Pesti Napló, 1893. október (44. évfolyam, 276-306. szám)

1893-10-09 / 284. szám

ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, október 9. Az ülés elején az elnök, bejelentette, hogy a szombaton megválasztott huszonegy tagú földmivelés­­ügyi bizottság már megalakult, s elnökének Perczel Dezsőt, jegyzőjének pedig Szunyogh Szabolcsot vá­lasztotta. Azután gróf Bethlen Balázs előadó terjesz­tette be a közgazdasági bizottságnak több jelentését kisebb vasúti javaslatokról. Beszéltek ezalatt arról is, hogy a Horváth Gyula szombati beszédének egy kifejezése miatt, mely sokaknál megütközést keltett, napirend előtt felszólalás lesz, de — legalább napi­rend előtt — ez a felszólalás nem történt meg s a képviselőh­áz a bejelentések után nyomban folytatta a királyi válaszok tárgyában benyújtott kérvények tárgyalását. Az első szónok Helfy Ignác volt, aki beszédének bevezető részében a maga részéről is erélyesen elítélte a kormány gyengeségét azzal az elvitath­atatlan ténynyel szemben, melyet már Horváth Gyula is fölemlített, hogy ugyanis külképviseletünk még arra sem érzi magát hiva­tottnak, hogy a külföldön ellenünk szótt rágalmakat meg­cáfolja s azokkal szemben az igazságról a külföldet felvi­lágosítsa. Majd a miniszterelnökkel polemizálva azt fej­tegette, hogy az a mentség, mintha a királylyal Borosse­­besen és Kőszegen nem mondattak egyebet, mint amit a kormány is fölvett programmjába, a lehető legszerencsét­lenebb. Mert a kormánynak szabad hatvanhetes program­­mot adnia, amelylyel áll vagy bukik, de a királynak nem szabad buknia s nem szabad oly programmot hangoztatnia, melyet valamelyik más alapon álló parlamenti pártnak győzelme elsöpörhet. Hogy a kiegyezési törvény­­kétoldalú megállapodás volna, az a történelem meghamisitása, mert azt a törvényt a magyar nemzet éppen úgy hozta meg, mint minden más törvényt s az nem kétoldalú megálla­podás. Ezen a hamisításon kívül van abban a válaszban egy sértés és a magyar állameszmének negációja. Pedig mi állam is vagyunk, nemcsak ország. S hogy lehet ezt a ki­rálylyal egy csak ez időszerint uralkodó párt érdekében mondatni, mikor évtizedek óta éppen akörül forog a par­lamenti pártok küzdelme, hogy a hatvanhetes alap a he­­lyes-e, vagy sem ? A válaszból azt kell kiérteni, hogy a függetlenségi pártnak többségre jutása a királyt ellentétbe hoz­ná uralkodói kötelmével, tehát azt, hogy a király, ha a függet­lenségi párt többségre jutna, ellentétbe helyezkednék a nemzet többségével is. De mikor a kormány ilyen nyilatko­zatot tétet a koronával, nem gondolja meg, hogy ez a for­radalommal való fenyegetés felülről? A koronát nem sza­bad egy párt határozott híveként odaállítani s különösen nem olyan alkalommal, mikor Európa leghatalmasabb ural­kodói vannak jelen. Mert ha ilyen nyilatkozatokat ilyen alkalommal tesznek, ezzel azt akarják dokumentálni, hogy a szabadelvű párt programmja örök és változhatatlan. Ha a fejedelem egyénileg más véleményen volna is, a nemzet többségének akaratával szembe állania akkor sem szabad. Ha tehát a kormány mégis ilyen nyilatkozatot ad a ko­rona ajkára, akkor nincs joga az ellenzéki pártokkal szem­ben alkotmányosságot emlegetnie. Abból a körülményből, hogy a miniszterelnök a ki­rályi válaszokat csak látta és azokhoz előzőleg hozzájá­rult, az a megnyugtató bizonyság derül ki ki, hogy eze­ket a válaszokat nem magyar miniszter fogalmazta. De hát akkor talán érdemes volna kideríteni, hogy kik azok, akik a király ajkára ilyen szavakat adnak. Mert ezt ma­gyarok nem teh­ették s ha idegenek tették, akkor megdől a miniszterelnöknek egy alkalommal tett hangzatos kije­lentése, hogy a magyar királyt — bárhol tartózkodjék is — magyar tanácsadók környezik. Ámító jelszó az, ha a kor­mány padjairól figyelmeztetik az ellenzéket a parla­­mentárizmu­sra; ámító jelszó a dualizmus, mely min­dig eszébe juttatja Petőfi egyik költeményének megillusztrálását, ahol nagybotos juhász ül a türelmes ál­laton. Az egyik ül a szamáron s néha nagyot is üt a fe­jére, a másik, az a szegény magyar nemzet. Beszédét azzal végezte, hogy Barth­a Miklós határozati javaslatát pár­tolja. (Hosszantartó zajos éljenzés). Helfy beszéde alatt az elnöki széket — megválasz­tatása óta először — Perczel Dezső alelnök foglalta el. Gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter csak azért szólalt fel, hogy Horváth Gyulának egy szombaton tett megjegyzését helyreigazítsa. Horváth olyasmit mondott, mintha a miniszter tavaly Bethlenből Kolozsvárra lett volna kénytelen beszökni, nehogy a lázadó oláhok megöljék. Ez az állítás nem felel meg a valóságnak, mert az az­ eset úgy történt, hogy élénk fantáziájú emberek gyanús össze­esküvőknek néztek egy jámbor deputációt, mely azért jött hozzá, hogy tőle egy kis zsellértelket, ahová templomot akartak építeni, megvegyen,­­ azt a telket nem adta el, hanem odaajándékozta nekik ingyen. 3 azt hiszi, hogy ilyen méltányossággal inkább le lehet fegyverezni a nemzetiségi izgatókat, mint olyan rémizgetésekkel, aminő a bokszegi merénylet híre volt. (Tetszés jobbfelől). Horváth Gyula ekkor személyes kérdésben kijelen­tette, hogy a bokszegi esetet nem rémizgetés céljából kö­zölte. A merényletről szóló levelet csak akkor közölte, mi­kor az újságjától leküldött egyén annak adatait teljesen megerősítette. Úgy a levelet, mint a kiküldött egyén meg­erősítő táviratát megmutatta báró Jósika államtitkárnak s kijelentette azt is, hogy a kormány részéről küldendő rekti­­fikációnak helyet ad. A merényletről szóló levelet sem párt-, sem újságszempontból nem akarta kiaknázni, ha te­hát a miniszter ma azt akarta szavaival sejtetni, hogy az a bükszegi hír csak újság-manőver lett volna, melynek köz­lésében kevés volt a jóhiszeműség, akkor helytelenül cse­lekedett. Mert a haza iránt az teljesíti kötelességét, aki a bajokat feltárja és az orvoslásra módot nyújt. Gróf Bethlen András földmivelésügyi miniszter nem vonja kétségbe Horváth Gyula jóhiszeműségét, de alapta­lan rémmesék gyártását és közlését a jóhiszeműség sem védi. Hegedűs Sándor a miniszterek felvilágosításai után különösnek tartja, hogy a királyi nyilatkozatokban foglalt nemzetiség kifejezést most is sérelmesnek mondják. A kife­jezés talán nem volt a legszerencsésebb, de az intenció helyességét kétségbe vonni nem lehet. Minthogy pedig Barth­a Miklós határozati javaslata erre a kifejezésre van fektetve, ezt­ a javaslatot nem pároltatja.. Nincs szeren­csésebb helyzetben Apponyi felirati javaslatával szemben sem. Apponyi maga is érezte, hogy az az incidens, amely­ből kifolyólag felirati javaslatát megírta, nem oly nagyje­lentőségű s ezért csatolta hozzá az egész politikai hely­zetnek azt a képét, amelyet ő a maga szempontjából ter­mészetesen másképp lát. A korona magas állásából foly, hogy ne egyoldalúan ítélje meg a közéletben elő­forduló jelenségeket, és ugyanazért szól a borosse­­besi királyi válasz egyenlő súlylyal a soviniszták túlkapásainak, mint a nemzetiségi izgatóknak. A kormány hívei közt, legkevésbbé a kormány tagjai közt senki sincs, aki a nemzeti múlt iránt kegyelettel ne viseltetnék. Ap­ponyi feliratában itt a budavári honvédszobor leleplezésére céloz. Ennek a leleplezésnek voltak előzményei s maga Ugron Gábor felszólalt, mert azt hitte, hogy a szoborünnepségen illojális tüntetés készül. A feliratban tehát csak két konkrét vád marad: a katonai nevelés és a honvédség nem­zeti jellegének állíítólagos megcsonkítása. De mind a két körülmény tekintetében nem történt újabban olyan for­dulat, mely sietőssé tenné azt, hogy panaszszal ilyen ü­n­­nepies formában forduljunk a koronához. Különben is a honvédség nemzeti jellegének megcsonkítása alatt talán nem is értenek egyebet, mint azt, hogy bizonyos jelző rongyok nem nemzeti színűek. (Nagy zaj a szélsőbalon.) A szabadelvű párt belügyeivel ebből az alkalomból foglalkozni nincs helyén. Justh Gyula: Miért nem? Hegedűs Sándor: Hát mit szólna ahhoz .Tusth kép­viselő úr, ha én azzal foglalkoznám, hogy minek dekla­rálta Eötvös Polónyit és Polónyit Eötvöst­? (Nagy derült­ség.) Valahányszor a szélsőbalról olyan nyilatkozatok hang­zanak, melyek a hatvanhetes alap ellen irányulnak, a nem­­zeti párt is mindenkor megragadta az alkalmat, hogy en­nek az alapnak a fentartását hangsúlyozza. Hát miért ve­szik rossz néven a koronától, amelynek más irányban is vannak alkotmányos kötelességei, ha alkalomadtán ugyanezt megteszi? Ezután a kiegyezést kétoldalú megállapodásnak jelző királyi kifejezésről szólva azt iparkodott kimutatni hogy a korona éppen azért hangoztatta uralkodói kötelmét, mert a kiegyezési törvény alapján neki uralkodói köteles­ségei vannak két irányban is, amelyeknek egyformán tar­tozik megfelelni. S minthogy a kiegyezésnek több oly lényeges intézkedése van, amely egyoldalúlag meg nem változtatható, világos, hogy a kétoldalú megállapodásra vonatkozó kifejezés egészen korrekt. Semmi sem bizonyít jobban az újabb ellenzéki akciók üressége mellett, mint az a körülmény, hogy néhány év óta az ellenzéki programainak csak apró gravamenekből vannak felfújva és a régen hangoztatott reformok teljesen hiányoznak belőlük, mert azokról most már meghozott törvények beszélnek. A kér­­vényi bizottság javaslatát pártolta. Herman Ottó jogot formál a felszólalásra abból is, hogy a múltban is többször részt vett nemzetiségi vitában. Tagadhatatlan, hogy a belügyminiszter felszólalása formális, nemzetiségi programmot foglal magában, de tagadhatatlan az is, hogy a király szavára az egész ország megdöbbent, még a kormány leghívebb elemei is. Hiába akarja Hegedűs Sándor dialektikája feltüntetni azt, hogy itt csupán csak a kormány felelőssége foroghat fenn, ha egyáltalában a felelősségnek helye van. A baj sokkalta mélyebben gyökerezik, mert ki meri azt mondani, hogy Szent István koronájának mostani viselője, aki több mint egy emberöltőn át a történeti eseményeknek oly sorozatait, minőt kevés ember próbál meg, megpróbálta, hogy az be­álljon akár egy kormánynak, akár az ő kabinet­irodájának, telefonnak, hogy az egyik végén beleszólnak és a másik végén pedig kijön az, amit belekiáltottak. Azoknak a királyi szavaknak veszedelmes oldala éppen az, hogy azokat a király mondta és pedig mondta azért, mert a koronát huzamos időn keresztül tudatosan rosszul informálják és úgy szólaltatják meg akkor, amikor már bele van plántálva a hamis nézet. A belügyminiszter hivatkozott Kossuthra is, mikor a nemzetiség terminológiá­ját adta.Milyen jó az öreg Kossuth az ő terminológiájával, mikor egy hínárból ki kell a kormánynak magát szabadí­tani, az a Kossuth, akit, oly hálátlansággal kitagadtak. Vigyázzon a kormány, mert Kossuth nem szalmaszál, melybe bele­­lehet kapaszkodni, hatalmas ledöntött pálmatörzs az, melyet a belügyminiszter karja át nem foghat s bár le van döntve, könnyen maga alá temeti azt, aki hozzá­nyúl. Akkor, mikor Kossuth Lajos tanulta a magyar közjogi terminológiát, még nem léteztek azok a finom megkülönböz­tetések, amelyekre ma már szükség van. A nemzetiségi kérdésben neki csak egy magyarázata van: a hazafiságé. Az alkotmány szabadságát élvezheti az ország minden lakója, de ez ország ezredéves állam­­fentartó eleme alkuba nem bocsátkozh­atik senkivel. Nagyvá­radon 43 forint 26 krajcár volt a kár. Hát ezzel a jelenséggel állították szembe a király szavait. Szóló nem úgy fogja föl a sovinisztikus mozgalmat, mert annak a sovinisztikus mozgalomnak mély gyökerei és törvényei vannak és annak nem az a hatása, mi a felszínen mutat­kozik; azok a nagyváradi és tordai események szakasztott olyanok, mint mikor a vihar megmozgatja a fákat és fel­kavarja a szemetet is; de annak erejét nem a sze­mét után, hanem a benne lakozó törvények után kell meg­becsülni és ahhoz képest kell vele foglalkoznunk. Nyíltan és határozottan megmondja, hogy igen­is sovinista, valahányszor magyar ügy propagálásáról van szó. Nem sokat tart egy férfiúról, különösen ha a közéletben szerepet kíván, ha nem sovinista, amikor arról van szó, hogy ennek az államalkotó nemzetnek, mely e hazában való létjogát egy ezredév küzdelmével vívta ki magának, prosperálásáért ügyeit propagálni kell. Ez az én sovinizmusom — úgymond — és ebben alkudozásról semmi szín alatt sem szabad beszélni. Elismeri, hogy a belügyminiszter minapi beszéde azokkal a beszédekkel szemben, melyek itt a múltban elhangzottak, az oko­sak közé tartozik. A múltban felállott a nagy machiná­tor, akinek egész belügyminiszteri tevékenysége mindössze a választásokra való előkészítés volt, amikor belekiáltott az országba: aki a magyar állam ellen valamit tesz, azt meg­fogom semmisíteni s ezzel jelszót adott s ösztönözte a nemzetiségi agitátorokat, hogy haza szaladva, még jobban agitálhassanak. A tisztelt belügyminiszter rámutatott arra, hogy­­ma Romániában ezek az ifjak agitátorokká válnak, azokat vissza kell hozni. Igenis vissza kell hozni, de hát nem látja, hogy a Szepesség legjobb népe hogyan megy ki Amerikába ? Váljon nem tapasztalta-e, hogy a Dunán­túl akadnak helyek, olyan helyek, ahol a lakók Bra­zília felé vándorolnak. És ekkor jön a belügyminiszter úr a maga gyógyszerével; azt mondja, hogy az oláh pap­ság dolgában gondoskodni kell arról, hogy azok a sze­génységből kiemeltessenek. Köszöni Magyarország belügy­miniszterének, hogy ezt a témát felhozza, mert ez a leg­határozottabb rámutatás arra, hogy legalább az állami jellegű egyházi javak új felosztásához kell nyúlni. Gróf Károlyi Gábor: Már rég megmondtam! Herman Ottó: Mert az képtelenség, hogy egynéhány gazdag főpap mellett a szegény lelkészeknek és tanítóknak Ne^Tvemnegyedik évfolyam. Előfizetési árak vidéki» csAk reggeli kiadásért: Egész évre — — 14 frt — kr. Negyedévre------- 3 » 50 „ reggeli és esti lap egyfitt küldva* Egész évre.— —, 18 frt — kr. Negyedévre— — 4 „ 50 „ Naponkint kétszer postán kiu­drot Egész évre_... 20 frt — kr. Negyedévre--. —. 5 „ — Q Egyes szám árai Reggeli kiadás— — — 5 kr. Esti kiadás — — — 4 n Szerkesztőség! PL, Ferenciek­ tere 3. Aihonatoa-épület Elpfk­ettei árak Budapestem Egész évre — — 14 frt — kr. Félévre — — 7 » — » Negyedévre— — 3 „ ,1»0 „ Egy hónapra — 1 „ 20 „ Naponkint kétszer házhoz küldve. Egész évre— — 18 frt — kr. Félévre —-------9 » - » Negyedévre — 4 „ 50 ,, Egy hónapra — 1 ,, 60 „ Egyes szám ára. Reggeli kiadás — — 4 kr* Esti kiadás — — — S a Kiadóhivatal, IV., Ferenciek-tera. Ferenciak-hazánk 2841 sz. Budapest, hétfő, október 9. 1893. nyplo oldal

Next