőjének pedig Szunyogh Szabolcsot választotta. Azután gróf Bethlen Balázs előadó terjesztette be a közgazdasági bizottságnak több jelentését kisebb vasúti javaslatokról. Beszéltek ezalatt arról is, hogy a Horváth Gyula szombati beszédének egy kifejezése miatt, mely sokaknál megütközést keltett, napirend előtt felszólalás lesz, de — legalább napirend előtt — ez a felszólalás nem történt meg s a képviselőház a bejelentések után nyomban folytatta a királyi válaszok tárgyában benyújtott kérvények tárgyalását. Az első szónok Helfy Ignác volt, aki beszédének bevezető részében a maga részéről is erélyesen elítélte a kormány gyengeségét azzal az elvitathatatlan ténynyel szemben, melyet már Horváth Gyula is fölemlített, hogy ugyanis külképviseletünk még arra sem érzi magát hivatottnak, hogy a külföldön ellenünk szótt rágalmakat megcáfolja s azokkal szemben az igazságról a külföldet felvilágosítsa. Majd a miniszterelnökkel polemizálva azt fejtegette, hogy az a mentség, mintha a királylyal Borossebesen és Kőszegen nem mondattak egyebet, mint amit a kormány is fölvett programmjába, a lehető legszerencsétlenebb. Mert a kormánynak szabad hatvanhetes programmot adnia, amelylyel áll vagy bukik, de a királynak nem szabad buknia s nem szabad oly programmot hangoztatnia, melyet valamelyik más alapon álló parlamenti pártnak győzelme elsöpörhet. Hogy a kiegyezési törvénykétoldalú megállapodás volna, az a történelem meghamisitása, mert azt a törvényt a magyar nemzet éppen úgy hozta meg, mint minden más törvényt s az nem kétoldalú megállapodás. Ezen a hamisításon kívül van abban a válaszban egy sértés és a magyar állameszmének negációja. Pedig mi állam is vagyunk, nemcsak ország. S hogy lehet ezt a királylyal egy csak ez időszerint uralkodó párt érdekében mondatni, mikor évtizedek óta éppen akörül forog a parlamenti pártok küzdelme, hogy a hatvanhetes alap a helyes-e, vagy sem ? A válaszból azt kell kiérteni, hogy a függetlenségi pártnak többségre jutása a királyt ellentétbe hozná uralkodói kötelmével, tehát azt, hogy a király, ha a függetlenségi párt többségre jutna, ellentétbe helyezkednék a nemzet többségével is. De mikor a kormány ilyen nyilatkozatot tétet a koronával, nem gondolja meg, hogy ez a forradalommal való fenyegetés felülről? A koronát nem szabad egy párt határozott híveként odaállítani s különösen nem olyan alkalommal, mikor Európa leghatalmasabb uralkodói vannak jelen. Mert ha ilyen nyilatkozatokat ilyen alkalommal tesznek, ezzel azt akarják dokumentálni, hogy a szabadelvű párt programmja örök és változhatatlan. Ha a fejedelem egyénileg más véleményen volna is, a nemzet többségének akaratával szembe állania akkor sem szabad. Ha tehát a kormány mégis ilyen nyilatkozatot ad a korona ajkára, akkor nincs joga az ellenzéki pártokkal szemben alkotmányosságot emlegetnie. Abból a körülményből, hogy a miniszterelnök a királyi válaszokat csak látta és azokhoz előzőleg hozzájárult, az a megnyugtató bizonyság derül ki ki, hogy ezeket a válaszokat nem magyar miniszter fogalmazta. De hát akkor talán érdemes volna kideríteni, hogy kik azok, akik a király ajkára ilyen szavakat adnak. Mert ezt magyarok nem tehették s ha idegenek tették, akkor megdől a miniszterelnöknek egy alkalommal tett hangzatos kijelentése, hogy a magyar királyt — bárhol tartózkodjék is — magyar tanácsadók környezik. Ámító jelszó az, ha a kormány padjairól figyelmeztetik az ellenzéket a parlamentárizmusra; ámító jelszó a dualizmus, mely mindig eszébe juttatja Petőfi egyik költeményének megillusztrálását, ahol nagybotos juhász ül a türelmes állaton. Az egyik ül a szamáron s néha nagyot is üt a fejére, a másik, az a szegény magyar nemzet. Beszédét azzal végezte, hogy Bartha Miklós határozati javaslatát pártolja. (Hosszantartó zajos éljenzés). Helfy beszéde alatt az elnöki széket — megválasztatása óta először — Perczel Dezső alelnök foglalta el. Gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter csak azért szólalt fel, hogy Horváth Gyulának egy szombaton tett megjegyzését helyreigazítsa. Horváth olyasmit mondott, mintha a miniszter tavaly Bethlenből Kolozsvárra lett volna kénytelen beszökni, nehogy a lázadó oláhok megöljék. Ez az állítás nem felel meg a valóságnak, mert az az eset úgy történt, hogy élénk fantáziájú emberek gyanús összeesküvőknek néztek egy jámbor deputációt, mely azért jött hozzá, hogy tőle egy kis zsellértelket, ahová templomot akartak építeni, megvegyen, azt a telket nem adta el, hanem odaajándékozta nekik ingyen. 3 azt hiszi, hogy ilyen méltányossággal inkább le lehet fegyverezni a nemzetiségi izgatókat, mint olyan rémizgetésekkel, aminő a bokszegi merénylet híre volt. (Tetszés jobbfelől). Horváth Gyula ekkor személyes kérdésben kijelentette, hogy a bokszegi esetet nem rémizgetés céljából közölte. A merényletről szóló levelet csak akkor közölte, mikor az újságjától leküldött egyén annak adatait teljesen megerősítette. Úgy a levelet, mint a kiküldött egyén megerősítő táviratát megmutatta báró Jósika államtitkárnak s kijelentette azt is, hogy a kormány részéről küldendő rektifikációnak helyet ad. A merényletről szóló levelet sem párt-, sem újságszempontból nem akarta kiaknázni, ha tehát a miniszter ma azt akarta szavaival sejtetni, hogy az a bükszegi hír csak újság-manőver lett volna, melynek közlésében kevés volt a jóhiszeműség, akkor helytelenül cselekedett. Mert a haza iránt az teljesíti kötelességét, aki a bajokat feltárja és az orvoslásra módot nyújt. Gróf Bethlen András földmivelésügyi miniszter nem vonja kétségbe Horváth Gyula jóhiszeműségét, de alaptalan rémmesék gyártását és közlését a jóhiszeműség sem védi. Hegedűs Sándor a miniszterek felvilágosításai után különösnek tartja, hogy a királyi nyilatkozatokban foglalt nemzetiség kifejezést most is sérelmesnek mondják. A kifejezés talán nem volt a legszerencsésebb, de az intenció helyességét kétségbe vonni nem lehet. Minthogy pedig Bartha Miklós határozati javaslata erre a kifejezésre van fektetve, ezt a javaslatot nem pároltatja.. Nincs szerencsésebb helyzetben Apponyi felirati javaslatával szemben sem. Apponyi maga is érezte, hogy az az incidens, amelyből kifolyólag felirati javaslatát megírta, nem oly nagyjelentőségű s ezért csatolta hozzá az egész politikai helyzetnek azt a képét, amelyet ő a maga szempontjából természetesen másképp lát. A korona magas állásából foly, hogy ne egyoldalúan ítélje meg a közéletben előforduló jelenségeket, és ugyanazért szól a borossebesi királyi válasz egyenlő súlylyal a soviniszták túlkapásainak, mint a nemzetiségi izgatóknak. A kormány hívei közt, legkevésbbé a kormány tagjai közt senki sincs, aki a nemzeti múlt iránt kegyelettel ne viseltetnék. Apponyi feliratában itt a budavári honvédszobor leleplezésére céloz. Ennek a leleplezésnek voltak előzményei s maga Ugron Gábor felszólalt, mert azt hitte, hogy a szoborünnepségen illojális tüntetés készül. A feliratban tehát csak két konkrét vád marad: a katonai nevelés és a honvédség nemzeti jellegének állíítólagos megcsonkítása. De mind a két körülmény tekintetében nem történt újabban olyan fordulat, mely sietőssé tenné azt, hogy panaszszal ilyen ünnepies formában forduljunk a koronához. Különben is a honvédség nemzeti jellegének megcsonkítása alatt talán nem is értenek egyebet, mint azt, hogy bizonyos jelző rongyok nem nemzeti színűek. (Nagy zaj a szélsőbalon.) A szabadelvű párt belügyeivel ebből az alkalomból foglalkozni nincs helyén. Justh Gyula: Miért nem? Hegedűs Sándor: Hát mit szólna ahhoz .Tusth képviselő úr, ha én azzal foglalkoznám, hogy minek deklarálta Eötvös Polónyit és Polónyit Eötvöst? (Nagy derültség.) Valahányszor a szélsőbalról olyan nyilatkozatok hangzanak, melyek a hatvanhetes alap ellen irányulnak, a nemzeti párt is mindenkor megragadta az alkalmat, hogy ennek az alapnak a fentartását hangsúlyozza. Hát miért veszik rossz néven a koronától, amelynek más irányban is vannak alkotmányos kötelességei, ha alkalomadtán ugyanezt megteszi? Ezután a kiegyezést kétoldalú megállapodásnak jelző királyi kifejezésről szólva azt iparkodott kimutatni hogy a korona éppen azért hangoztatta uralkodói kötelmét, mert a kiegyezési törvény alapján neki uralkodói kötelességei vannak két irányban is, amelyeknek egyformán tartozik megfelelni. S minthogy a kiegyezésnek több oly lényeges intézkedése van, amely egyoldalúlag meg nem változtatható, világos, hogy a kétoldalú megállapodásra vonatkozó kifejezés egészen korrekt. Semmi sem bizonyít jobban az újabb ellenzéki akciók üressége mellett, mint az a körülmény, hogy néhány év óta az ellenzéki programainak csak apró gravamenekből vannak felfújva és a régen hangoztatott reformok teljesen hiányoznak belőlük, mert azokról most már meghozott törvények beszélnek. A kérvényi bizottság javaslatát pártolta. Herman Ottó jogot formál a felszólalásra abból is, hogy a múltban is többször részt vett nemzetiségi vitában. Tagadhatatlan, hogy a belügyminiszter felszólalása formális, nemzetiségi programmot foglal magában, de tagadhatatlan az is, hogy a király szavára az egész ország megdöbbent, még a kormány leghívebb elemei is. Hiába akarja Hegedűs Sándor dialektikája feltüntetni azt, hogy itt csupán csak a kormány felelőssége foroghat fenn, ha egyáltalában a felelősségnek helye van. A baj sokkalta mélyebben gyökerezik, mert ki meri azt mondani, hogy Szent István koronájának mostani viselője, aki több mint egy emberöltőn át a történeti eseményeknek oly sorozatait, minőt kevés ember próbál meg, megpróbálta, hogy az beálljon akár egy kormánynak, akár az ő kabinetirodájának, telefonnak, hogy az egyik végén beleszólnak és a másik végén pedig kijön az, amit belekiáltottak. Azoknak a királyi szavaknak veszedelmes oldala éppen az, hogy azokat a király mondta és pedig mondta azért, mert a koronát huzamos időn keresztül tudatosan rosszul informálják és úgy szólaltatják meg akkor, amikor már bele van plántálva a hamis nézet. A belügyminiszter hivatkozott Kossuthra is, mikor a nemzetiség terminológiáját adta.Milyen jó az öreg Kossuth az ő terminológiájával, mikor egy hínárból ki kell a kormánynak magát szabadítani, az a Kossuth, akit, oly hálátlansággal kitagadtak. Vigyázzon a kormány, mert Kossuth nem szalmaszál, melybe belelehet kapaszkodni, hatalmas ledöntött pálmatörzs az, melyet a belügyminiszter karja át nem foghat s bár le van döntve, könnyen maga alá temeti azt, aki hozzányúl. Akkor, mikor Kossuth Lajos tanulta a magyar közjogi terminológiát, még nem léteztek azok a finom megkülönböztetések, amelyekre ma már szükség van. A nemzetiségi kérdésben neki csak egy magyarázata van: a hazafiságé. Az alkotmány szabadságát élvezheti az ország minden lakója, de ez ország ezredéves államfentartó eleme alkuba nem bocsátkozhatik senkivel. Nagyváradon 43 forint 26 krajcár volt a kár. Hát ezzel a jelenséggel állították szembe a király szavait. Szóló nem úgy fogja föl a sovinisztikus mozgalmat, mert annak a sovinisztikus mozgalomnak mély gyökerei és törvényei vannak és annak nem az a hatása, mi a felszínen mutatkozik; azok a nagyváradi és tordai események szakasztott olyanok, mint mikor a vihar megmozgatja a fákat és felkavarja a szemetet is; de annak erejét nem a szemét után, hanem a benne lakozó törvények után kell megbecsülni és ahhoz képest kell vele foglalkoznunk. Nyíltan és határozottan megmondja, hogy igenis sovinista, valahányszor magyar ügy propagálásáról van szó. Nem sokat tart egy férfiúról, különösen ha a közéletben szerepet kíván, ha nem sovinista, amikor arról van szó, hogy ennek az államalkotó nemzetnek, mely e hazában való létjogát egy ezredév küzdelmével vívta ki magának, prosperálásáért ügyeit propagálni kell. Ez az én sovinizmusom — úgymond — és ebben alkudozásról semmi szín alatt sem szabad beszélni. Elismeri, hogy a belügyminiszter minapi beszéde azokkal a beszédekkel szemben, melyek itt a múltban elhangzottak, az okosak közé tartozik. A múltban felállott a nagy machinátor, akinek egész belügyminiszteri tevékenysége mindössze a választásokra való előkészítés volt, amikor belekiáltott az országba: aki a magyar állam ellen valamit tesz, azt megfogom semmisíteni s ezzel jelszót adott s ösztönözte a nemzetiségi agitátorokat, hogy haza szaladva, még jobban agitálhassanak. A tisztelt belügyminiszter rámutatott arra, hogyma Romániában ezek az ifjak agitátorokká válnak, azokat vissza kell hozni. Igenis vissza kell hozni, de hát nem látja, hogy a Szepesség legjobb népe hogyan megy ki Amerikába ? Váljon nem tapasztalta-e, hogy a Dunántúl akadnak helyek, olyan helyek, ahol a lakók Brazília felé vándorolnak. És ekkor jön a belügyminiszter úr a maga gyógyszerével; azt mondja, hogy az oláh papság dolgában gondoskodni kell arról, hogy azok a szegénységből kiemeltessenek. Köszöni Magyarország belügyminiszterének, hogy ezt a témát felhozza, mert ez a leghatározottabb rámutatás arra, hogy legalább az állami jellegű egyházi javak új felosztásához kell nyúlni. Gróf Károlyi Gábor: Már rég megmondtam! Herman Ottó: Mert az képtelenség, hogy egynéhány gazdag főpap mellett a szegény lelkészeknek és tanítóknak Ne^Tvemnegyedik évfolyam. Előfizetési árak vidéki» csAk reggeli kiadásért: Egész évre — — 14 frt — kr. Negyedévre------- 3 » 50 „ reggeli és esti lap egyfitt küldva* Egész évre.— —, 18 frt — kr. Negyedévre— — 4 „ 50 „ Naponkint kétszer postán kiudrot Egész évre_... 20 frt — kr. Negyedévre--. —. 5 „ — Q Egyes szám árai Reggeli kiadás— — — 5 kr. Esti kiadás — — — 4 n Szerkesztőség! PL, Ferenciek tere 3. Aihonatoa-épület Elpfkettei árak Budapestem Egész évre — — 14 frt — kr. Félévre — — 7 » — » Negyedévre— — 3 „ ,1»0 „ Egy hónapra — 1 „ 20 „ Naponkint kétszer házhoz küldve. Egész évre— — 18 frt — kr. Félévre —-------9 » - » Negyedévre — 4 „ 50 ,, Egy hónapra — 1 ,, 60 „ Egyes szám ára. Reggeli kiadás — — 4 kr* Esti kiadás — — — S a Kiadóhivatal, IV., Ferenciek-tera. Ferenciak-hazánk 2841 sz. Budapest, hétfő, október 9. 1893. nyplo oldal