Pesti Napló, 1894. február (45. évfolyam, 32-59. szám)
1894-02-01 / 32. szám
Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1894. február 1. 32. szám. Ma este azonban Atzél Béla egyszerre megszűnt dühöngeni, a legkedélyesebb arccal üdvözölte mindazokat, akik még tegnap mód nélkül gyönyörködtek haragjában. „Látjátok — így szólt hozzájuk — ismét tévedtetek. Azt hittétek, hogy Esterházy Miklós Móric lemondása nektek válik javatokra, pedig ellenkezőleg történt. Ti az egyházpolitikát emlegettétek — a ezt a fegyvert Esterházy Miklós Móric azonnal kiütötte a kezetekből És ti ezért még dicsértétek, sőt magasztaltátok is őt: — most pedig én dicsérem és én magasztalom. Mert most már ti is kénytelenek lesztek elismerni, hogy ami történt, nem az egyházpolitika miatt történt. Sőt most már azt sem tagadhatjátok, hogy ti vittétek át a kérdést igazán a politika terére , bebizonyítottátok, hogy amit tőlem rossz néven vettetek, ti is nagyon szívesen vennétek ugyanazokat a szövetségeseket. Ebben a modorban folytak a tréfás eszmecserék, s a kedélyek izgatottsága nem mérgesedett tovább. Többen a Nemzeti Kaszinó legtekintélyesebb tagjai közül közvetítő szerepet vállaltak, mert a Nemzeti Kaszinónak csak árthatna az, ha a dolgok jelenlegi stádiumában kellene rendkívüli közgyűlést hívni össze. Nem lehetetlen, sőt valószínű, hogy e közvetítések eredményt fognak elérni. Annál is inkább, mert az a hír, mintha a vasárnapi szavazást csak maga Atzél Béla rendezte volna, nem felel meg a valóságnak. Azt pedig, hogy a szavazások nem az alapszabályok értelmében történtek volna, senki sem tagadhatja. S ha az izgatottság, mely az első napok alatt nyilvánult, csillapodni fog, a nyugodtabb hangulat bizonyára meg fogja találni, nagyobb komplikációk előidézése nélkül, a helyes kiegyenlítést, amit mindenkinek, aki a Nemzeti Kaszinó hivatását nem szubjektív szempontokból mérlegeli, melegen kell óhajtania. Batsányi László annak a kijelentésére kér fel bennünket, hogy senki előtt se tett olyan nyilatkozatot, mintha a Nemzeti Kaszinó választmányi tagságáról le akarna mondani. Egyáltalán nem is foglalkozik ezzel a szándékkal. Az ezredév megünneplése. — A kormány újabb előterjesztései — Budapest, január 31. Hatalmas lépéssel vitte előbbre az ezredéves ünnepségek ügyét Wekerle Sándornak a legújabb előterjesztése, amelyet a képviselőházi ezredéves bizottság mai ülésén nyújtott be, mint kiegészítőjét néhány héttel ezelőtt beterjesztett javaslatának. Pótló előterjesztése a millennium művészi emlékkel való megörökítéséről szól. A művészekkel való tárgyalások után, mondja benne a miniszterelnök, meggyőződött arról, hogy ezredéves múltúnkat szoborban megörökíteni, a művészeti követelések megsértése nélkül csaknem lehetetlen s legalkalmasabbnak látszott egy diadalív (arc de triomphe) felállítása, amelynek helyéül az Andrássy-út városligeti torkolatát javasolja. A diadalkapuról a miniszterelnök kétféle tervezetet készíttetett, egyet a római arc de triomphe-ok mintájára és egy másikat, amely oszlopcsarnok alakjában, jobbról és balról Szent István és Árpád szobrával, oldaná meg a kérdést. A miniszterelnök ez utóbbi tervezetért jobban lelkesül, már azért is, mert nem utánzása a meglevő művészi emlékeknek, amellett a közlekedés gyors lebonyolításának sem vágja útját. A költség körülbelül 700.000 forint. Ezredéves államiságunk méltó megünneplése végett azt is ajánlja a miniszterelnök, hogy Budapesten a Városligetben szépművészt-történeti múzeumot újítsanak fel. A megokolásban a miniszterelnök kiterjeszkedik a Nemzeti Múzeum mai állapotára s körülbelül 3.600.000 forintban állapítja meg azt a költséget, amelyen a mai kor színvonalán álló szépművészettörténeti múzeu fel volna állítható. Ebbe az összegbe nincs beleszámítva a telek, amelynek adományozását a főváros áldozatkészségétől várja a miniszterelnök, de belefoglalta a palota építésének költségén kívül az egyes műkincsek és másolatainak megszerzésére szánt két millió forintot, tirra, hogy az építés maga körülbelül másfél millió forintba kerülne. A képviselőház ezredéves bizottsága mai ülésén már belevonta a vitába a miniszterelnöknek e pótelőterjesztését is s csaknem valamennyi tagja a diadalív építése mellett nyilatkozott, csupán a helyre vonatkozólag tértek el a nézetek. A miniszterelnök pótló előterjesztése a következő: Az államalapítás ezredik évfordulójának megünneplése tárgyában múlt évi december hó 4-én tett azon előterjesztésemben, mely a képviselőház által a tisztelt bizottsághoz utasíttatott, egy megfelelő szoborműnek az ezredéves ünnep alkalmából való felállítása is érintve van, de csak egész általánosságban azért, mert ez előterjesztésem bemutatásakor a részletek iránt folyamatba tett tárgyalások befejezve még nem lévén, pozitív javaslatokkal még nem állhattam elő. Időközben egyes művészekkel folytatott tárgyalások után azon eredményre jutottam, hogy az ezredév alkalmából egy szobornak felállítása, ha meg kívánunk felelni annak a kívánalomnak, hogy az ne csak a magyar állam eszméjének, hanem egyúttal ezredéves múltúnknak feltüntetésére is szolgáljon, igen sok nehézséggel jár. Ezt a szobrot nagy arányokban kellene kivinni, de a nagy arányok, a művészi kivitel, az esztétika rovására esnének, vagy pedig egész szoborcsoportozatra kellene gondolnunk, mely csoportozat azonban, hogy ha különböző helyekre osztatnék fel, nem volna a múlt szisztematikus feltüntetésének tekinthető; ha pedig egy helyre vonatnék össze, akkor szintén a művészi kivitel nehézségeivel találkoznánk. Legalkalmasabbnak látszik tehát, ha a főváros valamely alkalmas pontján oly diadalív — arc de triomphe — állíttatnék fel, mely magában véve egy szép architektonikus egészet képezvén, a különböző szoborműveknek megfelelő együttes elhelyezésére is alapot szolgáltatna. A hely iránt pozitív javaslatot nem teszek ; e diadalívnek azonban mindenesetre egy nagyobb forgalmú ponton kellene elhelyezve lennie, mely már a forgalom élénkségénél fogva erre méltó hely volna; továbbá annak úgy kellene kivéve lennie, hogy maga a mű ne szolgáljon a forgalomnak akadályul, hanem a forgalom alatta közvetíttessék; végre annak oly kiemelkedő ponton kell lennie, hogy az a város egész áttekintésében is felötlő helyet foglaljon el. A budai rész nem alkalmas ily diadalívnek elhelyezésére, mert ott a hegyeknek közelsége elnyomná az egészet. A Kerepesi-út, mint a városnak egyik legmagasabb pontja, alkalmasabbnak látszik, de miután ott a központi pályaudvar távlatilag szintén nagyobb benyomást tesz, ezen útra sem gondolhatunk. Az építendő dunai hidak közelében sem volna erre alkalmas a hely, mert e hidak is többé-kevésbbé ív- vagy oszlopszerkezettel lévén ellátva, itt a hasonló műtárgyaknak kumulációja állana elő. A művészi körök véleménye szerint e diadalívnek elhelyezésére legalkalmasabb volna a városerdőnek az Andrássy-út vége és a tó közötti része, ahol az nemcsak méltó befejezését képezné az Andrássy-útnak, hanem egyúttal a tavon átvezető új t Hungária-útnak is helyes kezdetéül szolgálna és az odairányult forgalom alatta vonulhatna el. A kilátásba vett arc de triompheról kétféle előzetes tervezetet készítettem. Az egyik a régi római arc de triompheok utánzása volna, amelynek tetejébe jönne egy quadrigás Hungária, két géniuszszal, előképére jönnének Árpád és Szent István szobrai, a Városliget felé eső hátsó részére alkalmaztatnának a nemzet szellemi és anyagi erejét feltüntető képletek, oldalaira és belső részeire pedig az ezredéves múlt jelentékenyebb eseményeit feltüntető relief-képek. E tervezet ellen észrevételek merültek fel, jelesül azt az ellenvetést tették, hogy egy római motívumot diadalív nem felelne meg a nemzeti jellegnek. Azért egy másik alternatív javaslatot készítettem, mely szerint jobbról és balról mérsékelt ívben hajló oszlopcsarnokzat jönne, amelynek eleje relief-képekben tüntetné fel hazai történelmünk jelentékenyebb mozzanatait, tetejére a dekoráció alakokon kívül a nemzet szellemi és anyagi erejét feltüntető két csoportozat jönne, alul jobbról és balról Árpád és Szent István szobrai volnának, a középen egy körülbelül 14 méter magas piedesztálon helyezhetnék el a quadigos Hungária és a két géniusz, a piedesztál előképét Arxirf és a hat vezér foglalná el, a többi három oldalon pedig más jelentékenyebb történeti mozzanatokat feltüntető relief-képek alkalmaztassanak. Minthogy a most említett második tervezet szerint kiépítendő mű nemcsak nem egyszerű utánzás, hanem eredeti alkotás volna, amellett a városerdei tó látképét sem zavarná s azon át a forgalom is könnyebben volna lebonyolítható, részemről ezen tervnek elfogadását ajánlanám. A költség, ha a kivitel oly méretekben történnék, mint a mellékelt tervezetben látható, a számítások szerint körülbelül 700.000 forintra rúgna, ha azonban egyötöddel kisebb méretekben vitetnék ki, a költség alig haladná meg az 500.000 forintot. Midőn tehát múlt évi december hónap 4-én kelt előterjesztésemnek a szobor felállítását érintő pontja fog tárgyalásba vétetni, kérem a tisztelt bizottságot, hogy a szobrot iletőleg, a most előadott eszmét is méltóztassék figyelembe venni. Már régebben, körülbelül egy év óta, folynak tanulmányok egy szépművészet-történeti museum felállításáról. Az államalapítás ezredik évfordulójának megünneplése tárgyában tett előterjesztésemben ezt azért nem érintettem, mert azon előterjesztésem bemutatásakor a részletes számítások még nem voltak megtéve. Azt hiszem, hogy az ezredéves ünnepségnek méltó kiegészítő részét képezné, ha ez alkalomból az előre meghatározott terv szerint nagyobbszabású szépművészet-történeti múzeumnak felállítása határoztatnék el. Nemzeti Múzeumunknak egyes osztályai, jelesül a természetrajzi osztályok s az ásványgyűjtemény önmagukban véve egy teljes és szisztematikus egészet képeznek; a Nemzeti Múzeumnak szépművészeti része azonban nem is bír azon rendeltetéssel, hogy a művészet fejlődését szisztematikus egészében tüntesse fel, bölcsőkorától kezdve, egészen a mai napokig. Annak rendeltetése csak az, hogy felhalmozzon a műtárgyakból annyit, amennyit éppen összegyűjteni lehetséges; továbbá, hogy összegyűjtse azon emlékeket, melyek akár történelmi múltaknál fogva, akár pedig azért, mert hazánk földjén kerülnek elő, reánk nézve különösebb fontossággal birnak. Múzeumunk e nemű gyűjteményei, ha ki is elégítik bizonyos tekintetben a művészi igényeket s habár az abba elhelyezett tárgyak nagy ritkaságot is képviselnek és nagy műbecscsel is birnak, mégsem felelnek meg ama kívánalomnak, hogy művészi tekintetben is szerves központot alkossanak. E hiány pótlása végett gondoltunk a szépművészet-történeti múzeuma felállítására, mely a képzőművészet köréből, úgy a szobrokra, mint a képekre kiterjedne s mindkét tekintetben a művészetnek fejlődését, bölcsőjétől kezdve, minden korszakon át, egész a legújabb korig rendszeres egymásutánban tüntetné fel, külön iskolák szerint A képeket illetőleg, jelenlegi képtáraink felhasználása mellett már is oly becses kincset bírunk, amely különösen a műárak jelenlegi alacsony árfolyama mellett, viszonylag nem nagyon jelentékeny költséggel, szerves egészszé volna kiegészíthető. Rosszabbul állunk a szobrokkal és alig is számíthatunk arra, hogy jelentékenyebb szoborműveket eredetiben legyünk képesek megszerezni. De hisz a felállítandó múzeumnak tulajdonképpeni becse, eredetisége és a világ gazdagabb múzeumaival szemben domináló állása nem is az eredeti kincsek megszerzésére, hanem a szisztematikus egésznek rendszeres feltüntetésére volna fektetve, úgy, hogyha az létesíttetnék, kétségtelenül nemcsak hazai művészetünk emelésére, a műszlés általános fejlesztésére bírna nagy befolyással, hanem a gazdagabb múzeumokkal szemben is számottevő tényezővé válnék. A megtett számítások szerint 3.600.000 forint költséggel a kor színvonalán álló szépművészeti történeti múzeum fel volna állítható. E költségekből a mai bérek által fedezhető 400.000 forinton kívül körülbelül 1.100.000 forint az épületekre, a többi pedig egyes műkincsek, esetleg azok másolatainak megszerzésére volna szükséges. E számításoknál a múzeum számára szükséges teleknek költségei figyelmen kívül hagyattak azért, mert ha az állam új jelentékeny áldozatot hoz arra, hogy Budapestből egy művészi központ teremtessék, méltán lehet elvárni, hogy a város megfelelő telek adományozásával szintén hozzá fog járulni a múzeum felállításához. Másrészt azért sem voltak a költségek figyelembevehetők, mert azokra nézve a hely meghatározása nélkül még megközelítőleg sem lehet számítást tenni. Nézetem szerint a szépművészettörténeti múzeumot legcélszerűbb volna a Városligetnek azon részében helyezni el, mely a tavon túl az állatkert felé esik, úgy, hogy az a kiállítás alkalmából nyitandó Hungária-útnak baloldalán helyeztetnék el A költségek fedezését illetőleg ez alkalomból csak annyit vagyok bátor megemlíteni, hogy 1896. évben csak az erről szóló törvény volna megalkotandó, úgy, hogy költségek e címen tulajdonképpen csak 1897-től kezdve merülnének fel és azután hat év alatt fedeztetnének így évek sorozatára megosztva a kiadásokat, a szóban levő jelentékeny alkotás költségei annyival kevésbbé hatnának zsibbasztólag vissza pénzügyi helyzetünkre, mert az országház építésének befejezése után e célra volnának fordíthatók azon jelentékeny összegek is, melyek évenként az országház építésére adatnak ki. Budapest, 1894. évi január hó 98-án. Wekerle Sándor s. k. miniszterelnök. A bizottsági tárgyalás. Ma délelőtt volt első ülése annak a képviselőházi bizottságnak, amelyet az ezredéves ünnepségekre vonatkozó miniszterelnöki előterjesztés tárgyalására küldött ki a Ház plénuma. Mindjárt az ülés elején bejelentette Széll Kálmán elnök, hogy a miniszterelnök korábbi előterjesztéséhez pótló előterjesztést nyújtott be és ezzel a bizottság áttért a napirendre. Dókus Ernő előadó helyesli, hogy a fősúly ne a látványosságokra, de maradandó alkotásokra legyen fektetve. Örömmel fogadja, hogy az Iparművészeti Múzeum és I iskola az 1896. évre elkészül, s hogy a kormány addigra 1400 újabb népiskolát szándékozik felállítani. Javasolja egy állandó műcsarnok vagy szépművészettörténeti múzeum felállítását. Az addig felépülendő új igazságügyi palota és két új dunai híd megnyitásán kívül azt is ajánlja, hogy az addig esetleg megváltandó Károly-kaszárnya és Új-épület ünnepitő átvételét is vennék fel a millennáris programjéba, s szerinte a kormány tegye meg törvényhozási intézkedését miként volna a Gellérthegy felhasználható? Az ország ezeréves fennállásását jelképező szobor helyett a közlekedés valamely csomópontján felállítandó diadalívet javasol, melyen az évezred nevezetesebb egyéniségei és eseményei lennének szobrokban, domborművekben, mozaik képeken megörökíthetők. Hozzájárul, hogy a Vaskapu megnyitása is kapcsolatba hozassák a millennáris ünnepségekkel, de óhajtja, hogy a megnyitás az érdekelt országok részvételével és jelenlétében történjék, mint ahogy a suezi csatorna megnyitása alkalmával is történt. Az országos kiállítás történeti és jelenkori részeinek ismertetése után kifejti, hogy mennyire emelné ennek érdekességét, ha az ország területén egyesek kezében levő számos műkincs, de melyeket nem magyarok s nem magyarok számára készítettek, a kiállításokon lennének bemutatva. Az új parlamenti palotában tartandó együttes ünnepi ülés, a királynak a parlament által leendő üdvözlése, a hálaadó isteni tisztelet mellett ajánlja az országban fennállt rendek és osztályoknak bemutatását egy történeti felvonulásban. A hatvan tagból álló parlamenti bizottság hatáskörét akként véli körülírni, hogy az kezdeményező és ellenőrző hatóságot képezne s irányítana , a kellő mederben megtartaná az egész akciót. Thaly Kálmán mellőzi az előterjesztéseknek ama pontjait, amelyekről konkrét elvek nincsenek még, megjegyezvén, hogy különben is az érdemleges megállapítás voltaképpen a kiküldendő országos bizottságot fogja illetni. Széll Kálmán elnök és Wekerle Sándor miniszterelnök kiemelik, hogy azt a keretet, melyben a millenniumot meg akarjuk ünnepelni, a kormány előterjesztései alapján e bizottságnak a hivatása megjelölni, a kiküldendő országos bizottságnak inkább végrehajtó és ellenőrző feladata lesz. Thaly különös súlyt fektet ennél az ünnepies alkalomnál, mint a kormány is tette, a történeti szempontra s ezért nagyon helyesli azt, hogy az ünnepségbe bevonják a parlamenti palota megnyitását is. Emellett nem kicsinyli szóló az előterjesztésekben említett kulturális intézményeket sem, amelyek azonban az ünnepség nélkül is létesítendők lettek volna. Helyesli ugyan hogy a fővárost teszik az ünnep gócpontjává, de nem helyeselhetné, ha a vidéket mellőznék, nevezetesen azokat a helyeket, melyekhez a honfoglalás egyes mozzanatai fűződnek s a melyeken kívánatos lenne nagyobb költségbe nem kerülő emlékeket, például obeliszkeket állítani fel. Ha hét hely lenne: Munkács vagy Ungvár, a nyitrai Zoborhegy, a pozsonyi vagy perényi vár, Pannonhalma, a zimonyi várhegy, Alpár sikla, vagy Pusztaszer és Budvár, Székelyudvarhely mellett vagy még inkább a brassói Civik hegy