Pesti Napló, 1894. február (45. évfolyam, 32-59. szám)

1894-02-01 / 32. szám

Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1894. február 1. 32. szám. Ma este azonban Atzél Béla egyszerre megszűnt dü­­höngeni, a legkedélyesebb arccal üdvözölte mindazokat, akik még tegnap mód nélkül gyönyörködtek haragjában. „Látjátok — így szólt hozzájuk — ismét tévedtetek. Azt hittétek, hogy Esterházy Miklós Móric lemondása nektek válik javatokra, pedig ellenkezőleg történt. Ti az egyházpolitikát emlegettétek — a ezt a fegyvert Esterházy Miklós Móric azonnal kiütötte a kezetekből És ti ezért még dicsértétek, sőt magasztaltátok is őt: — most pedig én dicsérem és én magasztalom. Mert most már ti is kénytelenek lesztek elismerni, hogy ami történt, nem az egyházpolitika miatt történt. Ső­t most már azt sem tagadhatjátok, hogy ti vittétek át a kérdést iga­­zán a politika terére , bebizonyítottátok, hogy amit tőlem rossz néven vettetek, ti is nagyon szívesen vennétek ugyan­azokat a szövetségeseket.­ Ebben a modorban folytak a tréfás eszmecserék, s a kedélyek izgatottsága nem mérgesedett tovább. Többen a Nemzeti Kaszinó legtekintélyesebb tagjai közül közvetítő szerepet vállaltak, mert a Nemzeti Kaszi­nónak csak árthatna az, ha a dolgok jelenlegi stádiumában kellene rendkívüli közgyűlést hívni össze. Nem lehetetlen, sőt valószínű, hogy e közvetítések eredményt fognak elérni. Annál is inkább, mert az a hír, mintha a vasárnapi szavazást csak maga Atzél Béla rendezte volna, nem felel meg a valóságnak. Azt pedig, hogy a szavazások nem az alapszabályok értelmében történtek volna, senki sem tagad­hatja. S ha az izgatottság, mely az első napok alatt nyil­vánult, csillapodni fog, a nyugodtabb hangulat bizonyára meg fogja találni, nagyobb komplikációk előidézése nélkül, a helyes kiegyenlítést, amit mindenkinek, aki a Nemzeti Kaszinó hivatását nem szubjektív szempontokból mérlegeli, melegen kell óhajtania. Batsányi László annak a kijelentésére kér fel bennün­ket, hogy senki előtt se tett olyan nyilatkozatot, mintha a Nemzeti Kaszinó választmányi tagságáról le akarna mon­dani. Egyáltalán nem is foglalkozik ezzel a szándékkal. Az ezredév megünneplése. — A kormány újabb előterjesztései — Budapest, január 31. Hatalmas lépéssel vitte előbbre az ezredéves ünnepségek ügyét Wekerle­ Sándornak a legújabb elő­terjesztése, amelyet a képviselőházi ezredéves bizott­ság mai ülésén nyújtott be, mint kiegészítőjét né­hány héttel ezelőtt beterjesztett javaslatának. Pótló előterjesztése a millennium mű­­vészi emlékkel való meg­örökítéséről szól. A művészekkel való tárgyalások után, mondja benne a miniszterelnök, meggyő­ződött arról, hogy ezredéves múltúnkat szoborban megörökíteni, a művészeti követelések megsértése nélkül csaknem lehetetlen s legalkalmasabbnak lát­szott egy diadalív (arc de triomphe) felállítása, amely­nek helyéül az Andrássy-út városligeti torkolatát ja­vasolja. A diadalkapuról a miniszterelnök kétféle terve­zetet készíttetett, egyet a római arc de triomphe-ok mintájára és egy másikat, amely oszlopcsarnok alak­jában, jobbról és balról Szent­ István és Árpád szob­rával, oldaná meg a kérdést. A miniszterelnök ez utóbbi tervezetért jobban lelkesül, már azért is, mert nem utánzása a meglevő művészi emlékeknek, amel­lett a közlekedés gyors lebonyolításának sem vágja útját. A költség körülbelül 700.000 forint. Ezredéves államiságunk méltó megünneplése vé­gett azt is ajánlja a miniszterelnök, hogy Budapes­ten a Városligetben szépművészt-történeti múzeumot újítsanak fel. A megokolásban a miniszterelnök ki­­terjeszkedik a Nemzeti Múzeum mai állapotára s kö­rülbelül 3.600.000 forintban állapítja meg azt a költ­séget, amelyen a mai kor színvonalán álló szép­­művészettörténeti múzeu fel volna állítható. Ebbe az összegbe nincs beleszámítva a telek, amely­nek adományozását a főváros áldozatkészségétől várja a miniszterelnök, de belefoglalta a palota épí­tésének költségén kívül az egyes műkincsek és má­solatainak megszerzésére szánt két millió forintot, tirra, hogy az építés maga körülbelül másfél millió forintba kerülne. A képviselőház ezredéves bizottsága mai ülésén már belevonta a vitába a miniszterelnöknek e pót­előterjesztését is s csaknem valamennyi tagja a dia­dalív építése mellett nyilatkozott, csupán a helyre vonatkozólag tértek el a nézetek. A miniszterelnök pótló előterjesztése a kö­vetkező: Az államalapítás ezredik évfordulójának megünnep­lése tárgyában múlt évi december hó 4-én tett azon elő­terjesztésemben, mely a képviselőház által a tisztelt bizott­sághoz utasíttatott, egy megfelelő szoborműnek az ezred­éves ünnep alkalmából való felállítása is érintve van, de csak egész általánosságban azért, mert ez előterjesztésem bemutatásakor a részletek iránt folyamatba tett tárgyalá­sok befejezve még nem lévén, pozitív javaslatokkal még nem állhattam elő. Időközben egyes művészekkel folytatott tárgyalások után azon eredményre jutottam, hogy az ezredév alkalmából egy szobornak felállítása, ha meg kívánunk fe­lelni annak a kívánalomnak, hogy az ne csak a magyar állam eszméjének, hanem egyúttal ezredéves múltúnknak feltüntetésére is szolgáljon, igen sok nehézséggel jár. Ezt a szobrot nagy arányokban kellene kivinni, de a nagy arányok, a művészi kivitel, az esztétika rovására esnének, vagy pedig egész szoborcsoportozatra kellene gondolnunk, mely csoportozat azonban, hogy ha különböző helyekre osztatnék fel, nem volna a múlt szisztematikus feltünteté­sének tekinthető; ha pedig egy helyre vonatnék össze, akkor szintén a művészi kivitel nehézségeivel találkoznánk. Legalkalmasabbnak látszik tehát, ha a főváros valamely alkalmas pontján oly diadalív — arc de triomphe —­ állíttatnék fel, mely magában véve egy szép architektonikus egészet képezvén, a különböző szoborműveknek megfelelő együttes elhelyezésére is alapot szolgáltatna. A hely iránt pozitív javaslatot nem teszek ; e diadal­ívnek azonban mindenesetre egy nagyobb forgalmú ponton kellene elhelyezve lennie, mely már a forgalom élénkségé­nél fogva erre méltó hely volna; továbbá annak úgy kellene kivéve lennie, hogy maga a mű ne szolgáljon a forgalom­nak akadályul, hanem a forgalom alatta közvetíttessék; végre annak oly kiemelkedő ponton kell lennie, hogy az a város egész áttekintésében is felötlő helyet foglaljon el. A budai rész nem alkalmas ily diadalívnek elhelye­zésére, mert ott a hegyeknek közelsége elnyomná az egészet. A Kerepesi-út, mint a városnak egyik legmagasabb pontja, alkalmasabbnak látszik, de miután ott a központi pályaudvar távlatilag szintén nagyobb benyomást tesz, ezen útra sem gondolhatunk. Az építendő dunai hidak közelében sem volna erre alkalmas a hely, mert e hidak is többé-kevésbbé ív- vagy oszlopszerkezettel lévén ellátva, itt a hasonló mű­tárgyaknak kumulációja állana elő. A művészi körök véleménye szerint e diadalívnek elhelyezésére legalkalmasabb volna a városerdőnek az Andrássy-út vége és a tó közötti része, ahol az nemcsak méltó befejezését képezné az Andrássy-útnak, hanem egy­úttal a tavon átvezető új t Hungária-útnak is helyes kezde­téül szolgálna és az odairányult forgalom alatta vonul­hatna el. A kilátásba vett arc de triomph­eról kétféle előzetes ter­vezetet készítettem. Az egyik a régi római arc de triom­­pheok utánzása volna, amelynek tetejébe jönne egy qu­adri­­gás Hungária, két géniuszszal, előképére jönnének Árpád és Szent István szobrai, a Városliget felé eső hátsó részére alkalmaztatnának a nemzet szellemi és anyagi erejét fel­tüntető képletek, oldalaira és belső részeire pedig az ezred­­éves múlt jelentékenyebb eseményeit feltüntető relief-képek. E tervezet ellen észrevételek merültek fel, jelesül azt az ellenvetést tették, hogy egy római motívumot diadalív nem felelne meg a nemzeti jellegnek. Azért egy másik alternatív­ javaslatot készítettem, mely szerint jobbról és balról mérsékelt ívben hajló oszlopcsarnokzat jönne, amely­nek eleje relief-képekben tüntetné fel hazai történelmünk jelentékenyebb mozzanatait, tetejére a dekoráció alakokon kívül a nemzet szellemi és anyagi erejét feltüntető két cso­portozat jönne, alul jobbról és balról Árpád és Szent István szobrai volnának, a középen egy körülbelül 14 méter magas piedesztálon helyezhetnék el a quadigos Hungária és a két géniusz, a piedesztál előképét Ar­xirf és a hat vezér foglalná el, a többi három oldalon pedig más jelentékenyebb történeti mozzanatokat feltüntető relief-képek alkalmaztassanak. Minthogy a most említett második tervezet szerint kiépítendő mű nemcsak nem egyszerű utánzás, hanem eredeti alkotás volna, amellett a városerdei tó látképét sem zavarná s azon át a forgalom is könnyebben volna lebonyolítható, részemről ezen tervnek elfogadását ajánlanám. A költség, ha a kivitel oly méretekben történnék, mint a mellékelt tervezetben látható, a számítások szerint körülbelül 700.000 forintra rúgna, ha azonban egyötöddel kisebb méretekben vitetnék ki, a költség alig haladná meg az 500.000 forintot. Midőn tehát múlt évi december hónap 4-én kelt elő­terjesztésemnek a szobor felállítását érintő pontja fog tár­gyalásba vétetni, kérem a tisztelt bizottságot, hogy a szobrot iletőleg, a most előadott eszmét is m­éltóztassék figyelembe venni. Már régebben, körülbelül egy év óta, folynak tanul­mányok egy szépmű­vészet-történeti museum felállításáról. Az államalapítás ezredik évfordulójának megünneplése tárgyában tett előterjesztésemben ezt azért nem érintet­tem, mert­ azon előterjesztésem bemutatásakor a részletes számítások még nem voltak megtéve. Azt hiszem, hogy az ezredéves ünnepségnek méltó kiegészítő részét képezné, ha ez alkalomból az előre meghatározott terv szerint nagyobb­­szabású szépművészet-történeti múzeumnak felállítása ha­­tároztatnék el. Nemzeti Múzeumunknak egyes osztályai, jelesül a természetrajzi osztályok s az ásványgyű­jtemény önmaguk­­ban véve egy teljes és szisztematikus egészet képeznek; a Nemzeti Múzeumnak szépművészeti része azonban nem is bír azon rendeltetéssel, hogy a művészet fejlődését sziszte­matikus egészében tüntesse fel, bölcsőkorától kezdve, egészen a mai napokig. Annak rendeltetése csak az, hogy felhalmozzon a műtárgyakból annyit, amennyit éppen összegyűjteni lehetséges; továbbá, hogy összegyűjtse azon emlékeket, melyek akár történelmi múltaknál fogva, akár pedig azért, mert hazánk földjén kerülnek elő, reánk nézve különösebb fontossággal birnak. Múzeumunk e nemű gyűjteményei, ha ki is elégítik bizonyos tekintetben a művészi igényeket s habár az abba elhelyezett tárgyak nagy ritkaságot is képviselnek és nagy műbecscsel is bir­nak, még­sem felelnek meg ama kívánalomnak, hogy mű­vészi tekintetben is szerves központot alkossanak. E hiány pótlása végett gondoltunk a szépművészet-történeti múzeuma felállítására, mely a képzőművészet köréből, úgy a szob­rokra, mint a képekre kiterjedne s mindkét tekin­tetben a művészetnek fejlődését, bölcsőjétől kezdve, minden korszakon át, egész a legújabb korig rend­szeres egymásutánban tüntetné fel, külön iskolák szerint A képeket illetőleg, jelenlegi képtáraink felhaszná­lása mellett már is oly becses kincset bírunk, amely külö­nösen a műárak jelenlegi alacsony árfolyama mellett, viszonylag nem nagyon jelentékeny költséggel, szerves egészszé volna kiegészíthető. Rosszabbul állunk a szob­rokkal és alig is számíthatunk arra, hogy jelentékenyebb szoborműveket eredetiben legyünk képesek megszerezni. De hisz a felállítandó múzeumnak tulajdonképpeni becse, eredetisége és a világ gazdagabb múzeumaival szemben domináló állása nem is az eredeti kincsek megszerzésére, hanem a szisztematikus egésznek rendszeres feltüntetésére volna fektetve, úgy, hogyha az létesíttetnék, kétségtelenül nemcsak hazai művészetünk emelésére, a műszlés általános fejlesztésére bírna nagy befolyással, hanem a gazdagabb múzeumokkal szemben is számottevő tényezővé válnék. A megtett számítások szerint 3.600.000 forint költséggel a kor színvonalán álló szépművészeti történeti múzeum fel volna állítható. E költségekből a mai bérek által fedezhető 400.000 forinton kívül körülbelül 1.100.000 forint az épületekre, a többi pedig egyes műkincsek, esetleg azok másolatainak megszerzésére volna szükséges. E számításoknál a múzeum számára szükséges telek­nek költségei figyelmen kívül hagyattak azért, mert ha az állam új jelentékeny áldozatot hoz arra, hogy Budapest­ből egy művészi központ teremtessék, méltán lehet elvárni, hogy a város megfelelő telek adományozásával szin­tén hozzá fog járulni a múzeum felállításához. Másrészt azért sem voltak a költségek figyelembevehetők, mert azokra nézve a hely meghatározása nélkül még megközelí­tőleg sem lehet számítást tenni. Nézetem szerint a szép­­művészettörténeti múzeumot legcélszerűbb volna a Városliget­nek azon részében helyezni el, mely a tavon túl az állat­kert felé esik, úgy, hogy az a kiállítás alkalmából nyi­tandó Hungária-útnak baloldalán helyeztetnék el A költségek fedezését illetőleg ez alkalomból csak annyit vagyok bátor megemlíteni, hogy 1896. évben csak az erről szóló törvény volna megalkotandó, úgy, hogy költ­ségek e címen tulajdonképpen csak 1897-től kezdve merül­nének fel és azután hat év alatt fedeztetnének így évek sorozatára megosztva a kiadásokat, a szóban levő jelenté­keny alkotás költségei annyival kevésbbé hatnának zsib­­basztólag vissza pénzügyi helyzetünkre, mert az országház építésének befejezése után e célra volnának fordíthatók azon jelentékeny összegek is, melyek évenként az ország­ház építésére adatnak ki. Budapest, 1894. évi január hó 98-án. Wekerle Sándor s. k. miniszterelnök. A bizottsági tárgyalás. Ma délelőtt volt első ülése annak a képviselő­­házi bizottságnak, amelyet az ezredéves ünnepségekre vonatkozó miniszterelnöki előterjesztés tárgyalására küldött ki a Ház plénuma. Mindjárt az ülés elején bejelentette Széll Kál­mán elnök, hogy a miniszterelnök korábbi előterjesz­téséhez pótló előterjesztést nyújtott be és ezzel a bi­zottság áttért a napirendre. Dókus Ernő előadó helyesli, hogy a fősúly ne a lát­­ványosságokra, de maradandó alkotásokra legyen fektetve. Örömmel fogadja, hogy az Iparművészeti Múzeum és I iskola az 1896. évre elkészül, s hogy a kormány addigra 1­400 újabb népiskolát szándékozik felállítani. Javasolja egy állandó műcsarnok vagy szépművészettörténeti múzeum fel­­állítását. Az addig felépülendő új igazságügyi palota és két új dunai híd megnyitásán kívül azt is ajánlja, hogy az addig esetleg megváltandó Károly-kaszárnya és Új-épü­­let ünnepitő átvételét is vennék fel a millennáris programjéba, s szerinte a kormány tegye meg törvényhozási intézkedését miként volna a Gellérthegy felhasználható? Az ország ezeréves fennállásását jelképező szobor helyett a közlekedés valamely csomópontján felállítandó diadalívet javasol, melyen az évezred nevezetesebb egyé­niségei és eseményei lennének szobrokban, domborművek­­ben, mozaik képeken megörökíthetők. Hozzájárul, hogy a Vaskapu megnyitása is kapcsolatba hozassák a millennáris ünnepségekkel, de óhajtja, hogy a megnyitás az érdekelt országok részvételével és jelenlétében történjék, mint ahogy a suezi csatorna megnyitása alkalmával is történt. Az országos kiállítás történeti és jelenkori részeinek ismertetése után ki­fejti, hogy mennyire emelné ennek érdekességét, ha az or­szág területén egyesek kezében levő számos műkincs, de melyeket nem magyarok s nem magyarok számára készí­tettek, a kiállításokon lennének bemutatva. Az új parlamenti palotában tartandó együttes ünnepi ülés, a királynak a parlament által leendő üdvözlése, a hálaadó isteni tisztelet mellett ajánlja az országban fennállt rendek és osztályok­nak bemutatását egy történeti felvonulásban. A hatvan tagból álló parlamenti bizottság hatáskörét akként véli kö­rülírni, hogy az kezdeményező és ellenőrző hatóságot ké­pezne s irányítana , a kellő mederben megtartaná az egész akciót. Thaly Kálmán mellőzi az előterjesztéseknek ama pontjait, amelyekről konkrét elvek nincsenek még, megjegyez­vén, hogy különben is az érdemleges megállapítás volta­képpen a kiküldendő országos bizottságot fogja illetni. Széll Kálmán elnök és Wekerle Sándor miniszter­­elnök kiemelik, hogy azt a keretet, melyben a millenniumot meg akarjuk ünnepelni, a kormány előterjesztései alapján e bizottságnak a hivatása megjelölni, a kiküldendő orszá­gos bizottságnak inkább végrehajtó és ellenőrző feladata lesz. Thaly különös súlyt fektet ennél az ünnepies al­kalomnál, mint a kormány is tette, a történeti szempontra s ezért nagyon helyesli azt, hogy az ünnepségbe bevonják a parlamenti palota megnyitását is. Emellett nem kicsinyli szóló az előterjesztésekben említett kulturális intézményeket sem, amelyek azonban az ünnepség nélkül is létesítendők let­tek volna. Helyesli ugyan hogy a fővárost teszik az ünnep gócpontjává, de nem helyeselhetné, ha a vi­déket mellőznék, nevezetesen azokat­­ a helyeket, me­lyekhez a honfoglalás egyes mozzanatai fűződnek s a melyeken kívánatos lenne nagyobb költségbe nem kerülő emlékeket, például obeliszkeket állítani fel. Ha hét hely lenne: Munkács vagy Ungvár, a nyitrai Zoborhegy, a pozsonyi vagy perényi vár, Pannonhalma, a zimonyi vár­hegy, Alpár sikla, vagy Pusztaszer és Budvár, Székely­udvarhely mellett vagy még inkább a brassói Civik hegy

Next